Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Pilláim félárbócra eresztve hallgatom a mellettem ülő lányok csacsogását arról, hogy milyen helyes fiúk vannak itt, és hogy ha igazán jó pasit keresek, akkor valami Tristan a rellonból nagyon jó választás, főleg a fenekén akad meg az emberek szeme és gondolat, hogy aztán nyálcsorgatva, meg aki még jó pasi az valami Zétény, szintén onnan, de ne kezdjek Kai-jal, mert az nagyon rossz választás, és összetör majd. Bájosnak is mondhatám, hogy feltételezik, engem egyből a pasik kezdenek el érdekelni, és meg is sértődhetnék, mert azt feltételezik, hogy nem vagyok elég erős, hogy túléljek valami rosszarcú rellonost. Ugyan kérlek, de azért ezt a Tristant megjegyzem magamnak, ha már éppen nem tudok mihez kezdeni, és egy jó férfi fenékre verném a nyálam.
Három dologban vagyok egészen biztos: Van az a helyzet, amikor vajazókéssel is fel lehet vágni az ereinket; ki tudom kapcsolni úgy az agyam, hogy más ereit ne akarjam felvágni; nem én vagyok az egyetlen farkas a teremben. Ez az utolsó pedig szabályosan izgatja a fantáziám, olyannyira, hogy már-már idült képpel nézem, ahogy a "rajongóim" a fiúkat ecsetelik. Szóva kerül egy másik Farkas, csak ő Bárány, és valljuk be, nekem ez egy kicsit mulatságos, így a mosolyomban egy kis őszinteség is jelen van, végül aztán, hogy elhallgattassam őket, előre mutatok.
- Engem ő érdekel.
Na és akkor mindent, amit csak lehet, másfél percben egy levegővétellel, három lány előadásában megtudok Helvey Beliánról. Leginkább azt, hogy olyan kis magának való, pedig cuki. Értitek ugye? A férfi halála, a cuki jelző. Itt amúgy mindenki cuki, és esküszöm, ha még egy kis időt eltöltök itt, még hányni is cukorkát fogok. Illőn bocsánatot kérek hát, mert megneveltek a kamu szentéletű szüleim, és határozott léptekkel elsétálok a kékek asztala felé, hogy aztán nem zavartatva magam, leüljek a fiúval szembe. Páran arrébb is húzódnak, és én addig nézem őt, míg csak rám nem emeli a tekintetét. Jobb szám széle mosolyra húzódik, és pislogás nélkül nézek a szemébe.
- Tudod mit csinálunk most, Belián?
A hangom kedves, megnyugtató, olyan, amilyen csak a kivételes emberekkel. Amúgy ripacs vagyok, egy szörnyű nagy képmutatás és móka. Semmi több, és ezt pontosan tudom is. Bal ajkam is feljebb zizzen kicsit, már-már cicamosolyom van, de a tekintetét nem eresztem.
- Farkasszemet nézünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Teszek egy próbát, hogy bevágódjak, bár nem sok ember van a világon - és a szüleim se sorolhatóak ide -, akik elmondhatják magukról, hogy én megpróbáltam náluk jó benyomást tenni, smúzolni, puncsolni, hívjuk ezt a létformát bárhogy is, de szegény Kazi mester, akit becsületesen Mikhail Kazanovnak hívnak, nem önként választott engem, hanem a kezébe nyomtak egy pokélabdát, hogy na barátom, akkor innentől oldd meg, és csórón látszott, hogy nem nagyon érti, milyen is lesz ez.
Én meg, bár tudom, hogy tök jó fej vagyok, meg a buli lelke, egy ilyen cukkancs brancsban nem nagyon tudom, hogyan kell jól viselkedni, szóval egyelőre csak tapogatózok. Egyelőre azt hiszem, senki nem utál azért mert mondjuk megbántottam az érzékeny lelkét, arról meg nem nagyon tehetek, ha élből nem szimpatikus nekik a pofázmányom. Hahaha, pofázmány. Oké, korán volt a reggel. Szóval ma smúzolok egy kicsit a bácsinál, hátha nem kap odabent instant frászt, amikor meglát vagy hallja a nevem valaki más szájából. Nem lenne rossz, ha nem veszíteném el, csóró után biztos, hogy csak rosszabb jönne. Mert ez van, mindig egy rosszabb jön.
Azt már megfigyeltem, hogy kávézik, de azt nem tudtam megnézni, hogy hogyan issza, de remélem az igyekezetem elnyeri méltó jutalmát. Osonok, és mielőtt még az ajtó becsukódna, becsússzanok én is. Korán reggel van, a könyvtár majd csak egy fél óra múlva nyit, de nem akarom, hogy ennél a beszélgetésnél más is jelen legyen, és fogalmam sincs, hányan járnak szombaton reggel könyvtárba.
- Jó reggelt! Hoztam önnek kávét. De nem tudom, hogyan issza, ezért ilyen ízesítőket is.
Leteszem az asztalra a nagy adag kávét, majd a zsebemből, mivel ma magamhoz képest egész sok ruhába bújtam, előhalászok nyolc kis tasakot, amik a legegyszerűbb málnától a legextrémebb kakaós-sütőtökösig mindent tartalmaznak.
- Na és, izgul? Holnap lesz a nagy nap, az első telihold. Biztos aggódik azért egy kicsit.
Kiváló beszédtéma, igazán párját ritkító csodálatossággal kezdem meg a barátkozást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Mennyire cuki vagy!
Húzódik hatalmas, lelkes vigyorra a szám, szinte már rendellenesen csillognak a szemeim, és úgy nézek rám, mint a tökéletes karácsonyi ajándékra, ami akár ijesztő is lehet, de remélem, hogy nem kezd el futni, mert _én_nem_futok. Főleg nem egy pasi után, hát azért na, bennem is van önérzetesség. Viszont tényleg nagyon cukkancs, olyannyira, hogy még könyökeimmel is megtámaszkodom az asztalon, és arcomat tenyereimbe fektetem. Cukkancs és egyben nagyon bosszantó is. Hát baszki, komolyan a legjobb farkasos poénomat dobtam be, erre úgy néz rám, mintha fogyatékos lennék, és még neki is áll pislogni ezerrel. Most morzézik vagy mi a tök van? Lehet, hogy éppen egy harmadik farkasnak üzen hirtelen segélykérően? Jaj de izgi lenne! Érzem is, hogy az ereimben úgy ömlik a lelkesedés, mint amikor a színpadra megyek fel, és szinte már kezdek is pörögni. Társasági farkas leszek!
~ Csak nyugi! ~
Szólok rá magamra figyelmeztetően, hiszen valljuk be, erről szó sincs, ő csak pislog. Kurva sokat. Lehet, hogy ezzel azért orvoshoz kéne fordulni, mert ha egy egy egyszerű poén ennyire sokkolja, akkor mi van, ha belendülök, és durvább dolgokat hozok elő? Easy van, öcsém, tényleg nem akartalak telibe sokkolni, csak még tanulom én is ezt a közösségi farkas létet. Hát mennyire jó már, hogy van itt még egy legalább belőlem? Kazi nem is említette, hogy lehet majd papás-mamásat játszani. Mondjuk ahhoz szerválnunk kellene egy babafarkast is, de azért na, én bármennyire is szeretek farkas lenni, nem hiszem, hogy annyira lelkes lennék, amikor szembe jönne velem egy gyerek, aki érződik a farkas-kór. Akkor kinyírnám azt, aki ezt tette vele.
- Odett.
Jobb kezemet előre nyújtva kezdem meg a hétköznapi barátkozást - bah, azt hittem, hogy mostanra már a réten fogunk kergetőzni, erre... - és remélem, hogy elfogadja. Nem tudom, hogy a világ legjobb vicce után mit is mondhatnék neki, mert az “olyan, mint te” eléggé snassz lenne.
- Farkaséhes Odett.
Na hátha így már, ha így sem, akkor nem tudom, de most komolyan ki kell mondanom, hogy FARKAS, hát nem hiszlek el ember, de komolyan, hogyan lehetsz ennyire cukor és tompa egyszerre. Én meg itt szinte már körbeudvaroltalak. Csak essen le, légyszike. Na!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Lassan csukódik vissza és követtem magát.
Adom meg a kellő tájékoztatást, hogy mégis, hogyan kerülhetek én az ajtó ezen oldalára. Szimpla élelmesség történt, semmi több. Csak jöttem, osontam és most itt vagyok, elé téve megannyi lehetőséget, és mint tudjuk, minden választás egy kis titok leleplezése.
- A pirosat. Erősen aromás, de nem torokkaparó, csokoládés, kékáfonyás beütéssel, mint a tölgyfa hordóban érlelt finom bor.
Szeretem ezeket az ízesítőket, olyan különlegessé teszik a kávét. Nagyon ritkán iszok, mert nincs rá szükségem, én az a tipik kávéházlakó vagyok, aki beül a kis barátaival, elnyúlik a párnán vagy a kanapén, és eltölt egy délutánt ott, csak szimplán a semmivel. Ezek amúgy a legjobbak, szóval nem kritikaként mondom.
- Persze. Vigyázok mindenkire.
Bár a szüleim azért pakoltak be ide, mert azt hitték, hogy a húgommal akarok lenni, holott erről szó sincs, azért indultam el a legutóbbi alkalommal a Bagolykő felé, hogy megöljem őt, az egyetlen jó dolgot, ami a szüleim életében van. Szeretem a húgom, de akkor nem gondolkoztam tisztán. Akkor elég sok mindent nem gondoltam át. Most már más célok vezérelnek, olyanok, melyek miatt nem hiszem, hogy a bizalomnak elő kéne fordulnia kettőnk között.
- Maga rendes fickó, látszik a szemén, meg érződik a hangján. Olyan jó ember hangja van. Szóval megtenné, hogy nem bízik bennem? Nem a teliholdas dologgal, az nem gáz, ott rendben leszünk. Hanem az átlag hétköznapokban. Nem nagyon szeretnék magának csalódást okozni, de fogok. És jobb lenne, ha nem a bizalmát veszteném el, csak szimplán csalódna bennem.
Mert azért valljuk be, egy normális pasas, akivel lehetnék jóban is, de ha tényleg jóban lennék vele, akkor nem tehetném meg azt, amiért idejöttem, és azt nem engedhetem meg magamnak, sem a szüleimnek, hogy a titok örökké titok maradjon. Engem nem zárhatnak be. Viszont nem akarom, hogy ne kedveljen, mert jelen pillanatban ő a legjobb dolog az életemben, mint a kazettás magnó, Istenre esküszöm, gyerekkorom legboldogabb pillanatai közé tudom sorolni, amikor két ceruzával tekertem vissza a szalagot, hogy újra meghallgassam a rádióból felvett dalokat. Kazi, mint a kazetta. Egy cseppnyi boldogság. Csak nem akarom elcseszni, de tudom, hogy elfogom cseszni. Mert ez vagyok én, valaki, aki valahogy úgyis elcsesz mindent.
- De lehetnénk jóban. Mesélhetne az ingéről, mert az például halál menő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Neeem, csak ahhoz tudnám hasonlítani. Jó egy kicsit, de ígérem, hogy jó lesz.
Jobb kezem a szívemre helyezem, a balt meg magam mellé teszem, mint aki tényleg esküt tesz éppen. Tudom, hogy nem lesz rossz, de tényleg meglep a választása, őszintén. Egy széket megemelve viszek oda vele szembe, illetlenség lenne azért mellé ülni, mégiscsak az az ő területe, én itt diák vagyok. A cipőimet lerúgva törökülésben ülök fel a székre, nekem ez a nagyon úriasan üldögélés nem megy, ha nem muszáj, és nem egy középkori bálban vagyunk, ahol az erényességemet az egymás mellé szorított bokáimban mérik.
- Angyalom. Ez eléggé kedves.
Állapítom meg, mert én mindenkinek csak Odett vagyok. Az Abigélt nem használom, mert azt is, hogy miért is kaptam, csak most értettem meg igazán, és nem tetszik. Abigél a nő, aki a férje bűne miatt kér bocsánatot, és ha átfordítjuk, akkor Nábál a szüleimet jelképezi, míg Isten vagy az ismeretlen fiútestvérem Dávid, és én vagyok az, aki a bűnbocsánatot elnyerem, vagy lehetnek ők Abigél és én Nábál, csakhogy jelenleg ugye Isten büntetéseként szerepelek a nagy Angyal családban.
- Szólítana így? Ez nagyon tetszik. Mondjuk elég intimnek is hat, de egymás között lehetne. Olyan szépen ejti ki.
Az utóbbi idők után tényleg felüdülés egy olyan emberrel beszélni, aki az “Odett” kimondásakor se visz bele semmi lemondást vagy megbántottságot. Csak simán kimondta, és ez nagyon megmelengedte a szívemet.
- Mi történik, ha mégis eltörik?
Nyilván nem szeretném, de érdekel azért, hogy mi történne akkor. Nálunk az ilyen kijelentések mind feldobott labdák szerepelnek, és órákig képesek vagyunk elfilozofálni róluk.
- Cirkuszos volt?
Csillan fel a szemem, mert nagyon szeretem a cirkuszokat. Bármikor, bármennyi előadást képes vagyok végignézni.
- Mit csinált ott? Miért hagyta abba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Persze, mert az emberek szörnyen egyszerűek. Simogassa meg a lelküket, és a legzordabb, legszőrösebb szívben is megmozdul a “cuki-faktor”. Nyilván, én is a halandó időszakaimban képes vagyok  kedvességre.
Máskor meg feltett szándékom szétmarcangolni pár embert, de hát ilyenek a nők, hisztisek, néha elég csak legyinteni, mondván, hogy majd elmúlik, és tényleg. Lemegy a hold, feljön a nap, aztán máris hirtelen nagyon kis kedves vagyok megint. Csak nem értékelik. A családom szerint azért, mert én vagyok a Sátán… jó, erős túlzás, Antikrisztus vagyok a Szentírásban megjelenő kétféle értelemben is, hiszen én vagyok  feltámadott, kivel együtt eljött a világvége is, hisz paráznaság okán történt figyelmetlenségből ered testemben a fel-feltámadó gyilkos-kór, és én vagyok az is, kinek léte ellenkezik Krisztus tanításával, és ki hitében csorbult, éppen ezért a bűn megtelepedett testében. Plusz az elsőhöz visszavezethető az is, hogy én, mint  feltámadt Antikrisztus, a vég órájában érkeztem a Földre, hiszen a kór miatti fogságom eredménye, hogy már tudom, nem csak ketten vagyunk testvére. Hogy van még egy, hogy van egy másik (Sky...wal...ker…) Angyal is világon, egy fiú, ki törvénytelen fogant. Ők pedig rám, mint büntetésre tekintenek, és valahol igazuk is van.
- Ne kísértsen, mert ezt most elképzeltem, és jött a vágy, hogy kivívjam. De jó leszek!
Nem leszek, de megpróbálok nem is rossz lenni, de tudom, hogy meg fog majd történni, hogy csalódik bennem. Abban is biztos vagyok, hogy amikor csalódni fog bennem, akkor az iskolai papírokat feldúlva, keresem a születési dátumhoz tartozó nevet, és ha nem találom meg elég gyorsan, akkor el fognak kapni, hiszen nyilván éjjel lesz, és én feltöröm az iskola egyik hivatalos papírokat őrző irodáját. Látom magam előtt, ahogy vadul kapaszkodom, és próbálom lerángatni magamról, miközben ő azon ügyködik, hogy elhúzzon onnan, és végül, mindegy, hogy sikerül-e, zokogva kérek bocsánatot, de ő, ha meg is bocsát, csalódni fog bennem. De tudnom kell. Egy lehetetlen vállalkozásnak tűnik most, itt ülve, korán reggel, egy rendes fickóval. Arról nem volt szó, hogy majd egy jó embert kell bántanom. Ez nagyon nem fair. Erről nem volt szó. Már rég nem lennék itt, de basszus, hát ez így nem lesz olyan könnyű, mint kellett volna. Elmosolyodom, olyan kedvesen, ahogy nem sok embernek engedem, hogy lásson, amikor az Édenkert őrének titulál. Tényleg, már már zavarban vagyok a jóságától, és egymásnak ütögetett körmeimmel vacillálok, mert a belső vívódásom miatta erősebb, mint valaha. Sosem hittem magam se jónak, se rossznak, ahogy áldásnak vagy büntetésnek sem. Ezek mind rám akasztott jelzők, de most megindul bennem a tényleges harc az angyal és az ördög között.
- Elég jó. De igazából nem nagyon tudom, hogy mit vár tőlem. Öreg vagyok ahhoz, hogy elkezdjek úgy csinálni, mintha alkalmas lennék a barátkozásra. De végezhetek közösségi tevékenységet, mármint, nem feltétlenül közösségben, nem vagyok valami megnyerő figura. De énekelhetnék akár valami iskolai rendezvényen, meg, hm, énekelhetnék valami iskolai rendezvényen. Másra azt hiszem nem nagyon vagyok alkalmas.
Mondjuk kiállíthat a sarokra, hogy intelmeket közöljek a Bibliából idézve, de nem hiszem, hogy egy mágusiskolában, ami tele van boszorkányokkal és varázslókkal, annyira sikerem lenne.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- A léleksimogatás?
Lepillantok a fordítómra, megforgatom kicsit, kellemetlen lenne, ha a nulladik percben befuccsolna, azért annyira csak nem lehet olcsó példány, jó pénzt fizettem érte. Inkább a fogalommal van a baj, és a homlokomra is csapok.
- Ja vagy úúúgy! Nem szándékozok senkinek a mellkasába belenyomni a kezem, ez tényleg bizarr. Um, szépeket mondani, udvarolni, kedveskedni.
Próbálom más szavakkal megfogalmazni a lélek simogatását, de így meg olyan furcsa az egész. Mint a vicc halála. Ha el kell magyaráznod, úgy már nem az igazi. Úgy már csak olyan “nyeh”.
- És ha előtte szólok, hogy megpróbálom majd megtenni? Mondjuk, hogy egyik éjjel feltett szándékom betörni a tanulmányi osztályra és egy korábbi diák aktáját ellopni? Vagy valami ilyesmi.
Mondjuk ezt vehetjük annak is, hogy én szóltam, nem? Ez olyasmi egészen. Csak ha meg bekövetkezik, és lebukok, akkor nem biztos, hogy ő is így értelmezi. De, technikailag szólás volt, szóval a lelkiismeretem tiszta. Már csak az a kérdéses, hogy mondjuk meddig tart ezt az információt elfelejtenie annyira, hogy ne kapjon frászt a ténytől, hogy én a tanulmányin vagyok. Talán egy hónap? Másfél? Mondjuk. Másfél hónapig relatíve jó kislánynak kell lennem. Azért ha teljesen jó vagyok, az is gyanús, meg ha ezt holnap megcsinálom, az is. Szóval nem. Most tudom, hogy nyugton kell maradnom. Van ebben az emberben valami furcsa, ami kivívja, hogy a dolgokat kimondjam. Alapból persze őszinte ember vagyok, csak ezeket a dolgokat inkább nem mondom ki. Ez pedig nem hazugság. Csupán csak lelkiismeretes csend. Persze, így nehezebb lesz a dolgom.
- Értem. Nos, mindenképpen célszerű lenne, ha valaki nem szomorodna el.
Nem szeretném én ezt, hogy azt se, hogy a csalódottság kiüljön az arcára. Köszönöm szépen, ebből kiváló szakmai tapasztalattal rendelkezem, ugyanis, amióta csak az eszemet tudom, a családom csalódottan néz rám. És mondhatnánk, hogy eggyel több vagy kevesebb már nem számít, de az igazság az, hogy számít. Fogalmam sincs, hogy hány csalódott arc lesz még itt, akiknek valamilyen oknál fogva majd nem felelek meg.
- Nem verekedhetek, mert akkor bontja a kiadóm a szerződésemet. Pedig sokan tök jó pénzeket kaszálnak ám a műbalhéval.
Nekem mi jutott? Az igazi balhé, oda már nem is kíván az ember műbalhét, ahol az igazival is ki lehet tapétázni a falat. Viszont arra, hogy nem kell kötelezően barátkoznom, nyugodtan sóhajtok. Ez a része legalább rendben lesz. Ha nem kötelező, akkor kivitelezhető. A kötelezőket nem csípem.
- Húsz pont, per titok. Rendben van. Ez eléggé vállalható. Vizsgaidőszakban pedig a kiváló, ugye?
Már alkudozok, hihetetlen vagyok, tudom. De élvezem, ó de még mennyire, hogy élvezem ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Nos…
Erre nehéz lenne bármit is mondani, hiszen valljuk be, a legerősebb farkasos viccel indítottam, ami csak létezik a világon, és akkor mi van? Nem érti. Éppen ő, akinek aztán a leginkább értenie kellene. Nevetnie kellett volna, és Ó-zni, helyette meg csak hagyja, hogy a lecsapni való labda magától leessen, és a kínos csendben hallgassuk fokozatosan halkuló pattanásait és a kínos visszhangokat. Hát ez nem sikerült. De! És ezen van a hangsúly: Én nem adom fel. Nekem ezt a szituációt meg kell nyernem. Engedjük el, hogy miért cuki, nem fogok neki magyarázkodni. Helyette újra töltöm a fegyverem. Célra tartok, és tüzelek. Aztán… semmi.
Csak a koppanás. Szó szerint és átvitt értelemben is, mert ha nem farkasszem, akkor farkaséhség, de nem. Ez a viccem is, ahogy keletkezett, úgy érett ki, méghozzá fájdalmasan, én pedig legyengülve, mint Superman a kryptonite-tól, esek össze, és a szó szerintben koppan a fejem az asztalon, még szerencse, hogy nincs előttem se tányér, se kajamaradék. Tisztelem azt, aki kulturáltan tud étkezni.
- Oda se neki Belián.
Emelem fel a kezem, hogy legyintsek egyet, miközben a homlokomról a fejem átfordítom a bal orcámra, és ahogy fekszem ott az asztalon, és nézem a tanári kart, ahogy egymással dumcsiznak, azon gondolkozom, hogy hol rontottam el. Én tudom, hogy ő egy farkas, hát érzem a szagát, és neki is tudnia kéne, hogy én farkas vagyok. De helyette mi van? Ő közli, hogy jól van lakva - amúgy egészségedre -, én meg mint Chidori a Full Metal Panic!-ból fekszem az asztallapon, mintha Sōsuke mondott volna valami olyat, amitől egyszerűen lehetetlen nem kiakadni. Ha az animében lennénk, akkor tuti, hogy még egy olyan kis kilehellő jelenet is lenne benne, ahol a lelkem ez után a törés után dobbant a testemből, teljesen érthető lenne. Teljesen.
- Odett vagyok, ha láttál már Havi Igézőt, vagy bírod a főleg pop stílusú zenéket, akkor hallhattál már énekelni, amúgy vérfarkas, de mindegy, ez már így nem is olyan vicces.
Nem emelem fel a fejem, csak fekszem ott, és csendesen szenvedek. A hangom is monoton, egyhangú, mintha nem éppen most közöltem volna vele egy #ohmygod információt. Hát úgy néz ki a világ tényleg nagyon furcsává vált. Egy farkas, aki nem vevő a farkasos poénkra… mi jön ezután egy előkészítős, aki bedobja magát, hogy ő is farkas, lógjunk együtt? (Hahahaha, nos, igen.)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Vállat vonok arra, hogy mit is kezdhetnék velük, pedig vicces lenne erre is az őszinte választ adni: Meglesni, hogy ki az én testvérem. De nem teszem, inkább csak csilingelően felnevetek arra, hogy olvassak Egri Csillgokat.
- Azt hittem, nem szeretne megbüntetni.
Márpedig - Sajnálom Gárdonyi - maga lenne a büntetés egy ennyire vontatott művet olvasni. Viszont ha már könyvtáros és könyvet ajánl, akkor megpróbálkozom azzal, hogy a kedvében járjak.
- Ne aggódjon, művelt vagyok. Fejből idézek az Ember Tragédiájából, vaaagy az Aranyemberből.
Kapva kapok az alkalmon, lábaimat leengedem, közelebb hajolok, és az asztal másik felére felfektetve alkarjaimat nézek Kazi mester szép szemeibe. Szeretem, ha meglephetem a másikat, és remélem, hogy ez most sem lesz másként. Tudom, hogy a hangom megváltozik valamennyire, hogy könnyű szerrel tudok incselegni, kedveskedni, és tudok akár vérfagyasztóan kimért is lenni. A kedvenc részem belőle talán kicsit az utóbbira hajaz inkább, van benne szenvedély, bosszú, elégtétel és jég, nagyon sok hidegség. Egy pillanatra se, tétovázok, miközben beszélek, mintha tényleg egy komoly szerepben lennék, mintha ez most a valóság volna.
- Igen! Úgy van! Én voltam az, aki meg akartalak ölni! S bánom csak azt, hogy mért nem találtalak jobban! Te voltál életemnek átka - te fehér arcú kísértet! Miattad lettem nyomorult, elkárhozott. Meg akartalak ölni! Tartoztam vele a sorsnak. Nem volna nyugtom a másvilágon, ha ezt meg nem kísérlettem volna. Nézd, ott van méreg elég, hogy akár egész nászseregedet megölhettem volna vele. De énnekem a véred kellett. Nem haltál meg, de én szomjamat kielégítettem, s mármost meghalok én! De még mielőtt a pallos lecsapna a fejemre, adok a szívednek egy tőrdöfést, ami soha meg nem gyógyul; aminek a sebe kínozni fog a legboldogabb ölelés közben is! Most én esküszöm! Ide hallgass, Isten! Szentek, angyalok, ördögök, akik vagytok az égben és a pokolban! Úgy legyetek irgalommal hozzám, ahogy igaz az, amit mondok.
Elmosolyodom, ahogy a végére érek, és remélem csak, hogy tényleg meg tudtam lepni. A színpadon egy énekesnő is szerepet játszik, noha nem olyan jót, mint amilyet egy valódi színésznő, de azért, azt hiszem, nincs oka panaszra.
- A kiadó egy gyáva nyúl lett, de ez magának kedvez. Kapott egy édibédi farkaslánykát.
Nem, ez így nem igaz, de értem a célzást, jobb lesz, ha hagyom és elkotródok tanulni, mert még a végén plusz egy évig a nyakán maradok. Szegény Kazi Mester, így se tudja, mire szerződött.
- Nincs mester. Léptem tanulni.
Még vigyázba is vágom magam, tisztelgek, és csak utána intek, hogy kifelé induljak. Muszáj lesz kiválókat és húsz pontokat gyűjtenem. Micsoda követelmények!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Olyan nagyon örültem neki, amikor kiderült, hogy olyan, mint én, mosolyogtam, és lelkes voltam, és akartam, hogy tudja. Azonnal akartam. És igen, itt az akartam a jó szó, mert engem ez az egész fellelkesít. Engem ez az egész boldoggá tesz. Én ezt élvezem. És mivel nem találkoztam még olyannal, aki hozzám fogható volna, nem tudom elképzelni, hogy van ember, aki nem lelkes. Aki nem élvezi az átváltozás utáni csodát, az érzékszervei ilyen fokú aktiválódását, aki nem szereti ezt az egészet. Persze mondták, hogy nem mindenki úgy gondol erre, ahogy én, hogy vannak, akik ezt nem találják jó dolognak, akik nem találták meg ennek a szépségét, de azt nem tették hozzá, hogy az emberek többnyire nem lelkesek a ténytől, hogy vérfarkassá válnak. Pedig ez a nagy helyzet. Az emberek többnyire nem lelkesek ettől,  és ezt nekem még meg kell tanulnom.
Bólogatok párat az Igézőre, de nem mondok semmi mást, mert nem is az lenne a lényeg, hogy mit ír az újság, meg, hogy mit csinálok én egy átlagos – átlagos, és nem egy varázsiskola és környéke által karanténba zárt, tanulmányi tevékenységek űzésével töltött – napon. Aztán, mert más nincs, meg kell törni a mély filozofálást, és máris ott a megoldás: Vérfarkasok vagyunk. Szinte hallom is, ahogy átfordulnak még egyet a kerekek, kattannak, összeillenek, az információ és szómorzsák eggyé lesznek, és a végén ott van a tény, hogy kattannak egy akkorát hogy abból szinte kihallatszik az az egy szó, az az egy, ami összeköt minket.
- Azért akkor mégsem volt annyira szar a poén.
Állapítom meg abból, hogy amikor leesik neki, nevetni kezd. Tudom, hogy ezen, tudom, hogy azért, mert vicces, mert így, ennek tudatában a valós értelme a „farkasszem”-nek igen is vicces. Ironikus és vicces. Előreveszem a hajzuhatagom, a göndör, fehér tincseket piszkálom, amíg kineveti magát, mert hát ez olyan dolog, amit az ember nem tud kiszámítani, mindenki más hosszúságig nevet egy-egy viccen. Nekem, ha betalál, képes vagyok órákig is szakadni, olyan hosszan, hogy már mindenem fáj.
- Miért olyan hihetetlen?
Húzom össze a szemöldökömet gyanúsan, mert nem értem, szerintem rajtam jobban is látszik a dolog, hogy mi vagyok, mint rajta. Egyszerűen olyan vagyok, amilyen, és még rá is erősítek erre a farkas dologra. Igen, kicsit különbözünk, tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Így alakult.
Bólogatok, mert nem hiszem, hogy ez most egy olyan téma kell, hogy legyen, amit most itt nekiállunk kivesézni. Az én történetem mostanra már bonyolultabb lett, el kellene indulni Ádámtól meg Évától, sőt Lilittől basszus, hogy mindent letisztázzunk, ne maradjanak ki lényeges részletek. Mert az életem mostanra olyanná vált, mint egy szappanopera. Van itt minden. Szex, vérfarkasság, titkolt testvér.
- Szóval frusztrál a téma.
Értem én, hogy nem akarja éppen itt megbeszélni, de én meg nem akartam várni vele. A tény, hogy van itt más is, aki olyan mint én, engem felvillanyoz, amúgy sem tartom rossz dolognak a farkas létet, mert jó, vannak nem jó részei, mint az átváltozás fájdalma, a gyermektelenség - esetemben legalábbis -, a gyilkos vágy, de ugyanakkor ott van az a számos új élmény. A hangok, az illatok, a sebesség, az éjszaka minden mozzanata, amit emberként nem élsz meg. Én szeretem a farkas létet, olykor jobban, mint az emberit, és talán képes lennék örökre benne maradni.
- De én örülök neked.
Széles, lelkes vigyort küldök meg felé, mert én tényleg, őszintén boldog vagyok attól, hogy ő itt van. Hát van ennél csodálatosabb? Én nem hiszem. Ketten vagyunk. Végre van valaki, akivel meg tudom beszélni ezeket. Jó, egy kicsit nehéz menet lesz, mert látom rajta, hogy ő nem akkora rajongással viseltetik eziránt, mint én, de ez még változhat, irányába is, irányomba is. Minden azon múlik, hogy hogyan hatunk egymásra.
- Te nem érzed? Én egyből kiszúrtam.
Ott van az az érzés. Egyből kiszúrtam őt a tömegben, és kizárt, hogy ennyire jó huszonkilencedik érzékkel rendelkeznék. Viszont meg akarom tartani, és ahhoz nem kellene most jobban sokkolnom.
- Majd talizunk.
Ezzel pedig én távozok is. Szó szerint. Felkelve ugyanis hátradobom a hajam, és kilibbenek a teremből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A tanév kezdete előtt néhány nappal jöttünk vissza, és nagyon vártam, hogy vére újra itt lehessek, de a helyzet az, hogy jelen pillanatban a pokolba kívánom az egészet. Pedig jól indult az este, a csónakház is remek ötlet volt, csak aztán valahogy elment a dolog egy nagyon rossz irányba, én pedig könnyezek miatta. Nem, eszemben sincs sírni, én nem sírok, de a könnyeimet nem tudom megállítani. Bárcsak inkább otthon maradtunk volna. A szüleimmel való nem beszélést jobban elviselem, mint azt, ami bennem van most.
Nyilván jobban járnék, ha a Navine biztonságos falai között lennék, de éhes vagyok és megbántott, ezért nem akarok most ott lenni. A konyháról szerzek magamnak vacsorát, pár szelet bundáskenyeret, amit fogalmam sincs, hogy miért vacsorára csináltak, és mivel megmaradt, nyilván, más sem értette, de nekem most jól jönnek arra, hogy eltelítsék a hasamat. A könyvtárhoz közeli párkányok egyikén foglalok helyet, a gyér világításnak köszönhetően már két prefektus is elment mellettem, én pedig teljes nyugalommal hagyom, hogy menjenek csak tovább. A zárást várom, és hogy Kazanov kijöjjön. Beszélni akarok vele, mert tartozik nekem egy történettel, de így nem akarok becsattogni hozzá. Viszont tudom, hogy bent van, amikor errefelé csattogtam, láttam az éppen nyíló ajtóban, ahogy ott ül az asztalnál, és mintha pont felnézett volna, de ebben nem vagyok biztos, talán csak képzelgés volt, semmi több, de nem gáz, kivárok. Most már nyugodtan büntethető is lennék, de mivel mestertanonc vagyok, ezért nemes egyszerűséggel mindenki bekaphatja, és akinek ez nem tetszik, az duplán kaphatja be. Most nem vagyok olyan állapotban, hogy érdekeljen, csak a történetemet szeretném hallani, hogy nyugodtabban menjek el aludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Sóhajtok, ahogy kilép az ajtón, és nem is tudom, hogy örülnék-e neki, ha így látna, vagy sem. Most nem tündöklök úgy a fényemben, mint kellene, ilyenkor nem vagyok biztos magamban, Végül azonban úgy döntök, hogy ha észrevesz, akkor észre kell, hogy vegyen, én nem állok neki kalimpálni. És persze észrevesz.
- Vagy a pokolból.
Nem mozdulok, az ablakhoz közelebb ülve, így még egy ember kényelmesen elfér, ha van kedve csatlakozni a párkányon gangeléshez, bár nem tudom, hogy mennyire laza ezen a téren. Inkább csak hagyom, hogy azt kezdjen a hellyel, amit csak szeretne.
- De jó lesz most a Navine is.
Mosolyodom el halványan, mert javított, és valljuk be a javítás megmelengeti a szívem, mert ilyen nyomorult lelkiállapotban a valahová tartozás igénye sokkal erősebb, mint az átlag hétköznapjaimon. Bennem elég sok minden el van romolva, szóval ne csodálkozzon senki, ha nem lelkesedek úgy, mint az emberek többsége, a mosoly, és hogy nem a pokol az egyetlen opcióm, az már egy jó alap. Mintha ma különösen kedves lennék. Undorító.
- Ráér kicsit?
Érdeklődöm finoman, ahogy kicsit közelebb hajolok, úgy, hogy csak ő hallja. A legjobb folyosón teszek ilyen megmozdulásokat, és majd még csodálkozok, hogy ennyi mindent összehordanak rólam.
- Kaptam egy kiválót, és arra gondoltam, hogy elmesélhetne egy történetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Elmosolyodom, ahogy felül mellém, és ez most megnyugvással tölt el. Nem érdekelnek a pletykák, mert a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyi szar képes az emberek száján kijönni, meggondolatlanul, és anélkül, hogy felmerülnének bennük az esetleges következmények. Mert minden kimondott szónak súlya van. Persze tudom, hogy én is napjában legalább kétszer cseszem el így a saját életemet.
- Azt hiszem, három kiválóval kellett volna indítanom, és gondolom nem kapok két mesét, amiért egy ribancot nem vertem meg.
Felpillantok rá, és akkor rájövök, hogy már megint káromkodtam, és függetlenül attól, hogy Myra egy kielégítetlen ribi, nem biztos, hogy Kazanov előtt kellene kifejtenem, hogy mi a véleményem róla. Megforgatva a szemeimet korrigálom az előző r betűs szót egy szofisztikáltabbra.
- Egy fancsali kedvű nőszörnyet.
Hátha egy kis mosolyt csal az arcára, és nem tehetek róla, én nem tudok szépen gondolni miss énvagyokamittudoménminekazarca hisztérikára, de tessék, csak itt, csak most, csak azért mert neki olyan kedves fény van a szemében, megteszem. Ezért minimum a mennybe kellene kerülnöm, de kösz, de kösz nem. Jó lesz nekem a pokolban, ahogy mondani szokás, ott több az ismerős. Mennyire kedves vagyok már, Istenem, jó lesz, hogyha visszazökken a lelki világom a megszokott kerékvágásba, mert ez így nagyon nem lesz okés.
- Gondolom arra tippel, hogy a nőről kérdezném, de remélem meglepem azzal, hogy a gyerekkorra esik a választásom.
Ha egyből a legizgalmasabb megszellőztetésre ugranék rá, akkor miért küzdenék a következő tanévben? Nem igaz? Dehogynem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Van egy lány... nő. Nem tehetek róla, simán csak irritál, maga cuki, de biztos magának is van olyan, akit nem bír elviselni. De nem kötöttem bele, meg semmi, pedig az átváltozás előtti napon volt, és olyankor előjön valami hülye hiperérzékeny oldalam. Na mindegy. Szóval kicsit egyedül szerettem volna lenni, erre betrappolt az a tyúk, elkezdte játszani az agyát, hogy ő a mit tudjam én minek a reklámarca, meg, hogy simán szétverné a fejem egy terelőütővel. Full bolond a nő, én mondom magának, és kisgyerekeket tanít.
Amúgy jó, ebből a szempontból én eléggé ártatlannak hatok, de valljuk be, nem én fenyegettem meg először, ő kezdte az egészet.
- Szóval közöltem vele, hogy éjjel széttépném, ha méltó lenne rá, de nem az. És ehhez tartom is magam.
Mondjuk elméletileg senkit se kellene széttépnem, de azért nagyon nagy volt a kísértés rá, hogy kicsipkézem a modell pofáját. De! Nem tettem meg. Szóval tök jó arc voltam.
- Nem védem amúgy magam, a telihold előtt meg utáni elviselhetetlen vagyok. Páran megpróbáltak már a közelemben lenni, de gyűlölöm, ha olyankor bárki is ténylegesen a közelemben van.
Sosem engedtem senkinek, hogy ott legyen, amikor átváltozom, pedig néha olyan jó lenne, ha fogná a kezem valaki, vagy csak a tudat meglenne, hogy nem vagyok riasztó. De tudom, hogy az vagyok, tudom, hogy az egész szörnyen ijesztő és kiábrándító, és nem szeretném, ha az a kevés ember, aki fontos nekem, így lásson.
- Figyelek.
Fordulok kicsit felé, nem ugrándozom, mert azért ketten ülünk egy párkányon, elég közel egymáshoz, gyakorlatilag csak a hold árulja el, hogy én is itt vagyok, elvesznék különben a sötétben. Ahogy mesél a mosolyom egyre szélesedeik, elképzelem, ahogy egy fürtös kisangyalként elmeséli, hogy milyen nagy kutyájuk van, aztán szegény postást mennyire megrémíti, és hogy mennyire jót nevet ezen. A végén én is kacagok, még a könnyem is kicsordul attól, amit mesél, mert előttem van a kép.
- Nagyon eleven gyerek lehetett. Imádom.
Tényleg, nagyon nevetek, a testem vidáman rázkódik a fel-feltörő jókedve, végül hangosan sóhajtok egyet. Csóró postás.
- Gondolom, nem ez volt az egyetlen rosszalkodása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Ha lesz még gyereke az életben, be ne írassa az előkészítőbe sportra. Nála még én is jobb vagyok.
Pedig nálam azért a mozgás kimerül abba, hogy egy perc alatt ha kell öt sajtbureszt is betolok, de az, hogy durván szeretek enni, nem jelenti azt, hogy nem élvezem ki a ételt. Mert de, nagyon is. Szóval én és a mozgás. Mondanám, hogy jó terelő lennék, mert ebben az egyben biztos vagyok, de a kviddics nekem összeférhetetlen. Mondjuk nyilván, inkább arról mondok le, mint D-ről, de ez már csak ilyen.
- Hé!
Játékosan megbököm a vállammal a vállát, de azért mosolygok, sőt, talán egy kicsit kuncogok is, hiszen megállapításra jutottam a történettel kapcsolatban. Most még mosolygok persze.
- Ez úgy hangzott, mint egy pocsék mágikus szappanopera nyitánya. ÚRISTEN!
Elkerekedett szemekkel nézek rá, mert ezzel egy nagyon csúnya igazságot mondtam ki. És ez sajnos tényleg igaz. Szóval ami az előbb még vicces volt, most éppen kétségbe akar ejteni. Durván. Egy kicsit megemelkedek, de aztán visszahanyatlok, és megint elnevetem magam, mert a sok kis mellékes szál, Barnabás, Damyan, Belián és Zina, mind ezt támasztják alá.
- Egy mágikus tini szappanopera díva vagyok.
Ő kellett ahhoz, hogy jobb kedvem legyen, mert az, ahogy azt mondja "Angyalkám" valami olyan, amitől egyáltalán nem utálok Angyalnak lenni. Komolyan mondom, még mindig nem tudom elképzelni, hogy mondjuk tényleg üvölti ezt a szót, vagy fenyegetően mondja, nekem valami olyan, amitől kicsit boldogabban ver a szívem. Mielőtt bárki félreértené, nyilván apakomplexusom van, de nem csak szexuális értelemben, hanem mindenhogyan. Az idősebb férfiak társaságában találom meg önmagam, és velük érzem jobban magam. Talán mert mindig is idősebbek vettek körül, talán azért, mert valahogy a közelükben én, mint fiatalabb nő, merek gyenge lenni. A kortársaim között nem vagyok képes elengedni azt a képet, amit felépítettem magamről, itt meg főleg nálam fiatalabbak vannak, akik még hallgatnak is engem, fontos a kialakított kép fenntartása.
- Egy halott aranyhal szelleme?
Emelkedik meg a szemöldököm, és nem tudok nem vigyorogni azon, amit mesél, és kicsorduló könnyeimmel csak bólogatok.
- Persze, még jogosítványom is van. Komolyan, ha egyszer el akar menni valahova, elviszem. Én úgyis csak felnőtt kíséretében hagyhatom el a környéket, leginkább a magáéban, szóval... átvezetek önért az országon is.