Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Van abban valami rendkívül mulatságos, mikor egy lány cipel egy kétszer akkora bőröndöt, mint amekkorát illő lenne. Igen, történetesen a talaj felszínét kapargatom, ami a magasságom illeti, és a bőrönd is kezd egyre nehezebb és nehezebb lenni.
Persze akár gondolhatnám azt is, hogy Milán megint ráült, de tudom, az vallási képtelenség, mivel benne nincs meg az a hülyeség, ami engem ideszáműzött. És igen, idilli életem fekete foltjának találom ezt az amúgy impozánsnak tűnő helyet.
Mióta csak az eszem tudom, számomra a táncon kívül semmi más nem számított, és igen... fergeteges voltam, ezt minden önfényezés nélkül mondhatom, hisz az otthoni szobámat díszíztő trófeák, érmek is ezt bizonyítják, azokat meg nem osztogatják csak úgy. A másik meg, hogy tettem is azért, hogy mindezt elmondhassam magamról, ami némileg a külsőmön is meglátszik, sprotosabb, izmosabb vagyok a korosztályom béli lányoknál, ami a rengeteg futásnak, gimnasztikának, és magának az életvitelemnek köszönhető.
Felvágni viszont nem fogok vele, nem is mutogatom, aki észre akarja venni, az észre is fogja.
Gyorsan szorítok picit a copfomon, nem mintha az annyit javíthatna az amúgy is szélfútta külsőmön, aztán nem kis hezitálás után, nyitom ki a nagy ajtót, hogy belépjek személyes börtönömbe.
Nem nézek körbe, nem érdekel, hol vagyok, kik vannak még itt, mit csinálnak, jelenleg duzzogok. Vagyis nem... ez több holmi duzzogásnál, ez olyan szörnyű dolog, ami ellen nem tudok tenni, kevés vagyok hozzá.
Ha csak belegondolok abba, hogy a pécsi művészeti suliban is lehetnék - ahová egyébként be is kerültem volna, ha nem jön közbe ez az... izé -, ökölbe szorul a kezem.
Aztán mégis körbe nézek, de az a fintor az arcomon nem akar megszűnni. Nem értem, miért én. Vannak még öten a családban rajtam kívül, miért rajtam jött ki ez a furcsa izé? A szülők sem értik, senki sem érti, hisz ilyesmi a Sólyomfi családban még nem fordult elő.
De nem én lennék Hell, ha nem venném rá magam arra, hogy legalább a kínálkozó lehetőségeket lássam a helyben, ha mást nem is, csak öt évet kell itt lehúznom, aztán a magam ura leszek... nem olyan hosszú idő az...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kedvem nem lett jobb, sőt, de legalább két lány szóba is elegyedett velem, legalább is addig, míg nem közöltem velük, én már pedig valami Rellonban fogok kikötni reményeim szerint.
Na, ezen cseppet meglepődtem, mert mindkét delikvens két pillanat váltott át közvetlenből távolságtartóvá. Csak vállat vonok, mondván, fogalmam sincs, mi bajuk van ezzel, de majd elmúlik.
Igen, tisztában vagyok vele, hogy nekem most itt kell állni, és várni a csodára, vagy legalább valakire, aki jön és felkarolva mutatja az én sárga köves utamat, de a helyzet az, hogy erre marhára nem érek rá. Fáradt vagyok és éhes, a feszültség, meg a hiszti, amit levágtam otthon teljesen kicsinált. Főleg mert nem szoktam. Tényleg messze áll tőlem, hogy kivágjam a hepajt, de úgy gondolom, ha valami teljesen felforgatja az életem, ez a legkevesebb, amihez jogom van, na mindegy.
Meg is érkezik a csoda, egy szőke lány személyében, akiről csak azért merem feltételezni, hogy művészjellem, mert olyan nagy mappát cipel, amit Kolos szokott.
Biccentek ugyan, de még ha csak egy kicsit is, felvonom a szemöldököm, hisz a nevem nem olyan nehezen megjegyezhető, konkrétan, minden harmadik szaladgáló lány Helena, legalább is felénk, talán ezért sem vagyok képes teljesen egyedinek érezni magam, hiába tudom, belőlem nincs több.
- Helena... de jó lesz az Hellnek is, mindenki így hív - vonok vállat, aztán erőt véve magamon, újra megragadom a bőröndöm, mert csak nem fogunk itt ácsorogni.
A kérdést hallva, viszont rávigyorgok a felsőbb éves lányra, mert nem ez a szöveg már nem hat rám.
- Még a serdülőkort se értem el, látod? Egyetlen ragyám sincs... nem hinném, hogy egy aprócska grimasz akkora kárt tenne benne, és amúgy is, holnapra elmúlik - veszem fel közben a dzsekim, hogy azt mégse kelljen kézben cipelnem.
- Figyu, miért van az, ha közlöm valakivel, Rellonos vagyok, az olyan gyorsan szelel el, mintha legalább is azt mondtam volna, a keresztapa bérence vagyok? - nézek fel rá értetlenül, mert igen, ez határozottan furdalja a kíváncsibb oldalam, közben meg már indulásra készen vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tény. Piszok rossz dolog egy tök új helyen olyan egyedül lenni, ahogy az embernek csak a kis ujja szokott, viszont az is vitathatatlan, hogy én ebből sose csináltam problémát.
Nem, nem vagyok olyan, mint az állítólagos háztársaim, nekem nem megváltás az egyedüllét, sőt ép ellenkezője, csupán én teszek róla, hogy ez az állapot ne maradjon sokáig.
Végtére is.. ez egy iskola, még ha furcsa dolgokat is tanulnak, még ha a pálcámmal nem sok mindent tudok kezdeni, sőt még akkor is, ha felsikítok, ha egy festmény rám förmed. Ezeket mind mind meg lehet szokni. Azt már kevésbé, hogy ahhoz, hogy idekerüljek a saját álmomról kellett lemondanom, ráadásul kész akarva, de idővel tudom, hogy még ezzel is meg fogok barátkozni. Sőt, az idő itt bármiben segítségemre lehet, ha okosan játszok azokkal a bizonyos lapokkal.
Most viszont nincs kedvem játszani, sem a lapokat nézegetni, a lehetőségeimet átrágni. Éhes vagyok. Korog a gyomrom, így miután Sára megmutatott pár fontos helyet, köztük  a konyhát is, el is masírozok odáig.
Immár átöltözve, megfelelve a szabályoknak, talárban, ami meg kell mondjam, nem kimondottan tetszik, de egyelőre nem vagyok abban a helyzetben, hogy reklamálhassak, szóval csak csendben lenyelem a békát.
Azért némi útbaigazításra mégis szükségem lesz, lévén az épület hatalmas, én meg mint kiderült, már az első adandó alkalommal rossz irányba mentem, de a végkifejleten ez mit sem változtat.
Elérek a kitűzött célig, és kinyitva a hely ajtaját, földbe gyökeredzik a lábam, sőt még egy apró sikkantáshoz hasonló valami is kicsúszik a számon, lévén nem gyakran látok ilyen förmedvényeket.
- Csukd be az ajtót, bejön a hideg - morran rám az egyik, és itt görbüljek meg, ha nem egyenesen a szemembe néz. Persze én honnan is tudhatnám, hogy ezeknek a manóknak ez a dolguk, és itt természetes a látványuk.
Eleget teszek a kérésének, de az ajtónak passzírozom magam, azt latolgatva, talán annyira nem is vagyok éhes... a szemeim viszont le nem tudom venni róluk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem, ez nem volt életem legjobb ötlete, ezek a förmedvények meg úgy bámulnak rám, ahogy feltételezem én rájuk, ami még ijesztőbbé teszi őket.
Oké, senki ne mondja azt, hogy nem rezel be, ha életében először lát ilyesmit, pedig Isten látja lelkem, nem vagyok az az ijedős fajta. Nyugodt szívvel védem meg magam, meg azokat, akik fontosak, és igen, konkrétan ugrottam kútba is már valaki miatt.
De itt minden az újdonság varázsként hat rám, így cseppet sem csoda, hogy így reagálok. Legalább nálam nem a támadó üzemmód lép érvénybe, ahogy az sokan másoknál szokott lenni.
Nem tűnik úgy, hogy én akár megmoccanni is szeretnék, pedig valahogy kéne, de amíg az a horgas orrú valami így bámul rám, én képtelen vagyok bármit is cselekedni.
A problémám viszont szűnni látszik, mikor valaki - más lehetősége nem lévén - ajtóstul toloncol arrébb, mondván, nem sajátíthatom ki magamnak  a helyet, mai azért szörnyű. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy vad idegenekkel osztozzak bármin is, bár ezt jobb, ha meg is tartom magamnak.
- Most, hogy ilyen kedvesen kéred - azért némi szarkazmust csak megengedek magamnak, ahogy szóhoz jutok. Tojok arra, hogy az illető idősebb nálam, ez valamiért sose foglalkoztatott túlzottan. Most is, még a szemem is megforgatom, pedig azt hittem, erről már leszoktam.
- Rá van írva a homlokomra, vagy mi? - ráncolom össze az előbb említett testrészem, mivel fogalmam sincs, honnan vágja le azt mindenki ilyen hamar. Ami persze nem baj, legalább ezt a röpke infót megspórolhatom, mert nem szeretem amúgy feleslegesen járatni a szám. A bátyáim szerint ez egy jó tulajdonságom.
- Persze, hogy berezeltem, még sose láttam... - döntöm oldalra a fejem, és összevont szemöldökkel kezdem vizslatni a lényeket, de semmi nem jut eszembe, amihez hasonlítani tudnám őket.
- Tulajdonképp mik ezek? - pislogok fel a srácra, lévén magasabb nálam, ami nem csoda, hisz tényleg alig nőttem ki a földből, de legalább egyszerűen találok magamra való cipőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Azért nem vagyok vak, látom rajta, hogy kedve engem pátyolgatni egyáltalán nincs, így hát erőmhöz mérten igyekszem megkönnyíteni a dolgát. Persze csak pár ezer kérdésem van így jelenleg, de elnapolom őket, hisz előbb utóbb úgyis rájövök a dolgokra magamtól is, és legalább ő is előbb leléphet.
- Nézd... nem kell ám jó pofiznod, csak azért, hogy jó benyomást kelts, vagy mit tudom én... én nem várom el, hogy megjátszd magad, csak hogy én jobban érezzem magam - közlöm vele vállat vonva, aztán hagyom, had lásson a monológom mögé, mait akar. Én se tudok mással takaródzni, mint amit látok. Márpedig most azt látom, hogy meg kell erőltetnie magát azért, hogy egy bizonyos hatást keltsen, én meg valamiért nem bírom, ha valakinek kényelmetlen a közelemben lennie. Már pedig, ha az ember nem lehet saját maga, az már eleve rossz dolog, nem?
- Nem bizony - mosolyodok el, és tényleg megjegyzem, hogy a rellonos már pedig szólt előre. Majd ha ráncos leszek, eszembe jutottam, hogy valamilyen módon közöljem vele, igaza volt. Mondjuk remélem, erre nem mostanában kerül sor. Közben meg el is indulunk, aminek nagyon örülök, mert így esélyesebb, hogy hamarosan ágyba kerülök.
Furcsa, de sanszos, hogy le kell mondanom a napirendemről, pedig már annyira berögződött, de majd csak megszokom, fő a pozitivitás, nem?
- Hmmm... miféle sztereotípiák? - persze, hogy érdekel, így magam mellett húzva a bőröndöm, nézek fel a lányra, hátha elcsepegtet még valami infót.
- Nos igen, így elsőre semmi bizalomgerjesztő nincs benne. Az utóbbit tekintve meg... nos, ilyen emberek mindenhol vannak, csak lehet nem átkozódnak, hanem adnak egy ballost, vagy mit tudom én. Persze, sose fogom megérteni, miért ilyenek, vagy miért jó nekik, de amíg én nem látom kárát... - vonok vállat, amolyan " had szóljon" feelinggel. Nem szokásom ítélkezni, ezt valahogy kinevelték belőlem, azt meg belém, hogy olykor jobb megtartani a véleményem, de a szőkeség csak nem fog begurulni.
- Na, ez legalább egy kicsit megnyugtat - kuncogok halkan, majd mikor megkordul a gyomrom, a hasamra téve a kezem, pislogok fel a kísérőmre.
- Nem kajálhatnánk valahol? Mióta feltettek a vonatra egy falatot se ettem - jó tudom, nem szabad nyávogni, nem is azt teszem, de tény, ennél éhesebb már nehezen lehetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem, nem érdekel, hogy ma egész nap trágya idő volt... van. Vannak dolgok, amikről akkor sem fogok lemondani, ha egy vad idegen, rácsok nélküli börtönbe kényszerültem.
Ilyen többek közt a futás is, hisz nekem fontos, hogy megőrizzem a kondim. Sejtem, azért, mert még csak fel se fogtam azt, ami velem történt, vagy mert még mindig duzzogok, de ez most mit sem számít.
Mióta itt vagyok, először érzem azt, hogy maradt még valami abból, ami voltam, van valami, ami az enyém és amit még uralni is tudok. Most csak én vagyok, meg a szél, meg a lábaim, miknek dobogásából még most is kihallom kedvenc zeném ütemét.
Nem hiába, ha az ember lánya dobol meg táncol, ez oly' mértékben az élete részévé válik, hogy már-már mindenhol, mindenben meghallja a zenét, és ez jó... megnyugtat.
Valami udvarhoz érek, fogalmam sincs, mi a hely, sejtem pár órával ezelőtt is csak elfutottam mellette, de már nyomasztottak a falak, kellett a mozgás, mert kezdtem egyre rosszabbul érezni magam.
Most viszont megállok, és az egyik padhoz érve, jobb lábam felteszem rá, hogy szorosabbra kössem a cipőm fűzőjét, megigazítom a fejemen a kapucnit, hogy azért valamit lássak is ki belőle, majd a kis táskámból előkotrom a teát.
Szuszogok, elfáradtam, de jól érzem magam, és szerintem ez a legfontosabb. Az sem érdekel túlzottan, hogy bár csak csöpög az eső, az én pulcsim már csurom víz, hogy megizzadtam, ezt mind megszoktam az idők alatt.
Körbe nézek, mert jó lenne megjegyezni a helyeket, bár hallottam, annyi van, hogy az már-már képtelenség. Ezt a szót viszont nem ismerem, számomra nincs olyan, hogy lehetetlen. Ha valamit nagyon szeretnék, azért addig küzdök, amíg meg nem valósul, és igen, sokszor vagyok annyira makacs, hogy ne hagyjam, hogy más befolyásoljon.
Egyelőre ugyan nem tudom, mit kezdjek magammal ezen a helyen, mindenképp meg kell ismernem, meg az okot is, ami miatt idekerültem, ami bennem van.
Sóhajtok, mert előre tudom, ez nem lesz könnyű menet, de ritkán riadok vissza bármitől is, kellenek a kihívások, s jelenleg ezt tartom az egyik legnagyobbnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csak egy lista. Egy mérhetetlenül hosszú lista arról, mit kéne nekem tudnom, s mivel kellő alaptudás híján, ez nem jött össze - lévén a családban varázsló sincs -, megint csak magamra számíthatok.
Az idők során ezt megszoktam, négy fiú testvér mellett volt időm hozzászokni, hogy a segítőkészség van mikor hiánycikknek számít. Nem is okoz ez problémát.
Az már inkább, hogy megtaláljam a könyvtárat, de ahogy hozzájutok a kávémhoz, az agyműködésem is beindul, pár korty után, már beugrik, hogy valahol az első emeleten lesz.
Nem értem, miért van minden fontos hely olyan messze, bár tudom, ez nézőpont kérdése. Annál a helynél, ahol én leledzek, nincs lejjebb, és ez így igaz. A pince... az a pince... megbarátkoztam vele, mert nem volt más választásom, de ha tehetem, szökök is el onnan.
Valahogy nincs meg az az érzés, hogy én odavaló vagyok, főleg mióta volt szerencsém futólag megpillantani pár nehéz eset háztársamat. Tudom, tudom az idő..., de valahogy nem bírom leküzdeni azt a keserű érzést, ami folyton bennem lappang.
Megvolt az életem, megvoltak a terveim, az eredményeim, a családom és az álmaim... nagy álmok, mikben hittem, és úgy gondoltam, nincs az a természeti erő, mai eltántoríthatna attól, hogy végig is érjem az ahhoz vezető utat.
Néhány serleg meg érem most is a szobámban lappang, valahogy úgy éreztem, el kell hoznom, nem hagyhatom, hogy az itteni közeg belem sulykolja, nem érek semmit, mert ez nincs így.
Meg tudnám mutatni, az én tehetségem, miben rejlik, de az itteniek nem vevők arra az életformára, ahogy azt sikerült leszűrnöm.
Ezzel nincs is gond, hisz én se azért táncoltam... táncolok, hogy mindenki lássa, milyen jó vagyok benne, sose ez volt az elsődleges, és az edzőm szerint ép ezért értem el azt, amit. Nekem a tánc nem hobbi, vagy ugródeszka a siker felé, a tánc minden, ami én vagyok. Egyedül úgy vagyok képes kifejezni magam, ami itt elég nagy hátrány.
Megrázom a fejem, és még egy pillantást vetve a listára, lépek be a könyvek útvesztőjébe, mert ez tényleg az. Elég csak megállnom az ajtó előtt, hogy lesápadjak a látszólag véget nem érő polcok láttán, de aztán csak erőt veszek magamon, és elindulok az egyik sorban, hisz ha szerencsém lesz, estig az összes könyv meglesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Na szóval, van ez a hely, meg vagyok én, aki sose volt még ezen a helyen, sőt még hasonlón se, de szerintem ezzel jobb, ha nem büszkélkedek. És most nyert számomra értelmet az "elanyátlanodás"-nak nevezett életérzés. Valós. Ez tény, mert először érzem úgy, hogy tök jó lenne, ha itt lennének, vagy legalább Kolos, aki a könyvtárban szokott randizgatni - mi mást hihetnék, ha mindig ott lóg -, még az sem zavarna, ha szem forgatva közölné, mennyire műveletlen húga van, meg a többi, de végül segítene.
De most nincs senki, csak egy halom könyv, és sejtem, hiába kezdek el kutatni, egyikben sincs térkép, vagy valami útmutató, ami megmagyarázná, mit kell ilyen helyen tenni. Esküszöm, előbb vállalok be egy kínai kaját, pedig nem szeretem... nagyon nem.
Hamarosan megoldódik a problémám, mert valaki belém jön.... szó szerint. Csak egy nyögés szakad ki belőlem, ahogy a padlózaton találom magam. Az érzést megszoktam, és a szituáció is afféle deja vuként hat rám, Milán szokott ezzel bohóckodni, csak ő ezt az emberektől zsúfolt utcán is eljátssza. Amúgy köszönöm szépen, az én családom normális, csak ép fiatalabbik bátyámban kattant valami.
- Semmi gond - tornászom fel magam egy szökkenéssel, ami a tánc lévén rögzült be, és szerény véleményem szerint elég menő látványnak minősül.
- Hát öhm... először járok itt... nem nem itt... könyvtárban - vakargatom a tarkóm, pontosan olyan arckifejezést vágva, mint aki menten elszégyelli magát itt helyben.
- Úgyhogy akár segíthetnénk is egymáson, mit szólsz? - mert amúgy, ha tudnám mi merre, biztos örömmel a segítségére sietnék, ez nekem sose okozott problémát. Sejtem, azért, mert az illető eddig mindig viszonozta azt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tényleg nem újdonságok az ilyen merényletek számomra, meg vagyok edződve, és igen, tiszta büszke is vagyok magamra, és most először érzek hálát Milán irányába, mert valljuk be, nem sokat tett a jellemem fejlődése érdekében.
- Estem már nagyobbat... táncolok, az ilyen esetek számomra mindennaposak... voltak - az utolsó szócskát már csak halkan ejtem ki, s noha eddig vigyorogtam, ezzel is megnyugtatva az idősebb fiút, az a vigyor már csak óvatos mosollyá szelidül, de vállat vonok, hogy megmutassam, nem akkora cucc ám.
- Nem... nem rendes iskolába jártam, hanem művészetibe, ott meg inkább a készség fejlesztésre tesznek nagyobb hangsúlyt, persze az alapműveltséget belénk ütik, de nem olyan keményen... ott hat órából négy tánc volt - próbálom neki megmagyarázni, hogy nálam hogy is működött ez, legalább is addig, míg ide nem kerültem, és csak bízni tudok abban, meg is érti, mit hablatyolok itt össze neki.
- Ugyan, feltételezem, ha ezt a pályát választotta, számolt azzal is, hogy lesznek különösebb esetek, és te se tűnsz ám annyira vészesnek - vigyorgok rá, megnyugtatva, hogy biztos vannak nála szörnyűbb diákok is, még én is tudnék neki mutatni párat látásból.
- Azt nem, hogy halhatatlanok-e, de egyszer köss majd a lábukra egy cérnát.... mi mindig azzal "hülyültünk", marha menőn repültek - kuncogok halkan, ahogy eszembe jutnak a régi emlékek, nem is gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen jó lesz ezekre visszagondolni.
- Egyébként szerintem a páncéljuk lesz a ludas... mármint... azért sokkal keményebb és masszívabb, mint a többi rovaré, azért is nehéz őket összelapítani... gondolom - töprengek el, mert most, hogy ez a téma is terítékre került, engem is érdekelni kezdett. És nem... cseppet sem tartom furcsának ezt az egészet.
- Hát nulla éves kortól kéne feltornásznom magam, erre a szintre... mugliszármazású vagyok, otthon rajtam kívül egyetlen varázsló sincs, és hát... cseppet meg vagyok lőve ezzel a dologgal... oké, ne mondd el senkinek, de izé... én félek ettől - fogom suttogóra, és csak hadarni tudom a szavakat, mégis biztos vagyok benne, hogy a fiú megérti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

El nem tudom hinni, mibe vágtam bele már megint. Ez tipikus és jellemző is rám, csak máig nem tudok eldönteni, jó tulajdonságaim közé tartozik-e, vagy jobb lenne, ha leszoknék erről, amíg még ép és egészséges vagyok?
Úgy masírozok a seprűvel a kezemben, mintha világ életemben tartozékom lett volna, de ez ne tévesszen meg senkit, a gyomromban akkora gombóc van, hogy még.
Alapból nem tudom, mikor koppant akkorát a fejem, hogy leszólítsam Mihaelt, de nem is tudom, melyikünk lepődött meg jobban azon, hogy beleegyezett abba, hogy megmutassa, hogy ne essek le a seprűről rövid távon.
Jó, a fő cél nem ez, de én ennyivel is bőven megelégszem, sose voltam nagyra vágyó, az meg csak hab a tortán, hogy úgy kerültem be a kviddiccsapatba, hogy gőzöm nincs arról, mit kell ott csinálni, tehát nyugodt szívvel jelentem ki, hogy teljesen elment az eszem.
Ennek ellenére nem táncolok vissza, azt soha nem tenném, annál nagyobb a büszkeségem, így inkább várom meg, mi sül ki ebből az egészből.
Intek pár látszólagos háztársnak, s kinyitva a kaput, haladok is a rét irányába, amint összehúztam magamon a pulcsit. Az öltözködést se vittem túlzásba , elvégre mégis csak sportolni készülök, vagyis olyasmire.
A rétre érve, ki is szúrom háztársam, így kicsit megszaporázom a lépteim, mert valahogy én nem szeretek késni.
- Szia, bocsi sokat kellett várnod? - faggatom ki egyből, ahogy hallótávolságba érek, mert kiabálni azért mégse kéne, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem tehetek róla, de most először, kiszakad belőlem egy hatalmas nevetés. Az a jól eső fajta, amit nehezen tudsz abbahagyni, és utána meleged lesz, és nem akarsz mást, csak mindig így nevetni.
- Egész tehetséges vagy - nyögöm ki nagy nehezen, még mindig a nevetéssel küszködve, és tényleg, még el is szégyellem magam kicsit, így hát bocsánatkérőn tekintek rá.
- Mondjuk én kicsit más fajta stílust képviselek, nézd csak - mutatok neki egy számomra roppant egyszerűnek tűnő mozdulatsort , aztán hagyom, had gondoljon mögé, amit akar.
Tény, akinek nem fekszik ez a műfaj, az értelmetlen rángatózásnak tartja, meg is kaptam már, nem is egyszer, de aki képben van, az viszont leszűrheti, hogy e mögött a pár mozdulat mögött, nem kevés, rutin, tehetség leledzik, és ezt mindennemű önfényezés nélkül merem állítani.
- Más választásom nem nagyon lesz - vonok vállat vigyorogva, s közben leküzdöm a gyomromban lévő gombócot, mostanság egyre többször tűnik fel, és ez nem tetszik.
- Na, meg szerény, de főleg az - kuncogok halkan, és egyből a kezembe veszek egy könyvet, mikor látom, bekukkant ide valaki. Sejtem, ez nem ép a könyvtár rendeltetésszerű használata, de valójában... teszek rá.
- Annyira azért nem, a biosz nem az erősségem, szóval keressük csak meg azt a könyvet - hárítom gyorsan még csak a feltételezést is, és tüntetőleg el is indulok abba az egyetlen irányba, amibe tudok.
- Hát, mi azzal ökörködtünk, hogy versenyeztettük őket, és ugye, ha elrepül, nehezen tudod lefigyelni, melyikük száll messzebb - vonom össze a szemöldököm, ahogy hátrapillantok a srácra.
- Egyébként, mi még apuval csináltuk ezt... és hát.. buli volt, és még a bogarak is életben maradtak - mosolygok rá, aztán oldalra döntöm a fejem, ahogy megfogalmazódik bennem a kérdés.
- Nektek is volt közös dolgotok apukáddal? - nem tudom, miért érdekel ez, mert hát az vitathatatlan, hogy az enyém a legjobb fej a világon, de kíváncsi vagyok, másé milyen lehet.
- Feláról több pletyka kering, mint a rellonosokról... az utóbbiakról kiderült, hogy nem feltétlenül olyan vészesek, közéjük tartozok, és még minden egyben van, na de Fela... nem akarok bájitaltant - talán még le is sápadok kicsit, mert amit róla hallottam, az tényleg elég rémisztő, és hát... jobb nekem, míg nem látom.. szerintem.
- Egyébként Helena vagyok, de otthon csak Hellnek hívnak - nyújtom a kezem, mert úgy érzem, most már azért illő lenne bemutatkozni is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mint említettem, nem sokáig bírok megmaradni a saját házam táján, egyszerűen nem érzem úgy, hogy odatartoznék. Bennem az a valami nincs meg, ami a nagy többségben, azokban, akiktől még én magam is tartok, így hát nem vehető csodaszámba, hogy amíg nincs takarodó, én se megyek a pince közelébe.
Inkább fogom a könyvet, aminek tartalmát úgy röpke két hét alatt kéne kivégeznem, és olvasást imitálva, szelem a folyosókat, legalább is addig, míg a társalgóig nem érek.
Felröppent egy urban legends, miszerint ott lehet kapni forró csokit, és még csak a manókkal se kellem lefutni a köröket - nem, valahogy nem sikerült megkedvelnem őket, s félő, ez fordítva is így van -, szóval kapva kapok a lehetőségen, hogy életmentő folyadékhoz jussak.
Engem lep meg a legjobban, de annyira nem is szörnyű ez a hely, mármint most, hogy sikerült kilábalnom a hisztiből, kezdek élni a hely adta lehetőségekkel, és igen, ki is merem jelenteni, vannak itt jó arcok, olyanok, akikkel az ember lánya szívesen lóg.
Új dolgokat próbálok ki, s közben csinálom azt is, amit szeretek. Már nem figyelek arra, hogy ki mennyire tart abnormálisnak, mikor például úgy döntök, kézen állva teszem meg az utat az egyik teremig, és hasonlók, mert hát... én ilyen vagyok.
Sose korlátoztak, apu is mindig azt mondta, csináljam, csináljam, csak ne felejtsem el közben jól érezni magam, és igen... eljutottam arra a szintre, hogy jól tudom érezni magam anélkül is, hogy "a régi szép időket" siratnám.
- Szia, nem zavarok, ugye? Csak egy forrócsokiért szaladtam be - mosolygok a bent lévőre, mert a világért se szeretnék én itt tolakodó lenni, majd a pulthoz is sietek, hogy megkaparintsam azt, amiért jöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Eltévedtem.
Az egyik vitathatatlan tény. A másik meg, hogy már sötétebb van, mint mikor önhatalmúlag eldöntöttem, lejöhetek ide. De hát Istenem, kíváncsi voltam, és a világért se hittem volna, hogy ez a procedúra ilyen sokáig fog tartani. Nem, még a megszerzett nyalóka sem segít most, azt hiszem újfent berezeltem egy kicsit, ami érthető, hisz ez nem Győr, nem a hely, amit ismerek, ahol felnőttem.
Az meg csak egy kellemetlen plusz, hogy a közelemben olyan alakok vannak, akiktől nem szívesen kérdezném meg a hazavezető utat, így hát jobb ötlet híján, az órámra pislantok... sokszor, mintha csak várnék valakit, hátha így megszűnik a kényszer a cseppet sem bizalomgerjesztő alakokban, hogy a közelembe jöjjenek.
Vannak ötleteim, és azok csak kis mértékben ekkora ostobaságok, mint amekkora a mostani, látszik, hogy mentem a fejem után, és még csak bele se gondoltam a következményekbe. Ezek meg ott úgy lesnek rám, mint törzsvendégek a hentesnél... értitek, szóval igen, a pulzusom az egekbe, és oly' mértékben próbálom most megjátszani magam, hogy ziher senki nem veszi be.
A gáz az egészbe, hogy megmoccanni se nagyon merek, most így még ha csak kicsit is, biztonságban érzem magam, de tudom, egy lépés és az egész érzetnek lőttek, ahogy van.
Hiába tapogatom a pálcám, hiába érzékelem, hogy nem maradt a kastélyban, kezdeni vele nem sokat tudok, és hát hiába van rajtam némi izom, az önvédelem tanulása, nálam valamiért kimaradt, amit most méretes hibának érzek, talán ha eljártam volna Danival...
Ez most mindegy is, hisz lépteket hallok, minek következtében akkora kő zuhan le a mellkasomról, hogy konkrétan fizikailag fáj a megkönnyebbülés.
Nem érdekel, kicsoda az illető, azoknál az alakoknál csak nem lehet rosszabb, így hát újfent mellőzve a gondolkodást, haladok a léptek irányába, s mikor látótávolságba érek, jó hangosan sóhajtok fel.
- Végre, hogy ideértél... legközelebb szólhatnál, ha késel - "rovom meg" az ismeretlen srácot, közben diszkréten jelezve neki, hogy nem vagyok őrült, ez a műsor pusztán a közelben bandázó férfiaknak szólt, akik láss csodát, el is vesztették az érdeklődésüket irányomba. Azért az ajkamba harapva, nézek fel a fiúra bocsánatkérőn, mert igazán nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, vagy ilyesmi, csak hát... ki tudja, meddig csak nézelődtek volna azok ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Kell jó pár perc, míg a fának dőlve, pihegve, kifújva magam, megemésztem, kit láttam az előbb a házba szelelni.
Szokásosan indult a napom, kinyitva a szemem, ádáz harcot vívtam a jól megérdemelt tejes kávémért, aztán futócipő fel, és irány a természet. Azért szeretem ezt a sulit főleg, mert elég teret ad ahhoz, hogy az ember lánya - esetünkben jómagam - kifuthassa magát, ha ahhoz van kedve.
Szerintem nem sokan űzik ezt a hasznosnak vélt sportot, mait egyébként öreg hibának látok. Talán ezért is feszkós bent a légkör sokszor, ha kimennének, és futnának két kört, egyből elmenne a kedv az átkozódástól, de hát, ki vagyok én itt, hogy reformokat vezessek be, és mindenkit futásra kényszerítsek?
Én személy szerint élvezem, annál is jobban most, hogy találtam valakit, aki nem kis áron, de megrúnázta az IPodom, hogy legalább zenét halljak.
Egy olyan embernek, mint én, akinek életét valóssággal belengi az ütem, egyszerűen kín, ha megvonják tőle, így az első dolgaim közé tartozott, hogy ezt orvosoljam. Mondtam én, sose voltam elveszett, egyedül azt a furcsa feszültséget kell leküzdeni, mikor szóba állsz egy idegennel, aztán megy minden, mint a karika csapás.
Én megtettem, nem is egyszer, és azt kell mondjam, nem bántam meg. Ha nem így lett volna, most nem mondhatnám el, hogy ismerem Milánt, vagy Norbit, segített egy Saint-Venant, egy másik meg nem nyírt ki - ami ahogy hallottam, kész elismerésnek számít itt -, így igen... úgy gondolom, tökre érdemes igenis erőt venni magadon, és nem csak várni a csodát, vagy a sült galambot, hanem tenni is valamit.
Most is teszek, Zsombi mögé lopózok, ami nem nehéz, lévén a delikvens megint belemélyedt a sorok rengetegébe.
Lejjebb hajolok, és tök random takarom el a szemeit kezeimmel, de ha még emlékszik rám.. ránk, már a kacagásomból rájöhet, ki készül ráhozni a frászt.
- Na, ki vagyok? - azért csak megkérdem, mert ez olyasmi, amit nem szeretnék kihagyni, és már-már biztos vagyok abban, hogy a jelenlétem nem kicsit megdöbbenti, elvégre, nekem semmi keresnivalóm nincs itt.
- Szóval ezért szívódtál fel, mi? Magánsuli? Mondjuk, ha azt vesszük... - vigyorogva ülök le mellé, már ha szorít nekem helyet, lévén a lépcsőt nem két főre terveztek, ahogy látom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nyit/zár
Kerianyuuuuuu *-*  

Fogalmam sincs, mikor voltam utoljára ennyire felspannolva. Egyenesen királynak érzem ezt a helyet, mióta világossá vált számomra, nem vagyok egyedül. Ez akkora megkönnyebbülésként hatott rám, hogy egyből teljesen más megvilágításban látom azóta is a helyet.
Plusz, hogy még keresztanyám is itt leledzik, és igen, a pörgésem oka is ez. Ma jött a bagoly anyuéktól - szegény, biztos valóságos kín neki, hogy se Facebook, se e-mail, de még skype és viber sincs -, hogy elméletileg az évnyitón még láthatom is.
Nem tudom, miért, de most még kicsivel több időt is szánok arra, hogy normális külsőt varázsoljak magamnak. Léna szép, és nem akarom, hogy szégyenkeznie kelljen miattam, elvégre mégis csak az egyik legdrágább rokonom, és nem.. nem csak azért, mert tök jó ajikat szoktam tőle kapni.
Ő tényleg az, aki, ha meglátogat - hozzáteszem, nem csak egy évben kétszer -, akkor tényleg kíváncsi is arra, mi van velem, aki teljes mértékben megérti, ha olykor már pattanásig feszülnek az idegeim a pasi többlet miatt, aki el szokott vinni vásárolni, mert anyu nem igazán ér rá. Igen, szeretem Lénát, és ilyesmit azért ritkán hallani tőlem.
Már a lépcsőn észreveszem, aztán rájövök, hogy nem is ő az, csak valaki, aki nagyon hasonlít rá, így néma hálát rebegek, hogy le sikerült küzdenem a kényszert, hogy visítva ugorjak a nyakába. Amúgy is, az nem nagy lányokhoz illő.
Még egyszer megigazítom a talárom, és belépve a terembe, némi keresés után, már célirányosan is haladok felé.
- Lénnnnnaaaaaaaaaaaaaaaa - na, ennyit arról, hogy nem ugrunk visítva keresztanyánk nyakába. Igazából nem hat meg, ki néz hülyének, vagy épp ki nem, ez nálam ilyen megszokott jelenség.
- Durva mi? A fene gondolta volna, hogy itt kötök ki... - lépek egyet hátrébb, miután kellően megszorongattam, mert úgy gondolom, levegőre azért neki is szüksége van.
- Szóval ezért nem hoztál soha magadhoz nyaralni - biccentek úgy, mint aki már mindent ért, pedig aztán talán egyszer, ha felhoztam, és akkor is megértettem, hogy nem lehet mindent... Most már legalább az okát is tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Te jó ég. Még kétszer átgondolom, jó ötlet volt-e mindezt bevállalni, aztán döntök úgy, hogy én sose hátráltam még meg, így hát nincs mit tenni.
Seprűmre ülve, felszálltam, pont úgy, ahogy nemrég még Mihael mutatta, és mivel láttam, már egy gólt sikerült benyelnünk, egyből a büntetőzóna felé vettem az irányt, s középső karika előtt álltam meg, ha ne adj' Isten nekem dobják ki, még el is tudjam kapni.
Persze akkora szerencsém sosincs, hogy valami úgy alakuljon, ahogy én azt elterveztem, így mihelyst elkapom a kvaffot, bal kezemmel a mellkasomhoz szorítom, és el is indulok az ellenfél karikái felé, abban bízva, hogy gyorsan tovább adhatom valakinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hiszek én neked - teszem fel kezeim védekezőleg, elvégre, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem egy idegen szavahihetőségét. És egyébként is, nekem volt nagy a szám, vagyis na... talán mégse kellett volna az a szarkazmus, bár gyanítom, ha csupa kedvességgel halmoztam volna el, ugyanezt a reakciót kaptam volna, így voltaképp tökmindegy.
A helyzet az, hogy nehéz levetkőznöm mindazt, amit már összeszedtem innen-onnan, és helyette új jellemmel áldani meg magam, talán arra senki nem képes, na meg azért annyira eget rengető dolog mégse történt velem, hogy a lényem száznyolcvan fokos fordulatot vegyen. Mármint... az itt élők is bizonyára robbangattak ezt-azt pályafutások kezdetén, az én esetem csak nem lehet annyira rendhagyó, de ha csak belegondolok... hisz új tévét meg mikrót kellett venni. Na, mindegy, hisz a probléma orvosolva lett, én meg idekerültem, tehát baj több már csak nem lesz.
- Mugli voltam, vagyis izé... hivatalosan Mugliszármazású vagyok, vagy mi a szösz, szóval nem.. még csak állatkertben se futottam össze ilyesmikkel - mosolyodok el halványan, mert most már érzem, hogy ha más nem is, a fejem a helyén marad, ha jól viselkedek, oké tudom, csak hát néha feltör az a nyavalyás komplexus, azt meg mégse felejthetem el, itt most én vagyok az újonc.
Reflexből hátrálok pár lépést, mikor hárman is közelednek felém, és nem... most a nyugi, nem harapnak szöveg se válik be. Persze tisztában vagyok vele, ha megszokom őket, vagy a látványukat, nem leszek ennyire kriminális, de jelenleg bárki próbálhatja nekem beadni, hogy ezek voltaképp nem is vérengző mini vadállatok, úgyse hiszem el.
- De nagy az orra - csodálkozok rá az egyedül maradt valamire, izé.. manó, manóra, aztán gyorsan a szám elé is teszem a kezem, mert ha beszélni tud - ugyanis tudom, hogy tud, mert hallottam -, akkor bizonyára azt is megérti, amit mondok.
- Wáó, ennyien látnak el egy egész iskolányi embert? És ilyen picik? - na ezen viszont nem kicsit lepődök meg, mert mugli agyamnak ez teljesen felfoghatatlan, és nem találom a választ sem a hogyan kezdetű kérdésre, na de majd idővel...
- Öhm... tejeskávét? - hol a srácra, hol a manóra pislogok, mert most ez így kicsit kényelmetlen nekem. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy engem kiszolgálnak, otthon mindig magamnak kellett megcsinálni a kaját, na meg a kávét is.
- Hell, mit mondtál neki? - ez valamiért jobban érdekel, az a fránya kíváncsiság mindig is megvolt bennem, de aztán megköszörülöm a torkom, mert ideje nekem is normálisan viselkednem.
- Vagyis Helena, de otthon mindenki csak Hellnek hív. Amúgy fején találtad a szöget, pontosan ma érkeztem és izé.. R...r...r... abba a sárkányos házba kerültem, na - sóhajtok fel cseppet morcosan, mert gondolom, egyetlen elsős se jegyzi meg már elsőre a háza nevét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahogy sejtettem, hogy mihelyst megkaparintottam azt a labdát, máris a nyomomba szegül valaki az ellenfél táborából, így nem mondhatni, hogy meglepetésként ér a másik hajtó közeledése. Cikk cakkozni kezdek, miközben szorosabban szorítom magamhoz a kvaffot, nehogy elveszítsem útközben - ami egyébként nem szokott előfordulni, lévén az értékeimre mindig vigyázok, de most először csinálok ilyet, és nem mondhatni, hogy olyan egyszerű ez a sportág -, s mihelyst feltűnik a közelembe egy hajtótársam, remélhetőleg még ép időben át is tudom neki passzolni a lasztit.
Talán annyira béna mégse vagyok, mindenesetre, még a magasban leledzek, seprűn, ez már hatalmas pozitívumnak számít, legalább is számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szinte le se lehet lőni, na meg Lénát is nagyon nehezen akarom elengedni, főleg most, hogy lassacskán megemésztem, már annyi időt tölthetek vele, amennyit csak akarok. Persze a helyzet maga fura, de én sose ragadtam le az ilyesmin. Most sem érdekelnek a miértek, vagy a hogyanok, csupán örülök neki, hogy itt van. Ő. Akit legalább annyira szeretek, mint a saját anyámat, és már alig várom, hogy megint shoppingolni menjünk. Ja, az ilyesmit vele szoktam intézni, ha van rám ideje, és nem foglalja le az irodai meló. Azért cseppet kíváncsi vagyok, hogy akkor most valójában mi is az igazi foglalkozása.
Persze, kiakadhatnék azon, hogy hazudott, de nem lenne jogos, hisz nem önszántából tette, ahogy én se, mikor a barátaim kérdezték, milyen magánsuliba megyek.
- Almásy... tanárnő.... hmm... ez tényleg cseppet... öhm... mióta vagy te tanár? - azért akaratlanul is elkerekedik a szemem, mert ez így tényleg érdekes felállás lesz. Én nem szoktam ahhoz, hogy tanárokkal lógjak, erre meg kettő személy is az, aki közel áll a szívemhez.
- Nekem mondod... felrobbantottam a konyhát, pedig Milán csak azzal húzott, amivel szokott, gondolhatod, anyu mennyire ki volt akadva, mikor minden tányér meg cucc ripityára tört.... vagyis... gondolhatja - fogom hallkabbra, és még körbe is nézek, miközben a tarkóm vakargatom. Nem lesz könnyű, egyáltalán nem lesz olyan hivatalos nyelvet megütni vele szembe. Vele szembe. Te jó ég.
- Ugyan, nem te tehetsz róla, nekem is megmondták mit szabad és mit nem, és hát én is ugyanúgy kamuzok az otthoniaknak... azt hiszem ez pont az a szabály, amit nem jó áthágni - húzom el a szám, elvégre a szabályszegés se áll túl messze tőlem, csak hát... vannak bizonyos határok, és ez pont olyan határ, mait nem igazán akaródzok áthágni.
- Nézd... rellonos lettem... - vigyorodok el újfent, kellemesebb vizekre evezve a témát, vagyis... megpróbálom leküzdeni ezt a furcsa kellemetlen érzést, ami most engem is hatalmába kerít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem kicsit esett nehezemre lerakni a telefont, de szerintem ez mindenkivel így van, aki az otthoniakkal beszél. Kevés volt, csak annyit értem el, hogy honvágyam legyen.
A macskaköveken rugdosva egy kavicsot, zsebre dugott kézzel hagyom, hogy hatalmába kerítsen a nosztalgia. Ez az utca is kicsit olyan, mint a Baross út otthon, kivéve, hogy itt nincs szökőkút, se Flóra, aki általában ott üldögélve vigyorog rám, akibe belekarolva, sétálunk el a mekiig... van helyette sok minden más, mai jó dolog, tudom, de egy kis szomorúság most engem is megtalált. Tudom, tudom... túlleszek majd rajta, de most... most piszkosul hiányzik a családom, a kis öcsém, aki még most is kicsit sejpítve közölte velem, szeret.
Kiveszem a zsebemből a pénzem, és örömmel konstatálom, kajára még futja. Anyuék valamit levajaztak Lénával, én csak annyit tudok, hozzá kell mennem a zsebpénzemért.
Igen, itt még ez is más, otthon azért dolgozni is tudtam érte, de itt... itt én még kicsi vagyok. Ami jó, esküszöm, az a rengeteg elvárás velem szemben, egyáltalán nem hiányzik. Mert azok voltak, persze csak egy idő után, de sokszor éreztem úgy, én erre képtelen vagyok, és csak az unszolás miatt tettem, amit. Amiért végül is hálás vagyok, ha az edző nem hajt, mintha muszáj lenne, feleannyi trófea se díszítené a szobámat, de ezek már csak a múlt... Igen tizennégy évesen beszélhetek múltról.
Nem sok pénzem maradt ugyan, hiába megy jól a szülőknek, öten vagyunk, megszoktam, hogy mindig spórolni kell, és sejtem, hogy itt egyesek egy nap alatt költenek el annyit, amennyit én az egész hónapra kapok, de talán egy gyrosra még futja.
Még megtörlöm az arcom, mert ugyan ritkán sírok, de ha igen, akkor az nem kicsit merít ki. Még egy kis időt adok magamnak, hogy felkaparjam képzeletben magam, aztán belépek a falatozóba.
Az árlistát böngészve, jövök csak rá, hogy számomra még a gyros is drága, így hát beérem egy pitével is, így elvéve azt, majd kifizetve az árát, egy szabad, félreeső hely felé veszem az irányt, hogy leülve ehessem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Zsebre dugott kézzel járkálok már megint itt, de most már okosabban. Alaposan körbe kérdeztem mindenkit, így már van egy képem a faluról, ami ha másra nem is, arra elég, hogy ne tévedjek el hazafelé.
Tényleg életképes vagyok, most már én is be merem látni, és ha kell még hangoztatom is. Csodákra képes, ha az ember lányában van annyi bátorság, hogy leszólítson egy idegent, még ha csak segítséget kér is. És furcsa mód, senki nem volt se tapló, se bunkó, se lenéző, még segítettek is.
Nem, nem hinném, hogy ez a lényem varázsa, vagy annyira esetlen lennék, egyszerűen az emberekben még megvan az az ösztön, ami nem hagyja, hogy levegőnek nézzenek egy aprócska problémát, amit eléjük vetített valaki. Végül is olyan nagy dolgot nem kértem, csupán némi útba igazítást pár felsőbb évestől.
Most a Daninak vett medált szorongatom a kezemben, mert mikor megláttam abban a kirakatban, tudtam, hogy az övé lesz, már csak el kell küldenem neki. Megkérdeztem, semmi olyan nincs benne, amitől a legidősebb bátyám szívhatna, így nyugodt szívvel pakolom majd oda a többi ajándék mellé. Sejtem, anyuék ki fognak akadni, hogy a kevéske zsebpénzemből is nekik is veszek valamit, de azt is tudom, hogy pont emiatt büszkék is rám, ahogy a többiekre is.
Hiába táncolunk sokszor egymás idegein, szerintem létezni se tudnánk egymás nélkül, és igenis szoktak annyira hiányozni, hogy elsírom magam, ha nem figyelek oda.
Most viszont megcsap az a jellegzetes illat, amit otthon a dunaparton szoktam érezni, így nem is agyalok, addig megyek, míg meg nem látok egy stéget.
Kit érdekel, hogy megint rám sötétedett, felmászok, s végig is sétálok a tákolmányon, hogy aztán a végére ülve, nézhessem azt a nagy sötét foltot, amin olykor megcsillan a hold fénye, és még kis sodrozódást is láttatni enged.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem kéne nekem ilyen helyekre járnom egyedül, egyből fájdalmasan belémnyilall az űr, amit az otthoniak, na meg az egész eddigi életem hiánya vált ki. És nem.. ez nem olyan fájdalom, amiről a nagy költők nem egy verset írtak, ez a fájdalom valós, érzem, és bár ne kéne, mindenesetre próbálok én úrrá lenni rajta, de félő, annyira azért mégse vagyok erős, bármennyire is szeretnék az lenni.
A víz hangja cseppet segít, megnyugtat, ezért is szeretem ezt, na meg az esőt, hiába borongós, hiába depizik be tőle az ember lánya, ha csak a hangokra koncentrál, megnyugszik valamelyt, legalább annyira, hogy ne üvöltsön fel torkaszakadtából a sok minden miatt, ami csak úgy szedi szét belülről, és nem meri, vagy nem hagyják, hogy kiengedje.
Pedig nem szabadna elfojtani, tudom én is ezt nagyon jól, mégis... tenni ellene semmit nem teszek, csak hagyom, hogy alkalom adtán maga alá gyűrjön egy kicsit, hagyok szabadulni egy aprócska szeletet a nagy egészből, annyival is könnyebb lesz.
Lassan állok fel, és lépek beljebb, mikor meghallom a hangot magam mögött. Mégse kéne vízbe pottyannom, ilyenkor már nincs ahhoz jó idő.
Furcsa az egészben, hogy a nő... már ha nevezhetem már őt annak, úgy viselkedik, mintha tudná, ki vagyok, viszont én hiába mérem végig újra és újra, még csak halványan se dereng, hogy ki lehet, pedig a memóriámmal sose volt gond.
- Öhm... tudom, hogy ez most így meredek, de.... ismernem kéne... Önt? - a tarkóm vakarom, ahogy zavartan szegezem neki a kérdést, s csak aztán emésztem meg a szavakat, amiket hozzám intézett.
- Ja, ha arra céloz, nem áll ám szándékomban öngyilkosnak lenni, főleg nem a vízbe fulladásos fajtának, csak... csak bírom ezt a stégen ülős, merengős dolgot... sokszor láttam a filmekben, gondoltam, ideje kipróbálni - vonok vállat, mert biztos, hogy nem fogom egy vad idegennek ecsetleni, hogy pár percre hatalmába kerített az a depresszió, de azért hálás vagyok, hogy akaratlanul is kirángatott belőle. Még egy vigyort is rászegezek.
- Ne értse félre, semmi olyan szándék nem bújik meg mögötte, de... marha jól néz ki - és tényleg elfog az irigység egy pillanatra, mert nekem ezek a nőies cuccok sose álltak jól, rajtam általában mindig lóg minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jó, valahol mélyen tisztában kéne lennem azzal, hogy sose kecsegtet semmi jóval az, ha valaki a vak sötétben egyszer csak feltűnik mögötted, minden előzetes zaj nélkül, amire általában figyelni szoktam, nehogy frászt kapjak.
Most erre nem került sor, és ahogy ránézek az illetőre, hirtelen még a kétely is elszáll. Egyszerűen nem csak érzem, hogy biztos, hogy nem ő fog engem vízbe fojtani, hanem valamiért olyan bizalomérzet keletkezik bennem, mait még egy idegennel szemben sem éreztem. Alapjáraton nehezen küzdök meg ezzel a bizalom dologgal, most meg... most meg mégis úgy érzem, itt vagyok biztonságban, noha a vészcsengő, még ha nagyon halkan is, de felcsendül.
Hallom a szavait, s ahogy a szemekbe nézek, úgy kúsznak az enyéim elé a képek. A rakparton sétálok, elkap valaki... óhatatlanul is a nyakamhoz nyúlok, mintha megint újra érezném azt, mikor az a hegyes valami épp csak felkarcolta, aztán mikor megjelenik ő, a közeli omladozó falnak taszít, ki annak a férfinek a kezéből, aztán a sötétség...
- Miattad nem táncolhattam fél évig - nyögöm ki, még a suttogásnál is halkabban, mikor megtalálom a hangom. Életemben először érzek zavart az elmémben. Most akkor mi van? Mégse a tégla miatt repedt el a bordám... csak pislogok magam elé, ahogy próbálom megemészteni mindazt, ami pillanatok alatt zúdult rám, mintha nem lenne így is épp elég feldolgozni valóm, aztán csak megrázom a fejem.
- Köszönöm... azt hiszem... Igazából nem vagyok biztos abban, hogy egy köszönömmel le lehetne tudni azt, amit tettél, mert hát.. nem egy szelet csokit kaptam, azt szokták csak úgy megköszönni... de te... neked köszönhetem, hogy élek - nézek rá elkerekedett szemekkel, kissé talán hitetlenül is, de csak mert nem szoktam ahhoz, hogy valaki ilyet tenne, főleg nem, ha egy ismeretlenről van szó.
- Ja persze, csak idősebb vagy nálam, meg hát... ja, nem lehetsz tizenhat például - nevetek zavartan, még mindig teljesen sokkolódva. Csak állok itt, és fogalmam sincs, mit kezdjek azzal, ami a tudomásomra jutott.
- Helena. Szóval te valami ilyesmi vagy? Őrangyal, vagy mi? - zavartan rázom a fejem, hol rá, hol a kezére pislantva, amit valamiért nem is akarok annyira elengedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hiába tudom magamról, hogy korántsem vagyok annyira gyámolatlan, mint amennyire lennem kéne, vagy amennyire azt feltételezik rólam, vannak bizonyos helyzetek, mikor bölcsebbnek látom, ha a földbe dugom a fejem.
Van eszem, tudom, ha azokkal a fickókkal kezdenék el arcoskodni, jól nem jönnék ki belőle, így hát marad a másik kínos verzió, amit legalább ki tudok magyarázni, már ha a fiú lehetőséget ad rá a későbbiekben.
Megkönnyebbülök, mikor láthatóan belemegy a játékba, rá is szegezem mosolyom, amit nem kevés hála fűszerez, mert neki aztán cseppet sem kötelessége az én hátsó felem védeni.
- Mintha lett volna más választásom - teátrálisan forgatok szemet, egyben el is kezdek azon agyalni, akár a színjátszókörbe is beléphetnék, de arra már végképp nem lenne időm.
Biccentve fogom meg  a kezét, és - ha hagyja is -, vezetni kezdem, minél távolabb a kis csapattól, s mihelyst "biztonságos zónába" érünk, megint szembe fordulok vele.
- Köszönöm, nagyon rendes volt tőled - úgy érzem, ezzel illő kezdeni, és én igyekszem jól nevelt lenni, nem hiába vesződtek velem annyit otthon.
- Azt nem tudom, te hol laksz, de én ott - mutatok a kivilágított kastély felé, ami innen nézve nincs valami közel.
- Igazán nem kell elkísérned, innen már boldogulok, azt hiszem - a tarkóm vakargatva nézek körbe, hogy bemérjem, hol is lehetek épp.
- És még neked se ajánlatos egyedül mászkálni, főleg, ha ilyen bizalomgerjesztő fickók mászkálnak idekint - húzom el a szám, s mikor észlelem, megzörren a zacskóm, a szerzeményemmel, elvigyorodva kezdek benne kotorászni.
- Csokis, kéred? - nyújtom felé az egyik nyalókát, ami miatt voltaképp leszöktem, csak hát a fene gondolta volna, hogy ennyire el fog húzódni ez a körűt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Igen, igazad van... sajnálom - sóhajtok fel, és rá is döbbenek, hogy ez a bocsánatkérés egyre jobban megy nekem, pedig Istenemre mondom, nem azzal a szándékkal kelek fel reggelente, hogy legalább két valakit megbántsak a nap folyamán, mégis sikerül. Most is leszegem kicsit a fejem, mert belegondolva, ez tényleg bunkó megnyilvánulás volt tőlem.
- Van az a rossz tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok ki is mondani azt, ami legelőször eszembe jut, de már leszokóban vagyok róla - nézek Kathre egy halvány mosollyal, nem mintha elvárnám, ezt hallva egyből meg is enyhüljön, nem mintha elvárhatnám.
- Annyinak is nézel ki - biccentek, megnyugtatva őt, hogy első ránézésre, semmi rendhagyót nem lehet rajta észrevenni, de hogy ez mennyire használ jelenleg. Nem akarok tapintatlan lenni, megbántani se szeretném, viszont kíváncsi vagyok, nagyon kíváncsi, és ez egy akkora padhelyzet, amivel jelenleg nem tudok mit kezdeni, arról nem is beszélve, hogy nekem elvileg most sokkot kéne kapnom, vagy visítva futni ki a világból. Mégse megy... egyik se.
- Nem vagy olyan - cáfolok rá, nem engedve, hogy végig mondja, hisz már előre tudom, mire akar célozni.
- Ha olyan lennél, nem itt ecsetelné, hogy olyan vagy. Ha olyan lennél, én már rég a tó mélyén úszkálnék... jobb esetben - biccentek fejemmel a hátam mögé, de közben végig Kath szemébe nézve.
- És nem félek.... nem tudok félni tőled - ezt pedig szép lassan, tagoltan mondom, és még ő is hallhatja, hogy valóban halál nyugodt vagyok.
- Hálás vagyok, amiért megmentettél, csak tudod.... kell egy kis idő, míg feldolgozom azt, amit láttam az előbb... Én úgy tudtam, hogy egy tégla esett rám, a kórlapra is azt írták, ami érthető... - sóhajtok fel, és úgy döntök, visszaülök a helyemre, s bízom benne ő is követ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nem vagyok az a fajta - kuncogok halkan, és nem is hazudok. Rendes lánynak neveltek, tehát mindig megtartom azt, amit ígérek, vagy legalább is igyekszem, így hát miért is ne játszhatnám el a valóságot?
Úgyse tart sokáig, mert ahogy lehetőségem adódik, karon ragadom, hogy minél távolabb kerüljünk a kis bandától, aztán egyből szabadkozni is kezdek, mert a szívemre venném, ha hülyének nézne.
- Ohh... már csak a páncél hiányzik, meg a fehér ló - mosolygok rá, mert a mondat után, simán képzelhetném azt is, hogy ő egy lovag, vagy valami hasonló. Igazából ez a téma még gyerekként se foglalkoztatott annyira, hogy alaposan átrágjam magam rajta, nem hogy várjam is azt a nem létező valakit. Nekem arra egyszerűen nincs időm.
- Megszokni se volt időm a társaságod, nem hogy megunni - nevetek fel, közben a cipőm orrát tanulmányozva, aztán mégis az ajkamba harapva tekintek rá.
- De tényleg visszatalálok egyedül... itt már jártam egyszer, tudom, merre van a visszaút - fogom be hirtelen, mert sejtéseim szerint ez nem olyan kijelentés nem olyasmi, amit egy gyámolatlan gólya hangoztatna... én meg elvileg az volnék, vagyis nagyon igyekszem azt a képet láttatni másokkal, csak hát, olykor velem is elszalad azért a ló, mikor nem figyelek.
- Öhm... nos, az a helyzet, hogy nálam ez a hősösdi már elmúlt... most épp a kritikus serdülő korom  élem, és hát tudom én, hogy olyan hősök nincsenek, amilyen képet épp felvázoltál - mosolygok rá halványan, burkoltan közölve vele, hogy ne várja el tőlem, hogy ezt most be is vegyem.
- Amúgy a köpeny nem is állna jól neked... túl széles vállaid vannak hozzá - teszem még hozzá, miután magam elé képzeltem a felvázolt képet, és igen... meg kell állapítanom, tényleg nem egy marveles szuperhős alkat.
- Viszont egy szmoking, vagy öltöny... azzal piszok jól néznél ki - vigyorodok el, főleg mert még a nyalókát is elveszi. Tudtam én, hogy még a felnőttek is szeretik.
- Egyébként Hell vagyok... nemrég jöttem - nyújtom felé szabad kezem, mert szerintem illő lenne bemutatkozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Átlagos nap, átlagos cucc.
Semmit nem élvezek jobban azoknál a perceknél, amiket futással tölthetek, ez bizonyára rám ragadt, és amennyire tudom, meg is tartom a szokásom. Nem akarom elhanyagolni magam, és ez nálam nem az öltözködésben ütközik ki, hisz már megvan egy kiforrott stílusom, amit képviselek, ha törik, ha szakad, az egészségem az, amire máig oda is figyelek... fogjuk rá. Oké, ha kólát, vagy kávét látok, nincs olyan ember, aki az utamba tudna állni, de az az izom, nem csak oda nőtt, és nem is szeretném, hogy eltűnjön.
Ezért is teszek nagy ívben az időjárásra, s amint fellélegezhetek, már nem lesz több órám, hagyom is el a kastélyt. Ahogy eddig is, most is végig követ pár tekintet, de ez engem cseppet sem zavar, elvégre, semmi olyat nem csinálok, amit még nem láthattak azelőtt. Meg hát most nem is agyalok, ilyenkor nem szoktam, amúgy meg nem is nagyon kell, az agyam tökéletesen tud dolgozni sokszor helyettem is, de ezt persze nem hangoztatom, érthető okokból kifolyólag.
Ahogy elhaladok a kapu előtt, szemet szúr, hogy van ott valaki. Küzdök egy sort a lelkiismeretemmel, aztán csak odakocogok a fiúhoz, aki már így első ránézésre is jóval idősebbnek tűnik nálam, de határozottan nem rémlenek az arcvonások, így hát annyira nem is érzem zavarban magam, mikor megállok előtte.
- Szia, segítsek valamiben? - igen, szemet szúrnak bizonyos dolgok, amik arra engednek következtetni, talán új az illető, én meg hát... szuszogok bár, és még mindig várom, hogy a légzésem a pulzusommal együtt a helyére álljon, de marha segítőkész vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Azért egy kicsit fura helyzet ez, mert nem is olyan rég még esetemben fordított felállás volt. Pár hete... talán. Igazság szerint, annyira összemosódott itt minden, hogy azzal sem vagyok tisztában, hányadika van, de annyi gond legyen.
Mindenesetre, úgyse tudtam volna úgy elmenni a fiú mellett, hogy ne kérdeztem volna meg, hogy segíthetek-e, a válaszára pedig mosoly kúszik arcomra.
- Én is rellonos vagyok, tudom a jelszót is, meg a biztonságosabb utat is oda, bár nem hiszem, hogy ez téged érintene, vélhetően, téged nem fognak felsőbb évesek átkozni - vonok vállat, mert tudom, hogy annyira nincs nagy arcuk, csak a magamfajta gólyákkal keménykednek. Ezért sem érnek túl sokat a szememben, de ez már egy másik történet. De ja, azért nem fenékig tejföl minden itt sem, de hol az?
Azért tényleg fura, én valahogy még egyszer sem láttam idősebb diákot először jönni ide, de hát mindig van egy első alkalom ezek szerint.
- Helena, de csak Hellnek hívnak. És elsős vagyok, mestertanonc nélkül - mosolyogva fogok vele kezet, aztán elővéve a pálcám, úgy döntök, menőzök egy kicsit. A magasba emeltem a bőröndjét, már ha nem szólt közben.
- Azért így mégis könnyebb, nem? Nyugi, a tudásom itt ki is fújt - nyugtatom meg, hogy nem.. nem leszek új kastélykert dizájner, nem robbantok fel semmit, tényleg csupán megkönnyítem a helyzetünket, ahogy lehet.
- Mennyire tudsz gitározni? Én csak most próbálgatom, de hát eddig kész csőd vagyok... egyébként meg dobolok, meg versenyszerűen hip-hopoztam míg ide nem kerültem - osztom meg vele a cseppet sem érdekes infókat magamról, mintha ez annyira természetes dolog lenne, és mellette haladva nyitok be a csarnokba.
- Ez itt a bejárati csarnok.... én nem is olyan rég itt vesztegeltem egy órát, mire megtaláltak - vigyorodok el, és próbálok nem nézni a korlátra, mert megint hatalmába kerít a kísértés.
- Egyébként honnan jöttél? Akcentusod van - pislogok fel rá, és már kezdek megbarátkozni a ténnyel, hogy itt nem mindenki óriás, csak én vagyok kisnövésű... na, nem mintha eddig nem tudtam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Azt egyből gondoltam - biccentek, és csak magamban teszem hozzá, hogy majd én is meg fogom tudni. Elvégre azért vagyok itt nem? Meg a tanárok is azért kapnak fizut, legalább is szerintem.
- Ohh hát hallgatok még a Lenára, Lénára meg a Vakarcsra is, bár úgy csak a tesóim hívnak - forgatok szemet, de hátha ezek közül valamelyiket könnyebben megjegyezi. Nekem meg igazából tök mindegy, hogy szólítanak, szinte minddel meg tudtam eddig barátkozni. Egyedül azt nem szeretem, mikor Léna a teljes nevemen nevez, akkor tudom, hogy rossz fát tettem a tűzre.
- Igazából a tanulással nincsenek gondjaim, hamar megjegyzem, melyik varázsigéhez, melyik pálcamozdulat társul, épp csak a megvalósítással gyűlik meg a bajom - mosolyodok el szerényen, mert kicsit fura, hogy egy idegen megdícsér, persze jól esik, a dicséret az mindig, de ha tudná... Jó, de azt senki nem tudja, és ezen nem is szeretnék változtatni.
- De hát azért vagyunk itt, nem? Hogy tanuljunk - vigyorgok rá, megvonva a vállam, mert annyira nem vagyok elkeseredett, hogy ettől egy csődtömegnek érezzem magam, pont inkább azon vagyok, hogy behozzam a lemaradásom, és ez tényleg elég jó ösztönző erő ahhoz.
- Hűűű, majd megtanítasz? Gitárral valahogy könnyebb közlekedni, mint dobokkal, és egyre jobban hiányzik nekem a zene - sóhajtok fel kicsit elszontyolodva, mert hiába varázslat, meg ez a hely, a mugli világot még mindig sokkal jobbnak tartom, de sejtem csak azért, mert abban nőttem fel, azt ismerem.
Közben be is érünk a csarnokba, amihez azért nem fűl a fogam, valahogy nem az a kedvenc helyem, bár azt se tudnám megmondani, melyik az.
- Igazi világjáró vagy - vigyorgok fel rá, mert szerintem ez tök jó dolog. Én most vagyok a legmesszebb az otthonomtól, az országot még el se hagytam, de hát még csak tizennégy vagyok, talán majd ha nagyobb leszek, el is engednek.
- És melyik nyelv tetszik a legjobban? Látom, azért a magyarral kicsit küzdessz, ha gondolod, szívesen segítek benne, meg úgy bármiben - ajánlom fel neki, bár nem hinném, hogy élni is fog vele, elvégre, mégis csak egy gólya vagyok.
- Persze némi gitár léckéért cserébe - mert ugye, a mai világban semmi sincs ingyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egyetlen pozitívumot tudhatok magaménak, amit a hét folyamán sikerült összekaparintanom. Most már határozottabban tudom definiálni az idegösszeroppanás szót, mivel testközelből tapasztaltam.
Nem voltak jó éjszakáim az utóbbi időben, ami szó szerint rám van írva, mert életemben nem láttam még ekkora táskákat szem körül, főleg nem magamon, és már csak kávé előtti és kávé utáni idő létezik számomra.
De mára ennek vége, ahogy megtudtam, végre feltornászhatom magam Bencéhez, megyek is a konyhába, hogy beszerezzek minden dolgot, ami segíti a miharabbi felépülését, és igen, még az utolsó két órámról is lemondok ezért, ami esküszöm, nem szokásom. A kedvem is határozottan jobb, amit sem én, sem mások nem tudnak mire vélni, ami csak azért furcsa, mert azt se tudom, miért foglalkoztat annyira ez az egész. Oké, kedvelem, oké, szeretek vele lenni, de ez még nem elég ok arra, hogy félőrültként stangáljak, mikor megtudom, hol kötött ki. A miért meg már nem is érdekel, pedig az első kérdésem általában az lenne, és igen, mindez számomra irtó fura.
Na, most viszont egy jókora papírzacskóval lavírozok a folyosókon, majd mikor biztos is vagyok abban, hogy szabad, nem törődve semmivel, tépem fel a gyengélkedő ajtaját, majd szememmel háztársam keresésébe is kezdek.
- Hah, tudtam, hogy csak színlelsz - köszöntöm, mikor megtalálom, aztán ahogy egyre közelebb lépek, fokozatosan jövök rá arra, ez az állítás mennyire nem igaz. Sebaj, én nagyon igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy amúgy velem minden oké, és egy kicsit se viselt meg a tudat, hogy idekerült.
- De nem... nem úszod meg, Fela megígérte, hogy amint kijössz, veled is megíratja a dogát - teszem le mellé a zacskót, s csak azért nem részletezem, mi van benne, mert az illatokból ő maga is rá tud jönni.
Aztán gondolok egyet, és a pálcám segítségével tessékelem közvetlen az ő ágya mellé, azt az üreset, majd le is dobom magam rá. Igen, képes vagyok röpke két perc alatt is otthon érezni magam.
- Egyébként semmiről nem maradtál le... vagyis de... találkoztam egy majdnem pucér évfolyamtárssal, fel volt lógatva az egyik páncél dárdájára... Komolyan, baromi találékony emberek vannak itt - húzom el a szám a plafont bámulva, és tovább agyalok.
- Ja meg az egyik levitás elájult, mikor mandragórát ültettünk, nem vette fel elég gyorsan a fülvédőt... látnod kellett volna, dőlt, mint a dominó - azt meg senki ne kérdezze tőlem meg, mikor hadováltam össze ennyi hülyeséget egyszerre.