Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=449040#post449040][b]Isabella Diana Woodrow - 2015.01.06. 10:26[/b][/url]

Krisztián


Mivel nem rég érkeztem meg a kastélyba, úgy döntöttem, hogy járok egyet a faluba. Még nem sűrűn jártam idelent, és habár megígértem az egyik friss ismerősömnek, hogy megmutatom neki a teázót, most kicsit elbizonytalanodtam, mert kétszer is rossz irányba fordultam és nem arra, amerre kellett volna. Az idő kezd elég hűvös lenni, a Nap már régen lement (ami persze tél lévén nem jelent túl kései időt), mégis az órámra pillantva látom, hogy már elmúlt 6 óra. Dideregve húzom összébb magamon vastag kabátomat, húzom jobban a fülemre a sapkámat és rakom a szám elé fehér sálamat. Megigazítom a táskámat az oldalamon, amiből néhány zacskó kandikál ki. Igen, az édességboltot is meglátogattam, hiszen be kell tankolni, kifogytam a készletekből. Fújok egyet, majd az egyik utcán indulok el visszafelé a kastélyhoz. Legalábbis azt hiszem, hogy visszafelé, egészen addig, amíg az út afféle zsákutcává nem változik. Zsákutcává, aminek a végén ott van a játszótér. Voltam már itt a bátyámmal, de nem sokat időztünk. Nagyok vagyunk már az itt lévő játékokhoz, úgyhogy csak lökött rajtam néhányat a hintán és már mentünk is tovább. Kellemes emlék, el is mosolyodom, és lassan a hintához sétálok, hogy leüljek rá. Felszisszenek, elég hideg, és csak egy farmer van rajtam, de legalább a lábujjaim nem fagytak le a bakancs és a vastag zokni miatt. A táskámat az ölembe fektetem és lassan lökni kezdem magam a hintával és elgondolkozom a tavalyi éven. Olyan távolinak tűnik, és mégis annyira közelinek, hiszen akkor még itt volt velem a bátyám. Akkor még ketten voltunk, és soha nem voltam egyedül...

Viselet: http://st.depositphotos.com/1735158/3061/i/950/depositphotos_30615935-woman-in-warm-clothing-winter-fashion.jpg

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=449053#post449053][b]Isabella Diana Woodrow - 2015.01.06. 11:06[/b][/url]

Krisztián


Habár elég hűvös van mostanában, főleg esténként, ez engem nem nagyon zavar abban, hogy sétálgassak. Imádom a friss levegőt és egyszerűen nem tudok sokat ülni a szobában, kivéve persze, hogyha tanulok. Azt hiszem, hogy ezt a bátyámtól örököltem, hiszen vizsgaidőszakban ő is begubózott a szobájába és semmivel nem lehetett kicsalogatni onnan. Tavaly ezt én is megtapasztaltam, hiszen amikor már 3-4 napja nem látod a bátyádat SEHOL, akkor azért kicsit elkezdesz aggódni. Úgyhogy rátörtem egy forró csokival, aminek a segítségével szóra lehetett bírni és nem fulladt bele a jegyzeteibe. Persze nem tudom, hogy az előző hét évében is így csinálta-e, most záró vizsgája volt, ami azért elég kemény. Minden esetre hiányzik, hogy nincs itt és az, hogy vele fedezzem fel a kastély - és persze a falu - még ismeretlen részeit. Hagyott néhány megjegyzést, hogy mit kell feltétlenül megnéznem itt az iskolában, de még nem nagyon jutottam oda, és egyedül nem is olyan kellemes ez a felfedezés. A
A hinta lágyan nyikorog alattam és furcsa, de most a sötétben egyedül nem is kelt semmiféle rossz érzést bennem. Általában nem szoktam félni a sötétben, még nem történt velem semmiféle rossz dolog, úgyhogy úgy gondolom nincs mitől félnem és miért velem történne bármi is? Persze tudom, hogy ez elég rossz felfogás, de amíg nem tapasztalom meg, hogy mit is rejt a sötét, addig azt hiszem, hogy ilyen bátor leszek. Hah! Annyira a gondolataimba merülök, hogy a mellettem lévő hinta nyikorgására riadok fel. Ennyit arról, hogy nem félek a sötétben meg ilyesmi... Egy döbbent hang tör elő a torkomból, nem sikoltás, de valami afféle, ami jelzi, hogy bizony igencsak megijedtem a sráctól. Végigmérem és hamar megállapítom, hogy iskolatársam lehet, talán egy idős velem, vagy valami ilyesmi. Néz egy darabig, majd végül meg is szólal, bemutatkozva.
- Uhh, szia. Megijesztettél - jelentem ki, de aztán a döbbent, ijedt tekintetem eltűnik és kedvesség veszi át a helyét, majd egy apró mosoly is megjelenik az ajkamon.
- Isabella vagyok. Woodrow - mutatkozom be és teszem hozzá a vezetéknevemet is a kereszt nevemhez, mert hát ki tudja. Aztán kicsit oldalra döntött fejjel elmosolyodom:
- De hívj csak Bellának, vagy Bells-nek - teszem hozzá, hiszen ő is megmondta a becenevét, gondoltam én is tartozom neki ennyivel.
- A helyzet az, hogy... - kicsit beharapom a számat, majd zavartan elnevetem magam.
- ... eltévedtem. Már vissza akartam menni a kastélyba, csak aztán ide lyukadtam ki és gondoltam,kicsit nosztalgiázok. Már voltam itt egyszer, a bátyám mutatta ezt a helyet - mesélem, tőlem nem megszokott módon igen sokat. Végül ismét a srácra nézek.
- Te is diák vagy, ugye? Mármint itt tanulsz a Bagolykőben? - kicsit hülyének érzem a kérdést, de tény, hogy eléggé zavarban vagyok, és hogyha nem lenne sötét, Krisz látná a piros foltokat is az arcomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=449060#post449060][b]Isabella Diana Woodrow - 2015.01.06. 11:43[/b][/url]

Krisz


A hintában ücsörögve figyelem a srácot, aki odajött hozzám. Örülök a társaságnak, mindig is örültem, habár nem vagyok valami nyílt személyiség. Most azonban mégis jól jön egy társ a sötétben, aki nem is tűnik túl veszedelmesnek. Mint hamar kiderül, nem is lehetne az, ugyanis még csak nem régen érkezett az iskolába, elsős diákként, szóval nem tud valami sokat. Valamiért furcsa büszkeség önt el, hogy máris többet tudok, mint ő, pedig én is csak most kezdtem a másodévet, de én legalább már az első éves tárgyakat és varázslatokat olyan szinten űzöm, hogy átmentem a vizsgákon. Vagyis egész jól.
- Annyira azért nem kihalt, majd meglátod. Csak most hideg van, és késő is van - jegyzem meg, hiszen azért tavasszal, vagy ősszel, amikor már jobb az idő csak úgy hemzsegnek a diákok. De vélhetőleg ezt Krisz is meg fogja tapasztalni, hogyha majd tavasszal jön le ide. Természetesen bemutatkozunk egymásnak, ahogy illik, és eláruljuk egymásnak a becenevünket is. Nem nagyon szoktam elárulni, általában hagyom, hogy úgy szólítsanak az emberek, ahogy nekik kényelmes, de most Krisszel kivételt tettem. Kicsit ismét hintáztatom magam és azon gondolkozom, hogy lassan tényleg nem ártana visszamenni a kastélyba, mikor a srác elneveti magát. Döbbenten és értetlenül pislogok felé és felvonom az egyik szemöldökömet. Nem tudom, hogy mi lehetett olyan vicces, de remélem, hogy megosztja velem. És nem is kell csalódnom, ugyanis Krisz magyarázkodni kezd, hogy nem engem nevetett ki (ez persze eszembe sem jutott!), hanem egyszerűen humorosnak találja, hogy mindketten eltévedtünk. Kicsit elhúzom a számat, én ezt annyira nem tartom viccesnek, de azért varázsolok az ajkamra egy halovány mosolyt.
- Hát... Végül is jobb társaságban kóvályogni a faluban, mint egyedül, ez tény - mosolyodom el most már őszintén és belegondolva tényleg így van. A fiú megkér, hogy csináljak már valami fényt, így előkaparom a pálcámat a zsebemből és elmotyogok egy Lumos!-t, mire a pálcám végén megjelenik a kis fénygömb. Nem valami nagy, de arra tökéletes, hogy bevilágítsa azt a kört, amiben ücsörgünk, a hintákat és valamennyire még a játszótér bejáratához is el lehet látni.
- Pedig ha itt lenne a pálcád, akkor megtanítottalak volna erre. Nem egy bonyolult bűbáj, de ilyenkor jól jön. De ne aggódj, azért vagy itt, hogy mindent megtanulj, amire majd szükséged lesz - biztatom és nyugtatom picit a fiút. Furcsán felnőttesnek és határozottnak hallom a hangomat, pedig még én is baromira fiatal vagyok a többi diákhoz képest és nem sok mindent tudok. Krisztián elmeséli, hogy eddig a mugli világban élt, amire kicsit elhúzom a számat.
- Oh, akkor nagyon sok újdonság fog téged itt érni. Az édesapádat pedig sajnálom - biggyesztem le a számat és kicsit be is harapom, mert nem tudom, hogy mit is kellene most mondanom.
- Én most vagyok másodéves, Navine-és. A bátyám is ide járt, ő tavaly végzett, Eridonos volt. Most az egyik angliai kviddicscsapatban terelő. Én majd gyógyító szeretnék lenni. De addig még van néhány évem - mosolyodom el és megvonom a vállamat. Valóban még előttem van minimum 4 év, de vélhetőleg én is maradok majd mestertanoncnak, ahogy a bátyám, úgyhogy akkor még 7. Ijesztő belegondolni, hogy még mennyi tanulás vár rám, de úgy érzem, hogy meg fogom tudni csinálni és hivatásos gyógyító leszek, hiszen ez az álmom.
- És milyen tárgyakat vettél fel? - dobok fel egy újabb témát, bár tény, hogy a srácot nem kell noszogatni, hogy meséljen magáról és ne haljon meg a beszélgetés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=449215#post449215][b]Isabella Diana Woodrow - 2015.01.06. 16:55[/b][/url]

Krisz


Természetesen nem szégyen az, hogy még fiatal az illető és nem nagyon tud semmit, pláne, hogyha a mugli világból jön. Nekem szerencsém volt, mert Caius miatt anya elég hamar megtudta, hogy apám varázsló, így engem már azért nagyjából varázsvilágban neveltek. A bátyámnak volt még néhány újdonság, nekem már közel sem annyi, bár a társaim, akik varázsvilágban éltek, tudnak még mutatni olyan dolgokat, amikre csak tátom a szám.
- Igen, már kezd későre járni, lehet, hogy jobb lenne ha mi is elindulnánk... - tanácstalanul nézek körbe és ismét kicsit beharapom az ajkamat.
- ... valamerre, hogy legalább mozgásban legyünk és ha elkapnak minket, akkor tudjunk arra hivatkozni, hogy tényleg eltévedtünk. Mert hát tényleg! Csak amíg itt ücsörgünk nem sok esélyünk van visszajutni a kastélyba - mosolyodom el. Valamiért, furcsa módon felvillanyoz ez az egész tilosban járkálás, habár még nincs feltétlen takarodó, gyanítom, hogy addig nem fogunk hazajutni. A kacsintást nem igazán tudom hova tenni, hogyha nem most ismerkedtünk volna meg, akkor akár flörtölésnek is vehetném, de egyelőre nem gondolkozom ilyesmin.
- Azért nem akarok idekint aludni. Hideg van ahhoz! - jelentem ki határozottan, szinte ellentmondást nem tűrő hangon. Valóban nem fogok idekint az utcán aludni, ha kell, akkor egész éjszaka sétálok és keresem a megfelelő utat. Mégsem lehet olyan nagy ez a falu, nemde?
- Maximum bekopogunk valahova és útbaigazítást kérünk. Egy csomó tanár lakik itt lent, sőt, néhány diák is - a mondat utolsó felénél kicsit elhúzom a számat, nem tudom Krisz ezt mennyire veszi észre. Fel nem tudom fogni miért jobb egyedül lakni egy házban, vagy éppen a szülőkkel, hogyha lakhatsz a kastélyban is a barátaiddal. Azért valamiféle nyugalommal tölt el, hogy a srác ennyire vigyori, így az én ajkam is egyre gyakrabban húzódik mosolyra. Megtudom, hogy a zöldek házába tartozik és meg is jegyzi, hogy oda a rosszak kerülnek. Erre csak elmosolyodom és megcsóválom a fejemet.
- Minden házra van valamiféle sztereotípia, de nem feltétlen kell mindent elhinni. Nekem eddig nem tűnsz olyan rossznak és gonosznak, bár tény, hogyha Rellonossal találkozik az ember, akkor kicsit behúzza a nyakát. - vonom meg bocsánatkérően a vállamat.
- A bátyám mindig is odavolt ezért a sportért, de engem abszolút nem érdekel. Tehetségem sem lenne hozzá, ebben egészen biztos vagyok és veszélyesnek is tartom. - húzom el a számat. Emlékszem, hogy tavaly is végigizgultam a meccseket, amikor a bátyám játszott.
- Én felvettem a Bájitaltant, a Gyógynövénytant, Jóslástant, Rúnamágiát... - kezdem a felsorolást, majd zavartan mosolyogva elhallgatok.
- ...meg még néhány tárgyat. Kicsit zsúfolt az órarendem, de egyelőre nem bánom, mert mindegyik tárgy nagyon érdekel. Csak majd a vizsgaidőszakban felejthetek el enni, aludni meg ilyenek... - vonom meg a vállamat nevetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=449224#post449224][b]Isabella Diana Woodrow - 2015.01.06. 17:36[/b][/url]

Krisz


Elmosolyodom, mikor Krisz kijelenti, hogy nincs még kedve menni. Kicsit oldalra hajtom a fejemet és bájosan mosolygok rá.
- Én is élvezem ezt az estét... - jegyzem meg és zavartan vállat is vonok.
- De sajnos a tanárokat, vagy prefektusokat ez nem nagyon fogja meghatni. Még soha nem voltam büntetőmunkán. Bár lehet egyszer vicces lenne kipróbálni - húzódik kicsit szélesebb mosolyra az ajkam. Nem is értem hogy is jött ez az egész, az biztos, hogy kezdek nyitottabbá válni és ezért a fiúért még egy büntetőmunkát is bevállalnék, pedig nem is ismerem. Csak azért, mert jól érzem magam vele. Érdekes...
- Mivel új fiú vagy, lehet annyira nem is feddnének meg érte, hiszen nem tudhattad, hogy van takarodó meg ilyesmi. Engem már inkább leszidnának érte, de még nem nagyon vontak le pontot miattam, úgyhogy ez szerintem belefér. Olyan kalandok, meg büntetések szoktak itt lenni, hogy el sem hiszed - vigyorodom el és megcsóválom a fejemet. Elég durva dolgokat lehet hallani a kastélyban, biztos vagyok benne, hogy hamarosan a srác is megtapasztalja. Eszembe jut, hogy micsoda hülyeség lenne pont tanárokhoz bekopogni, hiszen ők egyből meg is büntetnének minket. Ez eszembe sem jutott, és kicsit elszégyellem magam a butaságom miatt.
- Valóban, lehet, hogy a tanárok nem a legjobb ötlet... - vigyorodom el és megvonom a vállam.
- Hát nem tudom. Vannak néhányan, akik itt élnek a szüleikkel, vagy éppen egyedül egy házban. Én biztos nem költöznék le ide tök egyedül. Szerintem jó buli, hogy vannak szobatársaid és hogy együtt lehetsz a háztársaiddal. - vonom meg ismét a vállamat és fejtem ki a véleményemet.
- Nem igazán szeretek egyedül lenni. Nem nagyon szeretem a tömeget és a nyüzsgést, de egyedül sem szeretek lenni. Általában lent szoktam ücsörögni a klubhelyiségben, vagy a nagyteremben. Úgyhogy ha keresel, ott keress! - magyarázok egy kicsit, majd enyhén elpirulva, mosolyogva teszem hozzá az utolsó mondatrészt. Szóba kerül a kviddics is, amiről azért picit talán többet tudok, mint egy magamfajta lány, de csak a bátyám miatt. Úgy tűnik, hogy Krisz nagyon nincs képben a dolgokkal, így elhúzom a számat.
- Tényleg veszélyes. De majd meglátod és eldöntheted te magad. - biccentek egyet határozottan a fiú felé, hiszen tényleg rajta múlik. A tárgyakról beszélgetünk még egy picit, majd sóhajtok egyet, ahogy kiráz a hideg.
- Tényleg kezd hideg lenni. Gyere, menjünk! - állok fel a hintáról, magamhoz veszem a táskámat, és várakozóan nézek a srácra. Hogyha ő is feláll, akkor megindulunk az egyik kis utcán, és addig kanyargunk, amíg el nem érkezünk egy ismerős utcára.
- Oh, azt hiszem ezt már ismerem. Tudom, hol vagyunk! - kiáltok fel vidáman, talán kicsit túl hangosan is a sötét, csendes estéhez képest. Vigyorogva karolok bele a srácba és vezetem vissza őt a kastélyba, hogy ott végül elbúcsúzzunk és ki-ki siessen a saját hálóterme felé, mielőtt még elkapnának minket.