33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Váradi Fanni összes hozzászólása (29 darab)

Oldalak: [1] Le
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. október 10. 19:31 Ugrás a poszthoz

Szentesi Alíz Zsófia


 Az első napjaim Bagolykőben. És máris eltévedtem, fogalmam sincs róla, hogy hol vagyok. De igazából ez nem nagyon zavar egyelőre, majd csak akkor fog, ha vissza akarok jutni az Eridon körleteibe, de jelenleg csak kicsit körül akarok nézni a kastélyban. Persze, nem a tantermekre vagyok ilyen kíváncsi, hanem az egyéb helyiségekre. Bár annyira nagy ez a kastély, hogy egy jó ideig még garantáltan nem fogom megtalálni amit keresek. Szerencsére nem szoktam zavarba jönni attól, ha bárkit is meg kell kérni valamire, segítségért folyamodni.
 Most is valami folyosón császkálok, Isten tudja hányadik emeleten, és csak azért tudom, hogy a Nyugati szárnyban, mert megkérdeztem egy magányos festményt, hogy merre lehetek. Nem ismerek senkit, és ami azt illeti, ez így egy kicsit unalmas jelenleg. Nem mondom, hogy otthon nem voltak barátaim, de azt sem állítanám, hogy én vagyok a legnyíltabb, legkönnyebben barátkozó valaki itt a kastélyban. Benyitok egy számomra szimpatikusnak tűnő, egyszerű ajtón. Egy hatalmas terembe vezet, ami teli van kényelmes ülőhelyekkel, és nagyon hangulatosnak tűnik. A hónom alá csapott könyvvel tekintek szét, ámulva egy kicsit, és még egy halvány mosoly is feltűnik az arcomon. Odamegyek az asztalokhoz, beleszagolok az italokba, megkóstolok egy sütit is, majd a tea mellett döntök, és kitöltök magamnak egy bögrényit. Borsmentás, a kedvencem. Kinézek magamnak egy nagyobb ablakpárkányt, ahol kényelmesen elhelyezkedve leülök, és belekortyolok a teámba. Ahhoz képest, hogy azt terveztem, körbejárom a kastélyt, elég hamar leragadtam egy helyen... De mivel könyv nélkül nem megyek sehova, így mindig találok valamiféle elfoglaltságot. Talán nem ez a legcsöndesebb hely az olvasáshoz, de őszintén szólva én bárhol, bármilyen körülmények között bele tudok merülni egy-egy könyvbe. Bár talán a mai nap még szerencsésebb lenne barátokat találni, de sajnos időnként rám tör az érzés, hogy muszáj egyedül lennem. Kinyitom a könyvet és elkezdek olvasni a teázás mellett.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. október 13. 18:01 Ugrás a poszthoz

Szentesi Alíz Zsófia


 Teljesen belemerülök a könyvbe, így észre sem veszem, amikor valaki más is belép a társalgóba. Szoktam is én figyelni ilyen apróságokra, mikor éppen egy egészen más világban járok... A teámat a kezemben fogom, és összerezzenek, mikor meghallom a köszönést, teljesen váratlanul ért, így egy picit kilöttyintem a teámat, de csak a nadrágomra jut, szerencsére a könyvre nem.
- A francba... - motyogom magam elé, na nem mintha szerencsétlen elnyűtt – de felettébb kényelmes – farmeromat annyira sajnálnám, a meleg italt annál inkább. Lerakom a bögrét a párkányra, nehogy még többet elveszítsek a teából, majd becsukom a könyvet, és megszemlélem az érkezett idegent. Vörös haj, de teljesen ismeretlen arc, vagy már láttam valahol? Nem tudom...
- Szia – mosolyodom el én is köszönve. - Jól rám ijesztettél, majd' kiugrott a szívem a helyéről – teszem még hozzá színlelve egy kicsit és a szívemhez kapva.
- De egyébként nem zavarsz – válaszolok végül a kérdésére, és egy kicsit közelebb is lépek a lányhoz, közben érkezik is a következő kérdés.
- Igen, eridonos, hogy találtad ki? - kerekedik el a szemem, hiszen ennyire rám lenne írva, hiszen még csak gólya vagyok. Meg eddig az egyetlen eridonos a családban. Váradiék eddig nem arról voltak híresek, hogy piroskák lettek volna, így ebben is kakukktojásnak számítok, de már kezdem megszokni.
- És te? Szintén főnix? - kérdezek most én, bár valahogy sejtem, hogy igen lesz a válasza a lánynak. Nem is tudom még a nevét, de ő sem az enyémet.
- Egyébként Váradi Stefánia Anna, de ha jót akarsz magadnak maradsz a Fanninál – mondom, és ez egyszer a tekintetem halálosan komoly. A nevemmel nem ismerek tréfát, ha valaki Stefániának hív, azt menten megátkozom, de ráneveltek, hogy teljes névvel mutatkozzak be, ne csak odavessem a becenevem, pedig úgy lenne kedvem. Hiába a sznob családi környezet... Néha az idegeimen táncolnak a hülyeségeikkel. Kezet is nyújtok a vöröskének a bemutatkozás mellé, úgy illik, aztán vagy elfogadja, vagy nem.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. október 20. 18:08 Ugrás a poszthoz

Szentesi Alíz Zsófia


 Na, egész jól belemelegedtem ebbe az ismerkedős témába, és azt hiszem ehhez sikerült is megfelelő helyiséget találnom. A lány megjegyzi, hogy nem szerepelt a tervei között a halálra rémítésem, aminek azért örülök.
- Már azt hittem gyilkossági kísérletre kell gyanakodnom – válaszolom nevetve, a tökéletesen képtelen ötletet. Azért nem vagyok ilyen gyanakvó, alapvetően túlzottan is jóhiszemű vagyok az emberekkel szemben; pedig azért nem mindenki érdemelné meg. De a lány bólint a kérdésemre, miszerint ő is a pirosakat erősíti. Ezt jó hallani, mert legalább már biztos, hogy visszatalálok az Eridonba, nem kell órákat kóvályognom a folyosón. Persze, ez esetben tekinthetjük érdekismeretségnek ezt a kontaktust, de azért ez nem ilyen egyszerű, csak egy éppenséggel jelenlevő előnye annak, hogy találkoztam ezzel a lánnyal. A bemutatkozás normálisra sikeredik, a lány elfogadja a felé nyújtott kezet, és a nevét is megtudom. Alíz. Mármint gondolom azt használja, mindenesetre az tetszik. Egy nyomatékosat bólintok, mikor közli, hogy megértette, hogy kényes vagyok a nevemre, majd azért megeresztek felé egy mosolyt, nem vagyok én olyan morci jégkirálynő. Leülök én is az Alízhoz legközelebb eső fotelba, kellemesen süppedős és kényelmes.
- Ja ez, Piszkos Fred, a kapitány, Rejtő Jenőtől. Ismered? - válaszolom Alíz kérdésére. Máris megugrott a szimpátiamutatója, hiszen, akit érdekelnek a könyvek, az rossz ember nem lehet. Anya utálja, mikor Rejtőt olvasok, szerinte nekem ennél jobb irodalommal kéne foglalkoznom, de kikapcsol és megnevettet, és egy új környezetben pont egy megszokott könyvre van szükségem.
- És mondd csak, merre van Csodaország, Alíz? - kérdezem, bár tudom, hogy nem jó poén, az Alíz névről mégis Lewis Carroll könyve jut eszembe, amit nem is tudom, hogy végigolvastam-e. - Bocs, de nem bírtam kihagyni... Te egyébként miket szoktál olvasni? - Próbálok enyhíteni a dolgon, mert azt hiszem nem volt túl szép tőlem ilyet kérdezni, de majd meglátjuk, hogy újdonsült barátnőm – ha nevezhetem annak pár perc ismeretség után – mennyire sértődékeny. Főleg, ha azt nézzük én mennyire kényes vagyok a nevemre, na, szuper, öngól.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. október 29. 18:00 Ugrás a poszthoz

Alíz


 Miután szerencsésen megegyeztünk abban, hogy Alíz nem akart semmi rosszat nekem – ami persze azért nyilvánvaló volt – és a bemutatkozáson is túlestünk, kicsit más témák kerültek terítékre, mint például a könyvek. Hiába említettem Rejtőt, Alíznak nem ismerős a neve. Nekem egyértelmű, apa egyik kedvenc mugli írója, de nem is tudom, valahogy az nem vettem számításba, hogy más nyilván más könyveket olvas.
- Ő egy mugli író. Nagyon kellemesen szórakoztató könyveket írt, majd egyet el kell olvasnod – mondom Alíznak egy kacsintás kíséretében. Tényleg csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Szerencsémre a lány nem veszi zokon a kis Csodaországos megjegyzést, habár nem kellett volna, hogy kicsússzon a számon. Elmosolyodom a válaszán, úgy tűnik vette a lapot, és nem lett sértődés a vége.
- Árvaház? Mármint, te ott nőttél fel? Sajnálom – Megint kicsúszott a kérdés eleje, és a végére sikerült odabiggyeszteni a „sajnálom” szócskát. Ismét a naivitásom hibája, hogy persze biztos mindenki tökéletes családi környezetből jön... hát nem. Az élet ennél sokkal kegyetlenebb, és nem kéne mindig mindent rózsaszínben néznem. Azt hiszem erősen úgynevezett „burokban” nőttem fel eddig. A kényelmes környezet, és az igazi világ nem teljesen ért el hozzám.
- Fekete István? Rémlik a neve, de azt hiszem még nem olvastam tőle semmit. Majd utánanézek! - bólintok egy hatalmasat, és szerencse, hogy nem esik le a fejem a nyakamról. Fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy akkor most mi is van Alízzal, így kérdezek tőle még egyet.
- És... Alíz.. akkor te nem is ismered a szüleidet? Úgy értem, te teljesen az árvaházban nőttél fel? Onnan jöttél ide? - Igyekszem óvatosan feltenni a kérdést, nem tudom, hogy ezzel érzékeny területre tapintok avagy sem. Ráfüggesztem a szemeimet, és egy cseppet sajnálkozva tekintek rá, de nem akarom lesajnálni, csak érdekel az ő helyzete.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. október 30. 22:42 Ugrás a poszthoz

Gareth S. Nightingale
•jelmez•

 Halloween. Nem az én ünnepem. Az egész kastély egy borzalmasan kísérteties hellyé változott. Nem mondanám magam annyira nagyon ijedősnek, de az tény, hogy nem szeretem a túl sok félelmetes dolgot, meg teleaggatott csontvázas folyosókat. Persze, izgalmas és borzongató egész nap ilyen díszletek között járni, de örülök, hogy nem minden egyes nap ilyen a kastélyban. Igazából nem is voltam biztos benne, hogy el akarok menni az esti bulira. De persze, gólyaként egy ilyen lehetőséget kihagyni valóságos öngól. Nem elég, hogy alig ismerek valakit, de még én lennék az is, aki kihagyta azt a bizonyos bulit. Tehát mindenképpen el kell mennem. Igazából a nap végére már egy kicsit kíváncsi is vagyok, hogy ugyan mégis mit tartogathat számunkra a Nagyterem, mit találtak ki az estére? Az tény, hogy a jelmezzel elég nagy bajban vagyok, ugyanis eddig egyszer sem öltöztem be Halloweenkor, persze erre is a legjobb megoldást tudom. Kornél. Ő már régebb óta itt van, és ha van az embernek egy bátyja, bizony sok mindenben a segítségére lehet. Az első utam hozzá vezet, és segít is szerezni egy jelmezt, aztán persze lelép, mert neki találkája van.
 A szobában a tükör előtt belebújok a ruhába. Hát, elég furán festek halott menyasszonyként, de ez van ezt kell szeretni. És különben is a bőrszínem bőven elég sápadt hozzá, de azért előszedem a sminkes dobozt is, és nekilátok, hogy valamiféle maszkot sikerüljön varázsolnom magamra. Nem kell túl sok idő, és elkészülök, majd elindulok a nagyterembe. Kicsit sután vonszolom magam után a fátylat, de ha sikerül nem beleakadni mindenbe, akkor megérkezem a célhoz.
 Belépve a terembe teljesen elámulok. Minden fekete-fehér, mintha valami régi némafilmbe csöppentem volna. Hát, az biztos, hogy ezt nem lett volna szabad kihagyni. Odalépek az asztalokhoz, hogy megnézzem a finomságokat, de annyira nem tűnnek étvágygerjesztőnek, inkább valami italt próbálok ki, és belekortyolok az egyik üvegcsébe. Kicsit édeskés íze van, nem is tudom mihez hasonlít, de finom. Körbepásztázom a termet, hátha itt van a bátyám, de egyelőre nem látom. Kicsit kínosan érzem magam így egyedül álldogálva a sok felismerhetetlen, maszkos-jelmezes diák vagy éppen tanár között.
 Megakad a tekintetem egy srácon, akinek az arca szépen ki van festve, de a jelmeze nagyon ismerős. Pont úgy néz ki, mint az a páncél, amiben két napja hasra estem a folyosón, mert valaki ledöntötte. Megismerem a vállrészét, de persze lehet, hogy tévedek, ki tudja mennyi páncél van ebben a kastélyban. Megeresztek egy mosolyt magamban, mert érdekes a jelmeze, majd inkább beleiszom még egyszer az italomba.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. október 31. 00:27 Ugrás a poszthoz

Gareth S. Nightingale
•jelmez•


 Kezdem magamat egyre kínosabban érezni, amiért egyedül álldogálok. Mindenkinek van párocskája, társasága, csak nekem nem nagyon. Lehet, hogy a menyasszony helyett mondjuk egy özvegy jelmez jobban passzolt volna? Végül is a szín nem tűnt volna fel, itt minden színtelen, csak a különböző sötétségek érdekesen sok árnyalatát figyelhetem meg. De örülök, hogy például nem Piroskának öltöztem, nem lett volna sok értelme a pirosnak. Kicsit megigazgatom a ruhámat, helyére rántok egy-két szakadást, mégiscsak jobb a békesség, ha már csinosba vágtam magam, legyen tökéletes. Felpillantok a ruhámból, amikor hirtelen a páncélos fiút pillantom meg magam előtt. Egy icipicit ugrok hátra ijedtemben, mert kissé váratlanul ért a felbukkanása; de persze én vagyok az aki egy Halloweeni bulin is egy páncéltól ijed meg. Jó, azért az arcán a smink elég profi lett. És rémisztő. Tényleg!
 A meghajlást külön díjazom, és egy kissé elfojtott mosoly is játszik a szám sarkában. Mulattat, hogy ilyen komolyan veszi a jelemezesdit, ez tetszik; ha én tudatosan készültem volna, elrángatok valakit magammal vőlegénynek. Észbe kapok, hogy valamit reagálnom kéne, így megfogom a ruhám szélét – remélve, hogy nem most fog szétesni – és egy tökéletes kis elegáns pukedlit mutatok be válaszként a meghajlásra.
- Örömmel venném a társaságát, lovag úr! - válaszolom, igyekezve felvenni a fiú stílusát. Szeretem a játékot, már gyerekként is mindig jelmezekbe bújtam, és a testvéreimmel szerepeket játszottunk, most valahogy mégis egészen más, mint régen.
- Azt hiszem a túlvilág másik vége nem segítene, még az is közel lenne – mondom aggódóan összeráncolt homlokkal. - De szerencséjére nem zavar, maradhat! – jelentem ki határozottan, bólintva egyet, ezzel is megerősítve első mondatom, és most már rá is mosolygok a páncélos illetőre. Kicsit még zavar, hogy nem látom az igazi arcát, de majdcsak megszokom ezt a helyzetet is. Bár kérdés, hogy ha ezek után szembe jönne a folyosón, vajon megismerném-e.
- Mondja kedves lovag úr, szabad megtudnom a becses nevét. Vagy meg kell hozzá keresnem a sírkövét? Mert akkor felettébb örülnék valamiféle térképnek. Tekintve, hogy nem tudom melyik tájékról is való uraságod. – Igen, még mindig mániám, hogy utálok úgy beszélgetni valakivel, még akár csak pár mondatra is (mert lehet, hogy ezek után faképnél hagy), hogy tudom a nevét. Mindig szeretem a nevén nevezni az embereket. Ezért tehát érdeklődve fordulok felé, kissé kérdőn megemelve a jobb szemöldökömet, de a tekintetemben ismét mosoly játszik. Nem is tudom mi van velem, hogy hirtelen ilyen jókedvem lett. Biztos a társaság teszi.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2014. október 31. 00:27
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. november 1. 22:37 Ugrás a poszthoz

Gareth S. Nightingale
•jelmez•


 Igazán kellemes az újdonsült lovag ismerősöm társasága, annak ellenére, hogy Halloween van és mindenki borzalmasan néz ki – persze csak a lehető legjobb értelemben. Nagyon is élvezem a kis játékot az egyelőre ismeretlen fiúval, ezért egy kecses kis pukedli is a jutalma.
- Ugyan lovag úr, hát olyan szívtelen maga? Hol hagyta el? Nem dobog valahol valakiért az örökkévalóságban? - Kérdezem. Persze, nyilvánvaló, hogy a srác vérkeringésével semmi baj, és ott a szíve a helyén, nade a szerep! Az fontos; bár utólag esik le, hogy nem feltétlen ildomos megkérdezni egy csontvázlovagtól, hogy hol hagyta a szívét, úgy látszik megint sikerült belekérdeznem a közepébe. Sebaj, amit egyszer kimondtam már vissza nem vonhatom, és különben is bízom a srácban, az eddigiek alapján majd elmésen kivágja magát valami érdekes mesével, és a felsejlő mosolyból, ami a mondandóját kísérte, azt állapítom meg, hogy ő is élvezi a játékot. Nem kell sokáig várnom meg is tudom az eddig ismeretlen lovag nevét is, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy egy háztársammal van dolgom. Akkor még az is lehet, hogy már valahol összefutottunk a toronyban.
- Megtisztelő, hogy megismerhetem Sir Eridonházi Gareth! - válaszolom a bemutatkozásra, igyekezve tartani a régies stílust, és még egy aprócska elegáns bólintást is mellékelek. Mielőtt azonban bármelyikünk újabbat szólhatna, felkapom a fejem, mert elhallgat a zene, és egy diáktársunk lép az emelvényhez, majd egy köszöntőt mond. Jelmezverseny? Na ez váratlanul ér; bár nem hiszem, hogy az én öltözékem lenne itt a legkreatívabb, de nem is életcélom ilyen babérokra törni. Viszont a thesztrálsimogatás érdekesnek hangzik, fel is csillan a szemem az említésére.
 A kis közjáték után ismét minden figyelmemet Gareth irányába fordítom, ami jó is, hiszen egy újabb kérdés érkezett tőle; és nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak a hozzá társított mozdulaton.
- Váradi Stefánia Anna, a főnixek házából. De tájékoztatnom szükséges, hogy nevemre érzékeny vagyok, és csakis a Fanni verzió elfogadható számomra, ha nem kíván még holtában is borzalmas kínokat kiállni – mutatkozom be én is, kicsit kevésbé kreatívan, mint az előttem szóló, de ide nagyon is illik a kis rigolyám a nevemmel, mert attól tényleg kiszaladok a világból, ha valaki Stefániának akar szólítani.
- Nos, az előbb említett thesztrálsimogatás felettébb érdekesnek hangzik, nem gondolja? Igazán szívesen venném a kíséretét – A szemeimben az előbb felcsillant kis komolyság szikrája sem fedezhető fel, és izgatottan csillognak. Persze nem zárkózom el, ha Gareth nem akar jönni, vagy esetleg más tervei vannak, nem ragaszkodom én semmihez, rugalmas vagyok és fő a spontaneitás.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. november 6. 19:49 Ugrás a poszthoz

Gareth S. Nightingale
•jelmez•


 Azt hiszem határozottan bánnám utólag, ha nem jöttem volna el erre az estére. Már csak azért is, mert ilyen remek társaságtól fosztottam volna meg magamat. A szívkérdésem kicsit furán jön ki, és persze megint előbb cselekedtem, mint gondolkodtam volna, de szerencsémre Gareth ügyesen megmagyarázza, mire egy kicsit felnevetek.
- Ugyancsak jó táplálék jutott akkor némely féregnek – mondom. A bejelentés után én is bemutatkozom Garethnek, mégis csak úgy illik, hogy tudjuk egymás nevét.
- Igaza van, nem tudhatom. Micsoda jó meglátás, akkor kénytelen vagyok feltenni a kérdést: ön mazochista? - Igyekszem halálosan komoly arcot vágni, de emellett persze felismerhető a derű a vonásaimban. Persze azért reménykedem benne, hogy komolyan azért nincsenek mazochista hajlamai a srácnak. Bár végül is szíve joga, hogy az legyen. Illetve nem szíve, azt most mondta, hogy megették a férgek, áh, bánom is én, lehet mazochista is. A kis szóvicce kifejezetten tetszik, azt hiszem elég magas labdát adtam hozzá, hogy egy ilyen estén és ilyen szövegkörnyezetben ne ez legyen a válasza.
- Hát kísérteni is szokott? Igazán félelmetes társaság maga lovag úr – felelem neki nevetve. Persze a „bókot” a lehető legjobb értelemben értve. Persze, talán hülye kérdés, ki ne kísértene Halloweenkor, de mégis, biztos vagyok benne, hogy vannak olyan kísértetek, akik nem kísértenek, mert jobban szeretik a magányt, tehát ez esetben nagyon is helytálló lehet a kérdésem. A thesztrálok ötlete neki is tetszik, ez látszik rajta, és a mondandóján is. Könnyedebb, kötetlenebb hangnemre vált, ami egyáltalán nem zavar, kicsit talán fárasztó lenne pár száz éves stílusban végigtársalogni az estét.
- Én sem láttam még, azért is érdekel – bólintok egyet megerősítve a mondatát. Azt tudom, hogy most már látom őket, mert tavaly nyáron halt meg a dédnagymamám és én éppen rosszkor voltam rossz helyen, hogy lássam. Azt nem mondanám, hogy mély nyomokat hagyott benne, alig ismertem őt, de persze nem életem legjobb élménye volt. Látom, hogy elég sokakat foglalkoztatnak ezek e különös lények, mert egyre többen gyűlnek a szervezők köré így azt hiszem még várnunk kell. Gareth persze ért hozzá, hogyan változtassa a várakozást kellemessé, és felkér táncolni.
- Örömmel venném, tényleg sokan vannak – bólintok egyet mosolyogva a tánc ötletére. Magam sem tudom miért, de kicsit izgatott vagyok. Elég sok táncleckén vettem részt ahhoz, hogy magabiztosan mozogjak a táncparketten, mégis most valahogy más. Talán azért, mert a való életben próbálhatom ki a tudást, nem tudom. Mindenesetre igent mondtam Garethnek, és szeretek is táncolni, szóval nincs visszaút. Le is rakom gyorsan a még mindig a kezemben szorongatott italt, és elindulok a táncolók felé hátrapillantva a fiúra, a jobb szemöldökömet kicsit kérdőn felhúzva, ha ő még nem indult volna el.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. december 23. 15:03 Ugrás a poszthoz

Alíz
(bocsánat a késésért)


 Alíz igazán kedves, és biztosít, hogy egyszer majd elolvassa a könyvet, amit ajánlottam neki. Ez nagyon rendes tőle, hiszen vannak olyanok, akik csak kijelentenék, hogy nem olvasnak és kész. Az ilyenek miatt mindig egy kicsit fáj a szívem. Nem tudják, mitől fosztják meg magukat azok, akik a könyvek ellenségei. Nem mondom, hogy fel sem kéne nézni a lapokból egész nap, de azért néha nem árt elolvasni egy-egy oldalt, fejezetet. Szokás szerint nem tudtam befogni a számat, és ennek köszönhetően megint egy olyan kérdés csúszott ki a számon, aminek nem kellett volna.
- Hát, sajnálom – mondom, de igazából nem tudom, mit is kéne reagálnom. Jól belemásztam a dologba, nem kellett volna olyan kíváncsinak lenni, és mindenbe belekérdezni. Persze ezek után már nincs visszaút, és folytatom a kérdezősködést. Szerencsémre Alízt talán nem bántottam meg ezzel, és nekem tényleg nincs rossz szándékom. De kapok választ, amire oda is figyelek, kicsit elhelyezkedve ültömben.
- Azt hiszem nem lehetett könnyű – Nem tudom azt mondani neki, hogy átérzem, mert én egy „tökéletes” családból jöttem, de az biztos, hogy nem minden volt neki fenékig tejfel.  - És itt jól érzed magad? - kérdezem halványan elmosolyodva. Nem úgy tűnik ugyanis, mintha Alíz annyira búskomor lenne, és szenvedne attól, hogy itt kell lennie. Nem tudhatom, hogy hány embernek mondta eddig el a történetét, de nagyon jó érzéssel tölt el, hogy habár kicsit tolakodóan kérdeztem rá, elmondta az igazat. Lassan nyújtózok egyet, majd a háztársam felé fordulok.
- Lassan vissza kéne mennem a klubhelyiségbe. Nincs kedved velem tartani? - kérdezem felállva. Igazán szívesen venném a társaságát. - Jó, igazából azért is örülnék neki, mert nem vagyok benne biztos, hogy visszatalálok az Eridon falai közé – elnevetem magam, ahogy hozzáteszem ezt a kis apró információt. Nem tartok én térképet a fejemben, hogy rögtön megjegyezzek mindent, meg az egész kastély alaprajzát, így kissé kínosan tekintek Alízra. Ha jön ő is, akkor együtt megyünk, ha nem, akkor elköszönök és megpróbálok visszatalálni a főnixek fészkébe.

//Köszönöm a játékot! Smiley//
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. december 30. 14:44 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


Nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb idő a levélküldésre, de ha nekem egyszerűen ilyenkor jutnak eszembe a legjobb gondolatok, este, és ilyenkor tudok koncentrálni, hát akkor ez van. Szépen megírt, és egy cseppet kapkodva becsomagolt vaskos levéllel a kezemben óvakodom ki az Eridon tornyának biztonságából. Csak egy-két métert kell megtennem, hogy az órámra pillantva rájöjjek, ilyenkor már feleslegesen akarok bármit is elküldeni, már fél tíz múlt. Ezt bizony holnapra kell halasztanom, aminek Rose biztosan nem fog örülni, de hát kell neki olyan messze laknia. Bosszúsan viszem vissza a csomagot a szobámba. Még cseppet sem vagyok álmos, inkább sétálni lenne kedvem. Pedig nem nagyon szabadna már ilyenkor mászkálni. Megvonom a vállam, és jó melegen felöltözöm, sál, sapka, kesztyű, kabát. Nekem ugyan nem árt a hideg meg a hó, nagyon is szeretem. És ahogy nagyapa mondta mindig, nincsen hideg idő, csak gyenge ember.
Igazából egy rövidke kis sétára gondoltam kezdetben, a kastély kertjében, de mire felocsúdok, már megyek is a falu felé. Lelassítok és óvatosan körülnézek, hogy nem látott-e meg valaki. Nem is hiszem el, hogy ekkora szerencsém van, hogy ilyen simán eljutottam eddig, pedig már eléggé tilosban járok. Valahogy erre a gondolatra öröm tölt el, és valamiféle kellemes izgatottság a lebukástól való enyhe félelem. Annyira azért még nem vagyok jó hangulatban, hogy valami kocsmába üljek be, könnyen összefuthatnék valami ismerőssel, és még ha nem is lenne olyan nagyon szándékos, akkor is én húznám a rövidebbet, úgyhogy inkább elkerülöm a nagyon nyüzsgő helyeket, és igyekszem láthatatlan maradni. Kifejezetten nehéz ekkora hóban csendesen lépkedni, na meg bárki láthatja a nyomaimat, de azért vicces játék. Gyorsan szaporázom a lépteimet, mikor a Boglyas térre érek, és még egyet visszapillantva befordulok a játszótér felé. Hú, ez most ilyenkor egy kicsit elhagyatottabb rész. Egy cseppet lassítok a lépteimen, majd meg is állok. Talán vissza kéne mennem. Még inkább maradok, és felveszek a földről egy maréknyi havat, szép kis gombóccá gyúrom. Kár, hogy nincs nálam répa, akkor építhetnék igazi hóembert. Ha egy bottal helyettesítem az orrát, az azért mégsem az igazi...
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. december 30. 17:01 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


Engem valahogy a tél, meg a hó sosem zavart. Kicsiként is szerettem a hóban játszani, és egy picit nagyobb fejjel sem gond nekem a hó. Ilyen tekintetben azt hiszem örökké gyerek maradok. De ez nem is gond. Így nem csoda, hogy mikor végre találtam egy nyugisabb zugot, rögtön nekiállok a hóemberépítésnek. Elkezdem gurigatni a kis hógolyót, míg annyi hó ragad rá, hogy elégnek ítélem meg a hóember aljának. Egy mosollyal szemlélem az óriási gömböt, ami nagyjából a derekamig ér. Persze, azt még nem tudom, hogyan fogom felemelni rá a többi kettőt, de azzal majd ráérek akkor foglalkozni, ha oda jutottam, mindent a maga idejében.
Ijedten rezzenek össze, és egy tudja a franc hány fokos fordulattal a hang irányába fordulok. Igen, azt hiszem a férfi határozottan hozzám beszélt. Mindenféle kertelés nélkül mondja ki a nyilvánvaló tényt. Nagy szemeket meresztve nézek rá, olyan ismerősnek tűnik az arca, majd ledobom a kezemből a maradék havat.
- Igen, takarodó után van, de például Amerikában még csak négy óra körül jár az idő, szóval arról nem volt szó, hogy milyen időzóna szerint, nem? - Hát, ez elég gyenge próbálkozás az alkudozásra, de az biztos, hogy igazam van. - És amúgy sem tudtam aludni – teszem még hozzá elmotyogva. Ez nem indul valami jól, nem kéne szemtelenkednem, nem úgy néz ki, mint aki kifejezetten örülne annak, hogy az ő szeméből egy kislány visszabeszéljen. De sajnos akkora szám van, hogy nem vagyok képes rögtön befogni, bólintani és elkotródni, mint ahogy kéne.
Az újabb noszogatás, ugyan nem tudhatja a férfi, de csak még inkább makacsságra ösztönöz. Márpedig nekem ezt a hóembert be kell fejeznem. Vagy lehet, hogy inkább hóvárat kéne építeni? Hú és mekkora hócsatákat lehetne vívni, ha két ellenséges várat építenék! Na, vissza a valóságba, válaszolnom kéne, nem csak állni kukán a terveimet szövögetve.
- Én csak... én... ugyan már, had fejezzem be legalább ezt a hóembert a gyerekeknek. Csak tessék elképzelni, holnap reggel milyen boldogok lesznek, ha meglátják, mikor idejönnek – kérlelem ismét szépen meregetett szemekkel, és egy mosollyal is megtoldva. Nem tudom milyen hatása lesz; ami a legvalószínűbb, hogy ordítva elküld, vagy csúnyán elvarázsol. Nem tudom, hogy megsértődik-e a magázáson, remélem nem érzi magát túl öregnek miatta, de ismeretleneket nem szokásom rögtön letegezni.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2014. december 30. 21:40
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2014. december 30. 22:01 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


 Szerintem igenis jó dolog ilyenkor kimászni hóembert építeni, de persze biztosan vannak olyanok, akik ebben velem nem értenének egyet. Azt hiszem az előbb rám morranó férfi is ebbe a kategóriába tartozik, mert eléggé erélyesen próbál visszaterelni a kastélyba. Persze csak szavakkal, de úgy tűnik lenne jobb dolga is, mint császkáló kislányokat utasítgatni vissza a kastélyba. Meglepetten pillantok fel, mikor pszichológust ajánl. Aztán persze válaszolok.
- Először is: nem zavarsz a munkában – Nem hiszem el, hogy tényleg nem tudom befogni azt a szemtelen pofámat... - Másodszor: azt hiszem tényleg nem Amerikában vagyunk - Bólintok komolyan. - Ha pedig tényleg ajánlja, majd felkeresem a pszichológust – fejezem be a választ, ismét mosollyal toldva. És majd egy nagy hócsatát vívok vele. Ezt már csak gondolatban teszem hozzá, mert sajnos még azt sem tudom ki a suliban a pszichomókus... és lehet, hogy nem szeretne velem hógolyózni. Fel sem pillantok a munkából, mikor ismét beszélni kezd, csak csinálom tovább, és hallgatok. Amikor viszont végre kapok egy kis fényt, hálásan ragyogó arccal fordulok feléje.
- Köszönöm. Egyébként meg ez a hó nem poshadt. Nagyon is friss, és szuper jó hó illata van, meg íze is – Nyújtok felé egy marék havat, bár olyannak tűnik, aki nem kedveli a tél legcsodálatosabb dolgát, így inkább nem erőltetem a dolgot, csak ledobom a többi hóba. Most már neki kell látnom a második gombócnak, így ismét jöhet a görgetés része.
- Hát, tudtommal nem lakik itt senkim, de az apám itt dolgozik – válaszolok az újabb kérdésre. Konstantin. Ismerősen cseng. Na és a hivatalban? Ajjaj, akkor lehet, hogy ismeri apát; de csak nem mondaná el neki. És különben is, én kimagyarázom magam bármiből. Mondjuk talán már illene ideköltözni, akkor apának nem kéne mindig hoppanálva érkezni munkába, persze még a fél reggelijével a szájában.
- Örvendek, Váradi Stefánia Anna, de inkább csak Fanni vagy Anna– mutatkozom be én is, és közelebb lépve kezet nyújtok. Majd észreveszem, hogy a kesztyűm rajtam maradt, úgyhogy gyorsan lehúzom, hogy megrázhassam a férfi kezét, ha hajlandó kivenni a meleg zsebéből. Talán túl elhamarkodottan mondtam a családnevemet, mert ha ismeri apát, akkor biztos, hogy rákérdez. Na, de üsse kő, lehet még egy rakat Váradi a világon. Ha túlestünk a formaságokon, akkor inkább visszatérek a hóemberhez, hiszen neki is érdeke, hogy minél gyorsabban kész legyek, vagy nem?
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. január 3. 19:10 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


 Az az érzésem, édesapám nem lenne túl büszke rám a szemtelenségemért, de a kissé felvágott nyelvemet tőle örököltem, nem a pedánsabb anyutól. Na, neki aztán biztosan nem tetszenének a reakcióim, de ha egyszerűen véletlen túl sok minden csúszik ki a számon... Jó lecke lesz majd az önuralmat gyakorolni egy kicsit. Az ilyesféle gondolataim közben persze a második hógömb is egyre növekszik, szép kerek formáját sikerült megtartanom.
- Néha. De persze csak ennél kicsit frissebbet. Maga még sosem kóstolta? - A kérdésem közben elkerekedett szemmel nézek Konstantinra. Hogyan lehet, hogy valaki egy picit sem, de egy szemernyit sem nyalintott bele a hóba soha életében. Persze, nyilván, aki egy sivatag közepén éli le egész életét, az biztos, hogy nem, de aki már látott havat, az biztos megkóstolta, nem? Ilyen az emberi kíváncsiság... Vagy csak én vagyok ennyire elvont? Azért jól esik, hogy nem éppen őrült pillantással néz rám, hanem még egy kis mosolyt is kapok. Na, ezért már megérte összefutnom vele. Legalább nem csak a gyerekeket mosolyogtatja meg a hóemberem, ez már pluszpont nem?
Egy pillanatra megáll a kezem a munkában, ahogy meghallom apa nevét. Hát persze, hogy ismeri... Rápillanok.
- Igen, apu Sándor – bólintok egyet, Konstantin szemébe nézve, és egy pár percre teljesen abbahagyva a munkát. - Szóval az irodában elrejti, hogy mennyire őrült? - Nevetek fel, persze viccnek szánva az egészet, és remélem ez látszik is. Apa persze teljesen normális, és remélem ezt ő is tudja, mert nem akarom én lejáratni a kollégája előtt. Visszafordulok a második gömböc felé, és közelebb gurítom az aljához. Majd leporolom a kesztyűmet, hogy megújult erőbedobással emeljem fel a másikra. Egy-két nyögés után sikerül feltornásznom, úgyhogy elkezdem megtapasztani az oldalát egy kis hóval, hogy ott maradjon a helyén. Lehet, hogy varázslattal is meg tudtam volna oldani, de akkor hol maradna a móka? Így legalább szépen kipirultam az erőlködéstől.
- Hát, sokat dolgozik, de igyekszik minél többet lenni velünk, amikor tud. Van, hogy anya este dolgozik, és akkor mindig ő fekteti le a kicsiket, és mesél nekik. Azokat az estéket nagyon szerettem. De én megértem, hogy dolgozik. Ő csak a legjobbat akarja nekünk – vonom meg a vállamat végül, felpillantva egy mosollyal Konstantinra. Azért vannak családok, ahol kevesebbet van otthon a családfő, és azt hiszem nekem még nagyon is jó otthonom van.
- És magának van családja? Itt él Bogolyfalván, igaz? - Fordulok Konstantin felé egy újabb mosollyal, miközben még egy adag havat markolok meg, hogy odanyomjam a hóemberemhez.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. január 3. 22:24 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül


 Azt hiszem nem aratott osztatlan sikert, mikor a hóevésről beszéltem, és Konstantin étvágya sem jött meg a hó iránt, de nem hibáztathatom; végül is lehet, hogy mások agya másként működik, mint az enyém. De a reakciójából egyértelmű, hogy nem evett havat. Hát, szerintem óriási élményből maradt ki. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy itt és most megkínálom egy marék hóval, de egyrészt talál ő maga is, nem kell kínálni, másrészt, van egy olyan érzésem, hogy alaposan elátkozva kéne azonnal visszakullognom a kastélyba, így inkább csak szomorúan megvonom a vállam. Majd egy másik alkalommal meghívom hóebédre. Kicsit megszeppenek a hirtelen utasítástól.
- Rendben, építem – csak kurtán ennyit mondok, majd visszafordulok a művemhez. Közelebb jön, amivel igazából segít, mert így sokkal jobban látok. Habár az előbb kicsit megfagyott a hangulat, azért egy hálás pillantást vetek felé. Szerencsémre apu őrültségével nem negatív hatást érek el.
- Azt mondják tőle örököltem – bólintok. Örülök, hogy Konstantin vette a viccet. - Az őrültséget lerakja a kandalló mellé mielőtt elmegy. Nehogy valaki ellopja – mondom bizalmasan. Ezek ám nagyon titkos információk, nem szabadna megosztanom senkivel, úgyhogy igazán megbecsülheti magát Konstantin; tehát vissza is vigyorgok a hókupacom, akarom mondani hóemberem felett. Úgy ítélem meg, hogy már eléggé biztosan áll a helyén a második gombóc is, így egy harmadiknak kezdek neki. Ez lesz a legkisebb. A feje, tehát ez lesz kész a leghamarabb. Közben persze jár a szám, csacsogok, válaszolgatok a családommal kapcsolatos kérdésre. Örülök, hogy Konstantin normálisnak látja apa munkával töltött idejét. Szerintem is sikerült mostanában nagyon jól megtalálnia az egyensúlyt. Nem igazán látom, hogy a következő kérdésem milyen hatással van a férfira, mert éppen visszafordulok a hólabdám felé, hogy görgessem még egy kicsit, közben természetesen figyelek a válaszra is.
- Ó, és milyennek találod a falut? Kedveled? - érkezik rögtön a következő kérdésem. Persze figyelek én, és egy pillanatra megmerevedek, mikor mondja, hogy tulajdonképpen egyedül van. Csak a szülei vannak. Miért van bennem, hogy az ilyen embereknek segíteni kell? Valószínűleg majd pont egy tizenéves segítségére lesz szüksége. Azért közelebb lépek hozzá.
- Pedig szerintem nagyon kedves vagy. Majd biztos találsz valakit! - mondom neki nagy komolyan, majd nem is tudom miért, de jó szorosan megölelem Konstantint. Utána gyorsan elengedem és vidáman felpillantok rá.
- Szeretnéd, hogy rólad nevezzem el a hóembert? Vagy inkább ne? - Kérdezem nevetve, mert őszintén az az érzésem, hogy nem nagyon szeretné, ha bármi aminek köze van a hóhoz az ő nevét viselje, de próba-szerencse. Közben felépítem a fejet is a tetejére. Ehhez már kicsit fel kell nyúlnom, mert pont egy cseppet lett így magasabb a hóemberem. Elkezdek a közelben kövek után kutatgatni, és mikor találok elegendőt, odalépek, hogy gombokként belenyomjam a hótestbe. Kell még szereznem két botot a kezének, meg valamit az orrának.
- Már nem sok kell, és készen van, de tényleg! - Biztosítom Konstantint, hogy már nem kell sokat álldogálnia a hidegben, és még rá is mosolygok ismét.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. január 15. 17:33 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky K. Konstantin
este 10 óra körül - zárás


 A szép kis hóemberem egyre csak formálódik a kezem alatt, és bizony nagy segítséget jelent, hogy nem kell vakon dolgoznom, mert Konstantin pálcája remek fényforrásként szolgál. A pillanatnyi feszült hangulat elillan, mikor a családunk őrültségére terelődik a szó. Persze, azért ez erős túlzás, legalábbis még nem mutatták ki, hogy Váradiék bármiféle elmebajjal küszködnének, de aztán sosem lehet tudni.
- Áh, anya egy szent – legyintek egyet válaszként. Ez nyilván túlzás, de valahogy apa túlpörgéseire mindig anya hideg nyugodtsága a gyógyír. Ő mindig racionális, két lábbal áll a földön, persze ettől még nem lesz kevesebb, apával remekül kiegészítik egymást. - Már megtanulta tolerálni az elmebajt – egészítem ki a mondatomat, hogy egy kicsit bővebben magyarázzam a dolgot. Amennyi türelme van hozzánk anyának, tényleg egy szentnek mondanám. Kicsit talán nagy a szám, hogy már megint mindent megkérdeztem, de a gyermeki őszinteség még koránt sem tűnt el belőlem, és ezt a tulajdonságomat szeretném is megtartani minél tovább. De talán most kicsit messzire mentem. Legalábbis Konstantin reakciójából úgy tűnik, hogy zavarba jött. Nem akartam én kínos helyzetbe hozni, csak éppen mindig minden kiszalad a számon. Ám szerencsémre nem tehettem a kérdésemmel olyan rosszat, mert végül válaszol, eléggé bőven. Blanche tanárnő említésére csak kissé szomorúan megrázom a fejem, sajnos nem tudom kiről van szó. Illetve rémlik, hogy hallottam már a nevet, de annyi mindent hallottam én már, és olyan szétszórt tudok lenni, hogy nem ragadt meg. De biztosan fontos lehet Konstantinnak, már csak abból is gondolom, ahogy róla beszél. Csillogó szemekkel figyelem, miközben mondja a mondandóját.
- Mindenképpen mesélj majd a faluról! - bólintok egyet, majd egy ravaszkás mosoly kíséretében még hozzáteszem: - Meg Blanche tanárnőről is.
Nem tudom, hogy a magázódásom mikor csapott át tegeződésbe, de igazából fel sem tűnik, pedig azt hiszem már egy ideje tegezem Konstantint. Remélem nem veszi zokon.
Furcsák néha az ember indíttatásai, őrült ötletei, és talán éppen ilyen eszement az is, hogy szorosan megölelem a férfit, de pont úgy álldogált ott eddig is, mint akire nagyon is ráfér egy ölelés. Azt hiszem ezzel a reakcióval meglepem, hiszen csak arra ocsúdok fel, hogy kihunyt a pálcájának a fénye. A hóember nevét illetően a majdnem-kész-fehérségre nézek, majd Konstantinra.
- Igen, határozottan illik rá – mosolyodom el, majd gyorsan elszaladok még két-három ágért. Két kéz, és egy répa híján orr. Már csak egy utolsó kis simításként leveszem a sálamat, és a nyakába kötöm. Sálból aztán van egy rakat otthon is, a kastélyban is, mindenhol. Nem fog most egy ideig hiányozni, bár szép kék színe van.
- Tényleg szeretnéd? Szuper, akkor te mostantól Konstantin leszel – persze a mondandóm második felét már a hóembernek címzem, és még egy apróságként a maradék sötét kövekből kirakom szépen a lábához, hogy jól látható legyen azt, hogy Konstantin. Így mindenki tudni fogja a nevét.
- Na, mehetünk is. Eridonos büszke főnix, szolgálatra jelentkezem – mondom leporolva a kesztyűmet, majd vidáman pillantok Konstantinra – az emberre, nem a hóemberre. Búcsút intek a kis hó-Konstantinnak, és az igazi Konstantin oldalán lépkedve, vagy inkább ugrálva megyek vissza a kastélyba. Persze közben sűrűn köszönetet mondva.

//Köszönöm a játékot!! Smiley//
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. október 7. 14:15 Ugrás a poszthoz

Eridonos évnyitó
mindenki *.* (gyertek igyunk kakaót Love)


Alig bírok magammal, mikor megtudom, hogy lesz egy külön eridonos évnyitó is, ráadásul a vadőrlaknál. Igazán nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Radúz lesz a házvezetőnk, de remélem, hogy attól még mert ilyen pozícióba került nem fogja elárulni a mi kis titkunkat Lénárddal, hogy az erdőbe császkáltunk a múltkor. De nem, nem hiszem, hogy Radúz ne tartaná a szavát, szóval emiatt nem kell aggódnom. Vidám készülődök a bulira, nem tudom ugyan, hogy mennyire lesz meleg, de egyrészt a hideg miatt, másrészt mert piros, felveszem a hosszú, puha pulcsimat. Na igen, kicsit már elkéstem a meghirdetett időponthoz képest, de annyi baj legyen, a lényeg, hogy előbb utóbb eltalálok oda.
Igazából sokkal hamarabb is megérkeztem volna, ha nem varázsol el teljesen az odavezető út, amit ha jól tudom a Leonie-Keith prefipáros alkotott. De bizony kutya kötelességem, hogy alaposan szemügyre vegyem az összes páncélt, feliratot és egyebet, amit sikerült összevadásziuk. Lehet, hogy közben páran el is mennek mellettem, de engem ez nem nagyon zavar. Közelebb érve azonban megtalálom a társaságot, és örömmel látom, hogy nem maradtam le semmiről, nincsenek még olyan sokan.
- Sziasztok! - köszöntök mindenkinek hatalmas mosollyal. Nem mondom, hogy mindenkit ismerek, de például a kissé távolabb álló Lorelai tanárnőt igen, és csak most esik le, hogy letegeztem a sziasztokkal. Hát, ez már veszett fejsze nyele, úgyis el van éppen foglalva, ha jól látom, tehát lehet, hogy meg sem hallotta.
- Hű Radúz, nagyon jó a poncsód – elvarázsolva járom körül a szépséges ruhadarabot, amit házvezetőnk magára aggatott. Fogalmam sincs, hogy most az új posztjával magáznom kénes vagy sem, de azt hiszem arra nehezen venném rá magam. Ő csak Radúz és kész. Ugyan még nincsenek itt sokan, de meglátom a sok finomságot az asztalon. Nem úgy tűnik, hogy bárki is vett volna már belőle, de a habos kakaó felől olyan finom illatok szálnak, hogy kénytelen vagyok szerezni magamnak egyet. Az asztalhoz megyek, majd újdonsült zsákmányommal csatlakozom ismét a társasághoz. Kellemesen átmelenget ez az ital, most már állok elébe bármiféle meglepetésnek.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. október 25. 23:22 Ugrás a poszthoz

Eridonos évnyitó
let's spend the night together
[Radúz, Steph, Keith]


Igazán nagyon mérges lettem volna magamra, ha kihagyom ezt a csodálatosan mesés mulatságot. Nem is tudom miért tettem volna ilyet, de nem tettem, és ez a lényeg, szóval most itt vagyok. A vadőrlak gyönyörű, minden tökéletes és még kakaó is van. Csillogó szemekkel nézek Radúzra, mikor beleszórja a pillecukrokat az italomba.
- Hűű, ez biztos remek lesz így, köszönöm – mosolyogva bólintok egyet, majd bele is kortyolok a finomságba. Nem mondta ugyan, hogy kitől tanulta, de van egy olyan sejtésem, hogy Jared lesz az ötletgazda. Mindenesetre zseniális találmány. Közben Radúz Obszidián felől érdeklődik, de csak megrázom a fejem, jelezve, hogy nem találkoztam vele. Aztán nem kell sokat várni a felbukkanására, mert hamar el is gázolja az érkező Steph-et, a fogópajtimat. Közben kezdünk egyre többen lenni, integetek az ismerős és ismeretlen érkezőknek is a forró italom mögül.
Radúz sípjai nagyon tetszenek, és rögtön közelebb is megyek, kiválasztok magamnak egy festés nélkülit, alkalomadtán majd kipingálom. Nagyon rendes a hv-bácsitól, hogy meghagyja nekünk a lehetőséget. Mosolyogva próbálom ki, hogy aztán gondosan elrakjam a zsebembe. Aztán a következő pillanatban majdnem kiöntöm a kakaót, de szerencsére sikerül megmenekítenem egy gyors asztalra rakással. Ugyanis a Keith-Steph páros elkap engem is. Nevetve fordulok meg a pörgetésekre, és vidáman ugrándozok velük a táncoló tömegbe. Kedves fogótársammal együtt fújom a Stayin' Alive-ot, nem hagyhatom egyedül ezzel. Nem számoltam azzal, hogy itt ma este még ekkora tánc is lesz, pörgünk-forgunk, és a piros pulcsim csak úgy száll a levegőben utánam. Egy pillanatra kiállok, befejezem a kakaóm, mielőtt teljesen kihűlne, aztán már reppenek is vissza táncolni. Közben persze Radúz is kapott maga mellé egy partnert, így lassan a társaság apraja-nagyja együtt ropja.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. november 8. 17:32 Ugrás a poszthoz

Partay Alfréd Benedek


A hidegebb idő közeledtével egyre nagyobb szükségét érzem valami jó kis könyvnek, amit begubózva egy takaróba, egy bögre tea mellett olvasgathatok és kivételesen nem tankönyv. Így a mai napot egy kisebb fajta beszerzőkörútnak szentelem. Na igen, kell egy egész nap ennek a nehéz döntésnek. Így már reggel – na jó, legyünk reálisak, nekem reggel, másnak már inkább délelőtt – a könyvtár felé veszem az irányt. Egyszerű pulcsi-farmer-cipő összeállításban lépkedek el a könyvszentély ajtajáig, hogy halkan belépve elmerüljek csendes barátaim társaságában. Mosolyogva intek egyet a kedves könyvtárosnak, aki egyben a Levita feje is. Rá való tekintettel szokásomtól eltérően rendet szoktam rakni magam után itt a könyvek között. Legalábbis többnyire. Egy fél órával később kupacnyi zsákmányommal ülök le az egyik félreeső asztalhoz. Na, ezzel elütöm az időt egy ideig. Van olyan könyv aminek a címe tetszett meg, van aminek a borítója. Bele-bele olvasgatok, ami annyira nem ragad meg hirtelen, azt kicsit félreteszem. Az biztos, hogy így kényelmesen eltelik az idő, mikor arra eszmélek fel, hogy már jócskán délután van. Nagyot nyújtózom, és körbenézek. Sokkal kevesebben vannak, mint amikor jöttem, de egy fiatalabb srácot pillantok meg tőlem nem is olyan messze. Egyedül van, én is egyedül vagyok, és a sok hallgatás után megjött a beszédkényszerem is, szóval elindulok felé a hónom alá csapott könyvekkel.
- Szia! Fanni vagyok, leülhetek? Mi jót találtál olvasni? - köszönök neki, majd igazából nem várom meg a választ, hanem lehuppanok, és félre döntött fejjel próbálom kifürkészni a könyvének a címét. Valami muglis dolog. Érdekes lehet, nekem is fel kellett volna vennem a mugliismeretet, de már nem tudtam belezsúfolni az órarendembe. A kezemben fölül egy kviddicses könyv van, amiben már az előbb is remek cseleket találtam, most azonban az egész halmot lepakolom az asztalra.
- Ha gondolod ezekből is válogathatsz, szerintem jók, bár vannak köztük kevésbé érdekesek. De ezt itt biztos kiveszem, attól még belekukkanthatsz – mutatok az előbb említett sporttal kapcsolatos kis könyvecskére.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. november 12. 11:28 Ugrás a poszthoz

Partay Alfréd Benedek


 Szerencsémre nem úgy tűnik, mintha a fiút zavarná, hogy ideülök mellé, és kedvesen bemutatkozik ő is.
- Örülök, hogy megismerhetlek Benedek – mondom mosolyogva az ilyenkor szokásos formális mondatot. - És érdekes a mugliismeret? Én nem tanulom, de lehet, hogy nem ártana – nevetek fel, tekintve, hogy nem vagyok teljes mértékben otthon a varázstalanok világában.
A könyvajánlóm elég egyszerű, és Benedek figyelmét is megragadja, el is meséli, hogy nem tud semmit a kviddicsről. Eddig viszonylag csöndesen beszéltem, elvégre könyvtárban vagyunk, nem kéne zavarni a többieket. Most azonban elkerekedett szemmel meredek a srácra. Pislogok párat mielőtt cseppet emeltebb hangerővel szólalnék meg.
- Te nem tudod mi az a kviddics?! - a hangszínem nem degradáló, nem akarom lenézni azért, mert nem tud a sportról, szimplán csak hitetlenkedő, mert elképzelhetetlen lenne számomra egy olyan világban élni, ahol nincs kviddics.
- Na jó! A kviddics nevű sportot seprűnyélen repülve játssza két csapat, összesen tizennégy fő. Vannak hajtók, terelők, őrző és fogó; van három labda... - kezdek bele, és ezután egy elég részletes, kimerítő magyarázatot hallgat végig Benedek, hacsak nem vág a szavamba. A mondataimból süt a lelkesedés, a szemeim meg csillognak az izgatottságtól. Miután befejezem, kicsit kifújom magam, és egy kicsit halkabban folytatom.
- Viszont a labdarúgásról már hallottam ezt-azt, annyira nem ragadott meg – vonom meg a vállam. - De a vívás mindig is érdekelt, mesélj róla valamit! – teszem hozzá egy újabb mosoly kíséretében.
- Egyébként csak időtöltés miatt veszem ki a könyvet. De ha van kedved, akkor valamikor elmehetünk a kviddicspályára, megtanítalak repülni – ajánlom fel neki kedvesen. Tényleg szívesen segítek. - Bár, lehet, hogy biztonságosabb lenne Markovits professzort megkérni, hogy segítsen, ő a repüléstan tanár – gondolkodom el, mert lehetséges, hogy az én magyarázatom rövid úton kudarcba fulladna, nem tudom, még nem próbáltam.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. november 18. 19:49 Ugrás a poszthoz

Partay Alfréd Benedek


 Tényleg maximálisan hihetetlen számomra, hogy van olyan ember, aki nem ismeri a kviddics szépségeit. Persze, ha a fiú muglik között nőtt fel, akkor így érthető. Azért remélem megkedveli majd, szerintem a mugli származásúaknak különösen is érdekes lehet ez a sport.
- Persze, kiviszlek arra, amelyiken éppen nem játszom – nevetek fel. Persze bőven lesz ilyen alkalom, hiszen P(F)annival a fogótársammal felváltva szoktunk játszani a meccseken és a legközelebbin éppen rajta lesz a sor, ha minden igaz.
- Ó, értem. És mondd csak, nagyon furcsán látjuk a mugli világot? - kérdezem felkacagva, hiszen a varázslóknak sokszor elég érdekesek a mugli megoldások. Benedek biztos jókat nevethet az órákon. Benedek nyelve eléggé megered, mikor a vívás kerül szóba, én meg csillogó szemekkel, érdeklődve figyelem a mondanivalóját, közben szaporán bólogatva. Majd megrázom a fejem.
- Nem, egyáltalán nem untatsz, nagyon is érdekes amit mesélsz. Nem is tudtam, hogy a vívásnak ennyi fajtája van – fejezem ki meglepettségem. Sajnálatomra ebben a sportágban nem vagyok otthon, nem vagyok én ilyen sokrétű. Nagyon tudok lelkesedni a dolgokért, de nem tudok én számba venni mindent ilyen fiatalon.
- Hm. Szerintem ne hagyd abba. Keress valami vívószakkört itt is. Már ha van – én nem tudok róla, hogy lenne. De ha meg nincs, akkor csinálj. Biztos akadnak még lelkes jelentkezők – biztatom a fiút, hiszen miért is hagyná félbe bárki is azt, amit szeretne csinálni? Biztos talál valami módot, hogy folytassa a hobbiját. Főleg, ha versenyzett is, akkor nagyon fontos lehetett a navinésnek.
- Nem vagyok én profi játékos, csak elég fürge ahhoz, hogy fogó legyek. De igen, repkedek már egy ideje, szóval szívesen segítek – mosolygok kedvesen a fiúra. Nem tartom magam szaktekintélynek, egyáltalán nem, de azért egy pár alapot meg tudok mutatni Benedeknek.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 1. felvonás
Írta: 2015. november 23. 23:38
Ugrás a poszthoz

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


Ez ma a nagy nap! Bizony, tudom, hogy hétköznap van, és tudom azt is, hogy hétvégén ünneplünk, de itt nincs mit tenni, ha ma van, akkor ma van. Az ember apukája nem minden évben tölti be a kerek negyvenet (az lehetetlen is lenne). Hű, elég idős, de mondjuk amilyen gyereklelkületű, ez eddig fel sem tűnt. Kora reggel van, és  én egy szép nagy táskával a vállamon sietek lefelé a faluba. Bár igazából prefektus vagyok, és illene jó példát mutatnom azzal, hogy nem lógok óráról, de bárki megértheti, hiszen szülinap van! Végiglopakodom a falun, még mindig tartva attól, hogy valaki meglát, akinek nem kéne, és rögtön visszacipel a suliba.
Szerencsésen sikerül eljutnom a hivatalig, de a neheze még csak innen jön majd. Sebtiben elszaladok az Osztrovszky-Váradi irodáig, hogy lábujjhegyen benyitva kukucskáljak befelé. Üres. Sosem hittem volna, hogy ekkora mázlim lesz, de úgy tűnik egyelőre olyan, mintha Felix Felicist reggeliztem volna. Apropó reggeli, a gyomrom éhesen kordul meg, mert az bizony elmaradt. Bosszúsan rázom meg a fejem, aztán besurranok az irodába. Kifújom magam és lepakolom a cuccom apa részére. Ha nem lenne odaírva a neve az asztalára, akkor is tudnám, hogy melyik az övé, hiszen eléggé zsúfolt és rendetlen az asztala Konstantinéhoz képest. Kibogozom a táskát, és elkezdem kiszedegetni belőle a díszeket. Sok munka lesz, mire ezeket fel tudom aggatni, még varázslattal is. Egy szépen becsomagolt könyvet teszek le apa asztalára kicsit arrébb pakolva néhány irathalmot. Kivételesen jól sikerült megkötnöm a masnit a csomagoláson.
- Hát akkor lássunk neki! - jelentem ki, előveszem a pálcám, hogy aztán kezdetét vegye a tragédia első felvonása. Egy ideig ugyanis szépen megy a díszítgetés, de minden egyes neszre összerezzenek, mert attól félek apa jön, vagy valaki más benyit. Ragasztó-bűbáj, lebegtető-bűbáj, minden flottul megy, amikor is eszembe jut, hogy valahol olvastam valami kifejezetten díszítő varázslatot. Na, egy próbát megér, csak nem lesz belőle gond.
- Decorro – mondom ki határozottan a díszekre bökve. Egy pillanatig elégedetten figyelem, amint felemelkednek, hogy aztán a fejemhez kapva hasaljak le a szék mögé. Ezek szó szerint megtámadtak! Minden katasztrófába fullad, az iratok szerteszét szállnak az irodában, összekeverednek a két asztalon. Az egyik zöld dísz nekicsapódik az ablaknak és valami trutyivá válva kenődik szét az egészen. Nem hiszem, hogy az hamar lejön onnan. A nagy ijedtségben elejtettem a pálcám, ami most valahová begurult. És apa mindjárt itt lesz. A francba is, kezdek bepánikolni, mégis mit csináltam?! Négykézláb mászkálva kúszok a földön, hogy megtaláljam azt a fránya pálcát. Jaj, merre lehet, közben meg ezek a bigyók itt szanaszét repkednek mindenütt. Az egyik leborított egy tintásüveget, ami éppen szétfolyik pár papíron. A zöld izé az ablakól meg egyre csak terjed a falra is. Lehet, hogy elszúrtam egy betűt a varázsigében? Arra még éppen marad időm, hogy apa ajándékát lekapjam az asztalról, mikor egy lila krepp-kígyó nekicsapódik a kezemnek és szorosan rátekeredik. A pálcám meg még mindig sehol!
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2015. november 23. 23:46
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 2. felvonás
Írta: 2015. december 8. 22:12
Ugrás a poszthoz

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


Határozottan rossz ötleteim támadnak mostanában azt hiszem. Illetve, talán nem lett volna baj, ha mondjuk leírom a varázsigét, nem csak megpróbálok emlékezni rá. Szóval most éppen négykézláb menekítem apa ajándékát, amit el is ejtek, amint a krepp-kígyóval kell birkóznom. Viaskodva próbálom lehámozni a kezemről, mikor kővé meredve szegezem a szemeimet az ajtóra. Nyílik. Ó, Merlin a magasságokban, add, hogy ne apa legyen, kérlek, kérlek! Imáim meghallgatásra találnak, mert egyenesen Konstantinnal találom szemben magam. Hát, lehet, hogy apával jobban jártam volna? Bár a férfi arca mindent megér, kár, hogy éppen el vagyok foglalva, és nincs nálam fényképezőgép. Megérne egy Edictum cikket a dolog, persze Osztrovszky arcának részletes  elemzésével. Sikerül közben lehámoznom a kezemről a krepp-kígyót, ami csúnya piros horzsolásokat hagy a karomon. Na, szuper. Karjaim dörzsölgetve kezdek ismét kutatásba a pálcám után. Közben rá se merek nézni Konstantinra.
- Szóval, az úgy kezdődött, hogy apának ma van a szülinapja. Igen, ja ezt már tudod. És ezért meglepetést akartam, és muszáj volt eljönnöm a suliból – lefagyok, mikor rájövök, hogy ő is tudja, hogy prefi lettem. - Hé, nem is mondtam, hogy kineveztek, hát nem szuper? Egyébként honnan tudod? - Teszem fel a kérdést egy szélesen elterülő vigyorral az arcomon. Ami a következő pillanatban el is tűnik. Nem, annyira nem jó dolog jelen helyzetben ezzel előállni. És valószínűleg apa tudja, akinek meg anya mondhatta el. Mert azt hiszem neki még nem említettem, vagy igen? Vagy értesítette őket a suli bagolyban?
- De azért nem fogsz beköpni ugye? - kétségbeesett pillantásokat vetek a férfi arcára. Most már belenézek a szemeibe, nagyok pislogva reménykedem, hogy az én pártomon áll.
- Egyébként héééé! Apa nagyon örült volna, ha véletlen... Szóval ha véletlenül nem szúrom el a varázsigét. Igen szépnek indult a dolog – Egy mellkasomból felszakadó csalódott sóhaj hallatszik ezek után, és levetem magam a földre, törökülésbe kuporodva. Fanni féle - egészen rövid - durci következik.
- És még be sem mutattál a lányodnak! - Szúrós szemekkel nézek Konstantinra. Tényleg nem ismerem még a csöppséget. - Pedig biztosan jóban lennénk, adhatok neki remek tanácsokat. Persze nem éppen partitéren, de azért eldiskurálnánk. Mondd csak sokat szokott beszélni? - Kérdezem ismét vigyorogva. Mert ha igen, kíváncsi vagyok vajon a férfi hogyan viselne el kettőnket egy légtérben. Felrobbanna a szoba annyi beszédtől. De most, hogy említette egyre kíváncsibb vagyok a lányra.
- Mellesleg nem látod itt valahol a pálcám? Sehol sem találom – forgolódok körbe, hátha valahol meglátom kikandikálni a varázsbotot. De csak annyi sül ki a keresésből, hogy beletenyerelek egy kifolyt tintapacába, amivel aztán véletlen csodálatos kézlenyomatot hagyok egy még eddig épnek mondható iraton.
- Khm. Izé, bocsánat. Nem segítenél véletlenül rendet rakni, mielőtt apa megérkezik? - Nézek Konstantinra, ismét felpattanva, és most már hozzá se merek érni semmihez, kezeimet eltartom magamtól, nehogy még valami tintás legyen. Biztos vagyok benne, hogy Konstantin vagy nagyon mérges, vagy csak remekül szórakozik rajtam, azért nem hárította még el a katasztrófát. Vagy úgy gondolja, az én dolgom a rendrakás. Csak ahhoz kéne a pálcám.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2015. december 8. 22:12
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 3. felvonás
Írta: 2015. december 9. 18:10
Ugrás a poszthoz

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


 
Végül is a konklúzióm az, hogy jól jártam azzal, hogy Konstantin nyitott be és nem apa, vagy ami még rosszabb, hogy valami idegen. Mert amennyire tudom ő már kiismerte magát a családunkon, és nem okoz számára meglepetést a szeleburdiságom és ügyetlenkedésem. Csillogó szemekkel hallgatom Konstantint, amikor elmeséli, hogy apa milyen büszke volt rám. Jaj, most vajon mekkora csalódást okozok neki ezzel. Pedig én igazán csak jót akartam.
- Tényleg? A családom el van ájulva attól, hogy milyen nagylány lettem – mondom szemeimet forgatva, de a legnagyobb szeretettel emlegetve őket. Elmosolyodok. Olyan aranyosak, hogy együtt örülnek velem. Bezzeg a bátyám sosem volt prefektus. Hatalmas kacagásban török ki Konstantin utolsó mondatára a kinevezésemmel kapcsolatban. Miután sikerül egy kicsit visszafognom magam, még mindig szélesen vigyorogva válaszolok.
- Szerintem nagyon is jól jártak velem! Kérdezd csak meg Radúzt, biztos megerősíti – mondom neki nagyokat bólogatva. Persze megértem az aggodalmát, de eddig egészen jól viselkedtem, mint jelvényes. Haha, pont olyan, mintha seriff lennék. Na jó, elég csak azt mondani, hogy seriffhelyettes. - De majd nagyon igyekszem, hogy ne csalódjanak bennem. A felelősség meg... remélhetőleg jó irányba húz majd – büszkén kihúzom magam, mert lelkes tagja vagyok a házamnak, és tényleg szeretném, ha hasznára válnék.
- Hú, köszi, már attól féltem, hogy csúnyán meg kell átkozzalak, ha elszólod magad valaki illetékesnek a suliban – a vigyor ismét ott virít az arcomon, és Konstantin is biztosan érzi, hogy az egész csak vicc, mivel biztosan tudom, hogy csúnyán alulmaradnék bármiféle küzdelemben. Főleg, hogy nincs is kezemben pálca. - Tényleg, apa. Azért ez a rumli még neki is feltűnne, pedig ő sem a legrendesebbik fajta – utalok apától örökölt szétszórtságomra. Na igen, nem ártana összeszedni magam.
- Hát az? - kérdezek vissza a zöld bigyóra bökve, majd megvonom a vállam. - Az kérlek, valami csodálatos dísz volt, ami teljesen érthetetlen okokból kifolyólag ilyen fura állagot kívánt felvenni az ablaküvegen. És... hát.. lehet, hogy van némi köze hozzá az erősen elrontott varázslatomnak. Talán - fejtem ki a véleményem, ami az ablakot beterítő trutyit illeti. Fleur. Milyen szép neve van. Nem emlékszem, hogy mondta volna már a büszke apa a lány nevét, de most jól az agyamba vésem.
- Tündéri lehet a lányka, egyszer tényleg meg akarom ismerni. Sőt ha valami dolgod van, és rám mered bízni, akkor még gyerekfelvigyázó is leszek – ajánlom fel, bár azt hiszem az itt látottak után, és amúgy is a személyemet ismerve Konstantin nem feltétlen engem bízna meg eme nemes feladattal.
- Tényleg, eddig észre sem vettem! - örvendezek a megtalált varázseszköznek felugorva. Gyorsan, de most már inkább vigyázva megkerülöm az asztalt, és a kezembe kaparintom a drágaságot. Nem haragszom én rá, sok mindent szúrtunk már el együtt – többek között ezt is itt – de megannyi sikerélmény is fűződik hozzá. Egyszóval örülök, hogy megvan. Kikerekedett, hálás szemekkel meredek a férfira.
- Tényleg megtennéd? Azt nagyon, nagyon megköszönném! - ismét egy széles mosoly terül el az arcomon.  Felkapom apa ajándékát, és Konstantinhoz lépek, szerencsémre eddig a csomagolás is megúszta a káoszt.
- Ezt azért ha megkérlek odaadnád apának? - kérdem meg, majd leteszem az asztalra. Mosolyogva elköszönök, és kilépek az ajtón. Hát, ez nem egy átlagos reggel, az biztos. Lefelé baktatva a lépcsőn szembetalálom magam egy fiatal szőke hölggyel. Úgy tűnik nagyon keres valamit, mert olvasgatja az ajtók feliratait. Kitérve előle rámosolygok.
- Szép napot! - köszönök neki, majd dudorászva indulok meg a kastély felé. Nem éppen volt sikeres a meglepi, de majd jövőre jobban megtervezem.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
winter wonderland
Írta: 2015. december 12. 11:22
Ugrás a poszthoz

Nathalie Quinn


Karácsony. Mindjárt itt a karácsony, ami a kedvenc ünnepem. Ilyenkor otthon összegyűlik az egész család és megy a bolondozás. Társasozás, mindenféle őrült ajándék bontogatása, mindenki degeszre eszi magát, olyannyira, hogy másnapig mozdulni sem tud. Na meg persze a felejthetetlen hócsaták. Tavaly is akkora hóvárat építettünk, hogy az unokatesó-különítmény számára bevehetetlennek bizonyult. Annyira zavar már a bezártság, hogy úgy döntök, egy kis friss levegő nem fog megártani, már csak azt sajnálom, hogy nincsen még hó. Az Eridon ablakából pislogok ki az eget kémlelve. Hm. Semmi, még semmi. Pedig elég hideg van már hozzá, nagyon örülnék ha lenne egy kis hó is. Akkor a múltkori kis malőrömet apánál jóvá tehetném egy szép Konstantin-apa hóemberpáros építésével. Elhelyezném a téren, micsoda szoborcsoport lenne. Hangosan felnevetek az ötletre, miközben magamra aggatom a téli ruháimat. Sapka, sál, kabát, kesztyű. Utálok megfázni, mint mindenki. De nagyon szeretem a hideget, így muszáj felöltöznöm.
Úgy döntök, hogy a rét felé legjobb lesz, ha az Udvaron keresztül megyek, olyan szép az a hely. Vidám hangulatban érek el az udvarig, amikor is felpillantva földbe gyökerezik a lábam, és pár pillanatig csak tátott szájjal bámulok. Aztán nevetve megyek beljebb és a hóesésben forogva próbálom elkapni a hópelyheket. Hihetetlen. Gyönyörű ez a hely. Kicsit lehiggadok és így meghallom, hogy nem vagyok egyedül, valaki énekelget. Mosolyogva keresem meg a hang forrását, miközben én is csatlakozom a dalolászóhoz. Nem telik bele sok időbe, míg megtalálom a lányt egy padon.
- Szia! Csak nem te varázsoltad ezt a csodát ide? - kérdezem rögtön csillogó szemekkel nézve a lányra. Ismerős az arca, gyanítom, hogy egy háztársammal van dolgom, de néha csak elsuhanok az emberek mellett, nem jegyzek meg mindenkit.
- Már úgy sajnáltam, hogy nincsen hó, szóval ez pont kapóra jött. Egyébként Fanni vagyok. Váradi Fanni – mutatkozok be széles vigyorral, nyújtva felé a kezemet. - Nincs kedved hóembert vagy hóvárat építeni? De akár egy hócsatában is benne vagyok – kérdezem lelkesen, még mindig fülig érő szájjal. - De ha nincs az sem baj, végül is bámulhatjuk csak a hóesést, az is remek program – bólogatok nagyokat, mert én is imádom nézni a kis fehér pelyhek táncát. Nos, ha nem is mindig némán, de szeretem figyelni. Várom a lány válaszát a pad mellett ácsingózva, ki-kitekintve az alakuló fehérségre.

Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
winter wonderland
Írta: 2015. december 14. 17:32
Ugrás a poszthoz

Nathalie Quinn


Szerencsémre a lány vevő a társaságomra, amit egy széles vigyorral ki is mutat. Örülök, hogy nem küld el, mert ha már havat bűvölt, akkor meg lennék őrülve, ha itt kéne hagynom.
- Nagyon, nagyon jó ötlet volt – bólintok egy nagyot még mindig vigyorogva. Tekintetem egy pillanatra elidőzik a havon, a fehérségen, majd visszatér a háztársam arcára. Mikor pedig még egy bögrét is nyújt felém csillogó szemekkel fogadom el, felnevetve a félreérthető mondaton. Biztos vagyok benne, hogy nem akar leitatni.
- Köszönöm szépen. Nem árt ha feltankolunk egy kis energiát a nagy csata előtt, szóval én forró csokit innék – Mondom ki a vágyamat. A teát is szeretem, a forralt bor meg egyenesen az egyik kedvencem, persze fő a mértékletesség. De most egy habos forró csoki fog a legjobban esni, fahéjjal a tetején. Elégedetten kortyolok bele a bögrében levő finom italba. Ugyan nem fázom, azért az egyre csípősebb időben jól esik a meleg ital.
- Kiváló lehetőségeket rejt ez az udvar – helyeselek a bokrok és oszlopok útvesztőjére tett mondataira.
- És benned kit tisztelhetek? - kérdezem, mert én ugyan megmondtam a nevem, de a lány nem, ami egy kicsit zavar. Nem az zavar, hogy nem mondta meg, hanem az, hogy nem tudom hogyan szólítani. Vagyis az, hogy nem mondta el, de mindegy, mert már megkérdeztem. - Eridonos vagy, igaz? - Teszem még hozzá, mert ismerősnek tűnik, mint mondtam korábban is. Ha meg nem a főnixektől való maximum kijavít, ezen már nem múlik semmi. Újra iszom az édeskés forró finomságból, majd leülök a lány mellé, ha szorít egy kis helyet nekem is.
- Várod már a karácsonyt? - kérdezem meg mosolyogva, majd egy nevetéssel hozzá is teszem a következőket. - Oké, ez elég hülye kérdés volt, mindenki várja a karácsonyt – Legalábbis minden épeszű ember várja. Szerintem.
- És a bált? Az biztos nagyon jó lesz, mindig jó szokott lenni, a DÖK kitesz magáért. Te mész a bálra? - Na igen, én vagyok az, akinek elég nehéz befogni a száját akár pár pillanatra is. Meg persze tényleg érdekel, hogy más mit gondol a bálról, mert én általában elmegyek az ilyen programokra, és mindig nagyon jó szokott lenni.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
winter wonderland
Írta: 2015. december 17. 22:27
Ugrás a poszthoz

Nathalie Quinn


Nem telik bele sok időbe, és már azt is megtudom, mi kedves hóvarázsló társam becses neve. Nathalie.
- A Nath számomra tökéletes – bólogatok nagyokat. Tényleg könnyebb, mint végigmondani a Nathalie-t. Nincs vele baj, gyönyörű név, csak mégis kell valami becenév is.
- Oda bizony. A kedvenc ünnepem. Én is a családommal szoktam tölteni. Ilyenkor még bolondosabb otthon a hangulat – nevetek fel, amint felrémlenek a karácsonyi képek előttem. Majd egy sóhajjal veszem tudomásul, hogy bizony már honvágyam van. Imádok itt lenni, ez a második otthonom. Nagyon jó, hogy itt olyan sok ember van, akivel lehet beszélgetni. De hiába a kényelmes szobám, ha néha bizony hiányzik az otthon melege. Ám ideje visszarántani magamat a valóságba, mert a bálra terelődik a szó. A karácsonyi bál általában gyönyörűségesen szép szokott lenni.
- Hát az nem akadály, ha nem hív el senki én egyedül is el szoktam menni. Végül is sok ott az ismerős, és egy ilyen csodálatos estét kihagyni vétek lenne. Szóval, ha nem találsz senkit, de egy baráttal szívesen mennél, csak szólj, én ott leszek – mondom Nath-nak. Nem tudom mennyire vonzza őt az én állandóan fecsegő társaságom, de ha tényleg csak a partner az akadály, akkor leszek a lovagja egy estére. Még ha csak képletesen is, és esetünkben inkább bajtársról van szó, mint igazi lovagról. Lehet, hogy a hercegét meg megtalálja a bálon. Nagyokat kortyolok a forró italomból. Kifejezetten jól esik. Ám Nathalie hamarabb végez, és már le is rakja a bögrét. Na, akkor lassan jöhet a csata, csak még én is gyorsan felhörpintem az utolsó kortyokat. Elhelyezem a bögrém a másik mellé, aztán fel is pattanok.
- Mehetünk, mehetünk – rikkantom el magam nevetve, hogy aztán el is szaladjak egy távolabbi szobor mellé. Útközben felmarkolok egy marék havat és golyót gyúrok belőle. Kezdődjék hát a csata! Kihajolva dobom el abba az irányba, amerre a lányt sejtem. Oda, amerről jöttünk. Talán még nem bújt el.
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
Írta: 2015. december 23. 23:00 Ugrás a poszthoz

Panni & Letta & Keith
éjszakai járőrözés takarodó után


Egyáltalán nem vagyok fáradt, ami nagy szerencse a mai estére, hiszen be lettem osztva járőrözni Keith-szel. Persze, nem nagy dolog lenne, de mivel nem viselem a jelvényt túl régóta, így igenis izgalmat jelent, hogy legálisan császkálhatok kint a folyosókon. Valószínűleg még elég sokáig izgatott leszek ettől a ténytől, de ezt majd meglátjuk a későbbiekben. Mostanra legyen elég annyi, hogy szépen felveszek egy kényelmes farmert – mert szerintem ez a fajta viselet igenis kényelmes, még aludni is tudnék benne –, meg egy pulcsit húzok a fölsőmre. Aztán nem maradhat el, hogy kitűzzem a szép eridonos P-betűt. Egy büszke mosollyal tekintek a kis kitűzőmre, majd elindulok, hogy a klubhelyiségben megvárjam a prefitársam. Akivel aztán együtt hagytuk el a főnixek körleteit. Persze a szám először be nem állt, és elárasztottam szegény háztársam mindenféle hülyeségemmel, minthogy ha véletlen ránk támad egy éjjeli szörny a kastélyban, akkor legyen szíves nem egyedül hagyni, de ilyet amúgy sem feltételeznék egy eridonosról, és igazából lehet, hogy én is el tudok bánni vele. Még nem sokkal járunk takarodó után, de már azért a kastély nagy részére csend borult. Éppen valahol az első emelet környékén járhatunk, mikor kivételesen befogom a számat, és mintha emberi hangok ütnék meg a fülemet. Megtorpanok és a fiúra pillantok.
- Mi volt ez? Te is hallottad? - kérdezem kimeredő szemekkel. - Gyere, nézzünk utána! - Jelentem ki, majd a pálcámat előre szegezve némán meredek bele a sötétségbe. Aztán lépek egyet-kettőt, igyekezve nem nagy zajt csapni. A folyosón szinte semmi fény sincsen, de biztos vagyok benne, hogy az előbb beszédet hallottam. Az is lehet, hogy valamelyik festmény volt. Határozottan indulok meg előrébb, majd megunom, hogy ennyire sötét van, és nem látok semmit, így egy röpke fényt varázsolok a pálcám végére. Igyekszem nem belevilágítani egyik festmény szemébe sem, és a fény két ismerős arcra esik. Fanni és Letta.
- Óóóó, sziasztok, már azt hittem, valami rémisztő folyosószörnyre akadtunk Keith-szel – nevetek fel megkönnyebbülten, és bökök a fiúra, aki remélhetőleg nem ment el a másik irányba. Úgy megörülök a lányoknak, hogy először le sem esik, hogy valami nem stimmel.
- Mit csináltok itt egyébként? - kérdezek rá kíváncsian pislogva. Amikor is rájövök, hogy én éppen mit csinálok. Ja igen, prefi vagyok, meg járőrözés, hasonlók, így a felismeréssel együtt csapok a homlokomra.
- Várjatok csak!! Már takarodó után van, ebből büntetés lesz! - Igazán semmi kedvem sincsen a két háztársamat megbüntetni, nem is szoktam nagyon, vajszívű prefinek is hívhat bárki. - Keith, mi legyen velük? - fordulok a társam felé, kérdő tekintettel. Tudom, hogy ő sem olyan kegyetlen fajta. De az még mindig érdekelne, hogy mit is akartak erre csinálni.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2015. december 23. 23:02
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
winter wonderland
Írta: 2015. december 24. 00:11
Ugrás a poszthoz

Nathalie Quinn


A mézeskalács említésére összefut a nyál a számban. Igen, az a fahéjas, mézes, szegfűszeges karácsonyízű süti mindent megér. Mindent! Egyszerűen az érzés, mikor beleharapok a puhára sült még meleg tésztára az felbecsülhetetlen. Szóval fülig érő szájjal vigyorogva bólogatok Nathalie mondataira. Igen, igen, lassan átkeresztelem magam Fülig Fannivá, Rejtő után szabadon.
- Japánban éltél? Hű, az jó messze van – pislogok párat, mert tényleg nem a szomszédban lakik a hölgyemény. - Iskola karácsonykor? Ezt komolyan mondod? Borzalmas lehet – elképedve nézek a lányra. Igen, ezennel kijelentem, hogy Japánban borzasztó lehet iskolába járni. Karácsonyi szünet nélkül... hát én már egy alvajáró lennék. Vagy nem is tudom, de azt hiszem eljöttem volna onnan.
De a karácsony és a bál témáját is hamar letudjuk, hogy aztán mindketten felhörpintve a még megmaradt itókákat nekilássunk a nagy hócsatának. El is szaladok messzebbre, hogy megfelelő fedezékből kezdhessem meg a harcot. Az első eldobott golyót nem követi felszisszenés, sem egyéb reakció, így valószínűsítem, hogy nem találtam el a célpontot. Egye, fene, majd a következő. De nem sokkal később érkezik a válasz, ami pont a cipőm orra előtt ér földet, jócskán behavazva a lábbelimet. Nevetve rázom le róla a fehérséget, majd belemarkolok, hogy újabb golyót gyúrjak. Meg még egy párat, nagyjából hatot, hogy legyen későbbre is. A nagy munka közben végig figyelek, hogy fedezékben maradjak Nathalie elől. Egyet megfogok az egyik kezembe, egy másikat a másikba. Majd elhajítom Nath irányába, oda, ahonnan az előző érkezett. Egy gyors pördülés után a szobor másik oldaláról célzom meg szintén a háztársam búvóhelyét.
- Ha harc, akkor legyen harc! - kiáltok fel vidáman, majd újabbat dobok felé. Nem igazán jut időm célzásra, hiszen kapásból hárommal soroztam meg a lányt. Nem hinném, hogy mind eltalálja, de hátha legalább az egyikkel szerencsém van. Visszabújok a fedezékembe, hogy újabb töltényeket gyártsak.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2016. január 8. 13:32
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
winter wonderland
Írta: 2016. január 8. 13:33
Ugrás a poszthoz

Nathalie Quinn


Annak ellenére, hogy a hócsatáimnak a bátyámmal korábban mindig az volt a vége, hogy teljesen elázva mentünk be a házba és általában én szenvedtem vereséget, mégis odáig vagyok a hóért. Meg mindenféle küzdelemért. Azt élveztem a legjobban, mikor már a kicsikkel együtt lehetett játszani, őket még én is megfürdettem párszor. Volt is később nagy vita belőle. De persze vissza a jelenbe.
Ha jól láttam, akkor az egyik hógolyóm talált, de nem vagyok benne biztos, hiszen csak egy pillanatra kukkantottam ki a szobor mögül. Kicsit megigazgatom a sapkámat, hogy jól a fülemre húzza, azt utálom, mikor kilóg alóla, aztán markolok magamnak egy újabb adag havat, kicsit arrébb lépve. Kezembe fogom a golyót, és úgy várom, hogy meglássam az ellenfelet. Nathalie elő is bukkan, és rögvest el is dobom a kis szeretetcsomagot. De nem sikerül elég hamar visszabújnom, így bizony az ő bombája eltalál. Felkiáltok, ahogy megérzem a hideg csapadékot az arcomon. Igyekszem a kesztyűs kezemmel kisöpörni a fél arcomból a havat, szerencsére nem sikerült az egészet beterítenie. Ez persze jó pár percet igénybe vesz, így fedezékembe húzódva próbálom megszabadítani magam a nemkívánatos hótól. Közben errefelé száll időnként egy-egy hógolyó.
Mikor sikerül kisöpörnöm a fehérséget a szememből annyira, hogy lássak is valamit, egy újabb golyót indítok az útjára. Oda, ahol legutóbb láttam eltűnni a háztársamat. Elég sok időt elvesztegettem, biztos bőven összeszedte magát Nath. Valami nagyon furcsa... olyan szabályosan repkednek azok a hólabdák. Túl szabályosan. Homlokomat ráncolva figyelem, hogy Nathalie előbukkan-e vagy sem, kezemben még mindig szorongatok egy töltényt. És akkor valami eltalál hátulról. Meg még egy. Megpördülök a tengelyem körül és szembe is találom magam a mestertanonccal.
- Ezt meg hogy csi... – nem tudom befejezni a mondatot, mert a számat ismét beteríti a hó. Ösztönösen elhajítom a lány felé a kezemben árválkodó hólasztit, majd védekezően magam elé kapom a karjaim. De ezzel egy kicsit elkéstem, mert már így is csupa hó vagyok. Hátrálva igyekszem menekülni a hózápor elől, végül elegánsan fenékre pottyanok. Ha végre kicsit abbamarad a hózápor nevetve nézek Nathalie-ra. Ismét igyekszem kicsit megtisztítani magam a hótól.
- El kell ismernem ez remek húzás volt! – kacagok fel még mindig a földön ülve.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Váradi Fanni összes hozzászólása (29 darab)

Oldalak: [1] Fel