[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421754#post421754][b]Déna Holloway - 2014.11.15. 22:58[/b][/url]
Dwayne Warren és a zavaró tényezőEgyszerűen imádom ezt. A férfi talán fel sem fogja, mekkora örömöm lelem minden egyes lélegzetvételében, szusszanásában. Persze az étvágyam is egyből megjön, vagyis... feltör jobban mondva, hisz az soha nem múlik el.
Vigyorom csak szélesedik, ahogy ő egyre inkább veszti el a kontrollt, már-már üdítő, hogy valaki normális reakcióval kecsegtet, hát mégse veszett ki az összes semmire kellőből a túlélési ösztön?
Persze annyira nem hat meg a dolog, hogy futni hagyjam, nem... az nem én lennék. Lépek felé még egyet, lassan, kimérten, mégis oly' kecsesen, hogy azt bármelyik szegről-végről akasztott modell megirigyelné. Az ordítása se tör meg, miért tenné? Az évek során kellően magabiztossá váltam ahhoz, hogy ne ijedjek meg, főleg ne egy alsóbb rendű lénytől.
Már épp abbahagynám a játékot, hisz bármely élvezetes is, a torkom kaparásának szüntetése ennél halaszthatatlanabb, de kéretlen látogató érkezik.
Meglátva a vámpírt, semmi reakciót nem mutatok, nem rezzenek össze, nem hátrálok, csupán szépen ívelt szemöldököm vonom fel.
- Szóval te vagy az - hangom bár szépen cseng, mégis oly' lekezlő, hogy attól bárki elszégyelné magát, a tekintet, amellyel végigmérem, csak rátesz egy lapáttal.
- Nem mondhatnám, hogy örülök, jobb szerettem volna én rád lelni - kissé oldalra döntöm a fejem. Arcom merev, senki meg nem tudná mondani, mi zajlódik le épp a fejemben.
- Nos, ha megbocsájtasz... épp mögötted áll a vacsorám - már pedig, neki pont tudnia kell, hogy nem ajánlatos az ilyesmibe belezavarni, főleg nem, ha a vámpír éhes, akkor meg még inkább, ha az az éhes vámpír én vagyok.