36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 13. 19:05 | Link

Várkonyi Arnold   

7 óra. Ez bizony azt jelenti, hogy Aniella hamarosan újra lábakat növeszt, s ki kell ülnie a partra. Akár maradhatna a vízben is, ám lábikóival még nem tanult meg úszni. És őszintén szólva, ő nem is akar megtanulni. Néha azt kívánja bárcsak ne lenne ez a képessége, csakhogy így született, és ez nem olyan, mint a mesékben az átok. Ezt az igaz szeretettel nem lehet megtörni. Semmivel sem. Ám már nagyjából elfogadta a dolgot.
Egyébiránt egész nap a stég közelében lubickolt, s nézte meg hallgatta az embereket.  Egyszercsak arra lett figyelmes, hogy egy jóvágású srác a nyelvével egy csinos lány szájában kutakodott. Ezt nem igazán értette, de rendkívülien gusztustalannak találta. Így hát inkább visszaúszott barátnőihez, akiknek ezt elújságolta. Ők kacagtak egyet, vagy meresztették a szemüket. Esetleg ha lett volna szemöldökük még azt is felhúzták volna. Aniella ilyet még sosem látott. Az emberek sűrán ölelgetik egymást, de ilyet... Megrázta fejét, majd tova úszott barátnőivel.
Jelenleg tó fenekén található barátai társaságában. Az emberekről mesél nekik, míg lábai meg nem jelennek. Reménykedik benne, hogy most sem fut össze egy alakkal. Mindig olyan hülyén érzi magát, beszélni alig mer, inkább énekel, az jobban megy neki. Egyébként nincs a tervében az, hogy felfedezi a falut. Pusztán bátortalan bemerészkedni.
Közben barátaival a vízfelszíne felé veszik az irányt. Arra várnak, hogy besötétedjen, s Aniellának megjelenjenek a lábai.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 16. 17:25 | Link

Aniella

Újabb végtelenül hosszúnak tűnő nap, ami után egyenesen megkönnyebbülés, hogy végre egy kicsit kikapcsolhatok. Erre pedig mi sem lenne alkalmasabb helyszín, mint a falu, annak is egy kevésbé zajos zuga, habár egy kis szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy ne fogjak ki egy nagyobb társaságot. Nem olvastam sehol semmit, és nem is hallottam, hogy tervben lenne valami különösebb dolog a tónál, bár sohasem lehet tudni – igazából nem is zavarna, nem vagyok magányos farkas, nem is az egyedüllét vonz, inkább a hangulata annak a kis elszeparált résznek.
Sehova sem sietek, így van időm még felugrani egy vastagabb pulcsiért, felkészülve arra, hogy estére azért lehűl a levegő, és a távolság meg nem olyan kicsi, hogy csak úgy lazán fel-le túráztassam magam ilyen meggondolatlanság miatt. Már sötétedik, amikor leérek a rétre, és az egyik üres padot kisajátítom magamnak, végignyúlok rajta, a pulcsit a fejem alá gyűrve. Na, ez így tökéletes. Nem is értem azokat, akik egész nap csak a kastélyban gubbasztanak, teljesen jó idő van, friss levegő, talán, ha a felhők és az időjárás is úgy akarja, a csillagok is látszani fognak az égen. Oké, igazából nem vagyok kifejezetten nagy hódolója a természetnek, de lássuk be, elég szemet gyönyörködtető tud lenni. Főleg, ha az embernek akad társasága, és ha ez a társaságot épp egy hölgy testesíti meg.
Csend van, csak néhány apróbb zaj monotonsága zavarja a tökéletes nyugalmat, így hamar felfigyelek a tavacska felől érkező neszre, amiről halványlila gőzöm sincs, hogy mi lehet. Érdeklődve ülök fel, próbálok fókuszálni, de az egyre nagyobb sötétben ez már nem olyan egyszerű művelet. Már törökülésbe helyezkedtem, és úgy meredek a vízfelszínre, hátha megpillantom, mi is… ó! Sellők? Nem is tudtam, hogy itt élnek sellők. Úgy értem, hogy pont itt, abban szinte biztos voltam, hogy a birtok valamelyik részén találkozhatnék velük, de mivel itt még nem fordult elő, ez újdonság számomra. Nem mozdulok végül is, kivárom, hogy mi ez a nagy mozgolódás, hisz’ beszélni csak akkor tudnék velük, ha jómagam is a víz alá merülnék, ehhez pedig egyrészt nem igazán a legmegfelelőbb az idő, másrészt nem biztos, hogy a legjobb ötlet megzavarni a nyugalmat.
Hozzászólásai ebben a témában
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 16. 20:50 | Link

Várkonyi Arnold


Nem kell kitűnő hallás ahhoz, hogy valaki felfedezze a tavacskából kiszűrődő zajokat. Mivel varázsvilágban vagyunk senki sem lepődhet meg azon, hogy a tóban bizony sellők keltik a morajt. Úgy látszik a padon fekvő srácot sem érdekli különösebben ez a kis zaj.
Aniella és barátai pedig a vízfelszín közelében játszadoznak, és beszélgetnek. Ők is tudják, hogy perceken belül valóban lemegy a Nap és akkor el kell búcsúzniuk barátnőjüktől. De addig is szóval tartják. Ha ellátnának a padig, akkor bizonyára kibeszélnék az ülőalkalmatosságon lévő fiút.
Az idő hamar elrohant, Aniella szinte észre sem vette, hogy immáron lábai vannak. Társai segítettek neki, egészen a stégig húzták magukkal. A lány minden erejét összeszedve feltolta magát. Ez a művelet elég hangos volt és sokáig tartott. Roppantul reménykedett benne, hogy az ismeretlen fickó nem akar segíteni neki, különben meglátja a csupasz testét, ugyanis a leányzónak ilyenkor fel kell ám öltöznie. Bizony, ő nem olyan, mint a mesékben a hableányok, ha átváltozik rajta nincsen azonnal gönc. Lábai most is fájnak, mintha ezer tű szúrná, de lassacskán megtalálja azt a bokrot, ahova ruháit rejtette. Ha a srác nem tűnik fel, akkor felöltözik. Nyakába ott lóg - mint mindig - a kavicsokból álló nyaklánca. Ma éjszaka egy térdnadrág és egy kicsit nagy sárga póló került rá. Szegénykét ha valaki meglátja, haladéktalanul tovább halad, túl szegényesnek találják. Persze ennek Aniella csak örül, legalább nem kell szóba elegyednie idegenekkel.
Halad egy kicsit, ám megpillant egy srácot a padon. Sóhajt egyet, majd elindul felé. Úgy gondolja itt az ideje barátkozni valakivel. Meg kell szoknia az embereket, nem maradhat minden áldott éjszaka csak a tavacska közelében. Be kell mennie a faluba, szüksége van egy kis izgalomra. Azonban először valakit meg kéne ismernie. Ez egy tökéletes alkalom. Odabiceg hozzá és kedvesen rámosolyog. Angyali hangján megszólal:
 - Szia. Leülhetek? - teszi fel kissé bátortalanul a kérdést. Megigazítja gyönyörű szőke haját, s kék szemeivel a srácot nézi végig. Elég jóképűnek találja, de idősnek tűnik számára.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 17. 00:59 | Link

Aniella

Hosszú perceken keresztül bámulom feszülten a tó felszínét, várva, hogy történjen valami, aztán belenyugodok, hogy csak a mélyén lévő lények élik békés kis életüket, most éppen közelebb a kint élő társadalomhoz, de semmi különleges nem fog bekövetkezni. Egy részem csalódott, a másik pedig, mélyen elnyomva kicsit megkönnyebbült, bár nem tudom, miféle képzetek okozzák a… hát, nem is kifejezetten félelmeimet, inkább csak egészséges távolságtartásnak nevezném, a legtöbb esetben jobb nem zavarogni, ilyen helyzetekben.
Egy mély, hangos sóhajt ejtek meg, közben engedve testtartásom merevségéből, hátradőlök, és az eget kezdem bámulni, ahol az első csillagok most már valóban esedékesek. Nem tudom pontosan, mennyi idő telik el, talán csak néhány másodperc, ugyanakkor meglehet, hogy percek is, amikor ismét a tavacska felől érkező zajokra leszek figyelmes, és rögtön odakapom a tekintetem, a stéget szuggerálva, mert mintha egyre közelebbről hallanám, amit eddig is. Ha pontosabb akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy olyan, mintha valaki úszkálna, legalábbis a folyamatos vízcsobogás erre enged következtetni. Ismét előre hajolok, és követem figyelemmel az eseményeket, amikor is egy lány kászálódik ki a tóból. Nem tudom, hogy ezen lepődök meg jobban, vagy azon, hogy a fél másodperc alatt, amíg őt bámulom, tudatosul bennem, hogy pucér, vagyis, minden jel erre mutat, és még mielőtt túl sok intim részletbe nyernék betekintést, udvariasan és tisztelettudón elkapom a tekintetem, és a térdeimet kezdem fixírozni.
Nem vagyok egy szívbajos alkat, de az még engem is képes meglepni, amikor egy teljesen csupasz leányzó mászik ki abból a tóból, amiről még azt hittem, hogy sellők sem élnek benne. Őszintén szólva nagy dilemma ez, mert szívem szerint felkelnék, és valahogy módszeresen, kerülve a szemkontaktust és a mindenféle szemmel meg a testével kapcsolatos kontaktust, segítenék neki, legalább a pulcsimat felajánlanám, de… egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy ebben a helyzetben vajon mi a leghelytállóbb cselekedet.
- Szia! – köszönök vissza barátságosan, most már alaposabban is végig merem mérni. – Nyugodtan, gyere csak. Nem fázol? Szívesen odaadom a pulcsimat – emelem meg az imént még a fejem alatt heverő ruhadarabot, bár nincs olyan hűvös, azért ki tudja. Arrébb csúszok a padon, helyet adva a lánynak. Mégsem kéne az egész padot egymagam elfoglalnom. – Arnold vagyok, benned kit tisztelhetek? – kezdeményezem az ismerkedést első körben. A tolakodás nem szokásom, a kíváncsiságom ellenére sem, és egy új ismeretségnek sem ad túl nagy kezdőlöketet az, ha rákérdezek, mégis mi a jó fenét csinált meztelenül a tóban.  

Hozzászólásai ebben a témában
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 17. 09:59 | Link

Várkonyi Arnold


Aniella fizikailag totálisan gyönge, nem lenne csoda, ha nem tudna felmászni a stégen. Azonban sikerül feljutnia, igaz, hatalmas zajt keltett, ám ő ezt szinte nem is észlelte. Viszont próbál minél előbb felöltözni, mert nem szeretné, ha bárki is meglátná pucéran. Szörnyen érezné magát. Őnem veszi észre a srácot, aki csak egy pillanatást vetett rá, majd el is kapta a tekintetét. Micsoda úriember. Aniella kis idő elteltével felöltözve lép elő. Hiába kopott a farmer térdnadrágja, s egy számmal nagyobb a pólója, ma roppantul csinosan néz ki, nem úgy, mint az ódivatú trapézgatyájában. Abban a ruhadarbban förtelmesen fest. Haját kicsit megigazítja, aztán vesz egy mély levegőt. Csigatempóban lépeget az idegen felé. Az ismerkedés nem szerepel a kedvenc tevékenységei listáján. Ám valahol el kell kezdeni, és ez az éjszaka pont tökéletes lesz. Miközben egyre közelebb ér a kiszemelt személyhez azon kezd morfondírozni miről beszélgessen a sráccal. Egy kérdés sem születik meg a fejében. Sokszor hallotta már az embereket beszélgetni az időjárásról és az iskoláról, ám ezeket ő nem tartja fontosnak. Nos, nincs több másodperce, ugyanis megérkezett a padhoz. A fiú előtt álldogál a sajgó lábain, sugárzik belőle a bátortalanság. Halkan, csilingelő hangon teszi fel első kérdését. A kedvesnek tűnő ismeretlen fiú arrébb csusszan, sőt, még a pulóverét is felajánlja. Annyire nincs hideg - igaz, a lányok általában jobban fáznak, mint a fiúk - és nem is szeretne élni az ajánlattal, ezért megrázza a fejét, majd mosolyogva ennyit mond:
 - Nem, köszönöm, egyelőre megvagyok pulóver nélkül - továbbra is aranyosan mosolyog. Ez jól áll neki. Tarkóját megvakarja, aztán elhelyezkedik a padon. A legvégében foglal helyet, még véletlenül sem akar túl közel kerülni a sráchoz. Lábait felhúzz, s térdésre teszi kicsi kezeit. Íriszeivel Arnoldot figyeli, s közben választ ad a kérdésre. Bár előbb azon agyal, hogy a rendes nevén mutatkozzon be, - amin bizonyára csodálkozna - vagy kitaláljon magának egy nevet. Mivel gyűlöli a hazugságot...
 - Engem Aniellának hívnak - böki ki. A Zornaniát nem teszi hozzá, különben a srác furcsán meresztené a szemeit, Aniella így gondolja. Ujjával a térdén köröket ír le, s közben az ajkát harapdálja, kicsit kényelmetlenül érzi magát, totálisan feszült és ezen nem igazán tud változtatni. Az égboltot kezdi fürkészni, varázslatosnak találja.
 Szereted bámulni a csillagokat? - végre nem egy erőltett kérdés szökött öi a szájából, erre valóban kíváncsi volt. Akár azt is kérdezhette volna, hogy mit keres itt, hány éves, diák-e, szereti-e a halakat. Nem, nem, nem, ezt tényleg azért kérdezte, mert érdekelte. Haladás.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 19. 23:32 | Link

Aniella

Elképzelni sem tudom, miből adódik ez a látható, szinte már kézzel fogható félénkség, az imént is jól kitárgyalt távolságtartás a lány felől, csak nem vagyok ennyire félelmetes. Szívem szerint leellenőrizném, hogy van- e rajtam valami, ami így bezavar a képbe, de sajnálatos módon nem hordok magammal tükröt, a víz felszíne pedig… hát, nem vagyok benne biztos, hogy elég világos van ahhoz, hogy felfedezzem az esetleges hibát, ami ilyen reakciót válthat ki a másikból. Pedig istenemre, olyan kedvesen mosolygok!
Láthatóan nem szeret rögtön a másik intimszférájába belemászni, vagy talán a sajátját félti, hát én sem fogok közelebb araszolni hozzá, nem vagyok pofátlan, megbántani meg aztán végképp nem akarom ilyesmivel. Ó, pedig mennyire rám vallana ez a cselekedet. Igyekszem valami bátorító arckifejezést magamra ölteni, valahogy szavak nélkül tudatni a lánnyal, hogy nem harapok, és annyira nagyon tolakodó sem vagyok, szóval nincs mitől tartania. Persze ez nem olyan egyszerű, bár határozottan jobban teszem, ha meg sem szólalok, míg háromszor át nem gondoltam mondanivalóm lényegét, és csak azt mondom ki, semmi többet. Rendszeresen elbaltázom a dolgokat, az ismeretlen, rendkívül aranyos és szépen csengő hangú lány előtt azonban nem kéne egyből a mélyvízbe ugrani, akármit is állítanak, az első benyomás igenis sokat számít.
- Szólj, ha fázol azért! – mosolygok, és a köztünk lévő üres helyre teszem a ruhadarabot. Nem sértődöm meg abban az esetben sem, ha egyetlen szó nélkül fogná, és magára húzná, ugyanakkor túl szerénynek tűnik még ahhoz is, hogy bevallja, ha az idő addig hűlne, amíg az neki is feltűnik. Valóban nincs olyan vészesen hideg, de ki tudja, ilyenkor még akármire képes az időjárás.
- Aniella – ízlelgetem egy pillanatra, többször azonban nem merem kimondani, a végén még totál hülyének nézne. – Nagyon szép neved van! – teszem hozzá, mert valóban így gondolom. Mindig is tetszett, hogy az iskolába sok külföldi származású jár, és magyar társaim sem feltétlenül kaptak hagyományos neveket. Az biztos, hogy egy ilyen hangzású nevet nem keverek össze mással, nem bizony, pedig annyira rossz a memóriám – már az a része, ami a neveket az arcokhoz kötésért felelős –, hogy az hihetetlen.
Érezhetően feszült, én pedig még mindig nem tudom, mit tehetnék az ügy érdekében, talán ha nem bámulom folyamatosan… rendben, a helyzet az, hogy tényleg tanácstalan vagyok. Vagy túlaktivizálom magam és bepörgök, vagy kínosan sokat hallgatok, a kettő közé nem gyakran sikerül belőnöm a dolgokat. – Hm? Ja, igen… Igen, megnyugtat. Szeretem ezt a helyet, innen tökéletesen látszanak, nem zavar be semmiféle fény, csend van, legfeljebb a természet alapvető kis neszei „zavarnak”. Egy hosszú és nehéz nap után mi sem jobb, mint lejönni és csillagbámulás közben gondolkodni – most is hosszabbra sikeredett a monológom, mint amilyenre terveztem, de ha csak helyeselek, az hogy nézett volna ki? Még mindig mosolyogva fordulok felé egy kicsit törzsből, a kezemet a háttámlára támasztva, ügyelve, hogy még véletlenül se lógjon át az ő térfelére, nem akarom megzavarni, elkergetni meg végképp nem. – Na, és te? – kérdezek rá úgy… mindenre, azért nem pontosítok, hogy hagyjam kibontakozni. Veheti ezt visszakérdezésnek, veheti annak, hogy mi járatban ennek, nem bánom, ha sikerül egy kicsit beszédre bírni. Jó hallgatóság vagyok.



Hozzászólásai ebben a témában
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 20. 20:32 | Link

Várkonyi Arnold


Nem szabadna ennyire félnie Aniellának, noha érthető szendeségének oka, azonban ettől fügettlenül elengedhetné magát. Legalább egy kicsit. Egyébként egyelőre nem fázik, viszont ha tovább maradnak, akkor bizonyára libabőrös lesz és akkor szüksége lesz a meleg pulóverre. Csakhogy eszében sem lesz elkérni azt a ruhadarabot, ahhoz túl bátortalan. Pedig valahogyan meg kéne változnia, különben az összes ember csak gúnyt fog belőle űzni. Ezt ő is érzi, s a srác arcáról az értetlenséget is le tudja olvasni. Biztosan azt gondolja: Ez a lány mégis miért tart ekkora távolságot. Aniella nyel egyet, felkel. Nem, nem szeretné itt hagyni a fiút, csak mellé ül. Mármint szorosan mellette foglal helyet. Valójában mégsem, kicsit arrébb csusszan, a válluk épphogy nem ér össze. Azon morfondírozik, hogy talán kicsit kedvesebb arcor is vághatna, hiszen az arckifejezéséről le lehet olvasni azt, hogy milyen kényelmetlenül érzi magát. Pótcselekvésként dobolni kezd a lábaival, nyilvánvalóan csak halkan. Mikor a fiú elmosolyodik, ő is ezt teszi, bár inkább csak megrándulnak ajkai. Muszáj lesz végre mosolyognia, mit fog róla gondolni Arnold? Bizony, az imént megtudta a nevét a fiúnak. Arnold Aniella nevét még egyszer elismételte, s kijelentette, hogy szépnek találja a nevét. Erre Aniellának egy igazi mosoly szökött az arcára. Viszont Aniella nem tud mit mondani, semmi nem jut eszébe. Kicsit szégyelli is magát a kínos csend miatt. Végül feltesz egy őszinte kérdést, mire őszinte választ vár. Meg is kapja, sőt, Arnold hosszan válaszol neki, aminek csak örülni tud.
 - Igazad van - helyesel Aniella aranyos hangján. - Igen, én is szeretem nézni a csillagokat.
Alapvetően Aniella nem arra született, hogy cseverésszen az emberekkel, ezért megy neki ilyen nehezen. Épp elég hülyén érzi magát amiatt, hogy alig mond valamit magáról, mintha valami titkolni valója lenne. Jó, van is neki. Kezd fázni. Összedörzsöli a kezét, aztán Arnoldra néz, aztán a pulcsira, végül szemeit Arnoldon pihenteti meg. Újra mosolyog.
 - Öhmm... Azt hiszem mégiscsak felvenném azt a pulóvert - megfogja a ruhadarabot, belebújik, aztén feláll és megigazítja magán. Nos, hatalmas rá, kb. a combja közepéig ér. Viszont jól áll neki és meleget ad. Ha már áll nem akar visszaülni, inkább megtornáztatja lábait.
 - Volna kedved sétálni velem? - kérdezi kedvesen. Ő roppantul örülne ha Arnolc igennel válaszolna. Hátha járkálás közben eszébe jut egy-két téma.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 23. 02:29 | Link

Aniella

Lázasan agyalok azon, miféleképpen tudnék valami köztes, mindkettőnknek és leginkább a lánynak megfelelő megoldást találni a felmerülő problémára, ami úgy igazából nem is az, de Aniella láthatóan zavarban van, és legjobb tudomásom szerint ez nem a legkellemesebb érzések közé tartozik. Ez a fajta zavar azonban tőlem igen távol áll, jó, néha felüti a fejét, de alapvetően elég határozott srác vagyok, csak hát, mindenki hibázik és egy rossz lépés után sokkal nehezebb visszazökkenni és valami teljesen normálist mondani, nem hülyét csinálni magadból. És ez utóbbiban annyira profi vagyok, hogy az néha már félelmetes.
Az épphogy egy pillanatig felcsillanó, őszintének tűnő mosoly megnyugtat. Nincs minden veszve, nem én vagyok a ludas, vagy talán mégis, de nem lényeg, próbálkozom! Egy halk kuncogást ejtek meg, amikor közelebb merészkedik, ennyi kicsúszik, és nem akarom, hogy úgy érezze, kigúnyolom, vagy kinevetem, egyszerűen csak aranyos ez a bizonytalansággal keveredett bátorság, szinte látni, hogy mikor szánja el magát, és mikor veszik oda a hirtelen támadt eltökéltség. Arról fogalmam sincs, hogy most mi értelmeset tudnék közbeszólni, a lehető legjobbkor tud mindig cserbenhagyni a beszélőkém, de azt a félpillanatnyi csendet nem tartom különösebben kínosnak. Sokkal butábbnak tartom azt, amikor rögtön a kötelező köröket lefutva ugranak a nyakamba, persze akármire szívesen válaszolok, ajánlatos elővigyázatosnak lenni a kérdésekkel, a végén még képtelen leszek befogni.
 - Nem is értem, hogy lehet ilyen szép időben bent ücsörögni, annyival kellemesebb idekint – teszem még hozzá. Legalább azt már tudjuk, hogy egy közös érdeklődési körünk már akadt, biztos van még, csak mélyebbre kell ásni. Ha minden kötél szakad, tőlem a csillagokról is beszélhetünk, nagyon szívesen tartok kiselőadást a csillaképekről meg hozzájuk fűződő sztorikról, csak félek, ezzel halálra untatnám a lányt. Elűzni pedig még mindig nem akarom.
- Csak nyugodtan, nehogy megfázz! – mosolyodom el, és már nyúlnék a belebújós, kapucnis felsőért, amikor a lány kiszolgálja magát, ezzel még szélesebb mosolyt csalva az arcomra. Amint meglátom, hogy mennyivel nagyobb darab vagyok nála, ahogy lóg rajta a pulcsi, vigyorrá szélesedik a mosolyom. – Jól áll! Tényleg – nevetem el magam halkan, ilyenkor már nem illik hangoskodni, a nagy csendben pedig sokkal erőteljesebben hangzik egy teli torokból jövő kacaj.
- Ó, de még mennyire! Merre parancsolja a hölgy? – pattanok fel, az úti célról érdeklődve. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy kisebb sokkot okoznék neki, ha most a karomat nyújtanám felé, amibe belekapaszkodhat, ha akar, de… azért megteszem, és nem sértődöm meg, ha nem fogadja el.
Hozzászólásai ebben a témában
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 18:13 | Link

Várkonyi Arnold

Aniella és Arnold egy nem igazán érdekfeszítő témát boncolnak. Szerintem az emberek 10%-a cseveg a csillagokról és az égboltról. A többiek bizonyára találnak más közös témát, ami még élvezhető is lehet. Azonban Aniellát érdekli a dolog, meg is kérné Arnoldot, hogy meséljen még, de inkább hanyagolja a témát. Attól tart, hogy az új ismerőse valószínűleg nem erről akar dumálni. Halvány lila gőze sincs milyen témát hozzon fel. Ez az egyik oka annak, hogy magára ölti a srác hatalmas pulcsiját. A másik pedig az, hogy fázik. Miközben feláll, s próbálja megigazítani a pulóvert a fiúval együtt tör ki nevetésben. Bizonyára viccesen festhet a ruhadarabban. Egyébiránt Aniella rendkívül aranyosan nevet, ha ő kacag mindenki másnak vagy mosolyognia, vagy vele egyszerre nevetnie kell. Ez az egyik legszebb tulajdonsága. Igaz, szerinte a nevetése bűn csúnya, ám ezen nem tud változtatni. Tehát a pulóver szinte elnyeli a lányt. A haját megigazítja, a ruhadarab ujját pedig próbálja feltűrni, de nem sikerül neki. Így hát hagyja, hogy belepje az egész kezét.
Úgy tűnik Aniella kezd feloldódni, mint a kockacukor a meleg italban. Miután jól kikacagta magát, sóhajt egyet és megkérdezi Arnoldot, hogy volna-e kedve sétálni egyet. Mázlijára a fiú igennel felel, s azon nyomban fel is pattan a padról.
 - Hmmm... Menjünk arra! - előhúzta mutató ujját, s az erdő széle felé mutatott vele. Eztán meglepetten nézett először a srác karjára, majd Arnoldra, majd vissza a karjára. Végül halványan elmosolyodott, s fiú karjába kapaszkodott. Egy parányit kicsi volt hozzá képest, de Aniella ezzel nem igazán foglalkozott. Aranyosan ránézett Arnoldra, egyre jobban érezte magát.
 - És... mesélj valamit magadról - szólalt meg végül Aniella. Szimpatikusnak találta a srácot, igazi úriembernek. Egy pillanatig nem is értette miért mondták a sellő barátai az emberekről, hogy gonoszak és szívtelenek.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. június 13. 21:12 | Link

Aniella

Minden ismeretség nehezen indul. Nem tudunk a másikról semmit, azt sem tudhatjuk, mégis mit szeret, miről kérdezzük, miről szeretne beszélgetni. A sablonos témák pedig sokakat érzékenyen érintenek. Hát, én akármiről tudok hosszasan tárgyalni, főleg, ha belemerülök valamilyen témába és észre sem veszem, hogy több, mint idegesítő, amit művelek. Viszont a hallgatás sem zavar. Míg mások kínosan érzik magukat az időnként pár percre beálló csendben, én boldogan elvigyorgom az időt, és persze még véletlenül sem jut eszembe feldobni valami csidicsudi témát, amire mindkét fél ráharaphat.
Jó, talán ennyire nem vagyok katasztrofális, minden erőmet bedobva igyekszem a normálishoz igazítva viselkedni, és ha engem kérdezel, napról napra jobb vagyok! A lányon lévő pulóver sokkal jobban szemlélteti, hogy ő milyen pici a nagydarab vállaimhoz képest, mintha egymás mellett állnánk, bár erre is sor kerül. Arcomon széles vigyorral nyújtom felé a karom, egy pillanatra megijedve, hogy Aniella talán tolakodásnak veszi majd, hisz’ olyan félénk! Kétkedő, mérlegelő tekintetet kapok válaszként, végül elfogadja a gesztust és belém karol. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Igenis zavarna, ha elkergetném magamtól a lányt a meggondolatlanságommal, bár nem zökkenőmentes a kezdet a pucéran a tóból kimászó idegennel, de ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni. Apropó… tó. Hát, még mindig nem találom megfelelőnek az alkalmat, hogy erre tereljem a szót.
- Ahogy parancsolja! – hajtok fejet a hölgy akarata előtt, és lassú léptekkel elindulok a mutatott irányba. Legfeljebb hét lépést teszünk meg csendben a tiszta, felhőtlen égbolt alatt, amikor Aniella arra kér, meséljek magamról. Még szélesebbre húzódik a mosolyom, és valóban, egy picit meglep, hogy ilyen könnyedén kezdeményez.
- Hát… - tudom, hogy így nem kezdünk mondatot. – A kastélyban lakom, aurornak készülök. Egy kicsit több, mint egy éve költöztem haza, mármint ide. Előzőleg Svájban tanultam. Van egy öcsém, nem szeretek semmit, ami vanília ízesítésű, néha kissé pofátlan vagyok és a kedvenc pulcsim van rajtad. - sorolom mindezt egyre szélesedő mosollyal. Fogalmam sincs, hogy az ilyen kérdésekre mi a megfelelő válasz, így hát, nagyjából elmondtam, ami hirtelen eszembe jutott, még ha a nagy része abszolút fölösleges információ is. - Te jössz! - így fair a játék. Persze nem haragszom meg, ha kevesebb infot tudok meg róla, talán nem is felel, de nem illik folyamatosan magamról beszélni.
Hozzászólásai ebben a témában
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 25. 01:24 | Link

Várkonyi Arnold

Aniella tényleg tart az emberektől, a tisztes távolságnak is meg kell lennie, különben kiakad. Ám ő is tisztában van vele, hogy az élete hátra lévő részében ez nem mehet tovább. És nem várhatja el mástól, hogy ebben segítsen, ezt magától kell megoldania, mint általában mindent a szárazföldön. A bátortalanságán valóban muszáj változtatnia és barátkoznia kell, különben elég rossz lesz számára a világ, mikor a halandók közelében lesz. És úgy döntött itt az ideje a változásnak. Mivel Arnold rendes, nem kérdez butaságokat és aranyos is, pillanatok alatt feloldóik a leányzó. Még a srác pulcsija is magára kerül, ugyanis fázott, az új ismerőse pedig felajánlotta e ruhadarabot. Önkéntelenül megszimatolja a pulóvert, s meg is állapítja, hogy kellemes illata van. Egyébként hatalmas rá, de egész jól áll rajta, sőt... Sokkal jobb, hogy cingár alakját elrejti a nagy pulcsi.
Mikor aztán felkelnek, hogy sétáljanak, egy pillanatra összevonja a szemöldökét, ugyanis nem tudja mire vélni azt, hogy a srác felé nyújtotta karját. Végül belekarol, bár kicsit ugyan félénken. Lassan lépkedni kezdenek Aniella által kiválasztott útvonalon és közben a leányzó fel is tesz egy kérdést. Nem gondolta volna, hogy ő fog kezdeményezni, ám úgy tűnik nagyon vágyik arra a bizonyos változásra. Úgy veszi észre, hogy a fiú spontán közöl vele dolgokat, amik csak úgy bevillannak az agyába. Halványan még el is mosolyodik. Viszont mikor rá kerül a sor mindjárt nem mosolyog. Nem szeret hazudni, mint tudjuk, elsőként azzal kéne kezdenie, hogy ő egy sellő és aztán folytatni. Azonban ezt nem teheti, hiszen hét pecsétes titok, ezért csak random dolgokat sorol fel.
 - Szépen tudok énekelni, van egy heg a karomon, a cipőfűző az egyik kedvenc szavam, imádom a hajamat és tavakat, meg a tengereket nagyon szeretem - válaszol. Igazából semleges dolgokat mondott, de ez így van jól, nem kezdhet el arról regélni, hogy milyen volt eddig az élete. És magához képest elég sokat mondott.
 - Viszont ha tényleg ez a kedvenc pulcsid, akkor visszaadom, nem akarom én elvenni, meg ilyenek - mondja kicsit elvörösödve. Most rosszul érzi magát, mert olyan, neki, mintha a gonosz banya szerepét töltené be. Megáll és lassacskán elkezdi lehámozni magáról a ruhadarabot, hacsak Arnold meg nem állítja.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa