Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Két másodikos mestertanonc bóklászott a bejárati csarnokban, egy komoly diskurzus közepette. Valahogy csak nem sikerült megegyezniük abban, hogy melyik tanerő a csinosabb Dobrai Vanda, vagy Mészáros Gréta. Hatalmas dilemma, és igazán erőteljesen kibontakozó beszédtéma ez. Mindezt úgy vitatják meg, hogy a második vagy harmadik ütős érvet a Szellemtan tanárnő vélaságával kapcsolatban félbeszakítja egy kisebb csetepaté, közvetlenül előttük.
Valami női had bontakozik ki szemeik előtt, meg egy eléggé tehetetlen fiú, ó megmenteni? Ugyan, de az ilyen támadó kedvű emberek erejét és bizakodását se árt megtörni, szóval ha pár átok kell, szívesen vetik bele magukat. Mondhatni kissé lesből jön a támadásuk, mert a lányok nem is rájuk koncentrálnak meg féloldalasan, vagy szinte háttal van némelyikük.
Az Eridonos mestertanonc, Tamás célba veszi az igencsak flegmának tűnő hölgyet, aki érdekes ötleteket adott az imént társainak, majd előbb egy Stupor-t küld felé, ám ezzel még nincs vége, - nézve, hogy ez negyedikes varázslat, sikeresnek gondolja, -  ezt követi egy Visiostrello, amit az egyik jelmezes érdemel ki, remélhetőleg sikeresen. (Aileen) Nem tartja túl szép dolognak, hogy hárman mennek egy embernek.
Mindezek alatt a másikuk, a Rellonos Gábor jót mulat, de folyamatosan cselekszik, mielőtt a harmadik grácia cselekedhetne valamit. Rászegezi a pálcáját és biztos, ami biztos alapon egy Siccus Fatua-t küld felé, majd ha talált, amire jó esély van, és képtelen lesz tökéletesen mutogatni a pálcával bárkire, mivel nem lát, kap még egy finom kis Csalánártást.
Nem azok a fajták, akik embereket mentenek, szóval ezt nagyon nem kell túlreagálni, segítség, amiből a maguk haszna a varázslás volt, amire nemet sem tudnak mondani. Robi innentől ismét magára hagyatkozhat, őt hagyták ahogy van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Bizonyára nem szorul magyarázatra már csak ezért sem a név, amivel ezt a helyet illették, tekintve, hogy folyamatos az irtózatos hangzavar, ami ezen a folyosószakaszon uralkodik. Még a saját gondolatait is nehéz hallani az erre tévedőnek, nemhogy másokét. Lépésekről nem is beszélve. Miközben ott ácsorog a két leányzó és valamiféle párbeszéd kialakításával vannak elfoglalva, valaki rohanva igyekszik átvágni a folyosón éppen mellettük is elhaladva. Annát még éppen csak sikerül kikerülnie, csak oldalán lógó táskája csapódik kissé neki, mire lila por szabadul el és kezd szállingózni a levegőben összekeveredve az itt egyébként is fellelhető természetes porral. Első ránézésre ártalmatlan színezett valami pusztán. Annamária vállának már neki is ütközik közben, és mentegetőzve tesz egy lépést hátra, mire saját lógó cipőfűzőjében sikerül elbotlania és elesnie, táskájának tartalma pedig sikeresen végzi a földön. Nyurga, szikár, már szinte nyeszlett fiú bozontos világosbarna hajjal, kopott talárban.
- Bo...bocsánat... én csak... nem akartam... ne ha-haragudj. Ké-ké-késésben vagyok - fülig vörösödve dadog, bár nagy valószínűséggel senki nem hallja, mit is mond. A szemét sem emeli a lányokra, inkább a dolgait szedegeti össze sietve. Mindenféle pergamendarabokra készült rajzot lehet látni körülötte, számításokat, értelmetlennek tűnő jegyzeteket, pennát, kopott borítójú szétolvasott, kissé szamárfüles könyvet, különféle színű porokat, pálcát, és végül színes üveggolyót is, amiket a tulajdonosuk későn vesz észre. Már útban is vannak a lányok felé kicsit pattogva az egyenetlen padlón és a fiú arcára kiül a rémület. Próbál valamit közölni, de ebben a zavarban ki érti azt is, ha egyszer újfent csak motyog, javarészt a padlónak. Még szájról olvasni is lehetetlenség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Hősünk maga a megtestesült szerencsétlenség. Nem elég, hogy a nagy rohanásban sikerül beleütköznie a lányokba, de még el is esik és táskája tartalma sikeresen a folyosó padlóján végzi. Jó, hogy nem volt benne semmi törékeny. Az viszont már kevésbé az, hogy úgy egyébként tele van különféle kísérleti állapotban lévő varázstárgyakkal, amiket nem igazán kellene hordoznia egyik helyről a másikra. Na nem, mintha nem lehetne, ha arról van szó, mert hát egy üres teremben csak nem tárolhatóak, hogy mindenki kénye-kedve szerint hozzáférjen bármelyikhez, csak hát tessék ránézni, kérem. Nem pont neki kellene ezeket hurcolni egyik helyről a másikra. Igyekszik bocsánatot kérni, és valahogy visszajuttatni táskája mélyére az onnan kihullott kisebb-nagyobb tárgyak garmadáját közben, még mielőtt bármi gond adódna. Örülhetne is igazából, hogy a lányok is segítenének neki nagyon készségesen, ehelyett viszont mégis kétségbeesett arcot vág, amint lehajolnak, hogy ezt-azt felvegyenek a padlóról és visszaszolgáltassanak neki. Hogy miért is?  Az kérem, nagyon gyorsan kiderül, miért. Először Anna érezheti tisztán, majd Annamária is, ahogy valami éppen beszippantani szeretné. És még ha csak szeretné, de be is szippantja pillanatokon belül. A folyosó hirtelen távoli látvány lesz közepén szétszórt tudósunkkal. Nehéz eldönteni, hogy az ember sírjon-e vagy nevessen kétségbeesett kapkodásán, meg azon, hogy milyen arcot is vág éppen. Olyan döbbenten pislog a két lányra, mintha szellemet látna, és már megint nem hallani, mit is motyog pontosan, ám amint összekotorta táskája tartalmát, az addigi tempójánál is sebesebbre kapcsolva inal el. Na de vissza a lányokhoz, akik viszont itt maradtak, és már messze nem a folyosó padlóján ácsorognak, na meg a dimenzióik is mintha megcsappantak volna. A magasság, szélesség rendben volna, de a mélység, az a harmadik dimenzió icuripicurit furcsán néz ki, arról nem is beszélve, hogy minden mintha ezer rétegből állna. És akkor még ott van festékszag is. Nem erős ez, kérem, amitől még nagyon felhőkbe tudna repülni az ember, hanem olyasféle, ami már rég megszáradt, de érezni azért, hogy festék. Úgy tűnik, a két lány sikeresen portrévá avanzsált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Hősünk, azazhogy éppenséggel minden baj forrása meglepően sietősen tűnik el a folyosóról, amint sikerült összekapkodnia szanaszét gurult dolgait. Ki tudja, visszatér-e még? Sajnos még a hangját sem sikerült hallani, nemhogy a fejében fellelhető gondolatokat, pedig igyekezett mondani valamit még hirtelen távozását megelőzően. No de tegyük is félre kicsit inkább, és koncentráljuk a jelen helyzetre, ugyanis éppenséggel a lányoknak is nyoma veszett a folyosóról. Még szerencse, hogy a fizika törvényei szerint semmi nem vész el, legfeljebb csak átalakul. Ez történt itt is: valamelyik, még éppen tesztelés alatt álló és talán módosításra, javításra is váró csodamütyürnek hála portrévá alakult át Anna is, Annamária is. Egészen kicsit aggasztó lehet például a dimenzióik számának megfogyatkozása, vagy az itt töltendő időtartam ismeretlen volta. Őrizzék meg a pánikot, semmi ok a nyugalomra. Még a szemközti éneklő dámák is hangjukat vesztve a meglepettségtől némán merednek a lányokat beszippantó festményre, ahogy azt már Anna észrevette. Azonban nem csak ők maradtak szó nélkül az események hatására, egy-két pillanatra még a leghangosabb portréalakok is elhallgatnak, amint valamelyik szomszédjuk megsúgja, hogy szokatlan módon érkezett éppen két festménylakó. A keret lakója, a már említett kedves bácsi állát tenyerében megtámasztva felméri, kikkel is osztozik a vásznon. A zaj közben ismét a régi lesz a folyosón, mintha mi sem történt volna, bár a dámák szemközt éneklés helyett egyelőre még gyanakvó pillantások közepette sutyorognak.
- Szépen itt hagyták magukat. Általában még kevésbé jól nevelt festőpalánták is megvárják, mire megszárad az ember - jegyzi meg végül, megigazítja orrán vékony fémkeretes szemüvegét és visszatér az asztalán fellelhető rengeteg papír rendezgetéséhez. A dámák újra énekelni kezdenek, a bácsi meg felvonja a szemöldökét felpillantva, láthatóan zavarja valami az előadásban, de inkább a lányokhoz szól végül.
- Egész jó azért itt az élet, nem lehet panaszkodni. Mi szél hozta a hölgyeket? Úgy értem, mit tettek, hogy megörökítődtek? Bár gyanítom, hogy a művész kicsit elvétette a keretet, ugyanis mi nem ismerjük egymást még. Vagy ennyire hely szűkében lennének? - érdeklődik tovább meglehetősen barátságosan, miközben eltart magától egy lapot és szemüvege kerete fölött kipislogva méregeti azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A két lány dimenzióiban megfogyatkozva egyelőre a festmény rabja lett meg egy öregúr ideiglenes társasága a vásznon, ki nem ódzkodik máris társalgásba elegyedni velük. Közelebbről megnézve az öltözéke sem a legújabb divat szerinti, nem csak a nyelvhasználata, viszont nem néz olyan gyanakodva a lányokra, mint például a szemközti dámák, akik meglehetősen látványosan méregetik még mindig őket félig-meddig legyezőik mögé bújva, néha pedig legyezőik mögé bújva még össze is súgnak mindennek tetejébe. A keret egyébként mintha valamiféle hangszigetelésnek lenne alávetve, egyrészt remek az akusztikája, másrészt tompább a kintről behallatszó zaj, mint ahogy azt a folyosón hallani kívülállóként. Igaz, még ezen körülmények között sem hallja a keret lakója, mit motyog először Anna, főként, hogy amúgy is éppen egy írást méregetett abban a pillanatban, amit az asztaláról emelt maga elé. Az említett irományt azonban hamarosan le is teszi a kezét, mert vagy dolgozik vagy társalog, mindent egyszerre nem lehet.
- Jómagam nem igazán járok sehová. Ennyi munka mellett igazán nincs időm a szomszédos képkereteket látogatni, ráadásul egyik-másikba olyan érzés átjutni, mintha valami kezdetleges zsupszkulcsot használnék, azokat pedig sosem bírta a gyomrom - sóhajt egyet homlokát ráncolva, majd feltolja a helyére orra hegyére csúszott szemüvegét.
- Karl Adam von Hexenberg, mágiaügyi miniszter. Azt hiszem, a képkeret alatt is ez áll, bár innen nehezen állapítható meg. Pardon, néhai miniszter. Az első világháború idején voltam hivatalban - válaszolja Annamária kérdésére. Az asztalról most egy pergament emel fel, és pillant bele, mert a munka mégsem állhat meg amiatt, hogy nincs egyedül a vásznon.
- Szemközt a társalkodónők portréja található, jobbra egy elődöm, aki nehezen viseli, hogy a feleségét nem festették mellé, így mostanság túl sűrűn önt fel a garatra, balra pedig egy udvari bolond. A rendszert nem értem, de állítólag őt egyébként is hely szűkében helyezték ide - ad készségesen további információkat a lányoknak, hogy tudják, mire is számítsanak, ha továbbindulnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A néhai mágiaügyi miniszter készségesen válaszol az őt érintő kérdésekre, még néhány, szerinte létfontosságú információt is megoszt a szomszédos képekről, majd ismét belemerül tetemes mennyiségű olvasmányába. Talán, ha hallaná, miről is beszélnek a lányok, tudna még mondani ezt-azt, ami hasznukra válna esetleg, de még csak nem is hallgatózik, hiszen az nem illendő. Kitartóan forgatja az előtte heverő papírokat, időnként fel is jegyez valamit tollát tintába mártva, mindössze az nem kerüli el a figyelmét, hogy eldöntik, hogy a bolond irányába akkor nem.
- Pedig igazán jó szándékú a bolond. Már bocsánat, hogy beleszólok, csak véletlenül meghallottam. Tudják, nagyon jó itt az akusztika, remekül sikerült vászonra vinni az irodámat - kotnyeleskedik kicsit az öregúr váratlanul felpillantva, és ismét le is teszi a papírjait, sőt, felkel az asztalától.
- Viszont az elődöm talán inkább hasznukra lehet, ha már őt választották. Egy időben azzal próbált bosszantani, hogy neki több portréja is van az épületben, talán sikerül hazatalálniuk a hölgyeknek a saját vásznukra - kedélyesen mosolyog szavai mellé, és asztalától felkelve már terelgeti is a lányokat a keret irányába, hiszen a saját vásznát csak ismeri, tudja, merre kell indulni. Kissé mintha zavarná is, hogy nem igazán tudna segíteni, de majd a szomszéd, ő többet tud, nagyobb hasznukra lesz, ő meg nyugodtan dolgozhat tovább.  
- Isten velük, hölgyek. Sok szerencsét - kívánja épp mielőtt még beszippantaná őket a vászon és a keret közötti vékony rés és olyan élményben lehet részük, akárha feje tetejére állt volna a világ. Egy kis szédülés esedékes, de nem szükségszerű mellékhatás, akárcsak a gyomortartalom felkavarodása, viszont a csuklások által félbeszakított furcsa dünnyögés már kevésbé lehet a rövidke út eredménye. A hang forrását egész hamar felfedezhetik. Magas, kopaszodó úriember szépen pödört bajusszal, nyakkendője félrecsúszott, inge könyékig feltűrve, mellénye rosszul gombolva, és nem csak a dünnyögés, de tekintete és a kezében árválkodó pohár is arról árulkodik, hogy bizony szépen megitta a mai adagot is. Vagy annál is többet.
- Júlia? Hikk... maguk nem Júlia. Egyik se... hikk... kihez van szerencsém? - kérdezi csalódottan, majd megemeli a poharát, kiissza a maradékot, aztán unottan kezdi lóbálni a karját, miközben ismét a lányokra néz.
- Nem hoznának nekem a hölgyek még egy kis bort, hikk, tudják, a szerzetestől... Még nem a legfinomabb a muskotály, hikk, de már... hozzanak maguknak is - kissé nehezen érteni, mit is mond, nem csak azért, mert folyamatosan csuklik, de össze is folynak kissé a végére a szavai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Szombat Anna és Rozsos Annamária

A szomszédos festmény lakója lehet segítőkész és tudhat sokat a kastély festményei közötti átjárásról, ám már első ránézésre is megállapítható róla, hogy sajnos nincs abban az állapotban, hogy a lányok igazán hasznát vehetnék. - Infó? Hikk... nem beszélnének a hölgyek magyarul? Hikk... vagy akár németül. Ez a mai modern nyelv... hikk... a magyar nyelv megszény...szégyen... megszégyenítése - panaszkodik festményhősünk két viszonylag sűrű csuklás közepette, majd szájához emeli poharát és kihörpinti belőle az utolsó korty innivalót is, azaz majdnem az utolsót. Fél kortyocskányi még ott lötyög az öblös pohár alján, ezzel azonban már szomorúságára nem boldogul, hiába forgatja körbe a poharat. Annamária hangjára késve is reagál, miután nagyon koncentrálva igyekszik meginni azt a néhány cseppet, az azonban minduntalan makacsul visszatér a pohár aljába. Enyhén még keresztbe is áll a szeme a nagy próbálkozástól, amikor feltekint, majd leengedi poharát és vonásait rendezve néz a lányra.
- Ó, pardon. Be sem mutatkoztam, hikk, pedig úgy volna illendő, hikk, ha már a hölgyek benéztek hozzám. Weisz Ferdinánd, szolgálatukra - biccent feléjük, felkelni és meghajolni már sokkalta nagyobb kihívásnak tűnik, amire inkább nem vállalkozna ingadozó egyensúlyával. Már így is forog vele kissé a szoba.
- A barát... hol is... hol is... - gondolkodik hangosan. Poharát letéve állába támasztja a tenyerét és ősz szálakkal tarkított szakállát simogatva töpreng, hol is lakik a barát. Régen járt arra, de szerencsére mindig van néhány ide-oda mászkáló, kilóméterhiányos portréalak, aki van oly szíves, hogy hozzon neki innivalót.
- Ha jól emlékszem, úgy három festménnyel... hikk... van odébb a szemközti falon. De... hikk... lehet, hogy néggyel. Kettővel... igen, kettővel odébb a virágos rétről... hikk... közvetlen átjárás van, ha jól emlékszem. Bár a kutyával érdemes vigyázni, hikk. A kisasszonyok honnan jöttek? - kérdezi, ha már megadta a szerinte szükségesnek vélt információkat, és már ösztönösen emeli szájához a poharat, hogy a következő pillanatban fáradt sóhajjal vegye tudomásul innivalója gyakorlatilag teljes hiányát.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A két Anna

A festmény lakója, melynek vásznán a lányok éppen foglalják a helyet láthatóan nem túl nagy örömükre, bemutatkozik némi panaszkodással körítve, mert ez a mai modern magyar nyelv, amit állandóan hall a kereten túli világból nem igazán tetszik neki.
- Anna és... hikk, Anna kisasszonyok. Maguk... hikk, nem találkoztunk még, melyik folyosón vannak? - kérdezi érdeklődve. El van ázva rendesen, ez viszont még nem jelenti, hogy a modora is elúszott vele, hiszen éppen meglepően jól nevelt módon igyekszik társalogni. A végeredmény persze inkább nevetséges, meg sírságos is egyben, végtére is tessék csak ránézni, mindjárt lecsúszik a fotelből és többet csuklik lassan, mint amennyit beszél. Meglóbálja még egyszer a poharát, aztán elkerekednek a szemei. Ilyet se hallott még, hogy valaki ne legyen festve és mégis a vásznon őgyeleg. Bajsza végét kezdi mutató és hüvelykujjával simogatni, mintha az aztán segítene megérteni az eseményeket, de csöppet sem lesz okosabb, ezt a szemében még mindig ott ülő értetlenség is határozottan alátámasztja.
- Nem festve... nem festve - mondogatja maga elé, sokat nem segítve ezzel, időközben azonban, amíg ő eme gordiuszi csomóval is felérő fejtörő megoldásán töpreng, a folyosó másik végén kifulladva bukkan fel minden baj forrása. Menten orra is bukik ma már ki tudja hányadik alkalommal, olyan nagyon siet, ezúttal azonban a táskája legalább már nincs vele, hogy annak tartalmát is szedegetnie kellene. Először a szomszédos festmény előtt áll meg, elkeseredetten pislog körbe, hová tűnhettek a lányok, hiszen ő mondta, hogy várjanak itt, aztán szerencsére megpillantja őket a szomszédos vásznon. Hangját ugyan nem hallani a folyosó zajában, de arcán is látni, hogy kissé megnyugszik, sóhajából is bizonyára ez szűrődne le, ha nem harsognák túl nevükhöz híven a portrék. Tesz még egy lépést és miközben fél kezét torka elé tartva igyekszik összeszedni minden maradék hangját, másik kezével heves kalimpálásba kezd a kép előtt.
- Óóó... megfesti az én Júliámat? - csillan fel a kép lakójának szeme, amint meglátja, még csuklani is elfeledkezik, nemhogy a lányok jelenlétéről. Imbolyogva próbál felállni, a nemleges fejrázás láttán viszont hangos, lemondó sóhajjal huppan vissza karosszékébe.
- Hát már sosem fogják megfesteni? Bort ide - merül bele léte jelenlegi legnagyobb drámájába, már nem is figyelve a frissen kapott látogatóra, aki továbbra is hevesen kalimpál, sőt, inkább már integet.
- Túl nagy a zaj. ÁVT terem... - igyekszik túlkiabálni a hangzavart, majd hirtelen már két kézzel kezd kalimpálni, mint aki éppen nagyon le akar törölni egy táblát, olyan mozdulatokat téve.
- Nagyok folyosója - javítja ki saját magát újragondolva a lehetőségeket, hiszen a banya is, a dámák is zavaró jelenségek, szerinte, de legalább célt nevez meg, aztán már rohan is tovább, miután felfele mutogatva még egyszer megismétli a helyszínt. Itt azért csak nem hagyja őket, ha már az ő hibája, hogy ideiglenesen vászonra kerültek, csak a probléma megoldásához meg előbb ahhoz csend kell, meg a táskája, ami nincs nála.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egy magas, nyurga alkatú, szemüveges felügyelő tűnik fel a folyosón, nem túlzottan messze a két diáktól. Mintha beszélgetést hallott volna, ezért most nagyon fülel. Szeretne végre elkapni valakit, mert ha már büntetést nem is adhat, idézést igen, ami gyakorlatilag egy és ugyanaz, hiszen az ő jóvoltából és szemfülességéből adódóan megkapják a diákok, ami jár nekik. Az nem annyira izgatja, hogy a feletteseitől elismerést kapjon, számára az indítékok teljesen másfélék.... Ő csak szeretné, ha végre minden szabálytalankodó megkapná azt, ami jár.
Nem látja meg a két diákot, bár körültekintően benéz a kisebb zugokba és az ablaknyílásokba is, mert egészen biztos benne, hogy hangokat hallott. Tisztában van vele, hogy a szabálytalankodó diákok most körültekintőbbek, ráadásul a helyismeret is az ő kezükre játszik. Szerencsére már nem sokáig, ugyanis minden egyes felügyelő nagy erőkkel dolgozik azon, hogy minden titkos kis járatot, szobát, minden egyes helyet ahol elrejtőzhetnének, felderítsenek. A számok egyébként is a felügyelők mellett szólnak, hiszen húszan vannak a magasabb beosztású öt felügyelővel együtt éppen a kastélyban, ráadásul a prefektusok és a tanárok is járőröznek. Szinte nincsen olyan szeglete a kastélynak, amely ne lenne megfigyelés alatt, így Elena és Richárd igazán szerencsés, hogy sikerült elbújniuk. Egyelőre, legalábbis.
A felügyelő határozott léptei egyre közelebb koppannak a két diákhoz, a hangjuk vészesen erősödik, ahogy a férfi közeledik a két diák búvóhelye felé... Talán mégsem volt olyan okos ötlet idekint mászkálniuk?
Ekkor azonban egy zaj a folyosó másik feléről megmenti őket. Feltehetően leesett valami. Talán egy másik szabálytalankodó diák vert le valamit izgalmában? Rohan, hogy kiderítse. Elenáéknak szerencséjük volt, azonban tudjuk, hogy a szerencse forgandó, így talán jobban tennék, hogyha gyorsan egy biztosabb helyet keresnének maguknak, mondjuk az ágyikójukban. Igen, mindenki külön-külön, a saját ágyában, egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- You are just too good to be true...I can't take my eyes off of you
You'd be like heaven... - Lágyan dúdolva, behunyt szemmel libben végig a folyosókon, fodrozó lila ruhája pedig hűségesen suhan utána a levegőben - nem okoz neki gondot mikor megpördül-megfordul, felugrik, átugrik, épp hogy csak az ablakon ki nem.
- to...touch. - Leheli átszellemülten abban a pillanatban, mikor megtorpan egy folyosó szélén és óvatosan behúzódik a fal mögé. Nyúlánk ujjait a hideg kőre fonja, miközben olyan óvatosan húzza össze magát, ahogy egy szelíd, de végzetesen kíváncsi növényevő tenné, ha megijed - csak vörösesbarna, nagy fürtökben aláomló göndör haja és az amögött pislogó boldog, világos szemek látszanak. Alastair ekkor már szótlanul, kinyújtott kézzel áll - Lili pedig az évfolyamtársa legutóbbi mondatára figyelt fel.
- Mi?! - Sikkant fel rettentő halkan, meglepettségében formás szája elé kapva kezeit.
- There are no words left to speak... - Mikor újra felhangzik a fejében a harsona, az felhőtlen érzés még küzd benne és önkívületben folytatja a dalszöveget. Aztán tesz néhány tétova lépést a többiek háta mögött, mert a józan esze nem tudja hidegen hagyni a helyzetet. Túl egyértelmű.
Segítenem kell.
De Lili nemcsak a lányt ismeri (bár a nevét nem tudja), nála sokkal jobban a vele szemben álló férfit. Tagadhatatlan, hogy nem nézte jó szemmel a tanárváltást, nem kellett ugyanis illúziómágiát tanulnia ahhoz, hogy elvarázsolja őt Mr Magnus magas termete és férfias eleganciája.
Lilit tulajdonképpen a tanári kar férfiállományának döbbenetes része elvarázsolta.
Beleharap a dús ajkába, mely emiatt azonnal megtelik bő vérrel - mit tegyen? Még soha nem volt ilyen helyzetben. A gyomrából feltörekvő, buzgó kiáltás emeli a karját is, miközben merev lábakkal áll a földön.
Csak az jár a fejében, hogy nem lenne igazi bagolyköves diák, ha inába szállna a bátorsága. Itt ő most egy bűntény szemtanúja. Ha elszalasztja, hogy megpróbálja megakadályozni a dolgot, talán soha nem bocsátana meg magának.
- BŰNÖZŐ! KAPJÁK EL! - Sikítja őrületesen magas hangon, miközben remegő kezekkel Alastairra mutogat.
- AKADÁLYOZZÁK MEG! DEALER! DEALER! DROGOT ÁRUL! - Itt van annyi lélekjelenléte, hogy levegye a pillantását a tanárról, hogy a lányra nézzen, pánikszerűen kitágult szemeivel azt üvöltve: FUSS.
Ez olyannyira hatékony, hogy végül ő maga kezd futni a lépcsőn felfelé, célba véve egy közeli rejtekajtót.
Fut, fut, egyenesen az oltalmazó tanári szobába. Üvöltve.
'SEGÍTSÉG'

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- And I thank God I'm alive! - Kiáltja eszeveszetten kitágult szemekkel a Bogyólány szeme közé nézve, mikor az megragadja a csuklóját. Még a lépcsőn tetején állnak, három lépésnyire a rejtekajtótól. Az érintéstől úgy látszik kicsit megnyugszik - megáll. Tekintetét sebesen, majd fokozatosan lassulva váltogatja Alastair és az évfolyamtársa között, miközben az agya bootol. Hosszú másodpercek kérdése és lassan megpróbálja összerakni a fejleményeket; ajka enyhén kinyílik és lebiggyed a hihetetlen erőfeszítésben, aztán a sok göndör fürt ide-oda libben, ahogy lassan elkezdi megrázni a fejét. Hátrálni kezd.
- Mi? - Hangzik kurtán a következtetés, magas, elámult hangon, elhalkulva a meglepettségtől. Amilyen lassan hátrált, most olyan gyorsan ugrik újra Boróka elé és ezúttal ő ragadja meg, de nem a csuklóját, hanem az alkarját. Szemében féltő aggodalom ül.
- MI?! Ne higgy neki! Te is benne vagy?! - Ezt már egészen biztos, hogy Alastair is hallja a lépcső alján...a legközelebbi folyosón egy tilosban settenkedő diák ijedten ugrik egy páncél mögé. Lili ekkor valami furcsa, nyüszítő hangot hallat, majd újra a tanárra néz. Aztán a rejtekajtóra. Hiányzik neki Magnus. Vagy egy másik erős férfitanár, aki most biztos megvédené őket.
Következő szavait, mintha egy zavarodotthoz beszélne, olyan szépen, gondosan artikulálva, lassan formálja Borókának, hogy szent meggyőződése szerint ennek segítenie kell, hogy a dolgok újra az ő irányítása alá kerüljenek. Észhez kell térítenie a lányt. A harc még nem ért véget.
- A drog rossz. (Értem?) Te ennél többet érsz. Abba kell ezt hagynod. Gyere velem! - Ekkor finoman ráncigálni kezdi a lányt. Hogy a társának legyen elég ideje feldolgozni ezeket a számára nyilvánvalóan fantasztikus és újszerű, prófétai gondolatokat, melyek egy teljesen más, megvilágosult világot hoztak el neki, Lili nagyot nyelve, bátran odavakkant Alastairnak is.
- Meg se próbálja! Én nem az a fajta vagyok! Jelenteni fogjuk magát! Az apjának is! Ismerem! - Csak szeretné. Can't keep my eyes off of you...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mikor Alastair hozzáér, megdermed, majd kivörösödött arccal úgy néz fel rá, mintha egy óriási pofont kapott volna. Szemeiben nyomban könnyek gyűlnek...majd a karján lévő hatalmas, idegen kézre néz és nyomban elengedi Borit, hogy ijedtségét teljes felháborodássá alakítva pánikszerűen ráordítson a férfira.
- ÁÁÁÁ! - Á. Ezután megint nyüszít egyet és miközben mellkasa hevesen mozog fel-le, tágra nyílt szemekkel próbál kibújni a kéz alól - mindez ugrálással és forgással jár, még akkor is, ha Alastair készségesen hajlandó elengedi őt. Sokáig érzi még az érintését. Először úgy tűnik, hogy a többiek következő mondatainak nem is nagyon sikerül áthatolniuk Lili csodálatosan fel-le táncoló barna fürtjeinek védővonalán, hogy elérjék az agyát.
Megtört. Nem számított ilyen durva, lehengerlő támadásra. Leteperték. Minden ellenállását megszüntették egyetlen egy erős, határozott érintéssel. Még túl nagy a sokk, hogy Lili mindennek meglássa a mélyebb értelmét, a szövődő érzelmeket, Alastair nyilvánvaló szimpátiáját, így egyelőre csak próbál nem csak a sértettségére gondolni, mert akkor bizony elsírja magát. És emellett rettentően mérges, természetesen.
- Ne nyúljon hozzám többet...! - Mondja dobbantva egyet egy 19. századi kishölgy tökéletesen élethű, ártatlan mozdulataival.
- Megengedi, hogy feljelentsem...? - Miféle ármány ez? Ámítás? Trükk? Mindenesetre a gondolat, hogy találkozhat Magnussal, méghozzá egy ilyen fontos ügyben, mosolyt csal dühödt arcára. Merev arcizmai ellágyulnak.
- Fogom is. - Mondja fontoskodva, felhúzott orral. Most aztán megleckéztette.
- Miféle félreértés? Mesélj el mindent... - Egy pletykára éhes kamaszlány lelkesedésével Borihoz fordul. Izgatottan össze is húzza a vállait, hogy tapsoljon pár picit. A dobozra, amit Alastair mutat felé, gyanakodva és undorodva néz.
- Elmondhatod akkor is, mikor ő nem hallja. - Suttogja bizalmasan, fényesen csillogó szemekkel Bogyó felé, miközben fejével Junior Magnus felé biccent. Nyilvánvalóan nem fogadta még el a tényt, hogy egyesek nem árulnak rosszaságokat.