Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=310668#post310668][b]Adam Kensington - 2014.06.10. 23:18[/b][/url]

Végigsétálok a szürkületbe burkolózott lakósor utcáján, az ablakok felgyúló fényeit figyelve, belesve az otthonok esti életébe napszemüvegem takarásából. Lekanyarodom aztán két ház között, könnyű lépteimet a játszótér felé véve.
Csendes most a hely, nem rohangálnak és ugrálnak a visítozó kölykök. Noha nekik még ilyentájt is jóval több keresnivalójuk lenne itt, mint nekem. Részemről egyáltalán nem passzolok ebbe a közegbe nyurga, sötét figurámmal, de nem is akarok ilyen elvárásoknak megfelelni. Elsétálok a mászókák, csúszdák mellett, sötét lencséimen át véve szemügyre őket, mint holmi kiállítási tárgyakat egy tárlaton. Leülök aztán az egyik hintába, hosszú lábaimat szétvetve, fehér kezeimmel megfogva a feszülő láncokat magam mellett. Sápadt, Ray Ban napszemüveg fedte arcomat aztán az ég felé fordítom, megnézve magamnak, hány csillag tűnt már elő így az alkony után nem sokkal. Finoman ringatom magam a hintában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=312346#post312346][b]Adam Kensington - 2014.06.13. 16:43[/b][/url]

GWEN

Úgy sejtem, a mellettem hintázó fiatal lány az iskolából való lehet. Bár csekély ideje élek itt, kiismertem már nagyjából a hely népét. Legalábbis hamar leszűröm, ki hova való, ki milyen szerepet tölt be a falu, a közösség életében. Ez a leányzó pedig nagy valószínűséggel kisdiák lehet a mágustanodában. Ahogy észlelem, hogy engem néz, nem tekintek vissza rá azonnal. Eltelik néhány hosszú pillanat, mire napszemüveg fedte, fehér ábrázatomat felé fordítom a csillagkémlelésből. Sötét lencséimen át végigmérem a szőkeséget.
- Zavarlak? - kérdezem meg egyszerűen, monoton hangon. Érdeklődésemre őszinte választ várok. Nem csodálnám, ha gondot jelentene egy ilyen fiatal lány számára, hogy egy vadidegen férfi leült mellé az esti, üres játszótéren. Kellemetlenkedni és alkalmatlankodni pedig soha nem szerettem. Úgyhogy, ha igennel felel, egyszerűen fogom magam, és tovább állok. Van nekem hova menni. Ha azonban a válasza nem, akkor egy ideig még folytatom bárgyú hintázásomat, a felhősödő eget kémlelve, aztán talán átmegyek valami másik játékszerre. Na nem mászni, meg ugrándozni. Csak valamelyest megtapasztalni, kipróbálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=316783#post316783][b]Adam Kensington - 2014.06.19. 00:43[/b][/url]

KÍRA

Kellemes az este. Tökéletes időpont rá, hogy megejtsem a bevásárlást otthonra. Ilyet is ritkán csinálok. Nálam a készletek feltöltése annyit tesz, hogy felkeresek egy kórházat, lefizetem, akit le kell, és elhozok pár adag vért a fémtermosztátjaimban. Ezek persze nem sima termoszok, hanem egészen speciálisak. Alapvetően mugli gyártmányok, ám én alkalmaztattam rajtuk egy mágikus eljárást, amitől még hatékonyabbá lettek. Tartósítják tartalmukat, megőrzik a betöltéskor rájuk jellemző állagot, hőfokot, minőséget. Elvileg persze egy idő után módosul a tárolt folyadékok szerkezete, azonban annyi ideig még soha nem halogattam a fogyasztásukat, hogy ez kiderült volna.
A bevásárlásomat a falu pubjában ejtem meg. Nem mintha azt erre találták volna ki, csakhogy én lebeszéltem az egyik alkalmazottal, hogy szerezzen be nekem egyet, s mást, én pedig eljövök érte. Nem szándékozom persze majd mindig így eljárulni azokért a holmikért, amikre szükségem van. A tapasztalatom az, hogy pár hónap alatt sikerül kialakítanom olyan ismeretségeket, hogy házhoz jöjjön, ami kell. Most egyelőre azonban még nem ez van.
Amint tehát beszereztem, amiért jöttem, indulok vissza a házamhoz. Elég bizarr látványt nyújthatok napszemüveget viselő, sötét kabátos, fekete farmeros, bakancsos, nyurga, sápatag alakommal, amint kezeimben két, zsák anyagú szatyorfélét lógatva ballagok hosszú lépteimmel a kis falu utcáin. A csomagok konzerveket, rágcsálnivalókat, teafüveket és hasonlóan hosszan elálló, emberi fogyasztásra alkalmas holmikat rejtenek, tekintettel arra, huzamos időn belül hány olyan illető járt a házamban, akinek igénye lett volna erre.
Lelassítok és végül megállok, ahogy ismerős illatra leszek figyelmes. Irányába fordítom arcom, és felé indulok, mígnem kilyukadok a játszótéren, megpillantva azt a bizonyos lökött, csavargó leányzót, Kírát egy sátor mellett. De mégis mit csinál ott a földön? Összevont szemöldökkel pislogok felé, miközben a cuccaimat lerakom egy padra. Á, látom már, felmegy hídba. Azonban nem sokáig áll az a szegény híd. Érdeklődve fürkészem a szerencsétlenkedését, aztán odalépdelek hozzá, és megállok fölötte.
- A ma esti szállása? - kúszik bele rekedtes hangom az éjszakába, kérdésemet bármi nemű üdvözlet nélkül szegezve a lánynak, miközben sátrára tekintek sötét lencséim mögül. (x)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=317174#post317174][b]Adam Kensington - 2014.06.19. 17:59[/b][/url]

KÍRA

Valamivel felbosszanthattam a barna leányzót, hiszen eleinte bár büszkén ismeri el, hogy a sátor, amit szemlélek, valóban az alvóhelye, azonban csakhamar talpra szökken, és fenyegetőnek szánt tartást vesz fel, pávaként fújva fel magát, csinos vonásait megkeményítve. Mielőtt viszont még elárulná nekem, mi háborította fel ennyire, rendre utasít engem. Felszólít rá, hogy vegyem le a szemüvegemet. Rezzenéstelenül pislogok le rá továbbra is, sötét lencséim mögül, hosszú karjaimat magam mellett lógatva, várván a folytatást. Nem kell sokat várnom. Habár, meg kell valljam, nem sok minden tisztázódik számomra ettől. Mit ne mondjak el senkinek? Hogy a játszótéren csövezik? Hirtelen nem tudok másra gondolni, hiszen... mi mást lestem volna ki? Mellesleg nem is leselkedtem, hanem csak idejöttem és megnéztem Őt. Vagy ez kimeríti vajon a leselkedés fogalmát?
Fekete póló fedte, lapos hasamat megböködi egy papírtekerccsel, fenyegető szavait alátámasztandó. Meg se rezzennek erre, viszont lenézek oda, és miközben tegeződést javasol, egyszerűen kikapom a kezéből a hirdetést. Mozdulatom olyan gyors, hogy Kíra talán még fel sem fogja, hogy nincs már markában a szórólap, mikor én már kihajtogatva szemlélem azt.
- Bogolyfalva Csillaga... - olvasom fel csöndesen a tehetségkutató címét.
- Indulsz rajta? - használok máris tegező formát, napszemüveges arcomat a lányra emelve a papírról, miközben azt visszanyújtom neki. A kép pedig ekkor áll össze. Nem attól félt, hogy a lakóhelyét lestem ki, hanem attól, hogy a produkcióját a gyakorló folyamatában. Az a hídba felmenés az akart lenni. Arról kérdezte tehát a véleményemet. Nyilván valami torna-, vagy kortárstánc bemutatóra készül. Leveszem a napszemüvegem, és kabátom belső zsebébe csúsztatom. Az se baj, ha úgy hiszi, a parancsának teszek eleget ezzel. Végigtekintek a csapzott külsejű leányzón
- Senkinek nem mondom el. - ígérem meg rekedtes hangomon.
- Pontosan... miben mennyire vagy reménytelen eset? - vonom össze sötét szemöldökömet, megpróbálván kideríteni, jó-e az elméletem arról, hogy a próbája közben zavartam meg Őt. És ha jó az elméletem, mégis milyen próba volt az. Míg a válaszát várom, szépen odasétálok a közeli padhoz, és leereszkedem rá, hosszú lábaimat hanyagul szétvetve. A holmijaim egy másik padon hevernek, ott a játszótér szélén. De cseppet sem izgulok amiatt, hogy bárki szemet vetne rájuk. Nem mintha ne volna kívánatos két, telepakolt vászonszatyor, de nem lesznek sokáig azok, ha az őket eltulajdonítani vágyó rájön, kitől akarja őket eltulajdonítani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=317581#post317581][b]Adam Kensington - 2014.06.19. 23:50[/b][/url]

KÍRA

Remek. Lett egy szórólapom. Pedig a frásznek kell ez a papírdarab. Na mindegy. Összehajtom, dzsekim belső zsebébe teszem, és megyek a padhoz. Különben nem tudom, mit van a csajszi felháborodva, amikor Ő állt neki böködni engem azzal a hülye pergamennel. Nem tanították meg neki, hogy vámpírokat nem szúrkálunk összetekert szóróanyagokkal, meg úgy egyáltalán semmivel?
Kíra persze szokásához híven hamar megnyugszik ismét. Egyébként sem izgattam volna magam a feldúltságán, természetét ismerve azonban végképp nem teszem. Tökéletes hangulatingadozásai vannak. Mire az egyikkel törődni kezdenék, máris jön a másik. Így az imént még vérig volt sértve, most meg már a torna tudományát mutogatja nekem.
Az a helyzet, hogy én már akkor látom, hogy ez így nem lesz jó, amikor nekikezd annak a cigánykeréknek, de az is nyilvánvaló, hogy nagy baja nem fog esni, így hagyom végigvinni a gyakorlatot. Legalább tanul a saját hibájából, és arra a felismerésre jut, hogy mást kell kitalálnia. Nem mintha egyetlen elrontott gyakorlat után így el kéne csüggedni, de tény, ami tény, a tehetségkutató túl közeli időpontban van, addig nem fogja a tökélyre fejleszteni gimnasztikai képességeit.
Fogaimat finoman összeszorítva fejezem ki együttérzésem a leányzó fájó nagylábujja miatt, noha persze nekem nagyon-nagyon régen fájt már úgy bármim, mint egy embernek. Apropó halandók...
- Bevásároltam otthonra néhány ennivalót nektek. - felelem, vállam fölött lazán hátramutatva hüvelykujjammal a két lerakott szatyromra. A "nektek" alatt természetesen nem pont Kírát meg az adandó társaságát értem, hanem Kíra fajtáját, tehát bármilyen hozzám betérő embert. Így Kírát is, persze.
- Jut eszembe... - vonom össze szemöldökömet, ahogy bevillan valami, amin a minap gondolkoztam el, éppen az ételkészletek feltöltésének kapcsán. Végigmérem kicsit a barna leányzót, aztán ismét a szemébe nézek.
- Keresek valakit, aki néha napján beszerezne nekem egyet, s mást. Persze, megfizetném. - bólintok, ahogy elé tárom, kire lenne szükségem. Nem mondanám alkalmazottnak, csak valakinek, aki közre jár az érdekemben, megvesz nekem bizonyos holmikat, amiket vagy nehéz volna az ébrenlétem idején, éjjel magamévá tennem, vagy olyan helyen találhatóak, ahová én nem annyira szívesen megyek. Mert mondjuk nincsen éppen kedvem hozzá. Az utolsó lakhelyeim mindegyikén volt egy-két ember, akire rábíztam ilyen feladatokat. Nekik is jó, nekem is.
- Tudnál ajánlani valakit? - emelem meg sötét szemöldökömet, figyelve Kíra kifejezését, és bár semmim nem árulkodik erről, azért valahogy remélem, hogy esetleg Ő maga vállalkozik erre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=317592#post317592][b]Adam Kensington - 2014.06.20. 00:27[/b][/url]

GWEN

A szőke leányzó nem tűnik rémültnek, sem olyannak, mint aki kellemetlenül érezné magát a jelenlétemtől, vagy attól, hogy megszólítottam. Ezt felelete megerősíti. Nem zavarom Őt. Még be is mutatkozik.
- Szép hosszú név... - állapítom meg egyenletes hangon.
- Adam Kensington. - közlöm a sajátomat, jelentős angol akcentussal. Míg az idegen nyelvek szavait egész korrektül ejtem, és kevéssé tetten érhető származásom, addig anyanyelvem szavaiban nem korlátozom britségemet.
- Ausztriából költöztem ide nemrég. De Londonban születtem. - felelem az udvarias érdeklődésre, közben elcsigázva hintáztatva magam tovább, kapaszkodva fehér kezeimmel a láncokba. A nemrég különben egy bő hónapot jelent. Szóval nem a napokban érkeztem, csak éppen most kezdtem eljárni a környéken. Ezidáig a házamban pakolásztam. Azt mondják, minden rendben van, ha a rend bent van. Valahogy szokásommá vált, hogy bárhova költözöm, először a házamat hozom arra a szintre, hogy igazán otthonosan érezzem magam benne, és csak utána teszem magamévá a környező vidéket is.
- Te? - kérdezek vissza, sötét szemöldökömet kiemelve napszemüvegem kerete fölött. Mármint nem csak arra gondolok, hol született, vagy honnan jött, hanem, hogy itt mióta van és hol. Tényleg a tanodába jár, mint gondolom?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=318077#post318077][b]Adam Kensington - 2014.06.20. 19:18[/b][/url]

KÍRA

- Nem kell csábítani, jöttök Ti magatoktól. - felelem kissé száj elhúzva, színpadias feltételezésére, amit bár kérdőn ejt meg, olybá tűnik, teljesen elkönyvelte magában, hogy én mindenféle ajánlatokkal kecsegtetek egyeseket, esetleg kincseket szórok el a házamig vezető úton, hogy odacsalogassam a népeket. Különben a mondatomhoz mellékelt fintorom nem Kíra házamban való felbukkanásának szólt, még csak nem is a bajba jutott sellőlány esetének. Nem azoknak a látogatásoknak, amelyek már végbementek, hanem azoknak, amik statisztikailag még rám várnak. Az egyik vendég bevonzza a másikat, ez ilyen egyszerű. Tapasztalatból tudom. Egyes lakhelyeimen éveket éltem le anélkül, hogy akárki a lábát betette volna, míg másutt meglehetősen közkedvelt házigazdának számítottam. Mindig ahogy alakult. Noha jobban szeretem az alapvető magányt, amelyet még a társasági időszakaimban is rendre biztosítok magamnak.
- Nincsen rá feltétlenül szükségem. Bármit megszerezhetnék magam, de... szeretem olyanokra bízni, akiknek ez jóval hétköznapibb feladat, és akik szívesen elvállalják. - magyarázom meg a leányzónak, nem áltatva semmivel. Elhitethetném Vele, hogy életbevágó ez a munka, hogy létezni sem tudok egy efféle segéderő nélkül, azonban ez hatalmas ámítás volna. Olyasmikkel pedig nem élek. Szeretem, ha mindenki tudja a helyét és szerepét. Persze, attól még, hogy nem létfeltétel, igenis fontos. Nekem az. Nagyban hozzájárul a közérzetem szinten tartásához. Igen, lehet nekem még ennél rosszabb közérzetem is.
A hinta oszlopánál támasztó leányzó félbehagy egy kérdést, azonban pontosan tudom, hogyan akarta folytatni. Arra kíváncsi, miért nem alkalmazok delejezést, vagy bármilyen más kényszerítőeszközt, ha egyszer hatalmamban áll. Nos... néha végső esetben megteszem. Csináltam már ilyesmit, nem egyszer. Hogy büszke vagyok-e rá? Nincsenek érzéseim ezzel kapcsolatban. Élek vele, ha szükségét érzem és ennyi. De tény, jobban szeretek előbb minden más lehetőséget körbejárni.
Kíra mosolyán egyértelműen úgy látom, mintha pillanatok kérdése lenne, hogy lecsapjon az ajánlatra, ám hirtelen... nemet mond. Kijelenti, még csak nem is tud olyat, aki alkalmas volna a feladatra. Karjaimat kényelmesen a pad háttámlájára dobva tartom, és lógatom le róla hosszú, fehér kezeimet, ahogy laza, széles terpeszemben ülök, újfent végigpillantva a leányzón a válasza közben.
- Oh... - adom ki a sajnálat apró, rezignált hangját a felelet nyomán, a földre pillantva, aztán ismét Kírára szegezve eleven, mégis sápatag fényű, kék szemeimet. Mi lelte Őt vajon? Miért lépett vissza, mikor úgy tűnt, kapva-kap az alkalmon, és lelkesen jelentkezik Ő maga?
- Valami baj van? - kérdezem lágy, figyelmes hangon, kissé lehajtva fejem, és oldalra biccentve, így fürkészve a fűszálakkal bíbelődő lányt, szemöldököm összevonva kissé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=318186#post318186][b]Adam Kensington - 2014.06.20. 20:50[/b][/url]

GWEN

Egyáltalán nem értem, hogyan jön neki ez a Drakula grófos kérdés. Össze is vonom kissé szemöldökömet, leengedve napszemüvegem mögé. Hiszen az a kastély Romániában van. Egyáltalán nem adja magát az érdeklődés abból, amit elárultam neki.
- Jártam már ott, igen. - válaszolok, minden esetre. Voltam ott valamikor a XIX. században. A környéken akadt dolgom, és úgy gondoltam, érdemes elnézni arra a helyre, amellyel a fajtámat egyik tagját, vagy éppen eredetét azonosítják. Noha a helyzet egészen más.
Végighallgatom, a szőkeség hová valósi, és hogy hol töltötte halandó élete eddigi jelentősebb részeit. Ezt követően ismét olyat kérdez, amit nem annyira tudok mire vélni. De próbálom végigvenni, mi utal rajtam arra, hogy auror lennék. Biztos egyszerűen csak a bizarr külsőm.
- Nem, nem vagyok az. - rázom meg finoman a fejemet, nem fáradva annak felfedésével, mivel foglalatoskodom, ha egyszer nem ezzel. Nézegetem még kicsit a lányt, majd ismét feltekintek a felhős, esti égre, napszemüvegem lencséi mögül. A várt eső elered, könnyű cseppekben hullva szelíden alá. Részemről azonban nem fogom menekülőre, csak lagymatagon hintázom tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=318550#post318550][b]Adam Kensington - 2014.06.21. 11:49[/b][/url]

KÍRA

A lány logikája pont fordított, mint az enyém. Otthonaim választása ráadásul esetemben évszázadok tapasztalatain alapul. Mégis hogy költözhetnék be egy lakósorba egy ilyen kis településen? Egy-két nap, annyi se telne bele, és az emberek beszélni kezdenének a szomszédjukban lakó, sápatag fiatalemberről, aki csak éjjelente jár ki. Hamar rájönnének a fajtámra, és akárhogy varázslóközösség ez, tartanának tőlem. Páran elköltöznének, vagy engem kérnének meg, hogy máshol lakjak. Hogy aludnának nyugodtan azzal a gondolattal, hogy egy fal választja el őket valakitől, aki a vérükkel táplálkozik? Magyarázatomat nem tárom Kíra elé, csak tekintetemmel üzenem, hogy részemről ezt egészen másként gondolom.
- Nincsen ellenemre a társaság, csak jobban szeretek magam ráakadni, én eljárulni hozzá, nem pedig fordítva. - fejtem ki azért az első felszólításával kapcsolatos álláspontomat, csöndesen.
- Persze, akadnak kivételek... - kúszik kellemes vonású arcomra egy apró, barátságos mosoly, miközben végigpillantok a lányon.
Jóleső kifejezésem elhalványodik azonban, mígnem egészen leolvad, ahogy látom zaklatottságát. Nyilvánvalóan én váltottam ezt ki belőle valamiképpen, csak még nem tudom pontosan, mivel és miért. Mintha el akarná mondani, csak nem lenne képes rá. Nem találja a szavakat, egyszerűen a torkán akadnak. Nyílt tekintettel figyelem, karjaimat lehúzva a pad támlájáról, kissé előre dőlve ültömben, könyökömet combomra támasztva, fehér kezeimet lelógatva köztük.
Betekintést enged az elméjébe. Ugyan ez jóval több, minthogy a gondolatait hallgassam. Nagyjából olyan ez nekem, mintha egy merengőben járnék. Nem annyira életszerű, de annál valósabb és több érzékre ható, mint ha mondjuk egy filmet néznék. Azonban tényleg ritkán élek ezzel. Nem tartom túl etikusnak. Az viszont más, ha valaki megengedi, vagy akár megkér. Esetünkben a kettő összességéről van szó, úgy érzem. Ősi fényű tekintetem elmerítem hát Kíráéban, akire azonban ez semmilyen kellemetlen hatással nincsen. Nem érzi úgy, mintha a fejébe furakodtak volna, vagy bármi hasonló. Sőt, igazából megnyugszik kissé, miközben átengedi magát nekem, és úgy kapaszkodik a tekintetembe, mintha a kezemet fogná, így tudva magát biztonságban.
Fájdalom. Magatehetetlenség. Villanó fények. Kilátástalanság. Félelem. Emberek, akik nem segítenek. Érzem az elhagyatottságát, a kínt, a keserűséget. Halovány szomorúság kúszik a szemembe, és mélyet lélegzem, amit lassan szusszanok ki. Kihátrálok a lány elméjéből, tekintetem viszont nem veszem le róla.
- Soha nem tennék Veled ilyesmit. - közlöm, ajkaim közt susogva csupán, de annál szilárdabban ejtve szavaimat. Egyértelműen az ajánlatomtól hasított mindez belé, szörnyen ismerőssé téve a helyzetet. Valahogy úgy éreztem, a gondolatait élve, hogy a dolgát végezte, amikor történt Vele valami. Megbízása volt, a megbízója pedig csak azzal törődött, amit feladatul adott neki, Őt pedig magára hagyta egy szorult, kínokkal teli helyzetben. Ennyi körvonalazódott ki nekem az elméjébe tekintésem során. Ez az, ami rátört most. A félelem, hogy ismét ilyen helyzetbe kerülhet. Általam. De ez az, ami nem fog megtörténni.
- Kíra, szeretném, ha Te vállalnád a feladatot. Ha Te lennél a beszerzőm, segítőm, asszisztensem... ahogy tetszik. - vonok vállat, nem kerülgetve tovább a témát. Az emlékeibe nézve, vágyam csak erősödött ezzel kapcsolatban. A lányt akarom. Őrá akarom bízni ezt. Most pedig ezt egyértelműen ki is nyilvánítottam. Persze, nem fogok erősködni, hogy most feleljen erre. Noha jó lenne. Neki is, szerintem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=319847#post319847][b]Adam Kensington - 2014.06.23. 00:18[/b][/url]

KÍRA

Lerí a lányról, hogy kapva kapna az alkalmon felháborodni, és bár nem emiatt lyukadok ki végül oda, ahova, mégis áldom az eszem, hogy nem tartottam magamban a tényt, mely szerint szerencsés esetnek találom az Ő otthonomba keveredését. Vív még egy ideig magával, megint felkapja-e a vizet, végül hála égnek, letesz róla. Már csak azért is, mert sokkal komolyabb témák felé sodródunk.
Vállalja. Lesz a beszerzőm. Ezzel kezdi, de tudom, ezzel nincsen vége. Jönnek még a feltételek. Szemem fénye ellágyul beleegyezése nyomán, azonban tartom mérsékeltségem, miközben a padon előre dőlten ülve, combjaimon támasztva, összekulcsolt kezekkel hallgatom a sorolást.
- Ha kellene valami a boltból, elküldenélek érte, viszont most jó időre feltankoltam az ilyen embereknek szükséges holmikból, szóval a közeljövőben nem kell ilyentől tartanod. - tárom elé a helyzetet. Mondhattam volna azt is erre az első feltételre, hogy rendben van, csak az hazugság lett volna. Az eredmény viszont ugyanaz. Nem kell mennie a boltba nagy bevásárlásra.
- Jó, segítek. - bólintok rá egyszerűen a második pontra, azonban úgy érzem, az előbbire még vissza kell térjek. Mielőtt tehát elfogadnám a megállapodásra nyújtott kezet, egyelőre csak felemelkedem az ültömből, Kíra fölé magasodva, ahogy elém lép.
- Néha lehet, hogy olyasminek a beszerzését kérem Tőled, ami Neked unalmas lehet, nekem viszont koránt sem az. Nekem külön erőfeszítésbe kerülne, míg Te egyszerűen megoldod. Igazából ez a bevásárlás is ilyen volt. Ez nekem nem olyan könnyű, mint Neked. Ezért kell a segítséged. - fejtem ki, nyílt tekintettel, félig szemem elé lógó hajjal pislogva lefelé a leányzóra, mostmár magam is a megegyezésre nyújtva nagy, fehér kezemet, hogy megmarkolja, ha áll az alku. Kutatón fürkészem arcát, megértett-e, miért fontos, hogy legyen beszerzőm, és hogy lehet, ez nem mindig lesz olyan nagyon szórakoztató a számára, nekem viszont lényegi kérdés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=320439#post320439][b]Adam Kensington - 2014.06.23. 16:49[/b][/url]

KÍRA

Igazából nem kell, hogy Kíra értsen engem. Valószínűleg soha nem fog sikerülni neki. De ez tényleg nem is szükséges. A lényeg csak az, hogy elfogadjon. Hogy elfogadja, nekem mennyire másak az igényeim, az elképzeléseim, az elveim, a világnézetem. Én is elfogadom azt, amilyenek az emberek, noha alig emlékszem már a saját halandóságomra, kiváltképp az eszméimre, a hozzáállásomra. Ahogyan ők nem emlékeznek arra, milyenek voltak pontosan kisgyermekként. Csak villanások, benyomások vannak meg azokból az időkből.
Az erőfeszítés elég relatív fogalom. Nem csoda, ha a lánynak nehéz elképzelnie, hogy nekem bármi erőfeszítésbe kerül, hiszen valójában nem is teszi. Esetünkben pusztán azt értem ez alatt, hogy olyan lépésekre kényszerülök, amik nem alkotják részét a természetes közegemnek, és amik felbolygatják azokat, akikkel találkozom. Az embereknek egyszerűbb egy emberekkel üzletelnie. A beszerzőm így hát mindig halandó.
Ellágyulnak vonásaim, és szemeim szinte mosolyognak, miközben a leülő Kíra után nézek, aki azzal kezd viccelődni, hogy öreg vagyok, ezért kell a segítség. Ha neki ez így könnyebb, fogja fel így. Nekem aztán mindegy. Figyelem csak a lábát markolászva melengető lányt, visszaereszkedve a padra, immáron mellé.
- Van, hogy valakinek nincs szükségre segítségre, de mégis igényt tart rá, ha adódik, mert... esetleg jót tesz a lelkének. - vetem fel csöndesen, ezzel ismét nyomatékosítva, hogy nem élet-halál kérdése, van-e, akire rábízhatok pár feladatot, mégis fontos a számomra. Tehát ez a valaki tulajdonképpen én lennék.
- Mindig is ilyen voltam. - sütöm le kissé kék tekintetemet magunk közé a padra, engedve sötét hajam jobban arcomba hullani, ahogy Kíra lágyan veti a szememre az állandó komolyságomat. Mondjuk szerintem nem annyira vagyok komoly, mint inkább borongós, melankolikus természetű. Az nem ugyanaz. De nem állok neki taglalni, miért vagyok ilyen. Hogy miért voltam mindig ilyen. Nem szoktam senkit traktálni a múltammal. Hiszen bőven volna mivel. Ha kérdeznek, válaszolok, de ok nélkül nem ontok semmit a világba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=322207#post322207][b]Adam Kensington - 2014.06.25. 10:06[/b][/url]

KÍRA

- Végül is... mondhatjuk így is, igen. - felelek vontatottan a lány összegzésére. Szükségem van a kapcsolatra az emberekkel, vagy egyáltalán más életformákkal a sajátomon kívül. Az pedig nem elég, ahogyan körülveszem magam a találmányaikkal, művészetükkel. Az nem közvetlen kapcsolat. Az egy kényelmes átszűrése a világuknak. Egy közeg, amiben nem háborgat senki, mert azt fogadom be, amit akarok. Ez viszont hosszú távon ugyanúgy elvadítja a lelket, mintha egyáltalán nem vennék tudomást a halandókról, ahogy a többi vámpír se teszi. Tápláléknak, játékszernek tekinti őket. Ha nem ápolok szorosabb ismeretségeket, hasonlóan elveszek egy idő után. Még ha ez esetemben évtizedeket, vagy akár évszázadokat jelentene is. De megtörténik.
Kíra berekeszti a témát, mert egyszerűen még mindig nem fér a fejébe ez az egész. Annyira nem, hogy megfájdul tőle neki. Tényleg nem kéne ezen gondolkoznia. Ugyanolyan lehet ez számára, mint nekem az, hogy a világűr végtelen. Hosszú életem során többször megpróbáltam ezt átgondolni, de mindig belefájdult a fejem. Pedig nekem tényleg ritkán megerőltető bármi. Ez viszont mindig az, ha megpróbálom ténylegesen elképzelni. De már jó ideje nem próbálkozom vele. Egyszerűen csak elfogadom. Remélem, a lány szintén így tesz majd velem és az elveimmel, igényeimmel! Szeretném, ha így lenne. Alapvető fontosságú volna ez a kapcsolatunkban. A kapcsolatban, ami különben nem egyszerű alkalmazó és alkalmazott kapcsolat. Nálam soha nem az. Nem bíznék meg ilyesmivel akárkit, csak olyasvalakit, aki nem zavar. Akin nem nézek át. Akit nem csak azért nem hagyok faképnél, mert tanulmányozni szeretném, vagy kitölteni vele az időt. Hanem esetleg azért, mert... jól elvagyok Vele.
Nem hiszi el, de ha el is hiszi, rossznak tartja, hogy mindig is ilyen letargikus voltam. Szerintem viszont ez nem rossz. Tudom, ez a közvélekedés. Mosolyogj, beszélj hangosan, köszönj, társalogj a léted alapjairól. Mi a neved, hány éves vagy, hol laksz, mit dolgozol. Unalmas. Ráadásul semmitmondó. Nem zavar, ha mások így tesznek, ha nekik ezek a témáik. De engem hagyjanak ki, és ne várják tőlem, hogy csatlakozzak. Én ilyen vagyok, amilyen és jó így nekem. Komolyan. Nem kell ebből kizökkenteni, sem megmenteni. Önmagamnak megfelelek és nem ártok másoknak, ha nem muszáj. Akkor mégis mi baj volna velem?
Kíra után nézek, ahogy egyszerre felpattan a padról. Csillogó szemekkel kijelenti, hogy én vagyok a fogó, megérinti a vállam és pukk. Ott sincs. Felemelkedem ültömből, és utána nézek, egyenesen oda, ahol felbukkant. Fejemet érdeklődő kiskutya módjára biccentem oldalra, aztán hirtelen ott állok a leányzónál. Olyan, mintha én is áttűntem volna egyik helyről a másikra, holott csak egyszerűen olyan gyors vagyok, hogy az emberi szem nem tudja feldolgozni. Hiába teremtem azonban ott nála, nem nyúlok még érte. Húzni akarom egy kicsit a dolgot. Látni akarom, mennyire gyors, ahogyan azt is, amilyen izgatott élvezetét leli a játékban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=322659#post322659][b]Adam Kensington - 2014.06.25. 15:58[/b][/url]

GWEN

Csak rezzenéstelenül nézem napszemüvegem takarásából a leányzót, aki beismeri tévedését. Gondoltam, hogy valamit benézhetett. Dehát semmi gond. Tévedni ugyebár emberi dolog. Jellemzően emberi.
- Kellemesen sötét hangulatú. - adok egy általam megfelelőnek ítélt választ a kérdésére azzal kapcsolatban, milyen Drakula kastélya. Ugyan először arra gondoltam, micsoda egy lehetetlen kérdés ez, hiszen... hogyhogy milyen? Olyan, amilyennek esetleg képeken látta. Vagy költsek róla most egy verset? Vagy elemezzem történelmi, esetleg építészeti szempontból? Szóval először felelni sem akartam, dehát szegény leányzó csak érdeklődő. Remélem, elég neki hát ennyi felelet! Mondjuk ma már nyilván turista barátabb a hely. Mikor még én jártam ott, szó sem volt ilyesmiről.
- Nincsen mesterségem. - felelem a kérdésére arról, mi vagyok, ha nem auror. Persze, elárulhatnám, hogy vámpír vagyok, ami sok mindent megmagyarázna a számára, de... minek? Úgyis csak elijeszteném vele, de legalábbis feszültté tenném a légkört. Talán jobb nem tudnia, hogy egy vérszívóval hintázgat itt a kihalt játszótéren. Különben attól még, mi vagyok, lehetne munkám, dehát nincsen. Nem hiszem, hogy sok vámpírnak lenne. A létformánk nem követeli meg, hogy dolgozzunk és pénzt keressünk. Hiszen csak vérre van szükségünk, és ennyi. Jó, nekem a tanulmányozó, érdeklődő, emberközeli személyiségem miatt más dolgokra is szükségem van, de azokra van pénzem. Meg úgy egyáltalán van pénzem. Különféle forrásokból...
- Van valami vízlepergető varázslatod, vagy csak nem zavar, ha bőrig ázol? - kérdezem aztán a szöszit, ahogy látom, Őt sem zaklatja fel különösebben, hogy az eső eleredt, miközben itt hintázgatunk. Nekem nem gond, engem nem zavar, de Ő megfázhat vagy kaphat érte, hogy így tocsog be az iskolába, amikor visszaér. Apropó... nem kéne mennie, ahelyett, hogy egy vadidegennel társalog a sötét játszótéren?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=322661#post322661][b]Adam Kensington - 2014.06.25. 15:58[/b][/url]

KÍRA

Egészen kisgyerek koromban fogócskáztam úgy igazán utoljára. Persze, különféle üldözésekben akadt részem, hol valakinek a nyomába eredve, hogy vérét vegyem vagy csak visszaszerezzek tőle egy eltulajdonított értéket; hol pedig amolyan hangulatfokozóként a felnőtt játékok felé vezető úton. Ilyen ártatlan kergetőzésben azonban régen vettem már részt.
Jókedvűen szökik tovább a lány, egy csúszda tetejére. Egy szempillantás alatt ismét ott vagyok nála. Ezt a kis térugráló fogócskát folytatjuk egy ideig mászókáktól kezdve, padokon keresztül, alagutak belsején át, egészen az egyik körhintáig, amelyen Kíra a korlátba kapaszkodva bukkan fel, én pedig a játék mellett állok meg. Mire észbe kap, fehér kezemet odanyújtom, megérintem hűs ujjaimmal meztelen vállát ott, ahol félrecsúszott rajta a póló, ezzel átadva neki a fogóságot, aztán nemes egyszerűséggel megpörgetem vele a körhintát. Nem túl erősen, de azért megfelelő lendületet adva laza mozdulatommal, azzal máris az egyik mászókától a másikig húzódó függőhídon termek, innen nézve vissza a forgó leányzóra. Finoman elmosolyodok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=324196#post324196][b]Adam Kensington - 2014.06.26. 23:25[/b][/url]

KÍRA

Sápadt arcomon kitart a kellemes kis mosoly, ahogy lassan pislogva, békésen fénylő szemekkel figyelem a körhintán forgó lányt. Valóban el fog szédülni. Méghozzá nagyon. De annyi baj legyen. Lazán támasztok a függőhíd korlátján, elnézegetve Kírát, és vékony ajkaim még jobban felfelé görbülnek, ahogy leszáll a játékról és eléggé bizonytalanul kezd lépkedni, mígnem elfekszik a fűben, közben feladva a fogócskát.
Nem szólok semmit, csak feltűnök mellette, végigpillantva heverő alakján, a gyepen szétterült, sötét haján, hallgatva kicsit pihegő szuszogását, szívének heves kalapálását. Rajtam persze nem látszik, hogy az előbb még kergetőztem a lánnyal. Vonásaim simák, légzésem egyenletes, mint általában. Már nem mosolygok bár, tekintetem derűsen csillog.
- Jó éjt, Kíra. - köszönök el lágy hangon a fűben fekvőtől, majd hosszú, légies lépteimmel a padhoz indulok a holmimért. Felteszem közben a napszemüvegemet, odaérvén magamhoz veszem a szatyrokat, és tovasétálok az éjszakában, házam felé tartva. Sok mindenről gondolkozom ráérős ballagásom közben. Többek közt arról, hogy örülök, hogy a lány elvállalta a feladatot. Igazán sajnáltam volna, ha nem. Elégedettséggel tölt el a gondolat, hogy Ő lesz a beszerzőm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407003#post407003][b]Adam Kensington - 2014.10.20. 19:22[/b][/url]

Úgy terveztem, benézek a Kins&Kensbe, mert az én fürtös hajú társtulajdonosom azt mondta, szándéka szerint ott lesz ma egész éjjel. Nem tudom, a rúnázást gyakorolja-e, vagy valami mással fog szórakozni a ketyerék körül, minden esetre serkentően hat egy másik személy jelenléte, még ha az illető történetesen meg sem szólal. Mint ahogy én szoktam. Ám úgy veszem észre, Kinsey ezt még értékeli is. Igazából ezt a tulajdonságomat elég sokan értékelik.
Hosszú, könnyű lépteimmel haladok hát a macskaköves úton, lefelé a faluban. Sárga, bordó, barna leveleket söpör előttem az esti szellő. Járásomon hamarosan lassítok aztán, mivel egy ismerős illatra, légzésre leszek figyelmes, amely most elég nekikeseredettnek tetszik, a gazdájától igen szokatlan módon. Irányt váltok hát, kisétálok a házak közül, ki a játszótérre, ahol a kis Warren lányt pillantom meg egy padon ücsörögni. Odaballagok hozzá, és egy lépésnyire állok meg tőle, hosszú alakommal fölé magasodva.
- Szia Mina... - köszönök rá szelíden, rekedtes hangomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407158#post407158][b]Adam Kensington - 2014.10.20. 22:47[/b][/url]

Pontosan tudom, hogy sírt, hogy szomorú, hogy valamiért nagyon neki van keseredve, hiába törölgeti a könnyeit. Éppen ezért jöttem ide, hiszen megéreztem ezt. Békésen fürkészem Őt, lefelé pislogva rá, miközben feloldódik az iménti ijedelemből és érdeklődik tőlem, mi járatban vagyok erre.
- Igazából ezt főleg én kérdezhetném Tőled. - bólintok, kitérve kissé a válaszadás elől egyelőre, miközben odalépek a padhoz, és helyet foglalok a lányka jobbján. Hátam a támlának vetem, bal kezemet pedig feldobom rá Mina mögé, így felsőtestemmel kissé felé fordulva, ahogy kényelmes terpeszben ülök mellette.
- A boltunkba indultam Kinseyhez, de ráérek. Ő egész éjjel ott lesz. - veszem elejét feleletem közben annak, hogy a kis Warren nekiálljon esetleg azon aggodalmaskodni, nem tart-e fel engem és üzlettársam nem vár-e rám. Sokszor viszik túlzásba a halandók ezt a fajta figyelmességet (vagy ál-figyelmességet), dehát nagy vámpír vagyok már, tudom én, mikor hol lehet és illik lennem.
- Szóval? Te mit csinálsz itt? - kérdezek vissza, ahogy azt már az imént előre vetítettem. Végigpillantok a leánykán és az őszi időjáráshoz képest lenge öltözékén. Biztosan hideg van így neki. Ám nem fogom atyáskodón megjegyezni, hogy így bizony meg fog fázni. Apropó atya... Régen láttam már Mina apját. Mármint ahhoz képest régen, hogy az elmúlt időkben milyen gyakran összefutottunk. Még a házamba is eljött egy-két hete egy kis sörözgetős, vérkortyolgatós lelkizésre a kanapémon. Most viszont már jó pár napja se híre, se hamva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407232#post407232][b]Adam Kensington - 2014.10.21. 12:05[/b][/url]

Nem zavar a vállvonása. Nem veszem magamra, mert a helyén kezelem. Nem nekem szól, hanem a világnak. Mindennek és mindenkinek. Ez a korával jár. Ő most ért el ehhez az időszakhoz a természete, a neveltetése, a környezet hatásainak eredményeként. Némán hallgatom, ahogy megered a nyelve, miközben ráérősen fürkészem arcát barátságos, régi fényű szemeimmel. Olykor lesütöm kissé tekintetemet.
- De. - válaszolom meg először ilyen röviden a kérdését, amikor a szüleivel, a párkapcsolatokkal, a bonyodalmakkal kapcsolatos mondandója végére ért. Pislogok még egy kicsit hosszú combom felé, majd a szemébe nézek tincseim mögül.
- Láttam. És látok. Az a valami köztük még mindig létezik. Ahogyan mondod. Ahogy Léna meg az apád közt szintén. De tudod... ezt csak Ők tudják rendezni. Mind magukban, mind egymás közt. Nyilván, hiába mondom, hogy kár aggódnod ezen. De tényleg fogalmunk sem lehet, mi lesz a vége és ki ki mellett köt ki. A lényeg, hogy Te soha ne feledd, melyikük iránt mit érzel. Azzal foglalkozz! - bólogatok, a lányka arcát figyelve. Nem tudja befolyásolni, milyen jövőt válasszanak a szülei, hiszen még Ők maguk sincsenek tisztában vele, mit akarnak. Talán soha nem is lesznek. Borzalmas, mikor az ember csak figyelheti, miként alakulnak körülötte a dolgok és beleszólása vajmi kevés van. Ezért mondtam most Minának, amit mondtam. Legyen ura annak, aminek ura lehet: önmagának!
Ajkaim finoman elnyílnak és pislogok párat, ahogy aztán a kis Warren felfedi nekem, hogy az apja kórházba került. Picit még jobban felé fordulok, sőt, hűs kezem a vállára simítom, ha már egyszer ott tartom mögötte a támlán. Ez fizikailag nem sokat javít azon, hogy már így is fázik, lelkileg viszont talán felmelegítheti kicsit.
- Krokodilkönny... - ismétlem el nagyon halkan a méreg nevét, miközben finoman összeszűkítem a szememet. Olvastam róla valahol. Mindegy, most úgysem fogom tudni előkotorni az adatot az agyamból. Ezt a technikát még ki kell tanuljam Kinseytől. Szóval egyelőre nem töprengek ezen tovább, majd utána nézek később. Most inkább figyelek tovább a lánykára.
- Oh... - adom ki a megértés hangját a tortás megjegyzéssel kapcsolatban.
- Boldog születésnapot! - suttogom Minának, vállát és hátát simogatva, egész közelről nézve a bús vonalakat csinos arcocskáján. Egy pillanatig hezitálok még, végül odahajolok és nyomok egy puszit a halántékára. Ez nem puszta szülinapi üdvözlet, hanem biztatás és egy kis kedvesség, amire ennek a gyereknek most igazán nagy szüksége van. Szüksége van erre, azonban minden bizonnyal nem csak erre, hanem egy másfajta, komolyabb segítségre... Elgondolkozva sütöm le a szemem, miközben maradok továbbra is közel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407880#post407880][b]Adam Kensington - 2014.10.22. 16:45[/b][/url]

Nem. Nem csak születésnapot, hanem boldogat. Ez kívánság, nem állapotközlés. Azt kívánom, hogy boldog legyen a születésnapja. Hogy esetleg kapjon egy jó hírt az ispotályból, vagy hogy akadjon bármilyen kellemes, apró öröme a mai napon. Ezt kívánom. Egy kis boldogságot. Lehet, azt hiszi, most ilyesmit Ő nem élhet meg az adott körülmények között, ám soha nem tudhatja az ember, mi következik.
Ahogy a lányka hozzám bújik, szusszanok egy csöndeset, és hosszú, hűs kezeimet a hátára, karjára simítom. Lágyan ölelem, hagyva, hogy megnyugodjon kissé a közelemben. Nem igazán mozdulok. Egyedül tenyerem simítja Őt néha, és persze nagy mellkasom jár nyugodt légzésem közben jelentősen, mégis lágyan, újra és újra kiemelve Mina barna üstökét, amely rajta pihen. Nem volna szükséges levegőt vennem, ülhetnék teljesen rezdületlenül, ám békés szuszogásom most kulcsfontosságú ahhoz, hogy elérjem célomat. Hogy csitítsak egy keveset a gyermek lelkének háborgásán.
Pontosan nem tudnám megmondani, meddig maradunk így, de érzem, kell most ez a kis Warrennek. Egy hallgatag ölelés. Megadom hát neki. Végül búcsút veszünk. Nem küldöm haza, nem szórok felé aggódó szavakat. Miután felemelkedtem mellőle, csak nézek még rá lefelé egy hosszú pillanatig, és folytatom utamat a bolt felé, mélyen gondoltaimba merülve...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421732#post421732][b]Adam Kensington - 2014.11.15. 22:40[/b][/url]

Már egy ideje éreztem, csak nem akartam tudomást venni róla. Reméltem, halványul. Reméltem, elmúlik. Fajtársam közelségét azonban még most is érzékelem, miközben a házamban járkálok. Nemrég ittam meg egy pohárka vért, és a mámor egy időre kiűzte a fejemből és a zsigereimből ezt az egészet, azonban immáron ismét rám tört. Próbálok belefeledkezni a hegedűhúrjaim kicserélésbe, ám hirtelen belém nyilal valami. Dwayne. Megrémült valamitől. Nagyon megrémült. Sötét szemöldökömet összevonva pillantok el az ablak felé, leeresztve hangszeremet. Baljós sejtelmem támad, amely sajnos egészen hamar beigazolódik, mikor egy újabb, minden kétséget kizáró benyomásom támad az aurorról...
Hirtelen a hegedűm már a helyén van, én azonban köddé váltam a nappalimból. Nem késlekedhettem. Alig telik bele egy pár pillanatba, és egy különös, semmiből jött fuvallat söpör át a játszótéren. Ez a fuvallat az én gyors érkezésemmel jár, ahogy egyszerre feltűnök a vámpírlány és a férfi között. Mint mondtam, siettem, így hát nem vacakoltam az öltözéssel. Egy szál fekete farmerban állok fajtársam és Dwayne között. Nem szólok egy szót sem, csak teszek az idegen felé egy lépést, jelentékeny alkatú, sápadt valómmal, miközben le sem veszem róla keményen fénylő szemeimet. Nem örülök se annak, hogy itt van, se annak, amire az imént készült...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421793#post421793][b]Adam Kensington - 2014.11.15. 23:36[/b][/url]

Nem érdekel a lenéző stílusa, meg úgy egyáltalán... semmi nem érdekel az előttem álló fajtársamból. Egyedül az, hogy ne csapolja meg a mögöttem lévő halandót és hogy úgy en bloc ne rontsa itt a levegőt. Még hogy megkeresni engem... mégis minek? Nincsen dolgunk egymással. Semmilyen. Szóval hálás lennék, ha nem intézne el nekünk többé ilyen rém felesleges találkákat.
Nyájas, lekezelő szavakkal próbálna meg visszatérni kiszemelt áldozatához, én azonban egy tapodtat sem mozdulok. Némán nézem Őt tovább. Szilárd tartásom és határozott tekintetem mindent elmond. Nem engedem Dwayne közelébe. Érzem, hogy a férfit fojtogató rémület feloldódik, ahogy immáron nagyjából biztonságban tudja magát a védelmemben. Ezt mi sem fémjelzi jobban, mint hogy visszaszól a vámpírlánynak. Hagyom még a káromkodást lógni köztünk a levegőben egy ideig, és csak pár hosszú másodperc után nyitom szóra a számat.
- Messze kerüld el Őt és engem is... - szólalok meg az eddigi hallgatás után, rekedtes hangomon, csöndesen beszélve, ám annál magabiztosabban. Hosszú karjaimat magam mellett lógatva, mezítláb állok a játszótér gyepén. Sötét hajam vége éppen csak érinti meztelen vállaimat.
- Sőt... legjobb volna elkotródnod a környékről. - mélyül el egyre inkább hangom, miközben megteszem javaslatomat, amelyet nyugodtan vehet akár fenyegetésnek. Ha azt hiszi, élheti itt világát, svédasztalnak használva ezt a falut, hát nagyon téved. Túl sokan lettek itt kedvesek a számomra ahhoz, hogy ne nehezítsem meg a dolgát.
Egyebet nem mondok. Lehet, már ezzel is többet beszéltem hozzá, mint amennyit érdemel. Államat kissé felszegve, hátrálok egy lépést, és fordulok komótosan azzal a lendülettel Dwayne felé. Tekintetemmel intek neki csupán, hogy menjünk innen. Aztán még visszanézek a kellemetlen jövevényre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=421846#post421846][b]Adam Kensington - 2014.11.16. 00:51[/b][/url]

Felbosszantom azzal, amit csinálok. Felbosszantom a puszta létezésemmel. Tisztában vagyok vele, hogy a fajtársaim megvetnek és lenéznek engem. Ez nem kölcsönös. Részemről nem táplálok ilyen szélsőséges érzelmeket az irányukba. Egyszerűen nem törődök velük. Tegyék, amit gondolnak és amit az ösztöneik diktálnak, de engem hagyjanak ki belőle és lehetőleg a közelébe ne menjenek mindazoknak a dolgoknak, amelyek hozzám tartoznak, legyen szó emberekről, az otthonomról vagy akár a személyes tárgyaimról.
Némán, semmilyen vonásokkal figyelem csak Őt, ahogy egy költői kérdéssel szánalmasnak nevez és elmondja rólam a hatalmas véleményét. Különben pedig nincsen. Legalábbis nem kötöm az orrára. Ahogy semmi mást sem. Már-már unottan pislogva hallgatom, ahogy kijelenti, marad és ahogy említést tesz egy áldozatról a temetőben. Nem vagyok szuperhős, sem a falu védelmezője. Jó, ez utóbbi szerepet talán néha magamra vállalom, ám ez nem azt jelenti, hogy bárkinek bármi gondja van, én ott termek és megoldom. Nem. Segítek, ha éppen úgy adódik, azonban nem lehet mindenre gondom. Nem ez a természet és a világ rendje. Képesnek kell lennem nyugton maradni és nem megpróbálni mindent megoldani. Igen, én ilyen vámpír vagyok, akinek ez okoz inkább nehézséget. Engem erre tanított, így nevelt a Teremtőm. Arra, hogy az élet szent. Arra, hogy cselekedjek helyesen és legyek hű önmagamhoz. Ennek köszönhető, hogy az én napjaim nem a halandók vérében való fetrengéssel és a szükségleteim közönséges kielégítésével telnek csupán. Engedek bár az ösztöneimnek, kordában tartom őket, így tartom tisztán a tudatom, így maradok meg önmagam. Hogy fástul volnék? Higgye csak azt, ha ez megnyugtatja...
Egy szót sem szólok a lányhoz többet, csak nézem még Őt. Nem hogy a benne kavargó kérdésekre, de még csak azokra se fog tőlem választ kapni, amelyeket fenn hangon hozzám vágott. Nem pocsékolom a szavaimat bárkire. Végigmérem még egyszer a fajtársamat, majd Dwaynere pillantok, akihez idő közben kissé odahúzódtam, és aki a némi lenyugvás után most valamitől ismét teljesen felpörgött. Összevonom kissé szemöldökömet.
- Hagyd... - mondom a férfinak lemondóan, megrázva kissé fejemet, miközben nemes egyszerűséggel hátat fordítok a nőszemélynek, és fehér kezemet az auror vállára teszem, arra biztatva vele, hogy most már tényleg menjünk innen.
- Gyere... - kérem is rá csöndesen, régi fényű szemeimet a játszótér füvén tartva, miközben vontatott, mezítlábas lépteimet az erdő fái felé veszem. Jelenlétem és figyelmem persze lankadatlan. Nem ajánlom a lánynak, hogy utánunk mozduljon.