Isabella

Lassan már három napja itt vagyok, de még mindig nem vagyok önmagam. Régen mindig csak arra hajtottam, hogy minél több embert idegesítsek fel, hogy mindig mindenkinek keresztbe tegyek, de ez most valahogy nem sikerül. Állandóan csak bent fekszek a gólyalakban, egyedül vagyok, nincs, aki megszóljon érte. Ennek örülök is.
De viszont kellene valamit csinálnom, hiszen így még lassabban telik az idő, mint amúgy. Valami rosszat. Így hát el is határozom magam, felállok, s mivel senki nem tudja, hogy mit csinálok nem is törődnek velem így lesétálok a kastély mellett lévő kis faluba. Sokan meséltek már róla, de még mindig nem jártam ott, bár most se azért megyek, hogy szétnézzek ott, hanem csak azért, mert unatkozok és kalandra vágyom...
Ma is tüntetően a varázsvilág ellen mugli ruhát veszek fel. Sötétkék farmert meg egy bőrdzsekit kotrok elő a szekrényemből és magamra öltöm.
-Majd elfelejtettem!-mondom magamban, s gyorsan felveszem a kedvenc focicsapatom címerét ábrázoló zöld-fehér sálat és végre kilépek az ajtón.
Már rég kiléptem az iskola kapuján, de még semmit nem vettem észre. Ez vajon miért lehet? Talán eltévedtem? Úgy döntök, hogy inkább megyek tovább a kis ösvényen, majd csak lesz valami.
Sétálok még néhány percet, amikor végre észreveszek háztetőhöz hasonlító alakzatokat. Csodálatos! Végre most már van hol lennem és nem csak a semmibe téblábolok. Gyorsítok egy picit a lépteimen, s beérek a faluba. Szép esti kivilágítása volt, amiről nem tudom, honnan, de eszembe jutott az evés. Lehet, hogy most emiatt lekésem a vacsorát? Mindegy, nem érdekel.
Tovább lépkedek, mikor mikor egy mellékutcához hasonlító kis rést veszek észre két ház között. A kíváncsiságom győzött, ezért elindultam az utcán. Az utca végén egy játszóteret veszek észre, amiről eszembe jut, hogy milyen régen is voltam ilyen "szórakozó helyen". A téren az egyik hintába egy körülbelül velem egykorú lány ült, vagy talán egy kicsit idősebb. Csendben a mellette levő hintába ülök, próbálom nem zavarni a gondolkodását. Aztán végül csendben megszólítom:
-Helló! Havas Krisztián, de szólítsál csak Krisznek.-mutatkozok be.-Hát te? Mit keresel itt, estefele, ilyen sötétbe és hidegbe?
Most, hogy közelebbről látom a lány szinte már biztos vagyok benne, hogy egy picit idősebb, talán még egy évvel is. Ki tudja?

Bella

Úgy tűnik megijesztettem a lány, pedig nem akartam, biztos azért, mert nagyon belemerülhetett a gondolataiba.
-Bocsi, nem akartalak megijeszteni, csak gondoltam köszönök, úgyse találkoztam még itt senkivel, olyan kihalt ez a falu...
Szép név az Isabella, de nem gondoltam volna, hogy nem csak magyarok járnak ide, hanem mások is. Olyan fura ez az egész iskola.
-Szép név. Jó, akkor Bella-viszonozom a mosolyát.
Érdekes történet, bár nem gondoltam volna, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem ismeri a falut, mások szavaiból úgy véltem, hogy az az ember, aki nem ismeri a falu összes zugát, az nem is ember. Például én pont ezért nem kértem meg valakit, hogy kísérjen le ide. Tehát ő is eltévedt, én is. Bár én még valamennyire tudom a visszautat, de lehet, hogy nem ártana egy kis fény.
Elnevetem magamat, hisz tök vicces, hogy ketten vagyunk, eltévedtünk és még nem is gondoltunk arra, hogy majd vajon, hogy fogunk visszatalálni. Nevetésemre persze azonnal okot adtam, nehogy azt higgye, ő miatta és ezzel megbántsam:
-Bocsi, de ezt nem bírtam ki. Hát nem vicces? Egyedül vagyunk, s mindketten azért vagyunk itt, mert eltévedtünk.
Egyre jobban zavart az, hogy még sötétebb lett, s alig látok valamit, ezért szánalmas vagy nem, de muszáj voltam megkérni őt egy szívességre:
-Amúgy nem tudnál csinálni valami fényt? Még csak három napja vagyok itt és alig tudok két varázsigét, de még azokat se tökéletesen. Valamint a pálcámat is fent hagytam a kastélyba, nem értem, mi értelme magamnál hordani, ha nem tudok mit kezdeni vele...
Jogos volt a kérdés, hiszen, aki oda jár, az valószínű, hogy nem nagyon járkál le a hidegbe és sötétbe ebbe a kis faluba.
-Ja, diák vagyok, s, mint az előbb mondtam még csak három napja érkeztem, tehát nem nagyon ismerem ki magam ezen a környéken. Eddig mugli világban éltem, mert anyám az, apám meg meghalt, de ő varázsló volt. Tehát jó sokáig nem is tudtam, hogy léteznek ilyen emberek, mint ti, na meg most már én. És te? Te ide jársz? Hányadikos tanuló vagy?

Bella

Picit cikinek éreztem, hogy még ilyen fiatal vagyok és nem tudok semmit, de végül is nem az én hibám. Most érkeztem, nem tudnék bemagolni egy csomó varázsigét.
-Jó, de most akkor is kihalt-mosolyodom el-Majd meglátom máskor.
Látom az arcán, hogy ő szívesebben hallotta volna azt, hogy én tudom merre kell menni, de ez nem így van. "Az élet nem habos torta". Ezt mindig anyám mondta. Szerintem akkor is tök muris, hogy nem tudjuk merre kell menni. Legalább lesz egy felejthetetlen téblábolós estém.
Azért örülök, hogy ő is úgy gondolja, hogy legalább egy kicsit is poénos. Tényleg sokkal jobb társaságban lenni a sötétben, mint magunkban. Boldogon veszem észre, hogy ő is elmosolyodik.
-Az biztos, hogy jobb!-kacsintok rá-Maximum itt alszunk egy lócán és reggel visszamegyünk.-erre a mondatra újra kitört belőlem a röhögés.
Hálásan tekintettem a lány felé, hogy szíveskedett fényt varázsolni, hiszen így jobban fel is tudtam mérni a terepet.
Meglepett, hogy célzást tett a pálcámra. Nem is tudtam, hogy varázslatokat mások is taníthatnak a tanárokon kívül, például a diákok.
-Ó, hát köszönöm. Édesapámat nem ismertem, tehát nem tudom milyen ember volt.
Tehát igaz volt az állításom, tényleg idősebb nálam. Eggyel felettem jár, ha az évfolyamokat nézzük. Méghozzá Navinés, ha jól tudom, azok a sárgák, de nem vagyok biztos benne.
-Az jó. Én a Rellonba tartozom. Azt mondták oda a rosszak kerülnek.-erre elmosolyodtam-Mint én.-ismét kitört belőlem a nevetés.-Gyógyító? Az érdekes lehet. Én a kviddiccsel szeretnék egy kicsit megismerkedni, nem hallottam felőle valami sokat, de ki tudja? Lehet, hogy menne. Addig van, egy-néhány, ez igaz.
Meglepett a témaváltás, de tetszett, hogy megkérdezte a tárgyaimat.
-Nem túl sokat... Az SVK-t, Bájitaltant, Repüléstant, ilyeneket... Te?
Egybe biztos voltam. Ha gyógyító akar lenni, akkor a gyógynövénytan ezer százalék, hogy benne van. A többire meg már csak tippem van.

Bella

Igaz a lány állítása, tényleg kezd későre járni. Talán már a diákok már rég jóllakottan bent ülnek és beszélgetnek a klubhelyiségben. Az is igaz, ha itt ülünk akkor nem jutunk előrébb, sőt így még nem is hihető, hogy eltévedtünk.
-Igazad van, lassan tényleg indulni kéne. De nekem még nagyon nincs kedvem.-akárhogy is, jólesett ez a kis beszélgetés és egyáltalán nem bántam meg, hogy lejöttem a faluba. Jó volt itt lenni, s arra mérget lehet venni, hogy még jó sokszor fogok ide visszajönni.-Te már menni szeretnél?-szomorodom el-Mondjuk igaz, akár büntető munkát is kaphatnánk érte, vagy levonhatnak egy csomó pontot a házunktól, márpedig az nekem nem lenne jó. Most, ha jól tudom, a Rellon első, tehát nem lenne szerencsés történet, ha pont az "új fiú" miatt ne nyernének.-itt egy kis grimaszra húzom a számat.
Vicces, hogy a lány nem akar itt aludni, még viccesebb, hogy a kijelentésemet komolyan is vette, ezért gyorsan igyekezek megnyugtatni:
-Nyugi, nem gondoltam komolyan.-itt picit muszáj volt mosolyognom-Az is igaz. Biztos szívesen segítenek, de azért a tanárok házát kerüljük.-észrevettem, hogy, mintha a lány jókedve hanyatlott volna egy kicsit az utolsó szavaknál-Miért? A diákok? Miért élnek külön?
Jólesett, hogy ilyet mondott rólam, nem szoktak ilyen véleménnyel lenni a Havas családról. Anyám is sokszor azt mondja, hogy jellemben apámra ütöttem.
-Ó, köszi, de ez nem igaz.-itt ismét mosolyra húzom a számat-Sose voltam jó fiú, ezt már sokan mondták-ismét felnevetek, de valamivel halkabban, mint az előbb.
A kviddics. A kviddics már nagyon régóta érdekel. Azt mondták, ez az egyetlen normális sport a varázslóknál. A mugliknál több száz van, míg csak a varázslóknál egy. Pont azért lennék kíváncsi erre a "kivételre".
-Hát igen... Már mondták, hallottam róla, hogy veszélyes egy sportág. Azt pontosan nem tudom, hogy miért, de állítólag majd a repüléstan órákon megtudom.
Egyre jobban érzem, hogy hidegebb van, s feltámad a szél.
-Aha, ha érdekelnek, akkor jó, hogy tanulod, főleg azokat, amik kellenek is a gyógyítónak.-itt egy picit elhallgatok-Kezd hidegebb lenni, s feltámadt a szél, azt hiszem ideje lenne elindulni, szerintem vihar közeledik.

Bella


Örülök, hogy nem mindenki néz le, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy jó fej vagyok. Örömmel tölt el, amikor valaki azt mondja, hogy élvezte a velem töltött perceket. Ez ad egy kis önbizalmat, így hát Bella önbizalmat adott nekem.
-Köszönöm, nekem is tetszett, de ha menni kell, akkor menni kell.
Ismét elmosolyodok, mert egyszerűen Bellának igaza van.
-Hát igen. A tanárokat tényleg nem fogja meghatni, ráadásul holnap órám van, de még azt se tudom, hogy milyen. Elfelejtem az ilyesmiket.-kénytelen vagyok elmosolyodni magamon.-Én már voltam, illetve vagyok. Az egyik abnormális prefektus elrendelte, hogy egy hét erejéig a bagolyházban kell ebédelnem, mert érkezésemkor meg mertem kérdezni tőle, hogy merre kell menni.-egy kis megvetés hallattam a hangomban.
Picit bűntudatom lett, hogy a lány talán énmiattam kaphat büntetőmunkát, ezért gyorsan kezdtem vigasztalni:
-Nyugi, annyira nem vészes, de ha kell, akkor én magamra válalom, megmondom, hogy eltévedtél, én meg megtaláltalak. Úgy jó? Én miattam meg ne izgulj, ha új vagyok, ha nem, engem nem érdekelnek az ilyesmik.
Bírom a csajt. Elfogadja, hogy nem volt jó ötlet, amikor azt mondta, hogy bekopogtathatnánk a tanárokhoz.
-Na ugye? Én se költöznék le magam, ami azt illeti. Majd esetleg egy haverral, vagy ilyesmi, akkor is a kastélyba aludnánk, de szabad hétvégékre ide jönnénk. Tök muris lenne.
Nem tudtam, hogy a lány csak egy picit is visszahúzódó ember. Vajon nem is szokott nagyon járni máshova?
-Oké! Akkor, ha szükségem van rád, akkor irány a nagyterem!-nevetem el magam.
Örülök, hogy nem próbál visszatartani a kviddicstől, hiszen mindig szerettem az extrém sportokat, szerettem a veszélyt.
-Ja, majd megnézem. Majd, ha tetszik lehet, hogy keresek valami tanárt, vagy valakit, aki tudna nekem mutatni egy-két alapot.
Már el is felejtettem, hogy előbb még az volt a fejemben, hogy merre menjünk vissza.
-Oké, akkor menjünk!-egyezek bele, s felállok a hintáról. Követem Bellát, hátha neki eszébe jut merre kell "kijutni".
-Jó, jó, jó, de egy kicsit csendesebben!-súgom oda neki, nem lenne valami szuper, ha már pont most kap rajtunk valaki.
Nem is gondolkodtam, már csak azon kaptam magam, hogy a lány átkarolt és húzott maga után. Jó volt ez az este, talán mégse annyira rossz itt lenni.