Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
FapiriTényleg azt hittem, hogy legalább az étkezőket nem fogják zavarni ezzel a nyállal, de Mihailék itt is kitettek magukért. Majdnem visszafordultam, amikor beléptem, a rívás kerülgetett, a sok tapadókorongos pártól. Mint egy oázis a sivatagban, amikor már majdnem szomjan halnál, úgy nézett vissza rám tekintélyét teljesen kieresztve a Rellon asztala. Azt nem mondom, hogy nem voltak ott párok, de valahogy ők normálisabban viselkedtek, mint a többiek. Felmerült a gondolat, hogy a varázsboltokból eltűnhetett a sok szerelmi bájital, mert azért ez túl sok, még az én vastag gyomromnak is. Mindegy is, átvágtam a termen, és kisvártatva már egy eridonos csajszi mellett ültem, ha már volt valamim – konkrétan két valamim – amivel elterelhetjük a figyelmünket a mai témáról, vagy éppen egy kicsit viccesebbé tehetjük azt. Viszont a köszönésemre nem reagál azonnal a barna, nagyon el van foglalva a kajával és a bambulással. Szóval, nem csak azonnal nem reagál, hanem még később sem, mint, ahogy azt elvárná az ember. Ez nem jó pont egy Rellonos asztalnál a másik házba tartozó bárkinek is, meg amúgy engem is gyorsan fel lehet cseszni az alapvető tisztelet nem megadásával. Végül, mintha egy varázscsengettyűt ráznának meg felette, felém fordul, de szinte azonnal oldalra kell döntenem a fejemet és a bal szemöldököm felemelve fixírozni kezdem a lányt, ahogy előttem hadonászik. Are you fucking kidding me?
- Nocsak, megszólaltál – mondom ki azonnal, ami eszembe jut, de végre talán elkezdjük a normális kommunikációt, mielőtt ráönteném az előtte lévő töklevet és otthagynám.
- Persze, hogy nem ismerlek - bírom, ahogy tükrözi a mozdulatom és most neki van félig felhúzva a szemöldöke. Még a végén szemöldökpajtik leszünk, öcsém!
- Oké, akkor legyél… Bea – vállat vonok és elfogadom a jobbját, amit határozottan meg is rázok, hogy tudja, nem nyúlbélával van dolga, hanem… velem.
- Nem, én nem vagyok ilyen nyál, hogy mindenki előtt smárolgassak, főleg nem tenném ezen a napon. Bár tény, hogy jó smárolni, de itt eszenek az emberek és elképzelhető, hogy nem kívéncsiak rám - ironizálok, miközben Bea kiszúr egy újabb párost, és hitetlenkedve nézi. Később ennek a hitetlenkedésének hangot is, csak egyetérteni tudok vele. Főleg mikor ráborítják a töklevének egy részét.
- Rá se ránts, kapsz újat – közben a pálcám egy intésére felszárítom a ruháját. Hát nem jófejség ez tőlem? Ez, igen. Közben a manók valahogy visszatöltik az italát is.
- Arra gondoltam, hogy… hát nem nagy valami, de van nálam instant perui sötétségpor – előveszem a kis csomagot, amit csak földhöz kell vágni és sötétbe borul a világ. – Ha bedobod alájuk, mielőtt megcsókolnák egymást… reméljük, a mellettük lévőt fogják, vagy legalább fejre állnak emiatt. Ráadásul elég nagy a hatósugárban lesz sötét, szóval… nagy röhögésre számítok a részünkről - ravaszkás mosollyal adom elő a tervem rá eső részét, miközben felmérem a terepet. Még jó, hogy a kung-fu pontos távolságok bemérésére is megtanított, úgyhogy, ha eljön az idő, akcióba léphetek. Magam elé húzom a saját töklevemet és várom, hogy tetszik-e neki az ötlet.
|
|
|
|
|
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV
Pirinyó
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
|
Zétény Szemöldökpajti  [zárt] A ,,Végre megszólaltál'' megjegyzésre nem is reagálok semmit. Valahol végül is jogos, de most komolyan, körülnézett ez a gyerek egyáltalán? Kábé nincs is a teremben olyan személy kettőnkön kívül, aki nem épp extázisba esve élvezkedik valaki ölében, szájában vagy torkában... Kivéve talán a tanári kart. Hmm... És már támadt is egy szerintem igazán zseniális ötletem. - Azt nem mondtam, hogy nem egy eldugott, setét sarokban tennéd. - sandítok rá. De valóban, végig nézve rajta ő sem tűnik egy nagy valentinozós gyereknek. Sőt, elsőre kifejezetten romantikátlannak látszik. Persze ki tudja, mit rejteget a világ elől, de azért az alapján, amit eddig láttam belőle, szívesen megnézném, milyen, mikor ő is átszellemült állapotba kerül. Biztos nem lenne olyan kemény, mint ezek a szerencsétlenek, akiknek valószínűsíthetően amúgy sem lehet olyan túl sok tartásuk, de azért valamennyire csak-csak... Hirtelen eszembe jut a zsebemben lapuló üvegcse, és egy pillanatra gonosz kis vigyor fut át az arcomon a gondolatra, de nyomban el is tűnik. Elhessegetem. Rosszul is elsülhetne... Na, majd hozza a helyzet.A pólóm esete zökkent ki úgy igazán, de a srác elintézi helyettem. Egy kedves mosollyal bólintok, köszönetképp. Lehet, kissé szűkszavú vagyok, ami azt illeti, nem szoktam ilyen lenni, de van valami abszurd ebben a szituációban. Ahogy előveszi a sötétségport, rögtön vidám-cinkos mosoly terül szét arcomon. - Ó, látom, készültél! - nyomban ki is kapom a kezéből a kis csomagot. - Még sosem használtam ilyet, de mindig ki akartam próbálni. - vizslatom örömmel, majd eszembe jut egy korábbi gondolatom, és újból felpillantok a mellettem ülőre. - Szuper ötlet! Viszont, ha már így benne vagyunk a mókában - fogok bele ártatlan arccal - , neked hogy tetszene, ha elmaradna ma a tanítás? - biccentek egyet a tanári kar asztala felé, remélve, hogy érti, mire gondolok, közben pedig összeszedem az első üres kupát, amit találok az asztalon. - Ha ügyes vagy, még szórakoztatóbbá tehetjük ezt az egészet, mint elsőre gondoltad. Csak annyi lenne a dolgod, - mutatom meg a kupát, majd töltök bele valamennyit a földön talált üvegcséből. Nem valami kicsi ahhoz képest, hogy mi van benne, és még a szer fele is tekintélyes adag. Legalábbis, ha olyan, mint amilyet a kedves nővérkémmel itattak meg pár éve... Hú, rémes volt. Akárcsak ezek. Ráadásul napokig tartott. Valamennyit áttöltök a folyadékból a kupába, de hagyok az üvegben annyit... Nos, nagyjából egy fejadagot. Szükség esetére. Sose lehet tudni... Ezután az üvegcsét egyik kezemmel visszacsúsztatom a zsebem mélyébe, míg a másik, a fiú felől levő kezemmel átnyújtom a kupát a Rellonosnak - hogy ezzel odamész a tanári asztalhoz és elosztod a kupa tartalmát az italaikba, amíg én elterelem a figyelmüket. Szerintem egy ideig eltart majd a hatása. Én itt megvárlak, ha visszajöttél, mehet az éjszakai jelenet is. - nézek rá vidáman, lélekben már készülve a kacagástól fájó hasra. Most már egész szép kilátásokkal telinek tűnik a reggel, a néhány perccel korábbi felálláshoz képest. Már húzom is elő a pálcámat, gyomromban izgalommal telve, mert hát mégis tanárokat fogunk megtréfálni. Néhány suhintással átveszem az uralmat pár szív és girland felett. Két emberalakot alakítok belőlük, melyek látványos mozdulatokat téve két oldalról megkerülik a tanári asztalt, hogy mögötte szerelmetes táncot lejtsenek egymással. Nem egyszerű ennyi tárgyra koncentrálni egyszerre, de fiatalabb koromban egyik kedvenc játékom volt különböző tárgyak lebegtetésével történeteket alkotni, így egy pár fokkal egyszerűbb a dolgom. Mindeközben reménykedek, hogy a tanárok a diákságnak hátat fordítva figyelik majd a kedves kis jelenetet, elérve ezzel, hogy ne érzékeljenek majd ottan, az asztal túloldaláról semmit abból, amit mi itten, az asztalon innen - vagy épp rajta - művelni fogunk. Vagyis inkább bajtársam. Mert hát én minden szó nélkül is készpénznek veszem, hogy aki ilyen cikkekkel a zsebében mászkál a hétköznapokon, az bármikor kapható egy kis tanárokkal való viccelődésre is. Ha vállalta a rábízott küldetést és visszatért, újból egymás mellett ülve nézzük a párt, én pedig cselekvésre készen markolok rá a kis poros csomagra. Azonban ennek meg kell adni a módját. Rásandítok a fiúra, aki valami okból még mindig látványosan közel tartja magához a poharát. Elég furcsa. Mint aki vigyázza. Tulajdonképpen, körülnézve el kell ismernem, hogy érthető módon, de... Ó. Hát persze. Nos, ha te is, én is. - fogalmazom meg magamban, majd szemébe nézve, arcomon elégedett félmosollyal emelem koccintásra a poharam. - Boldog Valentin-napot! - majd kortyolok kettőt, és mindvégig tartva a szemkontaktust, végül jó erősen - meg persze jólesően - földhöz vágom a poros-zacsit, sötétséget borítva ezzel az egész Nagyteremre.
|
|
|
|
|
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV
Pirinyó
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
|
Anastasia,,Egy kutatás fontossága néha felülírja a szabályt.'' Végül is, ez eléggé néhának, tekintve, hogy a helyzetem igencsak egyedi. Ráadásul először szegek szabályt a Bagolykőben - a tény pedig, csupán a napokban érkeztem, a helyzetet tekintve abszolút mellékes. A hölgy szemügyre veszi, mivel igyekszem gyarapítani ismereteim e kései órán, és nem is mond rá semmit. Mit is mondhatna? Intelligensnek tűnik, feltehetően már rég összerakta a puzzle közepét legalább. Az igazat megvallva, jelen pillanatban különösen értékelem diszkrécióját. Vagyis, értékeltem, amíg meg nem szólalt mégis. Bár ez a megnyilvánulás inkább volt együtt érző, mint gúnyos, vagy igazából mint akármi más, és mégis rendkívül nyílt és tárgyilagos. - Köszönöm. - mondom, kissé meglepve. Jelenlegi küllemem ellenére valóban valódi büntetésre számítottam. Végül is, nálam sokkal rosszabb sorsú diákok is kiérdemelték már, vagy tévedek? - Értettem! Igyekezni fogok a későbbiekben. - Ígéretet nem teszek, mert esélyes, hogy lesz még ilyenre precedens. Minden esetre az esetleges büntetőmunka nem ijesztene el. A ,,kétkezi munka erősíti a jellemet'', ahogy nagyapám mondotta mindig. Nos, erről nem nyilatkozhatok, minden esetre annyi biztos, hogy ha kétkezi feladatot kell ellátnom, nekem az általában felüdülést jelent. Olyankor érzem igazán, hogy van időm magamra, a lelkemre, gondolataimra. Alkalmat ad a fejben történő rendrakásra is. - Azt hiszem, ki fogom bírni valahogy. - mosolygok már én is a velem szemben helyet foglalóra. Eddig kifejezetten szimpatikusnak tűnik. Valóban hálás vagyok neki a megértésért, még ha kicsit vágytam is a munkára. Most azonban, ahogy beletemetkezik a dolgába, és én is visszatérek az enyémhez, újból szembesülnöm kell a kilátástalanság érzésével. Hogy még se adjam át magam neki teljesen, egyszer csak megrázom magam, és hirtelen felindulásból előszedem a farzsebembe rejtett noteszom és tollam, miket már korábban a megfelelő méretűre zsugorítottam annak érdekében, hogyha így ébrednék, ne maradjak íróalkalmatosságok nélkül. Nyomban körmölni is kezdek, leginkább jegyzeteket bájitalokról, bűbájokról, füvekről, mindenről, aminek köze lehet a méretváltáshoz. Eleinte csak a növesztők neveit, illetve ha van nekik, más fontos tulajdonságit jegyzem le, később már a kicsinyítőket is. Ki tudja, talán ott rontom el mindig, hogy csak a növekedésre koncentrálok a helyett, hogy a zsugorodás módjait és miértjeit kutatnám... Igen, ez lehetséges... - állapítom meg és rögvest neki is veselkedek a kicsinyítő hatású bűbájok kikeresésének. Már találtam ki ki is írtam pár dolgot, mikor tüsszentésre leszek figyelmes. - Egészségére! - pillantok fel a papírból, de mikor vissza hajolok, ismét tüsszent. - Egészségére! - mondom ismét, majd megismétlem harmadszor, de mostanra teljesen kizökkenek. Leteszem a tollam, és újból az ismeretlen hölgyre figyelek. - Kívánjon valamit! - mondom mosolyogva, mert ugyan a tüsszentés nem kellemes, három egymás után következő hapciért jár a keksz kívánság. De nem állok meg ennyinél. Mostanra annyira telegyűlt a fejem, hogy kénytelen vagyok kicsit mást csinálni, ami valamilyen tekintetben aktív, ellentétben a bambulással, de nem is kapcsolódik a könyvhöz meg a témához. S ugyan a világért sem zavarnám meg jótevőmet éjszakai teendői elvégzésében, de ha már úgyis megszakadt a koncentrációja, kihasználom az alkalmat. - Megkérdezhetem, hogy ön miért van itt ilyen későn? - kérdem oldalra döntött fejjel, őszinte érdeklődéssel. Valóban kíváncsivá tett, mert ahogy elnézem, valóban nem valami sűrű a könyvtár forgalma ilyenkor, vagyis talán a hölgy is valamilyen égető problémával érkezett. Ki tudja, talán tudnak segíteni egymásnak...
|
|
|
|
|
Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
Fapiri- Nem, de nem vagyok legilimentor, hogy kitaláljam a gondolataid. Mondjuk, ők sem kitalálják – legyintek, de nem sokáig élvezhetem a normális beszélgetés folyamát, mert a lányt leöntik. Elhárítom a katasztrófát – egy nőnél azért simán lehet, hogy annak találja, márpedig az Eridonos már inkább nő, mint lány – és máris előhozakodok neki a tervvel. Amint megmutatom neki a port, látom, hogy a sztereotipizált bátrak között is van olyan, aki benne van egy kis mókába, főleg, ha más kárán fogjuk ezt végrehajtani. Elégedetten nézem, ahogy örül a sötétségpornak, és már látom, hogy ő fogja eldobni, úgyhogy meg is erősítem ebben. A bizalomhíd épül, de a tartószerkezetek még labilisak, így, hogy a csavarok jól meg legyenek húzva, nekem is adnom kellett valamit. Ja, a port is én adtam, never mind. Oldalra biccentett fejjel, de kíváncsi szemekkel és tágra nyílt fülekkel hallgatom az ötletét. Elpillantok a tanári asztal felé, csak egy ismerős van, Strakhova, de róla meg azt hiszem paranoiás, szóval nem egyszerű a kérés. Na, meg, ha ő a bátor, miért én csináljam. Ja, én vagyok az eszes és ravasz, így már értem.
- Hát ez elég botor dolog volt – kezdek vele és csettintek a nyelvemmel mellé. – Jobb lett volna, ha az üveget adod oda. Most vihetek egy egész kupát a tanár asztalhoz, á, nem feltűnő – ingatom a fejem hitetlenül. – De szerencséd van, mert van egy hasonló kancsójuk – én inkább annak mondanám, nem kupának -, így azt viszont ki tudom cserélni. Te olyan rendes vagy, hogy itt megvársz, öcsém, komolyan. Innen jól megnézed, csak ne lennél ennyire bátor Eridonos – röhögök, de én vagyok a Farkas, ő csak Piroska, szóval magamhoz veszem a kupát, és lassan elindulok a tanárok felé, mintha amúgy kifelé igyekeznék. Amikor már kiszúrható vagyok, hirtelen girlandokból és szívekből álló táncoló párocska indul el a tanárok felé. Néhány azt nézik, hogy ki lehet ez, de nem reagálok, majd megnézik maguknak. Úgy teszek, mintha engem is elvarázsolna a dolog, ami azt illeti, egész ügyes és kreatív, és várom, hogy a tanárok vére ne felém nézzenek. Amint ez megtörténik, elindulok és a tanári asztalnál egy gyors mozdulattal kicserélem a két kancsót, majd lassan hátrálok, és aztán visszafordulok és elindulok visszafelé zsebre vágott kézzel, aprót vigyorogva. nyilván a szabad kezem van „eltéve”. A Rellonosok mozgolódni kezdenek, én csak egy pajkos kacsintást küldök feléjük, majd visszaülök Bea mellé. Magamhoz veszem a töklevem és várom, hogy akcióba kezdjen a vendégünk.
- Magának is kisasszony – vágom rá, majd koccintásra emelem a poharat. Iszunk és nekem pedig a szemem eltűnik a lányéban, majd követi a kezét, közben a perifériámban felmérem a távolságot. Nos, a kung-fu ebben nagyon nagy segítséget ad, valószínűleg e nélkül nem is tudnám megcsinálni, amit akarok. Miközben visszafelé jöttem még az előbb, szépen lecsavartam a rellonos bájital zárókupakját, és készenlétben tartottam az ujjaim között, hogy ha eljön az idő, cselekedhessek. Amint sötét kezdett lenni – ez a por szinte azonnal azt csinál, 2 másodperc és te is sötétben leszel -, máris előhúztam, de úgy, hogy ne legyen feltűnő, majd gyorsan lejátszottam magamban, hogy hol lehet Bea töklevet és beleöntöttem a bájitalt. Aztán szépen visszaügyeskedtem, és lezártam az üveget a zsebemben, majd vártam, hogy a sötétségpor hatása elmúljon. Közben pedig hallgattam a tompa puffanásokat, a hitellen felkiálltásokat, hangos nyögéseket, meg a sok „au”-t. Ennekmeglétét röhögéssel fejeztem ki a nagyérdemű felé, a Rellonosok hangosan nevettek, amikor rájöttek, hogy mi történt. Aztán nagyjából egy-másfél perc múlva kitisztult a világ. Még mindig ugyanúgy tartottam a töklevet, és vadul vigyorogtam Beára.
- Odanézz – mutattam egy vérző ajkú lányra, majd egy másik párosra, akik a fejüket fogdosták. A Rellon asztala röhögésbe fulladt, a tanárok közül egy pár furcsán kezdett viselkedni. De engem jobban foglalkoztatott, hogy a baleseteseket vizslassam. Persze egyből kiabálás kerekedett, de senki nem lépett, majd a párocskák, is nevetni kezdtek, elrontva a bulimat. Régen legalább verekedtünk, most meg kínjukba nevetnek.
- Nos, hogy tetszik? – kérdezem, majd újra koccintásra emelem a poharam. Bármi lesz is, én iszom az enyémből egy jóízűt.
|
|
|
|
|
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV
Pirinyó
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
|
Zétény[zárt] - Nem kitalálni kellett volna, csak nem túlgondolni. – mosolygok. Viccesek az emberek, mindig ezt csinálják. Ha mondasz nekik valamit, már azelőtt kikérik maguknak, mielőtt bármi sértő tartalom lenne benne, mert már zsigerből belekombinálják. - Ügyes gyerek vagy te, látom rajtad. Meg fogsz birkózni a feladattal. - felelem némi szarkazmussal a csipkelődésre. Van egy stílusa a szépszeműnek, meg kell hagyni, de ma valahogy pont erre van szükségem. Vagyis, az elmúlt hetekben már erre lett volna. Illetve hónapokban. Így pontosabb. – Ne aggódj, drága, nem rád fogok figyelni. Amíg odavagy, én intézem a többit, te csak várd ki a megfelelő pillanatot. – mondom egy huncut félmosollyal. Ahogy nézem elsétálni, továbbra is ott motoszkál fejemben a gondolat, hogy szívesen megnézném őt bódultabb meg boldogabb állapotban. Van benne valami furcsa, talán a stílusa, vagy a markáns arca teszi, akárhogy is, érdekelne, hogyan hatna rá a bájital. Nem biztos, hogy pont úgy, mint erre az üresfejű csapatra. Minden esetre most az elterelésre vagyok kénytelen koncentrálni, a fiú ráér később. Talán a tesóimnak mégis igazuk volt, tényleg rossz házba keveredtem... Legalábbis ők mindvégig arra fogadtak, hogy velük ellentétben engem a Rellonba osztanak majd. Valamikor bizonyára így is lett volna, még 14-15 éves koromban. Ha akkor kerülök ide, kétségtelenül igazuk lett volna, de az elmúlt pár hónapban túl sok minden változott. Bár így sem az ő házukban kötöttem ki. Megvárom, míg a kékszemű akciója végeztével kellő távolságra kerül a tanári kartól, majd a táncoló párból egy egybefüggő, a tanári asztal feletti egybefüggő spirált kezdek keringetni a szívekből, végül egy rájuk hulló szívesővel fejezem be a műsort. Mint aki jól végezte dolgát, fészkelődni kezdek, kissé kifordítom a székem a másiké felé, így jobban ráláthatok az egész teremre és társaságomra is. Gondolok egyet, és gyorsan, míg a szépszemű a többi Rellonossal van elfoglalva, fogom az üvegcsét, lecsavarom a tetejét és állítva beteszem a széke alá, hogy könnyebben elérhető legyen számomra, ha úgy döntök, használni fogom. Kényelmesen hátra dőlve, már keresztbe tett lábakkal ülve várom őt vissza. - Nos, meg vagy elégedve a műsorommal? – kérdem az uraságtól, közben már a következő akcióra készülve a pálcám az ölembe teszem, hogy megmarkolhassam helyette a poroszacsit. Mikor már majdnem megindítom a mozdulatot, veszem észre, hogy a másik mennyire ügyel poharára, és hogy oda-odasandít az enyémre. Hát így állunk. Azt már megtanultam az évek alatt - magamból és másokból kiindulva is -, hogy ha valaki valami rosszban sántikál, hajlamos abban az időben védekezésbe is fogni. Persze az ilyesmi nem feltűnő, de elég eleven fiatal voltam, igencsak élénk fantáziájú társasággal megáldva. Ráadásul, ha az ember lánya már kijárta a gimit, de nem ám bejárósként, hanem egy igen picuri albérletben, felügyelet nélkül, fiúkkal-lányokkal vegyesen élve, nos, sok érdekességet tapasztal meg az unatkozás ellenszere gyanánt egymás ellen minden létező csínytevést kitaláló fiatalok mellett és –ként. Lényeg a lényeg, az érzékeim igencsak kiélesedtek, ha csínytevésről van szó. Megfogom hát poharam, abban a hitben, hogy ha végig kezemben tartom, nem fog kísérletezni semmivel a sötétben. Így legalább koccintunk is, az úgyis olyan jól illik az összképhez. A sötétség beálltakor feltörő hangok egyre nagyobb zűrzavar beálltára engednek következtetni, főleg, mikor már pár lány sikongatni is elkezd, és székeket hallok felborulni. Megmosolygom a szituációt, de egyelőre másra koncentrálok. Érzetem én, hogy kelleni fog még nekem az a bájital. Még a világosság visszaállta előtt magam elé képzelem az üvegcsét, felé mutatok a pálcámmal, és elmormolom a varázsigét. Feltűnésmentesen lebegtetni kezdem, egyenesen a szépszemű háta mögé. Szerencsémre nagyon magával ragadja a körülmények látványa, és épphogy, de van időm észrevétlen a kezében tartott poharába csurgatni a folyadékot. Majdnem le is bukok, mert mikor éppen vigyorogva ellebegtetem az üvegcsét, felém fordul egy pillanatra, de csak azért, hogy mutasson valamit. A siker örömére és a káoszra én is felszabadultan nevetni kezdek. Nem semmi, el kell ismernem, valóban jó ötlet volt a sráctól a por. A sérülteket látva valahogy nem tudom sajnálni őket, elvégre az én lelkivilágom is határozottan sérült korábbi látványuktól, bármilyen szép dolog is a szerelem. Apropó, szerelem. Odasandítok a tanárok felé, ahol közel sincs akkora zavargás, mint a diákok körében. Nyilván megszokták a hirtelen állapotváltozásokat, mert nyugodtan ülve szemlélik a történteket, míg némelyikük elkezd furcsán viselkedni, és igen mély egymásra figyelő diskurzusba folyni. Valószínűleg a bájital hatása. A kedvencem egy párocska, ahol a fiú épp ölelve csókolná a lányt, a csajszi meg teljesen bepánikolva vinnyog, mert észrevette, hogy eredetileg nem annak a csávónak a társaságában volt, de ezt szerencsétlen képtelen lekommunikálni. Mindeközben a hölgyemény valódi párja a földön fekve simogatja a fejét, csávókám nője pedig hisztérikusan fakad sírva a látványra, hogy kedvese megcsalja, és karjaival össze-vissza csapkod maga körül. Persze mindez egyetlen pillanat alatt leszűrhető a jelenet intenzitásából és a személyek elhelyezkedéséből. - Figyeld azokat a szerencsétleneket. – böködöm meg Zétényt a pálcámmal, majd az illető csoportra mutatok. Szó szerint folyik a könnyem a nevetéstől, láthatóan még a mellettem ülőnél is jobban élvezem a helyzetet. Miután a nép összeszedi magát, és megnyugszik, nekem még mindig beletelik kis időbe, míg be tudom fejezni a nevetést és letörlöm az utolsó könnycseppet is, de nem csoda, ebben a nevetésben nekem hihetetlenül sok feszültségem szabadult fel. - Hú, erre kimondhatatlanul nagy szükségem volt! - válaszolom arcomat fájlalva a még mindig tartó vigyorgástól. - Hónapok óta nem nevettem ilyen jót. Sajnálom, hogy vége, el tudtam volna nézni még egy darabig. - mondom, de tudom, még nincs vége a mókának. Legalábbis részemről. Ahogy koccintásra emelem poharam, egy pillanatra átsuhan az agyamon, hogy talán nem szép ezt tenni azzal, akinek a reggelem ,,jó'', meg egyéb pozitív jelzőit köszönhetem, de hát ez van. Én se gondolhatok mindig másra. Kihasználom a koccintás illemszabályait, és végig kék szemeibe nézve, mit sem sejtve belekortyolok italomba. Közben próbálom szeme kifejezésének minden apró rezdülését elkapni, látni, milyen átmenettel és hová fog vezetni a változás az érzelemvilágában, amit italának hozzáadott tartalma vált majd ki belőle. Még sosem láttam, hogyan jut át az ember ezen a folyamaton, mindig csak a végkifejletet láttam, de igazán még mindig az érdekel, milyen lesz a Rellonos egyéni reakciója az egészre. Ahogy a srác arckifejezését tanulmányozom, hirtelen valamit magamon kezdek érezni. Vagyis magamban. Nem gyors, kimondottan lassú folyamat, de változás, méghozzá markáns, épp annyira, mint a kékszemű arcának vonásai. De bármilyen élesek is, neki kimondottan jól állnak... Ó, tessék, most jól behúzott a csőbe. - állapítom meg kissé kétségbeesetten, de már későn; a folyamat elindult, és csak átvészelni lehet, visszacsinálni már nem. - Te aztán elképesztően sunyi egy srác vagy. - mondom összehúzott szemmel, kihasználva, amíg még tudok neki ,,gonoszakat'' mondani. Nem, nem hagyhatom, hogy legyűrjön ez a fránya bájital!
|
|
|
|
|
Ajtay Brigitta Luca
INAKTÍV
Brigica| Brí| Brigu| "Briganti"| ABLak
RPG hsz: 43
Összes hsz: 157
|
Zétény és Bea~Ha lesben áll egy cápa, áldozatra várva, khm XD~//Bocsánat, nem bírtam megállni XD//Mit sem sejtve mentem le ezen a szép Valentin-napi reggelen a Nagyterembe, igyekeztem úgy tenni, mintha nem érdekelne az egész. Mintha nem érdekelne, hogy a családom szépen tönkre vágta az életemet azzal, hogy nyíltan kinézték Tomit a származása miatt. Dühös voltam, hogy beszélni se tudtam Vele, mert nem volt hajlandó egyszerűen szóba állni velem. Került, mint paraszt a kolerát, ha tehette. A sötétséget észlelvén nem tudom hova tenni, szerencse, hogy pálca nélkül soha nem teszem ki a lábam a hálókörletből. Egy egyszerű Lumos segítségével vettem erejét a problémának, hogy eltaláljak a zöld asztalig. Dühösen zuttyantam le a megszokott kis helyemre, mit se törődve azzal, hogy ki ült éppen velem szemben. - Öhm, Zétény… ideadnád a sót, kérlek? – próbáltam kedves lenni, és nem pokróc mód elhajtani magam mellől az embereket. A párocskák nyali-fali játékától kedvem lett volna instant a gyengélkedőre rohanni, és valami hülyeség elleni gyógyszert kérni. Mostanában nem voltak elérhetők a barátaim, még az a kevéske sem, mert mindegyik becsajozott vagy bepasizott. Hogy utálom én ezt a napot. Úgy voltam vele, hogy nem csak egy napon kötelező szeretni a másikat, hanem az év minden napján, persze, nem egy rossz dolog, ha kedveskedünk a másiknak, de most ezt miért nem lehet megtenni minden különösebb ok nélkül? Egy teljesen random váratlan napon sokkal jobb az ajándékozás, mert a másik nem fog számítani rá, és a boldogságfaktor is nagyobb. Persze, ilyenkor jön az olyan maradi vagy-kezdetű litánia. Szerintem ebben semmi maradiság nincs, ha egyszer szeretek valakit, akkor azt konstans kell, és nem csak évente egyszer kifejezni.
|
|
|
|
|
Angelica Black Wing
INAKTÍV
extekergő
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
|
MasaElnevetem magamat, de aztán gyorsan abba is hagyom, mert néhány diák odafordul felénk, és megsemmisítő pillantásokkal mérnek végig. - Nem, nem LLG, bár talán egy kis köze van hozzá. - lehalkítom a hangomat, és megvárom, míg mindenki visszatér a könyve fölé. - Arról lenne szó, hogy elkezdtem animágiát tanulni. Mivel tudom, hogy te már le is vizsgáztál, így gondoltam tudsz segíteni. - Ez persze nen garantál semmit. Simán lehet, hogy Masa is végigszenvedte a mandragóra ízét. Mindegy, egy kis sóhaj után felteszem a kérdést. - Az lenne a kérdésem, hogy a mandragóra levelének az ízét nem tudom valamilyen étellel elnyomni? Az összes receptet végignéztem, de semmi jót nem találtam. Igaz, egyet sem próbáltam ki, de jóformán biztos vagyok benne, hogy nem a kovászosuborkás színessaláta lesz a megoldás.
- Ez az étel volt az utolsó, aminek a receptjét elolvastam, és arra jutottam, talán jól is jártam, hogy nem olyat kell egy hónapig a számban tartani. Talán ez a megoldás? Nem hiszem. Reménykedve nézek Masára, és várom a választ.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
Ange
egyenruha
Látványosan megborzongok, ahogy beriogat "kedvenc" tantárgyammal, és akaratlanul is közelebb hajolok, hogy oké, hát akkor essünk túl mihamarabb a rossz részén. Felvértezem magam, hogy mindjárt mehetek akromantulát irtani a szobánkba, vagy doxy-kat kergetni a vizesblokkba, esetleg kelpiket halászni az elhagyatott mosdók wc-csészéiből, és jelentkezik is a kalandvágy. Tekintetem csillog a várt kihívástól, már érzem is a homlokomba nyomódni egy szétszerelt földgömb tetejét, védelmi sisaknak álcázva, majd szépen lassan megnyugszom, ahogy szavai eljutnak a tudatomig. Óó, hogy animágia. Bólogatni kezdek ahogy vezeti fel a témát, bíztatva rá, hogy folytassa csak, figyelek.
Picit hátrébb dőlök, hátha a szebb tartástól felelősségteljesebbnek tűnök majd, és szimplán a pozitúra olyan kisugárzást kölcsönöz majd nekem, amitől varázsütésre minden választ tudni fogok. Nem hajolok el azonban annyira, hogy hangerejét feljebb kelljen emelnie.
- Ó - konyul le szám széle a kérdésre, és szomorúan rázom meg a fejem. - Én végigszenvedtem - vonok vállat -, nem tudok róla, hogy lenne ellene bármilyen módszer.
Akaratlan húzódik egy fintor az arcomra az íz emlékére, és kicsit a nyelvem is kinyújtom. Bleh. Életem legrosszabb ízű hónapja volt. Ne, ne nézzen rám furán senki, a hónapoknak igenis van ízük. Ha augusztusban sokszor ettem sárgadinnyét, akkor annak a hónapnak sárgadinnyeíze van. Egy hosszabb téli megfázás után így lesz a december gyógyszirupos... vagy ha eperízű ehető gyerekfogkrémem van akkor epres a szeptember. Aprópó eper.
- Ne akarj fagyit enni vele - borzongok meg - sokkal rosszabb mint amit el tudnál képzelni. Mikor kezdél bele amúgy? - húzom össze a szemöldököm, próbálva felidézni hogy siklottam el az infó felett.
|
|
|
|
|
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
|
- Kérlek, ne simogasd senkinek a lelkét. Lehet a fordítóm fordított valamit fére, de ez nagyon bizarrul hangzik - megborzongok, még a gondolattól is feláll a hátamon a szőr, hogy a belsőségeim között matat.
- Ilyenkor gondolj a bizalmam poharára. Hiába kísért a kíváncsiság, hogy vajon Misi bácsi hogyan akar megbüntetni mert rossz kislány voltam, gondolj arra, hogy akkor összetörik a pohár és nagyon szomorú leszek - próbálok neki tanácsokat adni. Nem szeretném, hogy pusztán a kíváncsiság miatt nekem pár héten belül ki kelljen találnom valami giga nagy büntetést, hogy lássa mennyire összetörte a szívemet, pláne így, hogy a vizsgaidőszak is itt lesz nemsokára, amikor a könyvtárak úgy csurig vannak töltve, mint cunami idején a...nem ezt nem mondom ki, azért ez már mégiscsak morbid humor.
Felajánlok neki egy jutalmazó rendszert is, hátha ez jobban beválik, cukrot a farkasnak kampányom pedig úgy tűnik nyitott fülekre talál.
- Igen, feltétlen fogok szólni a tanári gárdának, hogy sózza...adjanak neked valami szép dalocskát az évnyitón illetve évzárón. Azonban én nem ilyesmire gondoltam, hogy barátkozz. Nem akarok rád erőltetni semmiféle emberi kapcsolatot amit nem akarsz. Szerezz pontokat. 20 pont, egy tény. Ne verekedj, minden hónap ami verekedés illetve veszekedés vagy balhé nélkül telik még egy tény. Na, így megfelel? -előre dőlök a székemben, kezem feléje nyújtom, hogy ha nincs kifogása ellene megkössük ezt a nagyon felnőttes egyezményt. Nem tűnik elsőre annak a bunyózós, mindenkibe belekötős embernek, ha pedig azért üt vissza, mert valaki piszkálta akkor...az is baj khm igen az is baj. Azt hiszem a magyar elvek szerint az, de majd még átlapozom újra az erről szóló könyvem.
|
|
|
|
|
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
|
Mr. Csepreghy
most lebuktál | ki ez a kommandós?! | love my styleA kijavításra megemelkednek szemöldökei, visszafojtott nevetését csupán szája szélén megjelenő gödröcskéi árulják el. Igazán nem szeretné zavarba hozni a másikat, de nehéz megállnia, hogy nyíltan mulasson az eridonos viselkedésén. Ezt a jeget a következő kérdés töri meg, mikor is a helyzet abszurditása végképp napvilágot lát.
- De, nagyon is - jó kedélyűen kuncogni kezd és szíve szerint adna egy puszit a kisfiú homlokára vagy arcára, de talán túl korai, így ehelyett csak szórakozottan mosolyog esetlenségén. Kár is kellemetlenül éreznie magát, Jules közel sem látszik emberevőnek, hiszen nem is az. Ha mondjuk ugyanezt a monológot Felagundnak nyomta volna le, volnának kétségei a sikerét illetően, de itt még közel sem tartunk. Legfeljebb házsártosságában hasonlít a bájitaltan tanárra, ez pedig épp elegendő.
Elégedetten biccent egyet, bizonyára rengeteg életet ment meg azzal, hogy megállítja Petya partizánakcióit. Már épp gondolná, hogy akkor ez ennyi volt, mikor önmagát meg nem hazudtolva, a srác folytatja, Jules pedig ismét felnevet. - Igen, de szerintem ez a lábon kihordott infarktusomból egyértelmű volt - hamiskásan somolyog, mikor végre rátérnek a lényegre: Petya érdemeire. Elismerő pillantásokkal illeti az elhangzottak után, bár magában sokkal inkább gondolja, hogy mennyire édes. Ha lehetne kisöccse, biztosan ilyet szeretne, de már nem lesz, szóval be kell érnie Petyával, belőle is épp csak egy találkozásnyival.
- Te aztán nem vagy semmi. A folyosók rettegett őrzője - akárha egy cégért mutatna, a levegőben húzza végig kezét. Képzeletben már megjelentek a betűk egymás mellett, szép sorban, s kiadják az ajkai által formát szavakat. Ez az illúzió csupán csak egy pillanatig tart, mielőtt visszafordulna az eridonoshoz, óvatosan saját órájára sandítva közben. - Na jól van Kisördög. Csak így tovább, kapcsold le a rosszalkodókat. Még látjuk egymást - rákacsint és mielőtt meggondolhatná magát, egy apró puszit nyom a göndör fürtökbe, hogy kikerülve a fiút eltűnjön a folyosó sötétjében. Ennyi izgalom mára bőven elég volt.
|
|
|
|
|
Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
Fapiri és Brigi- Ügyes trükk, hol tanultad? – valódi érdeklődés csillan a szemeiben, tényleg tudni akarom, hogy ezt a kis bűbájt honnan tanulta. Mindig jó új tudásra szert tenni, mert ezeket nem csak egyféleképpen lehet használni, máskor is jól jöhetnek, akár szorult helyzetben. Mondjuk, egy ilyen girland-páros ráugrik az áldozatra és jól összecsomózza a kezeit, na ugye?!
Csel a cselben, trójai faló, mindenki annak mondja a trükkömet, aminek csak akarja, de bejön. Elhitettem vele, hogy a perui sötétségpor – ami egy kőzet, úgyhogy ki tudja miért ez a neve? – hatalmas mókát hoz majd, és biztos vagyok benne, hogy így is lesz. De én szeretem a viccet túltolni, szóval kap egy kis bájitalt, ami majd egy kicsit feldobja az amúgy milyen rossz kis napját, persze csak később. Megtörténik a káosz és a bájital is a helyére megy, szóval elméletben minden a legnagyobb rendben. Mire kivilágosodik, sok-sok idióta még maguknál is idiótább helyzetbe kerül. Hát, most jól ki lesztek röhögve, öcsém! Nevetek és mutogatok, Bea pedig szintén ezt teszi, és valamiért a pálcájával is játszik, nem figyelem igazán. Mondjuk rájuk robbanthatna pá konfettit, hogy teljes legyen a gyönyör. Végül elégedetten koccintok vele másodjára is.
- Örülök, hogy idetaláltál és tényleg jó móka volt, Bea! Én a következő évig, ahol ugyanezt csinálhatnánk – nevetek fel, majd iszom egyet, meg éppen válaszolnék valamit Beának, amikor valaki elkéri a sót. Hogy mi van? Itt a káosz közepén, röhögésen túl, valaki sót kér a kajájához. Felvont szemöldökkel fordulok el, valójában nem is néztem igazán Beát, csak bambultam és befelé gondolkodtam, de biztos úgy tűnt, hogy őt nézem. Fő az udvariasság, csak vigyázni kell, hogy oda ne égjen, öcsém! Szóval odafordulok show-girl felé, hogy ki ez, aki tudja a nevemet is és nincs pálcája, hogy magához hívja a sót. Bevallom, meglep a leányzó fekete hajzuhataga, meg ismerős vonásai. Talán láttam már a „káhá”-ban, de a neve nem ugrik be. Viszont a mosolya… az olyan Izás, és milyen szép szemei vannak, hmm. Hirtelen elfeledkezek mindenről, az új préda jobban megmozgatja a fantáziám, mint jelen pillantaban bármi más is. Sőt, valamiért bárgyúbb vigyor jelenik meg a vártnál az arcomon, de azt szerencsére tudom még korrigálni. Csak nézek rá, és álmodozni van kedvem, ahogy… elmegyünk valahová kettesben, Merlin! Ő lesz az igaz! De miért? Mert elkérte a sót és a só az megfűszerezi az életünket, akár csak egy édes csók? Miket beszélek, öcsém?! Az ujjaim, mintha csak lábak lennének lassan „járni” kezdenek a só felé, majd végül megkaparintom azt.
- Hát persze kedves… ne haragudj, de még nem hallottam a neved, elárulnád? – hát olyan bájos hangom kérdezem, hogy szerintem a torkán akad majd a szó. Ennyire kedves Zéténnyel még biztos nem találkozott senki. Felpattanok és senki másról tudomást nem véve megkerülöm az asztalt, egy fejbólintással elhessegetem a fekete csoda mellől a rellonos gólyát és odateszem mellé a sót. Felkönyöklök az asztalra és felé fordulok.
- Parancsolj, a sód. Hogyhogy nem vettelek még eddig észre téged, hiszen eléggé feltűnő jelenség vagy – kérdezem, és közben a szemeit nézegetem. A barna csokimasszát, amibe menten beleolvadok, awww. Nem tudom mi történt, de ez valami csodálatos érzés, ennél már csak ez a lány a csodálatosabb. El fogom venni feleségül! De, hogy ma az enyém lesz, az tuti, öcsém!
|
|
|
|
|
Radetzky Bercel
INAKTÍV
RPG hsz: 200
Összes hsz: 558
|
Babóca  Mi nem ünneplünk Valentin napot. Nem azért, mert ünnep tagadók lennénk, vagy mert izélnánk azon, hogy de hát ez olyan amerikai és fújuj, hiszen Halloweenkor is pörgünk, mint állat, csak nálunk ez egy születésnap. Médi nagy napja. Médi pedig ma tizenöt lett, én meg csak nézek ki a fejemből, hogy mégis, ez hogyan történhetett. Mikor nőtt meg ennyire? Randiképes korba lépett, és aggódom, hogy az első fiúk annyira összetörik majd a szívét, hogy a soron következőket ő küldi majd a padlóra.
- Borzalmsak.
Felelem vigyorogva, és követve őt, szintén eldugom aaz értékes fiolákat, hogy aztán nézelődni kezdjek, természetesen azért oda-odapillantok Edit felé is, hogy senki se akarjon vele kekeckedni, de úgy nézem, hogy ő rendben lesz.
- Idén nagy fába akarom vágni a fejszém, egy eridonost akarok.
Learatnám a babérokat vele, ha összejönne. Egy eridonosnak már csak a jelleme is olyan, hogy azzal képtelenség ellenség nélkül leélni egy életet, vagyis biztos vagyok benne, hogy van olyan, kire mindenképpen furcsán hatna a szer, már csak azt kell kitalálnom, hogy melyikőjük lehet olyan, akin még derülni is jót lehet.
- Cukormérgezés? Bájos halál.
Nem mintha nagyon szeretnék meghalni, de inkább lefoglalom a tekintetem és az elmémet azzal, hogy a tömény csokira és a cukorszívekre gondolok, meg arra, hogy azért valamivel életem értelmét is meg kellene szivatnom, de nem tudom, hogy ma mivel lehet az embereket felbosszantani. Mindenki olyan nyálas.
- Kérdésedre a válasz. Az, amit a Navine asztalánál csinálnak arra jó, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy stoppolva van a pasi vagy a csaj, ahogy őket elnézem, inkább a csaj az, akiről szeretné a fiú, ha tudnák, hogy foglalt. A másik meg az, hogy feltétlenül meg kell mutatni, hogy van valaki az életedben.
Én tök jófej módon viselem a karikagyűrűm, manapság még a többi kiegészítőm is ehhez választom össze. Nem is tudom, hogy mi lesz a következő, elkezdek stylisthoz járni. Az alkaromon, és a majmokon végigsimítva nézek körbe, de még mindig nem látom a tökéletes alanyt.
- Amúgy meg nem is tudom. Érzéki, bizalmas dolog a nyelves csók. Nem kell túltolni, és akkor rendben van.
|
|
|
|
|
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV
Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
|
Kazi mester - A léleksimogatás?
Lepillantok a fordítómra, megforgatom kicsit, kellemetlen lenne, ha a nulladik percben befuccsolna, azért annyira csak nem lehet olcsó példány, jó pénzt fizettem érte. Inkább a fogalommal van a baj, és a homlokomra is csapok.
- Ja vagy úúúgy! Nem szándékozok senkinek a mellkasába belenyomni a kezem, ez tényleg bizarr. Um, szépeket mondani, udvarolni, kedveskedni.
Próbálom más szavakkal megfogalmazni a lélek simogatását, de így meg olyan furcsa az egész. Mint a vicc halála. Ha el kell magyaráznod, úgy már nem az igazi. Úgy már csak olyan “nyeh”.
- És ha előtte szólok, hogy megpróbálom majd megtenni? Mondjuk, hogy egyik éjjel feltett szándékom betörni a tanulmányi osztályra és egy korábbi diák aktáját ellopni? Vagy valami ilyesmi.
Mondjuk ezt vehetjük annak is, hogy én szóltam, nem? Ez olyasmi egészen. Csak ha meg bekövetkezik, és lebukok, akkor nem biztos, hogy ő is így értelmezi. De, technikailag szólás volt, szóval a lelkiismeretem tiszta. Már csak az a kérdéses, hogy mondjuk meddig tart ezt az információt elfelejtenie annyira, hogy ne kapjon frászt a ténytől, hogy én a tanulmányin vagyok. Talán egy hónap? Másfél? Mondjuk. Másfél hónapig relatíve jó kislánynak kell lennem. Azért ha teljesen jó vagyok, az is gyanús, meg ha ezt holnap megcsinálom, az is. Szóval nem. Most tudom, hogy nyugton kell maradnom. Van ebben az emberben valami furcsa, ami kivívja, hogy a dolgokat kimondjam. Alapból persze őszinte ember vagyok, csak ezeket a dolgokat inkább nem mondom ki. Ez pedig nem hazugság. Csupán csak lelkiismeretes csend. Persze, így nehezebb lesz a dolgom.
- Értem. Nos, mindenképpen célszerű lenne, ha valaki nem szomorodna el.
Nem szeretném én ezt, hogy azt se, hogy a csalódottság kiüljön az arcára. Köszönöm szépen, ebből kiváló szakmai tapasztalattal rendelkezem, ugyanis, amióta csak az eszemet tudom, a családom csalódottan néz rám. És mondhatnánk, hogy eggyel több vagy kevesebb már nem számít, de az igazság az, hogy számít. Fogalmam sincs, hogy hány csalódott arc lesz még itt, akiknek valamilyen oknál fogva majd nem felelek meg.
- Nem verekedhetek, mert akkor bontja a kiadóm a szerződésemet. Pedig sokan tök jó pénzeket kaszálnak ám a műbalhéval.
Nekem mi jutott? Az igazi balhé, oda már nem is kíván az ember műbalhét, ahol az igazival is ki lehet tapétázni a falat. Viszont arra, hogy nem kell kötelezően barátkoznom, nyugodtan sóhajtok. Ez a része legalább rendben lesz. Ha nem kötelező, akkor kivitelezhető. A kötelezőket nem csípem.
- Húsz pont, per titok. Rendben van. Ez eléggé vállalható. Vizsgaidőszakban pedig a kiváló, ugye?
Már alkudozok, hihetetlen vagyok, tudom. De élvezem, ó de még mennyire, hogy élvezem ezt.
|
|
|
|
|
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV
Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
|
FarkasPajtás - Nos…
Erre nehéz lenne bármit is mondani, hiszen valljuk be, a legerősebb farkasos viccel indítottam, ami csak létezik a világon, és akkor mi van? Nem érti. Éppen ő, akinek aztán a leginkább értenie kellene. Nevetnie kellett volna, és Ó-zni, helyette meg csak hagyja, hogy a lecsapni való labda magától leessen, és a kínos csendben hallgassuk fokozatosan halkuló pattanásait és a kínos visszhangokat. Hát ez nem sikerült. De! És ezen van a hangsúly: Én nem adom fel. Nekem ezt a szituációt meg kell nyernem. Engedjük el, hogy miért cuki, nem fogok neki magyarázkodni. Helyette újra töltöm a fegyverem. Célra tartok, és tüzelek. Aztán… semmi.
Csak a koppanás. Szó szerint és átvitt értelemben is, mert ha nem farkasszem, akkor farkaséhség, de nem. Ez a viccem is, ahogy keletkezett, úgy érett ki, méghozzá fájdalmasan, én pedig legyengülve, mint Superman a kryptonite-tól, esek össze, és a szó szerintben koppan a fejem az asztalon, még szerencse, hogy nincs előttem se tányér, se kajamaradék. Tisztelem azt, aki kulturáltan tud étkezni.
- Oda se neki Belián.
Emelem fel a kezem, hogy legyintsek egyet, miközben a homlokomról a fejem átfordítom a bal orcámra, és ahogy fekszem ott az asztalon, és nézem a tanári kart, ahogy egymással dumcsiznak, azon gondolkozom, hogy hol rontottam el. Én tudom, hogy ő egy farkas, hát érzem a szagát, és neki is tudnia kéne, hogy én farkas vagyok. De helyette mi van? Ő közli, hogy jól van lakva - amúgy egészségedre -, én meg mint Chidori a Full Metal Panic!-ból fekszem az asztallapon, mintha Sōsuke mondott volna valami olyat, amitől egyszerűen lehetetlen nem kiakadni. Ha az animében lennénk, akkor tuti, hogy még egy olyan kis kilehellő jelenet is lenne benne, ahol a lelkem ez után a törés után dobbant a testemből, teljesen érthető lenne. Teljesen.
- Odett vagyok, ha láttál már Havi Igézőt, vagy bírod a főleg pop stílusú zenéket, akkor hallhattál már énekelni, amúgy vérfarkas, de mindegy, ez már így nem is olyan vicces.
Nem emelem fel a fejem, csak fekszem ott, és csendesen szenvedek. A hangom is monoton, egyhangú, mintha nem éppen most közöltem volna vele egy #ohmygod információt. Hát úgy néz ki a világ tényleg nagyon furcsává vált. Egy farkas, aki nem vevő a farkasos poénkra… mi jön ezután egy előkészítős, aki bedobja magát, hogy ő is farkas, lógjunk együtt? (Hahahaha, nos, igen.)
|
|
|
|
|
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák
hercegnő
RPG hsz: 190
Összes hsz: 417
|
Brümi- Eridonos? - kérdezek vissza. Nem is lepődöm meg, Berci nem az a személy, aki a könnyű szórakozást keresné. - A navisok alapból olyanok, mint akik be vannak bájitalozva - és tényleg, elég csak rájuk nézni és az ember szinte látja az őket körbevevő, repkedő kis szíveket. Egyébként nem célozgatni akarok - tényleg nem! -, ez egyszerű tény, ezt a tesó is beláthatja. - Nekem mit ajánlasz? - kérdezem, miközben szemügyre veszem a felhozatalt. Levitás? Eridonos? Mi alapján kellene választani? AZ vicces lenne, ha mindenki kapna és az egész kastély, leszámítva persze kettőnket a szerelemtől elködösülve járkálna órákig? Vagy napokig? Ugyan...senkinek sem lenne jó, a navisok egyébként is simán felforgatják a gyomrom azzal, amit leművelnek két asztalra tőlünk. Most azt kívánom, bár a fallal szemben ülhetnék és nem kellene ezt látnom. - Nem ebbe fogsz belehalni. Majd a választott pirosod keze által, ha megtudja, mit tettél - vigyorgok rá alkotás közben. Tökéletes kalóriabombát hoztam össze neki, meg hát magamnak is. Hümmögve, kis falatot vágva hallgatom a kifejtést. Szerintem elég lenne megfogni a kezét annak, akit szeret az ember, nem feltétlenül kell a manduláját is megnyalogatni. - Nekem is van valaki az életemben - megvonom a vállam, aztán betömök a számba egy falatot. Kár, mert Berci folytatja és nekem eltorzul az arcom, esküszöm, mindjárt öklendezni kezdek. Még, hogy jó a nyelves csók?! Hogy lehet olyasmi jó? - Mindjárt hányok - nagyot nyelek, hogy leérjen a falat és ne a tányéron kössön ki megrágott állapotában.
|
|
|
|
|
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
|
Min Jong - Kérlek - mély nevetésemből szarkazmus érződik ki. Semmi hasonlót nem várok el tőle, azonban azt sem merném kijelenteni, hogy nem élvezném, ha mondjuk egy napig a sarkamban loholna. Elképzelni azt a néhány arcot, aki komoly beszélgetésbe próbálna lebonyolítani velem. A ház ügyeiről próbálna összemakogni valamit, aminek fele nem is értelmes, mert azt figyeli csak, hogy ahogy én helyet változtatok Min Jong is mögöttem. Rémes orosz humor.
Helyet foglalok a kávém javát kiittam bögrémből. Kicsit félreteszem pihentetni a maradékot, aztán figyelmem a másik könyvtárosnak adom.
Hümmögve hallgatom végig a történetet. Nem szólok bele, akkor sem, mikor szünetet tart néhány pillanat erejéig. A könyvesbolt más téma, kellemes, de nem szívesen űzném, mert akkor sok remek könyvtől kéne naponta búcsút intenem. Ami mindig szomorú számomra. Egy újabb elvesztett történet, egy újabb elvesztett lélekdarab.
- Szóval egy kvibli - jegyzem meg nyersen. Nincs bennem ellenszenv velük kapcsolatban, nem ők tehetnek arról, hogy a mágia nem fogant meg testükben.
- Miért maradtál a varázsvilágban? Nem fáj ránézni nap mint nap arra, hogy mit tehetnél meg, ha szerencsésebb lettél volna? - kérdezek rá, kíváncsiságom nem rejtem véka alá. Még nem volt alkalmam kviblivelel leülni beszélgetni, a kérdés pedig régóta újra meg újra felmerült bennem, ha valakiről kiderült, hogy mi. Ideje már végre válaszokat kapni.
- Kéred az enyémet? Még maradt - ajánlom fel, ha bólint átengedem. Neki jobban kell, legalábbis így érzem.
- Lényegében nem szakmát váltottam csak iskolát, egy ideje már könyvtáros vagyok. Szeretem a könyveket, szeretem a munka nyugodtabb oldalát. Nincs nagy indoka - vonom meg a vállam.
|
|
|
|
|
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
|
Felvonom szemöldököm. Kicsit túl konkrét nekem ez a kérdés. Zavart érzek az erőben, nem látszik rajta, hogy viccelne. Ha viccelne is miért viccelne ennyire részletekbe menően. Arcomon nem ül ki a gyanakvás. Inkább értetlenség, hogy miért beszél badarságokat a lány.
- Mit akarna egy diák mások aktáival? Ha esti mese kell, mert nem tudsz aludni olvas Egri csillagokat - rázom meg a fejem mélyet sóhajtva. - A meleg tejnél is biztosabb altatóbomba.
Valószínűleg a túlmagyarázás miatt ilyen a regény, vagy csak az ízlések mások, a kor pedig már változott azóta jócskán. Akárhogy is van, azt egészen biztosra ki merem állítani, hogy diák ezt a művet élvezni nem tudja. Kivéve néhány mazohista Levitást.
- A kiadó gyermeknevelde is lett? - döbbenek meg, pláne, hogy a műbalhék tényleg komoly pénzeket is hozhatnának a konyhára. Persze ha Angyalkám édesem üt először, akkor meg sokat bukhatnak, ez olyan lutri, amit úgy tűnik nem kockáztatnak meg.
- Oh igen, jó is, hogy mondod. Nem kellene rá tanulnod? Már az ajtón kopogtat a rengeteg üres lap, amiből akár titkokat is kihozhat, ha ügyesen írja meg - ez magamnak is figyelmeztetés, a vizsgaidőszak nem csak a diákok számára jelent változást. Házvezetőként jobban oda kell majd figyelnem rájuk, nem akarom, hogy bárki túlterhelje magát. Illetve a meglepetések is kiosztásra kellene, hogy kerüljenek lassan, nem hoznak szerencsét, ha nincs a diákok tulajdonában.
- Van még kérdés?
|
|
|
|
|
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV
Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
|
Kazi mester Vállat vonok arra, hogy mit is kezdhetnék velük, pedig vicces lenne erre is az őszinte választ adni: Meglesni, hogy ki az én testvérem. De nem teszem, inkább csak csilingelően felnevetek arra, hogy olvassak Egri Csillgokat.
- Azt hittem, nem szeretne megbüntetni.
Márpedig - Sajnálom Gárdonyi - maga lenne a büntetés egy ennyire vontatott művet olvasni. Viszont ha már könyvtáros és könyvet ajánl, akkor megpróbálkozom azzal, hogy a kedvében járjak.
- Ne aggódjon, művelt vagyok. Fejből idézek az Ember Tragédiájából, vaaagy az Aranyemberből.
Kapva kapok az alkalmon, lábaimat leengedem, közelebb hajolok, és az asztal másik felére felfektetve alkarjaimat nézek Kazi mester szép szemeibe. Szeretem, ha meglephetem a másikat, és remélem, hogy ez most sem lesz másként. Tudom, hogy a hangom megváltozik valamennyire, hogy könnyű szerrel tudok incselegni, kedveskedni, és tudok akár vérfagyasztóan kimért is lenni. A kedvenc részem belőle talán kicsit az utóbbira hajaz inkább, van benne szenvedély, bosszú, elégtétel és jég, nagyon sok hidegség. Egy pillanatra se, tétovázok, miközben beszélek, mintha tényleg egy komoly szerepben lennék, mintha ez most a valóság volna.
- Igen! Úgy van! Én voltam az, aki meg akartalak ölni! S bánom csak azt, hogy mért nem találtalak jobban! Te voltál életemnek átka - te fehér arcú kísértet! Miattad lettem nyomorult, elkárhozott. Meg akartalak ölni! Tartoztam vele a sorsnak. Nem volna nyugtom a másvilágon, ha ezt meg nem kísérlettem volna. Nézd, ott van méreg elég, hogy akár egész nászseregedet megölhettem volna vele. De énnekem a véred kellett. Nem haltál meg, de én szomjamat kielégítettem, s mármost meghalok én! De még mielőtt a pallos lecsapna a fejemre, adok a szívednek egy tőrdöfést, ami soha meg nem gyógyul; aminek a sebe kínozni fog a legboldogabb ölelés közben is! Most én esküszöm! Ide hallgass, Isten! Szentek, angyalok, ördögök, akik vagytok az égben és a pokolban! Úgy legyetek irgalommal hozzám, ahogy igaz az, amit mondok.
Elmosolyodom, ahogy a végére érek, és remélem csak, hogy tényleg meg tudtam lepni. A színpadon egy énekesnő is szerepet játszik, noha nem olyan jót, mint amilyet egy valódi színésznő, de azért, azt hiszem, nincs oka panaszra.
- A kiadó egy gyáva nyúl lett, de ez magának kedvez. Kapott egy édibédi farkaslánykát.
Nem, ez így nem igaz, de értem a célzást, jobb lesz, ha hagyom és elkotródok tanulni, mert még a végén plusz egy évig a nyakán maradok. Szegény Kazi Mester, így se tudja, mire szerződött.
- Nincs mester. Léptem tanulni.
Még vigyázba is vágom magam, tisztelgek, és csak utána intek, hogy kifelé induljak. Muszáj lesz kiválókat és húsz pontokat gyűjtenem. Micsoda követelmények!
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
Itt a végén akkora káosz lesz majd, érzem a zsigereimben, hogy nemhogy öröm, egyenesen életmentő lesz kimenekülni az ajtón. A szokásosnál csendesebb, mégis, élettel telibb a terem a korai órákban, halcuppogás jobbról, balról röhögés, meg az előbbi srác sóhajai. Biztos rossz ajándékot választott, vagy semmit sem, vagy fogalmam sincs, miért kéne kidobni egy pasit. Ja, de van, viszont az ő okát nem tudom kiolvasni a tányérom tartalmából. Nem válaszol továbbra sem, nem akar róla beszélni, én meg megértem. Körbenézve sem nagyobb a felhozatal, ez a csendes sarok, úgy néz ki, sikerült az asztal azon felére ülnöm, ahol még az épp egyedül rostokló tagok vannak, vagy egyenesen a szinglik oldala, fogalmam sincs. Tekintetem elidőzik a szőkén, mert ő az, aki megfogja a pillantást és ott tartja magán, még akkor is, ha épp bóbiskol, majd csak eztán kezdek megint enni. Nem nyugszik a népség, én is figyelek mindenfelé, amint a falatot rágcsálom, vagy épp fülelek, sose tudni, nem-e itt hallok valami olyasmit, amit máshol biztos nem. De túl zsibog, így hamar fel kell adnom.
Réveteg bambulásomból végül az ráz ki, hogy valaki elsüti a mágusvilág ultimate poénját és buligyilkosát – vagy épp annak alkotóját, sose tudni. A sötétségpor akkor lenne jó, ha most én is tudnám, mi a francért kellett eldobni. Már csak a hatás közbeni sikolyok megérték bizonyára a tulajának, szerencsére ülök és semmi más nincs a kezemben, mint egy villa, nagy kárt nem tudok másokban okozni, elvégre, egyikre sem haragszom magam körül, hogy belevágjam akár csak gondolati szinten. Így, nem sikítok, nem szólok semmit sem, csak kinyúlok a poharak irányába. Amint elült minden és a kárfelmérés ideje érkezik el, úgy emelem ajkaimhoz a kupát és kortyolok egy nagyot. Elsőre le sem esik, miért ízlik ennyire az édessége az italnak, talán épp aranyhalmemóriám zavar meg, és nem emlékszem, hogy kissé fanyaron szeretem azt a kávét, de újabb korty, pár siránkozó jajgatás a másik asztaltól visszazökkent a valóságba és mire a korty leér és belebámulok a pohárba.
- Oppá – csendesen jegyzem meg és a szemköztire emelem a tekintetem. A szőke. És ez tuti az ő itala is. Nem, mintha amúgy szájfájós lennék ilyentől, de gyors leteszem és mintha mi sem történt volna, úgy kapok a sajátom után, iszok bele, mintha eddig is azt tettem volna, majd folytatnám a reggelit. Alattomos dolgokról még mindig nem tudok, a lelkem nyugodt, a népség elvan. Nem durran és robban semmi, ami már jó jel, nem? Aztán, a végső falatok közben kezd valami furcsa lenni. Mintha a kávé forró lenne és még mindig innám, úgy terül szét végül valami melegség is odabent, önt el a fejem búbjáig, tölti ki eddig unatkozó és kissé álmos gondolataimat, vagy épp a tervet löki el, miszerint én most felállok és megyek a dolgomra jóllakottan. Nem. Amire én éhezem, az nem ezen a tányéron van.
A villa koppan az asztalon, ahogy kiejtem ujjam közül, tekintetem pedig újra megkeresi Ő-t. Sose éreztem ilyet és ez új, szédítő és... mindent visz. Jó érzés. Ajkaim elnyílnak kissé, sóhaj tör ki belőlük, mert sose ült ilyen közel hozzám, tudom, és ez.. ennél jobb nem is lehetne. Vagyis de. Szívem dobban egy nagyot, az általam nem ismert késztetés forrása pedig nem enged. Cselekedni kell. Lebukom az asztal alá, könnyen megy, beférek, de csak azért, hogy a másik oldalon csusszanjak ki. Nem lát, mert másokkal beszél és háttal, de ott vagyok. Akarom, hogy tudja, hogy ott vagyok. Nem ülök le, valamiféle isteni késztetés miatt térdelek fel a padon és mögé csusszanva, vállaira simítom ujjaim, hogy lassú, finom vállmasszázst kapjon. Olyan feszültnek néz ki sokszor, biztosan... biztosan kell ez, ugye? Kicsit izgulok, sőt, nagyon, de mindig azt mondtam, bátor vagyok, nem a pityergő, piruló kislányok.
- Folytassátok csak – mert páran értelmetlen pillantanak felé, nekem pedig mégis ez a legnagyobb pillanat az életben. Istenem. Nem, nem vagyok olyan bátor, de nem láthatja meg. Ő nem. Ő a minden mostantól.
|
|
|
|
|
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV
#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
|
Heppi velöntájnsz déj
enni kell / kis bájital belefér? A két srác eleinte alig mert megszólalni, pedig elég nagy hévvel böködte meg egyikük a vállamat. Mosolyogva fordultam feléjük, igyekszem tényleg a kedves mércét kimaxolni mióta itt vagyok, de félő, hogy a lánnyal történt incidens után a szilveszteri bulin, ez nem mindenkinek így jön le. Nem vagyok én olyan rossz gyerek, és bár a hiszti, amit levert ott, automatikusan arra késztetett volna, hogy ott hagyjam, mert nekem ez nem kell, de az elején tanúsított parányi megértése arra vitt végül, hogy visszamenjek és törődjek vele. Még akkor is, ha a megoldáshoz nem vitt közelebb, csak a saját maga bajait szajkózta, és meg kell mondanom, megfordult a fejemben, hogy egy üvegcse tartalma, puszta véletlenségből borul meg az ő pohara felett, és a legnagyobb véletlennek köszönhetően pillant rám pont akkor, mikor az elkezd hatni. Mert ebben az iskolában úgy terjednek a hírek, mint egy fertőzés; hallottam hírét, hogy elég hamar túllépett a dolgon, és ahogy Annie, úgy ez is sérti az egómat, de ugye kedves vagyok.
És sötétség. Nagyon élem a sötétséget, otthonosan mozgok benne, de ez még engem is meglepett. Ajkaimat összeszorítom, mert a szavak nem jönnek ki rajtuk, csak remélhetem, hogy a mozgolódás, ami körülöttünk forog nem a kezdetleges pániknak köszönhető, de hamar oda a bizonyosságom, amikor pár sikoly elhangzik, amit szintén nem értek. Mint ennek a szarnak az eldobását. Édes Merlin, nagyon humoros volt az egyik diák, így Valentin-nap alkalmából. Remélem legalább megérte, és a rellonosok a kipécézett lányoknak az italait teleöntötték mindenfélével, mert ha másra nem, erre legyen hasznos ez az elcsépelt faszság. Pillanatok múlva vagyunk ismét világosban, én rögtön az előttem álló srácokra emelem tekintetem, akik szintén így tesznek, végül csak összeröhögünk. Semmi értelme nem volt.
A beszélgetés tovább folyik a srácokkal, akik szerintem pár perc után rájönnek arra, hogy nem eszek embereket, vagy ilyesmi, és a kezdeti motyogások és nehéz szavak után elérünk oda, hogy kommunikálnak velem rendesen. A bállal kapcsolatban jöttek érdeklődni, bár érthetetlen, hiszen minden információt időben megosztottunk minden felületen, hogy azok eljussanak azokhoz, akiket érdekelhet, de ezek szerint kihagytunk valamit. Végül vállat vonva, halványan mosolyogva és teljesen cuki módon válaszolok a feltett kérdésekre. A beszélgetés hamar átmegy egy egyszerű párbeszédbe három srác között, mert a kezdeti feszültség eltűnt belőlük, és bár gyakrabban fürkészik arcomat elmerengve még így is, de ez simán belefér. Éppen összeröhögünk valamin, amikor megérzem a pad rezgését, majd a puha érintéseket ismét vállaimon. Mi a fasz van már? Ebben az iskolában mindenkinek vállfétise van? Megemelkedett szemöldökkel fordítom el fejemet az előttem állókról, hogy vállam felett pillanthassak hátra. A nemrég még velem szemben ülő lány nyomkodja éppen vállaimat, azért kékjeim a helyére villannak, de ott nincs, szóval valóban éppen ő masszírozgat itt, mintha mi sem lenne természetesebb, és ahogy fordítom vissza a fejemet felé akad meg pillantásom a poháron. Bassza meg! A bájital! Szemeimre teszem kezemet, halkan felnevetek, majd mosollyal arcomon nyúlok a kezekhez, hogy óvatosan toljam el őket annyi időre, amíg felé fordulok. Ha beleivott, akkor... nos, akkor igen. Megitta a szerelmi bájitalt, amit a kicsi Brightmore-nak szántam. Halkan nevetgélve emelem kékjeimet a lányra, a két srác a feledésbe merült már akkor, ahogy megéreztem puha érintését vállaimon. Ez egy fokkal izgalmasabb, és nem ellenük szól. Tényleg nem.
- Fülig szerelmes vagy, mi? - csóválom meg fejemet. Hogy is kell ezt kezelni egészen pontosan? - Ez mondjuk kurvára nem volt benne a tervben, de mindegy... - dörzsölöm meg szemeimet mutató- és hüvelykujjammal. - Mégis mit kezdjek most veled?
|
|
|
|
|
Anastasia Strakhova
INAKTÍV
Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
|
Piroska Belemerülök a kötetbe. Poros lapjain a megkopott sorok olyan okfejtéseket, igézeteket és értelmezéseket rejtenek, amik elgondolkodtatnak. A lányka velem szemben hasonlóan elhivatott átszellemültséggel jegyzeteli kifelé saját könyve titkos tudományát. Ez az éteri nyugalom azonban nem tart soká, ugyanis sorban egymás után sikerül hármat tüsszentenem. Fránya allergia. - Köszönöm! - mondom háromszor ezt is, hiszen jó kívánság érkezik a kis hölgytől. - Kívánjak valamit? - nézek rá csodálkozó, ártatlan tekintettel, majd mosolyom kiszélesedik - Rendben - hunyom be a szemem és kívánok, ahogyan azt kell - Remélem valóra is válik majd... - jegyzem meg halkan és kifújom az orromat - Igazából én úgy tudtam, hogy amikor tüsszentünk, akkor valaki ránk gondol éppen - egészítem ki megjegyzésemet még mindig mosolyogva. Remélem ez is igaz és azt is, hogy az gondol rám, akire most én gondolok. Na de vissza a könyvtárba és a jelenbe, ahol is a lányka éppúgy kijött a kutatása sodrából, ahogyan én magam. - Nekem is van egy kutatásom - válaszolom és felmutatom neki a könyvet - A lélek helyét keresem most éppen - vezetem ujjam egy ábrára, ahol egy középkori metszet mutatja a különböző testnedvek fakadópontjait, a lélek helyét, a szervek helyzetét és az aurákat is rétegenként, valamint a csakrákat. Mind a kilenc jobban ismertet. Mindezt színesben és mívesen elkészítve - Ön szerint a szívében van vagy az agyában lakik a lelke? - tudakolom. Egy olyan elfogulatlan ember gondolatai is lehetnek nagyon hasznosak, mint az övé. Fiatal kora ellenére is tudhat sokat. Nézőpontja lehet új vagy éppen pont ugyanaz, mint az enyém. Ráadásul most azt érzem mindkettőnknek jót fog tenni egy kis kikacsintás a kötetek lapjaiból. - Mit szólna egy kakaóhoz, ha már így ketten maradtunk? - vetem közbe és, ha rábólint az ötletemre bűvölök is mindjárt magunknak egy egy bögrével, amiket utána felruházok kilöttyenés gátló igézettel. Számára természetesen akkora bögrét alkottam, hogy az ideális legyen a méreteihez. Lehet vajszívűnek, vagy baleknak tűnhetek a szemében, mert nem adtam neki büntetőmunkát, hanem inkább megitatom kakaóval. Igen, lehet ez butaságnak tűnik. De én mindig is azt vallottam, hogy ha a diákok felé következetességgel, megértéssel és szeretettel fordulunk, akkor az számukra a későbbiekben sokkal hasznosabb lesz. Mire mentem volna azzal, ha most teszem azt fogkefével elmosattam volna ezzel a lánnyal a bájital labor összes bürettáját, kémcsövét meg Erlenmeyer lombikját? Szerintem nem sokra. Csak azt tanulta volna meg belőle, hogy az őszinteségéért büntetés jár és az minden, csak nem hasznos tanulság. Így marad a beszélgetés és a remélem neki is ízlő kakaó.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4909
|
.team fullmoon?. szemezgetés is. wtf.
 Ez most jobban meglepi, mint valami öblös, a hajszínétől a kislábujja állásáig kitérő öblös válasz, amelybe aztán talán még a hatszáz éves rokonai viszonylatát is beleszövi, de nem. Nos. Csak ennyi és látványos értetlenség. Valljuk be, lehet, hogy most jön rá, hogy nem az egyszerű eset és személy felé próbált nyitni, amúgy aranyosan, csak épp ő olyan, aki mellett elrobog a poén, mint valami gyorsvonat, de ha egyszer koppan... Vagy sosem. Pedig amúgy vicces gyerek ő, próbálkozik és állítólag megy is neki és tessék, most aztán végképp elvágta magát meg az esélyét arra, hogy együtt nevessenek meg minden. Meg kéne oldani valahogy, csak fogalma sincs. Néma, „tessék?” kérdéssel nézi tovább a nőt és vár, mert olyan kis türelmes, csak adja most a szájába a megfejtést kicsit, hogy aztán valahogy, valami hasonlóan kiengesztelje? Erre gondol első körben, aztán mégis, a másik feje koppan az asztalon. Megilletődve néz körbe, mintha már menteni akarná magát, hogy nem, nem ő volt, de mégis, csak nem úgy, ahogy hiszik és fogalma sincs. Figyeli, kicsit közelebb hajol, késztetést érez, hogy finoman megbökje, de nem, csak türelemmel vár.
- Öhm, minden oké? - nem, hogy lehetne, viszont ki kell mondania, ha tovább ül kukán, akkor jöhet az, hogy süket, agyalágyult és a többi. Kicsit az, de nem lényeg. Kínos ez, nézik is őket elegen, ő pedig belebámul a tányérba, lehet követnie kellene, arccal a maradékba és mormogni, mint valami bolhás, akkor lehet olyan szépen összecsengenének, mint a villák csörgése a tányérokon, de nem, ülve marad, lába kicsit idegesen jár az asztal alatt, a nyelvét rágcsálja. Na ezt hogyan oldja meg? Mondjon viccet? Bármit? Helyette megint a nő mond valamit, ami rosszabb, mint egy igazi, olcsó és fájdalmas szóvicc. Nagyot sóhajt.
- Én neki... vagyis, na. Ne haragudj, korán van még, hogy működjön az agyam – fogjuk erre, mintha másnapos lenne, rosszul aludt, kelt, nem lenne benne a kávé és ilyenek. Amúgy is, tényleg és mégsem, mert mégis ébren van mindene, agya is, csak ugye, tipikus, ott van előtte a megoldás és nem látja, mert a fától az erdőt sosem. Arca pillanat alatt világosul meg, hogy elmondja, hol láthatta. Néha hagynak szanaszét ilyeneket, címlap, vagy épp kinyitva, elég belenézni, meg amúgy is lapozni, mert sose látott előtte ilyet és akkor biztosan ott ragadt meg. Így már kerek. Ez a része.
- Áháháháháá hogy Igéző és te! - vág közbe, kezd büszke lenni mindjárt, de a vigyorkezdemény az arcára fagy. Ha most ivott volna, márpedig kezében ott van, hogy erre készült, sugárban köpné kifelé és milyen jó, hogy várt, azzal olyan mélyre ásná magát, hogy nemhogy nem látszana ki, soha nem kerülne elő többé. Magában ismétli meg a szót, mintha csak káromkodás lenne. Az is.
- Hogy te... hogy az... - lassan fordulnak a kerekek, csikorognak. Mint valami film, úgy pereg vissza az előző két poénra, amit nem értett. Most ő koppan, de csak fejben.
- Ó, bazdmeg... - és ezzel jelzi, hogy leesett neki a poén, fejét fogja, egyszerre rémület, hogy hogy mi is a másik, aztán mégis, válla rázkódni kezd. Először úgy tűnik, mintha sírna némán, aztán jön hozzá a hang. Oké. A kisebbikkel rémületes, hogy találkozott és fájó most is. Vele? Most kezd röhögni. Már-már kínjában, igen. Lehet megőrült az információtól?
- Nem hiszem el, baszki! - dől hátra, nem bírja, igen. Fel kell dolgoznia. Egyre többen vannak körülötte és ez.. egyszerre ijesztő és érdekes. De arra még ráér.
|
|
|
|
|
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV
Pirinyó
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
|
Brigi és Zétény[zárt] - Egyszerű, mezei mozgató bűbáj, táncoltató ártással keverve, csak több tárggyal egyszerre. Ha eléggé rákoncentrál az ember, nem csak a pálca mozdulatára reagálnak a lebegtetett dolgok, hanem egy elképzelt mozdulatsort is képesek megcsinálni, egymástól látszólag függetlenül. - magyarázom elégetten hátradőlve székemben, szemlélve a környezetem. - Persze minél könnyebbek, annál jobban megvalósítható. Anyukám tanította annak idején. Bár időbe telik ráérezni és megtanulni, nekem is nagyon kell koncentrálnom ilyenkor, de egyik kedvenc játékom volt ez fiatalabb koromban. - ez már felesleges információ, magam is tisztában vagyok vele, pusztán annyit akartam vele érzékeltetni, hogy sokat érdemes gyakorolni ezt a többek szerint semmire se jó varázslatot a sikerhez. - Támogatom a gondolatot. - vigyorgok. Az utóbbi időben nem nagyon szoktam gonoszkodni az emberekkel, ismerőseim többsége kifejezetten kedves természetűnek talál, de mostanság kimondottan jólesik kiengedni ebből az állapotból. Egyesek azt hihetnék, két külön ember személyiségével áldott meg a sors, mert furcsa mód ugyanannyira tudok lelkesedni az idegen emberek napjának feldobásáért mint megvicceléséért. Főleg, ha nem egyedül teszem. Érdekes dolgok ezek. Ahogy a szépszeműt fürkészem, egyszerre kerít hatalmába a korábbiakon is túlmutató jókedv és balsejtelem. Kezdem felismerni, hogy magával ragadó szépsége nem önnönmagának köszönhető, és hacsak az általam felhasznált üvegcsének tartalma nem saját kupámban landolt - márpedig az kizárt dolog -, könnyelmű áldozatává estem a saját tréfámnak, más keze által. Nem, ezt nem hiszem el. Nem lehetek ilyen gyenge és oktalan... Nem, én sose vagyok ilyen.Nem kellemes felismerés, mondhatom, és az se esik jól, hogy megjegyzésem nyilvánvaló nemtörődömséggel hagyja figyelmen kívül velem együtt. Belső sopánkodásom ellenére haragom némileg enyhíti azonban a finom, kimondottan kecses mozdulat látványa, amivel az ifjú úr a sóért nyúl, hogy aztán engemet elhagyva - mert tényleg ilyen drasztikusan élem ám meg helyváltoztatását - vigye oda a szemben ülőnek, és helyet foglaljon mellette. Mint aki teljesen megfeledkezett róla, hogy ő tehet minderről, úgy fürkészem a másik körül legyeskedő szívszerelmem - igen, erős a kifejezés, de sajnos az érzés is kezd azzá válni -, és a fekete boszorkányt, aki egy fél mondattal elbűvölte az én Zéténykémet. Te jó ég, Zétényke? Mi lelt engem? A jelenetet elnézve, a gyomromból indulva valami rendkívül kellemetlen érzés vonul át végtagjaimon, mintha valami minden egyes sejtemet halálra akarná szorongatni, de a kínzás elhúzása kedvéért elképesztően lassan csinálja. - És benned kit tisztelhetünk? - kérdem magamra mosolyt erőltetve a fekete boszorkánytól, a lehető legkedvesebb hangomon. Hogy mennyire volt is az, nem igazán tudom eldönteni, mert mindeközben saját magam büszkeségével viaskodva próbálom elhessegetni a rám törő, szerelemtől lila és féltékenységtől zöldes-sárgás ködöt. Persze sikertelenül, emiatt pedig egyre idegesebben markolászom átokszórásra kész pálcámat.
|
|
|
|
|
Choi Min Jong
KARANTÉN
damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
|
Mikhail
- Csak meg ne bánd - felelem mosolyogva, mert bár mindenhova nem akarom követni, lehet a mai nap az agyára fogok menni, mert most egy darabig biztos nem ráz le.
A kávé finom, minden egyes kortyot lehunyt szemekkel élvezek. Kedvem lenne ahhoz is, hogy lehunyva tartsam őket, bizonyára nem is ártana, egész biztos vörösebbek, mint kellene. De ez van, ha az ember - khm damfír - keveset alszik. Hiába, pszichológia esettanulmány vagyok ez egyszer biztos. Még jó, hogy utólag Kwon elintézte a pszichiátriát és nem kell oda vissza mennem. Nem vagyok elmebeteg, tényleg nem, csak vannak depisebb időszakaim, de kinek ne lenne? Igaz azt ígértem, hogy rendszeresen járok pszichológushoz, amit hanyagolok egy ideje... de hát nem lehet minden tökéletes. Azt sem tudom, hogy jutottam ide a gondolatokban, mert eddig tök másról beszéltem. Csak a pillanatnyi szünet után, a csendet és a kávézás szent pillanatát megtörő hangra jövök rá, hogy nem vagyok egyedül.
- Nehezebb lenne nem elszólni magam - felelem nevetve - na meg... nézőpont kérdése, lehet te szerencsésebbnek érzed magad, de honnan tudod, hogy nem én jártam-e jobban? - jó ez egy abszurd kérdés, mert bármit megtennék, ha a pálcám újra működne a kezeim között, de próbálom elfogadni, hogy már nem. Ő meg nem tudja, hogy nem mondtam igazat és nagyon is beletrafált a legérzékenyebb pontomba - Nem vagyok jó titok tartásban, lépten-nyomon elszólnám magam, aztán bajba lennék a minisztériumban. Vagy a muglik őrültnek gondolnának és bezárnának a diliházukba. Egyik sem kellemes. - magyarázom, hogy miért is nem döntöttem úgy, hogy elhagyom a varázsvilágot - Ebben nőttem fel. Mondhatni, hogy így természetes és.... hát... megszoktam? - utóbbi inkább magamnak kérdés, hogy megszoktam-e már, hogy nem varázsolok, hogy egyenlő vagyok a kviblikkel, akiket amúgy a családom évezredeken át lenézett és megtagadott. Jelenleg én magam vagyok az, aki megtagadja őket, de nyilván ha tudnák mi a valóság és Kwon nem segítene annyit, akkor az örökségemet is megvonták volna.
A kávém is ezt választja arra, hogy elfogyjon. Pedig ilyen szomorú témák után - mert ez akkor is az! - jó lenne egy kis extra biztatás, meg melegség. Ezért is csekkolom újra meg újra, hogy nem a csésze lyukas-e de nem, s valóban úgy látszik, mindent megittam.
- Tényleg - csillannak fel a szemeim, ahogy újabb adag kávét ajánl - Nem, nem... ilyet igazán nem illik - sütöm le a szemem, elgondolkodva, de aztán csak rá pillantok újra - Na jó, de akkor tényleg Pukwudgie leszek egy napra - győzöm meg magam, most már tényleg és örömmel veszem el az ő poharát is, hogy felhörpintsem az abban lévő feketét is. - Áh, ez mennyei! - mondom nagyon vidáman, aztán hallgatom, hogy ő miért a könyvtárat választotta. Bár ő feleannyira sem bőbeszédű, mint én.
- Értem. Kedvenc könyv? Vagy író? Esetleg műfaj? - kérdezem, ha már magától nem megy bele részeltekbe. Igaz lehet inkább a korábbi tapasztalatairól kellett volna kérdezni. De nem baj. Mindenkit más érdekel, nem igaz?
|
|
|
|
|
Ajtay Brigitta Luca
INAKTÍV
Brigica| Brí| Brigu| "Briganti"| ABLak
RPG hsz: 43
Összes hsz: 157
|
Piri és Zétény  Nem tudtam eldönteni, hogy mit is kéne erre reagálnom. Szimplán sót kértem, nem pedig mézes-madzagot. Mert hát… Zétény az Zétény, valljuk be.
- Zétény drága, jól vagy? – homlokára tettem a kezem, hogy megnézzem, nincs-e láza véletlenül. – Öt éve ide járok, valószínűleg azért, mert az egóddal voltál elfoglalva, vagy a könnyen kapható, üres fejű libákra, akik melegedni járnak suliba.
Aucs, ez erős volt, de igen, nagyjából ez az, amit kinéztem a srácból, meg ugye, itt még a falnak is füle van. Az pedig csak rossz jel lehet, ha Zétény, az a Farkas Zétény – tessék, meg a neve se áll jól –, engem megközelít.
Valentin napon, tegyük hozzá.
- Na! Ne legyél pofátlan a kicsikkel! – horkantam fel kissé mérgesen. A gólyát áttessékeltem a mellettem levő helyre, Zétényke miatt csak ne hagyja abba a táplálkozást, nem ér ennyit.
- Ajtay Brigitta Luca vagyok – forgattam a szemem. – De ha Lucának mersz hívni, véged. Ez szól neked is, „Piroska”. Nem tévesztettél asztalt? Épp egy farkas készül itt lakomázni.
Csak tippeltem, mert mintha az eridonosok között láttam volna a kis csajt. Nem voltam a legjobb hangulatomban a szakítás óta, és valószínűleg, a mosolynak szánt grimasza alapján a csajszinak se voltam épp szimpi.
- Köszi. – A sót gyorsa megkaparintva igyekeztem a reggelimre koncentrálni. Az fix, hogy ma jobb, ha nem a Nagyteremben fogyasztok italt, mielőtt még bárki megitatna velem valami borzalmat, és olyat tennék, amit még én is megbánok.
Gyanús ez a bárgyú vigyor, és a bámulás, amivel Zétény engem illet. – Mi ilyen érdekes?
|
|
|
|
|
Farkas Zétény
INAKTÍV
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
|
Fapiri és BrigiHát nem tudom, hogy eddig hol tanult a lány, de nekem nem biztos, hogy így menne ez a táncoltatás. Végül is mindegy, a célunkat elértük, és még egy gyönyörűség is csatlakozott hozzánk! Hát milyen szerencsés nap ez! Csak nézek rá, amikor a hogylétemről kérdez, hát ennél jobban már csak meztelenül az ágyban lehetnék vele, de talán még korai lenne felvetnie ezt az ötletet. Kell még hozzá egy-két perc, amikor már teljesen eldobom az agyamat tőle. Piri kérdése bennem is felvetődött, szóval mikor odaviszem a sót a fekete démonnak, akinél remélem, minél hamarabb elkárhozhatok, vagy amit csak akar, én is megkérdezem tőle. A válasz kicsit lelombozó, de végül is valamennyire érthető.
- Én hat éve nem voltam itt, de a hírem itt maradhatott, talán azért hitted, hogy másokra vesztegetném a drága időmet, nem pedig mondjuk egy ilyen intelligens és belevaló Rellonos lányba – közben, hogy odaférjek, el kell távolítanom egy gólyát, amire a drága, mint egy igazi anyuka, aki a gyermekeit védelmezi, rám szól. Igazán igaza lehet, talán goromba voltam, kicsit el is szégyellem magam.
- Bocsánat öcsi, kicsit túlreagáltam – még rá is kacsintok a kissrácra, aki erre egy picit belefehéredik a bocsánatkérésembe és egyenes vonalú gyorsuló mozgást végezve, a legrövidebb úton távozik a közelemből.
- Oké Ajtai Brigitta L… ezt nem mondom ki, hehe – mosolygok és bele is pirulok, hogy majdnem elrontottam a kérését annak, a szívem ilyen nagymértékben megdobogtatja. Annyira kifordít önmagamtól, hogy kezdem megérteni az itteni Valentin napos csőrözőket. Nem, hogy megérteni, irigylem őket, és felkacagok, ahogy helyre teszi Piroskát.
- Amúgy ő tényleg Piroska, eltaláltad, de nagyon jó szójátékot hoztál össze ám! – kisöprök egy tincset a szeme elől, hogy jobban láthassam azokat a csodálatos lélektükröket. Lenyűgöző, ahogy megrebben a szempillája, és akkor még lejjebb sem csúszott a tekintetem. Milyen kincseket rejt ez a ruha, nem igaz? Lehet, hogy a barlangfürdőbe viszem elrandizni, ahol egy ablakon át beszűrődik a Hold fénye, és aww megcsókolom a szája helyén lévő gyümölcsöket, te jó Merlin!
- Minden, de főleg te. Nagyon szép a hajad – elkezdem felfűzni az ujjaimra pár szexisen leomló tincsét, a puha haj, körbefon, magához láncol és az illata is vadító. Soha nem offolta még senki sem ennyire le az agyam, és ez a viselkedés olyan idegen volt eddig tőlem, hogy nem is tudtam, hogy van ilyen bennem. Most viszont nem érdekel semmi, csak ez a fekete hajú csoda, akihez egy kicsit közelebb húzódok és „észrevétlenül” a combjára teszem a bal kezem. Nagyot sóhajtok és lángrózsák gyúlnak az arcomon, ahogy őt bámulom.
|
|
|
|
|
Choi Min Jong
KARANTÉN
damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
|
BeniRendezgetem a könyveket a könyvtárban. Sikerült beszereztetni egy gurulós létrát, így én a szerencsétlen, alacsony, varázsolni nem képes könyvtáros is elő tudok keríteni könyveket, amiket magas polcokra raktak fel. Amúgy meg nagyon jó móka, ha épp nincs senki a könyvtárban, akkor rengeteget szórakozom vele, csak így szimplán, a polcsor egyik végétől a másikig gurulva. Máskor meg denevért játszom és fejjel lefelé lógva róla pakolom a könyveket vissza a helyükre. Szóval rettentően élvezem. Most is éppen ennek a szenvedélynek élek, rakosgatom a könyveket, fejjel lefelé lógva, amikor is érzékelem, hogy jön valaki. Rögtön fel is húzom magam s vissza bújok a fokok között, hogy aztán lemászhassak, s megleshessem ki jött. Az arcom mosolyra húzódik, ahogy megpillantom a kedvenc levitásom.
Tudom nem illik kedvencezni, de Beni annyira édes, és a könyvek iránti rajongása egyszerűen mesés. Majdnem azt mondanám, hogy olyan mint én kicsiben, csak én sosem voltam olyan visszahúzódó, mint ő. Mondjuk itt a könyvtárban nem annyira az, de amit eddig megtudtam róla, az alapján nem is ő a levita mókamestere.
- Szia Benett! -köszönök neki mosolyogva és már megyek is a kis könyvkupacért, amit félre raktam neki. Mert valamiért úgy gondoltam, hogy ez majd neki mind tetszeni fog. Máskor is csináltam már ilyet, elvégre sokat beszéltünk könyvekről, regényekről, a tananyagról, meg mindenféléről.
- Ezek hasznosak lehetnek a vizsgákhoz - teszem le az első hármat az asztalra, - ezek meg a köztes kikapcsolódáshoz - rakok melléjük még kettőt. Aztán a fiúra pillantok, nem tudom miért de valahogy furcsának tűnik - Minden oké? - érdeklődöm és kihúzok széket. Az egyiket neki, a másikra meg én ülök le. Hátha akar beszélgetni.
|
|
|
|
|
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV
Pirinyó
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
|
Anastasia- Ó, ne tessék félni, a triplatüsszentés kívánság mindig valóra válik! De nagyon pontos megfogalmazást igényel, nehogy kijátssza az embert. A tüsszentés huncut dolog ám. - figyelmeztetem jókedvűen, mert mikor ilyenkor kívánásra ösztökélem az embereket, általában nem örömteli mosollyal, hanem rosszalló szemöldökráncolással jutalmaznak meg. Egyre szimpatikusabb a hölgyemény számomra. - Ránk gondol? - pillogok meglepetten. - Érdekes. Nálunk Székelyföldön ha csuklik csuklik az ember, mindig azt mondják, valaki emleget. De ezt így még nem hallottam. - Kíváncsi lennék, milyen tudományok bújnak meg az efféle mondások eredetét képező hiedelmek mögött. Ki tudja, lehet egyáltalán nem igazak, de ha ennyire elterjedt, talán mégis lehet bennük igazság. - Viszont akár így van, akár nem, azt így se-úgyse tudjuk meg, hogy ki emleget vagy gondol ránk ilyenkor. - morfondírozok fennhangon. Pedig milyen jó is volna, nekem legalábbis. Csak sajnos azzal az is együtt járna, ha én beszélek valakiről, azt a valaki is megtudná, nem csak a traccsparter és gondolom, annak már nem csak én, hanem a helyemben senki sem örülne. Bár, ha így működne, az volna a természetes és tán fel se vetődne, hogy ez így, ilyen formában kellemetlen. Jaj, túl késő van már, ha így folytatom, sose keveredek ki ezek közül a gondolatok közül...- A lélek? - nézek fel kissé meglepetten a hölgyre. Hirtelen jött a kérdés, bár ha azt veszem, én milyen képtelen gondolatokkal élek eme kései órán (is), teljesen rendben van ez így, és némi nyugalommal tölt el, hogy nem csak én töprengek ilyen elrugaszkodott dolgokon. - Egyikben sem. - vágom rá szinte azonnal, ahogy a kérdést értelmeztem. - Mármint szerintem. - teszem hozzá gyorsan, mert hát nem vagyok tudós, nem tudhatom biztosra, de így, előzetes kutatás vagy bárminemű képzésnek híjján teljesen biztos vagyok válaszomban. Habár jobban belegondolva, tudhatja ezt egyáltalán bármely ,,tudós'' biztosra? Egyáltalán milyen ,,tudós'' kutatja ezt?- Ó, kérek szépen! - csillan fel a szemem a kakaó említésére. Jól fog esni az agyamnak, meg úgy mindenemnek. Nem is emlékszem, mikor ittam utoljára. Pár pillanattal később már boldogan szippantom be az édes-kesernyés nedű illatát, majd megemelem a velem szemben ülő felé. - Egészségére! Mmmm, ez elképesztően finom! - mondom hálásan, ahogy meg is ízlelem. Úgy érzem, már olajozott agykerekekkel térhetek vissza a megkezdett témánkhoz. - Szerintem a lélek nem teljesen fizikai természetű, nem úgy anyag, mint a testünk... Nos, bármelyik része. Vagy bármilyen tárgy bármelyik része. Változékony, képlékeny, több síkon jelen levő, energiával rendelkező intelligens, érző és gondolkodó dolog, ami egyszerre anyagi és egyszerre független minden fizikai valóságtól. Mindenhol ott van bennünk, teljesen átjár, elér a testünkön kívülre is, és mégsem található meg egyetlen szervünkben sem. Szerintem a lélek egy olyan... Valami, ami külső segítség nélkül a testbe zárt értelem számára felfoghatatlan és megfogalmazhatatlan. - ahogy az én megfogalmazásom is kissé talán nehézkes, viszont társalkodótársam nyilván megérti, hogy az általa felhozott témáról nem lehet oly könnyeden gondolatokat megfogalmazni, mint arról, milyen ételnek van helye egy adott egyén gyomrában, annak ízlése szerint és milyennek lehetőleg több méterre tőle. - A könyve mit ír erre a kérdésre? - érdeklődöm. - És ön mit tetszik gondolni erről, függetlenül a könyvtől? - ez az, amire főképp kíváncsi lennék, bár most, hogy ez a téma feljött, igazából mindkettő érdekes lehet. Valójában kimondottan örülök, hogy a hölgy feldobta a témát, magamtól valószínűleg sosem jutott volna eszembe.
|
|
|
|
|
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV
Pirinyó
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
|
Brigi és ZétényElmondhatatlanul zavar a jelenlegi helyzetem. Leültem ide, a Rellon asztalhoz abban a reményben, hogy szépen nyugodtan, minden atrocitástól mentesen falatozhatok reggeli címszó alatt, hogy aztán energiával telve mehessek a dolgomra. Erre tessék. Naivabb nem is lehettem volna. Némi görcs alakul a gyomromban, ahogy a szépszeműt nézem a barnaság körül legyeskedni. Nem is tudom, mi idegesítőbb, a látvány, vagy a tény, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőlem. Fogaimat összeszorítva próbálom kitisztítani az elmém, mint ahogy némely, már túlon-túl görbére sikeredett éjszakákon szoktam, mikor hirtelen leülve elönt az érzés, hogy ez már sok, a tévképzettel, hogy elég akaraterővel kiugorhatok ebből a homályos és képlékeny állapotból. Annyira elhiszem, hogy már szinte fizikai fájdalmat okoz a kudarc a felismerésben, mi szerint bármennyire akarom és koncentrálok, még mindig nehézkes a fókusz, élesek az érzelmek és túlontúl gyorsan pörögnek a képek... Ez is olyan. Próbálom kikapcsolni, de nem megy, a halvány sejtés ellenére sem, hogy lehetne ez másképp is, mert volt ez másképp, ennek a ténynek tudatában pedig még él bennem a remény, hogy lesz is még másképp, úgy, mint akár csak tíz perccel ezelőtt... De akkor miért nem tudom kikapcsolni? Csak egyre idegesebb leszek attól, hogy fáj, nem engem ugrál körbe és magasztal az egekig szemeivel és szavaival, hanem a lányt, aki úgy csörtetett a mi kis társalgásunkba, mint a medve a tusnádfürdői nyaralónkba a mézért. Öt éve... Azt mondta, öt éve jár ide. Hm. Akkor mindennek tetejébe az osztálytársam. Jó tudni. A jelenetet nézve némi daccal mozdulatomban húzom magam elé a korábban eltolt tányérom, és újabbat harapok reggelim eddig meghagyott maradékából. Nem, azért sem vagyok hajlandó elmenni. Egyedül érkeztem, nem távozok csak azért, mert a kék szemek találtak másik, ténylegesen zöld mezőt maguknak. Plusz a féltékenységtől megéheztem. - Bizony. És én vagyok az a Farkas is. - jutalmazom, ezúttal némileg őszintébb mosollyal szívem és eszem elrablójának elrablóját a beszólásért, mert eléggé beletrafált a lelkem, még ha nem is egészen így képzelte. Mi tagadás, a ráérzőképessége valamelyest működésben van. Ettől viszont nem lett szimpatikusabb, sőt. Csak egy újabb ok, amiért az én drágám közelebb akar furakodni hozzá, megérinteni, szinte a lány bőre alá akar bújni. Nem. Az nem lehet. Nem bírom tovább ezt a látványt. Sajnos a rágás nem foglalt le kellőképpen, és a pálcám lassan összetörik a kezem ideges szorításától. A pálcám. Nos, a lánnyal nem tehetek semmit, ha nem akarom, hogy még ennél is jobban körüllepje, mint valami takaró, így bármennyire fáj a lelkemnek még a gondolat is, de a kékszeműt kell lekapcsolnom valahogy. Körülnézve, nem messze tőlünk egy levesfazekat pillantok meg, benne valami rózsaszín lével - Talán cseresznyeleves? Mindegy is... -, és nyomban megszületik a nem túl elegáns, de annál hatásosabbnak tűnő gondolat a fejemben. Némán, a lehető legfeltűnésmentesebben varázsolni kezdek. Megemelve a fazekat a velem szemben ülők háta mögé lebegtetem, amit szinte senki nem vesz észre, vagy ha igen is, van jobb dolguk is, mint holmi lebegő fazekakkal foglalkozni. Amikor a fazék már Zétény fölött lebeg, célja beteljesülését várva, némileg habozni kezdek. Sajnálom szegény fiút, a jóképű pofiját és gondosan rendezett frizuráját, de elég a boszorkányra pillantania, hogy sértettség erőt vegyen rajtam. Szabályosan a fiú fejébe húzom a fazekat, minek teljes tartalma a fiú nyakába ömlik. Hirtelen ötlettől vezérelve gyors ragasztó bűbájt is elmormolok magamban, abban a reményben, hogy ilyen bódult állapotban időbe telik neki levarázsolni fejéről a fazekat, és addig se kell nézegetnem a másikra emelt szerelmetes tekintetét. - Jaj, Zétény, jól vagy? - pattanok fel ültő helyemben, a teljesen döbbent ábrázattal, mintha számomra is váratlan lenne az előállt helyzet. Oké, azt már most kezdem sajnálni, hogy így egyáltalán nem nézegethetem...
|
|
|
|
|
Ajtay Brigitta Luca
INAKTÍV
Brigica| Brí| Brigu| "Briganti"| ABLak
RPG hsz: 43
Összes hsz: 157
|
Piri és ZétényTe jó Merlin, kétszer meg kellett volna gondolnom, hogy lejöjjek-e ma a Nagyterembe. Itt mindenkinek elmentek otthonról?
- Oh. A híred megelőzött – még mindig nehezemre esett elhinni, hogy Zétény épp nekem szenteljen figyelmet, pláne, hogy a kis fruska jól láthatóan nem örült ennek. Csak remélem, hogy nem a főnixet szédítette előttem. A gyerek döbbenten oldalgott el, hogy kipletykálja az eseményeket a haverjaival. Na, szép. Innentől csak fohászkodhatok, hogy ne terjedjen el még ma délutánra, hogy Zétény megkörnyékezett.
Itt még a falnak is füle van.
- Azért! – A Lucáért haraptam volna, nem túl pozitív értelemben.
- Biztos minden oké? – puhatolóztam, mert erősen zavart ez a hirtelen közelsége, hogy a hajamat birizgálta, amikor az a tincs tökéletesen jó helyen volt ott. Nem tagadom, nagyon nehéz megállni, hogy ne szedjem én is a sátorfámat, és húzzak fel a szobámba a kajával együtt.
Vagy még jobb, Apnyunál védelmet keresni. Ott tuti nem merné ezt.
- Öhm… köszönöm – Jó lenne nem elvörösödni ettől. Fura ez az egész. Úgy értem, Zétény jóképű, meg minden, csak… na, nem tudom, mit kezdjek ezzel. Nem vagyok egy romantikus alkat, és egy kellemetlen szakításon, eljegyzés-felbontáson is túlestem nemrég.
- Piroska, én erre a farkasra gondoltam, itt – veregettem vállon Zétényt. – Vagy mondjam inkább úgy, hogy házisárkány?
Nem vette a lapot egyikük se, de mindegy. Gyakorolnom kell ezt még ezek szerint.
- Hé! Normális vagy?! – förmedtem rá a piroskára, aki amúgy is Piroska. Rám is jutott némileg a levesből, de elsőnek Zétény fejéről távolítottam el az edényt.
Aztán egy szalvétával álltam neki letörölgetni az arcát, ha engedi.
- Nyugi, nem fojtalak bele.
A piros csajszi még megfizet ezért. – Drága, remélem, tudod, hogy mások ebédjét tetted éppen tönkre. Ez nagyon nem volt szép viselkedés tőled, és most azonnal feltakarítod, mielőtt a házvezetődnél teszek panaszt a viselkedésedért. És bocsánatot kérsz azért, amiért a manók kemény munkáját semmibe vetted az imént. Szerintem egy heti konyhai büntetőmunka kiváló lecke lenne neked, hogy megtanuld megbecsülni, amink van. Vannak, akik ölni tudnának egy tál levesért, csak végre ehessenek rendesen.
Sose értettem ezt a pazarló hozzáállást. Nekünk otthon azt tanították, hogy ne vegyük természetesnek azt, ami az orrunk előtt van, és adjunk hálát érte, hogy nekünk ennyivel több van, és nem a kukából kell maradékok után guberálnunk.
Mert sajnos van ilyen, még a mai modernizálódó világban is. Nagyon fel tud bosszantani ez a szintű pocsékolás, és nem túlzottan érdekel, milyen indoknál fogva borította Zétényre a kaját. – Mellesleg ez nagyon gyerekes viselkedés a részedről.
Ugyan nem voltam prefektus, ám ezt mégsem hagyhattam szó nélkül.
|
|
|
|
|
