A mai nap alkalmából veszem fel a pulcsit, amit amúgy nem szoktam, sűrűn, de amúgy rettentő puha és kényelmes. De ma kell a színe. A kastély ki van dekorálva, akkor már úgymond én is, de álmos fejem nem annyira illik a dolgokhoz, hajam laza kontya pedig olyan, mintha most másztam volna ki a takaró alól. Nem is gond ez, hiszen nekem nincs jelenésem, bárki hihet bármit, vagy épp próbált faggatni a szobatársam is, hogy kivel lesz randim, ezzel a pulcsival bőven jelzem, hogy abszolút téveszme az, hogy engem ebben bárki megkíván. Ápol és eltakar, én pedig tenyeremmel a hatalmas ásítást, amit menet közben ejtek meg. Nem veszem fel, hogy mi történik a falak között és a folyosókon, úgy teszek, mint egy normál napon, mert így is kell. Most lehet fintorogni, meg hogy jaj fúj és ilyenek, de nem leszek álszent, ha lenne kivel, vélhetően én is többször másznék közelebb csókért és örülnék a csoki-virág párosnak, de nem, kedves idegen a jövőben, nem kell aggódni, ha ezek elmaradnak, annyira nem leszek mérges. De csak mert szeretem a csokit.
Az a könnyű most, hogy most kevésbé tart fel bárki, mert aki benne van, az elvan a másikkal, aki nem, az meg a sarokban, fal mellett depressziózik és sóhajtozik, vagy úgy tesz mint én, és egy színen kívül másképp nem tudassa a világgal, hogy mi is folyik jelenleg. Nekem éhség, ha pedig az van, akkor tipikusan hiszti is, így inkább csak intéssel rendezem le azt, aki mégis hozzám akar szólni. Egy háztársam az és valamiért nagyon izgatott, sőt mi több, látni rajta, hogy valamire készül és bele akart talán rántani is, ha épp nem tiltakozom, mert épp engem jobban foglalkoztat a megszokott helyem és a tányér, amire pakolni fogok.
- Majd máskor, jó? - nyögöm felé még elhaladóban, ő meg vállat von, ezek szerint mégsem voltam annyira fontos és nélkülözhetetlen, mert már fordul is más felé. Szemöldököm felvonva követem mégis, mert kíváncsi vagyok azért, de innen és ebből semmit nem fogok kideríteni. Nos, érdekes. Úgy érzem, jobb, ha kicsit figyelek feléjük, mert ha eddig elkerülte a figyelmem, akkor megint csukott szemmel éltem a világom. Lehet csak valami ragacsot akarnak az idegesítő párosra küldeni, tudod, ők azok, akik nem csak ma, de minden nap össze vannak ragadva, irritáló beceneveket adnak egymásnak és ha egyikükkel akarsz beszélni, a másik is ott van, mert majd meghalna abban az öt percben, ha nem. Értük nem kár, ha valóban ez lesz, majd sajnálom kihagytam.
- Te is hoppon maradtál? - az egyik srác nagyon lógatja az orrát, majd végül leülök, bajos sóhaja kíséretében. Nem vagyok különösebben kíváncsi rá, így kerítek pirítóst és rántottát a tányérra, szokványos kávét a poharamba és már eszek is, mert az éhség győz. Fél szemmel pedig azokra figyelek, le nem akarok maradni, ha már felkeltem.
Az a könnyű most, hogy most kevésbé tart fel bárki, mert aki benne van, az elvan a másikkal, aki nem, az meg a sarokban, fal mellett depressziózik és sóhajtozik, vagy úgy tesz mint én, és egy színen kívül másképp nem tudassa a világgal, hogy mi is folyik jelenleg. Nekem éhség, ha pedig az van, akkor tipikusan hiszti is, így inkább csak intéssel rendezem le azt, aki mégis hozzám akar szólni. Egy háztársam az és valamiért nagyon izgatott, sőt mi több, látni rajta, hogy valamire készül és bele akart talán rántani is, ha épp nem tiltakozom, mert épp engem jobban foglalkoztat a megszokott helyem és a tányér, amire pakolni fogok.
- Majd máskor, jó? - nyögöm felé még elhaladóban, ő meg vállat von, ezek szerint mégsem voltam annyira fontos és nélkülözhetetlen, mert már fordul is más felé. Szemöldököm felvonva követem mégis, mert kíváncsi vagyok azért, de innen és ebből semmit nem fogok kideríteni. Nos, érdekes. Úgy érzem, jobb, ha kicsit figyelek feléjük, mert ha eddig elkerülte a figyelmem, akkor megint csukott szemmel éltem a világom. Lehet csak valami ragacsot akarnak az idegesítő párosra küldeni, tudod, ők azok, akik nem csak ma, de minden nap össze vannak ragadva, irritáló beceneveket adnak egymásnak és ha egyikükkel akarsz beszélni, a másik is ott van, mert majd meghalna abban az öt percben, ha nem. Értük nem kár, ha valóban ez lesz, majd sajnálom kihagytam.
- Te is hoppon maradtál? - az egyik srác nagyon lógatja az orrát, majd végül leülök, bajos sóhaja kíséretében. Nem vagyok különösebben kíváncsi rá, így kerítek pirítóst és rántottát a tányérra, szokványos kávét a poharamba és már eszek is, mert az éhség győz. Fél szemmel pedig azokra figyelek, le nem akarok maradni, ha már felkeltem.