32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Várkonyi Arnold összes hozzászólása (83 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 12. 16:14 Ugrás a poszthoz

Sofia

Lassú, ráérős léptekkel haladok végig a faluba vezető úton, a kezeim a zsebembe mélyesztve, mind emellé pedig jókedvűen fütyörészek. Hiába próbálkoztam vele a délelőtt folyamán, egy szót sem sikerült felfognom abból, amiből a hétvégén számot kell adnom, így inkább nem is erőltettem. Elpocsékolt idő lett volna, és ha rengeteg lehetőségem van még a könyvek bújásán kívül, miért pazarolnám arra, ami abszolút kilátástalan? Persze könnyen meglehet, hogy a jól ismert jelenség, a teljesen ártalmatlan iskolaundor a hibás, mestertanoncként már jóval nagyobb az elvárás, mint előtte.
Egész szép idő van, kétség sem férhet hozzá, hogy ilyenkor sokkal több kedvvel indul el az ember a faluba, minthogy négy fal között egye a penész. Első körben betáraztam néhány hasznos holmiból, meg némi táplálékból, ami elhagyhatatlan kelléke a bogolyfalvi látogatásoknak, hiába jöhetek le ahányszor, és amikor csak akarok, pótolni kell a rohamosan fogyó termékeket. Nem vagyok az a kifejezetten korán kelő típus, de ma valamiért kidobott az ágy - a galád -, ennek pedig megvan a maga előnye. Mégpedig, hogy bőven van időm ahhoz, hogy kedvemre sétálgassak mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül, amit a tudat vonzana magával, hogy márpedig ezer, meg egy elintéznivalóm van, ami epekedve várja, hogy nekiessek és megcsináljam végre. Nem. Azon kívül, hogy néha tudat alatt elkezdem felmondani az előzőleg bemagolt anyagot, vagy kész, megdönthetetlen tények miértjein kezdek gondolkodni, egyáltalán nincs hatással rám, hogy ezzel a hozzáállással talán szégyent hozok levitás mivoltomra.
A vállamon átvetett táskában zörgő papírtasakok és azok tartalmával közben a réges-rég lakatlan, a diákok által nagyívben elkerült kísértetháznál lyukadok ki. A kíváncsiságom kerekedik felül, engem nem igazán rémít meg néhány história. Nem számítva arra, hogy akárkivel is találkozom, alaposan körülnézek, mielőtt az emeletre tévednék. Ott viszont… igyekszem a lehető leghalkabban megbizonyosodni arról, hogy a szunyókáló leányzó valóban az- e, akinek hiszem, és azon morfondírozok, vajon kitekerné- e a nyakam, ha megijesztem.
- Nocsak – húzódik mosolyra az ajkam, mikor felébred. – Jó reggelt, Angyalka! Épp azt próbáltam kitalálni, mi oka lehet egy hozzád hasonló, bájos lánynak az éjszakát egy ilyen sivár helyen, egyedül tölteni? – tudom, hogy nem fogok választ kapni. Az ajtófélfának dőlve, fejemet oldalra biccentve figyelem, ahogy szépen lassan tudatosul benne, hogy lebukott. Hogy mivel, azt persze csak ő tudhatja.  
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. május 12. 16:21
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 16. 17:24 Ugrás a poszthoz

Sofia

Nincs túl sok időm azon töprengeni, mit kapnék a zöldek egyik szépséges kis mufurcától, ha nem hagynám, hogy biológiai órája úgy működjön, ahogy ő azt jónak gondolja, bár elég világos van ahhoz, hogy az alvásért felelős melatonin hormon bomlani kezdjen és… ne, ne is kérdezd, honnan és miért tudok ilyesmit. És ahogy reméltem, az álmos, lapos pislogás pillanatokon belül megkezdődik, én pedig kitartóan mosolygok, egészen addig, amíg el nem jut a tudatáig, hogy mi is a nagy büdös helyzet. Nem, mintha a mosolyom akár egy másodpercre is képes lenne elpártolni tőlem, talán nem is akkora csoda, hogy csak kevesen tudnak komolyan venni. Majd jelzem, ha esetleg zavarni fog, és életem problémája lesz, hogy ki mit gondol rólam.
A mellkasom előtt összefont karjaimat magam mellé ejtem, miután ellöktem magam a félfától, de egy tapodtat sem mozdulok. Kivéve, amikor hiányos öltözetben feltápászkodik, és a levetett nadrág után nyúl – túlontúl gentleman vagyok ahhoz, hogy végignézzem ezt a műveletet, még ha semmi olyat nem is fedne fel, amit nem láttam már korábban. Mármint, nem Sofián! Oké, rendben, ezt inkább nem ragozom túl, csak az magyarázkodik, akinek oka is van rá.
 - Ó, nem dehogy, pontosan tudom, magát az ördögöt zavartam meg valami nagyon titokzatos ügylet utáni ébredésében – természetesen egyáltalán nem gondolom komolyan, mint ahogy a szavaimhoz mellékelt halk nevetés is tökéletesen prezentálja érzelmeimet. – Egyébként pedig egész biztos, hogy nem kevertelek össze senkivel, igen jó a memóriám, és az ilyen szép – már-már angyali – vonásokat nehéz eltéveszteni. – Folytatom a béna jó-rossz hasonlatokat a leginkább ezeket megtestesítő lényekkel, vagy nevezzük, aminek akarjuk őket, lényegtelen. Az, ha valakinek csapom a szelet, egyáltalán nem jelenti azt, hogy véresen komolyan kell venni, nagyon szép hírem lenne ebben az esetben, mert szinte minden csinos, vagy kevésbé csinos – mert csúnya lányok nincsenek – hölgynek megejtek egy-két bókot.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem gondolom komolyan; csak a legvégső esetben szoktam füllenteni. A hirtelen előttem termő kisangyal pedig valóban kivételes vonásokkal rendelkezik. Nem hátrálok az érintésétől, ugyan egy kicsit meglep, de nem vagyok szívbajos alkat. Mosolyom egy pillanatra eltorzul, elhúzom a számat a válaszra. – Milyen sejtelmes! Kár – vonom meg a vállam, volt egy olyan érzésem, hogy nem erről fog szólni a délutánunk, már amennyiben nem rohan tovább valami hasonlóan titokzatos ürüggyel.
- Na, hát az én sztorim kevésbé izgalmas, szót sem érdemel. Talán úgy délután kettő körül lehet, nem tudom pontosan – tippelek, azt figyelembe véve, hogy tizenegy körül indultam el a kastélyból, és elég sok ideig bóklásztam tétlenül. – Köszi! Van nálam süti is, bár nem normális reggeli, de a cukornál kicsit táplálóbb. Kérsz? – meg sem várva a válaszát, már rángatom is előre a táskám a hátam mögül.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 16. 17:25 Ugrás a poszthoz

Aniella

Újabb végtelenül hosszúnak tűnő nap, ami után egyenesen megkönnyebbülés, hogy végre egy kicsit kikapcsolhatok. Erre pedig mi sem lenne alkalmasabb helyszín, mint a falu, annak is egy kevésbé zajos zuga, habár egy kis szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy ne fogjak ki egy nagyobb társaságot. Nem olvastam sehol semmit, és nem is hallottam, hogy tervben lenne valami különösebb dolog a tónál, bár sohasem lehet tudni – igazából nem is zavarna, nem vagyok magányos farkas, nem is az egyedüllét vonz, inkább a hangulata annak a kis elszeparált résznek.
Sehova sem sietek, így van időm még felugrani egy vastagabb pulcsiért, felkészülve arra, hogy estére azért lehűl a levegő, és a távolság meg nem olyan kicsi, hogy csak úgy lazán fel-le túráztassam magam ilyen meggondolatlanság miatt. Már sötétedik, amikor leérek a rétre, és az egyik üres padot kisajátítom magamnak, végignyúlok rajta, a pulcsit a fejem alá gyűrve. Na, ez így tökéletes. Nem is értem azokat, akik egész nap csak a kastélyban gubbasztanak, teljesen jó idő van, friss levegő, talán, ha a felhők és az időjárás is úgy akarja, a csillagok is látszani fognak az égen. Oké, igazából nem vagyok kifejezetten nagy hódolója a természetnek, de lássuk be, elég szemet gyönyörködtető tud lenni. Főleg, ha az embernek akad társasága, és ha ez a társaságot épp egy hölgy testesíti meg.
Csend van, csak néhány apróbb zaj monotonsága zavarja a tökéletes nyugalmat, így hamar felfigyelek a tavacska felől érkező neszre, amiről halványlila gőzöm sincs, hogy mi lehet. Érdeklődve ülök fel, próbálok fókuszálni, de az egyre nagyobb sötétben ez már nem olyan egyszerű művelet. Már törökülésbe helyezkedtem, és úgy meredek a vízfelszínre, hátha megpillantom, mi is… ó! Sellők? Nem is tudtam, hogy itt élnek sellők. Úgy értem, hogy pont itt, abban szinte biztos voltam, hogy a birtok valamelyik részén találkozhatnék velük, de mivel itt még nem fordult elő, ez újdonság számomra. Nem mozdulok végül is, kivárom, hogy mi ez a nagy mozgolódás, hisz’ beszélni csak akkor tudnék velük, ha jómagam is a víz alá merülnék, ehhez pedig egyrészt nem igazán a legmegfelelőbb az idő, másrészt nem biztos, hogy a legjobb ötlet megzavarni a nyugalmat.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 17. 00:58 Ugrás a poszthoz

Angyalka

Valahol megértem azt a fajta hozzáállást is, amit a rellonosok produkálnak úgy általában, de mégis, ha néhány szép szóval ehhez hasonló reakciót érhet el az ember, akkor… nem éri meg? Nem éri meg csak egy pillanatra feladni azt a hosszadalmasan felépített imidzset, amivel mások elől bujkálsz? Jó, igazából mindegy, abszolút nem az én dolgom, és az ilyen pillanatnyi töprengéseken kívül semmiféle fejfájást nem okoznak ezzel, tehát jobbnak látom kimaradni ebből. Persze ezzel nem azt akarom kifejezni, mennyire negatív tapasztalataim vannak a zöldekkel kapcsolatban, mert ez nem állná meg a helyét a valóságban – tekintsünk csak az egyre szélesebben mosolygó angyalkára. Attól az embertől, akitől általában csak közömbös reakciókat kapsz, sokkal jobban esik egy nevetés, és még annyiszor is szebben cseng ez a hang, olyasmi, amire mindig emlékezni fogsz, mert tudod, hogy nem túl gyakori, és mindig csalódással tölt majd el, ha nem sikerül ugyanezt elérned később.
 - Sokkal jobban áll, ha mosolyogsz, a nevetésed pedig… - jegyzem meg csak úgy halkan, bár ezen a helyen nincs túl sok háttérzaj, hogy elnyomja a hangom, így tökéletesen érhető vagyok. Nem az a típus vagyok, akit zavarba hoz a szemkontaktus, sőt, szerintem ez az alapja mindennek, pláne, ha valamiféle kapcsolatot igyekszel kialakítani mással. Így most sem zavar, hogy Sofia kitartóan figyelemmel kíséri minden mozdulatomat, legyen az csak egy ártatlan pislogás, sajnálom, e nélkül azért még nem megy, a farkasszemezésben sosem voltam túl nagy ász.
 - Hát, tudod, próbálkozik az ember – még ha fogalmam sincs, hogy ezt most komolyan gondolta- e, vagy esetben valami jóféle vicc forrásává váltam. Nem, mintha túl sokat számítana, alapvetően pozitívan állok hozzá mindenhez, a folyamatos vidámság egyik elengedhetetlen összetevője ez, nincs mit tenni. A puszira szélesedik még néhány foknyit a mosolyom. Egy icike-picikét kihasználva a lány közelségét, óvatos mozdulattal a füle mögé tűrök egy csintalan, az arcába lógó tincset, és csak úgy, teljesen véletlenül hasonlóképp érintem finom, hibátlan bőrét, ahogy ő simít végig borostámon. Visszahúzom a kezem, attól függetlenül, hogy nehéz zavarba hozni és sok esetben észre sem veszem a helyzet komolyságát, esetleg kellemetlenségét, nem vagyok jó az ilyesmiben.
A döbbent arckifejezését kuncogással jutalmazom, ugyanakkor nem lepett meg, hogy váratlanul érte a válaszom, aki egy ilyen helyen ébred – egyedül, csak hangsúlyozni tudom –, annak kétlem, hogy a koránkelés, esetleg az órákra való visszaérés lenne a legfőbb gondja. A nagy kotorászás közben hirtelen ér a nevetése, felkapom rá a fejem, majd egy mosollyal lereagálom, és máris odébb vagyok rángatva. Milyen dolog ez, kérem szépen!
- Cukorkával, hah? – nézek rá féloldalas mosollyal, közben pedig az ölembe vett táskából halászom ki a délelőtt beszerzett zsákmányt, és közénk teszem a papírtasakokat, meg a literes palackot, ami a sok édesség után olthatja a szomjúságot. – Szolgáld ki magad. Annyit eszel, és abból, amiből szeretnél. Szóval miféle cukor az, ami nem való az olyan jó fiúknak, akiket egyébként nem kell félteni, mert már nagy fiúk, mint én? – kérdezek rá, magas labda volt ahhoz, hogy csak úgy, csendben maradjak, mint akinek totálisan elkerülte a tudatát a mondandójának a mögöttes tartalma.


Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 17. 00:59 Ugrás a poszthoz

Aniella

Hosszú perceken keresztül bámulom feszülten a tó felszínét, várva, hogy történjen valami, aztán belenyugodok, hogy csak a mélyén lévő lények élik békés kis életüket, most éppen közelebb a kint élő társadalomhoz, de semmi különleges nem fog bekövetkezni. Egy részem csalódott, a másik pedig, mélyen elnyomva kicsit megkönnyebbült, bár nem tudom, miféle képzetek okozzák a… hát, nem is kifejezetten félelmeimet, inkább csak egészséges távolságtartásnak nevezném, a legtöbb esetben jobb nem zavarogni, ilyen helyzetekben.
Egy mély, hangos sóhajt ejtek meg, közben engedve testtartásom merevségéből, hátradőlök, és az eget kezdem bámulni, ahol az első csillagok most már valóban esedékesek. Nem tudom pontosan, mennyi idő telik el, talán csak néhány másodperc, ugyanakkor meglehet, hogy percek is, amikor ismét a tavacska felől érkező zajokra leszek figyelmes, és rögtön odakapom a tekintetem, a stéget szuggerálva, mert mintha egyre közelebbről hallanám, amit eddig is. Ha pontosabb akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy olyan, mintha valaki úszkálna, legalábbis a folyamatos vízcsobogás erre enged következtetni. Ismét előre hajolok, és követem figyelemmel az eseményeket, amikor is egy lány kászálódik ki a tóból. Nem tudom, hogy ezen lepődök meg jobban, vagy azon, hogy a fél másodperc alatt, amíg őt bámulom, tudatosul bennem, hogy pucér, vagyis, minden jel erre mutat, és még mielőtt túl sok intim részletbe nyernék betekintést, udvariasan és tisztelettudón elkapom a tekintetem, és a térdeimet kezdem fixírozni.
Nem vagyok egy szívbajos alkat, de az még engem is képes meglepni, amikor egy teljesen csupasz leányzó mászik ki abból a tóból, amiről még azt hittem, hogy sellők sem élnek benne. Őszintén szólva nagy dilemma ez, mert szívem szerint felkelnék, és valahogy módszeresen, kerülve a szemkontaktust és a mindenféle szemmel meg a testével kapcsolatos kontaktust, segítenék neki, legalább a pulcsimat felajánlanám, de… egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy ebben a helyzetben vajon mi a leghelytállóbb cselekedet.
- Szia! – köszönök vissza barátságosan, most már alaposabban is végig merem mérni. – Nyugodtan, gyere csak. Nem fázol? Szívesen odaadom a pulcsimat – emelem meg az imént még a fejem alatt heverő ruhadarabot, bár nincs olyan hűvös, azért ki tudja. Arrébb csúszok a padon, helyet adva a lánynak. Mégsem kéne az egész padot egymagam elfoglalnom. – Arnold vagyok, benned kit tisztelhetek? – kezdeményezem az ismerkedést első körben. A tolakodás nem szokásom, a kíváncsiságom ellenére sem, és egy új ismeretségnek sem ad túl nagy kezdőlöketet az, ha rákérdezek, mégis mi a jó fenét csinált meztelenül a tóban.  

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 19. 23:32 Ugrás a poszthoz

Aniella

Elképzelni sem tudom, miből adódik ez a látható, szinte már kézzel fogható félénkség, az imént is jól kitárgyalt távolságtartás a lány felől, csak nem vagyok ennyire félelmetes. Szívem szerint leellenőrizném, hogy van- e rajtam valami, ami így bezavar a képbe, de sajnálatos módon nem hordok magammal tükröt, a víz felszíne pedig… hát, nem vagyok benne biztos, hogy elég világos van ahhoz, hogy felfedezzem az esetleges hibát, ami ilyen reakciót válthat ki a másikból. Pedig istenemre, olyan kedvesen mosolygok!
Láthatóan nem szeret rögtön a másik intimszférájába belemászni, vagy talán a sajátját félti, hát én sem fogok közelebb araszolni hozzá, nem vagyok pofátlan, megbántani meg aztán végképp nem akarom ilyesmivel. Ó, pedig mennyire rám vallana ez a cselekedet. Igyekszem valami bátorító arckifejezést magamra ölteni, valahogy szavak nélkül tudatni a lánnyal, hogy nem harapok, és annyira nagyon tolakodó sem vagyok, szóval nincs mitől tartania. Persze ez nem olyan egyszerű, bár határozottan jobban teszem, ha meg sem szólalok, míg háromszor át nem gondoltam mondanivalóm lényegét, és csak azt mondom ki, semmi többet. Rendszeresen elbaltázom a dolgokat, az ismeretlen, rendkívül aranyos és szépen csengő hangú lány előtt azonban nem kéne egyből a mélyvízbe ugrani, akármit is állítanak, az első benyomás igenis sokat számít.
- Szólj, ha fázol azért! – mosolygok, és a köztünk lévő üres helyre teszem a ruhadarabot. Nem sértődöm meg abban az esetben sem, ha egyetlen szó nélkül fogná, és magára húzná, ugyanakkor túl szerénynek tűnik még ahhoz is, hogy bevallja, ha az idő addig hűlne, amíg az neki is feltűnik. Valóban nincs olyan vészesen hideg, de ki tudja, ilyenkor még akármire képes az időjárás.
- Aniella – ízlelgetem egy pillanatra, többször azonban nem merem kimondani, a végén még totál hülyének nézne. – Nagyon szép neved van! – teszem hozzá, mert valóban így gondolom. Mindig is tetszett, hogy az iskolába sok külföldi származású jár, és magyar társaim sem feltétlenül kaptak hagyományos neveket. Az biztos, hogy egy ilyen hangzású nevet nem keverek össze mással, nem bizony, pedig annyira rossz a memóriám – már az a része, ami a neveket az arcokhoz kötésért felelős –, hogy az hihetetlen.
Érezhetően feszült, én pedig még mindig nem tudom, mit tehetnék az ügy érdekében, talán ha nem bámulom folyamatosan… rendben, a helyzet az, hogy tényleg tanácstalan vagyok. Vagy túlaktivizálom magam és bepörgök, vagy kínosan sokat hallgatok, a kettő közé nem gyakran sikerül belőnöm a dolgokat. – Hm? Ja, igen… Igen, megnyugtat. Szeretem ezt a helyet, innen tökéletesen látszanak, nem zavar be semmiféle fény, csend van, legfeljebb a természet alapvető kis neszei „zavarnak”. Egy hosszú és nehéz nap után mi sem jobb, mint lejönni és csillagbámulás közben gondolkodni – most is hosszabbra sikeredett a monológom, mint amilyenre terveztem, de ha csak helyeselek, az hogy nézett volna ki? Még mindig mosolyogva fordulok felé egy kicsit törzsből, a kezemet a háttámlára támasztva, ügyelve, hogy még véletlenül se lógjon át az ő térfelére, nem akarom megzavarni, elkergetni meg végképp nem. – Na, és te? – kérdezek rá úgy… mindenre, azért nem pontosítok, hogy hagyjam kibontakozni. Veheti ezt visszakérdezésnek, veheti annak, hogy mi járatban ennek, nem bánom, ha sikerül egy kicsit beszédre bírni. Jó hallgatóság vagyok.



Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 20. 18:23 Ugrás a poszthoz

Angyalka

Alapvetően egy jó kedélyű egyén bújik meg bennem, ami azt illeti, egyáltalán nem mélyen, de az, ha látom a másikat nevetni, sokat javít a már amúgy sem rossz hangulatomon. Azt pedig, hogy pont Sofia nevetgél ilyen könnyedén, és őszintén, külön öröm a pici lelkemnek. Bár nem kifejezetten a legbunkóbb a háza népéből, de azért eléggé be tud gubózni, ha arról van szó, és nem mindig ilyen egyszerű kirángatni abból a jól ismert, ah, én most duzzogok és inkább hagyj békén, utállak állapotból. Remélem azért mindenki számára érthető, hogy erőteljesen túlzok, a drámai hatás kedvéért, ez kihagyhatatlan!
Jobban meggondolva nem bánom, hogy Sofia nem éppen egy pirulós fajta, nevetni, sőt mosolyogni sem látom olyan gyakran és ez is bőven túlmegy minden elvárásomon, hát még, ha esetleg belepirulna egy-egy bókomba. Hú, szerintem sokkot kapnék. Vagy legalábbis valami hasonló, csak mert egyáltalán nem arra megy ki a játék, hogy akkor én most csak azért is kicsikarok belőle egy ilyen megmozdulást, egy pillanatra sem jutott eszembe ilyesmi. Az persze feltűnik, hogy az érintésem valahol meglepetésként éri, de – talán szerencséjére – nem tulajdonítok a fél szemvillanásnyi ideig távolba révedő, kérdésekkel teli tekintetnek semmi többet, mint amennyit jelent. Reggel van, én pedig rátörtem, engem is megviselne, ha egy hozzám hasonló, szőrös pasi simogatná az arcom, míg én még félig alszom.
Egyik lábam felhúzom, és azon könyökölök, néhány másodperc erejéig csak nézem, ahogy nekiugrik a sütinek, körülbelül úgy, mint aki már napok óta semmit nem evett, és egy halk nevetést meg is engedek magamnak, a látvány úgy igazán megkívánja. Én reggeliztem, mielőtt elindultam, szóval nem gyötör az éhség, csak szemezgetek egy keveset a kipakolt kaják közül.
 - Sofia, ne nézz hülyének – szalad fel egy pillanat alatt bal szemöldököm. – Muglik között nőttem fel, mint tudod, és egy halomnyi könyvet olvastam már el, nem feltétlenül csak varázsló témákat érintve. – Vázolom neki a helyzetet. Hagyom, hogy a felém nyújtott cukrok a tenyerembe hulljanak, összeráncolt szemöldökkel vizsgálgatom őket, majd az orrom elé helyezem és valami szagminta szerűséget próbálok levonni belőle, de természetesen semmi illata. Ha már az imént azt mondta, hogy nem nekem való, csak nem adna veszélyes szereket a kezembe, hogy használjam egészséggel, de egyelőre nem kóstolom meg.
- Nyugi, ettől függetlenül nem fogok hegyibeszédet tartani, a te dolgod – teszem még hozzá az előző témához. Oké, azt tudom, miről beszélünk, de nem vagyok gyógyító és a mugli biológiához sem konyítok olyan nagyon kifejezetten sokat, hogy akkor most ennyiből meg tudjam határozni pontosabban, csak az tiszta, hogy ez semmiképpen nem jó. Hosszútávon biztosan.
 - Miért, ne legyek? Megéri annak lenni, ha látom, hogy neked is jobb kedved van tőle, és látlak mosolyogni – vonom meg a vállam, ez a kedvességem legegyszerűbb megközelítése, és igazából ennél több nem is kell ahhoz, hogy minden szembejövővel hasonlóképp viselkedjek. – Esetleg… zavar? – ráncolom a szemöldökömet kérdő tekintete láttán, és még a nagy falatozást is befejezi, hú, a komolyság sosem jelent túl sok jót.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 23. 02:29 Ugrás a poszthoz

Aniella

Lázasan agyalok azon, miféleképpen tudnék valami köztes, mindkettőnknek és leginkább a lánynak megfelelő megoldást találni a felmerülő problémára, ami úgy igazából nem is az, de Aniella láthatóan zavarban van, és legjobb tudomásom szerint ez nem a legkellemesebb érzések közé tartozik. Ez a fajta zavar azonban tőlem igen távol áll, jó, néha felüti a fejét, de alapvetően elég határozott srác vagyok, csak hát, mindenki hibázik és egy rossz lépés után sokkal nehezebb visszazökkenni és valami teljesen normálist mondani, nem hülyét csinálni magadból. És ez utóbbiban annyira profi vagyok, hogy az néha már félelmetes.
Az épphogy egy pillanatig felcsillanó, őszintének tűnő mosoly megnyugtat. Nincs minden veszve, nem én vagyok a ludas, vagy talán mégis, de nem lényeg, próbálkozom! Egy halk kuncogást ejtek meg, amikor közelebb merészkedik, ennyi kicsúszik, és nem akarom, hogy úgy érezze, kigúnyolom, vagy kinevetem, egyszerűen csak aranyos ez a bizonytalansággal keveredett bátorság, szinte látni, hogy mikor szánja el magát, és mikor veszik oda a hirtelen támadt eltökéltség. Arról fogalmam sincs, hogy most mi értelmeset tudnék közbeszólni, a lehető legjobbkor tud mindig cserbenhagyni a beszélőkém, de azt a félpillanatnyi csendet nem tartom különösebben kínosnak. Sokkal butábbnak tartom azt, amikor rögtön a kötelező köröket lefutva ugranak a nyakamba, persze akármire szívesen válaszolok, ajánlatos elővigyázatosnak lenni a kérdésekkel, a végén még képtelen leszek befogni.
 - Nem is értem, hogy lehet ilyen szép időben bent ücsörögni, annyival kellemesebb idekint – teszem még hozzá. Legalább azt már tudjuk, hogy egy közös érdeklődési körünk már akadt, biztos van még, csak mélyebbre kell ásni. Ha minden kötél szakad, tőlem a csillagokról is beszélhetünk, nagyon szívesen tartok kiselőadást a csillaképekről meg hozzájuk fűződő sztorikról, csak félek, ezzel halálra untatnám a lányt. Elűzni pedig még mindig nem akarom.
- Csak nyugodtan, nehogy megfázz! – mosolyodom el, és már nyúlnék a belebújós, kapucnis felsőért, amikor a lány kiszolgálja magát, ezzel még szélesebb mosolyt csalva az arcomra. Amint meglátom, hogy mennyivel nagyobb darab vagyok nála, ahogy lóg rajta a pulcsi, vigyorrá szélesedik a mosolyom. – Jól áll! Tényleg – nevetem el magam halkan, ilyenkor már nem illik hangoskodni, a nagy csendben pedig sokkal erőteljesebben hangzik egy teli torokból jövő kacaj.
- Ó, de még mennyire! Merre parancsolja a hölgy? – pattanok fel, az úti célról érdeklődve. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy kisebb sokkot okoznék neki, ha most a karomat nyújtanám felé, amibe belekapaszkodhat, ha akar, de… azért megteszem, és nem sértődöm meg, ha nem fogadja el.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 30. 17:02 Ugrás a poszthoz

Angyalom Kiss

Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem bízom meg benne, bár akár még itt is tarthatnánk, ugyanis nem tudok a lányról túl sok mindent, szimplán csak jóban vagyunk, és ha netalántán összefutunk a suliban, egész jól elütjük az időt, ahogy a mellékelt példa – a mostani eset – is tökéletesen mutatja. Egyszerűen csak nem számítok arra, hogy aki az éjszaka még kétes eredetű és hatású szerekkel él, annál valóban akad- e csak úgy szőlőcukor, bár nem egészen tudom, hogy miért lehetne ez kizáró tényező, eszembe sem jutna összekötni a tablettát a cukorral. Egy-null Sofinak, és a rögtönzött kreativitásnak.
Hátrébb húzódom, és próbálok fókuszálni, ugyanis attól még, hogy két centire van az orromtól a hatalmas szőlőcukor felirat, kancsalítanom kell, és így a büdös életben nem fogom tudni értelmezni a betűket. Fintorgok egy pillanatra, majd egy vállvonást mellékelve, a számba dobom az egyik cukrot. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Már abban az esetben, ha tök véletlenül mégis összekeverte a kétféle cukorkát, és a rosszabbik fajtát adta nekem. De nem, ennek határozottan szőlőcukor íze van, hát jó, akkor mégsem mondhatom el magamról, hogy egy angyali rellonos, aki titokban őrülten nagy butaságokat csinál, megrontott. Pedig egész mulatságos gondolat! Miközben én a cukrot majszolom, Sofi újabb sütinek áll neki, már egy kicsit lassabban – úgy tűnik, nem szívleli, ha az ember jól szórakozik mohóságán, bár ez a kényszeres lassúság is megmosolyogtat azért.
- Nem tudom, voltam én valaha másmilyen veled? – teszem fel életünk kérdését. – Legfeljebb csak nem tűnt fel határtalan jóindulatom, vagy berezeltél a bókjaim hallatán? – vigyorodom el. Megnyugszom, hogy a kedvességem nem jelent problémát, a pókerarcomon lenne még mit fejleszteni ahhoz, hogy megfelelően tudjam alakítani a durcás-morcos rosszfiút. Mellesleg nem véletlen, hogy sohasem álltam meg a helyem színjátszósként, nagyon béna vagyok. De mint mindennek, ennek is megvan a maga előnye: ha fel kell vidítani valakit, adjatok egy szerepet, és garantált a szórakozás.
- Már miért ne érdemelnéd? Sosem tettél ellenem semmi rosszat – meglepetten mosolygok. Meglepetten, ugyanis sosem számítanék olyasmire, mint amit Sofi most tett, egy fél pillanatra el is húzódom néhány centire, felkészülve a legrosszabbra, ami… igazából fogalmam sincs, mi lenne az. Nem mondanám, hogy kifejezetten egy megfontolt ember vagyok, az esetek nagy részében jellemző rám, hogy előbb cselekszem, mint gondolkodom, de szerencsémre nem az erőszakos fajtából.
Igazítok egyet az ölemben ülő lányon, aki ugyan nem egy csontkollekció, de a hátsója igen kényelmetlen helyzetben érintkezik a combizmommal. Na, így már mindjárt más. A meglepettségem csak tovább fokozódik, amikor a nyakamba borul, pislogok is értetlenül, de azért a kezem a hátára siklik, mert hát, le ne essen nekem, na meg, ilyen kétes érzelemnyilvánítás esetében is illik valamit reagálni. És úgy érzem, ha megkérdezném, jól van- e, az nem a legmegfelelőbb lenne ebben a pillanatban.
 - Na, az nincs nálam, sajnos. Mire ideérek vele, kihűl, úgy meg nem az igazi – kuncogok. A reggeli adagomon már túl vagyok, ha ez nem így lenne, akkor legfeljebb csak négykézláb jutottam volna el idáig, de sanszosabb, hogy útközben kiterültem volna és aludnék. A faluba vezető úton, vagy még valamelyik folyosón, már csak részletkérdés. – De ha gondolod, bemehetünk a faluba és meghívlak egyre – teszem hozzá, miközben megnézem, mi olyan érdekfeszítő a pólómon. Leettem volna? A kezem pedig átvetem a combjain, csak hogy kényelmesebb pozícióba helyezzem.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. május 30. 17:04
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. június 13. 21:12 Ugrás a poszthoz

Aniella

Minden ismeretség nehezen indul. Nem tudunk a másikról semmit, azt sem tudhatjuk, mégis mit szeret, miről kérdezzük, miről szeretne beszélgetni. A sablonos témák pedig sokakat érzékenyen érintenek. Hát, én akármiről tudok hosszasan tárgyalni, főleg, ha belemerülök valamilyen témába és észre sem veszem, hogy több, mint idegesítő, amit művelek. Viszont a hallgatás sem zavar. Míg mások kínosan érzik magukat az időnként pár percre beálló csendben, én boldogan elvigyorgom az időt, és persze még véletlenül sem jut eszembe feldobni valami csidicsudi témát, amire mindkét fél ráharaphat.
Jó, talán ennyire nem vagyok katasztrofális, minden erőmet bedobva igyekszem a normálishoz igazítva viselkedni, és ha engem kérdezel, napról napra jobb vagyok! A lányon lévő pulóver sokkal jobban szemlélteti, hogy ő milyen pici a nagydarab vállaimhoz képest, mintha egymás mellett állnánk, bár erre is sor kerül. Arcomon széles vigyorral nyújtom felé a karom, egy pillanatra megijedve, hogy Aniella talán tolakodásnak veszi majd, hisz’ olyan félénk! Kétkedő, mérlegelő tekintetet kapok válaszként, végül elfogadja a gesztust és belém karol. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Igenis zavarna, ha elkergetném magamtól a lányt a meggondolatlanságommal, bár nem zökkenőmentes a kezdet a pucéran a tóból kimászó idegennel, de ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni. Apropó… tó. Hát, még mindig nem találom megfelelőnek az alkalmat, hogy erre tereljem a szót.
- Ahogy parancsolja! – hajtok fejet a hölgy akarata előtt, és lassú léptekkel elindulok a mutatott irányba. Legfeljebb hét lépést teszünk meg csendben a tiszta, felhőtlen égbolt alatt, amikor Aniella arra kér, meséljek magamról. Még szélesebbre húzódik a mosolyom, és valóban, egy picit meglep, hogy ilyen könnyedén kezdeményez.
- Hát… - tudom, hogy így nem kezdünk mondatot. – A kastélyban lakom, aurornak készülök. Egy kicsit több, mint egy éve költöztem haza, mármint ide. Előzőleg Svájban tanultam. Van egy öcsém, nem szeretek semmit, ami vanília ízesítésű, néha kissé pofátlan vagyok és a kedvenc pulcsim van rajtad. - sorolom mindezt egyre szélesedő mosollyal. Fogalmam sincs, hogy az ilyen kérdésekre mi a megfelelő válasz, így hát, nagyjából elmondtam, ami hirtelen eszembe jutott, még ha a nagy része abszolút fölösleges információ is. - Te jössz! - így fair a játék. Persze nem haragszom meg, ha kevesebb infot tudok meg róla, talán nem is felel, de nem illik folyamatosan magamról beszélni.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. június 17. 21:39 Ugrás a poszthoz

Gryllus Matilda - 2014.06.17. 21:31
Én imádok karaktereket kitalálni és megalkotni Cheesy Csak sajna nem lehet hatvanöt, mert úgy nem jutna egyikre se igazán idő, ja és annyi amúgy sem lehet xD


Egy igen közeli ismerősömnek 33, azaz harminchárom darab karaktere van. Rolleyes *közbeszól, már itt sincs*
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 1. 13:03 Ugrás a poszthoz

Projektmunka - Mátra

Nyugtalanul mozog a térdem fel-alá, ahogy tekintetem sokadszorra is végigfutja a kissé rongyosra fogdosott levelet, mintha elfelejthetnék valami létfontosságút a feladattal kapcsolatban. Alig néhány információ csupán, amit a kezemben tartok, és az évfolyamlépésem elég nagy részben ettől a projektmunkától függ, talán nem alaptalan az aggodalmam. Három óra ötvenkét perc. Hangos sóhaj töri meg a szoba halk neszeit, a szuszogás és a nadrág szövetének suhogása mellett, képtelen vagyok mozdulatlanul ülve várakozni, pedig soha életemben nem küzdöttem lámpalázzal, és hasonlókkal. Könnyedén ki tudom magam vágni bármilyen szituációból, csak hagynom kell, hogy a gondolataim nagy része szavakká formálódjon és elhagyja a számat, csakhogy most a beszéddel semmit sem fogok elérni. A tudásom, az ítélőképességem, a döntésképességem és még vagy egy tucat fontos tényező mellett és leginkább a pálcám fog számítani a terepen, ahova… kerek hat perc múlva megérkezünk.
A korai kelés és általános éjjelibagoly mivoltom ellenére sikerült időben ágyba kerülnöm tegnap, hogy kipihenjem magam a megmérettetés előtt, de a szükségesnél korábban kipattantak a szemeim, és azonnal minden álmosság elillant. Ráérős kört tettem a kastélyban, ellátogattam a konyhára, ahol a manók már talpon voltak, és rögtön a kezembe nyomtak egy igen kiadósnak tűnő reggelit, de az étvágyam cserbenhagyott, csak egy keveset tudtam legyűrni, azt is kizárólag azért, mert tudtam, hogy szükségem lesz az energiára.
Mindenféle kapkodást mellőzve öltöztem fel, lehetőleg kényelmes ruhadarabokat összeválogatva, amik inkább feszesek, hogy minél kevesebb lehetőséget adjanak a környezeti tényezőknek a megtépázásukra. A kavicsot az ujjaim közt görgetem, másik kezemben pedig a pálcámat szorongatom, indulásra készen. Már csak egy perc. Nem a legkellemesebb zsupszkulccsal utazni, de nem is a legszörnyűbb. Könnyedén landolok, hogy aztán rögtön a helyszín felmérésével foglalatoskodjak, végül pedig a tanárokon állapodik meg a tekintetem, akik pillanatokon belül beavatnak a részletekbe. A hajnali órákban még hűvös van, és csak remélni tudom, hogy a későbbiekben is meg tud állapodni az időjárás valami nem túl szélsőséges állapotnál, például egy nagyobb viharnak sem örülnék, ahogy a fullasztó, párás meleg sem kedvezne ma. Ugyanakkor fogalmam sincs, mennyi időm lesz, talán nem is kell aggódnom a későbbi időjárás miatt.  
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. augusztus 1. 13:04
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 4. 00:06 Ugrás a poszthoz

Projektmunka - Mátra

Végigfut a gerincemen a hideg, minden szőrszálam az égnek mered, ahogy minden porcikám beleborzong a hűvös szellő érintése nyomán. Összecipzárazom magamon a pulcsit, és megigazítom a kapucniját. Talán nem a legokosabb ötleteimhez tartozik, hogy egy ilyen fazonú pulóverre esett a választásom, tekintve a terepet, de ki tudja, akár még jól is jöhet. Ahogy megpillantom Dwayne-t, elindulok felé, nem akarom várakoztatni, míg a tájat kémlelem, azt aközben is tudom, miközben beszél hozzám. Kár, hogy dunsztom sincs a feladat jellegéről, így villámgyors stratégiát sem tudok összeállítani fejben. Az ujjaim a zsebemben lévő pálca körül, nyughatatlanul dobolnak rajta, ahogy nagy lépéssekkel átszelem a zsupszkulcs és Warren közötti távolságot.
- Hideg, de legalább nem felhős és a szél sem túl erős. – Bólintok, közben összeszűkített szemekkel igyekszem a távolabb lévő felhők irányát is felmérni. Nem szürkék és nem úgy tűnik, hogy hatalmas zivatart hordoznának magukban, de jelenthetnek még meglepetést. Jobban örülnék ugyan, ha nem tennék, így is elég csúszós a terep. A férfi kérdése hallatán a pálcát készenlétbe helyezem, jobb kezem szorosan, épphogy nem görcsösen markolja. Nagy levegő. Most, hogy már itt vagyok, sikerül az idegességemen túl lépni, teljesen azonban akkor felejtem el, hogy ez a vizsgám része, ha kezdetét veszi az eksön. – Készen állok – megejtek egy halvány mosolyt, és kíváncsian várom, mit talált ki feladatként.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 20. 20:24 Ugrás a poszthoz

Angelina
kosztüm

Nőket megszégyenítő módon sok időt töltöttem a jelmeztárban, a milliónyi ruha és kiegészítő közt, míg sikerült eldöntenem, miben fogok megjelenni ma este. Amint végre megtetszett valami, kiderült, hogy már lefoglalta valaki, így kezdhettem elölről az egész akciót. Nem én voltam az egyetlen persze, a diákok elég nagy része benne van az efféle őrültségekben, már ami a korombelieket illeti, az alsóbb évfolyamok közt ez még egyáltalán nem gáz. Számomra az ilyesmi kihagyhatatlan. Persze, majd mikor az egész iskola kitömörül a rétre mindenféle hacukában, én a vizsgákra készülve görnyedek a könyveim fölött a két fal közt, nem?
Ha nem venném el másoktól a lehetőséget, kikölcsönöztem volna több szerkót is, aztán néha elvonultam volna a legközelebbi mosdóba átvedleni. Oké, tudom, hogy ez tényleg gáz a nememre tekintve, de a döntésképtelenségem pont az ilyen, legkevésbé sem fontos és nagy döntések meghozatala előtt jön elő. Végül az egyik kedvenc képregény figurám mellett maradtam. Még jó, hogy csináltak belőle rajzfilmet is.
Lina egész biztosan szét fog cinkelni, de én szóltam neki előre, hogy nem hagyok ki egy ilyen bulit, még ha neki esze ágában sem volt hülyét csinálnia magából. A rellonosok nagy része szerintem ki se jön az esti banzájra, és minden bizonnyal a legkevésbé sem örülnek a sok nevetgélő, legkülönfélébb öltözetű diáktársuknak a folyosókon és más helyiségekben. Az eddig tapasztalt ehhez hasonló eseményekhez foglalt álláspontjuk alapján ítélek, igazából könnyen lehet, hogy hatalmasat tévedek, és a sárkányok – talán szó szerint – ellepik majd a rétet.
Tökéletesre maszkírozva, a kosztümhöz tartozó lila kabáttal a karomon érek a megbeszélt találkozóhelyre, és Merlinnek hála, nem is kell sokat várnom a partneremre. – Hölgyem! – villantok egy vigyort, és átpakolom a másik karomra a kabátot, hogy nyújthassam neki a karom, ahogy az illem kívánja.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. augusztus 20. 20:27
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 20. 21:13 Ugrás a poszthoz

Angelina
kosztüm

Miért is nem lepődöm meg, hogy a rellonos valami frappáns beszólást fog a fejemhez vágni a jelmezemet látván dicséret helyett… Csupán egy éve vagyok a kastély lakója, de nem szükséges pár napnál többet eltölteni e falak között, és rájöhet az ember, hogy a zöldek házának képviselői nem épp a legkedvesebb személyek, és ha a szokásosnál is morcosabb arckifejezést látsz rajtuk, ajánlott messziről elkerülni őket. Még a végén belekever valami olyasmibe, amit még álmodban sem hittél volna, hogy megtörténhet. Aurornak készülök, talán nem kellene megijednem attól, ha valaki pálcát ránt ellenem, de jobb szeretem a békességet és harmóniát, főleg ha azokról van szó, akikkel… hát, lényegében együtt élek. Legyen bármilyen szörnyű néhány esetben ebbe komolyabban belegondolni.
Egy pillanatra fintorogva húzom az ajkam, válaszként a gúnyolódásra, de nem veszem komolyan, a vigyorom rögtön kiszélesedik utána. – Te is igazán csinos vagy… - és ezt már teljesen őszintén mondom, bár nem vagyok meglepve, Lina az esetek… mindegyikében megoldja, hogy nagyon is jól nézzen ki, én pedig nem az a típus vagyok, aki hagyja, hogy a lányok önbizalomhiányban szenvedjenek, sokszor hangot is adok a véleményemnek. Persze csak normális keretek közt, semmiképpen sem obszcén kifejezéseket használva.
- Egyébként, ha tudnád a történetét ennek a karakternek, biztos nem tartanál közönséges bohócnak. A cirkusz pedig nem is rossz ötlet, már csak valami jó kis magánszám kéne – megyek bele a játékba. Nem vagyok valami sértődékeny alkat, mindenből képes vagyok viccet csinálni és talán azért is kímélnek a rellonosok, mert nem vagyok méltó ellenfél a szócsatákhoz, és elég nagydarab vagyok ahhoz, hogy alázni se lehessen.
Kivezetem a lányt a rétre, ahol pár lépés után meg is állok körülnézni. – Egész mutatós. Szeretnél valamit enni, inni, csinálni? – kérdezem kicsit kétkedve. Ha tippelnem kéne, Lina inkább a háttérben maradna, és meghagyná a sok beöltözött diáknak, hogy a középpontban ugráljanak.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 20. 22:12 Ugrás a poszthoz

Angelina
kosztüm

Továbbra is csak mosolygok, az ilyesmire nem illik rávágni, hogy ugyan már, nincs mit, vagy, hogy szívesen. Amúgy is tisztában van vele, miért tetézném tovább? A másik meg, hogy ez a lány egy szakadt kukászsákban is jól nézne ki valószínűleg, viszont az előző bók után már nem érzem úgy, hogy ezt is hozzá kellene tennem, Lina nem az, akinek feltétlenül szüksége van egy kis önbizalom építésre. Bár nem tudhatom, hogy a magabiztos kiállás és a folytonos gúnyos mosoly mit takar a rellonosoknál, ezt már nem is az én asztalom kideríteni.
- Köszönöm! – Meglepő, és jól esik, hogy nincs éle a megjegyzésnek, ez valami olyasmit jelenthet, hogy nem cinkelni próbált. De nem tudom eldönteni, valóban így van- e. – Nekem mondjuk nem a kedvencem, de a szerkó attól még elég király – mint egy ötéves. Mi, férfiak, egészen különleges módon tudunk rajongani gyermeteg dolgokért, ahogy a mellékelt példa is mutatja. A nyakkendő igazítás váratlan ugyan, de amint tudatosul bennem, hogy csak segíteni akar, nem megfojtani, vagy ilyesmi, még emelek is egy kicsit az államon, hogy jobban hozzáférjen. – Köszi! Mindig is béna voltam a megkötésében – vallom be.
- Hű! - mennyi meglepetés! - Tényleg azt hittem, hogy nem ismered… Nem szép dolog előre ítélni, de hát, a legtöbb aranyvérű semmit sem tud a muglikról, nemhogy filmeket nézzen vagy képregényt olvasson. – Tévedni emberi dolog, de egyébként kifejezetten megmosolyogtat, ahogy letorkol. Nem is tudnám elképzelni, hogy valami lányos, hercegnős mesét nézzen, bezzeg az tuti, hogy a réten összegyűlt jelmezesek közül az összes beteg elméjű gonoszt fel tudná sorolni.
Mindeközben ahhoz az asztalhoz kísérem, ahol a puncs található, és töltök is neki egyet. – Annyira nem volt vészes az idő, persze lehetett volna jobb is. De a beadandót nem írtam még meg.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 24. 18:13 Ugrás a poszthoz

A Várkonyi sárm...  Cheesy
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 24. 18:16 Ugrás a poszthoz

Azt nem csodálom Rolleyes
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 24. 18:44 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán - 2014.08.24. 18:37
Várkonyi Arnold - 2014.08.24. 18:13
A Várkonyi sárm...  Cheesy


Téged kedvellek. Smiley


Hát, most mondja akárki is, hogy nincs igazam... Cheesy De azért ennek örülök!

Kei, drága, ráérsz. Akkor írsz, amikor jól esik  Smiley
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 15. 23:09 Ugrás a poszthoz

Ella

Az ember csak egy pár percre hagyja magára a holmiját őrizetlenül, míg meglátogatja a mosdót, és nyújtózkodik kicsit a két hatalmas könyv között, amit épp tanulmányozott, és máris valami idegen leányzó startol rájuk. Mármint, nem a könyveimre, az minden bizonnyal a legkevésbé sem hozza lázba, pláne, hogy csak valami baromi vastag, könyvtári darab, még véletlenül sem egy aprócska regény, amivel a normálisabbak elütik az időt. Jó, hát… nem véletlen tartozom a kékekhez, no.
Az ajtóban még a kezemet törölgetve ütközik meg a tekintetem a lángvörös hajú lányon, aki elorozta a gitáromat, amit egyébként magam sem tudom, miért hurcibáltam keresztül a fél kastélyon. Enyhén oldalra billentett fejjel, és ráncolt homlokkal bámulom, hogy mégis mit csinál, a nyilvánvalón kívül, hogy játszani fog rajta, de… hozzászokhatnék végre, hogy itt mindenki ilyen közvetlen.
- Szép gitár – mosolyodom el, amikor átszelve a nagyobbacska helyiséget ott termek mellette, és rögtön le is telepszem mellé, törökülésbe helyezkedve. Hallgatom még pár pillanat erejéig a dallamot, amit játszik, de nem ismerős, hát rákérdezek. – Hm, nem hallottam még sehol, saját szerzemény? – érdeklődök. Nyilvánvaló, hogy jobban bánik a kicsikével, mint én, olyan könnyedek a mozdulatai. Egy kicsit talán még irigylem is emiatt, bár nem vágyom zenei babérokra – most már –, talán túlélem. Vagy korrepetálást kérek az ismeretlen vöröstől.
A fotel oldalának támasztom a hátam, és a nyitott könyveket is elpakolom, amit az ülőalkalmatosságon hagytam, bár nem hiszem, hogy akárki rápályázna a helyre, hacsak nem szeretné a koncertet közelebbről hallgatni. Páran felkapták a fejüket, és érdeklődve néznek a párosunk felé, inkább az élénk hajú lányra, hisz tőle származik ez a kellemes háttérzene, de különösebben senki nem törődik vele. Akik eddig olvastak, most is a könyveikbe mélyednek, és a beszélgetők duruzsolása sem halt el. Az viszont kétségtelen, hogy feldobja a hangulatot egy kis élő muzsika, habár lehet, csak engem boldogít az ilyesmi különösképpen.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 16. 16:47 Ugrás a poszthoz

Nincs szép napod, drága kuzin?  Smiley Sziasztok!
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 16. 16:51 Ugrás a poszthoz

Itt elég fura idő van, remélem pont akkor fog leszakadni az ég, amikor elindulok itthonról... Igyál kávét és nekem is hozz édességet  Grin <3
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 16. 17:01 Ugrás a poszthoz

Hát, akkor szundizz egyet  Cheesy És azt hogy sikerült?  Rolleyes

Hello Annelie Smiley
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. október 16. 17:01
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 16. 17:10 Ugrás a poszthoz

Csokitortaaaa *-*

Tanulni... igen, azt nekem is kéne. Rolleyes

Micsoda szerencsés banda  Cheesy Én csak az ajtófélfával szoktam túl közeli barátságba kerülni.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 26. 19:43 Ugrás a poszthoz

Ella

Az ujjaim ritmusra dobolnak a lábamon, közben pedig a lányt nézem. Figyelemreméltó, ahogy játszik, teljes beleéléssel, és ahogy pengeti a húrokat, mintha mi sem lenne természetesebb a világon. Mindig is éreztem némi irigységet azok felé, akik valamilyen tehetséggel áldottan születtek, és bár ezt is fejleszteni kell, és rengeteg foglalkozást igényel, nekik valahogy zsigerből jön. A lánynál is úgy tűnik, mintha így lenne. Én biztos görcsösen és sokkal szerencsétlenebbül fognám a hangszert, ellenben vele, bár ki tudja, lehet, hogy csak a sok-sok gyakorlás…
Ez már csak annyiból is látszik, hogy amikor abbahagyja, úgy tekint rám, mintha valami földönkívüli lennék, és kell néhány pillanat, amíg teljesen visszazökken a valóságba. Hát, én nem akartam belerondítani, komolyan mondom!
- Lehet, hogy elrohant órára és itt felejtette. Vagy valami sürgős elintéznivalója akadt, aztán úgy gondolta, nem akar egy nagyobbacska hangszerrel az oldalán végigrohanni a kastélyon – sorolom a lehetőségeket, amik így hirtelenjében eszembe jutnak, bár egyik sem tükrözi a teljes valóságot. Már csak azért is megérte itt hagyni árválkodni a gitárt, hogy ilyen véletlenekbe ütközzünk. Idővel persze majd elárulom, hogy az enyém, de ez így sokkal szórakoztatóbb.
- Biztosan – nevetek fel.  – Honnan tudod, hogy nincs itt a tulaja? Lehet, hogy csak meghallotta, milyen jó kezekbe került, és nem bánja, ha kicsit játszol rajta – vetem fel az újabb eshetőséget. Persze semmiképp sem kioktatni akarom, teljesen ártatlan gondolatok csupán, amit megosztok vele, ezen felül pedig akár le is lepleződhettem legutóbbi megnyilvánulásom miatt. Nem, mintha akkora titok lenne, hogy én vagyok a felelőtlen gitártulajdonos.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 27. 13:42 Ugrás a poszthoz

Biosz <3 *lenyom egy puszit a kuzinjának, és már itt sincs*
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 28. 18:13 Ugrás a poszthoz

Ella

Egészen különleges vagy váratlan indokból is magára hagyhatták volna szegény gitárt, persze, bár a legtöbb embernek szokása tovább gondolni, és figyelmen kívül hagyni a legkézenfekvőbb eseteket, amik egyébként ebben az esetben teljesen lényegtelenek, ugyanis én vagyok az a galád, akiről épp elméleteket gyártunk nagy serényen. Úgy nézek a lány kezében lévő hangszerre, mintha még sohasem láttam volna, pedig már hosszú évek óta én vagyok a gazdája, nem is mai darab a drága. Emlékszem, mennyire féltettem az öcsém elől, amikor még kisgyerekek voltunk. Talán nem is hiába maradt ilyen szép állapotban.
- Végül is, ki tudja – bólintok egyetértőn, holott én aztán pontosan tudom, hogy a történet nem igazán így kezdődött, és ha nem lenne az eszmei értéke ilyen nagy… Merlinre, egy szó nélkül odaadnám neki!
- Ne is törődj vele! Csak játssz tovább, közben kioldalazunk és már meg is van a szajré. Amúgy tényleg elég ügyes vagy – kanyarodok kicsit vissza az előző feltevéshez, a bókolás és dicsérgetés pedig még mindig nem az erősségem, tessék eltekinteni felőle! Próbálkozom. Vigyorogva nézek vele körül, én kicsit feltűnőbben, mert nem aggódom attól, hogy a keresett személy kiszúrna. Amikor ismét játszani kezd, a fotel oldalához dőlök, és ritmusra mozgok jobbra-balra.
Egy pillanatra lehunyt szemeim közül a jobb oldalit kinyitom, amikor a dallam hirtelen abbamarad, és igyekszem a lehető legártatlanabbnak tűnni. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Vártam már, mikor esik le neki, és olyan… aranyosan mulatságos volt ez így. Remélem, nem sértődik meg! – Hát őőő, ami azt illeti, de, az enyém – vallom be. – De játssz kedvedre, sokkal tehetségesebb vagy, mint én. Engem már lehet kilökdöstek volna innen, ha próbálkozom – vigyorgok továbbra is, most már egy kicsit zavartan, mert nem tudom, mi a reakciója erre a kis közjátékra.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. október 28. 18:13
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 29. 12:09 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán - 2014.10.29. 12:07
Keiko Sama - 2014.10.29. 12:05
Várkonyi Zoltán - 2014.10.29. 12:01
Ezen könnyen segíthetek, és mindjárt nem lesz.  Grin


naaaa Shocked Rokont csak nem bántasz Rolleyes


Halloween van, ilyenkor nincs rokon.  Grin

*karon fogja Kiarát.* Gyere kis vacsi!  Grin



Aha, oké... megjegyeztem Cheesy
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 29. 23:10 Ugrás a poszthoz

Keiko
jelmezünk


Egészen kezdek beleszokni abba, hogy a beöltözős estek előkészületeként hosszú perceken keresztül mozdulatlanul, csukott szemmel tűrjem, hogy valaki kipingálja az arcom, legközelebb megpróbálkozom vele én magam, ki tudja, a végén még kiderül, hogy erre születtem. Elégedetten bámulom enyhén kifehérített arcomat a tükörben, míg kedves unokahúgom az öltözékemet igazgatja. Nem erősségem a türelmes egy helyben ácsorgás, és valahogy mindig mindenem útban van, szerintem már rég kész lehetnénk.
- Jól van, na, már mehetnékem van – morgolódok nem létező bajszom alatt, és felsóhajtok, amikor az elcsúszott csokornyakkendőn is igazít még egyet, végül szélesen elvigyorodom, amikor meglátom a két szerkót együtt. – Elég frankó, kitettél magadért, kuzin! – nyomok egy puszit a homlokára, de rögtön eszembe jut, hogy nem az volna az elsődleges cél, hogy még indulás előtt lenyalogassam a púdert az arcáról.  
Az persze nem kérdés, hogy mehetünk- e, nem is tudom, mióta várok arra, hogy megnézhessem, ezúttal mit alkotott a fenomenális DÖK-ös brigád, és nem csalódom, már az nagyon király, hogy két csontváz várja a belépőket a nagyterem hatalmas ajtaja előtt.
- Aztamindenségit! – így, egyben. Nincs időm azonban sokáig tátott szájjal bámészkodni, Keiko kézen ragad, és beljebb vonszol, közben a jelmezről jelmezre kapkodom a fejem és… minden fekete-fehér? Hát, ez fantasztikus! A felém nyújtott süti már kevésbé. – Bleh, fúj, tényleg az – húzom el undorodva a számat, igen élethűre sikeredett ez a cucc. Elveszem azért a lánytól, és beleharapok, mert ilyen marha bevállalós csávó vagyok – nem –, és ki gondolta volna, csak látványra gusztustalan.
- Te jössz, mondjuuuk… ott, azt. – Mutatok rá egy elég természetellenes színű itókára, amiben úgy tűnik, még úszkál is valami. Nem túl bizalomgerjesztő!  
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. október 30. 12:11 Ugrás a poszthoz

Keiko Sama - 2014.10.30. 10:51
de nem lesz semmi baj Angel remélhetőleg XD


Nem lesz, vigyázok rá! Nyugi Zoli bá, nem engedek senkit a közelébe  Grin
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Várkonyi Arnold összes hozzászólása (83 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel