Chuck

Annyira imádom a tavaaaaaszt! Főleg mert olyan, mintha már nyár lenne. Okés... még be kell járni a suliba, de hamarosan itt a szünet. Vagy nem? Mellesleg tökre nem izgat, hogy van szünet, vagy nincs. Általában délután szabad vagyok, mint a madár. Rendben, ez sem igaz. Viktorral legalább kettőtől háromig tanulok, aztán irány a szabad levegő! Sajnos az előkészítőben még nem szereztem barátokat, ezért ilyenkor egyedül szoktam róni az utcákat. Nos, most is épp ezt teszem. Lejárt a munkaidőm, szóval átadhatom magam a játék fantasztikus örömének. Persze Viktortól elkéredzkedtem, eszembe se jutna szó nélkül elhagyni gyönyörű hajlékunkat. Ki is tekerné a nyakam, aztán oda dobná a kecskéknek. Vagyis itt ilyen furcsa lények vannak... Szóval nem kecskének, hanem valami izének ajándékozná aranyos kis buksimat. A hátizsákom - mint mindig - most is a hátamon csüng tele étellel és itallal. Szökdécselve járom körbe egész Bogolyfalvát, ha pedig elfáradok lecsüccsenek az egyik padra, majd folytatom az utat, mint egy bátor kalandor. Azért egyszer-kétszer hátra sandítok. Ki tudja? Lehet Lexi, vagy Viktor a nyomomban van és minden egyes lépésemet figyelik. Mint a kémek. Csúcs. Mikor megpillantom a veszélyesnek tűnő rengeteget megcsóválom a fejem. Nem szabad bemennem, múltkor is majdnem pórul jártam, bár végül tök jót beszélgettem a lánnyalakinektetszikabátyám: Vagyis Lexivel. Kedves leányzó, az egyszer biztos és remélem össze is jönnek, ahogy mondják a nagyok. Mármint fogják egymás kezét, egymás fagyijából nyalnak és smaciznak. Pfúúúj de csúnya dolog az. Néha apa meg anya is csinálja előttem, ám olyankor kiiszkolok az adott helyiségből. Ez még nem nekem való, ahogy a horror filmek sem.
Egyszer csak az iskola kapui előtt lyukadok ki. Vigyorogva belépek, s a réten ugrándozom tovább, mint egy zerge. Azt hiszem nálam vidámabb kisfiú nincs is a Földön. Ekkor megpillantok egy... srácot aki inkább úgy néz ki, mint egy 20 éves férfi. Karján tetkók díszelegnek, fülét fültágító tarkítja, a haja pedig tökéletesen be van lőve, akárcsak az én séróm. Kicsit magányosnak tűnik, bár lehet ezt csak bebeszélem magamnak. Az ismeretlen talán nélkülem is tök jól elvan. Nem kérdezek semmit, pusztán lehuppanok elé nagy vigyorral az arcomon.
 - Hahóóó! - üdvözlöm egy nevetés kíséretében. Be kell vallanom: ma bolond gomba volt a menő, bocsánat! A táskámból kipakolom az édességeket és az üdítőket.
 - Szeretnél velem piknikezni?

Chuck

Amíg meg nem érkeztem Bogolyfalvára nem igazán társalogtam nálam idősebbekkel, ugyanis ők általában kicikiztek, elzavartak, vagy pusztán észre sem vettek. Kis pimaszok voltak, az egyszer biztos. Viszont itt nincs túl sok kortárs, az előkészítős gyerekeknek pedig már meg van a maga bandájuk, amibe nem túl egyszerű bejutni, így hát maradtak az idősebbek. Még Misi is betöltötte a 14-et, ezért mostantól őt is a kastélyban kell keresnem. Ő volt az egyetlen, akivel jókat dumáltam a suliban, erre nem elmegy? Bah... Hallatlan. Szóval ezért tök simán lehuppanok az ismeretlen srác elé, egy kicsit sem zavartatom magam. Ha nem kíváncsi rám majd elküld. De akkor szomorú leszek. Brühühü. Mellesleg a férfi olyan, mint egy hatalmas tetkós maci. Vicces. A tetoválások mindig is érdekeltek, olyan varázslatosnak találtam. Viszont ha nekem lenne, Viktor tuti levágná azt a testrészem, melyet tű által készített motívum lenne. Durva az én bátyám. Kipakolom a fűbe az elemózsiámat, de hiába kínálom a férfit, nem kér. Ó, pedig én csak kedves akartam lenni. Talán azt gondolja, hogy meg akarom mérgezni!
 - Hát jó... - mondom kicsit szomorúan, majd sikeresen felbontom a zacskót, mely mindenféle ízű cukorkákat rejt. Nyami. Rögtön bekapok egyet és rágni kezdem. Fincsiiii. Fejemet oldalra biccentem és kíváncsi szemekkel újra végig mérem a fiút. Nem tűnik rossz arcnak, egy ideig azt hiszem nem szedem össze a cuccaim és indulok haza, megfelelő társaságra akadtam. Asszem.
 - De, igen, ő a bátyám, most lett tanár. Hát nem csodálatos? Ismered őt? - teszem fel a költői kérdést, majd két cukrot tömök a pofámba. Biztos onnan jött rá, hogy rokona vagyok Viktornak, mert olyan vagyok mint ő, csak kicsiben. Ugyanolyan haj, szem és vigyor. Mindkettőnknek mindig fülig ér. Kivéve amikor nem. Néha nekem van rossz napom, néha neki. Akkor ellátogat hozzánk a szomorúság és egész nap a nyakunkon ül. Meg sem lehet tőle szabadulni! Szörnyen undok kis manó. Pfhú, de utálom! Aztán másnap összeszedi a sátorfáját és elköltözik, hála Istennek.
 - Csak sétálni indultam és hopp, itt lyukadtam ki. Hát te? Van kedved játszani? - kérdezem csillogó szemekkel. Milyen jó lenne egyet bújócskázni!

Chuck

Na jó, tévedtem. Néha velem is megesik, okés? Jóóó, gyakran, de most nem ez az érdekes. Inkább azt kéne kideríteni mi a fészkes fene baja van ennek a férfinak. Csak bal lábbal kelt fel, vagy ő mindig ilyen undok? Rendben, igaz, ebben a kétöpercben mióta idejöttem megeresztett egy kis mosolyt, ami őszintének tűnt. De a mosolyból miért nem tud fülig érő vigyort varázsolni? Olyan nehéz lenne? Nem hinném. Nevetni, játszani és aludni a világ legkönnyebb tevékenységeihez tartoznak. Amúgy nem lehet azt mondani a srácra, hogy gonosz, egyáltalán nem hasonlít Szörnyella de Frászra. Na, az a szipirtyó a velejéig romlott, legszívesebben adnék neki egy taslit. Vagy kettőt. Egyszerűen csak a stílusa idegesítő, ahogyan válaszol... Borzasztó. Én sosem tudnék így viselkedni, rögtön rosszul lennék saját magamtól.
 - Ó, köszönöm - mosolygok kedvesen és akaratlanul is beletúrok a hajamba. Viktor megtanította hogyan kell használni a zselét, pontosan mennyit kell kinyomni stb. Egy ideig ő kreálta a séróm, de pár hete elkezdtem magamnak csinálni. Ez már művészet. Oké, nem olyan király, mint Viktoré, de nem is szörnyű. Pont jó. Törökülésbe vágom magam, a kezemmel pedig megtámasztom a fejemet és úgy bámulom csillogó barna szemeimmel a srácot, aki még a nevét sem árulta el. Második kérdésére rögtön felelek. Amúgy tökre érthető, hogy minden egyes diák megkérdezi, hogy mégis mi a lópikulát keresek én itt. Kicsit már unom, de mindegy. Én bármilyen kérdésre őszintén felelek. Tényleg.
 - Őőőő... Ja. Hétévesként könnyű az élet. Délelőtt suli, délután egy picike tanulás aztán a játééééék - válaszolok vigyorogva.
Bekapok még két cukrot, aztán a combon elkezdek dobolni a kis kacsómmal. Hihi. Olyan jól érzem magaaam! A névtelen belekezd egy jónak ígérkező történetbe, de aztán elhallgat. Pedig igazán elmondhatta volna mi volt, mikor még diákkánt itt ücsörgött. Imádom a sztorikat, persze csak akkor, ha happy end a végük. Viszont a következő kérdésemre nagyon gorombán válaszol, de ha egyszer nincs kedve játszani... Hátrébb húzom a popsim és az összes többi cuccom. Nos ezt azért nem vártam... Kedvesen is közölhette volna, hogy bocs, kisöreg, de sajnos most nem szeretnék játszani. Pedig olyan kafa lett volna bújócskázni... Mindegy, majd Viktorral. Legszívesebben felállnék és itthagynám, de nem ezt teszem, még maradok.
 - Háááát... Olyan húsz lehetsz. Ne haragudj, azt hittem benne leszel egy kis bújócskában. Tudod vannak felnőttek, akik szeretnek ilyen korban is játszani. Talán te nem tartozol közéjük... - kicsit lebiggyesztem a számat. - Mindegy... Amúgy hogy hívnak? Én Krisztián vagyok - felé nyújtom a kicsi kis kezemet, hogy férfiasan üdvözöljük egymást

Chuck

Szeretek a szabadban mászkálni, persze úgy a jó igazán, ha társaságom is van, ezért csatlakoztam ehhez a férfihez. Pedig általában tartok a felnőttektől, legalábbis nem állok le velük csakúgy dumálni. Mégis miről tudnék beszélgetni egy húsz évessel. Okés, Lexi egy külön eset, vele könnyen szót lehet érteni, de az idősebb fiúkkal maximum az autókról tudnák dumálni, ami nem valami érdekfeszítő téma. Mellesleg ez a srác olyan menő csávónak tűnik, aki magasról tojik a gyerekek fejére. Nem vagyok vak, látom, hogy semmi kedve velem csevegnie, ám ettől függetlenül nem tágítok el innen. Végre találtam egy embert. Nem unatkozok. Juppí! Mondjuk kicsit lehetne kedvesebb... Mindegy. Azért annak örülök, hogy nem küldött el játszani a pokémonjaimmal. Még. Kérdéseire tisztességesen válaszolok, a dicséretet pedig megköszönöm, ez a rendje a dolgoknak, nekem így tanították otthon.
 - Rendben - vigyorgok rá ördögien. - Bááár rossz gyereknek nem annyira jó lenni, mert akkor egy csomó büntit kapok és a tesóm mérges lesz rám. Inkább a békét szeretem - mondom őszintén. Talán azt várta, hogy vigyorogva bóliontok egyet, de azért jobbnak láttam, ha tisztázom a helyzetet: én nem vagyok hatalmas csibész és azt szeretem ha otthon nincs veszekedés, a csend és nyugalom jobban bejön, mint a hegyibeszéd hallgatás. Milyen sok blablablabla hangzik el olyankor... Pff...
 - Mikor diák voltál sok rossz fát tettél a tűzre? - érdeklődve teszem fel a kérdésem. Eztán teszem fel a kérdésem, hogy van-e kedve velem játszani, gondolhattam volna, hogy a válasza nemleges lesz. Mégis hogy lehetek ilyen butus? Egy ilyen tetkósfültágítósmacsócsávó miért is bújócskázna velem? Hátrébb is húzódom, de ettől még nem emelem fel a hátsó fertályom és sétálok tovább. Nem-nem. Maradok még picit, beszélgetni van kedvem.
Elárulja a valódi életkorát, mire csak bólintok. Megigazítom az inget magamon. Na, most kellemetlenül érzem magam. Attól tartok bármelyik pillanatban kikel magából és hangosan elküld a fenébe. Márpedig ezt nem akarom. Idegesítő lennék? Lehet. Ha túl pörgök Viktor gyakran leállít. Jogosan.
A neve kicsit furcsa számomra, angolos, közben pedig kezet rázunk. Nem túl erősen szorítja meg a kacsómat, mellesleg a kis kezecském teljesen eltűnik az ő lapátkezében. Na, ezért nem szeretek kezet fogni a férfiakkal, ilyenkor még apróbbnak érzem magam. Pedig már szeretnék naaaagy lenni.
A következő kérdésén meglepődöm kicsit, de aztán vigyorogva válaszolok:
 - Óóó, dehogy - legyintek. - Újonnan az a divat, hogy mindenkit tetkót varrat magára, fültágítót tesz a fülébe meg ilyenek. Már tökre megszoktam. Sőőőt! Tetoválást én is szeretnék! Bár Viktor kiakadna ha rám kerülne olyan, mint mondjuk az a minta, ott - bökök rá arra a furcsa elefánt formára. Elég érdekes... - Mondjuk én szoktam magamnak rajzolgatni a vállamra, ha unatkozok. Nézd csak! - felhúzom az ingem ujját és felé nyújtom a bal karomat, amin egy iszonyú béna sárkány alakú motívum van. Hát elég gázul néz ki, de csak ennyire futja.
 - Te játszol valamilyen hangszeren? Mert én nagyon szeretnék gitározni, olyan menőn, mint a rock sztárok.

Chuck

Szeretek idősebbekkel beszélgetni, kivéve, ha arról van szó milyen kis gazfickó vagyok és inkább a tanuláson járna az eszem, nem pedig a csínytevéseken. Okés, ezt pár hónapja nem kaptam meg, bár ez sem igaz, ugyanis Viktor néha előkap és akkor jaj nekem. Különösebben nem zavar, olyankor bevetem a kiskutya nézést és hevesen bólogatok, aztén már minden meg is van oldva. Persze néha komolyan elgondolkodom ezeken, igaz, talán két percig ezek a komoly és értelmes témák beszöknek a fejembe, de azzal a lendülettel el is takarodnak, én meg rohanok játszani. Ráérek azon töprengeni mi lesz 11 év múlva. Nem igaz? De. Amúgy ez a srác nem akar engem leordítani, vagy kicikizni, (a társaságát is én kerestem fel) szóval nyugodt lehet a lelkem, ma nem muszáj bűnbánó ábrázattal bámulnom.
 - Á, szóval rellonos voltál... - vigyorgok. - Úgy hallottam abba a házba a rosszgyerekek járnak. Pedig te egyáltalán nem tűnsz olyannak.
És bumm! Füllentettem. Nagyon is rellonos alkat ez a fickó. A beszédstílus, az öltözködés, a millió tetkó és fültágító egy bajkeverő férfire emlékeztet. A jó fiúk nagy eseményeken ingben és vászon nadrágban jelennek meg, belőle kinézem, hogy bálban is simán megjelenne farmerban egy laza bő és fekete pólóban. Egyáltalán nem csodálkoznék. Amúgy Viktor irtó sokat mesélt már az összes házról és azt mondta a rellonból kerülnek ki azok az egyének, akik később börtönben végzik. Nagyon reméli, hogy én nem oda kerülök, nos én se repesnék tulságosan az örömtől. Én az eridonba akarok járni, ott a bátor és kedves emberkék vannak, nem hiába jutott oda a tesóm is.
A következő pillanatban egy sokkal királyabb téöára térünk át: a tetoválásokról kezdtünk dumálni.
 - Az biztos - hangosan felkacagok és a szememmel gyorsan végig vizsgálom újra az összes tetkót. Hú, de menők!
 - Köszönöm szépen - mosolygok kedvesen. Jól van na, még egy ici-pici hazugság. Viktor segített megrajzolni a sárkánykát, mert ha az egészet én műveltem volna, akkor még bitangabbul festene, fel sem lehetene ismerni. Pedig nem is rajzolok olyan borzasztóan....
Eztán átváltunk a hangszerekre, el is árulom az új ismerősömnek, hogy én nagyon szeretnék gitározni, minta rock sztárok. Na, végre ebytéma, ami mindkettőnket érdekel!  Azonnal belemerül a mesélésbe, én közelebb csusszanok - azért a tisttestávolságot megtartom - és érdeklődve hallgoatom. Néha bólintok egyet, aztán elvigyorodok.
 - Hűűűhaaaa... - kezdek bele a válaszba. - Az igazság az, hogy a szüleimnek még nem is vetettem fel a témát, nem tudom hogyan fogadnák. Azért a dob is nagyon zsír lehet, egyszer meghallgatám hogyan dobolsz. - mondom őszintén, majd hirtelen támad egy hatalmas ötletem.
 - Figyz, te nem tartasz dob órákat? Ha közelben nincs gitár oktató és a szüleim engednék, akkor szívesendobolnék. Na?