38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 21 ... 29 ... 75 76 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. március 31. 21:48 | Link

[Bálint]


Gyakorolnia kell, ezt azért teszi, hogy jó elemi mágus legyen, hiszen az fontos, hiszen ha nem gyakorol eleget, akkor abból baj is lehet, hiszen megsértheti a társait, ha elszabadul az ereje, hiszen még nem tudja kontrollálni, hiszen... elég a hiszenből!
Mint aki valami nagyon-nagyon rosszban sántikál, mert így is van, sétál ki a kastélyból. A Nap még magasan jár, és természetesen nem tiltott kijönnie, csak az erdőbe nem mehet. Megtiltotta Anya is, Kornél is, nappal is. Mégis arra somfordál, mintha csak véletlenül ténferegne oda, de ez természetesen nem így van, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az apró magocska, amit az ujjai között szorongat. Ezt fogja elültetni, és növekedésre bírni.
Természetesen az erdőbe nem megy be, csak... csak a szélére. Így nem szeg szabályt, csak talán félig, habár pontosan tudja, hogy már ezért is megszidnák, de muszáj gyakorolnia, gyakorolni akar. Magot ültetni, és növekedésre bírni, Ádám tanárbácsi is megmondta, hogy ez szükséges, szóval le is térdepel szépen az erdő szélén, egy kis lyukat kotor az ujjaival (úgy érzi, most nem szabad használnia a varázserejét, csak azt, ami a természethez köti, mert talán úgy könnyebb lesz) és azután bedobja a kis lyukba a magot, majd betemeti. Az ujját a földhöz érinti, és próbál energiát adni a növénynek.
"Érezd, ahogy az ujjaidból az erő átáramlik a földbe, és a benne lévő magba! Képzeld el a növény növekedését!" - idézi a szavakat, és lehunyt szemekkel koncentrál is erre, egészen belemerülve, és már csak arra lesz figyelmes, hogy valaki megszólítja, és ahogy összerezzen rémületében és kinyitja a szemeit, egy arc úszik a perifériájába, oda is fordul hozzá.
-Szia, nagyon megijesztettél!-
Közli először bosszúsan a fiúval, aki jó pár évvel idősebb lehet nála. Megigazítja a talárját, hogy mégis, csináljon már valamit, aztán eszébe jut, hogy kérdést is intéztek ám hozzá, és próbál elfogadható, hazugságmentes, ámbár nem egyértelmű választ adni.
-Épp gyakorolok. És te mit csinálsz itt?-
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 08:17 | Link

Ashley Valerie Stanwood

Kiérve, kicsit szabadabbnak és könnyebbnek érzem magam. Sokkal jobb a friss levegőn lenni, már csak azért is, mert itt tényleg friss. Feltölt energiával, és már most futni lenne kedvem. Mégis nyugodt léptekkel indulok el, hogy felmérjem a terepet. Nagynak látszik a kastély körüli rész, biztos nem lesz gond, reggelente egy kis futás. de jó lenne találni egy erre megfelelő útvonalat. Az viszont bizonyos, hogy ezt nem ma fogom megtalálni.
Több diák mellett is elhaladok, akik lázasan beszélgetnek, nyilván a szünetben szerzett élményeiket osztják meg egymással. Kicsit talán irigykedem, de igyekszem nem foglalkozni velük, pedig tudom, hamarosan nekem is bele kell vágnom az új barátok szerzésébe. Azonban azt nem tartom helyénvalónak, hogy most odamenjek bárkihez is. Főleg nem olyan csoportokhoz, akik láthatóan jól ismerik már egymást.
Végül azonban megakad a szemem egy lányon, aki valami szokatlan dolgot csinál, és egyedül is van. Épp ezért, hozzá lépek oda, s guggolok le mellé.
Természetesen nem így szoktam ismerkedni, de kíváncsivá tett, na meg, az is lehet, hogy rosszul van. Igaz, amint felém fordul ezt a lehetőséget rögtön kizárom. Az ijedtségen kívül semmi nem látszik rajta, és azt is én okoztam...
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! - kérek tőle bocsánatot, és közben mosolyra húzom a számat. Van benne valami, ami a húgaimra emlékeztet. Bár még nem tudom pontosan mi az, ki szeretném deríteni. Érdeklődve hallgatom, kár, hogy nem árul el túl sokat magáról. De ez nem lehet gond. A hangja kedvesen cseng, én pedig úgy érzem, könnyű lesz vele szót érteni.
- Én felfedezek - válaszolom még mindig mosolyogva, s mivel ő is kis titokzatos volt egyelőre nem mondok többet. Azon gondolkozom, hány éves lehet, de nem igazán tudom eldönteni. Úgy saccolom elsős, jóindulattal másodikos, lehet, de erre még nem kérdezek rá. Más érdekel.
- Mit gyakorolsz? - érdeklődöm, s lepillantok a földre, ahol az előbb ég a kezei voltak. Szemügyre veszem a kezeit is, amik most kissé piszkosak a földtől. Egészen olyan, mintha valamit elásott volna...Vagy csak képzelődöm? Hamarosan kiderül
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. április 1. 14:22 | Link

[Bálint]

-És eddig mit fedeztél fel?-
Kérdezi kíváncsian felcsillanó szemekkel, mert a felfedezés bizony jó dolog, azt ő is szokott, vagyis, valami hasonlót. Amikor például tárgyakat bűvöl meg, az is olyan, mint a felfedezés... mint a nyaklánca, amit Kornéltól kapott, és ami sikít, hogyha nincs a nyakába, és keresni kezdi. Nagyon hasznos dolog ám ez!
Visszakérdez, mégpedig arra, hogy mit gyakorol. Próbálja felidézni a szerződés erre vonatkozó részét, hogy elárulhatja-e, hogy az elemi mágiát gyakorolja, de ha jól emlékszik, a tanárbácsi azt mondta, bárhol gyakorolhatja, ha nem árt vele másoknak, szóval... nem akar neki ártani vele, így elárulhatja - végül erre következtet.
És ha elárulhatja, és nem árt vele, meg is mutathatja! Amikor ez megfogalmazódik benne, izgatottan oda is fordul a fiúhoz, és felé nyújtja a kezeit.
-Megmutatom, add ide a kezed!-
Kéri, de türelmetlen, így már meg is ragadja, és a tenyerébe veszi a másik tenyerét. Soha, de soha nem lenne ennyire udvariatlan, ha történetesen nem lenne ennyire izgalmas az elemi mágia, hogy még az illemről is megfeledkezik. Szóval egyik kezében tartja a fiú kezét, tenyérrel felfelé, a másikkal meg felmarkol egy kis adag földet, és a tenyerébe szórja. Ezután fölé tartja a tenyerét, behunyja a szemét, és koncentrálni kezd, majd körkörösen mozgatni a tenyerét, aminek hatására a kisebb nagyobb darabok lassan körözni kezdenek a fiú tenyerében. Kinyitja a szemét, hogy lássa, sikerült-e, de a körözést nem hagyja abba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 21:36 | Link

Rimóczi Tímea Sára

Egész délelőtt bent voltam, és körmöltem, és tanultam, és jegyzeteltem, és jelentem elég! Az új iskoláknak ez lehet a legnagyobb hátulütője. Hiába tanulta elméletileg ugyanazt az ember, ha a gyakorlat mégis csak mást mutat. Persze rengeteg dolog, hasonlít, és talán meg is egyezik, de amit koreaiul tanultam meg a varázsvilágról, arra nem tudom a magyar szavakat. Eddig eszembe sem jutott, hogy ez probléma lehet majd, de már látom, hogy a hétvégét könyvtárban töltöm, és gyógynövények, bájitalok, bűbájok neveit fogom magyarul tanulni. Mára viszont, kivonom magam a forgalomból. Felkaptam az első kezembe akadó könyvet (Markus Zusak - A könyvtolvaj) és azzal együtt kijöttem. Most pedig, csak egy arra alkalmas helyet kell találnom, ahol nyugodtan olvashatok.
Nem is kell sokat keresgélnem, míg találok egy alkalmas padot. Leveszem a talárom, és egy laza mozdulattal a padra ejtem, aztán felhajtom a sötétkék pulcsim és a fehér ingem ujját, majd leülök. Kényelmesen helyezkedem el, a bal bokám a jobb combomra, a könyv az ölembe. Hátradőlök, és nyugodtan olvasni kezdek. Csak akkor hagyom abba, amikor az órám csipogni kezd. Egy pálcaintéssel elnémítom, majd leteszem magam mellé a könyvet és a pálcát is, amíg megkeresem a talárom zsebében az almámat. Kicsit megdörzsölöm, hogy tiszta legyen, aztán ismét kinyitom a könyvet, és almát rágcsálva folytatom az olvasást.
Az eddigi gondolatok, és bajok, amíg az újdonság miatt rám törtek - vagy rám akartak törni - szépen eltűnnek, ahogy belemerülök a könyvbe. Valószínűleg annyira, hogy azt sem venném észre, ha ellopnák a pálcámat, vagy felrobbantanának mellettem valamit. Ez pedig nagy hiba, de a könyv világa teljesen magával ragad...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 1. 22:14 | Link

Ashley Valerie Stanwood

- Eddig? - Ezen el kell gondolkoznom, mert a semmit-tel egész biztosan lelomboznám, már pedig két húggal pontosan tudom, hogy ezt nem szeretném. A gondolkodás az arcomra is kiül, de aztán eszembe jut mit mondhatnék, és mosolyogva válaszolok.
- Azt, hogy megérte kijönnöm a négy fal közül - ezt persze, még nem tudom biztosan, de annyira helyes és magával ragadóan édes, hogy igazából, ha azt is mondja, hogy zavarom a gyakorlásban, akkor sem fogom bánni, hogy magára hagyom. Egész biztos fogok róla mesélni Virágnak és Boginak a levélben, amit majd írok. De az persze még odébb lesz. Egyelőre az a kérdés, mennyire érti a burkolt célzást. Mondjuk, ha nem érti az sem baj. Vagy talán az a jobb... nem is tudom.
Egyébként is sokkal érdekesebb, amit csinál, mert már a kezemet fogja, ami kissé meglep, de nem zavar. Érdeklődve figyelem, mit csinál. Az a hév, ami benne dúl, még mindig a húgaimra emlékeztet, mégsem hiányoznak jobban, pont ellenkezőleg.
Földet szór a kezemben, aztán láthatóan nagyon koncentrálni kezd. Én őt figyelem, ahogy lehunyja a szemeit. Csak akkor pillantok le a tenyeremre, amikor megérzem, hogy a földdarabkák köröznek a kezemben. Pislogok is kettőt, ilyet nem minden nap látok. Nem pálca meg szavak nélkül, nem elsős forma kislányoktól.
Vissza, felpillantok a szemeibe. Feltéve, hogy rám néz, és kissé talán meglepetten és ámulva, állapítom (kérdezem) meg.
- Elemi mágiát gyakorolsz? - Hát le a kalappal. Én ilyet eddig csak olvastam, eszembe nem jutott volna próbálkozni, de azt hiszem túlzás is lenne. Elsőre az is csodának tűnt, hogy valóban varázsló vagyok. De ez legalább már évek óta biztos dolog. Viszont, beigazolódott, amit mondtam neki: megérte, kijönnöm.
Elhúzom a kezem, és törökülésben leülök. Talán nem bánja, ha kicsit maradok, mert egyre jobban érdekel. Ő, az elemi mágia, meg az is, hogy mi mindent rejteget még.
- Szóval, miben zavartalak meg? - érdeklődöm kedvesen, hátha elárulja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. április 1. 23:30 | Link

[Bálint]

Nem tudná megmondani miért, de a fiú válaszára melege lesz, és el is pirul. Olyan sanda gyanúja támad, hogy köze van a kijelentéshez, de persze nem merne tovább következtetni, hiszen Kornélnál is pórul járt a dolgokkal. Az ilyen nagy fiúk nem foglalkoznak az olyan nagykislányokkal, mint ő. Habár Kornél foglalkozik, de nem úgy, szóval biztos ez a fiú sem úgy értette. Ettől még a pír az arcán van, egészen, amíg arra nem terelődik a szó, hogy mit is csinál.
Koncentrál, és sikerül is mozgatnia a földet, még így is, hogy a fiú keze a kezében van, pedig nem elemi mágus, vagyis nem tud róla, hogy az lenne, márpedig ismeri a tanoncokat, ha csak látásból is. Szóval büszke magára nagyon, és a fiú reakciójától csak még büszkébb lesz, hogy bizony, ő erre képes, mert a hanglejtésén és a tekintetén érződik és látszik, hogy tetszik neki, amire képes, és hogy nem tartja átlagos dolognak. Szóval a szavakra, hogy elemi mágiát gyakorol, bólogat.
-Minden nap gyakorolom. Ha a saját tenyerembe csinálom, akkor a levegőbe emelkedik.-
Meséli, miközben a saját tenyerébe dönti a fiúéból a földet, majd ismét körözni kezd, és a föld gyorsabban is reagál rá, meg fel is emelkedik, mint egy kis vihar. Ebben ügyes, mert már sokat gyakorolta. Elveszi a kezét, mire a föld a tenyerébe hullik, aztán meg azt is visszaszórja a talajra.
Kissé kétkedve néz a fiúra, hogy mennyire avassa be a dologba, de igazából örül, hogy társasága akadt, mert... mert nem szeret ugyan szerepelni nagyközönség előtt, de azért eridonos, és igenis is szereti és szüksége van a pozitív visszajelzésekre, szóval jó ötlet lenne lenyűgözni a fiút azzal, hogy mit tud még, és láthatóan őt nem nehéz, persze, a jó értelemben.
-Elültettem a földbe egy magot, és most próbálom növekedésre bírni.-
Kezd bele nagyon tudományosan a dologba, majd ha már idáig eljutott, úgy dönt, folytatja, és még komolyabbra és tudományosabbra vált, ahogy hozzáteszi.
-Itt maradhatsz, és megnézheted, de akkor csöndben kell maradnod!-
Közli vékonyka hangján utasítóan, majd ha a fiú beleegyezik, akkor behunyja a szemeit, és a földre illeszti az ujját, koncentrálni kezd a magra, próbálja érzékelni a közöttük lévő energiai kapcsolatot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 2. 18:32 | Link

Ashley Valerie Stanwood

Figyelem, ahogy a szavaimra elpirul, és mosolyra húzódik a szám. Majdhogynem kuncogni kezdek, de visszafogom, bár egy levegő így is kiszökik, sejtetve, hogy mit nem csinálok. Jól áll neki. Egészen olyan, mintha egy pillanatra előtörne belőle a nő, aki majd a kislányból lesz. De talán jobb, ha még megmarad ártatlan kislánynak. Hagyom is, hogy megragadja a kezem, és gyerekes lelkesedéssel mutassa meg, mit is csinált.
Meglep. Meglep, mert nem mindennapi, amit csinál, mert ha valóban annyi idős, amennyinek tippelem, akkor ez igenis nagy dolog. Vagy csak én jártam eddig rossz iskolába? Nem tudom. Az viszont biztos, hogy én erre nem vagyok képes. A földet a tenyeremben ő mozgatja, és ez mindenképp dicsérendő. És persze, nem is ennyi az egész, tovább mesél, és mutogat, s valóban az ő tenyeréből a levegőbe is emelkedik, gyorsabb is.
Kíváncsivá tesz, ezért úgy döntök maradok. Persze rajta is múlik, hogy beavat-e a többi dologba. Látszik rajta, hogy megfontolja, mit válaszoljon, és ettől még szimpatikusabb. Talán mert ez olyan Bogis... De le kéne állnom arról, hogy a húgaimhoz hasonlítom. Inkább figyelek arra, amit mond.
- Értem - válaszolom, és a földre pillantok. Tehát egy mag, és meg szeretné növeszteni - és mit ültettél?
Teszek fel egy újabb kérdést, mert gondolom az is fontos lehet, hogy milyen növényt szeretne növekedésre sarkallni. Mondjuk én nem értek hozzá, de feltételezem egy fűszálat, egy virágot könnyebb, mint egy bokrot vagy egy fát. Ezután viszont már hallgatok. Csak egy bólintással jelzem, hogy nem gond, csöndben leszek. S amíg nem sikerül, a kis növényét növekedésre bírni, vagy ő nem mond valamit, meg sem szólalok. Csak figyelek csendben, hol a földet, hol a koncentráló kislányt nézve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. április 2. 23:42 | Link

[Bálint]

A kérdésére kuncogni kezd, és cinkos vigyorral néz rá, mintha azt várná, a fiú is kuncogni kezdjen, pedig azt se tudja, ő miért teszi, de megmagyarázza.
-Nem tudom. Megkértem Anyát, hogy adjon egy magot amit elültethetek. Nagyon fontos, hogy az elemi mágusok megtanulják érzékelni a környezetüket, a növényeket, és az állatokat. Gondoltam megpróbálom kitalálni, milyen növény ez.-
Magyarázza tudálékosan, azután rátér a növény növekedésre bírására. Odaérinti az ujját a talajhoz, és koncentrálni kezd, hogy megtalálja a magot, mármint, a terromágusi erejével megtalálja, mert amúgy tudja, pontosan melyik kupac alatt van. Nem telik el túl sok idő, és már érzi is, olyan, mintha egy nagyon halkan és óvatosan lüktető szív lenne. Persze nem tudja pontosan, milyen egy lüktető szív önmagában, de ez a hasonlat jut róla eszébe. Most már csak koncentrálnia kell, hogy növekedjen a növény. El is képzeli, ahogy egy szál összeköti kettejüket, egy szál, ami láthatatlan, és áthatol a földön, mert ez energia, és meg is érzi a kapcsolatot maguk között, határozottan. Elképzeli, ahogy ezen a szálon keresztül táplálja a növényt, és a lelki szemei előtt még nem látja, de már az illatának gondolata megszületik a fejében, amit maga sem tudna megmagyarázni, hogyan lehetséges, mert nem érzi, de emlékszik az illatára.
-Ibolya.-
Közli, és mintegy végszóra, a növény ki is dugja a fejét a földből aprócska hajtásként. Az ujja alatt megérzi ezt, így kinyitja a szemét, és tapsikolni kezd örömében, hogy sikerült megcsinálnia, hát megérte annyit gyakorolni! És mintha csak erre várt volna, a fák közül előbukkan Mana, a sárkányróka, akit az előző órája előtt hozott ki, mert Mágiatörténet volt, és a kis jószág nem kedveli az elméleti órákat, ahol csendben kell a táskában gubbasztani. Komótosan odacaplat gazdájához, és leül mellé, szemlélve a növényt, majd a fiúra néz kissé gyanakodó pillantással, amit persze egy állatnál nem lehet megállapítani, de mivel szoros kapcsolat van közte, és Ash között, így ő érzi.
-Ő itt Mana, a sárkányrókám. Ó, és én pedig Ashley Valerie Stanwood vagyok.-
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 3. 19:20 | Link

Sheela Lengrond

Látom, hogy a lányt, nagyon megtaposhattam, hiszen ahogy villámló tekintettem rám néz, olyan mintha kitörni készülő vulkán lenne. Igaz nem hallok panaszt, sem igazán jogos sértéseket azonnal. Azt viszont látom, hogy az arcát egy pillanatra a kezei közé temette. Lehet a szemébe ment valami?
Ahogy jobban megnézem ismerősnek tűnik, de lehet mégsem? Kicsit bosszús arca. Vajon az iménti eset miatt, vagy teljesen másért haragszik. Esetleg rám, vagy a világra?
- Haragszol? Tettem fel az egyetlen értelmes kérdést, ami az eszembe jutott.
- Kicsit szórakozott vagyok mostanában, de nem jellemző ám, hogy csak úgy belebotlok szép lányokba amerre megyek.
- Láthattalak valahol a faluban? Olyan ismerős vagy. Tudod én az iskolából jöttem le. Harmadikos vagyok.
Hadartam mentegetőzésképpen, mintha ez bármit is megmagyarázna. Azt hiszen jobb lenne eltűnni, de valamiért nem akaródzik megtennem a lelépés ezen módját.
 - Segíthetek felállni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 3. 19:55 | Link

Sára.

Már várom, hogy most fog jönni az a rész, amikor szóban nekem ugrik és megpróbálja vehemensen kimagyarázni, hogy de igenis tanácsot adtam és nem csupán véleményt mondta, de meglepetést okoz. Egyszerű vállvonással rendezi le az egészet, amit részemről nagyra értékelek. Nocsak, vannak itt még emberek, akik nem teljességgel irracionális lények, vagy legalábbis nem tűnnek annak így pár perc után. Némileg ugyan furcsa, ahogyan váltakoznak nála a viszonyulásmódok, egyszer még esze ágában sincs segíteni, aztán meg már az ellenszolgáltatás sem szükséges hirtelen, anélkül is segít betuszkolni a zsákba a kígyót, de nem értek én ehhez. Még. Talán majd ha beletanulok ebbe a viselkedéselemző szakba, lehet, hogy lesz halvány elképzelésem arról, hogy mi is zajlik éppen, de most inkább nem töprengek rajta, legfeljebb homályos elképzeléseim lennének, amik inkább sikerülnének tévesre, mint igazra. Fölösleges időpocsékolás volna túlgondolni. Inkább hálás vagyok a segítségért, majd ha már rákérdez a kísérlet mibenlétére, válaszolok.
- Pszichológiai. Ugyan lehetne szervezettebben is végezni, laboratóriumi körülmények között kontrollcsoporttal, azonban akkor odalenne a meglepetés ereje, és pont ebben rejlik az egész lényege. - jelentem ki a tervezett kísérletről, majd hirtelen nem értem, min is lepődött meg ennyire. Kérdőn bámulok rá egy pillanatig, aztán megrántom a vállam, hiszen ez annyira egyértelmű volt számomra eddig is, különben semmi értelme nincs az egész hajtóvadászatnak.
- Természetesen. - vágom rá a választ bólogatva a kérdésre, hiszen ez nem is volt kérdés, vagy talán neki mégis az lehetett. Meglehet, meglehet, némi magyarázatot illene ennek okán esetleg hozzáfűznöm, úgyhogy végül ismét kinyitom a szám, és folytatom a hozzá intézett beszédet.
- Érdekel, hogy ki az, aki fél a kígyóktól, és talán azt is sikerül megfigyelnem, milyen szintjei vannak ennek a félelemnek, már csak azért is, mert eléggé divatos dolog irtózni legalább attól, amit az ember nem ismer. - fejtem ki röviden az elképzelésemet, és elmosolyodom a végére.
- Azért meg hálás lennék. Nem igazán ismerem még a kastélyt. - közlöm, és ha már azt is megkérdezi, hogy honnan tudok ennyit a kígyókról, fülig szalad a szám, bár nem biztos, hogy jól járt ő a kérdéssel, hiszen apu szerint vannak témák, amik ha szóba kerülnek, nekem be nem áll a szám, és ez ilyen.
- Imádom a kígyókat. Mindig is szerettem volna egy sajátot, de apu még nem ment bele, viszont ettől függetlenül még minden születésnapomon elmegyünk a viváriumba kígyókat nézni, és megkaptam tőle lassan már minden könyvet, ami magyarul vagy románul a kígyókról fellelhető. Mostanában már angolokra vadászom, bár azt hiszem, még mindig a nagy állattani lexikonok a legjobbak e téren, meg A kígyók enciklopédiája. Olyan csodálatos állatok, nem is értem, miért félnek tőlük az emberek. Persze, mert egyes fajok mérget termelnek, de gyakorlatilag nagyon kevés agresszív faj van, és azok is csak a veszélyforrásként érzékelt dolgokra támadnak. - kiselőadást tartok a javából, és még folytatnám is, mert bizony megvannak ám a kedvenceim a kígyók között is, meg könyvek tekintetében, meg minden, de nem biztos, hogy nem unna bele. Eddig apun kívül senki sem tudta még elviselni igazán azt, amennyit ilyenkor beszélni tudok, Annus néni szegény mindig azt mondta, hogy olyan vagyok, mint anya, csak ő atomokról tudott ennyit beszélni, és azt még kevésbé értették. Elharapom inkább a folytatást, talán egyáltalán nem is érdekli őt mindez, akkor meg nincs miért untatnom vele. Nem kizárt, hogy most fog másik irányba fordulni. Vagy mégsem. Bemutatkozik inkább, én meg egy pillanatig sikeresen elfelejtem, hogy nekem is kellene.
- Weöres Médea. - közlöm kurtán, hirtelen pótolva a mulasztást. Ezekben sosem voltam jó, de azért nem lehet azt mondani, hogy nem próbálkozom. Nagy levegő, aztán elmosolyodni próbálok és elindulva a kastély irányába, ismét megszólalok.
- És... régóta vagy már itt az iskolában? - kérdezem, keresve a szavakat. Ilyenkor olyan, mintha üres lenne a fejem, pedig egyébként nem az, de az IQ-hányados sajnos kicsit sem garantálja, hogy valaha is menni fog ez az ismerkedős dolog. Inkább megkérdezném, hogy hogy áll a kígyókkal, mérgekkel, sakkal, bármivel, de illemből ezek a kérdések mégis kellene. Csak legyünk egyszer túl ezen a formális bevezetőn, ami, ha már bemutatkozik, illik. Teával szolgálnom is illene, azt hiszem, de az most elmarad, helyette érdekesebb dolog vár - egy halomdiák meg egy kígyó egy légtérben. Jaj, Annus néni, miért is nem jó az ilyesmi ismerkedésnek, ha már a másikban nem vagyok jó?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 3. 20:24 | Link

Médi

Sára választ kap a kérdésére a kísérletekkel kapcsolatban. Érdeklődő, zöld szempárával türelmesen figyel, néha bólogat is aprókat, hogy jelezze, figyel és nem kalandozott el semerre közben.
- Értem. - Biztosította a lányt arról is, hogy nem kukult meg, a cica... kígyó sem vitte el a nyelvét. Tovább vigyorog a dolgokon, előre imádja majd azt a káoszt, amit a kígyó okoz. Már éppen azon gondolkozik, merre is engedhetnék el, ahol a leghamarabb a legjobb hatást érhetnék el. Hiszen a folyamatos járkálás miatt, ami mostanában rátört, egészen nagy részét sikerült felfedeznie a kastélynak. Bár, hogy éppen merre mennyi ember van, csak tippelgetni tudja ő is, de szerencsés típus, talán beletrafál elsőre.
- Új vagy? Nem tűnsz újnak és leveszettnek. - Kicsit meglepődik, hogy Médea nem ismeri a kastélyt, de elvigyorodik, a kelleténél is szélesebben. Ugyanis egyből a fejébe ötlik, hogy ő is pont ilyen volt, amikor nemrég ideérkezett. Talpraesett, magabiztos, kicsit sem elveszett, róla sem gondolta volna senki, hogy újonc.
Amíg Médea a kígyókról mesél, ismét figyel, egy ideig teljesen koncentrál, majd vet rá egy pillantást, elgondolkodik. Több közös vonás van bennük, mint gondolta volna, ez pedig nagyon jó, érzi, hogy ez a lány nem véletlen került most elé. Nevezzük akárminek a fenti erőt, biztos benne, hogy az akarta, hogy ez így történjen. Gondolatban már dörzsölgeti is a tenyerét, mennyi előnye fog származni ebből a kapcsolatból, így tudatosan figyel tovább.
- Nahát, te tényleg nagyon szereted a kígyókat. - Mosolyodott el szélesen. - Az én szenvedélyem a művészet, én attól kapok irreális lelkesedésrohamot és szómenést.
Végül a lányra vigyorgott, így legalább nem érezte magát annyira kényelmetlenül, Sára megértette a lelkesedését. Viszont szemet szúrt neki, hogy a lány sokat beszél az apjáról. Ettől el kellett vigyorodnia ismét, ez egy pont volt, amiben nem hasonlítottak. Mindig is szerette, imádta a szüleit, de sosem lógott a nyakukon. Kiskorától kezdve találékony volt, egyre önállóbb, ahogy cseperedett. Élte a saját életét, ahogy egy igazi életrevaló személy, de persze néha hazautazott, hogy megnézze a családját és megszeretgesse a testvéreit.
Médea nevére csak mosolygott és bólintott. Aztán el is felejtette a lány kérdését, látszott rajta, hogy megvilágosodott. Új ötlet ugrott a fejébe, felemelte a buksiját. Ragyogó, szikrázó zöld tekintettel pillantott fel rá, elmosolyodott, elnyíltak az ajkai és mulatva fújta ki a levegőt.
- Médi... tudom, hogy lehetne egy kígyód mégis, de apádnak se mondanál ellent. - Ígérte neki, majd bólogatott kicsit, erősítésképpen. - Művész vagyok, rendelésre festek, de biztos vagyok benne, hogy egy hihetetlen jó tetoválást tudnék neked csinálni. Hallottam, hogy van valaki a suliban, aki tud ilyesmit csinálni, megkérdem, hogy kell, kölcsönkérem a gépet és megoldjuk. Lesz egy örök kígyód.
És máris szétáradt benne a lelkesedés, dübörgött a mellkasán, a fülében, a torkában, a gyomrában. TETOVÁLNI akar. Ki akarja próbálni, milyen, amikor az ember maga a vászon és szabadjára engedheti a kreativitását azon is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 4. 12:52 | Link

Sári.

Tetszik, határozottan tetszik, hogy ez a lány itt nem akar lebeszélni a kísérletről, hanem nagyon is értékeli az ötletet. Hogy ennek az az oka, hogy esetleg a félelem érdekli őt is, vagy az, hogy szeretne rohangáló, visítozó diákokat látni - mert biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok is - ismételten maradhat az ő titka, nem akarom mindenáron tudni, mi vezérli.
- Pár napja érkeztem, éppen a tanévnyitó zajlott. - válaszolom, ha már rákérdez, új vagyok-e és elmosolyodom azon, hogy nem tűnök újnak. Meg kellene köszönni netán? Ehh, nem tudom. Itt kint egyébként sincs semmi gond, bent a kastélyban viszont néha azért még eltévedek, és a Levita helyett valamelyik tanteremben találom magam, vagy tanári szoba előtt, de majd megszokom, ettől eltekintve nem szoktam én elveszni. A kígyókra térek ki alaposan, elmagyarázva, honnan származnak az információk, amiket tudok, és csak azért állok le a kiselőadással, mert tartok tőle, hogy untatnám, meglepő módon azonban mintha mégsem.
- Igyekszem. - bólogatok rá a megjegyzésére, feljegyezve magamnak, hogy rendkívül jó társaságba sikerült botlanom ennek a kígyónak köszönhetően, ami jó dolog. A folyton nyafogó vagy éppen logikus gondolatmenetre képtelen embereket ki nem állhatom, nem is viselem el a közelemben, őt viszont nem valószínű, hogy messzire akarnám kerülni. Az eddig látottak és hallottak alapján semmiképpen sem.
- Az igazán jó, a művészet különben is nagyon érdekes, és egy kicsit érdekel is. Azaz pontosabban Vincent van Gogh érdekel, Modigliani és Frida Kahlo, te meg ennél bizonyára jóval több festőt ismersz meg érdekesebbeket is. Annyira sosem merültem bele a témába, hogy igazán sokat tudjak róla. - jegyzem meg a művészet kapcsán. Lehet, hogy olyan téma, aminek köszönhetően sokkal több emberrel lehet beszélni, de én valahogy leragadtam ennél a három alkotónál, talán azért is, mert a rajz se megy nekem, a méricskélős műszaki változatot kivéve, sem a zene, sem a tánc, vagy hasonló tehetséget igénylő irányzatok. Kizárólag a tanuláshoz van tehetségem. Állítólag ebben anyura hasonlítok, bár nem tudom, mennyire igaz ez, mert nem volt szerencsém ismerni őt. Vissza is térek inkább a beszélgetés fonalához a gondolataimtól, majd egy gyors bemutatkozás után máris meglepetten pislogok rá. Részben hálás vagyok azért, hogy nem ment bele ebbe az illendő bevezető jellegű kommunikációs gyakorlatba, hanem mintha meg sem hallotta volna a kérdést, visszatér a kígyókhoz, na meg a frissen kapott becenév. Hogy fogok én ehhez hozzászokni? Nem rajongok a változásokért, nem lesz belőlük jó dolog általában, de a pszichoizé szerint el kell fogadnom. Na jó, legyen, mégsem akkora baj, ha így hív. Veszek egy nagy levegőt azért, de nem teszek megjegyzést, inkább a kapott ötletet rágom meg.
- Tetoválás? De ha nem csináltál még soha tetoválást, honnan tudod, hogy menni fog? Maga az ötlet egyébként nem is rossz. Egy ilyen kígyó nem enné meg a baglyot, amit kaptam. - mosolyodom el a végére, bár apu fő indoka az volt egyébként is, hogy az enyhe figyelemzavarom miatt szegény állat valószínűleg vagy éhen pusztulna, vagy kiszabadulna, és abból baj lenne. Racionális indok volt ez, elfogadom, a baglyot legalább megeteti más, ha én elfelejtem, és ez a tetoválás most amúgy is jobban mozgatja hirtelen a fantáziám.
- Neked van már tetoválásod egyébként? Meg az jutott eszembe, hogy láttam otthon az egyik könyvesboltban néhány tetoválásos könyvet, A tetoválások nagy könyve meg valami enciklopédia, ha jól emlékszem. Esetleg benézhetek a könyvtárba keresni valami szép kis kígyóábrát. Vagy... rajzolnál te esetleg? Teljes mértékben antitalentum vagyok sajnos minden téren, amihez tehetség is kellene. - jelentem ki, hiszen ez tény, és nincs miért titkolnom. Nem veszek fel olyan tárgyat, amihez ez kéne, és letudva, meg különben is most ez a kígyó nagyon érdekel. Már el is képzeltem, ahogy végigfut az alkaromon. Vagy a vállamon? Esetleg kulcscsontra kellene?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 4. 15:17 | Link

Dasha és Zoli

Vigyorog. Mégis miért vigyorog ennyire? Valamire tuti készül, de mire? Farkasszemet néz velem, és én állom a tekintetét, egy pillanatra se nézek félre, még csak nem is pislogok. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, bár szerintem csak pár perc, mire végre megmozdul. De nem szokványosan, mert a lába lendül felém. Jaj ne! Ezt mégis miért? Csak egy picit késtem, nem kéne ennyire izénak lennie. Egyből, reflexszerűen a kezem emelem a fejem védelmére, de egyből rájövök, hogy ez így nem biztos, hogy jó ötlet. Még nem melegítettem be, és így bajok is lehetnek abból, ha például meghúzom valamimet. És azt szerintem ő sem akarja, nem úgy ismerem őt. Tehát, hogy biztosan megvédjem azt a hatalmas pattanást a nyakamon, vagyis a szép, és értékes fejem, nem csak a kezemet emelem védekezőleg fel, hanem még pár lépést hátrálok is, hogy a lába tuti ne érjen el. Véletlenül megbotlom valamiben, talán egy nagyobb fűcsomóban, bár ki tudja, és ennek következtében sikeresen el is esem, magyarán a fenekem közelebbi kapcsolatot létesít a földdel.
- Ezt feltétlenül muszáj volt? Mert szerintem teljesen nyugodtan kihagyhattad volna - szűröm ki a fogaim között, szúrós pillantásokat vetve a lányra, aztán felállok, és csak intek Zolinak köszönésképp. Dashának most sikerült felhúznia egy picit, noha, ha nem késtem volna, nem tette volna ezt, de ez már mellékes.
- És Zoli mit keres itt? - bökök fejemmel a srác felé. Már nem azért, de szólhatott volna, hogy nem egyedül leszünk. - Nem mintha annyira zavarna, csak azért szólhattál volna.
Tudja, hogy nem igazán szeretem az efféle váratlan meglepetéseket, ő mégsem szólt róla semmit. De ha már itt van, csak ne fogom elküldeni, maradjon nyugodtan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 4. 18:33 | Link

Ashley Valerie Stanwood

Kuncog, én meg kérdőn felhúzom a szemöldököm, de mellé mosolygok is, hiszen egész biztos, hogy mellette nehéz lenne komor maradni. Most pedig okom sincs rá, főleg, hogy végül azért válaszol. Ma is tanultam valami újat. Egy kislánytól. De nincs ebben semmi meglepő. Otthon is... De nem. Nem gondolok se Virágra se Bogira.
Tetszik, ahogy magyaráz. Látszik rajta, hogy nagyon figyelt, és fontosnak tartja, amit mond. Igaza is van. Fontos, én pedig mivel megígértem, hogy nem zavarom meg, erre is csak bólintok. Belül pedig, egyre kíváncsibb vagyok, milyen növény fog kibújni a földből, és vajon sikerül-e neki. Bár a korábbi bemutató után én nem igazán kételkedem.
A szemem hol a koncentráló arcot, hol a földet figyeli. Ebbe én is nagyon belemerülök. Sőt, szuggerálom is a növényt, hogy sikerüljön ennek a kislánynak a varázslat. Aztán megszólal, és én megint csak felhúzom a szemöldököm, hogy vajon tényleg ibolya lesz-e. Egy pillanattal később, elkapja a kezét, és tapsolni kezd, én pedig csatlakozom hozzá, mert valami tényleg kibújt a földből.
- Ügyes vagy! - állapítom meg hangosan is a nyilvánvalót, tudva, most már nem kell csendben maradnom. Hiszen ő sem a növényre koncentrál, hanem örül. És ez rendkívül édes. Nem emlékszem rá, hogy én valaha ennyire örültem volna, csak mert valami sikerült. Talán mert mindig elvárták, hogy jól sikerül valami, és mert én is elvárom magamtól.
Aztán megjelenik valami. Valami furcsa, amit még korábban biztos nem láttam, de nagyon helyes. Igaz, a varázsvilágban ez abszolút semmit nem jelent, de a kislánnyal biztosan ismerik egymást. Látszik abból, ahogy mellé kuporodik, ahogy a növényre pillant, majd rám. Nem igazán tudom, mit gondolhat rólam, de azt hamar megtudom, hogy Mananak hívják és egy sárkányróka.
- Szia Mana! - pillantok rá újra a jószágra, hogy illedelmes legyek, aztán Ashleyre nézek, mert végre az ő nevét is tudom - Szia Ashley! Én Rentai Bálint vagyok.
Ha pedig már bemutatkozás, illendően előre nyújtom a kezem, bízva benne, hogy Ashely elfogadja, és ezzel hivatalossá tesszük a bemutatkozást.
- Kérdezhetek valamit? - nézek rá kérdőn, aztán ha bólint, vagy beleegyezik, folytatom - Miért fordítva mutatkozol be?
Nem gonoszságból, csupán elgondolkoztam. Én ha angolul beszélek mindig a Bálintot mondom előbb. Neki pedig nincs akcentusa, tehát régóta él itt, biztos tudja, hogy itt "fordítva" szokás mondani a neveket. Engem pedig érdekel a magyarázat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 4. 19:08 | Link

Keiko, Zoli


Látszott Keikon, hogy megijedt a rúgásomtól, nem számított rá. Ez valamennyire jogos is, bár számíthatott rá, hogy valamivel meg fogom büntetni és ha már sokáig farkasszemet néztem vele abból már következtethetett volna rá, hogy mi a tervem. De hát ő az én Keikom. A lábam a feje előtt suhant el, hisz ő hátralépett és azzal a lendülettel el is esett. Ritka egy béna mozdulat volt, még én, mint edzőtársa sem szoktam meg tőle. Nagyon pipa lett rám, de én nem bírtam abbahagyni a röhögést. Barátinasan azért nyújtottam felé a kezem, hogy felsegítsem a földről, de ő szokásához híven nem fogadta el. Én sem tettem volna.
-Igen, ez muszáj volt! -válaszoltam neki még röhögve.
Megkérdezte, hogy miért van itt Zoli. Igaza van, tényleg szólhattam volna neki, amit általában meg is teszek ilyen eseteknél, de most esélyem sem volt neki szólnom. Így is zuhantam az ágyamba tegnap este a Titkos könyvtár-i csibészkedés után. Csoda, hogy fel tudtam kelni ma reggel.
-Bocsi, hogy nem szóltam, mi is tegnap, azaz inkább ma hajnali 2-kor beszéltük meg, hogy ő is kijön velünk egy kicsit edzeni.
-Mosolyogva mondtam, megvártam a válaszát, majd gyorsan más témára ugrottam.
-Na melegíts be. Azért ne siesd el. - Ha nem melegít be rendesen, akkor még meghúzza valamelyik testrészét és akkor az edzője engem fog hibáztatni. De miért engem? Ezt sosem értettem benne. Mintha én hibám lenne, az hogy nem melegít be rendesen. Jó van, hogy néha elröhögjük magunkat, de akkor is.
-Míg ő önállóan csinálta a megszokott gyakorlatait, addig én is nyomtam pár fekvőtámaszt és felülést. Szaltózgattam is még néhányat, aztán kimelegedve odamentem Zolihoz. Barátságosan kérdeztem tőle:
-Na mizu?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 20:06 | Link

Médi

Az érkezés időpontjára szintén csak bólint egyet, hiszen nem érdemes erről többet beszélni, főleg, mert akadnak más témák is: kígyók, művészek, ezek pedig sokkal érdekesebbek, mint az iskola. Látja a lány mosolyát és máris nyeregben érzi magát: olybá tűnik mégsem lesz olyan nehéz megkedveltetnie magát vele.
Szintén türelmesen figyel, miközben Médea a festőkről beszél, hevesen bólogat, amikor a neveket hallja. A véleményalkotás viszont nem megy ilyen könnyen, először meg kell kicsit rágnia a dolgot, elgondolkodik egy kis időre.
- Tudod, én nem alkotók alapján kedvelem a művészetet, hanem stílusok alapján. Szerezhet valaki hírnevet egy-két jó képpel, viszont szürke egerek is alkothatnak olyanokat, amit sosem lát szakértő szem, mégis nagyobb kincs, mint a Mona Lisa.
Miközben az álláspontját kifejti, nem bírja ki, hogy ne gesztikuláljon, hiszen így nyomatékosítja a szavait. Tisztában van vele, hogy nem minden művész olyan élelmes, mint ő, hogy mindent megtegyen a sikerért. Elég sikeres is, folyamatos megrendelői vannak, az alkotásaiért pénzt is kap. Talán nem lesz a világ leghíresebb festője soha, de megélni már megtud majd belőle, ha akar. Hiszen az újságírás, a fényképészet is érdekli. Emiatt pedig sokféle karrierlehetőség áll előtte. Viszont a tehetség és az extrovertált személyiség elegye, ami Sárában megtalálható egyetlen nagy, villogó, csicsás feliratot eredményez: SIKER.
De aztán hamar talál magának újabb lelkesedési célpontot, mégpedig a tetoválást. Csillogó, zöld szemeiből látni lehet rajta, hogy megállíthatatlan, Médea pedig elkezdi feltenni a kérdéseit ezekkel kapcsolatban. Egyelőre nem válaszol, most tényleg az unott "csak legyünk túl rajta" arccal hallgatja végig, amit a lány mondani akarja. A lelkesedés szétárad ereiben, majd amikor a lány befejezte az aggódást, elvigyorodik és rápillant.
- Ne aggódj semmi miatt, megtervezem a legjobb tetoválást a világon, elintézek mindent. Bízz bennem. - Bólint is egyet nyomatékosításképpen, majd elkapja Médea csuklóját és elkezdi húzni a kastély felé. - De most menjünk és kísérletezzünk!
Még nevet is mellé, miközben elviszi a lányt egy megfelelően forgalmas helyre, hogy szórakozhasson egy jót. Az már plusz bónusz, hogy Médea közben megfigyel, kutatásokat végez és a kis kígyójával játszadozhat. Ám az egész közben a gondolatai a tetoválás körül forognak, mindig visszakanyarodnak hozzá. Lelki szemei előtt már körvonalazódik is, milyen tetoválás fogja díszíteni a lányt, már csak egy papír és egy ceruza kell, hogy megmutathassa a külvilágnak is.
Egy igazi géniusznak érzi magát, erősnek, alkotni fog, de olyat, amilyet még soha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. április 4. 20:19 | Link

Dasha, Keiko


-Köszi, én csak nézlek benneteket.

Esett ki a számon a hang, mikor megláttam Dasha mutatványait. Aztán Keiko hadműveletet. Magamban így könyveltem el. Kuncogtam rajta, persze, csak egy kicsit, reméltem nem lett baja.
Mikor láttam, hogy minden rendben, kezdtek bemelegíteni, én kerestem egy árnyékos helyet egy fa tövében, ahova leheveredtem, kezeim a fejemnél összekulcsolva, majd ezt a kompozíciót a fának támasztva néztem a lányokat.
Kicsit elkapott az álomkór, nem emlékszem mindenre, jött egy filmszakadás, majd mintha horkoltam volna, riadtam fel. Látom, mindketten melegítenek még. Elégedetten hunytam be a szemem.
Álmomban megint a könyvtárban voltam. Dasha is ott volt, meg még valaki, akit nem tudtam kivenni, de a tudatalattim riasztott, hogy az a valaki bizony nekem ártani akar. Menekülnöm kellett volna, de nem bírtam, ólom súlyúak voltak a lábaim. Kártevőm, fél méterre tőlem és minden perccel centikkel közelebb kerül hozzám. Végül éppen éreztem az ujjhegyét a tarkómon, mikor megint felriadtam. Kinyílt a szemem és tisztáztam, a réten vagyok, Dasha és Keiko még mindig melegít.
Hirtelen filmszakadás, majd azt látom Dasha áll felettem. És érdeklődik.

-Nem tudok semmi újat, kicsit elaludtam, de jól vagyok.

Erőltettem mosolyt izgatott bensőm álcázására.

-Nézem, hogy hogy harcoltok. De, hogy ilyen lányok esetében kinek drukkolok.....
Nos, szerintem mindkettőtöknek!


Mosolyodtam el, a végén már nevettem.
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. április 5. 15:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 5. 11:05 | Link

Tender professzor

Nem akarok hinni a szememnek, mikor meglátom a tanár úr arcán a mosolyt. Mielőtt még felháborodhatnék, vagy rákérdezhetnék, beszélni kezd, és attól, amit mond, bennem a szkeptikus, eszére hallgató ember összevonja a szemöldökét, keresztezi maga előtt a karjait, és lassan csóválja a fejét. Mellette azonban megjelenik egy másik alak is, akit nem érdekel a szavakból kihámozható logika, ő az, aki még mindig reménykedik bennem, annak ellenére, hogy eszem szerint már rég lemondtam magamról. Őt az ösztöneim és a szívem vezérlik, és a tanár úr mondatai, filozófiája erőt ad neki.
Agyam azonban nem képes befogadni ezt az egészet, próbál benne hibát, cáfolható dolgot találni még úgy is, hogy tudom, ez a férfi saját hite, véleménye, amellyel akkor sem vitatkozhatnék, ha téves lenne minden állítása. Az, hogy valaki hisz-e mások által láthatatlan, megfoghatatlan, vagy logikátlannak tartott dolgokban, a saját ügye. Mindenkinek más ad erőt, és ennek nem kell megfelelnie a logikának, nem kell ésszerűnek lennie.
- Professzor úr, Aiolosz nem szélisten? - kérdezem, mikor végre úgy hiszem, hogy megfogtam őt, végre hibázott. Persze fogalmam sincs róla, hogy valóban tévedett-e a tanár úr, hiszen a görög mitológiában sok isten egyszerre több dologért is felel. Például Apollón is az íjászat, a gyógyászat és a jóslás istene, mellette pedig néha napisten, aki egyben a múzsák vezetője is.
Bár az időtlen időt nem egészen értem, hiszen az idő bár megfoghatatlan, mégis mérhető és észlelhető, létezése bizonyítható és bizonyított, de amit a professzor mond, azt érdekesnek találom. Ha innen nézzük a dolgot, akkor valóban nem éltem igazán eddig, hiszen alig néhány különösen boldog pillanatra emlékszem, a legtöbb nap unalmas, monoton rutinja egybemosódik, csupán egy hatalmas szürke folt.
Vajon mit kéne tennem, hogy a maradék hét vagy nyolc emlékezetes legyen? Mit kéne tennem ahhoz, hogy elmondhassam, én valóban éltem is a halálom előtt? Bár kezdetben tiltakoztam a tanár úr filozófiája ellen, de most mégis magával ragad, a szerint kezdek gondolkozni, amit elmond nekem. Észrevétlenül szívom be, sajátítom el mindazt belőle, amit fel tudok használni, és szinte észre sem veszem, hogy a korábbi, „csak ennyi időm van” siránkozás helyett azon kezdek gondolkozni, hogy ezt az időmennyiséget hogyan tehetném a legjobbá.
- Szerintem a boldogság nem csak rajtunk áll - mondok ellent halkan a tanárnak, elvégre hiába minden érzelem és szívre hallgatás, ha valaki egy évtizeden át inkább az eszére hallgat, nem tud olyan könnyen váltani. - Akarhatom én nagyon, de attól még valami mindig közbejöhet.
Ekkor eszembe jut édesanyám: talán számára én és az apám voltunk azok, akik miatt hosszabbnak, a tanár úr szavaival élve aioloszinak érezte az életét. Talán épp azért nem feküdt be az ispotályba, mert ő igazán boldog akart lenni még a betegsége ellenére is. Hallottam róla suttogni gyermekkoromban a rokonaimat, hogy, ha anyám aláveti magát a gyógyítók akaratának, és életének utolsó pár évét benn tölti az ispotályban, akkor talán évekkel is tovább élhetett volna. Akkor még nem igazán értettem, hogy miért nem tette ezt meg, de most, a professzor szavainak és saját tapasztalataimnak köszönhetően némileg megvilágosodott előttem a helyzet: mi értelme lett volna éveken át egy ispotály szobájának fehér plafonját bámulni, ha e helyett otthon is lehetett a családjával? A hosszabb élet helyett, a rövidebbet, de boldogabbat választotta.
Kérdőn nézek a professzorra, nem tudom, vajon sejti-e, hogy mennyit segített nekem ezzel a pár mondattal. Nem igazán várok választ a ki nem mondott kérdésre, egyszerűen elkezdek hálát érezni.
- Ezek szerint, ha elfelejtem az időt és minden mást, ami korlátoz, szabad lehetek? Viszont, ha nincs idő, akkor mi értelme van a jóslásnak? Sőt, bár én azt mondtam az előbb, hogy hét évem van hátra, de, ha holnap balesetet szenvedek és meghalok, akkor ez az állításom máris tévesnek bizonyul. A jövőt én úgy képzelem el, mint lehetőségek végtelen sorát, melyekből a döntéseink által választódnak ki létünk lépcsőfokai. De, ha valami ennyire bizonytalan, akkor hogyan lehet foglalkozni vele? Mikor meglátok valamit a jövőben, honnan tudom, hogy az valóban be fog-e következni, vagy csupán egy lehetőség?
Igazán kíváncsi vagyok a válaszára. Már nem akarok hibát találni benne, de vitatkozni szeretnék. Az érvek egymásnak ütköztetése sosem lehet rossz dolog, sőt mind a két fél előtt hasznos ismereteket tárhat fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1289
Írta: 2014. április 5. 18:25 | Link

Ashley és Bálint

Cukikór


Hét ágra süt a Nap, a madarak csicseregnek, zöldellnek a fák és... nyuszi ül a fűben, szépen szundikálva. Nyuszi, talán beteg vagy...? Nem, dehogy beteg, csak megpihent. Hosszú, nagyon hosszú utat tett meg, hogy Kumagoro társaságát élvezhesse, aztán eltévedt a kastélyban. Adhattak volna neki igazán egy leírást, hogy merre is találja a bizonyos rózsaszín plüssházat, de ez az információ valahogy kimaradt a csomagból.
Remélte, hogy majd a réten megtalálja a számítását, de nem igazán jött be a dolog. Mindenesetre boldog, nagyon is boldog, amiért a szabadban lehet és úgy dönt, ezt a fene nagy boldogságot meg is mutatja a nagyvilágnak.
Valahol a fák közelében, a rét végén ül és ügyködik valamit a két fiatal. Nem ért hozzá, hiszen ő csak egy nyuszi, de azért szélesen mosolyogva - hogy a két csillogó metszőfoga jól látható legyen - útközben nagy bukfenceket vetve a fűben, eléjük járul.
 - Virág!- kiált fel az utolsó bukfencből egyenesbe érve. Nagy szemeket mereszt a kis növényre, aztán a fűben ücsörgő párosra, ismét a növényre, aztán megint a párosra. Rózsaszín mancsával megvakarja hosszú, rózsaszín fülének tövét, majd végigsimít a bundáján, nehogy rendetlen legyen a megjelenése. Sokáig tartott ám azt a bundát ilyen makulátlanul babarózsaszínre festeni.
 - Ennél a virágnál már csak te vagy szebb! - ezt a lánykának célozza. Ha neki ilyen szép gazdái lehettek volna...
 - Te is így gondolod? - pislog a fiúra, majd tekintete megállapodik a lány oldalán pihenő rókán. Izé, sárkányon vagy min. Két lépést hátrál, nem igazán akar rágóka lenni.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 5. 18:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. április 5. 21:13 | Link

[Bálint és a rózsaszín nyuszika *.*]

Ez a fiú nagyon kedves vele. Soha, egyetlen idősebb sem figyelt még rá így, kivéve Anyát, és Apát, meg Faithit, aki a keresztanyuja, tehát neki muszáj, meg a nagyiékat, meg a tanárait, akiknek muszáj, meg Kornélt, amikor veszekednek, de akkor nem maga miatt figyel rá, hanem a veszekedés miatt, szóval ez... különleges. Nagyon koncentrál is a feladatra, hogy ügyesen megcsinálja, és sikerül is neki, így tapsikolni kezd örömében. Az elemi mágia más, mint a tudása, mert ez gyakorlat, és más, mint a varázslás, mert ehhez más energia kell. Ebben még nem olyan magabiztos, ezt még csak most tanulja, és nagyon élvezi!
Megint elpirul, ahogy megdicsérik, aztán inkább Manára figyel, mert tőle nem jön úgy zavarba, mint az idősebb fiútól. Bemutatja a kis lényt, és Bálint is köszön a rókának, amivel máris kissé barátságosabbá válik a lény számára. Ashley megsimogatja a buksiját, mire a kis lény elégedetten lehasal a földre, és onnan szemléli tovább a környezetét.
Eközben a nagykislány megtudja, hogy a fiút Bálintnak hívják - és mielőtt elgondolkodhatna, kap egy kérdést, amitől megint elpirul. Megvonja a vállát, bizony, most nagyon elkapták ezzel a kérdéssel, ekkora butaságot!
-Mert... már megszoktam.-
Mondja, és inkább a földet fixírozza, míg nem be is esik elé egy nyuszi. Első pillanatra azt gondolja, Kumagoro az, de aztán ahogy meghallja a hangját és jobban megnézi magának, máris tudja, hogy ő nem a már ismerős plüssnyúlpajtása.
-Nyuszi!-
Kiált fel a kis vattalényhez hasonlóan, és rögtön el is pirul újra, ahogy a nyuszika kijelenti, hogy ő milyen szép, de ezt a zavart próbálja nevetéssel oldani, és odanyúl a plüssállathoz.
-Hol hagytad Kumagorot?-
Kérdezi, biztosra véve, hogy jó barátok, elvégre egy rózsaszín plüssnyúl a réten, aki nem Kumagoro, csak Kumagoro barátja lehet.
-Ne félj Manától, ő nem bánt!-
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 5. 23:12 | Link

[Ashley és a Mesélő, aki nyuszinak álcázza magát]

Talán nem szép tőlem, hogy zavarba hozok egy ilyen édes lányt, de közben meg olyan jó nézni, ahogy próbál elbújni. Nem vagyok gonosz, nem szórakozom rajta, egyszerűen csak... nem is tudom. Megmosolyogtat. Most is, a nevével kapcsolatban. Igazán nem is tudom, milyen választ vártam, de ahogy a földet nézi, majd a világon a legegyszerűbb és legérthetőbb magyarázatot adja, szélesebben mosolyodom el, pedig eddig is fülig ért a szám.
- Értem. Ez végül is, logikus - állapítom meg, bár azért kedvem lenne hozzá fűzni, hogy a jövőben esetlegesen nem árt odafigyelnie majd, mert például,ha Virággal találkozna, ő simán Stanwoodnak hívná ezután, vagy valami egészen másnak, aminek szerinte Stanwoodos a hangzása. Ez a gondolat pedig egészen vicces lenne, ha elmélyednék benne, de a sárkányróka mellé, megérkezik egy rózsaszín nyuszi is, ami ma már láttam egyet, bár az is biztos, hogy ez nem ugyanaz. Amelyikkel én találkoztam annak nem voltak ilyen fogai.
- Igen, sokkal szebb - erősítem meg a nyúl megállapítását Ashelyvel kapcsolatban, és megint csak a kislányra pillantok, vajon most mennyire jön majd zavarba? Aztán lepillantok a nyuszira is és rákacsintok, mert ez igazán kedves volt tőle. Bár nem tudom, a rózsaszín kis pajtás mennyire volt tudatos ebben. De majd kiderül.
Ashely persze faggatja, én meg jobb híján csak figyelek.
Nekem eszembe nem jutott volna, hogy lehet a két rózsaszín nyúl között kapcsolat, de most már ez is teljesen logikusnak tűnik. Főleg ha megpróbálok egy kislány fejével gondolkozni. Kár, hogy erre egyébként sosem vagyok képes. Vagyis nem kár, de biztos, hogy egyszerűbb lenne az élet ha mennének az ilyen apróságok is.
Végül aztán felkapom a kis nyuszkót, amikor hátrálni kezd, és Ahsley meg nyugtatgatni kezdi, én pedig hozzáfűzöm.
- De ha mégis, akkor én megvédelek! - Lehet ártalmas, ha az embernek két húga van?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. április 7. 19:06 | Link

Krisztián


Chuck viszonylag megszokta, hogy ismételten Magyarország az otthona. Azon belül is a falu, ami egy hirtelenebb váltás. Nem a suliba kell visszamennie, hanem a saját házába. Akkor kel, amikor akar, azt csinál, amit szeretne. Mondjuk, ez majdnem mindig ugyanaz. A háznak egy különleges sajátossága, hogy az alagsorba ki van alakítva egy (mágikusan) hangszigetelt dob szoba. Itt gyakorol akár órákat is naponta. Igazán felüdítő, reméljük, hogy ez nem csak a kezdeti lelkesedés az új lakhely és a felszerelés bűvölete miatt. Viszonylag sokat mászkál, mert nem csak otthon kell gyakorolnia. A banda többi tagjával is találkoznia kell, nem utolsósorban próbálni. De hát ez a kötelesség belefér, más úgy sincsen ezen kívül. A magánórák nem túl nehezek, be tudja osztani úgy az idejét, hogy a tanulásra is jusson egy pici. Most viszont úgy érzi, hogy ki kell mozdulnia. Nevetséges tulajdonsága, hogy az új lakhelyén szeret félmeztelenül, vagy éppen alsógatyában mászkálni. Biztosan ezzel éli ki, hogy ennyi idősen van egy teljes egészében saját háza. Próbál felsőbbrendűnek tűnni, főleg, hogy egyedül lakik (még). Beteges. Szóval fel kell öltözködnie, cipőt választani, ilyesmi. A haját belőni, fültágítókat a helyére tenni. Miután ez megtörténik, kilép az ajtón, bezárja az ajtót és a kaput maga mögött, aztán pedig a kastély területe felé veszi az irányt. Nem lesz túl nehéz odatalálni egyik kedvenc helyére, a rétre. Hirtelen megcsapja a friss fű illata, elsétál a kviddicspálya mellett, aztán a mulatozó diáksereg mellett elsétálva megpillantja a helyet, ahová elindult. Régi emlékek, szép gondolatok. Egészen jó élményeket adott neki ez az iskola, bár ezt valószínűleg mindenki elmondhatja, aki valaha is ide járt, esetleg még mindig. Eléri a rétet, még sóhajt egy nagyot mielőtt elindulna felé, aztán ünnepélyesen átlépi a határt. Most éppen nincsenek is sokan, nem kihalt, de kellemes sus-mus, pont nem fáj tőle az ember feje. Leül egy fa tövébe, hátát a fa törzsének támasztja és így már mindjárt kényelmes is. Pálcájával a kezében gondolkodik, lehet tippelgetni, hogy mire. Segítséget nem adunk!

mai stílus
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2014. április 7. 19:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 7. 19:18 | Link

Chuck

Annyira imádom a tavaaaaaszt! Főleg mert olyan, mintha már nyár lenne. Okés... még be kell járni a suliba, de hamarosan itt a szünet. Vagy nem? Mellesleg tökre nem izgat, hogy van szünet, vagy nincs. Általában délután szabad vagyok, mint a madár. Rendben, ez sem igaz. Viktorral legalább kettőtől háromig tanulok, aztán irány a szabad levegő! Sajnos az előkészítőben még nem szereztem barátokat, ezért ilyenkor egyedül szoktam róni az utcákat. Nos, most is épp ezt teszem. Lejárt a munkaidőm, szóval átadhatom magam a játék fantasztikus örömének. Persze Viktortól elkéredzkedtem, eszembe se jutna szó nélkül elhagyni gyönyörű hajlékunkat. Ki is tekerné a nyakam, aztán oda dobná a kecskéknek. Vagyis itt ilyen furcsa lények vannak... Szóval nem kecskének, hanem valami izének ajándékozná aranyos kis buksimat. A hátizsákom - mint mindig - most is a hátamon csüng tele étellel és itallal. Szökdécselve járom körbe egész Bogolyfalvát, ha pedig elfáradok lecsüccsenek az egyik padra, majd folytatom az utat, mint egy bátor kalandor. Azért egyszer-kétszer hátra sandítok. Ki tudja? Lehet Lexi, vagy Viktor a nyomomban van és minden egyes lépésemet figyelik. Mint a kémek. Csúcs. Mikor megpillantom a veszélyesnek tűnő rengeteget megcsóválom a fejem. Nem szabad bemennem, múltkor is majdnem pórul jártam, bár végül tök jót beszélgettem a lánnyalakinektetszikabátyám: Vagyis Lexivel. Kedves leányzó, az egyszer biztos és remélem össze is jönnek, ahogy mondják a nagyok. Mármint fogják egymás kezét, egymás fagyijából nyalnak és smaciznak. Pfúúúj de csúnya dolog az. Néha apa meg anya is csinálja előttem, ám olyankor kiiszkolok az adott helyiségből. Ez még nem nekem való, ahogy a horror filmek sem.
Egyszer csak az iskola kapui előtt lyukadok ki. Vigyorogva belépek, s a réten ugrándozom tovább, mint egy zerge. Azt hiszem nálam vidámabb kisfiú nincs is a Földön. Ekkor megpillantok egy... srácot aki inkább úgy néz ki, mint egy 20 éves férfi. Karján tetkók díszelegnek, fülét fültágító tarkítja, a haja pedig tökéletesen be van lőve, akárcsak az én séróm. Kicsit magányosnak tűnik, bár lehet ezt csak bebeszélem magamnak. Az ismeretlen talán nélkülem is tök jól elvan. Nem kérdezek semmit, pusztán lehuppanok elé nagy vigyorral az arcomon.
 - Hahóóó! - üdvözlöm egy nevetés kíséretében. Be kell vallanom: ma bolond gomba volt a menő, bocsánat! A táskámból kipakolom az édességeket és az üdítőket.
 - Szeretnél velem piknikezni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. április 7. 19:48 | Link

Krisztián


A rét az jó. Jó, mert van egy kis hangulata. Chuck kedvence, oda minden hangulatban lehet menni, olyan, mint a játszótér, mindig megvár. Mondjuk, most szívesen lenne Loise-szal akárhol, csak vele lenne. Ez a friss levegő jót tesz hősünknek, egészen jó kis gondolatmeneteket alkot a szabadban, bár a végeredmény ugyanaz. Még mindig kétségek között van és ez nem egy egészséges dolog. Ha így folytatja, fel fogja emészteni a tanácstalanság és az idegesség. Az kéne még, dilidoki. Hirtelen kibillenti egy kósza gondolat. A srác nagyon szereti a muglikat, főleg a zene és az öltözködés, a tetkók meg a stílusuk miatt. Hozott magával egy csomó jó könyvet, jó lenne ide kiülni és itt is olvasgatni. A négy fal nem biztos, hogy mindig olyan jó, meg itt olyan nyugalmat ad a zöld, a természetesség. Meg így nyár felé a hűvös, pont tökéletes szellő, ami néha belekap a hajába, és érzi, hogy nincsen egyedül ezen a világon...
Ebből a gondolatmenetből egy még érdekesebb jelenség zökkenti ki. Hirtelen meglát egy kis srácot, aki úgy futkározik, mint egy mérgezett egér. Nyugtázza egy na mindegy! gondolattal, aztán le is veszi róla a tekintetét. A következő pillanatban viszont meghall egy fiatalosan csengő, nyugodtságtól, könnyedségtől kicsattanó, barátságos hangot. Bizony, a kisgyerek megszólította őt. Hirtelen arra tud gondolni, hogy itt tartunk? Ide jutott, hogy gyerekek keresik a "barátságos" külsejű emberünket lassan 19 évesen?
- Neked is szia - úgy gondolja, hogy nem halva született ötlet az alapoknál kezdeni. A legelején, mondjuk a köszönésnél. A srác szabályosan kipakol minden féle terülj-terülj asztalkámat és megkínálja Chuck-ot is. Értékeli, meg minden, de ez egy elég kellemetlen szituáció tetkós alanyunk szerint. Ezek szerint a kisgyereknek nincs túl sok barátja, pont mint neki. Elszomorító látni, hogy nem csak nála van így, akkor is, amikor az embernek a leghiperaktívabbnak kellene lennie. Mondjuk ez a gyerek pont úgy néz, ki, mint akit ettől nem kell félteni.
- Kajáljál nyugodtan, én már ettem otthon - enged meg egy kisebb mosolyt. Nem akarja elküldeni a gyereket, nem szeret síró gyereket látni, akinek ő okozott fájdalmat... Hirtelen beugrik, hogy honnan volt ez a gyerek ismerős. Nem, az nem lehet, vagy mégis.
- Nincs neked véletlenül valakid, akit Radits Viktornak hívnak? - teszi fel a kérdést egy kicsit érdeklődően, bár reméli, hogy a gyerek nem fog rajta lógni túl sokáig.
- Hogyhogy erre? - velősen, de érthetően.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2014. április 7. 19:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 7. 20:17 | Link

Chuck

Amíg meg nem érkeztem Bogolyfalvára nem igazán társalogtam nálam idősebbekkel, ugyanis ők általában kicikiztek, elzavartak, vagy pusztán észre sem vettek. Kis pimaszok voltak, az egyszer biztos. Viszont itt nincs túl sok kortárs, az előkészítős gyerekeknek pedig már meg van a maga bandájuk, amibe nem túl egyszerű bejutni, így hát maradtak az idősebbek. Még Misi is betöltötte a 14-et, ezért mostantól őt is a kastélyban kell keresnem. Ő volt az egyetlen, akivel jókat dumáltam a suliban, erre nem elmegy? Bah... Hallatlan. Szóval ezért tök simán lehuppanok az ismeretlen srác elé, egy kicsit sem zavartatom magam. Ha nem kíváncsi rám majd elküld. De akkor szomorú leszek. Brühühü. Mellesleg a férfi olyan, mint egy hatalmas tetkós maci. Vicces. A tetoválások mindig is érdekeltek, olyan varázslatosnak találtam. Viszont ha nekem lenne, Viktor tuti levágná azt a testrészem, melyet tű által készített motívum lenne. Durva az én bátyám. Kipakolom a fűbe az elemózsiámat, de hiába kínálom a férfit, nem kér. Ó, pedig én csak kedves akartam lenni. Talán azt gondolja, hogy meg akarom mérgezni!
 - Hát jó... - mondom kicsit szomorúan, majd sikeresen felbontom a zacskót, mely mindenféle ízű cukorkákat rejt. Nyami. Rögtön bekapok egyet és rágni kezdem. Fincsiiii. Fejemet oldalra biccentem és kíváncsi szemekkel újra végig mérem a fiút. Nem tűnik rossz arcnak, egy ideig azt hiszem nem szedem össze a cuccaim és indulok haza, megfelelő társaságra akadtam. Asszem.
 - De, igen, ő a bátyám, most lett tanár. Hát nem csodálatos? Ismered őt? - teszem fel a költői kérdést, majd két cukrot tömök a pofámba. Biztos onnan jött rá, hogy rokona vagyok Viktornak, mert olyan vagyok mint ő, csak kicsiben. Ugyanolyan haj, szem és vigyor. Mindkettőnknek mindig fülig ér. Kivéve amikor nem. Néha nekem van rossz napom, néha neki. Akkor ellátogat hozzánk a szomorúság és egész nap a nyakunkon ül. Meg sem lehet tőle szabadulni! Szörnyen undok kis manó. Pfhú, de utálom! Aztán másnap összeszedi a sátorfáját és elköltözik, hála Istennek.
 - Csak sétálni indultam és hopp, itt lyukadtam ki. Hát te? Van kedved játszani? - kérdezem csillogó szemekkel. Milyen jó lenne egyet bújócskázni!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. április 7. 21:57 | Link

Kölyök


Rét, Chuck, gondolatok, társaság, béna hangulat. Ez a srác kezd egy kicsit főszereplőnk idegeire menni, de ilyenek a gyerekek. Most az egyszer elnézi neki, de utoljára is.
A fiú szerencsére felfogja, hogy Chuck nem kér a kajából, illetve édességből. Rátérve a kajára, fura a srácnak, hogy nem a sulis kaját eszi, illetve nincs mindig meleg étel. Általában minden estét kávézóban, étteremben, vagy kajáldában tölt, hogy egyen valami finomat. Pénz az bőven van rá, szóval annyira nem kényelmetlen, annak ellenére, hogy most építtetett házat. Nos, ilyen ez a popszakma. Mondjuk pont nem, mert metál, de a mondást nem illik megváltoztatni.
- Csodálatos - ismétli velősen, nyersen a srác egyik szavát, aztán végül tisztázza a helyzetet, hogy véletlenül se legyen semmiféle félreértés.
- Nem ismerem, csak látásból. Amíg itt tanultam, azt hiszem fölém járt egy párral. De a hajad az nagyon mesteri, nem lehet belekötni - tisztázza magát, majd elenged egy fél mosolyt a mondat vége felé. Kicsit belegondolva a gyerekek félni szoktak az ilyen tetkós, fültágítós vadállatoktól, ez a gyerek meg itt kísérti a sorsot. Bátor... Reméljük, hogy Rellonos lesz, méltó lenne rá. Csak úgy, mint Chuck volt; azokat az időket nem fogja elfelejteni. Repül az idő, szóval a bátyja, és tanár lett. El sem gondolkodott azon, hogy mi lett az itteni diákokból. Majd egyszer ennek is eljön az ideje, de biztosan nem most.
- Ennyi időd van, hogy csak úgy céltalanul sétálgatsz? - dob fel egy kérdést, de ezt inkább költőinek szánta. Az sem baj, ha a gyerek válaszol rá.
Ilyen furcsa szituációt, most az egyszer nem akar paraszt lenni, főleg nem egy kisgyerekkel. Ezt kibírja, csak most, többet nem fog ilyen helyzetbe kerülni, már az is biztos.
- Hát én eléggé szerettem ide kijárni, amikor diák voltam... - ezt lehetne folytatni, de nem fogja. Legalábbis nem pont a kis sráccal fogja megbeszélni. Egy pillanatra visszagondol, hogy milyen volt. Csodálatos, itt szellőztette ki a gondolatait, ide menekült a tanulás elől. Itt gondolkodott, hogyha kisebb-nagyobb döntéseket kellett hoznia.
- Nem, kölyök, nincs kedvem játszani - szögezi le kihangsúlyozva az összes szót egymás után magabiztosan, ellentmondást nem tűrve, de nem túl keményen. Hiába, ez egy olyan gyerek, aki soha nem adja fel és valószínűleg nem vakarhatja le magáról az ember. Lényegtelen, Chuck lesz az első kudarca, ő biztosan nem fogja beadni a derekát; eléggé kitartó személyiség. Legfeljebb elküldi, vagy otthagyja...
- Őszintén, hány évesnek tűnök, hogy úgy nézek ki, mint aki játékos kedvében van? - teszi fel a nem költői kérdést és kicsit grimaszolva néz a srácra, miközben megvakarja jobb karját, aztán várja a folytatást. Mi lesz itt? Úristen!
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2014. április 7. 22:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 8. 15:50 | Link

Chuck

Na jó, tévedtem. Néha velem is megesik, okés? Jóóó, gyakran, de most nem ez az érdekes. Inkább azt kéne kideríteni mi a fészkes fene baja van ennek a férfinak. Csak bal lábbal kelt fel, vagy ő mindig ilyen undok? Rendben, igaz, ebben a kétöpercben mióta idejöttem megeresztett egy kis mosolyt, ami őszintének tűnt. De a mosolyból miért nem tud fülig érő vigyort varázsolni? Olyan nehéz lenne? Nem hinném. Nevetni, játszani és aludni a világ legkönnyebb tevékenységeihez tartoznak. Amúgy nem lehet azt mondani a srácra, hogy gonosz, egyáltalán nem hasonlít Szörnyella de Frászra. Na, az a szipirtyó a velejéig romlott, legszívesebben adnék neki egy taslit. Vagy kettőt. Egyszerűen csak a stílusa idegesítő, ahogyan válaszol... Borzasztó. Én sosem tudnék így viselkedni, rögtön rosszul lennék saját magamtól.
 - Ó, köszönöm - mosolygok kedvesen és akaratlanul is beletúrok a hajamba. Viktor megtanította hogyan kell használni a zselét, pontosan mennyit kell kinyomni stb. Egy ideig ő kreálta a séróm, de pár hete elkezdtem magamnak csinálni. Ez már művészet. Oké, nem olyan király, mint Viktoré, de nem is szörnyű. Pont jó. Törökülésbe vágom magam, a kezemmel pedig megtámasztom a fejemet és úgy bámulom csillogó barna szemeimmel a srácot, aki még a nevét sem árulta el. Második kérdésére rögtön felelek. Amúgy tökre érthető, hogy minden egyes diák megkérdezi, hogy mégis mi a lópikulát keresek én itt. Kicsit már unom, de mindegy. Én bármilyen kérdésre őszintén felelek. Tényleg.
 - Őőőő... Ja. Hétévesként könnyű az élet. Délelőtt suli, délután egy picike tanulás aztán a játééééék - válaszolok vigyorogva.
Bekapok még két cukrot, aztán a combon elkezdek dobolni a kis kacsómmal. Hihi. Olyan jól érzem magaaam! A névtelen belekezd egy jónak ígérkező történetbe, de aztán elhallgat. Pedig igazán elmondhatta volna mi volt, mikor még diákkánt itt ücsörgött. Imádom a sztorikat, persze csak akkor, ha happy end a végük. Viszont a következő kérdésemre nagyon gorombán válaszol, de ha egyszer nincs kedve játszani... Hátrébb húzom a popsim és az összes többi cuccom. Nos ezt azért nem vártam... Kedvesen is közölhette volna, hogy bocs, kisöreg, de sajnos most nem szeretnék játszani. Pedig olyan kafa lett volna bújócskázni... Mindegy, majd Viktorral. Legszívesebben felállnék és itthagynám, de nem ezt teszem, még maradok.
 - Háááát... Olyan húsz lehetsz. Ne haragudj, azt hittem benne leszel egy kis bújócskában. Tudod vannak felnőttek, akik szeretnek ilyen korban is játszani. Talán te nem tartozol közéjük... - kicsit lebiggyesztem a számat. - Mindegy... Amúgy hogy hívnak? Én Krisztián vagyok - felé nyújtom a kicsi kis kezemet, hogy férfiasan üdvözöljük egymást
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2014. április 8. 18:34 | Link

A nemreménytelen páciens

    Mindig is szerettem segíteni az embereknek. Egyszerűen a véremben volt, hogy odapattanjak és bumm, jókedvre derítsem őket! Persze itt most nem igazán ez volt a helyzet, mert szerelmi válság esetén szerelemdoktor kell! No persze nálam ezerszer jobb választás is akadna a kastélyban, de lelkesebbet biztos nem talál Leonie! Minden idegszálammal rá figyelek és erősen elemzem a fontolgatását és töprengését. Szóval akkor először is ki kell derítenünk, hogy szerelmes-e, ami ugye nyilvánvaló, de erre neki kell ráébrednie.
- Ha úgy érzed, hogy a Plútót is lehoznád neki az égről, az egész állatkereskedést megvennéd neki, megcsinálnád a világ legfinomabb sütijét és aztán neki adnád és szívesebben simogatnád az ő fejét, mint egy kiscicáét… - ekkor hatásszünetet tartottam. – Akkor a diagnózis bizony szerelem! – jelentem ki határozottan. Igyekszem a lány fejével gondolkodni, hogy szerinte mi az, ami felbecsülhetetlen, ami annyira cuki, hogy nehéz lenne überelni és amit jobban szeret, mint bármi mást, de beáldozná. Nem könnyű, nem könnyű…
- Csak egy délutánig szeretted? – ámultam el és teljesen tanácstalanul pislogtam. – Azt elhiszem, hogy ez nem tetszett Keith-nek, de hát hogy történt? – ragadtam meg a kezét és jelentőségteljesen, minden figyelmemet a szavaira fordítva pislogtam rá. Hiszen olyan nincs, hogy valakit csak pár óráig szeretek. Valakiért vagy nagyon odavagyok, vagy csak barát. De egy délutános szerelem nincs, egyszerűen nem létezhet.
- Tegyük fel, hogy Keith egy herceg! Akkor ő hősiesen szeret, a legmélyebb pocsolyán is átgázol érted, nem féltve fényesre pucolt csizmáját! A haját összekuszálja a szél, lovával vágtat a naplementében és éjjel az ablakod alatt udvarol neked. Virágokat viiiisz, szerenádoziiik, meg minden ilyen romantikus dolgot. De ha például nem szokott meglepni semmivel, akkor az rossz jel! – először mindenképpen tisztázni akartam, hogy milyen egy igazi herceg és a személyisége. Ez kell ahhoz, hogy felismerhessük. – Nekem már libbent fel a lábam, de az egy nagyon különleges fiú volt. Desmondnak hívták, jegyben jártunk, de aztán ő megcsalt és szakítottunk… - a hangom folyamatosan halkul és borzalmasan lebiggyesztem a számat. Azóta se találtam hozzá foghatót. Szívesen belekezdenék abba a sztoriba, hogy minden fiú ilyen, de Leonie-nak még van reménye, nem akarom elvenni. Egyébként… Hány évesek is vagyunk? Csak úgy mellékesen…
- De még lehetsz! Nem a koronád miatt fog szeretni, anélkül is így érez, csak ha korona van a fejeden, akkor azzal megmutatod, hogy a népe előtt is helytállsz, mert rangodban egyenlő vagy vele! – sütöm ki a végtelenül bugyuta választ, bár amilyen meggyőzően magyarázom, még én magam is elhiszem. Aztán a következő kérdésnél csücsöríteni kezdek. Nos, ezt nehéz lenne elmagyarázni.
- Az igazság az, hogy nem csináltam semmit. Mármint nyilván olyan voltam, mint általában, egyszerűen csak egymásra találtunk, úgy jött a hullám! De ezt érzi az ember. Ha átfut rajtad egy valami, amit nem tudok megmagyarázni és szinte érzed az elektromosságot kettőtök között, akkor nem kell semmit csinálnod, csak elcsábítanod – a végén még csettintek is egyet. Aztán mikor elkezdeném, hogyan tegye mindezt, kitör belőle a jajveszékelés és esélyem sincs közbeszólni, ehelyett megvárom, hogy lecsillapodjon egy kicsit és megint megragadom a kezét.
- Na figyelj. Ha tényleg szeretnéd ezt a Kieth-t, aki amúgy nem Keith, csak úgy hívjuk – forgatom meg szemeimet – akkor szerintem csinálj neki olyan meglepit, aminek nem tudna ellenállni! Vegyél fel egy aranyos szoknyácskát, meg egy szép felsőt és próbáld meg elcsábítani. Viselkedj úgy, ahogy szoktál, csak mondjuk néha érintsd meg akár csak „véletlenül” is a karját, de gyengéden. Mintha más jelentőséggel bírna az egész. Mintha a szíveddel érintenéd meg! – magyarázom neki hevesen gesztikulálva, majd mikor a végére érek hatalmas mosoly ül az arcomra. Hajrá Leonie!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. április 8. 22:00 | Link

Kölyök


Nagy jövő áll még fiatal barátunk előtt. Alig felnőtt és meg tud élni a saját lábán. Van háttere és segítsége, de most már tud boldogulni. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik meg tudnak élni abból, ami nem csak a hobbijuk, hanem a szenvedélyük, életformájuk. Chuck esetében ez a dobolás, nem éppen egy átlagos varázserővel rendelkező ember foglalkozása, de ő ránézésre is kiüt a sorból. Szóval ezt még elnézhetjük neki. Sokan mondják, hogy mi lesz akkor, ha valami történik és nem tud többet dobolni? Ilyenkor jön a srác válasza: Már most annyi pénzem van, hogy az utódaimnak is bőven jutna belőle. Fiatalos gondolkodás. Nem kell megijedni, azóta elgondolkodott és arra jutott, hogy tényleg el kellene kezdeni csinálni valamit. Arra gondolt, hogy kihirdetné, hogy tanítana dobot is, de hát ha ragaszkodunk más műfajhoz akkor mondjuk... Lehetne kviddics játékos, na jó ez viccnek is rossz; az kéne még. Még ő sem tudja, hogy mit tudna elképzelni magának, mondjuk nem is sürgős, ráérünk még ezzel bőven... A srác megköszöni azt, hogy Chuck megdicséri a haját, hát így is kell. Ebben a korban látszik, hogy már megtanították neki az illedelmességet.
- Gondolom. Használd ki a fiatalságot, annyit játssz meg legyél rossz gyerek, amennyit tudsz. Egy idő után már nem lesz rá lehetőség - kacsint a gyerekre. Chuck meg a jó tanácsai, kapott már ilyenért. Mindegy, nem most fogja elkezdeni, hogy elrontson valakit. Lehet sejteni, hogy ő sem volt a egy mintadiák, pláne nem jó gyerek. Neki kimaradt az, hogy a játszótéren lógjon gyerekkorában. Korán elkezdett dobolni, aztán, amikor eljött az ideje meg gyúrni. És visszagondolva annyira nem is bánja, hogy így alakult. Nyilván van, amin változtatna, de még nem rontotta el az életét. Legalábbis így látja.
- Hát majdnem. Ebben a hónapban leszek 19 - ellenőrzi a srác válaszát, aztán kijavítja. Ez még pont határ, még vagány, hogy idősebbnek nézi. Lassan viszont fordítva lesz: annak fog örülni, ha fiatalabbnak nézik. De az még messze van, addig foglalkozzunk inkább mással. Ráérünk még a korosodással foglalkozni, nem aktuális.
- Hát én annyira nem. Gondolom látszik - ránézésre tényleg nem tűnik túl humoros gyereknek, hát annyira nem is az. Jó, persze, tud humoros is lenni, de inkább a komor az alapvető hangulata. Ez jutott neki, meg a szörnyeteg, amit mélyen bezártak...
- Chuck - szóval Krisztián, a bátyja után sejteni lehetett, hogy magyar neve van, na mindegy.
Hősünk elfogadja a kézfogást, nem szorítja meg túlságosan, csak amennyire kell, nem szeretné, hogy a kölyök sírva fakadjon. Furcsa kép lenne ebből: egy tiszta, kisgyerekkéz, meg egy széttetovált felnőttkéz találkozik. Kézfogásnál pont jó, úgy lett felvarrva, hogy ha a pillanat után az illető megnézi Chuck kezét, akkor elsőre egy agresszív szempár villan a sajátjával szemben, mintha nem csak kettesben lennének...
- Nem riasztanak vissza a tetkóim, vagy a fültágítóim? - az ember ezt nem szokta megkérdezni, de nem ez a normális emberi forma. Főleg egy hétévesnek. Chuck ilyen környezetbe nőtt fel, szóval nyilvánvaló volt számára, hogy nála is be fog következni, amikor először varrat valamit. De jó is volt... Az első alkalom... Ünnepélyes, akkor még ide járt suliba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
Írta: 2014. április 10. 04:45 | Link

Bálint (elnézést a késésért)

Mivel szokatlanul jó időt hozott az április, fogtam magam, és kerestem valami kellemes pihenő-olvasó helyet, ahol kényelmesen eltölthetem a maradék időmet. Többen ajánlották a Rét nevű helyet, ami tényleg szép, és csendes, nyugis, nincsenek itt annyian, mint a könyvtárban. Mikor odaérek kedvenc könyvemmel, a Láthatatlan emberrel a kezemben, rögtön ki is szemelek egy padot, csakhogy kissé megkésve, mikor már ott toporgok,veszem észre, hogy valaki már telibe elfoglalta az egészet. Méghozzá egy fiú, aki nem igen tűnik ismerősnek, és nagyobb is, mint én. Az pedig nem mindig jelent jót.
- Öhm, szia. Nem baj, ha leülök melléd? - kérdeztem barátságosan, s reméltem, hogy pozitív lesz a válasz. A nemlegesre is előálltam egy B tervvel, sőt, C-vel is: a B opció, hogy keresek egy másik padot, A C pedig, hogy elheverek a fövenyen. Az is kényelmes végül is, de a beilleszkedés minimum ennyire fontos.
Jobban megszemlélve idősebb diáktársam is olvasott valamit, de a címet konkrétan nem láttam. Remek, ezek szerint tényleg jól ki lehet itt kapcsolódni. - gondoltam vidáman.
Udvariasságból vártam a válaszra, de azért csak nem bírtam türelemmel, csak azért is nekiálltam folytatni a regényt, ahol legutóbb abbahagytam. Zéta alakja tetszett, bár kissé idegenkedtem tőle. Talán ha abban a korban éltem volna, jobban megértem a cselekedeteit, így viszont marad egy fura figurának a szememben. Nem hiszem el! Komolyan. Képes volt erre csak azért a csajért, aki lehet, nem is szereti? Én úgy tudtam, ez fordítva szokott lenni...
Valahogy sose szerettem az ilyen típusú fiúkat, komolytalannak tűntek. Na, nem mintha én az lettem volna, sőt, többnyire nehezen vettem komolyan valamit, de akkor az már csodaszámba ment.
- Mit olvasol? - érdeklődtem. A könyvek és a zene volt az a két dolog, amivel meg lehetett oldani a nyelvem. Egyébként nem szívesen csacsogok, nehezen állok sztenderd nyelvre a hagyományos palócról.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 21 ... 29 ... 75 76 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék