Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=446712#post446712][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.02. 19:02[/b][/url]

Jó kedvem volt, már miért ne lett volna? Minden visszatért a rendes kerékvágásba, sőt…annál egy kicsivel több is történt. A szilveszter gondolata még mindig vigyorgásra késztetett, ha csak arra gondoltam, rögtön elfogott a boldogság. Ez pedig nem azért volt, mert Párizsban voltunk, nem a hajam és nem a hennáim miatt, amik azóta díszítettek. Ez a mosoly egyetlen egy embernek szólt, aki nem volt más, mint Jeremy. Nem mondhatnánk, hogy a helyzet magaslatán álltunk, de a helyzethez képes egész ügyesen alakítottuk a dolgainkat. Rájöttem, hogy felesleges rajta görcsölni, lesz, ahogy lesz. Persze, tudtam, hogy ő mindezt nagyon szeretné, de én még nem erőltettem a dolgot, szerettem volna, ha minden rendben megy, nem akartam, hogy összeerőszakoljanak minket, mert annak nem lenne jó vége.
Ettől azonban az időnk nagy részét együtt töltöttük. Nem tudtam, hogy ez jó-e, vagy rossz, nekem nagyon is jó volt. Így történt hát, hogy most is épp a falu felé mentem, hogy találkozzunk. A terv az volt, hogy elvisszük Noelt a játszótérre, már ha Lexi egyáltalán megengedni. Laza anyukának tűnt, de Noellel nem lehetett viccelni, mindenesetre pozitív voltam, ha nem babázattunk volna, akkor is kitaláltunk volna valamit, lettek volna ötleteim. Ám amikor a játszótér közelébe érek, már látom mindkettőjüket, még pont elkapom, ahogy Jeremy szórakozik vele, mielőtt észrevenne és elindulna felém. Teljesen fellelkesültem a gondolatra, hogy mi ketten most tényleg babázni fogunk és, hogy Noel anyukája volt olyan bátor, hogy ránk bízta a babát. Fel is gyorsítottam a lépteimet, majd mikor odaértem és megkaptam a dicséretet széttéve a kezeimet lassan körbefordultam, hogy megnézhessen. Végtére is, neki öltöztem ki, ahogy a hajamtól is az ő biztatására szabadultam meg. Egy percig sem bántam meg.
- Sziasztok.
A széles mosoly második fele már Noelnek szólt, alig vártam, hogy megnyunyurgathassam, így nem tétováztam sokat, kivettem Jeremy kezéből és belepusziltam a nyakába, tudtam, hogy élvezi, ahogy rám csodálkozni is szeretett, mert más voltam. Miután végeztem Noellel, közelebb léptem Jeremyhez és nyomtam egy gyors csókot a szájára. A helyzethez ez illet a legjobban, legalábbis ahogy a dolgaink álltak.
- Na, mit szeretnél csinálni pöttöm?
Eszem ágában sem volt a magyart használni a közelükben, mindketten értettek, így meg sem próbálkoztam a magyarral.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=446863#post446863][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.03. 02:37[/b][/url]

- Túl sokat aggódsz.
Legyintem le gyorsan, hogy maradjon csöndben. Most minden figyelmemet a csöppségnek szentelem, ahogy ő is nekem. Azonnal belekapaszkodik a hajamba, de nem húzza meg, mint a legtöbb idegesítő kisgyerek. Utána áttér az arcomra, az apró keze végigjárja a szememet, az orromat és a számat de én türelmesen hagyom neki, majd játékosan odakapok, kacajt csalva ki belőle. Annyira édes volt, az első pillanatban elnyerte a szívemet és úgy tűnt, hogy én is az övét. Elindultam vele a hinta irányába s bár nem néztem hátra, tudtam jön utánunk, de egyáltalán nem zavart, sőt olyan természetesnek hatott, az is, ahogy hozzámért, nem volt erőltetett, nem akartam elhúzódni, pedig nem szerettem ha megérintenek, de jelen esetben nem zavart, félig visszafordultam felé, csakhogy megajándékozzam egy mosollyal.
- Nem. Ami azt illeti, könnyen megszoktam, bár...picit hiányzik a hosszú.
Majdnem derékig ért a hajam és tényleg hiányzott, de abban az őrült pillanatban az egész annyira magától értetődő volt, ő felajánlotta, én pedig nem tudtam neki nemet mondani, így volt haj, nincs haj. Tudtam, hogy bájitallal talán percek alatt vissza lehetett volna növeszteni, de a hajam eddig is magától nőtt, ráadásul tudtam, hogy tetszik, így hát marad. Óvatosan belepakoltam Noelt a hintába, majd megigazítottam rajta a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt, hogy ne fagyjon meg, majd nagyon picit meglöktem, picit hátrébb húzódva.
- Nem látszott, hogy mennyire élvezem?
Vonom fel az egyik szemöldökömet, miközben rápillantok, tudom pontosan, mire irányult a kérdés, ahogy a válaszom is. Halványan elmosolyodtam, miközben arra gondoltam, hogy hányszor köszöntem meg neki az estét, akkor és másnap is, ő pedig még ezek után is kételkedik? Nem tudtam, hogy ennyire bizonytalan is tud lenni, máskor annyira magabiztos volt, ez pedig valamiért engem is elbizonytalanított, talán valamit rosszul csinálok vele kapcsolatban.
- Ja, igen. Ő lesz az új pasim. Igaz Noel?
Fordulok a baba felé, miközben ismét meglököm a hintát és lopva gyorsan megcsikizem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=447124#post447124][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.03. 17:33[/b][/url]

- Vagyis te...
Vonom le az egyszerű következtetést a szavaiból. Átlátok a szitán, pontosan tudom, hogy mire megy ki a játék és most nem volt kedvem tettetni a buta, csinos lányt. Tudom mit akar, azt is tudom, hogy én mit akarok tőle, de jelenleg, nem tudom megadni azt, amire vágyik. Tudom, hogy ennél több kell neki, valami komoly, hiszen beszéltünk erről. Nem tudom pontosan, hogy hányadán állnak kettőnk között a dolgok, de egyelőre nem is szeretném tudni, csak élvezni azt, ami van. Olyan nagy kérés ez?
- Én szimplán csak féltem, hogy elrontják és egész este hülye fejjel kell majd rohangálnom, nem is értem, hogy hogy engedhettem meg.
Mondom kissé nyúzottan, miközben miközben rápillantok, majd visszafordítom a tekintetemet Noel felé. Már nem emlékszem, hogy hogy vett rá, de sikerült neki. Valójában én is meglepődtem, hogy jól áll, de az lepett meg a leginkább, hogy rá tudott venni, imádtam a hajamat, szerettem, hogy hosszú. Nevetve hagytam, hogy közel hajoljon, aztán automatikusan hátrébb léptem, helyet hagyva neki, hogy Noellel szórakozhasson. Túlzás nélkül mondhatom, hogy órákig eltudtam volna nézni, ahogy szórakozik vele.
- Te már megtetted, hagyd őt is érvényesülni.
Közelebb léptem és nevetve rátámaszkodtam Jeremy hátára, úgy néztem le Noelre. Aztán megkaptam a kérdést, ami egy pillanat alatt elbizonytalanított. Alig bírtam megállni, hogy ne fintorodjak el, az arcvonásaim egy pillanatra megkeményedtem, miközben összepréseltem a számat. Volt valaki, és ez a kérdés olyan volt, mintha ráérzett volna, mintha tudta volna már mielőtt egyáltalán rákérdezett. Az első gondolatom az volt, hogy hazudok neki, de ettől rosszul éreztem volna magamat, aztán rájöttem, hogy nincs rá szükség. Egyszerűen csak kifordítom a valóságot. Nincs más, aki iránt úgy érzek, mint ő, ez igaz, nincs még egy olyan mint ő. Majdnem felnyögök a megkönnyebbüléstől, de helyette inkább égnek emelem a tekintetemet és elmosolyodom.
- Itt lennék akkor?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=450408#post450408][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.09. 17:11[/b][/url]

- Hát lehet neked ellenállni?
Kérdeztem miközben színpadiasan felsóhajtottam, égnek emeltem egy pillanatra a tekintetemet. Végtére is, a nap végére majdcsak eljutunk odáig, hogy ez csak egy frizura, semmi több. Majd visszanő, ahogy a színe is lehet más, akár egyik pillanatról a másikra. Varázslók voltunk, ha kedvem szottyan, akár felváltva is hordhatnám a rövid és a hosszú hajat. De nem teszem. Ha neki tetszik így, akkor így marad. A költői kérdésre nem vártam választ, ugyanakkor elnézem, ha felém villant egy elégedett pillantást, azzal bőven megelégszem, nem úgy, mint ő a válaszokkal. Egyfolytában kérdezget, mindent tudni akart. Nekem pedig nem voltak válaszaim, sem olyanok, amikre ő számított, sem semmilyen mások. Nem szerettem kiteregetni magam, úgy éreztem, hogy akkor oda a varázs. Semmi értelmét nem láttam ennek az egész beszélgetésnek, mégis belementem, pusztán azért, mert tudtam, hogy egyszer majdcsak vége lesz. Ha megkapja a számára kedvező válaszokat, akkor majd elhallgat és továbbléphetünk. A baj csak azzal volt, hogy én nem tudtam továbblépni.
- Ezt majd észben tartom.
Vonom meg a vállamat, csak úgy mellékesen. Itt el is dőlt, ami eddig csupán csak lógott a levegőben. Nem tudhatott meg semmit. Már előttem sem akartam kiteregetni a mostani életem másik részét, de ez az egy megjegyzés biztossá tett abban, hogy soha, de soha nem beszélhetek neki Adamről. Tudom, hogy ez így nem fair, és rosszul kellene éreznem magamat, de sokkal jobban szerettem volna őt boldognak és magabiztosnak látni, ahogy megismertem. Hiszen ez fogott meg benne.
- Nem igazán. Soha nem voltak körülöttem gyerekek, de valahol ez magától jön, ha valaki szereti a gyerekeket, vagy legalábbis érdeklődik irántunk.
Néztem Noel szőke fejét, kék szemeit és arra gondoltam, hogy talán Jeremy is ilyen volt gyerekként. Halovány bőr, világító szemek, kerek arc, biztosan. Szerettem Jeremyt, csak nem tudtam, hogyan mondhatnám ezt el neki, vettem egy mély levegőt és felegyenesedtem.
- Hát, zűrös. Ezer éve nem látott rokonok, furán néző, féltékeny tinédzser tekintetek. És piszkálták Askimot. Anya pedig azt kérdezgette, hogy miért nem hoztalak el, szívesen megismert volna.
Jegyzem meg csak úgy mellékesen. A gondolataim egész máshol jártak. Vajon mi lett volna, hogyha elhívom magunkhoz? Akkor biztosabb lenne a dolgokban? Talán korai, tényleg túl korai...de a szavak úgy gördülnek le a nyelvemen, hogy nem is gondolkodom.
- Egyszer eljöhetnél, mondjuk valamelyik hétvégén. Nem mondanám, hogy élvezetes, a nagypapám nagyon beteg de mindannyian nagyon, érdeklődőek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=451050#post451050][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.10. 16:06[/b][/url]

Amennyire nem szerettem magamról beszélni, annyira szerettem hallgatni, ahogy ő mesél magáról. A hangja, az tökéletesen brit akcentusa, a tekintete, mind nagyon kedvemre való volt, talán ezek is hozzásegítettek ahhoz, hogy a közelembe tudott férkőzni. Érdekes dolog ez a vonzalom, ezt már számtalan alkalommal megállapítottam, de most is eszembe jut, ahogy oldalra billentem a fejemet, miközben érdeklődve hallgatom amit mond. Nem szokott lekötni, ha mások ennyit beszélnek.
- Mert a rokonod, a génjeidbe van kódolva, hogy szeresd. Hát, ha olyan lesz, mint Olivér, akkor biztosan, de a szeme és a haja Lexié.
Na hát igen, még élénken élt benne az a pillanat, amikor először megláttam Olivért. Tényleg az a fajta srác volt, akiért odavannak a lányok, akinek nem tudnak nemet mondani, kérjen bármit is. Hűvösen távolságtartó, az a fajta, akinek az emberek versengnek a figyelméért. Ha nem kötődtem volna máshoz a szobában, biztos rám is nagyobb hatással lett volna, de még így is megnéztem magamnak, persze, csak biztonságos keretek között. Hihetetlen volt, hogy egy ilyen srácnak már családja van, azt hinné az ember, hogy az az örök agglegény típus. De tiszteltem őket, őt is és Lexit is. Hiszen nem lehet könnyű ilyen fiatalon megfelelni egy családnak, amikor az ember mindent csinálna, csak épp a kötelezettségeit nem. Bár, Noelért megéri, tényleg egy olyan baba volt, amilyen mindenki akarna magának.
- Tudod, a családom ezen része..mind...fehér. Szóval, kicsit kilógtam az ebédlőasztaltól, pláne, hogy mi nem is ünnepeljük a karácsonyt, otthon.
Furcsa volt erről beszélni neki, de koránt sem kellemetlen. Itt is kilógtam, hát még egy aprócska faluban, ahol nem sűrűn látnak színes bőrű lányt. Mindezek mellé még társult a magasságom és a már lassan kórosan sovány alakom. Teljesen megértettem a velem egykorú elhízott, pattanásos falfehér rokonaimat. Én is féltékeny lettem volna.
- Áhh, elvettem tőlük és utána egész nap cipeltem magammal. Az anyám azt mondta, hogy nem szabadott volna elfogadnom egy ilyen ajándékot, így jöttél te szóba.
Figyelmesen hallgatom, mire kinyögni amit mond, igyekszem nem kinevetni, de a féloldalas vigyor csak-csak előkúszik. Úgy látom váratlanul érte, ahogy engem is. De kénytelen voltam megtenni a szükséges lépeseket. Semmi szükség arra, hogy gyanakodjon, vagy esetleg félreértse a dolgainkat. Az a legfontosabb, hogy úgy érezze, csak ő van nekem és ezért hajlandó voltam mindent megtenni. Tiszteltem, féltettem és szerettem én meg egy mocsoknak éreztem magamat.
- Nem tudom, anyukámnak két hét múlva lesz a születésnapja, eljön az édesapám is, akkor haza kell mennem, úgyhogy, akár jöhetnél te is. Megijedtél?
Nem féltettem Jeremyt, tudtam, hogy kiáll magáért. A szüleim pedig egyáltlán nem veszik olyan véresen komolyan ezt a dolgot, még az apám se, akitől elvárná az ember.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=454217#post454217][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.17. 16:58[/b][/url]

Mosolyogva hallgatom amit mond. Tényleg eltudom képzelni aranyos kisgyerekként, főleg, hogy itt van előttem Noel, biztosan hasonlítanak egymásra, hiszen ha minimálisan is, de van köztük rokoni szál. Bár furcsa bevallani, de nagyon jól elvagyunk, ahogy játszunk, szórakozok, nevetünk. Jól esik és csak remélni tudom, hogy neki is.
- De szeretnék látni egy képet rólad, cserébe pedig talán én is mutatok egyet.
Figyeltem, ahogy rugdossa a korlátot, én pedig igyekeztem kiüríteni a gondolataimból azokat, amik számunkra fertőzően hatottak. Nem akartam elrontani ezt a szép napot azzal, hogy annak a felszínét kapargatjuk, ami most köztünk van. Jó volt így, nem akartam rajta változtatni. Értékeltem a törődését, a figyelmét, sőt, ami azt illeti vágytam is rá. Akartam, hogy szeressen és ezért képes lettem volna egész sokáig elmenni. De a téma és ezzel együtt a hangulat és enyhül kissé, visszavált csevegőre, ezt pedig megkönnyebbüléssel veszem.
- Askim különleges macska, tényleg nagyon-nagyon köszönöm.
Bólogatok hálásan, miközben a cipőm orrát kezdem bámulni, majd erőt veszek magamon, és rápillantok, közelebb lépek Noelhez és kiveszem a hintából, a kis srác rögtön az arcomra tapasztja a kezét és alaposan össze is nyomkodja, de én csak nevetek rajta, ami úgy tűnik tetszik neki. Odalépek Jeremyhez és nyomok egy lusta csókot a szájára.
- Azt mondtam valaki, aki fontos nekem. De a britet kiemeltem.
Gyengém volt az akcentus, ezt ő is tudta és kezdtem úgy érezni, hogy gerinctelenül ki is használta, de ennyi belefért. Lassan ellépek tőle és a keze után nyúlok.
- Menjünk, ennyi levegő elég volt Noelnek, úgyis kezd hűvösödni.
Mivel nincs ellenvetés, így hát együtt megyünk vissza Lexiékhez, hogy hazavigyük Noelt.