Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Van abban valami rendkívül mulatságos, mikor egy lány cipel egy kétszer akkora bőröndöt, mint amekkorát illő lenne. Igen, történetesen a talaj felszínét kapargatom, ami a magasságom illeti, és a bőrönd is kezd egyre nehezebb és nehezebb lenni.
Persze akár gondolhatnám azt is, hogy Milán megint ráült, de tudom, az vallási képtelenség, mivel benne nincs meg az a hülyeség, ami engem ideszáműzött. És igen, idilli életem fekete foltjának találom ezt az amúgy impozánsnak tűnő helyet.
Mióta csak az eszem tudom, számomra a táncon kívül semmi más nem számított, és igen... fergeteges voltam, ezt minden önfényezés nélkül mondhatom, hisz az otthoni szobámat díszíztő trófeák, érmek is ezt bizonyítják, azokat meg nem osztogatják csak úgy. A másik meg, hogy tettem is azért, hogy mindezt elmondhassam magamról, ami némileg a külsőmön is meglátszik, sprotosabb, izmosabb vagyok a korosztályom béli lányoknál, ami a rengeteg futásnak, gimnasztikának, és magának az életvitelemnek köszönhető.
Felvágni viszont nem fogok vele, nem is mutogatom, aki észre akarja venni, az észre is fogja.
Gyorsan szorítok picit a copfomon, nem mintha az annyit javíthatna az amúgy is szélfútta külsőmön, aztán nem kis hezitálás után, nyitom ki a nagy ajtót, hogy belépjek személyes börtönömbe.
Nem nézek körbe, nem érdekel, hol vagyok, kik vannak még itt, mit csinálnak, jelenleg duzzogok. Vagyis nem... ez több holmi duzzogásnál, ez olyan szörnyű dolog, ami ellen nem tudok tenni, kevés vagyok hozzá.
Ha csak belegondolok abba, hogy a pécsi művészeti suliban is lehetnék - ahová egyébként be is kerültem volna, ha nem jön közbe ez az... izé -, ökölbe szorul a kezem.
Aztán mégis körbe nézek, de az a fintor az arcomon nem akar megszűnni. Nem értem, miért én. Vannak még öten a családban rajtam kívül, miért rajtam jött ki ez a furcsa izé? A szülők sem értik, senki sem érti, hisz ilyesmi a Sólyomfi családban még nem fordult elő.
De nem én lennék Hell, ha nem venném rá magam arra, hogy legalább a kínálkozó lehetőségeket lássam a helyben, ha mást nem is, csak öt évet kell itt lehúznom, aztán a magam ura leszek... nem olyan hosszú idő az...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kedvem nem lett jobb, sőt, de legalább két lány szóba is elegyedett velem, legalább is addig, míg nem közöltem velük, én már pedig valami Rellonban fogok kikötni reményeim szerint.
Na, ezen cseppet meglepődtem, mert mindkét delikvens két pillanat váltott át közvetlenből távolságtartóvá. Csak vállat vonok, mondván, fogalmam sincs, mi bajuk van ezzel, de majd elmúlik.
Igen, tisztában vagyok vele, hogy nekem most itt kell állni, és várni a csodára, vagy legalább valakire, aki jön és felkarolva mutatja az én sárga köves utamat, de a helyzet az, hogy erre marhára nem érek rá. Fáradt vagyok és éhes, a feszültség, meg a hiszti, amit levágtam otthon teljesen kicsinált. Főleg mert nem szoktam. Tényleg messze áll tőlem, hogy kivágjam a hepajt, de úgy gondolom, ha valami teljesen felforgatja az életem, ez a legkevesebb, amihez jogom van, na mindegy.
Meg is érkezik a csoda, egy szőke lány személyében, akiről csak azért merem feltételezni, hogy művészjellem, mert olyan nagy mappát cipel, amit Kolos szokott.
Biccentek ugyan, de még ha csak egy kicsit is, felvonom a szemöldököm, hisz a nevem nem olyan nehezen megjegyezhető, konkrétan, minden harmadik szaladgáló lány Helena, legalább is felénk, talán ezért sem vagyok képes teljesen egyedinek érezni magam, hiába tudom, belőlem nincs több.
- Helena... de jó lesz az Hellnek is, mindenki így hív - vonok vállat, aztán erőt véve magamon, újra megragadom a bőröndöm, mert csak nem fogunk itt ácsorogni.
A kérdést hallva, viszont rávigyorgok a felsőbb éves lányra, mert nem ez a szöveg már nem hat rám.
- Még a serdülőkort se értem el, látod? Egyetlen ragyám sincs... nem hinném, hogy egy aprócska grimasz akkora kárt tenne benne, és amúgy is, holnapra elmúlik - veszem fel közben a dzsekim, hogy azt mégse kelljen kézben cipelnem.
- Figyu, miért van az, ha közlöm valakivel, Rellonos vagyok, az olyan gyorsan szelel el, mintha legalább is azt mondtam volna, a keresztapa bérence vagyok? - nézek fel rá értetlenül, mert igen, ez határozottan furdalja a kíváncsibb oldalam, közben meg már indulásra készen vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tény. Piszok rossz dolog egy tök új helyen olyan egyedül lenni, ahogy az embernek csak a kis ujja szokott, viszont az is vitathatatlan, hogy én ebből sose csináltam problémát.
Nem, nem vagyok olyan, mint az állítólagos háztársaim, nekem nem megváltás az egyedüllét, sőt ép ellenkezője, csupán én teszek róla, hogy ez az állapot ne maradjon sokáig.
Végtére is.. ez egy iskola, még ha furcsa dolgokat is tanulnak, még ha a pálcámmal nem sok mindent tudok kezdeni, sőt még akkor is, ha felsikítok, ha egy festmény rám förmed. Ezeket mind mind meg lehet szokni. Azt már kevésbé, hogy ahhoz, hogy idekerüljek a saját álmomról kellett lemondanom, ráadásul kész akarva, de idővel tudom, hogy még ezzel is meg fogok barátkozni. Sőt, az idő itt bármiben segítségemre lehet, ha okosan játszok azokkal a bizonyos lapokkal.
Most viszont nincs kedvem játszani, sem a lapokat nézegetni, a lehetőségeimet átrágni. Éhes vagyok. Korog a gyomrom, így miután Sára megmutatott pár fontos helyet, köztük  a konyhát is, el is masírozok odáig.
Immár átöltözve, megfelelve a szabályoknak, talárban, ami meg kell mondjam, nem kimondottan tetszik, de egyelőre nem vagyok abban a helyzetben, hogy reklamálhassak, szóval csak csendben lenyelem a békát.
Azért némi útbaigazításra mégis szükségem lesz, lévén az épület hatalmas, én meg mint kiderült, már az első adandó alkalommal rossz irányba mentem, de a végkifejleten ez mit sem változtat.
Elérek a kitűzött célig, és kinyitva a hely ajtaját, földbe gyökeredzik a lábam, sőt még egy apró sikkantáshoz hasonló valami is kicsúszik a számon, lévén nem gyakran látok ilyen förmedvényeket.
- Csukd be az ajtót, bejön a hideg - morran rám az egyik, és itt görbüljek meg, ha nem egyenesen a szemembe néz. Persze én honnan is tudhatnám, hogy ezeknek a manóknak ez a dolguk, és itt természetes a látványuk.
Eleget teszek a kérésének, de az ajtónak passzírozom magam, azt latolgatva, talán annyira nem is vagyok éhes... a szemeim viszont le nem tudom venni róluk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem, ez nem volt életem legjobb ötlete, ezek a förmedvények meg úgy bámulnak rám, ahogy feltételezem én rájuk, ami még ijesztőbbé teszi őket.
Oké, senki ne mondja azt, hogy nem rezel be, ha életében először lát ilyesmit, pedig Isten látja lelkem, nem vagyok az az ijedős fajta. Nyugodt szívvel védem meg magam, meg azokat, akik fontosak, és igen, konkrétan ugrottam kútba is már valaki miatt.
De itt minden az újdonság varázsként hat rám, így cseppet sem csoda, hogy így reagálok. Legalább nálam nem a támadó üzemmód lép érvénybe, ahogy az sokan másoknál szokott lenni.
Nem tűnik úgy, hogy én akár megmoccanni is szeretnék, pedig valahogy kéne, de amíg az a horgas orrú valami így bámul rám, én képtelen vagyok bármit is cselekedni.
A problémám viszont szűnni látszik, mikor valaki - más lehetősége nem lévén - ajtóstul toloncol arrébb, mondván, nem sajátíthatom ki magamnak  a helyet, mai azért szörnyű. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy vad idegenekkel osztozzak bármin is, bár ezt jobb, ha meg is tartom magamnak.
- Most, hogy ilyen kedvesen kéred - azért némi szarkazmust csak megengedek magamnak, ahogy szóhoz jutok. Tojok arra, hogy az illető idősebb nálam, ez valamiért sose foglalkoztatott túlzottan. Most is, még a szemem is megforgatom, pedig azt hittem, erről már leszoktam.
- Rá van írva a homlokomra, vagy mi? - ráncolom össze az előbb említett testrészem, mivel fogalmam sincs, honnan vágja le azt mindenki ilyen hamar. Ami persze nem baj, legalább ezt a röpke infót megspórolhatom, mert nem szeretem amúgy feleslegesen járatni a szám. A bátyáim szerint ez egy jó tulajdonságom.
- Persze, hogy berezeltem, még sose láttam... - döntöm oldalra a fejem, és összevont szemöldökkel kezdem vizslatni a lényeket, de semmi nem jut eszembe, amihez hasonlítani tudnám őket.
- Tulajdonképp mik ezek? - pislogok fel a srácra, lévén magasabb nálam, ami nem csoda, hisz tényleg alig nőttem ki a földből, de legalább egyszerűen találok magamra való cipőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Azért nem vagyok vak, látom rajta, hogy kedve engem pátyolgatni egyáltalán nincs, így hát erőmhöz mérten igyekszem megkönnyíteni a dolgát. Persze csak pár ezer kérdésem van így jelenleg, de elnapolom őket, hisz előbb utóbb úgyis rájövök a dolgokra magamtól is, és legalább ő is előbb leléphet.
- Nézd... nem kell ám jó pofiznod, csak azért, hogy jó benyomást kelts, vagy mit tudom én... én nem várom el, hogy megjátszd magad, csak hogy én jobban érezzem magam - közlöm vele vállat vonva, aztán hagyom, had lásson a monológom mögé, mait akar. Én se tudok mással takaródzni, mint amit látok. Márpedig most azt látom, hogy meg kell erőltetnie magát azért, hogy egy bizonyos hatást keltsen, én meg valamiért nem bírom, ha valakinek kényelmetlen a közelemben lennie. Már pedig, ha az ember nem lehet saját maga, az már eleve rossz dolog, nem?
- Nem bizony - mosolyodok el, és tényleg megjegyzem, hogy a rellonos már pedig szólt előre. Majd ha ráncos leszek, eszembe jutottam, hogy valamilyen módon közöljem vele, igaza volt. Mondjuk remélem, erre nem mostanában kerül sor. Közben meg el is indulunk, aminek nagyon örülök, mert így esélyesebb, hogy hamarosan ágyba kerülök.
Furcsa, de sanszos, hogy le kell mondanom a napirendemről, pedig már annyira berögződött, de majd csak megszokom, fő a pozitivitás, nem?
- Hmmm... miféle sztereotípiák? - persze, hogy érdekel, így magam mellett húzva a bőröndöm, nézek fel a lányra, hátha elcsepegtet még valami infót.
- Nos igen, így elsőre semmi bizalomgerjesztő nincs benne. Az utóbbit tekintve meg... nos, ilyen emberek mindenhol vannak, csak lehet nem átkozódnak, hanem adnak egy ballost, vagy mit tudom én. Persze, sose fogom megérteni, miért ilyenek, vagy miért jó nekik, de amíg én nem látom kárát... - vonok vállat, amolyan " had szóljon" feelinggel. Nem szokásom ítélkezni, ezt valahogy kinevelték belőlem, azt meg belém, hogy olykor jobb megtartani a véleményem, de a szőkeség csak nem fog begurulni.
- Na, ez legalább egy kicsit megnyugtat - kuncogok halkan, majd mikor megkordul a gyomrom, a hasamra téve a kezem, pislogok fel a kísérőmre.
- Nem kajálhatnánk valahol? Mióta feltettek a vonatra egy falatot se ettem - jó tudom, nem szabad nyávogni, nem is azt teszem, de tény, ennél éhesebb már nehezen lehetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem, nem érdekel, hogy ma egész nap trágya idő volt... van. Vannak dolgok, amikről akkor sem fogok lemondani, ha egy vad idegen, rácsok nélküli börtönbe kényszerültem.
Ilyen többek közt a futás is, hisz nekem fontos, hogy megőrizzem a kondim. Sejtem, azért, mert még csak fel se fogtam azt, ami velem történt, vagy mert még mindig duzzogok, de ez most mit sem számít.
Mióta itt vagyok, először érzem azt, hogy maradt még valami abból, ami voltam, van valami, ami az enyém és amit még uralni is tudok. Most csak én vagyok, meg a szél, meg a lábaim, miknek dobogásából még most is kihallom kedvenc zeném ütemét.
Nem hiába, ha az ember lánya dobol meg táncol, ez oly' mértékben az élete részévé válik, hogy már-már mindenhol, mindenben meghallja a zenét, és ez jó... megnyugtat.
Valami udvarhoz érek, fogalmam sincs, mi a hely, sejtem pár órával ezelőtt is csak elfutottam mellette, de már nyomasztottak a falak, kellett a mozgás, mert kezdtem egyre rosszabbul érezni magam.
Most viszont megállok, és az egyik padhoz érve, jobb lábam felteszem rá, hogy szorosabbra kössem a cipőm fűzőjét, megigazítom a fejemen a kapucnit, hogy azért valamit lássak is ki belőle, majd a kis táskámból előkotrom a teát.
Szuszogok, elfáradtam, de jól érzem magam, és szerintem ez a legfontosabb. Az sem érdekel túlzottan, hogy bár csak csöpög az eső, az én pulcsim már csurom víz, hogy megizzadtam, ezt mind megszoktam az idők alatt.
Körbe nézek, mert jó lenne megjegyezni a helyeket, bár hallottam, annyi van, hogy az már-már képtelenség. Ezt a szót viszont nem ismerem, számomra nincs olyan, hogy lehetetlen. Ha valamit nagyon szeretnék, azért addig küzdök, amíg meg nem valósul, és igen, sokszor vagyok annyira makacs, hogy ne hagyjam, hogy más befolyásoljon.
Egyelőre ugyan nem tudom, mit kezdjek magammal ezen a helyen, mindenképp meg kell ismernem, meg az okot is, ami miatt idekerültem, ami bennem van.
Sóhajtok, mert előre tudom, ez nem lesz könnyű menet, de ritkán riadok vissza bármitől is, kellenek a kihívások, s jelenleg ezt tartom az egyik legnagyobbnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csak egy lista. Egy mérhetetlenül hosszú lista arról, mit kéne nekem tudnom, s mivel kellő alaptudás híján, ez nem jött össze - lévén a családban varázsló sincs -, megint csak magamra számíthatok.
Az idők során ezt megszoktam, négy fiú testvér mellett volt időm hozzászokni, hogy a segítőkészség van mikor hiánycikknek számít. Nem is okoz ez problémát.
Az már inkább, hogy megtaláljam a könyvtárat, de ahogy hozzájutok a kávémhoz, az agyműködésem is beindul, pár korty után, már beugrik, hogy valahol az első emeleten lesz.
Nem értem, miért van minden fontos hely olyan messze, bár tudom, ez nézőpont kérdése. Annál a helynél, ahol én leledzek, nincs lejjebb, és ez így igaz. A pince... az a pince... megbarátkoztam vele, mert nem volt más választásom, de ha tehetem, szökök is el onnan.
Valahogy nincs meg az az érzés, hogy én odavaló vagyok, főleg mióta volt szerencsém futólag megpillantani pár nehéz eset háztársamat. Tudom, tudom az idő..., de valahogy nem bírom leküzdeni azt a keserű érzést, ami folyton bennem lappang.
Megvolt az életem, megvoltak a terveim, az eredményeim, a családom és az álmaim... nagy álmok, mikben hittem, és úgy gondoltam, nincs az a természeti erő, mai eltántoríthatna attól, hogy végig is érjem az ahhoz vezető utat.
Néhány serleg meg érem most is a szobámban lappang, valahogy úgy éreztem, el kell hoznom, nem hagyhatom, hogy az itteni közeg belem sulykolja, nem érek semmit, mert ez nincs így.
Meg tudnám mutatni, az én tehetségem, miben rejlik, de az itteniek nem vevők arra az életformára, ahogy azt sikerült leszűrnöm.
Ezzel nincs is gond, hisz én se azért táncoltam... táncolok, hogy mindenki lássa, milyen jó vagyok benne, sose ez volt az elsődleges, és az edzőm szerint ép ezért értem el azt, amit. Nekem a tánc nem hobbi, vagy ugródeszka a siker felé, a tánc minden, ami én vagyok. Egyedül úgy vagyok képes kifejezni magam, ami itt elég nagy hátrány.
Megrázom a fejem, és még egy pillantást vetve a listára, lépek be a könyvek útvesztőjébe, mert ez tényleg az. Elég csak megállnom az ajtó előtt, hogy lesápadjak a látszólag véget nem érő polcok láttán, de aztán csak erőt veszek magamon, és elindulok az egyik sorban, hisz ha szerencsém lesz, estig az összes könyv meglesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Na szóval, van ez a hely, meg vagyok én, aki sose volt még ezen a helyen, sőt még hasonlón se, de szerintem ezzel jobb, ha nem büszkélkedek. És most nyert számomra értelmet az "elanyátlanodás"-nak nevezett életérzés. Valós. Ez tény, mert először érzem úgy, hogy tök jó lenne, ha itt lennének, vagy legalább Kolos, aki a könyvtárban szokott randizgatni - mi mást hihetnék, ha mindig ott lóg -, még az sem zavarna, ha szem forgatva közölné, mennyire műveletlen húga van, meg a többi, de végül segítene.
De most nincs senki, csak egy halom könyv, és sejtem, hiába kezdek el kutatni, egyikben sincs térkép, vagy valami útmutató, ami megmagyarázná, mit kell ilyen helyen tenni. Esküszöm, előbb vállalok be egy kínai kaját, pedig nem szeretem... nagyon nem.
Hamarosan megoldódik a problémám, mert valaki belém jön.... szó szerint. Csak egy nyögés szakad ki belőlem, ahogy a padlózaton találom magam. Az érzést megszoktam, és a szituáció is afféle deja vuként hat rám, Milán szokott ezzel bohóckodni, csak ő ezt az emberektől zsúfolt utcán is eljátssza. Amúgy köszönöm szépen, az én családom normális, csak ép fiatalabbik bátyámban kattant valami.
- Semmi gond - tornászom fel magam egy szökkenéssel, ami a tánc lévén rögzült be, és szerény véleményem szerint elég menő látványnak minősül.
- Hát öhm... először járok itt... nem nem itt... könyvtárban - vakargatom a tarkóm, pontosan olyan arckifejezést vágva, mint aki menten elszégyelli magát itt helyben.
- Úgyhogy akár segíthetnénk is egymáson, mit szólsz? - mert amúgy, ha tudnám mi merre, biztos örömmel a segítségére sietnék, ez nekem sose okozott problémát. Sejtem, azért, mert az illető eddig mindig viszonozta azt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tényleg nem újdonságok az ilyen merényletek számomra, meg vagyok edződve, és igen, tiszta büszke is vagyok magamra, és most először érzek hálát Milán irányába, mert valljuk be, nem sokat tett a jellemem fejlődése érdekében.
- Estem már nagyobbat... táncolok, az ilyen esetek számomra mindennaposak... voltak - az utolsó szócskát már csak halkan ejtem ki, s noha eddig vigyorogtam, ezzel is megnyugtatva az idősebb fiút, az a vigyor már csak óvatos mosollyá szelidül, de vállat vonok, hogy megmutassam, nem akkora cucc ám.
- Nem... nem rendes iskolába jártam, hanem művészetibe, ott meg inkább a készség fejlesztésre tesznek nagyobb hangsúlyt, persze az alapműveltséget belénk ütik, de nem olyan keményen... ott hat órából négy tánc volt - próbálom neki megmagyarázni, hogy nálam hogy is működött ez, legalább is addig, míg ide nem kerültem, és csak bízni tudok abban, meg is érti, mit hablatyolok itt össze neki.
- Ugyan, feltételezem, ha ezt a pályát választotta, számolt azzal is, hogy lesznek különösebb esetek, és te se tűnsz ám annyira vészesnek - vigyorgok rá, megnyugtatva, hogy biztos vannak nála szörnyűbb diákok is, még én is tudnék neki mutatni párat látásból.
- Azt nem, hogy halhatatlanok-e, de egyszer köss majd a lábukra egy cérnát.... mi mindig azzal "hülyültünk", marha menőn repültek - kuncogok halkan, ahogy eszembe jutnak a régi emlékek, nem is gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen jó lesz ezekre visszagondolni.
- Egyébként szerintem a páncéljuk lesz a ludas... mármint... azért sokkal keményebb és masszívabb, mint a többi rovaré, azért is nehéz őket összelapítani... gondolom - töprengek el, mert most, hogy ez a téma is terítékre került, engem is érdekelni kezdett. És nem... cseppet sem tartom furcsának ezt az egészet.
- Hát nulla éves kortól kéne feltornásznom magam, erre a szintre... mugliszármazású vagyok, otthon rajtam kívül egyetlen varázsló sincs, és hát... cseppet meg vagyok lőve ezzel a dologgal... oké, ne mondd el senkinek, de izé... én félek ettől - fogom suttogóra, és csak hadarni tudom a szavakat, mégis biztos vagyok benne, hogy a fiú megérti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

El nem tudom hinni, mibe vágtam bele már megint. Ez tipikus és jellemző is rám, csak máig nem tudok eldönteni, jó tulajdonságaim közé tartozik-e, vagy jobb lenne, ha leszoknék erről, amíg még ép és egészséges vagyok?
Úgy masírozok a seprűvel a kezemben, mintha világ életemben tartozékom lett volna, de ez ne tévesszen meg senkit, a gyomromban akkora gombóc van, hogy még.
Alapból nem tudom, mikor koppant akkorát a fejem, hogy leszólítsam Mihaelt, de nem is tudom, melyikünk lepődött meg jobban azon, hogy beleegyezett abba, hogy megmutassa, hogy ne essek le a seprűről rövid távon.
Jó, a fő cél nem ez, de én ennyivel is bőven megelégszem, sose voltam nagyra vágyó, az meg csak hab a tortán, hogy úgy kerültem be a kviddiccsapatba, hogy gőzöm nincs arról, mit kell ott csinálni, tehát nyugodt szívvel jelentem ki, hogy teljesen elment az eszem.
Ennek ellenére nem táncolok vissza, azt soha nem tenném, annál nagyobb a büszkeségem, így inkább várom meg, mi sül ki ebből az egészből.
Intek pár látszólagos háztársnak, s kinyitva a kaput, haladok is a rét irányába, amint összehúztam magamon a pulcsit. Az öltözködést se vittem túlzásba , elvégre mégis csak sportolni készülök, vagyis olyasmire.
A rétre érve, ki is szúrom háztársam, így kicsit megszaporázom a lépteim, mert valahogy én nem szeretek késni.
- Szia, bocsi sokat kellett várnod? - faggatom ki egyből, ahogy hallótávolságba érek, mert kiabálni azért mégse kéne, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem tehetek róla, de most először, kiszakad belőlem egy hatalmas nevetés. Az a jól eső fajta, amit nehezen tudsz abbahagyni, és utána meleged lesz, és nem akarsz mást, csak mindig így nevetni.
- Egész tehetséges vagy - nyögöm ki nagy nehezen, még mindig a nevetéssel küszködve, és tényleg, még el is szégyellem magam kicsit, így hát bocsánatkérőn tekintek rá.
- Mondjuk én kicsit más fajta stílust képviselek, nézd csak - mutatok neki egy számomra roppant egyszerűnek tűnő mozdulatsort , aztán hagyom, had gondoljon mögé, amit akar.
Tény, akinek nem fekszik ez a műfaj, az értelmetlen rángatózásnak tartja, meg is kaptam már, nem is egyszer, de aki képben van, az viszont leszűrheti, hogy e mögött a pár mozdulat mögött, nem kevés, rutin, tehetség leledzik, és ezt mindennemű önfényezés nélkül merem állítani.
- Más választásom nem nagyon lesz - vonok vállat vigyorogva, s közben leküzdöm a gyomromban lévő gombócot, mostanság egyre többször tűnik fel, és ez nem tetszik.
- Na, meg szerény, de főleg az - kuncogok halkan, és egyből a kezembe veszek egy könyvet, mikor látom, bekukkant ide valaki. Sejtem, ez nem ép a könyvtár rendeltetésszerű használata, de valójában... teszek rá.
- Annyira azért nem, a biosz nem az erősségem, szóval keressük csak meg azt a könyvet - hárítom gyorsan még csak a feltételezést is, és tüntetőleg el is indulok abba az egyetlen irányba, amibe tudok.
- Hát, mi azzal ökörködtünk, hogy versenyeztettük őket, és ugye, ha elrepül, nehezen tudod lefigyelni, melyikük száll messzebb - vonom össze a szemöldököm, ahogy hátrapillantok a srácra.
- Egyébként, mi még apuval csináltuk ezt... és hát.. buli volt, és még a bogarak is életben maradtak - mosolygok rá, aztán oldalra döntöm a fejem, ahogy megfogalmazódik bennem a kérdés.
- Nektek is volt közös dolgotok apukáddal? - nem tudom, miért érdekel ez, mert hát az vitathatatlan, hogy az enyém a legjobb fej a világon, de kíváncsi vagyok, másé milyen lehet.
- Feláról több pletyka kering, mint a rellonosokról... az utóbbiakról kiderült, hogy nem feltétlenül olyan vészesek, közéjük tartozok, és még minden egyben van, na de Fela... nem akarok bájitaltant - talán még le is sápadok kicsit, mert amit róla hallottam, az tényleg elég rémisztő, és hát... jobb nekem, míg nem látom.. szerintem.
- Egyébként Helena vagyok, de otthon csak Hellnek hívnak - nyújtom a kezem, mert úgy érzem, most már azért illő lenne bemutatkozni is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mint említettem, nem sokáig bírok megmaradni a saját házam táján, egyszerűen nem érzem úgy, hogy odatartoznék. Bennem az a valami nincs meg, ami a nagy többségben, azokban, akiktől még én magam is tartok, így hát nem vehető csodaszámba, hogy amíg nincs takarodó, én se megyek a pince közelébe.
Inkább fogom a könyvet, aminek tartalmát úgy röpke két hét alatt kéne kivégeznem, és olvasást imitálva, szelem a folyosókat, legalább is addig, míg a társalgóig nem érek.
Felröppent egy urban legends, miszerint ott lehet kapni forró csokit, és még csak a manókkal se kellem lefutni a köröket - nem, valahogy nem sikerült megkedvelnem őket, s félő, ez fordítva is így van -, szóval kapva kapok a lehetőségen, hogy életmentő folyadékhoz jussak.
Engem lep meg a legjobban, de annyira nem is szörnyű ez a hely, mármint most, hogy sikerült kilábalnom a hisztiből, kezdek élni a hely adta lehetőségekkel, és igen, ki is merem jelenteni, vannak itt jó arcok, olyanok, akikkel az ember lánya szívesen lóg.
Új dolgokat próbálok ki, s közben csinálom azt is, amit szeretek. Már nem figyelek arra, hogy ki mennyire tart abnormálisnak, mikor például úgy döntök, kézen állva teszem meg az utat az egyik teremig, és hasonlók, mert hát... én ilyen vagyok.
Sose korlátoztak, apu is mindig azt mondta, csináljam, csináljam, csak ne felejtsem el közben jól érezni magam, és igen... eljutottam arra a szintre, hogy jól tudom érezni magam anélkül is, hogy "a régi szép időket" siratnám.
- Szia, nem zavarok, ugye? Csak egy forrócsokiért szaladtam be - mosolygok a bent lévőre, mert a világért se szeretnék én itt tolakodó lenni, majd a pulthoz is sietek, hogy megkaparintsam azt, amiért jöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Eltévedtem.
Az egyik vitathatatlan tény. A másik meg, hogy már sötétebb van, mint mikor önhatalmúlag eldöntöttem, lejöhetek ide. De hát Istenem, kíváncsi voltam, és a világért se hittem volna, hogy ez a procedúra ilyen sokáig fog tartani. Nem, még a megszerzett nyalóka sem segít most, azt hiszem újfent berezeltem egy kicsit, ami érthető, hisz ez nem Győr, nem a hely, amit ismerek, ahol felnőttem.
Az meg csak egy kellemetlen plusz, hogy a közelemben olyan alakok vannak, akiktől nem szívesen kérdezném meg a hazavezető utat, így hát jobb ötlet híján, az órámra pislantok... sokszor, mintha csak várnék valakit, hátha így megszűnik a kényszer a cseppet sem bizalomgerjesztő alakokban, hogy a közelembe jöjjenek.
Vannak ötleteim, és azok csak kis mértékben ekkora ostobaságok, mint amekkora a mostani, látszik, hogy mentem a fejem után, és még csak bele se gondoltam a következményekbe. Ezek meg ott úgy lesnek rám, mint törzsvendégek a hentesnél... értitek, szóval igen, a pulzusom az egekbe, és oly' mértékben próbálom most megjátszani magam, hogy ziher senki nem veszi be.
A gáz az egészbe, hogy megmoccanni se nagyon merek, most így még ha csak kicsit is, biztonságban érzem magam, de tudom, egy lépés és az egész érzetnek lőttek, ahogy van.
Hiába tapogatom a pálcám, hiába érzékelem, hogy nem maradt a kastélyban, kezdeni vele nem sokat tudok, és hát hiába van rajtam némi izom, az önvédelem tanulása, nálam valamiért kimaradt, amit most méretes hibának érzek, talán ha eljártam volna Danival...
Ez most mindegy is, hisz lépteket hallok, minek következtében akkora kő zuhan le a mellkasomról, hogy konkrétan fizikailag fáj a megkönnyebbülés.
Nem érdekel, kicsoda az illető, azoknál az alakoknál csak nem lehet rosszabb, így hát újfent mellőzve a gondolkodást, haladok a léptek irányába, s mikor látótávolságba érek, jó hangosan sóhajtok fel.
- Végre, hogy ideértél... legközelebb szólhatnál, ha késel - "rovom meg" az ismeretlen srácot, közben diszkréten jelezve neki, hogy nem vagyok őrült, ez a műsor pusztán a közelben bandázó férfiaknak szólt, akik láss csodát, el is vesztették az érdeklődésüket irányomba. Azért az ajkamba harapva, nézek fel a fiúra bocsánatkérőn, mert igazán nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, vagy ilyesmi, csak hát... ki tudja, meddig csak nézelődtek volna azok ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő