Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Még alig kezdődött el a buli, de már meg volt az est fénypontja. Lol, szóvicc. Viktor kicsit beégett vagy le? Igazából sajnálnom kellett volna, de olyan mókás volt, hogy így lángra lobbant a köpenye. Az elsők között voltam, akik reagáltak a cuccra, szóval tök büszke voltam magamra, bár az a hasra esés nem hiányzott a végére. Talán az volt az utolsó csepp ahhoz, hogy kitörjön belőlem az a mérhetetlen kacagás, amit képtelenség visszafogni. Igazából nem is akartam visszafogni magam, buli volt, boldogság ÉS vége volt végre a vizsgaidőszaknak. Erre vártam egész végig!
Nem tudom, hogy mióta ücsöröghettem a fűben, már fájt a hasam, szinte könnyeztem, ideje volt megnyugodnom, mielőtt oda nem lép valaki mellém egy beutalóval az Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézetébe, csak hogy szépen fogalmazzunk. Ahhahaha, nem. Normális voltam, csak boldogabban tudtam nevetni, mint más. Ennyire egyszerű. De igazából, ha nem szoknya lett volna rajtam, biztos, hogy hemperegtem volna még röhögés közben a fűben, tök muris.
Végül felálltam, azért még kacarásztam, miközben leporoltam a hátsómat és megtapsoltam az aeromágus srác gyönyörű mentését. Az enyém is ilyen lett volna, csak gyümölcslével és kancsóval. Esés nélkül. De egyébként pont ilyen mentés lett volna! Ha nem hiszed el, így jártál.
Scart és Willt még mindig nem láttam. Nócit és Himét pedig eltakarta a tömeg. Biztos jó kezekben volt az eb, különben már rég mellettem lenne és a szoknyám alá bújna. Ahhj, hülye szoknya! Mindjárt széttépem, ha még egyszer belebotlok! - gondoltam magamban, ahogy igazgattam magamon, hogy sétálni tudjak. Ahogy végeztem, körülnéztem és megláttam Rebit, meg két másik emberkét, akiket nem ismertem.
Egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy amúgy épp nagyon, de nagyon mérges voltam a szoknyára, hirtelen a szobatársam után eredtem, csak akkor értem be őket, amikor már letelepedtek a pokrócaikkal.
- Rebi! Rebi! Rebi! Rebi! – ismételve szólítgattam a lányt, ahogy megközelítettem őket és konkrétan becsapódtam közéjük, mint egy meteor, csak én nem lángoltam és cukibb voltam attól a bazi nagy kavicstól.
- Láttátok? – kérdeztem nevetve - Láttátok, ahogy Viktor lángra lobbant? Milyen szerencsés! Az indián istenek tiszteletbeli főnixé avatták! Tök király, nem? Mondtam én, hogy jó fősámán lesz belőle! - pislogtam a szépen kimázol lánykára meg a két társára.
- Oh - ekkor vettem észre magam, ahogy épp egy beszélgetést szakítottam félbe- Bocsesz - vigyorogtam rá a másik két emberkére.
- Izéke, becsapódhatok hozzátok, amíg nem jön a banda? - ez az esemény teljesen felpörgetett, még bohókásabbá váltam és talán egy kicsit hadartam, aki tudott követni, annak respect.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem vagyok annyira ijesztő, hogy itt rosszul legyen nekem. Bocsánatkérőnek szánt esetlen vigyorgást küldök felé, biztos meghatódik tőle. Vagy mégjobban megijed. Pedig még a kékjeimet is pillogtatom bájosan.
- Elnézést - még hozzá is teszem, hogy lássa, jólnevelt vagyok én. Mindig udvarias kell lenni, mert az anyák kémhálózata mindent hall és lát, aztán kapom az egyetem kellős közepén a rivallókat otthonról, mint egy pisis elsős.
- Az unikornisok és a… kék izék időtlenek, mint az ötös Chanel - védekezőn felemelem magam előtt a kezeim és közben próbálom kilesni, mi az a kék. Ebből az összekutyult halmazból nem sokat látok, csak hogy kék, meg vannak kezei-lábai. Az egyik seprűn hever keresztben, amitől úgy néz ki, mintha valaki repülés közben levedlette volna, mint kígyó a bőrét, s itt hagyta szanaszét.
Mikor látom, hogy próbálja függőlegesbe helyezni magát, kitartóan nyújtogatom felé a kezem, de ha nem akarja elfogadni, akkor szenvedjen felőlem, szabad ország ez.
- Hmhm - hümmögök egyetértően, magam is csúnyán megnézem azt a pocoktúrást. - Látszik rajta, hogy nem ért semmihez. Még kinőni se tud rendesen, hogy ne legyen útban.
Még életemben nem szídtam le semmiféle túrást, de ha ez kell a lánynak, hogy jobban érezze magát, lelkesen besegítek.
Leguggolok mellé, hogy ne kelljen lenézzek rá s ő se tekergesse a nyakát, vagy beszéljen a térdkalácsomhoz, s felveszem a földről a kék jelmezt. Áá, Stitch. Vigyorogva forgatgatom, nagyon hasonlít az eredetihez. Szeretek mugli rajzfilmeket nézni, nem szégyellem. Le is ülök törökülésben a fűre és megkaparintom az unikornis jelmezt is.
- Tudsz repülni? - a kérdést hamarabb felteszem, mint ahogy az agyam reagálhatna az ötletre és megpróbálhatna megállítani. Mindig kicselezem. - Persze, hogy tudsz, seprűket hordozol magaddal - biccentek feléjük, miközben jól megválaszolom magamnak a saját kérdésem. - Inkább az a kérdés, hogy van-e kedved? Biztos értékelné a bokád, ha nem állnál rá egy ideig.
Az érvelésem hibátlan, biztos nem tud benne kivetnivalót találni. Amit készülök javasolni, arra még építem a fejemben a beszédemet, de van egy olyan sejtésem, hogy nem kell sokat győzködni a lányt. Nem ismerem nyilván, de épp leszídott egy pocoktúrást és Stitches jelmezzel mászkál. Nyert ügyem van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem vagyok éppen csúcs formában, leginkább a bezártság az, ami a legjobban megőrjített. Nem akartam bent lenni, szabad akartam lenni. Főnix vagyok, vagy mi a fene, bár a pikkelyek eléggé mást sugalltak, és a végére a hangulatom is. Morcos voltam, utáltam mindenkit, utáltam, hogy viszket, hogy lázas vagyok, hogy gennyedzik mindenhol. Tegnapelőtt éjjel azonban azt mondták, hogy holnap hazamehetek. Nem is volt kérdés, hogy hazamentem meglepni az asszonykámat, aki örült nekem. Elvégre egy hónapja nem látott, kellemetlen lett volna, ha csak megrándítja a vállát. De ma itt vagyok, nem igazán üdítő jelenségként, talpig feketében, látványosan lefogyva, varázslattan összeszűkített ruhában. Az arcom beesett, a szemeim alatt sötét karikák húzódnak, a bőröm kissé még szürkés - zöldes, nem nagyon kaptam természetes fényt. Mint egy fogva tartott állat, aki újra földet érez a lába alatt.
- Azt hiszem, ezt nem terveztük.
A hangom sem az igazi még, az az állandó kiszáradás, ami ebben az időszakban volt, megviselt. Egy maszkot elvettem ugyan az asztalról, de nem húztam még fel, előbb Viktorral akartam pár szót váltani.
- Rossz hírem van, életben maradok.
Eddig leginkább üzengettünk egymással, sokszor a gyógyítón keresztül, aki nyilván már utált minket emiatt, de szükséges volt. Széles, barátságos mosollyal fordulok Szépvölgyink felé és nyújtom neki a kezem.
- Ricsi, örülök, hogy látlak. Remélem jól érzed magad.
Tudom, hogy nem híve a nagy forgatagnak, de hát azért olyan hülye se vagyok, hogy ne lássak dolgokat. Viktor felé fordulok és egy kacsinát kíséretében közlöm, hogy "showtime baby". A maszkot felhúzva lépek fel a színpadra és mágikusan felerősítem a hangom.
- Nagyon sok szeretettel köszöntünk mindenkit az idei évzárón, melynek témáját leköszönő prefektusunknak, Nathaniel Ash Everettnek köszönhetjük! Remélem, hogy mindenki nagyon jól érzi magát itt ma este. Egy kis ismertető a helyszínről. A bejárat mellett láthattatok maszkokat és ékszereket. A maszkok és a mai díszítés az Eridon kreatív csapatának műve, akik már hetek óta dolgoznak rajtuk Kasza Fanni vezetésével, míg az ékszereket a SzárnyRagyogás és az Ouroboros Antikvitás boltokból szereztük. A kitartó segítségért nagy hálával tartozunk Evana Roddson és Báthory Elizabet tulajdonosoknak. A maszkokat és az ékszereket ajándékba szántuk ma nektek, így bátran vegyetek belőle egyet kedvetekre.
Miközben beszélek, elmutatok az adott rész felé, remélve, hogy a hallgatóság is követi a mozdulatot, így aki eddig nem élt a lehetőséggel, most magához vehet egyet.
- Itt, a színpad mellett érdekes, főleg füstölgő italokat láthattok. A hatásuk is érdekes, de nem mondjuk el előre. Legyetek bátrak, és próbáljátok ki őket. A hatásukért felelősséget nem vállalunk, de ne aggódjatok, tudatmódosítás nem fog történni. Megmutatom.
Lehajolva felveszek egy bizonytalanul kavargó vörös italt, ami néha minta pöffentene egyet, és a vendégsereg felé emelés után lehúzom.
- Huh, kemény.
A következő pillanatban a hajam lángvörössé változik, és egy pillantással később valóban lángolni is kezd. Persze én csak kellemes melegséget érzek, de azért sejtem, hogy ez mi volt, illetve a szemem sarkából látom is a lángocskákat, melyek békésen nyaldossák az arcélemet.
- Szóval ilyen menő dolgokat szerezhettek, a hatásuk pedig maximum fél órás. Körülbelül egy óra múlva elbúcsúztatjuk távozó prefektusainkat és köszöntjük az újakat, sor kerül az ünnepélyes jelvényátadásra, kihirdetjük a legeridonosabb eridonost, díjazzuk újoncainkat és ahogy elérkezik az éjfél, a rendezvény kötelező részében végzőseink átugorják a tábortüzet, ezzel lezárva alapképzésüket. Én jó szórakozást kívánok az este hátralevő részében mindenkinek. A színpadon a #KAPPA biztosítja a zenei aláfestést. Elsősorban az este témájába vágó dallamokkal, ám bármit kértek, szívesen eljátsszák nektek, szóval hajrá!
Ezzel pedig meghajolok kicsit, és már mászok is le a színpadról. Muszáj egy kicsit pihennem két aktivitás között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Annyira nagyon csodamenő ez a hely, hogy az egyszerűen hihetetlen. Imádok itt lenni, és ha itt ilyenek a bulik, hát akkor nagyon fogok szeretni ide is járni. Persze félek, Mármint oké, most ez jó, de mindjárt be fognak osztani, mindjárt elkezdődik a nagylány életem. Én is nagylány leszek és Laura is, és oké, ez a része inkább nagyon parázós. Viszont nem sok időm van ezek elmélkedni, hiszen ahogy sétálok, rám kiabálnak, vagyis sikítanak, de ő fiú, szóval nem sikít, hanem oroszlánbőg. Igen, a fiúk kiabálása olyan, mint az oroszlánbőgés. Mint Simba az oroszlánkirályból, megvallom, hasonlít is rá.
- Persze, hogy ismersz butus! Lili vagyok!
Nem is figyelek a bemutatkozására, sokkal jobban lekötött az oroszlánbőgéses elméletem kidolgozása. De oké, most már megvan, már tudom, hogy a fiúk hogyan sikítanak.
- Ne aggódj, nekem is. Nem is akartam eljönni, de rávettek. Viszont nem vagy sámánosban. Nem szeretnél olyan lenni? Ha gondolod szívesen kikenlek meg ott tudunk neked maszkot is keresni és adhatok egyet az agancsaimból is. Igazi színházas kellé, Révay bácsi adta nekem.
Az utolsó mondatra büszkén kihúzom magam, mert valljuk be, ez nagyon nagy dolog, főleg akkor, ha minden vágyad az volt, hogy megismerkedhess vele, aztán Everett bácsi elvitt színházlátogatni, és akkor ott beszélgethettünk, és jóba lettünk, és most nagyon rendes volt velem. Ő csinálta a sminkemet is, sőt, azóta már, mióta jóba lettünk, szerepelhettem a színpadon is. Olyan nagyon különlegesnek érzem az életem mostani szakaszát, hogy el sem tudom mondani. Persze az iskolaváltás szívás lesz, azon kívül viszont minden más annyira király, hogy nagyon.
- Apukád is itt van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A buli egyre jobban felpörgött, Fanni pedig az ölembe tette a kutyust, akit tovább simogattam. Aztán csak felkaptam, mert füst szagát éreztem, így Fanni után sietve figyeltem az eseményeket. A házvezető helyettesünk palástja égni kezdett, de nem sokan siettek a segítségére, Fanni viszont egy kancsót felkapva sietett Viktor megmentésére. Szegény prefektuslány hasra esett igyekezetében, én pedig elmosolyodtam. Eközben valahogy eloltódott a láng, bár pontosan nem tudom, mitől vagy kitől. Szerencsére nem lett túl tüzes a hangulat, de mikor már a fél suli röhögött szegény Viktoron, én is egyre hangosabban nevettem. Végül is valaki felgyulladt, valaki elesett, jól indul a buli, mit ne mondjak. A kutyust leteszem a földre, és Fannit vagy Rebit keresem a szememmel, de egyelőre nem látom egyiküket se, így a kutyust követem, hátha elvezet a gazdihoz. A lányok egy másik lánnyal és egy fiúval ülnek egy pokrócon, így odamegyek hozzájuk, közben Hime a gazdihoz szalad.
- Sziasztok! Nem zavarok? Épp téged kerestelek Fanni, de Hime hamarabb megtalált. Szegény Viktor pedig majdnem főnix lett, de ahogy láttam, mégsem. Nem tudjátok, ki vagy mi oltotta el? Pont elém álltak, semmit se láttam, csak szegény Fannit a földön. Remélem nem estél túl nagyot, és minden oké. - Mosolygok Fannira, de úgy látom, nem lett nagyobb baja a nevetésen kívül, mert már ugyanúgy csacsog, ahogy szokott. Közben megjelenik a házvezetőnk, Ádám is, és egy nyitóbeszéddel hivatalosan is kezdetét veszi a buli. Mikor az italt említi, felcsillan a szemem, mert nagyon menőn néz ki, én is biztos kérek egy ilyet, mondjuk vörösben. A kék ruhámhoz nagyon jól menne, plusz elég vagány lenne tüzesen mászkálni, mint egy vérbeli eridonos. Nagyon szeretem a házam, szóval minden alkalmat megragadok, hogy ki is mutassam.
- Na ti mit fogtok kérni, ékszer vagy ital? Én biztos iszok egyet, nagyon tetszenek a lángok! - Lelkesedem, és remélem, lesz, aki velem tart. Egyedül nem jó mászkálni egy buliban, mondjuk biztos ismerkednék legalább, végül is ez a célja a bulinak. Kíváncsi vagyok az új prefektusokra meg a szavazások eredményére, meg persze a végzősök ugrására. Én biztos nem tudnék akkorát ugrani, bár 4 év múlva én leszek ott. Nem semmi belegondolni, hogy már egy év eltelt az ötből. Még csak most érkeztem, tényleg szalad az idő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szerencsére nincs nagy baj, és elég hamar túllép Maja az ijedelmén, a szavak nélkül is érzékelte, hogy nincs itt ártó szándék. Ez azért elég nagy megkönnyebbülés, meg meg is könnyíti a dolgát legalább. Pár pillantással jelzi, hogy nincs harag, aztán nagyot fújtatva hagyja félbe a pakolászást, hogy a jelmezeket figyelje, amire a megjegyzés érkezett. Igyekszik úgy tenni, mint aki értette a hasonlatot, pedig amúgy halvány lila füstje sincs hol játszhat az a Chanel, és miért fontos, hogy ötös a mezszáma.
- Ühhüm, ja, persze, olyan. Ő a 626-os kísérleti lény, nem pedig izé.
Nevetett, esze ágában sem volt komolyan javítani, csak hátha így be lehet azonosítani. Bár arra a navinés lány egyáltalán nem gondolt hogy a Stitch megnevezés soookkal könnyebbé tette volna az életüket. Neki túl evidens, hogy ez is ő. Közben a seprűkre pillogott ő is, de csak azon gondolkodott eközben, hogy reményei szerint semmit nem tört össze, bár elég stram példányok azért. Végül elfogadta a segítő kezet, amivel térdelésig keverte magát.
- Köszönöm. Ugye? Szörnyű mit meg nem engednek maguknak... - porolta le magát közben amennyire lehetett. Igazság szerint a lába csak egy egészen kicsit szúrt, de azért érezte, hogy jobb lesz neki valami fásli később, ha már ilyet taknyolt ügyességében. Közben figyelte ahogy az idegen a jelmezeket szemlélve mellé telepszik, ezen elmosolyodott. A kérdésre meg hitetlenül rázta a fejét.
- Micsoda kérdés ez! Nem csak tudok, szeretek is. - Míg válaszolt persze nem lépett át a tényen, hogy mit ajánlott fel. Kicsit értetlenül pislogott, hiszen ilyet se hallott még. Mármint nem ismeretlentől, mert voltak már körülötte meredek húzások. Végül kiszélesedett vigyorrá a mosolya, majd bólogatva préselte össze ajkait és a Stitches jelmez után nyúlt. Ezt nem hagyhatja itt magára, hát érték és még elviszik még repked.
- A bokám azért köszöni, túléli, de benne lennék, ah, szeretném, jó lenne. De... ezt nem akarom csak úgy itt hagyni. Mi van ha lenyúlják a... pockok - nézett kétségbeesetten a férfire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Az alkalomra beszerzett ékszerek között több is akad türkiz színben, de mindegyik a maga módján különleges, így a tied is. A félhold alakú, türkiz kövecskékkel kirakott medál ezüst keretében egyedi darab. Most talán nem látsz rajta semmi meglepőt, ám idővel észreveheted, hogy magába szívják kövei a telehold fényét, amely aztán sajátos ragyogást eredményez és vonzza a pillangókat. Természetesen csillogása megkopik idővel, érdemes lesz esténként olyan helyen hagynod, ahol bőven éri holdfény a medált.  

A zöld ital elfogyasztása után kellemesen bizseregni kezd a bőröd, majd azon kapod magad, hogy az aurád alakot ölt. Először éppen csak észrevehetően kezd színt kapni, mintha egy testhezálló buborék venne körül, de pillanatokon belül terjed tovább és tovább ez a zöldes fényár körülötted. Egy fél órán keresztül ölel körül még az aurád meglehetősen élénk, vibráló zöld színben. Mintha csak egy meséből léptél volna ki, akár valami főgonosz.

Nos ha te is azt vártad a piros italtól, hogy lángra kap a hajad, akár Ádámé, csalódnod kell. A bizsergés elmarad, de még csak melege sem érzel. Sehol egy árva szikra sem. Ma sem lesz belőled főnix nagy sajnálatodra. Elkeseredni azonban nincs időd, ugyanis ingataggá válik váratlanul alattad a talaj. Vagy egyáltalán van alattad még talaj? Nézz csak le a lábad elé, vagy pontosabban alá. Hiszen te lebegsz. Mintegy tizenöt centire a föld fölött jársz, bizony ám, a levegőben. Ne ijedj meg, leesni nem fogsz, félóra elteltével pedig biztonságban földet érsz majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Az általad választott nyaklánc egyszerű, ámde annál különlegesebb. A gondosan kiválasztott zöld kőnek nem csupán a színe erőteljes, élettel teli. Maga a kő is mintha árasztaná az energiát, szinte vibrál. Ugyan annyira nem pörget fel, mint egy bögre jó erős kávé, de hosszú éjszakákon segít ébren maradnod, ha úgy adódik, és megfigyelheted, hogy a közelében mintha még a vágott virágok is tovább élnének. Azért ne felejtsd el néha magaddal vinni a szabadba, ha túl sokat tartod zárt helyen, elveszíti az erejét.

A tengerkék ital íze kellemes, mégis enyhe kesernyés utóízt hagy hátra a szádban. Már azt is hiheted, hogy mindössze ennyi a hatása, meg netán még az az enyhe viszketés a hátad közepe táján, amit a tollaidtól el sem érsz igazán. Ráadásul ahogy telnek a pillanatok, nemhogy múlna, de még inkább erősödik. Netán allergiás lennél valamelyik összetevőjére? Már azt a szintet is eléri, hogy nem törődve azzal, hogy egy buli közepén vagy, akár még vakarózni is kezdenél, ám ekkor egy csapásra megszűnik az érzés. Kezed újabb tollakat tapint ki. Nem, nem képzelődsz, azok valóban nem voltak ott mostanig. Az ital hatására csinos kis szárnyakat kaptál, amelynek vérvörös színe kicsit elüt a többi sötét tolladtól, de ha alaposan elrugaszkodsz a talajtól, pár pillanatig még megtartani is képes. A fél óra elteltével szétfoszlik majd a szárnyad, lehulló tollait könnyedén tovafújja a szél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hát persze, most már megismerte a lányt. Az előkészítőben látta valamelyik szakkörön talán. Teljesen összezavarta az a sok bizé a fején a megítélőképességét. Aztán meg rendesen figyelnie kellett Lili magyarázatára, hogy a sok maszk és agancs között ne vesszen el. Teljesen új volt ez az egész neki.
- Hát, azt hiszem egy kifestést még lehet - mosolygott. - Viszont semmi pénzért nem venném el egyik szarvadat sem, jól áll neked - próbált bókolni, ahogy a nagyoktól leste el.  Aztán mintha csak akkor jutott volna eszébe Kirill, hátra pillantott a válla felett.
- Ő nem az apukám. Ő csak vigyáz rám - borult be kicsit az arca. Nem szerette ezt. - A szüleim majd el fognak értem jönni, ha itt az idő - mondta el ugyanazt a mondatot makacsul, amit az utóbbi 1 hónapban számtalanszor.
- De igen, itt van. Valami fontos dolga támadt - bólintott. Aztán tekintete újra a járkáló emberekre tévedt. Mindenki furcsa ruhában volt, sőt még pár zenélő embert is látott. Kirill, magatartás ide vagy oda, neki is kellett valami, hogy ne tűnjön ennyire ki az emberek közül.
- Akkor hol fogod megcsinálni azt a bigyót? - kérdezte meg, hiszen már elég izgatott volt miatta. Reményei szerint azonnal követheti a lányt. Közben pedig azért felteszi a következő kérdést, ami felötlik benne.
- Tulajdonképpen itt mindig így öltöznek az emberek? - nagyon remélte, hogy a válasz nem lesz, de hát az ember soha nem tudhatja. Főleg akkor nem, ha még csak félember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nyitásként a a király előtti parasztot raktam ki, tehát a bábum az E4-esen állt.  A másik játékos helyett is léptem, hiszen egymagam voltam a játékos. Az ő király előtt álló paraszt bábúját az E5-es mezőre helyeztem. Ezután a lóval az F3-ra léptem, majd a másik fél paraszt bábúját a D6-os mezőre toltam. Ezután a futómmal az C4-re léptem, majd az ellenfél lovával a C6-ra. A lovamat a C3-ra helyeztem, az ellenfél futóját pedig a G4-re. A lovammal leütöttem az E5-ösön lévő parasztot, az ellenfél futójával pedig leütöttem a királynőt, tehát az a bábú a D1-es mezőre került. Ekkor a futómmal sakkot adtam a királynak a C4-es mezőről az F7-esre kerülve leütve az ellenfél parasztját. A fekete király kilépett a sakk helyzetből az E7-es mezőre lépve. Ekkor a C3-ason lévő lovamat a D5-ös mezőre küldtem sakk-matt helyzetet teremtve.
- Hú, hát ezt nem gondoltam volna! - kiáltottam diadalmasan örömömben, majd észrevettem a tőlem nem messze álló fiút.
- Öhm... végig itt voltál? - kérdeztem tőle félénken, nem gondoltam, hogy nézőközönségem is lesz, annak viszont rendkívül örültem, hogy megnyertem saját magam ellen ezt a játszmát. Nem tartottam magamat jó sakkozónak, de most rám kacsintott a szerencse és a jó taktika meghozta végül a gyümölcsét. Gondosan visszaállítottam a bábukat, miután kiörömködtem magam, közben pedig a szemem sarkából figyeltem a fiút, hogy vajon mi lesz a válasza. Biztosan elcsodálkozott rajta, hogy egymagam játszom, de partner híján így ütöttem el az időt, amit aztán egyáltalán nem bántam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Fogalmam sem volt arról, hogy most mit kéne tennem. Itt áll előttem a fiú, aki összetörte a szívem, de mégsem tudtam hibáztatni mindezért, mert nem várhatom el senkitől, hogy pesztráljon, amikor semmire sem emlékeztem. Gondolom teljesen belefáradhatott a helyzetbe, és épp azért kezelte egy kicsit durvábban a dolgot, mint azt amúgy kellett volna. Ezek után mondhatni az én hibám, hogy végül nem történt semmi, mert abból, ahogy rám néz, biztosan tudhatom, hogy nem felejtett el, és nem haragszik rám. Emiatt nagyon boldog vagyok, mert eddig a napig abban a tudatban éltem, hogy ő bizony gyűlöl engem, és akárhányszor megjelent az álmaimban, csak az járt a fejemben, hogy mennyire megvet, folyamatosan bántó szavakat fröcsögött az arcomba, és egyetlen emlékem sem jutott eszembe, csak azt láttam belőle, amit az „újjászületésem” után éltem át vele. Így, hogy most itt áll előttem, és pontosan az arcára vannak írva az érzései, talán jobban megértem őt, mint eddigi életem során bármikor. Hiszen át kellett élnie, hogy a barátnője gyakorlatilag halálos sérülést kapott. Látnia kellett, ahogyan az arcom összezúzódott, amit régen kifejezetten szeretett. Tudta, hogy talán soha nem ébredek fel, mert teljes kómába kerültem egy napra. És egész nap ott volt velem, arra várva, hogy felébredjek, és kapott egy lányt, aki nemhogy az ő, de még a saját nevére sem emlékszik. Az addig minden bizonnyal vidám, ám csendes Panka ijedős, csendes Pankává változott, aki nem szeretettel pillantott már rá, hanem úgy szemlélte, mint egy idegent. Ebben a helyzetben tökéletesen normális volt a dolog, ami történt, viszont soha nem okolhatom azért Zalánt, amiért kibukott. Hosszútávon teljességgel elviselhetetlen lehet ez, és meg tudja ölni az ember érzelmeit. Csak a filmekben van olyan, hogy valakinek leépül a memóriája, mindent újra kell tanulnia, és a szerelme képes kitartani mellette. A való élet teljesen más. A való életben az ember nem várhatja el senkitől, hogy maradjon mellette, hiszen a másik folyamatosan szenved. Minden alkalommal láttam Zalin, hogy fájdalmat okoz neki a helyzet, és ezt csak akkor fogtam fel, amikor annak utat engedett, és nem a legszebb formában ejtett. Viszont azt gondolom, hogy semmi okom sincs panaszra, tökéletesen megérdemeltem a dolgot.
És mindezek után is képes voltam az arca felé nyúlni, pedig nehezebb feladatnak tűnt, mint régen, ezek szerint magasabb lett hozzám képest, én pedig egy centit sem nőttem azóta, hogy utoljára találkoztunk. Pontosan ott érintettem meg, ahol az a haláli aranyos gödröcske jelent meg az arcán, amikor mosolygott. Nem pontosan emlékeztem rá, pusztán annyira, hogy először pánikba esett az ébredésem után, aztán pedig elmosolyodott úgy igazán boldogan, amikor magamhoz tértem. Egy pillanatra teljesen elbűvölt a tökéletes szépsége, aztán tudatosult bennem, hogy én őt nem ismerem, és kezdtem el furcsa, üres tekintettel nézni rá, és utána tettem fel a kérdést, amivel összetörtem a szívét. Talán azért tette azt ő is velem, mert ha akaratlanul is, de én is megtettem vele. Talán tényleg igaz, hogy mindenért meg kell fizetnünk.
A gödröcskéjéről folytatott társalgás során csak összepréseltem az ajkaimat és elnéztem róla, mert hirtelen beugrott néhány emlék, néhány érzés arról, hogy milyen is volt vele. A pillangók a gyomromban, a pirulásom, amikor megpillantottam őket, és amikor összefagyiztam a szám szélét, ő ezt aranyosnak találta, ezért amikor mosolygott, megjelent a gödröcskéje. Vagy miután először megcsókolt én pedig viszonoztam, nagyon boldogan mosolygott rám. Egy huzamban egészen soknak tűntek az emlékek, ezért azonnal a fejemhez kaptam a kezeim, és a halántékomra szorítottam őket, mintha ezzel meggátolhatnám azok áramlását. Nem akartam erre gondolni, mert fogalmam sem volt arról, hogy ő vajon mit érezhet most irántam. Csak a kérdésére kaptam fel a fejem, ahol azt tudakolta, hogy mennyire utálom. Hogy mennyire? Semennyire. Viszont azt sem tudtam volna szavakba önteni, hogy mennyire nem utálom, mert az érzéseim egyvelege kaotikus katyvaszként működtek, szóval nem tudom pontosan mivel fejezhetném ki felé az érzéseimet. Csak néztem azt a hihetetlenül gyönyörű, szoborszerűen szabályos arcát, a hamvas bőrét, a haját, az egyenes vonalú orrát, és a képet megtörő fényes tekintetét, ami annyira feketének és mélynek tűnt, hogy úgy éreztem métereket süllyedtem benne, és még inkább csak elvesztettem a hangom tőle.
- Ennyire – fogalmam sincs végül, hogyan sikerült megszólalnom, de a hangom erőtlennek és rekedtnek hatott, mintha egy varjú utolsó krákogásai törték volna meg a csendet. Óvatosan léptem még közelebb hozzá, és fontam a dereka köré a karjaimat, amikkel a testét oda is húztam magamhoz, hogy megkíséreljek egy erőtlen ölelést. A testem is folyamatosan remegett, de ez még a kisebbik gond volt.
- És... te? – nem engedtem el, miközben felnéztem rá, és az államat megtámasztottam a mellkasán. Olyan lehettem akár a kishúga, tényleg nagyon megnőtt az elmúlt években – Te mennyire utálsz engem?
Próbáltam kipislogni a szemembe vegyülő könnyeket, még mielőtt észrevehetné őket. Szükségem volt a válaszára, el sem tudja képzelni, hogy mennyire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem mondhatni, hogy nem szórakozik jól a lányon. Ha őszinte akarna lenni, így első ránézésre a Navinés nem tűnik számára túl okosnak, és habár ennek valószínűleg több köze van a szöszke Bagolykövesekről kialakított sztereotípiáihoz mint a valósághoz, azért a benyomás megmarad. Sőt, tovább is erősödik, amint a lány önmagával folytatott sakkpartiját lesi. Amit Alíz bemutat, az egy elég közismert trükk és egyébként a világon semmi probléma nem lenne vele... Nade önmagunk ellen? Az egész felállás arra épül, hogy az ellenfél vérszemet kap, amikor a vezér eltávolításának lehetősége felmerül, így pedig belesétál a csapdába. Alíz azonban saját magának állította a csapdát, így aztán belesétálnia sem volt nehéz... Könnyű magunk ellen nyerni ha az a cél, hogy kikapjunk. A legszebb az egészben, hogy a végén még meg is lepődik. Milán elfojt egy kisebb nevetést, majd már indulni is tovább, amikor rádöbben, hogy a lány hozzá szólt az imént.
- Az előbb jöttem, de már éppen indulni készültem - vonja meg a vállát, mert tulajdonképpen nincsen sok kedve beszélgetni. Habár elég csábító, hogy leüljön és egy sakkjátszma erejéig szamaritánus tevékenység gyanánt megtanítsa a lányt rendesen játszani, nem lát rá sok esélyt, hogy sikerüljön is.
- Többre mennél, ha nem magad ellen játszanál... - teszi még hozzá. Nem állt szándékában, de egyszerűen kibukik belőle, mert annyira érthetetlen számára, ami az imént történt. Megigazítja a vállán pihenő táskáját, miközben sóhajt egy nagyot. Valószínűleg már megint egy üres bájcsevejbe keverte magát, csak mert nem tudott a szájára lakatot tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nagyon jó kedvem volt a győzelem miatt, ami elég bizarr volt, mivel saját magamat vertem meg a sakkjátszmában, bár való igaz, unalmasabb volt, mintha egy másik emberrel játszottam volna. Igaz még ennyire sem számítottam magamtól, úgyhogy még saját magamat is megleptem. Szívesen kipróbáltam volna ezt a trükköt a barátnőmön is, de tudtam, hogy kész lehetetlenség, mivel bizonyára máshogy lépkedne a bábukkal, mint ahogy az imént lejátszott önparti lezajlott.
~ Még szerencse, hogy ilyen semleges, mondjuk az se izgatna, ha bolondnak nézne ~ - vontam meg a vállamat, miközben azon tűnődtem, hogy mennyire nézhetett ki furának, hogy magam ellen játszom.
- Szuper! - mondtam neki, majd folytattam a mondandómat.
- Hát biztosan, de amint látod épp nincs kivel játszanom, így legalább elütöm az időt - válaszoltam semleges hangnemben a fiút végigmérve, majd újra a kezdőpozícióba helyeztem a sakktáblán lévő bábukat.
- Te még sose játszottál magad ellen? Öreg hiba, ha nem... igaz, nem túl izgalmas, de mégis jobban megismerheted magad az ellenfél helyébe képzelve, hogy hogyan reagálnál, hogyan döntenél, mit áldoznál fel, mi lenne a következő lépésed. Csak ugye annyi a gond, hogy ismered önmagad, így valószínűleg tudnád, hogy mi történne előre, ám az ember mindig meglepheti önmagát váratlan fordulatok révén. De hiába is mondom, bizonyára nem érted, hogy miről beszélek, azt se tudom, hogy tudsz-e egyáltalán sakkozni. Bár, ha tudsz, akkor nálam bénább nem lehetsz - fejeztem be a monológomat a srácra tekintve. Igazából nem is tudom, miért reagáltam le amit mondott, mert nem volt semmi jelentősége, de valahogy nem akartam szó nélkül hagyni ezt a rettenetesen fontos dolgot.
- Eléggé amatőr vagyok sakkban, ez van - tettem hozzá vigyorogva, majd újra a bábukra emeltem a tekintetemet, legalább tisztában voltam vele és beismertem, hogy ez a játék nekem egyelőre nem az erősségem, főleg az figyelembe véve, hogy a partnereim, akikkel idáig játszottam szinte sorozatosan megvertek.
- Sakk-matt - úgy szeretem ezt a szót - fűztem még hozzá, miközben az fekete király bábut leütöttem az ujjammal. Reméltem, hogy sikerül fejlődnöm idővel valamit ezen a területen is, mert kissé bosszantott, hogy az esetek többségében kikaptam, azt pedig nem tartottam kihívásnak, ha olyasvalakivel játszottam, aki még nálam is bénább volt. Nemhiába vettem elő ritkán ezt a játékot...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Jól van, nem csak én nézek rajzfilmeket. Bár a mai fiatalok biztos nem kell bújkáljanak a szüleik elől a padláson, ha mugli ketyeréken akarnak filmet nézni. Régebb bezzeg! Emlékszem, nem mehettem egy griffendéles kirándulásra, mert rajtakaptak, ahogy a Pocahontast nézem egy nagy kartondobozban. Tizenhét évesen. Apám sírva röhögött, de anyámnak rögtön lüktetni kezdett egy ér a nyakán, ami jelzi, hogy baj van. Volt is baj. Ahh, szép idők. Mit nem adtam volna mugli szülőkért!
- 626-os, megértettem - nevetve elfogadom ezt a megnevezését is Stitchnek, elvégre helyes, csak olyan börtönös, személytelen. Ami a lényege is, de most elmegy. Nem fog megsértődni. Remélem. Gyanúsan végigmérem a jelmezt, életjelek után kutatva, de szerencsére nem szuszog, nem pislog, a nyelvét se ölti rám. Ijesztő lett volna.
- Egy kviddicsbolond! - lelkesen rávigyorgok és pacsira nyújtom a kezem. A kviddics nekem mindig olyan plátói volt. Imádtam, de a csapatba nem vettek be. Lehet nagyobbak lettek volna az esélyem, ha nem piszkálom egy éven keresztül a csapatkapitányt. Dehát akkor még nem volt kapitány és nem tudhattam, hogy az lesz! Olyan volt a személyisége, hogy kérte, hogy piszkálják. Persze nem kérte ő szóval, csak láttam rajta. Aztán kihírdették az új csapatot, én meg éreztem, hogy elhagy az életerőm is. Abban a tanévben akartam megpályázni a fogó posztot, mert az is megüresedett, és egész nyáron annyit röpködtem Budanekeresd fölött, hogy végül csak enyhe terpeszállásban tudtam járni, erre hiába volt minden. Azóta áhitatos szerelemmel viseltetek a kviddics iránt.
- A pockok tuti elvinnék - minden kétséget kizáróan rázom a fejem. Vagy ha pockok nem is, valami erre tévedt diák. Ilyen remek kis jelmezeket én is lenyúlnék. Arról most nem szólok egy szót sem, hogy össze lehet zsugorítani a tárgyakat, amitől szépen beférnek az ember zsebébe. Miért mondanék ilyen lehangoló dolgokat? Okosan megtartom magamnak.
- Fel kell venni őket, nincs más megoldás - felvonom a vállaim, a tenyeremet meg felfele tartva kinyújtom, mintha ott volna a megoldás és mutatnám, hogy né, nincs más itt. Némán reménykedek magamban, hogy nem akarja a dobozt is felvenni, vagy felvetetni velem. Az annyira nem fontos. Amennyit költözök, én személyesen adok neki egyet, csak hagyja itt ezt. Papír, fából van, nem szemetelünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem vagyok felkészülve arra, hogy hozzámérjen, de eszemben sincs elutasítani az arcomhoz simuló kezet. Panka felbukkanása a kastélynál több mint meglepő, amint meglátom őt, úgy érzem, szíven döfnek. Dacolok az idővel: tizenöt-hat éves sráccá változom a másodpercek tört része alatt, majd megannyi alkalomkor ismét rádöbbenek, hogy az csupán a múlt. Panka tekintete, az arca, az illata mind ezernyi vágást ejtenek rajtam és ez rádöbbent, hogy a jelenben kell tovább éljek. Más lettem, felnőttem, immáron nagyfiús aggyal gondolkozom és teljesen máshogy alakítanám a dolgokat, mint anno. Ha szakítás is lenne a vége, biztosan nem olyan durván tenném meg. Nem is hittem, hogy látom még valaha, főleg itt Budapesttől, Seoultól meg pláne messze. Egyszerre vagyok boldog és szomorú, örülök és félek. Hiszen itt van, jó állapotban és semmi testi problémája nincs a baleset után, noha ezt már akkor is sejtettem, de évekkel később is lehet diagnosztizálni egy rendellenességet. Külső szemszögből ítélve a lány továbbra sem szenved egyéb bajoktól, mint az emlékezetkiesés. Az a fránya nyavalya, mely szétválasztott minket. Kezei lágyan érnek arcomhoz, lehunyom szemeimet egy fél pillanatra, hogy új erővel tudjak belenézni az előttem lévő angyal íriszeibe. Miért tértél vissza az életembe? Nem érdemlem meg! Megszűnne az idő és tán évekig is emlékeinkbe merülten nézhetnénk egymást, ám engem felébreszt a remegése. Erős fogásommal próbálnám megnyugtatni, sosem akartam volna többet szenvedni látni. Persze, ez egy első találkozás a katasztrófa után, mégis, ha azt fogom tapasztalni, hogy a jelenlétemmel minduntalan fájdalmat keltek szívében, akkor kitalálok valamit, hogy eltűnjek előle. Eleget szenvedett már miattam. Én is tőle, de ez most nem nyugtat meg.
Nem jönnek szavak a számra, mikor szemeit könnyesedni látom és elkapva karját a saját halántékához emeli. Megijedek, hogy tán rosszul van, vagy csupán elveszik az emlékei sokaságában. Miféle emlékek? Régiek, vagy tán bevillanhat neki valami, melyre eddig nem emlékezett? Aggódok, hogy esetleg a szakításunk játszódik le benne, így már félig felemelt karomat - amivel utána akartam nyúlni - leengedem és visszahúzódva megkérdezem tőle, hogy hogyan viszonyul hozzám. Mit gondol rólam? Megérteném, ha a gyengéd gödröcskémre helyezett tenyér után jönne a pofon is. Szemem sem rebbenne. Ő mégis oly ártatlanul és hitetlenkedve néz vissza fel rám, mintha nem tudná, hogy miért kérdezem. Tökéletesen emlékszik arra a napra, sajnos, és tisztában vagyok, hogy rájön a szavaim háttértartalmára. Szomorú pillákkal nézek rá, nem tudom, mennyire látszik rajtam, de engem is rendesen felkavart ez a találkozást. Végül látom, hogy nem tud, vagy nem akar válaszolni, mire ajkamba harapok és a földre szegezem tekintetem. Szemhéjam lassan rácsuklik a lencséimre, bűnösnek érzem magam. Akkor terül elém újra a valóság, amikor meghallom utaló szavát és észreveszem a közeledését. Kikerekedett szemekkel fogadom az ölelését, mialatt minden körülöttünk elhalkul. Megérzem derekamon a körbenyúló kezeket, a mellkasomon és hasamon a régi szerelmem testét, mely azóta is szakadatlanul remeg. Tudatlanul veszek egy-két mélyebb lélegzetet, majd egyik tenyerem lapockájára, másikat attól kissé lejjebb helyezem. Néhány aprócska tavaszi meleg szellő belekap a hajunkba, ruhánkba, akárcsak ha a természet is nyugtatni akarna minket és közölni szeretné, már minden rendben van. Ne legyél ennyire közvetlen, Panka, mert megint beléd tiporhatok! Rajtam a sor, hogy feleljek kérdésére, szóval lenézek rá és meglátom mellkasomon pihenő arcát azokkal a hatalmas kutyusszemekkel, amik felfelé csillognak rám, és megint képesek mosolyt fakasztani rám. Nagyon hiányzott!
- Ennyire - válaszom hozzá hasonlóan, hiszen miért is adnék kényes és érzéki választ. Sosem ment nekem. Szorosabban magamhoz ölelem, hogy érezze, nem haragszom rá. Sohasem haragudtam, mert ő nem tehet semmiről. Baleset volt, ami szétválasztott minket és ami után már nem ugyanaz a Panka volt, akit hónapokon keresztül követtem és próbáltam elcsábítani, mire beadta a derekát. Az új Panka nem tudta - valószínűleg még mindig nem tudja -, mennyire mérges volt rám, amikor direkt összefagyiztam az arcát, vagy amikor náluk voltunk egy átlagos hétköznap délutánon és hirtelen hazajöttek a szülei, úgy kellett kimenekítenie sunyiban, nehogy lebukjunk. Akkor persze még a kapcsolatunk elején tartottunk, idővel szülei is megtudták a kapcsolatunkat és befogadóak voltak. Csak hát az elején még vannak ilyen kalandok, de nem bántam a kimenekítést, másnap mindketten csak röhögtünk rajta. Hol van ez a lány? Igaz, a jelenlegi Panka is tetszik, de változtak az idők, a szakításkor pedig még csak az elkeseredés beszélt belőlem. Viszont most, hogy újból találkozunk, nem szeretnék csak egy szimpla köszönéssel elmenni mellette a folyosón. A barátja akarok lenni, az a srác, akire még mindig számíthat. Engedek a szorításon, mely amúgy nem kellemetlen számára, vigyázok rá.
- Mennyire emlékszel már? Változott valami azóta? - Még mindig reménykedek benne, hogy időközben visszatért néhány emléke, noha ez nem valószínű. Feltehetőleg inkább majd ezután fognak, hiszen az arcom, a mozdulataim és hasonló mozzanatok egyszerűbben fel tudják eleveníteni a múltat számára, ami ott pezseg a vérében, még ha azóta homály fedi. Kétes érzelmekkel figyelem a válaszát, közben elengedem és ellépek tőle tíz centire, amennyire éppen kényelmes a szemeibe néznem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Vélhetően sokkot kapott, mikor meglátta, hogy Kevin ledobja a ruháit a pályán. Egy pillanatig átfutott a gondolat az agyán, hogy ez azért van, mert a barátja mindenki előtt meztelenkedik vagy, mert ez a látvány még számára is pirongató volt? Remek kérdés, hölgyeim és uraim. Még mindig kissé zavarban van, ahogy az öltözőkhöz sétál. Megvárja, hogy kiszivárogjanak az emberek, gondolván, hogy amikor majd belép, nem egy minimum félig meztelen Kevin fogja fogadni.
Téved.
Ott ül ő, a kispadon és épp meg van elégedve magával. Hogy a teljesítményével vagy a külsejével, az egyelőre vitatott, bár gyanítható, hogy is-is. Ahogy meglátja az izmos felsőtestet a csodás hasizmokkal, azonnal rákvörösre vált a feje. Miért kell valakinek így kinéznie? Egyáltalán hogyan lehetséges ilyesmi? Törvényben kéne tiltani, de minimum szabályozni. E pillanatban egészen biztosan nem a gyógynövénytan tankönyvén jár az esze vagy az anorexiáján. Vagy más hímneműeken. Nem-nem. Kizárólag Kevinen, akibe bár saját bevallása szerint nem szerelmes, most úgy levette a lábáról, hogy tényleg majdnem levette szó szerint. Kis híja, hogy nem esett hanyatt.
Addig van szerencséje, míg a fiú csak ül, utána jön a kék halál. Ezt tudva, nem is megy hozzá közelebb, mert megrészegedne a sok tesztoszterontól. A fal mellett igyekszik beljebb merészkedni, de tisztes távolságot tart. Ez lehetne magyarázható valamiféle büdös izzadtság szaggal, de sajnos (vagy szerencsére?) szó sincs ilyenről. Jaj.
- Megtennéd, hogy felveszel valamit? - lesüti a szemét és mindenáron kerül mindenféle pillantást. Csak kökény szemeit nem akarja vetni Kevinre, minden mást igen, de ez normális, nem? - Megfázol - teszi hozzá, ami szerinte valid indok. Hát, ez majd eldől. Vagy kisül. Esetleg hagyjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nemrég kezdődött el az új tanév, Kevin pedig elhatározta, hogy bizony idén már korán elkezdi edzeni a csapatot, hiszen meg kell törni a Rellon hatalmát. Vagy, ha nem is a hatalmát, de a győzelmi sorozatát biztosan. Idén az Eridonnak vissza kell szereznie a kupát, hű akar lenni elődeihez.
Az edzés végeztével izzadt ruháit ledobta magáról a földre és törülközővel a derekán állt be a zuhany alá, hogy felfrissítse magát, s már azon gondolkodott, hogy amikor felöltözött keres magának valami harapnivalót a kastélyban, mert egyelőre nincs kedve hazamennie. Annyi időt töltött a víz alatt, hogy időközben az öltöző teljesen kiürült s már csak az osztrák srác volt ott egyedül.
Amint végzett a zuhanyzással, megtörölközött és a derekára csavart törcsivel lépett ki a gőzölgő zuhanykabinból. A tisztálkodás után kicsit fáradtnak érezte magát, no, nem mintha az edzésben nem fáradt volna el, így leült a padra, hogy kifújja magát. Azok a kis szemtelen vízcseppek, amiket nem ért el a szöszi, még ott gyöngyöződtek az eridonos bőrén, s nedves hajába túrt a megkönnyebbült sóhaj után, amikor felnézett egy ismerős hangra felfigyelve.
Maga elé pillantott, majd lágyan elmosolyodott a vele szemben ácsorgó Shayleen láttán. Fentről le, majd lentről felfelé végigmérte a gyönyörű barnalány vékony, törékeny testét és a szíve hevesebben kezdett dobogni. Az, hogy zavarba jöjjön meg sem fordult a fejében, nem volt szégyenlős, még ha csak egy törülköző is takarta el a hátsóját, no meg a családi ékszert.
- Ne aggódj értem, nem lesz bajom - felelte egyszerűen, s végignézett a zavartan ácsorgó levitáson még egyszer, aki mellesleg élete szerelme volt, bár amióta úgy lekapta azon az őrült folyosón, nem igazán látta. Komolyan azt hitte Kevin, hogy elijesztette magától Shayleent és ezért kerülte őt, de úgy tűnt az öltözőben, hogy ez csak egy olyan bemesélés volt saját magának, mint a többi hasonló hülyesége.
- Végignézted az edzést? - tette fel egyből célirányosan a kérdését, még mindig a padon ülve, látta, hogy Shay kerülte a pillantásait, így kicsit oldalra döntve a fejét próbált a lány szemeibe nézni. Nem igazán sikerült neki.
- Mi a baj, drága? Valami rosszat csináltam? - ekkor már inkább felállt s a szorosan oda között törülköző tökéletesen a vizes csípőjére szorult, majd odasétált a lány elé.
- Hmm?