33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2014. április 21. 16:15 | Link

Krisztián

A tanár úr nagy örömére a tavaszi időjárás hamar életre keltette a kertet. Először a virágok bújtak elő, majd jöttek az előző szezonban elvetett haszonnövények hajtásai is. Mindezt elégedetten hátradőlve követte nyomon napról napra, a teraszon található nyugágyról. Eljátszadozott egy gyümölcsözően gazdag veteményes képzeletével. Remek szórakozás a tanítások után.
Hanem aztán az összes többi levél is hajtásnak indult, díszes viseletbe öltöztetve az utca és a szomszédság fáit, bokrait. Az udvaron növekvő palánták fokozatosan veszítettek érdekességükből, végül teljesen megszokottá vált a szemnek, a léleknek pedig egyre nehezebben esett elképzelnie a téli pusztaságot. De ez mindig így van...
Attila egyre többet merészkedett ki kertjébe, bár szerencséjére legyen mondva, a ház körüli munkákat a tavalyi fagy előtt lezárni tudó embernek kevés tennivalója akadt. Még. - Kihasználva tehát az áldásként jött pihenőidőt, apró simításokat végzett. Lemosta az autót, felsepert, aztán eszébe jutott egy merész gondolat. Talán még nem volt itt a legmegfelelőbb ideje, de ellenállhatatlan késztetést érzett egy hasznos kitérőre a tavacska felé. Nem habozott, felkapta bőrkabátját és átmenetileg bezárta a házat.
A tavacskához mindig jólesően gyalogol ki, általában a reggeli futásai során téved arra. Ámde ezúttal ebéd is elmúlt, más cél vezérelte oda. Hamar a tóparti dzsumbuj szélén kötött ki, ahol hátul összekulcsolt kézzel, kissé előrehajolva kezdte a talajt szemlélni. Köveket, kavicsokat keresett, amelyeket dísztárgyként vihet haza. Nem mondanám ténylegesen lopásnak azt, amit művelt, ez inkább volt a pozitív céllal történő eltulajdonítás egyik szép példája. Milyen jól is mutatna egy-egy színesebb, ritkább darab a polcon, az ösvény mellett, vagy a fák tövében!
Hozzászólásai ebben a témában


Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 21. 17:39 | Link

Attu bácsi

Igen, ma lógós napot tartok, és nem, nem szégyellem magam. Egyáltalán kéne? Az ilyen pici embereknek, mint amilyen én is vagyok, azoknak is kijár a pihenő. Húsvét hétfő van, könyörgöm, csak ma ne kelljen tanulniiii! Mázlim van. Viktor nem szőrösszívű szóval ma egyáltalán nem kell magolnom. Éljeeeeeen! Bár a bratyóm még a cuki pofi nélkül is megengedte adott volna egy kis szabadságot, de én mindent be akartam vetni. Nem mintha minden délutánt nem a szabadban a semmittevéssel tölteném. Áááá, dehogy. Oké, ha Pinokkió lennék, háromszor akkora lenne az orrom, mint a valódi állapotában. Nem szép dolog a hazugság, ezért csak aprókat füllentek. Így kell ezt! A lényeg a lényeg: elindulok most rögtön a tavacskához. Kora délután öár jártam a Madárfészekben, de mivel szutykos és büdös lett a ruhám át kellett öltöznöm. Immár Viktor megígértette velem, hogy nem nagyon piszkítom be, különben kézzel kell kimosnom. Az ő javaslatára került rám egy csőfarmer, zöld színű póló és egy vékony kék színű pulcsi társaságában. Egész menőn nézek ki, sőt... A kis pipik - Viktor fogalmazott így! -  bomlanak utánam. Hihi.
Tehát elindultam. Én, Radits Krisztián. Egyedül, 122,5 cm-rel, meg gumicukorral a zsebemben. Gyors léptekkel haladok a macskaköves utcákon. Néha szökdécselek, néha lasabban megyek, s olykor meg is állok. Út közben egy-két édességet be is kapok. Mmmm... nyamiii! Az embereknek, akikkel találkozok vidáman köszönk, s igyekszem tovább a tavacskához. Olyan széééép. Van egy csomó gyönyörű virág, frissen nyírt a pázsit és mindig nyugalom van ott. Még én is betapasztom a szám, pedig nekem nagyon nehéz befogni. Imádok mindenféle badarságról hablatyolni.
Szóval meg is érkezem. Szemeim egy hatalmas férfira tévednek. Mármint tényleg hatalmas, lehetetlem nem észe venni a fickót. Pff... Kb. a derekáig érhetek. Hát na, biztosam kosárlabdázik, vagy csak kiállt az esőre és jóóóóóó magasra nőtt, akárcsak Viktor. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy az ismeretlen, még Viktornál is langalétább, pedig az én bratyóm majdnem eléri a plafont, ami tök magasan van. Szerintem ha akarná, még az égboltot is elérné, persze egy sárkény sokat segítene neki. Mindegy. Kicsit félve ugyan, de oda cigánykerekezek a férfi mellé, majd mosolyogva köszönök neki.
 - Hahóóóóó, itt vagyok! Itt lenn! - úgy kalimpálok a kezeimmel, mint valami őrül, de így tutira észrevesz. Remélem.
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2014. április 21. 18:32 | Link

Krisztián

Az úr meglepően remek elfoglaltságot talált a kőfürkészésben. Vitathatatlan, hogy ha saját hasznára dolgozik az ember, lelkesedése hirtelen megugrik. A következő momentumban már meg is találta a számára megfelelő követ. Vöröses, termetes darab volt, a többitől szokatlanabb. Fogadni mert volna rá, hogy jó szolgálatot tesz majd a tanár úr otthonában.
A percek lassan teltek, ezalatt lépésenként haladt körbe a tó körül, hol közelebb, hol távolabb kerülve a víztükörtől. Sokszor megállt, hogy zsebébe süllyessze kezét, a környéket fürkéssze, vagy a természetet, de mivel teremtés nagyon nem mutatkozott arra, hamar folytatni kezdte.
Azaz, csak folytatta volna, ha nem pillant meg egy hirtelen felbukkanó pöttöm legényként, akit először nem tudott beazonosítani, de hamar leesett neki, hogy bizonyára egy lófráló előkészítősről van szó. Hogy miért nem a lányok locsolásával tölti idejét, s miért ugrabugrálhat teljes felügyelet nélkül egy számára még veszélyesnek is mondható tavacska közelében, azt nem tudta megmondani.
Egy darabig rezzenéstelenül nézte a jövevényt szeme sarkából. Próbált úgy tenni, mintha ő elmélyülten merengene valami komoly dolgon, miközben a vizet bámulja. A fiúcska azonban egyre csak közeledett, míg végül - Attila számára villámcsapásként - a lábai előtt nem termett.
Nem volt kedve keresgélőset játszani, így a hallás utáni pillanatban lenézett és közelebbről is szemügyre vette. Még mindig nem tudta, hogy melyik falusinak lehet ez kölke, rokona.
- Látlak. - kúszott végig egy értetlen mosoly az arcán, amit felvont szemöldökével nyomatékosított - Mi szél hozott erre? Látom majd kicsattansz az egészségtől... - jelentette ki elismeréskeltő hanglejtéssel. Bárcsak ő is ilyen bátor és energiabomba lett volna, mikor még annyi idős volt.
Hozzászólásai ebben a témában


Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 21. 21:15 | Link

Attu bácsi

Tudjátok, nagyon zavaró, ha az ember olyan mini, akárcsak egy törpe. A nagyok általában észe sem vesznek, ezért van egy jó módszerem: integetek, mint valami őrült vaaaagy - ez sokkal durvább - rátaposok a másik lábára. Ilyenkor rosszul érzem magam, mert ez nem szép dolog, de ha csak így figyelnek rám a felnőttek, akkor nincs mit tenni. Mázli, hogy az előkészítőben van nálam kisebb is. Alig várom, hogy olyan naaaaaaagy legyek, mint Viktor. De jó is lesz! Egyébként majd kicsattanok örömömben, pedig semmi fantasztikus dolog nem történt a mai napon. Egyszerűen csak jó kedvem van, mint általában, és ezt meg is osztom az emberekkel. Cigánykerekeket hányok, így hát egy kettőre az óriási bácsi elé termek, s stratégiámat alkalmazva próbálom felhívni a figyelmét, hogy itt állok előtte. Szerencsére nem kell alkalmaznom a B tervet, ígyhát nem fájdul meg a férfi lábikója. Bár szerintem meg sem érezné, ugyanis pehelysúllyal rendelkezem. Az ismeretlen elmosolyodik. Nagyon barátságosnak és kedvesnek tűnik, tőle nem kell tartanom, az biztos.
 - Nem tudom, egyszerűen csak ide vágytam, imádok itt lenni. A bácsi is? - kérdezem vidáman. Fogalmam sincs ki lehet ez a fickó, a faluban alig láttam, pedig ismerős az arca. Nem, nem képzelődöm, én már láttam őt. Valahol. Talááááán... Igen! Mikor egyszer várakoztam a tanáriban, akkor ő is belépett egy pillanatra, aztán el is iszkolt. Na, mindegy, inkább nem kérdezek semmit, a végén bolondnak nézne, amit nem akarok, ugyebár.
 - Radits Krisztiánnak hívnak. És bácsithogy hívják? - kérdezem illedelmesen, úgy, ahogy anyu tanította. Még a kezemet is felé nyújtom, ezt apu mutatta. A férfiak kézfogással üdvözlik egymást. A lányoknak pedig puszit kell adni, ám nagyon szívesen megölelgetném őket. Hihi. Bár én bárkit megölelek, főleg ha az illető szomorú. Az én ölelésemtől tuti jókedvre derül! Előhúzom a zacskó gumicukrot a zsebemből és abácsi felé nyújtom.
 - Tessék, nyugodtan vegyen párat, isteni!
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2014. április 22. 11:17 | Link

Krisztián

- A bácsi? - merengett el, ugyanis még szoknia kell ezt a fajta megszólítást. Általában a tegeződő, vagy a tanár úr kérem című alapfelállás közül kell válogatnia, a bácsizás, annak ritkasága miatt hajlamos megütnie a fülét. Nem olyan öreg még ő, de bizonyára gigantikus égimeszelő ennek a pöttömnek, így érthető okból véníti meg. Megbocsátotta.
- Valóban klassz hely - hajolt le kissé elismerően, aztán a következő mozdulatával megvakargatta a kisfiú fejét. Valahogy nem bírta megállni, hogy ne tegye meg, szereti a gyerekeket. Természetesen nem engedte túlságosan közel magához, nem az a fajta ember ő, aki a második percben már a legjobb barátjának gondol valakit. Egy gyerek esetében pedig fő feladat felkészíteni őket arra, hogy - bár bátor volt ugyan - de nem minden felnőtt viselkedik így, ha ifjonc társasága akad.
- Radits, nahát! - csapta össze a tenyerét - Ezek szerint Viktor a rokonod, ha nem tévedek - mutatott rá találgatóan. Egyből vidámabb lett a kellemes meglepetés megtörténte után. Arcára őszinte mosoly ült ki. A sors "ajándékának" tekintette a szerencsés alkalmat, melynek következtében összefuthatott a fiúval, Krisztiánnal.
- Engem Szikszai Attilának hívnak - mondta el hangosan, érthetően. Szíve szerint a keresztnevét árulta volna csak el, de ha ilyen kis illemtudó társasága akadt, nem sérthette meg. A srác még a kezét is odanyújtotta, amit csillogó szemekkel méltányolt, s viszonzott is rögvest. Látszik, hogy jó úton halad, már csak a felesleges energiáit kellene valami jótékony formában levezetni.
- Nem kérek, köszönöm! - utasította el egyhangúlag a felkínálást. Lehet, hogy nem vadidegen a fiú, de ha még jól is ismerné, akkor sem élne az ajánlattal. Előadást nem szándékozott tartani, inkább folytatni támadt kedve azt, amit elkezdett.
- Esetleg segítenél ritka és érdekes köveket, kavicsokat keresgélni itt a tavacska körül? Te közelebb vagy a földhöz, biztos jobb szemed van. A kertembe szeretnék néhányat díszítésként. - magyarázta.
Hozzászólásai ebben a témában


Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 22. 13:17 | Link

Attu bácsi

Régebben nem igazán szerettem nálam jóval idősebbek beszélni. Felnőttekkel csevegni pedig kifejezetten utáltam, mert mindig ugyanannál a témánál lyukadtunk ki: Jaj, Krisztiánkám, várod már az iskolát? Persze én mindig hevesen bólogattam és mondtam, hogy igen, iszonyú izgatott vagyok meg minden. Aha... jól át lehet vágni a nagyokat. Okés, rendben van. Vártam én a sulit, mert érdekelt milyen lehet, de az oviban minden csupa kacagás és boldogság. Ott meg tanulni kell. Pfujj. Talán az itteni előkészítőbb még mókásabb lehet, mint egy rendes mugli iskola. Na, ezt már sosem fogom megtudni... Amúgy mostanra tökre kijövök a felnőttekkel, egész kedvesek, némelyik még muris is. Mostanra bátran szólítom meg őket és elegyedek beszédbe velük. Persze csak addig maradok, amíg nem küldenek el Kukutyinba zabot hegyezni. Bár itt ilyen még nem fordult elő. Furcsa módon itt minden egyes ember kedves. Érdekes...
A bácsi is megállapítja, hogy ez a hely egyszerűen csúcs, majd megvakargatja a fejemet, mire felnézek rá és elmosolyodok. Ezt sokszor csinálják a felnőttek, már megszoktam. Eleinte utáltam, de már elnézem nekik, sőt, néha még jól is esik. Viszont ha a fülemet vakargatná, mint egy kutyának, akkor begurulnék, és pitbull módjára nekitámadnék. Vau, vau!
Eztán következik a bemutatkozás. Anyukám a fejembe verte, hogy a bácsiknak/néniknek hogyan kell ismerkedni. Tisztán és érthetően ki kell mondani a nevemet, aztán a partnerem elé kell nyújtani a kezemet, s mindvégig a szemébe kell néznem, hogy lássa, bátor kölyök vagyok én. Nos, én így is teszek.
 - Így van, ő a bátyám. És tanár. Nagyon szeretem - árulom el ezeket a dolgokat. Bizonyára már észrevehettétek, hogyha Viktor szóba kerül, szinte minden alkalommal megemlítem, hogy ő bizony tanár. Roppantul büszke vagyok rá, ezért hangoztatom az állását. Olyan menőőő. Végül kezet rázunk. Erős a férfi,  az biztos, de nem szorította meg rendesen a kezemet. Mellesleg a kis kacsóm teljesen elveszett az ő hatalmas kezében. Általában ez szokott lenni. Látszik az ábrázatán, hogy ezt a gesztust nagyra értékelte. Hihi. Megkínálom egy kis gumicukorral is, ám visszautasítja. Mindenesetre én bekapok kettőt. Még mindig nyamiiii.
 - Persze, nagyon szívesen - vágom rá rögvest. Fejemet leeresztem és a két csokoládébarna íriszeimmel érdekes kavicsok után kutatok. Csak egyszerű, fekete és szürke színűeket látok, ami elszomorít, mert szeretnék valami szépet előhalászni e rengeteg piciny kövek közül. Így hát leguggolok és feltúrom őket, míg szemeim meg nem akadnék két pompás példányon. Az egyik galambszürke színű, ám barna minta van rajta. Teljesen olyan, mintha ágacskák lennének... tök kafa. A másik viszont fekete, melyen fehér és világosbarna csíkok futnak végig. Gyönyörű! Azonnal felkapom őket és vigyorogva felegyenesedek. Menőőő vagyok!
 - Találtam párat! - megfogom a kicsi kacsómmal a bácsi hatalmas mancsait, kinyitom a tenyerét és beleteszem a szerzeményeimet. - Remélem ezek megfelelnek - szólalok meg újra. Aztán támad egy ötletem. - Attila bácsi... Ha elég követ gyűjtöttünk leülünk a fűbe, esetleg a közelben lévő fa tövébe, vagy a padra? Tudja egy idő után el fog fáradni a nyakam, mert a bácsi olyan magas, én meg olyan picike vagyok...
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2014. április 27. 13:55 | Link

Krisztián

Szóval Viktor kolléga öccsével fogott kezet. Megdöbbentő. De most, hogy jobban rápillant, hogy hasonlóságokat keressen, attól tart nem annyit talál, amennyit remélt. Viktort magasnak ismeri, ellenben Krisztián - tegyük hozzá, hogy remélhetőleg csak egyelőre - meg se közelíti.
Nem tudja, hogy a pubertáskor mennyire drasztikus változásokat fog produkálni a kisfiún, de elkönyvelte, hogy talán még van esélye bátyja nyomdokaiba lépni.
Rendkívül aranyosnak találta a tanár úr, hogy a fiú így ragaszkodik a testvéréhez. Jó volt hallani neki, aki egyke szülöttnek számít, és mára még agglegény is.
- Ismerem őt, szimpatikus alak. - árulta el neki, bár igazság szerint nem sokat beszélnek. Talán egy nyugodtabb pillanatában megemlíti majd ezt a találkozást, és esetleg beszélgetésbe elegyednek.
Hosszan tartó, de annál kellemesebb csend következett. Mindketten elindultak a partszegély mentén, hogy úgynevezett kincsekre bukkanjanak. Hamar érkeztek az elsők, egyenesen a fiútól, aki látszólag örömtelien adta kézbe. Tényleg jókat talált. Méretben és kinézetben is pompásan festettek, és illettek is a kertbe, bár az egyik talán a kandallón, ablakpárkányon mutatna jobban.
- Remek! Persze, hogy megfelelnek. - vágta rá habozás nélkül, majd a kapott köveket fogta és a zsebébe csúsztatta. Még csak nem is nyomta a térdét, ez örömteli.
Krisztiánnak váratlan ötlete támadt, utolsó kijelentése pedig most igazán megnevettette a tanár urat. Kezdi tényleg megkedvelni a kölyök dumáját.
- Ha gondolod, akár most is megtehetjük. Elég mára ennyi kő is. Nem akarom, hogy kitörjön a nyakad - vigyorodott el - Hova üljünk?  
Hozzászólásai ebben a témában


Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 27. 22:41 | Link

Attu bácsi

Azonnal leguggolok és szemeimmel szép kavicsok után kutatok. Szeretnék találni egy-kettő példányt a bácsinak. Ha egyszer megkért, akkor igyekszek mindent megtenni az ügy érdekében. Így hát feltúrok egy rakás követ, mire ráakadok két kitünő darabra. Hmmm... nem igazán értek a kavicsokhoz, de ezek szerintem tökéletesek. A kezem ugyan kicsit szutykos lett, de különösebben nem izgat. Már megszoktam, hogy mindig piszkos vagyok. Felállok és a férfi hatalmas mancsáb teszem a szerzett kövekeg. Remélem tetszeni fog neki mindkettő. Végül a bácsi kijelentette, hogy neki megfelelnek ezek a kis apró tárgyak. Én erre csak vigyorogtam. Mint mindig. Aztán előálltam egy ötlettel, mire Attila bácsi felnevetett, majd beleegyezett a dologba.
 - Őőőőőő.... Szerintem jó lesz ott a fa tövében - mondtam, majd megfogtam a kezét és egy ideig úgy vezettem magam után a kiszemelt célhoz. Csakhogyegy hang megszólalt a buksimban: Hééé, ő nem a bátyád! Nem foghatod meg csakúgy a kacsóját! Ezért elengedtem, s el is vörösödtem kicsit.
 - Elnézést - szólaltam meb kicsit félénken. Remélem nem lesz mérges. Már teljesen megszoktam, hogyha valakivel megyek bárhová, még ha csak kicsi távot is teszünk, megfogom a kezét. Ez amolyan reflex szerű dolog. Ha valaki szorítja a kis mancsom biztonságban érzem magam. Lehet ciki, de majd megpróbálok erről leszokni.
Eközben már a fa tövében üldögélek a bácsival, márha ő is lecsüccsent és nem hagyott itt a legutóbbi dologért. Tehát ha lehelyezte a hátsóját a fűbe, mellé telepedtem, ám az egész testemmel felé fordultam, akartam látni az arcát. Én csak úgy szeretek csevegni, ha a partneremnek látom a pofiját.
 - Ééééés... Mi a kedvenc színe, játéka, meg étele a bácsinak?
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2014. május 5. 17:55 | Link

Krisztián

A zsebében nyugvó kavicsok és a pöttöm Krisztián társaságában indul meg egy nagyobbacska fa irányába, bár inkább utóbbi akaratos kézen fogva huzigálása hatására teszi ezt meg.
- Nekem jó. Nem sietünk sehová! - jelentette ki egy fáradt sóhaj után, ahogy szemeivel tetőtől talpig végigfutott a gyökérzettől a lombkoronákig, amik egyébként már nyugtató zöld színűen pompáztak.
A fiú a biztonságérzet reményében ösztönösen a tanár úr keze felé nyúlt, teljesen úgy, mintha Attila valami bátyó szerepet töltene be, pedig hangsúlyozom, nem ismerték még olyan jól egymást. Szinte csak most, percekkel ezelőtt találkoztak először.
Nem tehette meg, hogy ebből ügyet csinálva ellöki magától, de feszengett a gondolattól, hogy más esetleg így meglátja, és még rosszat feltételez róla. Nem emberrabló ő, csak cukorból van a szíve, régóta szeretne már egy párt maga mellé, de a gyereknevelésen még nem gondolkodott - annyit, mint kellene. A szülei azt mondanák, nőtlen marad élete végéig. Talán ez az életvitel rá is húzható a múltjára, számtalan okot lehetne találni, hogy miért nem volt tartós kapcsolata még senkivel. A tanár úr eddig sosem érezte úgy, hogy itt az ideje a családalapításnak. Ne is erőltessük... Jön az magától, ahogy ő azt vallja.
- Nem kell bocsánatot kérned - magyarázkodott - De nem mindenki nézi ezt jó szemmel - hajolt kicsit közelebb, hogy megértesse vele.
Ő is sajnálta, hogy csak ennyi tellett tőle. Nehogy azt higgyétek, hogy a felnőttek sose jönnek zavarba...
Lekuporodott egy fához, majd kezeit hátul megtámasztva kinyújtotta lábait. A tavacskára nézett, bámulta a víztükröt és a környéket. Még mindig sehol senki. A parton nyugvó kavicsok innen nagyon picikék voltak, biztos volt benne, hogy még Krisztiánnak is nehezen menne a kutatás. Jó, hogy abbahagyták.
- Nono, csak lassan a testtel! Mi ez a kérdésáradat? - pillantott a testével bácsi felé forduló lurkó felé - A kedvenc színem... talán a gesztenye. Nem tudom, sok színt szeretek. -töprengett el, amíg a távolba meredve az állát vakargatta - Én már nem vagyok abban a korban, hogy játsszak. Nekem a tanítás a játék - mondta egy kissé kínosra sikeredett mosollyal, de mit lehet tenni, furcsa kérdések voltak ezek, ezer éve kérdeztek tőle ilyeneket. - Ételből is rengeteg dolgokat szeretek, olyanokat is, amiket te. Attól függ, mihez van éppen kedvem és étvágyam. És neked?
Hozzászólásai ebben a témában


Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 6. 14:15 | Link

Attu bácsi

Tényleg nem akartam megfogni a kezét, csak hát így jött ki... Ezer bocsánat, komolyan. De ez biztonságot ad. Ám idegeneknek - a bácsit még annak kell tekintenem, elvégre pár perce találkoztunk - nem szabad belekapaszkodni a kacsójába. Marha nagy illetlenség. Pedig nekem a szüleim megtanítottak hogyan kell helyesen viselkedni. Jaj. Remélem nem kapok ki és nem fogja leordítani a fejemet Attila bácsi. Mondjuk ő nem olyannak tűnik, aki erre vetemedne. Bár ki tudja... Mindenesetre hamar elrántom a kis mancsom és rögtön bocsánatáért esedezem, mire ő kedvesen válaszol. Ám az utolsó mondatot nem értem. Micsoda?
 - Tessék? Ki nem nézi jó szemmel? - meredek rá nagy barna íriszeimmel a válaszát várva. Talán a többi gyerek? Vagy a bátyám? És egyáltalán miért bökné másnak a csőrét ez a cselekedetem. Hmm... ez nem világos. Remélem Attila bácsi majd felvilágosít. És akkor okos leszek. Roppant okos. Hihi.
Pillanatok alatt letelepedünk a fa alá. Én természetesen nem bírok megmaradni. Szinte azonnal mocorogni kezdek, és úgy helyezkedem, hogy lássam a bácsi arcát, miközben felé intézek temérdek kérdést. Nem is olyan sok, csak a bácsinak és ezt szóvá is teszi. Figyelmesen hallgatom a válaszokat, és olyan felnőttesen bólogatok. Viszont azt nem tudom felfogni, hogy neki a tanítás a játék... Ez aztán durvaaaa! Ilyet még életemben nem hallottam... Húúúúú.
 - Hááát... A kedvenc színem, a kék, de az a fajta, amilyen az égbolt nappal. Olyan szééééép. A bácsi is így gondolja? A kedvenc játékom pedig... hmmm... Óóó, nagyon sok van. De talán a Twister. Imádom! Olyan jókat kacagok rajta. Mindig összegabalyodok a partnereimmel. Tök vicces - most is felnevetek, ugyanis visszagondolok azokra a játszmákra. Unokatesóm folyton felbotlott a kis karomban, mert nem látta. De bénaaaaa volt. Jó, ez nem volt szép.
 - A kedvenc kajám pedig a pizza. Viktor nem főz igazán jól, szóval, gyakran eszünk pizzát, amit a faluból veszünk. Hát az valami isteni - mondom mosolyogva. - A bácsi szokott olvasni magának esti mesét?
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2014. május 7. 19:09 | Link

Krisztián

Felvont szemöldökkel pillantott le a fiúra. Ezentúl óvatosabban kell megjegyzéseket tennie, Krisztián ugyanis mindenben talál valamit, amibe nem nyugodhat bele. Ezt kikerülvén egy ideig néma csendben és komor tekintettel haladt tovább, mintha nem is hallotta volna az előbbi hangokat. Csak később kezdett bele a válaszba, akkor is erősen sugallva, hogy ejthetnék a témát, és beszélgethetnének sokkal jobb dolgokról is.
- Sokan... A kíváncsiskodó, kötekedő és rossz természetű emberek, akik mindenben a negatívat akarják látni. - nyelt egy nagyot, majd kiegyenesedett tartásával az ő részéről már lezártnak tekintette a témát.
Mikor már a fa tövében ültek, és túlélte a valóságos kérdéshadjáratot, viszont is érdeklődhetett, hogy mi a helyzet a srácnál.
- Az égbolt színe tényleg szép... - erősítette meg egy halvány mosollyal egyetemben - A Twister pedig tényleg egy nagy ötlet. Rég játszottam utoljára, de nem is nekem való már.
A tanár úrnak számtalan emléke él még az eseményekkel teli gyerekkorból. Múltja azért is színes, mert keveredett benne a muglikkal és az aranyvérűekkel eltöltött idő. Mindkettő környezethez keményen alkalmazkodnia kellett, meg is tanult illedelmesen viselkedni és hozzáállni ezekhez az emberekhez. Így, ha még nem vált volna elég világossá, az összes társasjátékot volt már szerencséje kipróbálnia, külön köszönet érte a megszállott baráti köreinek, akik egy-egy hosszú hétvége alkalmával összeverbuválták a csapatot, és késő estig dobálták a kockákat, húzkodták a kártyákat, vagy lépkedtek a bábukkal.
Viktor főzési jártasságára tett megjegyzést elengedi a füle mellett, szívét jó érzéssel tölti el, hogy személyét egyébként ismerősei jó szakácsnak titulálják. A férfi-konyhaművészek között általában dobogós Attila ugyanis még a konyhában is könnyen utat talál. Itt is meg kell jegyezni, hogy mindkét világ - sőt, az idegen országok receptjeit és gasztronómiai szokásait figyelembe véve!
- Hogy mi? - kérdezett vissza a váratlan kérdés hirtelen érkezésére, hogy időt nyerhessen - Nem, nem szoktam. Én már mese nélkül is elalszom egy szempillantás alatt. Az igazi nagyfiúknál már különben sem szokás ez. - jegyzi meg fiatalos vigyorral -
- Szeretsz itt lakni? - fordult jobban felé - Mi jót szoktál csinálni? Barátaid vannak az iskolában? Tényleg, jó tanuló vagy?
Ha már ilyen jól belejöttek a beszélgetésbe, miért ne tehetné fel ezeket a kérdéseket?
Hozzászólásai ebben a témában


Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 8. 19:03 | Link

Attu bácsi

Nem tudom, hogy a felnőttek szeretnek-e a földön ülni. Azt gondoltam ők nem olyanok, mint a kicsik, tehát zavarják, hogy a nadrágjuk koszos lesz. Persze Viktort egyáltalán nem érdekli, de ő nem olyan, mint a többi naaaagy. Nos, úgy tűnik Attila bácsi csőrét sem böki, ha kicsit piszkos lesz. Pedig ő komolynak látszik... Hmmm... Mindegy is. Ezen túl kell lépnem.
Eztán elhalmozom kérdésekkel. Valóban sok mindenre kíváncsi vagyok, de baj ez? Nem. Hát akkor? Bár lehetséges, hogy a bácsi nem szeret túl sokat elárulni magáról. Végül azért válaszol a kérdéseimre és még vissza is kérdez. Mivel imádok csacsogni gyorsan elhadarom a feleletem. Attu azt is elmondja, hogy ő már régen twisterezett és már nem is neki való. EZ HAUGSÁÁÁÁG. Még 60 évesen is lehet twisterezni. Azt a játékot bármelyik korosztály játszhatjaaa! Jó, az öregek számára nem biztos, hogy annyira élvezetes, de ettől függetlenül még ők is jól szórakozhatnak.
Közben én is kaptam egy csomó kérdést. Király. Hihi.
 - Áááá, értem - reagáltam az előző kijelentésére, miszerint neki már nincs szüksége esti mesére. - Igen, imádok itt lakni, bár azért néha hiányzik apu és anyu. Hát szabadidőmben játszok, a tesómmal beszélgetek, sétálgatok, olvasgatok... Persze, hogy van. És igen, jó tanuló vagyok. Olyan okos akarok lenni, mint Viktor! - vigyorgok. Most pillantok rá az órámra és látom, hogy elszaladt az idő, nekem pedig már otthon kéne lennem. Így hát felállok, de előtte kezet rázok a bácsival.
 - Köszönöm ezt a remek délutánt, ám nekem rohannom kell haza, különben kikapok. Örvendtem a találkozásnak, Attila bácsi, remélem még összefutunk valahol - rámosolyogtam, aztán már mentem is. Jó kis délután volt, az biztos.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa