Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A gondolatok százszámra kavarognak fejében, ahogy a vendégház mellett álló régi, faragott padon ül, s kezében egy üveg jó, erdélyi sörrel a híres Gyilkos tó szokatlanul nyugodt víztükrét figyeli.
Most szélcsend van.
A pad támlája élesen roppan meg, mikor hátradől. Az üveget szájához emeli, a keserű sör gyorsan csúszik le torkán. Hát megnősült.
- Katherine - szól hátra, nem túl hangos hangját a túlpart felé sodorja a víz. - Ide tudnál jönni?
Szabad ujjai a nyakát fojtogató elegáns kendőt lazítják, az esküvőn viselt öltönyzakója még mindig rajta van.
A víztükör megmozdul, ugráló halak hangjait erősítik fel a körülöttük meghúzódó hegyek.
Soha nem gondolt bele, milyen lesz majd a nászútja, hiszen azt sem hitte, hogy egyáltalán megadatik neki. Körbenézvén viszont, kezében egy hűvös itallal, oldalán a nővel, aki addig szunnyadó érzéseit felébresztette, őt pedig olyan - másnak talán magától értetődő - lépésekre ösztönözte, melyekről mindig csak hallott, tökéletesnek érzi.
Az üveget a pad sérült karfájára állítja, majd feláll és közelebb lép a tóhoz. Szürke tekintete a sötétségbe réved, kiszűrhetetlen gondolatai között néhány fontos, a jövőt mindenestül megváltoztató foszlány tűnik ki. Most, hogy Katherine a nevét viseli, több kérdés merül fel köztük, mint valaha. Hogy bár a törvény és néhány aláírt, s az állam nevében lepecsételt papír eggyé tette, a vér még nem köti össze őket.
Karjait mellkasa előtt fűzi össze, száját beharapja. Lelki szemei előtt felrémlik lánya képe, meg Célestine aggodalmaskodó szempárja is. A vére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Katherine lépteinek finom hangjára egy törékeny pillanatig még az ütő is megáll benne; szíve kihagy egy dobbanást, majd felfokozva, sebesen kezdi verni mellét. Belepislog a tóra telepedő sötétségbe, s lélegzetvisszafojtva várja közeledő kedvesét. A bent tartott levegőt csak akkor engedi ki, mikor a vékony, hófehér karok átfogják derekát, és az úgy vágyott hang megszólítja. Felsóhajt. Ujjai ráfonódnak a még mindig menyasszonynak tűnő éjlény csuklóira, feje lebillen, s tekintete az újasszony ujjait figyeli.
A kérdésre elmosolyodik, ajkai mögül előbukkannak túlságosan is emberi szemfogai. Fejét csendesen megingatja, majd óvatos mozdulatokkal, egészen lassan megfordul, hogy végre őket fürkésző tekintetek nélkül nézhessen szembe feleségével. Tekintete belefúródik az őt néző kék szempárba, jobbja Katherine arcához emelkedik. Kissé megdöntött fejjel simít végig a hűvös arcon, hüvelykujjával érintve a vastag ajkak szélét.
A nyugalom, amit a hegyek és a közeli tó áraszt magából, már nagyon hiányzott a férfinak. Noha még soha nem járt Erdélyben, mellkasát átjárja az otthon kellemes, anyai érzete.
Fejét lehajtva a hófehér, gyönyörű ruhát nézi, s egy lágy, már-már félő mozdulattal hozzá is ér az anyaghoz. Úgy áll a nő előtt, akár egy kezdő fiatalember, vagy mint egy kisfiú, aki bár mindennél jobban vágyik a kezében tartott játékra, nem tudja mit tegyen vele. Ujjai fel-le szánkáznak a ruhán, míg végül, nagy sokára meg nem állapodnak deréktájékon. Aztán a megfontoltságát egyre inkább elveszítő tekintet visszatalál az óceánszínekhez, és úgy tűnik, lassan az oly régóta kikívánkozó gondolatok is feltörnek a férfi torkán.
- Azon gondolkodtam, hogy... - lepillant a menyasszonyi ruha mellrészére, láthatóan keresi a megfelelő szavakat. - ...itt vagyunk a semmi közepén. Senkit nem tudnék bántani. Ha... egyek lennénk.
Nem jellemző rá, hogy ne találja meg rögvest azokat a kifejezéseket, melyekre az adott pillanatban szüksége van. Mindig tudja mit mondjon, tudja, hogy kivel hogyan kell beszélnie, ha célt akar érni. Most viszont a vágyak keverednek a józan ésszel, a szíve a fejével tipródik.
- Befejezhetnénk, amit elkezdtünk - mondja tekintetét visszavezetve Katherine szemeihez. Számára nem is kérdés, hogy a lánykérés, az esküvő csak az élet kezdete volt. Számára egyértelmű, hogy ez befejezésért kiált. Jobbja a kedves keze után nyúl, először finoman ér hozzá, később erősebben szorítja meg. Szürke fényeiben biztosság, érzelmeiben örök érvényű bizonyosság ül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Olybá tűnik, hogy fésületlen szavai megrémítik az előtte az élet legtisztább színében, makulátlan fehérben álló nőt. Pedig komolyan beszél. Fejét oldalra dönti, keze a hátráló nő után nyúl. Még mindig fogja ujjait, nem engedi, hogy bizonyos távolságon kívül kerüljön. Miért is engedné? Már hozzá tartozik, nem mehet el.
- Miért, a te fejedben még soha nem fordult meg a gondolat? - kérdezi halkan, hangja mégis sokkal erélyesebben szól, mint eddig. Nem vádló, de ha felesége nemleges választ ad, minden bizonnyal összeszorul majd szíve. Neki ugyanis egy ideje csak ezen jár az agya, kattog, lehetőségeket vesz sorra, kiutat keres saját édes kis, virágkoszorúkkal kirakott poklukból. Pillantása talán fenyegető, mozdulatai határozottabbak. Követi a nőt, utána lép, és vállánál fogja meg, hogy eszébe se jusson tovább távolodni.
Most, mint férj, mint férfi újra érezteti a feleségével, a nővel szembeni fölényességét, és egy pillanatra még magának sem engedi meg, hogy beférkőzhessen elméjébe a tudat: Katherine mérhetetlenül erősebb nála, és ez csak egyetlen esetben változhat.
Szüksége van arra, hogy ha csak néhány percig, vagy egy-egy órán át, de érezze, hogy döntésének súlya, annak ereje van, hogy a szeretett nő felett áll, hogy lehet önző, lehet erőszakos, akaratos, döntésképes. Éreznie kell, hogy Katherine számára ő jelenti a férfit, és mint férj, valóban ereje van. Ha megvédeni nem is tudja, valamicske még neki is jutott.
- Csak beszélgetni szeretnék - feleli némi angol akcentussal, ami esetében csak a legritkább esetben bújik elő. Tagadhatatlanul ideges, feszült, szíve hevesebben ver, mint első együttlétük során. - Ne mondd, hogy így akartad. Hogy ezzel, így legyen vége.
Korántsem a kapcsolatuk befejezéséről beszél, sokkal inkább a kezdetről, ami náluk furcsa ellentétekbe bocsátkozik. Egy szabad élet vége, egy kötöttségektől hangos kezdete, benne ez mégis fordítva él; neki most kezdődik a szabadság, és az eddigi volt mindennél kötöttebb. Házasságuk célt adott, valamit, ami egy más, új és igen, ismeretlen élet kapuit nyithatja meg. Szavait elkövetkezendő halálára érti, hogy míg felesége üde marad és mindig gyönyörű, ő szépen lassan elrothad mellette. Belesüllyed az öregségbe, és ezzel, így lesz vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Még érte sem. Önmaga visszafogására, fújtatva pislog néhányat, tekintetét nyomban elválasztja felesége vágyébresztő szempárjától. Feszültsége egyre nagyobb testet ölt, az már nemcsak mellkasát nyomja, de torkába is beköltözött; hatalmas, maró gombócként csitítja el őt, hogy ha akarna, se tudjon megszólalni. Mert semmi értelme, tudja jól.
Alig egy napja még szerelméről vallott a rokonok, közeli barátok és a fogadott anyakönyvvezető előtt, szavakba öntötte a lehetetlent, és miután Katherine, ő is igennel felelt. A jóra, a rosszra, az egészségre, a betegségre, a békére, a harcokra, boldogságra és szomorúságra. Ígéretet tett hűségről, kitartásról, elfogadásról. Megértésről.
Elfordított arcán a vonások haragban tobzódnak, bordái alatt fékezhetetlen indulatot érez, holott pontosan tudja, hogy ennek a hétnek nem erről kellene szólnia. Nem ronthatja ezt el, főleg nem a rajta elhatalmasodó önzőséggel. Hiába lebeg előtte saját vagy egy szem gyermeke élete, úgy tűnik, ezekben a pillanatokban könnyedén eldobná mindkettőt. Többé nem fontos munka, sem a minisztérium, mert míg nekik él, a drága percek telnek, és még azelőtt elfogynak, hogy elég időt tölthetett volna nejével. Hogyan is választhatna a normális és a vágyott élet között?
- Azt kéred tőlem, hogy ennyivel, ilyen egyszerűen fogadjam el esendőségemet?! - kiabál, érdes-mély hangja betölti az éjszakát. Nem néz Katherine-re, talán nem is bírná elviselni menyasszonyi ruhába bújt, kontyos kedvesének törékeny látványát. Ennek nem így kellett volna történnie. Szeretkezniük kellene, nem vitatkozni. Sajnos még maga előtt sem tagadhatja le, hogy az ő hibája. Ő kezdte, és egyelőre nem is akarja abbahagyni. Változni akar, változást, lehetőséget, szerelmet, örökkévalóságot. Katherine-t akarja, és ezért még nászútjuk első hűvös éjszakáját is képes feláldozni. Elengedi a nő vállait, arrébb, a ház irányába lép, és néhány pillanatnyi csend után félig-meddig visszafordul. - Tíz év. Tizenöt. Negyvenöt éves leszek. Akkor már késő lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak azt teszi. Minduntalan ingázik a realitás talaja és saját, elérhetetlennek tűnő magaslatokban figyelő vágyai között. Pillantását feleségére emeli, akinek dühéről egyedül jéghideggé hűlő hangja árulkodik. Fleur említésére összerándul a gyomra, a kérdésekre nemcsak, hogy nem tud, nem is akar válaszolni.
- Valaha te is ugyanolyan ember voltál, mint én - szűri a fogai között, remélve, hogy Katherine megérti a szavak mögött rejtőző érzéseket. Hogy észreveszi a férfi emberi mivoltjából eredendő esendőségét, erős érzelmi kötelékeit és azt az ostobaságot, amivel múltját egy tollvonással végezné ki. Tekintetét az őket ölelő sötétségbe vezeti, és a ház irányába sétál. Mozdulatai tétovák, minden rezdülésében benne van a vágy, hogy visszaforduljon és elfelejtve ezt a néhány percet, onnan folytassák az éjszakát, ahol abbahagyták: az Igen után.
- Keressek mást? - felvont szemöldökei alatt vonásai is megkeményednek, arcán értetlen, gunyoros grimasz jelenik meg. - Ha nem téged szeretnélek, soha még csak meg sem fordult volna a fejemben ez a marhaság.
Rohadt jó. Elneveti magát, de hangjából hiányzik az őszinte öröm, az a boldogság, amivel máskor nevetni szokott, ha Katherine közelében van. Gyorsan szedi a levegőt, igyekszik elengedni a testében áramló feszültséget. Bántja, hogy úgy látszik, csak őt foglalkoztatja ilyen mélységekben a kettejük közt tátongó szakadék. Tesz még néhány lépést a tölgyfa bejárat felé, gondolataiban tisztán hallja, újra meg újra visszaismétli felesége szavait, cinikus nevetését.
- Senki nem gondol áldozatnak. Bőven kinőttünk már a kamaszkorból - mondja még, háttal a tóparton álló nőnek. - A lányom is felfog nőni, és ha pár év múlva úgy dönt, hogy legyek bármilyen, ő akkor is látni akar, hidd el, végső esetben megoldja úgy, hogy az anyja ne tudjon róla. De erről szó sincs. Igazad van.
Célestine-t akkor sem hagyhatná ki döntéséből, ha akarná, de sokkal jobban tiszteli őt annál, mintsem kész tényekkel állítson elé. Felelősséggel tartozik irántuk, mint ahogy munkája és a körülötte élők iránt is. Száját összeszorítja a felismerés, hogy feleségének igaza van. Bár a hely alkalmas, az idő nem.
- Sajnálom, hogy elrontottam az első estét - nyakkendőjével babrálva fordul vissza, dühös tekintete úgy változik egyre bűnbánóbbá, ahogy végigvezeti azt a hófehér ruhán. - Majd helyrehozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A kora délután is erősen tűző Nap alatt sétálnak a hivatal épületétől induló félreeső utcácskán. A mai napon sem a munka, sem a házkörüli teendők nem számítanak, egyedül a várva várt játszótér foglalkoztatja apát és lányát. Fleur a biztonság kedvéért még előző este is emlékeztette apját arra, hogy ma a dolgozó helyett játszizni kell menniük, és előtte nutellás palacsintát akar enni, meg vámpírozni is akar, meg piacra menni és dinnyét venni. Meg unikornist is akar, mer' az anyu még mindig nem engedi. Milyen jó, hogy vannak dolgok, amiről Célestine-nek nem feltétlen kell tudnia...
A legutóbb még sokkal apróbbnak tűnő kéz most vidáman szorítja a férfi két ujját, pici, tornacipőbe bújtatott lábai a lehulló, elsárgult leveleket rugdossák.
- Fleur, megmostad az arcod palacsintázás után? - kérdezi a kis szőkét, mikor az vigyorogva felpillant rá. Ühüm. Hát persze, pont úgy, ahogy kérte. - Az egész arcod nutellás, nem baj?
Már hogy a viharba lenne baj? Ugyan, csak minden járókelő látja, hogy igen, a kislány az apjával van, és szerencse, hogy az anya ennek nem lehet szemtanúja. Konstantin megállítja gyermekét, és leguggolva mellé ugyanazzal az utált technikával, mint egykor édesanyja is tette ővele, saját megnyálazott ujjával törli le a csokit a kicsi kipirosodott orcáiról, meg vigyorra álló szájáról.
- Menjünk mááár! - sipítja Fleur, és hevesen rángatja a kezét fogva tartó kezet. - Csúszdázni szeretnék.
A férfi még egy pillanatig gyönyörködik a szőke fürtös kislányban, majd feláll, és hóna alá csapott újságját megigazítva tovább folytatják útjukat. Unikornisokról és erdei futóférgekről beszélgetnek, és valamilyen úton-módon Jared macskája is szóba kerül, aki Fleur szerint olyan, de olyan nagy, hogy még egy olyan nagy ciculi nincs is még egy a világon!
- Hidd el, apa, hidd el! Nincs még egy olyan kövér ciculi! - bólogat a kicsi, majd a játszótér látképének feltűnésével hirtelen elhallgat, vastag szája elnyílik, szemei kikerekednek. Kis keze elernyed, többé nem szorítja apja ujjait, lábai izgatottan járnak. Konstantin szelíd mosollyal engedi el a pici tenyeret, és az egyik, csúszdához közeli padhoz sétál. A vállán lógó, rózsaszín, fehér pettyes táskát maga mellé teszi, s miután elhelyezkedik, szétnyitja minisztériumi lapját is. Összehúzott tekintettel lapozza fel a politikai rovatokat, és egy gyors Fleur-ellenőrzés után beleveti magát a gringottsi hasábokba.
- Azért majd ne állj fejre - motyogja az örömtől visítva csúszdázó szöszkének, de már rég nem aggódik érte különösebben. A csúszdázást egyébként sem tartja életveszélyes játéknak. Nem úgy, mint a hintát. Na, a hinta mellett nem olvasna ilyen nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Azért, mert a kisasszony megtisztel jelenlétével, öltözetet is biztosítok számára -

Talán már senki előtt sem titok, hogy a bogolyfalvi hivatal legérdekesebb vezető-gyakornok párosa az övék. Eszterről messziről lerí, hogy ki nem állhatja a mugliszármazásúakat, elég csak egyszer végignézni, amint magassarkú cipellőiben, karján drága táskájával betipeg a hivatalba, és már azelőtt - és azután is - kezet most, hogy belépne Az Osztrovszky-Váradi irodába. Konstantin nem egyszer könyökölt fel ablaka párkányára, hogy láthassa aranyvérű gyakornokát fellépcsőzni a hivatal bejáratáig. Olyankor olyan hangosan röhögött, hogy volt, Váradi is csatlakozott hozzá, aki meg-megjegyezte: csinoska ez a bakfis. Ingyen sem kéne - felelte erre az ablakhoz tapadó férfi, s még azelőtt kinevetgélte magát, hogy az elnök asszony cipősarkainak vészesen csilingelő hangjai felcsendültek a folyosókon.
- Hogy van ma a kedvenc boszorkányom? Fasírtban vagyunk még? - kérdez vissza majd' elröhögve magát, de mély, rekedtes hangját csak tompán, az asztal alól hallani. Ő ugyanis asztala mögött térdel, és eperlekvárral összekent fehér ingével babrál. Széke valahol a tujája mellett pörög. - Kezdetnek kérem, locsolja meg azt a szerencsétlen növényt. Aztán pedig...
Az íróasztala alatt, plüssunikornisával játszó lánya hóna alá nyúl, és karjára ültetve, vele egyenesedik ki. Fleur homlokától álláig lekváros, a szája körüli csokimaradványok  lelkesen integetnek Eszternek. Szőke fürtjein epertől ragadó kenyérmorzsák csüngnek.
A kislány rötyögve dobja plüssét az érkező hölgy irányába, míg Konstantin saját szabad tenyerére pillant. Csupa dzsem. Fáradt sóhajt hallat, aztán fejét csóválva int gyakornokának.
- Jöjjön ide - szól, ezzel adva magyarázatot kézmozdulatának. A Neviczky lány ma minden bizonnyal egy igen különleges feladatot fog kapni. - Fogja meg. Nem volt időm visszavinni az anyjához, úgyhogy ma itt lesz velünk. Fleurnek hívják. Fleur, ez a néni itt Eszter.
- Eftej - mondja vidáman a kicsi, örömében többször összecsapja apró - és minden centiméteren lekváros - kezecskéit.
- Én most elmegyek megmosakszok és rendbe hozom az öltözékem, aztán leszaladok a földszintre, hozok néhány üres mappát, meg ellenőrzöm a postát - mondja már az ajtónál, a kilincs után nyúlva. - Addig fogalmazzon meg egy levelet a lányom anyjának, feltétlen írja meg neki, hogy a gyerek él és virul, és most velem van az irodában. Na, majd jövök.
Azzal már csukódik is mögötte az ajtó. Ajkai széles, már-már cinkos mosolyba szaladnak. Eszter arcán a döbbenet valami frenetikus volt, kár, hogy Váradi lemaradt róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A csárda ajtaját határozottan löki be, mire az ajtószegélyen lógó apró aranycsengettyű dallamos hangján kezd ringani. Az öltönyös férfi komor arccal lép beljebb, kemény vonásaiból egy idegen is könnyedén kiolvashatja, hogy sem jókedve, sem jó napjai nincsenek mostanában. Szürke tekintetét először végighordozza a kisebb-nagyobb asztaltársaságokon, majd a pulthoz fordul, ahol azonnal kiszúrja Gwent. Arca felderül, talán mert még csak esélyét sem kívánja megadni annak az eshetőségnek, hogy a lányka kérdezősködni kezdjen hogylétük felől, vagy talán mert valóban ennyire örül a nem várt találkozásnak.
- Szép estét a kisasszonynak - búg fel a jól ismert morózus hang, míg öltönyén viselt szövetkabátját leengedi vállairól, és egy szabad bárszékre hajtva azt, ő is helyet foglal a szőke mellett. - Üdv az úrnak is! Egy pohárka erőset kérnék, ha egy mód van rá.
Türelmesen szól a csaposhoz, majd ajkait beszívva, alkarjait megtámasztja a márványpult szélén. Fekete hajába ősz szálak keveredtek az elmúlt hetek-hónapok során, de mikor tükörbe néz, úgy tesz, mintha nem venné észre őket. Az aggodalom, munkahelyi stressz és az örökös félelem bizony nem múlik el nyomtalanul.
- Na és hogy vagy, megy a suli? - kérdezi széles mosolyával fordulva Gwenhez, mutató- és hüvelykujjával végig házasságának szent jelképét, az egyszerű aranygyűrűt forgatva. Ez a rutinos mozdulatsor fakadhatna akár már megszokásból is, de ahhoz köze sincs. Egyszerűen szereti piszkálni, megnyugtatja a nemesfém hűvös érintése, és ha közben rá is pillant a meg-megcsillanó fényére, még a szíve is felderül. Mert Katherine ott él benne. - Fiúkkal mi újság? Köszönöm.
Pillantása Zsigmondra esik, aki éppen áttolja aprócska poharát a márványon, és akit látásból már ismer, de most hiába is erőlködne, nem jutna eszébe hol találkoztak. Pedig... pedig annyira biztos, hogy látta már a csárdán kívül is! Maga elé húzza, majd kezébe is veszi az átlátszó italt, hogy azzal együtt fordulhasson vissza az eridonoshoz.
- Mire igyunk? - kérdezi tőle egy szája szélén bujkáló huncut félmosollyal. A szemeit figyeli, fiatal arcát, és tudattalanul is ifjú felesége jut eszébe. Alig látja mostanában, és ez nem a nő hibája. Gondolataiba bekúszik zsúfolt irodája képe, mire felsóhajt, s nyel egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már idejét sem tudja, mikor aludt egyhuzamban négy óránál többet, hogy mikor vett ki szabadnapot és pihent egy keveset. Nemcsak hivatali, de az otthoni íróasztala felett is hosszú órákat görnyed, s olyankor képtelen mással, a körülötte élőkkel törődni. Feleségére már hosszú hetek óta nem volt ideje. A felhalmozódott iratpapírok, megsárgult dossziék polcain sorakoznak, s mind arra várnak, hogy tüzetesen átnézze, lepecsételje, majd pedig továbbküldje őket a megfelelő kollégának. Az ünnepek pedig rohamosan közelednek, és ilyenkor csak még több munka szakad a nyakába.
Mosolytalan arccal áll a kávéautomata előtt, újabb és újabb aprópénzt dob be a lyukon, s hallgatja azok csörömpölését. Nincs jó kedve, és erre gondolván még száját is félrehúzza. Beszürkült minden. Megfakultak a napok, egysíkúvá vált az élet. Fel kellene mondania - jut nap, mint nap eszébe, amellett, hogy mi mást kellene még meglépnie ahhoz, hogy teljes életet élhessen Katherine-nel.
A poharat a kijelölt helyre teszi, megnyomja előbb az espresso majd a cukor gombot, és míg az automata zúgolódva adagolni kezdi a feketét, ő szorosan mellkasa elé fűzi karjait. Az öltöny anyaga megfeszül. Meg kellene lépnie, itt hagynia a hivatalt, elhagyni minden emberi mivoltját, s olyanná válni, mint a kedves. Hogy is gondolta, hogy ez így működhet? Annyira akarta. Annyira szereti őt. Nem hitte, valósággal tudta, hiszen tudni akarta, hogy minden rendben lesz. Ők ketten boldogok lesznek.
Boldog vagyok - gondolja, és lepillant a szerelmük, házasságuk pecsétjére. Hüvelykujjával megforgatja a csillogó gyűrűt. Érezni véli Katherine hűvös érintését. Elnyom egy sóhajt, s kávéjáért nyúl, hogy a portástól kapott kék mappával a hóna alatt felsétáljon irodájába.
- Fanni? - az ajtót kitárva, a küszöböt fél lábbal átlépve torpan meg, balja még a kilincsen, jobbjában gőzölgő, forró kávés pohár. Váradi lánya a földön kúszik, kezére papírsárkány csavarodik, az iroda pedig... Konstantin döbbenten pislog néhányat, hogy megbizonyosodjon arról, valóban azt látja, amit. Az irodában hatalmas felfordulás várja, az ablakokról és falakról zöld trutymó folyik, a levegőben furcsa dolgok, talán díszek repkednek, az asztalokon minden eldőlt, a kifolyt tintáknak éppen fontos szerződések látják kárát.
- Jó, akkor először is becsukom az ajtót, aztán pedig elmeséled, mit csinálsz itt iskolaidőben, prefektusként - sóhajtja, s a lebegő, kinézhetetlen díszeket figyelő tekintetét a földön térdelő lányra vezeti. Félredöntött fejjel nézi, és bár szája szegletében mosoly bujkál, azt is áthatja a mellkasában érzett szürkeség. Belép az irodába, és baljával óvatosan behajtja az ajtót. Nem tesz semmi mást, nem veszi elő a pálcáját, hogy néhány mozdulattal rendet tegyen. Csak áll ott, belekortyol a kávéjába, és kíváncsian, felvont szemöldökökkel várja a magyarázatot. - Ha szerencsétlen apád ezt - kiszélesedő mosollyal mutat körbe a helyiségen. - ...kapja a születésnapjára tőled, akkor csak annyi kérésem lenne, hogy az én lányomnak soha ne adj partitanácsokat. Ha megkér se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Nem kellene meglepődnie azon, amit lát, hiszen tudhatná már, hogy a Váradi család, nos, nem a leghétköznapibb jelenség. Fanni sem esett messze a fájától, elég ránézni apja íróasztalára, ami a lány közbeavatkozása nélkül sem néz ki sokkal szebben. Sándor rendetlen, szétszórt alak, aki az eddigiek alapján úgy tűnik, minden másban is ellentéte Konstantinnak. Ő precíz, tökéletességre törekvő, a papírjait dossziékban, a dossziékat stócokban, a stócokat fiókokban tartja. Mindent felcímkézve, természetesen.
Halk, de korántsem csalódott, vagy bosszús sóhajtást hallat, majd alsó ajkát beszívva, széles mosollyal fordul a lányhoz. Tekintetében gyermeki huncutság csillan, és egy percre elfeledkezik magánéleti gondjairól. Komótos léptekkel a gyakornoki asztalhoz sétál, ráereszkedik, és eddig hóna alatt tartott mappáját maga mellé teszi.
- Igen, igen, szóval úgy kezdődött... - bólogatva ismétli a tekintetét is kerülő, megilletődött lányka szavait, majd fejét megbillentve kuncogni kezd. Míg hallgatja a magyarázatnak semmiképpen sem tekinthető csacsogást, kávéját szürcsölgeti, de szürke, fénytelen szemeit egy pillanatra sem veszi le Váradi gyermekéről. - Hát, hogyne tudnám? Apád a kinevezésed után egész héten arról beszélt, milyen büszke rád! Gratulálok hozzá. Szerintem jót fog tenni neked a felelősség, abban viszont nem vagyok egészen biztos, hogy ez a házadnak is ugyanolyan gyümölcsöző lesz.
Elnéző, barátságos mosollyal beszél, mert úgy hiszi, már vannak olyan kapcsolatban, hogy Fanni ezért ne sértődjön meg rá. Ami igaz, az igaz. Sándort se nevezné ki osztályvezetőnek, mert tudja, hogy még aznap összedőlne az egész hivatal.
- Én nem. De jobban tennéd, ha sietnél a rendrakással, mert apád hamarosan visszaér - felpillantva az órájáról, nyugodtan jegyzi ezt meg, az viszont, hogy segítsen, még csak fel sem merül benne. Kávéjába kortyol, majd a falon terjedő zöld trutymóra pillantva felcuppant. - Az mi az isten akarna lenni? Mondd már meg, hogy jó apád miért örülne ennek a... - fintorogva, orrát felhúzva pislog az ablaküveget már teljes egészében bevett pacára. - ...zöld izének?
Állát vakargatva nézi a büdösnek tűnő gumiszerű anyagot, és csak nagy sokára, lánya említésekor pillant vissza a még mindig földön gubbasztó prefektusra.
- Igen, Fleur tipikus nő, beszél ha kell, ha nem - furcsán hathat tőle, de büszkeségtől dagadó mellel mesél a kicsiről, aki nélkül már elképzelni sem tudná az életét. - Ha megyek érte, még a küszöböt sem léptük át, az ajtóban csicseregni kezd, sokszor egyáltalán nem tudom követni őt. De ez így van rendben.
Mióta Fleur és közte egyre szorosabb az apa-lánya kapcsolat, sokszor kapja magát azon, hogy meghatódva réved el a semmibe, és ha más szülőkkel, főként lányos apukákkal beszélget, már nem az évekkel ezelőtti tettetett mosoly ül az arcán. Már nem kell eljátszania a megértést, és gyorsan más vizekre eveznie, ha szóba kerül a gyerek. Mindent megértett.
- A hegye kilóg apád asztala alól, kerüld meg, akkor látni fogod - kávéjával együtt dől jobbra, hogy megmutathassa az izgalmában felpattanó eridonosnak, hová is bújt el a pálcája. - Na jó, most, hogy az a kezedben van, arra kérlek, még véletlenül se használd itt többet, inkább menj vissza a kastélyba, és tanulj meg néhány igét rendesen. Én megvárom apádat, aztán majd mi rendet teszünk.
Az utolsó korty kávé után leteszi poharát a mappa mellé, és ellökve magát az asztal szélétől, saját helye felé indul. Fejcsóválva nyúl a tintától elázott papírokhoz, felemel egy jegyzőkönyvet, és azt a fény felé tartva vesz mély levegőt. Ma sem néz egyszerű, unalmas nap elé. És még csak hétfő van...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Rekedtes kuncogással hallgatja a hol a földön ücsörgő, hol felpattanó prefektust, és fejét csóválva figyeli mihez is kezd most egymagában úgy, hogy ő nem mozdul, és nem ajánlja fel a segítségét. Nos, nem sok mindenhez, úgy tűnik marad annál, amihez a legjobban ért: beszél. Ez a lány pont olyan, mint kedvelt kollégája, Sándor. Az a férfi még a fejét is elhagyná, ha ő nem lenne a közvetlen közelében a nap tizenkét-tizennyolc órájában. Merengve fürkészi a kis barna arcát, mindig mosolyra álló száját, melyet képtelen viszonzatlanul hagyni. Ha Fannira néz, muszáj mosolyognia. Soha nem mondaná ki hangosan, legalábbis előtte biztosan nem, de ha Sándor megemlíti, vagy eszébe jut a szeleburdi lányka, mindig elneveti magát - legyen otthon, az irodában vagy tárgyaláson. A kis eridonos egy tünemény, és ha még nem is gondolja érettnek a prefektusi kinevezéshez, igazat mondott, valóban úgy hiszi, hogy jót fog tenni neki. Talán elkezd felnőni.
- Csúnyán megátkozni? - hangosan röhögve, kipirosodott orcákkal kérdez vissza, hahotázása közben még lábait is felemeli egy pillanatra. - Hát képes lennél bántani engem?
Angolos nevetése nem halkul, felsőtestét rázza a jókedv. Szürke hangulatát észrevétlenül színezi ki a pálcájáért nyúló csínytevő. Konstantin vidáman nézi, majd sóhajt egyet és felegyenesedik a gyakornoki asztalról.
- A lányom anyja soha nem engedné meg, hogy te vigyázz a gyerekre - mindent eláruló tekintettel vigyorog le a szépen csomagolt ajándékkal hozzá közelítő fiatalra, és átvéve tőle azt, a magasba emeli, és megforgatva, jobbról-balról vet rá egy pillantást. - Természetesen. Megmondom neki, hogy itt jártál... ha nem jönne rá erre magától is.
Odakacsint Fannira, majd saját asztalához sétál, és a csomagot annak sarkára téve, tintafoltos iratai után nyúl. Az irodára pillanatnyi csend száll, a férfi arcáról leolvad az éppen csak odaköltöző kedélyes mosoly, és pont olyan komoran magasodik asztala felé, mint egy órája állt a kávéautomata előtt, lent a portánál. A színeket Fanni magával vitte, az Osztrovszky-Váradi iroda már nemcsak rendezetlen, de komor is.
Aztán kopogtatnak. Újra meg újra meg újra. Konstantin féloldalasan megfordul, és összeszaladó szemöldökei alatt, minden érdeklődés nélkül mered a nyíló ajtóra. Egy fiatal hölgy torpan meg a küszöbön, amit a férfi önmagából kiindulva tökéletesen megért. Az iroda romokban, akár egy vesztes csata színtere. Pont, mint az ő zúgolódó lelke.
- Én vagyok - morogja a kezében tartott jegyzettömbre pillantva, majd pálcáját előhúzva, egy könnyed mozdulattal tünteti el róla a tintát. - Megkaptam a baglyát, fáradjon be. Az iroda általában nem így néz ki, de ha a látvány elijeszti, valóban rossz helyen jár.
Hangja, s papírra vetülő tekintete színtelen, az érkezőre még csak rá sem néz. Nem érdekli, hogy ki, nem érdekli miért akar nála gyakornokoskodni, abban sem biztos, hogy van még hely a számára. Megfordítja a baljában tartott jegyzetet, majd asztala szélére teszi, és az ablakhoz lép, hogy a zöld ragacsot pálcája segítségével, nonverbálisan tüntesse el. Az ablak megtisztul, a felkelő Nap beragyogja az irodát.
- Foglaljon helyet - szabad kezével az asztala előtt bágyadtan várakozó székre mutat, de nem néz oda. Tovább sétál a fal mentén, és pálcáját maga előtt tartva, megtisztítja a falakat is. - Kor? Ház? Évfolyam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Komótosan, apránként lépked a fal mellett, pont úgy, mint aki tudatában van azzal, hogy nem siet sehova, hiszen ideje, akár a tenger. Keze is lassan mozdul, pálcája azonban nem veszi fel ütemét, nem vár rá, gyorsan tünteti el a falat betakaró zöld ragacsot. Mikor az eltűnik, maga mellé engedi karját, de még ekkor sem néz rá a leendő gyakornokra. A már ragyogó ablakhoz lép, kezeit háta mögött fűzi össze. Habár Hollósi kisasszony még a küszöbön állva kérdezett tőle valamit, ő már akkor elfeledkezett annak mibenlétéről. Csendben bámul ki az ablakon, csak tompán hallja a levetett kabát és a megreccsenő szék természetes hangjait. A nő keltette zaj jól esik füleinek, de hiába is keresi bennük elutazott nejét, őt már soha nem fogja bennük megtalálni.
- Nem - szikáran közöl, hangja szigorú, karjai megfeszülnek. Kifelé néz, de nem lát semmit. A fény eltakar mindent. Úgy tűnik, az utóbbi időben a szemei olyannyira hozzászoktak a sötétséghez, hogy már képtelen meglátni a nappali, fénylő életet.
- Osztrovszky Konstantinnak hívnak - szólal meg kisvártatva, recsegő, zord hangon. Még ekkor sem fordul Karolinához. - A Máguskapcsolatok egyik alosztályán dolgozom, én vagyok a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázskereskedelmi Főosztályának Bogolyfalvára kihelyezett tagja. Én és a gyakornokaim főként csempészáruval foglalkozunk. Fekete piacokat járunk, bizonyítunk, tárgyalásokon veszünk részt.
Beszéd közben előre, az ablak köztes keretére figyel, vonásai kemények, tartása barátságtalan. Ha Hollósi kisasszony másra számított, nos, abban az esetben komolyan csalódnia kell. Konstantin mogorvább, mint valaha.
- Miért kíván a későbbiek során a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újabb kérdését az ablakon túli hűvös világnak. Odakint hideg van, megfagyott a táj.
Idebent nincs semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Csendben vár. Elmondta, amit mindenképpen el kellett, amit minden gyakornokának elszokott az első találkozás alkalmával. Igaz, egyikük sem így ismerte meg. Közel sem. Az első benyomás róla általában az akkurátus munkaerő, a jó humorú, csibészes mosolyú férfi képe, nem pedig az ellenséges, rendetlen, figyelmetlen alak, akiről elképzelni sem lehet, hogyan jutott abba a magas pozícióba, ahol már hosszú évek óta stabilan dolgozik. Rendszerető, precíz hivatalnoknak ismerik meg, olyan embernek, akivel jó egy légtérben lenni, akivel könnyű együttműködni. Konstantin tudja, hogy az első benyomás fontos, éppen ezért ügyelt mindig arra, hogy a magánélete otthona falai között maradjon - legyen szó bármilyen súlyos gondokról. Egy tárgyalás soha nem bukhatott meg az ő szétszórtsága miatt. A környezete soha - sokszor még a közvetlen sem - nem tudhatott arról, mi játszódik le odabent. Most azonban nem maradt semmi. Nem volt odabent más, csak néma, elkaphatatlan gondolatok, melyeket bárhogy is üldözött, kicsúsztak kezei közül.
Hallja, amit Karolina mond. Minden szavát pontosan érti, de ennek semmi jelét nem adja. Mozdulatlanul, csendben vár. Tekintete továbbra is az ablakon túli világot pásztázza, várja, hogy megmozduljanak a fák, felerősödjön a szél. Várja, hogy történjen valami, ami visszafordítja az idő kerekét. Akkor felmond, itt hagyja a hivatalt, és... és hiábavaló volna, tudja jól, hiszen akkor sem tudná elhagyni a lányát. Nem változna semmi. Éppen ugyanabba a feneketlen gödörbe zuhanna, mint most.
- Értékelem, hogy készült, és szöveget magolt - mondja előremeredve, hátul összefűzött ujjait viszont szabadon ereszti, és nadrágja zsebébe csúsztatja őket. - De tud olyat is mondani, amit nem könyvekből tanult?
Hangja elhalkul, mélyről jövő rekedtsége elcsúfítja beszédét. Ismeri az érkező apját, hallott már családjáról, de őt sem család, sem hírnév nem foglalkoztatja. Magasról tesz a vérminőségre, nála a születési adományok nem mérvadóak. Neki az kell, hogy a gyakornoka építhető, formálható jellem legyen, akinek a közös időtöltés során képes legyen átadni némi tudást és tapasztalatot.
Lemondó, alig hallható sóhajjal fordul el az ablaktól, és sétál oda az asztalához. Kigombolja, majd megigazítja zakóját, s végül leül. Pillantását azonban nem emeli a szemben ülőre. A még mindig tintafoltos, sérült papírjait kezdi igazgatni.
- Miért kíván a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újra ugyanazt a kérdést, hátha most olyan választ kap, amiben bízik. - Miért kíván az én gyakornokom lenni? Mit gondol, mit remélhet tőlem és a közös munkánktól, már ha elkezdjük?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Még végighallgatja a gyakornoknak készülő kisasszony vétóválaszát, majd elfordul az ablaktól. Nem a mozdulat nehéz, hanem a döntés: elszakítani pillantását a tájtól, ezzel esélyt adva annak, hogy elszalaszthassa őt. Mert mi van akkor, ha felbukkan a távolban, és felnéz a régi, szúette ablakra, arra várva, hogy ő ott álljon, és visszanézzen rá. Mi van akkor, ha éppen abban a pillanatban találkozhatna tekintetük, de ő nincs ott, mert feladta és hamarabb fordult el. Talán csak egy másodperccel korábban, mint kellett volna. Csalódottsága mélyről jövő sóhajában tör felszínre, egyedül az ad némi biztonságot, hogy tudja, ha Karolina majd kilép az irodából, ő visszaáll az ablakhoz, és újabb esélyt ad neki. Maguknak.
Széke megreccsen, a háttámla nyikorog, ahogy leül. Nem dől hátra, a kényelem helyett egyenes háttal keresgél a megsemmisült iratok között. Pálcáját kezében tartja, és amit menthetőnek tart, azt nonverbális bűbájjal megtisztít, és Fanni ajándékcsomagja mellé tesz. A papírhalom gyarapszik, lassacskán stósszá gyűlik. Közben Karolina is megszólal, de hangjában hiába bujkál izgalom, olybá tűnik, hogy a férfit ez sem érdekli. Arca semmit nem árul el, vonásai kemények, ajkai vonallá préselődnek.
Az igazság azonban az, hogy kíváncsi arra, amit hall. Kíváncsi és elégedett. Hollósi kisasszonyban van lehetőség, és bár ezt érkeztekor, s első válaszával ügyesen titkolta, második nekifutásra már engedi felfedni önmaga egy kis szegletét.
- A családja nem érdekel - érces hangon jegyzi meg, visszautalva a lány első válaszadására. - Nem az apja nevével fogok együtt dolgozni, hanem önnel. Nálam semmit nem jelent az, hogy ön aranyvérű, és az édesapja kolléga. Erről megkérdezheti Neviczky kisasszonyt is.
Más esetben, ha nem is nevetve, de mosolyra álló szájjal fejezte volna be ezt a mondatot. Rávigyorgott volna beszélgetőpartnerére, de most - bár nem vallaná be még magának sem - nincs ereje hozzá. Hivatalosan beszél, és pálcája segítségével visszavezeti az asztalon szétfolyt tintát a feldőlt kalamárisba. A csomag melletti stószra felkerül az utolsó szerződés is, és már éppen egyetértően bólintana, mikor Karolina váratlanul továbbfűzi gondolatát.
A férfi megáll a mozdulatban, keze a papírhalom tetején marad, álla felemelkedik, pillantása az őt fürkésző szempárra esik. Tekintete szürke, a szemei alatt egyre mélyülő karikák húzódnak, arca beesett. Pillantásában benne van, hogy a másik ezzel most túl messzire ment, ajkai azonnal megkeményednek, arccsontja erősebbnek hat.
- Ha gyakornok akar lenni, javaslom a továbbiakban mellőze a személyeskedést. Ebbe az irodába dolgozni járunk, nem lelkizni - feleli, hangja hűvös, ám nem árulkodik indulatról, nem is haragszik a szemben ülőre. Tekintetét azonnal elválasztja a kék szemektől, hogy jobb gyűrűsujjára függeszthesse őket. A karikragyűrű ott ragyog. - Tehát - megköszörüli a torkát, mielőtt folytatná. - Erre a válaszra vártam. Szívesen alkalmazom önt gyakornokomként. Kíván próbanapra jönni a jövő héten, vagy majd csak jövőre találkozunk?
A szemkontaktus csak egy pillanatig élt közöttük. Konstantin jobb kezét az ölébe ejti, hüvelykujjával gyűrűjével kezd babrálni. Szemei az asztal szélén álló csomagra merednek, nem tud ránézni a lányra. Nem tud belenézni a kék szemeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő