Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Egy fekete szövetkabátba burkolózó férfi közelít a Minisztérium bogolyfalvi kirendeltségéhez. Haja rövidre nyírva is kuszán szerteszét áll, tekintete hóbortosan csillog. Didergő kezeit zsebébe süllyeszti, hiszen mert kesztyűjét ki tudja melyik bőröndjében hagyta, kénytelen megelégedni a kabát hűvös mélyedéseivel. A környék ekkor még kihalt, bár az előző napok ünnepi hangulatára, és a ma hajnali órákra tekintettel nem is csoda, hogy egyedül ő lépdel a hivatal utcáján. Talpa alatt ropog a hó, amit még a finom bőrkesztyű hiányánál is jobban utál. Félrehúzza lefelé konyuló száját, közben tudattalanul is sietősebbre veszi lépteit.
Az épületet megpillantva, azzal szemben áll meg egy röpke pillanatra, hogy a derű és öröm hatására félrebillentett fejjel gyönyörködjön a falu talán legszebb építészeti remekművében. Először csak a homlokzati díszbe épített hangosan kattogó órát figyeli, amely pontosan mutatja, még egyetlen dolgozónak sincs itt keresnivalója. Fáradhatatlan kék szemei aztán az ablakokra csúsznak, s végül minden téglát egyesével, sorban számba vesz. Csodálatos. Felélénkülve indul meg újra, de az épület előtt álló emlékmű előtt ismét megtorpan. Egészen közel hajol a szoborhoz, összehúzott szemekkel koncentrál az írottakra, ám azt a vésésbe tapadt hó miatt aligha tudja elolvasni. Jobbja megmozdul, ám félúton megáll; őt annyira ugyan nem érdekli néhány krikszkrakszos betű, hogy hozzáérjen az utált, fagyos csapadékhoz. Majd elolvassa tavasszal.
Az épületbe érvén a recepciós pulthoz sétál, közben látványos fejmozdulatokkal nézelődik, mintha csak egy nagyon nívós múzeumba csöppent volna. A pult mellett egy fiatal biztonságőr áll, mögötte pedig egy csinos, bár jellegzetesen karikás szemű boszorkány fogadja, akinek elég csak bemutatkoznia, hogy elhagyva helyét, felkísérje a Magyarországi Máguskapcsolatok Főosztályára. Konstantin heveny szívdobogás mellett, a maga csendjében követi a csinos kisasszonyt, s mikor bevezetik az aprócska irodába, megütközése jeléül felvont szemöldökkel pillant az őt kísérő boszorkányra.
- Mondja, ez az előtér esetleg, vagy azt gondolja, hogy itt fogok dolgozni? – kérdezi elgondolkodottságot színlelve – de kérdését valójában költőinek szánja, majd az egyetlen üres asztalhoz megy. Azon női kéz írta névtábla várja, melyen saját nevét olvashatja.
Osztrovszky Konstantin – Nemzetközi Máguskapcsolatok munkatárs
Shankar kisasszony halvány mosollyal hagyja magára a bogolyfalvi minisztérium legújabb dolgozóját, aki miután néhányszor körbejárja azt a pár négyzetmétert, amit ezután otthonának hívhat, kinéz az ablakon, és szemügyre veszi az asztalán hervadó virágot, leül. A szék csak, mint az asztal is, fapados, olcsó munka benyomását kelti, őt viszont ez hidegen hagyja, hiszen érzi az illatot, amelyért érdemes volt mindebbe belevágnia. Azt, amit évekkel ezelőtt apja elnökhelyettesi szobájában is, vagy bármelyik minisztériumi munkaköre alatt érzett. Az emlékre többször is beleszippant a levegőbe, majd kihúzza az összes fiókot, és a legfelsőben talált papírokat kivéve - kabátban, úgy ahogy jött -, azonnal dolgozni kezd.
Fél, talán egy óra múlva nyitják rá először az ajtót, munkatársak jönnek-mennek, sűrűjében férfiak, akik röpke bemutatkozás után magára is hagyják őt. Egy korosodó auror azonban szó nélkül helyet foglal vele szemben, és nagy köteg papírt nyújt át neki.
- Minél gyorsabban értesítse ki ezeket a személyeket – mormogja az orra alatt, aztán elcsendesedik.
Konstantin átfutja a neveket, a baleset részleteit, majd a fiókokból pergament, pennát és tintát vesz elő. Mozdulatai alatt végig magán érzi a Joseph Blanche-ként bemutatkozó férfi kíváncsi tekintetét.
- Máris nekilátok – pillant fel Blanche-ra, jelezvén neki: feladatait egyedül is képes elvégezni, nyugodtan távozhat.
- Köztük van a lányom is. Maximális diszkréciót várok.
- Természetesen.
Négy férfinak és hét nőnek tölti ki a hivatalos behívót, betűit szorgalmasan gömbölyíti, pennája serceg a megsárgult lapokon. Az elkészült iratokat minisztériumi pecséttel ellátott borítékokba csúsztatja, azokat gyors pálcamozdulattal zárja le. Velük a bagolyházba szalad, és sorban, mindenkinek választva egy-egy madarat, útnak engedi az értesítőket. Aztán visszasétál irodájába, és egy ismerősnek ható névvel a gondolataiban folytatja munkáját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

Túl megannyi regisztrációs, bevándorlási és egyéb, nemzetközi kereskedelmi ügyekkel foglalkozó hivatalos papírok kitöltésén, és egy forró, hosszú feketén, még mindig egyedül ül az irodában. Mondjuk nincs ellenére az egyedüllét, nem hiányzik a nyakába még öt másik munkatárs, akik esetleg az angolokhoz hasonlóan csak mocskos, és valószínűleg kitalált történetekkel traktálnák egymást - és ami rosszabb, őt is -, ahelyett, hogy tisztességes odafigyeléssel végeznék a munkájukat. Az épület homlokzatába épített óra mélyen megkondul, ütéseit a férfi széktámlájának dőlve számolja. Nyolc óra van; a nap tehát hivatalosan is elkezdődött. Konstantin elmosolyodik, majd sóhajt egy aprót. Tekintetével az asztalára egyáltalán nem illő növényt fixírozza, jobbjával elkezdi kigombolni kabátját.
Aztán feláll, a levetett anyaggal az ajtó mellett álló fogashoz sétál, lassú mozdulattal felakasztja rá, még meg is igazítja, s némi várakozás után visszaballag asztalához. Ismét a növényt kezdi figyelni, megnézi balról, megnézi jobbról, de az a szerencsétlen egyik irányból sem nyeri el tetszését. Válla fölött óvatosan hátrapillant, szemügyre veszi egyik - jelenleg még ismeretlen - kollégája kopár asztalát, és gondolkodás nélkül megfogja a cserepet, hogy áthelyezze az előzőleg kinézett pontra. Elégedetten fordul vissza saját térfelére, de a munka folytatása helyett a régi keretű ablakhoz sétál. A táj vakító fehérsége elborzasztja, még a látványra is dideregni kezd. Karjait egymásba fonja, vállával a falnak dől, úgy figyeli a Boglyas tér egy részét. Nincs nagy mozgás, az emberek többsége valószínűleg még az igazak álmát alussza, vagy idejüket családi körben, még ünnepi hangulatban töltik. Konstantin örül, hogy neki nincs közeli hozzátartozója, sem felesége, sem gyereke, akiknek csalódást okozhatna munkamániájával. Múltba révedéséből három határozott koppanás riasztja fel, mire eltátott száját gyorsan összezárja, rendezi arcizmait, és egy szabad elhangzása után testével félig-meddig az ajtóhoz fordul.
- Viszont! - üdvözli az engedélyre belépő fiatal nőt, s hogy megadja a kellő tiszteletet, asztalához lép, kezet nyújt, s bemutatkozik. - Osztrovszky Konstantin, a Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület tagja. Mondja, miért van itt?
A finom kézrázás után elhelyezkedik székében, és egy mozdulattal a hölgyet is hasonló cselekedetre kéri. Halántékát megvakarja, papírjait összébb rendezi, és felkönyökölve a fa lapjára teljes figyelmét szenteli a jövevénynek, akinek vonásai mintha furcsa érzést keltenének gyomrában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

Az egyértelmű, tökéletesen egyszerű ügy bonyolódni látszik. A minisztérium munkatársa csöndben hallgatja a tanúnak berendelt nőt. Ahogy Célestine elsuttogja manapság már egyáltalán nem használt nevét, gerince mentén végigfut a hideg, bőrét ezzel azonnal libabőrössé téve. Fejét leszegi, szemeivel kizárólag a katonás rendben fekvő papírokat nézi. Régen volt már, hogy ők ketten jóban voltak, talán barátok, talán többek, bizalmasok, de talán csak ismerősök voltak. Konstantin megköszörüli torkát, kiegyenesedik és megkeményedett vonásokkal pillant fel az illúziómágusra.
- Két ittas varázsló a nyílt utcán gondolt egyet, és az ünnepi hangulatra tekintettel erőfitogtatásba kezdtek. A probléma abban rejlik, hogy egy mugli család a helyszínre keveredett, és a szemük előtt játszódott le az egész jelenet. Nem emlékszel ebből semmire?
Kérdése ösztönszerű. Ezerszer végigzongorázott már ehhez hasonló ügyeket, és most, hogy egy hajdani jó ismerős ül vele szemben, sem tesz kivételt. Jobbjában penna, baljában kitöltésre váró irat, kékjei a zavart nő mozdulatait figyelik.
- Biztos vagy abban, hogy nem jártál a kastélyon kívül? - teszi fel következő kérdését, de mire kiejti szavait, addigra Célestine újabb fontos információt oszt meg vele.
- Rendben. Ajándékot vásároltál, tehát az említett helyszínen voltál. Nyugodj meg, semmi baj nem fog történni sem itt, sem a meghallgatáson - mondja tisztán érthetően, noha már nem a nőre figyel, hanem szorgalmasan jegyzetel. Mindent leír, olyat is, amit a nő egyetlen szóval sem mondott, mégis, a hivatalos papírokra fel kell jegyezni.
- Miért vagy ilyen ideges? - tekint fel a pergamenről, érdeklődő pillantást küldve a szőke felé. - Ha hazudsz, könnyen bajba sodorhatod magad, úgy is, hogy közben az égvilágon semmi rosszat nem tettél. Tudsz valamit?
Hangjában jóindulat cseng, hiszen a nő javát akarja. Biztos benne, hogy minden úgy van, ahogy mondja, de zavaros, gyanús viselkedését most még nem tudja hova tenni. Pennáját a lap mellé fekteti, majd hátradől székében, s úgy kezdi figyelni a nőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

Célestine percről percre feszültebbé válik, talán az idegei kezdenek begyűrűzni attól, hogy a minisztériumban kell lennie. Konstantin gyorsan bólint a nő határozott szavaira, úgy tervezi, hogy nem is erőlteti tovább a témát, nyugodjon csak le a tanárnő. Ha valamire kíváncsiak lesznek a téma szakértői, majd a valós kihallgatáson úgyis megkérdezik.
- Nincs szükség blokkra - emeli fel elutasító-védekezőn balját, közben néhány rubrikát beikszel, más szövegeket pedig kihúz a pergamenen. Volt idő, mikor sokat tudott a szemben ülőről, arra viszont még most is emlékszik, hogy a szőkeség gyűlöli az efféle - mások szerint nyomasztó - helyeket. Vele ellentétben, aki egész életét letudná élni a hivatalban. Legalábbis erre enged következtetni, hogy még egyetlenegyszer sem vett ki szabadnapot, és még betegen is szívesebben töltötte idejét íróasztalánál, mint angliai otthona kényelmében.
- Végeztünk - mondja halkan, míg aláírja az irat minden oldalát, és saját pecsétjét is rájuk nyomja. Miután elpakol minden eszközt; pennát, tintát és pecsétjét, kissé előredől, s lágy mosollyal pillant fel a nőre. - Gyere, átkísérlek a várakozóba, talán még azt is eltudom intézni, hogy azonnal szólítsanak.
Biztató hangon emelkedik fel helyéről, papírjait összefogja, és türelmesen várja, hogy Célestine is összeszedelőzködjön. Apjáról direkt nem említett semmit, úgy érzi, nem az ő tisztje elmondani a nőnek, hogy éppen édesapja bízta meg őt a behívók megfogalmazásával. Amikor a tanárnő is elkészül, kinyitja előtte az ajtót, majd utána óvatosan be is húzza azt maguk után. Bár fényes nappal van, a folyosókon mégis égnek az elvarázsolt mennyezeti lámpák, némelyik csak mint az eredeti, még serceg is. A váróterembe érve Konstantin egy ideig csendben áll a nő mellett, nem tudja mit mondjon neki, vagy mit ne, így viselkedése tétovának hathat.
- Ülj le, addig beszélek valakivel, hogy hamarabb mehess - mondja egész nyugodt hangon, és a következő pillanatban már el is tűnik egy ajtó mögött. Az irodában két férfi és egy nő ül, velük egyezkedik, s amint visszatér a nőhöz, az már mehet is be a kihallgatásra.
- Figyelj - már a félig nyitott ajtóban állítja meg a szőkét, és átgondolatlanul, őt karjánál megragadva hívja fel magára figyelmét. - Megihatnánk valamit munkaidőn kívül.
Csillogó kékjeiben alig észrevehető aggodalom ül, ám nemcsak Célestine miatt. Ez az első napja Bogolyfalván, első napja az új munkahelyén, és a nőkkel sem úgy áll manapság, mint ifjúkorában általában. Akkoriban könnyen ismerkedett, most már arra is nehezen veszi rá magát, hogy a munka után beüljön valahová. Kérdő pillantást vet a nőre, de vékony karját elengedi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Füzy Dorián

Az ablaknál áll, és komoran nézi a téli hónapokban oly korán lebukó Napot. Gyomra irányából kezd felbukkanni az az érdekes, kellemetlen érzés, mely minden munkanap végét már-már rendszerszerűen jelzi a férfinak. Sohasem várja nyolc óra leteltét, vagy a túlórák utolsó perceit, hiszen akkor kénytelen elhagyni a minisztériumot, és muszáj hazamennie, ahol az üres hűtőn kívül senki sem várja. Lehet, hogy valójában nem is az üres lakás zavarja, csak a tény, hogy nincs ott, ahol leginkább szeret lenni. Ezt még önmaga sem tudja, igazából még fel sem tette magának a kérdést. Lehet, hogy ráférne egy nő, vagy egy pszichológus. Nem tudni melyik olcsóbb.
Az első nap elteltével már nincs több dolga, csupán a fogasról leakasztani kabátját, és elhagyni az épületet, de egyáltalán nem akaródzik így cselekedni. Egyelőre azt sem tudja, hol fogja álomra hajtani fejét. Talán a hivatalnak vannak kirendelt lakásai, vagy Bogolyfalván kellene albérlet után néznie? Hümmögve ül vissza székébe, és pecsétjével játszadozva bambul maga elé. Sohasem gondolta volna, hogy összefut még valaha Célestine-nel, azt meg végképp nem, hogy a találkozóra Magyarországon fog sor kerülni. Elmosolyodik a felidézett arcra, aztán a nyíló ajtóra szegezi tekintetét, melyről kékjei az azon belépő, igen magas úriemberre siklanak.
- Úgy van - emelkedik fel székéből, és a felé nyújtott kezet fogadva bólint a másik fél nevére. - Örülök, hogy megismerhetem, és köszönöm, azonnal hozzálátok.
Valóban hálás Doriánnak, hiszen a kolléga ezzel újabb itt eltölthető időt nyert neki. Átveszi a felé nyújtott mappát, és kinyitva azt, máris olvassa a kötelező kérdéseket.
- Nem baj, amint végeztem, megkeresem önt - mondja halvány mosollyal, közben feltartja a mappát, jelezve, hogy mindent ért, s mindennel elégedett. - Maga is kóbor lélek?
Kérdése ösztönösen csúszik ki belőle, annak ellenére is, hogy egyébként nem szószátyár típus. Szokatlan hasonlóság sugárzik a másikból, mintha ő sem szívesen hagyná el a hivatal épületét, bár lehet, hogy téved, és Doriánt csak túlórára fogták, melynek már alig várja az utolsó percét, azzal együtt pedig a szabadulást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Füzy Dorián

A kolléga mintha nem értené kérdését, vagy ami rosszabb lehet, talán fájó pontba talált egyszerű, ismerkedés céljából is elhangzott szavaival. Ahogy várja Dorián válaszát végig vonásait fürkészi; a megemelkedett szemöldökpár és a meredt, pillanatnyira megkeményedett izmok arra engedik következtetni, hogy a férfinak vannak titkai, melyek jobb, ha a felszín alatt maradnak. Az alatt a pár pillanat alatt, míg a másik fél visszaér a jelenbe, Konstantin dermedten áll, kezében a mappát szorongatja, és még a lélegzetét is visszafojtja. Nem volna a legjobb rögtön első nap behegedt sebeket feltépni, elkövethetett bűnökre rávilágítani, így aztán mikor partnere megszólal, és tegeződési formát ajánl, gyorsan megkönnyebbül.
- Szívesen - mosolyodik el, arcára a munka említésére nyomban visszatér a tenni akarás, az eltökéltség színe. Leül székébe, és hellyel kínálja a maradásra vágyó urat is. Az asztalán fellapozza a mappát, előveszi előzőleg már fiókba rejtett üvegcse tintát és pennát. Közben rutinosan hallgatja Dorián szavait, és már a regisztrációs adatok kitöltése közben felel neki. - Nincs hova indulnom, ha majd jobban megismersz, tudni fogod, hogy a minisztérium az életem, az otthonom, és az itt dolgozók a családom.
Gondolatsora végén felpillant a szemben ülőre, halványan elmosolyodik. Lerí róla, hogy így boldog, és ugyanolyan teljes életet él, mint a többi családos ember, akik alig várván a munka végét rohannak haza szeretteik körébe. Konstantin azonban - csak mint édesapja - a munka embere. Ez az ő környezete.
- Érdekel mindenki - szólal meg ismét, a második oldalra lapozva. - Hogy ki dolgozott itt előttem, miért távozott, hogy kik a legjobbak, kikre lehet a leginkább számítani. Szeretnék kapni képes körözési-listát, és az idei év legfontosabb ügyeinek iratait is, ha lehetséges.
Hangja komoly-formális, a hivatalban nem ismer tréfát, éppen ezért is esett nehezére délelőtt úgy beszélni Renée-vel, mintha csak egy hangulatos kávézóban üldögélnének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

Komótosan ballag a hólepte járdán. Nem hall mást saját léptein kívül, ahogy bakancsa alatt járása ütemével megegyezőn ropog a néhol megfagyott csapadék. A hivatalt ma is többórányi túlóra után hagyta el, és bár nem volt kifejezetten nehéz, vagy eseménydús munkaideje, szemei forrón égnek az alváshiánytól. Ha nem is mutatja, valahol mégis megviseli a környezetváltás, noha munkaköre ugyanaz maradt, nemcsak irodája, de az őt körülvevő emberek is kicserélődtek. Angol kollégái egészen más mentalitással dolgoztak, mint a magyar sorstársak, ami nem feltétlen volt jobb, sőt, azonban Konstantin számára három éven át ők határozták meg mindennapjait. Rutinszerűen dolgozott, alkalmazkodott az ottani körülményekhez, lassacskán tehát az vált a megszokottá. Bogolyfalva kisebb, a hivatali kör is szűkebb, éppen csak egy kirendeltség, míg angliai helye a központban, a minisztériumban volt. Jellemző, hogy a tagjaiba maró hidegben, esti, átmozgató sétáján is munkahelyére gondol, ahelyett, hogy vágyón epekedne szemrevaló nők után, vagy anyja arcát látná maga előtt, akivel hamarosan személyesen is találkozni fog. Leszegett fejjel, mélyen zsebébe csúsztatott kezekkel halad a kihalt utcán, éppen a játszótér mellett. Egy kósza neszre pillant fel, mire összes gondolata szétrebben, helyükbe a nem messze tőle álló lány árnyképe költözik. Csak arcélét látja, és a kezében gombóccá gyúrt hótömeget. A látványra még a hideg is végigfut gerince mentén, védekezőn közben nyakát is behúzza. A téli időjárással nincs jóban, sokszor az ablakban állva értetlenül bámulja az abban játszadozó fiatalokat, hógolyózó szerelmeseket, és idegenként, érzéketlenül figyeli a játék alatt mindig nevető arcokat.
- Ha jól sejtem, bőven takarodó után járunk - szólítja meg a lányt mindennemű udvariassági kör letudása nélkül, s közben néhány határozott lépést tesz felé. Hangja szigorúan cseng, de a fiatal azt is kihallhatja belőle, hogy a férfi fáradt. - Még azelőtt menj vissza a kastélyba, hogy bajod esik. Ilyen fiatal lányoknak, mint te vagy, ebben az időben már ágyban van a helyük.
Egész meggyőzően mondja annak ellenére, hogy köze nincs a gyerekekhez, a lányokhoz meg még annyi sem, mint a fiúkhoz. Ettől eltekintve tudja, hogy ő halálra aggódná magát, ha a lánya késő este hógolyókat gyúrna egy elhagyatott játszótéren.
- Na, nyomás, egy-kettő. Ne mondjam még egyszer - folytatja atyai próbálkozásait a leány valós szülője helyett. Nem mérges, vagy feszült, egyszerűen csak... mérhetetlenül unalmasnak találja, hogy egy elkószált diákot győzköd a helyes cselekedetekről, főként, ha csak belegondol saját tinédzserkorába. Nevetséges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

A lányka dacára annak, hogy láthatóan megrémült a férfi hirtelen felbukkanásától, szemrebbenés nélkül visszavág, hogy aztán egészen nyugodtan folytathassa tovább a hóemberépítést. Konstantin szemöldöke enyhén megemelkedik, hiszen erre a válaszra álmában sem számítana egy ilyen csöpp kisdiáktól. Ennyire lemaradt volna a korral? Elmerengve bámul maga elé, azt is csak a távolból érzékelve, hogy a lány ahelyett, hogy indulni készülne, minden nyugtalanság nélkül diskurál tovább.
- Igazán nem szeretnélek megzavarni a nagy munkában, de engedj meg nekem egy ártatlan kérdést - kezd bele hosszúnak szánt, hivatalos élű monológjába, ám szája szegletében elfojtott mosoly bujkál. - Az esetleg feltűnt már neked, hogy nem Amerika körzetében vagy? Ha nem, úgy hiszem érdemes volna megkeresned az iskola igazgatóját, netán egy pszichológust, aki hógolyózás közben kitakarít a fejedben is.
Mondandója alatt viszolyogva mutogat a hó irányába, aztán visszadugja kezét a már felmelegedett zsebébe. Találékony ez a kislány, az tagadhatatlan. Na és bátor. Korom sötét van, és mivel nem tud aludni, elkolbászol a falu végéig hóembert építeni. Mit bátor? Ostoba. Gondolkodva nézi a diák elszánt mozdulatait, és az egyre nagyobbá formált hóember-altestet. Aztán tehetetlenül felsóhajt.
- Ne feszítsd a húrt! - rekedtes szigorral szól rá a szabályszegőre, majd ki tudja miért előveszi kőrisfa pálcáját, és egyszerű, de nagy hatókörű fényt varázsol a gyereknek. - Ha ebben a sötétben gyúrod azt a poshadt havat, még megromlik a szemed.
Elvigyorodik, úgy küld a lány felé egy huncut, csenevész pillantást. Üsse kő, ha hóembert akar építeni, hát építsen. Ő mondjuk Isten bizony nem nyúl hozzá a megvetett, hideg csapadékhoz, de egy kis világítással segíthet javítani az eredmény esztétikáján.
- A faluban van valakid? - kérdezi, mert bár biztonságos környéknek ígérték Bogolyfalvát, nem szívesen engedné egyedül fel a kastélyba ezt a kis energiabombát. - Amúgy Konstantin vagyok, itt dolgozom a hivatalban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

Érdeklődő, ezzel együtt egyre tompább figyelemmel hallgatja a kis szabályszegőt. A lány visszabeszél, mi több, sorban rátromfol a férfira. Konstantinnak már hozzá kellett volna szoknia a világ őrültjeihez, elég csak munkakörére gondolni; nem egyszer összesodorta az élet néhány más szellemiségben felnőtt fiatallal, de a történet végéhez közelítő, ostoba idős emberrel is. Beletörődött vonásokkal nézi a dagadó hótömböt, majd a lányka szemtelen viselkedésére megcsóválja fejét. Nagy szerencséje van a diáknak, hogy fárasztó és nem feszült napja volt. Akkor meglehet, lábánál fellógatva reptetné maga előtt őt egészen a kastélyig, s az út alatt bizonyosan a Mágustörvénykönyv büntetőjogi paragrafusait kántálná neki, csakhogy végig érezze a minisztérium törődését. Ellenben most, a végtelen nyugalom derűs perceiben élvezi az apró társaságot, habár tagadhatatlan, az időjárás nyújtotta körülményeket éppen, hogy képes elviselni.
- Ne mondd nekem, hogy még enni is szoktál belőle - hitetlenkedő hangnemben felel, a leány hóminőség-fejtegetéséből csupán a lényeget szűrve ki. Majdnem kibukik belőle a válasz, hogy ezt a havat ki tudja hány kutya vizelte már le, és ki tudja hányféle betegséget szedhet általa össze, de elnézve a rámosolygó fiatal tündöklő arcát, inkább csak hagyja saját ajkait is mosolyra görbülni. Ezt ráér megtudni később is. Pálcáját magasabbra emeli, mialatt egy lépést tesz a mestermunka felé, hogy bár minden érintkezés nélkül, de jobban lássa a folyamatot.
- Édesapádat Váradi Sándornak hívják? - kérdezi csevegőhangon, szavaira felrémlik előtte a férfi arca. Kollégák lettek, noha első munkanapján Sándor nem volt bent, ma órákon át beszélgettek az év legmeghatározóbb ügyeiről. - Egy irodában dolgozunk, igazán rendes embernek tűnik.
Így is van. Kevés túlóra, több családi körben eltöltött idő. Konstantin szabad kezével végigsimít arcélén, érintésére felserceg borostája. Az ő korában már legtöbb honfitársa szülő, és elég csak Fannira pillantania, hogy nyomban gyomrába álljon a kellemetlen érzés, mely jelezni igyekszik: a férfi nem megfelelően éli életét, hogy már lemaradt valamiről, amire valójában soha nem is vágyott.
- Sokat van veletek? - buggyan ki belőle az őt leginkább foglalkoztató kérdés. Sejti a választ, hiszen ő is hasonló felépítésű családban nőtt fel, de előfordulhat, hogy Fanni válaszában kellemesen fog csalódni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

Tizennégy-tizenöt, nagy jóindulattal esetleg tizenhat éves lehet az előtte hóembertestet gyúró lányka, de hogy tíz perc alatt képes zavarba hozni őt, nos erre azontúl, hogy botrányosan irreális, képtelenség mit mondani. Konstantin megdöntött fejjel bámulja a pimasz kisdiákot, annak pálcafénnyel megvilágított vonalait, és az egyre kinézhetőbb alakot öltő munkáját. A lány hitetlenkedő kérdésére közel érzi magát ahhoz, hogy csak mint fiatalkorában édesanyja dorgálása alatt, úgy most is elszégyellje magát. Az elkerekedő pillantásra lesüti kékjeit, és teste is megmerevedik, mintha valóban rosszat tett volna.
- Hát izé - böki ki válaszul, és komolyan elgondolkodik azon, hogy ha következőnek éjjel kislányt talál a hóban, ahelyett, hogy megróná, inkább csak egyszerűen hazamegy. - Én... izé.
Magyarázatkeresés közben hevesen mozgatja jobbját, így a pálca végéből áradó stabil fény is össze-vissza világít, hol Fanni retináját égetve, hol a játszótér másik végére világítva rá. Végül úgy dönt, harmincévesen már igazán nem köteles hülye gyerekek hülye kérdéseire válaszolni, és egy fejcsóválást követően kiengedi ajkain a fáradt gőzt. Az, hogy valaki nem zabál havat, még nem jelent semmit. Bosszankodva sóhajt fel, akár egy hisztis nő, aki képtelen elszakadni a témától, és újra meg újra kitör belőle az elégedetlenkedés.
- Te csak építsed azt az embert, aztán haladjunk, mert lefagy a kezem - zsörtölődik továbbra is az egyébként elviselhető lánnyal, hangjából bugyuta sértettség hallható ki. Fanni gyúr, tapaszt, gurít, fáradhatatlanul küzd a hóval, de a férfi még akkor sem hajlandó hozzátenni munkájához, amikor az minden erejével nekifeszül a hatalmas gombócok egymásra rakásának. Csücsörítve figyeli a küzdelmet, pálcáját Fanni feje fölé tartva, majd kénytelen-kelletlen felel annak újabb érthetetlen gondolatára.
- Szóval tőle örökölted az elmebajt, mi? - mondja inkább, mintsem kérdezi, de hangjában már csak éppen, hogy érezni az előző kényelmetlenséget. - Bent éppen normálisnak tűnt. Gondolom az őrültséget otthon felejtette.
Utolsó szavaiban játékosság rejlik; hirtelen jövő haragja pont olyan gyorsan illan el, ahogyan előzőleg rátelepedett. Fannira vigyorog, és amikor az megosztja vele családi életük egy apró szeletét, elcsendesülve hallgatja a leány őszinte meglátásait.
- Ez így van - bólint egyetértőn. Ő is mindig tudta, hogy apja a legjobbat akarja nekik, de azzal is tisztában volt, hogy a férfinál a munkaszeretet meghaladta a normális határait. Mint ahogy nála is. - Ameddig esténként időt szakít rátok, és legalább heti három közös vacsorán részt vesz, szerintem nincs gond.
Náluk ez másként alakult, és ő tökéletesen megértette anyja döntéseit. Főként azután, hogy lázadó kamaszkorát elhagyva felnőttként tekintett vissza életükre. Fanni felmosolyog rá, s ő szelíden viszonozza a gesztust, de a diák következő kérdésére nyomban arcára is fagy a görbület. Család.
- Most költöztem a faluba - kezdi a kérdés könnyebben megválaszolható felével, majd egy zavart köhintés után megrázza fejét. - Ha feleségre, meg gyerkőcökre gondolsz, akkor nem rendelkezem egyikkel sem. De anyám meg apám még élnek. Tudod, nem vagyok az a családcentrikus típus.
Válaszát követőn elhalkul, ajkait egy pillanatra csüggedőn lebiggyeszti, vállait megvonja. Mostanában túl sokszor jön elő ez a téma, és hiába, egyre jobban zavarja a tény, hogy jövőre betölti a harmincat, és a gyűrűsujján még mindig csak szőr van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Váradi Fanni

A megszeppent Fanni vállvonogatós, komor képe egy tűnő pillanatra összeszorítja a férfi szívét. Csak most kezdi megérteni, hogy miféle érzés, ha egy boldog gyermek arcáról az ő hibájából illan el a mosoly. Ahogy a lány, úgy ő is megrendül saját megnyilvánulásától. Szája bár szóra nyílik, mégsem hagyja el torkát egyetlen hang sem. Csendbe burkolózva szánja-bánja heves reakcióját, és bocsánatkérés gyanánt pálcájával közelebb lép a hóembert építő diákhoz, hogy ha már segíteni nem tud, legalább ne hátráltassa a szorgalmas munkát. Lehelete meglátszik a fagyos levegőben, és már jobbja is ég az egyre csak hűlő időben, de egy pisszenést sem enged meg magának, hiszen már eszében sincs a mű elkészülte előtt visszaküldeni Fannit hálókörletébe. Figyelmesen nézi a munkafolyamatot, és csak akkor neveti el magát halkan, mikor az őrültség öröklési útjára térnek rá.
- És édesanyád hogy viszonyul a család őrültjeihez? - kérdezi már oldott hangulatban, s úgy helyezkedik, hogy a közben ide-oda forgolódó leányzónak a legjobb legyen. Külső szemmel furcsán hathat, hogy a már megtermett férfi csak áll a járda szélén világító pálcával kezében, míg a fiatal keményen dolgozik azért, hogy elkészüljön végre valahára az áhított hóember. Végig figyelemmel kíséri ahogy Fanni jön-megy, gurít, tapaszt, épít és ki tudja mit kell még csinálni ahhoz, hogy végeredményül egy valamit is érő hóembert kapjanak. Közben érkezik egy olyasfajta általános kérdés a kisleány felől, amire először csak hebeg-habog, majd összeszedve gondolatait, zavart fejvakargatás közben felel.
- Ha hiszed, ha nem, az első munkanapomon találkoztam egy volt franciaországi iskolatársammal. Ismerheted is, mert itt tanít a tanodában. Renée Blanche tanárnőről van szó. Annak idején jó barátok voltunk, de... aztán eltűntünk egymás életéből. Levágatta a haját, bár így is szép. Nem változott semmit. Szétszórt maradt és... hű, nem valami etikus ilyesmiket mondani egy oktatóról, mi? A faluból viszont még nem láttam semmit. Hajnalban elsétálok a hivatalba, sötétedés után pedig haza. Majd idővel megnézek mindent, és akkor elmesélem neked.
Elmosolyodik, hogy még véletlenül se keltsen szomorkás érzetet Fanniban a kívülről hányattatottnak tűnő sorsa kapcsán. A lányka azonban odalép hozzá, hogy egy pillanat múlva már szorosan át is ölelje. Konstantin láthatóan megütközik a dolgon, hiszen egyáltalán nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyesfajta szeretetáramlásra inspiráljon bárkit is. Mindenesetre néha nem árt felállni az asztal mögül, és okmányok helyett valódi személyekkel felvenni a kapcsolatot. Legyenek azok bármily fiatalok is. Pálcát tartó kezét leereszti, melyből a fényt is hagyja kihunyni, s óvatosan átöleli a lány hátát. A szokatlan érzésre még szívverése is felgyorsul, s csak akkor hajlandó megnyugodni, mikor Fanni elengedi őt.
- Szerinted illik hozzá a Konstantin? - visszanevet a csöpp vidámságra, aztán megvonja vállait. Fanni közben el-elkószál, ágakat és köveket gyűjt. A férfi kedélyesen figyeli őt, s csak akkor válaszol, mikor a lány megáll a már kész remekmű előtt, s újra rámosolyog. - Szeretném. Aztán felkísérlek a kastélyba. Szívemre venném, ha bajod esne. Melyik házat erősíted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Katherine D. Averay

A ma hajnal is ugyanolyan csendesen telik, mint bármely másik a férfi itt tartózkodása óta. Az idő bár enyhébb, a hólepte környéktől még így is feláll a szőr a hátán. A Fannival való találkozása óta is csakúgy utálja a fehér tájat, mint annak előtte, és már szívből várja, hogy eljöjjön a március, és azzal együtt visszaálljon a régi rend. Ha Magyarország, ha külföld, ő és a hó két összeférhetetlen jelenség. Ugyanolyan korán, ugyanabban a szövetkabátjában siet munkahelyére, mint eddig tette, az elégedettség és jókedv pont úgy tölti el, ahogyan előzőleg mindig. Az egyetlen különbség az, hogy ma reggel egy vaskos, régi gramofont cipel magával. Alig bírja, majd leszakad a dereka, mégsem folyamodik varázslathoz. A rézszínű eszközt szüleitől kapta, és általa, éppen csak a napokban jött rá, milyen nagyon szereti is a dallamokat. Még soha, egy hivatali szobájában sem hallgatott zenét, sőt. Egész életében azt az elvet vallotta, hogy egyszerre csak egy dologra érdemes koncentrálni, hiszen, ha az ember nem nőnek születik, akkor többre nem is tud. Egy okmány, egy eset, egy személy.
Konstantin lihegve tolja be a minisztériumi kirendeltség nehéz ajtaját, hogy a recepción mindennemű kötelezettségét kikerülve csak fejével intsen, és már vonszolja is magával tovább antik gramofonját. Az fényesen ragyog zsibbadó karjaiban, a csillogásban itt-ott megmutatva egy-egy régi karcát.
- Az anyád - nyögi ki, míg leteszi asztalának sarkára, és kiegyenesedve mélyet sóhajt. A homlokán lepergő izzadtságcseppeket kézfejével letörli, majd a fogashoz sétál, és valami egészen földönkívüli ritmust cuppogtatva engedi le vállain a szövetet. Miután felakasztja a kabátot, visszasétál asztalához, és ahelyett, hogy - mint eddig minden reggel - leülne dolgozni, a gramofont kezdi bütykölni. Zene kell, élet kell! Még lába is megindul, ahogy felcsendül egy nagy kedvence. Hát ezért imádja a kora reggeleket! A recepcióson kívül egy lélek sincs a hivatalban, és ő csendben dolgozhat az aktuális papírmunkákon - vagy önfeledten táncolhat Lenny Kravitz kiváló zenéjére. Igen, Konstantin táncol. Feje, vállai, karjai, csípője és dereka is egyszerre mozdul, öltönyben ropja az íróasztala előtt, tökéletes harmóniában élve minisztériumi kötelezettségeivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Katherine D. Averay

Kint sohasem engedte volna meg magának, hogy a hivatalban, vagy annak csak a közelében is ellazuljon, főleg nem ebben a formában, úgy, hogy a bűnös eszközt ő maga cipeli be az okmányok közé. Bogolyfalva kifejezetten jó hatással van rá, legyen szó munkáról vagy szabadidőről, már mindkettőhöz másként áll hozzá, mint annak idején tette. Az utolsó dallam is elhalkul, amikor egyáltalán észreveszi az ajtófélfának támaszkodó ügyfelet.
- Te mióta sétálsz be magadtól a szobámba? - kérdezi még mindig háttal állva. Kérdésével időt nyer magának, rendezi vonásait, és gyorsan megigazítja nyakkendőjét is. Aztán megfordul, az íróasztalnak dől, és kipirosodott arccal néz a lányra. Igazán csinos, gyönyörű teremtés, akivel mégsem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni. Tekintete elkalandozik; hosszan időzik a szoknya szegélyén, és a magassarkú tűhegyén. Az sem érdekli, hogy mindezt végigkövetheti Katherine is, ugyan, túl régóta ismerik már egymást ahhoz, hogy ez problémát jelentsen köztük.
- Mondd, mibe sodortad magad? - ellöki magát az asztal szélétől, és közelebb sétál a kisasszonyhoz. Kezét nyújtja a papírokért, és bár a következő zeneszámra más ötlet is megfordul fejében, ellent mond saját magának. Pillantásával Katherine szemeit keresi, aztán beljebb invitálván hellyel kínálja őt, s a gramofont egy mozdulattal elhallgattatva, ő is elhelyezkedik székében.
- Mióta vagy Bogolyfalván? - újabb kérdése már tárgyilagos, hangjában megszokott, hivatalos él cseng. Közben fejét csóválja, és a gyakran hangoztatott "kicsi a világ" szóláson elmélkedik. És milyen igaz. Először Renée, most meg ez a vámpír. Már csak az kellett, hogy pont ezt a falut találja meg magának. Rosszat sejtve néz fel a lányra, és ajkait erősen beharapva hallgatja válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Katherine D. Averay

Nos, ha valakinek van stílusa, afelett nem lehet csak úgy elsiklani. Konstantin szelíden megcsóválja fejét, amikor Katherine kijelenti, hogy ő már pedig udvariasan kopogott. A férfi pontosan tudja, hogy ha a lány így is tett, azt úgy csinálta, hogy ő azt még véletlenül se hallja meg. Minden esetre egy cseppet sem bánja, hiszen a csinos lábak gazdáját ismerve talán még el is várja tőle az ártatlan szemtelenkedést. Kósza vigyorral néz a vele szemben ülőre, és az asztalra ejtett boríték után nyúl, fél szemét közben végig a másik kirívó öltözékén tartva. A nyílt provokációra először nem reagál, legyen bármilyen korán is, sohasem tudni, hogy ki nyit be, arról szót sem ejtve, hogy a hivatali körülmények ezidáig milyen mértékben korlátozták őt. A vámpír hallhatja, ahogy Konstantin szíve felgyorsul, és ahogy vérét felserkenti az adrenalin. Nem, ez nem lesz jó. A minisztérium embere tehetetlenül megköszörüli a torkát, és a szemben ülőről a borítékra kényszeríti kék szemeit.
- Ne bámulj - szikáran utasítja a felszín alatt létező nőt, és a borítékot tartó kezét egy pillanatra leereszti. Csendben nézi a sötét hajút, ajkait hol beszívva, hol fogai közé szorítva. Ő talán nem változott semmit, de Katherine egészen más lett irányába. Vagy ez csak valami csalfa képzet? - Ha játszani kezdesz velem, tudod, hogy nem lesz jó vége.
Kérdőn-beszélőn felvont szemöldökkel figyeli a bestia reakcióját, annak fiatal arcáról tekintete közben lejjebb csúszik, hogy végül újfent a borítékból előbújó papírokra vezesse éhező kékjeit.
- Nem mondanám, hogy örülök - mondja a betűket bújva, csak ki-kikacsintgatva a sorok fölött. Hiába olvas, valójában még mindig nem tudja mi áll a levélben. Akár még az is lehet, hogy semmi, és őt most szépen zsákutcába csalogatták. - De azt hiszem, az életembe éppen jókor kopogtatott az izgalom.
Féloldalas vigyorra húzza ajkait, és a papírokat félretolva, ügyesen leutánozza Katherine mozdulatsorát, és ő is előredől asztalán. Tekintete a másik kékjeit keresi, egyetlen célja, hogy ez a pillanat beleégjen a vámpír emlékezetébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Katherine D. Averay

Nem hiába nem kezd értelmes, tanult, mondhatni, hogy művelt férfi egy vámpír nővel. Merthogy a bestia könnyedén kijátssza, legyenek bármily helyzetben, a férfi csak akkor győzedelmeskedhet felette, ha ő megengedi ezt neki. Konstantin pedig nem szereti, ha minden lépéséről, véráramlásáról és lélegzetvételéről tudnak. Micsoda szemtelen nőszemély ez az Averay, és vele együtt milyen izgalmas és vonzó is. A férfi akarva-akaratlanul is szaporábban veszi a levegőt, s amilyen erőszakos tekintetbe fúrja sajátjait, úgy ugrik meg szívverése is. Már ekkor tudja, hogy vesztett, de abba nem hajlandó beleegyezni, hogy harc nélkül bukjon el. Tartja a szemkontaktust, és csak azután szólal meg, hogy Katherine előhozakodik nem létező ártatlanságával.
- Játszani - erősíti meg a szócskát, egyfajta élt adva hozzá, mely épp a vámpír komolytalanságára hivatott célozni. - Nem a komoly szándékaidról vagy híres.
Hivatalos hangja ritmikátlan légzése miatt megremeg, de tekintetéből könnyedén kiolvashatja a másik a régi találkozók emlékeit, és a hosszadalmas kínvallatások megmaradt perceit. A tág pupillák most bűvölhető állapotban vannak, de Konstantin képtelen elszakítani őket a lénytől. Végig követi az óceán sötét pillantásait, melyek bizarr módon saját felsőtestére vezetnek, és pontosan tudja, hogy Katherine ezt a helyzetet mennyire élvezi. Lerí arcáról, kiolvasható szemeiből, és elnyíló ajkai is mind a fölényes helyzet eszményi élvezetéről mesélnek. Konstantin lehunyja égő kékjeit, csak hogy úgy némileg lehiggadhasson, és mikor kinyitja őket, már valóban az ügyre koncentrálhasson.
- Maradj csendben, Danielle - bujkáló mosollyal csitítja a beszédes ügyfelet, de valahol mélyen sejti, hogy minden próbálkozása kudarca van ítélve. Képtelen nem a vámpír vonzerejével törődni, minden érzéke behódolásra készteti, ami legtisztább emlékei szerint egyáltalán nem volt rá jellemző anno, Londonban. Lényegtelen, úgy sem fog engedni neki. Beszívja, majd lassan kiengedi a levegőt, azonban a következő pillanatban már csak centik választják el a sötét hajú hívogató ajkaitól. Meredten figyeli a zűrös lány előbukkanó fogait, a kék tekintetét. Kérdését csak a távolban érzékeli, pontosan úgy, ahogyan saját hangját is halkan hallja.
- Izgalmas férfiakat gúzsba kötni? - kérdéssel felel, hogy még véletlenül se hagyjon alább az izgalom ébresztő hatása. Aztán enyhül a kábulat, és ahogy Katherine közeledik, ő úgy távolodik el, és egy neveletlenül kacér pillantás múlva a levélért nyúl. Ismét felemeli a borítékot, és kihúzza belőle az előzőleg visszacsúszott papírokat. Figyelmesen olvassa el a Mágiaügyi Minisztérium felszólítását, fejét közben ide-oda döntve.
- Szóval mostanság Firenzébe jársz vásárolgatni? - kérdezi felpillantva a sorokról. Hangja ugyan nem szigorú, de kihallatszik belőle, hogy a vámpír bajban van. - Óvatosan tedd, amit teszel, Katherine, mert a végén megint nekem kell láncra vernem téged.
Most, hogy elolvasta a felszólítást, egészen örül annak, hogy egyelőre ketten vannak a szobában. Nagyon nem helyes vámpírt védeni, főleg nem ilyen előélettel, mint amit ők tudhatnak magukénak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Katherine D. Averay

Konstantin egészen biztos abban, hogy a szemben ülő vámpír minden neki tetsző férfiegyeddel ugyanígy viselkedik, hogy pillanatok alatt megbabonáz bárkit, akihez éppen kedve szottyan. A tudat tökéletes paradox helyzetben állt a látvánnyal, és a finom hanggal, melyen csábító szavak hangzanak fel. Egyszerű ember lévén ő is könnyedén a hatása alá kerül, és nincs az az akaraterő, ami megálljt tud parancsolni a szobába tért szépséges szörnyetegnek. A múlt jár a férfi eszében, így védekezik, hiszen meg sem akarja hallani a vámpír beszédét. A régi közös ügyet, az azzal járó papírmunkákat és a harcot idézi szemei elé, mintha csak percről percre újra szeretné élni őket. Úgy hiszi, ez a legokosabb amit tehet, bár a kísértés nem hagyja teljesen eltávolodni a hívó szemektől.
- Igen, igazad van. Komoly szándék vezérelhet, amikor megvacsorázod ártatlanok vérét, vagy amikor elpusztítasz egy fajtabelit. De ne próbáld nekem beadni, hogy velem... vagy bárki mással lennének.
Hidegen mondja, de lüktető erei egészen másról tanúskodnak. Izgatott, némileg felhúzott, és bosszús is egyszerre, de amit mondott, azt úgy is gondolja. Katherine már akkor, az egész Anglián átívelő kergetésben elcsábított boldog-boldogtalant, így Konstantin belé vetett bizalma igencsak ingatag lábakon áll. Felsóhajt, ahogy felpillant a vámpírra, és bármennyire is szeretné titokban tartani, látványosan jár fel-alá mellkasa, ahogy kapkodja magába az éltető oxigént. A franc enné meg! Ó, Katherine...
- Ne feszítsd a húrt - suttogja alig érthetően, mert most csak ennyi telik tőle. Az ő szíve is érző, könnyen becsapható, rabul ejthető, és darabokra törhető. Folyamatosan tisztáznia kell magában, hogy Danielle akármit is mond, csak játszik. Az csak játék, önnön szórakoztatására használja, és igazából semmit sem érez. Csak játszik. Játék az egész.
- Hé - szól a fel-alá sétáló nő után, már a szék támlájának döntve hátát, az ügyfél domborulatait a lehető legóvatosabban véve górcső alá. - Megoldjuk.
Visszapillant a maga elé tartott levélre, és néhány alig hallható sóhaj után gondolkodni kezd, hogyan kerülhetné ki Katherine a tárgyalást. Elméje éppen csak dolgozni kezd, amikor a bestia megközelíti, és felpattan asztalára. Látványosan helyezkedik, ahogy csak a legádázabb nők tudnak, lábait ügyesen rakosgatva pillantgat ártatlanul a férfi felé.
- Tessék?! Nem, Danielle, nem mondhatsz ilyesmit férfiaknak! Nem beszélhetsz a levegőbe - nyögi ki elkerekedő szemekkel, s a levelet az ósdi asztalra dobva, felemelkedik a székéből. A nővel szemben áll meg, fölé magasodva nézi, és sok-sok gondolat után egészen közel hajol hozzá. Ujjai a másik karjaira fonódnak, és megengedve még maguknak egy némán is beszédes pillanatot, csak azután rántja meg a testet, hogy az biztosan földet érjen.
- Így nem tudok dolgozni - mondja a babonázó szempárba, és bár ezernyi más jelenetet is elképzel, melyek sokkal szórakoztatóbbak és élvezetesebbek, mint amit választ, a lehető leghiggadtabban az ajtóhoz kíséri a vámpírt. - Ma este nyolc órakor találkozzunk a Boglyas téren. Most pedig menj. Meg kell írnom néhány levelet, hogy eltussoljuk az ügyed.
Tényleg segíteni akar neki, mert már magának sem képes letagadni, hogy fontos számára, és nem tudna túllépni azon, ha bármi baja esne. Ilyen ez a fránya emberi ragaszkodás, és pontosan emiatt nem szabad hagyni, hogy Katherine megszólaljon...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Megrázta Katherine kora reggeli látogatása, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem jellemző rá a munka közbeni elkalandozás, ma délelőtt, délután, és még a plusz túlórák alatt is többször figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy hol és miért van. Egész délelőtt szaladgált, levélszövegeket fogalmazott, aláírt, pecséteket váltott, baglyokat küldött, és csak azután nyugodott meg valamelyest, hogy régi kollégái, akik benne voltak a Katherine-ügyben, bagoly fordultával pozitív választ adtak neki. Az még koránt sem biztos, hogy a nő minden gond nélkül megússza, de legalább szabadlábon védekezhet. Most ez a lehető legjobb, amit elérhetnek, ezt is csak akkor, ha a legfelsőbb bíróságot jókedvükben érik.
Dzsekijének zsebeibe csúsztatja fázós kezeit, egyikben az összehajtott boríték is ott pihen, amit még Danielle hozott magával kora reggel. Az utcákon leendő bírósági tisztjén mereng, azon, milyen szerencse, hogy ő maga még nem bíró, mert akkor bárhogy utálná is a helyzetet, önmagát, vagy a nőt, amiért belekeveredett egy újabb balhéba, kimondaná az ítéletet. A hidegre egészen összehúzza magát, úgy közelíti meg a szökőkút környékét. Sem jobbra, sem balra nem néz, egyáltalán nem akar találkozni senkivel, ismerőssel meg aztán főként nem.
Pontosan érkezik, de ezzel nincs egyedül, Katherine már egy padnak támaszkodva várja. Csinos, mint reggel, vagy mint bármikor. A férfi nem is emlékszik olyan alkalomra, amikor szétcsúszva, minden eleganciától mentesen látta volna a fehér kabátba zárkózó szörnyeteget. Talán nem is volt.
- Jó estét! - üdvözli, csevegőtávolságot véve fel vele szemben. - Elintéztem, már amennyire tudtam. Ezt tedd el, sajnos még szükséged lehet rá.
A Minisztériumi behívót kiveszi zsebéből, és gyorsan átnyújtja a nőnek, remélve azt, hogy azt soha többé nem kell megmutatnia senkinek.
- Az egész délelőttöm erre ment el - mondja a szökőkút felé pislogva, egyébként nem direkt kerülve Katherine tekintetét. - Úgyhogy egy köszönöm megfelelne.
Kérdőn néz vissza a kék szemekbe, a hálás szót kissé félredöntött fejjel várja. Szabad kezét közben visszadugja meleg zsebébe, s hol a nőt, hol pedig saját leheletét figyeli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Milyen ártatlannak és törékenynek tűnik a test, amibe az örökkévalóságig szorult ez a lélek. Konstantin ezerszer átgondolta már, mire ideért, hogy mit fog mondani, tenni, még a nyugodt lélegzést is gyakorolta, csak hogy tökéletesen felkészült legyen az esti találkozójukon. Merengett múlton, régi párbeszédeket játszott vissza, de sehogy sem akart összeállni fejében a kép. Kérdések sorát tette fel magának, de mindre ugyanazt a választ kapta: nem tudom.
- Azt szeretném, ha őszinte lenne - mondja a hidegtől pirosra csípett orcákkal, fejét egészen lassan emelve fel. Az előző érintésre újra felparázslik benne az érzés, ami reggel már egyszer hatalma alá kerítette hivatali szobájában, és mint akkor, úgy most is igyekszik a helyes úton maradni. Katherine csak játszik. Újra és újra elismétli, de ki tudja miért, úgy vonzza a macska-egér játék, mint méhet a tavaszi virág. Fájdalmas igazság, hogy nem csak a nőnek van szüksége ő rá, bár ezt természetesen soha nem fogja kimondani. A vámpír közelebb lép, már-már a férfi leheletének ködében áll, és úgy nézi, akár a legveszélyesebb vad. De akkor most ki az üldöző és ki az üldözött? Talán fordult a kocka, és ezután Konstantinnak kell menekülnie. Ha nehezen is, mégis tartja a szemkontaktust, egyelőre esze ágában sincs feladni a kettejük között kialakuló küzdelmet.
- Miért érzem, hogy inkább vágysz elégtételvételre, mintsem az eltussolás sikerességére? - beszéd közben a beharapott ajkakra terelődik figyelme, majd a távolodó alakot tartja szemmel. Nem tudja, mi jár Katherine fejében, hogy következő lépése mi lesz, de éppen ez az izgalom az, ami már éppen kiveszni látszott hétköznapjaiból. Bőrkabátját összébb húzza magán, és leül a padra, ahonnan tökéletesen láthatja a nő minden mozdulatát. Milyen bájos külső, és milyen fékezhetetlen tekintet. Nem megy utána, mert azt érzi, hogy minden más férfi így tenne, ő pedig bármennyire is akar, nem fog beállni a sorba. Zsebében tartott kezekkel ül, teste nyugodtnak tűnik.
- Nagyon fogok röhögni, ha valami oknál fogva beleesel a jéghideg vízbe... - vigyorodik el bohókásan, a kék szemekkel mindvégig tartva a kontaktust.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Látja, hogy kérésével, ha csak egy pillanatra is, de kibillentette Katherine-t a megszokott határozottságból. Félrebillentett fejjel hagyja, hogy a nő gondolkodóba essen, és mit sem sejtve arról, hogy elméjében mi játszódik le, türelmesen nézi arcélét, vállait, vagy csak hogy ne zavarja, a semmibe mered. Nem bosszantja a közéjük beférkőző csend, ellentétben a várttal, az egészen jól esik neki. Isten kifürkészhetetlen útjai. Eddig sem hitt Istenben, valószínűleg ezután sem fog, de az tagadhatatlan, hogy életük érdekesen keresztezik egymást.
- Szívesen - sóhajtja. Hisz a vámpírnak; talán ennél rosszabbat nem is tehetne, de bizalmatlansága egy pillanat alatt válik köddé. Abba bele sem gondol, hogy Danielle esetleg megbabonázta, és szíve azért engedte el oly könnyedén a gúzsba kötő kételyeket. Csak fürkészi a rámeredő íriszeket, követi annak minden apró mozzanatát, pont mint egy elkábított, megvezetett esendő ember. Kimondaná, hogy ezután mindig segíteni fog, és hogy a bestiának nem eshet baja, mert azt egyszerűen nem hagyja, és hogy ha rajta múlik, akkor ügye érdekében minden létező követ megmozgat, de egyetlen hang sem képes elhagyni összeszűkült torkát. Mi a fene. Bár ami azt illeti, még az is lehet, hogy így a legjobb. Csendben. Vannak dolgok, amiket senkinek, soha, egyáltalán nem szabadna kimondania. A túl sok fecsegés ártalmas. Ezt mindketten pontosan tudják.
- Ugyan, az én kedvemért kizárt, hogy a vízben landolnál - hosszú vigyora látni engedi egyenletes fogsorát. Nem tart attól, hogy Katherine beleesik a vízbe, de amikor a nő teste mégis megbillen, és arcára kiül a tettetett félelem, ő egy szemvillanásnyi idő alatt felpattan, és odarohan a szökőkút pereméhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Maga sem hitte el, hogy egy emberi érzéknek felfoghatatlanul ügyes, gyors, már-már tökéletes lény beleeshet a jeges vízbe - legalábbis egy ilyen szép kabátban biztosan nem. Ő mégis felpattant, és rohant, hogy ha az ijedt arc eltűnik a szeme elől, akkor azonnal utána tudjon nyúlni, s mindjárt kihúzhassa testét a vízből. De a csobbanás természetesen nem történt meg. Helyette az egyensúlyából kibillenő nő visszaegyenesedik, s elérve célját; hogy a férfi fusson az ő kegyeiért, megtámaszkodik vállain, és már megint, ismét, újra, ki tudja hányadjára kerülnek tisztes távolságon belülre.
- Soha nem száradna meg a kabátod - morogja az orra alatt, ámbár végig Katherine óceánszín szempárját fürkészve. Hagyja, hogy a vámpír is olvasson sajátjaiból, és azt is, hogy rá támaszkodva csusszanjon le a peremről. Ilyen közelségből már dübörgésnek hallhatja a férfi bordái alól fenyegetően zavargó szívet, és az erekben zúgolódó véráramlást, mely nyughatatlanul zsibbasztja Konstantin végtagjait. Arcába gyűlik a vér, teste kimelegszik, és annak ellenére is, hogy tudja mi a helyes, gondolkodás nélkül átöleli a nő derekát. A kérdés váratlanul éri, éppen most nem számított szavakra, de a hang felrázza ámulatából, és egy kis mosoly társaságában felel.
- Túl sokáig üldöztelek ahhoz, hogy most pár ócska vámpír halála miatt ismét futnod kelljen - vonja meg egyszerűen vállait, kékjeiben huncutság üldögél. - Ha menekülnöd kell, akkor előlem fuss.
Nem tudja, hogy lesz-e még ilyesmire alkalom, hogy fognak-e még valaha macska-egér játékot játszani élesben, országhatárokon át, vagy azokat a napokat már csak emlékeikből vehetik elő, és merengőben nézhetik végig, de elég csak a gondolat, és a férfi szíve felderül. Felmerül benne, hogy kár volt elhagynia Angliát, de rögtön el is veti kérdését, hiszen akkor nem történt volna meg semmi; sem Bogolyfalva, sem Renée, sem Fanni, sem az új munkahely, sem a szórakozás, sem Katherine. Ahogy újragondolja falubéli napjait, az arcok egymást követvén, sebesen vonulnak fel lelki szemei előtt. Nem, ennek így kellett történnie. Ha van Isten, ha nincs. A gyöngéd ölelésre eszmél fel, mely már egészen más, mint a hóemberépítő Fannié volt. A kislány atyai szeretetet váltott ki belőle, valami eddig ismeretlen érzéseket keltett benne, de Katherine ölelése más volt. A melegség végigfut erein, és egy pillanatra szemeit is lehunyja. Magához húzza a hideg testet, kezei szorítják a kecses derekat. Aztán a vámpír kibújik a szorításból, és felmosolyog a minisztérium dolgozójára.
- Viccelsz? Olyan sötét van, hogy semmit nem látok a lábaidból - hangosan felröhög, ezzel talán romba is dönt mindent, hangulatot, pillanatot, cudar romantikát, de hát ilyen fajta ő, röhög ha kell, ha nem. De azért figyelmesen eltávolodik kissé a nőtől, és megsasolja a kabát alól kilógó testrészeit. - De a kabát kitűnő választás volt.
A dicséret sose árt, még szakszerű is próbál lenni, már amennyire a női divathoz ért. Visszaegyenesedik, és összevissza kalimpáló szívvel mered a szörnyetegre.
- Na és hány strigulád van már a faluban? - kétértelműn fogalmaz, egyáltalán nem is kívánja megmagyarázni kérdését. A nő értse, ahogy akarja. Szemeiben ennek ellenére ott van a válasz. Kíváncsi, mert bár most másnak tűnik az ártatlanság színében állva, még jól ismeri igényeit, szenvtelenségét és fékezhetetlenségét. Szegény férfiak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Csakugyan tudta, hogy a peremen táncoló leány, az oly sokáig üldözött nő nem eshet le, mégsem engedhette meg magának a kockázatvállalás ilyen pici hányadosát sem, mert ha Katherine most az egyszer mégis a medencében végzi, míg ő nyugodtan bámulja karcsún ringó alakját, azzal saját magát hazudtolja meg. Ösztönszerűen, már-már muszájból ugrik fel, hiszen az ijedt őziketekintet, és a csúf színészi játszma elhiteti vele, hogy mindez megtörténhet. Ő pedig nem hagyhatja, egyszerűen meg kell mentenie. Nincs rá reális magyarázat, sem felfogott, vagy eldöntött érzés, de még csak választási lehetősége sem maradt. A vámpír köré gyülekező összes veszélyt el kell hárítania.
- Soha nem volt olyan izgalmas az életem, mint abban az évben - vallja be. A nő mosolyába suttogja szavait, s közben ízig-vérig felfűtött érzékekkel emlékezik az akció minden percére. Igazat mond, talán nem is tehetne mást, mert testén kívül elméjét is megbabonázta az érzés, hogy most újra él. És soha többé nem engedi elveszíteni ezt a követelőző, folyton lázas képzetet. - Egérutat hagynék neked, csak azért, hogy végigszelhessem érted Európát - gondolatain furcsa romantika vesz erőt, mégsem tartja kifejezetten szentimentálisnak jelenetüket. Ahogy beszél, úgy járja át képzeletét az ábránd, miként követi a vámpír útját, és keríti elő a semmiből a legforróbb nyomokat. Elmosolyodik, s az ölelésbe feledkezvén babrálni kezdi a nő barna tincseit. Ujjaira csavarja őket, és a lehető legészrevétlenebbül orrához emeli őket. Kizárt, hogy apró mozdulatát Katherine ne vegye észre, de egy próbát így is megér. Magába szívja a haj illatát, majd engedi eltávolodni magától a törékenynek ható testet.
- Mintha nem tudnál egyébként is minden gondolatomról... - vigyorodik el ő is kitérő válaszára. Esze ágában sincs újabb dicsérettel adózni a vérszívónak, talán mert akkor úgy érezné, hogy máris vesztett. Holott keringőjük még csak most kezdődött el. A következő szavakra lemerevednek fáradt vonásai, és pupillája is kitágul egy pillanatra. Hitetlenül nézi a hazugnak vélt nőt, és vérében felszökik az adrenalin. Tagjait elönti a düh, szíve keményen veri mellkasát. Végleg megszakítja közöttük a távolságot, és a vámpír kislányosan hátrafűzött karjait szorítva belefúrja szemeit az őt kísértő szempárba.
- Túl messzire mész, Katherine! - suttogja mérgesen, tekintetét végig a szép arcon tartja. Ráncba szaladó homloka és megfeszülő teste bizalmatlanságot hirdet. Nem elég egyszer, sem kétszer elmondania magának, hogy a nő legveszélyesebb fegyvere pontosan ez, már kántálnia kell, hogy mindez csupán játék részéről. De neki végtelenül szüksége van erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Katherine D. Averay

Több esélye volna, ha egyenrangú felek volnának, és ő is olyasfajta emberfeletti képességekkel rendelkezne, mint Danielle. Pályafutása során nem egyszer elgondolkodott már halandóságán, emberi esetlenségén, és hiába, sorstársaihoz hasonlóan, az ő fejében is megfordult az átváltozás képzete. Ábrándokkal játszott, kényszerítésről fantáziált, végül mindig visszaparancsolta magát a reális, földi létezésbe, mely után vágyait egy apró, sötét fiókba süllyesztette. Remélte, hogy többé nem álmodik lehetetlenről, tudatosan készült bírói pályájára, és minden szándékában az állt, hogy ítéletet mondjon mások - és legfőképp önmaga felett. Az óceánszín szemekbe pillant, s éppen azért, mert csendben marad, elfogja a köztük vibráló érzések különös halmaza. Minden nő képes belelátni a férfiak fejébe, mind irányítani tudja valamelyest őket, Katherine hogy is ne tudna majdhogynem mindent Konstantinról. Az auror amennyire bírja, elzárja előle gondolatait, testbeszédére is ügyel, és bár minden érzéke mást kíván, ésszel játssza furcsa, határokat feszegető beláthatatlan viadalukat.
Annak ellenére, hogy az előzőek során a düh, és agresszió elragadta, még mindig annak a törékeny testű éppen felnőtt lánynak látja Katherine-t, mint reggel az irodában. Enged erőszakos szorításán, és hallgatja a nő válaszát. Arra valójában nincs is szó, milyen messzire. Ez az egész nem lehet több mérgező káprázatnál. A kívánatos ajkakról csak nagy sokára képes elvonni kékjeit, hiszen azok annyira hívják, csalogatják őt, de esze egy hátsó szeglete most is pontosan tudja, hogy nem lehet.
- Nem - feleli alig hallhatóan, maga sem tudja éppen melyik kérdésre adva ezzel választ. A nő karjait nem engedi el, de már egyáltalán nem szorítja őket, sokkal gyengédebben ér a kabát anyagához, szinte csak éppen érinti, hogy legalább a kontaktus fent maradjon közöttük. - Nem maradhatok alul ellened.
Még mindig nem hajlandó kimondani a benne dolgozó érzéseket. Bármennyire is tudatni akarja Katherine-nel, hogy akarja, és legszívesebben már az irodában nekiesett volna, úgy érzi, hogy azzal aláírná saját vereségét. Merthogy úgy hiszi, amíg csendben van, és mozdulatlanul áll, addig a győzelem útját járja. Felpillant a vámpír szemeibe, melyről ajkaira csúszik tekintete, és lassan elengedve karjait, hátrébb lép. Fellélegez, mintha csak kikerült volna a másik varázsából, így már tiszta fejjel szólalhat meg.
- Rengeteg munkám van - mondja esetlenül, szemeiben saját maga iránt érzett haragja, a meg nem lépett lépés bánata ül. Ő sem tudja, mi volna jó, csak azt, hogy így helyes. - Őrizd meg a levelet. Ha segítség kell, tudod hol találsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Az egész délelőtt munkával telt; hivatalos papírok intézésével, azok rendszerezésével, központba küldésével, és archiválásával töltötte ideje nagy részét. Konstantin egy szabad percet sem hagyott magának, így a szokásos két kávé, és a kapkodva elfogyasztott ebéd is kimaradt. Már délután négy óra is elmúlik, mikor végez az asztalán szerteszét heverő irat egységesítésével, és a fáradtságtól égő-szúró szemeit lehunyja néhány percre. Kollégája mára szabadnapot vett ki valami ócska - de, mint mondta nagyon fontos - családi elfoglaltságra hivatkozva, amit bár a főnökök sem mindig hisznek el, amíg tudják, elfogadják az alkalmazottak kérését. Ilyesmivel persze ő sosem élt.
Megdörzsöli szemhéját, és egy sóhaj kíséretében hátradől székében. Fejét a támlára engedi, lábával meglöki magát, hogy a forgószék az ablak irányába kanyarodjon. Kint már sötétedik, ami tél lévén természetes jelenség, azonban ő először meglepődik, hiszen a munka forgatagában rá sem eszmélt az idő múlására. Aztán feláll, lassú mozdulatokkal kinyújtóztatja tagjait, majd az ablaktól ellépve megkerüli asztalát, és a szüleitől kapott gramofonhoz sétál. Ingujjával itt-ott letörli róla a port, lomhán kifényesíti karcos külsejét, de ahelyett, hogy kikapcsolás gyanánt végül zenét hallgatna rajta, csak tikkadtan ráereszkedik asztala szélére. Egyik lábával támasztja magát, másik szabadon lóg, és minden gondolat nélkül, tompán hallgatja zúgó-sípoló fülét. Jólesne neki egy hosszú fekete, vagy csak egy tormás csirkehúsos szendvics.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Sarkával az asztal hátán dobol, és addig lógatja fejét, míg sípoló füle teljes egészében el nem némul. Sűrűn előfordul vele, hogy a nap végére feje zúgni kezd, rosszabb esetben pedig migrénes fájdalom gyötri halántékát, ami alól csak néhány óra alvás után kap feloldozást. Hallja a folyosóról beszűrődő hangokat, de mivel nem beszélt meg senkivel találkozót, és ilyentájt már a kollégák is inkább hazafelé igyekszenek, mintsem vele konzultáljanak, nem vár társaságot. A léptek finom zaja azonban ajtaja előtt hal el, és néhány ügyetlen kopogtatást követően a bejárat is feltárul. Összehúzott szemekkel fókuszál a jövevényre, de amint felismeri benne Lénát, minden vonása kisimul. Fáradt, de vidám mosolyra húzza száját, és egy biccentés után felegyenesedik asztaláról, ami hirtelen fellélegzésében élesen meg is roppan.
- Csak papírokat ne - mondja nyűgösen az egész napos hajtásra célozva, közben már csak megszokásból is igazít meglazultnak vélt nyakkendőjén. Közelebb megy a felpakolt nőhöz, és segítőkészen átveszi tőle az életmentő italokat. Kimerültsége ellenére játékosan felsóhajt, és flörtszerű, neveletlen pimaszsággal invitálja beljebb kolléganőjét. - Hogy mindig tudod, mire vágyom, kész csoda vagy. Na menj, foglalj helyet.
Fejével az asztala előtt álló szék felé int, és követve az érkezőt, ő is leül sajátjára. Az egyik forró feketét átcsúsztatja a lekarimásodott arcú nő elé, a másikba pedig nyomban belekortyol. Pazar. Hálás tekintettel pillant fel a nőre, akiről viszont lerí a gondterheltség.
- Ennyire nem lehet sok munkád - csóválja fejét, míg műanyagpoharával kényelmesen hátradől rozoga székében. Igaz, nem ismerik egymást túl régóta, azonban hamar megtalálták a közös hangot, így a hivatalnok nem is fárasztja magát mellébeszéléssel. - Beszéljünk róla?
Ritkán hallani tőle ehhez hasonló kérdéseket, ugyanis egyáltalán nem jellemző rá mások lelkének bolygatása, vagy a problémáikkal való mély együttérzés, ám munkatársainak családi életét, múltját és számos gondját akkor is megismeri, ha nem akarja. A napi nyolc óra összezártság és közös munka másra sem jó, csakhogy végül egymás pszichológusaivá váljanak. Vagy többé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Szükségtelen indokokat keresni, vagy különböző ürügyekre hivatkozni azért, mert egy rosszabb időszakunkban támaszt keresünk valakinél. Néha egy idegen is sokat tud segíteni, nemhogy egy barát. Mégis mindig hamissággal áltatjuk magunkat, talán mert sokkal nehezebb kimondani a tényeket, és egyszerűen szembenézni azok súlyával. Ugyanis, ha kimondjuk őket, akkor azok valósággá válnak, és akkor felrémlik a kérdés: most hogyan tovább?
Konstantin értő tekintettel pillant fel a helyet foglaló nőre, aki zavarát hajának hosszával leplezi, és aligha képes első ízben elmondani ittlétének igazi magyarázatát. A férfi a nő kávét tartó ujjaira süti le szemét, hiszen bár csak az év vége óta dolgozik itt, a szaftos, és olykor rosszindulatú pletykák hamar eljutnak az ő asztaláig is. Sejti, hogy mi bántja a szemben ülőt, és valamennyire már ismeri is a férfiakhoz fűződő viszonyát, amit mivel semmiképpen sem kíván tovább mélyíteni, így először csendben vár. Viszont amint Léna végre bevallja az igazat, ő előredől, finoman leteszi poharát, és megvonva vállait, halvány mosolyt küld felé.
- Jó, hogy jöttél - mondja. - Végeztem mára, és éppen nincs jobb dolgom annál, minthogy veled ücsörögjek.
Tényleg nem ült volna vissza további mappákat kinyitni, helyette a falu egyik étkezdéjében ebédelne, úgyhogy, ha Léna néhány perccel később kopogtat, akkor rendezett asztalán kívül semmit nem talált volna az irodában. Milyen szerencse, hogy megfájdult a feje!
- Hát az előfordul - nevet fel, de egyáltalán nem kárörvendő, sokkal inkább megértő, mi több, együtt érző jelleggel. - Ami nem hoz jót az életünkbe, azt hátra kell hagyni, anyám mindig ezt mondja. De nézz rá, még mindig együtt van apámmal, aki szerintem egész életében máshol kereste a boldogságot.
Az igazat nem tudja, hiszen édesanyja még most is védi apját, az öreg meg nem hajlandó beszélni a nőiről, akik pedig köztudomású, hogy voltak. Konstantin szájához emeli a feketét, s csak miután visszateszi poharát a fára, azután fűzi tovább gondolatait.
- Azt viszont tudom, hogy ahol eljátsszák a bizalmat, ott... - elharapja mondatát, mert nem akar igehirdető lelkipásztor lenni, és nem is hiszi, hogy bármi újat mondana ezzel a nyúzott külsejű nőnek. Mindezt úgyis jobban tudja Léna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

A faluban ugyan sokak szemében láthat szánakozást a nő, és észreveheti a szembejövők nyűgös sajnálkozását is, ám ebben az irodában csak megértő, ámde sohasem ítélkező tekintettel találkozhat. A kávéjába temetkező férfi kékjeiben mélység csillan, és bár sohasem járt ugyanabban a cipőben, mint amelybe kolléganője kényszerül, pontosan tudja milyen vágyakozni egy foglalt nő után. Számára erről szólt az egyetem. Vágyott, és közben szíve legtöbb óhaját kiélte a kínálkozó lehetőségekben, ugyanis akit akart, az mindvégig kapcsolatban élt. Habár a nő boldogságában soha nem volt biztos, ő nem akart az a bizonyos harmadik lenni. Aztán egy végzős bálon mégis azzá vált. Az ilyesmire hiába is keresünk, nincs mentség. Léna hangja húzza vissza az iroda kávéillatú valóságába, ahol maga sem egészen tudja, vajon tényleg zavarba akarja-e hozni a nőt, vagy csupán együttérzése és elkalandozott gondolatai váltják ki belőle ezeket a szavakat?
- Ha nem tudnám, hogy mi történt veled, még valóban zavarba akarnálak hozni - szája széle vigyorba szalad, a mimikára orcáin is nyomban megjelenik két kis gödröcske. Igazán nem illik egy megtört szívű nőt keringőre szólítani, és talán tényleg nem is áll szándékában, mégis, hamar kellemes légkör alakul ki közöttük a délután csendjében. Máskülönben pedig egyszerűen vétek volna nem csempészni némi örömet a napba. Az öröm nagyjából addig tart, míg a nő újfent meg nem szólal, és kijelentésével vissza nem térnek a fő témához: megcsalás. Konstantin arcáról lehervad a mosoly, majd, csakhogy időt nyerjen magának, komótosan megvakargatja állát, aztán belekortyol még mindig forró feketéjébe, s végül egy apró cuppantás kíséretében elszánja magát.
- Hát, hmm - sóhajtja. Első ízben eddig jut, de Léna kétségbeesett tekintetét látva újra megpróbálkozik a válaszadással. - Az okosok az ösztönre fogják, de én csak elhatározásban, állhatatosságban és hűségben hiszek. Szerintem ez döntés kérdése, azaz eldöntöm, hogy téged szeretlek, hogy veled szeretnék lenni, és kitartok melletted akkor is, ha alkalmam is adódik mással időzni. Viszont vannak, akiket egy kapcsolat megköt, gátolva érzik magukat, aztán megpattannak. Nem tudom.
Beszéd közben ujjaival a műanyag poháron dobol, lányos zavarában többször lesve az asztal hibáit, mint vendége arcát. Legszívesebben megkérdezné tőle, hogy egyáltalán minek keres még bármiféle indokot, miért hisz bárkiben is, de feléri ésszel, hogy mind közül ez volna a legrosszabb, amit most tehet. Félve pillant a nőre, de szája szegletébe beférkőzik egy halovány, ám annál bizalmasabb mosoly.
- Figyelj, ha van kedved hozzá, akkor... szívesen elviszlek vacsorázni - veti fel remek ötletét, már csak azért is, hogy az őt fürkésző bociszemekbe némi élet költözzön. - Van lent egy kiváló vendéglő, és még kiskosztümöt sem kell húznod.
Úgy mondja ezt, mintha a megengedő megjelenés plusz pont lenne az éttermeknek, de a hivatalnoki munkakör után valóban, igazi felüdülést jelent egyszerű emberként utcára lépni.
- De ha más programod van, vagy jobban éreznéd magad egy tál fagylalttal, megértem - kérdő tekintettel mered kolléganőjére, jobbjával közben poharába kapaszkodik. Valahol mélyen attól tart, hogy hamarosan kemény elutasításban lesz része, valahol pedig attól, hogy nem. Na, ilyenkor legyen okos az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

A szerelmi - és egyéb érzelmi kérdések elfojtása, azok lelkükbe való visszasajtolása bizonyára kivétel nélkül minden hivatalnokot sújthat, amit egy boltban, vagy egy iskolában dolgozó igazán őszintén talán meg sem érthet. Ő viszont tudja, hogy a kétség, mely Léna arcvonásaiba és meleg barna tekintetébe költözött, a belső vívódás mellékterméke. Jóleső mosollyal viszonozza a nő fokozatosan oldódó hangulatát, és a férfiak érthetetlenségére nevetősen vonja meg vállait.
- Nem csak ti nem értetek minket - mondja kedvesen, asztala szélére támasztott alkarral. - Nem tudom például azt sem, hogy a nőknek miért kell mást mondaniuk, mint amit egyébként gondolnak? Nem volna egyszerűbb kimondani azt, amit valóban szeretnének? Vagy az úgy túl egyszerű volna?
Szemei ide-oda járnak, hol Lénát fürkészik, hol az iroda minden szegletén nyugszanak meg néhány pillanatra. Sokáig próbálkozott a nők gondolkodásának megértésével, leginkább férfiúi korában szánt időt és energiát a másik nemre, de mint nőtlensége is mutatja, nem járt érdembeli sikerrel.
- Én maradok a máguskapcsolatoknál... - mosolygós, finom ráncokba szaladó szemekkel pillant a szemben ülő kolléganőre, és kijelentésére el is neveti magát. Ami nem megy, azt kár erőltetni. Bár ő is vágyik valamiféle elköteleződésre, és egy otthonra, ami több jelenlegi agglegénylakásánál, amibe életet csempész egy őt szerető nő, és ahova éppen ezért öröm hazajárni. A szívét összeszorító gondolatra megcsóválja fejét, majd az utolsó korty kávéját is felhörpintve hátradől székében, és megpördíti magát annak forgó lábain.
- Nehéz, mert a problémát tudod abban látom gyökerezni, hogy... - lábával megállítja székét, és Léna tekintetét keresve, előredől, s visszatámaszkodik asztalára. - ...mást akarunk. A nő a férfit, a férfi pedig a nőt.
Komolyan mondja, mégis mosolyog közben, hiszen szavai mögött mélység rejlik, a gondolat súlyára gerincén végigfut a hideg. Ezt a bölcsességet is édesanyjától hallotta, akit bármikor is kérdezett apja hűtlenségi kapcsolatairól, az asszony mindig elnézően védelmezte a férfit. Ez pedig végtelenül bosszantotta a hivatalnokot kamaszkorában. Kegyetlenségnek, és megbocsáthatatlannak tartotta. De hát az élet igazságtalan, nincs min csodálkozni.
- Ne visszakozz, megértem - feleli, alighogy Léna befejezi elutasításának magyarázatát. Számíthatott volna erre, hiszen pontosan tudta, hogy a világos hajú nőnek éppen most ment gallyra egy kapcsolata. Hevesebben verő szívét nyugtatni igyekszik, lesütött szemeit az asztalon hagyja nyugodni. Aztán Léna újból megszólal, mire ő felkapja kéklő tekintetét, és meglepetten pillant rá.
- Szívesen bevásárolok - jelenti ki gyorsan, és baljával kihúzza asztalának legfelső fiókját. Papírt, tintát és pennát vesz ki belőle, hogy le tudja írni, mire van szüksége a szakácsnőnek. - Csak mondd mi kell, megveszem. Hányra menjek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Nemcsak a nők bizonytalanok, hanem a férfiak is, a különbség abban áll, hogy míg a nő pajzsként használhatja bizonytalanságát, addig a férfi elő sem hozakodhat vele, hiszen ha megtenné, akkor nem felelne meg a társadalmi normáknak. Konstantinra általában nem jellemző a határozatlanság, sem a kétely, ugyanakkor ez azt is bizonyossá teszi, hogy még nem volt számottevő élettársi kapcsolata. Kétszer próbálta a kimondottan komolynak induló partnerkapcsolatot, másodjára össze is költözött a nővel, de hamar rádöbbent arra, hogy a már felnőtt nők és vágyaik nem hozhatók közös nevezőre szeretett munkájával. Ő pedig mindkétszer - mint minden logikusan gondolkodó hivatalnok tette volna -, a főosztályt választotta.
- Papírmunka mindig lesz - játékosan vigyorog Lénára, aztán az asztalra dőlve, halkabban folytatja. - Senki sem tudja hogyan lesz tovább. Majd az élet alakítja. Bízd rá.
A bölcsességek délutánja ez, közhelynek számító gondolatok prédikálása, mely egyébként egyáltalán nem jellemzi a férfit, sőt. Kifejezetten kerüli a kollégák magánéletét, a szomszédok problémáit, és a világ zűrjeit. Nem szeret belefolyni mások döntéshelyzeteibe, de most amellett, hogy könnyedén szót ért Lénával, még jól is érzi magát. Nem tartja sem kínosnak, sem kerülendőnek a légkört.
- Mi ez a tipikus átlátok rajtad vigyor? - visszakérdez, szemöldökei megemelkednek zavart nevetése alatt. - Ha azt hiszed, hogy a túlóra után még beugrok a pubba hajnalig szórakozni, akkor el kell keserítselek.
Noha tagadhatatlan, hogy mióta Bogolyfalván dolgozik, azóta társasági élete is pozitív irányba változott, és a munka mellett időt szakít a múltjából felbukkanó nőkre is, de még mindig heti hat nap túlórát vállal, és még vasárnap is beugrik olykor, csakhogy ellenőrizze: minden rendben van, a kirendeltség szilárd talapzaton áll. Mindezt persze családos emberként már nem tehetné meg, bizonyára reggel hat óra helyett csak nyolcra érne be, és nem is este tízig görnyedne székében. De ez jövő zenéje.
- Túl leszel rajta - válaszolja a barna tekintetbe. Hangjában meggyőződés cseng, hiszen tudja, hogy semmi sem tart örökké. - Addig meg... az ajtóm nyitva áll előtted. Ha szeretnéd, minden nap elmondhatod mi fáj.
Egy barát nem is tehet ennél többet, minthogy biztosítja a másikat arról, itt van. Konstantin nem tervez sehova menni, és akkor is ugyanolyan intenzitással képes a precíz munkára, ha a másik székben ott gubbaszt Léna.
- Lecsó? - tűnődve böki ki az első eszébe jutó étel nevét, majd széttárt karokkal fordul vissza kolléganőjéhez. - Melyik fagylalt a kedvenced?
Olyan nincs, hogy bánatos nő ne kapjon édességet, ha meg még főz is, akkor egy egész doboznyi jár neki. Kellemes estének néznek elébe. Elmosolyodik a közelgő közös vacsora gondolatára, de ha az auror belenézne fejébe, nem találna benne semmiféle bűnös foszlányt. Egyelőre legalábbis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

A gramofonja előtt áll, régi mugli zenét hallgat, és lehunyt szemekkel merül el a susogó dalszövegben. Kollégája, mint általában minden héten egyszer, úgy most is családi okokra hivatkozva vett ki fizetés nélküli szabadságot, s így ő rá, mint általában ilyenkor mindig, dupla annyi munka hárul. Igaz, hogy péntek délelőtt már sokkal felszabadultabbak az emberek - még a hivatali dolgozók is -, de ő a hét utolsó napján is pontosan ugyanolyan figyelmet fordít a keze ügyébe kerülő papíroknak, mint bármelyik másik nap. Véget ér a dal, ő pedig végleg elhalkítja rézeszközét. Felemeli a Lénától kapott kávéját, és belekortyol a már langyossá hűlő feketébe. Elmosolyodik a gondolataiba úszó nő képzetére, majd megvakargatja tarkóját, és az ablakhoz sétál. Kint még mindig hó fedi a járdát, és az út menti növényzet is fehér magányában néz vissza rá. Az iroda csendjét néhány kopogtatás töri meg, mire válla fölött az ajtóra néz, és elmotyog valami alig hallható választ. Már megszokta, hogy hiába mond bármit, avagy éppenséggel semmit, a kint álló így is, úgy is lenyomja a kilincset, és percekkel később már az övével szembeni székben ül, hogy megossza vele örömét-bánatát. Most sincs ez másként, csak éppen az érkező váratlan. A nő, és az ezentúl bizonyosan minduntalan velejáró lény azonnal kibillenti péntek délelőtti rutinjából, mire először csak annyit képes reagálni, hogy az ablakpárkánytól elfordul, és az elé lépő Renée-re összpontosít.
- Úgy, hogy ő is itt van? - sokatmondó pillantást küld a babakocsi felé, s közben zavarodottan megrázza a fejét. - Ez egy hivatal, ... mi több, ez a Mágiaügyi Minisztérium Bogolyfalvai Kirendeltsége! Nem tudom, hogy tiltja-e a házirend kiskorúak, védtelenek, vagy tudom is én kicsodák itt tartózkodását.
Természetesen nincs ilyen szabály vagy törvény, de Konstantin nem titkoltan kényelmetlenül érzi magát az új, megváltozott Renée és az alvó lény társaságában. Mélyet sóhajt, aztán reménytelenül legyint egy aprót.
- Amíg a kocsiban marad, legyen, maradjon - motyogja, és arra a bizonyos, íróasztala előtt álló székre mutat. - Foglalj helyet, és beszélgessünk. Szerintem is van valami, amit elfelejtettél elmondani nekem.
Ismét a lény kocsijára pillant, hirtelen nem is tudja milyen hangerővel beszéljen, hogy ne hallja meg a benne fekvő kiskölyök. Aztán felkönyököl karcos asztalára, és belekapaszkodik kávéjába.
- Hallgatlak - bólint, és a szemben ülő nő kék tekintetébe fúrja sajátjait. Úgy látszik, ez a péntek sem a munka miatt lesz hosszú.