Imádom a nyarat. ÉS hamarosan vége a sulinak is. Hiányozni fog a kastély és a sok barátom és iskola társam akiket megismertem ebben az évben. Azt hiszem ideje lenne egy kicsit körülnéznem.
- Hova menjek?-gondolkodtam. Aztán eszembe jutott. A kis tóhoz megyek. Év elején voltam ott egyszer.Nagyon szép hely, és megnyugtató. Gyorsan felvettem egy saru szandált egy narancssárga rövidnadrágot és egy narancs ujjatlan felsőt és elindultam. Szeretek ezen az úton menni.  Úgy éreztem hogy a szokásosnál hamarabb értem a tóhoz . Vagy mégsem? Gondoltam  körbe járom a tavat.    sétáltam és elgondolkoztam,hogy milyen is lesz ez a nyári szünet? Olyan sok minden történt.  Nem is vettem észre,hogy nekimentem a padnak csak akkor mikor már átestem rajta.

- Auu. hogy az a jó...........-káromkodtam. Aztán észre vettem,hogy a padon ült Iza.- Oooooooo. Iza. Szia. Hogy vagy? Minden rendben? Ne haragudj, nem figyeltem. Az én hibám. Ugye nincs semmi bajod?

Iza kicsit furcsán nézett rám mikor megkérdeztem mikor minden rendben van-e?
Nem ismert engem. De  kedves volt és felsegített. És kedvesen kérdezte meg hogy mi a nevem.
- Ohhhh........... öhm én Évi vagyok. Örülök,hogy megismertelek. -Nyújtottam a kezem. -Ne haragudj elgondolkodtam,nem is vettem észre, hogy itt van ez a pad. Év elején nem volt még itt. Gondolom nem tudod honnan ismerlek igaz? A nagyobbak meséltek rólad. . Igen jól vagyok. Csak a karom fáj egy kicsit.  Na mindegy majd biztos jobban lesz. Biztos jól vagy? Nem rúgtalak meg?

Azt hittem Iza  kiabálni fog velem, de nem. Nem szólt egy hangos szót sem. Eléggé meglepett. Múltkor mikor neki mentem az egyik nagyobbnak hála a drága osztálytársaimnak az nagyon kiakadt mindenféle szót mondott aminek a felét nem értettem. Talán jobb is.  Iza nem látszott mérgesnek,de úgy láttam valami nyomasztja. A szeme olyan furcsa volt.

- Öhm.. Ne-ne haragudj a kérdésért,nem akarlak megbántani,de úgy látom ,hogy valami bajod van. Látszik a szemeden. Nem muszáj elmondani,csak....... - nem tudtam befejezni a mondatomat. Mit is képzelek egy sokkal idősebb Levitás majd pont nekem? Egy béna kis elsősnek mondja el a dolgait. Ugyan már. Nem akartam, hogy megharagudjon még jobban, mert az biztos, hogy nem nagyon örül az ember ha átesnek rajta. Meg ha megzavarják, ezért nem fejeztem be a mondatom. Nem tudtam  semmit sem mondani. Annyira szégyelltem magam.

Iza felsegített a földről. Mikor elmeséltem neki, hogy  a nagyobbak meséltek nekem róla elég furcsán viselkedett. Megkérdezte, hogy kik, és miért? Erre csak annyit tudtam válaszolni:
-    Nem tudom , hogy kik voltak . Nem ismerem őket. Még év elején mikor jöttem, akkor mondta néhány felsőbb éves, hogy ha esetleg valaki elakad, vagy valami baj van, kérjünk segítséget tőled, mert te tudsz segíteni. – válaszoltam neki. – Elmondták, hogy nézel ki.

Mikor rá néztem láttam, hogy valami baja van.  Meg is kérdeztem tőle, nem akartam megbántani. Elmondta, hogy családi ügy és, hogy ő sem tudja, hogy mi az.
-    oooooo.  Ne- ne haragudj.  Nem akartalak megbántani. Kérlek, ne haragudj. – Habogtam. – Nem  - nem tudtam.
Ezután csak álltam. Nem akartam, hogy mérges legyen rám. Sosem szerettem haragban lenni senkivel.
Azt hittem Iza fog mondani valamit. De nem szólt semmit. Vártam, hátha megszólal ,  de nem tette.  
- Öhm... Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem.

Eléggé feleslegesnek éreztem magam. Iza nem nagyon akart mesélni semmit.
- Figyelj, hátha tudok segíteni. Mondd el – próbálkoztam. Reméltem, hogy nem ordítja majd le a fejemet, hogy ne kíváncsiskodjak. Leültem a fűre, tisztességes távolságra Izától. Én mindenre felkészülök, ha kell menekülök, bár amit meséltek róla, nem egy idegbeteg.
- Ööö. Hallottam egy barátomtól, hogy szereted a kviddicset. Játszatsz, vagy csak szereted? – Faggatóztam. Nézni nagyon szerettem a kviddicset, de játszani még nem próbáltam. Nem álmom leesni 20 méter magasról. Reméltem, hogy Iza lassan megnyílik, de ha nem akkor tovább próbálkozok.  Telt az idő, de Iza nem nagyon nyílt meg, hiába próbálkoztam, úgy voltam vele, hogy feladom. Hátradőltem a füvön és néztem a felhőket. A kellemesen lengedező szél lassacskán felerősödött, a felhők is kezdtek sötétedni.  
- Eső lesz - szólaltam meg végül. Otthon mindig figyeltem a fellegeket, így kiismertem magam bennük.
- Ahogy látom nem lesz nagy eső. Csak egy kis zápor. Szeretem az eső illatát, és ha a szél fúj egy kicsit. És te? – Informálódtam Izától.

- Értem – válaszoltam Izának. Engem nem szokott zavarni, ha eláztam, de a nagy viharokat nem kedveltem. Lassan Iza segítségével felkeltem. Én még maradtam volna, de ahogy az eső jobban elkezdett esni és villámok is jöttek úgy döntöttem, hogy inkább én is felmegyek a kastélyba.
- Várj, Iza! Megyek veled, persze csak, ha nem zavarok – mondtam.  A mondatom végére az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Teljesen eláztunk, ezért gyorsan felsiettünk a kastélyba. A bejáratnál pedig elbúcsúztunk, aztán mentem átöltözni.