Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ő maga sem tudja, hogy gyakornokai miként vélekednek róla, hogy mit mondanak a háta mögött, hogy édesanyja csuklik-e olykor. Biztosan. A szülei... teljesen kiment a fejéből, hogy még haza is kell mennie. És még Célestine-nel is beszélnie kell az életében beálló, tartósnak ígérkező változásokról. Már rég szólnia kellett volna neki, de addig, míg esélyét látja annak, hogy viszontlássa őt, ha csak az ablakból is, képtelen bárkinek is beszélni róla. Senkinek, semmi köze ehhez. Ez az ő dédelgetett titkuk, a saját kis életük, csak az övék.
Hetek óta egyedül van. Eleinte észre sem vette, hogy nem hallja felesége finom lépteit, nem hallja szöszmötölését, vagy a konyhában csörömpölni. Ő csak ült a dolgozószobájában, pepecselt a hibás szerződésekkel, válogatta az iratokat, rendezgette hivatali életét, és nem vette észre, hogy a hétköznapi, szeretett hangok elnémultak. Fel sem tűnt neki, hogy Katherine már alig jár haza. Aztán egy éjjel, azután, hogy tizenkét óra munka után, égő szemekkel beesett az ágyba, hosszasan beszélgettek arról, mi lesz ezután. Hiszen sohasem látott anyósa súlyos betegsége miatt régóta ápolásra szorult már, Katherine bátyjára pedig aligha lehetett számítani. Hát ő járt el hozzá. Elment, és mire a férfi hazaért, ő is megérkezett. Először csak egy-egy este maradt ki. Konstantint ezeken az éjjeleken a dolgozószobájában, az íróasztalán érte az álom. Később napok, végül hetek teltek el nélküle. Csend borult a házra. Mi lesz ezután?
- Rendben - elhomályosodó, távolba révedő tekintettel felel, Karolina hangja ridegen rántja vissza a jelenbe. Rábólint a hallottakra, majd hátradől a súlya alatt újra meg újra megnyikorduló támlának. Jobbjával rákönyököl a karfára, ujjaival az állát beterítő borostát simítja végig.
Ha aznap éjjel nem mondja el neki, hogy Fleur nem jöhet el többször hozzájuk, legalábbis, ha ő is ott tartózkodik, akkor talán nem megy el, vagy ha el is megy, akkor is hazajön. Ha jobb ember, körültekintőbb, figyelmesebb férj lett volna, ha vigyázott volna rá, akkor most lenne kedve élni.
Tudja, hogy nem jön vissza. Ha az édesanyja egy nap meghal, az a leheletnyi, alig látható esély is végleg odalesz, ami most a férfi egyedüli reményforrása. Ha az asszony meghal, Katherine soha többé nem jön vissza, és bármit is érezzen, örökre elengedi a kezét. A mellkasában érzi, a lelkében tudja, hogy az éjlény nem bírná végignézni, ahogy ő is eltávozik. Megöregszik és egyedül hagyja. Nem szabadott volna ilyen önzőnek lennie, magához láncolnia őt, gúzsba kötni a lábait.
Nagyot nyel, többször megköszörüli torkát, s az állán szánkázó ujjait megremegő ajkai elé emeli. Mély levegőt vesz, köhög néhányat, csak hogy képes legyen megszólalni.
- Jövő hétfő, reggel hét óra. Ne késsen - mondja, és egy újabb pillanatra a fakó bőrű lányra emeli elpárásodott tekintetét. - Úgy látom, most nem hozott magával semmilyen iratot. Kérem, a következő alkalomkor legyen önnél minden személyes okmánya, ezenkívül igazgatói engedély, és egy motivációs levél, melyben részletesen taglalja jövőbeli elképzeléseit, és hogy miért kíván itt gyakornokoskodni. Ha nincs kérdése, mára végeztünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Két koppanás az ajtón, és pontban reggel hét órakor belép rajta Hollósi kisasszony, leendő gyakornoka. Az ablakban álló férfi pislog néhányat, majd kiszáradt, égő szemeit egy hosszú pillanatra lehunyja. Kint még sötét van, a hivatalhoz vezető járdát megvilágítják az önműködő lámpák.
- Múlt alkalommal háromszor kopogtatott - köszönés helyett, dörmögve jegyzi meg. - Most csak kétszer.
Szavai céltalanul lógnak közöttük a levegőben, a lány talán nem is érti, ezt ő miért jegyzi meg. Nem is baj. Hagyja, hogy a csend megtelepedjen a helyiségben, és mindkettejüket átjárva, csontjukig hatoljon. Szemeit közben visszahunyja, szemhéja alatt - bár nem várja - végül megpillantja a sötétségben őt. Semmiből előtűnő alakja elhalványodik, fakó arca kétségbeesett. Óceánszín szemeiben tobzódik a félelem.
Konstantin nagyot nyel, s kifújva a torkát fojtogató feszültséget, mély levegőt vesz. Fél elhagyni a kopott párkányt, mégis elfordul az ablaktól, és határozott léptekkel az asztalához sétál. Mozdulatai magabiztosak, ügyel arra, hogy Hollósi kisasszony ne a múltkori meggyötört énjét lássa. Már akkor sem szabadott volna engednie, hogy a levitás végzősben vele és magánéleti problémáival kapcsolatos gondolatok ébredjenek.
- Talán foglaljon helyet - az asztalra tett mappáért nyúl, s azzal mutat a lány melletti székre. Tekintete Karolináét keresi, és ha megtalálja, fogait összeszorítva tűri, hogy az megbizonyosodhasson róla: minden rendben van.
Belenéz a kék szempárba, s csak kisvártatva szakítja meg a szemkontaktust, hogy a fekete mappára pillantva kinyissa azt, és bal hüvelykujjával végigpergessen a pergamenek szélén. Szereti a súrlódó lapok tompa, sikamlós hangját. Aztán leteszi a nyitott dossziét, és az ajtó melletti fafogashoz sétál, hogy útközben levetett zakóját ráakaszthassa. Nyakkendőjét és mandzsettagombjait már csak megszokásból igazítja meg, ahogy visszatér a jelentkezőhöz. Ő is leül, de egyelőre továbbra sem szólal meg. A mappával bíbelődik, külön, egyesével veszi elő belőle az iratokat, hogy átfutva őket kihúzza íróasztala legfelső fiókját.
- Rendben van, az igazgatói engedély jó, és a személyes iratok is jóknak tűnnek - hűvösen beszél, nem néz a szemben ülőre. Tekintete a baljában tartott motivációs levélen jár. - Ezt pedig otthon fogom elolvasni, és bagolyban értesítem.
A fiókból feleségétől kapott, kedvenc pennáját veszi elő, később tömbben tartott pecsétjei is előkerülnek.
- Előkészítettem egy szerződést, kérem töltse ki. Hogy megkezdhessük a közös munkát erre mindenképp szükség van. Az adataimat, mint születési év, hely, édesanyám neve, hivatali információk már kitöltöttem mindkét példányon. Olvassa át a feltételeket, és ha valamivel gondja van, vagy valamit esetleg nem ért, kérdezzen - lassan, érthetően ismerteti Karolinával első feladatát, szavai alatt az igazgatói engedély rá eső részét pecsételi le. A motivációs levelet visszateszi a mappába, a lány okmányait pedig átcsúsztatja az asztal másik felére, a kitöltendő gyakornoki egyezmény mellé. Aztán hátradől, és ujjait összekulcsolva, mélységes csendben kezdi figyelni a másikat. Hüvelykujja hozzá-hozzáér gyűrűjéhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Úgy tűnhet, figyelmen kívül hagyja a lány válaszait, hiszen sem szóval, sem gesztussal nem reagál. Tekintete sem villan meg, szemöldökei leheletnyit sem kúsznak feljebb. Az arca ugyanolyan kifürkészhetetlen, mint előző alkalommal volt, vonásai merevek, szigorúak maradtak. A széktámlának dőlve, szótlanul figyeli a szemben ülőt lányt, pillantása szúrós lehet, zavaró. Az ujjai között tartott penna mozgását nézi, hallgatja a tintába mártott hegy papírt karcoló hangját. És csak mikor az megszűnik, mozdul meg. Előredől, kezeit az asztal két oldalára támasztja, majd egy rövid pillantást vetve gyűrűjére, az elé tolt szerződésekért nyúl.
- Rendben van - mondja először, majd a lány adataihoz lapozva visszaismétli az ott leírtakat. - Született 1997. október negyedikén. Apja Hollósi Mihály, anyja Vass Barbara. Két éves gyakornoki képzését a jövő tanév első napján megkezdi a Bogolyfalvi hivatalban, Osztrovszky K. Konstantinnál, igen. Jó.
A kötelezően hangos ellenőrző, adategyeztető felolvasás után leteszi a pergameneket és az éjfekete, hollótoll pennáért nyúl. Nevét gyorsan, olvashatatlanul vési a lány szépírása alá, majd utolsó, az okmányt véglegesítő mozdulat gyanánt hivatali és saját pecsétjével is rájuk nyom. Azok hangja tompa, finom, hallani, ahogy egy percre hozzásimulnak a papírokhoz, és a tinta beleivódik anyagukba. Végül átnyújtja Karolinának az egyezmények egyik példányát, a másikat pedig elrejti a hozott fekete mappába.
- Ez az órarendjétől függ - feleli a pecséteket pakolva. - Egyik héten délelőtt, másik héten délután fog jönni, általában heti kétszer találkozom a gyakornokaimmal. A terepgyakorlat ezen felül áll, azt nem tudom előre meghatározni, hogy mikor várható. Ha helyzet van, én hívom, maga pedig jön.
A fiókot kattanásig tolja, ráfordítja kulcsát, majd visszafordul a lányhoz. Kezei az asztalon, tekintete a másik arcán időzik. Gondolatai azonban... valahol egészen máshol járnak. Ritkásan pislogva néz bele a ráfüggesztett szemekbe, engedi, hogy a kisasszony minden kétséget kizáróan elhiggye, múlt heti viselkedése nem volt több, csak egy szokatlan, kósza délibáb.
- Csak elvétve küldök baglyot a nálam dolgozóknak - hűvös hanglejtéssel, távolságtartóan szögezi le. Ő aztán tényleg nem az a kiállhatatlan, gyakornokait állandóan levelekkel terhelő főnök. - A feladatait itt az irodában fogjuk átbeszélni, és ha valami véletlenül - de nem szokott - kimaradna, azt majd következőnek pótoljuk. Tehát ha baglyot kap, az mindig halaszthatatlan fontosságú. Akkor jönnie kell, mindegy, hogy órán ül, vagy egy randevú közepén. Érthető?
Összekulcsolt ujjai felett végig tartja a szemkontaktust, azt észre sem veszi, hogy beszéd közben gyűrűjét piszkálja. Forgatja, fel-le húzogatja, alatta már vöröslik folyton kínzott bőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A penna hegye megáll a hosszúkás, nőies betűk kanyarításában, a finoman karcoló hang elhal egy pillanatra, a hófehér kéz mozdulatlanná dermed. Karolina felpillant, és az őt néző férfi könnyednek ható tartással veszi fel vele a szemkontaktust. Ugyan szeretné róla levenni a tekintetét, elfordulni és jegyzetért nyúlni, hogy ne kelljen az oly ismerős szempárt fürkésznie, de nem teheti. A múlt héten elkövetett hatalmas baklövés után bizonyítania kell. Talán nem is a szemben ülőnek, egyedül csak magának, talán egy kicsit a lánynak is. Végtére is, nem vallhat kudarcot egy alig húszéves gyakornok előtt.
- Soha nem kérek lehetetlent - mogorva, mély hangján jegyzi meg, miután Hollósi kisasszony elcsendesedik. Azután ő is elhallgat, nem hallani mást, csak a pecsétek hangját. Az iroda némán lüktet körülöttük, az asztalnál érezni lehet a feszültséget. Ezt a kék ruhás lány az orra alatti motyogásával töri meg, mire Konstantin kérdőn felhúzott szemöldökkel pillant rá. Nem szól egy szót sem, csak szürke, fáradtan fénylő szemeivel üzen az asztal másik oldalán ülőnek, hogy ez őt, mint azt már egyszer el is mondta, egyáltalán nem érdekli. Ez munkahely, nem fodrászat. Most először és utoljára figyelmen kívül hagyja leendő gyakornoka megjegyzését, de következőnek plusz órányi munka fog érte járni. Nem szereti ismételni magát, ezt jobb, ha Karolina már most felírja magának.
- Remek - biccent, mikor a lány továbbfűzve szavait jelzi, hogy mindent ért. Beszél, ám tekintete elszakad az övétől, és valami egészen mást kezd figyelni. Konstantin zavartan követi kíváncsi pillantását, de mikor feje lebukik és saját kivörösödött bőrével, és gyűrűjébe erősen kapaszkodó ujjaival találja magát szemben, szívverése fokozódni kezd fehér, frissen vasalt inge alatt. Elengedi az ékszert, s jobb kezét combjára teszi, hogy Hollósi kisasszony újra ráemelhesse tekintetét. - Esetleg, ha megtenné, hogy a témánál marad...
Berekedt hangú szavaival hívja fel magára a diák figyelmét, aki hirtelen úgy tűnik itt sincs. Konstantin megköszörüli a torkát, és bal öklével rákoppint az asztalra. Vonásai megkeményednek, tartása és kisugárzása egyszerre szigorúbbá válik.
- Félreértés ne essék, nem csoportmunkát tartok. A gyakornokaimmal külön-külön dolgozom. Minden alkalomra mást viszek magammal, attól függően, hogy kivel éppen hol tartok a tanulásban - tömören fogalmaz, sem hangja, sem vonásai nem mutatnak enyhülést. - De ha problémája van azzal, hogy kettesben menjünk, megkérheti Neviczky kisasszonyt, hogy tartson velünk. Biztos örömmel veszi majd.
Gondolatait cinikus éllel fejezi be, hiszen nemcsak a hivatal, de talán már az egész falu is tudja, mennyire jó párost alkotnak ők ketten: Osztrovszky-Neviczky, az iroda hősei. A férfi kezdi türelmét veszteni, hüvelyk - s mutatóujja orrnyergét masszírozza, szemeit összeszorítja, homloka ráncokba szalad. Karolinának ehhez ugyan semmi köze nincs, nem miatta válik feszültté, ám meg kell hagyni, jobb volna, ha most menne. Csakhogy még el sem kezdték a napot. A férfi felsóhajt, és hátát kiropogtatva pillant az órájára: fél nyolc. Váradi még vagy egy óráig egészen biztos nem esik be.
- Ha nincs több kérdése, akkor kérem üljön át a gyakornoki asztalhoz - emelkedik fel ő maga is a székből, és a sajátjához közel eső kisebb, üres asztalhoz sétál. Azon csupán egy tömött mappa, üres lapok és néhány penna látható. - Azt szeretném, ha végignézné ezeket a csempészáruval foglalkozó statisztikákat, és amit úgy gondol, hogy számunkra bármilyen okból is, de fontos lehet, azt kijegyzetelné egy pergamenre. Bármit, amit jelentősnek érez; év, eset, vélhető párhuzamok, személyek, helyszínek.
Miután kiadja a feladatot megfordul, és helyére indul, ám mielőtt széke felé fordulhatna, meggondolja magát, és az őt oly nagyon hívogató ablakhoz megy.
- Ó, és a terepgyakorlatra visszatérve, van, hogy két napot is igénybe vesz, úgyhogy ne talpig sminkben induljon neki - egy halvány, alig észrevehető félmosollyal veti hátra a szavakat, majd előredőlve a kopott párkányra könyököl, és belemerül a világosodni kezdő tájba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Karolina nem hiába került épp a Levita házba. Rellonos gyakornoktársa, Eszter, amint kézhez kapja a feladatot, ahhoz minden további kérdés nélkül, saját feje után haladva fog neki, és csak a legvégső esetben fordul hozzá segítségért. Ez persze fakadhat a köztük meghúzódó éles ellentétből is, melynek - mint ahogyan azt mindenki tudni véli - a vérkülönbözésük az alapja. A férfi természetesen nem neheztel ezért rangidős gyakornokára, úgy hiszi, nem is éreztet vele semmiféle ellenérzést emiatt, nem úgy, mint fordítva, a mestertanonc ő vele. Annak minden szavából, de még hogy szavából, minden pillantásából süt a felsőbbrendűség tudata. Lenézlek azért, akinek születtél. Elfogadom, amit mondasz, de az irodán kívül köszönni se köszönj. Bújj el, mert a szüleid mugli senkik, így tehát te sem lehetsz náluk több.
A férfi mindannak tudatában kezdte alkalmazni a lányt, hogy az elkövetkezendő közös éveik küzdelmesek és olykor talán rettenetesen bosszantóak lesznek. Felvette, mert kihívást jelentett. Azóta pedig megszokta a kimért stílust és úgy próbálja átadni tudását, hogy az a legmegfelelőbb legyen Neviczky kisasszony számára. Nos, napjaik valóban küzdelmesek és néha elviselhetetlenül bosszantóak is, de mindketten vállalták, meghátrálásra pedig nincs lehetőség.
Karolina másnak ígérkezik. Ő figyelmesen végighallgatja az instrukciókat, kérdez, ha valamit nem ért pontosan, és úgy ül le, hogy a kiadott feladatot maximális erőbedobással fogja elvégezni. Tekintete már akkor a statisztikákat vizslatja, mikor Konstantin még a követelményekről és munkával kapcsolatos kéréseiről beszél. Pillantása értő, hófehér arca átszellemül; előtérbe kerül a kötelesség, s háttérbe a magánélet.
A férfi is ilyen volt. Az utóbbi hetekben azonban szétszórt, feledékeny, talán még könnyelmű is, ami az ő munkájában még erős jóindulattal sem nevezhető szerencsésnek. Hollósi kisasszony elcsendesedését követően az ablakhoz sétál, ott előredől, hogy rákönyökölhessen a felújítandó párkányra. A régi fakeretek beengedik a kinti hideget, és ha figyelmes az ember, még a szél finom, süvítő hangját is meghallhatja ott. Szürke fényei a téli eget pásztázzák, gondolatai egy pillanat alatt szelik át a felesége és ő közte meghúzódó távolságot. A kopár fák felett látja az alakját, az őt néző szemeit és rámosolygó ajkait. Vele van, akkor is, ha pillanatnyilag semmit sem tud róla. Csak nézi őt, az égben látott sziluettet, és elmosolyodik. Fáradt pillantásába múló vidámság költözik, szigorú vonásai felengednek. Az arca egyszerre gyermekivé válik; olyanná lesz, akár egy Jézuskában rendületlenül hívő kisfiú a karácsonyfa alatt. Aki még nem tudja, hogy a hit ide egy napon már kevés lesz.
Karolina éles, meglepett hangja rántja vissza az ablak mögé. Kiáltására fejét felé fordítja, és ha a lány szemfüles, a férfi felvont szemöldökei alatt még elkaphatja az eddig nem láthatott, számára még bizonyosan ismeretlen arcot.
- Töltöttem már többet is gyakorlaton szélben, esőben – mondja az ajkain maradt mosoly tünékeny emlékével. – Ez a munka ilyen, Karolina. De hát nem cukorból van, kibírja. Az ember sok mindent kibír.
Utolsó szavait halkan dünnyögve ejti ki, s velük együtt ő is elnémul. Visszafordul az ablakhoz, de már hiába néz fel az égre, felesége álomképét nem találja meg a felhőkben. Nagy sóhajjal, csalódottan szívja be ajkait, majd kiegyenesedik és a gyakornoki asztalhoz sétál. Járása lassú, megfontoltság hatását kelti. Cipősarkai minden lépésnél koppannak a kövön.
- Ügyesen jelöl, tetszik - elismerően bólint, míg kezeivel a lánnyal szemben, az asztallap szélén támaszkodik meg. Onnan, félrebillentett fejjel olvassa a pergamenre írt jegyzetet. - A statisztikák nagyon fontosak, rengeteg mindent megtudhatunk belőlük. Általuk megfelelő következtetéseket vonhatunk le, akár még meg is kockáztathatunk néhány jövőben várható eseményt. Aztán vagy beigazolódik, vagy nem.
Egy halvány mosollyal pillant le Karolinára, majd nyakkendőjéhez érve kiegyenesedik, és a nyíló ajtó felé fordul. Azon a rohanástól kipirosodott arcú Váradi lép be, iratokkal és mappatömbökkel felpakolva, láthatólag zilált külsővel.
- Jó reggelt! - köszön neki az ingét igazító férfi, és leendő gyakornokát hátrahagyva odalép hozzá, hogy megvitassák a szokásos reggeli pletykákat, családi dolgokat. Sándor a szőke felé néz, kérdő tekintetére Konstantin bólint, majd halkan rövid felvilágosítást is ad. - Igen, ő az új lány. Hollósi Mihály lánya, Karolina.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szürke, halovány fényű tekintete már az ablakon túli messzeséget fürkészi, de így is meghallja a lány őt visszhangzó szavait. Nem fordul oda, még csak esélyét sem kívánja megadni annak, hogy most találkozzon pillantásuk, és egyiküknek meg kelljen szólalnia. Úgysem volna értelme, hiszen mindketten tudják, hogy ez így van rendjén: ami nem öl meg, az megerősít. Nincs szükség hangosan kimondott szavakra, hosszas, végeláthatatlan beszélgetésekre és értelmezésekre. Nincs szükség visszaemlékezésre, bizonygatásra, egymás múltjának felbolygatására. Arra ott vannak a sörözők és a barátok. Ami nem öl meg, az megerősít. Ahol eltörtél, ott leszel erős. Ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen és ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen! Régi mugli mondások, amiket a férfi gyerekkorában gyakran hallott apjától, aki ezekkel biztatta őt, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan azt remélte.
Többet nem szól, csak hallgatja a Karolina ujjai között szorgalmasan sistergő pennát, a pergamenek súrlódó, száraz hangjait, és csendben bámul kifelé. Sejti, hogy mint az elmúlt hetek során, úgy most sem fogja meglátni őt, mégis néznie kell. Ott állni és várni rá, mert visszajön. Egy napon visszajön és neki itt kell lennie.
Aztán Hollósi kisasszony felkiált, ő pedig megébred réveteg, halotti pillantásából, melybe hirtelen újra élet költözik. Kiegyenesedve nyújtja ki tagjait, kiropogtatja a görnyedéstől beállt csigolyáit, majd odasétál a gyakornoki asztalhoz. Oldalra billentett fejjel olvassa a hosszúkás betűket és pontos jelöléseket, így észre sem veszi, hogy lila selyemnyakkendője belelóg Karolina intimszférájába.
- Pardon! - kiált fel, mikor a lány pennája segítségével arrébb tolja a drága kendőt. A kellemetlenség miatt nyomban hozzáér, és ingéhez simítja az anyagot. Konstantin felegyenesedik, megköszörüli torkát, és csak azután folytatja. - Örülök, hogy érdekesnek találja őket, mert kapni fog házi feladatot is.
A lány tekintetét keresve mondja, majd a nyíló ajtóhoz fordul, és odasétál érkező kollégájához. Sándornak nehéz reggele volt, amit egy pillanatig sem leplez, sőt, még hangosan be is számol gyermekei veszekedéskultúrájáról. Konstantin jókedvű kuncogással hallgatja az asztalára sóhajtozva pakoló férfit, szavaira rögtön eszébe jut saját lánya is, aki szintén előszeretettel játszik másoknak életbevágó jelentőséggel bíró szerződésekkel.
- Majd kinövik - feleli, és jobbjával biztatóan megveregeti a másik vállát. - De addig is tehetnéd biztonságosabb helyre is a papírokat. Mondjuk bezárhatnád őket egy fiókba...
Kuncogása nevetéssé erősödik, ahogy újra meg újra elképzeli szegény Váradi - amúgy teljesen átlagos - reggelét. Négy gyermek édesapjaként nem lehet könnyű az élete, de Konstantin kifejezetten élvezi, hogy nap, mint nap olyasféle családi történeteket hallhat tőle, amit senki mástól. Aztán, Sándor megkomolyodó tekintetére az ő hahotázása is elhal, nevetőráncai kisimulnak, vonásai megkeményednek.
- Nincs hír - visszafojtott hangon felel, a szavakat nehezen, a fogai között szűrve ejti ki. - Nem írt, nem tudok semmit. Talán elege lett a munkámból... belőlem. Alig voltam otthon, hát tudod. Te meg Anna, ... ti jól csináljátok. Te jó férj vagy, jó apa, amikor csak teheted otthon vagy, én meg... amikor csak tehetem itt vagyok.
Óriási különbség. Ahogy befejezi nagy levegőt vesz, válla felett visszapillant az ablakhoz, ahol állni szokott. Majd Sándorra néz, segítségkérő szürke tekintete az övéit keresik, mint aki tanácsot vár, bármit, ami változtatni tud a moston. Nem akarja, még nem tudja elhinni, hogy nincs sem szó, sem tett, ami ezt helyre tudná hozni.
- Hogy áll, Karolina? - fordul a lányhoz, de egyelőre nem mozdul Váradi asztalától. Karjait szorosan összefűzi mellkasa előtt, s az ingujja alól kilógó órájára pillant. Már majdnem kilenc. - Ha végzett, szóljon, elmegyünk, iszunk egy kávét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A gyakornoki asztalnál tevékenykedő fiatal nő halk megjegyzésére már nem reagál, arcát érkező kollégája felé fordítja, vonásaiba csakhamar vidámság költözik. Váradi az egyetlen, aki az elmúlt hónap minden vacak történéséről és fejleménytelenségéről tud. Végignézte Konstantin első kétségbeesését, majd a többhetes önmarcangoló, belső vívódásait, és végül azt, ami most is van: lélekölő bizonytalanságát. Persze, Célestine is sejti, hogy nincs minden rendben a férfi háza táján, de még nem ültek le erről beszélgetni. Az ajtóban állva, Fleurt hozva meg egészen biztos, hogy nem hozakodik elő azzal, miszerint egyre biztosabb benne, hogy Katherine elhagyta. Majd alkalmasint, ha mindkettejüknek megfelelő lesz az időpont, és a lányuk sem áll ott hallgatózásra nyitott fülekkel. Talán majd karácsonykor. Vagy azután, szilveszter napján, esetleg majd jövőre...
- Hidd el, bármi is történjen most velünk, nem Katherine a hibás – szögezi le kollégája tekintetét keresve. Arcáról eltűnik minden vidámság, homlokán és szeme körül elmélyülnek a ráncok, ahogy szája is egyetlen kemény vonallá préselődik. Testbeszéde árulkodó, de nem Sándor ellen szól, csak éppen az ő szavai váltották ki belőle. Most úgy tűnhet haragszik, de erről szó sincs. Ha így is van, egyedül csak magára lehet mérges. Ezt ő rontotta el, erről kizárólag ő tehet. A felesége nem hibás, és ha úgy érzi, hogy bárki - jelen esetben Váradi, hiszen egyelőre csak ő tud házassága válságáról - kétségbe vonja neje tisztaságát, odaadását vagy hűségét, ő azonnal, feldühödött állatként kezdi védelmezni őt. Katherine tökéletes.
- Talán majd jövő héten benézek hozzátok, de igazán nem szeretnék zavarni, vagy belerondítani a családi idillbe – mondja kisvártatva, húzva egy kicsit a száját. Valószínűnek tartja, hogy nem látogat el a Váradi családhoz, de ezt most nem kívánja őszintén kimondani, helyette inkább kitérő választ ad. Azt könnyebb, és általában nem követik kérdések. Sándor meglapogatja a vállát, mire ő mosolyt erőltet az arcára, és egy alig hallható sóhaj múlva meg is szólal. – Köszönöm.
Mellkasa elé fűzött karokkal lép hátrébb, és elfordulva a férfitól, asztala felé veszi az irányt. Karolina akkor szólal meg, így Konstantin már nem ül le a helyére, nem kezd bele semmilyen munkába, helyette az ablakhoz sétál, és előtte állva, mereven kifelé bámulva várja meg, hogy leendő gyakornoka végezzen első feladatával. Mikor a kisasszony fészkelődni kezd, ő rápillant, és végignézi, ahogy összerendezgeti a papírokat, helyére teszi a pennát és tintát, majd feláll és illendően megigazítja ruháját. Elkészültét halk szavúan jelzi, mire Konstantin bólint, és kezeit maga mellé engedve indul meg felé. Járása csakúgy, mint tartása is, határozott, arca olyan, akár az első találkozás alkalmával volt: hűvös.
- Parancsoljon - nyitja ki az iroda ajtaját, és a fiatal nőt egy intéssel maga elé engedi. - Hogy ment a munka? Milyennek találta a feladatot?
Ridegen, távolságtartó hangon érdeklődik az elmúlt órákról, és bár a külső szemlélőnek hihetetlen lehet, valahol mélyen valóban kíváncsi arra, Karolina vajon miként élte meg első statisztikaelemzési feladatát. Az irodai munka ugyanis pont olyan unalmas és száraz, mint amilyennek az emberek általában gondolják. Terepre azonban csak akkor mehetnek a gyakornokok, ha bizonyos irodai kötelességeken megfelelnek.
- Az itteni kávé nem olyan finom, mint a faluban - tereli másfelé a szót. - De nem mindig van idő és lehetőség elhagyni a hivatal épületét.
Jóval Hollósi kisasszony fölé magasodik, ahogy mellette halad. Pillantását - ahogy azt a lány már megszokhatta - kerüli, pont, mint az első találkozókor. Lelépcsőznek, majd az automaták felé indulnak. Cipőik sarka ütemes kopogással kíséri csendes útjukat.
- Általában tíz perces szünetet fog kapni, azzal kell megfelelően gazdálkodnia - szólal meg újra, már a felrúnázott kávéautomata mellett állva. - Tudja használni?
Ekkor néz le először a levitás diákra, szemei az arcát pásztázzák, míg türelmesen várja válaszát. Kérdése talán sértő is lehetne, de ez most nemhogy nem érdekli, meg sem fordul a fejében. Egyébként is volt már arra példa, hogy egy gyakornoka olyan érintetlen aranyvérű közegből érkezett hozzá, hogy lépésről lépésre meg kellett mutatnia neki, hogyan is működik ez a nem túl bonyolult szerkezet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lassan, a minden irányból gyűlő diákok és falulakók között sétál ki az alig kivilágított, hangulatos térre. A csípős hideg beszökik szövetzakója alá, a szél arcára vörös pírt varázsol. Leszegett fejjel halad, nem nézelődik, nem keres ismerősöket, sőt mi több, próbál teljesen észrevétlen maradni. Végül maga elé, a földre meredve áll meg a szökőkút mellett, és a kút párkányára pillantva gondolataiba újra visszaszökik Katherine. Felesége négy hónapja már, hogy végleg kilépett házuk ajtaján, de a viszontlátás reménye nem fakul. Hogy egyelőre, vagy soha nem is fog, nem tudja, de a most ordító üressége és a nő hiányának fel-feltörő fájdalma olyan erős, hogy a férfi úgy hiszi, ezt nincs elég ereje legyőzni. A levelek, melyeket olykor-olykor tőle kap, az éjlény sorai ha nem is áltatják könnyed ígéretekkel, általuk mégis bizakodóvá válik. Bizakodóvá, reménytelivé, csak hogy azután, néhány óra múlva ismét visszasüppedhessen szétvert háza sivár csendjébe. Talán ezek a kései órák a legnehezebbek. Mikor egyedül van, és a hullámos leveleket gyertyafénynél olvassa el újra meg újra, majd mikor a gyertya már csonkig égett, őt asztalra ejtett fejjel, vagy a kanapén eldőlve éri az álom. Elhagyatottan és végtelenül magányosan.
Körülötte kisebb tömeg alakul ki, a fiatalok hangoskodnak, úgy hallani izgatottan várják a közelgő éjfélt. Nyakukon az Újév, és hihetetlen, de ennek mindannyian örülnek. Konstantin feléjük pillant, tekintete elidőzik vidám arcukon, de szája széle meg sem rezzen. Képtelen is volna, de nem is akar velük örülni. Elfordul tőlük, fejét sóhajtva hátradönti, és a fekete eget kezdi kémlelni. Arról elvesztek a csillagok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Karolina válaszára jobb szemöldöke leheletnyit feljebb araszol, ám ekkor sem fordul felé. Azon gondolkodik, mondta-e már bárki azt neki statisztikaelemzésre, hogy kellemesen megnyugtató és érdekes. De hiába is keresgél emlékei között, egyértelmű, hogy nem, még soha senki, egyetlen gyakornoka sem válaszolt ekképp erre a kérdésére, pedig a maga mögött hagyott évek alatt nem kétszer tette fel. Pislog párat, ajkai majdnem mosolyra görbülnek, és ha néhány héttel ezelőtt volnának, most bizonyára hangosan nevetne, és talán még az is előfordulhatna, hogy csípős megjegyzéssel illetné a kisasszonyt. Most azonban nem töri meg a válasz után közéjük beálló csendet, a hallottak megértését és elfogadását is csupán egyetlen biccentéssel jelzi - ha Karolina figyel rá, láthatja, ha nem, akkor csak a súlyos csendet veheti válasznak.
Konstantin már csak azután, a földszintre érve szólal meg újra, elmondja a szünetbeosztást és a felrúnázott kávéautomatához vezeti leendő gyakornokát. A fekete-barna gép mellől néz le a lányra, de annak értetlen, majd rúnákra csodálkozó tekintete még azelőtt elárulja, hogy még nem találkozott ehhez hasonlóval, mielőtt ajkai szavakat formálnának. A férfi rezzenéstelen arccal lép Hollósi kisasszony mellé, és szembefordulva az ital automatával rámutat a pénznyílásra, ujját végighúzza a gombok mentén, majd hozzáérinti a pohárkiadóhoz.
- Ide mennek a pénzérmék, természetesen sarlóra és knútra gondolok, nem mugli bankóra - mondja, tekintetét az automatáról Karolinára emelve. Pillantása kutakodó, látni és tudni akarja, hogy amit mond, azt a másik valóban érti is, nemcsak úgy csinál. - Majd, nézze, itt kiválasztja milyen kávét szeretne inni. Lent, ezeken a gombokon adhat hozzá plusz cukrot és tejet is. Idővel kitapasztalja, hogy a hivatali kávéhoz miből mennyi kell ahhoz, hogy iható legyen. Végezetül pedig - hajol közelebb a pohárkiadóhoz, onnan les fel a fiatal nőre. - itt kellene várni a kész feketét.
Kiegyenesedik és nadrágja zsebébe nyúlva néhány össze-összekoccanó ezüstérmét vesz elő.
- Megmutatom. Mit iszik? Rövidet, hosszút? - kérdezi a csodaszerkezethez fordulva, és közben már készíti is saját rövidjét. - Látja, érmék be, megfelelő gombok kiválaszt, és a gép már adja is a poharat, hogy teletölthesse. Én szoktam hozzá plusz cukrot kérni, szerintem anélkül ihatatlan.
Ahogy beszél, a szerkezet morogva dolgozik, a kávékészítési folyamatot tökéletesen bemutatva ezzel Karolinának. Konstantin a kész italért nyúl, majd rápillant a lányra, szemeivel jelezve neki, hogy próbálja meg, segít, ha nem megy.
- A visszajárót a gombok alatti kis nyíláson adja ki, ezt elfelejtettem mondani - teszi még hozzá, azután poharát a szájához emelve nézi a kisasszonyt, miként birkózik meg a feladattal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A téren egyszerre felgyűlő, ünneplő tömeg csak akkor tűnik fel a szökőkút mellett álló férfinak, mikor elmélkedéséből egy nekiütköző keskeny váll felrázza. Összerezzenve, sűrűn pislogva hajtja le hátradöntött fejét, s néz a magának nunduként utat törő irányába, de a pezsgővel szlalomozó hölgytől sem bocsánatkérést nem hall, sem nem találkozik – az ilyenkor szokásos – udvarias-aggódó szempárral. Vonallá préselődött ajkai felett pillant körbe; a falusiak és a diákok egyre nagyobb csoportokban állják körül a szépen feldíszített kutat, és harsány beszélgetéseikből kihallatszódik az ilyenkor egyetlen lehetséges téma: szilveszteri izgatottságuk. Mindenki jól öltözött, ki drága parfümtől, ki szesztől illatozó, és egyesek már most olyan részegek, hogy Konstantin azt is őszintén csodálja, hogy egyáltalán képesek megállni a lábukon.
Aprócska, halk sóhaj hagyja el ajkait, amint visszafordul, és tekintete megállapodik a tőle nem messze álló, kezében pezsgőspoharat tartó szőke nundun. Összehúzott szemekkel, erősen hunyorítva próbál ráismerni a szalmaszín fürtökkel takart sápadt arcra, de mielőtt megbizonyosodhatna róla, valóban ismeri a figyelmetlen hölgyet, újra meglökik. Felszisszenve, egyensúlyát vesztve lép arrébb, és mogorván pillant a hőbörgő fiatalokra, akik hosszú percek óta, éppen mellette ugratják egymást. Azok úgy tűnik, észre sem veszik, hogy másokat zavarnak, így a férfi úgy dönt, jobb, ha ő sétál arrébb. Kezeit mélyen nadrágja zsebébe csúsztatja, és az ismerős ismeretlen felé indul, hogy nem túl messze tőle, végül egy idősödő házaspár mellett álljon meg. Mellettük talán nem kell attól tartania, hogy újfent meglökik, rátaposnak, vagy véletlenül megátkozzák valami nagyon kellemetlen, egyébként teljesen ártalmatlan rontással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az idős házaspár egymás arcába suttogott kedveskedéseit hallgatja, és bár a halk sutyorgásból nem hall ki egyetlen értelmes szót sem, de a szeme sarkából látott boszorkány testbeszéde elárulja, mennyire tiszteli és szereti férjét. Konstantin leszegett fejjel áll, csendben bámulja cipője orrát, nem mer felnézni és a házaspárra pillantani, nehogy elrontsa meghitt együttlétüket. Úgy érzi, ez köztük olyasfajta szentség, amit nem zúzhat szét bámészkodással – még akkor sem, ha szemeiben őszinte elismerés csillogna. Jobb némán hallgatni a boszorkány, férje vicces megjegyzésén való csilingelő kuncogását, és cipőorraira mosolyogni. Gondolatai hamar visszatalálnak az őt állandóan foglalkoztató kérdés felé: vajon látom még? Vajon harminc év múlva mi is így állunk majd itt? Nem. Ha itt is állnak majd, Katherine ugyanolyan fiatal és üde lesz, mint most és bármikor, ő viszont már hatvan is elmúlik addigra. Ősz lesz, gyűrött és görbe hátú.
Arca megrezzen, ajkai megkeményednek, és nesztelenül fújja ki orrán a levegőt, ami a fagyos levegőben halvány ködfelhőként tör előre. Lefelé néz, egy pillanatra se emeli fel fejét, így könnyen észreveszi a bal lábához guruló rózsaszín cukorkát. Homlokán felszökő szemöldökkel hajol le érte, és két ujja közé véve azt körbenéz, hátha megpillant valakit, aki az imént elejthette. De hiába, egyetlen kislányt sem lát, és a körülöttük állók kezében sincs édességes zacskó. Tesz egy lépést előre, majd még egyet, kutakodó tekintete ide-oda jár az órájukat figyelő embereken, de felesleges, a cukorka gazdája már minden bizonnyal eltűnt.
- 10... 9... 8... - először csak egy mély férfihang harsan fel, de ahogy kimondja az első számot, sorban egyre többen csatlakoznak hozzá, hogy együtt számolhassanak vissza. Konstantin leengedi a kezét, és az ég felé fordított arccal lép egyet balra. Szövetkabátja ujja súrolja a mellette álló nőét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A Boglyas térre csoportosuló emberek harsogása elcsendesedik, az ugráló, viháncoló fiatalok ugyanúgy, mint az egymás arcába búvó idős párok halk kuncogása, elhal. A visszaszámlálás, az utolsó tíz másodperc magával ragad mindenkit, öreget és fiatalt, boldog és szomorú lelket egyaránt, hogy a hamarosan rájuk köszöntő Újév varázslatos, magasztos érzése észrevétlenül szökjön be a szívükbe. A közeledő éjfél, az új év reményt ad, bátorságra és további kitartásra ösztökél.
- 3... - suttogja a férfi, a halk, morgó szócska alig hallható, az csupán egy ég felé hömpölygő lehelet, egyetlen párafelhő, egyre csak dagadó füstköd. Konstantin hátradöntött fejjel várakozik, arcbőrét csípi a hideg, lecsukott szemeit simogatja a fel-felerősödő szellő. Orrát eléri a mellette álló nő finom levendulaillata, ami kéretlenül is gyerekkorára emlékezteti, mindig dolgos anyjára, amint szekrényébe apró ruhazsákokat tesz, melyekbe azelőtt levendulát varrt.
- 2... - tör fel formálódó ajkaiból az újabb gőzkarika, és ő gyerekszobájára gondol, önmagára, mikor kisfiú volt és csak késő esténként látta az apját. Akkor még semmit sem tudott a világról, nem tudta, hogy felnőttként a varázsvilágban kell majd helytállnia, hogy bár édesapja útját követi majd, egyáltalán nem abban a formában teszi majd, mint azt ők sokáig hitték. Lelki szemei előtt aztán kirajzolódik Fleur édes, pirospozsgás arcocskája is, aminek felidézett képével kel és fekszik.
- 1... - susogja, és lélegzetvisszafojtva várja, hogy meghallja a tűzijáték első durranó hangját, s lehunyt szemein át is láthassa a sötét égboltot befestő rikító színeket.
- Köszöntsük együtt 2016-ot! Sikerekben, egészségben és boldogságban gazdag boldog új évet kívánunk mindenkinek! - szólal meg a közelben felállított pódiumon a polgármester, hangjára Konstantin kinyitja szemeit, de helyette a szemfényvesztő égi játékot kezdi figyelni. Szürke fényeiben visszatükröződnek az odafent kiteljesedő, gyönyörű színek. Az emelvényen álló fiatalember közben újévi beszédét mondja, de a hivatalnok nem figyel rá, annak hangja háttérbeli zsivajjá szelídül, beleveszve a sustorgó tömegbe. A férfi csak áll ott zsebre tett kezekkel, s nézi a füstölgő eget. Kabátjának ujja meg-megérinti a levendulaillatú nőét, de ha észre is veszi, hogy hozzáér, nem zavarja. Jól esik emberek között, idegenek társaságában lennie, jól esik egy pillanatra megfeledkeznie a szívét sanyargató végtelen magányról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szája szegletébe mosoly költözik, ahogy kinyitja szürke szemeit és a színes égboltra pillant. A csillagok most nem látszanak, elnyeli őket a zord hideg, a tűzijáték így feszes, sötét hátteret kap. Piros, sárga, zöld pálmafák durrannak, s rajzolódnak ki odafent, amit a jelenlévők mind elcsendesedve figyelnek. Nem hallani mást, csak gyermekkacajt, elcsattanó szerelmes csókokat és a mindenkit körülölelő feszült figyelem csendjét. Hát itt van az Újév, a múlt lezárásának legfőbb ideje, és ők az új lehetőségek kapujában állnak.
Konstantin szíve torkával együtt szorul össze, gyomra megremeg a továbblépés gondolatára. Négy hónap telt már el, de benne semmi sem változott. A színpompás játékot nézi, figyeli az újabbnál újabb, de régről már jól ismert alakzatokat, az aláhulló fényeket, de ajkairól leolvad a mosoly.
A tűzijáték véget ér, s az égről eltűnik minden szín és füst, a káprázat belevész az éjszakába. A tömeg lassan mozgolódni kezd, az emberek családtagjaikba kapaszkodva indulnak haza. A szökőkút körül is tolongani kezdenek, és a férfi hagyja, hogy magával sodorja az ár. Most, az utolsó percben pillant le bal oldalára, ahol csak ekkor veszi észre, végig az ismerős ismeretlen hölgy állt. A hófehér arcot fürkészve hátrál, és mikor a fakó áll felemelkedik és a szőke tincsek az apró fül mögé kerülnek, akkor látja meg, ki is valójában az az ismerős ismeretlen. Szemei körül elmélyülnek a barázdák, amint elneveti magát, és ha tekintete találkozik Hollósi kisasszony kéken ragyogó tükreivel, akkor jobbját előhúzza nadrágzsebéből és az őt sodró emberáradat feje felett egy tétova, bizonytalan mozdulattal int neki.
- Boldog új évet, kisasszony! - hangosan formálja a szavakat, de abban kételkedik, hogy hangja elér a lányhoz. Szélesen mosolyog rá, és míg tartják egymással a szemkontaktust, többször fejcsóválva elneveti magát. Az, hogy végig egymás mellett álltak, de az utolsó pillanatig nem vették ezt észre, igazán szórakoztatja. Int még a diáknak egy utolsót, majd lesütött, mosolygó szemekkel megfordul, hogy együtt haladhasson a falubéliekkel. Fogai elővillannak vigyorra húzódó ajkai alól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A cukrászda ajtaja tompán csukódik be mögötte. Konstantin a pultban álló fiatal lányra pillant, biccent neki, és bár ajkai jól láthatóan szavakat formálnak, elharapott köszönése olyan halk, hogy azt a lányka biztosan nem hallja meg. Latyakos, sáros cipőit még ott, az ajtó előtt fekvő szőnyegben megtörli, s körbepillantva egy ablak melletti asztalkát választ maguknak. Célestine-nel ide beszélte meg a találkozót, aki valószínűleg azt gondolja, hogy kislányuk is velük lesz, hiszen a férfi szabadnapos apukaként éppen ma reggel ment érte. A nő talán még örül is, hogy végre úgy töltenek együtt egy délelőttöt, mint bármely másik, egészséges család.
Konstantin kihúzza az egyik széket, s kabátját levéve annak támlájára igazítja. Közben kipillant az ablakon, hátha meglátja a közeledő Renée-t. Kissé ideges a mai találkozó miatt, hiszen olyasmiről szeretne beszélni az aurorral, ami ugyan már régóta érik benne, eddig sem magát, sem a nőt nem érezte elég felkészültnek hozzá. Azonban mióta egyedül van, és volt néhány hosszú hónapja gondolkodni, rájött, hogy azt, amit mondani készül, már rég ki kellett volna mondania. Még akkor is, ha belül retteg a választól.
Helyet foglalva aztán előredől, felkönyököl az asztalra, s ujjait imaformára fűzve az ablak felé fordul, hogy a kinti zsibongó életet figyelve elmerenghessen saját gondolatain. Fleurt még órákkal ezelőtt vitte el szüleihez, akik egyszerűen imádják őt, és akiknél biztosan tudja, hogy biztonságban van. Az anyja már ki tudja mióta a ház előtt, az utcán várta őket, hiába mondta neki Konstantin, hogy maradjon csak bent a melegben, majd jönnek, amikor jönnek. Aliz – mint minden igazi, magából csak szeretetet adni képes nagymama – hangosan sikítva szaladt a kislányért, hogy felkapva őt máris izgatottan kezdje hallgatni, mi minden is történt a kicsi karácsonyra kapott puffskeinjével. Persze, mugli asszony lévén fogalma sem lehetett arról, hogy az miféle varázslat, de fia gyorsan kisegítette: kicsi, szőrös, kerek állat.
- Tessék? – zavarodottan, homlokráncolva fordul vissza az ablaktól, s pillant fel a mellette álló lányra. – Még nem, köszönöm. Várok valakit.
Mosoly nélkül dől hátra, az elegáns szék megreccsen súlya alatt. Visszagondol anyjára és lányára, amint otthagyta őket szülőotthonában, és a pillanatba belesajdult a szíve. Felsóhajtva hessegeti el az emléket, majd órájára lesve dobolni kezd combjain. Gyere, gyere, Célestine.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jobb keze az asztal lapjára vándorol, előbb csak mutató, később az összes ujja dobolni kezd a fán. Távolba révedő pillantásába csak akkor költözik élet, mikor megpillantja a cukrászdához közeledő Célestine-t. Milyen jókedvűnek tűnik. Tekintetével végigköveti a fekete bakancsok ajtóhoz vezető útját, majd a rámosolygó nő tiszteletére udvariasan feláll, és gyér görbével az arcán, viszonozza a szavak nélküli köszöntést.
- Szia - mély köhintését gyors torokköszörülés követi. - Fleur anyáéknál van. Kérdezte, hogy a puffskeinjét elvinnénk-e neki, ha végeztünk a beszélgetéssel. Szeretné megmutatni mamáéknak.
A hivatalnok arca felderül, kislánya felidézett, édes hangja még a legrosszabb napokon is nevetésre ösztökéli. Amint Renée helyet foglal, ő is visszaül, és maga alá igazítva a széket, idegesen kipillant az ablakon. Most azonnal mondja, min jár az esze olyan régóta, vagy várjon még, legalább míg kihozzák a süteményeket? Nagyot nyelve fordul vissza a nőhöz, de annak kérdésére válaszul egyelőre csak az ajkát nedvesíti meg.
- Nincs baj - leheli végül Célestine nagy, élénk szemeibe pillantva. - Ha minden igaz, nemsokára kibérelek egy lakást Budanekeresd egy kis utcájában. Akkor elvinném Fleurt éjszakára is. Ott lesz gyerekszoba, és a körülmények is adottak lesznek neki.
Igaz, a szemben ülő nő azóta még nem járt a férfi házában, mióta az kézhez kapta Katherine első levelét. Nem látta még a szétvert konyhát és a rendezetlen, koszos nappalit, ahol egyre csak gyűlnek az üres üvegek, de azt tudhatja, hogy valami nincs rendben, hiszen Konstantin már egy ideje nem vitte el a kislányt éjszakára. A ház romos, lelakott és tobzódik a mocsokban. A férfi alig jár haza, és míg a hétköznapok odabent, a hivatalban telnek el, a hétvégék kínzó lassúsággal vánszorognak előre. Olyankor hajlandó elmenni akár a világ túlsó végébe is, hogy ne kelljen otthon lennie. És ha ott is van, jobbára bezárkózik a ház leghátsó szegletébe, a dolgozószobába. A hálószobában már hónapok óta nem járt.
Lepillant sebes gyűrűujjára, majd vissza Célestine-re. Elmosolyodik, de a szemkörnyékén megsokszorozódott barázdák erre csak még inkább elmélyülnek. Borostás, fáradt arca legalább tíz évvel öregebbnek tűnik, mint általában.
- Eljöhetnél oda, berendezhetnénk közösen a gyerekszobát - mondja, és bár szavaiból nem úgy tűnik, ő ezt kérésnek szánja. Hiába, nem ért a lakberendezéshez, nem tudja mi való egy négyéves kislánynak, hogy egyáltalán milyen bútoroknak kell a szobában lenniük. Kérlelő pillantást küld a nőnek, akit a nem sok igaz barátja közül az egyiknek tart. Főleg, mióta rájött milyen úgy egyedül lenni, hogy az egyedüllétet nem ő akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kezében egy vaskos, rendes A/4-es papírforma borítékkal lép be az enyhén füstködös, azzal együtt is ízlésesen berendezett szórakozóhelyre. Noha ráférne az ilyesfajta kikapcsolódás, mégsem a drága italok vagy a csábító, könnyen kapható nők lehetősége hozta ide ma este. Lepillant a jobbjában tartott koperta cikornyás címzésére, mire eszébe jut a péntek délelőtt portán fecsegő kollégák visszafojtott beszélgetése, amiből csak egy-egy szót értett ki: régi ügyfél, előző századbéli nagyasszony, alig tudni róla valamit.
És bár a személyes postaszolgálathoz semmi köze, és az adományozás még csak nem is hatásköre, az akkor még a portás asztalán fekvő tömböt neki kellett megkapnia. Elizabet ügyével együtt tehát vállalta még kismillió másik levél címzetthez való eljuttatását is, de mint tudjuk, mindennek ára van. Neki pedig mindig jól jön néhány plusz munkaóra.
- Pardon – köszörüli meg a torkát, amint válla egy másik férfiéval ütközik. Nincs rossz kedvében, de viseltes arcáról nem ez olvasható le első pillanatban. A szemét és száját övező barázdák mélyebbek, mint azt kora megkövetelné tőle, tekintete sötét, kiveszett belőle a régen rá oly jellemző, pimasz fény.
Lassú, magabiztos járással közeledik a pulthoz, ahol az egyik fiatal kiszolgálólánytól skót whiskyt rendel magának.
- Ismeri Báthory kisasszonyt? – kérdezi tőle, mikor borravalóval együtt kifizeti italát. A fruska mosolyogva bólint és a pulton áthajolván az egyik félreeső box felé mutat. A férfi követi a mutatóujj útját és megpillantva a hirtelenszőke, elegáns nőt, szemöldökei árnyalatnyit megemelkednek. Nem pontosan ilyen megjelenésű hölgyre számított. A pultoshoz vissza sem fordulva, kisvártatva szólal meg újra. – Nagyszerű, sokat segített.
A hivatalnok két ujja közé veszi a széles szájú, vastag üvegaljú poharat, és kerülőutak nélkül, végig Elizabetet mustrálva sétál oda hozzá. Vonásai mogorvák, de ő maga még véletlenül sem goromba.
- Kisasszony – biccent neki, pohara vele szemben koppan a faasztalon. Ő maga még néhány pillanatig állva marad, míg megenged magának egy pillantást, amit Elizabet mélyen kivágott ruhájának szentel. Szürke szemei aztán a szipkára kúsznak át, s végül megállapodnak a nő tekintetén. Szabad kezével gyorsan kibújtatja zakója gombját, majd köhintve helyet foglal, és maga elé teszi a súlyos borítékot. – Osztrovszky Konstantin vagyok, és a bogolyfalvi hivatalból jöttem kegyedhez. Zavarok netán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elizabet hangja igazán kellemes, amolyan múlt századi, valóban nagyvilági asszonyhoz illő. Olyan nő hangján szólal meg, aki nemcsak szavajárásával, de hanghordozásával is magával ragadja az embert. A hivatalnok bal tenyere a súlyos borítékon pihen, jobbja az üvegpoháron, amit lekerekített szájára tapasztott ujjaival könnyedén forgat az asztal lapján. Mikor előzőleg még csak messziről látta a füstös bár hátsórészében ülő dívát, addig eszébe sem jutott, most viszont, hallván azt a selymes, feketeözvegyként csalogató, finom hangját, megfordul a fejében, hogy illett volna kézen csókolnia a minden bizonnyal hosszú, zavaros korokat megélt nőt. Felpillant rá, és míg beszél, le sem veszi róla szürkés tekintetét. A pletykák, az a néhány elejtett, fojtott szó, amit péntek délelőtt a portán hallott, beváltják a férfi hozzájuk fűzött reményeit. Elizabet érdekes nő, ez már most nyilvánvaló.
- Nos, személyes okaim is vannak – feleli szárazon, torkát újra megköszörülve. Nem kenyere a hazugság, sem a hosszas, értelmetlen kertelés, de még azelőtt, hogy rátérnének arra, ami igazán érdekli, és amiért ezzel a címzettel mindenképpen ő akart találkozni, a keze alatt ott fekszik egy fontos boríték. Mielőtt megszólalna, még lepillant pohárral játszó kezére, az ujján feszülő gyűrűre, majd egy levegővételnek álcázott apró sóhajjal a nőhöz fordul, s amint az visszanéz rá, folytatja. – Elsősorban azonban természetesen a hivatalban zajló ügye miatt vagyok itt.
A papírtömeget egy mozdulattal tolja át az asztal másik felére, és kissé előrehajolva, lentebbről néz fel Báthory kisasszonyra.
- A Minisztérium a kérelmét pozitívan bírálta el, a patronáltja igazán hálás lehet Önnek – mondja, majd lecsúsztatja kezét az ezennel kézbesített borítékról, és visszahúzódva, a box támlájának dőlve emeli meg poharát. Azt egy pillanat erejéig a nő felé dönti, mintha csak az egészségére inna, végül szájához emeli, és két kisebbet kortyol belőle. Míg ízlelgeti a scotchot, tekintete a nő körvonalait vizslatja, hol az arcát, hol szipkát tartó kezét figyeli, de leginkább, s legerősebben arcvonásait fürkészi. Az ösztönös, ám nem túl helyénvaló kíváncsiság adrenalin formájában dolgozik testében, és bár tudja, hogy a szemben ülő hölgy minden szívdobbanását hallja, úgy tesz, mint akinek erről nincs tudomása. Sajátos csendjével leplezi gyorsuló szívverését, komor vonásaival duzzadó ereit. Lassan pislog, nem szól semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Morózus csendjéből követi a szemben ülő nő mozdulatait, figyeli szóra nyíló vörös ajkait, a hivatalos levél sorain sebesen végigszaladó szemeit. Fürkészi a sminkkel elfedett arcbőrt, a túlontúl szőke fürtöket, amik más nőn bizonyosan műhatást keltenének, de Elizabetnek sem a kozmetikum, sem a ruha, sem ez a hajszín nem áll rosszul, sőt. Lehet, hogy más, lehet, hogy az emberhez csak testében hasonlatos, veszélyes lény, Konstantin szemében mégis igazi nő, aki nemcsak felvenni, hordani, de viselni is tudja a külcsínt.
- Az – feleli, s pillantását elválasztja a kézműves munkát sejtető szipkáról, hogy tekintetük újból találkozhasson. Báthory kisasszony megtévesztő; a hivatalnok hol törékenynek látja, hol uralkodónak, erősnek, aki bár elbűvölően beszél, korántsem biztos, hogy a gálánsnak hangzó szavak mögött megbúvó szándék is ugyanolyan bájos. Talán csak egy elragadó, éhes szörnyeteg.
- Szerencsés volnék? – halk nevetéssel kérdez vissza, szája csak éppen, hogy mozdul, vonásai azonban továbbra is ugyanolyan rezzenéstelenül ülnek arcán, mint előtte. Nem, ő nem a szerencse fia. De ez így rendben is van, már megbékélt vele, hónapokkal ezelőtt kezet fogott sorsával. Soha nem hitt Istenben, felsőbb hatalomban, útmutatásban, sorsban. Ha viszont a lánya egyszer megkérdezi tőle, higgyen-e valamiben, azt fogja felelni, higgyen mindenben, olyan erősen, amilyen erősen csak tud. - Szerencse nem létezik. Akarat és kitartás már annál inkább.
Magabiztosan beszél, de csak futólag néz Elizabetre. Helyette a lassú mozdulatokkal forgatott poharat figyeli és a benne hullámzó italt. Majd, mikor elhallgat, szájához emeli azt, és kortyol néhányat. A keserű ital összerántja torkát, végigmarja nyelőcsövét, és máris érezhető melegséggel tölti el ereit. Arcizmai egy halvány pillanatra megfeszülnek, de köhintése hamar feloldja őket.
- De a sikeres eljárásnak örülök - lélegzetvételnyi idő múlva tér vissza a tárgyra, némán követelve ki a szemkontaktust. Csak akkor folytatja, ha Elizabet ránéz és a tekintete nem kalandozik el másfelé. - Szeretném, ha hozzám fordulna, mikor hivatalos ügye akad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Pennával az ujjai között forog a székével, jobbra-balra, jobbra-balra, jobbra-balra. A fekete ülőalkalmatosság kerekei és háttámlája is recseg, ahogy a férfi komótosan, félúton újra és újra irányt változtat vele. Közben az asztalán fekvő egyetlen darab papírra mered, megrögzött szemekkel figyeli a szótlan, túlontúl is csendes szerződést. Talán valamiféle magyarázatot vár tőle, azt reméli, hogy megszólal, hogy egyszeriben meghallja a régen hallott női hangot, amint épp elneveti magát, és végigsimítva a vállán biztosítja róla, hogy ez az egész csak egy rossz tréfa volt. Azután megkéri arra, hogy tegye le a pennát, tépje szét a papírt, felejtse el az egészet és folytassák ott közös életüket, ahol tíz hónappal ezelőtt abbahagyták.
A szék az ablak felé fordulva áll meg, a háttámla még egyet roppan, mielőtt végleg elnémulna. Mi van akkor, ha ő már nem akarja folytatni? Ha ő dönt úgy, hogy ennyi volt?
Nem tudja, hogy ő ebben nem dönthet. Nem látja be, hogy a felesége már elhagyta, saját döntését már meghozta, a kapcsolatuknak ezzel vége, és az egyetlen dolog, amiben ő döntést hozhat, az az, hogy véget vet hiábavaló várakozásának, és aláírja ezt az ötoldalas szerződést.
A szürke tekintet messze réved, a koszfoltos ablaküvegen át a park magasra nőtt fáin túl, egészen bele a semmibe. A pennát a szájába veszi, felszabaduló ujjait hozzáérinti aranygyűrűjéhez. Annak tapintása hűvös, nagyon kellemes, ujjbegyei mégis elsárgulnak; az idegesség, düh és megválaszolatlanul maradt kérdések egyvelege olyan erősen nyomja a fémet, mintha szétakarná törni. Letörni ujjáról, akár rab a láncát. Észre sem veszi, hogy homlokán elmélyülnek a ráncok, arca kipirul.
Aztán kinyílik az ajtó, és Léna beesik az asztala túloldalán árválkodó székbe. A férfi egyik pillanatról a másikra esik ki gondolataiból, hogy ismét találkozhasson a nem is olyan rideg valósággal. Azalatt az idő alatt rendezi vonásait, hogy székével visszafordul asztalához és kikapja szájából a fekete, nagy tollú pennát. Nagy levegőt vesz, arcán végigfut egy halvány mosoly, majd írószerszámát a szerződés mellé dobva felkönyököl az asztalra.
- Ühm, szóval Almásy kisasszony kijelentkezett - bólint, és bár kissé elvicceli a dolgot, valóban átérzi a hallottak jelentőségét. Léna hosszú évek óta tanított már, és egészen biztos benne, hogy ez idő alatt a tanári lét, a diákok jelenléte és a tanítás szeretete sok mindenen átsegítette őt. Például rajta is. Elcsendesedve hallgatja a nőt, hol annak arcát, hol asztalát nézve. Nem tudja, egyáltalán nem hiszi, hogy tudna neki segíteni, hiszen számára ez is egyfajta szakítás lehet, amin mint mondani szokás, csak az idő segíthet.
- Nem, nem vagy robot - erősíti meg futólag lehunyva szemeit, kikívánkozó mosolyát ügyesen elnyomva. - Azért Svédország jó volt, nem? Ha Madagaszkár annyira nem is...
Bár nem mondja ki, mindketten pontosan tudják, hogy utóbbival szakításukra céloz, amivel jól tudja, milyen nagy fájdalmat okozott a volt tanárnőnek. De ahogy az számára is kiderült, semmi sem marad megtorlatlanul. Egyszer ő szakít, máskor vele szakítanak - csak ebben az esetben gazdagodni fog egy válási hercehurcával is.
Léna kérdésére habozva ugyan, de megrázza fejét, s az előtte fekvő papírra pillantva szóra nyitja száját. Hiába. A szíve felgyorsul, ereiben megindul a félelem, karjai alig láthatóan megreszketnek. Nem gondolta, hogy valaha is ezt fogja mondani, azt meg pláne nem, hogy ennek a nőnek, de nincs mit titkolnia. Hamarosan úgyis mindenkinek nyilvánvaló lesz, ha már most, vagy hetekkel-hónapokkal ezelőtt nem volt az.
- Nem, nem - mondja rekedtes hangon. - Én épp válok.
Fájó, égő teste felett nehezen uralkodik, dühét egy rosszul sikerült, halvány mosollyal rejti el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Budapest, bár - folytatás

Elizabetnek elég csak megszólalnia ahhoz, hogy a szemben ülő férfi azonnal, önkéntelenül is ráemelje szürke tekintetét. Nem kell, hogy érdekeset vagy olyasmit mondjon, ami meglepné őt, szavainak még csak figyelemfelhívónak sem kell lenniük, Konstantin akkor is ránéz, mert rá kell néznie. Figyeli a vörös rúzs alatt formálódó ajkakat, azt a hideg, metsző kék tekintetet, amitől megborzong, s karjain, a zakó és ing rejtekében megemelkednek a sötét szőrszálak. Figyeli, mert az a búgó, kellemes női hang úgy hat rá, mint más emberre a vélavér. Felpillant, odanéz és figyeli a nőt, mert hangja, akár az áldozatát hálóba csalogató pók, odavonzza. Megreszkető gyomorral hallgatja, de hiába a hosszasan fejtegetett gondolatmenet, a hivatalnokot nem győzi meg. Számára ezek csupán véletlenek, nincs jó vagy rossz szerencse, ami rátapad az emberre és utánakígyózik, mint ahogy azt az asztalra könyöklő nő mondja. Régebben a véletlenben sem hitt; akkoriban úgy vélte, minden, ami történik, azért van, hogy tanuljunk belőle. De ha így van, akkor a szerencse is létező, valami olyan, ami így vagy úgy, de kiegészíti a véletleneket.
Annak ellenére, hogy követi Báthory kisasszony eszmefuttatását, mi több, vele együtt gondolkodik, nem szólal meg. A szavába egyébként sem vágna bele, ahhoz túlságosan is udvarias, illemtudó jellem – főleg, hogy ez az első találkozójuk, és ha később megmutatná más arcát is a nőnek, ezen az estén legjobb énjének tiszta leple alól egyetlen pillanatra sem akar kilógni. De pillanatok múlva, azután sem mond semmit, hogy Elizabet elhallgat, és csak beszéd nélkül, csendben fürkészi őt. Nem szívesen keveredne vitába vele, legyen szó egy ennyire balga, kicsinyes dologról is, mint a szerencse és véletlenek kérdése. Még nem tudja, mire számíthat, hogy a szemben ülő éjlény mennyire veszélyes. Feltehetőleg roppant mód, olyannyira, amit elképzelni sem tud, amit elhinni sem akar. Felajánlása éppen ezért meglepő – bizonyára pont olyannyira a nőnek is, mint saját magának. Komoly tekintettel mered rá, de poharára fonódó ujjai megreszketnek, ahogy válaszol.
- Mint mondtam, volna valamiféle hátsószándékom – mozdulnak meg végül az ő ajkai is. Mélyhangú kijelentése közben szívverése felgyorsul, hormonjai fokozódnak, érzi, hogy vértől zsongó erei felett bal keze zsibbadásnak indul. Elnyíló, valamit még mondani akaró szájjal pillant le rá, majd ökölbe szorított kezét az asztal alá, lábára engedi. – Szeretek adni is, ha már kérnem kell.
Még nem tudja, pontosan miben is tudna neki segíteni az elementáris erővel bíró szőke, hiszen várhatóan nem fognak éjszakákat ágyban tölteni és arról diskurálni, hogy házassága egy hozzá hasonló lénnyel – az alapvető tényeken túl - miért ment tönkre máris, és arról, hogy ez milyen mérhetetlenül megviseli őt. Hogy szüksége van valakire, valamire, aki segít neki, akivel választ kereshet a benne zakatoló miértekre, arra a sok kérdésre, amire Katherine már nem felelhet. Erről azonban nem beszélgethet akárkivel.
Ujjai ismét megremegnek, ahogy a rászegeződő tekintet mellé egy jól irányzott kérdést is kap. Hogy tart-e? Maga sem tudja, mit érez, hiszen az izgalom miatt az orra hegyéig sem lát el. Elvakítja a remény, és az a valami, amit képtelen nevén nevezni.
- Dehogynem – feleli, bár tudja, hogy a bordái alatt ritmustalanul dobogó szíve elárulja. – Csak az ostobák és tudatlanok nem tartanának Öntől. De... – elhallgat egy pillanatra, asztal alatt elrejtett kezével megvakarja orra hegyét. – De nem félek. Nekem nincs veszítenivalóm.
Dehogy nincs. Ott van egyetlen gyermeke, a kis Fleur, akit jobban szeret bárkinél a világon, de róla már csak a saját biztonsága érdekében sem beszél. Noha, nem teljesen bizalmatlan Elizabettel szemben, az óvatosságról most nem feledkezhet meg.