Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Hiába költözz be a kastélyba, egyelőre a falu jobban vonzotta magához. Azóta már párszor megnézte magának a kísértetházat, hátha felfedez benne valamit, de egyelőre nem jutott semmire. Pedig ráhangolódott, próbálkozott, de sajnos nem tudta irányítani az agybaját. Néha csak magától látott, érzett furcsaságokat, úgy érezte, semmi köze hozzá. Nem a világnak küldött üzenet volt ez, de még csak nem is neki, a helyek, tárgyak régi emlékei címzett nélkül repkedtek. Nem tudta, miért tudja ő megfogni ezeket, talán van benne valami különleges jelvevő készülék, lehet, hogy beleépítették kicsiként.
Épp a kastély felé indult vissza, amikor a házsorok vége felől valami érdekes dolgot szimatolt ki. Nem tudta mi az, ami arrafelé vonzza, de nagyon el akart menni arra. Mielőtt elindult volna, körbenézett, kicsit elgondolkodott, de nem tudott ellenállni. A temető felé vette az irányt, bár neki sejtelme sem volt erről, bőszen baktatott. Ahogy végigment a mezőn, hamar megtalálta a kis kerítést. Egyik kezét finoman végighúzta rajta. Biztos volt benne, hogy ez is megélt sok dolgot, de abban is, hogy nem ez az igazi fogás. Így hát átlépte az utolsó akadályt, majd meglátta, hova is érkezett.
Ahogy nagy levegőt vett, érezte az illatokat, az áporodott szagot a friss levegővel, kemény, száraz földdel és persze a napsugarakkal keveredve. Nagyon bódító lett volna, de volt benne egy kis különleges csípősség, egy nem kívánatos fűszer, amit a hely okozott. Szinte fájt a gyomra a helytől, érezte a lüktetését, mintha a föld is sírt volna, hogy alulról kapargatják. A normális embereket nemhogy taszítaná ez a környezet, de még csak észre sem vennék ezeket a dolgokat. Gergő viszont imádja ezt, egyáltalán nem unalmas hely, minden egyes szeglete új dolgokat rejteget számára. Lassan, komótosan kezd el sétálgatni a sírok között. Az egyiknél, ami szimpatikus neki, megáll, leül a fehér kavicsos útra. A sírkövet bámulja mereven, kezével finoman végigsimít a megmunkált márványon.
- Mesélj nekem... - Kéri halkan az emléket, és valószínűleg senki nem nézi normálisnak. Hiába koncentrál egyelőre a sírkő nem akar mesélni neki, pedig biztos benne, hogy van mesélni valója. De nem érdekli, ki, mit gondol róla. Tudni szeretné, hallani szeretné, hiszen általában magától megy neki. Ha akarja, miért nem sikerül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Először észre sem vette, hogy Kíra közelít, csak akkor kapja fel a fejét, amikor a kövek közel csikordulnak. Nemsokára az égből egy táska pottyan mellé, értetlenül nézi, majd nemsokára érkezik mellé a tulaja is, egy finomabb mozdulattal. Kírára pillant, sötét tekintetét ráemeli, úgy nézi, majd visszapillant a sírkőre. Amikor a nő megkérdi, hogy ahhoz beszélt-e, ő csak lassan bólint egyet válaszként. Nagyon el van foglalva az érzésekkel és jelenleg az jobban érdekli őt, mint a nő. Az arcáról semmit nem lehet leolvasni, szokás szerint fapofával, átható tekintettel néz.
 - Igen. - Mondja egyszerűen egy kis idő után, amikor elengedi a követ. - Miért?
Lazán tette fel a kérdését, mintha az ilyen időtöltés a világ legtermészetesebb dolga lenne. Biztos benne, hogy ez a sír különleges, egész más kisugárzása van, mint a többinek, de csak nem akar mesélni neki. Nem mutat semmit, nem sejtet semmit, csak vonzza magához a tekintetét, az elméjét, a gondolatait. Már éppen morgott magában, bár nem látszott rajta semmi.
Majd egy pislantás alkalmával lehunyta a szemeit, hirtelen a sír mesélt neki. Nem nyitotta ki a szemeit, inkább pár pillanatig lehunyva tartotta, amíg a kép felvillant neki. Látta, ahogy a sírgödör mellett összegyűlt emberek állnak. Egy nőt látott, érezte a szerelmet, ami égett a szívében, a fájdalmat, ami elvakította szemeit és könnyfátylat húzott rájuk.
- Ezért ilyen különleges... - Motyogta, miközben még egyszer végigsimított a márványon. - Valakinek a szerelme fekszik itt.
Nem zavarja, hogy Kíra nem értheti, ő honnan tudja mindezt, viszont ő, most, hogy megfejtette a rejtvényt, sokkal könnyebb neki. Érti, miért ilyen különleges a kisugárzása, miért más. Fiatal, élő szerelmet zártak a kő alá, ott lüktet bent, arra várva, hogy kiszabadulhasson. Gergő azon gondolkodik, hogy sajnos sosem fog, majd tekintetét ismét Kírára emeli. Arcán még mindig nem látszik semmi, noha sajnálja a szomorú történetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Hát, válaszolt. Az előbb. - Csak késve mondta ezt Kírának, nem amikor bejelentette, kíváncsi rá. Bizony, nem biztos, hogy azért, mert ő kérdezett, de válaszolt. A sír válaszolt, ami sajnos érdekesebb volt jelenleg a nőnél. De amint vége volt a válasznak, sajnos kénytelen volt visszatérni a valóságba és elgondolkodni ezen. Amíg le volt hunyva a szeme, nem is hallotta a nő aggódását, nem mintha ilyesmikre válaszolna. Nem szószátyár, de az ilyesmiket bőven elintézi egy bólintással, minek jártassa a száját feleslegesen? A környezetében soha, senki nem tette. Nem volt kitől eltanulnia a rosszat, csendes emberek között pedig csak csendes maradhatott. Amúgy sem szeret emberekkel beszélgetni, jobban szeret magával és a körülötte lévő világgal foglalkozni. Most viszont nem teheti meg, kénytelen a nőre figyelni.
- Fiatal szerelmesek. - Teszi hozzá, de a problémán ő maga is gondolkodóba esik. Miért is olyan különleges? Nem tudja megmagyarázni. Hiába keresné a szavakat, van, amikor nem találja őket, akkor nem szokta feladni addig, amíg ki nem tudja fejezni magát. Most viszont nem is erőlködni, erre nincsenek szavak. Egyszerűen érzi, hogy különleges ez a sír, hogy valami különleges szörnyűség, vagy nagyon remek dolog történt vele kapcsolatban, még ezt sem tudja eldönteni. Végül egy apró, halk sóhaj hagyja el ajkait, majd egy nagyobb adag levegőt tart bent.
- Talán hirtelen kellett elválniuk? - Csak kérdez, a levegőbe találgat, ezt már abszolút nem  tudja levenni abból, amit a sír mutatott neki. Nem az érzései súgják a megoldást, csak az agyából pattant ki, túlságosan reális, lehetséges opcióként. Végül Kírán időzik el a tekintete, nézi őt egy ideig. Nem tudja, hogy akadt össze egy hasonlóan kerge darabbal, mint ő maga de egyelőre furcsállja, hogy nem kérdezget feleslegesen. Sőt, elhisz neki mindent, még érdeklődőnek is tűnik, márpedig ilyesmit nem szoktak csinálni az emberek. Mindenki szerint furcsa, akinek egy kicsit is megmutatta magát. Nem mintha ez őt annyira zavarná, sőt. A nem éppen sablonreakció meglepőbb, mégsem látszik sok dolog az arcán, csak kissé zavaróan bámul.
- Mit csinálsz itt? - Kérdi végül halkan. Mert az egyértelmű, hogy sírokkal beszélget, de Kíra ittlétéről még nem tud semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ha te mondod... - Jegyzi meg csak úgy mellesleg, amikor Kíra ellövi a bölcsességét a fiatalokról. Látszik, hogy nagyon tapasztalt, öreg motoros akar lenni, bár Gergő nem tud rá úgy tekinteni, talán nem is akar. Hiszen a majd' 18 évével ő még fiatalabb, mint a nő, de sosem volt még szerelmes és őszintén szólva nem is akar az lenni. Amúgy is tudja, miért nem megy neki, mert nem igazán szereti az embereket. De hogyan is szerethetné? Nem igazán volt, aki megtanítsa szeretni, nem volt senki olyan a környezetében. Ő így nevelkedett fel, ilyen lett, számára ez a normális, így nem is aggódik miatta. Régen szerette a legjobb barátját, amikor még kis kölyök volt és fogalma sem volt az élet alakulásáról. De aztán jött a valóság és az álomszerű kapcsolatnak vége szakadt. A fiú többé nem volt a barátja, különváltak, másfelé fejlődtek, mára már lenézi Gergőt, amiért nem vitte semmire. Ez a kérdés különben elég érdekes, ugyanis szerinte nem is kellett többre vinnie. Ő egy egyszerű lovászfiú Várdombról, egy szimpla, jó munkásember és ez neki bőven elég volt idáig. Most, hogy varázsló is lehet mellette, már túl is teljesítette a célt. Sosem voltak eget rengető álmai, nem is lesznek talán soha.
- Nem csak egy sima kő. - Jegyezte meg halkan, újra, ami hatalmas haladás. Mindent egyszer szokott elmondani, nem szereti feleslegesen koptatni a száját. Nem papagáj ő, hogy ismételgesse magát, ha Kírának most sem esett le, hogy ez egy különleges, akkor nem érdekli tovább. Hagyja, hadd éljen tovább, tévhitben, nem az ő gondja. - És amúgy nem tudok beszélgetni velük. Csak meghallgatni őket.
Na igen, nem éppen nevezhető kétoldalú kommunikációnak. Nem tudja, a helyeknek-tárgyaknak mitől és hogyan van kedvük mesélni. Azt sem tudja, ő miért tudja meghallgatni, érezni őket. De álmodni sem mer olyan fejlődésről, hogy esetleg akkor és az mesélne neki, amit ő akar. Túl csodálatos lenne, hogy igaz legyen, meg amúgy sem tennének neki jót az ilyen "vad" álmok. Csak elégedetlen lenne tőle, ahogy a szülei mindig traktálták belé. A nagyravágyás csak elégedetlenséget szül.
- Hm, ez tény. - Mondja egyszerűen, amikor Kíra azzal vádolja, hogy pislogott. Valóban, egy ideje mereven nézi a nőt, próbálja eldönteni róla, miért különleges ő is. Valahogy képtelen ráérezni, beazonosítani az energiáit, pedig most be vannak kapcsolva a különleges szenzorai. Hm, érdekes.
- Gergő, Bakonyi Gergő. - Mutatkozik be ő is, mert azért nem akar névtelen maradni, ha már Kíra is elárulta a nevét, a sajátos stílusában. Majd keresi a szavakat, szokásos elgondolkodó tekintettel próbálja megfogalmazni, mi jut eszébe Kíráról. Hiszen ha már magában megfogalmazódik, közölnie is kéne, csak nem könnyű leírni, na. Amúgy sem a szavak embere.
- Mint egy... tragikomédia. - Motyogja magának, amint megtalálta a szavakat. Kissé tragikus, hogy egy felnőtt nő így viselkedik, mégis komikus, ahogyan előadja magát. Gergő pedig büszke magára, hogy megtalálta a megfelelő szót, bár ez kevéssé látszik rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Amikor a nő magyarázkodni kezd, ő egyszerűen biccent egyet, elnézi neki. Nem mintha annyira haragudna, tudja, hogy az emberek nem értik meg őt. Nem tehetnek róla, nem az ő hibájuk, igazából Gergő fura, ők meg normálisak, így összeférhetetlenek. Ennek ellenére sosem kívánt olyan társat, aki megérti őt és belelát a világába. Amikor azonban Kíra a képességéről kérdez egy csomót, tanácstalan.
- Hát, én sem igazán tudom, hogy működik. - Vallja be, közben kicsit előredönti a fejét, egyik kezével megvakargatja a tarkóját. Nagyon jó lenne, ha így könnyedén, egyből tudna válaszolni. Végül csak apró sóhaj hagyja el ajkait, leereszti kezeit, vállait is. - Meg nem is tudatos a dolog.
Körülbelül ennyi az, amit ő is tud, aztán Kíra hirtelen lelkendezik a nevén, ő pedig csak megköszörüli a torkát. Még sosem tetszett senkinek a neve, ezért kissé meglepő neki, de nem ugrik ki a bőréből. Nem az ő érdeme, úgy adták neki, úgy örökölte az "azonosítóját".
- Öhm, köszönöm, asszem. - Mondta végül, majd a hegyek gondolatára ő is kicsit elkalandozott. Eltekintett a távolba, a sírok sokaságán végignézett. Eszébe jutott az otthona, hogy a helyet mennyire szereti és talán még hiányozni is fog neki. Bár gyakran érezte pokolnak Várdombot, most mégis a honvágy kopogtat a szíve ajtaján. Na, ott kopogtathat sokáig. - Ha így van, egyszer nézd meg a szekszárdi dombokat. A legszebbek.
Na igen, nem maradhat el a javaslat Kírának, hogy egyszer nézzen el szülőhazája felé. Ide ugyan nincs közel és egészen más világ, de nem kell feltétlen Várdombra látogatnia. Oda mehet, ahova akar, mindenhol azt a varázslatot fogja átélni, amit Gergő élt meg, az múlt majdnem 18 évben minden nap.
Amíg elgondolkodik, szinte észre sem veszi, Kíra mennyire megváltozik a mondata hallatára. De utána feltűnik neki, hogy egészen más energiák járják át, most már érzi, főleg a változásra van kiélezve. Azonnal a nőre pillant, sötét íriszeivel méri végig, ahogy magába dől, suttog és a kavicsokkal játszik. Nem számított rá, hogy így megbántja, vagy nem is tudja, ez bántottság-e igazából. De csak hogy szépítsen, érdeklődő beszélgetőpartnert játszik, olyan normális félét.
- Elhiszem. Hogy kerültél oda? - Na igen, biztosítja Kírát, hogy elhiszi, nem közveszélyes és semmi baj vele. Emellett meg is kérdi, hogyan került az ispotályba. Nem úgy néz ki, mint aki most épület fel, legalábbis egészen erősnek és egészségesnek tűnik. Amúgy sincs kórházszaga, az ilyen embereknek az szokott lenni, nem? Gergőt pedig érdekli, hogyan fog ettől Kíra változni, mert ezt imádja megérezni, így tekintetét is rajta függeszti, hogy rá koncentrálhasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Hm... - El kell gondolkodnia Kíra ajánlatán. Nem igazán szeret ismerkedni és magáról beszélni, az valahogy nem az ő stílusa. Szerinte senki sem tudja igazán megismerni, felszínesen pedig minek? Kissé összeszűkített szemekkel néz a nőre, akinek az arckifejezése kezdi meghatni, elég hosszas bámulás után. - Legyen, ha már beavattalak.
Bár nem hiszi, hogy lesz belőle valami, mert nagyon nem a szavak embere. Nem tudná elmagyarázni Kírának ezt az egészet, akkor sem, ha olyan nagyon akarná. Az egyetlen mód az lenne, hogy megmutatja neki. De ez sajnos lehetetlen, meg ha bele is látna Gergőbe... valószínűleg sírva menekülne. Annyi minden van a fiúban elrejtve, mélyen, amit mindig megtart magának, hogy túl sok lenne egyszerre. Főleg, ha előtte csak a felszínét látta, a fapofáját, az egyszerű, csendes énjét.
- Nem szaladnak sehová. - Jegyzi meg, amikor a nő azt mondja, most nem tud odáig szaladni. Nem mintha Gergő így gondolta volna, hogy azonnal, de semmi baj. Bár egészen kicsi gyerekként voltak tézisei, amik megdöntötték volna az előző állítását. Hiszen azzal a fejjel, jól szórakozva, pillanatok alatt elrepült az idő, alig kelt fel a nap, már le is ment. Kis Gergő pedig azt hitte, a dombok szaladtak az égitest másik oldalára, hiszen az meg sem mozdult azóta.
Amikor Kíra elmagyarázza neki a helyzetet, ő csak bólint egy aprót. Emlékezetkiesés, hm, az ispotályban ébredt. Vajon mit csinálhatott a zakkant hölgyemény, amikor elhagyta őket? De ami a legfontosabb, vajon ő vissza tudja szerezni őket? Legalább egy részüket? Szinte hangtalanul mormogott valamit, amíg gondolkodott. Kíra energiái biztosan nem akarnak beszélni hozzá, ahogy visszahúzódik az előző megnyílása után, a belső szemével ismét alig látja, alig érzi őt. Mégis, azon jár az esze, mi lenne ha... szokásait megtörve, még a bizonyosság előtt szóra nyitja a száját.
- Ha lenne egy tárgyad, ami nálad volt akkor, vagy egy helyszín, én talán... nem, nem jó ötlet. - Gyorsan leszögezi. Hülyeség volt megemlíteni, ezért nem szokott csacsogni, megtanulta már ezerszer. Nem tudja irányítani, semmi garancia nincs rá, hogy az a hely vagy tárgy mondani akar neki valamit. Vagy hogy olyan emléket fog mutatni, amit Kíra elhagyott. Alapból hülyeség volt, kicsit meg is rázza a fejét, majd a levegőbe szippant és elnéz a távolba. Még mindig annyira kellemes és vonzó ez a temető számára, hogy azon is elgondolkodik, hogy itt rendezkedik be. A kastélyban egyelőre még nem talált ehhez hasonló helyet, ahol egy életet le tudna élni. Na nem mintha annyit kereste volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ez azt jelenti, hogy zaklatni fogsz? - Kérdezte végül, hiszen ha Kíra jó a keresgélésben, az nem túl bizalomgerjesztő. Sőt, ebből a szempontból jelenleg inkább tűnt fenyegetésnek, mintsem ajánlatnak. Gergő kissé furán is néz rá, talán már meg is bánta, hogy belement ebbe az egészbe. Kíra fel fog bukkanni az életében időről időre? Már előre rosszul van a gondolattól. Na nem mintha a nővel lenne olyan nagy baja, de nem bírja a piócákat, akik folyamatosan a nyakára járnak. Néha még az öccse is kellőképpen kikészítő jelenség volt, pedig őt még el is viseli általában.
Sajnos kikotyogta a mondatot, amit nem kellett volna, Kíra pedig egyből kap az ötletre. Sóhajt, amikor lelkesen nekiáll magyarázni arról és Gergő nagyon reméli, hogy nincs nála semmi, ami mesélhetne neki. Ilyen messziről nem érez semmit, viszont amikor a nő kiborítja a tárgyakat, szinte mindegyik kiabál felé, legalábbis pár hangosan. De nem vonzzák magukhoz, nem csábítják, sőt, ellenkezőleg. Szinte ellökik maguktól Gergőt, ő pedig hunyorog. Eszében sincs megfogni őket, nem fél tőlük, csak úgy érzi, ha megérinti őket, megégetik. Szinte hallja a forró, sercegő bőrt, ahogy a kezét a tárgyak köré fonja. Még a levegőjét is bent tartja, majd kicsit hátrébb húzódik.
- Valami... sötét dolog történt valamelyik tárggyal. Nem érintem meg. - Jelenti ki és remélhetőleg Kíra elfogadja és legyint egyet. Bár ahogy eddig megismerte a nőt, ez nem lesz ilyen egyszerű. Ettől függetlenül tekintetét nem tudja levenni a tárgyakról, feszülten nézi őket, kezeit kissé ökölbe szorítja. Az egyik ékszer különösen pulzál, innen nem tudja megmondani, melyik az, de szemével keresi, hátha megtalálja. De nem is tudja, miért érdekli ez. Lehunyja szemeit, összeszorítja fogait és elfordítja a fejét. Nem szabad engednie neki, meg kell próbálnia visszavenni az uralmat. Nem hagyhatja, hogy a tárgy magához vonzza. Talán valami átok hagyott ekkora nyomot az ékszeren? Bárcsak megnézhetné büntetlenül, mit mesél, anélkül, hogy borzalmas érzései lennének tőle. Végül erőt vesz magán, kifújja a levegőt és Kírára pillant, őszintén, kissé ellágyult tekintettel.
- Sajnálom. - Akármi is történt vele, azt is sajnálja. Meg persze azt, hogy nem tud neki segíteni... meg igazából nem is akar annyira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Nem vagyok teljesen meggyőzve. - Állapította meg, amikor Kíra kirohanásának vége volt. Na nem mintha annyira félt volna tőle, de ez a színpadias megjelenés, az éles hang... nem tudta, mennyire higgyen neki. Olyan érzése volt, talán nem kéne, főleg, amikor látta a nő szemében az elszántságot csillanni. Ez azonban nem csillogott ott sokáig, a helyét egyhamar valami más váltotta fel: lelkesedés. Bizony, Gergőtől várta a megváltást, egy elejtett félmondat miatt. És felnézett a fiúra, mintha ő lenne az egyetlen megmentője, emellett pedig ki is terítette az összes cuccát a fiú elé. Nem tehetett róla, nem tudta irányítani a képességét és az érzések egyből elragadták, hátrébb is húzódott.
- Nem tudom. - Válaszolja halkan mindkét kérdésre, szinte csak sziszegi a szavakat, mert nem akarja elereszteni a fogait. Nem is tudja mitől fél, talán vacogni fognak? De hiába, hatalmába kerítette az érzés. Hogy nyomatékot adjon a válaszának, megrázza a fejét kissé. Most elég érzékeny, és a Kírából felszabaduló düh szinte száj neki. Ahogy kinyitja szemeit, összehúzza szemöldökeit, kemény tekintettel néz a nő felé. Elege van belőle, hogy nem bírja visszafogni magát, folyamatosan rázúdít valamit, ő pedig csak tarthatja a hátát. Úgy érzi, mázsás súlyt cipel most magán, még levegőt is mintha nehezebben kapna, bár talán csak beképzeli. Kíra őrülete ráragad, már azt sem tudja, mi a valóság és mi a megfoghatatlan világ része, amit jelenleg csak ő érez. Feláll, hátha ott jobb a levegő, tántorog egy kicsikét.
Azonban Kíra nem hagyja annyiban, elszánt arccal néz rá, ő pedig megdermed, amikor a pálcáját rászegezi. Akkor magához tér, leesik neki, hol is van, kivel is áll szemben. Visszatér a földre, a valóságba, a nő arcát nézi, rezzenéstelen vonásokkal, lassan felemeli két kezét maga mellé. Nem fog ő pálcát rántani... még csak használni sem tudja.
- Most meg egy hisztis perszóna? Komolyan? - Sóhajtja kissé fáradtan, hiszen ez már Kíra harmadik arca, amit az elmúlt pár percben sikerült előcsalnia. Kicsit elgondolkodik: vajon ez csak az ő kiváltsága, vagy bárki ennyire meg tudja változtatni pillanatok alatt? Fogalma sincs, mi lesz itt még, milyen átkot kap az arcába, de nem is érdekli. Készen áll bármire, szóval keményen megmondja az igazat.
- Sajnálom, de nem tudok segíteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Te talán jobb szavakkal írnád le? - Kérdez vissza, egyik szemöldökét megemelve. Hiszen Kíra annyira ki van akadva a megnevezésen, akkor biztos talál megfelelőbb szavakat. Viszont ezt nincs ideje kideríteni, legalábbis nyugodtan biztos nem. Hiszen a nő őrjöngése csak fokozódik, csatakiáltással lendül támadásba. Gergő már-már várta ezt a pillanatot, egyedi nézetei miatt már egyszerűen várta, hogy egy átkot testközelből láthat. Az, hogy el is kell szenvednie a hatását, már nem is igazán érdekelte, majd ráér vele foglalkozni, ha megtörtént a baj. Viszont a nő egyhamar letöri teljesen, ahogy a pálcáját hozzávágja, használat helyett. Kicsit későn reagál, elhajolni nem tud, csak elfordítani a fejét, így szeme védve van a halálosnak egyáltalán nem nevezhető fegyvertől. Csak a fején koppan egyet, de szinte meg sem érzi, nem az úrias fiú, volt már ennél rosszabb.
- Most aztán meglakoltam. - Állapította meg, amint elszenvedte a támadást. Még egy kicsit sértett is, hogy Kíra még egy átokra sem méltatta. Főleg úgy, hogy ő már annyira várta! És nem érdekli, hogy olaj lesz a tűzre az egész, az sem érdekli, ha a nő fejre áll, nem fogja őt meghatni, az biztos. Akár sírhat, zokoghat térden állva, most már végleg elvágta magát. Ha keményen akar játszani, legyen. Amikor azonban a fejéhez vágja érzelmi zsarolós szövegeit, meg sem érintik. Szinte mosolyogni van kedve, hogy mennyire gyér, de mégsem teszi, nem mosolygós fajta.
- Nyugodj le, Kíra, ezzel nem érsz semmit. - Gondolta már az "igényes" vetélkedő műsorokban is van segítség, ő is nyom egy hintet Kírának és megpróbálja rávezetni az agyacskáját. A hiszti egyszerűen lepereg róla, viszont a nő harcias energiái még tetszenek is neki valahogy. Végre nem semleges, nem unalmas, különlegessé teszi őt. Ennek ellenére a szavak nem kellenének hozzá. Azok csak idegesítik és elveszik a kedvét az egész játéktól. Pedig Kírával olyan jó szórakozni, hiszen ő egyáltalán nem veszi olyan halálosan komolyan ezt az egészet, főleg most már.
- Talán összepakolhatnád a cuccaidat. - Pillant le a kiborított dolgokra, amik közül az egyik még mindig gyomorgörcsöt okoz neki és érdekli is nagyon. De sajnos a taszítása erősebb, mint Kíra gondolná. Nem tud neki segíteni és őszintén... már nem is akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A kis bagoly azóta is az ő felügyelete alatt volt, amióta Lillával találták a házban. Végül a gyengélkedőn a szárnyára varázsoltak egy csodálatos kötést egy kezdetleges sínt, ami valószínűleg tartani fog, ameddig kell. Viszont így nem tud repülni, nem tud enni-innivalót szerezni, így gondoskodásra szorul. Lehet, hogy amúgy is házi bagoly, mert meglepően kedves és úgy tűnik, kézhez van szokva. Gergő pedig vállalta, hogy majd vigyáz rá, van egy csomó helye a szobájában, nincs sok cucca, jól ellesz. Persze akkor a tollakkal, porral és a bagolypotyadékkal nem számolt, de ezt is megoldja valahogy. Sosem volt büdös neki a munka, még ez a feladat sem az, noha szerinte a nőknek kéne inkább takarítani. Hiába, túlságosan konzervatív családban nőtt fel, Várdombra amúgy sem ért még el az emancipáció.
Végül úgy döntött, ideje bővítenie az ismereteit a baglyokról, hogy mit adjon neki enni, hogyan nevelgethetné, hogyan kell ápolnia, s a többi. Így elindult a könyvtárba, természetesen a repülésre képtelen madarat sem hagyta egyedül a szobában, meg amúgy Mersével sem szívesen hagyná, nehogy berasztázza a tollait. Szóval a kis névtelennel keveredtek be a könyvtárba, a karján pihent, amíg meg nem találta a megfelelő, baglyokkal foglalkozó könyvet. Egy kellemes, kissé eldugott sarokba csücsült be, a madarat lerakta az asztalra, karmaival kopogva sétálgatott, kíváncsiskodott, Gergő mit is csinál. Ő viszont kinyitotta a könyvecskéjét, elmélyülten olvasott. Bár a türelmesnek bizonyuló madárnak nem volt nyugta, amikor a fiú a karmokról olvasott valamit, akkor elkapta szegényke lábát, megnézegette, majd bólogatva fordult vissza olvasmányához. Az állat néha segélykérő, halk, magas hangot adott ki magából, de amúgy abszolút tűrte, hogy megmentője és pótapukája folyamatosan nézegesse és vizsgálgassa őt. Bár amikor nagyon unatkozott, elkezdte csipkedni a könyv szélét, Gergő pedig odébb hessegette, mielőtt a könyvtáros meglátja. Ennek ellenére profi módon védte a könyvet és olvasott nyugodtan, a fáslizott szárnyú madár társaságában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Akkor csak tessék. - Mondja kissé összeszűkített szemekkel, bár Gergőnél már ez is csúcsreakciónak számít, Kíra büszke lehet magára, hogy kicsalta belőle. Ahogy a nőben felcsapnak az indulatok, megpróbálja nekidobni a pálcát, utána is csak mérgelődik, egyre kevésbé bírja Gergő elviselni a jelenlétét. A képessége lassan kezdi kifárasztani, hiszen sosem szokta ennyit használni egyszerre, főleg nem ilyen májusi-időjárás-Kírán nem. Ráadásul a temető is folyamatos aurát áraszt magából, ami ugyan vonzó, de már kezd kicsit sok lenni. Ez olyan, mint amikor a szomjas ember iszik. Egy ideig mohón kortyolja a vizet, imádja, még többet és többet akar. De a telhetetlenségnek ára van, hiszen a végére már alig kapunk levegőt, majdnem megfullasztjuk magunkat és akkor jön az a szomorú pont, amikor megtelik a gyomrunk és már nem tudunk többet inni. Gergő közeledik ehhez a ponthoz, noha nagyon szeret az érzelmek világában élni, de ilyenkor a túltöltés veszélye áll fenn.
Le is hunyja a szemeit egy időre, úgy hallgatja, ahogy Kíra belátja, feleslegesen hisztizik. Sóhajt egy aprót, alig hallhatót, kicsit jól esik neki, hogy a végső megoldás megvan. Ennek ellenére még mindig nem nyugodt, csak azt magyarázza, miért ne nyugtatgassa. Magában szidja az érthetetlen nőket, elég cifra szavakkal, hogy csak idegesebbek lesznek a nyugtatástól. Ahogy kinyitja szemeit, először elég nehezen sikerül fókuszálnia és kiélesítenie a képet. Hunyorogva néz a nőre lefelé, és közben azon gondolkodik, mégis mitől van ez. Nem a szavak embere, szóval gyorsan, közönség segítségére van szüksége.
- Akkor mit szeretnél, mit mondjak? Mondok bármit, hogy megnyugodj. - Magyarázza sóhajtva, majd be kell látnia lassan, hogy semmi esélye. Felpillant inkább az égre, úgy érzi magát, mint amikor megsütötte a nap. De ennyitől nem kaphatott napszúrást, az biztos. Visszapillant Kírára, hiszen ismét nem figyelt teljesen oda, amikor azért sipítozott, hogy ne mondja meg, mit csináljon. Azonban összeszedi magát, tekintetét a nőre függeszti, nézi, ahogy a szavaival teljesen ellentétesen cselekszik és elkezd pakolni. Nem rázza meg a fejét a látványra, éppen csak kicsit mozgatja a nyakát. Kíra közben talál egy régi emléket. Amikor Gergő meglátja, ráfüggeszti tekintetét és nem bírja elengedni. Leguggol Kírához, először rápillant.
- Ezek az én házam színei. - Állapítja meg végül, majd mintha simán csak érdekelné, finoman megérinti az anyagot. Azonban abban a pillanatban lehunyja a szemeit is, hiszen a tárgy mutat neki valamit. Kírát látja, jóval fiatalabb kiadásban. A nyakán a sál, ujjacsáival belekapaszkodik, hideg van. A környezetet egyelőre nem látja jól, de vár még egy kicsit, hátha azt is megmutatja. Viszont a talár, ami rajta van, egyértelművé teszi, hogy diák. Gergő rázkódást érez maga alatt, először nem tudja, mi ez, aztán azt látja, a szél játszik a sállal, most pedig ő maga a sál. Aztán vége szakad mindennek, kicsúszik a kezéből az anyag. Ahogy újra Kíra szemébe pillant, sokkal lágyabb tekintete, csaknem mosolygó.
- Bájos diák voltál. - Állapítja meg őszinte véleményét, ahogy a nőre pillant, egészen halkan, lágyan engedve ki a szavakat magából. Bár talán még megbánja egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kicsi Csibu

Nyugodtan olvasgat ő, nem siet sehova, néha az unatkozó madárkára pillant, ellenőrzi a szárnyát. Na nem azt, hogy megvan-e még, hanem azt, hogy a kötésével nem csinált semmit, illetve nem törte el még jobban - már ha ez lehetséges. Amikor eszébe jut ez a gondolat, azon is morfondírozik, hogy ennek is utána kéne olvasnia. Vajon van könyv A béna baglyok mindennapjai címmel? Mert ahogy Gergő eddig megfigyelte, különösen ügyetlen példányról van szó. Ezért jó "szülőként" fél szemét folyamatosan rajta tartja, hátha éppen újabb kárt készül tenni magában. Az is lehet, hogy a szülei csak úgy kitagadták, mert ő a leginkább életképtelen bagoly a világon.
Aztán ahogy a kis állatot nézi, kicsit el is merül gondolatiban, majd amikor Lilla érkezik oda, felemeli fejét, sötét tekintetét a lányon pihenteti.
- Szia. Nem zavarsz. - Mondja végül, miközben a könyv egyik lapját próbálja meg elvenni az állat elől, mielőtt még megcsipkedné. Az persze eszébe sem jut, hogy éhes, azonban a navinés lányka hamar megoldja a helyzetet. A bagolycsemege nagyon is tetszik a kis szerencsétlennek, eszegeti, még egy kicsit körbe is járja, hogy minden oldalról olyan finom-e tényleg. Gergő kissé enyhült kifejezéssel nézi a kis madarat, majd hümmög és bólint egyet. Valóban, adott neki enni, de éppen most tudja meg, hogy vajon mennyi időnként kell neki ennie.
- Csak baglyokról olvasok. - Emeli meg kicsit a vaskos könyvet, majd kicsit kijjebb tolja az egyik széket, hogy leülhessen. Bár ha nem akar, nem muszáj, a lányt félénkebb fajtának ismerte meg. Kicsit körbenéz, ma elég kevesen vannak a könyvtárban. Mostanában sok időt tölt itt, nagyon sokat olvas. Végre megvan a lehetősége, hogy tanuljon, megismerje a mágusvilágot. Innentől kezdve csak rajta múlik, hogy él-e vele és egy olyan életből kilépve, ahol semmi lehetősége volt, nem halaszthatja el. Egyszerűen nem venné be a gyomra. Közben feltűnik valami a lányon, valami szokatlan. Kicsit megemeli az egyik szemöldökét, amikor meglátja, mi volt más a képben. Nem, nem a frizurája, bár az is tetszik neki, hanem a prefektusi jelvény tündököl.
- Prefektus lettél. - Állapította meg végül, mutatóujjával a jelvény felé mutatva hanyagul. Ahogy visszapillant a madárra, éppen evés közben készült lehátrálni az asztalról. Még időben rakja oda a kezét, hogy előrébb terelgessen. Erre a szerencsétlenre többet kell figyelni, mint egy kisgyerekre. De Gergő valahogy nem bánja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Amíg Lilla drága gondolkodik a válaszán, Gergő még egy kicsit elmélyed a könyvben, hiszen éppen a legérdekesebb részeknél tart. Mondjuk ez az érzés járja át úgy a második oldaltól kezdve, de na, keresnie kell valami egyértelmű véget, nem hagyhatja csak úgy a bekezdést. Amúgy közben figyel a lányka szavaira is, de amúgy sem akarja túlragozni a dolgokat, csak biccent egyet. Amikor pedig a baglyos könyvről esik szó, addigra megtalálja ő is a tökéletes helyet, hogy tényleg abbahagyja, felemeli a fejét és rá pillant.
- Egy csomó időt spóroltam volna, ha a könyvtárba költözök. - Állapította meg végül, hiszen elképesztő helynek találta. Na meg persze rengeteg pótolnivalója is volt, teljesen le volt maradva a varázsvilággal, a tananyaggal, mindennel. Pedig már jó régóta benne kéne élnie, morogva támasztja az arcát egyik kezére, ahogy ezen gondolkodik. Ha négy éve kezdte volna, talán már a könyvtár felét ki tudta volna olvasni. Vagy a harmadát. Pedig eddig nem is tudta, hogy szeret olvasni, mert hát idáig nem is volt rá lehetősége. Igazából ideérkezése előtt semmire nem volt lehetősége és igazán élvezi ezt a szabadságot. Még ha kötött tanulás és munka mellett nem sok ideje marad tényleg magára, számára ez tényleg szabadság. Nem is érti azokat a diákokat, akiknek ez az igazi próbatétel és nyűg. Gergő már el lenne veszve, ha lenne egy napja, amikor semmit sem kell csinálnia. Azt sem tudná, mit kezdjen magával, valószínűleg csinálna magának tennivalót.
Amikor azonban a prefektusi jelvényre mutat és a kis Kanáriáját nézi, kissé elpirul és szűkszavú a dologgal kapcsolatban. Ő kicsit oldalra dönti a fejét, nem tudja eldönteni, mik azok a negatív érzések, amik most a szőke lánykából áradnak. Szomorúság? Kellemetlenül érzi magát, zavarban van, bizonytalan? Vagy ezek furcsa keveréke. De hiába hunyja le a szemét egy pár pillanatra, akkor sem tudja eldönteni. De nem hajcsár ő, nem akarja kínozni.
- Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. - Nyugtatta meg végül, hiszen nem erőszakoskodik ő. Gergő igazából azzal is tökéletesen elvan, ha csak ülnek csendben és néznek a semmibe, talán ez az egyik kedvenc időtöltése. Fél szemét a kicsi baglyon tartotta, mielőtt ismét le akar esni az asztalról étkezés közben. Tényleg a világ legbénább példányát sikerült kifogniuk.
- Még nincs, de adhatsz neki. - Ajánlotta fel végül. Igazából neki csak olyan "roppant kreatív" verziók jutottak az eszébe, mint Bagoly vagy a népszerű Gyere ide. Biztos volt benne, hogy a nőknek ehhez kifinomultabb érzékük van, bár ha női mintaként az anyját vagy esetleg a húgát tekinti... nem, inkább ki kell vernie a fejéből ezt a két példát. Egyikük sem viselkedik tipikus nőként, lassan feltűnik neki is. Ahogy az is, hogy eddig mennyire torz világban élt. Kicsit elengedi ajkait egy pillanatra, azok pedig lefelé görbülnek.
- Meg kéne tartanunk. - Állapította meg végül. Úgysem találnak neki gazdát, ezt a szerencsétlenséget meg nem merné visszaengedni a természetbe. Két napot sem adna neki, egyszerűen életképtelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Nem vagyok valami nagy társaság. - Talán annyi pozitívuma lenne az ideköltözésnek, hogy a könyvtáros biztos nem lenne sokat egyedül. Viszont vele nem járna jól, főleg itt, hiszen Gergő amúgy sem szószátyár (és most nagyon finoman fogalmaztam), amikor olvas, akkor meg főleg nem. Valószínűleg nem venné fel a legjobb barátnő szerepét, hogy Matilda kisírhassa a bánatait a vállán, ápolgassa a lelkét, illetve masszírozza néha a lábát. Pedig elméletben olyan szép kép, kár, hogy sosem fog megvalósulni. Ahhoz valami elég furcsa bájital, vagy varázslat kéne, remélhetőleg senkinek nem jut eszébe ilyesmi.
Amikor Lilla azt kérdi, valami baja van-e, ő csak felpillant. Látszott rajta valami? Rajta sosem szokott látszani semmi, vagy talán a kis prefektus figyel rá nagyon, eléggé, hogy észrevegye a rezdüléseit. Kettejük közül ő a megfigyelő, furcsa szerepet váltani.
- Nincs baj. - Sóhajtja, közben kezeivel előre-hátra fésüli a haját, kicsit az arcára simítja őket, majd lerakja. Nincs hát, semmi baj, csupán kezd kivetkőzni magából. Ő egy egyszerű srác, a megelégedő, a belenyugvó. Nem a lázadó, na nem, ő nem a húga, soha nem lenne olyan. Annácska a sosem elégedett, a mindig morgó, az ellenálló. Gergő nem úszik árral szemben, követi az eseményeket, hagyja, hogy magukkal sodorják. Igen ám, de meddig lesz neki elég ez a szerep? Senki nem tudja.
Viszont nem tart sokáig a szerepcsere, átható tekintettel nézi a lányt, amint a prefektusi jelvényére pillant, hallja az aprócska sóhajt is, amikor elkezd beszélni. Figyelmesen, türelmesen hallgatja végig, elég nagy erénye, hogy jó hallgatóság. Tanácsadásban nem az igazi, öhm, nagyon nem, de azt csinálja, amit mindig is: elmondja a véleményét egyszerűen, kertelés nélkül.
 - Szerintem ha téged választottak, van benned valami, amire ennek a háznak szüksége van. - Ha jól tudja a prefektusoknak példát kell mutatnia a többi diáknak, nem csak fegyelmezni őket. Ha mindenki olyan tapintatos, gyengéd, kedves lenne, mint Lilla, valószínűleg nem lenne több konfliktus az iskolában. Lehet, hogy nem azért választották, hogy fegyelmezzen, hanem, hogy megmutassa a diákoknak, hogy lehet ilyennek is lenni és még kifizetődő is.
 - Ebben az esetben el kell kezdenem rosszalkodni. - Mondja, hiszen eddig nem tud olyanról, hogy nagyon rossz fiú lett volna, de tényleg szívesen látná Lillát akcióban, vajon hogy birkózik meg vele. Lehet, hogy egyik éjjel, takarodó után átsurran a lányok szobáihoz és tiltott időben lesz tiltott helyen. Na akkor majd kaphatja a büntit, nem mintha olyat ki tudna neki találni, amit ne csinálna meg.
A kis kanárija azonban nem hagyja unatkozni, máris előállt egy tervvel, hogyan fognak nevet választani a kis bagolykának. Hozott egy könyvet, ismertette a tervet és elég jó ötletnek tűnt. A véletlen majd segít, hogy a leginkább nem megfelelő nevet kapja a bagoly, amely még mindig jóízűen falatozik. Tökéletes, legalább valami megfelelően groteszk lesz, ami illik Gergőhöz, még ha Lillához nem is.
- Tizenhat. - Mondja egyszerűen az oldalszámot és mintha a lottót sorsolnák, úgy nézi és várja, vajon mit kap a kis szerencsétlenség névnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

A rellon elleni meccs, talán ennél többet nem is kell mondanom. Mindenkiben elkezdődött az izgatottság, idegeskedés, izgalom, megindult a kíváncsiság. Gergő hallott róla, hogy a két ház közötti vetélkedés régi, már-már ősi gyökerekhez nyúlik vissza. Ezen felül a kviddicsmeccsek sosem zökkenőmentesek, mindig van bennük érzelmi töltet, személyes ellenszenv vagy éppen vonzalom, kinél mi. Ennek ellenére tudja jól, most ő is részt fog venni és valószínűleg ő is érzelmes barom lesz. Hiszen utolsó véréig fogja védelmezni a csapattársait, és személyes kudarcként éli meg, ha valamelyikük megsérül.
Mint a Levita elleni meccsen Luca, sosem fogja elfelejteni a lány arcát, ahogy kétségbeesetten rápillant, kezét nyújtja felé, miközben a fájdalom átjárja, az adrenalin pedig hevesen dolgozik a szervezetében. És ő ezt nem fogja hagyni, soha többé nem akarja látni, nem akarja átélni, ahogy csapattársa kezébe kapaszkodva kell leeresztenie a földre, látni a fájdalomtól görcsösen össze-összehúzódó testét, eszméletvesztésének lépéseit. Hála istennek Lucát nem volt ideje megfigyelni, különben azt se tudná kiverni a fejéből. Soha, senkit nem akar hagyni még egyszer ehhez hasonló helyzetbe kerülni
Úgy döntött, beiktat az életébe egy kis plusz edzést. Az erőnlét terménél jobb helyet nem is találhatott volna erre. A karjainak erején kell dolgozni, de nem lehet nagy, tunya, gyorsnak is kell lennie. Úgy döntött, futni is fog, hátha fürgébb lesz, javul a reakcióideje. És mivel az tök jó bemelegítés, felnyomja a pulzust, átmelegíti a testet, így a futópályához megy először. A vizet és a törölközőt amit hozott, ledobja maga mellé, majd kicsit kinyújtóztatja a tagjait. Letérdel, hogy rajtolhasson, visszaszámol magának. Közben hagy egy kis időt, az összes negatív érzését összeszedi, magába szívja. Minden aggodalmát, szomorúságát, fájdalmát, amit az elmúlt időszakban összeszedett... mindet összeszedi, betömöríti és energiaként használja újra, amikor elrajtol. És csak fut, mintha Várdomb végtelen mezőin futna, szinte érzi a szelet, hallja a messziből jövő dobogást, szinte látja maga előtt lovakat. Érzi, hogy szabad, szabadabb a lelke és a teste is, mint máskor. És talán úgy fut, mint soha eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Ádám

Ahogy fut, érzi, hogy mindenét átjárja az energia és minden egyes lépéssel távozik is belőle. Ahogy a talpa a talajhoz ér, egyre fáradtabb és fáradtabb lesz, de ez nem állítja meg, ellenkezőleg, jobb teljesítményre sarkallja. És ezzel semmi baj sincsen, egészen addig, amíg hirtelen akadály nem jelenik meg a pályán - egy fiú személyében. Ő morogva próbálja kikerülni, de nincs sok esélye, viszont az érkezésnél tud kicsit tompítani. Ádám felé fordul, ő pedig lerakja a kezeit, mintha fekvőtámaszozni készülne. Bár állásból elég meredek, ez sem tűnik számára most lehetetlennek. Ahhoz képest, hogy eléggé konzervatív, begyöpesedett családból származik, az ő elméje nyitott a lehetőségekre, főleg, amióta ide jött. Rengeteget változott, tudja ő is. Nem tudja eldönteni, hogy javára vált-e, de örül neki, hogy így történt, mindig is szeretett volna változni.
Kicsit eltértünk a tárgytól, ő is egy pillanatig elgondolkozott, de aztán látta a fiún, hogy kezd kifogyni a levegőből.
- Eh, bocs. - Mondja egy apró sóhajjal, ahogy feltámaszkodik és le is kászálódik a fiúról. Egyik karjával finoman megtörli a homlokát, eligazítja szőkésbarna, göndör tincseit. Ahogy felül, kissé felhúzza lábait, karjait pedig lazán térdeire támasztja. Bár kívülről csupán egy kemény pillantásnak tűnik, igazából csak megnézi, nem esett-e nagyobb baja. Megpillantja a táskáját és a kiesett cuccait is. Mivel ő ütötte el, feláll és összeszedi neki, visszarakja őket a táskába, majd visszamegy hozzá, hogy szabad kezét felé nyújtsa.
 - Jól vagy? - Kérdezi tőle azért, mert nem egy szemdoktor ő, tudja jól, és ha Ádám már függőlegesben van, akkor vissza is adja neki a táskáját. Már csak kicsit meg kéne porolgatni a vállát és máris olyan, mintha meg sem történt volna a baleset... remélhetőleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Gergő kicsit furcsának találja a fiú csendességét, de nem haragszik miatta... na persze, majd pont őt bántaná az ilyesmi, mikor jómaga is gyakran csak bólint egyet válaszként. De legalább tudja, hogy minden rendben van vele, annak ellenére, hogy kapkodja a levegőt. De ez érthető, ő is liheg kissé, a futástól, mindentől. De ha Ádám azt mondja, jól van, ő elhiszi neki és már megy is, hogy összeszedje a cuccait és visszaadja a táskáját. Amikor felveszi, már mosoly ül a fiú arcán, amit Gergő kicsit furcsáll, de ha mosolyogni szeretne egy ilyen után, felőle aztán... csak hajrá.
Azonban még mindig nem mond semmit és igazából Gergőnek sincs mondanivalója, már éppen megunná a néma ácsorgást és menne, látja, hogy Ádám a fülére mutat. Kissé összevonja a szemöldökeit, úgy nézi meg, mi az, amit látnia kell, csak akkor látja meg a hallókészüléket.
- Aha... szóval nem hallasz rendesen. - Mondja halkan, bár már komolyan értelmetlennek érzi, mert ki tudja, talán csak egy némafilm a fiúnak, és jót szórakozik azon, hogy itt erőlködik. Mert ő próbálkozik, de tényleg, mondani vagy csinálni valamit, de inkább azon gondolkozik, vajon Ádám esetleg tényleg nem tud beszélni, vagy csak nem akar, vagy fura úgy, hogy nem hallja a hangját. Nem érti, még sosem találkozott siket vagy halláskárosult emberrel.
Aztán Ádám hamar feltalálja magát, a táskájára mutat, Gergő pedig követi az ujját a tekintetével. Leolvassa a nevét, ajkaival némán formálva a szavakat, majd a kezére pillant és határozottan megrázza.
- Bakonyi Gergely. - Mutatkozik be ő is, bár az etika és a jólneveltség nem a legjobb barátai, ennyit még ő is elsajátított, hogy ilyenkor szintén el kell árulni a nevünket. Szóval Ádámnak hívják, és nem elég ez az információ róla. Egyik szemöldökét megemeli, úgy figyeli a srác mutogatását. Egy pillanatra el is gondolkozik azon, ez vajon egy egyedi párzási tánc és epilepsziás roham elegye, vagy éppen egy rossz átok. De aztán hamar rájön, hogy neki ebből ki kéne találnia, mit is akar a fiú.
- Sosem voltam jó activity-ben... - Sóhajtja, de ahogy belegondol, egyből egyértelművé válik, Ádám mit mutogat. - Súlyzózni szeretnél? - Úgy dönt, inkább marad az eldöntendő kérdéseknél. Arra legalább olyan választ kaphat szavak nélkül is, amilyet meg is ért egyből. És ha már megfejtette a válaszát, gyorsan összeborzolja kicsit a haját, hogy rendezettebb káosznak tűnjön, csak utána megy arra, amerre Ádám mutatott.
- Segítsek? Csináltál már ilyet korábban? - Kérdezget továbbra is egyszerűbbeket, meg persze nem ártana ezeket tudnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Látja, ahogy Ádám vigyorog az activity kijelentésre, de ő nem tartja olyan viccesnek, tényleg elveszett pár pillanatig, mit is akar. De aztán csak bele kell gondolnia, és már meg is van a megoldás, Ádám lelkesen bólint, miközben elmegy öltözni. Ő addig iszik pár kortyot a saját vizéből, mert a futás és a lihegés miatt kicsit kiszáradt a torka. Ádám nemsokára meg is jelenik, immár teljes harci felszerelésben. Elsőre nem érti, mit szeretne, amikor elveszi a kezét, de hagyja magát. Az első pár betűről le is marad, mert nem tudja, hogy ezt most olvasnia kéne, de aztán felveszi a fonalat. És mondja is, halkan suttogja a betűket összeolvasva, hogy megértse, amit mondani akar.
- Hát, ebből jobban értek, mint a mutogatásból. - Állapítja meg végül, a bocsánatkérésre reagálva. Nem zavarja, így legalább elég sok fontos dolgot megtudott. Kicsit el is csodálkozik, mennyi módja van annak, hogy megértesse magát, még akkor is, ha nem tud szavakat használni. Gergő, nos, szintén nem a szavak embere, de ő nem is tudja megértetni magát. Ironikusnak találja, Ádám mennyivel jobban csinálja, mint ő, pedig a fiúcska hatalmas hátrányban kéne legyen.
- Egyedül nem lett volna okos ötlet belekezdeni. - Állapítja meg, hiszen Ádám egyedül jött ide, és valószínűleg nem arra számolt, hogy majd belefut egy őrült és felajánlja a segítségét. Habár szavai elég keménynek tűnhetnek, főleg érzelemmentes arca miatt, ő csupán aggódik azért, hogy a fiú megsérülhetett volna.
- De ha legközelebb egyedül szeretnél, akkor is jobb ötletnek tartom a húzódzkodásokat. Lehet, hogy eleinte nehezebb, de hatásosabb is. - Magyarázza, mint valami keleti bölcs, mintha oly annyira otthon lenne a body building világában. Pedig csak józan ésszel gondolja át a dolgokat, és ez csak az ő véleménye, Ádám vagy figyelembe veszi, vagy teljesen másképp gondolja, ő nem csinál egyikből sem problémát.
Aztán amint Ádám a súlyzókhoz lép, látja, hogy kissé elveszetten pillant rá. Ő pedig végignéz a fiún, mennyire tűnik nyeszlettnek és gyengének, annak megfelelően választ ki egy nem túl nehéz, kézi súlyzót. Nem kell egyből a fekve nyomással kezdenie, nagyon nem. Jó lesz neki ez is elsőre, hogy kicsit megerősítse a karját.
- Javaslom, hogy ülj le, támaszd a térdedre a könyököd és úgy használd. - Mondja, de jól fogalmazott, ő csak javaslatot tesz és tökre beletörődik abba is, ha tojnak a fejére. De azért összefonja karjait a mellkasán és úgy nézi, az eridonos mit alakít az instrukciói alapján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem választott nehéz súlyt a fiúnak, látja, hogy nem egy terminátor. Ő sem edzőteremben építette fel az izomzatát, és nem is igazán volt más választása. De amióta itt van a kastélyban nem végez komolyabb fizikai munkát, muszáj ide járnia, hogy edzésben maradjon és a kviddics miatt is. Ha valaki, hát Gergő a leginkább elszánt személy, ha van miért dolgoznia, küzdenie. De ahogy látja, Ádámnak kicsit nehéz, mégis bólogat, hogy jó lesz neki.
- Ügyesen csinálod. - Mondja végül, amikor a fiú nekikezd, mert tényleg jól csinálja. És olvasta valahol, hogy a pozitív megerősítés fontos - bár talán valami állatkiképzős könyvben volt még régen, de biztos embereknél is hasonlóan működik. Nem mintha őt valaha, valaki megdicsérte volna, vagy egyáltalán elismerést kapott volna mindazért, amit csinál egész életén át. De legalább ő próbálkozik jó lenni.
Fél óra telik el, már nem is figyel olyan feszülten, mert látja, hogy Ádámnak is megy ez. De megmutatja még neki, a többit hogyan kell használni, aztán ő maga is nekikezd majd edzeni kicsit, hiszen azért jött. Mondjuk fut még egy kört, mert az előző is hihetetlen jól esett neki. De ahogy nem figyel, csak arra pillant a fiúra ismét, ahogy az leejti a súlyzóját, hallja a csörömpölést. Utána kapna, hogy ne forduljon le a székről, de már hiába, elkésett. Egy fáradt szusszanással engedi ki a levegőt, nézi a fiút, ahogyan lihegve a plafont bámulja.
- Gyere, állj fel. - Nyújtja neki a kezét. - Ha jól tudom, nem azért jöttél ide, hogy a plafont bámuld. - Mondja enyhültebb vonásokkal, de mosolyogni nem szokott, talán nem is illene az arcához. Nem, Ádámnak nincs pihenő, feladni meg biztosan nem engedi, hogy feladja, amíg ő itt van. Talán jobban járt volna valakivel, aki kevésbé egyszerű és következetes. Ha a fiú elfogadja a kezét, fel is segíti ismét a földről, bár elgondolkodik, vajon honnan van ez a különös vonzalma a talajhoz, mitől szeret úgy fetrengeni rajta. Nem mintha Gergő nem szeretne, de ő maga a természet közelségét, az anyaföldet sokkal jobban preferálja, mint az Erőnlét termének alapját.
Azonban ahogy Ádám feláll, ő már megnyugodott teljesen és ki vannak élezve az érzékei, valami furcsa elkezd motoszkálni az agya hátuljában. Sötét, csaknem fekete tekintetével azt keresi, mi vonzza magára úgy a figyelmét. Érzi a kellemes vonzást, a megmagyarázhatatlan erőt, ami annyiszor csapdába ejti őt élete során. De nem tudja most, mi okozza, mi az, ami szirénként csalogatja őt, remélhetőleg nem azért, hogy megölje végül. Ahogy jobban figyel, látja, hogy nem maga Ádám az, hiszen hogy is lehetne? Csak élettelen tárgyakkal működik a képessége. És meglátja azt az élettelen tárgyat, ami annyi emléket hordoz magában.
 - Ideadod kicsit... a hallókészüléked...? - Nyújtja ki a kezét, miközben úgy érzi, nem tudja levenni ábrándos tekintetét a kis ketyeréről. A hallókészülék ide akar jönni hozzá, érzi. Azt akarja, hogy érintse meg, és nem érdekli, milyen fura kérés. Csak annyit remél, hogy Ádám odaadja majd neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Gergő próbál segíteni neki és motiváló lenni, a külsője azonban nem erről árulkodik. Talán keménynek tűnhet, esetleg szívtelennek, csak mert semmi nem látszik rajta, mégsem rossz gyerek ő. Még akkor sem, ha a húga, a szülei szentül meg vannak róla győződve, hogy a pokolból szökött és úgy kell majd visszatuszkolni oda, ha lejárt az ideje.
A fiú elfogadja a segítséget, aztán amikor áll, Gergőt szokás szerint egy fura érzés ragadja magával. Szinte hívja, csalogatja, vonzza a fiú hallókészüléke. Mint egy gonosz szirén, úgy csalogatja képzeletbeli énekével. Ő pedig nem tudja kontrollálni, az ellenállás pedig esélytelennek tűnik. Szinte kiszárad a szája ettől, teljesen felborul az egyensúlya. Feje tetejére áll, szinte forog vele a világ, ahogy kinyújtja a kezét. Egy végtelenségnek tűnik, amíg Ádám gondolkozik, de nem tud azon tanakodni, miért teszi. Nem tud sem reménykedni, sem negatív gondolatokkal foglalkozni, nem tud végkimenetelt jósolni, nem tud ő már semmit. Csak elképzelni, ahogy megkapja és mesél.
És nem csak képzelgés marad, nemsokára megkapja, és abban a pillanatban, hogy hozzáér, lehunyja a szemét. Abban a pillanatban a kis eszköz bőrébe bújik. Kissé homályosan, de látja a helyiséget. Ádám, a sokkal, de sokkal fiatalabb Ádám néz rá. A háttérben hallja a beszédet, mintha a víz alól hallgatná, kissé tompán és figyel rá. Hosszú időnek tűnik, az orvos és a szülők párbeszédét hallgatja, majd vége szakad a jelenetnek és ismét az Erőnlét termében van. A valóságban csak pár másodperc, talán egy perc telt el. De ez a kis távollét, ez a látomás elég idő ahhoz, hogy Gergő aztán észre sem veszi Ödönke érkezését, csak amikor már közel van, taszít rajta egyet. Ádám hallókészülékére jobban vigyáz, mint a saját életére, tudja, ez mennyire fontos neki. Visszaszerzi egyensúlyát a taszítás után, hideg, fekete tekintetét Ödönkére emeli. Inkább visszaadja Ádámnak a hallókészülékét, jobb helyen lesz nála, főleg, hogy a házi bejáratú vér pistijük őt sem hagyta magára.
- Meg is kérhettél volna, hogy menjünk arrébb. - Állapítja meg egyszerű tényként, annak ellenére, hogy bosszús, ő nem áll le veszekedni. Hiába nőtt fel ott, ahol, ilyen IQ szinten még ő sem kommunikál, Ádámén annál inkább, így a fiú felé néz.
- Jól vagy? - Tesz fel egy egyszerű kérdést, hiszen a fiú nem beszél. Ám Gergőnek ez nem probléma, ő sem egy szószátyár fajta és az egyszerű, eldöntendő kérdésekkel, rövid válaszokkal is megelégszik, de még mennyire. Sőt, talán még kicsit élvezi is a helyzetet, még ha ez (szokás szerint) nem is látszik rajta.
- Gyere. - Int a fejével az irányba, amerre elpárologhatnak, talán Ödönkének sem lesznek útban. Sokkal érdekesebb lenne leállni vitatkozni, hatásvadászkodni, talán még harcolni is, de... kinek kell az? Gergőnek biztos nem, vérbeli konfliktuskerülő. Emellett ha valaki, hát ő igazán profi abban, hogy visszafogja magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A karácsony maga roppant furcsa érzésekkel tölti el őt. Sosem volt nagy ünnep, sosem állítottak karácsonyfát. Olyan volt, mint egy szokásos vasárnapi ebéd, csak gyertyákkal és nem feltétlen vasárnap. Esetleg egy kis plusz édesség, finomabb vacsora, de mégsem érzi olyan különlegesnek az ünnepet. Épp ezért áll értetlenül és nézi, a többi diák, az emberek mennyire el vannak ragadtatva tőle, hogy ünneplik, folyamatosan erről beszélnek, lelkesednek érte. Mintha valami hatalmas uralkodó látogatna a kastélyba, úgy nyüzsgött egy ideig. Aztán hirtelen csaknem kiürült, a legtöbben hazamentek.
Gergő is hazalátogatott, de hamar vissza is jött, csak egy estét töltött otthon. Az épp elég volt, hogy odaadja az ajándékait, habár eddig nem volt lehetősége venni, mindig is szeretett volna. Ennek ellenére az öccse imádta a hógömböt, amit kapott tőle. Gergő a lelkére kötötte, hogy rejtse el alaposan, a szülei ne lássák meg, különben többet haza sem mehet.
Most újra itt van és csendesen sétál a hidegben. Nincs melegen felöltözve, csak egy pulcsi van rajta és bakancs, de nem fázik. Hozzá van szokva a hűvöshöz, igazából ebben nőtt fel és télen is szinte egész nap kint kóborolt mindig, már gyerekként is. Egyszerűen immúnis rá, viszont az érzéseire nem. Roppant furán érzi magát most, a földet, lábát fixírozva sétál, lent a faluban, az embereket kikerülve, bár ilyenkor az utcán sincsenek sokan. És habár kívül hideg van, belül meleg érzések perzselik Gergő lelkét, amik nem hagyják őt nyugodni. Nagyot nyel, amíg próbálja kitalálni, mi lehet ez. De talán a legjobb megfogalmazás az, hogy hiányzik neki a családja, Várdomb, kicsit a régi élete is. Nagyon jó hely volt a Bagolykő, újdonság volt. Más emberek, más környezet, más bánásmód. Itt önmaga lehet.
De mi is az az önmaga? Gergő a részének tartja az alföldi falut, a tanyát, mindent, ami vele jár. Akkor hogy lehetne itt igazán önmaga? És a legfontosabb: miért gondolkozik még mindig ezen? Mi a fenének? Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak kiverné a fejéből az egészet, mégis most számára is különleges lett a karácsony. Összejöhetett a szeretteivel, hogy együtt egyenek egy jót, beszélgettek egy keveset és már búcsúzott is el, tért vissza a Bagolykő falai közé.
És itt a baj, most idegennek érzi magát, idegennek a saját lakóhelyén, munkahelyén, bőrében. Nem odaillőnek a saját életében. És habár ez fura lehet, hiszen ő sosem foglalkozott ilyesmivel, most mégsem tud csak úgy legyinteni, hogy oké, jó lesz így. Hiszen ebből állt az élete, legyinteni egyet és elfogadni a történteket, akármennyire rosszak is legyenek. Most pedig egyedül barangol, hosszú úton, hogy minél tovább tartson. Az érzéseivel küzd, magányos akar lenni és elvonni magát a társadalomból, mégis legszívesebben farkassá változna. Hogy őt se ítélje el senki, hogy a holdra vonyít, keservesen, kiadva magából a bántatát, hogy az egész világ hallja.
A furcsa kettősségen elmélkedve pillant fel. A beöltözött alak a stég végén ücsörög, a vizet bámulja. Gergőnek pedig megállnak a lábai, nem viszik tovább. Egy kis ideig csak áll ott, távolról figyeli Ádámot. Azon tanakodik, vajon a fiú szívesebben maradna egyedül, de hamar átvándorolnak a gondolatai arra, vajon ő szívesen menne-e oda hozzá, vagy maradna-e inkább egyedül. De végül csak enged a csábításnak, a fiúhoz megy. Nem túl halkak a léptei, de nem biztos, hogy meghallja őt. Viszont amint a végére ér, leguggol mellé, könyökeit a térdeire támasztja, kezeit hagyja egyszerűen lógni maga előtt.
- Hogy vagy? - Kérdezi, köszönés helyett, hiszen erre jobban kíváncsi. Meg amúgy is, nem tudna a fiú köszönni, maximum integetni neki, révén nem beszél. Íróeszköze vajon van, hogy tudjon neki válaszolni? Ezt sem tudja. Lehet, hogy csak saját magával beszélget. Közben eszébe jut egy apróság, amit a legutóbb nem tudott megmondani neki.
- Izé, sajnálom, tudod, a hallásod. Csak egy fülgyulladás, hm? - Kérdezi, kissé elhúzva a száját, mert annyira abszurdnak tűnik. Őt kemény fából faragták. Na nem mintha Ádám picsogó lenne, de - főleg Gergőhöz képest - olyan kis törékenynek tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Már talán egy kicsit várja is, hogy Ádám válaszoljon neki. Csak megszokás miatt várja, még nem szokott hozzá, hogy magában beszélgessen. De nincs nagyon más választása. Ő sem egy nagy beszédes, de Ádám... na, ő egészen más világ. Gergő abban a hitben van, hogy néma, bár a hallókészülék erről nem mesélt neki. De a fiú csak leül, elővesz egy füzetet és egy tollat. Gergő kicsit meglepi, de elolvassa az első választ, a kérdésére, miszerint hogy érzi magát. Elolvassa, látja a fiú elhúzott száját, majd kissé oldalra biccentett fejjel emeli rá fekete tekintetét.
- Mit dolgozik apukád? Auror? - Kérdezi végül, lassan csak hozzászokik az egyszerű kérdésekhez, bólintásokhoz, fejrázásokhoz. Hozzá lehet.
Aztán eszébe jut, amit látott legutóbb, így el is mondja, hogy sajnálja. Na jó, nem valami aranyosan fejezi ki az együttérzését, még csak nem is határozottan. Eléggé nyersen és bénán, mondhatnánk úgy is, hogy Gergősen.
Aztán Ádám írja a következő válaszát, de Gergő kicsit meglepődik, amikor a fiú felé nyújtja a füzetet és a tollat. Ő hümmög kicsit és óvatosan leül, bár úgy érzi magát a stégen, mint egy elefánt a porcelánboltban. Csak sikerül leülnie törökülésbe, elfogadja a füzetet és elolvassa a választ. Még egyszer megnézi magának Ádám mosolyát, mert az is kell a teljes hatást lássa.
- A faluban lakik egy gyógyító, azt mondják, kissé őrült és a legtöbben elkerülik a házát. De tehetnél nála egy próbát, hátha tud segíteni neked. - az írása nem a legszebb, kicsit talán kaparás is, de nem baj, ki lehet olvasni. Szokásos fapofával nyújtja vissza, de aztán eszébe jut, hogy valamire még nem válaszolt, szóval inkább megteszi szóban.
- Furán vagyok. - Ennél jobban nem tudja megfogalmazni, mit érez. Lepillant az ölébe, miközben kezeit nézegeti, majd tekintete elkalandozik a jeges tóra, a tájra. A Mátra második otthona lett, egyre jobban kötődik hozzá. Gyönyörű, befogadó tájnak tartja, amivel könnyen tud azonosulni. Akkor meg minek hiányzik neki a régi? Miért telhetetlen ő? Ezek remek kérdések és ő maga sem tudja a választ. Kissé bánatos szemmel pillant ismét Ádámra, nézi, ahogy remélhetőleg írja a válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Megvárja, amíg megírja a válaszait, addig türelmesen nézelődik. Kicsit unalmas, de ő nem bánja, mindig is jól elvolt egyedül. Már éppen válaszolna szóban, mire végigolvassa és Ádám szerint nyugodtan válaszolhat írásban. Bólint egyet, úgy értelmesebbnek tűnik a társalgás, kevésbé egyoldalúnak. És aprócska titok, de írásban könnyebben ki tudja fejezni a gondolatait, mint szóban. Nem a szavak embere, nagyon nem.
- Földműves, szőlőültetvényeink és állataink is vannak, Szekszárd környékén. Az én családom is mugli. - Teszi hozzá, ahogy írja a válaszát, kicsit elkalandoznak a gondolatai. Újra Várdombon jár kicsit, sóhajt, ábrándozik. Hogy mennyire imádott ő az állatokra vigyázni, mennyire szeretett szüretelni, segíteni otthon. Szerette. Annak ellenére, hogy nem volt élete, nem is vágyott ennél többre. Egyedül, a természet közelségét élvezve, reggeltől estig a szabad levegőn... akkor igazán élőnek érezte magát. Ezzel szemben itt és most...
- Mondanám, hogy kérdezz körbe, de nem volna túl jó ötlet. Inkább elkísérlek. - Írja végül, miközben egy adagban jókedvűen kifúj egy kis adag levegőt, ami nála felér egy konkrét nevetéssel. Ádám nehezen kérdezne körbe, de majd ő megteszi. Bár kis fenntartásokkal áll alapból a dologhoz. Nem hallott jót a vízmágus nőről, csak annyit, hogy otthon gyógyít és a reménytelennek tűnő eseteket küldik hozzá. Mégis rémtörténetek keringenek róla, miszerint embereket támad le az utcán, kínoz és a pletykagépezet további termékeit már meg sem hallotta. Biztos jó ötlet lenne Ádámot odavinni hozzá?
- Nem is tudom, mit írhatnék. Talán még sosem voltam ennyire bizonytalan abban, hogy az életem jó irányba halad-e. - Foglalja össze végül az érzéseit, röviden és érthetően. Mert ami vele van, azt maga sem érti igazán, nehezen tudná megfogalmazni. Magának sem. Csak érzi, ő az érzelmek embere, túlérzékeny. Hiába nem látszik rajta, tényleg az. Néz rá, nézi Ádám arckifejezését, gondolkodik.
 - Ádám, nem kellett volna hazamennem, nem volt jó ötlet. Nem vagyok tőle boldog. - Vallja be végül, ír még három pontot a végére, majd rápillant, visszanyújtja a füzetet. Na, Ádámnak lesz most írnivalója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Na várjá'... - Mondja, miközben gondterhelten sóhajt egyet. Kezd attól félni, hogy ez az egész meghaladja majd szellemi képességeit. Pedig jó esze van és nagyon szorgalmas, de Gergő egyelőre nem rakta össze a képet. A vonat el is indul Bogolyfalva állomásáról, ő pedig a fejét vakargatja, hátha az segít majd neki a koncentrálásban. Rosszul hiszi, csupán pár zavaró tényező van a fülkében, egy-két visítozó gyerek, a vonat zakatolása, egy ketrecét rázó bagoly és ehhez hasonlók. Ő mégis próbálja összerakni a képet.
- Mond má' meg, most akkor miért szökünk? - Kéri még egyszer, Shayleen-nel szemen ülve. Kicsit lejjebb csúszik az ülésen, hogy a könyökét lerakhassa. Akkor pedig mutató és hüvelykujjával megtámasztja kissé oldalra biccentett fejét. Mert oké, hogy a lány kirándulni akar, Gergőt meg lehet rángatni akárhová, semmi rossznak nem az elrontója ő. De akkor most ki elől kellett ennyire nagyon elszökni? Miért játszottak James Bondosat? Mert talán még azt is könnyebben megértené jelenleg, ha csak a lánynak különösen bizarr vonzalma lenne a 007-es iránt és át akarta volna érezni a feelingjét.
- És hova? - Kérdezi amúgy, mert arról sincs fogalma, hogy egyáltalán hova mennek, ha már ennyire szöknek. És ha már vele, akkor... miért pont vele?! Még csodálkozik, hogy értetlen, nem tudja felfogni. Ráadásul az a bagoly is egyre jobban idegesíti. Ritmusosan kezd el dobolni mutatóujjával a halántékán, hogy ne ritmusosan tépkedje ki a tollait egyesével. Ő tökre jól lenne, kiképzett egy papucs, bárhova lehet rángatni és tökre átadja az irányítást, de ha már nyolcadszorra gondolja végig és még elsőre sem értette meg, nemhogy kilencedszerre.
- Hát jó'van... - Állapítja meg végül magának, sóhajtva, hogy a csöppnyi feszültséget, ami felgyülemlett benne, levezesse. Igazából lassan kezdi feladni az egészet, kiégett villanykörteként csendben füstölög majd. Feljebb ül, kihúzza magát, tenyereit két combjába törli, kicsit megizzadtak. Csak remélni meri, hogy nem a világ másik végére vonatoznak. Még az is lehet, hogy Shayleen eladja őt rabszolgának a szerb határon túl...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Amíg a másik írja a szöveget, ő addig csendben figyel, csak kicsit bámulja az ismerős idegen környezetet, amit annyira szeret mégis. Inkább Ádám arcát figyeli, látja, hogy majdnem nevet, arra csak megemeli egyik szemöldökét. Aztán azt is látja, hogy elmosolyodik, viszont a végén már sóhajt egyet. Meg tudja állapítani, mikor érkezik a komolyabb részhez és igazából picikét bántja, hogy leírta és őszinte volt. Talán nem kellett volna, bár általában nem rajta múlik, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeit. Illetve nem igazán képes rá, de mert nem volt senki, aki megtanította volna neki, vagy esetleg kikényszerítette volna belőle.
- Brr, képtelen lennék egy ilyen helyen lakni. - Írja, miközben tényleg kirázza a hideg, ha abba gondol, hogy őt egy nagyvárosba dugják. Néha még a kastély falai is szorosak neki, a szobája pedig direkt tetőablakkal rendelkezik, hogy az eget nézhesse. Számára egy sátor talán még jobb lenne, az a leginkább kulturált formája a természetben alvásnak. Bár neki igazából a kultúra sem számít annyira, csak ne fagyjon meg.
- Nehéz megtanulni jelelni? - Firkantja a kérdést, mert tényleg érdekli igazából. Jó, oké, nyelvtanulásban béna. Két szót nem tudna elnyökögni angolul. Pedig próbálkozott vele, révén világnyelv meg ilyesmi, de ő akkor sem... kiskorától kezdve nem erőltették nála azt, hogy a bámulatos kettesnél többet érjen el. Nincs hozzá érzéke. De vajon a jelnyelvhez sincs?
- Milyen döntés volt? Nem muszáj válaszolnod. - Írja a kérdést érdeklődve, mert nagyon komolynak tűnik és hátha Gergő is tud meríteni belőle valamit. Egy kis tapasztalat, talán nem lesz annyira tanácstalan, mint amilyennek most érzi magát. Talán megtalálja a helyét, hogy hova kell tartoznia.
 - Ez nem olyan egyszerű, nagyon sokkal tartozom a szüleimnek. Nem volt egyszerű, hogy elengedtek ide, és így sem vagyok otthon, hogy segítsek nekik. - Írja le, mert ő nem önző, minden csak nem önző. A szüleire gondol, a testvéreire, arra, hogy mi jó nekik. Még ha ő is szenvedett, még ha nehéz napja volt, akkor is ha egy kis örömet okozott a többieknek. Bár semmi ilyesmit nem látott, mintha az öccsének kicsit hiányzott volna. Végül a befagyott tóra emeli tekintetét, elgondolkozik.
- Nem próbáljuk ki, elbír-e a jég? - Teszi fel a következő kérdését, mert ő szívesen szórakozna rajta kicsit. Végtére is elég hidegek voltak, hátha nem törik be és nem fagynak meg. Próba szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Kicsit meglepő a lánytól a testtartás, fújtatás, durcás válasz, de úgy látszik a rokon gondolata ezt váltja ki belőle. Nem mintha Gergőn látszana, hogy meglepődik, rajta sajnos semmi nem látszik. De ezzel akkor sincs előrébb, de legalább már van mibe kapaszkodnia.
- És miért? Olyan balhés vagy? - Kérdezi, mert nem igazán tudná elképzelni Shayleen-ről, hogy ő olyan gyerek, akire figyelni kell, nehogy rosszba keveredjen. Amúgy is a Navinébe került, ott meg pláne nincs semmi félnivalója, mert ha egy olyan érzelmi analfabétának tűnő pokrócot is megszerettek, mint Gergő, akkor bárkit, azaz bárkit befogadnak.
Meg amúgy is, milyen dolog az már, hogy a szülők tudni akarnak róla, mit csinál, kémkednek utána? Gergő kipillant az ablakon, nézi a téli tájat és elgondolkozik. Az ő szüleit az sem érdekli, hogy él-e még. Igazából akkor sem érdekelte őket, mi van vele, amikor hazalátogatott. És úgy gondolta eddig, hogy ez a normális, amióta a Bagolykőre jár, megváltozott. Egész életében így bántak vele, legalább annyira ragaszkodtak hozzá, mint egy bérmentes munkáshoz, de most már annyira sem. Kiábrándító? Ebből a szemszögből igen.
- Aha, és az messze van? - Kérdezi végül, visszatérve a valóságba, Shayleenre pillantva. Mert az oké, hogy Rákosborzasztó, sosem hallott még róla, de elfogadja. Nem szokott szilveszterezni, nem szeret sokáig fent lenni, de ha a lány ezt szeretné, hát legyen. De legalább annyit szeretne csak, hogy megtudja, mennyi ideig kell még ezen az idegesítő vonaton ülnie. Az a gond, hogy már nem csak a bagoly tollazatát, de a gyerekek játékát is félti magától, szóval kötött pulcsiját szorosabbra fonja maga körül és lejjebb csúszik ültében.
- Hátőő... szívesen. - Mondja végül, mert amúgy nem egy illedelmes gyerek, meg nem is igazán tud ezzel mit kezdeni. De azért próbálkozik, bár a válasz sántít. Nem hagyta volna, hogy Shay egyedül kóboroljon meg vonatozzon meg mit tudja ő merre járkáljon. Tulajdonképpen, összegezve nem volt más választása, de ilyenkor azt kell mondani, hogy szívesen.
De aztán látja, hogy a lány lelkesen dől előre és a program felől érdeklődik. Gergő pedig csak enyhén felvonja egyik szemöldökét. Legszívesebben rávágná, hogy mit tudja ő, ő sosem ünnepli ezt, hiszen csak a következő évbe lépnek be, nem most nevezik ki Bogolyfalva polgármesterét pápának vagy ilyesmi. De nincs szíve, mert látja, hogy Shayleen lelkes, meg hálás, meg mosolyog, meg minden. Nincs szíve.
- Kereshetnénk valami boltot, ahol vehetünk mágikus tűzijátékokat. - Javasolja végül, mert jobb ötlete nem volt. De ha Rákosborzasztó legalább akkora, mint Bogolyfalva, akkor biztos találnak valamit, amit vehetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Legalább van valami előnye a hallókészüléknek. Mondjuk én elhiszem, hogy mindkét életnek megvan a maga varázsa. Ódákat tudnék írni Várdombról. - Írja le a sorokat, kissé ellágyult arcvonásokkal, meleg tekintettel. Mosolyogni nem igazán tud, talán nem is állna jól neki, de semmi baj. Nála ez már felér ilyesmivel. Vannak már néha apró gesztusai, amikből ki lehet barkochbázni a hangulatát, ha az ember alaposan megfigyeli és nem a jeget kémleli.
- Szívesen megtanulnám. - Írja végül a választ, ha már Ádám felajánlotta, nem akarja visszautasítani. És amúgy is érdekelné, mindig szeret új dolgokat megtanulni, felfedezni. Ezért jött ide a Bagolykőbe is, hogy egy teljesen új világot ismerjen meg és ezért tölt ennyi időt a könyvtárban, érdekesebbnél érdekesebb könyveket bújva. Eddig nem volt lehetősége gyarapítani a tudását... most viszont él vele. De jó ez így?
Aztán amikor elolvassa az írást a rossz döntésről, kell egy kis gondolkodási idő, mire rájött, miért volt annyira rossz döntés. Ádámra pillant, majd vissza a füzetbe és ismét ír bele.
- Azt hiszem, megértelek. - Írja le végül, mert elég elképzelnie az egyik szerette halálát, hogy máris megértse. Ő sem akarna Anna vagy Gábor nélkül élni, legalábbis elgondolkozna azon, mennyi értelme van így. - De azért örülök, hogy megbántad. - Teszi hozzá, kicsit lejjebb írva, de így lesz teljes a válasza. Elgondolkodik kicsit, majd nézi a következő írást, alá pedig máris írja a válaszát.
- Neked biztos furcsa az, ahogy mi éltünk... de ha szükségem lesz rá, elfogadom a segítséget. - Biztosítja erről a fiút, de nem tud semmi más konkrétummal szolgálni. Nem érzi, hogy szüksége lenne rá, hogy segíteni tudnak neki... magában kell lerendeznie a dolgokat első körben, majd utána foglalkozhat másokkal, segítséggel és minden egyébbel. Mert ha így marad, nem tud majd koncentrálni rendesen.
Ahogy elolvassa az utolsó sort, Ádámra kapja a tekintetét.
- Majd én bemegyek elsőnek és kipróbálom biztonságos-e. - Mondja hangosan, hogy felfigyeljen rá, majd odanyújtja neki a füzetet, hogy olvassa el és válaszoljon. Ő pedig a széléhez csúszik, óvatosan lecsúszik. Csak az egyik lábát rakja rá, aztán a másikat. Jó, eddig nem fulladt meg. Elengedi a stéget, a pozitív élmény hullámát meglovagolva majd egy kicsit rugózik rajta. Nem recseg, nem ropog, elég stabilnak tűnik, így megnézi a válaszokat a füzetben, majd kezét nyújtja Ádám felé.
- Félsz? - Kérdi tőle halkan, nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Gyorsan elolvassa még a válaszokat, csak bólint rájuk egyet. Aztán kipróbálja a jeget, rugózik rajta kicsit, hátha reped. Közben fülel - hiszen ő meg teheti -, hátha hall valamit, de semmi. A jég egész jól hall és ha Gergő ficánkolását kibírja, nagy esélyjel Ádámmal sem lesz semmi baj, ha óvatosan mozognak. Így meri nyújtani felé a kezét, hogy fogja meg, kapaszkodjon bele. Nem hülye ő, látja a másikon, hogy fél, riadt... de nem igazán tudja, mit mondhatna, vagy tehetne, hogy ez elmúljon. Figyeli Ádám arcát, ahogy a felajánlott kezet nézi, attól fél, elkezd reszketni. De mielőtt még mondhatná neki, hogy lassú és óvatos legyen, a fiú már a jégen is áll, Gergő kezébe kapaszkodva, ő pedig csaj reméli, hogy nem úsznak meg a jeges vízben.
Jobban belegondolva, veszélyes, de még mennyire, amit csinálnak. De nem érdekli. Sosem félt a haláltól, sosem akarta menteni a bőrét minden áron, valahogy nincs meg benne ez az érzés. Talán kimaradt belőle, amikor összerakták. De egy biztos, sokkal inkább kockáztatja az életét, hogy a jégen jól, jobban érezze magát kicsit, mint hogy életét féltve ne tegyen meg valamit. És ő nem fél, talán ezért nem fél, talán ezért nem rohan menekülve egy vámpírtól. Talán ezért lenne képes hazamenni, vissza oda, ahol tudja, hogy sosem lehet boldog igazán. De nem csak a haláltól, a szenvedéstől sem fél, tudja, hogy ki fogja bírni, hogy erős. De talán mégsem akar annyira visszamenni, a honvágy talán alábbhagy. Talán, de csak találgatni tud, reménykedni, abban pedig nem túl jó.
Éppen csak elgondolkodik kicsit, amikor Ádám lép egyet, és már a jégen is van, ő pedig megdermed. Tudja a szabályt, semmi heves mozdulat. Inkább közelebb lép a stéghez, a biztos ponthoz. Abba kapaszkodik egyik kezével, a másikkal pedig a fiú felé nyúl. Ő, személy szerint nem találja olyan viccesnek, de legalább Ádám jól szórakozik, nem elrontója semmi mókának... illetve... igyekszik nem az lenni. Nem mindig sikerül neki.
- Gyere, segítek felkelni. - Magyarázza, miért kapaszkodik ő a stégbe, hogy ne csússzon ki ő sem, ha Ádám belekapaszkodik. Ha sikerült felállítani, akkor elengedi és egy-két mozdulattal leporolgatja róla a jeget, havat.
- Amúgy béna vagyok a jégen. - Na igen, most, hogy már itt vannak és mindezen átmentek, ezt is hősiesen bevallhatja, hogy igazából nem tud korizni és ritkán járt jégen régebben is. Szóval kicsit szerencsétlen, de ez nem olyan tükörjég igazából, szóval elég bátran csúsztatja talpát, csoszog rajta.
- De azért jobb lenne a stég közelében maradni, ha... - mégis beütne a krach. De inkább nem fejezi be a mondatot. Nincs szükség felesleges ijesztgetésre, pánikkeltésre. Nincs baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ahogy felteszi a kérdését és látja Shayleen arcát, ahogy kissé megmerevedik, már meg is bánja, hogy feltette. Tudja, hogy nem illik kotorni mások magánéletében, meg amúgy is, nem akarja, hogy akkor most depressziós legyen. Na nem mintha elítélné, vagy zavarná, de egyszerűen nem tud a negatív érzésekkel mit kezdeni. Neki is vannak, de kimutatni se tudja őket, nemhogy vigasztani. Mármint, ha a lány kiönti neki a lelkét, neki kell vigasztalni, nem? Ő tök szívesen meghallgatja, de egy nyúlfarkincányit nem tud segíteni.
- És az vagy? - Csupán ennyi érdekli, semmi több. Semmi felesleges boncolgatás további kérdezősködés. A legtöbb ember megrohamozta volna, hogy mi a betegsége, mennyire veszélyes, miért hiszik róla azt, hogy beteg. Nem, Gergőnek most csupán csak annyi számít, hogy Shayleen betegnek érzi-e magát és ő hinni fog neki. Nincs oka rá, hogy ne tegye.
- Jól van. - Nyugtázza, ahogy lejjebb csusszan ültében. Igyekszik kizárni a fejében sokszorosan lüktető zajokat. Túlérzékeny az érzelmekre, érzi a sok zaklatott energiát és ő sem érzi magát komfortosan tőle, nagyon nem. De már nem maradnak sokáig a vagonban.
Amúgy nem Shayleen ellen irányul a "morcossága", ezt próbálja egy kis kedves találgatással ellensúlyozni. Látja amúgy is, a lány milyen lelkes lesz attól, ha a szilveszterezésről beszél. Ez neki biztos hatalmas dolog, ajándék, bár Gergő nem érti miért, nem is érti a lelkesedését. Csak vége van egy évnek, kezdődik minden elölről, szilveszter minden évben van. De ha az idei olyan különleges a lány számára, nem akarja majd megérteni, miért inkább csak igyekszik asszisztálni. Látja a lány arcán, hogy tetszik neki a tűzijáték ötlete, Gergő tekintete pedig kicsit meglágyul, ahogy továbbra is érzelemmentes képpel fixírozza a szemben ülőt.
 - Az lesz. - Ígéri neki végül nyugtató hangon, talán kedves hangnemben, bár nála elég nehéz megmondani. Érzi a lányon, hogy zaklatott volt, de most már ő is olyan izgatott, hogy Gergő is feladja a nyugalomra tett kísérleteit. Sóhajt egyet, felül és előre dől, könyökeit térdeire támasztja, úgy pillant a navinés lánykára.
- Meg a'sszem ilyenkor pezsgőt kell inni. - Teszi hozzá, ha már a képzeletbeli bevásárlólistánál vannak. Nem tudja, milyen hely Rákosborzasztó, de ilyesmit csak lehet szilveszterkor kapni. Bár Gergő személy szerint még soha életében nem ivott ilyesmit, de úgy érzi, éppen itt az ideje kipróbálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Gergő nyugodtan sétált kicsit a faluban. Mára befejezte a munkát, viszonylag hamar, nem akart tovább bent maradni. Úgy döntött, kicsit pihen majd, mert most már megérdemli. Bár nem tudja, képes-e erre igazándiból, de minden esetre majd próbálkozik, erősen.
Az utcán sétálva azonban egy embert szúr ki. Nem látja, ki az, de ismerős érzés tölti el, érzi a jelenlétét, talán közel van hozzá, talán két utcával arrébb, nem tudja ezt így beazonosítani. Csak azt tudja, azt érzi, hogy itt van és ismerős és meg kell találnia. Hevesebben ver a szíve, de fapofával, nyugodt arccal indul el egyenesen előre, gyors léptekkel. Majdnem elhalad egy vörös hajú nő mellett, aki az utca szélén álldogálva, csomagjaival várakozik, vagy tanácstalan, nem is tudja, mit csinál. De abban a pillanatban, hogy odaér, kihagy egyet a szíve, ő pedig megtorpan. Közelebb lép, az arcát nézi.
- Anna...? - Kérdezi, kissé hitetlenkedve, megrökönyödve, majd nyel egyet és jobban megnézi. Hova lett a szőke haj? De a szemei, a szemeit megismeri bárhonnan, bármikor, ez bizony az ő húgocskája.
Elszorul a torka, görcsbe ugrik a gyomra, ahogy közelebb lép. Érzi, ahogy a feszültség megtölti testét, az agyában kattognak a kerekek. Hogyan? Muglik nem tudnak, nem jöhetnek ide, ugye...? De akkor meg... Anna... Annácska... Erre a gondolatra érzi, ahogy megszédül, de keményen áll, és ahogy közelebb lép, fapofával kapja el húga karját, úgy fordítja maga mellé. Csak azért nem durva vele, mert fél, hogy összetöri őt.
- Te mi a fészkes fenét keresel itt, hö? - Kérdi tőle, de nem nyugodt a hangsúlya, sőt, kissé ideges, reszelős a hangja. Majdnem el is csuklik, de az indulat fűti és kivételesen teret is tud neki adni. Fekete tekintetét pedig húga tekintetébe fúrja és nem ereszti, ahogy a karjait sem. Ennek semmi értelme...