36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Isabella Diana Woodrow összes RPG hozzászólása (22 darab)

Oldalak: [1] Le
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. április 13. 14:48 Ugrás a poszthoz

Brigi

Vajon van rá bármi esélyem, hogy ilyen "kora reggel", 10 óra körül találok bárkit is idekint? A helyzet az, hogy általában elég korán kelek fel, ahogy ma is tettem. Sajnos nem volt lehetőségem idegenvezetőt kérni, vagy szerezni magamnak, így egyedül indultam útnak. Ez lett a vesztem, hiszenmár több mintfélórája idekint bóklászok és baromira nem tudom, hogy hol a francba vagyok. A bátyám még régebben készített egy térképet magának, amikorelsős volt. Bármerre járt, felrajzolta a papírra, hogy hol mi található. De azóta eltelt 8 év, és a térkép eléggé megkopott és biztos vagyok benne, hogy ez az udvar sem itt volt még akkor, mikor Caius ide járt. Lehetséges, hogy költöznek az udvarok? Vagy talán rossz ajtón jöttem ki? Tanácstalanul ácsorgok a rét szélén éskövetem tekintetemmel a falat, ami lassan elkanyarodik. Sóhajtok egyet, és megcsóválom a fejemet. A hátam mögött messze kéklik valamiféle tó, és a kastély egyik tornyát is látom, de nem hiszem, hogy arra kellene mennem. A kastély sarka mellett egy lány tűnik fel, a szemem pedig felcsillan. Élőlény! A térképet a zsebembe gyűröm (már úgyis mindegy neki!), és gyors léptekkel indulok meg a fal mellett, figyelve, hogy a lány hova megy. Azt hiszem, hogy totálisan elkavarodtam, és lehet, hogy már körbejártam az egész kastélyt, de ahogy befordulok meglátom a kastély fő kapuját, a hatalmas, gyönyörű rétet, ami elterül a kastély mellett és persze a lányt, aki az egyik fa alatt helyezkedik el.
~Ha odamegyek hozzá, hogyeltévedtem tutira kiröhög~ - gondolkozom el azon, hogy mitévő legyek. Lassan előhúzom a térképet, hogy megnézzem, hol is tévedtem el és mikor is fordultam rossz irányba. Így hát Brigi annyit láthat, hogy egy idióta, nyomi kislány ácsorog a rét szélénél, a kastély falától nem messze és bámul valami papírdarabot, miközben néha felnéz. Totál idiótának érzem magam. De tényleg...
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. június 4. 19:19 Ugrás a poszthoz


Viseletem


*Mindig is szerettem idekint sétálni és mióta egyre jobb a idő, egyre többször fordulok elő itt. Szeretem a tavasz, habár már lassan a nyárba fordulunk hivatalosan, ám az idő még inkább tavaszias, mint nyárias. Ennek függvényében estefelé - hiszen a Nap már lassan lebukik a láthatár alá - elkél még a kabát, így én is magamra kaptam a fehér topom fölé a fekete bőrkabátomat, valamint a nyakam köré csavartam egy fekete sálat. Ez persze inkább megszokás, mint hogy azt szolgálja, hogy ne fázzon az említett testrészem. Tényleg nincs hideg, így a kabátom ujját is feltűröm, így a karom szabad marad. Enyhén libabőrös leszek, ahogy a lágy szellő végigsimít rajta, de hamarosan megszokom a hűvösebb időt és már nem is érzem, hogy az előbb még megborzongtam. Alul egy fehér farmert viselek, és egy laza cipőt, szépen festett szememen pedig napszemüveg van. Nem is értem, hogy miért maradt rajtam, így gyors mozdulattal feltolom a fejem tetejére, így legalább visszafogja kiengedett hajam kósza száguldásait. Néhány apróbb kiegészítőt is viselek, de a táskámat most fent hagytam a szobámban, csak a pálcám van betűrve az övembe, hogyha esetleg kellene. Bár annyira nem vagyok még pro, hogy bármilyen vész esetén használni tudja, de hát boszorkány vagyok! A Fénylő Lelkek Udvara felé veszem az irányt, hogy aztán az egyik padra felmászva csücsüljek le - persze, ahogy a nagyok szokták a háttámla részére, még véletlenül sem a padra... Figyelem a szökőkutat, majd előveszem a pálcámat, és a Vingardium Levosa-t gyakorolva igyekszem felemelni a vízcseppeket.*

Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. június 4. 20:37 Ugrás a poszthoz


*A pálcámmal igyekszem a lehető legszebben megcsinálni azt a bizonyos nehézkes mozdulatot és a helyzet az, hogy a varázsigét is csak suttogom. Szeretnék majd egyszer non-verbálisan is megtanulni varázsolni, de gyanítom, hogyha van is erre lehetőség az iskolában valamelyik tanár által, nem elsősöknek fogják elkezdeni ezt oktatni. Azért elképzelem, hogy nem mozog a szám, hogy csak gondolatban mondok ki a varázsigét, és hogy tényleg szavak nélkül varázsolok. Persze akkor nem sikerül és vélhetőleg egy darabig nem is fog, így kicsit csalok és lágyan, suttogva mondom ki a szavakat, alig érthetően, alig hallhatóan. A pálcamozdulatot néhányszor csak úgy magában elpróbálom, és néhány perces suttogás és gyakorlás után a szökőkút vízcseppjei lassan emelkedni kezdenek, én pedig döbbenten, egy lágy mosollyal figyelem, ahogy két-három vízcsepp emelkedni kezd. Mosol egyre szélesebb lesz, szemem izgalomtól csillog, és tovább is emelgetném a cseppeket, hogyha valaki nem zavarna meg. Nem veszem észre a közeledő lányt, túlságosan is leköt újabb sikerem a varázslattal. Amikor megszólít, megrezzenek, a cseppek pedig szinte hangtalanul esnek bele a szökőkút vizébe. Enyhe csalódottság ül ki az arcomra, majd odafordítom a fejemet a hang, és az érkező lány irányába. Gyors pillantással végigmérem, majd lassan biccentek a fejemmel.*
- Szia! *köszöntöm őt. Hangom enyhén távolságtartó, ám a szememben kíváncsiság csillan. Sajnos nem vagyok egy nyílt ember és habár szeretek ismerkedni (és mióta itt vagyok, egyre nyíltabb leszek), mégsem szoktam én kezdeményezni, inkább a hallgató szerepét töltöm be. Most mégis úgy érzem, hogy mondanom kell még valamit, így enyhén oldalra döntöm a fejemet és a lányra nézek.*
- Bella vagyok, Navine *mutatkozom be röviden és árulom el a házamat is. Úgy tudom, hogy itt általában ebből szokott állni egy bemutatkozás. Név és ház. Kicsit tétovázom, majd lassan kinyújtom a kezemet a lány felé, enyhén előredőlve a pad háttámláján.*
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. június 4. 21:05 Ugrás a poszthoz


*Hamarosan társaságom lesz, aki miatt kicsit elrontom a varázslatot, megszakad a koncentrálásom és a vízcseppjeim, amiket eddig a levegőben tartottam, visszahullanak megérdemelt helyükre, apró vízgyűrűket rajzolva a csobogó szökőkútba. Kicsit csalódott vagyok ugyan, de örülök a társaságnak. Habár nem vagyok valami nyílt személyiség, mégis szeretek ismerkedni és most itt egy lehetőség, egy tökéletes alkalom arra, hogy egy újabb, számomra - még - ismeretlen bagolyköves diákot ismerhessek meg.
A lány egyszerűen csak rám köszön, így én kezdem meg a beszélgetést, habár ez rám annyira nem jellemző. Most mégis úgy érzem, hogy az érkező lány is kicsit visszahúzódóbb, nem az a csevegős típus. Azonban nem akarom, hogy csak bámuljuk egymást és ücsörögjünk szótlanul, így bemutatkozom és a kezemet nyújtom. A lány is bemutatkozik és habár közelebb jön, a kéznyújtásomat figyelmen kívül hagyja, így enyhe csalódottsággal és furcsa érzéssel engedem le a kezemet, és hallgatom meg a becenevét is, majd azt, hogy a Rellonosok házát erősíti.*
~Aha, akkor nincs több kérdésem.~*gondolom magamban, hiszen én is hallottam a pletykákat, miszerint a zöldek kicsit zárkózottabbak és talán kicsit bunkóbbak, érzéketlenebbek, mint a többi ház tagjai. Persze szégyellem magam, hogy ennyiből egyből általánosítok, de sajnos ez van. Kicsit elszégyellem magamat és le is sütöm a szememet egy pillanatra. A kérdésére azonban ismét a szemébe nézek, majd a szökőkútra, és vissza. Kicsit cikinek érzem, hogy egy ilyen egyszerű bűbájt gyakoroltam, de azt hiszem, hogy látszik rajtam, hogy fiatal vagyok, talán. maximum másodévesnek nézhetek ki.*
- A lebegtető bűbájt gyakoroltam a vízcseppeken.*válaszolok és ismét kicsit lesütöm a szememet és talán el is pirulok, bár a sötétben ez nem biztos, hogy látszódik.*
- Sikerült is néhányat felemelni... *teszem hozzá. Valamiért fontosnak érzem, hogy a lány tudja: igenis sikeres volt a gyakorlásom.*
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. június 4. 21:45 Ugrás a poszthoz


*Habár valóban nálam is megjelenik a tipikus általánosítás és az előítélet a rellonosokra nézve, a helyzet az, hogy a saját bőrömön még nem tapasztaltam meg. Nem nagyon ismerkedtem még meg a zöldek közül senkivel, maximum az órákon váltottam velük néhány szót. Azonban sajnos Melody bemutatkozása kicsit megerősítette bennem az, hogy bizony van alapja ezeknek a furcsa, rossz pletykáknak. A lány kicsit bunkónak tűnik, de a következő megszólalásától eltűnik a furcsa, rossz érzés, ami körülöttem lebegett és körülvett. Megdicséri a varázslatomat, amire szégyenlősen lesütöm a szememet és enyhe mosolyt varázsolok az arcomra. Zavartan és szégyenlősen tűröm a fülem mögé a hajamat. Azaz, hogy csak tűrném, mert a szemüvegem útban van, így kicsit megrántva azt, akad bele a hajamba és esik le a fejemről. Szerencsére gyorsan kapcsolok, így elkapom, mielőtt a kőre esve ripityára törne.*
- Áú a francba... *motyogom halkan, majd lassan ismét a fejemre helyezem, megigazítva összekócolódott hajamat.*
- A fejemen maradt... *kuncogom el magamat még mindig kicsit zavartan és a lányra pislogok. Vajon most mennyire tart idiótának? A kérdésétől nem lepődök meg, elég színesek az iskla diákjai, így nem meglepő ez a kérdés.*
- Londonból, Angliából. *válaszolok röviden, majd kíváncsian nézek rá.*
- És Te? A Melody sem egy tipikus magyar név.*mosolyodom el, bár tény, hogy nagyon sok diák külföldi, csak valamilyen kötődése van Magyarországhoz, de nem magyar, és vannak olyanok is, akiknek egyszerűen csak nem magyar nevük van.*
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. június 4. 22:18 Ugrás a poszthoz


*Örülök, hogy végre beindul kicsit a beszélgetés és természetesen annak is, hogy Melody már egészen kedvesen viselkedik velem, és úgy tűnik, hogy tényleg ismerkedni szeretne és kíváncsi rám. Habár a bénázásomat megmosolyogja, most én is vele kuncogok, és nem esik rosszul, hogy kinevet, hiszen tudom magamról, hogy béna vagyok. Azt hiszem, hogy ellenkező esetben én is elnevettem volna magamat, hogyha ő bénázik valami hasonlót. Szeretném azt hinni, hogy ő tényleg kedves, és nem "tipikus rellonos", ahogy a szóbeszéd tartja. Azt hiszem, hogy a kezdeti ellenszenvem már teljesen elpárolgott és habár nem bízok meg olyan könnyen és hamar az embereben, úgy vélem, hogy Melody megérdemel egy esélyt, hogy bebizonyíthassa, hogy ő mégsem olyan bunkó, mint amennyire az első néhány mozdulatából lejött.
Szóba kerül, hogy honnan jöttünk és a kérdésére felvonom a szemöldökömet, majd zavartan oldalra pillantok.*
- A nagyszüleink laknak itt, de mi még mindig Londonban élünk. Anyai ágról ismerjük Magyarországot. *válaszolok a kérdésére és hogyha Melody szemfüles, akkor feltűnhet neki, hogy a mondat elején többes számot használtam, hiszen a bátyám is itt tanul, bár már csak egy évig, ha minden jól megy.*
- Spanyolország nagyon szép lehet. Egyszer voltunk ott nyaralni! *csillan fel a szemem, ahogy visszaemlékezem arra a csodálatos hétre, amit ott töltöttünk. Nagyon élveztem és azt hiszem, hogy soha nem fogom elfelejteni.*
- Buena tarde!*biccentek a lány felé nevetve és megcsóválom a fejemet.*
- Amikor kint voltunk, akkor néhány dolgot megtanultam, de most már nem sokra emlékszem belőle *húzom el a számat, kicsit szégyellem is magamat, pedig tetszik a spanyol nyelv, mindig is különlegesnek tartottam.*
- Amúgy mikor is van a takarodó, mennyi az idő? *nyúlok a csuklómhoz, ahol most nem csillan meg az órám, így kérdőn nézek a lányra. Nem szeretnék büntetést kapni, úgyhogy lehet jó lenne már bemenni...*
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. július 9. 20:55 Ugrás a poszthoz


Odakint olvasgattam a Birtokon, az egyik fa tövében, azonban a Nap már jócskán lebukott a horizont alá és szinte az orromig sem láttam. Lumos mellett pedig a) rossz olvasni, b) nem is lehet, hogyha nincs nálad a pálcád. Általában mindig magamál szoktam tartani a pálcámat, most valahogy mégis az éjjeli szekrényemen maradt, nem is értem, hogyan. Így hát a sötét miatt a bejárati csarnok felé tartok, hogy felmenjek a klubhelyiségbe, és ott folytassam ezt a fantasztikus könyvet, amikor is meglátok egy kofferes lányt. Nocsak, egy gólya? Ilyenkor? Kicsit értetlenül meredek a lányra, és annyira elgondolkozom, hogy gyakorlatilag rám csapódik az ajtó. A hangos dörrenés ébreszt fel mély gondolataimból, így gyorsan a lány után sietek. Ahogy belépek a csarnokba, látom, hogy enyhén tanácstalanul ácsorog és nézelődik. Nem vagyok egy bátor, társasági lány, általában inkább hallgatok és megfigyelek, de most olyan tanácstalannak tűnik. Eszembe jut, hogy nekem mennyire egyszerű dolgom volt, hiszen a bátyám segített mindenben. Közelebb sétálok hát és megszólítom:
- Szia! Most érkeztél? - köszöntöm és szégyenlősen elmosolyodom, miközben vetek egy pillantást a kofferra.

http://www.polyvore.com/cgi/set?id=127890411

//Ne rohanj, elfutok vacsizni. Smiley //
Utoljára módosította:Isabella Diana Woodrow, 2014. július 9. 20:55
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. július 9. 21:37 Ugrás a poszthoz


Követem az újdonsült diákot az előcsarnokba, és megszólítom, hiszen elég elveszettnek tűnik. Nekem szerencsém volt, hogy itt van a bátyám, aki bevezetett mindenbe és megmutatott dolgokat, elmagyarázta, hogy mi hol és merre van. Közelebb sétálva hozzá köszöntöm őt, bár tény, hogy nem volt túl okos dolog hátulról közelíteni hozzá. A lány ugrik egyet, megrezzen, majd egy gyors - talán túl gyors - mozdulattal rántja ki a pálcáját a talárja alól és szegezi rám. Ijedten, döbbenten pislogok rá és lépek hátrébb egy picit, bár tény, hogy egy átoktól, vagy bűbájtól az az egy hátráló lépés nem mentett volna meg. Minden esetre szerencsére a lány nem üvölt Adava-t rám, úgyhogy nincs mitől félnem. Az ijedtség azonban mindkettőnkből elpárolog, ahogy felfogjuk, hogy nem akarjuk egymást bántani. A lány elrakja a pálcáját és bocsánatot kérve magyarázza meg, hogy amúgy sem tudott volna bántani, csak megijedt. Lágyan elmosolyodom.
- Bocsánat, nem kellett volna hátulról közelednem. - vonom meg a vállamat, és lassan a lány elé sétálok. A kérdésére meghökkenek, és furcsa, rossz érzés kezd el kerülgetni. Rellonos. Még mindig nem vagyok valami jó véleménnyel a zöld ház tagjairól, de igyekszem leküzdeni ezt a furcsa ellenszenvet és a lányra mosolygok.
- Sajnos nem tudom, én Navines vagyok. - húzom el a számat és körbenézek, majd az étkező felé pillantok.
- Arrafelé van az étkező, gyere nézzünk be oda, hátha ott van Rellonos. - jut eszembe egy ötlet és kérdőn nézek a lányra, hogy vajon benne van-e. Bizonyára nem fogja visszautasítani az ötletemet, hiszen mást nem nagyon tehetünk. Ő nem tudja merre kell menni, én sem, és vélhetőleg nem akar itt éjszakázni a csarnokban. A bemutatkozásra én is elmosolyodom.
- Isabella. Isabella Woodrow - mutatkozom be én is és lágyan kezet fogok a lánnyal.
- Üdv a Bagolykőben! - szélesedik ki kicsit a mosolyom. Mintha igazi prefektus lennék, tök jó!
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. július 9. 22:00 Ugrás a poszthoz

Örülök, hogy nem ijesztettem meg nagyon a lányt és habár kicsit furcsa, hogy egyből pálcát ránt... Megesik. Én is hallottam már mende-mondákat, hogy furcsa dolgok történnek itt a suliban, ezért is hordom magamnál a pálcámat szinte mindig. Szinte - ahogy a mellékelt ábra mutatja, hiszen most sikeresen fent hagytam a szobámban. Még megvédeni sem tudnám magam, bár nem mintha olyan sok átkot, vagy ellen átkot tudnék. Azt hiszem azt még kicsit gyakorolnom kell, habár a bátyámmal sokat szoktam gyakorolni. Általában mindig jól el szokott náspángolni, hiszen neki minden bűbája és átka sikerül, nyolcadéves révén. Elég kínos lenne, hogyha nem sikerülne neki. Rákérdez, hogy tudom-e, hogy merre van a Rellon klubhelyisége, de sajnos erre nemleges választ kell adnom. Az Eridont sem tudom, hogy hol van, Caius mindig az utolsó kanyar után elküld. Nem is értem, minek kell ennyire titkolászni, hogy hol van a klubhelyiség. Bemenni úgysem tudunk jelszó híján. Felvetem az ötletet, hogy menjünk be az étkezőbe, ott bizonyára találunk zöldet, aki fel tudja kísérni a lányt. Mikor kijelenti, hogy éhes, elnevetem magam.
- Még én sem vacsoráztam, eddig odakint olvastam, csak hát sötét lett és... - harapom el a mondatot, nyilván elég egyértelmű, hogy miért jöttem be. Megvonom a vállamat, majd szégyenlősen lépek oldalra.
- Igen, arra. Gyere! - mosolygok, és lassan felsétálok a lépcsőn, hogy aztán befordulva a folyosón, máris az étkező tágas ajtajához vezessem a lányt.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. október 30. 16:10 Ugrás a poszthoz


Lavia


Ma egész nap izgatott volt mindenki a kastélyban, hiszen Halloween van, és habár Magyarországon nem nagyon ünneplik ezt az egészet, mi azért mindig is örömmel vettünk rész ebben az ünnepben. Biztos vagyok benne, hogy a szüleink már készítettek faragott tököt, ami holnap örömmel pislákolva fog várni otthon. Hiszen holnap Halottak napja, amire hazalátogatok és talán a bátyámmal is találkozom. Ma azonban a rémisztgetésé és a szellemeké a színpad, és pontban 8 órakor meg is nyitják a bulit. A délután órák után egyből a hálókba siettem és a szobatársaimmal lelkesen próbálgattuk a jelmezeket, és rám hárult a feladat, hogy mindenkit szép, de ijesztő sminkkel lássak el. Az én sminkem nem lett a legjobb, egyszerű pókhálót rajzoltam a szemeim köré, melyet vastagon húztam ki feketével, fekete rúzst raktam fel, az arcomat pedig fehérre, sápadtra mázoltam. Egy magas sarkú bakancsot húztam fel, fekete testhez simuló nadrágot, valamint egy fehér topot és egy fekete csónaknyakú felsőt, aminek bő ujja közé pókhálószerű csipkét varrtam. Nem valami nagy jelmez, de azt hiszem, hogy megteszi. Bulizni szeretnék és nem jelmezversenyt nyerni. Ahogy befejeztem mindenkinek a sminkjét és persze a sajátomét is, karon fogva a lányokat indultunk lefelé a Nagyterembe, ahol két illedelmes csontváz fogadott minket. Meglepetten hahotázunk, majd besétálunk a terembe, ahol már vannak egy páran. Csodaszép és ijesztő jelmezek is sétálgatnak ide-oda, engem mégis az édességes pult az, ami most csábít. Elengedem a szobatársaimat, majd ott hagyva őket egyből a finom italok és ijesztő édességek közé vetem magam, ahol egy ismerőst s meglátok: Lavia-t. Habár ismerem a lányt, mert évfolyamtársam, mégsem tudok róla sok mindent. Úgy gondolom, mivel látszólag ő s egyedül van, nem fog megharagudni egy kis csevelyért, így töltök egy pohárba sütőtök levelet neki és magamnak is, majd megbököm a vállát és felé nyújtom a poharat.
- Szia Lavia! Töklevet? - mosolygok rá kedvesen és remélem, hogy felismer a sminkem ellenére is.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. november 3. 16:53 Ugrás a poszthoz

Szerencsére sikerült ismerősöre akadnom a tömegben Habár sok emberrel járok egy évfolyamba, nem sok barátot sikerült szereznem az előző évben.Az de évre a célom az, hogy legalább néhány jó ismerőst kaparjak össze valahonnan és azt hiszem, hogy erre a Halloween- buli pont tökéletes alkalom. Nem vagyok valami túlságosan nyitott természet, habár tény, hogy mióta de kerültem sokkal bátrabban nyitok az ismeretlenek felé, hiszen gyakran tévedek el a kastélyban. Ilyenkor rászorul az ember, hogy inkább kérdezősködjön, minthogy órákon át tekeregjen valami furcsa folyosón, és k tudja, hol lyukadjon ki.
Az egyik asztalhoz sétálva nézem meg magamnak a finomságokat, ám észreveszem az egyik évfolyamtársamat, aki habár nem Navine-s, azt hiszem nem fog megharagudni, ha megszólítom. Lágyan, igyekezve nem megijeszteni őt, kopogtatom meg a vállát és tartok az orra elé egy pohár sütőtöklevet. Egy pár pillanatig csak mered az arcomra, de pár másodperc múlva látom a felismerés szikráját a szemében: megismer. Elmosolyodom, és örülök, hogy ő is mosollyal köszönt. Megdicséri a sminkemet, mire büszkülve kihúzom magam.
- Köszönöm, én csináltam. Meg kb. az egész szobáét - nevetem el magam és megcsóválom a fejemet, majd viszonzom a suta ölelést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jóban vagyunk, de jól esik az ölelése.
- Nem vittem túlzásba a jelmezeket, nem tudtam, hogy itt mennyire szoktak költözni a diákok - vonom meg szégyenlősen a vállamat. Úgy gondolom, hogy ez az egyszerű ruha, illetve a smink egész jó egy alap Halloween-i bulihoz, bár az ittenihez nem. Itt túlságosan kiöltöznek az emberek, úgyhogy kicsit alul öltözöttnek érzem magam.
- És te mi vagy? Robin Hood nőben, vagy mi? - mosolyodom el és kuncogva pislogok az íjra. Remélem, hogy nem bántom meg vele a lányt. Hogyha engedi, akkor végighúzom az ujjamat az íjon, ami elég nagynak tűnk és csodaszép.
- Lőttél már ilyennel? - érdeklődöm tovább, bár lehet, hogy már kicsit többet beszélek, mint kellene...
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. december 28. 17:41 Ugrás a poszthoz

Loise




Természetesen a karácsonyi bált én sem hagyom ki, hiszen biztosan nagyon gyönyörű lesz, és jó móka is egyben. A bátyám azt mondta, hogy minden évben csodálatos az ünnepség, és most, hogy a Végzősök bálja is ehhez az eseményhez kapcsolódik, csak még inkább jobb és élvezetesebb lesz az egész. A kikötésre, miszerint fehérben kell megjelenni természetesen figyeltem, és egy egyszerű, de csinos és elegáns miniruhát vettem magamnak. Egyszerűen, és nem túl kirívóan feszül a testemre az enyhén csipkés anyag, melyet a derekamnál egy fekete, vékony övvel fogtam össze. A lábamat szabadon hagyja, ami lehet, hogy nem illik egy ilyen komoly bálhoz, de hát hozzám sem. Így hát nem teketóriáztam sokat azon, hogy vajon illik-e ez a ruha a bálhoz, avagy sem. Nekem tetszik és ez a lényeg. Lábaimat csinos ezüstösen csillogó szandálba bújtattam és habár tegnap még kicsit instabil volt a járásom, mára már eléggé kitapostam és megszoktam a szép cipőket. Hosszú, barna hajamat egyszerűen begöndörítettem, és kiengedve hagytam, így a loknik lágyan hullanak le meztelen vállamra. Ajkamra enyhe, rózsaszínes szájfényt kentem és a szememet is csak visszafogottan sminkeltem ki. Nem vagyok oda a nagyon enyhe sminkekért, inkább a lágy, elegánsabb festést kedvelem.
A Nagyterembe lépve izgatottság lesz úrrá rajtam, és mint egy kislány pillantok fel a plafonra, ahonnan lassan szállingózik a hó. Nem figyelve a körülöttem lévőkre játékosan kapok el egy pelyhet és figyelem hogyan olvad aprócska vízcseppé a tenyeremben. Halkan kuncogok, és csak ezután veszem észre, hogy bizony útban vagyok, így lassan félreállok és elszakítom a tekintetem a plafonról.
Végigpillantok a bálozók között ismerős arcok után kutatva. Találok is néhány évfolyamtársam, és háztársat, akiknek mosolyogva intek oda és jegyzem meg magamban, hogy ilyenkor mindenki olyan gyönyörű. Az egyik oszlopnál azonban kiszúrok egy még gyönyörűbb szőkeséget és szinte villámcsapásként tudatosul bennem ki az: Loise. Néhány másodpercek gondolkozom csak, majd lelkesen, kicsit szégyenlős mosollyal indulok meg a lány felé, aki egykedvűen és magányosan iszogatja a forró csokiját. Bátortalanul közelítem meg, majd megállok előtte és csodálkozva mosolyodom el, áhítattal az arcomon.
- Annyira gyönyörű vagy ebben a ruhában! - a szemem hatalmasra nyílik és szégyenlős mosoly kúszik az arcomra, majd lesütöm a szememet.
- Szia, Isabella vagyok. Isabella Woodrow - mutatkozom be a cipőmnek, majd miután a teljes nevemet elárulom, lassan felpillantok a pilláim alól a lánykára, hogy vajon leesett-e neki, hogy ki vagyok.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. december 28. 19:47 Ugrás a poszthoz

Loise


A karácsonyi bál tényleg olyan gyönyörű, ahogy a bátyám elmesélte és bizony így utólag tényleg nagy kár lett volna, hogyha kihagyom. Kedvelem az ilyen bálakat és a bulikat, habár kicsit zárkózott személynek tartom magam. Meg azt hiszem mások is, de mióta az iskolába járok ez jócskán megváltozott. Sokkal nyitottabb lettem az embereket felé, de azt hiszem, hogy ezen nincs mit csodálkozni: egy iskolában, főleg egy ilyen hatalmas iskolában muszáj, hogyha nem akarsz egyedül maradni. Tavaly még itt volt nekem a bátyám, de ő végzett Mestertanoncként és most valahol Angliában röpköd, egy másodosztálybeli csapatban terelőként. Élvezi és örülök neki, hogy megtalálta azt, amire vágyott, mégis hiányzik nekem és ezért kicsit szomorúnak és magányosnak érzem magam. De szerencsére a háztársaimmal igen jól kijövök és a klubhelyiségben is mindig sikerül valami kellemes társaságot találnom magamnak, úgyhogy nem aggódom. Csak egy picit.
A bálra igencsak lelkesen készültem, vettem egy csinos mini koktélruhát, természetesen fehér színben hiszen ez előírás volt. No meg a kisestélyi is, de nagyon remélem, hogy nem fognak kidobni ezzel a mini ruhával. Néhány apró kiegészítő is még elegánsabbá teszi a megjelenésemet, úgyhogy remélem nem lógok ki nagyon a sorból. Persze rengeteg lányon nagy báli ruha van és egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy lehet, hogy nekem is ilyen habos-babos ruhát kellett volna választanom, de végül egy hang a szívemben meggyőz róla, hogy az nem én lennék. Ez a koktélruha tökéletesen illik hozzám és a személyiségemhez, és egy nagy báli ruhában vélhetőleg nem érezném jól magam.
Miután kigyönyörködtem magam a díszítésben és a hópelyhek varázsában, végigfuttatom a szememet a vendégseregen. Számos ismerőst pillantok meg, akiknek mosolyogva integetek, vagy köszönök és elégedetten konstatálom, hogy azért vannak egy páran ahhoz képest, hogy most kezdtem a második évemet itt a Bagolykőben. Tekintetem egy gyönyörű fehér-világoskék ruhán akad meg és egy Szöszin, akit ismerem. Ismerek? Hát, ez így elég nagy ferdítés, de valahogy úgy... Loise-on.
Kissé feszélyezve érzem magam, de azért határozottan indulok meg a lány felé, hogy előtte néhány lépéssel megroggyanjanak a lábaim és kicsit elbizonytalanodjak. Végül mégiscsak odalépek hozzá és közlöm vele, hogy mennyire gyönyörű ebben a ruhában. Tényleg sikerült eltalálnia a ruhát, nagyon tetszik! Enyhe féltékenységet érzek, de amilyen hamar jön az érzés, olyan hamar el is múlik. A lány reflexszerűen köszöni meg a bókot, amin kicsit kuncogok. Valószínű a mai este folyamán már nagyon sokan mondták ezt neki (és bizonyára még fogják is), és már a nyelvén van az egyszerű, reflexszerű "Köszönöm." Hogy ne nézzen totálisan idiótának, bemutatkozom, és hogy kicsit nagyobb legyen a meglepetés, a vezetéknevemet is hozzátoldom a keresztnevemhez, hogy biztos legyen benne, ki is vagyok. Látom a csillogást és a felismert a szemében, amire az én mosolyosom is szélesebb lesz. A szeretett becenevemen köszönt, majd hirtelen meg is ölel. Nem igazán tudom ezt a mozdulatot hova tenni és mivel én vélhetőleg nem vagyok annyira nyitott, mint Loise, kicsit feszélyez is a mozdulat, de azért lágyan a felkarjára teszem a kezemet és végigsimítok rajta. Zavarban érzem magam, miután elenged, de a szégyenlős mosoly még mindig ott van az arcomon.
- Igen - válaszolok a nevemre, és a fülem mögé tűrök egy kósza tincset zavarom jeléül.
- Ne haragudj, hogy csak így Rád törtem, de megláttalak és egyből felismertelek - nézek a lányra mosolyogva és kicsit oldalra billentem a fejemet.
- Tényleg nagyon szép ez a ruha - simítok végig a lány szoknyáján. A lány persze bemutatkozik, amire csak titokzatosan mosolyogva biccentek.
- Köszönöm... Bár elnézve a legtöbb lányt kicsit alulöltözöttnek érzem magam - nevetem el magam és látszik, hogy tényleg kicsit zavarban vagyok a miniruhám miatt. De hát most már nem fogom átöltözni, vagy ilyesmi, úgyhogy ez van.
- Tavaly kezdtem a sulit, most vagyok másodéves. Varázslatos ez a hely, épp annyira, ahogy Caius beharangozta - csillan meg a szemem, és nevetem el magam megint.
- Azt is mondta, hogy ne hagyjam ki a karácsonyi bált, mert eszméletlen élmény, és hát... Tényleg az, igaza volt - mondom lelkesen és körbenézek, ismét a pelyheket csodálva. Miközben a bátyámról beszélek, Loise észreveheti, hogy ugyan az a szeretetteljes csillogás jelenik meg a szememben, mint ami Caiusnak szokott, hogyha a családjáról beszél. Látszik, hogy én is mennyire szeretem őket.
- Nem akarok ám zavarni, ne haragudj - sütöm le a szememet és körbenézek, Loise partnerét keresve.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 5. 17:34 Ugrás a poszthoz

Annamária
Valamikor ebéd után...


Ma érkeztem vissza a kastélyba, hiszen az ünnepeket és bizony az új évet is otthon köszöntöttem a szüleim és a bátyám társaságában. Nagyon örültem, hogy Caius is el tudott szakadni a csapattól és hazajött, habár ő a szilvesztert már a barátaival ünnepelte. Lehet, hogy nekem is így kellett volna tennem, és még 31.-én vissza kellett volna jönnöm az iskolába, de a helyzet az, hogy nincsenek olyan ismerőseim, akikkel együtt tölthettem volna az új év első perceit. Talán még a szüleim arcán is láthattam annak jelét, hogy kicsit szomorúak mert nem nagyon tudtam beilleszkedni, de ez nem igaz. Már ez alatt az egy év alatt is nagyon sokat változtak a szociális képességeim, és azt hiszem, hogy ez csak javulni fog. Bár tény, hogy kell idő, mire normális, igazi barátokat szerzek.
A Könyvtár felé veszem most az irányt, mert van még néhány házi feladatom, amiket nem fejeztem be otthon és amihez Caius sem tudott konyítani semmit. Ilyen az Átváltoztatástan, amiben a bátyám soha nem volt jó és valahogy mindig éppen átcsusszant a vizsgán egy V-vel. Nekem ez a kedvenc tárgyam, de ez a házi feladat most mégsem megy. Oldalamon a táskámmal keresem meg azt a szekciót, ami nekem kell, majd kiválogatok néhány könyvet, és a könyvekkel megpakolva egyensúlyozok vissza az egyik üres asztalhoz. Leülök, előhúzok a táskámból egy almát és lapozgatni kezdem az egyik vaskos, kissé poros könyvet a megfelelő válaszokért kutatva benne.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 10:26 Ugrás a poszthoz

Krisztián


Mivel nem rég érkeztem meg a kastélyba, úgy döntöttem, hogy járok egyet a faluba. Még nem sűrűn jártam idelent, és habár megígértem az egyik friss ismerősömnek, hogy megmutatom neki a teázót, most kicsit elbizonytalanodtam, mert kétszer is rossz irányba fordultam és nem arra, amerre kellett volna. Az idő kezd elég hűvös lenni, a Nap már régen lement (ami persze tél lévén nem jelent túl kései időt), mégis az órámra pillantva látom, hogy már elmúlt 6 óra. Dideregve húzom összébb magamon vastag kabátomat, húzom jobban a fülemre a sapkámat és rakom a szám elé fehér sálamat. Megigazítom a táskámat az oldalamon, amiből néhány zacskó kandikál ki. Igen, az édességboltot is meglátogattam, hiszen be kell tankolni, kifogytam a készletekből. Fújok egyet, majd az egyik utcán indulok el visszafelé a kastélyhoz. Legalábbis azt hiszem, hogy visszafelé, egészen addig, amíg az út afféle zsákutcává nem változik. Zsákutcává, aminek a végén ott van a játszótér. Voltam már itt a bátyámmal, de nem sokat időztünk. Nagyok vagyunk már az itt lévő játékokhoz, úgyhogy csak lökött rajtam néhányat a hintán és már mentünk is tovább. Kellemes emlék, el is mosolyodom, és lassan a hintához sétálok, hogy leüljek rá. Felszisszenek, elég hideg, és csak egy farmer van rajtam, de legalább a lábujjaim nem fagytak le a bakancs és a vastag zokni miatt. A táskámat az ölembe fektetem és lassan lökni kezdem magam a hintával és elgondolkozom a tavalyi éven. Olyan távolinak tűnik, és mégis annyira közelinek, hiszen akkor még itt volt velem a bátyám. Akkor még ketten voltunk, és soha nem voltam egyedül...

Viselet: http://st.depositphotos.com/1735158/3061/i/950/depositphotos_30615935-woman-in-warm-clothing-winter-fashion.jpg
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 11:06 Ugrás a poszthoz

Krisztián


Habár elég hűvös van mostanában, főleg esténként, ez engem nem nagyon zavar abban, hogy sétálgassak. Imádom a friss levegőt és egyszerűen nem tudok sokat ülni a szobában, kivéve persze, hogyha tanulok. Azt hiszem, hogy ezt a bátyámtól örököltem, hiszen vizsgaidőszakban ő is begubózott a szobájába és semmivel nem lehetett kicsalogatni onnan. Tavaly ezt én is megtapasztaltam, hiszen amikor már 3-4 napja nem látod a bátyádat SEHOL, akkor azért kicsit elkezdesz aggódni. Úgyhogy rátörtem egy forró csokival, aminek a segítségével szóra lehetett bírni és nem fulladt bele a jegyzeteibe. Persze nem tudom, hogy az előző hét évében is így csinálta-e, most záró vizsgája volt, ami azért elég kemény. Minden esetre hiányzik, hogy nincs itt és az, hogy vele fedezzem fel a kastély - és persze a falu - még ismeretlen részeit. Hagyott néhány megjegyzést, hogy mit kell feltétlenül megnéznem itt az iskolában, de még nem nagyon jutottam oda, és egyedül nem is olyan kellemes ez a felfedezés. A
A hinta lágyan nyikorog alattam és furcsa, de most a sötétben egyedül nem is kelt semmiféle rossz érzést bennem. Általában nem szoktam félni a sötétben, még nem történt velem semmiféle rossz dolog, úgyhogy úgy gondolom nincs mitől félnem és miért velem történne bármi is? Persze tudom, hogy ez elég rossz felfogás, de amíg nem tapasztalom meg, hogy mit is rejt a sötét, addig azt hiszem, hogy ilyen bátor leszek. Hah! Annyira a gondolataimba merülök, hogy a mellettem lévő hinta nyikorgására riadok fel. Ennyit arról, hogy nem félek a sötétben meg ilyesmi... Egy döbbent hang tör elő a torkomból, nem sikoltás, de valami afféle, ami jelzi, hogy bizony igencsak megijedtem a sráctól. Végigmérem és hamar megállapítom, hogy iskolatársam lehet, talán egy idős velem, vagy valami ilyesmi. Néz egy darabig, majd végül meg is szólal, bemutatkozva.
- Uhh, szia. Megijesztettél - jelentem ki, de aztán a döbbent, ijedt tekintetem eltűnik és kedvesség veszi át a helyét, majd egy apró mosoly is megjelenik az ajkamon.
- Isabella vagyok. Woodrow - mutatkozom be és teszem hozzá a vezetéknevemet is a kereszt nevemhez, mert hát ki tudja. Aztán kicsit oldalra döntött fejjel elmosolyodom:
- De hívj csak Bellának, vagy Bells-nek - teszem hozzá, hiszen ő is megmondta a becenevét, gondoltam én is tartozom neki ennyivel.
- A helyzet az, hogy... - kicsit beharapom a számat, majd zavartan elnevetem magam.
- ... eltévedtem. Már vissza akartam menni a kastélyba, csak aztán ide lyukadtam ki és gondoltam,kicsit nosztalgiázok. Már voltam itt egyszer, a bátyám mutatta ezt a helyet - mesélem, tőlem nem megszokott módon igen sokat. Végül ismét a srácra nézek.
- Te is diák vagy, ugye? Mármint itt tanulsz a Bagolykőben? - kicsit hülyének érzem a kérdést, de tény, hogy eléggé zavarban vagyok, és hogyha nem lenne sötét, Krisz látná a piros foltokat is az arcomon.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 11:43 Ugrás a poszthoz

Krisz


A hintában ücsörögve figyelem a srácot, aki odajött hozzám. Örülök a társaságnak, mindig is örültem, habár nem vagyok valami nyílt személyiség. Most azonban mégis jól jön egy társ a sötétben, aki nem is tűnik túl veszedelmesnek. Mint hamar kiderül, nem is lehetne az, ugyanis még csak nem régen érkezett az iskolába, elsős diákként, szóval nem tud valami sokat. Valamiért furcsa büszkeség önt el, hogy máris többet tudok, mint ő, pedig én is csak most kezdtem a másodévet, de én legalább már az első éves tárgyakat és varázslatokat olyan szinten űzöm, hogy átmentem a vizsgákon. Vagyis egész jól.
- Annyira azért nem kihalt, majd meglátod. Csak most hideg van, és késő is van - jegyzem meg, hiszen azért tavasszal, vagy ősszel, amikor már jobb az idő csak úgy hemzsegnek a diákok. De vélhetőleg ezt Krisz is meg fogja tapasztalni, hogyha majd tavasszal jön le ide. Természetesen bemutatkozunk egymásnak, ahogy illik, és eláruljuk egymásnak a becenevünket is. Nem nagyon szoktam elárulni, általában hagyom, hogy úgy szólítsanak az emberek, ahogy nekik kényelmes, de most Krisszel kivételt tettem. Kicsit ismét hintáztatom magam és azon gondolkozom, hogy lassan tényleg nem ártana visszamenni a kastélyba, mikor a srác elneveti magát. Döbbenten és értetlenül pislogok felé és felvonom az egyik szemöldökömet. Nem tudom, hogy mi lehetett olyan vicces, de remélem, hogy megosztja velem. És nem is kell csalódnom, ugyanis Krisz magyarázkodni kezd, hogy nem engem nevetett ki (ez persze eszembe sem jutott!), hanem egyszerűen humorosnak találja, hogy mindketten eltévedtünk. Kicsit elhúzom a számat, én ezt annyira nem tartom viccesnek, de azért varázsolok az ajkamra egy halovány mosolyt.
- Hát... Végül is jobb társaságban kóvályogni a faluban, mint egyedül, ez tény - mosolyodom el most már őszintén és belegondolva tényleg így van. A fiú megkér, hogy csináljak már valami fényt, így előkaparom a pálcámat a zsebemből és elmotyogok egy Lumos!-t, mire a pálcám végén megjelenik a kis fénygömb. Nem valami nagy, de arra tökéletes, hogy bevilágítsa azt a kört, amiben ücsörgünk, a hintákat és valamennyire még a játszótér bejáratához is el lehet látni.
- Pedig ha itt lenne a pálcád, akkor megtanítottalak volna erre. Nem egy bonyolult bűbáj, de ilyenkor jól jön. De ne aggódj, azért vagy itt, hogy mindent megtanulj, amire majd szükséged lesz - biztatom és nyugtatom picit a fiút. Furcsán felnőttesnek és határozottnak hallom a hangomat, pedig még én is baromira fiatal vagyok a többi diákhoz képest és nem sok mindent tudok. Krisztián elmeséli, hogy eddig a mugli világban élt, amire kicsit elhúzom a számat.
- Oh, akkor nagyon sok újdonság fog téged itt érni. Az édesapádat pedig sajnálom - biggyesztem le a számat és kicsit be is harapom, mert nem tudom, hogy mit is kellene most mondanom.
- Én most vagyok másodéves, Navine-és. A bátyám is ide járt, ő tavaly végzett, Eridonos volt. Most az egyik angliai kviddicscsapatban terelő. Én majd gyógyító szeretnék lenni. De addig még van néhány évem - mosolyodom el és megvonom a vállamat. Valóban még előttem van minimum 4 év, de vélhetőleg én is maradok majd mestertanoncnak, ahogy a bátyám, úgyhogy akkor még 7. Ijesztő belegondolni, hogy még mennyi tanulás vár rám, de úgy érzem, hogy meg fogom tudni csinálni és hivatásos gyógyító leszek, hiszen ez az álmom.
- És milyen tárgyakat vettél fel? - dobok fel egy újabb témát, bár tény, hogy a srácot nem kell noszogatni, hogy meséljen magáról és ne haljon meg a beszélgetés.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 16:55 Ugrás a poszthoz

Krisz


Természetesen nem szégyen az, hogy még fiatal az illető és nem nagyon tud semmit, pláne, hogyha a mugli világból jön. Nekem szerencsém volt, mert Caius miatt anya elég hamar megtudta, hogy apám varázsló, így engem már azért nagyjából varázsvilágban neveltek. A bátyámnak volt még néhány újdonság, nekem már közel sem annyi, bár a társaim, akik varázsvilágban éltek, tudnak még mutatni olyan dolgokat, amikre csak tátom a szám.
- Igen, már kezd későre járni, lehet, hogy jobb lenne ha mi is elindulnánk... - tanácstalanul nézek körbe és ismét kicsit beharapom az ajkamat.
- ... valamerre, hogy legalább mozgásban legyünk és ha elkapnak minket, akkor tudjunk arra hivatkozni, hogy tényleg eltévedtünk. Mert hát tényleg! Csak amíg itt ücsörgünk nem sok esélyünk van visszajutni a kastélyba - mosolyodom el. Valamiért, furcsa módon felvillanyoz ez az egész tilosban járkálás, habár még nincs feltétlen takarodó, gyanítom, hogy addig nem fogunk hazajutni. A kacsintást nem igazán tudom hova tenni, hogyha nem most ismerkedtünk volna meg, akkor akár flörtölésnek is vehetném, de egyelőre nem gondolkozom ilyesmin.
- Azért nem akarok idekint aludni. Hideg van ahhoz! - jelentem ki határozottan, szinte ellentmondást nem tűrő hangon. Valóban nem fogok idekint az utcán aludni, ha kell, akkor egész éjszaka sétálok és keresem a megfelelő utat. Mégsem lehet olyan nagy ez a falu, nemde?
- Maximum bekopogunk valahova és útbaigazítást kérünk. Egy csomó tanár lakik itt lent, sőt, néhány diák is - a mondat utolsó felénél kicsit elhúzom a számat, nem tudom Krisz ezt mennyire veszi észre. Fel nem tudom fogni miért jobb egyedül lakni egy házban, vagy éppen a szülőkkel, hogyha lakhatsz a kastélyban is a barátaiddal. Azért valamiféle nyugalommal tölt el, hogy a srác ennyire vigyori, így az én ajkam is egyre gyakrabban húzódik mosolyra. Megtudom, hogy a zöldek házába tartozik és meg is jegyzi, hogy oda a rosszak kerülnek. Erre csak elmosolyodom és megcsóválom a fejemet.
- Minden házra van valamiféle sztereotípia, de nem feltétlen kell mindent elhinni. Nekem eddig nem tűnsz olyan rossznak és gonosznak, bár tény, hogyha Rellonossal találkozik az ember, akkor kicsit behúzza a nyakát. - vonom meg bocsánatkérően a vállamat.
- A bátyám mindig is odavolt ezért a sportért, de engem abszolút nem érdekel. Tehetségem sem lenne hozzá, ebben egészen biztos vagyok és veszélyesnek is tartom. - húzom el a számat. Emlékszem, hogy tavaly is végigizgultam a meccseket, amikor a bátyám játszott.
- Én felvettem a Bájitaltant, a Gyógynövénytant, Jóslástant, Rúnamágiát... - kezdem a felsorolást, majd zavartan mosolyogva elhallgatok.
- ...meg még néhány tárgyat. Kicsit zsúfolt az órarendem, de egyelőre nem bánom, mert mindegyik tárgy nagyon érdekel. Csak majd a vizsgaidőszakban felejthetek el enni, aludni meg ilyenek... - vonom meg a vállamat nevetve.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 6. 17:36 Ugrás a poszthoz

Krisz


Elmosolyodom, mikor Krisz kijelenti, hogy nincs még kedve menni. Kicsit oldalra hajtom a fejemet és bájosan mosolygok rá.
- Én is élvezem ezt az estét... - jegyzem meg és zavartan vállat is vonok.
- De sajnos a tanárokat, vagy prefektusokat ez nem nagyon fogja meghatni. Még soha nem voltam büntetőmunkán. Bár lehet egyszer vicces lenne kipróbálni - húzódik kicsit szélesebb mosolyra az ajkam. Nem is értem hogy is jött ez az egész, az biztos, hogy kezdek nyitottabbá válni és ezért a fiúért még egy büntetőmunkát is bevállalnék, pedig nem is ismerem. Csak azért, mert jól érzem magam vele. Érdekes...
- Mivel új fiú vagy, lehet annyira nem is feddnének meg érte, hiszen nem tudhattad, hogy van takarodó meg ilyesmi. Engem már inkább leszidnának érte, de még nem nagyon vontak le pontot miattam, úgyhogy ez szerintem belefér. Olyan kalandok, meg büntetések szoktak itt lenni, hogy el sem hiszed - vigyorodom el és megcsóválom a fejemet. Elég durva dolgokat lehet hallani a kastélyban, biztos vagyok benne, hogy hamarosan a srác is megtapasztalja. Eszembe jut, hogy micsoda hülyeség lenne pont tanárokhoz bekopogni, hiszen ők egyből meg is büntetnének minket. Ez eszembe sem jutott, és kicsit elszégyellem magam a butaságom miatt.
- Valóban, lehet, hogy a tanárok nem a legjobb ötlet... - vigyorodom el és megvonom a vállam.
- Hát nem tudom. Vannak néhányan, akik itt élnek a szüleikkel, vagy éppen egyedül egy házban. Én biztos nem költöznék le ide tök egyedül. Szerintem jó buli, hogy vannak szobatársaid és hogy együtt lehetsz a háztársaiddal. - vonom meg ismét a vállamat és fejtem ki a véleményemet.
- Nem igazán szeretek egyedül lenni. Nem nagyon szeretem a tömeget és a nyüzsgést, de egyedül sem szeretek lenni. Általában lent szoktam ücsörögni a klubhelyiségben, vagy a nagyteremben. Úgyhogy ha keresel, ott keress! - magyarázok egy kicsit, majd enyhén elpirulva, mosolyogva teszem hozzá az utolsó mondatrészt. Szóba kerül a kviddics is, amiről azért picit talán többet tudok, mint egy magamfajta lány, de csak a bátyám miatt. Úgy tűnik, hogy Krisz nagyon nincs képben a dolgokkal, így elhúzom a számat.
- Tényleg veszélyes. De majd meglátod és eldöntheted te magad. - biccentek egyet határozottan a fiú felé, hiszen tényleg rajta múlik. A tárgyakról beszélgetünk még egy picit, majd sóhajtok egyet, ahogy kiráz a hideg.
- Tényleg kezd hideg lenni. Gyere, menjünk! - állok fel a hintáról, magamhoz veszem a táskámat, és várakozóan nézek a srácra. Hogyha ő is feláll, akkor megindulunk az egyik kis utcán, és addig kanyargunk, amíg el nem érkezünk egy ismerős utcára.
- Oh, azt hiszem ezt már ismerem. Tudom, hol vagyunk! - kiáltok fel vidáman, talán kicsit túl hangosan is a sötét, csendes estéhez képest. Vigyorogva karolok bele a srácba és vezetem vissza őt a kastélyba, hogy ott végül elbúcsúzzunk és ki-ki siessen a saját hálóterme felé, mielőtt még elkapnának minket.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 23. 11:00 Ugrás a poszthoz

Annamária
Valamikor ebéd után...


Nagyban körmölök ki az információkat a könyvből, amire szükségem lehet. A pergamen már kezd eléggé megtelni, de persze ezeket a dolgokat még rendszereznem kell majd, hogy normális, elfogadható dolgozat legyen belőle. Egy hang ébreszt fel a jegyzetelésemből. Felpillantok és egy számomra ismeretlen leányzót pillantok meg az asztal mellett, aki szabad helyet kér.
- Persze, gyere csak! - küldök felé egy kedves mosolyt.
- Isabella vagyok. Te is tanulni jöttél? - teszek fel egy elég evidens kérdést, de persze soha nem lehet tudni, hogy kit mi hoz a Könyvtárba. Velem is volt már olyan, hogy egy egyszerű olvasnivalóért jöttem be a Könyvtárba. Most azonban látható, hogy tanulok, hiszen két könyv van körülöttem, egy majdnem teleírt pergamen és még néhány jegyzet. Természetesen örülök a társaságnak és akár be is csuknám a könyvet, hogy kicsit a lányra koncentráljak. Kérdés, hogy ő persze szeretne-e beszélgetni velem, vagy tényleg bele akar merülni a tanulnivalójába...
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 26. 15:43 Ugrás a poszthoz

Egyelőre nem igazán veszem észre, hogy valami baja van a lánynak. Nem ismerem még, be sem mutatkozik, ám a Navine-es jelvényét azért észreveszem. Örülök, hogy egy háztárssal hozott össze a sors, az mindig jó, hogyha olyan ismerősökkel ismerkedsz meg, akik ráadásul még egy házban is vannak veled. Nem kell átmászni a fél kastélyt, hogyha találkozni akarsz velük és simán átugorhatsz a szobájukba is egy kis csevejre.
Ezt a leányzót azonban még nem láttam a házban, bár mostanában én sem sokat lebzselek a klubhelyiségben, még régebben. Attól azért feltűnhetett volna, de abban biztos vagyok, nem egy évfolyamra járunk. Akkor biztos ismerném, ám ő valahogy fiatalabbnak látszik, biztosan elsős. Egy egyszerű kérdést teszek fel a bemutatkozás után, amire igen csak furcsa választ kapok. Felvont szemöldökkel hallgatom az öhm-ket és az izé-ket és nem igazán értem, hogy miért is olyan nehéz erre az egyszerű kérdésre válaszolni. Kicsit jobban megnézem a lányt, teljes testemmel felé fordulok és az arcát vizslatom.
Ekkor veszem észre, hogy elég idegesnek tűnik és nem nagyon tudja összeszedni a gondolatait. Enyhe sajnálat fut át rajtam, és csak hamar megértem, hogy vélhetőleg az anyag miatt ideges és talán azért, mert valamit nem ért, vagy nem tud. Végül kifakad és hangot ad annak, hogy mennyire nem érti és hogy nem tudja megtanulni és amúgy is tök hülye hozzá...
- Nem vagy hülye hozzá! - simítom meg lágyan a lány vállát és remélem, hogy kicsit felém fordul és sikerül megnyugtatnom picit.
- Nem vagy hülye hozzá, csak türelmetlen. Sajnos lehet, hogy néhány varázslatot nehezebben tudsz elsajátítani, de mindenkinek megvannak azok a tárgyak, amikben nagyon jó és sajnos azok is, amikben nagyon béna. Az ÁTV tényleg elég nehéz tárgy, sokat kell gyakorolni. - magyarázok egy picit. Igyekszem nyugtató hangot megütni és nem tudom, hogy mennyit érek el vele, de lágyan simítok végig a lány vállán, hogy aztán kicsit közelebb húzzam hozzá a székemet.
- Elsős vagy, igaz? - nézek rá, hiszen tényleg nem láttam még őt a Navine-ben.
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2015. január 28. 11:16 Ugrás a poszthoz


Látom, hogy a leányzó eléggé ki van bukva, és szinte sajnálom őt. A vizsgaidőszakban gyakran látni ilyen embereket, akik totálisan ki vannak készülve, pláne a végzősök körében. No meg persze az elsősök között, mert nekik még új ez az egész és nem tudják, hogy mi is vár rájuk. Én is voltam ilyen helyzetben, de nekem szerencsére ott volt a bátyám, aki elmesélte, hogy nem, nem fognak savban megfőzni a bájitaltan vizsgán, mágiatörténeten sem dementorok fognak vigyázni és sétálgatni a padok között. De úgy tűnik, hogy a lány magától a szorgalmi időszaktól is totálisan ki van bukva és nagyon nem megy neki a dolog. Felajánlanám a segítségemet, de sajnos én sem vagyok valami jó átv-ből.
- Tudod... -itt picit elmosolyodok, bár gyanítom, hogy nem illene és nem is fogom nagyon megnyugtatni vele a lányt:
- ... itt elég sokan vannak, akik megbuknak. Van olyan, aki harmadszorra járja a negyediket. Szóval lehet, hogy a szüleid ki lesznek akadva, de tudhatják, hogy a Bagolykő nem egy könnyű iskola... - halk hangon mondom el ezeket a szavakat és sejtem, hogy nem biztos, hogy ezzel segítek, de azért legalább próbálkozom.
Rákérdezek, hogy elsős-e és meg is kapom az igenlő választ. Majd persze a megjegyzést is, hogy utálja az átv-t, amire kicsit halkan felkuncogok.
- Igen, azt sejtettem. Én is Navine-s vagyok, csak másodéves. - árulom el én is, hogy egy házba tartozunk. A bocsánatkérésre lágyan elmosolyodom, és ismét megsimítom a lány vállát.
- Semmi baj. Sokan vannak, akik kicsit stresszelnek a vizsgákon, de hidd el, hogy nem fognak megenni és szerintem annyira azért nem is vészes a dolog, hogyha figyelsz és jegyzetelsz az órákon. Hogyha gondolod kölcsön adhatom a jegyzeteimet tavalyról, hátha az segít. - ajánlom fel a segítségemet a lánynak egy mosollyal.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Isabella Diana Woodrow összes RPG hozzászólása (22 darab)

Oldalak: [1] Fel