Szép estét az Off lakóinak  

Neked is szia, Iza  

Semmi különös nincs, Iza, jól vagyok   Kösz, hogy kérded

Tök jó, tiszta aktív az off   Ilyet se láttam mostanság. //lehet, hogy azért, mert nem jártam erre? ._. //

Zephyrine Sabra Iweala

Nem rég óta voltam itt, de azt hiszem, az utóbbi időszakban sikeresen elszoktam a társasági eseményekben. Legközelebb akkor voltam emberekhez, ha az aktuális munkaadómat próbálták zaklatni, ezért képen könyököltem őket, vagy ilyesmi. Aztán a nyakamba szakadt hirtelen a diáksereglet, akik itt tanultak, nekem pedig szó szerint már lassan fóbiám lett tőlük. Én voltam a fekete bárány, noha barna volt a hajam, de ez nem zavarta őket. Amikor lehetett az ajtó közelébe ültem, hogy amint megszólal az óra végét jelző hang, felugorhassak és eltűnjek a helyszínről. Ismeretségeket nem kötöttem, nem is különösebben érdekelt semmi ilyesmi. A mai napom is viszonylag gyorsan elment, ahhoz képest, amire számítottam, szóval amint véget értek az óráim, visszamentem a szobámba, felkaptam pár könyvet, arra az esetre, ha tanulni lenne kedvem. Mondjuk nem mintha ez valószínű lenne...
Azzal el is indultam a dolgomra, de mindenhol voltak emberek, amik elbizonytalanítottak abban, hogy én az adott helyen akarok-e maradni. Végül egy tavacska mellett kötöttem ki, ami viszonylag nyugis helynek tűnt, legalábbis sehol nem láttam egy lelket sem. Leraktam a pad szélére a két tankönyvet, majd kilazítottam a nyakkendőmet, a taláromat meg azonnali hatállyal levágtam a padra és úgy döntöttem ideje kicsit kiengedni a feszkót. Ledőltem a földre, majd ismét körbenéztem és elkezdtem felülésezni, miután megállapíthattam, hogy nincs itt senki. Tanulás és iskola ide vagy oda, attól még a napi rutinom megmarad, maximum átidőzítem más időpontra. Szóval miután megcsináltam ötven felülést, kiterültem a fűben és az eget bámulva hallgatóztam. Remélem, hogy ezek nem lépések voltak.

Zephyrine

Éppen elmerültem volna az edzésben, legalábbis valami ilyesmit terveztem, hogy akkor én most kiengedem a gőzt, amit napközben a személyes szférámba mászó emberek generáltak, az által, hogy felüléseztem. Ötven után kis szünetet tartottam, hogy akkor most pihenek, aztán ismét folytattam volna ötvennel. Erre mit hallok? Lépéseket, ráadásul nem is túl messziről, ez pedig valahogy nem dobott fel, mert azért jöttem ide, hogy végre egy kicsit távol legyek az emberektől, nem azért, hogy megint valaki a pofámba másszon. Rohadt jó, de tényleg, másra sem vágytam, mint társaságra. Felültem, majd leporoltam kicsit a füvet az ingemről és abba az irányba kaptam a fejemet, amerre az ismeretlent sejtettem. Nem azért tudtam, hogy ismeretlen, mert én valami wodoo-mester vagyok, ennél jóval egyszerűbb oka volt: semmi kedvem nem volt senkihez, ezért egyáltalán nem is mutatkoztam be, se semmi ilyesmi.
A térdeimre támasztottam a könyökömet, majd a lány felé néztem lassan és felvontam a szemöldökömet. Kedvem lett volna elzavarni, hogy ugyan már, eredjen dolgára és ne engem bámuljon, de azért inkább nem tettem, az első napokban nem kéne senkivel összerúgnom a port. Nem hiányzik egy megrovás, vagy ilyesmi...
- Mi annyira érdekes? - kérdeztem bokor arccal, majd feltápászkodtam és kiroppantottam a hátamat egy nyújtózkodás kíséretében. - Tudom, hogy jól nézek ki, de azért ezt már túlzásnak érzem.
Megengedtem magamnak egy halvány mosolyt, de csak mert elvoltam a kis "beszólásommal".

Zephyrine

A csaj eléggé elkalandozott, szóval a megjegyzésem meglepte, de nem is igazán érdekelt a dolog, egész egyszerűen csak azt akartam, hogy húzzon innen. Nem szerettem a társaságot, ilyenkor meg aztán pláne nem. Erre most itt nézelődik, ahelyett, hogy lelépne. Körbenézett, mint akit most ébresztettek fel, vagy nem is tudom, talán az is lehet, hogy keresett valakit, aztán felszegte a fejét és rám nézett, mintha legalábbis ő lenne az angol királynő. Bármennyire is próbált meg bántó lenni, ennyivel engem nem lehetett meghatni, pláne nem egy ilyen fruska részéről, lényegében csak annyit ért el, hogy röviden felnevettem.
- Nem kevésbé, mint a te magyar kiejtésed, attól tartok... Pedig az aztán már súlyos - bólogattam olyan arccal, mint aki rémesen érzi magát emiatt, pedig ez most kifejezetten jól esett.  Még nem kötözködtem senkivel egy jót, olyan igazán jót, mióta itt voltam, ez pedig nem volt egy rossz lehetőség. Azt kell mondjam, hogy a csaj nem igazán mozgatta meg a fantáziámat, egyáltalán nem volt az esetem, szóval még felületes okom sem volt rá, hogy esetleg egy hangyányit is kedves legyek vele. Ő sem volt éppen az a megtestesült finomság... sőt.
- Azt csinálok, amit akarok, nem igazán érdekel a véleményed. Viszont elmehetnél egy tanárhoz, hogy ragadjon rád valami magyarból, mert valami borzalom a kiejtésed, pláne, hogy ennyire affektálsz. Vagy az anyanyelveden is hasonlóan bántó a hangod? Sok mindent megmagyarázna - mosolyodtam el gúnyosan, majd a nyakamba akasztottam lazán a nyakkendőt, de megkötni már nem volt sem kedvem, sem indíttatásom.
- Cshujha, anyuci kicsi lánya beverte a hisztit. Micsoda tragédia! - fojtottam vissza a röhögésemet, mert szerintem ez a lány egy tini moziból lopta a távozós jelenetét. Hát ilyen még egy nincs!

Szentesy E. Izabella

Anno a régi sulimban egész sok időt töltöttem a könyvtárban, mivel ott egy rémisztő néni volt a könyvtáros és senki nem kockáztatta meg a beszélgetést: Elég hosszú időre el tudtam kerülni a keresetlen társaságot, ha éppen antiszociális voltam. Az ágyamon tespedve és a plafont bámulva csak remélni tudtam, hogy esetleg az itteni könyvtár is ilyen. Olyan... kussolós hely. Szóval átlapoztam, hogy kell-e valamelyik házi feladatomhoz könyv és arra jutottam, hogy esetleg a bájitaltanhoz kivehetnék valamit. Szóval a hajamba túrva felültem, majd kicsit rendeztem az ábrázatomat és el is indultam a könyvtár felé. Az egyik megszeppent gólya kifejezetten készségesnek bizonyult az információszolgáltatás terén. Elégedetten bólintottam, majd a megadott irányba indultam és kényelmes tempóban el is sétáltam odáig.
Az ajtót kivételesen nem berúgtam, vagy belöktem, hanem megfogtam a kilincset és óvatosan benyitottam. Egy csarnok szerű helyiségben kötöttem ki, a kopott padlót vöröses szőnyeg borította és az orromat már az első pillanatban elérte az a jellegzetes könyv illat. Ezt mondjuk szerettem, nem volt rossz. Felfedezni véltem egy kósza pillantással pár fogast is, de nem volt nálam semmi olyasmi, amit fel kellett volna akasztanom.
- jó napot - köszöntem halkan a könyvtáros hölgynek, aztán tovább is vonultam, át a réz kapun, teljesen tiszta lelkiismerettel. A polcok hatalmasak voltak, ha mást nem is, de azt egész biztosan el kellett ismernem, hogy ez a könyvtár eszméletlen volt. A polcokon kis címkék lapultak, mint utólag felfedezni véltem, ezek afféle útbaigazítók voltak, hogy ne kezdj el bájitaltan könyvet a regények közt keresni. De a tankönyv már nem is érdekelt annyira, inkább a regények címeit kezdtem el böngészni, oldalra döntve a fejem.

Zephyrine

Igazából nem nagyon zaklatott fel a dolog, sem az, hogy egy kötözködős kis.... volt, sem az, hogy most még ő gondolta magát felsőbbrendűnek. Egész egyszerűen annyit akartam, hogy felszívja magát annyira, hogy lelépjen és máskor lehetőleg ne másszon a tíz méteres körzetembe. Vagy akár húsz... Az már részletkérdés, a lényeg az, hogy minél messzebb legyen. Nem csak ő, mások is. Ő csak egy lapáttal rátett, hogy még inkább ne akarjak beszélgetést kezdeményezni senkivel.
- Jó, majd ha összeakadok valakivel, akinek van, esetleg értesítem róla - közöltem higgadt, sőt, már-már egészen emberi hangszínben, mert sem az angol kiejtése, sem a megjátszott, tanácsadós stílusa nem győzött meg. Nem, még a legkevésbé sem. Közben dobálta a haját, mintha legalábbis valami Head & Shoulders reklám lenne és ez bárkit is meghatna. Uggyan már kérlek. Annyira viszont nem tudott érdekelni a hölgyike, hogy esetleg még egy ál-mosolyt is magamra erőltessek, az túl sok lett volna. Mivel elég sok dolgom volt már hasonló egyénekkel az előző sulimban, pontosan tudtam, hogy most arra megy ki a játék, hogy engem felhúzzon... Legalábbis elég valószínű... Nem adom meg ezt az örömet, aranyom.
- Esetleg segíthetek valamiben, vagy csak a tájban gyönyörködsz? - kérdeztem érdeklődő arcot vágva, bár a lehető legnagyobb mértékben hidegen hagytak a dolgai.

Szentesy E. Izabella

A tankönyvről immár teljes egészében megfeledkezve tévelyedtem el a polcok között és olvasgattam a regények címeit, egyiket a másiki után, kutatva, hátha találok valami olyat, ami felkelti az érdeklődésemet, de azt elég nehéz volt, sőt, szinte már-már lehetetlen. Kivétel, ha könyvekről van szó, a könyvek érdekesek.
Tehát éppen léptem volna odébb, hogy a Kate Mosse által írt Labirintust levegyem a polcról, erre majdnem egy szőrgolyóra léptem. Azonnal döbbent, kissé értetlen arckifejezés ült ki az ábrázatomra, valahogy nem számítottam a kis lényre. Mármint... Nálunk otthon ezek a kis szőrgolyók nem voltak szériatartozékok a könyvtárban, sőt, azt hiszem bátran állíthatom, hogy egyet sem láttam a hét év alatt, amit ott töltöttem. A kis szürke-fehér nyúl érdeklődve nézett körbe, én meg a könyvet a kezembe véve guggoltam le, hogy jobban szemügyre vehessem.
Lassan körbepillantottam, hogy vajon hol lehet a gazdája, mikor megláttam egy két lábon járó könyvkupacot, ami meglehetősen magas volt már. Vélhetően hozzá tartozott az imént említett kisállat.
- Eeee... Ez a te nyulad? - választottam végül egy semleges megszólítást, mert hogy őszinte legyek, a lábakból, meg a könyvekből nem tudtam kisilabizálni, hogy ő most fiatal, vagy régebb óta jár ide, mint én, vagy tanár vagy mi fából is faragták. Na nem mintha ez befolyásoló tényező lenne, de azért mégis legyen már valami látszata a dolognak.
Végül felkeltem, majd a könyvem tartalmát kezdtem böngészni. Sosem olvastam még, de szimpatizáltam vele, így eldöntöttem, hogy ez most velem jön és akkor ma olvassunk is valamit. Jó rég óta nem szenteltem már elég figyelmet egy jó regénynek.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Nem, ezt komolyan nem hiszem el. Itt állok a tükröm előtt és sminkelem magamat. Én! Mégis mi a jó isten?! Hogy az életbe képzeltem én ezt el? Igazából az összhatás hátborzongató volt, de nem a rossz értelemben, most pont ez volt a cél. Felvettem egy fekete inget, pár színes tincset bűvöltem a hajamba és felállítottam zselével. Nem igazán ismertem volna fel magamat, hogyha nem lett volna sima a fél arcom. Mi van veled, Ward? Úgy értem, mi az anyám jutott eszedbe?! Hogy nézel már ki, te eszelős?
Fogalmam sincs, hogy Hellel hogyan is jutottunk el odáig, hogy megbeszéltük, együtt megyünk a buliba, de valahogy mégiscsak itt kötöttünk ki. Pedig én soha nem jártam el az efféle rendezvényekre, valahogy nem illettek a stílusomhoz. Nagy sóhajjal mértem végig magamat a tükörben, aztán elindultam le a Nagyterem felé.
Nagyon ajánlom, hogy ott legyél, Helena, mert ha nem, pipa leszek... Ez biztos. Szóval róttam a lépcsőket, kissé elgondolkozva, aztán a folyosón megtorpanva pillantottam meg a színes hajú leányzót.
Szélesen elvigyorodtam, majd mögé settenkedtem és elkaptam a derekát, aztán persze el is engedtem, két lépést téve hátra. Önvédelmi mechanizmus.
- Pokoli estét, Helena. Mintha lenne rajtad valami új, csak nem vásárolni voltál? - vigyorodtam el őt figyelve, aztán a nagyterem felé néztem érdeklődve. Volt egy démon ellenes bájital, de én csak megráztam a fejemet még a gondolatra is, hogy esetleg megigyam. Ha már itt vagyunk...
- Bemegyünk, vagy sem? - kérdeztem a fejemmel az ajtó felé bökve. Kezdett érdekelni, hogy is néz ki a terem belülről, általában kitesznek magukért, ha dekorációról van szó. Volt egy olyan érzésem, hogy ez egy húzós este lesz.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Később érkeztem, mint ő, de valahogy nem igazán éreztem megbánást, csak valami ott zörgött a háttérben. Arra óvakodtam, hogy a frászt hozzam rá, a lehető leghalkabban. Csak sikerült megijeszteni a csajszit végül, bár tartottam tőle, hogy nem jön össze, de aztán olyan felpaprikázott fejjel fordult felém, hogy azt hittem, menten felpofoz. Aztán egy pillanattal később, mintha csak egy szellő fújta volna el, már nem is látszott semmi az iménti indulatból. Sőt, még el is vigyorodott a csaj! Aztán végigmért, mint a pasik szokták a csajokat, én pedig a szám elé kaptam a kezemet.
- Ne méregess, elpirulok! - játszottam a zavart kislányt, majd hasonlóan tettem, mint ő és végigmértem. Mit szívtam vajon, mielőtt ide jöttem? Közben megállapította, hogy bizony fodrászt is váltottam, mire megráztam a fejem, ismét csak széles vigyorral. Erre képes volt és beletúrt a hajamba, mire vágtam egy grimaszt, de  nem tettem szóvá, hogy mit képzel, csak hagytam.
- Nem, ez itt a DIY csodája. Nem fog sokáig tartani, holnap reggelre eltüntetem - nevettem el magam, de persze őszinte voltam, nem állt szándékomban így maradni a jövőben. Nem hiszem, hogy olyan rosszul állt volna, de azért nem érte meg nekem ez így.
- Én sosem csináltam, de biztos vicces volt. Talán majd egyszer bepótolom. - vonogattam a vállamat lazán. Persze nem hiszem, hogy valaha pótolni fogom, de vicces elképzelni magamat, amint házakba kopogok be csokiért.
Persze ezek után befelé indultunk, ő ment elől, én meg követtem figyelve körbe a dekor miatt. Elég meggyőző volt, engem kifejezetten meggyőzött. Ha ilyen a pokol, nekem belefér a praxisomba.
- Mondja Hell, a pokol tornácára lépve - nevettem fel halkan, aztán szemrevételeztem a lehetőségeket arra, hogy miket lehet itt csinálni. - És mi a terv az estére? Amúgy?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Az ijedezése nem tartott sokáig, sőt, pár pillanat alatt le is higgadt, meg már vigyorgott is, mint a fakutya. Fura ez a magyar nyelv, valahogy sosem értettem, hogy honnan jött a tejbetökös hasonlat. Miért vigyorogna egy tök a tejben?
- Azt hittem, hogy ezt nem kell mondanod, mert már leesett, te megfigyelő - forgattam a szememet, felhorkanva, de persze nem gondoltam komolyan sem a mostani baromságot, sem az iménti szemérmességet. Merlin szakállára, milyen is lenne, ha ilyen lennék valójában! Áh!
A hajam igencsak meggyőzte őt, rövid grimasz után már túrt is bele, amit rosszalló arccal honoráltam, valahogy nem voltam hozzászokva, hogy fizikai kontaktust létesítsenek velem emberi lények, akiket nem kell likvidálnom. Még Helltől is meglepett a dolog. A csokikoldulós megjegyzésemre elég elkeserítő választ adott, szóval az ajkamat lebiggyesztve sóhajtottam nagyot.
- Pedig már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy egymagam adom elő a piroska és a farkast a küszöbön... - préseltem össze az ajkaimat és egy pillanatra lesunytam a fejemet, aztán felpillantva mentem is utána, mert nem állt szándékomban itt maradni.
Persze a díszletet nem aprózták el, mindenfelé füst gomolygott, a falon pedig pár koponyát is felfedezni véltem, amik azért lássuk be, nem igazán tűntek barátságosnak. Felvont szemöldökkel pillantottam Helenára, aki közölte, hogy hiányolja a fogadóbizottságot, mire szórakozottan böktem a fejemmel a tangózó csontok felé.
- Szerintem ők voltak azok, csak megragadta őket a zene és ezért inkább táncolnak. - mondtam, majd tovább tanulmányoztam a helyet, fél füllel hallgatva őt. Elpoénkodta  a helyzetet, hogy ő most megy és találkozik az apjával, mire megráztam a fejemet hevesen. - Ilyen heves házibulin ő tutira nem vesz részt. Szerintem mindenki jobban jár egy itallal.
Azzal az asztalok felé indultam és az itallapot kezdtem böngészni, mikor felnevetett a koponya a falon, én meg összevont szemöldökkel, rosszallóan néztem rá.
- Jajj kussolj már el! Senki nem kérdezett... Hell te mit gondolsz, a gyilkos mámor lehet a kellemesebb, vagy a Bűntudat? - kérdeztem végül felpillantva a lányra.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Lassan húzta el a kezét, mintha legalábbis attól tartana, hogy le fogom harapni tőből, pedig semmi ilyesmi nem állt szándékomban, egész egyszerűen csak nem szoktam meg, hogy valaki tapizzon. Neki elnéztem és nem torkoltam le egyből, pedig mással már megtettem volna, de Hellben volt valami szimpatikus. Ami nálam bizony igencsak nagy szó. Mintha provokálni próbált volna, közölte, hogy még a profiknak sem menne Piroska ÉS a Farkas is egyszerre, de én erre csak büszkén kihúztam magamat és szélesen elvigyorodtam.
- Fogadunk? Én olyan profi vagyok, hogy még a Nagyit is bevállalnám, de az már túl nagyképű lenne - biggyesztettem le egy kicsit az ajkamat. Nem tudom, hogy oldanám meg amúgy, de szerintem megoldottam volna, ha arra lett volna szükség. Azt kérdezte, van-e kedvem amúgy táncolni, mire vállat vontam és oldalra döntöttem a fejemet egy icipicit. Az ajkamba haraptam és végül őt figyeltem.
- Ha később van kedved, simán. -  bólintottam beleegyezően. Ő közben, mint aki borzalmasan kínos helyzetben került, elvörösödve bámulta a tangózó csontvázakat. Mi lehet olyan érdekes bennük?
Elvettem egy pohár Gyilkos Mámort, majd lassan belekortyoltam és egy pár pillanatig ízlelgettem, aztán lenyeltem. Kellemes utóíze volt, igazából azt hiszem, alkoholmentes volt.
- Szerintem ilyet simán ihatsz, nincs benne pia... szerintem. Aztán a fene se tudja, lehet, hogy csak nem tűnik fel nekem. De amúgy jó, ha arról van szó, kóstold meg az enyémet! - nyújtottam felé habozva a poharamat.  - Ami meg a kíséretet illeti... ugyan már... Nem tesz semmit.
Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha valami a ruhámba akaszkodna, szóval egy pillanatra hátra néztem. Addigra egy koponya szerű fej meredt rám a vállamról, én pedig kissé döbbent fejjel sandítottam rá. A kuncogástól azonnal végigfutott a hátamon a hideg, olyan volt, mint mikor a jeges szél átfúj a ruha alatt. A szavai furcsa szorongást keltettek a lelkemben, úgy éreztem, hogy vészesen fogy az időm, ezen pedig az óra ketyegése sem segített... Mély levegőt vettem, majd lassan kifújva Helenára néztem.
- Mi... mi... mi lenne, ha... táncolnánk? Persze, csak ha megittad - nyeltem nagyot. A francba, miért ilyen nyögvenyelős ez az egész? Az óra a szívemmel együtt tik-takolt, én pedig egyre jobban kezdtem beparázni. Mi ez az egész?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Oldalra döntöttem a fejemet grimaszolva, majd bólogattam kicsit, hogy igen, valószínűleg igaza van, már ami a Farkast, nagyit és a kötényt illeti. Eléggé abszurd elképzelés volt, hogy ott ugrálok a küszöbön három különböző személy helyére és beszélgetek magammal.
- De akkor vinni kell egy ágyat is. Csak úgy az igazi, ha a nagyi az ágyban fekszik. - közöltem meggyőzötten, mert ugye a sztoriban is így volt. Képben voltam a mugli mesékkel,mivel az öcsém miatt legtöbbször azokat olvastak nekünk esténként. Ez szívatás. Kaptam egy feleajánlást, mire a szemöldökömet vonogattam vigyorogva.
- Ennyire megfigyelted a szemem színét, Hell? - vigyorogtam szélesen, de persze csak szívattam, nem gondoltam komolyan, hogy tényleg azért bámulna, mert érdeklem. Te jó ég, még mit nem! Őszinte meglepettséget láttam az arcán, mikor igent mondtam a táncra, nem is értettem miért. Lehet, hogy nem tűnök egy táncos típusnak, de azért na! Tudok, attól még, hogy nem szoktam ilyenekkel villogni, bármennyire is tűnik valószínűtlennek a dolog.
A gyilkos mámor kifejezetten finomnak bizonyult az elbizonytalanító külső ellenére, ezért is nyújtottam felé a poharamat, hogy ha akarja, kóstolja meg az enyémet és így akkor sincs para, ha esetleg nem jön be neki. El is fogadta, amin kicsit meglepődtem, mert a legtöbb csaj egy ilyen ajánlatra húzogatja az orrát, hogy jaj hát nem tudom meg izé meg ez meg az... Hát, ő nem sokat habozott. Igazából kellemesen lepett meg.
- Nyugodtan megihatod az egészet, van még bőven itt.
Viszont ezzel nagyjából egy időben egy furcsa érzés kerített hatalmába, illetve egy... lény... Képes volt és felmászott a vállamra, elég para volt az egész a maga... cuki módján... De az a szorongás, az érzés, hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó, illetve az állandó ketyegésnem igazán dobott fel.
Hagytam, hogy a lány a táncparkett felé húzzon, majd ott finoman a derekára csúsztattam a kezem, de az a nyomorult óra egyre hangosabb és hangosabb lett. Azt hiszem, hogy még az arcomon is látszódhatott valami ebből az egészből, de nem voltam benne biztos, míg Helena rá nem kérdezett.
- Mi? Hogy én? Aaaazt hiszem... igen. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, de úgy éreztem, hogy fojtogat ez az egész, el akartam innen tűnni. De nem hagyhattam itt, elvégre... tartoztam neki egy tánccal. A ritmus kellemes volt... legalábbis lett volna a ketyegés nélkül. Ez az óra, vagy a szívem dörömböl ennyire?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Az abszurdumok határait feszegettük... Csak úgy lebegett a lelki szemeim előtt, ahogy vonszolom végig az ágyat - mert hogy miért is használnék mágiát, ha már egyszer ekkora fizikummal rendelkezek pf... - a falu főutcáján, nagy kínok között, farkasnak öltözve... Vagy nagymamának. Még belegondolni is katasztrofális volt ebbe az egészbe. A komoly biccentésre viszont megszeppentem, sőt, ez ki is ült az arcomra, mert nem igazán számítottam erre a válaszra, hanem arra, hogy majd visszaszól valamit. Erre idevet egy Igent, én meg lefagyok, mint az internet explorer. Na szépek vagyunk, Ward.
- Oh... Értem. - bólintottam, mert nem is tudtam, mit kellett volna mondjak pontosan. Mármint úgy egyáltalán nem, nem az, mikor azt nem tudod, melyik alternatívák közül válassz, hanem mikor nem tudod, mit mondj, mert nem tudod hová tenni a helyzetet.
Az ital maradékát inkább megittam, az én vén hülye fejemnek már úgysem árt egy kis alkohol, aztán jött a kis koponya szerű állat, aki úgy döntött, hogy az én vállam neki a tökéletes ülőke. Nem sokkal később követte az a rémes, sürgető érzés, amiről a tánccal szándékoztam elterelni a figyelmemet, nos... Kevés sikerrel, mivel Helenának feltűnt, hogy valami zűrös velem.
- Oké... asszem tényleg nincs rendben valami. A levegő talán segít. - nyeltem nagyot, elbámulva a lány felett, így egy kicsit mégiscsak... nem tudom, könnyebb volt kinyögni, hogy nem kellett a szemébe néznem. Gyorsan elvettem a derekáról a kezemet, majd a lehető leggyorsabb sétatempómat felvéve igyekeztem ki a teremből, hogy minél előbb eltűnjek az emberek közeléből. Tik-tak-tik-tak...
Kint habozva visszanéztem, nem voltam benne biztos, hogy a lány követ, de nekem minden esetre most levegő kellett és az erkély nem tűnt rossz ötletnek.

Hell
Jól kiszúrtam velem, azaz a bál alatt

Nos igen, mondhatni a kis halálosan cuki barátom társaságát nem sokáig toleráltam. Szinte pánik-szerűen közöltem Hellel, hogy oké, akkor nekem most tényleg levegő kell, majd mint akinek fontos dolga van, gyors léptekkel hagytam el a Pokol tornácát. Kint persze visszapillantottam, hogy számítsak-e a lány társaságára, vagy lesz időm egy kicsit gondolkozni, egyedül. Pár perc meg is adatott, és bár a kis lényt már nem láttam, még mindig hallottam a fejemben "Lehet, hogy holnap már nem ketyeg a ketyegőd." Mély levegőt vettem, majd a hajamba túrtam és leültem, a hátamat a korlátnak vetve. Tik-tak-tik-tak. Azt hiszem, hogy érzékenyebb pontot érintett ez a kis bestia, mint gondolta volna. Lehetséges, hogy nem ártott volna bevennem a bájitalt, mielőtt még beléptem a Nagyterembe, de végül is késő bánat, eb gondolat. Közölte, hogy lélegezzek mélyeket, mire felpillantottam a közeledő lányra.
- Megvagyok. Csak egy démon járatta velem a bolondját. Minden okés. - sóhajtottam, bár még mindig nem voltam jól és azt hiszem, hogy ez még egy jó darabig így is fog maradni. Ő letett két pohár valamit a korlátra, majd felült rá, én meg felpillantottam az irányába.
- Nem igazán... De örülök, hogy utánam jöttél. Kedves tőled. Bár nem kellett volna, attól még, hogy az én estém... el lett szúrva, a tiéd nem kéne, hogy legyen - ráztam meg a fejemet, még mindig őt figyelve.  Ha mondhatok ilyet, azt hiszem, hogy Hellt egészen kedveltem, mármint... mint embert, nem mint... nőt... nem is tudom, hogy kéne ezt megfogalmaznom. Ez még fejben sem ment.
- Ha akarod visszamehetünk ám... Na nem most, kicsit talán később... de... érted, nem? Szóval ha szeretnél még bálozni, felőlem nincs akadálya, csak kicsit... összeszedem magam - nevettem fel halkan. Ez nagyon gázra sikeredett.

Hell

Sosem volt szokásom elfutni mások elől, főleg nem lányok elől, ha arra került a sor, akkor vagy izomerővel tudatosítottam az adott személyben, hogy nem a mai nap a megfelelő a kötözködésre, vagy varázslattal, de ez a mai más alkalom volt. Egész egyszerűen a helytől menekültem, nem is annyira Helltől. Sokkal inkább a teremtől, meg a kis dögtől aki a vállamra telepedett az órájával együtt. Ha ezt tudtam volna, megittam volna azt a vackot a terem előtt. De hát ugye ki számított erre? Mert hogy nem én, az is biztos.
- Öööö... azt hiszem... ugye volt az a lötty kint a terem előtt, démonűző, vagy mi volt a neve. Nem tudom, mi volt az a szőrös izé, de volt egy órája és a vállamon ült. Nagyon para volt... - túrtam a hajamba zavartan. Oké, Ward, ilyen hülye sztorit is csak te tudsz előadni. Most tutira azt fogja hinni, hogy a) megőrültél, vagy b) Bál-fóbiád van, esetleg c) valami bajod van vele, de túl  töketlen vagy, hogy bevalld. Na szépek vagyunk...
- Ez mondjuk igaz. Nem sok írható a muglik számlájára, de hogy Halloweenezni tudnak, az már egyszer biztos - mosolyodtam el halványan, mert volt már részem benne, legalábbis láttam egy-két efféle bulit, míg köztük éltem.
- Bence? Őőőőő valami pasid, vagy exed, haverod, ősellenséged... zaklatód? - soroltam fel oldalra döntött, értetlen fejjel pár alternatívát. Nem zavartattam magam, ha nem akar, akkor úgysem válaszol, ez ilyen egyszerű. Vagy elzavar a francba, ezek közül minden egy-egy lehetőség.
Mikor közölte, hogy először legyek kicsit jobban, halványan elmosolyodva bólintottam és megigazítottam a hajam, majd mély levegőt vettem. Tik-tak... tik-tak. Annyira már a szívem sem akart kiugrani a helyéről, ezt pedig jó jelnek vettem. Ahogy azt is nagyon díjaztam, hogy leült mellém. Elvettem a poharat, majd pár pillanatig tűnődtem, hogyan is fogalmazzam meg neki.
- Tik-tak. - kortyoltam az italba, majd a lányra néztem. - Emlékeztetett, hogy bármelyik pillanatban lejárhat az időm. Tik-tak.

Hell

Ő azt mondta, hogy nem igazán látott semmit, mire furcsán pislogtam magam elé pár pillanatig, aztán csak megvontam a vállamat. Mi az, Ward, csak nem kezdesz megkattanni? Mert az nagyon szép lesz, de komolyan...
- Eh, hát nem tudom... Lehet, hogy csak hallucináltam, fogalmam sincs... deee szerintem ez lehetett az a démonos dolog... talán - mondtam egyre inkább elbizonytalanodva a dolgomban. Mi van, ha tényleg nem volt ott semmi és csak képzelődtem?
A felvetésére csak bólintottam, elvégre nem volt biztos még az sem, hogy én jövőre is itt maradok-e... Annyit tudtam, hogy ma itt vagyok és holnap is itt leszek, legalábbis vélhetően... és ennyi.
- Olyasmi? Értem... Nekem még olyanom sincs, szóval no para, nem ciki - Ennyivel nagyjából le is tudtam a dolgot, mert úgy láttam, kínosan érinti a dolog, és ha tényleg így van, hát a világért nem akartam volna ráerőltetni a dolgot. Na meg amúgy sem voltam egy expert szívügyekben... Sosem volt rendes kapcsolatom, ha az egy éjszakás kalandok nem számítanak.
Inkább az italomba kortyoltam, majd hallgattam, hogy mit is akar kihozni ebből az egészből. A válaszára persze forgattam a szemem. Nem igazán hittem, hogy valamit ennyire félre tudtam volna értelmezni. Egy pár pillanatig bámultam a poharamba, majd csak megráztam a fejemet.
- Soha nem igazán érdekelt más. Mégis minek csináljak olyat, ami nem érdekel? Elvagyok. Egyik napról a másikra. Ez van, ilyen vagyok és nem hiszem, hogy valaha változnék. Ami pedig azt illeti... "Lehet, hogy holnap már nem ketyeg a ketyegőd." Szerintem ezt nem lehet túl sokféleképpen érteni. - fújtam ki lassan a levegőt, mielőtt felhúzom magam és olyanokat mondok, amiket esetleg később nem gondolok komolyan.  - Lapozzunk, oké?
Felállva letettem a poharamat, majd mászkálni kezdtem kicsit, bár lássuk be, hogy nem volt rá valami sok helyem.

Hell

- Igen, én is így gondoltam - helyeseltem, elvégre többnyire épeszű voltam, már amennyire ezt meg tudtam ítélni. Ami azért annyira nem sok, sajna, de hát ez van. Nem vagyok én tudós, hogy mindent tudjak, sőt, ahhoz képest, hogy testőr voltam, kifejezetten okosnak vagyok mondható. Sok kőagyú hülyegyerek... Mintha egy hegyitrollal próbálnál meg kommunikációt folytatni az atomfizikáról.
Asszem sikerült megdöbbentenem Helenát az alábbi kijelentésemmel, miszerint nekem még nem volt exem sem. Na, hát sosem érdekelt annyira egy csaj sem, de a kijelentésére a szívemhez kaptam a kezem és úgy tettem, mint aki levegő után kap.
- Azt mondod, hogy öreg vagyok? Hát kösz Hel. Ez most szíven talált - szipogtam aztán persze elkomolyodva bámultam a szemközti falra. - Hogy őszinte legyek, nem volt még párkapcsolatom, mert egyszerűen nem érdekelt... Miért is kellet volna érdekeljen? Csak ilyen szőke cicák voltak a sulimban és amúgy is jobban lekötött a kviddics meg a tanulás. Voltam csajjal... dee soha nem jártam senkivel.
Mindezekből leeshetett neki, hogy hát na, én sem vagyok Dr Love, szóval no para, semmi gond nincsen, vannak nálad nyomibbak is. Azt hiszem, hogy kicsit bunkóbb voltam a kelleténél, szóval egy grimaszt vágtam, majd leguggoltam elé kissé oldalra biccentve a fejem.
- Igen, jobban vagyok... Bocs, nem téged akarlak bántani, csak... megviselt ez az egész koponyás démondög dolog. - mondtam végül megfogva a kezét ha hagyta. Bocsánatot kért, hogy belefolyt a dolgaimba, mire csak megráztam kicsit a fejemet mosolyogva és leültem vele szemben.
- Visszakísérjelek a szobádba? Vagy még visszamennél a bálra? Mit szeretnél, drága? - kérdeztem, majd a vállára terítettem a pulcsimat, mert azért nem vagyok vak, láttam, hogy fázik.

Damien

Nem sokszor vetemedek olyasmire, hogy a társalgó felé vegyem az irányomat, ma mégis valamiért így tettem. Talán azért, mert reménykedtem benne, hogy nem lesz ott senki. Szóval nagy nehezen kibírtam a sok társaságot a folyosón, hogy aztán fellélegezve ledobjam magamat a kanapéra. Azóta szereztem magamnak egy másik regényt, valami... Z-világháború volt a címe, vagy mi. Riportkönyvnek ígérkezett, amivel egészen szimpatizáltam, szóval kényelembe helyeztem magamat és elkezdtem olvasni.
Nem volt olyan rémes, mint amire számítottam, sőt, egészen élvezhető volt, már kezdtem volna elmerülni benne, mikor léptek zaját hallottam az ajtó előtt. Először azon gondolkoztam, hogy most felkelek és elmegyek innen máshová, ahol a rajtam kívül tartózkodó, élő személyek száma mondjuk nem is tudom... nulla? Aztán a srác rákérdezett, zavar-e. Nagy sóhajjal lapoztam, azon gondolkozva, hogy nem is mondok rá semmit, de végül megerőltettem magamat.
- Ha csöndben maradsz, akkor nem. - mondtam még viszonylag higgadt hangszínben, ami azért nem volt a legkönnyebb produkció, de sikerült összehoznom.
Olyan szakadt rocker szerű gyerek volt, szóval bizakodtam benne, hogy ért a szóból és nem kezd majd el velem mondjuk az időjárásról beszélgetni. Inkább visszapillantottam a könyvembe, mintha misem történt volna. Mindenki jobban jár.
- Leülsz még ma, vagy ott fogsz állni az idők végezetéig, mint valami szobor? - kérdeztem egy idő után, mert a perifériás látásom nem érzékelte, hogy leült volna. Remélem nem bennem gyönyörködik.  

Hell

Persze azonnal felszaladt a szemöldököm a megjegyzését illetően, mert igazából ez eddig eszembe sem jutott nagyon, bár most hogy felhozta...
- Hozzád képest, ha úgy vesszük, tényleg öreg vagyok. Talán zavar? - forgattam a szememet, mert engem valahogy sosem zavartak igazán a korkülönbséges dolgok. Rákérdezett, hogy nekem nem hiányzott-e soha ez a párkapcsolat dolog, mire megráztam a fejemet grimaszolva.
- Nem vagyok egy olyan egyén, aki igényli a kötődést. Asszem ez már feltűnhetett... Szóval néha elgondolkoztam rajta, de úgy komolyabban nem nagyon. - ráztam meg a fejemet lassan, elmosolyodva azon a tehetetlen csapkodáson. Mint valami pingvin... Kicsit még majdnem nevetnem is kellett, de végül inkább elfojtottam. - Nem csak te vagy hozzá hülye, hanem én is, nyugi.
Elég rendesen ráförmedtem a lányra, amit pár pillanattal később meg is bántam, ez pedig fura érzés volt, szóval igyekeztem viszonylag hamar szabadulni tőle és elé guggolva megfogtam a kezét, ami amúgy full hideg volt. Halványan elmosolyodtam, majd bocsánatot kértem a kezét megcirógatva.
- Néha mindenki követ el hibát, na... Fel a fejjel, oké? - simítottam meg az arcát finoman, majd ráterítettem a pulcsimat. Még a végén megfázik nekem és akkor vihetem neki a százas csomag zsepiket minden második órában...
Felajánlotta, hogy ha nincs kedvem visszamenni bálozni, akkor mehetünk akár a szobájába is, mire vállat vontam.
- Ha vissza szeretnél, visszamegyünk, ha nem, nem. Rajtad áll, cica - vontam meg a vállam kicsit, lágy mosollyal. A megfázásos kérdésre meg csak egy olyan "komolyan?" grimaszt dobtam, majd magabiztosan elvigyorodtam.
- Túl forróvérű vagyok én ahhoz, hogy megfázzak. - közöltem.

Dam(i)en

Ledobta a kabátját pont, mikor rákérdeztem, hogy ő most komolyan ott fog szobrozni az idők végezetéig, vagy leül végre? Erre persze játszotta a hisztikés utcák találkozási pontja környékén dolgozó kisasszonyt. Aztán leült és kinyitott valamit, gondolom tankönyvet, hogy aztán játssza az expert emberismerőt. Felhorkanva a szemem forgattam, majd lapoztam még egyet a könyvben, mintha mi sem történt volna.
- Csak célzást tettem rá, hogy lerakhatnád végre a s.ggedet valahová, nem a kezedet kértem meg, nyugodj már le - forgattam a szememet, majd inkább ismét a könyvbe merültem. Éppen egy csajról volt szó, aki pilóta volt és lezuhant és majdnem bezabálták a zombik, de aztán törött lábbal felvonszolta magát az autópályára... igazából elég jó kis sztori volt, szimpi volt.
Közben megeresztett egy világnagy sóhajt, mire felé pillantottam felvont szemöldökkel, olyan "megdöglöttazaranyhalad?" fejjel.
A kijelentésére nagy sóhajjal engedtem le a könyvet, majd pár pillanatig a plafont bámultam és felé néztem.
- Figyelj, nem szoktam hobbiból kölyköket verni, csak azért mert éppen pszichoanalizálni próbálnak... Szóval ne majrézzál, olvasd azt a borzalmat, vagy... vagy nem tudom. - sóhajtottam, majd inkább legyintettem és ismét a könyvemre bámultam. - vagy akár megpróbálhatsz velem beszélgetni is, de nem garantálom, hogy élvezetes lesz.
Csak remélni tudtam, hogy nem az utóbbi lehetőség mellett dönt.

Damien

Nem konkrétan a kölyökkel volt a bajom, hanem leginkább azzal, hogy idejött és ezért most egy légtérben kell vele tartózkodnom. Leginkább az emberekkel volt bajom, nem vele. Szóval mivel nem az én szobámba lépett be, csupán a társalgóba, mégsem illethettem olyan kedves jelzőkkel mint "hess a csába", pedig jól esett volna.
A kijelentésemre még el is vigyorodott, mire kétségbeesetten felszaladt a szemöldököm. Oh, te jó ég, ezek a mai hülyegyerekek már mindenen mosolyognak, mintha muszáj lenne? Vajon Thomas is fakutyát játszik, akárhányszor tudtára adják, hogy idiótán viselkedik? Áh, kit áltatok, hullára hidegen hagy...
Benyögte, hogy csak örülni tud annak, hogy nem akarom megverni, mire bólintottam. Az első értelmes, emberi reakciót is láthattuk, hölgyeim és uraim. Kiváló, nagyszerű, tapsot az angol gyereknek! Vagy mi ez... Mert hogy nem egy környékről jöttünk, az biztos, legalábbis az akcentusa nekem nem igazán rémlett.  
Aztán benyögte, hogy dumálni akar velem, mire a könyvet a fejemre tettem, hogy ne kezdjek el azonnal szitkozódni. Egy pár pillanatig mély levegőket vettem, majd felé néztem olyan "nanemár" fejjel.
- Komolyan nem tudod mit olvasol? Azt mégis hogyan? - kérdeztem enyhén kiakadva, mivel ez azért már tényleg egy kicsit erős volt nekem. Nem tudja mit olvas, te szentséges isten... Kivel lettem én összezárva már megint... Segítség... valaki!
- Angol vagy? - kérdeztem végül kelletlenül, ha már egyszer ennyire dumálni akar a kis nyomoládé... mert ugye a csokoládé csoki... akkor a ropi ilyen elven ropoládé... akkor neki nyomoládénak kell lennie...

Boldog éjfélt így 8 perc csúszással   Ez van ha a képernyőkárosodás miatt nem látni az órát  

Valaki megérdemelne érte lassan egy alapos hátsónrúgást  

Lilith Holloway

Mint ahogy az már korábban letisztázott vala: Nekem nincs életem. Legalábbis társasági, vagy amit a legtöbben annak mondanak, partykkal, haverokkal, piával, meg ilyen hülyeségekkel, olyanom egészen biztosan nincs. Ellenben van egy abnormális vonzódásom az edzéshez és egy barátnőm. Amit még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom magamban.
Szóval Helena tegnap lelépett a keresztanyjával inni, én meg jó gyerek módjára vettem be az altató bigyóból és viszonylag korán eltűztem hajcsiba. Aminek viszont az volt a következménye, hogy ma elég korán felébredtem és sehogy sem tudtam visszaaludni, mert meglepő módon kipihentnek éreztem magamat, ami nem volt újabban egy túl gyakori dolog nálam. Az utóbbi tizenhat évben.
Szóval nagy nehezen előkerestem a kupiból a szürke trikómat, meg egy fekete gatyát, felöltöztem aztán irány az erőnlét terme. Egyesekkel ellentétben, akik azért jártak ide, mert a kviddics derogált nekik, én egyszerűen csak nem akartam megint játszani, meg amúgy is egy futópadon sokkal jobban tudok edzeni, mint körbe-körbe rohangálva.
Tehát szépen bemelegítettem, amint odaértem, elővettem az mp3-am, ami miatt a múltkor olyan szépen hülyét csináltam magamból és a fülem bedugva irány futni. Nem igazán tűnt volna fel az sem, ha időközben betoppan valaki, mert ez egy volt azok közül a dolgok közül, amit legalább szívesen csinálok.

Hja, megkésve de tőlem is. Sorry for not sorry, éjfélkor még nem voltam   De így utólag

Boldog éjfélt  

Most el kéne szégyelljem magam?  

Nemm, én sem, éppen a karácsonyról írtam ._. Ma kicsit elvarázsolt vagyok. Mi történik?

Oké, én most zárlatot kaptam... aztarohadt.