Még csak nemrég érkeztem meg ebbe a… bentlakásos iskolába, mégis sikerült kapásból elkésnem. Gratulálhatok magamnak, habár jó, ez teljesen természetes egy tökéletesen idegen helyen, hogy nem igazodok ki azonnal. Viszont eléggé kellemetlen egy úgyszólván kihalt folyosón császkálni úgy, hogy egy mukkot nem beszéltem a magyar nyelvet, illetve kicsit igen, de inkább nem égettem magam az áhkcéntusommal. Varázstalan, hétköznapi iskolában is csúfoltak már érte a magyar gyerekek. Arról viszont igazán nem én tehetek, hogy apámnak és anyámnak éppen egymásba kellett belezúgniuk, és így lettem én egy félig francia keverék. Még jó, hogy vélavér egy szál sincs bennem. Akkor még a máguskölkek is nyúznának a származásommal. *
- Mon deux, ’ol vhágyhok? – *sóhajtottam lemondóan, magamban pedig nyugtáztam a tényt, hogy abszolúte semmi esélyem nincs eljutni a háza klubhelyiségébe. Szerencsémre megláttam egy nagyjából üres padot, csak egy személy ült rajta. Ha mázlim lesz, nem hajt el a fenébe, és leülhetek megpihenni csöppet, amíg házamból valóval nem találkozom.* -
- Szábhád leülni? - *érdeklődtem az idegen lánytól, és fohászkodtam Merlinhez, hogy ne szaladjon el sikítva a tört magyaromtól.*

Clarissa

Nyuszi ül a fűben, ülve, szundikálva… szóval, mivel mindjárt itt a húsvét, megismerkedtem a jó magyar húsvéti szokásokkal.  Festenek tojást, és meg kell találni őket! Tök izgi szerintem.  Egyedül viszont kicsit lassabb és unalmasabb, de még így is jó buli. Már csak el kéne dönteni, milyen színű legyen az első tojás.
Közben magyar verseket olvastam, hogy jobban ezzel is tanuljam a nyelvet. Dalolászni azt biztosan nem fogok, pláne, hogy tudom, milyen fahangom van. Gabbie szerint olyan, mintha egy hiéna farkára ráléptek volna, és kínjában visítana… igazán kedves húgom van, nemde? Ettől függetlenül imádtam, és hiányzott, csak úgy, mit földre szállt kisördög-öcsém, Louise. Tuti otthon a tanárokat készíti ki általános suliban. Anyáék már írtak, hogy első nekilendülésből, második félév első tanítási napján Merlin tudja, hogy, de sikeresen kidöntötte az ajtót, a matek tanára legnagyobb bosszúságára. Nocsak, öcskös is varázserővel rendelkezne? Másként hogyan tudná egy nyolc éves, rosszcsont kölök ezt véghezvinni teljesen egyedül, mindenféle segedelem nélkül? Sehogy… szerintem.

Szaszának

Vidáman elvoltam, már jó sok tojás várt száradásra. Mindenfélét csináltam, az öcsémét viszont külön tartom a többitől: az a legfontosabb. Még külön írt nekem a kis cukorfalat egy versikét, igaz, kissé gyatra nyelvtannal, de oda se neki! Csak nyolc éves a rosszcsont, de én vagyok a kedvenc nagytesó.
Nemsokára nem egyedül szórakozhattam a festéssel, s már jócskán beborította az erre használt, anyától kapott laborköpenyt a festék, mikor társaságom akadt egy meglehetősen jókedvű, vidám lány személyében.
- Szhiá, Clárisszáh! – hoppá… talán mégsem volt jó ötlet magyarul megszólalnom… A kiejtésem még mindig nem javult az utóbbi időkben, de nem is nagyon számítottam gyors fejlődésre. A nyelvtanulás időigényes folyamat. Amíg magunkévá tesszük a hangokat, megértjük az adott nyelv szabályait, és megtanuljuk önállóan alkalmazni őket, szabadon, stressz nélkül, ahhoz ettől több időre van szükség.
- Chevailer Zsanett Vánda – enyhén szólva franciás kiejtéssel sikerült bemutatkoznom, és az én alanyt, meg a  vagyok igét is kihagytam, szándékosan, mielőtt szegény sikító frászt kapna, hogy egy fancica szabadult a szeretett iskolájába.
- Qui, távász lennyi szép – bólintottam egyetértően, ami az időjárásra tett megjegyzését illeti.
- Levithá. És te? – feleltem a kérdésre, miszerint melyik házhoz tartozom. Abban, hogy valóban oda tartozom-e, kétségeim voltak, nem is kicsik. Nem voltam egy stréber, se magolós típus, de okosnak se nagyon nevezném magam – kapásból itt a nyelvi probléma. Hogy fogok én így boldogulni, ha majd nehezebb lesz a tananyag? Na, igen, a pálcás varázslás is nehezen ment így, hogy megértsem magyarul az elméletet. Viszont egy Chevaileren az ilyesmi nem foghat ki! Mi, Ch3-ak errre vagyunk kiképezve: túlélésre. Még a legunamasabb órákat is fe tudtuk dobni a magunk módján – más kérdés, mit szólt hozzá a tanerő. Idegen környezetben azonban hibás beszéddel elég nehéz ismeretséget, barátságot kötni úgy, hogy ne merüljenek fel előítéletek. A magyarok legalább is nagyon általánosítóak és előítéletesek, nekem ez ugrott be róluk… Kivéve a házamban, ők nagyon kedvesek és megértőek. És rendkívül barátkozósak. Izé… barátságosak.

Szasza

- Qui, F’ánsziáh o’szhágból jöttem – vigyorogtam szélesen, ahogy eltalálta a nemzetiségemet. Végre valaki, aki értékeli is. – ’ívátsz Vándának ’ugottán – legyintettem. A név dologból nem csináltam nagy ügyet, mindegyikre hallgatok. Lassan már egész készlettel rendelkeztem becenevekből, felét a magyar mugli barátnőim, Janka és Andi aggatták rám. Bevallom először nehéz volt megszokni, hogy a környezetem elől titkolni kell, hogy én mi vagyok – Gabbie hisztizett is egy sort miatta, de azóta kibékültünk. Szerencsésnek mondhattam magam, magyarázta egy diák még a vonaton, mert a legtöbbeknek megromlik a kapcsolata a mugli környezettel, aki kívülről kerül be. A többiek úgy tudják, hogy én most kollégiumban lakok egy messzi suliban. – Ázhért ’estettéhl sá’kánt á tojásrá? – érdeklődtem vígan. – Második – feleltem, s kissé elgondolkodtam, hogy is mondják azt magyarul, hogy évfolyamos.
Időközben rápillantottam a fára, ahova nemrég etetőt helyeztem ki, és most rátelepedtek a tavaszi madarak. – Áz á bá’ná mien mádá’? – érdeklődtem lelkesen a kis csipogó-gépre.
Nagyon nem ismertem a magyar madárfajtákat, ámde jó előre kaptam húsvétra egy madárhatározót magyar nyelven, hogy tanuljak olvasni.

Szasza

Nagyon megörültem a felém mutatott lelkesedésnek, és ami azt illeti, remekül elszórakoztunk mi ketten. Komolyan, a közös pepecselős munkától nincs jobb a világon, pláne, ha még közben bulinak is felfoghatja az ember lánya.
- Ó, merci! De még nem bészhélem olyán jól á nyelvet. Szívhesen, csák bészhéljük meg, mikór, rendben? – mosolyogtam Clarissára kedvesen. - Nágyhón néhéz á mágyár.
Panaszkodtam egy kicsikét a nyelvi problémáimról, a lexikális, humán tárgyak egyébként se voltak sose erősségeim. Jobban értettem a gyakorlatiasabb tárgyakhoz. Megszemléltem a felém mutatott kis hímes tojást. Clarissa nagyon kreatív csajszi, az biztos. – Há góndolód, még á várázstárgyákát is tánulhátjuk együtt. Milyen óráid vánnák? Miket vettél fel?
Az, hogy még csak most kezdte a sulit, egy dolog. Az öt év alatt sok minden történhet vele, nekem mondjuk már csak három állt rendelkezésemre, hogy eldöntsem, milyen irányba akarok tovább tanulni. Egy biztos, valami olyan állás kell, ahol a kreativitásomat kamatoztathatom, és nem igényel túlzottan nagy nyelvi tudást.
- Pácshírtá? – elgondolkodtam. Végül nem firtattam tovább a dolgot, csak előkaptam a fényképezőgépem, hogy megörökítsek néhány pillanatot.
- Lenne kedved fénykhépézni? – vigyorogtam szélesen, és még mázli, hogy megbűvölte nekem nemrég valaki, hogy mágikus környezetben is működjön. Azt mondjuk, még nem tudom, hogy lehetne megoldani, hogy mozogjanak a képek úgy, mint a varázs-újságokban. Mondjuk ez se egy eldobandó szakmaötlet… a fényképezéshez nem kell nagyon a nyelvismeret.
- Szérethed áz állátokát? Én a nyuszhikát szeretem nagyon, meg áz őzhéket – érdeklődtem, miközben néhány fotót gyártottam, hogy később legyen min nosztalgiázni.

Rosie

Sálálálá, és most érkezett el az a pillanat, hogy elsompolyogtam a konyhába kedvenc házi manómmal cseverészni. Szerettem tanulni tőle, és tudni akartam, hogyan készül az a rengeteg finomság, amit az asztalra kapunk készen az étkezések során. A manók készséggel fogadtak, mint mindig, és Mimi volt a legelső, aki már hozta is nekem a keresett szakácskönyvet.
- Mit szeretne főzni, Chevailer kisasszony?
- ’ívj csák Zsanettnek, nyugodtán, Mimi – mosolyogtam rá kedvesen, de még mindig nem sikerült leszoktatnom a kisasszonyozásról. – Nem tudom, keress válámi fínomát.
- Ahogy parancsolja. Mit szól mondjuk ma valami csirkés ételhez?
- Tökhélétes lesz! – végül aztán megállapodtunk a mézes csirkénél és félig főtt, félig sült krumplinál. Az nem is olya nehéz, és még finom is, és szerencsére nem egyedül kellett megennem az egészet. ÉS közben tanulhattam a magyar szavakat, mert Mimi mindig hozott nekem egy –két hozzávalót, fűszert, és megtanította a magyar nevét. Intelligens egy manócska.
Előkerestük a hozzávalókat és a szükséges edényeket, és már láthattunk is neki a tanulásnak.

Rosie

Vendégünk akadt, méghozzá egy vörös hajú, elsősnek tűnő leányka. A kitűzője alapján rellonos, mint Riri és Sezi. Mimi azonnal vezette is az asztalhoz, amint meglátta, majd visszafordult hozzám, miután a többi manó lefoglalták az ismeretlen nebulótársam.
- Szhiá! Te is kérrsz? – mosolyogtam rá, miután elkészült az étel. Rendszeresen jártam mostanában unalmas óráimban besegíteni a manóknak, ők pedig cserébe tanítottak engem a gasztronómia magyar szókincsére. – Mézhes csirke krumplival.
- Kisásszony, ez itt egy fűszer. Hogy mondjuk magyarul? – tett elém bazsalikomot Mimi. Szerettem ezt a fűszert, jó illata volt.
- Bázsálikóm – próbálkoztam.
- Ügyes, ügyes, próbálja csak meg újra: bazsalikom! – cincogta aranyos, magas hangján.
- Bázsálik… bázsalikom?
- Ügyes, mire készen leszünk, már leírni is tudni fogja – biztatott.

Rosie

Mikor úgy megrémült, az a gondolatom támadt, hogy talán eltévedt a pici lány. Elvégre elsősként én is eltévedtem először, de szerencsére segítőkész háztársakra találtam, így viszonylag hamar beilleszkedtem a nyelvi nehézségek ellenére is. Annyira, hogy beszálltam a kviddics-csapatba is, és már más házak diákjaival is mertem barátkozni. Nem olyan vészes a dolog, csak hozzáállás kérdése. A kiejtése alapján ő se egészen magyar, angolosnak tippeltem.
- Csák nem új vágy? – érdeklődtem barátságosan. Megszeppent szegényke, az látszott.
Azonnal szaladtam is, hogy felsegítsem, mikor láttam, hogy megbotlott a talárja szegélyében. Fájt volna az ütközés a talajjal, annyi szent. Végül mégis el lett fogadva a meghívás, aminek nagyon örültem.
- Thesshék! Jó étvággyát! – mosolyogtam kedvesen. Végre valaki, aki megkóstolja, amit főztem. Gabbie nem szokta szeretni az ázsiai konyhát, én viszont igen. Meg Louise öcsi is, csak ővele aza baj, hogy nincs önálló gondolata, ami nekem jó, az neki is – kis utánozós majom, de bírom a rosszcsont fejét. A hülyeség bezzeg megy neki magától is, azt nem kell utánoznia… de, a gyerek azért gyerek, hogy néha legyen ökör is. – ’ógy ízlik?

Riri és Seri


Elgondolkodtam... Hitelen meg kellett számoljam az ujjaimon, hány tárgyat is vettem fel, mert ugye az ember lánya/fia úgy mehet a következő évfolyamra, hogy az össz vizsgák fele plusz egy sikerességével.
 Bűbájthánt, Bájitháltánt, Gyógynővhénytánt, Répüléshtánt, Ásztrónómiát, Ásztrólógiát, Gemmológhiát, Számmiszthikát, Joslástánt, Önismeretet, Művészeteket, Mágiátörthénetet – soroltam nem kicsit hibás kiejtéssel a tantárgyak nevét. Ha jól számoltam, négy közös tárgyunk van. Az elemi mágia engem nem érint. Hogyan lenne mugli születésűként bármiféle közöm az elemekhez és irányításukhoz?
Annál jobban mentek a gyakorlati tárgyak, mint például a bájitaltan, gyógynövénytan, ahol nem kellett annyira figyelni a pontos kiejtésre, csak ha rá kellett olvasni néhány bűbájt bizonyos főzési szakaszoknál, de az nem volt nehéz.
A Sötét Varázslatok Kivédését nem véletlenül nem választottam: nagyon gyenge a kiejtésem, az összetett átkoknál, igézéseknél pedig elengedhetetlen. Az Átváltoztatástan is ugyanezen okokból kifolyólag került a felejtős témák körébe.
- Ákkor á közös tárrgyákból tudlak korrhepethálni, há szérétnéd – ajánlottam fel. Még franciául is szívesen megtanulom. Tényleg, talán vállalhatnék pluszba nyelvoktatást hétvégékre, kicsit lendítene az önbizalmamon is.
- Nyúszim ván fent a kástélybán nekem is. Foltos á néve, mert foltos á bundájá - feleltem a kérdésre, miszerint milyen háziállatom van. Néhány fénykép is készült időközben, nem bírtam ki, hogy ne fotózzam le a tojás-készletünket, amit felhalmoztunk, és a környező vidéket. – Csinálhátok közös képet rólunk?
Be tudtam már állítani úgy a fényképezőgépet, hogy időre fotózzon minket, és egy Vingardium Leviosával még lebegtethetnénk is. Szerencsére ez a masina működött mágikus közegben is, szóval nem kellett nagyon tartanunk attól, hogy tönkremenne a varázslattól.
- Sziá! Semmi bháj! – legyintettem, mikor a csöppet nekünk ütköző ismereten lány bocsánatot kért. Minek gorombítanám le, mikor lehet kedvesen is állni az emberekhez?
Csak azt fogom én is visszakapni az élettől, amit én adok a környezetemben élőknek.
- Elveszthéttél válámit? – érdeklődtem segítőkészen, mert nagyon úgy tűnt, hogy keresett valamit a vörös hölgyemény.

Rosie


Az, hogy az elsős leányka befalta a tányér összes tartalmát, nekem minden szót megért. A főzés remek hobbi, sokat lehet tanulni közben, és persze, a kóstolás része a legkúúlabb.
Ugyan nekünk is van konyhánk, de az meg már snassz egy idő után, és egyedül főzni nem éppen mulatság, mert utána nekünk kell eltüntetni az eredményét. Azért így sokkal jobb, hogy ketten voltunk, és itt voltak a manók is – volt társaságom, és közben a szókincsem is gyarapodott. És mire a vörike megette a finomságot, addigra kész volt a desszert is, és más hibátlanul ki tudtam mondani: bazsalikom. Meg ánizs. Meg gyömbér. Meg méz. Meg petrezselyem, fú, mennyit küzdöttem, mire ezt megtanultam!
- Őrülők, ’ógy ízlik – tapsikoltam lelkesen. Hát, szerintem nem volt rossz döntés engem a Levitába sorolni, pláne, hogy mindig lelkesedtem, ha valami újat fedezhettem fel, tanulhattam valami különlegeset. – Qui, és nagyon árányoshák á mánók, főleg Mimi. És néked mi á kedvenc ételed?

Rosie

- Igen? Nekem á mádártej á kedvencem És qui, á szüleim lenni fhánciá. Én születni Hévíz – Ragozás lenni pedig béna. Reméltem, hogy nem fog elmenekülni tőlem egy két percen belül emiatt, de nem úgy tűnt, mint aki fejvesztve rohanni akar a közelemből.
- Qui, őrző vágyok, léhét, tálálkózúnk á messen, úgye kijőssz megnézni? – bólintottam, mikor felhozta a kviddics-témát.
Aztán szégyellősen be is mutatkozott a kis aranyos elsőske.  – Chevailer Zsanett Vanda, úgy szólítász á’ógy ákársz. Penelope? Mint Ódüsszheusz felesége áz Ódüsszeiából? Ázt írják, nágyon szép vólt. Szép neved ván.

Rosie

- Ó, áz jó, nálunk is sokán szeretjük á sportót. – A születésem helyét leírtam neki. Már letudtam, csak mondatba foglalni nehéz hibátlanul. Hévíz. A kviddics ezek szerint közös téma lesz, igaz, hogy egymás ellen fogunk menni a következő meccsen.
– Én bíztosán játszom áz idei szézonbán. És melyik á kedvenc csápátod még? Tudód, nemzetközi csápát. – érdeklődtem. Én még nem találtam favoritot, akiknek lehetne drukkolni, de az biztos, hogy a kviddics a legnépszerűbb sport a varázslók körében.
- Zsanett, Vanda, mindegyikre hállgátok – Ez igaz, becézni is lehet engem, nem haragszom meg érte. Soha nem is haragudtam, miét tettem volna?

Rosie

- Nekem a magyar válogatott a kedvenc csápátom – válaszoltam mosolyogva. Mire végeztünk, elköszöntem a manóktól, és letettem a kötényt, amit viseltem, ha lejöttem ide. – Hát persze, szeretnék egy kviddics-keszthyűt venni! Eltalálsz a klubhelyiségetekig? Siess, nehogy elkapjon egy prefektus!
Nagyon örültem, hogy megismerkedhettem Rosie-val, aki hozzám hasonlóan kviddics-bolond. Őrzőkesztyűt akartam mondani, csak hát-hát… A kiejtésem nem kis fejlesztésre szorult még. Mimitől és a társaitól szépen elköszöntem, ők meg még adtak nekem egy kis mézes csirkét, hogy vigyem csak fel tanuláshoz, de ne maradjak fent sokáig, pihenjem ki magam. – Jó éjszákát, Rosie!
Én magam simán visszataláltam a klubba, tudni kell, hogy mikor érdemes felkeresni a konyhát. És este tízig, ha felérek a klubba, ott már biztosan nem kaphatnak el.

Mina

Úgy döntöttem, az unalmas perceimet kitöltöm egy kis falulátogatással. Egyrészől nem árt a helyismeret, más részről, legalább kénytelen vagyok magyarul megszólalni, ha vásárolni szeretnék valamit. Egyik órám után hallottam ,ahogy két diák az egekig dicsérte a Czukorvarázs Cukrázda termékeit, hát gondoltam, mit veszítek vele? Szerzek magamnak egy kellemes napot, és ráadásul hozzájuthatok a napi édességadagomhoz. Rettenetesen édesszájú voltam, és már kicsinek is mindig el kellett előlem rejteni ünnepnapok alkalmával az édességeket, ha életben akarták tudni őket, és nem a gyomrom mélyén.
A nagymamám mindig nevetve jegyezte meg, amíg élt, hogy: „Ez a lány még egy Mézeskalács házból is kirágná magát, annyi szent!”
Viszonylag napos volt az idő, így egy vékonyabb farmerdzsekit vettem magamhoz, meg egy kék-fekete kockás blúzt, szintén farmernadrágot és tornacsukát. Fő a kényelem!

Épp a rendelésemet vittem volna az asztalhoz, ahol ültem, mikor valaki véletlenül vállal nekem ütközött egy magas, idősebb lány.
- Semmi báj! Bárkivel előfordul’át – mosolyogtam rá. Most minek kapnám fel a vizet ezen? A sütinek se lett baja, nekem se, szóval, nincs miért haragudni. - Nincs kedved áz ásztálomhóz ülni? – ajánlottam fel, főleg, hogy alig volt most hely. Naná, csúcsforgalom az általában ilyentájt van, mikor ebéd-szüneteket tartanak a dolgozók. Nálam még volt hely, felőlem nyugodtan ülhetett volna, amúgy is elég nagy csomaggal rendelkezett – nekem legalábbis nagy volt ahhoz a pár holmihoz képest, amit én terveztem bezsákmányolni: kviddicskesztyű, pergamentekercsek és tintakészlet, meg élelem a nyuszim, Foltos számára. Nem rossz ez a hely, nekem nagyon tetszett, impozáns, nyugodt, akár tanulni is lehetne, vagy csak szimplán megtervezni a nap további részét.

Fanni


Mostanra már nagyjából kiigazodtam a kastélyban, ideje volt felfedezni a suli többi részét is. Ez a faház egyszerűen tökéletesen a magamfajtáknak lett kitalálva. A félénkebb, csendben tanulós diákoknak. A másik fele nem igaz rám, mert a szerelmes párok körében is közkedvelt a hely, látván a sok-sok szív-keretbe foglalt monogram-véseteket a falban, meg a fán, amin ez a kis faház terpeszkedett.
Foltossal az ölemben ültem egy babzsákon, miközben asztrológiára írtam szorgalmi feladatot. Az a fa-teszt nekem nagyon tetszik, ha már a fáknál és a természetnél tartottam. Egyszerű halásznacit és pólót vettem fel, tekintve, hogy az időjárás egészen kegyesen bánt velünk mostanság, és nem láttam hírét még csak esőfelhőknek sem. Szótárral, meg tankönyvi útmutatóval, meg pergamennel a kezemben nekiálltam a fácskám elemzésének. Háát, nem rajzolok valami szépen…
A fácskám terebélyes, vastag törzsű, ágai közt madárfészek bújt meg. Sűrű, nem igazán részletezett lombkoronával rendelkezett, s a nap vigyorgott az „égbolton”. Meg fű is került rá, sőt, az aljára tulipánokat rittyentettem.
A probléma akkor adódott, mikor valaki majdnem az ölembe ült. Egy ismeretlen, lila hajú leányzó, és nagyon úgy látszott, hogy zenehallgatásra készül.
- Ehm, bócsánát. Ez á bábzsák már foglált – kértem elnézést az esetleges kellemetlenségekért, és reméltem, hogy meghall, mert nem volna szerencsés összetintázni egymást.
Négyféle tinta volt nálam, és most éppen a pirossal készültem kifesteni a tulipánokat, az a szín pedig nem éppen ment volna a lila árnyalatú hajához.

Állia

Furcsa érzés volt visszatérni a kastély hűvös falai közé a madagaszkári hőség után. Mivel itt egyből bálozással indítottunk jóformán a végzősök tiszteletére, én inkább visszavonultam terepet felfedezni, meg egy kicsit csillapodni. Túl sok minden történt az elmúlt időszakban, szükségét éreztem az elcsendesedésnek.
Sajnos nem menekültem a népes állatseregletemtől – Tarzan, a majmom, aki egyébként Madagaszkáron ragadt a nyakamba Mazsolával együtt, meg Foltos, az ölemben levő nyulam szinte mindenhová követtek. Jó, Foltos még csak el-el volt a terráriumában, de Tarzan és Mazsola viszont mindenhová követtek.
- Sosém ákádtok lé rólám, qui? – sóhajtottam. – C’est la vie.
A Lélekszobában még sosem jártam, azt mondják, jó hely. Hát merem ajánlani, fő, hogy csendes, nyugis legyen, és mentes a hangos bálozóktól. Nincs szükségem most vihorászó, egymással nyálaskodó párocskákat bámulni. Én el sem tudtam volna képzelni a magam részéről, hogy csicsás göncöket aggassak magamra egy számomra tökéletesen ismeretlen, végzős srác kedvéért. Egyébként is, még csak másodikos voltam, mi közöm hozzájuk? Ma. a levitásokhoz, de szerintem több a végzős lány nálunk, mint a pasi.
Oké, persze, illene tiszteletemet tenni a háztársak felé, de valahogy nem ragadott magával a bálozás hangulata, és amúgy sem hívott meg senki.
Legalább lesz időm tanulni jó levitás módjára, és ezúttal még egyszer bepróbálkozok valamelyik életviteles projekttel. Már csak azt kéne eldöntenem, melyikkel.
Meglepetésemre azonban nem voltam egyedül a helyiségben, nyilván más is a bál elől menekült.
- Boun jour! Té is á bésongott bágás élől menekültél? – érdeklődtem barátságosan. Egy kis ünneplős vacsora még hagyján, de hogy én, meg a bál… na azt már nem! HA valaki rávesz, hogy bálozzak, hát minimum egy hétig teljesítem a kívánságait bizonyos fokig.
De simán lehetett még, hogy szimplán csak készülődött, esetleg megnyugodni jött ide. Nem tudhattam, sok minden megeshetett, nem születtem látnoknak. Ez van. Mondjuk még korán volt, de a legtöbben már ilyenkor nekiálltak pacsmagolni, és én inkább elmenekültem. Nem értem, minek kell annyit pepecselni, a a srácok úgysem a tonnányi sminkre, hanem a személyiségünkre fognak bukni. - Rémélém, non megbántani téged.

Színjátszókör – Meghallgatási – feladat

Fúhú, itthon nehezebb volt minden. Vissza kellett szokni Madagaszkárról a hazai környezetbe. Szerencsére a néptánc és a balett ugyanúgy ment, semmi gondom nem volt ezzel, kicsit bemelegítettem, majd odaadtam a lejátszóeszközt Bálitnak.
- Áki ért ’ozzá, béindítáná? – kértem kedvesen, biztos voltam benne, hogy akad a társaságban elektronikai kütyü-szakértő ellenkező-nemű.  
Mikor elkezdődött az összevágott zene, először a Nella Fantasiára kezdtem, Pas de Bourree-vel, aztán: Fouette, Pique, Attitude, Pirouette, Pas de Bourree, Tondu és Fondu, majd egy újabb lépést vittem bele: a la second forgás, és váltott a zene néptáncra.
Délalföldi csárdást választottam, viszonylag egyszerű a zenéje, viszont gazdag a figurakészlete. Sima csárdással kezdtem a Tisza partjánra, csináltam belőle az első sorig, magamban koncentráltam, hogy zenére lépjek. A sima csárád-slépések után elkezdtem figurázni, bokáho emeléssel, kis-cifrával, közben figyeltem a lenthangsúlyra. A koreográfiába vittem bele forgást is.
Mikor a zene végetért, kíváncsian figyeltem a többieket, és vártam a véleményeket.

Kara Zoli:)

Ruhahttp://data.whicdn.com/images/35464335/large.jpg

Az egész vizsgaidőszak egy kész rémálom volt számomra. Összességében nem lesz egy rossz bizonyítványom remélhetőleg, hiszen sikerült bezsebelnem jó pár V-t, sajnos azonban befigyelt egy H, és nem sok hiányzott volna Asztronómiából ahhoz a fránya E-hez… Amire leginkább kíváncsi voltam, hogy a bájitaltannal mi lesz. Az nagyon lényeges volt nekem, eleve szerettem főzicskézni. Most is arra készültem éppen, előttem már minden szükséges felszerelés elő volt készítve, még az is, ami nem annyira fontos – ki tudja, még én sem találtam ki igazán, hogy mit szeretnék gyakorolni. Hiába, a bájitaltanhoz hozzátartozik a gyakorlat is, hiába vágom az elméletet kívülről, ha a gyakorlat meg pocsék.

Mindenképpen másodikos anyagot akartam gyakorolni, s talán amire norvég környezetben szükségem lehet, az a Leix féle kis csodakotyvalék. Üsse kő, még talán jobb is lehet, mint a mugli gyógyszerek, igaz, úgy, hogy tudom, milyen hozzávalók kellenek, abszolúte nem sok kedvem van hozzá, de még mindig inkább ez, minthogy egzotikus nevű vegyszerekkel mérgezzenek, és hogy az orvos azzal a bizonyossal közelítsen felém, mert én voltam olyan szíves nem vigyázni az egészségemre. Próbálna csak meg egy fehér köpenyes is azzal a vacakkal közelíteni, kikaratézom a kezéből… valami hamis karate-trükkel, vagy mit tudom én…

Szóval ja, a mugli orvosi praktikákat megelőzendő egy kis megfázás elleni cuccot szerettem volna készíteni, hogy gyakorolhassak. Így, ami nem kellett, azt szépen elpakoltam.
Éppen végeztem, s már az üstöt készítettem fel a vízforralásra, mikor úgy festett, társaságom akadt egy ismeretlen fiú személyében.

Dr. Mácsai Zója:)

Idegesen léptem be a helyiségbe, noha semmi okom nem volt rá. Sosem szerettem pszichológushoz járni, pedig kötelező volt régen, legalábbis anyáék szerették volna, hogyha ők nem tudnak mellettünk lenni, valakivel megbeszélhessük a problémáinkat és jó irányba terelje lelki fejlődésünket.
Anya ezt most is kötelezően előírta, hogy itt sem szűnhet meg a felügyelet, pláne, hogy tanulási nehézséggel küszködtem, ebből kifolyólag pedig beilleszkedési gondok is felmerültek. A sport miatt pedig kifejezetten fontosnak tartja a lelki egészségem. Utóbbiban teljes mértékig igazat adtam neki, ráadásul most nagyon is izgultam, tudván, hogy következő hónapban meccs, és játszani fogok…
Én elsősorban a versenysport és tanulás okán felmerülő stressz-lehetőségek csírájában való elfojtása miatt kértem időpontot az iskola lélekgondnokától, tekintve, hogy most az a legsürgősebb.
- Jó nápot, Chevailer Zsanett Vanda vagyok, én kértem őntől időpóntot, tánárnő – háát, igen. Zavaromban nem kicsit pirultam el, szememet kissé lesütöttem. A kiejtésemen még mindig lett volna mit csiszolni, de hát mit várok? Nem a magyar az eredeti anyanyelvem, a franciát tanultam előbb, a magyart később kezdtem, magántanárral, még általánosban. Persze, hogy van akcentusom.

Grétának szeretettel

Mivel rendkívül éhes voltam, de nem akartam a Nagyteremben manók által előre kész kaját enni, úgy döntöttem, lemegyek megint a konyhába főzőcskézni. Kedvenc manócskám azonnal megjelent, amint felbukkantam hónom alatt egy méretes, görög receptekkel teli szakácskönyvvel. Jó hobbi a főzés, és takarodóig simán meg is lehet a nyami-nyamim, ha mindent jól csinálok.
- Zsanett kisasszony! Micsoda öröm, miben segíthet a kisasszonyomnak Mimi? – sipítozta Mimi, én pedig baromi nehezen állta meg, hogy ne ölelgessem szanaszét, és ne vegyem fel, mint egy kisgyereket. Nem biztos, hogy hálás lenne érte…
- Sziá, Mimi! Én is örülök ’ ogy látlák – szebb lett a kiejtésem az év során, ez hallható volt.
- Tényleg igaz, hogy elmegy egy évre a kisasszonyom? – szomorkodott Mimi. Jaj, de vinném magammal, de így is sok megszelídítettemről kell gondoskodnom.
- Igen, Mimikém, de meglásd, hamar el fog telni az az egy év, és megint itt leszek akkor – biztosítottam, hogy nem szabadul tőlem olyan könnyedén.
- És mit szeretne főzni Zsanett kisasszonyom?
- Mimi drága, nyugodtan tegezz.
- Nekem mindig is Zsanett kisasszonyom marad a kisasszony – sóhajtottam. Nem fogom tudni lebeszélni erről. Végül előkészítettük közösen a terepet egy jó kis Wrap gyártásához.

A recept:
2 db csirkemell filé, bors ízlés szerint, só ízlés szerint, 1 db lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db piros kaliforniai paprika, 2 db paradicsom, görög fűszerkeverék ízlés szerint, 4 db tortilla lap, 20 dkg trappista sajt (reszelt), 2 ek napraforgó olaj

A szószhoz
3 dl joghurt
1 csokor petrezselyem
1 gerezd fokhagyma
5 db újhagyma

- Minden előállt, kisasszonyom – jelentette Mimi a fennálló helyzetet, tehát állhattunk neki főzni. Időközben még társaságunk is akadt egy leányzó személyében, akit sajnos nem ismertem.
- Sziá! – integettem neki serénykedésem közepette.

Ivy A. Ives

Furcsa érzés, hogy nemsoká vége a vizsgaidőszaknak. Kis állatseregletemből ezúttal csak Foltos volt velem, a szemtelen majmom még mindig rejtegetem (eléggé botrány lenne, ha kiderülne, hogy hazajött velem Madagaszkárról), a papagájom bevágta a szunyát, így végre egy kis időt tudok Foltosra is szánni.
- ’aj, Foltos, áugusztusbán Norvégia, és csák Mazsola jö’et velem. Remélem, anyuék rendesen gondotokat viselik majd! – utalgattam a potyásokra a gólyalakban.  – Fogádj szót, okés?
Kicsit ideges voltam, mert a vizsgaidőszak vége közelebb hozza a nyári szünetet. LE kellene dumálnom Dashékkal, hogy töltsünk együtt valahol egy hetet. Hiányozni fog a csapat, és főleg az egész Levita apraja-nagyja.
Jó döntés volt lecsámborogni végre talár nélkül, mugli cuccban az udvarra, pontosabban a Fénylő Lelkek Udvarára. Megnyugtatott a szökőkútvíz csobogásának hangja, és főleg Foltos jelenléte. Szerettem ezt a nyuszit, mellette nem kellett állandóan pörögnöm, lecsillapodhattam, márpedig most a nyugis napoknak akartam véget vetni, hogy emlékezetessé tegyem a csereév előtti utolsó suliban töltött heteket.

Ivy A. Ives

Amikor váratlanul betámadtak, ijedtemben majdnem ugrottam, szerencsém, hogy Foltosra gondolva csak szolídan igyekeztem szívrohamot kapni a rémülettől.
- Vááá – adtam is hangot nagy ijedelmemnek, mire a kis szőrgombócom megrezzent. – Bosánát, Foltos – nyugtattam előbb házikedvencem. – Ki vágy te?
Az idegen, ki hátam mögé toppant, mert kissé erős a kobakom, legalább is valamibe nagyot ütközött az emlegetett tájékom, fájt is.
– Ő lenni Foltos, fogadni örökbe, még ’úsvét – magyar lenni nem kicsit nehéz, főleg, ha összezavarnak. Na, akkor igazi az akcentusom, próbálja csak meg valaki kibogarászni, mit akarok! Most már kevésbé zavar, ha mások furán néznek rám emiatt, én sokkal inkább szórakozom rajtuk. Némelyik egyednek, különösen a hím homo sapiens sapienseknek van különlegesen egyedi arcmimikájuk akcentusom és beszédstílusom hallatán…

Ivy A. Ives

- Ivy vagyok, zöld mint a házam. Téged hogy hívnak?
-Chevailer Zsánett Vándá – mosolyogtam rá, miután végre meg tudtam, ki is ő. – Nem lenni vicces emberek ’áta mögé osonni. És ’ogy lenni zöld? Lenni űrlény?
Foltos elaludt az ölemben, miután álomba simogattam a kis szőrmókot. Nem bírtam ki a gyenge űrlényes poént.
- Qui, de csák óvátosán, most áludt el – bólogattam bőszen, hogy megsimogathatja. Persze, tudtam én, hogy miféle zöldségre gondolt Ivy, naná, hogy a Rellonra. Bírtam a zöldikéket, jó fejek a maguk módján, főleg kviddicsezni velük halálian jó élmény – csak nehogy tényleg halálos legyen a vége… A lényeg, hogy jó hangulatukban találjuk meg őket, és akkor nem lesz gáz.
Legalábbis megúszhatod gyengélkedő nélkül, de ez többnyire a fiúkra igaz. A csajok normálisabbak.
- Jut észémbe, ném ismersz Aiden Ward nevű terelőt á ’ázádbán? – vigyorogtam, és egy dő után ajkamba kellett harapnom, ha visszagondoltam a gurkóajándékra, amit küldött. Az a kis légtornász-mutatványom, hogy elkerüljem a gureszcsókot, vicces volt kifejezetten. Nem ártana valamikor viszonozni neki, de csak ésszel.

Grééééti


Ahogy az a nagykönyvben meg volt írva, úgy csináltam a wrapot. Először felkockáztam és megpirítottam a húst, majd a felaprított hagymát és a csíkozott paprikát is hozzáadtam. Épp ekkor esett be egy lány, aki csemegézni akart, és eléggé úgy festett, mint Sadako/Samara a Kör c. mugli horrorfilmből.
- ’elló, Sámárá. Szellemeknek is szabad a bejárás, ámennyiben nem ákársz kifilézni – vigyorogtam, bár lehet, hogy a piros leányzó nem nagyon díjazza majd megjegyzésem.  – Gréti vágy a meccsről, megismérlek ám. Kibíród, míg elkészül á görög wrap?
Nem zavartatva magamat tovább folytattam a munkálatokat kajaügyben.  A cuccoshoz hamarosan hozzákerültek a fűszerek: só, bors, és görög fűszerkeveréket alkalmaztam, aztán feltettem, hadd párolódjon a kicsike.
Addig megcsinálhattam az oroszlánrészét a dolognak: Az újhagymát, a petrezselymet, és a fokhagymát a joghurttal összevegyítettem, így már a szósz is megvolt, majd felmelegítettem a tortilla lapokat.
Amint elkészült a húscsoda, ami a wrap lényege, eloszlattam szépen a tortillákban a tölteléket, és tádáám. Nem is volt olyan nehéz.
- Mindig öröm a kisasszonyommal főzni – örvendezett Mimi.
- Én is örülök veletek dolgozni a kony’ában, nincs jobb hely ennél a kástélybán – vigyorogtam, mint egy vadalma, miközben tálaltam nagyra becsült meccs-kommentátorunknak, és szerény személyemnek. Meg Miminek is, aki nem utasíthatott vissza.
- Nagyon finom lett, Zsanett kisasszonyom! Hamarosan nehezebb ételeket is megpróbálhat főzni! – dicsérte Mimi a főztömet. Reméltem, hogy nem csak engedelmességből és udvariasságból hálálkodott a kajáért, és tényleg olyan jó lett.
- Bon apetit! Essünk neki! – javasoltam, de előtte megvártam, amíg Gréti vessz magának a finomságból.

Grétii

A wrap gyorsan elkészült, még Mimi is kapott belőle. Gréti hamar rávetette magát a saját adagjára, még a tányér fölé se ért jóformán. – Énnyire ízlik?
- Chevailer Zsanett Vanda vágyok, úgy szólítás á’ogy ákársz – feleltem vigyorogva, majd én is nekiláttam a falatozásnak. Gréti végül szintén megdicsérte a főztömet, aminek nagyon örültem, pláne annak, hogy az éhségtől mentettem meg.
- Miótá non enni rendesen? – kérdeztem kissé megrovóan. Az étkezés nagyon fontos, főleg a napi háromszori étkezés. Kihagyhatatlan az egészséges életmódhoz.
Én mindig minimum napi háromszor étkeztem, néha egy kis gyümi-nasit is vittem magammal, amit óra előtt ettem meg, amíg a tanerő be nem tette lábát a terembe. Órán semmiképp sem ettem, nem akartam összekenni a tanszereimet és/vagy magamat.
Az embernek szüksége van az életmentő vízre, szénhidrátra, fehérjére, némi zsírmennyiségre és vitaminra. Anyu meg apu ezt rendesen belém nevelte.
- Vigyél belőle nyugodtán – engedékeny voltam, és biztos voltam benne, hogy valami rengeteget mulaszthatott az étkezésekből, hogyha ennyire zombi-állapotban támolygott a konyhába. – Szívésén tánítánálák, de én menni áugusztusbán Norvégia, Hardanger suli, egy évre.

Bálint ^^
Norvégia – Oslo – Varázsló-negyed

Végül is szépen sikerült beilleszkednem, de hiányoztak a magyarországi, bagolyköves barátaim: A Csapat, Bé, Gréti és Nyeste. Gondoltam rá, hogy a hétvégén haza kéne utazni, úgyhogy mihamarabb kaptam egy pergament, meg tintát, és nekiláttam körmölni, amint egy kényelmes, helyi kávézóban megtaláltam a megfelelő csendet és nyugalmat.
Eleinte nem is tudtam, kinek címezzem a levelet, pláne, hogy alig van, aki megértené kissé szegényes magyar tudásomat.

Kedves Bálint!
Tudom, talán lenni neked fura, ’ogy írok, de non mindenki érteni, milyen külföldinek lenni, és úgy magyarul beszélni. ’iányoztok, rémélem, ti lenni jól. Norvégia lenni szép hely, vannak már barátáim, de nem lenni olyan jók, mint ti. Úgy örülők á ’ázkupánák, grátulálok mindenkinek. Én üzenni többieknek: sok széréncsét kívánok áz új tánévhéz, találkozni mi júniusban, vizsgák élőtt. Rémélem, gyorsák lésznek á norvég postábáglyok, jó tánulást nektek, várom válászod:

Zsani

Dolgom végeztével kifizettem a sütit és a kávét, majd ellibbentem a legközelebbi mágushivatalba, hogy csekély összegért cserébe elszállíttassam a jószággal a levelet Bálintéknak.