Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Nem, ezt komolyan nem hiszem el. Itt állok a tükröm előtt és sminkelem magamat. Én! Mégis mi a jó isten?! Hogy az életbe képzeltem én ezt el? Igazából az összhatás hátborzongató volt, de nem a rossz értelemben, most pont ez volt a cél. Felvettem egy fekete inget, pár színes tincset bűvöltem a hajamba és felállítottam zselével. Nem igazán ismertem volna fel magamat, hogyha nem lett volna sima a fél arcom. Mi van veled, Ward? Úgy értem, mi az anyám jutott eszedbe?! Hogy nézel már ki, te eszelős?
Fogalmam sincs, hogy Hellel hogyan is jutottunk el odáig, hogy megbeszéltük, együtt megyünk a buliba, de valahogy mégiscsak itt kötöttünk ki. Pedig én soha nem jártam el az efféle rendezvényekre, valahogy nem illettek a stílusomhoz. Nagy sóhajjal mértem végig magamat a tükörben, aztán elindultam le a Nagyterem felé.
Nagyon ajánlom, hogy ott legyél, Helena, mert ha nem, pipa leszek... Ez biztos. Szóval róttam a lépcsőket, kissé elgondolkozva, aztán a folyosón megtorpanva pillantottam meg a színes hajú leányzót.
Szélesen elvigyorodtam, majd mögé settenkedtem és elkaptam a derekát, aztán persze el is engedtem, két lépést téve hátra. Önvédelmi mechanizmus.
- Pokoli estét, Helena. Mintha lenne rajtad valami új, csak nem vásárolni voltál? - vigyorodtam el őt figyelve, aztán a nagyterem felé néztem érdeklődve. Volt egy démon ellenes bájital, de én csak megráztam a fejemet még a gondolatra is, hogy esetleg megigyam. Ha már itt vagyunk...
- Bemegyünk, vagy sem? - kérdeztem a fejemmel az ajtó felé bökve. Kezdett érdekelni, hogy is néz ki a terem belülről, általában kitesznek magukért, ha dekorációról van szó. Volt egy olyan érzésem, hogy ez egy húzós este lesz.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Később érkeztem, mint ő, de valahogy nem igazán éreztem megbánást, csak valami ott zörgött a háttérben. Arra óvakodtam, hogy a frászt hozzam rá, a lehető leghalkabban. Csak sikerült megijeszteni a csajszit végül, bár tartottam tőle, hogy nem jön össze, de aztán olyan felpaprikázott fejjel fordult felém, hogy azt hittem, menten felpofoz. Aztán egy pillanattal később, mintha csak egy szellő fújta volna el, már nem is látszott semmi az iménti indulatból. Sőt, még el is vigyorodott a csaj! Aztán végigmért, mint a pasik szokták a csajokat, én pedig a szám elé kaptam a kezemet.
- Ne méregess, elpirulok! - játszottam a zavart kislányt, majd hasonlóan tettem, mint ő és végigmértem. Mit szívtam vajon, mielőtt ide jöttem? Közben megállapította, hogy bizony fodrászt is váltottam, mire megráztam a fejem, ismét csak széles vigyorral. Erre képes volt és beletúrt a hajamba, mire vágtam egy grimaszt, de  nem tettem szóvá, hogy mit képzel, csak hagytam.
- Nem, ez itt a DIY csodája. Nem fog sokáig tartani, holnap reggelre eltüntetem - nevettem el magam, de persze őszinte voltam, nem állt szándékomban így maradni a jövőben. Nem hiszem, hogy olyan rosszul állt volna, de azért nem érte meg nekem ez így.
- Én sosem csináltam, de biztos vicces volt. Talán majd egyszer bepótolom. - vonogattam a vállamat lazán. Persze nem hiszem, hogy valaha pótolni fogom, de vicces elképzelni magamat, amint házakba kopogok be csokiért.
Persze ezek után befelé indultunk, ő ment elől, én meg követtem figyelve körbe a dekor miatt. Elég meggyőző volt, engem kifejezetten meggyőzött. Ha ilyen a pokol, nekem belefér a praxisomba.
- Mondja Hell, a pokol tornácára lépve - nevettem fel halkan, aztán szemrevételeztem a lehetőségeket arra, hogy miket lehet itt csinálni. - És mi a terv az estére? Amúgy?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Az ijedezése nem tartott sokáig, sőt, pár pillanat alatt le is higgadt, meg már vigyorgott is, mint a fakutya. Fura ez a magyar nyelv, valahogy sosem értettem, hogy honnan jött a tejbetökös hasonlat. Miért vigyorogna egy tök a tejben?
- Azt hittem, hogy ezt nem kell mondanod, mert már leesett, te megfigyelő - forgattam a szememet, felhorkanva, de persze nem gondoltam komolyan sem a mostani baromságot, sem az iménti szemérmességet. Merlin szakállára, milyen is lenne, ha ilyen lennék valójában! Áh!
A hajam igencsak meggyőzte őt, rövid grimasz után már túrt is bele, amit rosszalló arccal honoráltam, valahogy nem voltam hozzászokva, hogy fizikai kontaktust létesítsenek velem emberi lények, akiket nem kell likvidálnom. Még Helltől is meglepett a dolog. A csokikoldulós megjegyzésemre elég elkeserítő választ adott, szóval az ajkamat lebiggyesztve sóhajtottam nagyot.
- Pedig már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy egymagam adom elő a piroska és a farkast a küszöbön... - préseltem össze az ajkaimat és egy pillanatra lesunytam a fejemet, aztán felpillantva mentem is utána, mert nem állt szándékomban itt maradni.
Persze a díszletet nem aprózták el, mindenfelé füst gomolygott, a falon pedig pár koponyát is felfedezni véltem, amik azért lássuk be, nem igazán tűntek barátságosnak. Felvont szemöldökkel pillantottam Helenára, aki közölte, hogy hiányolja a fogadóbizottságot, mire szórakozottan böktem a fejemmel a tangózó csontok felé.
- Szerintem ők voltak azok, csak megragadta őket a zene és ezért inkább táncolnak. - mondtam, majd tovább tanulmányoztam a helyet, fél füllel hallgatva őt. Elpoénkodta  a helyzetet, hogy ő most megy és találkozik az apjával, mire megráztam a fejemet hevesen. - Ilyen heves házibulin ő tutira nem vesz részt. Szerintem mindenki jobban jár egy itallal.
Azzal az asztalok felé indultam és az itallapot kezdtem böngészni, mikor felnevetett a koponya a falon, én meg összevont szemöldökkel, rosszallóan néztem rá.
- Jajj kussolj már el! Senki nem kérdezett... Hell te mit gondolsz, a gyilkos mámor lehet a kellemesebb, vagy a Bűntudat? - kérdeztem végül felpillantva a lányra.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Lassan húzta el a kezét, mintha legalábbis attól tartana, hogy le fogom harapni tőből, pedig semmi ilyesmi nem állt szándékomban, egész egyszerűen csak nem szoktam meg, hogy valaki tapizzon. Neki elnéztem és nem torkoltam le egyből, pedig mással már megtettem volna, de Hellben volt valami szimpatikus. Ami nálam bizony igencsak nagy szó. Mintha provokálni próbált volna, közölte, hogy még a profiknak sem menne Piroska ÉS a Farkas is egyszerre, de én erre csak büszkén kihúztam magamat és szélesen elvigyorodtam.
- Fogadunk? Én olyan profi vagyok, hogy még a Nagyit is bevállalnám, de az már túl nagyképű lenne - biggyesztettem le egy kicsit az ajkamat. Nem tudom, hogy oldanám meg amúgy, de szerintem megoldottam volna, ha arra lett volna szükség. Azt kérdezte, van-e kedvem amúgy táncolni, mire vállat vontam és oldalra döntöttem a fejemet egy icipicit. Az ajkamba haraptam és végül őt figyeltem.
- Ha később van kedved, simán. -  bólintottam beleegyezően. Ő közben, mint aki borzalmasan kínos helyzetben került, elvörösödve bámulta a tangózó csontvázakat. Mi lehet olyan érdekes bennük?
Elvettem egy pohár Gyilkos Mámort, majd lassan belekortyoltam és egy pár pillanatig ízlelgettem, aztán lenyeltem. Kellemes utóíze volt, igazából azt hiszem, alkoholmentes volt.
- Szerintem ilyet simán ihatsz, nincs benne pia... szerintem. Aztán a fene se tudja, lehet, hogy csak nem tűnik fel nekem. De amúgy jó, ha arról van szó, kóstold meg az enyémet! - nyújtottam felé habozva a poharamat.  - Ami meg a kíséretet illeti... ugyan már... Nem tesz semmit.
Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha valami a ruhámba akaszkodna, szóval egy pillanatra hátra néztem. Addigra egy koponya szerű fej meredt rám a vállamról, én pedig kissé döbbent fejjel sandítottam rá. A kuncogástól azonnal végigfutott a hátamon a hideg, olyan volt, mint mikor a jeges szél átfúj a ruha alatt. A szavai furcsa szorongást keltettek a lelkemben, úgy éreztem, hogy vészesen fogy az időm, ezen pedig az óra ketyegése sem segített... Mély levegőt vettem, majd lassan kifújva Helenára néztem.
- Mi... mi... mi lenne, ha... táncolnánk? Persze, csak ha megittad - nyeltem nagyot. A francba, miért ilyen nyögvenyelős ez az egész? Az óra a szívemmel együtt tik-takolt, én pedig egyre jobban kezdtem beparázni. Mi ez az egész?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Oldalra döntöttem a fejemet grimaszolva, majd bólogattam kicsit, hogy igen, valószínűleg igaza van, már ami a Farkast, nagyit és a kötényt illeti. Eléggé abszurd elképzelés volt, hogy ott ugrálok a küszöbön három különböző személy helyére és beszélgetek magammal.
- De akkor vinni kell egy ágyat is. Csak úgy az igazi, ha a nagyi az ágyban fekszik. - közöltem meggyőzötten, mert ugye a sztoriban is így volt. Képben voltam a mugli mesékkel,mivel az öcsém miatt legtöbbször azokat olvastak nekünk esténként. Ez szívatás. Kaptam egy feleajánlást, mire a szemöldökömet vonogattam vigyorogva.
- Ennyire megfigyelted a szemem színét, Hell? - vigyorogtam szélesen, de persze csak szívattam, nem gondoltam komolyan, hogy tényleg azért bámulna, mert érdeklem. Te jó ég, még mit nem! Őszinte meglepettséget láttam az arcán, mikor igent mondtam a táncra, nem is értettem miért. Lehet, hogy nem tűnök egy táncos típusnak, de azért na! Tudok, attól még, hogy nem szoktam ilyenekkel villogni, bármennyire is tűnik valószínűtlennek a dolog.
A gyilkos mámor kifejezetten finomnak bizonyult az elbizonytalanító külső ellenére, ezért is nyújtottam felé a poharamat, hogy ha akarja, kóstolja meg az enyémet és így akkor sincs para, ha esetleg nem jön be neki. El is fogadta, amin kicsit meglepődtem, mert a legtöbb csaj egy ilyen ajánlatra húzogatja az orrát, hogy jaj hát nem tudom meg izé meg ez meg az... Hát, ő nem sokat habozott. Igazából kellemesen lepett meg.
- Nyugodtan megihatod az egészet, van még bőven itt.
Viszont ezzel nagyjából egy időben egy furcsa érzés kerített hatalmába, illetve egy... lény... Képes volt és felmászott a vállamra, elég para volt az egész a maga... cuki módján... De az a szorongás, az érzés, hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó, illetve az állandó ketyegésnem igazán dobott fel.
Hagytam, hogy a lány a táncparkett felé húzzon, majd ott finoman a derekára csúsztattam a kezem, de az a nyomorult óra egyre hangosabb és hangosabb lett. Azt hiszem, hogy még az arcomon is látszódhatott valami ebből az egészből, de nem voltam benne biztos, míg Helena rá nem kérdezett.
- Mi? Hogy én? Aaaazt hiszem... igen. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, de úgy éreztem, hogy fojtogat ez az egész, el akartam innen tűnni. De nem hagyhattam itt, elvégre... tartoztam neki egy tánccal. A ritmus kellemes volt... legalábbis lett volna a ketyegés nélkül. Ez az óra, vagy a szívem dörömböl ennyire?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Az abszurdumok határait feszegettük... Csak úgy lebegett a lelki szemeim előtt, ahogy vonszolom végig az ágyat - mert hogy miért is használnék mágiát, ha már egyszer ekkora fizikummal rendelkezek pf... - a falu főutcáján, nagy kínok között, farkasnak öltözve... Vagy nagymamának. Még belegondolni is katasztrofális volt ebbe az egészbe. A komoly biccentésre viszont megszeppentem, sőt, ez ki is ült az arcomra, mert nem igazán számítottam erre a válaszra, hanem arra, hogy majd visszaszól valamit. Erre idevet egy Igent, én meg lefagyok, mint az internet explorer. Na szépek vagyunk, Ward.
- Oh... Értem. - bólintottam, mert nem is tudtam, mit kellett volna mondjak pontosan. Mármint úgy egyáltalán nem, nem az, mikor azt nem tudod, melyik alternatívák közül válassz, hanem mikor nem tudod, mit mondj, mert nem tudod hová tenni a helyzetet.
Az ital maradékát inkább megittam, az én vén hülye fejemnek már úgysem árt egy kis alkohol, aztán jött a kis koponya szerű állat, aki úgy döntött, hogy az én vállam neki a tökéletes ülőke. Nem sokkal később követte az a rémes, sürgető érzés, amiről a tánccal szándékoztam elterelni a figyelmemet, nos... Kevés sikerrel, mivel Helenának feltűnt, hogy valami zűrös velem.
- Oké... asszem tényleg nincs rendben valami. A levegő talán segít. - nyeltem nagyot, elbámulva a lány felett, így egy kicsit mégiscsak... nem tudom, könnyebb volt kinyögni, hogy nem kellett a szemébe néznem. Gyorsan elvettem a derekáról a kezemet, majd a lehető leggyorsabb sétatempómat felvéve igyekeztem ki a teremből, hogy minél előbb eltűnjek az emberek közeléből. Tik-tak-tik-tak...
Kint habozva visszanéztem, nem voltam benne biztos, hogy a lány követ, de nekem minden esetre most levegő kellett és az erkély nem tűnt rossz ötletnek.

Hell
Jól kiszúrtam velem, azaz a bál alatt

Nos igen, mondhatni a kis halálosan cuki barátom társaságát nem sokáig toleráltam. Szinte pánik-szerűen közöltem Hellel, hogy oké, akkor nekem most tényleg levegő kell, majd mint akinek fontos dolga van, gyors léptekkel hagytam el a Pokol tornácát. Kint persze visszapillantottam, hogy számítsak-e a lány társaságára, vagy lesz időm egy kicsit gondolkozni, egyedül. Pár perc meg is adatott, és bár a kis lényt már nem láttam, még mindig hallottam a fejemben "Lehet, hogy holnap már nem ketyeg a ketyegőd." Mély levegőt vettem, majd a hajamba túrtam és leültem, a hátamat a korlátnak vetve. Tik-tak-tik-tak. Azt hiszem, hogy érzékenyebb pontot érintett ez a kis bestia, mint gondolta volna. Lehetséges, hogy nem ártott volna bevennem a bájitalt, mielőtt még beléptem a Nagyterembe, de végül is késő bánat, eb gondolat. Közölte, hogy lélegezzek mélyeket, mire felpillantottam a közeledő lányra.
- Megvagyok. Csak egy démon járatta velem a bolondját. Minden okés. - sóhajtottam, bár még mindig nem voltam jól és azt hiszem, hogy ez még egy jó darabig így is fog maradni. Ő letett két pohár valamit a korlátra, majd felült rá, én meg felpillantottam az irányába.
- Nem igazán... De örülök, hogy utánam jöttél. Kedves tőled. Bár nem kellett volna, attól még, hogy az én estém... el lett szúrva, a tiéd nem kéne, hogy legyen - ráztam meg a fejemet, még mindig őt figyelve.  Ha mondhatok ilyet, azt hiszem, hogy Hellt egészen kedveltem, mármint... mint embert, nem mint... nőt... nem is tudom, hogy kéne ezt megfogalmaznom. Ez még fejben sem ment.
- Ha akarod visszamehetünk ám... Na nem most, kicsit talán később... de... érted, nem? Szóval ha szeretnél még bálozni, felőlem nincs akadálya, csak kicsit... összeszedem magam - nevettem fel halkan. Ez nagyon gázra sikeredett.

Hell

Sosem volt szokásom elfutni mások elől, főleg nem lányok elől, ha arra került a sor, akkor vagy izomerővel tudatosítottam az adott személyben, hogy nem a mai nap a megfelelő a kötözködésre, vagy varázslattal, de ez a mai más alkalom volt. Egész egyszerűen a helytől menekültem, nem is annyira Helltől. Sokkal inkább a teremtől, meg a kis dögtől aki a vállamra telepedett az órájával együtt. Ha ezt tudtam volna, megittam volna azt a vackot a terem előtt. De hát ugye ki számított erre? Mert hogy nem én, az is biztos.
- Öööö... azt hiszem... ugye volt az a lötty kint a terem előtt, démonűző, vagy mi volt a neve. Nem tudom, mi volt az a szőrös izé, de volt egy órája és a vállamon ült. Nagyon para volt... - túrtam a hajamba zavartan. Oké, Ward, ilyen hülye sztorit is csak te tudsz előadni. Most tutira azt fogja hinni, hogy a) megőrültél, vagy b) Bál-fóbiád van, esetleg c) valami bajod van vele, de túl  töketlen vagy, hogy bevalld. Na szépek vagyunk...
- Ez mondjuk igaz. Nem sok írható a muglik számlájára, de hogy Halloweenezni tudnak, az már egyszer biztos - mosolyodtam el halványan, mert volt már részem benne, legalábbis láttam egy-két efféle bulit, míg köztük éltem.
- Bence? Őőőőő valami pasid, vagy exed, haverod, ősellenséged... zaklatód? - soroltam fel oldalra döntött, értetlen fejjel pár alternatívát. Nem zavartattam magam, ha nem akar, akkor úgysem válaszol, ez ilyen egyszerű. Vagy elzavar a francba, ezek közül minden egy-egy lehetőség.
Mikor közölte, hogy először legyek kicsit jobban, halványan elmosolyodva bólintottam és megigazítottam a hajam, majd mély levegőt vettem. Tik-tak... tik-tak. Annyira már a szívem sem akart kiugrani a helyéről, ezt pedig jó jelnek vettem. Ahogy azt is nagyon díjaztam, hogy leült mellém. Elvettem a poharat, majd pár pillanatig tűnődtem, hogyan is fogalmazzam meg neki.
- Tik-tak. - kortyoltam az italba, majd a lányra néztem. - Emlékeztetett, hogy bármelyik pillanatban lejárhat az időm. Tik-tak.

Hell

Ő azt mondta, hogy nem igazán látott semmit, mire furcsán pislogtam magam elé pár pillanatig, aztán csak megvontam a vállamat. Mi az, Ward, csak nem kezdesz megkattanni? Mert az nagyon szép lesz, de komolyan...
- Eh, hát nem tudom... Lehet, hogy csak hallucináltam, fogalmam sincs... deee szerintem ez lehetett az a démonos dolog... talán - mondtam egyre inkább elbizonytalanodva a dolgomban. Mi van, ha tényleg nem volt ott semmi és csak képzelődtem?
A felvetésére csak bólintottam, elvégre nem volt biztos még az sem, hogy én jövőre is itt maradok-e... Annyit tudtam, hogy ma itt vagyok és holnap is itt leszek, legalábbis vélhetően... és ennyi.
- Olyasmi? Értem... Nekem még olyanom sincs, szóval no para, nem ciki - Ennyivel nagyjából le is tudtam a dolgot, mert úgy láttam, kínosan érinti a dolog, és ha tényleg így van, hát a világért nem akartam volna ráerőltetni a dolgot. Na meg amúgy sem voltam egy expert szívügyekben... Sosem volt rendes kapcsolatom, ha az egy éjszakás kalandok nem számítanak.
Inkább az italomba kortyoltam, majd hallgattam, hogy mit is akar kihozni ebből az egészből. A válaszára persze forgattam a szemem. Nem igazán hittem, hogy valamit ennyire félre tudtam volna értelmezni. Egy pár pillanatig bámultam a poharamba, majd csak megráztam a fejemet.
- Soha nem igazán érdekelt más. Mégis minek csináljak olyat, ami nem érdekel? Elvagyok. Egyik napról a másikra. Ez van, ilyen vagyok és nem hiszem, hogy valaha változnék. Ami pedig azt illeti... "Lehet, hogy holnap már nem ketyeg a ketyegőd." Szerintem ezt nem lehet túl sokféleképpen érteni. - fújtam ki lassan a levegőt, mielőtt felhúzom magam és olyanokat mondok, amiket esetleg később nem gondolok komolyan.  - Lapozzunk, oké?
Felállva letettem a poharamat, majd mászkálni kezdtem kicsit, bár lássuk be, hogy nem volt rá valami sok helyem.

Hell

- Igen, én is így gondoltam - helyeseltem, elvégre többnyire épeszű voltam, már amennyire ezt meg tudtam ítélni. Ami azért annyira nem sok, sajna, de hát ez van. Nem vagyok én tudós, hogy mindent tudjak, sőt, ahhoz képest, hogy testőr voltam, kifejezetten okosnak vagyok mondható. Sok kőagyú hülyegyerek... Mintha egy hegyitrollal próbálnál meg kommunikációt folytatni az atomfizikáról.
Asszem sikerült megdöbbentenem Helenát az alábbi kijelentésemmel, miszerint nekem még nem volt exem sem. Na, hát sosem érdekelt annyira egy csaj sem, de a kijelentésére a szívemhez kaptam a kezem és úgy tettem, mint aki levegő után kap.
- Azt mondod, hogy öreg vagyok? Hát kösz Hel. Ez most szíven talált - szipogtam aztán persze elkomolyodva bámultam a szemközti falra. - Hogy őszinte legyek, nem volt még párkapcsolatom, mert egyszerűen nem érdekelt... Miért is kellet volna érdekeljen? Csak ilyen szőke cicák voltak a sulimban és amúgy is jobban lekötött a kviddics meg a tanulás. Voltam csajjal... dee soha nem jártam senkivel.
Mindezekből leeshetett neki, hogy hát na, én sem vagyok Dr Love, szóval no para, semmi gond nincsen, vannak nálad nyomibbak is. Azt hiszem, hogy kicsit bunkóbb voltam a kelleténél, szóval egy grimaszt vágtam, majd leguggoltam elé kissé oldalra biccentve a fejem.
- Igen, jobban vagyok... Bocs, nem téged akarlak bántani, csak... megviselt ez az egész koponyás démondög dolog. - mondtam végül megfogva a kezét ha hagyta. Bocsánatot kért, hogy belefolyt a dolgaimba, mire csak megráztam kicsit a fejemet mosolyogva és leültem vele szemben.
- Visszakísérjelek a szobádba? Vagy még visszamennél a bálra? Mit szeretnél, drága? - kérdeztem, majd a vállára terítettem a pulcsimat, mert azért nem vagyok vak, láttam, hogy fázik.

Hell

Persze azonnal felszaladt a szemöldököm a megjegyzését illetően, mert igazából ez eddig eszembe sem jutott nagyon, bár most hogy felhozta...
- Hozzád képest, ha úgy vesszük, tényleg öreg vagyok. Talán zavar? - forgattam a szememet, mert engem valahogy sosem zavartak igazán a korkülönbséges dolgok. Rákérdezett, hogy nekem nem hiányzott-e soha ez a párkapcsolat dolog, mire megráztam a fejemet grimaszolva.
- Nem vagyok egy olyan egyén, aki igényli a kötődést. Asszem ez már feltűnhetett... Szóval néha elgondolkoztam rajta, de úgy komolyabban nem nagyon. - ráztam meg a fejemet lassan, elmosolyodva azon a tehetetlen csapkodáson. Mint valami pingvin... Kicsit még majdnem nevetnem is kellett, de végül inkább elfojtottam. - Nem csak te vagy hozzá hülye, hanem én is, nyugi.
Elég rendesen ráförmedtem a lányra, amit pár pillanattal később meg is bántam, ez pedig fura érzés volt, szóval igyekeztem viszonylag hamar szabadulni tőle és elé guggolva megfogtam a kezét, ami amúgy full hideg volt. Halványan elmosolyodtam, majd bocsánatot kértem a kezét megcirógatva.
- Néha mindenki követ el hibát, na... Fel a fejjel, oké? - simítottam meg az arcát finoman, majd ráterítettem a pulcsimat. Még a végén megfázik nekem és akkor vihetem neki a százas csomag zsepiket minden második órában...
Felajánlotta, hogy ha nincs kedvem visszamenni bálozni, akkor mehetünk akár a szobájába is, mire vállat vontam.
- Ha vissza szeretnél, visszamegyünk, ha nem, nem. Rajtad áll, cica - vontam meg a vállam kicsit, lágy mosollyal. A megfázásos kérdésre meg csak egy olyan "komolyan?" grimaszt dobtam, majd magabiztosan elvigyorodtam.
- Túl forróvérű vagyok én ahhoz, hogy megfázzak. - közöltem.

Asszony

Hirtelen szülte a péntek délutánom azt a helyzetet, hogy pár órával Helena távozása után felültem egy vonatra és elmentem Pestre. Egyrészt azért, mert nem akartam egész hétvégén itthon ülni, mint kutya az ajtó előtt, másrészt mert a csávótól beszedtem az albérletpénzt. Elmentem, vettem pár ruhát magamnak, ami kivételesen nem fekete volt, ez pedig tőlem elég szokatlan volt. Aztán kóricáltam a városban és majdnem lekéstem a vonatot, ami hazaért még Hellé előtt, de csak sikerült elkapnom.
Aztán a kis hátizsákomat az egyik padra letéve lecsücsültem és bámultam a síneket, számolva vissza míg megjön. Lehet, hogy úgy tűnt, hogy nekem ez az egész csak egy nyűg, de leginkább azért szoktam nyűgös lenni, mert hétvégente nem tudtam vele találkozni és nem tudtam, mi volt vele és aggódtam... azt hiszem legalábbis, valami ilyesmi érzés nyomasztott.
Egyre csak számoltam, aztán elértem a nulláig, aztán számoltam is tovább... és végre meghallottam a nyomorult vonatot és öntudatlanul is felálltam, pár lépést téve a peron felé. Tényleg kezdtem átmenni kutyába...
Kerestem a pillantásommal a csajszit, aztán végül megláttam, amint felém jött, a kapucnijával a fején. Már tártam is szét a karom, hogy aztán a nyakamba ugorhasson és megpördültem vele.
- Szép napot, asszony! - nevettem halkan, majd puszit nyomtam az arcára és megcirógattam a derekát. A kérdésére a szememet forgattam, mert abszolút nonszensz volt az egész feltevés, hogy esetleg nem.
- Mindig hiányzol, te is tudod... Hogy vagy? - kérdeztem átvéve a táskáját, már ha volt neki, mert ugyebár mégsem hagyhatom, hogy ő cipekedjen. Az eléggé nem lenne fair.
- Mi ez az Assassins Creed stílus? - böktem a fejemmel a kapucnija felé.

Asszony  

Szóval mintha körülbelül vallásos néni lennék, aki a prófétát várja a hathuszas busszal, csak ültem a padon és vártam, aztán a kisasszony lelibbent a kocsiból, maga után vonszolva a nála súlyra háromszor nagyobb bőröndöt. Valami nem volt okés a csajjal, mármint attól eltekintve, hogy szokás szerint a nyakamba ugrott, amit már hiányolnék, ha leszokna róla. Kifejezetten hiányolnám.
- Pf, de sietős valakinek! Maradsz Asszony! Csak nem hívhatlak Mrs Weavernek, az annyira formális lenne - grimaszoltam kicsit, miután belegondoltam. Igen, el tudtam képzelni, hogy esetleg majd egyszer elveszem, de nem a közeljövőben, nem ebben az évben, meg nem is a következőben. Majd még eldől, ha el is venném, tényleg belé sulykolnám, hogy gondolja át jó alaposan, mielőtt válaszol. Persze a buta félreértette, hogy miért mondom, hogy hiányolom, mert elkomolyodva pillantott rám, én meg a kezét elkapva szorítottam a tenyerének az arcomat és halványan elmosolyodtam.
- Ugyan már. Kibírom, elvégre csak kb két és fél nap. Ennyire azért még ne nézz önállótlannak, kedvesem, jó? - nem vártam rá tényleges választ, csak érzékeltetni akartam, hogy nem kell ilyeneken gondolkoznia, mert ha tényleg táncolni akar, hát nem én leszek az, aki az útjába áll, sőt, maximálisan támogatom is benne, egészen addig, míg ettől boldog. Aztán utána megyek és felgyújtom az iskolát.
- Ezz nem hangzik túl biztatóan. Szerintem vegyél egy nagy fürdőt habbal meg mindennel, aztán feküdj le és aludd ki magadat. Jót tenne, eléggé fáradtnak tűnsz. - állapítottam meg, immár magam után vontatva a tizenévesek tankját. Vajon mit cipel ebben, aranyrudakat? A kérdést csak poénnak szántam, de a kérésére azonnal megtorpantam és a karjaimat a mellkasomon összefonva vártam. Na mi van, kavart valakivel és azt próbálja takargatni? Nagyon ajánlom, hogy ne így legyen... A beszámolója kezdetén már tényleg befeszültem, úgy voltam, hogy oké, rendben, én most léptem le... aztán megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt a hajára pillantva. Lehet, hogy ha nem így adja elő, tényleg kicsit kiakadtam volna, hogy mi ez a hirtelen változás, deeee így inkább örültem neki. Nem is akárhogy. A hátizsákomat a bőröndjére téve közelebb léptem hozzá és az ujjam köré csavartam egy hajtincsét és szórakozottan elmosolyodtam, majd az álla alá nyúltam és kicsit megemeltem az állát.
A szemébe nézve elvigyorodtam, farkasmosollyal, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Rohadtul dögös vagy, nem értem mit ijedezel. Nem foglak felfalni... talán. - súgtam a fülébe, majd halkan felnevetve elléptem tőle és a táskám felkapva húztam magam után a bőröndjét. Majd utolér, ha akar.

Asszony  

Persze a kijelentésemre egyből felragyogott a pillantása, mint a csillagszóró,  de hogy a viharba ne tette volna? Elvégre most jelentettem ki, hogy egyszer el akarom venni, ez pedig így utólag még nekem is kicsit furán hangzik... mármint... fhu. Ilyesmin még egyszer sem gondolkoztam el komolyabban, legalábbis egész eddig nem. Az ajkamba harapva elmerengtem pár pillanatra, majd rápillantottam halványan elmosolyodva és vállat vontam.
- Végül is miért ne? Elvégre szeretlek, vagy mi a szösz... Ilyesmi pedig 23 év alatt még egyszer sem fordult elő velem, szóval... Akár. - mosolyodtam el a végére már én is... Igen, igazából elvetem volna, de az még bizony várat magára, elvégre... még csak most kezdte a sulit, meg a szülei úgyis le fogják tépni a fejemet, ha beállítok a barna hajú lányukkal, én, a 23 éves pasija... Ez a helyzet egyre kétségbeejtőbb.
- A szüleid meg fognak ölni. - sóhajtottam, aztán inkább őt figyeltem, meg azon filóztam, hogy vajon beszélt-e rólam az ottaniaknak. Nem is értem, hogy ez engem miért foglalkoztatott, de valamiért mégis...
- Hé! Nem az volt a kérdés, hogy hogyan bírom ki, csak az, hogy kibírom-e. Most sem maradtam a suliban, egyszerűen megkattannék itt, inkább leléptem haza - legyintettem lazán. Néha elég nagy volt a kísértés, hogy vasárnap reggel már a Grosserlieb kapujában strázsáljak, mint valami kutya, aki várja vissza a gazdit, de ez eddig nem történt meg. Eddig.
Közölte, hogy mielőtt idekerült volna, mindig így nézett ki, én meg szórakozottan felvontam a szemöldökömet, mert a gondolataim éppen más vizeken evickéltek.
- Mármint hogyan? Bocs, néha nem teljesen vagyok itt fejben.
Lehet, hogy kicsit túlságosan is elborult a tekintetem, mert mintha egy pillanatra még meg is ijedt volna a drágám. Pf. Mintha neki tartani kéne tőlem... az életben nem bántanám.
Túlestünk a nagy és iszonyú titkán, ami nekem amúgy baromira bejött, szóval nem is értem mit majrézott, már éppen indultam volna el, de erre elkapta a kezemet és valami visszahúzás félét próbált megcselekedni, amit persze ha nem akarom, úgysem tudott volna kivitelezni. De én jófiú voltam és maradtam, mert hát na... Újabb sóhaj, mert nem értettem, mi ennyire fontos, hogy neki most itt játszania kell a királydrámát. Aztán előhalászta az exétől kapott nyakláncot, mire nekem olyan fintorba rándult az arcom, mintha legalábbis citromba haraptam volna és intettem, hogy rakja csak vissza.
- Ameddig nem lengeted az orrom előtt azt a sz*rt, nekem nem gond, csak ne reklámozd, mert meg találom reptetni a cikeszt. Eh... - túrtam a hajamba kicsit megremegve, majd kifújtam a levegőt és elmosolyodtam. - Higgadt vagyok. Most akkor megyünk, vagy sem?

Asszony  

Azt hiszem, nem számított rá, hogy komolyabban el fogok gondolkozni ezen az eshetőségen, pedig ismerhetne már annyira, hogy tuja, hogy legtöbbször azokat a dolgokat tartom szem előtt, amiket nem is kéne annyira komolyan venni. Nem tudom, személy szerint az a tapasztalatom magammal szemben, hogy én egy nagyon hullámzó jellem vagyok... Aztán lehet, hogy nem.
- Nem szabadulsz meg tőlem annyira könnyen. - közöltem szórakozottan, miközben az álla alá nyúltam, hogy felnézzen rám, majd egy puszit nyomtam az alsó ajkára és elvettem a kezemet.  
Enyhén lefagytam, mikor közölte, hogy beszélt a szüleivel telefonon, ami ugyebár velem nem igen fordult elő, vagyis csak nagyon ritka alkalmakkor. Oh, te szent ég, most aztán nyakig vagyok a cuccban... szép. Egy pillanatra elsötétült a pillantásom, összepréseltem az ajkaim, majd kicsit másfelé néztem.
- A helyedben nem lennék annyira biztos benne, hogy te épp azt akarod, ami a legjobb a számodra. - közöltem halkan, majd sétáltam pár lépést fel-alá, mert olyan dolgok jutottak eszembe... amik nem túl szerencsések az én esetemben. Nyugi Grant, nyugi, nyugi, nyugi.
- Meglátjuk. - néztem hátra rá a vállam felett, majd bámultam magam elé pár pillanatig. Nyugalom. A kezem zsebre vágva kezdtem piszkálgatni az ott lapuló öngyújtót. Pár pillanatnyi vízió után halvány mosollyal visszafordultam hozzá.
- Nem lóghatok folyton a nyakadon. Talán majd legközelebb. - közöltem viszonylag könnyed hangnemben. Mármint ahhoz képest, hogy pár pillanattal ezelőtt még fontolgattam, hogy felgyújtsak valamit.
- Lenne rá bármi okom, hogy ne legyek rendben? - kérdeztem, de csak költői kérdés volt. Ha tudott volna rá választ adni, na akkor kezdtem volna csak el aggódni.
Rövid eszmecsere során megtudtam, hogy a nyakában hordja az exétől nemrég kapott nyakláncot. Háááát ezzzz tényleg pompás. Nagyjából sikerült lehiggadnom és nem kiakadni komolyan, de azért neki is feltűnt, hogy sok minden vagyok, de nyugodt az nem, mert a kezemet lassan az oldalam mellé húzta, aztán megcsókolt, amit persze viszonoztam, kicsit lecsillapodva most már.
- Ha szeretnél, elmehetünk - vontam vállat halvány mosollyal, majd a bőröndjét magam után húzva indulás a cukrászda felé. Egy nagy adag cukor meg szénhidrát nem fog ártani.

Helena

Azt mondta, ha szabadulni akart volna, akkor már rég nem lenne itt, mire halványan elmosolyodtam és nem mondhatnám, hogy ez volt a legmegnyugtatóbb vigyorom.
- Már ha hagytam volna. - nézelődtem körbe szórakozottan, mintha csak az időben gyönyörködnék. Valójában lehet, hogy így is volt, nem tudom, nem akartam Helenára nézni, hogy őszinte legyek. Legalábbis abban a pillanatban nem volt hozzá sok kedvem.
Annyira idegesítően magabiztos tudott lenni néha, pedig szinte semmit nem tudott rólam, mégis olyan nyomorultul biztos volt abban, hogy mit akar... Annyira értetlen, te jó ég! Lassan kifújva a levegőt pillantottam a kezére, majd az arcára, nagyjából felöltve egy pókerarcot.
- Igen, emlékszem, hogy mit mondtál, egyszerűen azt nem tudom megérteni, hogyan... mondhatsz ilyen elhamarkodott dolgokat, Hell... Én nem vagyok jó ember - közöltem enyhén szomorkás mosollyal, de aztán ismét egy maszkba rendeztem a vonásaimat, nem akartam, hogy faggatni kezdjen. Nem tudtam volna neki elmondani. Még nem. Enyhén hisztérikus volt a hangja, mint annak, aki pánikol, de nem nagyon tudtam eldönteni, hogy most éppen miért is.
- Vagy elmész nélkülem. Még megbeszéljük. Nem ma - közöltem olyan hangnemben, hogy ne hasson durvának, de azért érezze, hogy ez most itt éppen nem alku tárgya. Nem volt kedvem ilyenekről beszélgetni vele, ma valahogy nem volt hozzá idegrendszerem és ez még nekem is feltűnt.
Aztán egyszer csak az arcomba vágta, hogy ijesztő vagyok. Na bumm, szépek vagyunk, Ward, tényleg, csak gratulálni tudok neked ehhez az egészhez. Taps taps. Tett pár lépést hátra, mire én elnéztem róla másfelé és bólintottam. Ha kell neki a távolság, maradjon távol, az ő dolga.
- A táskád a szobádban lesz. További kellemes estét, Helena. - mondtam a nevét igencsak jelentőségteljesen, hogy érezze, ez nem az az alkalom, mikor érdemes utánam jönnie. Még egy kicsit sem. Azzal elindultam fel a kastélyhoz a saját tempómban, a táskáját leraktam az ajtaja mellé, majd bevágtam a sajátomét magam mögött. Le kellett higgadnom egy kicsit.

// Köszöntem a játékot //

Asszony  

A rémületesen romantikus meghívásom ellenére is igent mondott a csaj, pedig... igazából nem is meghívtam, csak közöltem vele, hogy eljön velem majd a bálra. Tartoztam neki ennyivel kárpótlásképpen, mivel a Halloween bálját elég rendesen elszúrtam. Pedig igencsak jól néztünk ki akkor.
Ő még nem volt végzős, én meg már nem lehettem az, szóval egyszerűen csak a karácsony része miatt érdekelt az egész, ha már ez a rémes perszóna azt akarja, hogy megünnepeljem. Az egyetlen dolog, ami nem annyira imponált nekem, hogy öltönyt kellett vennem. Szerettem amúgy ezt a viseletet, de hogy a suliba is ezt kelljen hordani, az nem annyira... Végül csak megembereltem magam, olyannyira, hogy még meg is borotválkoztam, ami már szintén nem volt egy napi rutin a részemről, pláne mióta kiderült, hogy Hellt nem zavarja a dolog.
Aztán egyszer csak berobbant valaki az ajtómon, aki egyértelműen a barátnőm volt, ez nem is volt kérdés.
- Komolyan tartani fogok neked egy tanfolyamot, ahol megmutatom a kopogás különleges művészetét. - horkantam fel felé fordulva és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. - Nem hiszem, hogy fogok, mert többször fogod harapdálni az ajkadat, én meg végelgyengülök.
Egy lemondó sóhajt engedtem meg magamnak, mikor kibontotta a nyakkendőmet és csúnyán néztem rá, persze nem az a nagyoncsúnya nézés volt, csak az a "muszáj ezt, asszony?" fajta.
- Igen anyu, mehetünk - forgattam a szememet, majd  a kezét fogva sétáltam le vele a nagyterembe. A dekoráció jól nézett ki, egészen tetszetős volt. Szórakozottan mosolyogva néztem a fellépőket, aztán utána a barátnőmet mértem végig alaposabban, amit ma még nem tettem meg. Persze kicsit felszaladt a szemöldököm, aztán nevetve ittam az italomba.
- Hol a szoknyád többi része, Hamupipőke? - érdeklődtem komoly arcot vágva, de azért egy félmosoly csak kiült az arcomra.

Asszony  

Elég nehezen vettem rá magam, hogy nekiálljak készülődni, de mikor nekiálltam, akkor tényleg kitettem magamért. Legalábbis a drága barátnőm arckifejezése erről árulkodott, mikor belépett a szobába. Mire jobban megnéztem volna magamnak, addigra meg már belemászott a személyes terembe és a nyakkendőmmel bíbelődött, szóval egyelőre nem volt meg hozzá a szerencsém. A kopogást meg egy az egyben kihagyta, szóval közöltem vele, hogy ha kell, megtanítom rá.
- Rejtegetnivalóm? Nincs. De ha lenne? Vagy mondjuk épp nem lennék felöltözve? Gondolj csak bele! - vágtam olyan "gondolkozz asszony" fejet, már ha létezik ilyesmi egyáltalán. Ha nem létezett eddig, hát akkor én ma feltaláltam. Egészen pofás kis beszólást kaptam tőle, mire elkaptam az állát és kihívó vigyorral néztem pár pillanatig a szemébe, de aztán csak a levegőben dobtam neki egy puszit és elengedtem.
- Majd igyekszem odafigyelni rá, hogy ha nők közé megyek, legalább ing legyen rajtam - igazítottam meg a zakómat sunyi vigyorral, de aztán a szemem forgatva hagytam neki, hogy a szerinte rémesen kinéző nyakkendőmet megigazgassa, legalább egy kicsit, annyira, hogy ne kapjon tőle sikítófrászt. Mit kell ezen ennyit majrézni? Ez is csak egy hurok a nyakam körül, az meg nem mindegy, hogy hogy van megkötve?
- A mi helyzetünk így is elég abszurd, szerintem ne tetézzük a dolgokat. - nyomtam egy puszit a hajába, majd halványan elmosolyodtam. Nem is kívántam soká húzni az időt a szobámban, gondoltam, majd ha arról van szó, arra úgyis lesz még lehetőségünk. Szóval csak odaértünk a bálra, ahol végre jobban megnéztem magamnak a kisasszonyt.
- Nem lehetett valami tartós anyagból, ha ilyen hamar elhagyta, kicsi szívem... legközelebb kérj rá garanciát - sóhajtottam a fejemet rázva, de persze még egy kicsit sem zavart a dolog, elvégre jól nézett ki. Az már az én bajom, hogy Overprotective vagyok. Megkérdezte, hogy most akkor nekem nem tetszik, vagy mi van, mire halkan felnevetve sunytam le a fejemet és megráztam azt kicsit.
- Sokkal jobban tetszik, mint azt szívem szerint megengedném magamnak alap esetben. Lehet, hogy azt a nálam alvást át kéne tenni másik időpontra - kuncogtam majd az italomba ittam.

Jess  

Hát, az utóbbi időben elég furcsa incidens-sorozatok vették kezdetüket. Mármint komolyan, először pofára estem futás közben, ami eddig nem esett meg, aztán jött a Nő. A nagybetűs, mert ugye volt szíves olyasmit tenni, amire eddig senki nem vetemedett: a fejemre dobott egy könyvet. Melyik love story kezdődik így? Egyik sem. Ez benne a tökéletes. Na, most ezzel nem azt akarom mondani, hogy belehabarodtam első látásra, csak azt, hogy sokat gondolok rá. Bár ennek az is lehet az oka, hogy ki akart végezni egy fa feldolgozott hullájával.
Aztán miután ott hagyott a gyengélkedőn, kicsit rendbe rakattam magam. Nem mintha ez változtatott volna bármin.
Aztán nem sokkal ezelőtt kaptam a kishölgytől egy levélkét, hogy rendben vagyok-e. Nem is igazán gondolkoztam a válaszon, visszaírtam, hogy ha érdekli, akkor találkozzon velem másnap a Fénylő Lelkek Udvarán. Még mindig nem értettem, hogy miért ez a neve, de ez nem változtatott a tényen, hogy kellemes hely volt.
Szóval egy órával a találka időpontja előtt összeraktam magamat nagyjából emberi kinézetűre. A hajam kicsit felzseléztem, felvettem az egyik kedvenc lila ingem, meg egy farmert. Kifejezetten magabiztos vigyorral sétáltam le, majd leültem az egyik padra, remélve, hogy a lány nem készül majd újabb merényletre ellenem.

Jess  

Éppen kicsit jobban elmerültem volna a gondolataimba, azt illetően, hogy én mennyire nem is szeretem a társaságot és nem is értem, hogy miért vagyok most itt. Egyrészt a diákok, akik körberajzottak, mint valami molylepkék, baromi idegesítőek voltak. Másrészt meg mi a franc, most komolyan egy lánnyal akartam találkozni, aki meg akart ölni egy könyvvel? Te jó ég, Ward, veled valami nem oké.
Na, de szóval én pont ott tartottam, hogy ezen filózzak, mikor a pillantásomat magamra vont a bizonyos hölgyemény. Nem mondom, hogy nem nézett ki baromi jól, bár meglepett a hajhossz változás kicsit. Azért jól állt neki.
- Hát igen, tudod, nálam ez már csak így megy. Imádom, ha jó csajok bántalmaznak, ha nem találnak rá indokot, akkor szolgáltatok rá. Tudod, nem mindenki olyan gátlástalan ám, hogy csak úgy leüssön - nevettem el magam én is, majd kicsit a szemem forgattam, hogy vegye a lapot: nem vagyok véresen komoly, egész nyugodtan üljön csak le, mert szívatom. Közben még futólag végigmértem, majd enyhén oldalra biccentett fejjel néztem az arcát.
- Na és te? Hány embert próbáltál azóta likvidálni? Gyűjtsek virágra, mert kivégeztél valakit, vagy megnyugodhatok, mert mindenki túlélte a vizsgaidőszakot? Már ha a hajadat nem számítjuk - vigyorogtam pimaszul. Igazából tényleg jól nézett ki, de most nem fogom neki kántálni, hogy ő a Wonder Woman. Ugyan már... az baromira égő lenne és még csak nem is illene hozzám.

Jess  

Nem számítottam volna rá a múltkori kis incidens után, hogy a második találkán egy viccel fogunk nyitni. Ettől függetlenül örültem neki, mert kifejezetten aranyos volt, meg amúgy is szerettem, ha egy lány nem vesz mindent véresen komolyan, az annyira demoralizáló tud lenni.
Közben letelepedett mellém és egy messzebb beszélgető párost figyelt, akinek az egyik tagja valami kis barna hajú csajszi volt. Végigmértem, majd grimaszolva meredtem pár pillanatig arra, aztán visszanéztem Helénára.
- Eh nem, amúgy sem hiszem, hogy az esetem lenne, ami határozottan szomorú - közöltem, majd a grimaszoló barátnőre néztem, aki időközben eltépte a csajt más vizek felé. Nem is értem mi baja van, nem csináltam semmit, csak egy kicsit megnéztük a haverját, hát ebbe bele kell halni?
- A számból vetted ki a szót - a hajamba túrtam kicsit, hátrébb hajolva, hogy annyira ne legyünk egymás arcába mászva. Nem mintha nem élveztem volna, de egyszerűen így nem lehet beszélgetni senkivel.
Aztán teljesen komolyan közölte, hogy kell neki a segítségem és így mellesleg egy hulla eltüntetéséről volt szó. Szóval mivel nem tudtam, hogy komoly-e vagy sem, ezért csak felöltöttem a pókerarcomat.
- Hát semmiképp nem engedhetem, hogy a szobádban maradjon, tudod milyen undorító betegségeket szedhetsz össze egy oszladozó fószer mellett? Na mesélj, hogyan és mikor tüntessük el - dőltem hátra a padon, a karjaimat a háttámlán nyugtatva lazán.

Jess  

A hölgyike hirtelen felszisszent, mikor közöltem, hogy a barna hajú kiscsaj nem az én esetem. Kicsit mintha értetlenkedett is volna, de hát nem lehet mindenki az esetem. Annak ellenére, hogy én mindenkinek bejövök, ez fordítva már gáz lenne, nem szeretném átélni, köszönöm. Aztán közölte, hogy nem is lehetnek, mert nem lennének képesek rám dönteni egy szekrényt, én meg szomorúan lebiggyesztett ajkakkal bólogattam lassan. Teljesen igaza volt.
- Hát nem is az igazi egy kapcsolat, ha a nő nem tud rám dönteni bútorokat, ha esetleg vitára kerül a sor. Mennyire gáz már ez! - horkantam fel a combomra csapva, mert hát mi a fck, hogy lehet olyan női nemű egyeddel kapcsolatot létesíteni, aki nem képes ilyen akciókra! És erre csak most ébredtem rá! Rémes!
Azért láttam az arcán, hogy ő kifejezetten elégedett magával, amiért képes rá, de nem akartam lelombozni, hogy az emberek nagy része erre alapból nem képes. Az udvaron persze cserélődtek a társaságok, egyelőre csak mi maradtunk fixen egy helyben, ahogy megvitattuk a holttest eltávolításának ügyét.
- Hát majd én fogom a lábát, te meg a fejét és átvonszoljuk az iskolán. Azt hiszem, ez így lesz a legcélszerűbb - bólogattam, tudálékosan, aztán csak elnevettem magamat. Ha megtenném, biztosan nem így állnék neki... mégis hogy nézne az ki? Ha valamit meg akarsz tenni, csináld magad. - De hát igen, jól kiszúrtak velünk ezekkel a bűbájokkal - biggyesztettem le az ajkamat végül.
Kis szünet után azt érdeklődte meg, hogy hogyan érzem magam, mire csak elgondolkoztam pár pillanatra, hogy aztán megvonjam a vállamat.
- Köszönöm, teljesen jól vagyok. A gyógyító hipsz-hopsz rendberakott. És te hogy vagy?

Újabb ütés. Hatalmas pislogással meredtem magam elé, de egy szóval sem mondtam volna, hogy ne bántson. Azt hiszem, hogy kiérdemeltem, tényleg rászolgáltam az elmúlt pár hónapban a dologra. Sőt, akár durvábban is, de bíztatni semmiképpen nem fogom a nőt. Még a végén kiüt.
- Most melyik része ilyen hihetetlen? - horkantam fel, hogy aztán messzebb tartsam magamtól a csöpögős fagylaltot. A fehér pólómon már így is díszelgett egy zöld folt az előző ütés nyomán, mikor még váratlan volt a támadás és a tölcsér megingott a kezemben.
Hajnával nem futottam össze a közelmúltban, de persze ez nem azt jelentette, hogy megharagudtam rá, vagy elfelejtettem. Egész egyszerűen csak lefoglalt az új hely, hogy valamelyest megtaláljam a helyemet és eligazodjak.
- Fogalmam sincs, látod? Vissza lehet élni a laza életszemléletemmel. A nők nem voltak rám jó hatással - nevettem el magamat kicsit, a hajamba túrva a szabad kezemmel. Ha Hajna mondta volna, hogy hozzám akar költözni, arra is csak vontam volna a vállam, hogy hát felőlem jöjjön. Ismét éreztem az ütést a vállamon, mire a szemem forgattam és inkább ismét a fagyimra koncentráltam.
- Hát nem tudom. Most majdnem 2 hónapig színét se láttam, lelépett. Szóval nem igazán zavart. Feléd mi van? - pillantottam felé a szemem sarkából.

A centrikus kört formáló mozdulat közepette a fagyi egy része a földön kötött ki, egy hatalmas, lotyogós toccsanással, ami vagy fagyi, vagy valami nagyon borzalmas egyéb dolog lehet csak. Belső szervek. Fúj. Tipikusan a Hajna arcot kaptam, amikor valamit komolyan próbál előadni és közölte, hogy hát igen, Sonja még nála is furább. Ezen nem is akartam összeveszni vele, tény volt, hogy voltak dolgai.
- Jó, ebben nem fogok vitatkozni veled, tényleg vannak fura dolgai - grimaszoltam, még csak meg sem próbálva azt hazudni, hogy ő egy normális, átlag csaj. Vonzottam a csodabogarakat, hiszen Bolverkkel is egészen jól elvoltam, hogy régebbi ismerősöket már csak meg se említsek.
- Nem tudtam, hogy érdekel - vontam vállat értetlen fejjel, mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy amúgy nem szoktam villogni vele. Másfelől meg Helena előtt ez nem is volt divat, utána sikerült csak meghülyülni.
Végül inkább rá igyekeztem terelni a szót, mire közölte, nem tudja, mit tudok. Őszintén? Leginkább semmit nem tudtam, nem követtem az életet a tanoda falai közt, mióta eljöttem onnan. Részletkérdéssé vált, hogy mi folyik ott, már nem volt hatással az életemre.
- Nem apróztad el a dolgot. Öömmmm... aurorképzésen veszek részt, mint fegyverszakértő. Mármint, hogy azon a képzésen tanulok, elég szórakoztató. Mondhatjuk, hogy tanulok. - AZért a hangomon és az arcomon is látszott, hogy fenntartásokkal kezelem az ügyet, de nem akartam ebbe most jobban belemenni. Úgyis meg fogom kapni tőle, hogy stréber vagyok, hát inkább a fagyimba nyaltam.
- És te? Valami új "tanulmány?"

Voltak viccek, amiket nagyon tudtam értékelni, mert bár nem vagyok egy humorherold, azért mégiscsak oké voltam ebből a szempontból. Na, de az, hogy én, meg Sonja és esküvő? Ez már inkább a sírás felé terelt, mint hogy röhögést váltson ki belőlem. Szomorú, de megesik.
- Mindenképpen akarom a Warja kölyköket. Magam sem bírom néha elviseli, Sonjáról nem is beszélve, szóval a gyerek ügybe már bele se merek gondolni!- kis híja volt csak, hogy a kezemben pihenő tölcsér roppanjon, de helyette inkább a saját csuklóm kezdtem szorongatni a másik kezemmel. Az emberi szervezet úgyis blokkolja magát, ha éppen önkárosító tevékenységbe kezdene. Teljesen korrekt, nem?
A régi dolgokat nem akartam már felhánytorgatni, túlságosan is tétnélküliek voltak, nem volt rájuk szükség, akkor meg felesleges is szót fecsérelni rá, nem? Dehogynem... Tehát ezt csak hagytam elúszni a levegőben és benyomtam a maradék fagyim, a tölcsért pedig kidobtam az első utamba kerülő kukába.
- Azért választottam alibi szakot, mert ez érdekel, van még mit tanulnom, és azért nem ártana, ha lenne papírom is róla. Mert ugye az kell ahhoz, hogy elhelyezkedhess vele, tudod... - forgattam a szememet. Persze, tanulhattam volna valami teljesen újat is, de engem még mindig ez érdekelt, ezzel akartam foglalkozni, akkor meg nem értem, hogy minek tanulnék mást. Esetleg majd utána, amolyan félgőzzel.
Az auror dolog viszont valami olyasmi volt, amit nem vártam volna. Mármint persze, én is azt tanultam, de hogy Hajna is? Csak pislogtam magam elé meglepetten, próbálva kirakni a képet. Totális sikertelenség.
- Aurornak? Érdekes... - jegyeztem meg, aztán már jött is a következő átlagos kijelentésével, miszerint meghalt a bátyja. Ismét igyekeztem bootholni az infót. Nehéz volt, mert nem tudtam hozzá érzelmet társítani.
- Öm... hát ez... szomorú, asszem. De úgy látom jól viseled - inkább a tényekre támaszkodtam, azt pedig, hogy részvétem, mutatóba sem nyögtem ki.  Nem fogok hazudni neki, nem érzek ilyesmit. Nem azért, mert nem akarok, egyszerűen csak nem megy. Nyomokban ismertem az érzést, de a nemlétező empátiám nem tette lehetővé, hogy ezt most felélesszem és kimutassam.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.