37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] 15 16 ... 24 ... 41 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Déna Holloway
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 15. 22:07 | Link

Dwayne Warren

Pontosan ehhez hasonló reakcióra számítottam. Tudom, elég gyerekes megnyilvánulásom ez, de hát... miért ne élvezhetném azt, ami megadatott nekem, nem? Bárki ezt tenné... feltéve, ha sikerül legyűrnie a depressziót, amire nem sokan képesek. Láttam én már teljesen magába zuhant vámpírt is, aki inkább haldoklott, mintsem elvegye azt, amiért a szinte mindene kiált.
Nem álltam be a sorba, én megtnaultam kiélvezni létem minden egyes momentumát, és most is el fogom venni azt, amire vágyom, de... de hova a siettség? Szórakozni nekem is kell.
Elvigyorodik, leveszem a fejemről a csuklyám, megmutatva ezzel a magam a férfinek, majd szép lassan, kimérten állok fel.
- Hmmm... erre felé kiveszett mindennemű kultúra? - sóhajtok fel, kissé talán teátrálisan, de hát mit tehetnék? Előbb az a lány, most meg ez a férfi.
Szánalmas, ostoba halandók...
Vörös szemeim a férfire villannak, a vigyorom nem lankad és egyetlen kósza pillanatra mutatom meg neki "agyaraim", aztán hagyom... Szeretem megfigyelni a reakciókat, kíváncsi vagyok, hogy az előttem állóban van-e elég túlélési ösztön, vagy épp a büszkesége miatt fog hamarosan a szüleimhez csatlakozni, ha már volt kegyes szóba hozni őket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 15. 22:24 | Link

Déna Holloway


Az orrán keresztül lélegzik, az ég felé bámulva, hagyva, hogy az oxigén jótékony hatása nyomán az oldala szúrása szép lassan alábbhagyjon. Most, hogy áll, a hűvös lassan átszivárog a pulóverén, hideg borzongásra kényszerítve a futástól leizzadt testét. A hajának kusza tincsei az arcához tapadnak, megrázza a fejét, hogy ne lógjanak a szemébe.
És akkor a lány feláll.
Dwayne-t igencsak kemény fából faragták, már ami a félelmi küszöbét illeti. Az évek során eleget tapasztalt ahhoz, hogy a veszélyekre bizonyos szintig tompává és érzéketlenné váljon. Annyiszor nézett farkasszemet pálcával vagy lőfegyverrel, hogy azt kár lenne összeszámolnia, és mégis...
Mégis ebben a lányban van valami rendkívüli. Valami egészen bizarr, valami...
Agyarak.
Ahogy a lány felé lép, ő vele szinkronban hátrálni kezd. A kezeit lassan feljebb emeli, a szája elnyílik, ahogy a légzése szaporábbá és szabálytalanná válik. A sárgás lámpafény különös árnyékba vonja a lány arcát... azt a bizonyos jelet azonban egészen biztos, hogy nem a képzelete festette a szájába. A szíve ritmusát a fülében hallja dübörögni, egy apró faág megreccsen, ahogy hátrálva rálép.
   -  Hagyj engem békén!
Szinte meglepi, ahogy végül megtalálja a hangját; meglepő durvasággal kiált rá. Ő azonban nem teljesen hülye, az életösztöne pedig tökéletesen a helyén van, hát hiába játssza meg magát, mindenkinek egészen egyértelmű, mennyire fél.
Nyel egyet, érzi a pálcáját a zsebében, ám bármennyire csábító a lehetőség, nem mer utána nyúlni. Dermedten néz farkasszemet vele, a hideg végigkúszik a gerincén, egyszer végigrázva az egész testét.
Hogy mennyire gyűlöli az éjlényeket...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8152
Írta: 2014. november 15. 22:40 | Link

Dwayne Warren és Déna Holloway
a szerencsétlen találkozás

Már egy ideje éreztem, csak nem akartam tudomást venni róla. Reméltem, halványul. Reméltem, elmúlik. Fajtársam közelségét azonban még most is érzékelem, miközben a házamban járkálok. Nemrég ittam meg egy pohárka vért, és a mámor egy időre kiűzte a fejemből és a zsigereimből ezt az egészet, azonban immáron ismét rám tört. Próbálok belefeledkezni a hegedűhúrjaim kicserélésbe, ám hirtelen belém nyilal valami. Dwayne. Megrémült valamitől. Nagyon megrémült. Sötét szemöldökömet összevonva pillantok el az ablak felé, leeresztve hangszeremet. Baljós sejtelmem támad, amely sajnos egészen hamar beigazolódik, mikor egy újabb, minden kétséget kizáró benyomásom támad az aurorról...
Hirtelen a hegedűm már a helyén van, én azonban köddé váltam a nappalimból. Nem késlekedhettem. Alig telik bele egy pár pillanatba, és egy különös, semmiből jött fuvallat söpör át a játszótéren. Ez a fuvallat az én gyors érkezésemmel jár, ahogy egyszerre feltűnök a vámpírlány és a férfi között. Mint mondtam, siettem, így hát nem vacakoltam az öltözéssel. Egy szál fekete farmerban állok fajtársam és Dwayne között. Nem szólok egy szót sem, csak teszek az idegen felé egy lépést, jelentékeny alkatú, sápadt valómmal, miközben le sem veszem róla keményen fénylő szemeimet. Nem örülök se annak, hogy itt van, se annak, amire az imént készült...

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Déna Holloway
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 15. 22:58 | Link

Dwayne Warren és a zavaró tényező

Egyszerűen imádom ezt. A férfi talán fel sem fogja, mekkora örömöm lelem minden egyes lélegzetvételében, szusszanásában. Persze az étvágyam is egyből megjön, vagyis... feltör jobban mondva, hisz az soha nem múlik el.
Vigyorom csak szélesedik, ahogy ő egyre inkább veszti el a kontrollt, már-már üdítő, hogy valaki normális reakcióval kecsegtet, hát mégse veszett ki az összes semmire kellőből a túlélési ösztön?
Persze annyira nem hat meg a dolog, hogy futni hagyjam, nem... az nem én lennék. Lépek felé még egyet, lassan, kimérten, mégis oly' kecsesen, hogy azt bármelyik szegről-végről akasztott modell megirigyelné. Az ordítása se tör meg, miért tenné? Az évek során kellően magabiztossá váltam ahhoz, hogy ne ijedjek meg, főleg ne egy alsóbb rendű lénytől.
Már épp abbahagynám a játékot, hisz bármely élvezetes is, a torkom kaparásának szüntetése ennél halaszthatatlanabb, de kéretlen látogató érkezik.
Meglátva a vámpírt, semmi reakciót nem mutatok, nem rezzenek össze, nem hátrálok, csupán szépen ívelt szemöldököm vonom fel.
- Szóval te vagy az - hangom bár szépen cseng, mégis oly' lekezlő, hogy attól bárki elszégyelné magát, a tekintet, amellyel végigmérem, csak rátesz egy lapáttal.
- Nem mondhatnám, hogy örülök, jobb szerettem volna én rád lelni - kissé oldalra döntöm a fejem. Arcom merev, senki meg nem tudná mondani, mi zajlódik le épp a fejemben.
- Nos, ha megbocsájtasz... épp mögötted áll a vacsorám - már pedig, neki pont tudnia kell, hogy nem ajánlatos az ilyesmibe belezavarni, főleg nem, ha a vámpír éhes, akkor meg még inkább, ha az az éhes vámpír én vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 15. 23:15 | Link

Déna Holloway & Adam Kensington



Gyorsan pillant a háta mögé, mintha menekülőutat keresne. A kezeit tenyérrel előre tartja a levegőben, megadva magát annak, ami következik... bár inkább a zsibbasztó félelemtől mozdulatlanná dermedve.
Sokkal szorultabb helyzetben is volt már ennél, rövid és semmitmondó élete során. Nem szabadna pánikba esnie ettől, ám ezt egyedül az a buta, dermedt agya nem tudja. A bestiák, a varázslények, minden, aminek vérszopó foga van- ezek az ő gyengéi. A fegyverektől nem fél, az átkoktól sem. Az agyaraktól annál inkább.
Ösztönösen kapja a feje elé a kezeit, ahogy a hirtelen támadt szél hulláma végigsöpör a játszótéren. Falevelek kavarognak a lába körül, ő pedig összeszorított szemmel húzza össze magát, mint az ember, aki pofont vár... ám mégsem történik semmi. Hevesen dobogó szívvel hunyorog a szemébe hullott homokszemek miatt, a mellkasa fájóan dobog...
A neohippi frizura. Ez ékelődik kettejük közé, mintha egyenesen az égiek küldték volna a segítségére. Már-már csodálkozva ereszti le a kezeit, a férfi válla fölött átnézve kapja a tekintetét a vámpír nőre, majd vissza Adam tarkójára.
És ekkor megérti. A kötelék.
A felmentő hadsereg megérkezett.
   -  A vacsorád a te jó büdös...!
Értelemszerű szitkozódással fejezi be a mondatát, magából kikelve ordítva a lányra. Mintha áthatolhatatlan pajzsot tartottak volna elé, a szánalmas kis halandó oly' gyorsan találja meg a hangját ismét. Persze továbbra is szigorúan a férfi háta mögött marad, onnan azonban, akár egy pórázon tartott kölyökkutya, bizonyára szívesen folytatná az acsarkodást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8152
Írta: 2014. november 15. 23:36 | Link

Dwayne Warren és Déna Holloway
a szerencsétlen találkozás

Nem érdekel a lenéző stílusa, meg úgy egyáltalán... semmi nem érdekel az előttem álló fajtársamból. Egyedül az, hogy ne csapolja meg a mögöttem lévő halandót és hogy úgy en bloc ne rontsa itt a levegőt. Még hogy megkeresni engem... mégis minek? Nincsen dolgunk egymással. Semmilyen. Szóval hálás lennék, ha nem intézne el nekünk többé ilyen rém felesleges találkákat.
Nyájas, lekezelő szavakkal próbálna meg visszatérni kiszemelt áldozatához, én azonban egy tapodtat sem mozdulok. Némán nézem Őt tovább. Szilárd tartásom és határozott tekintetem mindent elmond. Nem engedem Dwayne közelébe. Érzem, hogy a férfit fojtogató rémület feloldódik, ahogy immáron nagyjából biztonságban tudja magát a védelmemben. Ezt mi sem fémjelzi jobban, mint hogy visszaszól a vámpírlánynak. Hagyom még a káromkodást lógni köztünk a levegőben egy ideig, és csak pár hosszú másodperc után nyitom szóra a számat.
- Messze kerüld el Őt és engem is... - szólalok meg az eddigi hallgatás után, rekedtes hangomon, csöndesen beszélve, ám annál magabiztosabban. Hosszú karjaimat magam mellett lógatva, mezítláb állok a játszótér gyepén. Sötét hajam vége éppen csak érinti meztelen vállaimat.
- Sőt... legjobb volna elkotródnod a környékről. - mélyül el egyre inkább hangom, miközben megteszem javaslatomat, amelyet nyugodtan vehet akár fenyegetésnek. Ha azt hiszi, élheti itt világát, svédasztalnak használva ezt a falut, hát nagyon téved. Túl sokan lettek itt kedvesek a számomra ahhoz, hogy ne nehezítsem meg a dolgát.
Egyebet nem mondok. Lehet, már ezzel is többet beszéltem hozzá, mint amennyit érdemel. Államat kissé felszegve, hátrálok egy lépést, és fordulok komótosan azzal a lendülettel Dwayne felé. Tekintetemmel intek neki csupán, hogy menjünk innen. Aztán még visszanézek a kellemetlen jövevényre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Déna Holloway
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 16. 00:00 | Link

Dwayne Warren és a zavaró tényező

Dühít, hogy megjelent, hogy belezavart az estémbe, sőt ő maga dühít, úgy, ahogy van. Egy pillanatra mindez ki is ül az arcmora, de tényleg csak egy kósza pillanatról van szó, aztán vonásaim újra megkeményednek.
Keresztbe fonom karjaim a mellkasom előtt, és felvont szemöldökkel várok... Pislogás nélkül meredek az előttem állóra, majd egy hosszú pillanat után, fel is kacagok.
- Te tényleg ennyire szánalmas vagy? Véded azt, aki egy napon majd tört forgat benned? Ostoba... - rázom meg a fejem, lesütve a szemeim, csak hogy palástolni tudjam a hirtelen feltörő indulatot.
- Különben? - villannak rá a szemeim. Nem, nem félek, nem érzek többet a mérhetetlen szánalomnál az irányába. Hiába idősebb, látszik rajta, hogy fásult, hogy nem élvezi az életet, amiből neki bőven kijutna, az, hogy egy embert oltalmaz... EGY EMBERT, már csak hab a tortán. Kérdem én, az ilyeneket miért hagyják életben? Hisz rájuk van írva, hogy némán könyörögnek a halálért... ez igazán szánalomra méltó, nem?
- Mellesleg eszem ágában sincs, jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz, és bezárod azokat - biccentek a fejemmel a vacsim felé. Nem, már annyira nem is érdekel, eljátszadoztam volna vele még, de sikerült bebizonyítania, hogy nem több az összes többinél, bár ez betudható az én naivságomnak is. Igen, naivan reménykedek abban, hogy lesz egyszer valaki, aki valami újjal is tud majd kecsegtetni.
- Ha már így megszállt a szentlélek, kapard össze a lányt is a temetőben, az utolsókat rúgja - gúnyosan mosolygok a vámpír képébe, fel akarom bosszantani, látni akarom, hogy nem veszett ki belőle minden, és nem értem ennek az okát, de hisz rólam van szó, sose keresek választ a miértekre, nem most fogom elkezdeni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 16. 00:30 | Link

Déna Holloway & Adam Kensington


Bár kívülről igazán úgy fest, a megmentője megérkeztével egészen kinyílt a csipája történetünk egyetlen halandójának, a gyomra még mindig akkora, mint egy nagyobb fajta, éretlen dió. Akárhogy nézzük, vagy kerülgetjük a kérdést, hármójuk közül ő áll legalacsonyabban abban a bizonyos táplálékláncban, különben pedig...
A tekintete a lányról Adamre kúszik, majd lassan vissza. Majd ismét a férfire. És mi van akkor, ha ezek ketten történetesen most megbeszélik, hogy inkább összefognak és jól elfogyasszák őt? Elvégre... hát ő tényleg nem tud túl sokat ezeknek a lényeknek a viselkedéséről, de a fajhoz való hűség lehet, hogy ezekben a ragadozókban is működik. Nincs kézzel fogható garanciája, hogy a jó társaság nem ihleti meg Kensingtont ahhoz, hogy inkább mégis jól csapra verje őt és a hölggyel együtt elkortyolgassák ebben a romantikus holdfényben.
Amíg Adam a fajtársához beszél, ő alig észrevehetően hátrál egy fél lépést. Borzasztó hányingere támad, a sápadtsága az arcára is kiül, a hirtelen magabiztosság az arcán pedig egymást kergető kétségekbe fordul.
Finom a véred, hallja Adam hangját jóval korábbról. Van, akinek elég jellegtelen az íze.
Nem gondolta volna, hogy valaha ezért fog könyörögni, de a játszótér sötétjében, fél lábbal a homokozóban taposva, egyszerre azon kapja magát, magában imádkozik, hogy a kinézetére kiüljön, valójában mennyire nem tápláló és undorító  íze van.
   - Mi a sz*rt keresel itt, mi? - emeli föl ismét a hangját, Adam válla fölött szólva a nőhöz. A férfi néma felszólítását vagy figyelmen kívül  hagyja, vagy még csak észre sem vette - Kotródj el innen, vagy rád hozom az egész minisztériumot!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8152
Írta: 2014. november 16. 00:51 | Link

Dwayne Warren és Déna Holloway
a szerencsétlen találkozás

Felbosszantom azzal, amit csinálok. Felbosszantom a puszta létezésemmel. Tisztában vagyok vele, hogy a fajtársaim megvetnek és lenéznek engem. Ez nem kölcsönös. Részemről nem táplálok ilyen szélsőséges érzelmeket az irányukba. Egyszerűen nem törődök velük. Tegyék, amit gondolnak és amit az ösztöneik diktálnak, de engem hagyjanak ki belőle és lehetőleg a közelébe ne menjenek mindazoknak a dolgoknak, amelyek hozzám tartoznak, legyen szó emberekről, az otthonomról vagy akár a személyes tárgyaimról.
Némán, semmilyen vonásokkal figyelem csak Őt, ahogy egy költői kérdéssel szánalmasnak nevez és elmondja rólam a hatalmas véleményét. Különben pedig nincsen. Legalábbis nem kötöm az orrára. Ahogy semmi mást sem. Már-már unottan pislogva hallgatom, ahogy kijelenti, marad és ahogy említést tesz egy áldozatról a temetőben. Nem vagyok szuperhős, sem a falu védelmezője. Jó, ez utóbbi szerepet talán néha magamra vállalom, ám ez nem azt jelenti, hogy bárkinek bármi gondja van, én ott termek és megoldom. Nem. Segítek, ha éppen úgy adódik, azonban nem lehet mindenre gondom. Nem ez a természet és a világ rendje. Képesnek kell lennem nyugton maradni és nem megpróbálni mindent megoldani. Igen, én ilyen vámpír vagyok, akinek ez okoz inkább nehézséget. Engem erre tanított, így nevelt a Teremtőm. Arra, hogy az élet szent. Arra, hogy cselekedjek helyesen és legyek hű önmagamhoz. Ennek köszönhető, hogy az én napjaim nem a halandók vérében való fetrengéssel és a szükségleteim közönséges kielégítésével telnek csupán. Engedek bár az ösztöneimnek, kordában tartom őket, így tartom tisztán a tudatom, így maradok meg önmagam. Hogy fástul volnék? Higgye csak azt, ha ez megnyugtatja...
Egy szót sem szólok a lányhoz többet, csak nézem még Őt. Nem hogy a benne kavargó kérdésekre, de még csak azokra se fog tőlem választ kapni, amelyeket fenn hangon hozzám vágott. Nem pocsékolom a szavaimat bárkire. Végigmérem még egyszer a fajtársamat, majd Dwaynere pillantok, akihez idő közben kissé odahúzódtam, és aki a némi lenyugvás után most valamitől ismét teljesen felpörgött. Összevonom kissé szemöldökömet.
- Hagyd... - mondom a férfinak lemondóan, megrázva kissé fejemet, miközben nemes egyszerűséggel hátat fordítok a nőszemélynek, és fehér kezemet az auror vállára teszem, arra biztatva vele, hogy most már tényleg menjünk innen.
- Gyere... - kérem is rá csöndesen, régi fényű szemeimet a játszótér füvén tartva, miközben vontatott, mezítlábas lépteimet az erdő fái felé veszem. Jelenlétem és figyelmem persze lankadatlan. Nem ajánlom a lánynak, hogy utánunk mozduljon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. december 30. 14:44 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


Nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb idő a levélküldésre, de ha nekem egyszerűen ilyenkor jutnak eszembe a legjobb gondolatok, este, és ilyenkor tudok koncentrálni, hát akkor ez van. Szépen megírt, és egy cseppet kapkodva becsomagolt vaskos levéllel a kezemben óvakodom ki az Eridon tornyának biztonságából. Csak egy-két métert kell megtennem, hogy az órámra pillantva rájöjjek, ilyenkor már feleslegesen akarok bármit is elküldeni, már fél tíz múlt. Ezt bizony holnapra kell halasztanom, aminek Rose biztosan nem fog örülni, de hát kell neki olyan messze laknia. Bosszúsan viszem vissza a csomagot a szobámba. Még cseppet sem vagyok álmos, inkább sétálni lenne kedvem. Pedig nem nagyon szabadna már ilyenkor mászkálni. Megvonom a vállam, és jó melegen felöltözöm, sál, sapka, kesztyű, kabát. Nekem ugyan nem árt a hideg meg a hó, nagyon is szeretem. És ahogy nagyapa mondta mindig, nincsen hideg idő, csak gyenge ember.
Igazából egy rövidke kis sétára gondoltam kezdetben, a kastély kertjében, de mire felocsúdok, már megyek is a falu felé. Lelassítok és óvatosan körülnézek, hogy nem látott-e meg valaki. Nem is hiszem el, hogy ekkora szerencsém van, hogy ilyen simán eljutottam eddig, pedig már eléggé tilosban járok. Valahogy erre a gondolatra öröm tölt el, és valamiféle kellemes izgatottság a lebukástól való enyhe félelem. Annyira azért még nem vagyok jó hangulatban, hogy valami kocsmába üljek be, könnyen összefuthatnék valami ismerőssel, és még ha nem is lenne olyan nagyon szándékos, akkor is én húznám a rövidebbet, úgyhogy inkább elkerülöm a nagyon nyüzsgő helyeket, és igyekszem láthatatlan maradni. Kifejezetten nehéz ekkora hóban csendesen lépkedni, na meg bárki láthatja a nyomaimat, de azért vicces játék. Gyorsan szaporázom a lépteimet, mikor a Boglyas térre érek, és még egyet visszapillantva befordulok a játszótér felé. Hú, ez most ilyenkor egy kicsit elhagyatottabb rész. Egy cseppet lassítok a lépteimen, majd meg is állok. Talán vissza kéne mennem. Még inkább maradok, és felveszek a földről egy maréknyi havat, szép kis gombóccá gyúrom. Kár, hogy nincs nálam répa, akkor építhetnék igazi hóembert. Ha egy bottal helyettesítem az orrát, az azért mégsem az igazi...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 30. 15:29 | Link

Váradi Fanni


Komótosan ballag a hólepte járdán. Nem hall mást saját léptein kívül, ahogy bakancsa alatt járása ütemével megegyezőn ropog a néhol megfagyott csapadék. A hivatalt ma is többórányi túlóra után hagyta el, és bár nem volt kifejezetten nehéz, vagy eseménydús munkaideje, szemei forrón égnek az alváshiánytól. Ha nem is mutatja, valahol mégis megviseli a környezetváltás, noha munkaköre ugyanaz maradt, nemcsak irodája, de az őt körülvevő emberek is kicserélődtek. Angol kollégái egészen más mentalitással dolgoztak, mint a magyar sorstársak, ami nem feltétlen volt jobb, sőt, azonban Konstantin számára három éven át ők határozták meg mindennapjait. Rutinszerűen dolgozott, alkalmazkodott az ottani körülményekhez, lassacskán tehát az vált a megszokottá. Bogolyfalva kisebb, a hivatali kör is szűkebb, éppen csak egy kirendeltség, míg angliai helye a központban, a minisztériumban volt. Jellemző, hogy a tagjaiba maró hidegben, esti, átmozgató sétáján is munkahelyére gondol, ahelyett, hogy vágyón epekedne szemrevaló nők után, vagy anyja arcát látná maga előtt, akivel hamarosan személyesen is találkozni fog. Leszegett fejjel, mélyen zsebébe csúsztatott kezekkel halad a kihalt utcán, éppen a játszótér mellett. Egy kósza neszre pillant fel, mire összes gondolata szétrebben, helyükbe a nem messze tőle álló lány árnyképe költözik. Csak arcélét látja, és a kezében gombóccá gyúrt hótömeget. A látványra még a hideg is végigfut gerince mentén, védekezőn közben nyakát is behúzza. A téli időjárással nincs jóban, sokszor az ablakban állva értetlenül bámulja az abban játszadozó fiatalokat, hógolyózó szerelmeseket, és idegenként, érzéketlenül figyeli a játék alatt mindig nevető arcokat.
- Ha jól sejtem, bőven takarodó után járunk - szólítja meg a lányt mindennemű udvariassági kör letudása nélkül, s közben néhány határozott lépést tesz felé. Hangja szigorúan cseng, de a fiatal azt is kihallhatja belőle, hogy a férfi fáradt. - Még azelőtt menj vissza a kastélyba, hogy bajod esik. Ilyen fiatal lányoknak, mint te vagy, ebben az időben már ágyban van a helyük.
Egész meggyőzően mondja annak ellenére, hogy köze nincs a gyerekekhez, a lányokhoz meg még annyi sem, mint a fiúkhoz. Ettől eltekintve tudja, hogy ő halálra aggódná magát, ha a lánya késő este hógolyókat gyúrna egy elhagyatott játszótéren.
- Na, nyomás, egy-kettő. Ne mondjam még egyszer - folytatja atyai próbálkozásait a leány valós szülője helyett. Nem mérges, vagy feszült, egyszerűen csak... mérhetetlenül unalmasnak találja, hogy egy elkószált diákot győzköd a helyes cselekedetekről, főként, ha csak belegondol saját tinédzserkorába. Nevetséges.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. december 30. 17:01 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


Engem valahogy a tél, meg a hó sosem zavart. Kicsiként is szerettem a hóban játszani, és egy picit nagyobb fejjel sem gond nekem a hó. Ilyen tekintetben azt hiszem örökké gyerek maradok. De ez nem is gond. Így nem csoda, hogy mikor végre találtam egy nyugisabb zugot, rögtön nekiállok a hóemberépítésnek. Elkezdem gurigatni a kis hógolyót, míg annyi hó ragad rá, hogy elégnek ítélem meg a hóember aljának. Egy mosollyal szemlélem az óriási gömböt, ami nagyjából a derekamig ér. Persze, azt még nem tudom, hogyan fogom felemelni rá a többi kettőt, de azzal majd ráérek akkor foglalkozni, ha oda jutottam, mindent a maga idejében.
Ijedten rezzenek össze, és egy tudja a franc hány fokos fordulattal a hang irányába fordulok. Igen, azt hiszem a férfi határozottan hozzám beszélt. Mindenféle kertelés nélkül mondja ki a nyilvánvaló tényt. Nagy szemeket meresztve nézek rá, olyan ismerősnek tűnik az arca, majd ledobom a kezemből a maradék havat.
- Igen, takarodó után van, de például Amerikában még csak négy óra körül jár az idő, szóval arról nem volt szó, hogy milyen időzóna szerint, nem? - Hát, ez elég gyenge próbálkozás az alkudozásra, de az biztos, hogy igazam van. - És amúgy sem tudtam aludni – teszem még hozzá elmotyogva. Ez nem indul valami jól, nem kéne szemtelenkednem, nem úgy néz ki, mint aki kifejezetten örülne annak, hogy az ő szeméből egy kislány visszabeszéljen. De sajnos akkora szám van, hogy nem vagyok képes rögtön befogni, bólintani és elkotródni, mint ahogy kéne.
Az újabb noszogatás, ugyan nem tudhatja a férfi, de csak még inkább makacsságra ösztönöz. Márpedig nekem ezt a hóembert be kell fejeznem. Vagy lehet, hogy inkább hóvárat kéne építeni? Hú és mekkora hócsatákat lehetne vívni, ha két ellenséges várat építenék! Na, vissza a valóságba, válaszolnom kéne, nem csak állni kukán a terveimet szövögetve.
- Én csak... én... ugyan már, had fejezzem be legalább ezt a hóembert a gyerekeknek. Csak tessék elképzelni, holnap reggel milyen boldogok lesznek, ha meglátják, mikor idejönnek – kérlelem ismét szépen meregetett szemekkel, és egy mosollyal is megtoldva. Nem tudom milyen hatása lesz; ami a legvalószínűbb, hogy ordítva elküld, vagy csúnyán elvarázsol. Nem tudom, hogy megsértődik-e a magázáson, remélem nem érzi magát túl öregnek miatta, de ismeretleneket nem szokásom rögtön letegezni.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2014. december 30. 21:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 30. 18:51 | Link

Váradi Fanni


A lányka dacára annak, hogy láthatóan megrémült a férfi hirtelen felbukkanásától, szemrebbenés nélkül visszavág, hogy aztán egészen nyugodtan folytathassa tovább a hóemberépítést. Konstantin szemöldöke enyhén megemelkedik, hiszen erre a válaszra álmában sem számítana egy ilyen csöpp kisdiáktól. Ennyire lemaradt volna a korral? Elmerengve bámul maga elé, azt is csak a távolból érzékelve, hogy a lány ahelyett, hogy indulni készülne, minden nyugtalanság nélkül diskurál tovább.
- Igazán nem szeretnélek megzavarni a nagy munkában, de engedj meg nekem egy ártatlan kérdést - kezd bele hosszúnak szánt, hivatalos élű monológjába, ám szája szegletében elfojtott mosoly bujkál. - Az esetleg feltűnt már neked, hogy nem Amerika körzetében vagy? Ha nem, úgy hiszem érdemes volna megkeresned az iskola igazgatóját, netán egy pszichológust, aki hógolyózás közben kitakarít a fejedben is.
Mondandója alatt viszolyogva mutogat a hó irányába, aztán visszadugja kezét a már felmelegedett zsebébe. Találékony ez a kislány, az tagadhatatlan. Na és bátor. Korom sötét van, és mivel nem tud aludni, elkolbászol a falu végéig hóembert építeni. Mit bátor? Ostoba. Gondolkodva nézi a diák elszánt mozdulatait, és az egyre nagyobbá formált hóember-altestet. Aztán tehetetlenül felsóhajt.
- Ne feszítsd a húrt! - rekedtes szigorral szól rá a szabályszegőre, majd ki tudja miért előveszi kőrisfa pálcáját, és egyszerű, de nagy hatókörű fényt varázsol a gyereknek. - Ha ebben a sötétben gyúrod azt a poshadt havat, még megromlik a szemed.
Elvigyorodik, úgy küld a lány felé egy huncut, csenevész pillantást. Üsse kő, ha hóembert akar építeni, hát építsen. Ő mondjuk Isten bizony nem nyúl hozzá a megvetett, hideg csapadékhoz, de egy kis világítással segíthet javítani az eredmény esztétikáján.
- A faluban van valakid? - kérdezi, mert bár biztonságos környéknek ígérték Bogolyfalvát, nem szívesen engedné egyedül fel a kastélyba ezt a kis energiabombát. - Amúgy Konstantin vagyok, itt dolgozom a hivatalban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. december 30. 22:01 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


 Szerintem igenis jó dolog ilyenkor kimászni hóembert építeni, de persze biztosan vannak olyanok, akik ebben velem nem értenének egyet. Azt hiszem az előbb rám morranó férfi is ebbe a kategóriába tartozik, mert eléggé erélyesen próbál visszaterelni a kastélyba. Persze csak szavakkal, de úgy tűnik lenne jobb dolga is, mint császkáló kislányokat utasítgatni vissza a kastélyba. Meglepetten pillantok fel, mikor pszichológust ajánl. Aztán persze válaszolok.
- Először is: nem zavarsz a munkában – Nem hiszem el, hogy tényleg nem tudom befogni azt a szemtelen pofámat... - Másodszor: azt hiszem tényleg nem Amerikában vagyunk - Bólintok komolyan. - Ha pedig tényleg ajánlja, majd felkeresem a pszichológust – fejezem be a választ, ismét mosollyal toldva. És majd egy nagy hócsatát vívok vele. Ezt már csak gondolatban teszem hozzá, mert sajnos még azt sem tudom ki a suliban a pszichomókus... és lehet, hogy nem szeretne velem hógolyózni. Fel sem pillantok a munkából, mikor ismét beszélni kezd, csak csinálom tovább, és hallgatok. Amikor viszont végre kapok egy kis fényt, hálásan ragyogó arccal fordulok feléje.
- Köszönöm. Egyébként meg ez a hó nem poshadt. Nagyon is friss, és szuper jó hó illata van, meg íze is – Nyújtok felé egy marék havat, bár olyannak tűnik, aki nem kedveli a tél legcsodálatosabb dolgát, így inkább nem erőltetem a dolgot, csak ledobom a többi hóba. Most már neki kell látnom a második gombócnak, így ismét jöhet a görgetés része.
- Hát, tudtommal nem lakik itt senkim, de az apám itt dolgozik – válaszolok az újabb kérdésre. Konstantin. Ismerősen cseng. Na és a hivatalban? Ajjaj, akkor lehet, hogy ismeri apát; de csak nem mondaná el neki. És különben is, én kimagyarázom magam bármiből. Mondjuk talán már illene ideköltözni, akkor apának nem kéne mindig hoppanálva érkezni munkába, persze még a fél reggelijével a szájában.
- Örvendek, Váradi Stefánia Anna, de inkább csak Fanni vagy Anna– mutatkozom be én is, és közelebb lépve kezet nyújtok. Majd észreveszem, hogy a kesztyűm rajtam maradt, úgyhogy gyorsan lehúzom, hogy megrázhassam a férfi kezét, ha hajlandó kivenni a meleg zsebéből. Talán túl elhamarkodottan mondtam a családnevemet, mert ha ismeri apát, akkor biztos, hogy rákérdez. Na, de üsse kő, lehet még egy rakat Váradi a világon. Ha túlestünk a formaságokon, akkor inkább visszatérek a hóemberhez, hiszen neki is érdeke, hogy minél gyorsabban kész legyek, vagy nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 2. 14:51 | Link

Váradi Fanni


Érdeklődő, ezzel együtt egyre tompább figyelemmel hallgatja a kis szabályszegőt. A lány visszabeszél, mi több, sorban rátromfol a férfira. Konstantinnak már hozzá kellett volna szoknia a világ őrültjeihez, elég csak munkakörére gondolni; nem egyszer összesodorta az élet néhány más szellemiségben felnőtt fiatallal, de a történet végéhez közelítő, ostoba idős emberrel is. Beletörődött vonásokkal nézi a dagadó hótömböt, majd a lányka szemtelen viselkedésére megcsóválja fejét. Nagy szerencséje van a diáknak, hogy fárasztó és nem feszült napja volt. Akkor meglehet, lábánál fellógatva reptetné maga előtt őt egészen a kastélyig, s az út alatt bizonyosan a Mágustörvénykönyv büntetőjogi paragrafusait kántálná neki, csakhogy végig érezze a minisztérium törődését. Ellenben most, a végtelen nyugalom derűs perceiben élvezi az apró társaságot, habár tagadhatatlan, az időjárás nyújtotta körülményeket éppen, hogy képes elviselni.
- Ne mondd nekem, hogy még enni is szoktál belőle - hitetlenkedő hangnemben felel, a leány hóminőség-fejtegetéséből csupán a lényeget szűrve ki. Majdnem kibukik belőle a válasz, hogy ezt a havat ki tudja hány kutya vizelte már le, és ki tudja hányféle betegséget szedhet általa össze, de elnézve a rámosolygó fiatal tündöklő arcát, inkább csak hagyja saját ajkait is mosolyra görbülni. Ezt ráér megtudni később is. Pálcáját magasabbra emeli, mialatt egy lépést tesz a mestermunka felé, hogy bár minden érintkezés nélkül, de jobban lássa a folyamatot.
- Édesapádat Váradi Sándornak hívják? - kérdezi csevegőhangon, szavaira felrémlik előtte a férfi arca. Kollégák lettek, noha első munkanapján Sándor nem volt bent, ma órákon át beszélgettek az év legmeghatározóbb ügyeiről. - Egy irodában dolgozunk, igazán rendes embernek tűnik.
Így is van. Kevés túlóra, több családi körben eltöltött idő. Konstantin szabad kezével végigsimít arcélén, érintésére felserceg borostája. Az ő korában már legtöbb honfitársa szülő, és elég csak Fannira pillantania, hogy nyomban gyomrába álljon a kellemetlen érzés, mely jelezni igyekszik: a férfi nem megfelelően éli életét, hogy már lemaradt valamiről, amire valójában soha nem is vágyott.
- Sokat van veletek? - buggyan ki belőle az őt leginkább foglalkoztató kérdés. Sejti a választ, hiszen ő is hasonló felépítésű családban nőtt fel, de előfordulhat, hogy Fanni válaszában kellemesen fog csalódni.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2015. január 2. 17:05 | Link

Zeph :3

Biztosan tartotta Noelt, ahogy kilépett az ajtón. A nővére Jeremy lelkére kötötte, hogy jobban vigyáz a kis törpére, mint a saját életére.  Persze mindent megígért, hogy elvihesse a játszótérre, de be is fogja tartani, mert azért Noelről van szó, a nővérkéje fiáról. Sálján keresztül kis felhők szálltak fölé, ahogy kilépett a lakósor járdájára.  Megigazította a kis szőkeség ruháját, rámosolygott, majd a játszótér felé vette az irányt. Remélte, hogy a hűvös idő nem szegi kedvét a lánynak, és eljön játszani kicsit a babával. Már Zephyrine gondolatától kellemes meleg érzés töltötte fel őt, és ez arcán is megmutatkozott. A szilveszter éjszaka… Na, az volt a minőségi szórakozás.
Ráadásul Sabra elárult neki valamit, amit rajta kívül nem sokan tudhatnak itt… Hastáncol, nem is akárhogyan, lassan tizenkét éve. De ami már tényleg különlegessé tette Jeremyt, az a bemutató volt, amit tartott neki. Nem lehet leírni rendesen, milyen látvány volt, misztikus, titokzatos, csábító, de elérhetetlen. Ő meg csak ült, semmi nem volt, amibe beavathatta volna. Mondjuk nem tűnt ez nagy problémának.
Időközben megérkeztek a játszótérre, ahol odasétált a padhoz, majd leült. Ölében ott ült szembe vele Noelke, akinél fennállt annak a veszélye, hogy nagyobb figyelmet kap, mint Jeremy maga. Egy ideig csak nézték egymást, majd a nagyobbik kidugta a nyelvét, és grimaszolt egyet. El is érte a kívánt hatást, más fel is csendül a vékonyka kacagás. Nem bírta ki, neki is nevetnie kellett.
Egy ideig még játszotta magát neki, majd körbenézett.
 És ott jött ő, Zephyrine. A szíve megdobbant, ahogy rámosolygott, felkapta a babát, és odasétált hozzá.
- Szia. – először mélyen a szemébe nézett, majd szemügyre vette az öltözékét. – Nagyon szép vagy ma. És most nem érdekel, hogy sokat mondom, ez így van. – egy kissé még benne volt a bókok iránti félelem, a bálos mondat után.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 2. 19:02 | Link

Aminek meg kell történnie, meg fog történni, bárhogy erőlködünk is, hogy elkerüljük.




Jó kedvem volt, már miért ne lett volna? Minden visszatért a rendes kerékvágásba, sőt…annál egy kicsivel több is történt. A szilveszter gondolata még mindig vigyorgásra késztetett, ha csak arra gondoltam, rögtön elfogott a boldogság. Ez pedig nem azért volt, mert Párizsban voltunk, nem a hajam és nem a hennáim miatt, amik azóta díszítettek. Ez a mosoly egyetlen egy embernek szólt, aki nem volt más, mint Jeremy. Nem mondhatnánk, hogy a helyzet magaslatán álltunk, de a helyzethez képes egész ügyesen alakítottuk a dolgainkat. Rájöttem, hogy felesleges rajta görcsölni, lesz, ahogy lesz. Persze, tudtam, hogy ő mindezt nagyon szeretné, de én még nem erőltettem a dolgot, szerettem volna, ha minden rendben megy, nem akartam, hogy összeerőszakoljanak minket, mert annak nem lenne jó vége.
Ettől azonban az időnk nagy részét együtt töltöttük. Nem tudtam, hogy ez jó-e, vagy rossz, nekem nagyon is jó volt. Így történt hát, hogy most is épp a falu felé mentem, hogy találkozzunk. A terv az volt, hogy elvisszük Noelt a játszótérre, már ha Lexi egyáltalán megengedni. Laza anyukának tűnt, de Noellel nem lehetett viccelni, mindenesetre pozitív voltam, ha nem babázattunk volna, akkor is kitaláltunk volna valamit, lettek volna ötleteim. Ám amikor a játszótér közelébe érek, már látom mindkettőjüket, még pont elkapom, ahogy Jeremy szórakozik vele, mielőtt észrevenne és elindulna felém. Teljesen fellelkesültem a gondolatra, hogy mi ketten most tényleg babázni fogunk és, hogy Noel anyukája volt olyan bátor, hogy ránk bízta a babát. Fel is gyorsítottam a lépteimet, majd mikor odaértem és megkaptam a dicséretet széttéve a kezeimet lassan körbefordultam, hogy megnézhessen. Végtére is, neki öltöztem ki, ahogy a hajamtól is az ő biztatására szabadultam meg. Egy percig sem bántam meg.
- Sziasztok.
A széles mosoly második fele már Noelnek szólt, alig vártam, hogy megnyunyurgathassam, így nem tétováztam sokat, kivettem Jeremy kezéből és belepusziltam a nyakába, tudtam, hogy élvezi, ahogy rám csodálkozni is szeretett, mert más voltam. Miután végeztem Noellel, közelebb léptem Jeremyhez és nyomtam egy gyors csókot a szájára. A helyzethez ez illet a legjobban, legalábbis ahogy a dolgaink álltak.
- Na, mit szeretnél csinálni pöttöm?
Eszem ágában sem volt a magyart használni a közelükben, mindketten értettek, így meg sem próbálkoztam a magyarral.

Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2015. január 3. 02:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2015. január 3. 01:31 | Link

Zeph.

Kissé nyirkos volt a pad, no meg hideg is, de most csak Noelkére koncentrált. Milyen képet mutatna az, ha egy síró babával köszöntené Zephyrinet? Szerencsére a kicsi zabálta a grimaszait, Jeremy pedig egyszerűen zabálta a kissrác kacagásár, meg ahogy az apró cipőivel rugdosta a lábait.
Zeph persze egyből azt tette amit akart, átvette a babát, és egy csókot nyomott Jeremy szájára. Egy kis ideig le volt még fagya majd úgy tette, mintha csak elbambult volna, zsebébe dugta kezeit, majd körülnézett.
- Szerinted mi nem veszélyes még számára? van ott az a hinta, amibe bele kell ülni... - találgatott, mert ezt bizony elfelejtette megkérdezni, miközben arról magyarázott Lexinek, hogy mennyire fog vigyázni. - Mit gondolt kishave, az tetszik? * állt közelebb Noelhez, majd rámutatott a játékra. Így rendkívül közel is kerülhetett a lányhoz, tökéletes. lassan végigsimított a lány hátán, nem találta a hajat, amire várt. Hát persze, levágatták.
- És, hogy tetszik az új frizura? Nehéz megszokni? - emelte fel szemöldökét, majd elvigyorodott. Közben lassan a hintához közeledtek. A földön lévő kavicsok néhány darabja összefagyott, így hangos roppanással váltak szét a lábuk alatt.
 megvárta, hogy a lány beletegye Noelt a korárba, vagy mibe, ő pedig a tartóoszlopoknak támaszkodott, és nézte, ahogy löki a kicsit.
- Szóval a szilveszter... - kissé zavartan körbepillantott, mintha bárki is hallhatná őket. - Remélem neked is annyira tetszett, mint nekem. - kissé kellemetlen érzés fogta el, majd beletúrt a hajába, és kínos vigyorral várta a reakciót.
Noel közben nagyon is élvezte a dolgot, apró kezecskéit egymásnak ütögette, ahogy előre-hátra haladt. Egy kis nyál is csikordult a nagy boldogságban, de ezért nem akarta megállítani a mókát. Csak mosolyogva figyelte kettejüket.
- Nagyon jól megy neked ez a dolog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 3. 02:37 | Link

Aminek meg kell történnie, meg fog történni, bárhogy erőlködünk is, hogy elkerüljük.




- Túl sokat aggódsz.
Legyintem le gyorsan, hogy maradjon csöndben. Most minden figyelmemet a csöppségnek szentelem, ahogy ő is nekem. Azonnal belekapaszkodik a hajamba, de nem húzza meg, mint a legtöbb idegesítő kisgyerek. Utána áttér az arcomra, az apró keze végigjárja a szememet, az orromat és a számat de én türelmesen hagyom neki, majd játékosan odakapok, kacajt csalva ki belőle. Annyira édes volt, az első pillanatban elnyerte a szívemet és úgy tűnt, hogy én is az övét. Elindultam vele a hinta irányába s bár nem néztem hátra, tudtam jön utánunk, de egyáltalán nem zavart, sőt olyan természetesnek hatott, az is, ahogy hozzámért, nem volt erőltetett, nem akartam elhúzódni, pedig nem szerettem ha megérintenek, de jelen esetben nem zavart, félig visszafordultam felé, csakhogy megajándékozzam egy mosollyal.
- Nem. Ami azt illeti, könnyen megszoktam, bár...picit hiányzik a hosszú.
Majdnem derékig ért a hajam és tényleg hiányzott, de abban az őrült pillanatban az egész annyira magától értetődő volt, ő felajánlotta, én pedig nem tudtam neki nemet mondani, így volt haj, nincs haj. Tudtam, hogy bájitallal talán percek alatt vissza lehetett volna növeszteni, de a hajam eddig is magától nőtt, ráadásul tudtam, hogy tetszik, így hát marad. Óvatosan belepakoltam Noelt a hintába, majd megigazítottam rajta a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt, hogy ne fagyjon meg, majd nagyon picit meglöktem, picit hátrébb húzódva.
- Nem látszott, hogy mennyire élvezem?
Vonom fel az egyik szemöldökömet, miközben rápillantok, tudom pontosan, mire irányult a kérdés, ahogy a válaszom is. Halványan elmosolyodtam, miközben arra gondoltam, hogy hányszor köszöntem meg neki az estét, akkor és másnap is, ő pedig még ezek után is kételkedik? Nem tudtam, hogy ennyire bizonytalan is tud lenni, máskor annyira magabiztos volt, ez pedig valamiért engem is elbizonytalanított, talán valamit rosszul csinálok vele kapcsolatban.
- Ja, igen. Ő lesz az új pasim. Igaz Noel?
Fordulok a baba felé, miközben ismét meglököm a hintát és lopva gyorsan megcsikizem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2015. január 3. 14:09 | Link

Zeph.

- De... - lemondóan sóhajtott. Pedig ő csak vigyázni szeretne a szeme fényére. Vonakodva, de követi a lányt, akinek Noel épp letapogatja az arcát. Erős kis keze van, Jeremy orrát már egyszer megmozgatta alaposan. Persze ő jót szórakozott rajta, így kénytelen volt hagyni neki.
Semmi ellenvetés nem érkezett. Kissé össze volt zavarva a lányt illetően, ugyanis egyértelműen jó irányba mordult a kapcsolatuk szilveszter éjjelén, no de nem tudta, mennyire. Míg azon tűnődött hányadán is állnak, a baba bekerült a hintába, és lassan mozogni kezdett. A talpacskák fel le rugdostak a levegőben, Noel nagyon élvezte ezt.
- Néha kell egy kis frissítés, változás. Új ország, új szokások, új haj, új emberek... - természetesen magára célzott az utóbbiban, hátha kicsit közelebb jut a megoldáshoz. - Azért én meglepődtem ott, hogy mennyire jól sikerült. - vigyorgott rá, majd hátát a faoszlopnak támasztotta. Nem vette le... Nem tudta levenni a szemét a lányról, miközben várta a válaszát. Mikor megkata szinte hitetlenkedve nevetett fel, megforgatta a szemeit.
- Biztosra akartam menni, tudod. Nos, akkor nem voltál egyedül. - újra megjelent gyomrában az a kellemes érzés, ami minden egyes visszaemlékezésnél megjelent nála. Gyávának érezte magát, nagyon gyávának, és kiszolgáltatottnak. Most az egyszer nem akart lépni, mert valóban volt vesztenivalója, nem akarta ezt elszúrni. Villantott egy vakító mosolyt, majd lassan, kimérten odalépdelt a lányhoz.
- Valóban? - megállt közvetlenül az arca előtt, de azonnal Noel felé fordult, a tértére támaszkodott, és lehajolt hozzá. - Nem ezt beszéltük meg Haver! Azt hittem itt én fogok hódítani! - nevetés közben válla fölött hátrapillantott. - Van más is, akiről tudnom kéne?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 3. 17:33 | Link

Aminek meg kell történnie, meg fog történni, bárhogy erőlködünk is, hogy elkerüljük.




- Vagyis te...
Vonom le az egyszerű következtetést a szavaiból. Átlátok a szitán, pontosan tudom, hogy mire megy ki a játék és most nem volt kedvem tettetni a buta, csinos lányt. Tudom mit akar, azt is tudom, hogy én mit akarok tőle, de jelenleg, nem tudom megadni azt, amire vágyik. Tudom, hogy ennél több kell neki, valami komoly, hiszen beszéltünk erről. Nem tudom pontosan, hogy hányadán állnak kettőnk között a dolgok, de egyelőre nem is szeretném tudni, csak élvezni azt, ami van. Olyan nagy kérés ez?
- Én szimplán csak féltem, hogy elrontják és egész este hülye fejjel kell majd rohangálnom, nem is értem, hogy hogy engedhettem meg.
Mondom kissé nyúzottan, miközben miközben rápillantok, majd visszafordítom a tekintetemet Noel felé. Már nem emlékszem, hogy hogy vett rá, de sikerült neki. Valójában én is meglepődtem, hogy jól áll, de az lepett meg a leginkább, hogy rá tudott venni, imádtam a hajamat, szerettem, hogy hosszú. Nevetve hagytam, hogy közel hajoljon, aztán automatikusan hátrébb léptem, helyet hagyva neki, hogy Noellel szórakozhasson. Túlzás nélkül mondhatom, hogy órákig eltudtam volna nézni, ahogy szórakozik vele.
- Te már megtetted, hagyd őt is érvényesülni.
Közelebb léptem és nevetve rátámaszkodtam Jeremy hátára, úgy néztem le Noelre. Aztán megkaptam a kérdést, ami egy pillanat alatt elbizonytalanított. Alig bírtam megállni, hogy ne fintorodjak el, az arcvonásaim egy pillanatra megkeményedtem, miközben összepréseltem a számat. Volt valaki, és ez a kérdés olyan volt, mintha ráérzett volna, mintha tudta volna már mielőtt egyáltalán rákérdezett. Az első gondolatom az volt, hogy hazudok neki, de ettől rosszul éreztem volna magamat, aztán rájöttem, hogy nincs rá szükség. Egyszerűen csak kifordítom a valóságot. Nincs más, aki iránt úgy érzek, mint ő, ez igaz, nincs még egy olyan mint ő. Majdnem felnyögök a megkönnyebbüléstől, de helyette inkább égnek emelem a tekintetemet és elmosolyodom.
- Itt lennék akkor?
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2015. január 3. 17:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. január 3. 19:10 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


 Az az érzésem, édesapám nem lenne túl büszke rám a szemtelenségemért, de a kissé felvágott nyelvemet tőle örököltem, nem a pedánsabb anyutól. Na, neki aztán biztosan nem tetszenének a reakcióim, de ha egyszerűen véletlen túl sok minden csúszik ki a számon... Jó lecke lesz majd az önuralmat gyakorolni egy kicsit. Az ilyesféle gondolataim közben persze a második hógömb is egyre növekszik, szép kerek formáját sikerült megtartanom.
- Néha. De persze csak ennél kicsit frissebbet. Maga még sosem kóstolta? - A kérdésem közben elkerekedett szemmel nézek Konstantinra. Hogyan lehet, hogy valaki egy picit sem, de egy szemernyit sem nyalintott bele a hóba soha életében. Persze, nyilván, aki egy sivatag közepén éli le egész életét, az biztos, hogy nem, de aki már látott havat, az biztos megkóstolta, nem? Ilyen az emberi kíváncsiság... Vagy csak én vagyok ennyire elvont? Azért jól esik, hogy nem éppen őrült pillantással néz rám, hanem még egy kis mosolyt is kapok. Na, ezért már megérte összefutnom vele. Legalább nem csak a gyerekeket mosolyogtatja meg a hóemberem, ez már pluszpont nem?
Egy pillanatra megáll a kezem a munkában, ahogy meghallom apa nevét. Hát persze, hogy ismeri... Rápillanok.
- Igen, apu Sándor – bólintok egyet, Konstantin szemébe nézve, és egy pár percre teljesen abbahagyva a munkát. - Szóval az irodában elrejti, hogy mennyire őrült? - Nevetek fel, persze viccnek szánva az egészet, és remélem ez látszik is. Apa persze teljesen normális, és remélem ezt ő is tudja, mert nem akarom én lejáratni a kollégája előtt. Visszafordulok a második gömböc felé, és közelebb gurítom az aljához. Majd leporolom a kesztyűmet, hogy megújult erőbedobással emeljem fel a másikra. Egy-két nyögés után sikerül feltornásznom, úgyhogy elkezdem megtapasztani az oldalát egy kis hóval, hogy ott maradjon a helyén. Lehet, hogy varázslattal is meg tudtam volna oldani, de akkor hol maradna a móka? Így legalább szépen kipirultam az erőlködéstől.
- Hát, sokat dolgozik, de igyekszik minél többet lenni velünk, amikor tud. Van, hogy anya este dolgozik, és akkor mindig ő fekteti le a kicsiket, és mesél nekik. Azokat az estéket nagyon szerettem. De én megértem, hogy dolgozik. Ő csak a legjobbat akarja nekünk – vonom meg a vállamat végül, felpillantva egy mosollyal Konstantinra. Azért vannak családok, ahol kevesebbet van otthon a családfő, és azt hiszem nekem még nagyon is jó otthonom van.
- És magának van családja? Itt él Bogolyfalván, igaz? - Fordulok Konstantin felé egy újabb mosollyal, miközben még egy adag havat markolok meg, hogy odanyomjam a hóemberemhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 3. 20:55 | Link

Váradi Fanni


Tizennégy-tizenöt, nagy jóindulattal esetleg tizenhat éves lehet az előtte hóembertestet gyúró lányka, de hogy tíz perc alatt képes zavarba hozni őt, nos erre azontúl, hogy botrányosan irreális, képtelenség mit mondani. Konstantin megdöntött fejjel bámulja a pimasz kisdiákot, annak pálcafénnyel megvilágított vonalait, és az egyre kinézhetőbb alakot öltő munkáját. A lány hitetlenkedő kérdésére közel érzi magát ahhoz, hogy csak mint fiatalkorában édesanyja dorgálása alatt, úgy most is elszégyellje magát. Az elkerekedő pillantásra lesüti kékjeit, és teste is megmerevedik, mintha valóban rosszat tett volna.
- Hát izé - böki ki válaszul, és komolyan elgondolkodik azon, hogy ha következőnek éjjel kislányt talál a hóban, ahelyett, hogy megróná, inkább csak egyszerűen hazamegy. - Én... izé.
Magyarázatkeresés közben hevesen mozgatja jobbját, így a pálca végéből áradó stabil fény is össze-vissza világít, hol Fanni retináját égetve, hol a játszótér másik végére világítva rá. Végül úgy dönt, harmincévesen már igazán nem köteles hülye gyerekek hülye kérdéseire válaszolni, és egy fejcsóválást követően kiengedi ajkain a fáradt gőzt. Az, hogy valaki nem zabál havat, még nem jelent semmit. Bosszankodva sóhajt fel, akár egy hisztis nő, aki képtelen elszakadni a témától, és újra meg újra kitör belőle az elégedetlenkedés.
- Te csak építsed azt az embert, aztán haladjunk, mert lefagy a kezem - zsörtölődik továbbra is az egyébként elviselhető lánnyal, hangjából bugyuta sértettség hallható ki. Fanni gyúr, tapaszt, gurít, fáradhatatlanul küzd a hóval, de a férfi még akkor sem hajlandó hozzátenni munkájához, amikor az minden erejével nekifeszül a hatalmas gombócok egymásra rakásának. Csücsörítve figyeli a küzdelmet, pálcáját Fanni feje fölé tartva, majd kénytelen-kelletlen felel annak újabb érthetetlen gondolatára.
- Szóval tőle örökölted az elmebajt, mi? - mondja inkább, mintsem kérdezi, de hangjában már csak éppen, hogy érezni az előző kényelmetlenséget. - Bent éppen normálisnak tűnt. Gondolom az őrültséget otthon felejtette.
Utolsó szavaiban játékosság rejlik; hirtelen jövő haragja pont olyan gyorsan illan el, ahogyan előzőleg rátelepedett. Fannira vigyorog, és amikor az megosztja vele családi életük egy apró szeletét, elcsendesülve hallgatja a leány őszinte meglátásait.
- Ez így van - bólint egyetértőn. Ő is mindig tudta, hogy apja a legjobbat akarja nekik, de azzal is tisztában volt, hogy a férfinál a munkaszeretet meghaladta a normális határait. Mint ahogy nála is. - Ameddig esténként időt szakít rátok, és legalább heti három közös vacsorán részt vesz, szerintem nincs gond.
Náluk ez másként alakult, és ő tökéletesen megértette anyja döntéseit. Főként azután, hogy lázadó kamaszkorát elhagyva felnőttként tekintett vissza életükre. Fanni felmosolyog rá, s ő szelíden viszonozza a gesztust, de a diák következő kérdésére nyomban arcára is fagy a görbület. Család.
- Most költöztem a faluba - kezdi a kérdés könnyebben megválaszolható felével, majd egy zavart köhintés után megrázza fejét. - Ha feleségre, meg gyerkőcökre gondolsz, akkor nem rendelkezem egyikkel sem. De anyám meg apám még élnek. Tudod, nem vagyok az a családcentrikus típus.
Válaszát követőn elhalkul, ajkait egy pillanatra csüggedőn lebiggyeszti, vállait megvonja. Mostanában túl sokszor jön elő ez a téma, és hiába, egyre jobban zavarja a tény, hogy jövőre betölti a harmincat, és a gyűrűsujján még mindig csak szőr van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2015. január 3. 21:25 | Link

Zeph

- Mondjuk. - nevetett fel. A lány nem buta, igazi rellonos agyafúrt elméje van, ezt is imádta benne, a sok egyéb dolog mellett. De attól még, hogy ezt szereti benne, nem azt jelenti, hogy örül ennek a kurta válasznak. Semmi sem derült ki belőle. így ez a terv füstbe is ment.
- Nem tudtál ellenállni az én ajánlatomnak, nem emlékszel? Mellesleg nem kellett sokáig győzködni téged, pillanatok alatt rápörögtél a témára. - neki mindenhogy tetszett a lány haja, de úgy gondolta így egy új év elején változtathatna. Elég drasztikusra sikeredett, de az összképen csak dobott. Most is azt figyelte.
Zeph felnevetett, ami őt is erre késztette, így hajolt le a fiúhoz. Nem tudta volna leírni azt a meglepettséggel kevert... valami.
Még egy viccet is ellőtt Jeremy, de nem olyan hatása lett, mint amit várt.
A lány egy kis ideig nem válaszolt, és idegesen mentette ki magát a helyzetből. Ha valamihez értette, akkor ez ilyen dolgok felismeréséhez. De muszáj volt hinnie a lánynak, mert ezt is akarta hinni, tudni.
- Ez igaz. - mondta, miközben hátat fordított a nyáladzó, nevető babának, kiegyenesedett, majd megcsókolta a lányt. - Akkor nem is szeretném, hogy itt légy.
Ezzel lezártnak tekintette a témát, visszasétált a dermedt gumiszőnyegen az oszlopához.
- Szóval ebben a babázósdiban volt már tapasztalatod? Egyébként is, nem rémlik, hogy meséltünk volta erről egymásról. Milyen colt a családi karácsony? Én majd' megfagytam Londonban, de anya biztosított nekünk majdnem félóránként kötelező étkezést, szóval nem unatkoztam.
Tovább nézte, ahogy játszik Noellel, és egyre jobban tetszett ez az egész helyzet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. január 3. 22:24 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


 Azt hiszem nem aratott osztatlan sikert, mikor a hóevésről beszéltem, és Konstantin étvágya sem jött meg a hó iránt, de nem hibáztathatom; végül is lehet, hogy mások agya másként működik, mint az enyém. De a reakciójából egyértelmű, hogy nem evett havat. Hát, szerintem óriási élményből maradt ki. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy itt és most megkínálom egy marék hóval, de egyrészt talál ő maga is, nem kell kínálni, másrészt, van egy olyan érzésem, hogy alaposan elátkozva kéne azonnal visszakullognom a kastélyba, így inkább csak szomorúan megvonom a vállam. Majd egy másik alkalommal meghívom hóebédre. Kicsit megszeppenek a hirtelen utasítástól.
- Rendben, építem – csak kurtán ennyit mondok, majd visszafordulok a művemhez. Közelebb jön, amivel igazából segít, mert így sokkal jobban látok. Habár az előbb kicsit megfagyott a hangulat, azért egy hálás pillantást vetek felé. Szerencsémre apu őrültségével nem negatív hatást érek el.
- Azt mondják tőle örököltem – bólintok. Örülök, hogy Konstantin vette a viccet. - Az őrültséget lerakja a kandalló mellé mielőtt elmegy. Nehogy valaki ellopja – mondom bizalmasan. Ezek ám nagyon titkos információk, nem szabadna megosztanom senkivel, úgyhogy igazán megbecsülheti magát Konstantin; tehát vissza is vigyorgok a hókupacom, akarom mondani hóemberem felett. Úgy ítélem meg, hogy már eléggé biztosan áll a helyén a második gombóc is, így egy harmadiknak kezdek neki. Ez lesz a legkisebb. A feje, tehát ez lesz kész a leghamarabb. Közben persze jár a szám, csacsogok, válaszolgatok a családommal kapcsolatos kérdésre. Örülök, hogy Konstantin normálisnak látja apa munkával töltött idejét. Szerintem is sikerült mostanában nagyon jól megtalálnia az egyensúlyt. Nem igazán látom, hogy a következő kérdésem milyen hatással van a férfira, mert éppen visszafordulok a hólabdám felé, hogy görgessem még egy kicsit, közben természetesen figyelek a válaszra is.
- Ó, és milyennek találod a falut? Kedveled? - érkezik rögtön a következő kérdésem. Persze figyelek én, és egy pillanatra megmerevedek, mikor mondja, hogy tulajdonképpen egyedül van. Csak a szülei vannak. Miért van bennem, hogy az ilyen embereknek segíteni kell? Valószínűleg majd pont egy tizenéves segítségére lesz szüksége. Azért közelebb lépek hozzá.
- Pedig szerintem nagyon kedves vagy. Majd biztos találsz valakit! - mondom neki nagy komolyan, majd nem is tudom miért, de jó szorosan megölelem Konstantint. Utána gyorsan elengedem és vidáman felpillantok rá.
- Szeretnéd, hogy rólad nevezzem el a hóembert? Vagy inkább ne? - Kérdezem nevetve, mert őszintén az az érzésem, hogy nem nagyon szeretné, ha bármi aminek köze van a hóhoz az ő nevét viselje, de próba-szerencse. Közben felépítem a fejet is a tetejére. Ehhez már kicsit fel kell nyúlnom, mert pont egy cseppet lett így magasabb a hóemberem. Elkezdek a közelben kövek után kutatgatni, és mikor találok elegendőt, odalépek, hogy gombokként belenyomjam a hótestbe. Kell még szereznem két botot a kezének, meg valamit az orrának.
- Már nem sok kell, és készen van, de tényleg! - Biztosítom Konstantint, hogy már nem kell sokat álldogálnia a hidegben, és még rá is mosolygok ismét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 10:26 | Link

Krisztián


Mivel nem rég érkeztem meg a kastélyba, úgy döntöttem, hogy járok egyet a faluba. Még nem sűrűn jártam idelent, és habár megígértem az egyik friss ismerősömnek, hogy megmutatom neki a teázót, most kicsit elbizonytalanodtam, mert kétszer is rossz irányba fordultam és nem arra, amerre kellett volna. Az idő kezd elég hűvös lenni, a Nap már régen lement (ami persze tél lévén nem jelent túl kései időt), mégis az órámra pillantva látom, hogy már elmúlt 6 óra. Dideregve húzom összébb magamon vastag kabátomat, húzom jobban a fülemre a sapkámat és rakom a szám elé fehér sálamat. Megigazítom a táskámat az oldalamon, amiből néhány zacskó kandikál ki. Igen, az édességboltot is meglátogattam, hiszen be kell tankolni, kifogytam a készletekből. Fújok egyet, majd az egyik utcán indulok el visszafelé a kastélyhoz. Legalábbis azt hiszem, hogy visszafelé, egészen addig, amíg az út afféle zsákutcává nem változik. Zsákutcává, aminek a végén ott van a játszótér. Voltam már itt a bátyámmal, de nem sokat időztünk. Nagyok vagyunk már az itt lévő játékokhoz, úgyhogy csak lökött rajtam néhányat a hintán és már mentünk is tovább. Kellemes emlék, el is mosolyodom, és lassan a hintához sétálok, hogy leüljek rá. Felszisszenek, elég hideg, és csak egy farmer van rajtam, de legalább a lábujjaim nem fagytak le a bakancs és a vastag zokni miatt. A táskámat az ölembe fektetem és lassan lökni kezdem magam a hintával és elgondolkozom a tavalyi éven. Olyan távolinak tűnik, és mégis annyira közelinek, hiszen akkor még itt volt velem a bátyám. Akkor még ketten voltunk, és soha nem voltam egyedül...

Viselet: http://st.depositphotos.com/1735158/3061/i/950/depositphotos_30615935-woman-in-warm-clothing-winter-fashion.jpg
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Woodrow Hugi
Fahéj
Havas Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 6. 10:46 | Link

Isabella

Lassan már három napja itt vagyok, de még mindig nem vagyok önmagam. Régen mindig csak arra hajtottam, hogy minél több embert idegesítsek fel, hogy mindig mindenkinek keresztbe tegyek, de ez most valahogy nem sikerül. Állandóan csak bent fekszek a gólyalakban, egyedül vagyok, nincs, aki megszóljon érte. Ennek örülök is.
De viszont kellene valamit csinálnom, hiszen így még lassabban telik az idő, mint amúgy. Valami rosszat. Így hát el is határozom magam, felállok, s mivel senki nem tudja, hogy mit csinálok nem is törődnek velem így lesétálok a kastély mellett lévő kis faluba. Sokan meséltek már róla, de még mindig nem jártam ott, bár most se azért megyek, hogy szétnézzek ott, hanem csak azért, mert unatkozok és kalandra vágyom...
Ma is tüntetően a varázsvilág ellen mugli ruhát veszek fel. Sötétkék farmert meg egy bőrdzsekit kotrok elő a szekrényemből és magamra öltöm.
-Majd elfelejtettem!-mondom magamban, s gyorsan felveszem a kedvenc focicsapatom címerét ábrázoló zöld-fehér sálat és végre kilépek az ajtón.
Már rég kiléptem az iskola kapuján, de még semmit nem vettem észre. Ez vajon miért lehet? Talán eltévedtem? Úgy döntök, hogy inkább megyek tovább a kis ösvényen, majd csak lesz valami.
Sétálok még néhány percet, amikor végre észreveszek háztetőhöz hasonlító alakzatokat. Csodálatos! Végre most már van hol lennem és nem csak a semmibe téblábolok. Gyorsítok egy picit a lépteimen, s beérek a faluba. Szép esti kivilágítása volt, amiről nem tudom, honnan, de eszembe jutott az evés. Lehet, hogy most emiatt lekésem a vacsorát? Mindegy, nem érdekel.
Tovább lépkedek, mikor mikor egy mellékutcához hasonlító kis rést veszek észre két ház között. A kíváncsiságom győzött, ezért elindultam az utcán. Az utca végén egy játszóteret veszek észre, amiről eszembe jut, hogy milyen régen is voltam ilyen "szórakozó helyen". A téren az egyik hintába egy körülbelül velem egykorú lány ült, vagy talán egy kicsit idősebb. Csendben a mellette levő hintába ülök, próbálom nem zavarni a gondolkodását. Aztán végül csendben megszólítom:
-Helló! Havas Krisztián, de szólítsál csak Krisznek.-mutatkozok be.-Hát te? Mit keresel itt, estefele, ilyen sötétbe és hidegbe?
Most, hogy közelebbről látom a lány szinte már biztos vagyok benne, hogy egy picit idősebb, talán még egy évvel is. Ki tudja?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 11:06 | Link

Krisztián


Habár elég hűvös van mostanában, főleg esténként, ez engem nem nagyon zavar abban, hogy sétálgassak. Imádom a friss levegőt és egyszerűen nem tudok sokat ülni a szobában, kivéve persze, hogyha tanulok. Azt hiszem, hogy ezt a bátyámtól örököltem, hiszen vizsgaidőszakban ő is begubózott a szobájába és semmivel nem lehetett kicsalogatni onnan. Tavaly ezt én is megtapasztaltam, hiszen amikor már 3-4 napja nem látod a bátyádat SEHOL, akkor azért kicsit elkezdesz aggódni. Úgyhogy rátörtem egy forró csokival, aminek a segítségével szóra lehetett bírni és nem fulladt bele a jegyzeteibe. Persze nem tudom, hogy az előző hét évében is így csinálta-e, most záró vizsgája volt, ami azért elég kemény. Minden esetre hiányzik, hogy nincs itt és az, hogy vele fedezzem fel a kastély - és persze a falu - még ismeretlen részeit. Hagyott néhány megjegyzést, hogy mit kell feltétlenül megnéznem itt az iskolában, de még nem nagyon jutottam oda, és egyedül nem is olyan kellemes ez a felfedezés. A
A hinta lágyan nyikorog alattam és furcsa, de most a sötétben egyedül nem is kelt semmiféle rossz érzést bennem. Általában nem szoktam félni a sötétben, még nem történt velem semmiféle rossz dolog, úgyhogy úgy gondolom nincs mitől félnem és miért velem történne bármi is? Persze tudom, hogy ez elég rossz felfogás, de amíg nem tapasztalom meg, hogy mit is rejt a sötét, addig azt hiszem, hogy ilyen bátor leszek. Hah! Annyira a gondolataimba merülök, hogy a mellettem lévő hinta nyikorgására riadok fel. Ennyit arról, hogy nem félek a sötétben meg ilyesmi... Egy döbbent hang tör elő a torkomból, nem sikoltás, de valami afféle, ami jelzi, hogy bizony igencsak megijedtem a sráctól. Végigmérem és hamar megállapítom, hogy iskolatársam lehet, talán egy idős velem, vagy valami ilyesmi. Néz egy darabig, majd végül meg is szólal, bemutatkozva.
- Uhh, szia. Megijesztettél - jelentem ki, de aztán a döbbent, ijedt tekintetem eltűnik és kedvesség veszi át a helyét, majd egy apró mosoly is megjelenik az ajkamon.
- Isabella vagyok. Woodrow - mutatkozom be és teszem hozzá a vezetéknevemet is a kereszt nevemhez, mert hát ki tudja. Aztán kicsit oldalra döntött fejjel elmosolyodom:
- De hívj csak Bellának, vagy Bells-nek - teszem hozzá, hiszen ő is megmondta a becenevét, gondoltam én is tartozom neki ennyivel.
- A helyzet az, hogy... - kicsit beharapom a számat, majd zavartan elnevetem magam.
- ... eltévedtem. Már vissza akartam menni a kastélyba, csak aztán ide lyukadtam ki és gondoltam,kicsit nosztalgiázok. Már voltam itt egyszer, a bátyám mutatta ezt a helyet - mesélem, tőlem nem megszokott módon igen sokat. Végül ismét a srácra nézek.
- Te is diák vagy, ugye? Mármint itt tanulsz a Bagolykőben? - kicsit hülyének érzem a kérdést, de tény, hogy eléggé zavarban vagyok, és hogyha nem lenne sötét, Krisz látná a piros foltokat is az arcomon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Woodrow Hugi
Fahéj
Havas Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 6. 11:29 | Link

Bella

Úgy tűnik megijesztettem a lány, pedig nem akartam, biztos azért, mert nagyon belemerülhetett a gondolataiba.
-Bocsi, nem akartalak megijeszteni, csak gondoltam köszönök, úgyse találkoztam még itt senkivel, olyan kihalt ez a falu...
Szép név az Isabella, de nem gondoltam volna, hogy nem csak magyarok járnak ide, hanem mások is. Olyan fura ez az egész iskola.
-Szép név. Jó, akkor Bella-viszonozom a mosolyát.
Érdekes történet, bár nem gondoltam volna, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem ismeri a falut, mások szavaiból úgy véltem, hogy az az ember, aki nem ismeri a falu összes zugát, az nem is ember. Például én pont ezért nem kértem meg valakit, hogy kísérjen le ide. Tehát ő is eltévedt, én is. Bár én még valamennyire tudom a visszautat, de lehet, hogy nem ártana egy kis fény.
Elnevetem magamat, hisz tök vicces, hogy ketten vagyunk, eltévedtünk és még nem is gondoltunk arra, hogy majd vajon, hogy fogunk visszatalálni. Nevetésemre persze azonnal okot adtam, nehogy azt higgye, ő miatta és ezzel megbántsam:
-Bocsi, de ezt nem bírtam ki. Hát nem vicces? Egyedül vagyunk, s mindketten azért vagyunk itt, mert eltévedtünk.
Egyre jobban zavart az, hogy még sötétebb lett, s alig látok valamit, ezért szánalmas vagy nem, de muszáj voltam megkérni őt egy szívességre:
-Amúgy nem tudnál csinálni valami fényt? Még csak három napja vagyok itt és alig tudok két varázsigét, de még azokat se tökéletesen. Valamint a pálcámat is fent hagytam a kastélyba, nem értem, mi értelme magamnál hordani, ha nem tudok mit kezdeni vele...
Jogos volt a kérdés, hiszen, aki oda jár, az valószínű, hogy nem nagyon járkál le a hidegbe és sötétbe ebbe a kis faluba.
-Ja, diák vagyok, s, mint az előbb mondtam még csak három napja érkeztem, tehát nem nagyon ismerem ki magam ezen a környéken. Eddig mugli világban éltem, mert anyám az, apám meg meghalt, de ő varázsló volt. Tehát jó sokáig nem is tudtam, hogy léteznek ilyen emberek, mint ti, na meg most már én. És te? Te ide jársz? Hányadikos tanuló vagy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 11:43 | Link

Krisz


A hintában ücsörögve figyelem a srácot, aki odajött hozzám. Örülök a társaságnak, mindig is örültem, habár nem vagyok valami nyílt személyiség. Most azonban mégis jól jön egy társ a sötétben, aki nem is tűnik túl veszedelmesnek. Mint hamar kiderül, nem is lehetne az, ugyanis még csak nem régen érkezett az iskolába, elsős diákként, szóval nem tud valami sokat. Valamiért furcsa büszkeség önt el, hogy máris többet tudok, mint ő, pedig én is csak most kezdtem a másodévet, de én legalább már az első éves tárgyakat és varázslatokat olyan szinten űzöm, hogy átmentem a vizsgákon. Vagyis egész jól.
- Annyira azért nem kihalt, majd meglátod. Csak most hideg van, és késő is van - jegyzem meg, hiszen azért tavasszal, vagy ősszel, amikor már jobb az idő csak úgy hemzsegnek a diákok. De vélhetőleg ezt Krisz is meg fogja tapasztalni, hogyha majd tavasszal jön le ide. Természetesen bemutatkozunk egymásnak, ahogy illik, és eláruljuk egymásnak a becenevünket is. Nem nagyon szoktam elárulni, általában hagyom, hogy úgy szólítsanak az emberek, ahogy nekik kényelmes, de most Krisszel kivételt tettem. Kicsit ismét hintáztatom magam és azon gondolkozom, hogy lassan tényleg nem ártana visszamenni a kastélyba, mikor a srác elneveti magát. Döbbenten és értetlenül pislogok felé és felvonom az egyik szemöldökömet. Nem tudom, hogy mi lehetett olyan vicces, de remélem, hogy megosztja velem. És nem is kell csalódnom, ugyanis Krisz magyarázkodni kezd, hogy nem engem nevetett ki (ez persze eszembe sem jutott!), hanem egyszerűen humorosnak találja, hogy mindketten eltévedtünk. Kicsit elhúzom a számat, én ezt annyira nem tartom viccesnek, de azért varázsolok az ajkamra egy halovány mosolyt.
- Hát... Végül is jobb társaságban kóvályogni a faluban, mint egyedül, ez tény - mosolyodom el most már őszintén és belegondolva tényleg így van. A fiú megkér, hogy csináljak már valami fényt, így előkaparom a pálcámat a zsebemből és elmotyogok egy Lumos!-t, mire a pálcám végén megjelenik a kis fénygömb. Nem valami nagy, de arra tökéletes, hogy bevilágítsa azt a kört, amiben ücsörgünk, a hintákat és valamennyire még a játszótér bejáratához is el lehet látni.
- Pedig ha itt lenne a pálcád, akkor megtanítottalak volna erre. Nem egy bonyolult bűbáj, de ilyenkor jól jön. De ne aggódj, azért vagy itt, hogy mindent megtanulj, amire majd szükséged lesz - biztatom és nyugtatom picit a fiút. Furcsán felnőttesnek és határozottnak hallom a hangomat, pedig még én is baromira fiatal vagyok a többi diákhoz képest és nem sok mindent tudok. Krisztián elmeséli, hogy eddig a mugli világban élt, amire kicsit elhúzom a számat.
- Oh, akkor nagyon sok újdonság fog téged itt érni. Az édesapádat pedig sajnálom - biggyesztem le a számat és kicsit be is harapom, mert nem tudom, hogy mit is kellene most mondanom.
- Én most vagyok másodéves, Navine-és. A bátyám is ide járt, ő tavaly végzett, Eridonos volt. Most az egyik angliai kviddicscsapatban terelő. Én majd gyógyító szeretnék lenni. De addig még van néhány évem - mosolyodom el és megvonom a vállamat. Valóban még előttem van minimum 4 év, de vélhetőleg én is maradok majd mestertanoncnak, ahogy a bátyám, úgyhogy akkor még 7. Ijesztő belegondolni, hogy még mennyi tanulás vár rám, de úgy érzem, hogy meg fogom tudni csinálni és hivatásos gyógyító leszek, hiszen ez az álmom.
- És milyen tárgyakat vettél fel? - dobok fel egy újabb témát, bár tény, hogy a srácot nem kell noszogatni, hogy meséljen magáról és ne haljon meg a beszélgetés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Woodrow Hugi
Fahéj

Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] 15 16 ... 24 ... 41 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér