Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Érzem ahogy átkarol, s ez bizsergetően hat rám. Nem is emlékszem, hogy mikor ért utoljára ilyen gyengéden hozzám egy férfi. Már években lehet számolni… Érdekes mód egészen mostanáig eszembe se jutott a férfiak hiánya, de most, hogy de költöztünk ketten Danival, hát fenekestül fordul fel az életem egy karikacsapásra. A pillanat töredékéig még a szemeimet is lehunyom, de ekkor érzem, ahogy kezei óvatosan csúsznak majd távolodnak el. Valamiért egy furcsa érzés kerít hatalmába, melyet már nagyon régen nem éreztem, s nem gondoltam, hogy valaha még fogom. Nem, nem kell eszeveszett pillangóhadra gondolni a gyomromban. Ahhoz ennél sokkal több kell, de a hozzá bújás, az érintése… egy alig észrevehető kis valami, nevezzük költői túlzással pillangónak, mégis megmozdult. Az arcára adott puszi már akarva akaratlanul történt meg. Őszintén szólva egy pillanattal ezelőtt még nem gondoltam, hogy puszi lesz a dolog vége, de valamiért megtörtént és biztos okkal. A reakcióját látva egy halvány mosoly suhan át arcomon. Nem tudom beazonosítani, hogy ez most a személyisége vagy pedig a kulturális hovatartozása és a neveltetése miatt lepte meg ennyire. Ilyenkor annyira szeretném tudni, hogy mi is járhat a fejében a másiknak.
A törött pohár fölött guggolva szedem össze a szilánkokat, mikor érzem, hogy ő is leguggol mellém. Rá pillantok, s talán kicsit tovább időzök el őt figyelve. Mi történt? Mit van ebben a fiúban? Miért most kavarodott fel bennem az állóvíz? Annyi kérdés cikázik a fejemben, de nem tudom rájuk a választ. Megrázom kissé fejem, hogy újra visszatérjek a valóságba, s tovább szedem a szilánkokat. Mikor már az összes megvan, felveszem azt, amit Noa gyűjtögetett. Figyelem a mozdulatsort, ahogy helyet foglal ott, ahol eddig én ültem. Hallom, hogy mit kér, de csak elmosolyodom első körben. Odalépek, majd ismét leguggolok.
- Legjobb lesz ha én most megyek… - egy erőtlen és talán keserű mosoly jelenik meg arcomon. - Nagyon örülök, hogy találkozunk Noa. Remélem, hogy ez még máskor is meg fog ismétlődni. Minden jót! - elköszönés közben gyengéden kézfejére helyezem kezem. Búcsú után egy kisebb kerülővel indulok hazafelé, úgy érzem ez után az esemény után szükségem van egy kis fejszellőztetésre. Át kell gondolnom, hogy most mi is történt…velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azért bevallóm őszintén, hogy jól esik, hogy nem néz azért annyira öregnek. Igyekszem magam formában tartani, de azért az élet nekem is készített pár ráncot a szemem környékére. Ennek ellenére továbbra is azt vallom, hogy azokat a kis halovány ráncokat leszámítva igen is jól nézek ki, és tök jól érzem magam a bőrömben. Nem vagyok már egy nádszál karcsú nő, azért van csípőm és nem befelé esik a hasam, de ha többet edzenék, akkor még az is lehetnék. No de egy 1,5 éves gyerek mellett edzeni van a legkevesebb időm. Igaz Danival az élet egy folyamatosan versenyfutás.  
Mikor kérdésemre igenlő választ kapok csak elmosolyodom. A fejemet mertem volna rá tenni, s lehet pont ezért is indultam mindjárt abba az irányba amerre a fagyizó is van. Mikor ki szeretném fizetni a csokikat erőteljes ellenkezés fogad. Nem engedi, s mikor meghallom, hogy nem fenyegeti az elhízás, akkor elnevetem magam. Az előttem álló leányzó pont úgy fest, mint aki már attól meghízik, ha a csokira néz. Ennyi idősen még én is az ilyen kaliberű lányok csapatát erősítettem, de ahogy átléptem a 25-öt és szültem egy gyereket már nem engedhettem meg azt a luxust, hogy bármikor bármennyit megehessek. A kérdést hallva körbetekintek a téren. Még nem látom Lotti szüleit, így a leányzó felé fordulok újra.
- Nos onnan fognak jönni, szóval akár el is indulhatunk. - fejemmel az egyik a főtérbe torkolló utca felé biccentek, majd összeráncolom a szemöldököm fél pillanatra. - Szeretnél elkísérni minket? Nagyon kedves vagy, de ha van bármi dolgot… nem szeretnénk feltartani! - egy mosolyt küldök felé, majd a két szökevényhez fordulva mutatom, hogy másszanak le a padról. Kissé értetlenül néznek rám, így egyszerűbbnek tűnik levenni őket. Először Daniért nyúlok, majd a hóna alatt megfogva emelem le a padról.
- Viszont ahhoz ragaszkodom, hogy nézz be egyszer a boltba. Biztos találsz valami szép ékszert vagy bármi mást magadnak. – mondom a megmentőnek, miközben Lottit is két lábra próbálom állítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

"Hiányzol. Rég találkoztunk. Ugye a hétvégén lesz egy kis szabadidőd lejönni Bolyogfalvára? Vettem nyalókát is, tudod, amit annyira szeretsz... Erre nem mondhatsz nemet. Meg amúgy sem, mert nekem nem lehet nemet mondani. Találkozzunk szombaton délután négykor a szökőkútnál jó?
És ne merj megbántani azzal, hogy nem jössz különben megbánod... "

Ez aztán a fenyegetés... Rózsaszín, virágillatú papíron. De teljesen komolyan is gondolja. Igaz, maximum csak annyit tudna tenni, hogy ráuszítja Zulut, a jó öreg, kedves hóbaglyát, aki egyébként a légynek sem tudna ártani. És tudja jól, hogy Ricsi sem tudja őt komolyan venni. Még akkor sem, mikor a méregtől szinte rákvörös a feje, és pattog, mint egy ugróbogár. De hát ki is tudna komolyan venni, egy alig 157 centi magas lányt, aki még mérgesen is úgy néz ki, mint egy mérges hörcsög. Na látjátok.
De azért reméli, hogy célba ért a levele, és Ricsi el fog tudni jönni, mert olyan rég töltött már együtt a testvérével egy kis időt. És most, hogy mindketten itt vannak Magyarországon, kicsit tobb idejük van, hogy az elmúlt éveket bepótolják. Veró pedig minden alkalmat ki is használ. Persze válaszlevelet nem kapott, mert miért is, így csak reménykedik benne, hogy Ricsi meg is fog jelenni a téren. Maximum feleslegesen vár egy kicsit, aztán vissza is megy a Levitába. És legközelebb, ha összefut Ricsivel jól le is harapja a fejét.
Egyelőre viszont még csak reménykedve toporog a megbeszélt helyen, ott a szökőkút előtt, szinte percenként az órájára pillantva. Mert hát nem is az ő bátyja lenne, ha nem kéne egy percet sem.
- Mi van már Ricsi...? Eltévedtél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Válaszára csak egy szemforgatással válaszolok első körben, de ez olyan igazi jól megjátszott, feltűnő és színpadias lett.
- Tubicám, már csak azt mond meg nekem, hogy ez honnan tudod? Megpróbáltátok már? Ha a válaszod nem, akkor ne tegyél olyan kijelentést, melyet nem tudsz alátámasztani. - ha lenne szemüveg rajtam, akkor azt most az orrom hegyéről – ahova tuti lecsúszott volna magyarázás közben – visszatolnám a helyére, majd színpadiasan dobnám hátra hajam. Egy kicseszett színész veszett el bennem… tuti pályát tévesztettem. Hunor ugatására Zsófi is hátra pillant, a pis foltos pedig rá pénz nagy sötét szemeivel. Ő tipikusan az a kutya, akinek a tekintetéből sugárzik, hogy még a légynek sem tudna ártani. Nem éppen házőrző típus, sőt szerintem előbb menekülne el, ha betörnének a házba, mint mi… De én így imádom a kis hülye fejét. Mikor a stég deszkáira csapok látom, hogy Zsófiba még az ütő is megáll egy pillanatra. Ezt mondhatnám csúnyábban is, de kérem szépen én egy úrinő vagyok vagy mi. Szóval összerezzen és látom rajta, hogy basszammeg. Egy szélesnél is szélesebb mosoly jelenik meg arcomon a reakcióját látva és a válaszát hallva. Felnevetek.
- Most nem arról van szó, hogy én mikor feküdtem le valakivel – egyébként nagggyon régen-, hanem arról, hogy te, igen teeeee, összefeküdtél Benővel. Ne tagadd! Tudod a hülyék a szomszédban laknak nem nálunk! Mindnet, hangsúlyozom MINDENT  el kell mesélned! Mi lesz akkor ezután, mert téged nézve nem zárult túl jól a dolog?!   – kíváncsi tekintettel nézek rá, majd beleszívok egy utolsót a cigibe és elnyomom a cipőm talpán. Az üveg piát visszanyújtom Zsófinak, majd mutatom neki, hogy húzza meg, mert ehhez a beszélgetéshez neki szüksége lesz az alkoholra. Míg én gond nélkül beszélek meg bárkivel bármit, addig ő sokkal inkább…jókislány. Nem nevezném prűdnek, de ahogy a jelen példa is mutatja, nem szívesen társalog a szexről, már ha neki is köze van hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ismerem magunkat, kettőnk dinamikáját, és eltaposnám őt, meggyűlölne.
Lehet, hogy ti ezt nem így látjátok, de én tudom, és Benő is tudja, na nem mintha ő belegondolt volna, olyan opcióba, hogy ő meg én, mert élből elutasította a lehetőséget is. Igaz, barátom? Élből nemet mondtál rám, és ez nem csak egy flegma nem volt, ami amúgy igen, hanem egy olyan nem, ami nem. A szemed, a szád, az arcod és a tested is ellenem volt, minden. Megkaptál és nem kellek. Bárcsak sosem történt volna meg, bárcsak sosem mondtam volna azt, bárcsak inkább megütöttél volna. Azt túlélem, ebbe belehalok.
- Veszekedtünk. Mert végre azt csináltam, amit évek óta mond, hogy csináljak. Amikor nem kaptam meg az állást vonatra ültem, és eljöttem Richárdhoz. Először hozzá mentem, mert ő a ... a .... rokonom.
Igen, engem is idegesít, hogy nem megy, hogy még most sem tudlak annak hívni, ami vagy. Nem tudom rád azt mondani, hogy "apa". Nem kellettem, a neved sem adtad nekem, hiába csináltál meg, nem volt bennünk semmi közös, és hogy miért nem? Mert belül ugyanolyanok vagyunk mi ketten. Kívülről az én gyönyörű édesanyám köszön vissza, semmi sem árulkodik arról, hogy Vasváry vagyok, se az arcom, se a nevem, de még csak a hangom sem, de belül. Bennem magadra ismerhetsz és benned magamra ismerek. Pedig nem is éltünk együtt, sőt, talán összesen két napnyi időt sem töltöttünk együtt a huszonhárom év alatt, amit a földön éltem. Ajkaim a fintor és a mosoly között állnak meg, ahogy az a veszekedés újra felrémlik előttem.
- Szóval besértődött, hogy nem kértem tőle engedélyt. Hisztériázott, én közöltem vele, hogy bassza meg, és eljöttem tőle. Amikor bocsánatot kértem tőle, mert igen, képes voltam erre is, akkor meg kioktatott, szóval közöltem vele, hogy még mindig megbaszhatja... és hát... technikailag megtette.
A hajamba markolva hajtom be az arcom az ölembe, úgy, hogy a homlokom a térdemre döntöm. Cseszd meg Benő, de nagyon, mert így beszélve is róla, szörnyen zavarba jövök a testem reakcióitól.
- Megkérdezte, hogy hogyan tovább, én azt feleltem, hogy barátság extrával, ő pedig, hogy nem, és nem, nem azért, mert nem csak barátságot akarna, neki az extra nem kell, én voltam a hülye, mert nekem kellett volna azt mondani, hogy semmit sem jelentett.
De nem mondtam, mert ott és akkor a minden volt. Úgy is, hogy elszégyelltem magam azon, ahogy rám néztél, hogy hirtelen váltál el tőlem, hogy hirtelen lett hideg, nélküled. Azt kellett volna mondanom, hogy nem hatottál meg, de akkor hazudtam volna, és én nem hazudok.
- Kiábrándító. Ámbár, lesz egy házibuli a faluban, elmehetnénk. Tankönyvek kizárva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem vagyok a világ mintabátyja, azonban nem gondoltam volna, hogy Kiara ennyire nem ismer. Még, hogy nyalóka, amit legjobban szeretek. Olyan nincs!!! Én a savanyú édességért(?) vagyok oda, az bármekkora mennyiségben jöhet, de nyalóka, vagy más édesség az soha. Azért elindultam a találkára, de, hogy lássa mit szeretek, előtte vettem jó savanyú cukrot, azt eszegetem az úton. Lehet többet kellene együtt töltenem a lánnyal, hogy jobban kiismerjük egymást, de sokszor egy alkalom is sok belőle.
Rengeteg ember van a faluban ma, csodával határos módon az öcsénk nem akart velem jönni, bár most lefoglalja otthon a homokozóban való játék. Valami szökőkútról írt a hangul betűivel, és délután négykor, már csak Zsanett hiányozna köreinkből. Megérkezve az említett építményhez körülnézek, azonban egyetlen egy darab Kiarát nem pillantok meg, maximum névrokont, akit szintén így hívnak. Utálom, mikor ezt csinálja, én pontosan megérkezek, miközben ő rengeteget késik. Legközelebb megcsinálom vele ugyanezt. Fejemet vakargatva nézek a telefonom kijelzőjére, már vagy tíz perce itt kellene lennie.
- Aish… – fejezem ki érzelmeimet, majd ezután káromkodom egy jót. Itt úgysem érti senki a koreai szavakat, akár cifrábban is kifejezhetném érzéseimet. Ezért még kapni fog a hölgyemény, ignorálni fogom jó ideig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mindketten elhalkultak hirtelen. A lány szavai hatalmas űrt hagytak meaguk után. Liliomtipró. Vajon ezek szerint akkor Rara nem akarta? Zsombor érezte, ahogy agyát újra elönti az az ismerős düh, keze ökölbe feszült. Nem hagyhatja, de mégis. Rara miatt elengedné a benne lakozó szörnyet. Egyedül a gyógyszerek miatt volt képes megtartani a józan eszét.
Igaz volt. Minden szó, amelyet ő mondott, és amit a lány. Kerülgették egymást, hol egyikőjük, hol másik visszakozott az egész miatt. Akarták, de mégsem tudták meglépni azt az utolsó lépést.
Van-e értelme. Jó kérdés. Mikor együtt voltak azt érezte, hogy igen. De amikor külön... A félelem és szorongás beült a fejébe és addig suttogott neki, míg elhitte, hogy nincs. S ez az egész találkozó. Az, ahogy kisiklott csak ezt bizonyította.
A pengető egy kicsit lógott a lány kezében, mielőtt képes lett volna elvenni. Ez a gesztus mindent elmondott. Rara nem kér belőle. Meg tudta érteni. Éppen csak közel engedte volna magához, és újra elhagyták, amit megcsillant igazi valója. Bólintott egyet, szájában keserű ízzel, és felállt a pokrócról.
- Igazából pontosan ezt érdemlem - jelentette ki Zsombor, és már vette volna útján vissza a kastélyba. Egy pillanatra még visszafordult.
- Köszönöm a sütit. Nagyon finom volt. És... boldog szülinapot - mondta ki a szavakat egy hatalmas gombóccal a torkában. Újra megtörténik. Megint. De mostanra már sokkal jobban képes kezelni.
Elfordult, és a nevető csoportok között visszasétált. El Rarától. Pontosan úgy, ahogy első alkalommal lennie kellett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kemény heten vagyunk túl a csoporttársakkal, ugyanis a tanáraink megrögzötten ZH-kat írattak a héten. Nem volt olyan tárgy, amiből ne lett volna, így nem volt életem az elmúlt időszakban. A tanulás mellett természetesen ott volt Stromboli is, akire nagyjából annyi időm maradt, hogy leápoljam és napi fél órát dolgozzak vele. Tele van energiával és tűzzel, érzem rajta, hogy már nagyon menne, így van mit visszafogni mikor rajta ülök. Aztán jött a péntek és megíródott az utolsó ZH is, ami felért egy… nem is tudom mivel. Zoéval fénysebességgel beszéltük meg, hogy ezt a hetet ki kell buliznunk magunkból. Szombat délután három volt, mikor egy sejtelmes üzenetet kaptam tőle, miszerint olyan helyre visz, ahol még nem jártam. Ismerem Zoét, mint a rossz pénzt és tudom, hogy sokszor még nálam is elvetemültebb, így megvolt az okom az aggodalomra. Ennek ellenére engem se abból a fából faragtak, hogy bármitől is megriadjak, így izgatottan és iszonyat kíváncsian sétáltam ki a vasútállomásra. Zoé már ott várt teljes harci díszbe, egy üveg pezsgőt emelgetve a magasba, amiből pár korty már hiányzott. Hoppanálhattunk is volna, de valamiért ez így sokkal feelingesebb, haza pedig úgyis majd úgy jövünk. A vonatút alatt legalább van időn megalapozni a hangulatot. Aztán eltelt egy kis idő én pedig ott találtam magam egy sztriptíz bár bejáratánál.
- Na nem! – ráztam meg a fejem. - Arról volt szó, hogy bulizunk és nem pedig vetkőző nőket nézegetünk. - konstatáltam a tényt Zoénak, aki erre csak ennyit reagál, hogy nem kell őket nézni, inni itt is lehet és legalább sok a szingli pasi. Én tökre értem, hogy ő most nagyon szingli és nagyon magányos, de azért ez már eléggé elkeseredett tervnek tűnik. Hiába próbáltam lebeszélni, megragadott a karomnál fogva és berángatott. Szerencsére a pezsgő már adott egy alaphangulatot, melyre megérkezésünk után azonnal rásegítettem egy jó kis tequilaval. A következő italt már egy idegen férfi fizette, akivel Zoé gyorsan megtalálta a közös hangot. Én feleslegessé váltam, így egy gin toniccal felszerelkezve kezdtem el sétálgatni a bárban. Bevallom őszintén, hogy a kíváncsiságom oda vonzott a pódiumon vonagló lányokhoz. Az italból aprókat kortyolva vizsgálgattam őket, a testüket, a mozdulataikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Meglepődve hallgatom, hogy Vasváry a rokona. Eddig sose mondta, igazából a családjáról sose beszélt annyira sokat. Ez a lány egy örök rejtély az egyszer tuti. Kikerekedett szemmel hallgatom amit mesél, sőt még kissé az ajkaim is elnyílnak egymástól. Zsófitól nem megszokott eseménysort hallgatok végig és mivel vizuális típus vagyok, így minden lepörög a lelki szemeim előtt, mintha egy filmet néznék. Mikor a pikáns részletekig jutunk, akkor megrázom fejem, ugyanis ezt semmiképp nem szeretném vizualizálni. Nem, nem és nem! Nem válaszolok semmit, csak hagyom, hogy mondja ami kijönne belőle. Mikor előre hajol és arcát az ölébe temeti én gyengéden simogatom meg hátát. Sose estem még át ilyesmin, mármint ilyen pofára esésen, mert igen, ez eléggé az. Nem tudom megérteni és azonosulni a problémájával, de igyekszem ennek ellenére támaszt és vigaszt nyújtani neki. A kezdeti deszkacsapkodós lelkesedésem gyorsan alább is hagy, helyét némi keserűség veszi át. Szentül meg voltam róla győződve, hogy ők ketten egyszer egy pár lesznek, mert annyira jók együtt. Erre most kiderül, hogy tévedtem. Bár az is lehet, hogy Benő csak bokán fosta magát attól, hogy kötődjön Zsófihoz. Mert valljuk be nem könnyű dolog eldönteni, hogy mi a fontosabb, az évek óta tartó barátság vagy pedig egy kapcsolat. Mikor meghallom Zsófi szájából a barátság extrákkal dolgot felszisszenek.
- Jaj Zsófi, ezt nem szabad! Miért dobod oda magad neki, mint egy darab húst? - kérdem, s mikor kimondom, akkor esik le, hogy ezzel nem fogok túlzottan segíteni neki. - Jaj drágám nagyon sajnálom, hogy így alakult, nem is értem igazából. Ez a Benő egy gyökér, nem ér annyit, hogy így leamortizáld magad miatta. – vigasztalásba és léleköntésben sose voltam csillagos ötös, de igyekszem. Zsófi szerencsére tudja, hogy mire számíthat tőlem, így talán ezt is értékelni fogja…
- De legalább a szex jó volt vele? Mondjuk a dühből kialakuló szex az mindig olyan awh… - egy óvatos mosolyt küldök felé.
- Odettel beszéltük, hogy megyünk a buliba, szóval ha szeretnél gyere te is! - egy lelkesítő mosoly jelenik meg arcomon, azonban szemeimből némi sajnálat tükröződik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyszerűen nem hiszi el, hogy még ilyenkor is képes késni a bátyja. Pedig az ember lánya azt hinné, hogy ha már havonta csak néhány alkalommal tudnak összefutni, akkor legalább arra veszi a fáradtságot, hogy időben ott legyen a megbeszélt helyen. Vagy legalább válaszoljon a levelére. Mert hát a drága bátyja még arra sem volt képes. Pedig még csak egy okénak is örült volna. De neeeeem, még annyi se telt tőle. Egész biztos, hogy le fogja szedni a fejét emiatt. Is.
Már amennyiben megérkezik végre. De egyelőre nem ugy tűnik. Veró pedig idegesen toporog ott a szökőkút mellett. Egészen addig, mig meg nem hallja a koreai szavakat. Még csak fel sem merül benne, hogy egyébként ez a hang nem is a testvéréhez tartozik, hanem egy másik külföldi diákhoz. Így amikor meg is pillantja a hang tulajdonosát, legalábbis annak hátát, hisz épp háttal áll neki, már rögtön szalad is, hogy egyből a hátára vesse magát. Lesből támad, lábait és karjait pedig szorosan kulcsolja a srác köré, hogy ne tudja ijedtében ledobni magáról.
- Ricsiiiiiii... - süketíti meg szinte teljesen, ahogy még egy cuppanós puszit is nyom az arcára. De aztán természetesen le is dorgálja, mert kijár neki. - Tudod legalább egy választ kaphattam volna a levelemre... Nem szép dolog megvár... - a mondatot azonban nem tudja befejezni, ugyanis végre megpillantja a másik arcát, ami egyértelműen nem Ricsi vonásait viseli. Teljesen le is fagy, olyannyira, hogy még azt is elfelejti hogy talán le kéne szállnia róla.
- Te nem is Ricsi vagy...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nem odadobtam. Ez egy logikus megoldás lett volna.
De persze csak szerintem, mert szerinted, Benő az ki van zárva, hogy működjön. Életünk legjobb élménye után azt mondani, hogy a-a, ez nem fog működni, elég gáz, és tudod mi van? Pontosan azért kerüllek, mert ismerem magam, ha egy helyen lennénk, addig hergelnélek, amíg újra megtennéd, akaratod ellenére, és gyűlölném magam, gyűlölnél. És ezt nem akarom. Nem jó a mostani megoldás, tudom, de jobb, mintha semmik sem lennénk. Jobb, mintha gyűlölnénk egymást. Még akkor is, ha tudom, el fog jönni a pillanat, amikor látnunk kell egymást, amikor úgy kell csinálnom, mintha nekem menne csak a barátodnak lenni. Simán csak cseszd meg, Benő.
- Nem az, ő teljesen korrekt volt velem mindig. Én voltam szemét vele. Logikus, hogy sosem voltam opció nála.
Azt nem tudom mondani, hogy te sem voltál opció nálam, mert hazudnék, de mindig számított, hogy barátok vagyunk, Benő, esküszöm neked, hogy mindig ez volt a fontosabb, de amióta szexeltünk, minden olyan szörnyen bonyolult lett. Minden annyira rossz, annyira élhetetlen. Tudom, hogy félre kell tennem magam, ha azt akarom, hogy legyen még közünk egymáshoz, és nagyon szeretném, hogy legyen, hogy még opciók legyünk egymás életében, mint barátok. Nem élhetek a legjobb barátom nélkül, és ez az érv lesz a döntő.
- Sosem gondoltam volna, hogy ennyire jó vele. Nem kellett a végén sem megjátszanom magam.
Mondjuk a vége, az még mindig fáj, az a pillanat, ahogy rám néztél, amikor felfogtad, hogy mi történik. Még mindig összehúzódom, ha eszembe jut, hogy mennyire borzalmasan felzaklatott az, ami akkor történt. Meg kéne makacsolnom magam, és bekopogni hozzád, olyan egyszerű volna.
- Ahh, együtt inni a maró bunkóság istennőjével? Pont erre van szükségem!
Vigyorodom el, mert mind a ketten ismerjük Odettet, ami a szívén az a száján és nem kedvesen, nem barátságosan, hanem úgy, ahogy nagyon is gondolja, pont úgy. Nekem pont ő kell, Norina, ez egy kiváló ötlet, mert Odett helyrepofoz majd. Az arcom felderül, és határozottan bólintok egyet.
- Ott leszek. Segítek kicsit Richárdnak, mert megígértem neki, hogy csinálunk valami közöset, aztán megyek.
A közösnél elhúzom a számat, mert nem tudom még mindig elképzelni, hogy mi ketten működjünk, de rendben van, egy esélyt adhatok a dolognak, elvégre nála lakom, a pénzéből vásárolok, illik esélyt adni neki.
- Na, mit tanultál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Két ajtóhoz minimum egy ház és egy nyaraló dukál,-*dobom vissza a labdát, csak mert aki másnak vermet ás, annak a pénztárcája legyen kövér. Ez egy ősi kínai közmondás, véletlenül sem most költöttem.
Anton egy szót sem szól, de ahogy ujjai közt forgatva nézegeti az ajándékot, ahogy elmosolyodik, boldog villanás cikáz át rajtam, még mielőtt felém nyúlhatna. Fejjel lefelé csókot kapok, akár egy lusta Pókembertől, s arcomon egyre szélesedik a mosoly, ahogy felnéz rám. Ez minden, amit reméltem, némán ragyogok és megcirógatom tótágast álló görbéjének szélét hüvelykjeimmel. Szeretlek.
- Lefizettem,-*vallom be bűnöm töredelmesen, reménykedve, hogy mivel az imént az auror urat is megvesztegettem egy ajándékkal, szemet huny felette. Freud egyébként is megbarátkozott mostanra Anton jelenlétével, miután egy-egy tárgya tartósan beköltözött otthonomba. Nem mondom, hogy elsőre nem pecázta ki a ruháját a szennyesből, hogy hemperegjen rajta (vastag szőrréteget hagyva hátra) és nem hurcolta végig a házon, hogy eldugja; aztán lassan megbékélt vele. Szóval betáraztam macskamentából és a kedvenc nasijából is, biztos ami biztos.
Amikor a tenyeremen megérzem az üveg hűvösét, meglepetten fordítom magam felé a fiolát, mivel főzet helyett valamiféle finom por van benne. Sosem láttam ilyesmit, azt hiszem; legalábbis kétlem, hogy a laborban használatos alapanyagok bármelyikéről lenne szó. A kérdésre megrázom a fejem, hogy ne szakítsam félbe, az arcom és tartásom pedig egy merő izgatott kíváncsiság, ha eddig nem lihegtem volna a nyakába jóformán, most már kétségtelenül mert a név hallatán ezer és egyféle ötletem lenne, mi is ez a ritkaság. Nem kell kétszer mondani, ügyesen lekapom a fiola dugaszát és Anton arcát figyelve annyit szórok a tenyerébe, amennyit jónak lát. Lélegzet-visszafojtva várom, mi következik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vigyorogva konstatálta, hogy Laura is érti a viccet, nem lett olyan nő belőle, aki miután megszületik a gyereke ferde eszemmel néz a fiatalságra és ha valaki viccelődni mer akkor azt rögtön letorkollja kicsit több komolyságot kérve. A hideg futkosott a hátán az ilyen emberektől, mert bár eltudta képzelni, hogy egy gyerek mennyi mindet megváltoztathat, de azt azért nem, hogy ettől valaki teljesen kiforduljon magából. Ő legalábbis olyan anya szeretett volna lenni, aki nem felejti el, hogy nem olyan régen még ő is ebben az életszakaszban volt, nem csak úgy átugrotta ezt a jó tíz évet.
- Szívesen elkísérlek benneteket, hátha ketten könnyeben bírunk velük – engedett meg egy kedves mosolyt magának. Nem volt benne egészen biztos, hogy ez tényleg őszinte invitálás volt, vagy csak nem akarta lerázni, de Sári igazából tényleg ráért és szívesen segített ahol csak tudott ebben az esetben legalábbis. Na nem mintha amúgy probléma lett volna a segítőkészségével, de ha gyerekekről esett szó akkor teljesen fellelkesült.
- Rendben, egyszer mindenképp benézek, ígérem. – Végül is nem hangzott rosszul az ajánlat, egy-egy szép ékszernek sosem tudott ellenállni. Ő is talpra kászálódott, még éppen időben, Dani ugyanis úgy gondolta, hogy amíg az anyukája Lottival van elfoglalva fogócskázna egyet bárkivel aki vevő rá. Futásnak eredt aprócska lábaival, szerencsére Sári hamar utól érte és megmentette egy eséstől. A kisfiú nevetve nézett fel a barnára, aki mosolyogva kapta ölbe, hogy visszavigye Laurához a már megint elkóborolt csemetét.
- Hihetetlen mennyi energiájuk van – csóválta meg a fejét elnéző mosollyal, mintha néha napján ő nem lenne képes ugyanilyen lehengerlő lendülettel pörögni. Pedig ha egyszer sikerült ennyi energiát összegyűjtenie akkor utána megállíthatatlan volt, tett-vett, nevetett, olyan volt, mintha újra élné legszebb óvodás éveit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Én is érzem a feszültséget a teremben, ami javarészt azért van, mert a bent lévők 89%-a nem akar bent lenni, és igazából az sem zavarná őket, ha csak simán évet kellene ismételniük. Ez azért eléggé kellemetlenül hangzik, valljuk be, mégis szükségszerű valamiféle rendre és fegyelemre nevelni őket, mert ha ebből sem tanulnak, akkor aztán végképp semmiből sem. Muszáj megszokniuk, hogy a tanulás nem ördögtől való, és hogy a javukat szolgálja, hiszen szerencsés, ha az életbe kilépve nem robbantanak azonnal magukra egy házat.
Amikor lendül a kéz, egy kicsit megállok a mozdulatba, hiszen egyrészt, ebből a társaságból ritkán él bárki is a segítség lehetőségével, másrészt meg nem is olyan emberről van szó, akivel éppen küzdenem kellene az elfogadhatóért, de mivel én vagyok itt a tanár most, szóval minden diáknak szólt a felajánlás, így aztán elszakadva a rebellis bandától, Boglárkához lépek.
- Miben segíthetek?
A válaszra elnevetem magam, és bár meg tudom érteni, hogy miért ajánlja fel a lehetőséget, mégsem engedhetem meg, hogy megtegye, azonban, ha már így felmerült benne a dolog, egye fene neki is tanítok valamit. Kihúzva a széket, leülök mellé fordítva, kezeimmel a támlán megpihenve, rákönyökölve, magam előtt összekulcsolva őket.
- Nos, mint tanár, ezt a leghatározottabban meg kell tiltanom önnek kisasszony, mivel ez a folyamat egy oktató-nevelő célzattal létrejött ősi alapokon nyugvó megoldásrendszer. Természetesen teljesen haszontalan, de általánosan alkalmazott. Azonban, mint ex-levitás a levitásnak…
Először magamra mutatok, aztán rá, majd ravasz mosollyal kacsintok egyet.
- … azt tudom mondani, hogy a három oldalnál hosszabb esszéért elkérhet akár egy galleont is. Oldalanként az alatt inkább két sarlót kérjen, feleltválasztósért egyet, tesztért meg válaszonként öt knútot.
Hirtelen jött fejszámolással úgy vélem, ez méltányos ár és igen jutányos is azért, hogy valaki ne bukjon meg, ő pedig elméjét úgy tartja kordában, hogy közben pénzt is keres.
- Ne adja a tudását ingyen, mert akkor kihasználhatják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Úgy érzem, hogy erőm lassan földöntúlivá válik, és ujjaim között ketté törik a vasrúd. Száraz torkomat folyamatos nyelésre kényszeríti az egyre abszurdabbá váló helyzet. Amikor ez sem segít, halkan meg-megköszörülöm torkomat, s közben Nathaniel tekintetét nem engedem zöldjeimmel. Nem tudom, hogy mitől tartok igazán, de nem tudom mi lenne, hogyha akár egy pillanatra is szem elől téveszteném őt, így csak mereven állok előtte. A világ legerőltetettebb mosolyát varázsolva meggyötört arcomra. Mintha tíz évet öregedtem volna az elmúlt pár órában. Ittam. Nem csak sört, mint a stégen. Hanem valódi, erős alkoholt, amitől még ugyan mindig húz a fejem, most az értetlenségem elnyomja az érzést. Aztán felelőtlenül táncba vittem egy fiút. Nem csak a testét, de az érzelmeit is. Most pedig... Sajnálom. Annyira sajnálom.
Tehetetlen állok vele szemben, szemeimbe könny szökik, ajkam remegni kezd. Nem fogok sírni, de nagyon szorítja valami a mellkasomat, amit nem tudok most megmagyarázni, de tudom, hogy nem jó.
– Tessék? – kérdezek ismét vissza, mintha nem hallanám tisztán, amit kérdez. Jobb kezemmel elengedem a mászókát, és mellkasomat kissé előre döntve, megmeredve figyelem a fiút. Zöldjeim idegesen cikáznak a fekete szemek között. Ha valaki egész életében az áldozat szerepre gyúrt, akkor az én vagyok. A vissza-visszakérdezéssel egyértelmű jelét adom annak, hogy félek. – Te… - mondom végül, azonban valaki köszön, így olyan, mintha folytatni szeretném a mondatot. Hangomat felviszem a végén, nyitva hagyva az elkezdett mondatot. A hang irányába fordítom a fejem olyan sebességgel, akár egy őz, amikor zajt hall a bokrok túloldaláról. Ismerős a hang, de nem látok el olyan messze, mégis megérzem, hogy ki ő.
Szívem hatalmasat dobban, s szabaddá vált jobb kezem ujjainak szorításába veszem a nyakamban lógó aranymedált. Tekintetem segélykérőn fúrnám a kékekbe, azonban úgy tűnik Bence nem szeretne segíteni, nem tudja, hogy mibe is csöppent. Nem merek megszólalni. Babett, találj ki valamit! Figyelem az alakot, ahogyan távozni próbál, ezért teszek felé egy gyengére sikeredett lépést. Mély levegőt veszek, és széles mosolyt varázsolok sápadt arcomra. – Nem úgy volt, hogy hamarabb jössz értem? – kiáltok Bence után, és gyengéd mosollyal tekintek egy pillanatra Nathaniel irányába. Próbálom eljátszani, hogy a Lóránt fiúra vártam itt eddig. Ha visszanéz rám, láthatja zöldjeimben a segélykérést, s testtartásom is kényelmetlen helyzetemről árulkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Erre a kijelentésre elmosolyodik, azonban a görbe nem egy vidám, vagy kedves fajta, de nem is szánakozó. Inkább csak szomorkás, hiszen egy embert azért kicsinálni, mert nem hajlandó bemocskolni a kezét, pláne akkor, ha ez az ember egy amúgy remek auror... A legrosszabb döntés, ami meghozható. Ez az apró gesztus inkább szól a Minisztérium hozzáállásának, mint a férfi attitűdjének vagy személyének, bár ez nyilván nincs arcára írva. Csak mondandója végén emeli tekintetét Sándorra, így még van lehetősége elkapni, ahogy ajkát nézi. Különös érzés keríti hatalmába, de nem foglalkozik vele, mondván nem jelent semmit. De vajon valóban így van, vagy csak azt szeretné, ha így lenne? Egyáltalán minek örülne jobban? E gondolatból a kérdés rázza fel.
- Könyvelőirodát üzemeltetünk, amely bér- és TB ügyintézéssel is foglalkozik. Nem vagyunk igazán nagy vállalkozás, kevés alkalmazottunk, de sokszor annyi cégünk van, talán már hallottál is az Ainsley&Co.-ról - megvonja vállát, elvégre akár szépíti, akár nem, Magyarország egyik piacvezető pénzügyi tevékenységet folytató családi cége ez. Sok apró hal úszkál, főleg manapság, de egyik nevet sem tudná az ember kiemelni, az övék mégis ismerősen cseng. Persze azok számára elsősorban, akik ilyen körökben forognak, a gyári munkások valószínűleg akkor sem tudnák beazonosítani, ha kivégzéssel fenyegetnék őket.
- Oh, és milyen tárgyban jártas a tanár úr? - incselkedve húzódik feljebb szája szeglete, miközben enyhén oldalra fordul, íriszeiben pedig pimaszság csillan. Egyértelmű, hogy a mai este legnagyobb hibája, hogy felfedte valódi hivatását, ugyanis innentől Jules ezzel fogja szívni a vérét. Muszáj kimozdítania a komfortzónájából. - Nem szeretnél oktatni? Biztos lesz még lehetőség pályázni a Bagolykőbe, elvégre minden tanév elején hirdetnek állást - ő már csak tudja, neki kell megoldania, hogy mindenkinek megfelelő bérezés jusson végzettsége és tantárgyainak, azon belül az oktatott évfolyamok számának arányában. Az iskola, bár nyilván nem ettől lesz milliomos az ember, idén már korántsem fizet olyan rosszul, ezért lehetséges, hogy olyanok vezetik a kviddicset, mint Volkov vagy épp régi diákok is tanárként térnek vissza, lásd Várnai.
Azonban az immáron fesztelen légkörben hirtelen megáll a levegő, ahogy a férfi felé fordulva megkérdezi azt. Önkéntelenül nedvesíti meg ajkait, miközben azon töpreng, mi lenne a helyes válasz? Egyáltalán milyen jellegű vacsora ez? Elfogadhatja? - Szívesen vacsorázom veled, de van egy feltételem - úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagy minden apró kis vészjelzőt, kizárólag arra koncentrál, mihez van jelen időben kedve. Az pedig tagadhatatlan tény, hogy Sándorhoz van. - Utána csinálunk valami őrültséget. Feltett szándékom kimozdítani téged a komfortzónádból, szórakozni fogunk - hamiskás mosollyal tartja a szemkontaktust, miközben pulzusa lassan, fokozatosan emelkedik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Természetesen látom szemem sarkából a nő keserű mosolyát, amire én is hasonlót engedek meg magamnak, egyenesen a lemenő Nap közepébe bámulva. Eddig nem gondolkodtam, nem moralizáltam, azonban az utóbbi héten sok minden fordult meg a fejemben. Főképpen azóta, hogy ezt a felettébb önpusztító életmódot folytatom. Minden nap éjszakákig dolgozok, közben elfogy egy-két-három… négy sör vagy akár egy fél üveg whisky, vagy annyit próbálok edzeni, hogy annyira elfáradjak, ne akarjak gondolkodni. A mosolyom immáron keserűbb, mint percekkel ezelőtt volt, ezért mélyet sóhajtok, és úgy fordulok ismét Jules felé. Ainsley&Co. Hát, persze.
– A tavalyi évetek után igazán megérdemelnétek egy Év vállalkozása címet – mondom elismerően bólogatva. Noha nem tudom, hogy volt-e már erre precedens, az elnyert díjakat ritkán követem, azonban a pénzügyi dolgok annál inkább érdekelnek.
Szeretek tudni a piac állásáról, cikkekbe bújni vagy éppen azzal a kevéske pénzemmel játszani a megérzések és tapasztalatok alapján. Volt ugyan egyszer egy nagyobb bukásom, még évekkel ezelőtt. Persze azóta sokkal óvatosabban fektetek be.
Egyre sötétedik, kezd élénkülni az esti élet. Nyugtató a tücsökciripelés és a víz csobogása, ahogyan meg-megfújja az éjszakai szellő és a partnak csapódik.
Mosolyomat próbálom elrejteni, miközben ajkamba harapok, mert érzékelem én, hogy Julesnak felkeltette az érdeklődését a tanári végzettségem. Valójában nem is maga a téma, hanem az, hogy bizonyára nem nézte ki belőlem, sőt ez mindig egy olyan terület, amivel lehet a másik vérét szívni. Játékos rosszallással csóválom meg fejemet, és a némiképp felém forduló nő felé kanyarodik az én felsőtestem is. Szólásra nyitom szájamat, de ő folytatja az incselkedést, amire beszívom alsó ajkam és ránézek.
– Ha ennyire tudni szeretné, Miss Ainsley – váltok vissza megjátszott hivatalosságba. – A rúnák és a számmisztika a szakterületem – felelem, majd ismét mosolyra kényszerít a helyzet. Zavartan meredek a közöttünk lévő tíz néhány centire a pad felpattogzott festékrétegén, majd felkapom a fejem Jules javaslatára.
– Nem tudom, hogy van-e szabad pozíció erre a két tárgyra, de… - apám milyen büszke lenne. – Mindenképpen utána nézek – mondom bólogatva.
Aztán felteszem a kérdést. Érzem a levegőben, hogy sok mindenre számított partnerem, csak erre nem. Bevallom férfiasan, hogy többször is eljátszottam a gondolattal, de mindig a szakmai profizmust tartottam a szemem előtt. Ezért a kérdés megváratta magát. S milyen jól tettem, tette ezt. Most már tudom, hogy valóban szeretném.
„Szívesen”, hallom a válasz kezdetét, amire megkönnyebbülten hullik az alattunk elterülő homokos talajra az a bizonyos kő a szívemről. Végül a magasba reppen vastag, kissé bozontos bal szemöldököm. Ismét el kell nevetnem magam. – Őrültséget? – kérdezek vissza hitetlen hanglejtéssel. Ennyi idő alatt már Jules is rájöhetett, hogy nem kifejezetten vagyok az nyitott típus. Bizonyára ezért is kíváncsi. Kölyök koromban is ez a megmagyarázhatatlan merev viselkedés jellemzett, miközben azt próbáltam mutatni a világnak, hogy én vagyok a komolyság mintapéldánya. – Legyen.
Ha ő van olyan őrült, hogy eljön a Minisztérium által kinevezett tanfelügyelővel egy vacsorára, akkor én miért ne próbálhatnék meg felszabadulni egy kicsit?
– Lassan visszakísérlek – mondom a naplemente maradék fényjátékába bámulva, majd visszaemelem tekintetemet a nőre. – Pénteken pedig érted megyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

– Persze, hogy van! – hatalmas mosollyal fogom ölembe a táskát és kezdek el benne eszeveszett mód turkálni, hogy megtaláltam a papírokat. A nagy koncentrálásban dugom ki nyelvem hegyét ajkaim közül, miközben szinte már nyakig vagyok a táskában, de a megfelelő papírok csak nem akadnak ujjaim közé. Szemöldökömet ráncolva hümmögök egyet, bocsánatkérően pillantok fel Laurára. – Bocsáss meg, de most nem tudok adni semmit róluk, mert nincs nálam egyetlen papírfecni sem – zavartan húzom ki jobbomat a táskából és helyezem vissza azt magam mellé. Jobb lábamat vetem át a balon, ahogy a beszélgetés halad tovább, és rendületlenül mosolygok arra is, hogy egyetért. Örülök, hogy egyetértünk ebben, mert így az ember tényleg sokkal könnyebben megy be a munkahelyére, amikor igazából nem is dolgozni megy be, hanem azt csinálni amiért él. Amire született. Olyan csodálatos érzés ez, teljesen feldob a gondolata is, és ha a gondolat nem lenne elég kérem ki magamnak a feketét, amiből aprót kortyolok is.
– Ugyan, semmiről nem maradtál le, amiért nem olvastad – nem vagyok valami promóciós nőcske, hogy másokra tukmáljam az újságot, és bár Laura nem tudhatja, hogy a kiadó és a cég is az enyém lesz pár éven belül – ez így is van jól –, de akkor is zavarba jövök, ha a magazin jön szóba. Sok mindenen átment a lap és valahogy mindig kikászálódott belőle, talán van bennem egy aprócska félsz, hogy az én kezem alatt nem fog ez sikerülni neki? Mondjuk, ha ilyen negatívan megye elébe, akkor ne is várjak csodát, ugye? Fene az elkalandozott gondolataimba, amikből a ruhámra löttyent kávé ébreszt fel. Óvatosan csúsztatom kezemet Lauráéra, majd felnevetek.
– A tied a terep, ha ennyire szeretnéd – engedem el kezét és dőlök vissza a helyemre, jobb kezemmel igazítom úgy a ruhát, hogy könnyen a folthoz férhessen. – Ezek szerint a kis fiad nagyon begyakoroltatta veled a bűbájt. Mondjuk be kell látnom, most kapóra is jön nekem ez – nevetek fel halkan. Na igen, egy gyermek mellett az ilyen bűbájok és varázslatok nagyon is jól jönnek, főleg, ha S.O.S.-ben kell őket használni, mert éppen mentek valahova. Ha meg már így állunk, akkor hadd tüntesse el a foltot. Legalább nem kell magyarázkodnom a stylistnak sem. – Értem én, nincs néni. Vettem. – emelem fel kezemet védekezően, de folyamatosan mosolyogva az előttem elhelyezkedő nőre. Azért az út így sokkal gyorsabban halad, mintha egyedül lennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Kedvenc fotósa, mint várta összerezzen, ahogy egykori főszerkesztőjüket utánozva mögé lépett. Nem akarta a frászt hozni rá, de a helyzet annyira adta magát, hogy hősnőnk nem tudott ellenállni a kísértésnek. Kedvelte a fotós fiút. Mondhatni jóban voltak. A legkiválóbb képeket készítette, mert be tudott olvadni a tömegbe és az eseményekbe. A közös munkáik rendre címoldalon szerepeltek. Ezért most nem csak mint régi ismerősnek, hanem mint egykori kollégájának is egyaránt örül a Nathanielnek.
- Kicsi bizony! - bólint mosolyogva - De jól tájékozott valaki - jegyzi meg hamiskásan, de tréfásan és fejével az asztal felé biccent ami mellett ült mielőtt fotós barátja megjelent. A kínai egy része még mindig ott várakozik és közben megérkezett az a kis tál mézes dió is amit desszert gyanánt kért a hosszú kávéval együtt.
- Magam vagyok, a lányomra a szüleim vigyáznak. Gyere, ülj le hozzám - hívja tehát Nathanielt és némi számítással, de persze csak egészséges riporteri mennyiségűvel, arra bazíroz, hogy talán nem csak látogatóba jött a városba a nagy tudású kolléga és lesz alkalma ismét együtt dolgozni vele. De ennek a vágynak az elővezetése maradjon a beszélgetés végére.
- Mi újság veled? Hallom szép sikereket érsz el mostanában - kezdi el ha mindketten elhelyezkedtek az asztal mellett. Nem követte naprakészen nyomon a fiú sorsát miután elváltak útjaik, de néha rákeresett a nevére és nagyjából képben van a karrierjének felfelé ívelésével kapcsolatban. Úgy sejti, hogy ez viszont is így lehetett, hiszen lányáról is tud a másik valahonnan. Nem titkolta sorsát. Családjának tragédiáját ugyan nem címoldalon hozták le a lapok, de bekerült a borító alá igen előkelő helyre. Így nem meglepő, ha sokan tudnak arról, hogy megözvegyült ilyen fiatalon. Azóta azonban eltelt több mint három év, és Imola léte sem hírértékű már senki számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nagyon helyes! Nem szeretem ha könnyen átlátnak rajtam, nem akarok én nyitott könyv lenni. Egyébként nem vagyok ám nagyon bonyolult, de ezt nem kell tudnia.
- Persze hogy vannak! Sokat kell még tanulnod, ifjú padawan – vágom rá egyből titokzatos arckifejezéssel. Nem lépte túl a határt, dehogy. Tudom, hogy csak szórakozik, ahogy én is. Részben. Mert persze megvannak ezek az úgymond rejtett képességeim, csak éppen eszem ágában sincsen bemutatni, vagy elmondani a lánynak. Talán jobb is ha azt hiszi, hogy csak szórakozom.
Bólintok egyet csupán, hiszen persze, hogy korrekt. Talán pont azért ilyen korrekt, mert Lin érettebb, vele lehet rendesen beszélgetni, és elég érdekes a világnézete ahhoz, hogy még érdemes is legyen efféle véleménycserékbe bonyolódni.
- Így van – válaszolom csendesen, komolyan. Még nem rohant el. A reakciója nem annyira érdekelne, semmint az, hogy mitől ijed meg, mitől fél. Az tud igazán érdekes lenni. A visítva felugrálásban, vagy elsápadva leblokkolásban nincs semmi izgalmas.
- Szokványosabb. Hm – csóválom meg a fejemet – Te sem vagy szokványos, akkor a nevednek miért kéne annak lennie? Aki számít úgy is megjegyzi a teljeset – fűzöm hozzá, majd érdeklődve hallgatom a további szavait. Tehát elég érdekes családja van, kinézetileg mindenképpen. Aztán hirtelen összehúzom a szemem a kifejezést hallva. Ezzel jöttek neki, ezzel szekálják vagy szekálták, hogy ő egy albínó? Legszívesebben visszakérdeznék, de aztán még sem teszem. Hagyom egyelőre a témát.
- Nem is értem, hogy miért nem hiszi el nekem senki – mosolyodom el halványan. Az indián ősökről pont, hogy szeretek beszélni. Az angolokról nem. De nem tudhatja a lány, nem legilimentor, ezek szerint.
- Kösz, Nagymamám ötlete volt – árulom el neki, mintegy jutalomképpen a majdnem tökéletes kiejtésért. Meg mert nem számítottam dicséretre tőle. Kérdőn vonom fel a szemöldököm, ahogy hezitálva felteszi a kérdést, majd félrebiccentett fejjel fürkészem. A kis kíváncsi.
- Esetleg? Ő, aki birkózik. Ezt jelenti – válaszolom majd egy halk sóhaj után úgy döntök kifejtem neki jobban. – Az indiánok nem feltétlenül születésükkor kapják a nevüket, sokkal inkább akkor, amikor már látszik a jelleme valamelyest. Nagyanyám látta, hogy sokat fogok küzdeni az életem során, harcos típus vagyok, aki nem elégszik meg dolgokkal, aki tesz ellenük, értük. A te neved mit jelent? És mond csak, zavarna ha csinálnék rólad pár képet? – érkezik a magyarázat után rögtön két kérdés. Kicsit meg is emelem a fényképezőt, ám a miértjét a dolognak nem fejtem ki. Vajon mit felel, vajon hogy reagál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Talán nem erre számított, talán tényleg csak száraz tények közlésére és arra, hogy eldarálja a „kötelezőket” és mehet mindenki amerre lát. Ehhez van szokva, vagyis nem, mert rég volt és lehet akkor is ilyen alaposan jártak el, csak memóriája jóindulatúan ki is törölte azt, hogy ne emlékezzen, mennyire kellemetlen is ez. Gyomra most egy apró kis labda, lába néha idegesen jár, de ahogy rátámasztja kezeit, úgy nyomja el, hogy láthatatlan legyen. Tény és való, mégis megérti a férfit, nem őszes, hajlott hátú hivatalnok, aki már mindent látott, újat nemigen lehet neki, mindenre csak hümmögne, hogy lapozzunk, ezzel ellentétben neki viszont lehet tényleg ez az első érdekesebb, kissé bonyolultabb esete. Nem sajnálja, mert igazából rosszabbnak hangzik, mint valójában, de tény, hogy kényelmetlen is kicsit. Szusszanva hagyja, hogy feldolgozza az információt, hiszen muszáj időt is hagyni, nem csak locsogni, megállíthatatlanul és aztán totál káosz hagyni benne. Neki is kell egy kis idő, míg rendezi a gondolatait, nem akar hirtelen felindulással válaszolni mindenre, amúgy sem akart, véletlen sikerült.
- Öhm, a vizsgát? Vagy mindent? Huh – gondolkodik el, miként is volt a pillanat. - Először csak felmértük, lehet-e majd jelentkeztem. Mint mikor valaki máshol tanult eddig és úgy jönne ide? Igen. Aztán elbírálta az igazgató és jött a vizsga. Szóval, igazából hivatalos volt, csak ki kellett egészítenem a dolgaimmal – reméli, hogy semmi lényegit nem hagyott ki, de nem, hiszen más nemigen akadt. Egy elbeszélgetés, de az hamar volt és kellemes. Vagyis, akkor is izgult, de mikor nem, ha egy irodába ül be? Azzal sincs tisztában, mire a jegyzetelés, fogalma sincs és mégis meglepi, amikor törli a sorokat és úgymond megmásítja azt kicsit. Valóban nem törődik vele, bólint egyet ismét a dologra, hiszen nem is tud vele mit tenni, mintsem csak csendben végignézni. Hála? Fel sem fogja igazán mit is tesz, mit tesz meg úgymond érte, de aki épp máson kattog, az hajlamos a részletekre nem figyelni ugyebár. Vagy épp csak végiggondolni, úgymond, ezen a téren leblokkol.
- Igen, a... támadásig – bólint ismét, az nagyon megy neki, nehogy leessen a feje mellé. Megállva realizálja a kérdést és nyel egy aprót. Nos, ez a kérdés nagyon régen hangzott már el és akkor sem volt kellemesebb, mert ilyenkor automatikusan lökődik vissza agya azokhoz az emlékekhez. Tarkóján égnek merednek a piheszőrök, szinte tudatán kívül kerül egyfajta kisebb stresszhelyzetbe. Tekintetét lesüti, egy ideig csendben marad, mert összerak egy gyors és kellemes hangzású verziót.
- Rosszkor, rossz helyen. Bulgáriában nyaraltunk, erdei kemping, nagyon menőnek hittük. Csak, rossz vége lett... - nagyon rossz. Nyilván nem arra gondol, hogy mennyire fáj és mennyire kellemetlen ha valaki préda, vagyis nagyon reméli. Igen, felelőtlenek voltak, de nem tudhattak semmiről, hiszen, a mágia világának része nem volt ismert előttük. Mindegy is, tovább nem folytatja, így is érzi, hogy sok. Mert előtte megint ott vannak a képek.
- Igen, lényegében. Amikor kezdtem, elmagyarázták mi hogyan megy az emberben meg a pálcában, de már fogalmam sincs róla. Annál maradtam, ami nekem is érthető. Amíg nem érzek valamit hátrányosnak, csinálhatom – örül, hogy másról kell beszélni, kicsit talán hallani is, de ezt senki nem róhatja fel neki. Eddig semmit nem érzett hátrányt semmiben, sőt, lelkes, még akkor is, amikor már tényleg nem tudja megcsinálni.
- Nem lakom a kastélyban, még az elején sem. Úgy volt, hogy csak bejárok, de aztán a Levita ház akkori vezetése bizalmat szavazva nekem prefektussá tett. Azóta pedig a Diákönkormányzatban is ténykedem. Ezeken kívül ritkán maradok bent, vagyis... néha sikerül, de az már magánjellegű – fejezi be ennyivel, hiszen az, hogy a körlet kicsit bajos és most máshol kényszerül lenni, nem fontos. Tény, hogy részt vesz, magát is meglepve, de csinálja. Vagy nem kellene? Nem érti most.
- Nem kürtöltem világgá mi vagyok, de persze vannak, akik tudják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- De hát én sosem lennék képes bántani téged.
Felelem őszintén, és nem is értem, hogy honnan szedte. Egy olyan szép és finom porcelánbabát, mint amilyen Babett, senkinek se lenne szabad bántani. Én megvédeném őt, úgy, hogy sose kelljen félnie. Megvédeném a zord esőtől, meg az ijesztő meséktől. Nem hagynám, hogy bárki, akárki bántsa őt. Baba egy csodálatosan bájos lány, más, mint Nyuszi, de nem is szeretném még csak elméletben sem összehasonlítani őket, így ne is kérje senki, hogy az én Nyuszimat most előhozzam.
Nyilván, ha bárki, akárki rákötelezne, hogy válasszak, akkor Nyuszira esne a választásom, mert nekünk olyan történelmünk, olyan szoros és megmásíthatatlan kötelékünk van, mint senki mással, mélyebb talán, mint Caraval volt. Olykor eszembe jut, hogy vajon vele mi lehet, gondol-e még rám. De valószínűleg nem. Cara csak megtanított, hogyan kell játszani. Mrs. Bournaby segített jobbá válnom a játékban, de utánuk szabad kezet kaptam. Utánuk kóboroltam a világban, míg rá nem bukkantam Nyuszira. Ott és akkor, abban a pillanatban, ahogy szőke haján csillant a napfény, véget ért addigi életem. Vele minden más. Lássam minden héten kétszer vagy háromhavonta egyszer, olyan, mintha sosem lettünk volna egymástól távol, mintha egyek lennénk.
De ő most nincs itt, és Baba, eleven reszketegségében gyönyörű. Olyan, mint én akkor, amikor Cara játékra hívott, és én nem akartam játszani. Babácska, először senki sem szeretne játszani, mert a játék ijesztő, mert fáj, mert kívül esik a komfortzónádon, de észre sem veszed, és hidd el, kisbabácska, porcelánszín hercegkisasszony, térden állva könyörögsz majd, hogy játszunk, újra meg újra, és míg zihálva suttogod nevem, addig mosolyogva áldom, hogy velem vagy. Baba...
- Hüm?
Felpillantok a srácra, aki a lépésem közben szólít meg minket, és bár tovább halad, mégis, mintha Babett menni akarna vele, mintha elfelejtette volna őt. Elfelejtette?! Érzem lüktető ereimben a vágyat, hogy megbüntessem, hogy öklömmel arcában tántorodjon hátrébb, hogy kitépjem a szívet, amely darabokra töri Babát. Nyomorult. Hogy tehettél ilyet?! Üvöltenék, de mégsem teszem, csak némán nézem a kettőst, ahogy a lány szól egy fiú után. Illetlen. Vagy talán olyat feltételez Babáról, ami sosem lehet valós? Nem hiheti, hogy Babának mindegy, hogy kivel van. Felháborít, és megölném, gondolkodás nélkül pusztítanám el az emlékét is. Megteszem. De nem itt és nem most. Megteszem, később, máskor. Most csak nézem őt, és ha akarja, vigye Babát, de bánjon jól vele, mert ha megbántva néz majd rám, akkor megölöm, bár megtenném most is. De most, csak az arcát jegyzem meg. Ennyi elég is.