Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

A fotócipője egy hártyásodott felszínű pocsolyába csobban, a léptei monoton dobogása töri meg a környék mély csöndjét. Utcalámpák és árnyas fák haladnak el mellette, ahogy továbbfut, élvezve, hogy a fizikai fáradtság lassan utoléri az elme tompaságát benne. A fittségre valójában sosem fektetett különösebb hangsúlyt, az élet edzette olyanná, amilyen, ne pedig holmi konditeremben való izzadás - erre azonban időről időre szüksége van, hogy levezesse a feszültséget. Hol az erdő mélyén, hol a faluban, megteszi a maga köreit. Általában éjjel, egyedül, amikor a legbékésebb a környék.
A játszótér mellett, kifulladva lassít sétára. A lélegzete párája felgomolyog az utcalámpa gömbjének fényében. Felszisszen, a jobb kezét az oldalára szorítja, igyekszik, kihúzni magát, hogy csökkentse a rekeszizmába álló görcsöt, pedig ösztönösen összegörnyedne. Érzi, ahogy a pólója a pulóvere alatt a bőréhez tapad, a teste egészen felhevült már, így mégsem fázik. Körbenéz, a legközelebbi pad felé sántikál, köhög néhányat, hosszan vesz mély levegőket, újra és újra és újra...
Hallgatja a környék csöndjét, melyet csak a légzése nyugtalan ritmusa tör meg. Egy kutya ugat a távolban, egy ajtó csapódik, különben annyira csöndes, békés és szokatlanul hideg a falu. Épp, ahogy szereti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421618#post421618][b]Dwayne Warren - 2014.11.15. 20:41[/b][/url]

A fotócipője egy hártyásodott felszínű pocsolyába csobban, a léptei monoton dobogása töri meg a környék mély csöndjét. Utcalámpák és árnyas fák haladnak el mellette, ahogy továbbfut, élvezve, hogy a fizikai fáradtság lassan utoléri az elme tompaságát benne. A fittségre valójában sosem fektetett különösebb hangsúlyt, az élet edzette olyanná, amilyen, ne pedig holmi konditeremben való izzadás - erre azonban időről időre szüksége van, hogy levezesse a feszültséget. Hol az erdő mélyén, hol a faluban, megteszi a maga köreit. Általában éjjel, egyedül, amikor a legbékésebb a környék.
A játszótér mellett, kifulladva lassít sétára. A lélegzete párája felgomolyog az utcalámpa gömbjének fényében. Felszisszen, a jobb kezét az oldalára szorítja, igyekszik, kihúzni magát, hogy csökkentse a rekeszizmába álló görcsöt, pedig ösztönösen összegörnyedne. Érzi, ahogy a pólója a pulóvere alatt a bőréhez tapad, a teste egészen felhevült már, így mégsem fázik. Körbenéz, a legközelebbi pad felé sántikál, köhög néhányat, hosszan vesz mély levegőket, újra és újra és újra...
Hallgatja a környék csöndjét, melyet csak a légzése nyugtalan ritmusa tör meg. Egy kutya ugat a távolban, egy ajtó csapódik, különben annyira csöndes, békés és szokatlanul hideg a falu. Épp, ahogy szereti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421663#post421663][b]Déna Holloway - 2014.11.15. 21:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421675#post421675][b]Dwayne Warren - 2014.11.15. 21:38[/b][/url]

A falu templomának távolba vesző tornya felé pillant, melynek számlapja kísértetiesen lebegő fénykorongnak tűnik a távolból. Meggörnyed kissé, kifújja a levegőt, ismét kihúzza magát, majd visszafordul a pad felé...
   -  Holy sh...!
Egészen konkrétan hátratántorodik a hirtelen riadalomtól. A padon, ahol eddig egy teremtett lélek sem ült, most egy sötét csuklyás, hullasápadt arcú lány kuporog, ahogy egy groteszk, dagadt veréb. A gyér fényben mindössze ennyit lát belőle ugyanis, semmi többet és, valljuk be, semmi különösebben ijesztőt vagy természetfelettit.
A szíve hevesebben kalapál, a pulzusa jócskán megugrik, ám hamar megtalálja a maga egyensúlyát ismét. Elfúlva lélegzik ismét, tovább tapogatva az oldalát ujjatlan kesztyűs, összefagyott kezeivel.Mintha dohányozna, kavarog minden levegővételt követően a párája.
   - Mi a... hát anyádat ijesztgesd!
Durván förmed rá, hátrébb lép egyet, a tekintetét az ég felé fordítja. Ismét megtörli a homlokát. Persze, megtanulnak hoppanálni, ezzel rögtön úgy érzik, roppant vicces felbukkanni az ember háta mögött az éjszaka közepén, ráhozva a hideg frászt. Ezek a mai fiatalok...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421702#post421702][b]Déna Holloway - 2014.11.15. 22:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421724#post421724][b]Dwayne Warren - 2014.11.15. 22:24[/b][/url]

Az orrán keresztül lélegzik, az ég felé bámulva, hagyva, hogy az oxigén jótékony hatása nyomán az oldala szúrása szép lassan alábbhagyjon. Most, hogy áll, a hűvös lassan átszivárog a pulóverén, hideg borzongásra kényszerítve a futástól leizzadt testét. A hajának kusza tincsei az arcához tapadnak, megrázza a fejét, hogy ne lógjanak a szemébe.
És akkor a lány feláll.
Dwayne-t igencsak kemény fából faragták, már ami a félelmi küszöbét illeti. Az évek során eleget tapasztalt ahhoz, hogy a veszélyekre bizonyos szintig tompává és érzéketlenné váljon. Annyiszor nézett farkasszemet pálcával vagy lőfegyverrel, hogy azt kár lenne összeszámolnia, és mégis...
Mégis ebben a lányban van valami rendkívüli. Valami egészen bizarr, valami...
Agyarak.
Ahogy a lány felé lép, ő vele szinkronban hátrálni kezd. A kezeit lassan feljebb emeli, a szája elnyílik, ahogy a légzése szaporábbá és szabálytalanná válik. A sárgás lámpafény különös árnyékba vonja a lány arcát... azt a bizonyos jelet azonban egészen biztos, hogy nem a képzelete festette a szájába. A szíve ritmusát a fülében hallja dübörögni, egy apró faág megreccsen, ahogy hátrálva rálép.
   -  Hagyj engem békén!
Szinte meglepi, ahogy végül megtalálja a hangját; meglepő durvasággal kiált rá. Ő azonban nem teljesen hülye, az életösztöne pedig tökéletesen a helyén van, hát hiába játssza meg magát, mindenkinek egészen egyértelmű, mennyire fél.
Nyel egyet, érzi a pálcáját a zsebében, ám bármennyire csábító a lehetőség, nem mer utána nyúlni. Dermedten néz farkasszemet vele, a hideg végigkúszik a gerincén, egyszer végigrázva az egész testét.
Hogy mennyire gyűlöli az éjlényeket...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421732#post421732][b]Adam Kensington - 2014.11.15. 22:40[/b][/url]

Már egy ideje éreztem, csak nem akartam tudomást venni róla. Reméltem, halványul. Reméltem, elmúlik. Fajtársam közelségét azonban még most is érzékelem, miközben a házamban járkálok. Nemrég ittam meg egy pohárka vért, és a mámor egy időre kiűzte a fejemből és a zsigereimből ezt az egészet, azonban immáron ismét rám tört. Próbálok belefeledkezni a hegedűhúrjaim kicserélésbe, ám hirtelen belém nyilal valami. Dwayne. Megrémült valamitől. Nagyon megrémült. Sötét szemöldökömet összevonva pillantok el az ablak felé, leeresztve hangszeremet. Baljós sejtelmem támad, amely sajnos egészen hamar beigazolódik, mikor egy újabb, minden kétséget kizáró benyomásom támad az aurorról...
Hirtelen a hegedűm már a helyén van, én azonban köddé váltam a nappalimból. Nem késlekedhettem. Alig telik bele egy pár pillanatba, és egy különös, semmiből jött fuvallat söpör át a játszótéren. Ez a fuvallat az én gyors érkezésemmel jár, ahogy egyszerre feltűnök a vámpírlány és a férfi között. Mint mondtam, siettem, így hát nem vacakoltam az öltözéssel. Egy szál fekete farmerban állok fajtársam és Dwayne között. Nem szólok egy szót sem, csak teszek az idegen felé egy lépést, jelentékeny alkatú, sápadt valómmal, miközben le sem veszem róla keményen fénylő szemeimet. Nem örülök se annak, hogy itt van, se annak, amire az imént készült...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421754#post421754][b]Déna Holloway - 2014.11.15. 22:58[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421774#post421774][b]Dwayne Warren - 2014.11.15. 23:15[/b][/url]

Gyorsan pillant a háta mögé, mintha menekülőutat keresne. A kezeit tenyérrel előre tartja a levegőben, megadva magát annak, ami következik... bár inkább a zsibbasztó félelemtől mozdulatlanná dermedve.
Sokkal szorultabb helyzetben is volt már ennél, rövid és semmitmondó élete során. Nem szabadna pánikba esnie ettől, ám ezt egyedül az a buta, dermedt agya nem tudja. A bestiák, a varázslények, minden, aminek vérszopó foga van- ezek az ő gyengéi. A fegyverektől nem fél, az átkoktól sem. Az agyaraktól annál inkább.
Ösztönösen kapja a feje elé a kezeit, ahogy a hirtelen támadt szél hulláma végigsöpör a játszótéren. Falevelek kavarognak a lába körül, ő pedig összeszorított szemmel húzza össze magát, mint az ember, aki pofont vár... ám mégsem történik semmi. Hevesen dobogó szívvel hunyorog a szemébe hullott homokszemek miatt, a mellkasa fájóan dobog...
A neohippi frizura. Ez ékelődik kettejük közé, mintha egyenesen az égiek küldték volna a segítségére. Már-már csodálkozva ereszti le a kezeit, a férfi válla fölött átnézve kapja a tekintetét a vámpír nőre, majd vissza Adam tarkójára.
És ekkor megérti. A kötelék.
A felmentő hadsereg megérkezett.
   -  A vacsorád a te jó büdös...!
Értelemszerű szitkozódással fejezi be a mondatát, magából kikelve ordítva a lányra. Mintha áthatolhatatlan pajzsot tartottak volna elé, a szánalmas kis halandó oly' gyorsan találja meg a hangját ismét. Persze továbbra is szigorúan a férfi háta mögött marad, onnan azonban, akár egy pórázon tartott kölyökkutya, bizonyára szívesen folytatná az acsarkodást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421793#post421793][b]Adam Kensington - 2014.11.15. 23:36[/b][/url]

Nem érdekel a lenéző stílusa, meg úgy egyáltalán... semmi nem érdekel az előttem álló fajtársamból. Egyedül az, hogy ne csapolja meg a mögöttem lévő halandót és hogy úgy en bloc ne rontsa itt a levegőt. Még hogy megkeresni engem... mégis minek? Nincsen dolgunk egymással. Semmilyen. Szóval hálás lennék, ha nem intézne el nekünk többé ilyen rém felesleges találkákat.
Nyájas, lekezelő szavakkal próbálna meg visszatérni kiszemelt áldozatához, én azonban egy tapodtat sem mozdulok. Némán nézem Őt tovább. Szilárd tartásom és határozott tekintetem mindent elmond. Nem engedem Dwayne közelébe. Érzem, hogy a férfit fojtogató rémület feloldódik, ahogy immáron nagyjából biztonságban tudja magát a védelmemben. Ezt mi sem fémjelzi jobban, mint hogy visszaszól a vámpírlánynak. Hagyom még a káromkodást lógni köztünk a levegőben egy ideig, és csak pár hosszú másodperc után nyitom szóra a számat.
- Messze kerüld el Őt és engem is... - szólalok meg az eddigi hallgatás után, rekedtes hangomon, csöndesen beszélve, ám annál magabiztosabban. Hosszú karjaimat magam mellett lógatva, mezítláb állok a játszótér gyepén. Sötét hajam vége éppen csak érinti meztelen vállaimat.
- Sőt... legjobb volna elkotródnod a környékről. - mélyül el egyre inkább hangom, miközben megteszem javaslatomat, amelyet nyugodtan vehet akár fenyegetésnek. Ha azt hiszi, élheti itt világát, svédasztalnak használva ezt a falut, hát nagyon téved. Túl sokan lettek itt kedvesek a számomra ahhoz, hogy ne nehezítsem meg a dolgát.
Egyebet nem mondok. Lehet, már ezzel is többet beszéltem hozzá, mint amennyit érdemel. Államat kissé felszegve, hátrálok egy lépést, és fordulok komótosan azzal a lendülettel Dwayne felé. Tekintetemmel intek neki csupán, hogy menjünk innen. Aztán még visszanézek a kellemetlen jövevényre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421816#post421816][b]Déna Holloway - 2014.11.16. 00:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421842#post421842][b]Dwayne Warren - 2014.11.16. 00:30[/b][/url]

Bár kívülről igazán úgy fest, a megmentője megérkeztével egészen kinyílt a csipája történetünk egyetlen halandójának, a gyomra még mindig akkora, mint egy nagyobb fajta, éretlen dió. Akárhogy nézzük, vagy kerülgetjük a kérdést, hármójuk közül ő áll legalacsonyabban abban a bizonyos táplálékláncban, különben pedig...
A tekintete a lányról Adamre kúszik, majd lassan vissza. Majd ismét a férfire. És mi van akkor, ha ezek ketten történetesen most megbeszélik, hogy inkább összefognak és jól elfogyasszák őt? Elvégre... hát ő tényleg nem tud túl sokat ezeknek a lényeknek a viselkedéséről, de a fajhoz való hűség lehet, hogy ezekben a ragadozókban is működik. Nincs kézzel fogható garanciája, hogy a jó társaság nem ihleti meg Kensingtont ahhoz, hogy inkább mégis jól csapra verje őt és a hölggyel együtt elkortyolgassák ebben a romantikus holdfényben.
Amíg Adam a fajtársához beszél, ő alig észrevehetően hátrál egy fél lépést. Borzasztó hányingere támad, a sápadtsága az arcára is kiül, a hirtelen magabiztosság az arcán pedig egymást kergető kétségekbe fordul.
Finom a véred, hallja Adam hangját jóval korábbról. Van, akinek elég jellegtelen az íze.
Nem gondolta volna, hogy valaha ezért fog könyörögni, de a játszótér sötétjében, fél lábbal a homokozóban taposva, egyszerre azon kapja magát, magában imádkozik, hogy a kinézetére kiüljön, valójában mennyire nem tápláló és undorító  íze van.
   - Mi a sz*rt keresel itt, mi? - emeli föl ismét a hangját, Adam válla fölött szólva a nőhöz. A férfi néma felszólítását vagy figyelmen kívül  hagyja, vagy még csak észre sem vette - Kotródj el innen, vagy rád hozom az egész minisztériumot!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421846#post421846][b]Adam Kensington - 2014.11.16. 00:51[/b][/url]

Felbosszantom azzal, amit csinálok. Felbosszantom a puszta létezésemmel. Tisztában vagyok vele, hogy a fajtársaim megvetnek és lenéznek engem. Ez nem kölcsönös. Részemről nem táplálok ilyen szélsőséges érzelmeket az irányukba. Egyszerűen nem törődök velük. Tegyék, amit gondolnak és amit az ösztöneik diktálnak, de engem hagyjanak ki belőle és lehetőleg a közelébe ne menjenek mindazoknak a dolgoknak, amelyek hozzám tartoznak, legyen szó emberekről, az otthonomról vagy akár a személyes tárgyaimról.
Némán, semmilyen vonásokkal figyelem csak Őt, ahogy egy költői kérdéssel szánalmasnak nevez és elmondja rólam a hatalmas véleményét. Különben pedig nincsen. Legalábbis nem kötöm az orrára. Ahogy semmi mást sem. Már-már unottan pislogva hallgatom, ahogy kijelenti, marad és ahogy említést tesz egy áldozatról a temetőben. Nem vagyok szuperhős, sem a falu védelmezője. Jó, ez utóbbi szerepet talán néha magamra vállalom, ám ez nem azt jelenti, hogy bárkinek bármi gondja van, én ott termek és megoldom. Nem. Segítek, ha éppen úgy adódik, azonban nem lehet mindenre gondom. Nem ez a természet és a világ rendje. Képesnek kell lennem nyugton maradni és nem megpróbálni mindent megoldani. Igen, én ilyen vámpír vagyok, akinek ez okoz inkább nehézséget. Engem erre tanított, így nevelt a Teremtőm. Arra, hogy az élet szent. Arra, hogy cselekedjek helyesen és legyek hű önmagamhoz. Ennek köszönhető, hogy az én napjaim nem a halandók vérében való fetrengéssel és a szükségleteim közönséges kielégítésével telnek csupán. Engedek bár az ösztöneimnek, kordában tartom őket, így tartom tisztán a tudatom, így maradok meg önmagam. Hogy fástul volnék? Higgye csak azt, ha ez megnyugtatja...
Egy szót sem szólok a lányhoz többet, csak nézem még Őt. Nem hogy a benne kavargó kérdésekre, de még csak azokra se fog tőlem választ kapni, amelyeket fenn hangon hozzám vágott. Nem pocsékolom a szavaimat bárkire. Végigmérem még egyszer a fajtársamat, majd Dwaynere pillantok, akihez idő közben kissé odahúzódtam, és aki a némi lenyugvás után most valamitől ismét teljesen felpörgött. Összevonom kissé szemöldökömet.
- Hagyd... - mondom a férfinak lemondóan, megrázva kissé fejemet, miközben nemes egyszerűséggel hátat fordítok a nőszemélynek, és fehér kezemet az auror vállára teszem, arra biztatva vele, hogy most már tényleg menjünk innen.
- Gyere... - kérem is rá csöndesen, régi fényű szemeimet a játszótér füvén tartva, miközben vontatott, mezítlábas lépteimet az erdő fái felé veszem. Jelenlétem és figyelmem persze lankadatlan. Nem ajánlom a lánynak, hogy utánunk mozduljon.