Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mosolyogva figyelem, ahogy elpirul, aztán ahogy viszonozza a gesztust - ami részemről amúgy nem csak gesztus volt - érzem, hogy az én arcom is kipirul egy kicsit. Mit nem tesz egy kis vér? Bár régen nagyon pirulós voltam, és még mindig könnyű zavarba hozni, azért megnyugtató, hogy nem leszek már lángvörös egy apró kis kedvességtől.
- Ez igazán megnyugtató. Köszönöm - felelem mosolyogva aztán a karomat nyújtom neki és mivel nem tiltakozik bevezetem a terembe. Érdeklődve pillantok körbe, iszom a színeket és a formákat. El tudnék veszni egy-egy apróbb részletben, de megálljt parancsolok magamnak, mielőtt megtenném.
- Valóban - válaszolom tömören a megállapítására, bár a tömeget csak azután veszem észre, hogy megemlíti. - Szebb lenne kevesebb emberrel - állapítom meg, csak úgy mellékesen, miközben tovább nézelődöm. Elidőzik a tekintetem a fákon és körülöttük a tarka virágokon, a tüzes földgömbökön majd végül a medencén.
- Boszorkány vagy, szerintem meg tudod oldani - kacsintok rá, ahogy a fürdőruhát említi. Én mondjuk simán bemászom ruhástól, elvégre vannak jó kis szárító bűbájok. Más kérdés, hogy így belegondolva, nem vagyok biztos, hogy van nálam pálca. El is kezdem a bal kezemmel végig tapogatni a zsebeimet, majd elengedem Rachelt egy percre, hogy a jobb kezem is bevessem a keresésbe.
- Hmm... Nem hoztam pálcát - állapítom meg végül kissé aggódva, de aztán eszembe jut, hogy félvámpír vagyok és kb nulla a varázserőm, (én legalábbis úgy érzem) és megnyugszom. - Egy gonddal kevesebb! - vágom ki magam immár vigyorogva, hogy ne is keltsek gyanút a lányban a pálcahiánnyal.
A bulival kapcsolatos megállapítására bólintok. Aztán ismételten körbe nézek, azon gondolkozva, mivel is kéne kezdeni, de a bőség zavarában nem jutok dűlőre. Maradok hát az udvarias megoldásnál:
- Mit szeretnél először közelebbről megcsodálni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Valahol teljesen természetes volt Rachelt hívni a bálra, elvégre tavaly is őt hívtam, mégis volt a dologban valami kis izgalom, mert most mégis csak a "barátnőm" még ha csak a projekt kedvéért is. De talán épp emiatt jobban is készültem, mint tavaly. Nem, nem gondolom, hogy csakmert tavaly bálkirály lettem, idén is az leszek. Koreában sosem volt kérdés, de Magyarország, itt határozottan különc vagyok és nem csak a piercingek, meg a feltűnő hajszínek miatt. Ezek nélkül is az lennék. Mindenesetre úgy döntöttem visszafogom magam, mégis ez a végzős évem - még tablóm is lesz! -, nem árt, ha kivételesen nem az extrém külső miatt fognak rám emlékezni. A legfontosabb, egyébként még mindig az, hog jól érezzük magunkat és szinte biztos, hogy Rachel mellett ez nem lesz probléma.
A Nagyterem előtt várom, öltönyben. A kabátomat szokás szerint a levitában hagytam, és amíg nem érkezik meg - mert én most direkt korábban jöttem -, addig a nyakkendőmet igazgatom. Sehogy sem tetszik, mindig ferdének érzem, persze az is lehet, hogy csak azért mert nem tükör előtt igazgatom, hanem mindenféle egyéb felületen, amit a folyosón találok: páncél, ablaküveg, stb. Végül lemondóan sóhajtok, és körbe nézek újra, hogy merre van Rachel.
Amint megérkezik, széles mosolyra húzom a számat.
- Csodásan nézel ki! - mondom neki kevesen, aztán kénytelen vagyok megkérdezni - Jó így a nyakkendőm? Nem ferde?
Remélem segít egyenesbe hozni, mert bár sok esetben direkt eltekrném, mert poén, ma szeretném, ha jól állna. Ha pedig ezzel megvagyunk, akkor felemelem a karom, jelezve, hogy részemrőm mehetünk, s amint belém karol be is lépünk a nagyterembe, hogy aztán együtt ámuljunk az idei díszeken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megdicsérem mert valóban fantasztikusan néz ki. Biztos vagyok benne, hogy többen is irigykednek, amiért velem van, de ez csak vidámabbá tesz. Még akkor is, ha mindez pusztán baráti szinten történik. Projekt nélkül is elhívtam volna, így meg még plusz pontot is szerzek vele. Mindenhogy nyerő helyzet.
- Minden férfi jól mutat öltönyben. - Megvonom a vállam, ahogy válaszolok, mert sajnos ez az igazság. Megfelelő öltönyben mindenki jól néz ki. A nőknek ilyen szempontból nehezebb. Rachelt elnézve mondjuk, nem hiszem, hogy neki aggódnia kéne. Egészen olyan benyomást tesz, mint aki egy krumpliszsákban is tökéletesen elegáns tudna lenni, ezt viszont nem osztom meg vele, mert nem biztos, hogy díjazná.
- Köszönöm - motyogom, ahogy a csokornyakkendőmet igazgatja én pedig kissé feltartom a fejem, megcsodálva a plafont, hogy ne legyen útban az állam. Amikor végez elveszem tőle a kis tükröt és megnézem az eredményt. - Tökéletes. Köszönöm.
Visszaadom neki a tükröt aztán kezet csókolok hálám jeléül. Valahol olvastam, hogy volt ilyesmi szokásban, remélhetőleg jól csinálom. Ha pedig nem vág pofon érte, akkor a karomat is felajánlom, hogy bemenjünk.
- Idén is kitettek magukért a szervezők - állapítom meg, ahogy belépünk közelebb hajolva Rachelhez. - Amúgy... izgulsz? - kérdezem, mert mint végzős, ha minden igaz táncolni is kell. Volt is próba ha jól tudom, de igazán mentem el rá. Sosem okozott gondot a tánc, nem pont most fog. Csak azt nem tudom, Rach tisztában van-e a dolgokkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Rachel
Kinézet


Bólogatok, mert nem igazán tudom mit mondhatnék még. Az tény, hogy fantasztikus az idei dekoráció is. A tavalyi is nagyon tetszett a négy elem elgondolással, de ez a mostani is hasonlóan színvonalas. Ennek ellenére, vagy pont ezért?, nekem muszáj kiderítenem, hogy az ennivalók is olyan jók-e, mint akkor voltak.
- Ez azért van, mert nagyszerűen összeillünk! - kacsintok rá pajkosan, közben meg megnyugszom, hogy nem néz rám furcsán, amiért a hasam az első.
Együtt megyünk a finomságokkal teli tálakhoz és Rachel útmutatását használva szétnézek. Tényleg úgy van, ahogy mondja, hamar meg is találom a nekemvaló finomságokat. A lány előbb végez, de nem zavartatom magam, tudom, hogy meg fog várni. Teszek mindenből egy keveset a tányéromra, aztán majd később, a tánc után azt eszem, ami a legjobban ízlett. Amikor megvagyok leülök Rachel szemben.
- Jó étvágyat! - nézek rá vidáman és megkóstolom a cukkinikarikákat. - Ez legutóbb is mennyei volt. Nem mintha a manók főztje nem lenne mindig az... De valamiért mindig különlegesebbnek érzem az ilyen alkalmakkor felszolgált ételeket.
Újabb falatot teszek a számba, ezzel pedig Rachelnek is van lehetősége válaszolni. Persze amúgy is meghallgattam volna ő mit gondol. Hmm... nem biztos hogy mindent fel fogok fogni belőle. Imádom a cukkinit!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Őrület! Egyszerűen őrület! Napok óta mindenféle asztrológiai hülyeséggel van tele a fejem. Nem is értem. Engem ez nem érdekel. Az órát is véletlen vettem fel, szakköre meg csak azért mentem, mert mondhatni köteleztek rá... De lássuk be, az egész egy nagy humbug. Már hogyan tudna engem befolyásolni egy bolygó innen több ezer kilométerre? És ha megteszi, mi értelme annak, hogy gondolkozni tudok, meg döntéseket hozni? Nekem ez annyira nem fekszik, hogy el sem hiszem. Na de pont ez a baj. Hogy minél több órán veszek részt, minél több szakköri feladatot próbálok megoldani, annál több "véletlen egybeeséssel" találkozom és lassan de biztosan, be kell látnom, hogy ennyi véletlen a világon nincs. Pedig lennie kell, mert... mert... nem tudom miért.
Ma reggel azzal kezdtem, hogy nekiálltam átnézni a szakkörön vett dolgokat. Igen ám, de nem volt velem a tanár úr, és a szépséges táblázata, amit felírt a táblára nekünk és nem is írtam le magamnak, mert minek? így pedig akárhogy néztem az ábrát megint csak görög jelnek tűnt minden, ahelyett, hogy valami értelmeset ki tudtam volna silabizálni belőle. Az pedig, hogy ez bosszantani kezdett, nos még engem is meglepett, de így volt és még most is így van. A zsebemben a pergamennel kajtatok fel a kastélyba, azzal a szent céllal, hogy megkeresem a tanárt és megkérem újra, hogy mondja el, mert valamiért nem hagy nyugodni, hogy nem értem. Korábban nem éreztem ilyesmit, max a lányokkal, és meg kell mondjam, nem villanyoz fel, hogy most egy tantárgy miatt érzek hasonlót, ezért is akarok minél előbb megoldást találni. Persze előbb enni kell valamit, teli hassal a gondolkodás is jobban megy. Ezért is veszem utam a nagyterem felé, amint a kastélyba érek.
Nagykabátban, sapkában és sálban lépek be a hosszú asztalokkal és padokkal felszerelt terembe, amiben most nyoma sincs a pár héttel ezelőtt bálnak. Így kicsit kopárnak és szürkének tetszik, de ahogy körbe pillantok mosoly kúszik az arcomra, mert megpillantom Várkonyit is, és így egy szép nagy kereső utat megspórol nekem. El is felejtem hirtelen az evést, egyenesen a tanárhoz megyek, épp csak a sálat letekerve a nyakamból meg a sapkám levéve, s mit sem foglalkozva azzal, hogy ő most éppen eszik vagy iszik, le is támadom.
- Jó reggelt! Tanár úr, tudom, hogy utál, de még mindig nem értek valamit! - Kezdek bele egyébként tök vidáman a mondókámba és ledobom az asztalra a sapkát-sálat a kesztyűimmel együtt. A kabátom cipzárját is lehúzom aztán nyúlok a zsebembe és teszem az asztalra az amúgy kissé már gyűrött pergament. Szépen kilapogatom, és közben már magyarázom is.
- Vannak ezek a fényszögizék... De ha maga nincs ott, hogy felírja mi mivel milyen szögben van... akkor honnan tudom? - nézek rá szépen pislogva, mert biztos vagyok benne, hogy ez egyébként valami pofonegyszerű dolog, csak nekem okoz nehézséget. Lehet el kéne mondanom, hogy diszkalkuliás vagyok, és már ott halott ügy, hogy 10-nél nagyobb számok vannak benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Rachel
Kinézet

- Nekem mindig! - vágom rá nevetve. Az igazság az, hogy szinte soha, de jó most ezt mondani. Na meg egyébként is. Bulizunk, szóval miért ne? Ugye hogy, de. Igaz előbb enni kell. Egyszerűen azért, mert biztos finom a kaja, na meg mert éhes is vagyok. Rachel meg tökéletes partner ebben is. Megint kiszúrja a kedvencemet, szinte rögtön, így nem nehéz választani. Helyet foglalunk és el is kezdjük kóstolgatni a finomabbnál finomabb falatokat.
- Igen? Akkor majd kipróbálom később. - Mondjuk a tánc után. Vagy a bálkirály választás után. Amikor újra megéhezem, akkor. Egyelőre a cukkini elég lesz, nyammogok is rajta rendesen. Mennyei!
- Én vizet - felelem komolyan, mert bár tudom, hogy Rach szereti azt képzelni, hogy itt alkoholt szolgálnak fel, én biztos vagyok benne, hogy csak beképzeli. Amúgy meg... Változom, mostanában kevés itóka ízlik, a víz meg olyan semleges. Maradok hát annál. Ahogy kimondom meg is jelenik egy pohárral az asztalunkon, így elismerően bólintok és felemelem a poharam, hogy ha Rachel is kap valami finomat, tudjunk koccintani.
- Én rád szavazok - mosolygok rá, és ez akár a tósztunk is lehet. Nem igazán foglalkoztat ez a királyosdi. Koreában minden évben én voltam a bálkirály, tavaly, nem kis meglepetésemre itt is. De még mindig úgy gondolom, hogy az itteniek szemében én inkább furcsán nézek ki, mint jól, így nem foglalkozom különösebben vele.
Ahogy befejezem az utolsó falatot is, felcsendül egy hangocska, és konferálni kezd mindenfélét. Izgatottan pillantok Rachelre, hiszen ez jel, hogy mennünk kell. Megtörlöm a számat, felállok és a kezemet nyújtom a lánynak, aztán a táncparkettre vezetem, hogy a többiekkel együtt megejtsük azt a bizonyos táncot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Várkonyi Kedvenc Prof bácsi

Mit akit pofán vágtak nézek a tanárra ijedt arccal, ahogy azt mondja, jós tehetség is vagyok. Mindenre vágytam már, de erre az egyre biztosan nem. Persze hamar rájövök, hogy ironizál, így megrázom a fejem és összekapom magam, hogy az előbbi szemtelen vigyorral nézzek rá újra.
- Igyekszem - felelem könnyedén, mert azt hiszem nagy dolog lehet nála tíz pontot esni, bármit is jelentsen ez, nem mintha komolyan venném. A problémát viszont igen. Mármint lehet nem látszik, de tényleg aggaszt a dolog, ami azért rendkívül meglepő, mert soha nem érdekelt az asztrológia, most meg hát khm... azt hiszem érdekel. De ezt azért hangosan nem fogom bevallani. Inkább felteszem az engem annyira foglalkoztató kérdést, aztán pedig csak nagyra nyílt szemekkel bámulok a csodás eszközre, amit Várkonyi elővarázsol a zsebéből.
- És ezt a professzor úr mindig magánál tartja? - kérdezem őszinte ámulattal, közben pedig bizonytalanul elveszem a felém tartott papír darabot. Nézegetem, próbálok rájönni, hogy működik, de őszintén szólva halvány lila gőzöm sincs.
- Soha életemben, de nagyon szép! - Próbálkozom értelmes választ adni, pedig nehezemre esik. Csupa vonalka meg számok.
- Nulla... nulla... - nekem ránézésre több nulla is van, de persze nagy nehezen megtalálom azt, amelyikre szerintem a tanár gondol. - Nulla! - bökök rá, letéve a lapot az asztalra, és kifejezetten büszke vagyok magamra.
- Hogy mi? - kérdezek vissza, mert természetesen nem értem. Hogy is érteném. Ez az egész olyan bonyolult, még akkor is, ha neki szent meggyőződése, hogy én valami született tehetség vagyok. Nem vagyok. Szimplán mákom volt eddig. Persze lehet, addig jó, amíg nem tudja. Kár, hogy pár percen belül kiábrándul belőlem.
- Megmutatja? - kérdezem kiskutya szemekkel nézve rá, odanyújtva az órai horoszkópomat meg a kis kört és várom a csodát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Felvettek a könyvtárba! Hát nem ez a legcsodálatosabb a világon? Mármint... a bolt is király. Imádom, meg minden. De mégis... Hiányoztak a könyvek. Az illat, amit a papír áraszt. Egyszerűen leírhatatlan. Na meg, be kell valljam, a sötét, ami a polcok között húzódik szintén vonzó. Szóval hiányzott. A hangulat, az illat, a minden. De a legjobb az egészben, hogy ez NEM egy bolt. Még mindig nehezen hiszem el, hogy emberek elvisznek könyveket, aztán visszahozzák őket. Pedig ez egy fantasztikus dolog. Már gondoltam arra is, hogy kölcsönözhető ecseteket is beveszek a boltomba, de... nem. Magamból kiindulva, nem szeretnék olyan ecsettel festeni, amivel más is festett és ahogy végig gondoltam egyik művészeti kellék sem olyasmi, amit egy könyvhöz hasonlóan meg lehetne osztani.
Szóval itt vagyok. Élvezem az egész hangulatot és természetesen rögtön lekapok 4-5 könyvet, hogy na én ezt most kiolvasom. Persze tudom, hogy nem ezért vagyok itt. De ugyan melyik gyerkőcöt zavarná, ha én csendben olvasok, amíg ők ugyanezt teszik. Legfeljebb akkor, ha ők is ezeket akarják olvasni. De nem hiszem. Ez szépirodalom, nekik meg a tanulásra kéne koncentrálni. Aztán persze sosem lehet tudni.
Lazán ülök az egyik asztalon, a lábaim keresztbe vetve, az egyik egy széken pihen úgy támasztja alá a másikat. Miközben belemerülök az olvasásba. Egészen addig, amíg egy hang ki nem zökkent.
- Szia Mei! Én meg Min Jong, és persze. Mit keresel? - felelek a könyvet a nyitott felével az asztalra rakva, hogy könnyen folytathassam majd onnan, ahol abbahagytam, miközben lepattanok a földre. Szerencsére van az iskolának régi módi katalógusa, amit én is tudok használni, varázslat nélkül is, így bármire is legyen szüksége, meg fogjuk találni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem aludtam szinte semmit az éjjel. Ami mondjuk nem újdonság, de ha az ember nappal is dolgozik akkor az éjszakai élet igencsak fárasztóvá válik. Épp ezért szinte őrültként rontok be a kis zugba ahol elvileg lennie kéne kávénak. Kéne. De nincs. Mugli kávéfőző sincs, ami logikus, mert egy varázslóiskolában vagyunk. De hol vannak ilyenkor a manók?
Átfut a fejemen, hogy lerohanok a konyhába, de az is macerás, és túl sokáig tart. Nekem most kell kávé. Most. Nem később.
- Miért? Ki itta meg a kávémat? És miért nem csinált nekem másikat? - persze nem volt nekem kávém itt. De eddig bármikor jöttem be ide, nem volt gond. Volt gőzölgő meleg feketeség, ami ébren tartott. Csalódottan ülök le a kanapéra és nagyot sóhajtok. - Jó, ha nem... akkor nem... Kibírom - győzködöm magam és fel is állok, amikor nyílik az ajtó és belép rajta egy másik férfi. A nevére is emlékszem, igen... ööö... ő is könyvtáros, szóval biztos tudja a kávét. Vagy a manókat. De mi is a neve? Ah, tök mindegy.
- Helló! Kávéért jöttél? Elfogyott... - mondom kezdésnek, lehet kissé hiperaktívan, mert a fáradtság belőlem nem a legjobbat hozza ki - De ha te tudsz csinálni, én is kérek - toldom még hozzá, aztán eszembe jut, hogy amúgy még nem mutatkoztunk be, úgy legalábbis nem. Meg lett említve a neve az ünnepélyen, meg láttam itt korábban. De most beszélek hozzá először.
- Amúgy Min Jong vagyok. Ha jól tudom kollégák - toldom hozzá, aztán a kezem is előre nyújtom és ha elfogadja a jobbomat, akkor még meg is hajolok kézrázás közben. Ez mondjuk lehet túl koreai... de ha csinál kávét, a lábát is hajlandó vagyok megcsókolni. Mondjuk ezt nem kell tudnia. De így van. Kávét akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szerintem egy öt éves gyerek szintjén produkálom magam a kávé iránti durcámmal, de jelenleg ez sem érdekel, mert fáradt vagyok. Aludni akarok. A fene gondolta, hogy nem éjjelre keresnek könyvtárost, nem is értem. Simán jó lenne éjszaka is nyitva tartani, hogy a könyvmoly diákok kiélhessék éjszakai könyvtározási vágyaikat. Nekem is van ilyen vágyam, szóval tuti nekik is.
Kávé. Nincs. De akarom. A gondolat megőrjít és ismét kisfiú vagyok, akitől elvették a kedvenc ecsetjét, vagy hogy stílusos legyek, a kedvenc könyvét. Persze arról tudom, hogy otthon hever a vitrinben és senki-de-senki nem nyúl hozzá, mert ha igen megharapom. Szószerint.
Szerencsére nyílik az ajtó. Kezdeti lelkesedésemben észre veszem, hogy az illető kezében valami forró gőzölög, csak az jár az eszemben, hogy ő biztos varázsló és ha mást nem, varázsol nekem kávét, ha már a manók nem voltak ma kegyesek hozzám.
- Jobbat? - nézek rá meglepetten, aztán ahogy tovább magyaráz, és mutogat fel is csillannak a szemeim. Közelebb is lépek, meg is szemlélem-szaglászom a poharat. S valóban, annak gyönyörű sötétbarna tartalma, kávé illattal tölti meg szaglószervemet.
- Misha - ismétlem, elengedve a kezét, felegyenesedve. S szemeim ismét a gőzölgő pohárra szegeződnek. Apám mondaná erre, hogy bunkó vagyok. Izé. Bácsikám, nem az apám. Nem is beszélek vele. Nem is érdekel a véleménye.
- Bögre? - kérdezem meglepetten felpillantva a férfire. Tudom ám mi az. Csak az agyam nem pörög ma. Bögre...bögre... Nézelődöm balra-jobbra, a kanapé mellett egy asztalkán meg is látok egyet. Tökély. Felkapom felé nyújtom. Bögre. Nem az enyém, de bögre. Használni fogom. Jó lesz.
- Van. Kérek. Köszönöm - mondom gyorsan és szaggatottan, s ha valóban tölt nekem kávét akkor az első korty után még meg is ölelem. - Életmentő vagy, Misha! - közlöm, s mivel tényleg forró a második korty előtt, azért kicsit meg is fújom az itókát. - Áhh... - ez kellett már. De nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ha mást nem az ő napját már sikerül bearanyozni a szenvedésemmel, hiszen végig mosoly ül az arcán. Az enyém is felderül, ahogy kávét ígér, s amikor meg is kapom az áhított italt már nem is lehet leállítani. Egyszerűen csak a boldogságom az, amit nem tudok visszatartani, hát megölelem. Érzem ám, hogy nem erre számított, így nem nyújtom el a dolgot, de azért örülök annak is, hogy hátba vereget, mert így tudom, hogy még okésak leszünk ez után is. Mert amúgy félre is érthetné, és akkor kellemetlen lenne. Mondjuk nem rossz pasi, szóval... MJ állj le. Szóval kávé... Élvezettel iszogatom, a bögrére mind a két kezem rászorítom, élvezve a forróságot. Mindig fázós énem most repes. S talán a kávéban lévő extra is hatni kezd. Mindenesetre nem panaszkodhatok hűs levegőre, és egészen lazán válaszolok is neki.
- Nem vagyok Pukwudgie, de ha szeretnéd követlek mindenhova - Pislogok rá teljesen komolyan, mert hát tényleg. Főleg ha mindig van nála kávé. Vagy mert csak ő biztos tud varázsolni is, akkor is ha nincs.  
Az újabb kérdésen elgondolkodom, de viszonylag hamar megered a nyelvem. Hiába fogadom meg mindig, hogy nem mesélek magamról túl sokat, egyszerűen képtelen vagyok rá. Most is.
- Kicsit mindkettő. - Egy pillanatra csak, de megállok, hogy egy újabb kortyot igyak, de aztán már tényleg csak fecsegek - A családomnak könyvesboltja van. A könyvtáraktól mindig eltiltottak, azt mondták felesleges időpazarlás, amikor a bolt bármit be tud szerezni. Sőt, több könyvünk van, mint a világ bármelyik könyvtárának - ezen elnevetem magam. Nem tudom mennyire van képben Ázsia könyvesboltjait illetően, de ha csak kicsit is, akkor biztos hallott a Choi Könyvkereskedésről, mely nagyban hangoztatja, hogy Ázsia legnagyobb gyűjteményével rendelkezik, s ha egy könyvet nem tudnak napokon belül beszerezni akkor az a könyv nem is létezik. Ez lehet jó is, meg rossz is. De én ezekkel már nem foglalkozom, a bízniszt Kwonra hagytam - Szóval... mindig is vonzott, mert ez olyan tiltott dolog volt. Na meg... kvibliként nem sok más szakma akad a varázsvilágban - megvonom a vállam a mondat végére. Bár a kvibliség nem teljesen igaz, nem kell rögtön azzal indítanom, hogy félvámpír vagyok. Így mégis csak kellemesebb. - Szóval kaptam az alkalmon. A faluban van még egy boltom. Az művészetis. - toldom még hozzá, aztán megiszom a maradék kávét is. Fejre is fordítom a bögrét, az utolsó cseppért kidugom a nyelvem így még a szép piercingem is megcsodálhatja, aztán szomorúan nézek a már üres porcelánra.
- Na és te? Miért pont könyvtár? - kérdezek vissza, ha már kávé nélkül kell töltenem a következő perceket. Hátha mesél valami érdekeset ő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Csak meg ne bánd - felelem mosolyogva, mert bár mindenhova nem akarom követni, lehet a mai nap az agyára fogok menni, mert most egy darabig biztos nem ráz le.
A kávé finom, minden egyes kortyot lehunyt szemekkel élvezek. Kedvem lenne ahhoz is, hogy lehunyva tartsam őket, bizonyára nem is ártana, egész biztos vörösebbek, mint kellene. De ez van, ha az ember - khm damfír - keveset alszik. Hiába, pszichológia esettanulmány vagyok ez egyszer biztos. Még jó, hogy utólag Kwon elintézte a pszichiátriát és nem kell oda vissza mennem. Nem vagyok elmebeteg, tényleg nem, csak vannak depisebb időszakaim, de kinek ne lenne? Igaz azt ígértem, hogy rendszeresen járok pszichológushoz, amit hanyagolok egy ideje... de hát nem lehet minden tökéletes. Azt sem tudom, hogy jutottam ide a gondolatokban, mert eddig tök másról beszéltem. Csak a pillanatnyi szünet után, a csendet és a kávézás szent pillanatát megtörő hangra jövök rá, hogy nem vagyok egyedül.
- Nehezebb lenne nem elszólni magam - felelem nevetve - na meg... nézőpont kérdése, lehet te szerencsésebbnek érzed magad, de honnan tudod, hogy nem én jártam-e jobban? - jó ez egy abszurd kérdés, mert bármit megtennék, ha a pálcám újra működne a kezeim között, de próbálom elfogadni, hogy már nem. Ő meg nem tudja, hogy nem mondtam igazat és nagyon is beletrafált a legérzékenyebb pontomba - Nem vagyok jó titok tartásban, lépten-nyomon elszólnám magam, aztán bajba lennék a minisztériumban. Vagy a muglik őrültnek gondolnának és bezárnának a diliházukba. Egyik sem kellemes. - magyarázom, hogy miért is nem döntöttem úgy, hogy elhagyom a varázsvilágot - Ebben nőttem fel. Mondhatni, hogy így természetes és.... hát... megszoktam? - utóbbi inkább magamnak kérdés, hogy megszoktam-e már, hogy nem varázsolok, hogy egyenlő vagyok a kviblikkel, akiket amúgy a családom évezredeken át lenézett és megtagadott. Jelenleg én magam vagyok az, aki megtagadja őket, de nyilván ha tudnák mi a valóság és Kwon nem segítene annyit, akkor az örökségemet is megvonták volna.
A kávém is ezt választja arra, hogy elfogyjon. Pedig ilyen szomorú témák után - mert ez akkor is az! - jó lenne egy kis extra biztatás, meg melegség. Ezért is csekkolom újra meg újra, hogy nem a csésze lyukas-e de nem, s valóban úgy látszik, mindent megittam.
- Tényleg - csillannak fel a szemeim, ahogy újabb adag kávét ajánl - Nem, nem... ilyet igazán nem illik - sütöm le a szemem, elgondolkodva, de aztán csak rá pillantok újra - Na jó, de akkor tényleg Pukwudgie leszek egy napra - győzöm meg magam, most már tényleg és örömmel veszem el az ő poharát is, hogy felhörpintsem az abban lévő feketét is. - Áh, ez mennyei! - mondom nagyon vidáman, aztán hallgatom, hogy ő miért a könyvtárat választotta. Bár ő feleannyira sem bőbeszédű, mint én.
- Értem. Kedvenc könyv? Vagy író? Esetleg műfaj? - kérdezem, ha már magától nem megy bele részeltekbe. Igaz lehet inkább a korábbi tapasztalatairól kellett volna kérdezni. De nem baj. Mindenkit más érdekel, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Rendezgetem a könyveket a könyvtárban. Sikerült beszereztetni egy gurulós létrát, így én a szerencsétlen, alacsony, varázsolni nem képes könyvtáros is elő tudok keríteni könyveket, amiket magas polcokra raktak fel. Amúgy meg nagyon jó móka, ha épp nincs senki a könyvtárban, akkor rengeteget szórakozom vele, csak így szimplán, a polcsor egyik végétől a másikig gurulva. Máskor meg denevért játszom és fejjel lefelé lógva róla pakolom a könyveket vissza a helyükre. Szóval rettentően élvezem. Most is éppen ennek a szenvedélynek élek, rakosgatom a könyveket, fejjel lefelé lógva, amikor is érzékelem, hogy jön valaki. Rögtön fel is húzom magam s vissza bújok a fokok között, hogy aztán lemászhassak, s megleshessem ki jött. Az arcom mosolyra húzódik, ahogy megpillantom a kedvenc levitásom.
Tudom nem illik kedvencezni, de Beni annyira édes, és a könyvek iránti rajongása egyszerűen mesés. Majdnem azt mondanám, hogy olyan mint én kicsiben, csak én sosem voltam olyan visszahúzódó, mint ő. Mondjuk itt a könyvtárban nem annyira az, de amit eddig megtudtam róla, az alapján nem is ő a levita mókamestere.
- Szia Benett! -köszönök neki mosolyogva és már megyek is a kis könyvkupacért, amit félre raktam neki. Mert valamiért úgy gondoltam, hogy ez majd neki mind tetszeni fog. Máskor is csináltam már ilyet, elvégre sokat beszéltünk könyvekről, regényekről, a tananyagról, meg mindenféléről.
- Ezek hasznosak lehetnek a vizsgákhoz - teszem le az első hármat az asztalra, - ezek meg a köztes kikapcsolódáshoz - rakok melléjük még kettőt. Aztán a fiúra pillantok, nem tudom miért de valahogy furcsának tűnik - Minden oké? - érdeklődöm és kihúzok széket. Az egyiket neki, a másikra meg én ülök le. Hátha akar beszélgetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem vagyok pszichológus, de hamar rájövök, hogy nem stimmel valami a sráccal. A köszönése is máshogy cseng, hiába halk mindig. Aztán a könyveknek sem örül úgy, mint máskor. Persze próbálja rejtegetni, és igazán lehetnék jó fej, hogy elfogadom a válaszát, de ahogy jobban szemügyre veszem, meg kell állapítanom, hogy sápadtabb, a szemei alatt nagy karikák árulkodnak, hogy nem alszik és egész biztos, hogy fogyott is. Ez pedig nem jó, ha így halad tovább, összeesik valahol, vagy nem tudom. Alapból sem volt egy nagy darab, de így kifejezetten soványnak tűnik. Szóval nem hagyom annyiban. Ezt elhatározom szinte rögtön. Csak egy jó módot kell találnom, hogy megnyíljon és elmondja mi bántja a lelkét.
- Akkor aludj - s azzal vissza is húzom a könyveket magamhoz, s csak az egyik vaskosabbat tolom oda neki, - Ez például tökéletes párnának - toldom hozzá, egy kedves mosollyal. Nincs bennem semmi gúny, teljesen komolyan gondolom, hogyha fáradt akkor itt és most, csukja be a szemét és pihenjen. Természetesen nem ennyiről van szó, de talán egy kis pihenés segít, hogy utána jobban érezze magát.
A kérdésére, szétnézek, aztán megvonom a vállam.
- Nem hiszem. Nincs itt senki akinek kellenék. Ha meg még is kellek, majd odamegyek két percre - felelem még mindig mosolyogva. - Nem mondom, hogy segítek, bármi is legyen a baj, de ha akarsz róla beszélni, meghallgatom - ajánlom fel a lehetőséget. Elvégre azt mondják, az ember lelke könnyebb lesz, ha kiönti a szívét. Nekem is szokott segíteni. Sőt. A helyzet az, hogy minél több embernek mondom el őszintén mi bajom, annál kevésbé tűnik elviselhetetlennek utána. Persze sosem lesz minden tökéletes már. De ez most nem számít. Ő még fiatal, buliznia kell és élvezni az életet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Ühüm - mosolygok rá kedvesen, látva a hitetlenkedést. - Ez a legjobb hely az alvásra... Csendes, félhomály, a világ legjobb történeteivel körülvéve... - magyarázom - egyedül egy pihe-puha ágy lehet jobb... De azzal sajnos nem szolgálhatok. Bár szerintem fel fogom vetni, hogy szerezzenek be pár babzsákot a kényelmesebb tanulás-olvasás érdekében - vázolom az elképzeléseimet, hogyan lehetne modernizálni, és barátibbá tenni a könyvtárat, hogy több diák dugja be ide az orrát. Közben meg figyelem ahogy Benett, felméri a könyvet.
- Te tudod - vonok vállat, ha nem akar aludni akkor ne aludjon. Viszont akkor elmesélhetné, hogy mi bántja, és akkor legalább éjjel talán alszik majd picit többet. Persze nem erőszakoskodom, csak javaslatot teszek. S megvallom őszintén, meglep, hogy milyen könnyedén belemegy, miután megnyugtatom, hogy nem kell semmi mást sem csinálnom.
Ahogy belekezd, felé fordulok, szemeim arcát fürkészik, ezzel is mutatva, hogy minden figyelmem az övé, s próbálva őt biztatni, hogy ne aggódjon. Azonban nem igazán kezd bele, helyette egy kérdést tesz fel.
- Edictumot? - pislogok kettőt. Ami azt illeti, nem olvasom, mert sosem írnak benne semmi használhatót, legalábbis nem olyasmit, ami engem érdekelne, ettől függetlenül minden szám meg van a könyvtárban, bármikor bele tudok lapozni ha szükséges. - Nnnnem... - mondom végül elnyújtva az n-t. - Nem olvasok pletykákat - magyarázom a fiúnak, és kicsit bűnbánó arcot vágok, mert hát úgy látszik, hogy kellett volna. Már nyitnám a számat, hogy biztosítsam, bármit is írtak az hülyeség, de rájövök, hogy ha az lenne és nem számítana a velem szemben ülőnek semmit, akkor nem nézne ki úgy ahogy.
- Miért? Mit írtak benne? - kérdezek vissza, aztán jobb ötletem támad - Melyik szám? Megkereshetem - javaslom, hogy ha kell együtt rágjuk át magunkat a cikken, amitől ilyen állapotba került, de azért remélem arra nem lesz szükség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kicsit elvesztem a fonalat, hogy miről is beszél, de mindegy. Adott kávét. Nem tudom miért vagyok leragadva ennél gondolatban, nem is számít. Vigyorogva bólogatok neki. Pár óra múlva majd felmerül bennem, hogy mi volt még a kávéban, jelenleg csak nagyon jó kedvem van, bármit is mondhatna, úgyis vigyorognék.
- Ah... valami olyasmi... - mondom elgondolkodva, kissé belassulva. Aztán eszembe jut, hogy is volt ez pontosan - Mágiatöriből van diplomám. - Vágom rá, mert ez egy olyan kellemesen kitérős válasz, s a maradék agy sejtem ezt még felméri, hogy ezzel elkerülhetem a furcsa pillantásokat. S egyelőre hagyom hogy tovább sodródjunk az árral. Én legalábbis sodródom, mert fecsegek mindent meggondolatlanul. Egy kicsit meg is ijedek, hogy a diliházat említi. Persze én hoztam fel, de nem mondtam ki, hogy voltam... akkor meg honnan, tudja?
Nagyra nyílt szemekkel pislogok rá, szerintem a számat is eltátom, de ahogy legyint arra jutok, hogy ez csak egy ilyen gondolati valami volt és nem nekem szánta, vagy nem tudom mit akart vele, de tök mindegy, mert nem akarom tudni, s jobb ha csak bamba vagyok.
- És az nekem miért jó? - pislogok rá értetlenül, ahogy felajánlja, hogy a pálcájával, meg illúzió mágiával varázsoljak - Inkább tengerpartot szeretnék, meg napfényt és pálmafákat - nézek rá kérlelően, elvégre odakint nincs meleg, ha meg lesz, akkor bezárkózom, mert egy ideje nem vagyok kibékülve a napfénnyel, s hiányzik is rettentően. S ez talán lehetne egy kisebb elszólás, de hol érdekel az most engem? A kávé jobban érdekel, meg az áhított tengerpart is. Az kevésbé fájdítaná a szívem, mint a varázslás, ebben biztos vagyok. De addig is, felhajtom a kávét, ha már így győzköd.
- Pukwudgie - motyogom aztán megnyalom az ajkaimat, mert azok még kávé ízűek és eljátszom a piercinggel a nyelvemben egy picit - Várom a kéréseket - nem mintha sok mindent tudnék csinálni, amit ő nem... Neki ugye működik a varázspálca a kezében. De biztos van valami, amiben jobb vagyok még így is.
- Oh! Az jó... Szeretem az orosz irodalmat - bólogatok, ahogy a kedvenceiről kezd mesélni, aztán persze visszakapom a kérdést és széles mosolyra húzódik a szám. - Mark Twain, Egy jenki Arthur király udvarában - felelem gondolkodás nélkül, mert amióta nem tudok varázsolni csak még közelebbinek érzem a könyvet. - Meg van eredeti, első kiadásban. Nagyon vigyázok rá. - magyarázom, mert hát tényleg. Egy vagyon ér, de nekem annál is többet. - Írót én sem tudnék mondani... - mert túl sok van, de ezt nem teszem hozzá, - műfajt se... de a történelmi regények elég jól lekötnek. Meg mondjuk a krimik is. - döntöm el végül, aztán felpattanok.
- Tengerpart? - nézek rá lelkesen, mint egy ötéves, s remélem, tudja hogy ezt most komolyan gondolom. Bár az is igaz, én ígértem, hogy teljesítem a kívánságait vagy mi... de ha már felajánlotta... kár lenne kihagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Látom rajta, hogy nem ezt a választ várta, de komolyan hiszem, hogy jót lehetne itt aludni. S az érveim is teljesen helyénvalóak, ha jobban belegondol. De még kételkedik.
- Nem - megrázom a fejem, aztán sóhajtok egyet - de... a családomnak könyvesboltja volt... és kiskoromban szerettem ott elbújni a polcok között egy-egy érdekes könyvel, és volt hogy elaludtam - magyarázom neki, s biztos vagyok benne, hogy tudja, nem azért aludtam el, mert a könyv volt unalmas, hanem mert éjszakába nyúlóan faltam a betűket. - Meg egyébként is. Olyan megnyugtató, és csendes - megvonom a vállam. Ha tudnék rendesen aludni, lehet most is aludnék itt. De túl régóta küzdök insomniával ahhoz, hogy egyáltalán próbálkozzak.
- Jól van, jól van. Beszélgetünk - hagyom rá, mosolyogva és valóban leülök vele beszélgetni, főleg mert látom rajta, hogy valami nyomja a lelkét. S lassan, de meg is nyílik. Az edictumot említi, s rögtön fel is ajánlom, hogy megkeresem a megfelelő számot. Így mondjuk fel kell állnunk és egy kicsit odébb menni, no de annyi gond legyen. Ő hamar megtalálja, hogy miről is beszél, én pedig először értetlenül bámulok az elém tolt cikkre, de aztán meglátom az ő arcát, és egy másik, túlságosan is ismerőset, és felszalad a szemöldököm. Egy pillanatra le is sápadok, mert mindenféle gondolatok futnak át a fejemen, de ezeket gyorsan száműzöm és a vonásaimat is rendezem.
- Hmm. Theon - mondom végül, s nem tűnik fel, de beharapom a számat. - Mivel zavart össze? - kérdezem lerakva az újságot, miután elolvasom a róluk szóló részt és közben intek neki, hogy menjünk vissza a korábbi helyünkre. - Mit csinált? - kérdezem komolyan lenézve a levitás fiúra, ahogy bosszankodva ledobja magát a székre. Nem hiszem, hogy egy csók, meg hogy követi ilyen gond lenne. Habár... De közben eszembe jutnak az én találkáim Theonnal és enyhe bűntudatom is lesz. Így csak leülök és várakozóan pillantok Benettre, belül őrlődve, nem is tudom miért. De rosszat sejtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Hmm. Jó. - bólogatok neki. Ez nem lesz gond. Legalábbis azt gondolom, mert pedagógiát tanulok és hiszem, hogy meg fogom váltani az oktatás világát, ha egyszer megkapom a diplomámat. Vagy még előtte. Meglátjuk.
Aztán az illúziómágián át a könyvekre terelődik a szó. Szeretem a művet, amit említ és az orosz irodalmat is, így erről később biztosan tudunk beszélgetni.
- Komolyan - bólintok nagy mosollyal, mert bár nem szeretek arra emlékezni, hogy honnan jött a könyv, attól még közel áll hozzám, sosem válnék meg tőle. - Meg is foghatod. Le van védve, nem lesz baja attól hogy hozzáérsz. Különben nem lenne belőle semmi, annyit olvasom - magyarázom mosolyogva, mert bizony, tettem én rá mindenféle, hivatalosan nem létező varázsigét, miután rendbe hoztam és valószínűleg mindenki hamisítványnak nézné, mert annyira jó állapotban van. De nem. Csak megtettem mindent, amit tudtam, amikor még tudtam. Büszke is vagyok rá.
De aztán eszembe jut hogy illúziót ígért én meg kihasználom, s ahogy megemlítem, ha csodálkozva is, de megteszi, amit kérek. Aztán gyorsan meg is bánom, és becsukom a szemeimet, ahogy a napfény képe enyhén megvakít.
- Uuuuh várj, nincs nálam napszemüveg! - állapítom meg végigtapogatva a zsebeimet, de persze azt a kabátom zsebében hagytam, mert idebent ritkán kell. Eltakarom a karommal a szemeimet, így kreálva árnyékot a bántó világosságnak. Nem is érte, hogy miért nem jutott eszembe előbb, hogy egy illúzió nap, pont annyira zavaró lehet, mint a valódi. Na nem baj. Az ellenzőm, a kezem, jól működik, és ahogy teljesebbé válik a kép, és megszokja a szemem az új fényviszonyokat, úgy szélesedik ki az arcomon a mosoly. Ha a kávé miatt azt hittem, hogy egy ötévessel vetekedem, akkor most még annál is rosszabb vagyok. De nagyon tetszik a dolog. Az érzés, ahogy a homok a lábujjaim közé fut. Tudom, hogy nem igazi, de annak tűnik, s bár mosolygok, beharapom a számat, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Nem volt ez jó ötlet. Nem akarok sírni, pedig szeretnék. Szép illúzió, egy élmény, amitől egy életre elvágtam magam.
- Szép - állapítom meg, miközben felállok. Nyelek egy nagyot, meg veszek egy mély levegőt, közben pedig körbenézek. A pálmafák felé lépek, aztán a hullámzó víz felé lépek. Aztán megrázom a fejem. Egész biztos, hogy mazochista vagyok. Elnyomom a fojtogató érzést, a kezeimet a zsebembe süllyesztem, hogy ne látszódjon, ahogy ökölbe szorítom őket küzdve az érzéseimmel. Lehunyom a szemeimet, s egy percig hallgatom a hullámok hangját. Ennyi maradt. Hallgathatom.
- Köszönöm - nyitom ki a szemeimet és fordulok Mikhail felé. S bár hálás a mosolyom a bennem lévő szomorúságot valószínűleg ez sem tünteti el az arcomról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Elmosolyodom, ahogy aranyosnak titulál. Régebben zavartak az ilyen megjegyzések, de rájöttem, hogy nem gáz, ha valaki aranyos, vagy cuki. Ezek pozitív jelzők, és valóban, egész biztos, hogy aranyos kis srác voltam.
- Mindent - felelem könnyedén, mert tényleg nem voltam válogatós, ha azt is mondták, hogy valami nem nekem való, akkor is elolvastam. Muszáj volt, ha már festeni nem engedtek, legalább a könyvekhez menekülhettem. Azt pedig sosem tiltották, bár furcsállták, hogy ennyire szeretem, de könyvesbolt tulajként nem mondhattak nemet az olvasásra. Talán ez a kis beszélgetés segít neki hogy egy kicsit megnyíljon, és el is kezd beszélni, még ha nem is úgy, mint várnám.
Kikeressük az edictumot, és a rövid kis cikket elolvasva rossz érzésem támad. A karácsonyi bált említi az meg nem volt most... én már többször találkoztam azóta Theonnal. A kérdésére elhúzom a számat. Mit kéne erre válaszolnom?
- Ühüm... - bólintok végül, aztán arra jutok, hogy jobb ha nem titkolózom túl sokat, mert előbb utóbb úgyis megtudná, akkor pedig biztos, hogy megharagudna.
- Futólag ismerem... elvittem pizzázni Valentin-napon - a többit meg inkább nem mesélem el. Bár ha ismeri Theont könnyedén összerakhatja a képet. Nekem is van sejtésem, hogy mit akarhat tőle a szőke rellonos, de azt nem értem, hogy miért próbálkozik, ha Beni, nem akarja. Az pedig, hogy ez a fiú most itt reszket, minden csak jó nem.
- Ne áruld be. Vedd úgy, hogy nem dolgozom itt. Csak... vagyok valaki, aki meghallgat - próbálom megnyugtatni, mert úgy látszik, attól is tart, hogy bajba keveri Theont. Na de... én biztos nem fogok a nyakára járni, és megbüntetni, elvégre nem vagyok hülye, simán ki is rakhatnak a suliból, ha Theon úgy dönt... Ahogy pedig könnyek jelennek meg Beni szemében már nem is tudom, hogy mi lenne a helyes. Legszívesebben megölelném, hogy megnyugtassam, nincs semmi baj, de vajon elhiszi-e nekem.
- Elmondhatod, de ha nem az se baj. Viszont ha valami olyat csinál, ami neked rossz, az nem oké. Ugye tudod? - mondom végül, némi gondolkodás után a jobb vállára téve a bal kezem. Vigasztalásnak szánom a gyengéd szorítást, remélem ezt ő is érzi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem ezt a választ várta? Nem tudom mit mondhatnék. Tényleg annyi mindent olvastam... Azt lehetett, mást nem nagyon. Szóval ami könyv a kezembe akadt azt elolvastam.
- Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában - felelem a kedvencre, mert ez a könyv az örök kedvencem, hiába olvastam már ezerszer is. Mindig újra nevetek és sírok a karakterekkel, és ezt még be is merem vallani férfiasan. Gyermekkorom legszebb pillanatait hozta ez a könyv. Ennek köszönhetően tudok nap mint nap tovább élni ebben a világban, úgy hogy én nem tudok varázsolni. - Most is ez a kedvencem, hiába tudom fejből - nevetem el magam, mert azért nem árt tisztázni, hogy nem múlt idős a dolog. Valószínűleg ma este is bele fogok olvasni, ha hazamegyek, ahogy minden este. De ez most lényegtelen. Főleg mert túlságosan is bűntudatom támad, hogy Beninek tetszik Theon én meg... áh nem gondolok rá.
- Mert más nem tette volna meg - válaszolom és ezt legalább őszintén ki tudom mondani. Mert bármennyire is szeretné a szőke azt hinni, hogy mindenki őt akarja, az igazság az, hogy senki sem vágyik rá. Vagyis... mint a mellékelt ábra mutatja Beni szeretné őt. Szegény fiú, nagyon nem a megfelelő emberbe esett bele. Nem mintha nekem posztom lenne ebbe beleszólni, de megesik rajta a szívem - Legalábbis azt gondoltam - toldom hozzá, mert lehet Beni mégis elvitte volna. De nem emlékszem, hogy láttam volna őt arra. És amúgy is nevetségesen alacsony áron kaptam meg Theont, az én licitem volt a legalacsonyabb mind közül. De Beni miatt jobban aggódom. Tényleg zaklatottnak tűnik, és hiába tudom felnőttként bölcsen felmérni, hogy rossz emberre bízta magát Theonban, ettől neki nem lesz jobb. Régebben én is elkövettem volna ugyanezt a hibát, így megértem, és szeretnék neki segíteni is.
- Úgy - hagyom rá, bár nem vagyok pszichológus, nem fogok semmit sem tenni, ami neki vagy Theonnak rosszul végződne. Max elbeszélgetni tudok a rellonossal, hogy próbáljon kevesebb szívet összetörni a viselkedésével. Úgysem hallgat majd rám.
Figyelmesen hallgatom Benit, vele szemben ülve, bár nem beszél túl sokat. DE bólintok. Titok. Értem. Nem beszélünk róla. Alapból sem terveztem.
- És miért játszotta meg magát? - kérdezem végül, mert bár sok mindent hallottam már Theonról, de nem hallottam még olyat, hogy valakinek sokáig tette volna a szépet, ha visszautasították. Így ez kicsit kilóg a könyvtárban hallott történetekből. Én meg ugye más történet vagyok. Mert köztünk kimondatlanul is ott volt, hogy csak szex és más semmi. - Neked tetszik? - teszek fel egy újabb kérdést, próbálva nyugalmat és megértést sugározni Beni felé, de azt is érzem, hogy a válasza miatt csak erősebb lesz majd bennem a bűntudat.