31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jeremy Claythorn összes RPG hozzászólása (56 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 14. 19:35 Ugrás a poszthoz

Derült égből Luca
< Zárt játék >
"Furcsa ez a Magyarország."
Jeremynek ez a gondolat fogalmazódott meg a fejében, amikor éppen kikászálódott egy rendkívül hosszú óráról.
Eddig nem hitt abban, hogy a nagy hatalommal bíró varázslók és boszorkányok, akár az időt is le tudják lassítani. No, ebben az iskolában minden tanár képes volt rá.
Bezzeg a Roxfortban... Nos, valószínű, csak az idő szépítette meg az emlékeket.
Mindig fejét lehajtva haladt az iskolában, ez amolyan berögződés volt nála. A magassága miatt nem kellett semmi veszélytől tartania a magasból, és így kisebb esélye volt a nyilvános leégésnek, egy esetleges botlás miatt, a lépcsőkön.
A Roxfortban minden év kezdésénél megjelent pár mardekáros kíséretében a lépcsőknél, hogy lássák, hogy boldogulnak vele az elsősök. Jajj, azok az arcok, amikor megmozdult alattuk a lépcső, felbecsülhetetlen volt.
A földszinti folyosón haladt. Maga elé fordította az oldalán függő táskát, és elkezdett benne matatni.  Az órarend szerint, ez volt az utolsó óra, haza viszont hirtelen kedvet kapott, a kastély felfedezésére. Sosem lehet tudni, mikor lesz szükség erre a tudásra. Unta az épület néhol poros, állott levegőjét, ideje meglátogatni a kviddics pályát, lássuk milyen a felhozatal.
A főbejáratnál szemügyre vette a házak állását… Na nem baj, nincs különösebb jelentősége. Azoknak a kékeknek nem lehet életük, ha ennyi szorgalmit írnak. Elhalad előtte egy idegen diák, Jeremy rámosolyog, majd folytatja útját, a kapuhoz. Cipője gumitalpa nyikorog a füvön, ahogy közeledik pályához. Nem sokban különbözik a roxfortitól. Késztetést érzett, hogy újra elemelkedjen a földől, mélyen legbelül reménykedik abbna, hogy találkozik valakivel, és kedveskedéssel szerez egy seprűt egy repülés erejéig. És a pálya bejáratán, ki a pázsitra. A feje fölött az ismerős, nosztalgikus vesszők közötti levegő surrogása.
Valaki tényleg van itt.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. október 14. 19:35
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 14. 19:47 Ugrás a poszthoz

Derült égből Luca

Az idő kezdett olyanná válni, amit Jeremy szeretett. A nyarat a valódi személyisége rühellte. Meleg volt, és nem lehetett még csak pulóvert sem felvenni, mert kinéznek az emberek. Viszont ez, amikor a fehér felhők vastag takaróként borítják be a sápadt napot ideális bármire.
A kviddics közben sem vakít meg a nap, és nem is kap senki napszúrást. Az egyetlen hátrány az, amikor leizzadva leszáll mindenki a seprűről és jól meg is fázik, ha nem öltözik át egyből.
Leguggolt a füvön, tenyereit leengedte a fűre, és hosszú ujjaival belemarkolt a pázsitba. Legalább valami jó ezen a helyen, remélte, hogy a seprűk terén is ilyen minőségi a felhozatal. A feje felett még mindig hallotta a seprű sok emléket idéző surrogását. Kezeit felemelte a földről, összedörzsölte őket, hogy lejöjjön róla a kosz, majd kiegyenesedett. Becsukta a szemét, fejét lehajtva, majd sóhajtott egy nagyon, és az égre emelte tekintetét.
Mikor kinyitotta a szemét…
Egy lány kiáltását hallotta, nem is olyan messziről. A szeme elkerekedett, amint meglátta a kapálózó kezeket, és lábakat a közvetlenül felette.
Kitartotta a karjait, hátha el tudja kapni, de a lány nem csupán tömegként zuhant alá, akkor talán el is tudta volna kapni, hanem kapálózott össze vissza. Jeremy érezte, ahogy a lába alól kicsúszik a talaj, és feje találkozik az előbb tapogatott fűvel. Mikor felnézett, alaposan szemügyre vette a lányt.
Kócos, barna haja az égnek állt, barna szemeiben zavartság, és szégyenkezés tükröződött, amiket azonnal szavakba is öntött szabadkozás képében.
A fiú arcára mosoly kúszott, nem őszinte, de hiteles mosoly.
- Pedig ez az egyik kedvenc ismerkedési módom. – vigyorgott rá, miközben felkönyökölt. Beletúrt a hajába és kiszedte a kavicsokat, amiket felszedett a vízszintes helyzetbe való ereszkedés közben. Rendkívül kellemetlen helyzetben voltak, de valami mélyen legbelül azt súgta Jeremynek, hogy nem illene lerúgni magáról a lányt. – Most ismerkedsz a repüléssel, vagy esetleg egy manővert próbáltál ki?
Lassan próbálta kihúzni alóla a lábát. Végre legördült róla, így már egymás mellett ültek.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 14. 20:09 Ugrás a poszthoz

Derült égből Luca

- Jó neked, én senkit nem ismerek még itt Magyarországon. Hallhatod is a beszédemen, hogy nem idevalósi vagyok.
Úgy tűnt a lánynak jobban fájt a találkozás, mint Jeremynek, mivel egyfolytában sziszegett. Pedig nem is a földre esett, bár hősünket sem lehet épp puha landolási felszínnek definiálni. Azért nem hiányzott neki ez az esés, másnapra már nem csak a háza miatt mondhatták zöldnek szegényt.
- A nevem Jeremy Claythorn. Örülök a zuhanásnak. – mélyen legbelül nem igazán örült neki, ám ki tudja ki ez a lány, nem kellett volna rosszba lenni vele. Akaratlanul, de a szemei kissé több ideig időznek el a lányon, mint ameddig tervezte, és úgy tűnt, a törpe észre is vette. Kezet nyújtottak neki ő viszont nem akarta elfogadni, mert nagyon úgy érezte, hogy a végén csak magára rántaná. Oldalt megtámaszkodott, majd egy nagy lendülettel már függőlegesbe is helyezte magát. Vett egy nagy levegőt, majd gyorsan ki is fújta. Próbálta kiüríteni a fejét, és teljesen átadni magát a lány stílusának, hogy még jobban a közelébe férkőzhessen. Megkérdezte, hogy amatőrnek tűnt-e. Ha teljesen őszintének kellett volna lennie, akkor annyit mond, hogy igen, de ez estben ezt válaszolta.
- Én csak az esést láttam, és valljuk be, az elég amatőr volt. És melyik házé, ha szabad kérdeznem? Nem akarok dicsekedni, de jómagam is kviddicseztem három évig. – ez nem volt jó, kellett valami balgaság a mondatba. – Ezeket is ott növeszettem. – mutatott az egyik karján lévő befeszített izmokra. Nagy nevetés, és társai, és már lépett is tovább a témában. – Milyen poszton?
A házra egyből meg is kapta a választ, és pár tulajdonságot is csapott hozzá a lány. Álszent… Felmerült benne a gondolat, hogy egy „kollegina” áll épp előtte, de annak esélye szinte egyenlő volt a nullával.
- Láttam már furább szokásokat is. Én mint mondtam, Jeremy. Rellonos, ötödikes, tervezek a csapatba belépni, és… Több dolog nem jut eszembe, majd megtapasztalod a száz százalékos Jeremy élményt.
A lány már fel is pattant a seprűjére, és feltette a várva várt kédést.
- Azt hittem, sosem kérdezed meg! – rövid mérlegelés után kiválasztotta a legjobb seprűt az ottaniak közül, és már suhant is a Lucához.
Ideje lenyűgözni a libát.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 19. 16:05 Ugrás a poszthoz

Derült égből Luca

- Otthon nálunk a titokzatosság nagyon bejött a lányoknak, de úgy látszik itt ez az átlagos. – mosolygott rá megnyerően Jeremy a törpeunikornisra. – Igyekszem nem elrontani az akcentusommal ezt a szép nevet. – a feltápászkodás után elmondta, hogy a Navine házban csapatkapitány, terelő, és három éve játszik. A mondata előtt nagyon sóhajtott, a vicc kedvéért, majd ezt mondta. – Öreg hiba, túl későn kezdted.
Úgy látszott, a lánynak bejött az agyatlan szövegelés az izommutogatás utáni szövegéből ítélve.
- Nem? Nos, lehet, megváltozik majd a véleményed miután láttál játszani. Nem kételkedek abban, hogy ügyesen játszol, ugyanis ha ez nem lenne, igaz nem lennél CSK. Mellesleg, nekem nem kell bizonygatnod, hogy sok embert küldtél már a földre, engem is sikerült, pedig az elég nehéz munka. – ezután felpattant a seprűre, és már repült is a lány felé. – Azt tudnod, kell, hogy kijöttem a gyakorlatból, majd meglátjuk mennyire megy elsőre.
Az az észlény kiengedett egy gurkót, ami történetesen épp Jeremy felé kezdett el süvítve száguldani. Nem esett pánikba, nem ez volt az első eset. Szembeirányította seprűjét a vaslabdával, majd rákacsintott a lányra, és az utolsó pillanatban lefordult a seprűről lajhárfogásba. Épp elcsípte felnézve a labdát, amint továbbrepült, Jeremy izmai megfeszültek, és egy pillanattal később már fent is volt a „Nyeregben.” Visszasietett oda, ahol a seprűk álltak, és megállás nélkül felkapott egy ütőt. Fél kezébe vette, feldobta, hagyta megpördülni a levegőben, majd két kézre fogta, és várta a vasat. Közben észrevette, hogy szája állandó vigyorra húzódik.
- Készülj, mindjárt jön! – öröm volt hallani azt a fémes kongást, amit a gurkó elütése okozott. Igyekezett visszavenni az erejéből, hogy nem érkezzen a lányhoz olyan gyorsan és nagy lökéssel.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 22. 15:12 Ugrás a poszthoz

Hanyag az ablakpárkánynál.

Tanulószoba.
Egy hely, ahova el lehet menekülni minden zajtól. Tanult volna otthon is szívesen, de hol Noel kezdett sírni, hol valami „fontosabb” dolga akadt. Igen, úgy gondolta a megoldás az, hogy minden érdekestől elzárja magát, otthon hagyja az emberi viselkedésről szóló könyvét, és felkeresi azt a helyet. Mikor belépett, hirtelen megszűnt a folyosón kiabáló hiperaktív diákok zaja. Ezt egy elégedett sóhajjal díjazta, majd mikor körbenézett elkeseredetten vette észre, hogy nincs egyedül. Persze az arca rezzenéstelen volt, mint mindig, de mélyen legbelül nagyot káromkodott.
Magához szorította könyveit, majd keresett egy asztalt, lehetőleg minél messzebb a másiktól. Nem tetszett neki a halványkék színű fal, de mit lehetett tenni, az ablakot már befoglalták. Egyébként is, ha oda ült volna, egy idő után biztos az erdőt kezdte volna el bámulni, a fal meg csak egy fal, nem kell rajta semmit bámulni, lehet tanulni.
Már majdnem egy óra telt el, és még mindig a bűbájtannal szenvedett. Egyszerűen az elméleti részéből nem értett egy mukkot sem. Főleg amiatt, mert magyarul van, az már mellékes, hogy angolul sem volt a kedvenc tantárgya. A háta mögött valami halkan puffant. Egy kék borítású könyv volt, a címét ugyan nem tudta elolvasni, de a stílusa ugyanaz volt, mint az övé. Visszafordulta könyvéhez, megpróbálta még egyszer memorizálni, megérteni a dolgot, de semmi eredménye nem lett. Belül dühös volt, próbálta türtőztetni magát. Becsukta a könyvét, halkan felállt a székről, majd elindult a párkány felé. Még egyszer megforgatta szemét, mielőtt láthatta volna a fiú, majd lehajolt az eldobott könyvét, felkapta, és visszavitte a rendetlen gazdájának.
- Szia. Látom, hogy boldogulsz a bűbájtannal. – rámosolygott, megvakarta a feje búbját. Ezt már olyan sokszor eljátszotta, hogy már reflexszerűen jött belőle. – Legalább is nem buktál meg belőle. Nem tudnál segíteni nekem egy kicsit? – elé tolta a könyvet, és remélte, hogy a másik válasza megérte a jópofizást.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 22. 20:02 Ugrás a poszthoz

Idegen az ablakpárkányon.

Jeremy kedvenc évszaka volt ez. A viharok belefáradtak a nyáris tombolásba, és tompa, borongós esővé váltak. Nem volt meleg, nem sütött a nap folyamatosan, és indokot adott a pulóver hordására. Valamiért akárhányszor tehette, abban volt ősszel, és télen. És a legnagyobb érv, Az otthonára emlékeztette. Mikor odaért az idegenhez, hogy odaadja a könyvét, kitekintett a nagy ablakon. Hűvös, szürke fény áradt be a szobába, mintha hidegebb is lett volna kicsit. Válaszolt, De Jeremy szenét valami más kötötte le. Hangos koppanással landolt egy kövér esőcsepp az ablakon. Na, tessék, csak emlegetni kellet.  Egymást követték a koppanások, az ötödiknél az előtte ülőre emelte tekintetét.
- Ó, milyen udvariatlan vagyok, a nevem Jeremy Claythorn. A Rellonba járok, bár nem régóta, most érkeztem a Mardekárból. Be kell vallanom, elég nehéz idegen nyelven tanulni. A könyv negyedéről azt sem tudom, mit akar jelenteni.– vigyorgott, természetesen, még nevetett is egy keveset, de belül olyan unott volt, mint az órákon. – Ez lesz az ötödik évfolyamom, és elég nehéz fába vágtam a fejszém azzal, hogy itt fogom letenni a vizsgát.
Olyan veszélyes volt az az ablakpárkány. Ha valakit meglöketek volna, egyből kizuhanna. Ez a gondolat, még Jeremy gondolkodásához képest is furcsának tűnt. Kiderült, hogy aurortanonc lesz. Annyira nem nézett ki keményen, hogy ezt első pillantásra megállapítsa. a Mardekárban általában nagyon kitűnt, hogy ki mi lesz, pár auror nem gyakran került ki a zöldek közül. Ki tudja, itt mi történik.
- Köszönöm, hogy segítesz, otthon kiváló voltam, és nem akarom lerontani. A Gyakorlat jól megy, csak a hőképző bűbájjal vannak valamiért gondjaim. Az elmélet pedig… - gyorsan felcsapta a könyvet, és kikereste neki azt az oldalt, ahol elakadt. Az ablakon már sebesen kopogtak a cseppek, és a szél is erőteljesen feltámadt. – Ez lenne az, amint nem tudok továbbjutni. Mondd, nem ülnénk át az egyik asztalhoz? Elég kényelmetlenül érzem magam így álldogálva, és időbe fog telni, hogy elmagyarázd nekem. – újabb lélektelen, hiteles mosoly. Szerette adni a vidámat, mindig is ez volt a kedvenc szerepe.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. október 22. 20:30
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 22. 22:18 Ugrás a poszthoz

Törpeunikornis

- Jól van Lucy. – búgta mély hangján, angol akcentussal. Ez volt az ő üresfejű revansa, nem akart semmi sértőt mondani, így maradt az utánzásnál, az mindig bejön. – Ha szeretnéd, megmutatom neked mit tanultam a Mardekárban. Talán még a titkos cselünket, a Caudecust. – kacsintott rá. Persze arra nem volt esély, mivel négy ember kellett hozzá, de biztos bejött a csajnak. A lány… Bocsánatot kért, hogy Jeremybe esett? Erre szintén valami könnyen érthetőt, de szellemeset kellett választani. Eddig egyszerűnek érezte a lányt. Volt már keményebbel is dolga.
- Hát, ezt nem most hallom először, ezt elhiheted. – hosszan, és nagyon nevetett a saját viccén. Pulóvere ujjait feltűrte, hogy rendesen tudja majd fogni az ütőt. Mikor lajhárpózba vágódott, fejjel lefelé felnézett a lányra, de nem látta igazán az arcát. Mikor felé ütötte a gurkót, már tisztán látta, a kamikaze-növendék mosolygott. Meglepően szép látványt nyújtott így. Jeremynek összszorult a gyomra ettől a gondolattól. Egy ilyen lány? Csak azért mert…
Szünet.
Nem először kellett ezt csinálnia. Amikor zavaró érzések kezdték el gyötörni, egyszer csak azt gondolta, szünet. Ilyenkor csak arra a pillanatra koncentrált, igyekezett a létező dolgokkal lekötni a figyelmét, tanulással, sporttal. Jelen esetben az utóbbit választotta. A Lány szépen belőtte a vasat a középső karikába. Jeremy tapsolni kezdett, de egyből abba is hagyta. A lány megjegyzésére befeszítette a bal karját, és megpuszilta a bicepszét. Ez volt az eddigi leghitelesebb alkotása talán. Meglátta a Luca felé száguldó labdát. Ez nem is az ő baja lenne, de Luca pedig őfelé repdesett. Komótosan megfordult, majd nekikezdett a lebukásnak, a felrántásnak, mindennek, amivel le tudta volna rázni a kis kullancsot.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. október 22. 22:18
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 23. 15:25 Ugrás a poszthoz

Törpeunikornis

- Nem csak a szép mosolyom miatt kell szédülnöd. - szájából olyan méretű önbizalom és ego sugárzott, hogy az már-már nevetséges lett volna, ha nem játszotta volna eddig is ezt a szerepet. - Majd meglátod. Mellesleg ki mondta, hogy le akarlak venni a lábadról? Azt hittem azon már túl vagyunk neked köszönhetően.
A sokatmondó csipkelődést ideillőnek tartotta, így örömmel vetette be ezt is. Száguldoztak, repkedtek, majd Jeremy szünetet iktatott be. Ezek után a lány nagyon próbálkozott lerázni magáról a vaslabdát, amit csak egy tökéletesen függőleges zuhanással ért el. Egy pillanatig azt hitte a fiú, hogy zuhanás, és csonttörés lesz a vége, de az utolsó pillanatban sikerült felhúznia a seprűt. A gurkó tompa, hangos puffanással belefúródott a földbe. Hátranézve figyelte a történéseket, a lány mosolyogva süvített felé, miközben mögötte földdarabkák repültek fölé. A maga módján nevetséges volt a lány, ahogy semmi veszélyérzettel nem rendelkezett.
Mikor mellé ért, feltett neki egy kérdést.
- A csapat érdekes emberekből állt, különcökből, így hamar beilleszkedtem. A sport volt a hírnévhez, és az elismeréshez is. Ráadásul elég szépen kikupált. - újabb villanó mosoly, talán ez volt a kedvenc eszköze... Na jó, a többit is élvezettel vetette be akármikor. Vészesen közel ment a lányhoz, szinte összeértek seprűik, amikor elkiáltotta magát.
- Ugorj! - A lány ugrott, vagy sem, megfogta a karját és átemelte a saját seprűjére. Gyorsan közeledett a föld felé, a saját testi épsége miatt nem aggódott, Luca pedig egyáltalán nem félt semmitől. Egy könnyű gurulással érkezett a földre, nevetve. Nagyon rövid ideig nevetett. Szerencsére nem volt őszinte, akkor azon nyomban elment volna a lány közeléből. Az ujjaiban, a teste minden porcikájában pezsgett az adrenalin. A földön maradt, csak feküdt.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 26. 17:36 Ugrás a poszthoz

Elliot

- Nos, örvendek Elliot! Hát, a pirosakkal nagyon nem találkoztam, mikor jöttél át? Azért jó hallani, hogy sikerülhet a VAV még így is. Majd nagyon ráfekszek a nyelvtanulásra, akkor nem lehet gond. - kezet ráztak. Jeremy nem volt új ebben a bizniszben, érezte, valami nincs rendben. Mások ilyenkor már sokkal barátságosabbak. Lehetséges, hogy mégis emlékszik a fiúra, csak nem mondja ki? Mindenesetre, folytatta a taktikát, később ráér változtatni. Elliot beleegyezett az asztalhoz ülésbe.
 A halvány mosolya ígéretes kezdésnek tűnt, így Jeremy egy őszinte, elégedett vigyort eresztett el az arcán. Mellé ült, egész közel, hogy el tudja olvasni, ha valamit épp a könyvben mutat a griffendéles. Kezdett melegebb lenni, valószínű, a manók meggyújtottak a kandallókba, vagy hova szoktak. Türelmesen végighallgatta, sokkal könnyebb volt így.
 Elővette a füzetét, és a pennáját. Belemártotta a tintába, majd elkezdett jegyzetelni. Közben bőszen bólogatott, jelezve, hogy tartja a tempót. Nehéz volt számára olvashatóan írni, így akaratlanul kidugta a nyelve hegyét.Mikor végeztek, feltette a kérdéseit.
- Most akkor ez... - mutatott rá az egyik törvényre. - ennek a fordítottja? - reménykedve pillantott fel Elliotra, remélte hogy most megértette. megrázta a fejét, hiszen saját magától is rájött, nagy baromságot mondott.
- Sosem fog menni... - volt benne kis elkeseredés, de ennyi azért nem. Szokása volt az érzései eltúlzására, amikor a jófiút játszotta. Mintha egy erősítőre kapcsolta volna a kimutatott érzelmeit. Talpával rugózott a szőnyeggel porított padlón. Milyen rég érezte magát így? A Roxfortban az utolsó hónapokban már nem is erőlködött, hogy másként tegyen, mint ami.
Úgy érezte, visszatért.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 27. 20:22 Ugrás a poszthoz

Elliot
- Ez igazán kedves tőled. Örülnék, ha segítenél néha.
Mikor leültek az asztalhoz, nem látta semmi jelét annak, hogy zavarná a közelség, így ott maradt. A magyarázást Elliot jobb válla fölött szemlélte, míg el nem kezdett jegyzetelni sőt, közben is át-át nézett, hogy jól írta-e le a szöveget. Sercegett a papíron a dísztelen szürke toll, olyan gyorsan írt, hogy a tintamártogatás következtében pár apró tintacsepp kezdett el beivódni a rostok közé.
Fürgén húzta át az elírásokat, az írásképe a szokásos olvasható, és olvashatatlan határán volt. ilyen téren nem figyelt a külsőségekre nem olyan volt, mint a megjelenés, ez nem annyira elítélendő. Elliot valószínű észrevette, hogy kidugta a nyelvét, ugyanis a szeme sarkából látta, ahogy vigyorog. Jeremy ügyet sem vetett rá, had mosolyogjon, amíg tanít, mindegy mit csinál.
Mikor Jeremy felerősített kétségeit meghallotta, eltolta magától a könyvet. A fiú már érezte, hogy egy elnyújtott beszéd következik arról, hogy ne adja fel, de az igazán meglepte, hogy Elliot megpaskolta a vállát. Ezt viszonzásképp rámosolygott, jelezve, hogy minden rendben, majd bólintott egyet, folytathatják.
Levette pulóverét, ami nem is volt meglepő, az idő az esővel lehűlni készült, és jobbnak látták előbb növelni a hőmérsékletet, minthogy dideregve kelljen várni egy kis melegre. Úgy döntött ő is tesz a hőségellen valamit, ezért kicipzárazta a sajátját. Egyelőre ennyi elég volt, hogy ne süljön meg. Felnézett a plafonra, bele a lámpába, nagyot sóhajtott, beletúrt a hajába feszültsége levezetéseképp, majd folytatta a körmölést.
- Már értem. És, milyen az itteni közösség? A házak ugyanolyanok egymással, mint a Roxfortban? – egy ideig hallgatott, emésztette még az elmagyarázott szöveget, végre meg is értette. Egy kis ideig hezitált, majd feltette a kérdést, ami bármelyik srác arcára felcsalta a buta vigyort. – Vannak jó csajok?

Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 29. 13:06 Ugrás a poszthoz

Renée, még a házuk előtt.

Jelmez

Semmi kedve nem volt felkelni az ágyról.
Kihagyta a vacsorát az iskolában, inkább itthon kapott be pár falatot, és felment a szobájába. Ma volt a Halloweeni buli, amit a Roxfortban inkább került, de itt idén esélye sem volt a kihagyására. Miért is akart fogadni a Star Warssal kapcsolatban, miközben meg sem nézte? Nem volt ideje, nem gondolta, hogy kötelező lenne megnéznie. Hát, ennek most itta meg a levét, mivel elvesztette, és a lehető legrosszabb büntetést kapta.
Egy eridonos csajt kellett elvinnie a bálra, és a jelmez is ki volt kötve. Egy számára szintén ismeretlen filmből… vagy rajzfilmből volt, az Alíz Csodaországbanból volt egy nyúl egy órával… Fogalma se volt mit keres egy nyúlnál egy óra, de ők tudják. Beállt a tükör elé, nagyon sóhajtott, majd elkezdett készülődni. Bordó nadrág. Az nem is volt olyan vészes, egy kicsit szoros volt az ő ízléséhez, de ez van. Fekete cipő, az egyetlen normális része a jelmeznek, úgy gondolta, lehet nem is olyan vészes. Levette a pólóját, és gyorsan átváltotta a fekete ingre. Egy ideig bíbelődött a gombokkal, túl macerásnak találta az effajta dolgot, így csak nagyon ritkán vett fel inget. Erre jött valami piros szintén gombos ruhadarab. Egy túlméretezett láncos óra, ami valamiért nem rendelkezett súllyal, gondolta meg van bűvölve, mégis járt. Egy…. Arany csokornyakkendő következett, amit gyorsan feltett. Már azt hitte, kést, túlélte, annyira nem is rossz, amikor észrevette, hogy a zacskó alján lapul még valami.
Nyuszifülek. Olyan sebesen dobta el, mintha tűzforró lett volna. Végül felvett egy kabátot, ami eltakarja a teljes jelmezét, és a sátáni fejdíszt eltette a zsebébe. Elég lesz a később felvennie.
Sietősen távozott a házból, szerencsére nem is látta senki. Igyekezett sötét helyeken közlekedni a faluban, meg ne lássá, míg elért a címhez, amit adtak neki. Nem volt más hátra, mint lenyelni a büszkeséget, feltenni a füleket, és becsengetni.  Ki tudta? A lány akár aranyos is lehetett volna, ezért mosolyt erőltetett az arcára, és a pálcájából egy intésre kinőtt egy virágcsokor.
És becsengetett.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. október 29. 13:07
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 29. 15:26 Ugrás a poszthoz

Ehh.... Renée.

Gyalázat

Nyílik az ajtó csöndben, mégsem lát senkit. Csak egy masnit lát alul...Ajjaj, Ekkor jött rá Jeremy, hogy nem a saját korosztályával kell menni a bálba. Bár a mosoly az arcáról nem tűnik el, legbelül úgy befagyott, hogy el is felejtett válaszolni, két másodpercig csak butáán mosolygott a lányra, mint valami egy olyan fura férfi barbie.
- Eh?! Mármint. - zavarodott vigyor. - Azt nem mondanám, hogy a tiéd, ne tárgyiasítsunk, de igen, a hozzád tartozó személy vagyok.
Gyors mozdulattal a kezébe nyomta a csokrot, majd felemelte a hatalmas óráját.
- Nem szeretnék elkésni...lassan indulhatnánk. - megvárta, míg a lány kiér, berázta mögötte az ajtót, és elindult a törpeAlíz mellett az iskola felé. Ahogy közeledtek, a köd egyre csak sűrűsödött a köd körülöttük, így egy kis fényt varázsolt lumossal.
- Szóval... hogy hívnak? Én Jeremy vagyok, Rellonos, ötödikes. Most elmondom a szabályokat. Nincs tánc, maximum körbeugrálsz. Nemtudom mit szoktak az ilyen bulikon csinálni, de a programokat is megvétózhatom, hogy miket csinálunk meg, és miket nem. Ha lesz fotózás… Azt csinálhatunk. Neked valami óhaj-sóhaj?
Odaértek az iskola kapujához, amit Jeremy könnyedén betolt, megvárta, míg a lány besétál, utána maguk mögött hagyta bezárulni a kaput. A nagyterem pár lépésre volt tőlük, ott is előreengedte A lányt. De amit látott, nem kicsit lepte meg. Fekete-fehérben volt minden. Tényleg minden, mintha egy régi filmben lettek volna. A csontvázakból álló banda rázendített egy ijesztőnek szánt dallammal.
Morogva, de kitartotta karját, hogy belekaroljon a lány, ahogy az szokás volt. Szeme össze-vissza ugrált, keresve az ismerős arcokat.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 30. 21:48 Ugrás a poszthoz

Renée...

Gyalázat

- Akkor jó. – bólintottam nagyot, majd megeresztett egy mosolyt. Miért ne?
Az út eleje, míg nem értek ki a faluból némán telt el, utána pedig Jeremy törte meg a csendet, először a fényt hozó varázsigével, majd a bemutatkozással, és a szabályokkal.
- Amelia? Szép név. Eridon, elsős… Valahogy éreztem. – a kislány vehette sértésnek, vagy nem, nem nagyon érdekelte. Próbált lassítani, visszavenni a megszokott hosszú lépteiből, hogy a gólya tudja tartani a lépést.
Az iskolába érkezéskor egy csontváz nyitotta nekik a terem ajtaját, Jeremyre emelte üreges semeit. A fiú valamiért úgy érezte, hogy vigyorog a megbűvölt csontváz, így morgott egyet, és ő is tartotta az ajtót. Ha ő szervezte volna ezt az egészet, akkor biztos félúton elengedte volna.
A lánnyal karöltve egyből az asztalokhoz ért. Az italokat már-már kínosan ijesztőnek beállított palackokba töltötték, Jeremy fel is kapott egyet egészen kicsi fiolát, és megitta az egészet, nem törődve a benne mozgolódó pókkal. Persze hogy nem jött ki az álpók az üvegből, ezt az egész bulit életképteleneknek tervezték, még véletlenül se kelljen valakin heimlich-fogást alkalmazni. Az ujjai ról leszedte a port, és a pókhálót. Sajnos nem alkoholtartalmú olt az ital, valami mélylila színű, mentolos ital volt. Legalább nem rontotta el a szájízét.
Színpadiasan végighúzta a karját a kínálat felett, jelezve vegyen a lány valamit.
És megszólalt a kis törpe. Szíve szerint azt mondta volna, „Bizony nem ilyenre számítottam, szóval essünk túl rajta.” De egy nagy sóhaj után válaszolt. Persze a megjátszott kedvességgel.
- Próbáljuk. Van valami ötlet?

Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 31. 00:00 Ugrás a poszthoz

Elliot
- Én sem voltam sokat eddig az iskolában, szabadidőmben, a nővéreméknél lakok. Sokkal nyugodtabb a környezet, mint itt. Plusz sokkal kényelmesebb egy külön szobában. A csárdában? Még nem voltam ott, érdemes benézni? – próbált érdeklődő leni, de már megtudta, amiért jött, ez már csak formaság volt számára. Folytatta az okítást, de már csak felszínesen, hiszen végre megértettem a dolgot. Becsukta a könyvet, és arrébb tolta.
- Ha valahol verseny van, ott biztos rivalizálás is lesz. – bölcselkedett Jeremy. Az igaz, hogy a Mardekárban igen sok pontot szerzett, de maga a ház nem a tanulásról szólt. azt meghagyták a Hóllóhátnak, ők inkább a pontszerzés egyéb formáját preferálták. – És itt általában ki szokott nyerni? Még szerencse, hogy nem utálod, jómagam is kviddicses lennék, terelő. – olyan büszkén mondta, ahogy csak tellett tőle. Tény hogy szerette a játékot, de ha önmagát adta volna, az egész beszélgetést fapofával ülte volna végig. Ám itt érkezett el az érdekes része Elliot rozsájának. Ha még érzi, hogy hazudik… Biztosra kell menni, egy ilyen felett nem lehet elsuhanni.
Oldalra döntötte fejét, és érdeklődve, elmosolyodva kérdezte.
- Érzed? – nem hagyta abba a színjátékot, még így is jobban érezte magát. Válaszolt a lány kérdésre. Még azelőtt reagált arra, mielőtt az előbbi kérdésérő leránthatta volna a leplet Elliot. – Attól félek, hogy ebben a korosztályban már mindenkit elkapkodtak, hogy későn érkeztem. Ó, és hogy hívják a lányt? Sok ideje vagytok együtt? Ne aggódj, miattam, szerintem ura vagyok az érzéseimnek, nem fogok egyből beleszeretni valakibe.
Rákönyökölt a térdére, hogy alaposabban figyelembe vegye a fiút.
 Fülbevalója van?
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 31. 02:08 Ugrás a poszthoz

Elliot

Egy nagy bólintással adott igazaz Elliot szobával kapcsolatos véleménykifejtésére.
- Biztos, hogy be fogok nézni valamikor, remélem, ott leszel. – mosolyodott el. Nem tudja miért tette ezt? Volt egy olyan érzése, hogy a srácnak ez szimpatikusabb lesz a többi módszerénél. Jeremy mintha fürkésző arckifejezést fedezett volna fel Elliot arcán. Gyanakszik? Csak érdekesebb lesz tőle a játék. Ennek hatására széles, cinkos vigyor ült ki arcára, most az egyszer őszintén azt érezte, amit kimutatott.
Mindig is élvezte a kis egyszemélyes játékát, amiben az emberek befolyásolhatóságát, megtéveszthetőségét tette próbára. A legtöbb esetben úgy végződött, hogy a másik illető egy szimpatikus emberre találkozott, akit Jeremynek hívnak, ő pedig az utolsó darabkáit is elvetette az emberiségbe vetett hitének. A pontverseny hallatán horkantott egyet.
- Mily’ meglepő? – szavai csöpögtek a szarkazmustól. A kviddicses mondatra reagálva felemelte jobb kezét, ötöst remélve. Nem akarta lerántani a leplet titkáról, de ez csak még jobban felpörgette Jeremyt. A kihívást szerette a legjobban.
- Had’ találjam ki… Titkos auror múlt? Nem… Hydromágiával figyeled a szívverés gyorsaságát? Vagy valami sokkal egyszerűbb? – gyerekes csillogás jelent meg Jeremy égkék szemeiben, ahogy végigmérte Elliotot. Vajon mit rejteget előle?
És akkor Elliot mondott valamit. Jeremy arcán ártatlan mosoly ült a mondat előtt, és még közben is. Ó, szóval inkább a fiúk érdeklik? Vagy mindkettő? Nem volt lényeges. Itt volt a nagy esélye, hogy a bizalmi szintet feljebb kerüljön. Ha ezt jól reagálja le, talán jobban meg fog benne bízni.
- Két év? Hűha, jól bírjátok! A Roxfortban volt csak mindenki a gyors összejövések, és gyors szakítások híve? – A mosoly még szélesebbre húzódott, megjelentek a fogai, és már nevetett is.  Bár mélyen belül gondolta ő, hogy azért maradtak ennyi ideig egymás mellett, mert nincs annyi srác, aki ugyanígy érezne. – Nem csinálok belőle nagy ügyet. – kacsintott egyet hozzá. És akkor minden megvilágosult Jeremy előtt. A megérzései… Helyesek voltak. Azért nyomta eddig is azt a szöveget, azt a reakciósorozatot, amit a lányoknak szokott, mert valahol az agya mélyén villogott az a bizonyos jelzőlámpa.
Ő tényleg egy géniusz.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. október 31. 02:11
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. október 31. 16:38 Ugrás a poszthoz

Elliot

- Akkor talán ezen a hétvégén benézek valakivel oda. - ó, a mi Jeremynk nagyon belejött ebbe a kis játékba. Tudta ő, ez olyan mint a biciklizés. A saját szemléletében nem volt erkölcsi feketepont a hazugság, számára ez eszköz volt, hogy elérjen akármit. Gyakran vetül fel benne, hogy lehet szociopata, mert nem sokszor érez empátiát mások iránt, de utána eszébe jut azon kevés alkalmak egyike, amikor megszánt valakit.
A viszonzott pacsi jó jel, általában a sport hozza meg két férfi közt azt a bizonyos baráti, de közömbös kapcsolatot, tehát ha beszélnek, kedvesek egymással, általában ez a téma jön elő, de ha valamelyiknek szüksége lenne bármire, a másik nem segítene neki. Jeremy legalább is ezt figyelte meg kiskorában, amikor az apja elment a kviddicsmeccsekre. Az elején még nagyon nehéz volt lehámozni a közömbösséget a többi ember arcáról, hogy átlásson rajtuk, és meglássa a valódi érzéseiket, gondolataikat, de miután ő is ezt tette, rájönni minden apró titkára az iparnak.
- A kíváncsiság vitte előre a világot, és engem nagyon érdekel, mi a titkod. – ezúttal úgy nézett a srácra, mint aki tudja mi a dolga, és meg is fogja fejteni Elliot rejtélyét. Jeremy a térdére könyökölt, majd tenyerén pihentetve fejét, elemezte a srácot.
- Lehet legilimentor, de akár… Melodimágus is. Ha a hydromágussal közel jártam, akkor valószínű, a született képesség az.
Diadalittas arckifejezéssel dőlt hátra a székben, és a levegőbe bokszolt kettőt. Feje hátradőlve, szemével viszont Elliot arcát figyelte.
– Most, hogy meg lettél fejtve, te jössz. – Nem tudta, mit gondol Jeremyről Elliot, itt volt az ideje, hogy nyíltan, de mégis játékosan folytassák az eddig is zajló néma fejtegetést. – Ne tagadd, hogy gyanús vagyok, láttam ahogy méregettél.

Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. október 31. 16:38
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 3. 19:34 Ugrás a poszthoz

Renée...Amelia

Gyalázat

Jeremy csak állt az asztal mellett, és figyelte a diákseregletet. Voltak ott klisés vihogós lányok, akik csoportba verődve sugdolóztak, kibeszélték a lányokat, és mikro egy gyanútlan elsős fiú elsétált mellettük, elkapták a vállánál fogva, és innentől kezdve nem volt menekvés. Szegény flótás eltűnt a szerpentin- és csillámfelhőben. Mikor kiszabadult a hosszú körmök fogságából, rúzzsal egy szív volt rajzolva a homlokára. Az üstöke ragyogott a töménytelen csillámportól.
 Jeremy félmosollyal figyelte a jelenetet, ám sajnos véget ért, ugyanis egy gavallér srác felkérte az egyik csitrit. Bár a terem másik végében álltak, még Jeremy is hallotta a sikongatást. Ez egy időre lefoglalta őket.
Szeme továbbhaladt, mígnem látott valami olyasmit, amitől megállt a szíve. Egy bizonyára nála idősebb pár volt az, mindkettőnek szét volt tetoválva az arca… Legalább is olyanná sminkelték.
Mintha ismerősek lettek volna, de nem tudta eldönteni kik. Minden esetre, elkapta a tekintetét róluk.
Elismeréssel tartozott a kislánynak, akivel jött, ugyanis eddig teljes csöndben álldogált. Jeremy rásandított, mikor a szoknyájával kezdett el bíbelődni. Gondolta csak kisimítja a ráncokat, vagy ilyesmi, de nem, Amelia egy tőrt húzott elő.
- Ennyire ijesztő lennék? – próbált viccelődni a fiú és mikor a lány felé fordult, a levegőbe karmolt. Egy erőtlen nevetést is fűzött hozzá. Nagyon nem akaródzott jópofizni, de szegény lány nem tehetett róla, hogy rákényszerítették. – Tudod is használni, vagy csak dísznek van, mint szépe Helénának?
Mindig is érdekelte a görög mitológia. Az egyik legutáltabb személyről beszélt Jeremy. Azért nem szerette, mert kapott egy tőrt…. és ő elnevezte tükörnek, és szépítkezéseknél használta.
- Az a helyzet, ha akarnék, sem tudnék táncolni. – elhallgatott, lassan lenézett Ameliára – Ugyanis nem tudok táncolni.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 4. 21:47 Ugrás a poszthoz

Renée.

Gyalázat

- Francokat. - valóban kíváncsi volt a lány tudására, de nincs az az isten, hogy a kér nyuszifül nevetségességét megkoronázza egy üveggel is a kobakján. Lehajtotta a fejét, lopva körbenézett, újra ismerős arcokat keresett, de mikor nel talált, felemelte tekintetét. Nem is olyan messziről nevetés... Nem, röhögés hangzott fel, mire dühösen odakapta a fején. Kiderült, nem rajta nevettek, hanem az egyik srácon, aki leitta a fehér indjét valami sűrű, vörös folyadékkal.
Lustán visszafordult Ameliához, aki már a levegőben volt ekkor. Kis... legalább is Jeremyéhez képes kis ujjai ráfonódtak a fehér szörnyetegekre a fején, és gyors mozdulattal le is rántotta róla. A füle tövénél egy ideig még érezte ennek a nyomát, de valami sokkal fontosabb dologgal törődött.
A lány feldobta, és egy eridonoshoz méltó bátorsággal, és meggondolatlansággal utána küldött egy tőrt, aminek a hatására hozzászegeződött a falhoz. Egy rövid ideig még rezgett a tőr markolata, majd a lány odament, neki támasztotta bal kezét a falnak, míg jobb kezével kihúzta fegyverét.
- Nem rossz egy törpétől. - mosolyogtam rá, majd el is illant az arcáról, ugyanis nem volt őszinte. - A cirkuszból szalajtottak, vagy mi?
Amelia következő mondatából tudta, hogy felbomlott a dominanciája a lány felett, nem kellett volna mosolyognia. Nem lett volna rossz megtanulni táncolni, ugyanis fontos része az életnek. Sajna Jeremy a zenét sem kedvelte, nem hogy arra rázza magát. Ha csak megmozdult, már úgy érezte, lejáratta magát.
A füleket elvette a lánytól, ledobta a földre, majd oldalazva belerúgott egyet, mire az eltűnt az asztal abrosza alatt.
- Ennyit erről. Ami meg a táncot illeti... - körbenézett a terítéken. - Nem hiszem el, hogy száz féle ital van itt, és egyben sincs alkohol. - úgy tűnt, tiszta fejjel kell végigszenvednie a táncot. - Egye fene.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 9. 00:10 Ugrás a poszthoz

Renée

- Van még valami, amit feltétlen tudnom kéne? Bűnöző múlt, egyéb rejtett fegyverek? Szép is lenne, ha hozzáérnék a válladhoz, és egy ujjal kevesebbel emelném vissza. – félmosoly húzódott Jeremy arcára, aki most az egyszer komolyan viccesnek találta a poént.
 Eddigi beszélgetésük számára nem volt valami élvezetes, ami azt illeti, maga sem tudja, miért csinálja mindezt csak a lányért. Talán megszánta a kis törpét, hogy a számára fontos bulira - bár annak nem nagyon lehet nevezni -  Jeremyvel kellett jönnie. Lassan követte Ameliet a parkett felé. Hosszú, kimért lépései ezúttal megrövidültek, és igyekezett össze-vissza kanyarogva célbaérni, kiélvezve minden percét a tánc nélküli nyugodt pillanatoknak. Végül nagy levegőt vesz, és belép az ugrándozó szerencsétlenek tömegébe.
Kétségbeesést színlelő arccal nézett a lányra, és állt, mint… Nem jutott semmi hasonlat az eszébe. Az egyik másodikos kinézetű, nyeszlett fiú meglökte Jeremyt az esztelen csapkodása közben. Gyilkos tekintettel nézett le a srácra, majd Amelie felé haladva fél kézzel fellökte. Csak semmi feltűnés. Talán et volt a legjobb abban, hogy a kavalkádban voltak. Erőtlenül felemelte jobb karját, de az erőtlenül visszazuhant.
 Ez lenne a tánc? Persze, már látott, sőt, még színlelte is egyszer, de nem értette mi olyan jó benne. Nagyon nem neki való, hiszen a zene is hidegen hagyja. A hangok semmilyen hatással nincsenek rá, így csak állt, és nézte a többi gyerek csámpálását.
 Ami azt illeti, kitűnt a tömegből, a nem mindennapos magasságával. Zavartan, lopva körülnézett újra. Ha még öt percet itt kell töltenie, valószínű, hogy bájitalba folytja magát. Vagy mindenki mást, míg egyedül nem lesz.
Már nem volt sok hátra.

Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. november 9. 00:11
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 16. 22:49 Ugrás a poszthoz

Szaffi.

Az ajtó halk kattanással becsukódik, Jeremy kívülről bezárja, majd útnak indul. Szokásává vált a kora reggeli séta, mindig másfelé indul, hogy lassan megismerje a környéket. Nemrég egy ismerősről derült ki, hogy vérfarkas, ki tudja, mi történik ma? Végigbaktat főutcán, gumitalpa csikorog a nedves macskakövön. Az utak kihaltak, alig látni mozgolódást.
Előveszi a kabátzsebébe tett sálat, és gyors mozdulatokkal körültekeri a nyakát vele. Kesztyűt nem hozott, de nem is volt gond, zsebébe dugva sétált át az iskolába vezető úton. Hétvége volt, de az kastély körül is volt bőven látnivaló, és ő egy magányos helyre vágyott. A réteken sétálgat, egy fedett helyet keresve, de nem talál semmit. Ekkor már haza akar fordulni, de meglát egy öreg fa ágain támaszkodó nagy faházat. Megrántja a vállát, és elindul arra.
 Sietősen mászik felfelé a lépcsőkön. Ízületei kifehérednek, a szálkás deszkák szorításától mire felér, de úgy tűnik megérte. Kellemes, hangulatos hely. Csak egy gond van vele. Nincs egyedül. Épp fordulni készül, amikor találkozik a tekintetük. Csinos lány, bár így is nehézkes mosolyt erőltetni az arcára, ugyanis már itt kell maradnia, holott csak a gondolataival akart együtt lenni.
- Szép korareggelünk van, ügye? – ereszti felé barátságos hangnemmel a kérdést, majd lassan közeledni kezd hozzá. Égkék szemeivel kitartóan fürkészi az előtte ülőt, hátha valami le tud szűrni a külsejéből, mielőtt még megszólalna. – Jeremy Claythorn, ötödikes rellonos. – Az nem akarja a lány tudatára adni, hogy prefektus is, majd később. Egy mellette lévő babzsákfotelbe huppan, amiről kisebb porfelhő száll fel, majd kényelmesen elnyújtja lábait a földön. Némán figyeli a lány reakcióját.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. november 16. 22:56
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 17. 22:44 Ugrás a poszthoz

Szaffi. Meg Az

Ahhoz képest, hogy milyen energikusan indult el a háztól Jeremy, A babzsákba süllyedve majdnem elnyomja az álom. Néma vigyorral vette tudomásul, hogy egy házba tartoznak. Oldalra sandít fekve, és felméri a lányt. Igen, ez hihető, bár nem sokat lehet belőle látni a hálózsák miatt.
- És, miért aludtál itt? Száműztek a szobádból? Mert akkor szólhatok az érdekedben. – ezt nem viccnek gondolja, bár akkor már az is érdekelné, miért lyukadt ki itt. – Nekem nincs sok gondom az ilyesmivel, a faluban élek egy házban.
Nem tudja, miért is mondta ezt, hiszen felesleges információ volt. Próbál csöndben maradni, hátha megtűrik egymást némán, de a lány kérdezősködik. Nem sóhajt, csak mosolyt erőltet az arcára, és igyekszik barátságos hangnemet megütnie ilyen korán.
- Nem vagyok valami jó alvó, sétálgatni szoktam reggelente, hogy ne üssem fel a háziakat. Most erre vetődtem, bár bevallom, azt hittem egyedül leszek. – mondja behunyt szemmel. Nem lenne jó elaludni egy rellonos mellett, az egy dolog, hogy ő is az, de nem bízik meg bennük. Az állatfajos viccre nevetés helyett csak egy szemforgatás jut. Beletúr a hajába, majd a lányra néz. – Nem haltunk ki, csak kevesebben vagyunk. Egyébként is, te takarodó után kint tartózkodtál? Ejj ejj, ennek büntetőmunka lesz a vége. – direkt nem világosította fel a rellonost a rangjáról, gondolja jót fog mulatni az arcán, amikor megtudja. Becsukva tartja a szemét, amikor kívülről két surrogó hangot hall. Akár egy bogár is lehetne, de van benne valami különös. Kinyitja jobb szemét, majd a balt is, de mikor nem lát semmit,  társa felé fordul.
- Te is hallottad ezt?
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 18. 22:50 Ugrás a poszthoz

Szaffi.

- Nem tudom, mitől ilyenek mostanában az emberek. Szerintem nem jó érzés aludni. Nem is érzel semmit. – mondja teljes beleéléssel, miközben jobb mutatóujjával köröket rajzol a babzsákfotelre. Igazán elmélázik, kis késéssel kapja fel fejét a kérdésre. – Kedvelem a magányt… Ne vedd magadra. A csöndben sokkal jobban lehet gondolkodni. A napfelkelte is szebb, ha nem kotyognak bele. – viszonozza a lány vigyorát, majd egyből visszafordul az ablakhoz. A napfelkeltétől narancssárgában, és vörösen úszik a keleti horizont. Kint erősen fúj a szél, de szerencsére valamennyire menedéket ad az öreg faházikó. Szaffi kételkedi a büntetésben, amire önelégült mosollyal válaszol. – Nincs szükségem eredetibbre.
Talán ezzel már elárulta magát, de igazából ismernie is kéne a háza prefektusait.  A gyanús hang eléggé kizökkentette a gondolataiból, fejét félig felemelte, csak épp hogy rálásson a lányra a szövet mögül. Meglepődve tapasztalja, hogy a tekintetük találkozik, a lány ugyanis olyan… különösen bámulja. Az arckifejezése megváltozik, más, mint amikor a házba érve felébresztette. Az ajkai mozognak, de csak később fogja fel, a hangok jelentését. Szemöldökráncolva nevet rajta, csak egy átlagos rellonos viccnek hiszi. Szaffi azonban nem mosolyog, inkább csak csodálkozik a saját mondatán. Erre csak vigyorogva sóhajt egyet, és erőtlenül visszaejti a fejét a zsákra.
A zúgást úgy tűnik, csak ő hallotta, de ami azután következik, zavarodottságot, és gyanakvást táplál rellonosunkba. összeszorítja ajkait, és gondolkozni kezd, mire fel kapja ezt az ajánlást. Mire bármire is vezetnének a gondolatai, a másik már odasétál, és meglepően kellemes, de egyben nyugtalanító helyen foglal helyet. Jeremy mocorogni kezd, próbál tenni valamit az ellen, hogy a lány irányítson, de nem sok szabad helye van így besüppedve.
- Ne… - kezd neki, de Szaffi ugyanakkor kezdi a mondatot, így elhallgat. – Hát, én még mindig magányt szerettem volna.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. november 18. 22:51
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 24. 16:55 Ugrás a poszthoz

Elliot
-    Köszönöm. – ujjaival dobolt az asztallapon, miközben továbbra is az előtte ülő – számára már haszontalan – személy vonásait fürkészte. A mozdulataiban volt valami… védekezést, amit csak a tapasztalat miatt vett észre. Egy rövid életű mosollyal reagál arra a gondolatára, hogy már szinte egy ragadozóként viselkedik ezekkel a megfigyelésekkel. Tettetett örömmámora közben azért Elliot arcára sandított, hogy betalált-e. Igen, sikerült, már ezt nem volt meglepő. egy időben nagyon foglalkoztatták az ilyesmi, csak hogy ismerje azt, amitől tartani a kell.
- Köszönöm nem volt olyan nagydolog, csak logika kellett hozzá. Az meg szerencsére van bőven. - a szoba másik végében heverő táskájára pillantott, ami az asztal lábának döntve, félig nyitva hevert a kőpadlón. Már mehetett volna, de ekkor megszólalt Elliot.
„Az elején még barátságos mosollyal hallgatta a szöveget, majd ahogy előre haladt, átváltozott egy önelégült vigyorrá. Lassú tapssal jutalmazta a végén és megszólalt.
-  Ahogy az egy melodimágus tanonctól várható volt. Nem pontos, mindenre kiható feltérképezés, de azért a lényegére rájöttél a dolognak. Tulajdonképpen a hasznot látom az emberekben és csak ez motivál. Tehát nem hinném, hogy szükségem lenne a haverságra – a szó közben összedörzsölte tenyereit, majd felállni készült. Meggondolta magát, és félúton visszahuppant.– És miért nem zártad le a beszélgetést már akkor, amikor ezt érzékelted? Kíváncsi voltál?

A fejében ez a forgatókönyv játszódott le, de már dobta is a kukába. Továbbra is bárgyú, ártatlan maszk mögött folytatta beszélgetést.
- Ügyes, a nagyját el is találtad! Szóval melodimágia, huh? Jól tudom, hogy az egy trauma hatására jön elő?
Mondta sokat sejtetően, hátha megered a fiú nyelve, és kikotyogja mi is volt az. Bal könyökét a kardára támasztotta, majd állát az ujjaival megtámasztva figyelte másikat. A felméréssel még mindig nem tudott leállni. Lejegyezte a haja színét, hogy mit csinál, amikor meglepődik, ilyesmik. Talán túllőtt a célon.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. november 24. 17:06
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 19. 19:23 Ugrás a poszthoz

Zehyrine

Kinézet

Jeremy nem igazán izgult. Nem először fog táncolni, és a lányoktól sem rezel be. Na, jó, Sabrának tényleg meg akart felelni. Egy héttel ezelőtt elhívta a lányt, aki beleegyezett. A nővérével elment vásárolni, mivel valami barom kikötötte, hogy csak fehérben mehetnek. Még a fiúk is. Jer alapból sápadt volt és ez rátett még egy lapáttal.
 Az ízlésben, teljes mértékben Lexinere támaszkodott, ő nem igazán törődött ezzel, ha nem volt szükséges. Olyan hat körül elkezdett készülődni, előre kikészítette a ruháit hajával sem kellett bajlódnia sokat. Bár egy kicsit gyorsított léptein, mikor az iskola felé tartott, a gyér megvilágítású úton. Belépés előtt gyorsan ellenőrzött mindent. Haja rendben volt, a fehér rózsát, amit ajánlottak a ruhához az üzletben nézte pár pillanatig, majd a háta mögé dobta.
Belépve egyből a lányt kereste, nem volt nehéz dolga a sok fehér ruhájú világos bőrű ember között megtalálni.
Egyből hatalmas mosoly terült szét az arcán, mikor tekintetük találkozott. Nagyokat lépve közeledett a lányhoz, kikerülve az előtte áramló sápatag sorokat. Megállt Sabra előtt, kinyitotta a száját, de egy röpke pillanatra nem jött ki hang rajta, csak szemét járatta a tökéletes sminken, a hajon, és a ruhán. Hirtelen elszégyellte magát, nem tudta, hogy fog mutatni mellette.
- Te... gyönyörű vagy. – mondta. A hangja inkább csodálatot sugallt, mint meglepődést. A korcsolyapályán is magára vonzotta a tekinteteket, mi másra számított volna? Zavarodottan a lány mellé fordult, hogy Zephyrine belekarolhasson.
Lássa meg mindenki, hogy Sabráról le lehet szállni, az ő kiszemeltje.
És csak is az övé.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. december 20. 00:47
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 20. 23:15 Ugrás a poszthoz

Zehyrine

Kinézet


Jeremy tekintetét gyakran mondták fürkészőnek, mintha mindent meg akarja jegyezni, amit lát. Most is épp ez történt. Figyelte Sabrát, ahogy szempillái megrebbennek, majd lesüti a szemét. Olyan ártatlannak tűnt ekkor, de a fiú valahogy mégis érezte, hogy Zephyrine nem ilyen. Ő állná a tekintetét. Kissé zavarta ez az álságoskodás, de csak azért tette a lány, hogy tetsszen neki. Bizonyára. Mi már lett volna? Magabiztosság sugárzott belőle büszkeséggel keveredve. Ezeket részben a lánynak köszönheti. Próbálta elrejteni azt, hogy valószínűleg ő a hálásabb kettőjük közül ezért az estéért.
- Ne játszd a szende kislányt. Te is tudod, hogy dögös vagy. - kissé erősnek tűnhetett, ezt próbálta egy vigyorral kompenzálni. Sabra belekarolt, ő pedig elindult a terembe a vakítóan világos kavalkádban. Bent szétszóródtak az emberek, ő pedig a mellette álló Zephyrinet figyelte, ahogy a kövér hópelyheken csodálkozik.
- Varázslatos, mi? - ezzel a jelzővel lehetett talán leírni a helyet a legjobban ezt a bált.
Önelégülten bólintott a lánynak, mikor az megdicsérte.
- Azt hiszem szabad ilyet. Ha jogos, legalább is. A nővérem segített kiválasztani ezt, én nem nagyon vagyok benne ebben a témában. - körbepillantott a többi fiún, akik épp táncoltak, vagy a terem szélén sutyorogtak. Nem egy volt otromba dísztalárban. - Igen, úgy látom jó ízlése van Lexinenek.
Szinte hitetlenkedve nézett Sabrára. Szemöldökét felhúzva kérdezett vissza.
- Valóban?... Hát nem hinném, hogy mondtad nekem, de köszönöm. Én is eléggé elégedett vagyok a méreteimmel. - egy kis szünetet tartott, majd nagy levegőt vett, és folytatta. - Ha már itt tartunk, szerintem nem egy irigy pillantást kaptam, mióta beléptünk. Nem kérdés, hogy te vagy itt a legszebb. - mosolygott rá, de legbelül fortyogott. Nem viccelt,több srácot is látott, aki Zephet bámulta, és ez tarthatatlan volt. Mintha nem látnák, hogy Jeremy ott van mellette. Tennie kellett valamit.
- Van kedved táncolni?
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. december 21. 16:40
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 26. 00:02 Ugrás a poszthoz

Zehyrine

Kinézet

Zephyrine beismerte amit kellet, de Jeremy nem akarta tovább húzni a dolgot, nagyot bólintott, majd tekintete továbbhaladt a fergetegen. Ez már a második ilyen alkalom, amit a kastélyban tölt. Az előző nem volt ínyére. Egy törpeakrobatával kellett táncolnia öt percig. Mármint... "Táncolni" . Nem igazán akart bármit is csinálni ott, sőt, a hangulatának köszönhetően egy csámpáló elsőst is fellökött. Szerencsére senki nem látta meg, így prefektusi hírnevén sem esett csorba.
 Tudta, itt muszáj lesz átesni a kellemetlen szokásokon, mint a végzősök keringője, meg úgy alapból a tánc. De Sabra mellett? Áh, nem lesz olyan nehéz. Mikor a lány is a körülöttük lévő sürgés-forgást nézte, ő lopva újra és újra végignézett a lányon." Erre szokták mondani, hogy legelteti rajta a szemét? " Erre a gondolatra kissé kizökkent, majd a bejárat felé fordult, és kimért lépésekkel bevezette a belekarolt Zephyrinet.
Nem tetszett neki a hó. Olyan művolt úgy, hogy egyedül a kinézetében egezett vele, semmi más nem emlékeztette őt a hóra miatta.
- Nem sokat meséltem róla, valóban. - megvakarta gyorsan tarkóját, majd Sabra szemébe nézett. - Tudod, ez elég bonyolult sztori...
Kis szünetet tartott, oldalra nézett, mintha valami hihetetlenül fontosat figyelne a padlón. Majd megemberelte magát, és azt mondta, ha valakinek el kéne mesélnie az egészet, akkor az valószínűleg Zephyrine lenne, így hát nagy levegőt vett, és belekezdett.
- Szóval a helyzet az, hogy mi csak féltestvérek vagyunk. Így én egy boldog teljes családban nőttem fel, míg ő az apjával élt. Ami annyira nem lehetett jó. Aztán itt találkozott egy Olivér nevű sráccal, és mire ideértem, hogy bekopogjak az ajtaján, már egy babával fogadott. Ami valljuk be, egy kissé meglepő. - gyorsan megforgatta a szemét, majd kiegészítette mondandóját. - Jó, mondja az, aki megjelenik a háznál, hogy Szia, én vagyok a féltestvéred. Már eltelt pár hónap, de még mindig nem olyan igazi a kapcsolatunk testvérként, talán sosem lesz olyan. De elkísért egy kviddicsmeccsre, meg segített vásárolni, szóval jó úton haladunk.
Ahogy elhagyták a szavak az ajkait, összeszorította száját, majd homlokráncolva, elkapta fejét. Nem igazán volt beszédes fajta, most viszont alaposan folyt belőle a szó.
- Bocsánat. - kissé elszégyellte magát a túlzott bókokért, amik neki nem is igazán tűntek fel, csak úgy jöttek.
Csodálkozva fordult a terem végébe.
- Nem is vettem észre. Amúgy az forrócsokiszökőkút. Emlékszem, Annelie épp az egyik DÖKössel beszélte meg, hogy miként oldják meg a bögrék mennyiségét. Ő is prefektus, így néha hallani ezt-azt a készülődő eseményekről. Vagy arra a másikra gondoltál? - mutatott az asztalon álló jóval kisebb szerkezetre.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 27. 22:42 Ugrás a poszthoz

Zehyrine

Kinézet

- Mintha őt hallanám, amikor beenged először a házba. - viccelődve fogatta a szemeit, majd a lányra mosolygott. - Neked van valami öcsi, húgi, nővér, bátyus? A szüleid együtt élnek? Az enyémek igen, ami érdekes, hogy még Lexine előtt is, sőt a bátyám még az egész előtt született egy évvel. Ő még a Roxfortban van egy kis ideig, nemsokára végez.
Nem igazán értette, miért is mondta el mindezt a lánynak. Igazán vakmerő akcióba vágott hősünk, ami  azon bukott, hogy Zephyrine elmegy-e a házukhoz a bál után. Igen komoly, és lehetelten dolog volt ez, ezért mindent be kellett vetni.
- Amúgy nagyon... Érdekes velük lakni. Lexinek van egy bizonyos.... személyisége, amit az ember vagy imád, vagy az idegeire megy. Nekem az első van hála az égnek. Olivér meg olyan... Hagyjuk is. Négy hónapja lakok ott, de kétszer, ha beszéltünk. Nem nagyon izgatja a plusz egy lakó dolog. - gyorsan körbenézett a tömeg felett, hogy valahol talán meglátja, de nem.
Viszont valaki mást talált.
Egyből elvigyorodott, amikor szeme megakadt Vincén, a "geek" eridonoson. Ami mégjobban meglepte, az Luca volt. Tudta, hogy valami dögös navist hívott el, de hogy Lucát.... Nos, örült nekik.
- Figyelj, egy kicsit később be szeretnélek mutatni valakiknek, nem bánod? - nézett Sabrára, majd válaszolt a babás kérdésre. Büszke arckifejezéssel mesélt A kis bajnokról. - Noelt? A legmenőbb baba akivel valaha találkoztam. Nem igazán szeretem őket, de ő olyan aranyos... Bár néha este sírdogál, néha én kelek fel hamarabb, mint a szülei, és akkor... de mindegy is.
Zephyrine megfogta a kezét. Kellemes bizsergés futott végig a testén, de nem volt idő, már szedte is hosszú lábait a táncparkett felé. Zeph ujjait a tarkóján pihentette, így elég közel voltak egymáshoz. Lassan lenézett, hogy megtalálja Sabra csokoládébarna szemeit, majd félig suttogva megkérdezte.
- Figyelj, ha van kedved, megnézheted valamikor Noelt. - nem hitte, hogy nővére, vagy annak párja,(vagy akármije) vasvillával kergetnék ki a lányt.
Zeph felnézett rá, és elállt a lélegzete. Így közelről.... Szóval.... Ő nem talált rá szavakat. mozgása lelassult, csak bámult a lányra, majd.
Nos, szerintem mind tudjuk mi történt.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. december 27. 22:58
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 28. 03:02 Ugrás a poszthoz

Zehyrine

Kinézet

Nevetni nem nevetett, csak épp szusszantott egyet. Az biztos, hogy egy rugóra jár az agyuk. A Roxfortban így elég könnyű volt hódítani. Persze csak ha nem előzte meg a mardekáros hírneve. Ha gyanútlan volt a hölgyemény, akkor adta a ma született bárányt, de utána nem volt mit tenni. A gondolatmenet végére már azt sem értette, ezek az emlékek miért törtek fel ilyen hirtelen? Biztos nem vágyott vissza, mert.... mert itt már jobb, és ez biztos.
Sokszor elgondolkozott esténként ezen a kérdésen Jeremy, mi lett volna, ha Lexine nem engedi be. Ha Olivér nemet mond, vagy ilyesmi.
- Na látod, azt én sem tudom. Pislogtam volna kettőt, beköltöztem volna a kastélyba, és próbáltam volna meggyőzni Lexinet arról, hogy testvérek vagyunk, és ez jó dolog, minden adandó alkalommal. De szerencsére minden jól ment, és most ott lakok. Meglepően otthonos a vendégszobájuk, azt hiszem, hívhatom már a saját szobámnak.
Sabra megriadt a bemutatás hallatán, és el is kezdte keresni az illetőket. kicsit nyugtató szántékkal, kellemesebb hangnemben szólt hozzá.
- Ne aggódj, bízhatsz bennem, nem barátkozok olyanokkal, akik... nos tudod, szerencsétlenek. A lánnyal szerintem jól ki fogsz jönni. - mosolygott rá barátságosan, majd közelebb húzódott Zephez.
Mikor Sabra rákérdezett, a babás dologra, nem tudta palástolni a zavarát. De nem is akarta. Szabad kezével beletúrt a hajába, majd kínosan felnevetett.
- Ami azt illeti, igen. A múltkor Lexine még rajta is kapott, hogy én csitítgatom. Azóta ha elhallgat, már tudják, intézve van az ügy. Nagyon a szívemhez nőtt...Szerintem nem zavarná őket, az éjjeli ébredésekért cserébe ez jár nekem. Meg Lexi legalább látná, hogy van magánéletem, és nem egész nap otthon lógok. Az első hetekben csak tanulni vártam emberek közé, mert elég volt annyi is bőven a magyar nyelvből. - és ekkor nem létezett más, csak Sabra és ő. Pár másodpercre elfelejtett gondolkozni, azt sem tudta mit kéne tennie, majd mint egy isteni szikra, elcsattant az első csók.
Igen, pont olyan jó volt, mint ahogy képzelte. Vagy még jobb is.
- Kíváncsi voltam... - ennyit tudott kipréselni, még mindig a lány hatása alatt volt.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 29. 00:09 Ugrás a poszthoz

A betörni való arc.
[Zárt]

 
Nem sok dologra tudott gondolni 214 utolsó napja óta Zephyrinen kívül. Amikor nem látta senki, elmosolyodott. Igen, elmosolyodott. Teljesen kikészítette a helyzet, nem tudott mit csinálni vele. Egyik este, amikor már egyszerűen túl sok volt ebből az egészből, elhatározta, hogy sétál egyet.
Jól felöltözött, mikor mindennek kész volt elköszönt az otthoniaktól, majd útnak indult. Kilépett az útra, és az utca gyér, sárgás fényében rájött valamire. Esik a hó. Az első gondolata az volt, ahogy Sabra az ujjaira hulló pelyheket csodálja a bálon. És megint megtörtént, elvigyorodott. Hosszú lépésekkel indult el az iskola felé. A csontig hatoló hidegy égette arcét, de legalább kizökkentette őt az ábrándozásból. Egy Lumosal világította maga előtt az utat. A lehulló hó vakítóan tükrözte vissza a kékes fényt. A fák alatt még nem volt akkora mennyiség, így a szegényes növényzeten csillant meg egy-egy jégkristály. Halkan roppant bakancsa talpa alatt vékony réteg, ahogy egyre közeledett az iskola ablakaiban táncoló fények felé. Nem akart bemenni, csupán sétálni még egy kicsit, így jobbra vette az irányt, a csupasz fák közé. Nemsokára egy kisebb tisztásra ért, ahol azzal a szomorú ténnyel kellett találkoznia, hogy nincs egyedül.
Gyorsan eloltotta a mágikus fényt pálcája végén, és lassan odalépkedett. Az illető dohányzott, amit tiltanak az iskola szabályai, de nem nézett kis egy elsősnek, szóval inkább csak közelebb lépett a sötét alakhoz, és kissé rekedt hangon megszólalt.
- Lennél olyan kedves, és adnál nekem is egyet? Nehéz nap... - próbálta magyarázni az okát.
Mikor szájába kerül a cigaretta, és kigyullad a fény, kétségek kezdenek kavarogni Jeremy fejében. Sosem dohányzott, miért pont most kezdene neki, amikor minden olyan jól alakul? Már úgy volt vele, hogy inkább hagyja az egészet, amikor felpillant az öngyújtóról a tulajdonosra.
Az az arc....
Ismerte, és azt is tudta, hogy nem kellene itt lennie. Luca miatta sírta ki a szemeit, miatta omlott össze. Elöntötte a méreg. Nem csak azért, mert gerinctelen mozdulat volt elmenni szó nélkül, nem csak azért, mert látta lelki szemei előtt Lucát, aki épp Vincével meglátja a szemétládát, volt valami különös ellenszenv iránta. Mintha arcának minden egyes részlete idegesítené.
 El kell rontani, ez nem kérdés. Izmai megfeszültek, ökölbe húzódott jobb keze már lendült is, és hatalmasat csattant a Rellonos állkapcsán. Kegyetlen mosoly húzódott a száján, mikor látta a hatást. A meglepetés ereje használt, a célpont elvesztette az egyensúlyát.
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 29. 15:41 Ugrás a poszthoz

A meglepően harcias.
[Zárt]
[

Ökle sajgott, ahogy a másik arcához ért, de kárpótolta a reccsenés. Valamilyen morbid módon élvezte, hogy a másiknak fájdalmat okozott fizikailag, pedig ez tényleg nem ő volt. Ahogy a srác elterült, maga elé bámult, és próbálta megfejteni, miért is kerítette hatalmába ez a szörnyű érzés.
Ökölbe szorított kezén vöröslöttek az ízületek, majd mikor felnézett, az első dolog amin megragadt tekintete, egy véres folt volt a hó tökéletes fehér vásznán. Kezdett valóban morbid alakot ölteni a helyzet, de nem volt ideje tovább folytatni gondolatmenetét, Mihael felöklelte, így a földre került, védtelenül, felette a hihetetlenül gyűlölt arccal. Gyomra a rúgástól összerándult, nem kapott levegőt, szemei kidülledtek, ahogy feje a havas avarba csapódott. Egy másodpercre csak azt bámulta, ahogy a felette ülő csája szélén csordogál a vér, ajkai feldagadnak, ökle felemelkedik. A hópelyhek még mindig békésen kavarogtak a hűs éterben, mikor lesújtott. A perzselő fájdalom elöntötte az egész arcát, majd megbénította agyát, gátolva ezzel a gondolkozást. További csapások érkeztek arcára, pontosabban az orrára. A sötét, vérfagyasztó jelenethez immáron csillagok is társultak, amit egyértelműen nem jó jelek voltak. Gyorsan ellett lépnie, így lábát beakasztotta a másikéba, és a földre lökte, úgy, hogy most rajta legyen a sor, az ütések kiosztásán. Szinte vicsorgott, fröcsögött, ahogy minden egyes szóhoz egy-egy támadást is intézett.
- Miért...Hagytad...itt...Lucát?- szünetet tartott a mondatnál, hogy megszemlélje a hatást. Pontosan ott támadta, ahol ő, hogy tudja, mit is érzett.
Mintha kevésbé érezte volna a gyűlöletet, ahogy meglátta. A vörös ködbe, alaposan belekeveredett a szánalom, ahogy a vértől rózsaszínes fogak kivillantak, ahogy az egyik szem alig nyílt ki. idegen, hideg érzés terjedt szét orrában, majd egy pillanattal később egy vörös csepp hullott Mihael homlokára. Lefordult a hóba, jobb füle mellett pont  ott vöröslött Mihael köpete.
- Miért? - mellkasa szaporán emelkedett, majd süllyedt. Úgy érezte megtette, amit kellett, karjaiból elszállt az erő, csak remélni tudta, hogy nem folytatja a másik.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. december 29. 15:57
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jeremy Claythorn összes RPG hozzászólása (56 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel