Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A folyosó csendjét egyedül csoszogásom törte meg. Ubul bár mögöttem repült, furcsamód meg sem pisszent. Talán megsértettem, mikor korábban rászóltam, amiért minden jöttment, keretbe zárt, kövérre festett hölgynek udvarolt. Akkor néma duzzogással követett, összekoccanó fogainak hangja illett elrongyolódott cipőméhez. Apám dorgáló hangja járt a fejemben, amint újra és újra elmondja: ne csoszogj, fiam! Rémi, emeld a lábad! És én emeltem a lábam, és nem csoszogtam. Később azonban, mikorra már elfeledkeztem magamról, ugyanúgy léptem, mint apám szavai előtt.
- Bocsáss meg - szóltam hátra, és kinyitottam a földszinti konyha nehéz faajtaját. Az recsegve tárult fel előttünk, Ubul pedig úgy szállt be rajta, mint akinek eszében sincs többé hozzám szólni. Keserű szájízzel léptem át én is a küszöböt, majd behúztam magam mögött az ajtót, és leültem az egyik asztalhoz. Szárnyaszegett barátom egy másik felett repkedett. Látványosan elfordult tőlem. - Sajnálom, hogy rád szóltam. Félek, Atyám, úgy zúgnak a harangok! Fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!...
Szőke fürtös fejem az asztalra hajtottam, úgy szavaltam kedvenc versünk első gondolatát. Még soha nem volt közöttünk félreértés, így résnyire nyitott ajkaimon a szavak csak nehezen, lassan bukkantak elő.
- Ne félj, fiam, téged hívnak a harangok, te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is - folytatta az állkapocs mély, emberi hangján, mire számat boldog mosolyra húztam.
- Félek, Atyám, megtörtem a harcban, a hitben, és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!... - dünnyögtem, arcomat továbbra is a nyirkos faasztalon tartva. Annak édes-sós szaga volt, s nedvessége beleivódott bőrömbe.
- Ne félj, fiam, megtartalak a harcban, a hitben, s karommal égig emeled azt a kardot - jött a hangsúlyos Ubul-válasz. Nem láttam, hogy megfordult-e már, de hangját még mindig távolinak hallottam.
- Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád, mit ér törékeny szavam az őrült viharban?... - kérdeztem a fehérre meszelt falat lesve. Egyedül voltunk, vagy ha nem, hát a fejemben léteztünk csak mi ketten. Ubul és Rémi. Hiányzott Ethan, hiányzott anya.
- Ne félj, fiam, az a kín, az a vágy, az az önvád téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban! - szólt az utolsó, hidegrázós gondolat, és én boldogan hunytam le a szemem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Vasil által adományozott nevéhez hűen, bélpoklos módjára indul meg a konyha irányába. Ehetne otthon is, de sokkal könnyebb elkészíttetni a manókkal mindent, mint bevásárolni, megfőzni és utána még mosogathat is. Ráadásul úgyis vizsgája volt az előbb, úgyhogy abszolút belefér egy kis csellengőzés. Fütyörészve közlekedik, semmi fenyegető nincs benne, sőt, kifejezetten jó kedélyű, ami tőle roppant szokatlan. Mármint, hogy ilyen nyíltan tegye. Szórakozottan nyit be a konyhába, a látvány azonban - ha csak egy pillanatra is, de - megtorpanásra készteti. Behajtja az ajtót és lazán lehuppan az asztalhoz.
- Rémi, Ubul - biccent nekik egyet, mintha teljesen normális lenne egy repülő állkapocs látványa, illetve a kuzinja egy ilyen helyen. Az utóbbi még fogjuk rá, hogy működőképes, de Ubul, bármilyen jópofa is, sokszor kiborítja a bilit. Ettől függetlenül Michelle őt is megszokta, akárcsak minden mást a családjukban - melynek a fele se normális. Megjelennek a manók, hogy körülöttük sürögjenek, szinte tolonganak, hogy teljesítsék a kívánságokat.
- Fúú, milánóit kérek. Sokat. És egy kis limonádét - barátságosan elmosolyodik, mire a manók egy része eltűnik, pár darab azonban Rémi lábainál sorakozik, hogy várják a kérést. Szőkénk kérdőn pillant unokatestvérére, vajon mi lesz ennek a vége. Ő sosem bírta jól a felhajtást, és talán még manókkal se találkozott. Van egy olyan rendkívüli balsejtelme, hogy bajok lesznek, de nem mer megszólalni, hagyni akarja kibontakozni a kedves kuzint. Végtére is nagyfiú már, ha pedig segítség kell, hát tuti számíthat a prefektára - Ubulról nem is szólva. Érdekes módon hiányérzete támad a rellonosnak, hogy nem hall rímeket. Pedig már ezt is megszokta...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Őszintén szólva nem, nem menő. Sokkal jobban örülne, ha Barna lenne az apja és kihagyhatná ezt az egész rohadt mizériát, de ugye sperma tervez, papa meg... Jó, ez mondjuk csúnya kijelentés így ebben a formában, de hát Rebeka tervben sem volt! Tulajdonképpen járulékos veszteség Zsiga számára, anyjának pedig egy halálig tartó feladat. Anett persze sosem tekintett így lányára, de ez kit foglalkoztat? Most túlságosan el van foglalva azzal, hogy dagonyázzon az önsajnálatban. Igen, ez a legjobb kifejezés. Nem is felel inkább semmit, helyette íriszei beszélnek.
Elharapja az első kikívánkozó választ, ami valahogy úgy hangozna, "te viszont a stílusod biztos apádtól", ez viszont roppant kockázatos megjegyzés. Annyit még ő is megtudott, hogy Farkas kapcsolata a gyerekeivel kissé... Egyedi. Ez nem akadályozza meg abban, hogy ehelyett Noel arcába üvöltsön, noha nem maximális hangerőn űzi az ipart. Őszintén szólva ő van kéznél, ráadásul benne van az az érzés, hogy Zsiga a fiúhoz tartozik, így neki is bűnhődnie kell. Mármint, nem abban az értelemben, hogy korbácsot és ostort ide, igazából csak a hitetlen üdvözlés miatt kijár neki a keménység.
- Nem, te a tróger unokatesóm vagy, aki cseszik segíteni nekem! - bár már rég nem szorongatja szerencsétlen rokonát, azért villámgyorsan perdül meg tengelye körül, hogy a képébe mondja mondandóját, ezúttal viszont nem üvölt. Csak kicsit emelkedett a hangja, látszik rajta, hogy igyekszik visszatartani az előtörni vágyó bestiát. Konkrétan nem érdekli, hogy a másik Ombozi csúnyán meresztgeti a szemeit, továbbra is jeleznénk, hogy nem neki kell egy teljesen új közegbe család nélkül beintegrálódnia azzal megspékelve, hogy nem hisznek a létezésében. Ha itt valakit sajnálni kell, az kivételesen ne Noel legyen, mert nem érdemli meg. Rebeka meg nem kér belőle, így ezt a témát akár lezártnak is tekinthetjük.
- Hónapok - ismétli meg a szavakat és ekkor lebiggyeszti ajkát. Jól hangzik. Tulajdonképpen tizennyolc év után ez a pár hónap már tényleg elrepül. Még az a szerencse, hogy nem előbb tudta ezt meg, különben nem újraegyesülni, hanem mészárolni jött volna ide. Na de milyen sok itt a "ha", kérem szépen? Térjünk rá a biztos dolgokra és Noel válaszára.
- Álljunk meg egy pillanatra... - feltartja mutatóujját és nagyon erősen koncentrál, hogy ne menjen le hídba. Nem sok híja, de megállja valahogy. - Szóval azt mondod, hogy az apám tizennyolc éves lányokat ront meg? - be kell vallanom, sokkal rosszabbul hangzik ez kimondva, mint Rebi fejében. Sokkal, de sokkal rosszabbul. Annyira, hogy leroskad a földre és ott is marad. Kész, erre már a szó szoros értelmében innia kéne. És nem, ide a víz édeskevés lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

 Csak a szemét forgatta az öreg alkoholista szövegére. Összefonta maga előtt a karját, és ujjaival azon dobolt idegességében. Nem, kicsit sem szerette a részeg embereket. Kész szerencse, hogy a másik leányzó is itt volt, különben durván kikérdezte volna. Bár nem állt messze így sem tőle. Úgy tűnt, bajtársa inkább csak az utánpótlást szerette volna elhozni neki. Ajajj, kezébe kell vennie az irányítást.
 - Anna, Eridonból ő meg... - Hoppá, hisz még be sem mutatkoztak. Egy ilyen veszedelmes és izgalmas kalandban együtt, vállvetve harcolnak, de még csak a másik nevét sem tudja. - Hogy is hívnak?
 Elég udvariatlan volt Anna részéről, hogy csak így nekiesett a kérdésével, de mentségére legyen, nagyon tovább szeretett volna már menni erről a képről.
 - Minket nem festettek meg... azt hiszem, csak valami furcsa varázslat idehozott minket, úgyhogy szeretnénk visszanyerni eredeti alakunkat. Tudja, el fogunk késni, meg tanulni kellene, és biztos már keresnek minket, de hát kinek jut ugyan eszébe, hogy pont Önnél, pont egy festményben legyünk, ugye érti? - kezdte el hadarni az információkat.
 Igen, egyértelműen frusztrált volt. Csak akkor szokott ilyen sokat, ilyen nyíltan csacsogni. Meg amikor izgatott, de most inkább az előbbi.
 - Szóval mindenképpen kell valakit találnunk, aki vagy tud szólni valakinek, aki kihoz innen minket, vagy ő maga tud elvinni. Gondolom, egyik sem illik magára, tehát meg tudná végre mondani, merre menjünk, hogy valaki olyannal beszéljünk, aki végre tud valami értelmeset is mondani?
 Igen, elég durva volt. De a helyzet megkívánta. Vagyis talán. Mindenesetre ettől a monológtól egy kicsit nyugodtabban érezte magát. A másik oldalt viszont tényleg lehet nem kellett volna így beszélnie... Rásandított a mellette álló lányra, hogy leszűrje, vajon ő is úgy gondolja-e, hogy Anna megfelelően járt el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Szombat Anna meg a Mesélő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Kezdtem jobban lenni és felépülni. A bőrömön már eltüntetek nagyjából a kék foltok, egyedül a combomnál és az alsóhasamnál voltak még észrevehetőek, utóbbit pedig a ma felvett ruhám takarta. Sokan megkérdezték tőlem az elmúlt héten, hogy mi történt, de mindig elküldtem őket a p***ába azzal az indokkal, hogy semmi közük hozzá. Kivétel persze akadt, Izának, a tesómnak és még pár hozzám közel álló személynek bevallottam a dolgot, ezzel együtt pedig azt is, hogy aznap béna voltam. Nem mondom, hogy megérdemeltem a rúgásokat, de legalább tudatosult bennem, hogy sosem szabad gyengének lenni, legalábbis fizikailag. A mentális helyzetem teljesen más kérdés, ugyanis a legfontosabb meccset, amire rengeteget készültünk elvesztettük, a vizsgák idegesítettek, ráadásul Zétény is képes volt erőszakot bevetni ellenem. Nem úgy, ahogy azt az ember elsőre gondolná, viszont bennem már az is kiütötte a biztosítékot, hogy használta azt az átkot ellenem. Volt képe megtenni! Miután tudatomhoz tértem mindenféle szép szavakkal illettem magamban, ha még nem lettem volna kikészülve teljesen, akkor ő segített, hogy minden idegszálam elpattanjon. Mára már kezdtem túllépni a dolgon, a vizsgáimat szerencsére letudtam. Viszonylag megnyugodtam és az összes irritáló tényezőt elrejtettem elmém legmélyére. Megráztam magam és a tőlem megszokott léptekkel megiramoztam a konyhát. Éhes voltam és már pár órával elmúlt dél. Benyitottam és rögtön fogadtak engem a manók. Leültem az egyik üres asztalhoz és úgy döntöttem, hogy most itt fogom megenni a kajám, nem a nagyteremben. A pincérmanótól kértem egy levest, a kedvencemet, egy tipikus koreai ételt. Hasonlított a rámenhez egy kicsit. A tányéros polchoz mentem és elővettem evőpálcikát, hiszen ha már koreai ételt eszek, egyem is úgy. Visszaültem a helyre, de abban a percben hozták is elém a finomságot. Beleszippantottam a gőzébe és éreztem már a számban az ízét. A jobb oldalamon szőke hajamat a fülem mögé tereltem, aztán a pálcikákat szétválasztottam egymástól és kész voltam, hogy elkezdjek enni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Éhes vagyok, mint a farkas! Pedig nem mondhatnám, hogy nem ettem ebédet, de mégis. Talán a manókat egy kicsit meg kéne rendszabályozni, hogy tápanyag dús ételeket szolgáljanak fel. Dühítő, hogy két órával evés után még mindig korog a gyomrom, emiatt muszáj a konyhára mennem. Amúgy is unatkozom, és jó lenne valamivel elütni az időt. Mondjuk, azt tudom értékelni, ahogy a manók hajlongnak előttem. hiába felszabadítottak – legalábbis ezt olvastam valahol -, akkor is tudják, hogy hol a helyük. Ha nem, akkor majd az otthoni manókon verem le és ezt el is mondom nekik. Ez szokott hatni, és máris kezes bárányok. Nem öltöztem túl, de még így is nagyon elegáns vagyok ebben az új ingben, amihez egy farmert kaptam fel. A szép fekete félcipőm pedig halkan surran a padlózaton. Végül nem túl soká, odaérek a konyhába, és határozottan benyitok. Ott egy fekete ruhás szőke csaj eszik valami, valami… levest? Két pálcikával, akkor ez az egyik távol keleti diák lehet, vagy valami ínyenc. Egy manó pattan elém, mielőtt meg tudnék szólalni.
- Szép délutánt Farkas úr, mit szeretne ma? – naná, hogy máskor is szoktam ide járni, öcsém! Közben rá se nézek a manóra, és amikor idefordul – márpedig idefordul előbb-utóbb a csaj – lecsekkolom keményen. Ismerős, nagyon, á, megvan! Na, ki más lehetne, mint a Fresmoonok egyik képviselője.
- Hozz sajtokat és friss gyümölcsöket, két személyre – mondom a manónak, aki meghajol, és máris elszelel az útból. Közben odasétálok a pálcikás lányhoz és leülök vele szembe.
- Na helló! A barna haj jobban állt – gőzöm sincs ez melyik, de szerintem így ki fog derülni. Ha nem ismer… hmm, szóval, ha még mindig amnéziás, akkor mindegy, de ha a tesója, akkor… ajaj, ki fog derülni. Megvizsgálom az arcát, és mintha még lenne rajta némi folt, de nem tudom megállapítani pontosan. Talán Dasha az? De ha ő Dasha, akkor a múltkori a folyosón lett volna a tesója? Nem tudom, de hamarosan rájövök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Nem vagyok nagy leveses, talán egy héten egyszer ha eszek, de most nagyon ráéheztem. Amíg a manók elkészítették az ételem, addig szereztem magamnak pálcikákat. Páran már furán néztek rám az elmúlt három évben, hogy miért eszek én levest pálcikával, de engem csöppet sem érdekelt, vagy erősebben is fogalmazhatnék: magasról tettem rájuk. Én így eszek és kész. Érkezett a finomság és ahogy arra számítottam az tűzforró volt, ezért meg sem próbáltam kóstolni, az illata viszont pompás volt. A felfelé szálló gőz megcsapta az orrom, mire kész voltam elalélni. Megigazítottam rakoncátlan hajtincsemet, majd a pálcáimmal kiemeltem a léből egy kisebb tésztanyalábot. Elkezdtem fújni és vagy ötszöri alkalom után a számba helyeztem az ételt. Szokásos tészta, de érződött már rajta, hogy a lének bizony remek az íze. Lenyeltem a falatot és készültem, hogy egy újabb tésztacsoportért nyúljak, mikor nyílt a konyhaajtó. Valójában nem érdekelt, először rá se néztem az illetőre, csak miközben már beszélt a manókkal. Egy Farkas támadta meg a konyhát, szóval lehet jobb lesz vigyázni, a végén még engem is keresztbe lenyel, gondoltam magamban viccelődve. Ezúttal azonban én tudtam volna őt keresztbe lenyelni a múltkori eset után, még mindig nem bocsátottam meg neki azért, hogy átkot mert ellenem használni. Az első gondolatom mégsem a méreg volt. Ahogy megláttam rögtön levegőért kaptam, hiszen ahogy kinézett, hmm. Megfeszítettem izmaimat és noszogattam magam, hogy levegyem róla a tekintettem és hogy ne gondoljak csak a kinézetére, hisz ismerem már valamelyest. Ne feledd Dasha, te még mindig mérges vagy rá! Győzködtem magam kisebb-nagyobb sikerrel. Visszafordultam a levesemhez majd nem sokkal később közeledett felém a ragadozó, leült velem szemben és meg is szólított.
- Szia éhes Farkas! - Hangom egész derűs volt, fogalmam sem volt, hogy miért, ám volt ott valami más is, nem csak vidámság. - Tudom, hogy jobban áll, de most lázadok! - Jelentettem ki, ezzel egyetértettem vele, de kifejeztem állapotom is. Jó, mondjuk én sosem voltam valami jó gyerek, de most különösen lázadtam minden ellen. Túl sok negatív dolog ért az elmúlt hetekben és ez vezetett engem a változáshoz, ami ebben a formában mutatkozott meg.
- Ne aggódj, nem marad ilyen szőkén sokáig. - Nyugtattam meg, mert bizonyára nagyon megérintette ez a tény és talán ha nem mondtam volna el, akkor nem is tudott volna aludni az elkövetkező napokban. Érződött rajtam az irónia rendesen. Ismét felemeltem a tésztát és egy-két fújás után be is kaptam. Már nem volt annyira meleg, hogy órákat kelljen vacakolni egy falatért.
- Ugye tudod, hogy haragszom rád, amiért erőszakot követtél el ellenem? - Inkább magam hoztam fel a témát, minthogy Zétény vesse fel ki tudja milyen lekicsinyítő szavakkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A két Anna

A festmény lakója, melynek vásznán a lányok éppen foglalják a helyet láthatóan nem túl nagy örömükre, bemutatkozik némi panaszkodással körítve, mert ez a mai modern magyar nyelv, amit állandóan hall a kereten túli világból nem igazán tetszik neki.
- Anna és... hikk, Anna kisasszonyok. Maguk... hikk, nem találkoztunk még, melyik folyosón vannak? - kérdezi érdeklődve. El van ázva rendesen, ez viszont még nem jelenti, hogy a modora is elúszott vele, hiszen éppen meglepően jól nevelt módon igyekszik társalogni. A végeredmény persze inkább nevetséges, meg sírságos is egyben, végtére is tessék csak ránézni, mindjárt lecsúszik a fotelből és többet csuklik lassan, mint amennyit beszél. Meglóbálja még egyszer a poharát, aztán elkerekednek a szemei. Ilyet se hallott még, hogy valaki ne legyen festve és mégis a vásznon őgyeleg. Bajsza végét kezdi mutató és hüvelykujjával simogatni, mintha az aztán segítene megérteni az eseményeket, de csöppet sem lesz okosabb, ezt a szemében még mindig ott ülő értetlenség is határozottan alátámasztja.
- Nem festve... nem festve - mondogatja maga elé, sokat nem segítve ezzel, időközben azonban, amíg ő eme gordiuszi csomóval is felérő fejtörő megoldásán töpreng, a folyosó másik végén kifulladva bukkan fel minden baj forrása. Menten orra is bukik ma már ki tudja hányadik alkalommal, olyan nagyon siet, ezúttal azonban a táskája legalább már nincs vele, hogy annak tartalmát is szedegetnie kellene. Először a szomszédos festmény előtt áll meg, elkeseredetten pislog körbe, hová tűnhettek a lányok, hiszen ő mondta, hogy várjanak itt, aztán szerencsére megpillantja őket a szomszédos vásznon. Hangját ugyan nem hallani a folyosó zajában, de arcán is látni, hogy kissé megnyugszik, sóhajából is bizonyára ez szűrődne le, ha nem harsognák túl nevükhöz híven a portrék. Tesz még egy lépést és miközben fél kezét torka elé tartva igyekszik összeszedni minden maradék hangját, másik kezével heves kalimpálásba kezd a kép előtt.
- Óóó... megfesti az én Júliámat? - csillan fel a kép lakójának szeme, amint meglátja, még csuklani is elfeledkezik, nemhogy a lányok jelenlétéről. Imbolyogva próbál felállni, a nemleges fejrázás láttán viszont hangos, lemondó sóhajjal huppan vissza karosszékébe.
- Hát már sosem fogják megfesteni? Bort ide - merül bele léte jelenlegi legnagyobb drámájába, már nem is figyelve a frissen kapott látogatóra, aki továbbra is hevesen kalimpál, sőt, inkább már integet.
- Túl nagy a zaj. ÁVT terem... - igyekszik túlkiabálni a hangzavart, majd hirtelen már két kézzel kezd kalimpálni, mint aki éppen nagyon le akar törölni egy táblát, olyan mozdulatokat téve.
- Nagyok folyosója - javítja ki saját magát újragondolva a lehetőségeket, hiszen a banya is, a dámák is zavaró jelenségek, szerinte, de legalább célt nevez meg, aztán már rohan is tovább, miután felfele mutogatva még egyszer megismétli a helyszínt. Itt azért csak nem hagyja őket, ha már az ő hibája, hogy ideiglenesen vászonra kerültek, csak a probléma megoldásához meg előbb ahhoz csend kell, meg a táskája, ami nincs nála.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nahát, nahát! Komolyan kezd gyanús lenni, hogy levitásokba botlok! De nem ám sokba, csak néhányba. Tényleg nagyon fura, hogy összesen ha ismerek négy áfonyaszomorítót, akkor talán nem is állok messze a valóságtól, plusz a tanárok, meg a HV-k. De remélem nem valami, vagy valaki akar ezzel valami sugallatot küldeni nekem, mert akkor az bizony sajnos pofán lesz csapva, öcsém! Szőke Dasha jött, látott, győzött és pálcikával eszik levest. ugye, ez nem csak nekem furcsa? De ki érti azokat a népeket, úgy tudom, hogy kutyát is esznek. Ahhoz képest Izabella azt mondta, hogy Dasha kutyát tart… de lehet, hogy hűtő híján, csak így tárolja őket a legközelebbi szülinapi kutyapörire, hehe. Na, mindegy, csak oda csüccsenek, ha már a manókkal végeztem, akik egyébként egészen gyorsan meghozzák azt, amit kértem.
- Lázadsz? És ugyan mi ellen? De legalább így meg lehet különböztetni a tesódtól. Egyébként attól, hogy a barna jobban áll, még ez is elég… hmmm… dögös? – kérdezem, mert keresem a megfelelő szavakat, majd bekapok egyet a sajtokból, és jóízűen elrágcsálom.
- Nem aggódom, nem az én dolgom cicabogár – kacsintok rá, és amúgy is tök mindegy, hupilila hajjal is érdeklődnék iránta, nem veszítene a csillogásából. Meg amúgy sem értem, hogy mi ez a nagy szóf**ás, mikor a múltkor meg teljesen kuka volt. Ha ő volt egyáltalán.
- Mióta is vagy szőke? – érdeklődöm, mert ebből gyorsan ki fog derülni, hogy melyik Fresmonnal találkoztam, és ha mégsem amnéziás Dasha volt, akkor lesz egy két keresetlen szavam.
De mielőtt ez kifejthetném, olyat mondd, hogy majdnem megdobálom sajttal.
- Mármint, hogy én? Aki megmentett és elintézte, hogy eltűnjenek a sebeid ilyen gyorsan? Igazán nincs mit, máskor is – villan a szemem, mert azért ezt elég nagy pofátlanságnak érzem. Oké, akarata ellenére kapott egy kisebb átkot, de egyáltalán nem fájdalmasat.
- Majd legközelebb vigyázok, és megvárom, míg teljesen megvernek, nehogy az önbecsülésed csorbát szenvedjen – bekapok egy újabb sajtot, mert ugye teli szájjal nem beszélek.
- Amúgy is, mit eszel? Nem levest? Ahhoz nem kanál kell? – gyorsan váltok témát, mert jobb, ha nem borítom rá a csinos kis testére az asztalt. Egy almát is megkezdek, de azt gyorsan felvágok cikkekre, ha már a lusta dögök ezt nem tették meg nekem. Pedig a múltkor is így kértem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Aznap feltűnően lelkes voltam. Talán csak a levegőben volt valami, vagy szimplán kezdtem fellélegezni a csalódások okozta fájdalmaktól. Makacsságom és a világgal való ellenszenvem azért továbbra is fent állt. Alapjáraton nyugodt volt az állapotom, de könnyen képes lettem bedühödni, ezt éreztem magamon és reméltem, hogy nem lesz erre ok. A rámenhez hasonló levesemig a hangulatom folyamatosan javult, az egyetlen megingó tényező Zétény lett. Ha kevesebb idő telt volna el a szerencsétlen naptól, biztosan késsel estem volna a srácnak, de az idő kitisztította a fejem. Most már szemet hunyok az egész felett, persze teljes haragomat nem tudtam elfojtani. Rögtön a hajam lett a téma, ezen meg sem lepődtem. Megadtam az okát.
- Jelenleg a világ ellen lázadok. De ne menjünk ebbe bele, jó? - Nem akartam kipanaszkodni neki magam. Mégis mi köze lenne a kviddicses és egyéb sérelmeimhez? Egyhez kapcsolódik csak ő, a többiről pedig hallgattam, mert nem akartam, hogy olyan lánynak higgyen, aki mindig csak nyafog. Én nem ilyen voltam, bár lehet ezzel kicsit elkéstem és a szemében máris csak egy csitri voltam.
- Örülök, hogy tetszik, vagyis hogy dögösnek gondolod. - Mondtam két falat között és erősen megnyomtam a "dögösnek" szót. Csak sejteni tudtam, hogy az iróniám érződött a túloldalon, de erre véltem következtetni az új megnevezésemből. Cicabogár. Hát, oké. Ha ő farkas, akkor én leszek cica. A bogarakat viszont nem szeretem.
- Négy napja legalább. - Mondtam kisebb gondolkodás után. Nézzük csak, már voltam szőkére festve a pubban, meg a levitás bulin, tehát körülbelül négy-öt napja lehettem ilyen. Furcsa módon én hoztam fel azt a kellemetlen témát, amire a várt válasz érkezett Zéténytől. Kicsit felnevettem a felháborodásán, de végül is igaza volt. A hosszú mondatokon át taglalt felvilágosítását csak csillogó szemekkel hallgattam. Különösen jó kedvemben voltam, így nem estek rosszul szavai, viszont annál inkább szórakoztattak. Arcomon nem volt látható ellenállás vagy csalódás, a méreg felszívódott bennem, csak tudnám, hogy mi okból. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondoltam, hogy nem szép dolog erőszakkal a gyengélkedőre vinni valakit.
- Jól van na, hősöm, nem kell annyira felkapni a vizet. - Mondtam nyugodtan és mosolyogva, ezzel beismertem, hogy szép dolgot tett, amikor segített nekem. - Jól esett, hogy segítettél, csak azért nem kellett volna leátkoznod engem. Mással is rávehető vagyok ám, nem kéne rögtön pálcához folyamodni. - Talán más okból képes lettem volna elmenni a gyengélkedőre, igaz, hogy makacsságom miatt elég nehéz rávenni hogy akaratom ellenére cselekedjek. Így utólag könnyű mondani, tudom. Érdeklődött a levesem iránt. Szerintem elég guszta volt.
- De, levest. Ez egy koreai étel és mi így szoktuk enni. Remélem nem baj, ha nem a szemednek megszokott módot használom. - Ha baj lett volna neki, akkor sem váltottam át volna kanálra. Ebbe nincs beleszólása. Továbbra is nyitott voltam, ezért gondoltam megkérdezem, hogy érdekli-e az íze.
- Megkóstolod? - Tudtam kanalat szerezni igen válasz esetén, bár engem az sem zavart, ha az evőpálcikámmal kóstolja meg. Nekünk már úgyis mindegy volt, egy múltban történt erőteljes csók után nem fogok patáliázni ezen, feltéve ha meg akarja kóstolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Eszméletlen, hogy a levitás lányok milyen jól néznek ki. Szóval Dasha is, tök mindegy, hogy milyen színű a haja.
- Ahogy akarod. Bár nem tudom mennyire nagy lázadás egy hajszín átfestése. De igazad van, ne menjünk bele – nyilván nem lehetett kihagyni ezt, még ha nem is kicsit szemtelen. De nem baj, Dasha majdcsak rájön, hogy barnában jobban tetszik nekem, és mihamarabb jobb is, ha visszaváltoztatja a kedvemért. Nem mintha elszámolással tartozna felém, de így kellene lennie mindennek, nem?
- Persze, hogy az vagy, öcsém! – tárom szét a kezemet és máris bekapok egy újabb almaszeletkét. Most nem fogom hosszasan taglalni, hogy milyen jól néz ki ez a csaj, nem véletlenül akartam azt a csókot. Annál jobban nem hiszem, hogy ezt meg kellene magyarázni…
Az viszont nagyon is érdekel, hogy mióta „lázad”.
- Négy? Hmm… - akkor ez nem sokat segített. Viszont furcsán mosolygós a csaj, és nem tudom, hogy gúnyolódik-e vagy sem. Lehet, hogy a tesójával találkoztam akkor? Hiszen Dashán még mindig vannak nyomok, még ha nem is igazán lehet észrevenni őket. A másik Dashán viszont semmi sem látszott, de azzal védekezett, hogy nagyon sok alapozó van rajta. Vajon most már azért nincs, mert nem annyira látszik, vagy csak a testvérével találkoztam? Ki fogom deríteni, öcsém!
Nagyon vidám, még nyugtatgatni is próbál, miután provokál keményen. Hát egészségeses életmód ez?
- Na, így már jobb – egyezek bele. – Igen? És mivel vehettelek volna még rá? A szép szó nem használt – azért bocsánatkérést ne nagyon várjon, majd egyszer, ha valaki nagyon megérdemli, majd kérek. De egyelőre nem ismerek senkit, aki az én bocsánatkérésemre szorulna. Amit eszik az nagyon fura, főleg, hogy pálcikával eszi. Tudom, hogy van ilyen, meg tradíció, meg minden, de nekem fura. Sosem voltam oda az ilyen kajákért.
- Nem, nem zavar. Bár érdekelne, hogy mit gondolsz arról, hogy én hogyan használom szememnek megfelelően a pálcákat – vigyorgok és letámasztom a bal könyököm, majd az öklömre fektetem a fejem. Újabb sajt és gyümölcsdarabok landoltak a számba felváltva, mivel Dashát néztem és nem azt, hogy éppen mit veszek a kezembe.
- Hé, manó, egy kanalat – csillan fel a szemem a felkérésre. – Érdekel az íze, de csak kanállal, ha nem bánod. Majd a legközelebbi randin talán már megtaníthatsz egy-két fogásra – kacsintok, miközben az egyik büdöske meghozza a kanalat. Amint ideadja a levitás taekwondokirálynő az egészet, óvatosan veszek és megkóstolom a levesét.
- Mondd csak, emlékszel, hogy találkoztunk a folyosón a minap? Furcsán viselkedtél, nem ismertél fel. Vagy a tesód egy nagy kamugép és szórakozott velem – nem fogok kertelni, szeretem az egyenes beszédet, az a legegyszerűbb és akkor nem kell mismásolni sem. Jó, néha elferdítek dolgokat, de az csakis a másik kedvében való járás miatt teszem. A leves íze elmegy, de nem lesz a kedvencem.
- Hát, nem fogom literszámra enni, de nem rossz. Nekem kissé alul-fűszerezett, és más ízvilághoz vagyok szokva – mosolygok, majd visszatolom neki az ételt. Egy sajttal gyorsan el is oszlatom az egészet a  számban, immár megint élveztem a kemény tejtermékek örömeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Összeráncolt szemöldökkel, kissé ködös, fáradt tekintettel pislog az előtte ácsorgó, magyarázó manóra. Percek óta tartja ezt a pozitúrát, mellkasán összefont karjaival kiegészítve, ami a visszaérkezése óta szinte megszokásává vált: a nonverbális védekező testtartás. Gyakorlatilag a saját árnyékával szemben is gyanakvó már, de ez teljesen normális egy ilyen "kellemes" élmény után. Szóval a manó... Próbálja elmagyarázni a besamelmártás lényegét, nem sok sikerrel. Kétszer is megpróbálta, mindkétszer göbös és odaégett lett. Lehet, hogy a besamel nem az ő asztala? Vagy az egész főzés dolog? Pedig az egyszerűbb ételek elkészítéséig már sikeresen eljutott, a rántottát nem égeti szenessé, egy padlizsánkrémmel is elboldogul, ha előre készített majonézből állítja össze- igen, a túlélőösztön sok mindenre ránevel még egy rendetlen, szétszórt férfit is, főleg, hogy a feleségével együtt kell megtanulják a háziasság mibenlétét.
Ismét megrázza a fejét, nem az elmélettel van a gond, és nem is a kis törpével, aki kétségbeesetten magyaráz neki. Ezt majd otthon kikísérletezi. Az ajtónyílás elvonja a figyelmét annyi időre, hogy kidugja a konyhai bútor mögül a fejét, és a másik oldalt húzódó, bejárathoz közelebb ácsorgó fiút megnézhesse magának. Csak egy gyerek... csak egy gyerek. Az. Meg egy guruló szőrlabda. Miazisten? Felvont szemöldökkel tekint a definiálhatatlan UFO állatra, aki szemlátomást nagyon otthonosan mozog a konyhában szorosan a gazdájához tapadva. Illetve feltételezi, hogy a tőle fiatalabbnak tűnő alak ennek a valaminek a gazdája. Na de vissza a sikertelen besamelmártáshoz. Igazából semmi értelme ezzel strapálnia magát, úgyis megint valami három órát aludt, és a halántéka is egyre jobban lüktet a kialvatlanságtól. Így megy ez sacc két-három napja. Végül feladja, megrázza a fejét és megköszöni a segítséget, meg kér egy zacskó mályvacukrot.
Néhány lépéssel közelebb megy a fiúhoz és az állathoz, leguggol a dög elé, és kinyújt felé egy darab mályvacukrot. Igen, tegyétek fel nyugodtan a kérdést, hogy miért? Baromi egyszerű: nincs jobb dolga, és kíváncsi rá, hogy földi élőlény-e ez a valami. Feltételezi, hogy az, de ha tényleg az, akkor valaki csúnyán túletette szegényt.
- Nye, vedd el. Na, vedd el, nem rossz. - Dehogynem rossz, ezzel ő is tisztában van. A legtöbb állat rosszul reagál az édességre, de akkor legalább megtudná, hogy rendes-takaros, bolygólakó állatka. Mondtam már, hogy Mihaelre egy aranyhalat sem jó rábízni? Pont ezért. Kísérletezős idióta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nincs benne ártószándék, nem akarja kinyírni a kis lényt, csak kíváncsi, mi ez? Mi a jó élet ez? Hasonlít egy kneazle-re, macskára, de nem mondaná biztosra. Lehetne mosómedve is... Áh, az azért nem. Szóval próbálgatja ezt a mályvacukor dolgot, de úgy tűnik, a szőrgomolyag csak játszani akar a kajával, nem megenni. Kisvártatva felpislog a gazdára, csak hogy észrevehesse azt az eltéveszthetetlenül megrökönyödött ábrázatát. Tehát ez nem egy jó húzás, és még a macska (most már rá meri fogni) is felugrik inkább az asztalra, otthagyva az unalmassá vált játékot.
- Bocs, csak... nem tudom... tudtam... naszóval ő macska, ugye? Úgy értem annyira baromira nagy. Sértés nélkül. Nem láttam még ekkorát, csak tudod, azokat a kis kézben elférőeket. - Kissé mélázva emelkedik fel és minden habozás vagy zavartatás nélkül ül le asztaltársasgnak Jared mellé, felkönyökölve és a macskával szemezve folyamatosan. Hm, egész nyugis, így se beszélgetett emberrel már nagyon régen. Innen tudja, hogy valami baromi nagy baj van a fejében, ha ennyire normális.
- Ha kérek neki normál kaját, etethetem? - Mégis csak a gazdája, pofából megkérdezi. Mert hátha nem lehet, hátha hányna utána. Macskahányást nem kér, nopenopenope, de maga a dög egész jópofának tűnik. Nem harap, nem pofátlankodik. Még azzal is megpróbálkozik, hogy kinyúljon felé és megvakarja a fülét. Ugyanbiza, hátha nem karmolja meg. Közben a mályvacukros zacskót lerakja kettejük közé.
- Kérsz? - Csendben vállon veregeti magát, mennyire illedelmes. Nem csak ő zabál, megkínálja a másikat is. Az, hogy be kellene tán mutatkozzon? Minek? Why, oh, why?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Még nem beszélte meg a távozását teljesen. Lehet, hogy neki kell majd átadnia a stafétabotot a következő jelentkezőnek, ezt még nem beszélte meg az igazgatósággal. Viszont abban biztos, hogy nem tudja tovább csinálni. Nagyszerű év volt, fordulatos, izgalmas, lélekemelő és ledöbbentő, volt minden, mint a Bucsuban. Nem tudja folytatni, egyszerűen nem fér bele már az életébe, még akkor sem, ha a szabadidejét nagyon szívesen használta erre. Viszont ott volt a másik oldal, pihenésre nem maradt ideje, így nagyon elfáradt a szezon végére és nem volt elégedett a Szarkáknál töltött teljesítményével sem, amit leginkább a fáradságra tudott fogni. Most viszont van egy kis szünete, és akkor befejezi a bagolyköves pályafutását, már ami a játékvezetést illeti. Nagyon sok tapasztalatot szerezett, aminek örült és ellesett pár cselt is, ami ugyan kidolgozatlan volt –némelyik kidolgozott -, amit majd begyakorolhat. És itt van még a Szentmihályi fiú is, őt sem akarja itt hagyni szó nélkül. Most viszont rettentően éhes és a vacsoraidő még messze, ezért meglátogatja a konyhát.
Amint belép megrohamozzák a manók.
- Palarn úr, de régen láttuk! Hozhatjuk a szokásosat? – kérdezi az egyik manó, fülig érő vigyorral, miközben másik négy a lábába kapaszkodva üdvözli a régi ismerőst.
- Persze Tutujka! Ti is hiányoztatok! – mondja vigyorogva, és emlékek rohanják meg, régen éjjelente sokat töltött lenn a konyhában, amikor Svédországból edzésről hazaérkezett. Megvakargatja a manócskák fejét és leteszi magát a kis asztalhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Épp szerda volt, azaz munkanap. Ez alapvetően nem túl sokat jelentett Ágostnak – mindenki tudta, hogy nem nagyon csinál semmit az iskolai manók időszakos felügyelőjeként és ételkóstolóként, igaz, nem is nagyon keresett. Épp a konyha egyik elrejtett zugában üldögélt egy lekvárosüveg felett, terjedelmes tomporával kényelmesen elterpeszkedve egy selyemhuzatos széken. Kurta ujjaival teáskanalat markolt, s erősen koncentrált a lekvárosüveg szögletes sarkainak felfedezésére, ahol több grammnyi édes baracklekvár bújt meg. Ez nem volt egyszerű feladat, így néha az egyik gyűrűsujjával is be kellett segítenie.
Természetesen ma sem volt semmit felügyelni, a manók főztek, Ágost pedig fel-alá járkált, megdézsmálta a tálak tartalmát és úgy általában jelen volt. Munkája annyiból állt, hogy sorban megkóstolta a manók főztjeit, néha pedig összegyűjtötte még a szennyes konyharuhákat is, de nem túl gyakran, mert az ilyen mégsem méltó egy királyhoz. Valószínűleg „állásának” köszönhette, hogy még nem halt éhen, jövedelme nem lévén (ha csekélyke nyugdíját leszámítjuk). Mára már végzett azzal, hogy műanyagdobozokba adagolja a reggeli maradványait, amit a manók előzékenyen félretettek számára. A dobozokat táskájába tette - ez a mellette lévő széken hevert. A lekvárosüveg lassan teljesen kiürült, így Ágost indulásra készen tápászkodott fel a székből, amikor lépteket hallott. Ilyesmi ritkán fordult elő, ha épp a konyhában „dolgozott”, alig-alig vetődött ide valaki. Milyen különös.
Határozott léptekkel indult a betolakodó szőke ifjonchoz, aki már helyet is foglalt az egyik asztalnál.
- Kérem, mit óhajt a konyhában? Igazán nem szép a diákoktól, hogy megzavarják a manók munkáját – jegyezte meg. – Ki maga egyáltalán? – mérte végig a behatolót. Ami azt illeti, diáknak elég nagy volt már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Szinte azonnal a hajam lett a téma, ami nem is lepett meg. Megtudtam, hogy neki jobban bejön a fekete, szóval még jó hogy nem érdekelt a véleménye. Najó, ez nem teljesen így volt, de ezt még magamnak sem akartam bevallani. Egyébként én is a fekete híve vagyok, csak amint mondtam, lázadok és inkább így teszem azt, mint hogy felgyújtanám az egész kastélyt. Annyira azért nem vagyok elfajzott. A külsőmmel kapcsolatos visszajelzései jól estek, önbizalmat adtak, mely nem árt egy ilyen helyzetben, amikor semmi sem jött össze. Oké, talán sikerült évfolyamot lépnem, de akkor is az a minimum. Megmondtam, hogy nagyjából négy napja tarthat nekem ez a lázadásos dolog, mire a számra visszakérdezett. Csak bólintottam, ezzel helyeseltem és jeleztem neki, hogy jól hallotta.
Utólag valamelyest megbántam, hogy felhoztam azt a bizonyos témát. Zétény kiakadt, mondjuk nem is meglepően. Magam kerestem a "bajt", így muszáj volt kicsit csillapítanom. Tényleg segített és a tudatom mélyén tisztában voltam azzal, hogy csak jót akart nekem azzal, hogy a gyengélkedőre vitt. Lágyítottam az előző megszólalásomon és úgy tűnt, ez tetszett neki.
- Felesleges már azon rágódni, hogy mi lett volna, ha. Egy varázslattal vettél rá az akaratom ellenére, ez történt, pont. Lépjünk túl rajta kérlek. Jobb lenne elfelejteni. - Nekem személyesen ez is a célom, csak remélni tudom, hogy nem hozza fel a jövőben újra és újra. Áttértünk egy másik témára. Érdekelte, hogy mit eszek és bizonyára felfigyelt rá, hogy mivel.
- Te és a pálcák? A történtek után nem hiszem, hogy szeretem hallani a neved és a tárgy nevét együtt. - Zétény és a pálca, ez bizonyára valamilyen fenyegetést vagy támadást jelent immáron számomra. Na de megint elkalandoztam. Miért is asszociáltam az evőpálcikákról a varázspálcára? Megkérdeztem, hogy meg akarja-e kóstolni és furcsa módon Zétény benne volt. Kért egy kanalat és amíg meghozták, én óvatosan elé toltam a tányért.
- Ó, nem feltételeztem, hogy vonzódsz a keleti dolgokhoz, így számítottam rá, hogy elutasítod a pálcikákkal való evést. De ha mégis érdekel, én nyitott vagyok az ilyesmikre a következő randinkon, drága Farkas! - Nem, mi nem járunk, csak jókedvből kihasználtam a helyzetet és csintalankodtam kicsit. Közben izgatottan figyeltem ahogy megkóstolta a levesem, nagyon vártam a reakcióját ám csak egy kérdést kaptam teljesen más témából. Szavaira összezavarodtam és gondolkodni kezdtem. Én nem emlékeztem rá, hogy találkoztunk volna a folyosón a szerencsétlen nap óta. Az első csodálkozó nézésem után széles vigyor lett látható arcomon, majd utána rövid hangos kacagás is következett. Vikim, Vikim...
- A húgom is nagy troll ám! Ebben nagyon hasonlítunk. - Vallottam be a tesóm helyett és nem érdekelt, hogy ezzel lelepleztem őt. Ez most meglepett. Nem is tudtam róla. Rosszabbul is elsülhetett volna az egész, hisz ki tudja, hogy mit csinált vele, vagy hogy mit mondott Viki Zéténynek. Továbbra is figyeltem ahogy lereagálta a levesem ízét. Gondoltam majd elhúzza a száját, de nem lett olyan heves a reakciója. Ami azt illeti nekem tetszett az, hogy nem volt elutasító. Mások meg sem hajlandóak kóstolni és lekínaizzák az egész kultúránkat. Talán tényleg kicsit alul-fűszerezett, de nekem az tetszik az ételben, hogy csípős. Az kárpótol. Visszakaptam a levest és a pálcikáimmal egy újabb tésztaköteget ettem meg.
- Más mint az európai kaják. Na de visszatérve Vikire, ugye nem támadtad le azt képzelve, hogy én vagyok ő? - Ha igen, bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett akkor.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A manók mindig szerették, és ő is szerette a manókat. Náluk otthon a kastélyban – erről jut eszébe, hogy az otthoniakra is szánhatna némi időt – minden manó fel van szabadítva, ahogy itt is. Vagy itt nincsenek? Úgy emlékszik, hogy szabad akaratukból vannak itt, vagy egy korábbi Igazgató felszabadította őket. A lényeg, hogy kedvelik a kviddicsest és hoznak neki kaját, amikor meglátogatja őket, ő pedig mindig hoz valami ajándékot. Most kis papírzászlókat hozott a Szarkáktól, amiket ha megfújnak, lengenek és „Go Go Magpies!”-t kiabálnak párszor. Persze, hogy megrohamozzák, mindig jó volt hozzájuk, majd helyet is foglal.
- Itt az ajándék, majd vegyétek el! – mondja vigyorogva és kiteszi az asztal szélére a kis zászlócskákat. Amire nem számít az az, hogy egy idősebb hang szól hozzá, kissé meglepődve kapja fel a fejét. Még sosem látta a férfit, viszont hallott róla, hogy van a konyhán egy felügyelő, aki a manókért felel, vagy valami ilyesmi. Pedig 5 évig volt itt és soha sem találkozott vele, de tippje szerint ő lehet az. Kissé divatjamúlt ruhában van, azonban ez sosem zavarta őt, egy kicsit sem, hogy más, hogyan néz ki.
- Elnézést, már nem vagyok diák… bár itt tanultam – válaszol gyorsan, ki tudja, hogy meddig terjed el a férfi hatásköre. Fel is áll és várja, hogy odajöjjön a férfi, ha megteszi, kezet nyújt neki.
- Yarista Palarn vagyok, és én vezettem az elmúlt évben a kviddicset. Most az igazgatósággal tárgyalok, csak éppen nem volt szerencsém hozzájuk, viszont megéheztem. Régen a manók mindig adtak valami kis maradékot, vagy csináltak nekem valamit – mondja mosolyogva és figyeli a férfit. Nem akarja megbántani, és lábatlankodni sem igazán, de ezt gyorsan elveti, mert megkordul a gyomra elég hangosan
- Ugye nem bánja, ha pár falatot eszem, aztán itt sem vagyok. Nem szeretnék megzavarni a munkában senkit – mondja kissé könyörgően, mert tényleg jó lenne egy kis étel. Még egy kviddicses is lehet éhes, no.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Felicity

Egy újabb diák érkezik az iskolába, az egyik prefektus pedig felkereste Gergőt, hogy segítsen neki. Üdvözölje, mutassa meg neki a kastélyt, az Eridont, segítsen bevezetni az iskola életébe. Nem mintha Gergő alkalmasnak tartaná magát a feladatra, de megkérték, szépen, ő pedig jól nevelt fiúcska és engedelmeskedik. Pontosabban szívességet tesz, de felesleges ilyen apróságon lovagolni.
Nyugodtan ácsorog a bejárati csarnokban, mellkasa előtt összefont karokkal. Csendben vár, telik az idő. Azon gondolkozik, talán elé kellett volna mennie a vonatállomáshoz, esetleg a faluba, ha véletlen eltévedt volna út közben. Áh, biztos nem. Nyugtatja magát, eltereli a gondolatait. Körülményesen, alapos munkát végezve nyomja el aggodalmas gondolatait. Biztos itt lesz.
Aztán amikor megpillantja a szőke lányt, derűsebb lesz a tekintete, zsebre rakott kézzel megy közelebb hozzá.
 - Szia, te vagy Felicity, ugye? - kérdezi tőle kedvesen, nem túl tolakodóan. Megfordul a fejében, hogy valaki mást támadt le, de nem túl sok esélyt lát rá. Inkább csak a másikon pillant végig, méretes tenyerét nyújtja a lányka felé, hogy kezet foghasson vele.
- Bakonyi Gergő vagyok, én kalauzollak el a kastélyban. Szabad a csomagjaid...? - kérdezi, és nyitva hagyja a kérdés végét direkt, ezzel erősítve udvariasságát. Szívesen viszi a lány helyett, ő amúgy is, meglehetősen jó formában van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Van abban valami rendkívül mulatságos, mikor egy lány cipel egy kétszer akkora bőröndöt, mint amekkorát illő lenne. Igen, történetesen a talaj felszínét kapargatom, ami a magasságom illeti, és a bőrönd is kezd egyre nehezebb és nehezebb lenni.
Persze akár gondolhatnám azt is, hogy Milán megint ráült, de tudom, az vallási képtelenség, mivel benne nincs meg az a hülyeség, ami engem ideszáműzött. És igen, idilli életem fekete foltjának találom ezt az amúgy impozánsnak tűnő helyet.
Mióta csak az eszem tudom, számomra a táncon kívül semmi más nem számított, és igen... fergeteges voltam, ezt minden önfényezés nélkül mondhatom, hisz az otthoni szobámat díszíztő trófeák, érmek is ezt bizonyítják, azokat meg nem osztogatják csak úgy. A másik meg, hogy tettem is azért, hogy mindezt elmondhassam magamról, ami némileg a külsőmön is meglátszik, sprotosabb, izmosabb vagyok a korosztályom béli lányoknál, ami a rengeteg futásnak, gimnasztikának, és magának az életvitelemnek köszönhető.
Felvágni viszont nem fogok vele, nem is mutogatom, aki észre akarja venni, az észre is fogja.
Gyorsan szorítok picit a copfomon, nem mintha az annyit javíthatna az amúgy is szélfútta külsőmön, aztán nem kis hezitálás után, nyitom ki a nagy ajtót, hogy belépjek személyes börtönömbe.
Nem nézek körbe, nem érdekel, hol vagyok, kik vannak még itt, mit csinálnak, jelenleg duzzogok. Vagyis nem... ez több holmi duzzogásnál, ez olyan szörnyű dolog, ami ellen nem tudok tenni, kevés vagyok hozzá.
Ha csak belegondolok abba, hogy a pécsi művészeti suliban is lehetnék - ahová egyébként be is kerültem volna, ha nem jön közbe ez az... izé -, ökölbe szorul a kezem.
Aztán mégis körbe nézek, de az a fintor az arcomon nem akar megszűnni. Nem értem, miért én. Vannak még öten a családban rajtam kívül, miért rajtam jött ki ez a furcsa izé? A szülők sem értik, senki sem érti, hisz ilyesmi a Sólyomfi családban még nem fordult elő.
De nem én lennék Hell, ha nem venném rá magam arra, hogy legalább a kínálkozó lehetőségeket lássam a helyben, ha mást nem is, csak öt évet kell itt lehúznom, aztán a magam ura leszek... nem olyan hosszú idő az...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Rengeteg dolgon jár most az esze, és nagyon sok dolog miatt kell aggódnia. Ha nem akarna jóban lenni a Rellon vezetőségével, biztos letojná magasról, hogy új kis rellonos érkezik. De mivel szüksége van a jó kapcsolatokra, ez neki is érdeke, kénytelen mosolyogva beleegyezni, hogy a lányt elkíséri és megmutatja neki a kastély fontosabb részeit. Bár személy szerint nagyon jót szórakozik az eltévedt elsősök kétségbeesett fejein, szóval elképzelhető, hogy véletlen kifelejt majd valamit.
A bejárati csarnokban csepp késéssel ér, és így is málhás szamárnak érzi magát, nála van a táskája, egy könyv, a hatalmas rajzmappája, ami a mostani műveit tartalmazza, meg egy pulcsi, mert anélkül nem akart eljönni a szobájából, hátha hűvös lesz a kastély falai között.
- Szia, te vagy izé... Heléna, vagy ki? - kérdezi, mert fele munkát végzett és nem igazán jegyezte meg a kis elsős nevét, de mintha erre emlékezne. Nagyon könnyű megtalálni az elsősöket. Elveszettek, ácsorognak, nézelődnek, csomag van náluk és ha az ember lánya hozzájuk szól, megszeppennek és azt sem tudják, hol vannak.
De aztán mosolyt kanyarít Sára az ajkára, hogy jobb benyomást keltsen, de annyira nincs kedve most a jópofizáshoz... de legalább próbálkozik. Aztán meglátja a kis szőke arckifejezését, és elég morcosnak tűnik. Meglepetten vonja fel szemöldökeit.
- Na, mi a baj? Ugye tudod, hogy ha ilyen arckifejezést vágsz, az nem tesz jót a bőrödnek? Ez nem csak hiedelem, tényleg így van - gondolta szól, hogy tényleg így van. Az idegeskedés és a mérgesség, a grimaszolás mind-mind rontják a szépséget. Persze, vannak lányok, akik nem foglalkoznak ezzel. Na, Sára pont nem ezek közé tartozik.