Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Szóval csak nem úszta meg. Egy halk, lemondó sóhaj hagyja el a száját amint a vonat elhúz mellette, elhagyva a vonatállomást. Ezzel egyidőben látja meg a Bagolykő kastélyát, amely úgy tornyosul fölé, mint egy hatalmas sorscsapás, egy szörnyű ómen. Nem is túlzok akkorát. Az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy a nővérével karöltve kiagyaljon valamiféle tervet, amely megakadályozza az elkerülhetetlent - vagyis hogy Magyarországra citálják őket a szüleik. Hogy az eredmény két zseninek tartott gyerek mellett hogy lehet ennyire csúfos, arra csakis a szülői szigor, szeretet, megfélemlítés, érvelési módszertan, illetve a balszerencse adhat választ. Arra pedig, hogy ikertestvére miért a mai napot választotta arra, hogy életében először cserben hagyja - nos, arra nincsen jó kifogás. Mert hogy Nóri nem pattan le mögötte a vonatról, de nem ám. A legutolsó pillanatig húzza a költözést. Hiába próbált Milán hatni rá, a legtöbb jól bevált módszere most nem volt hatásos... Úgy tűnik, a testvére sokkal nehezebben fogadja el a tényt nála, hogy most már meg kell barátkozniuk a Bagolykő gondolatával.
Persze neki sem könnyű. Egészen bizakodó volt, amíg jobban utána nem nézett az iskolának. Természetesen azzal kezdte, hogy lecsekkolta a gyógynövénytan tanárt. Hiba volt. Mint kiderült, egy éppen hogy végzett tanerőről van szó, aki ráadásul még csak nem is egyetemen, hanem a Bagolykő saját kis mesterszakán tanulta ki a mesterséget. Hát hol van ez az ő akadémiai professzoraihoz képest? Hogy fogja így folytatni a kutatásait? És egyébként is, ha már itt tartunk, miért néz ki a Bagolykő kísértetiesen úgy, mint a Roxfort? Még az építészeti stílust is lopták, úgy néz ki.
Ezek a gondolatok cikáztak a fejében a vonatút alatt, de mire leszáll, már máshogy gondolkodik. Megálljt parancsolt a felesleges hisztinek. Ez különbözteti meg őt a testvérétől, hogy kordában tudja tartani az érzelmeit. Szegény ember vízzel főz, most már ebből kell kihoznia a maximumot, és pontosan ezt is tervezi tenni. Hogy hogyan szabadul meg innen, abban egyelőre még nem biztos, mert mostanáig még csak arra vonatkozóan születtek remek tervei, hogyan rúgassa ki magát innen két nap alatt, de feltehetőleg nem ez a legjobb módja ennek. Úgyis ki fog találni valamit.
Körbetekeri a sálját a nyaka körül, a kezeit pedig zsebrevágja. A csomagjait szerencsére elintézik helyette, így rá csak egy kellemes (?) séta vár a kastélyig. Kicsit még álldogál, nézelődik. Húzza az időt, olyan későn szeretne a kastélyba érni, amennyire csak lehetséges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem veszi észre a lányt, túlságosan el van foglalva a gondolataival. Ez már csak így van az ő esetében. A legtöbb alkalommal nem igazán összpontosít a külvilágra, vagy ha mégis, akkor is csak a számára fontos dolgokat figyeli meg. Ilyen most például a kastély messzi látképe, illetve a lemenő nap által jelzett esteledő idő. A padon ülő hölgy azonban elkerüli a figyelmét, és ez egészen addig így is marad, amíg szembe nem találja magát a füzettel. Azt sem veszi észre, hogy a lány feláll és megindul utána. A füzet hatására azonban váratlanul megtorpan, hiszen a reflexei azért neki is működnek, nincs szándékában lefejelni semmit. Szemöldökeit ráncolva pillant le a lányra, aki először számára nehezen értelmezhető szavakat vág a fejéhez, mindenféle köszönés vagy bemutatkozás nélkül. Aztán persze összerakja magában, hogy mire gondol a szőke. Pár pillanatig azonban csak pillog rá, mert jelen pillanatban annyira nem illik bele a kontextusba a lány által elhangzott három szó, hogy nem is érti, hogy kerültek az ajkaira.
- Nincs, nincs ééés... Előbb talán köszönhetnél - feleli neki szórakozottan, ámbár a tőle telhető legőszintébben. Hiszen nincs is háza, évfolyama sem. Elvégre praktikusan nem is a Bagolykő diákja még. Nem kezdődött el a tanév, ő pedig még be sem tette a lábát az iskolába és - habár tudja, melyik házban és melyik évfolyamon fogja elkezdeni a tanévet - ez egyelőre feljogosítja arra, hogy ilyen bugyuta kérdezősködésnek ne engedjen. Ami pedig a nevét illeti... Na jó, azt végül is megmondhatja.
- Szia. Milán vagyok - pislog a lányra párat megenyhült tekintettel. Hangleejtése jelzi, hogy szívesen eltekint az előbbitől, és inkább úgy tesz, mintha a beszélgetés eleve csak most kezdődött volna. Jobbját készségesen nyújtja a lány felé, miközben bal kezével megigazítja a vállán a táskáját, amely az előbbi mozdulattól kissé lecsúszott.
- Te afféle gyerekfelvigyázó vagy? - érdeklődik pimaszul, elvégre a lány korábbi kérdezősködése erre enged következtetni. Tisztában van már valamennyire az iskola szabályaival, így példának okáért a kijárási tilalommal is, de arról eddig nem tudott, hogy még a falu vonatállomásán is buzgó diákok lesik a kalandos kedvűeket. Ez azért már talán kicsit túlzás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Szentel pár pillanatot annak, hogy megfigyelje a lány vonásait, azonban közel sem időzik annyit el vele, mint amilyen hosszan Lola nézi őt. Ezen kissé meg is lepődik. Az Eridonos egészen olyan, mintha a sötétben meresztgetné a szemét egy ismerős, de régen látott arcra, mert a homályban nem tud róla meggyőződni, hogy tényleg az adott illetőt látja-e. Éppen csak annyi a különbség, hogy most még világos van, ők pedig még soha nem találkoztak. Ebben pedig Milán teljesen biztos, mert habár nem áldoz túl nagy figyelmet a körülötte levő embereknek, az arcokat többnyire megjegyzi.
Azonban nem tud ezen sokat töprengeni, hiszen a lány végre kezet ráz vele és be is mutatkozik. Mindkét nevének szép hangzása van.
- Melyiket használod? - érdeklődik. Habár adja magát, hogy az először elhangzott név lehet használatban, mégis rákérdez. Ennek az az egyszerű oka, hogy neki is van másik neve, mégsem említi bemutatkozáskor. Vagyis ha elhangzott, akkor jelentősége van.
A lány zavarodottságában tett kijelentését rögtön megérti, de nem válaszol rögtön. Előbb elnyom egy apró nevetést, amiért sikerült Lolát ennyire összekavarnia az egyszerű tényekkel. Nade nincs gáz, kontextusban máris érteni fogja a dolgot.
- Mert nem is vagyok. Azért nincsen házam és évfolyamom, mert még nem iratkoztam be - magyarázza a dolgot enyhén gesztikulálva, majd finoman megigazítja a sálat a nyakában. Közben pedig kíváncsian figyeli a lány vonásait, mert szereti látni a pillanatot, amikor az emberek fejében összeáll valami, amit korábban nem értettek.
Gyanítja, hogy a lány prefektus, vagy ahhoz hasonló szerepet tölt be a kastélyban, habár ez egyáltalán nem magyarázza meg, hogy miért itt tölti az idejét, és nem a kastélyban végzi a munkáját. Milán pedig szeret rákérdezni a dolgokra, amelyek nem világosak számára.
- Szóval akkor miért nem a kastélyban vagy? - kérdezi, a fejét enyhén oldalra billentve, várakozó álláspontot felvéve. Elvégre így is van, várja a választ. Közben Lola újabb kérdést szegez neki, amelyre kissé kelletlenül, de azért válaszol. Tulajdonképpen ez a lány elég sok személyes dolgot kérdez ahhoz képest, hogy három perce sem ismerik egymást.
- Budanekeresdről - válaszolja, habár a kérdésre nem ez az igazi válasz, és ezt talán felesleges is mondania, hiszen a legtöbb Bogolyfalvát érintő vonat onnan indul, vagy megáll ott. De végül is most már az a hely lesz az új otthona, nem a svájci házuk, úgyhogy jobb is, ha innentől így válaszol erre a kérdésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Fura lehet két névre hallgatni egyszerre, Milán legalábbis így érzi. Ő például szinte egyáltalán nem figyel oda, amikor Lőrincként próbál rá valaki hivatkozni. A Lócit még csak-csak meghallja, de az is inkább csak bosszantja, mintsem a sajátjaként tekintene rá. Szóval érdekes újdonságként tekint a lány lazaságára ebben a témában.
- Oké, akkor szia Lola - mosolyodik el, ezzel is jelezve, hogy végül melyik mellett döntött. Az általa várt pillanat pedig nem marad el, tényleg leolvasható a lány arcáról, hogy melyik momentum az, amikor összeáll a fejében a kép Milánnal kapcsolatban. Miután ez megtörtént, egy időre leveszi a tekintetét a lány arcáról, helyette inkább tovább nézegeti a kastély távoli képét, mintha csak szoktatná magát a gondolathoz. Tulajdonképpen tényleg ez is történik, szó szerint.
Lola válaszának viszont nem örül. Szóval ez vár rá is? A hideg estéket inkább fogja a falu pályaudvarának padján tölteni, csak hogy ne kelljen az iskolában lennie? Elvégre feltehetőleg még annyi kedve sincs a Bagolykőhöz, mint amennyi az Eridonos leányzónak van. Előre megborzong a gondolattól, hogy folyton menekülnie kell majd a zajtól és a nyüzsgéstől. Titkon reméli, hogy a Levitában lesznek majd hozzá hasonló diákok, akik hagyni fogják neki, hogy nyugodtan létezzen, dehát mi erre a valós garancia? Nincs sok.
- Ajjaj, ez számomra nem jelent sok jót - nyögi ki végül, igazából nem is annyira szándékosan, inkább csak kibukik belőle. Tovább nem folytatja, maximum akkor, ha Lola rákérdez, hogy ezt miért mondta. Nem szereti általában nagy dobra verni a dolgokkal kapcsolatos ellenérzéseit, idegenek számára legalábbis biztosan nem. Viszont barátai egyelőre nincsenek errefelé, némasági fogadalmat pedig mégsem tehet a következő évekre, amíg kijárja az iskolát... Szóval ez van.
- ... Rajzoltál? - érdeklődik végül, mivel most figyel csak fel a noteszre, illetve ebben a pillanatban rakja össze a korábbi mozdulatot is, amellyel a hajába tette a lány a ceruzáját. A füzet közben a lány zsebébe kerül, éppen ez a mozdulat hívta fel rá a figyelmét. Milán őszintén csodálkozik, hogyan fér bele abba a zsebbe bármi is, nemhogy egy notesz, de ezt inkább nem teszi szóvá.
- Szóval... Házad, évfolyamod? - mímeli a lány korábbi kérdését és hangsúlyát, elvégre ezekre tényleg kíváncsi. Ha már iskolatársak lesznek, nem árthat, ha legalább egy emberről tudni fogja odafent, hogy kicsoda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tulajdonképpen siet. Karjaiban három könyvet cipel, amelyeket már-már az újszülöttjeiket hordozó kismamákat megszégyenítő gyengédséggel hurcol körbe az iskolán. Az egyik egy növényhatározó, a másik kettő bájital-recepeteket tartalmaz. Ő maga pedig éppen az üvegházból igyekszik felfelé a bájitaltan tanterembe - próbálja hasznosan tölteni a délutánjait, ha már Nóri sincs itt, barátai egyelőre pedig még szintén nincsenek. Habár nem is nagyon törekszik erre, lássuk be - nem áll úgy hozzá, hogy túl sokáig időzne még ebben az iskolában. Persze ezt az enyhe sznobizmust ügyesen rejti el a kastély többi lakója elöl. Tisztában van vele, hogy nem lenne okos az iskoláról alkotott nem igazán kecsegtető véleményét hangoztatnia olyan emberek között, akiknek ez az intézmény láthatóan tökéletesen megfelel. Nem szeretné, ha a feje a bejárati csarnok boltozatára feltűzve végezné, elvégre legyen bármennyivel is színvonaltalanabb az oktatás ahhoz képest, mint ahonnan ő jön, azt azért ő is tudja jól, hogy a túlerő nagy előnyt jelentene a Bagolykövesek számára. És hopp, egy újabb vicces gondolat - napok óta úgy gondol a többiekre, mint a Bagolykövesekre, éppen csak saját magára nem.
Ezen elmélkedik, amikor megpillant egy lányt, aki egy sakktáblát fixíroz. Alapvetően a látvány nem igazán rendkívüli, és talán ki sem zökkentené őt túlzottan, hogyha nem ez lenne az első sakktábla, amit ittléte óta megpillantott. Márpedig ő nagyon szereti a sakktáblákat, annál jobban pedig már csak az igazi, izgalmas ütközeteket szereti. Így aztán valami érdekes reményében szemügyre is veszi a táblát és gazdáját, azonban csalódottan kell látnia, hogy a helyzet leginkább egy csendélet, nemigen történik semmi.
Szinte észre sem veszi, hogy pár pillanattal ezelőtt már megtorpant a lánytól jó 8-10 méterre, és könyveit megigazítva, fejét kissé oldalra döntve várja, hátha történni fog valami említésre méltó. Hogy ez vajon mennyire illetlen és mennyire feltűnő, azon nem igazán gondolkodik el, na meg nem is nagyon érdekli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Azon meggyőződése, miszerint minimum a bolondokházába került, egyre inkább csak megerősödött az elmúlt napokban. Az ember azt hinné, hogy egy idő után majd adaptálódik a környezethez, ekkor pedig már nem fognak meglepetést jelenteni a fiatalkorú kismamák, a magatartásproblémákkal küszködő félárvák vagy az elkényeztetett gazdag gyerekek. Elvégre hé, ez a Bagolykő! Éppen ezért talán már annak is a legegyszerűbb délutáni rutinhoz kellene tartoznia, hogy az ember könyvét egy jól(?) irányzott bűbájjal felgyújtják a kezében, miközben ártatlanul csak a klubhelyiségébe szeretne bejutni. Tartozik is, Milán pedig megrökönyödéssel szemléli a közelgő katasztrófát, hiszen a bármiféle odafigyelés nélkül hadonászó Eridonos már messziről is relatíve látványos jelenség, nem hogy közelről.
Mondhatnánk, hogy felkészületlenül éri a dolog, de minden bizonnyal csak azért van még haj a fején, mert egy nyugodt, ám gyors mozdulattal az arca elé kapja a könyvet amikor a lánynak - csodák csodájára - sikerül a bűbája, és mint a Jóisten haragja készül lesújtani Milán pofijára.
- Finite Incantatem! - ejti ki a varázsigét finoman, miközben a könyvet a kezéből a folyosó hideg kövére ejti, ezzel elkerülve, hogy lepörkölődjenek az ujjai. Miután a könyvet marcangoló lángok eloszlanak, felveszi az időközben fekete színt öltött Bájitaltan kötetet, majd még halkan elmormol egy Reparo-t, minek következtében újra régi pompájában tündököl.
Csak ezután veszi a fáradságot, hogy végre szemügyre vegye a vele szemben álló leányzót is, az egzotikus hajszínt látva pedig egy pillanatra még az elítélő arckifejezése is csodálkozásba csap át. De csak egy pillanatra, utána visszaül az arcára, miközben  szóra nyitja a száját.
- Ha szabad érdeklődnöm... Te normális vagy?! - kérdezi szemrehányóan, miközben a válláról leporol egy-két égett papírdarabkát.
- Meg is ölhettél volna - teszi még hozzá, habár a hangja mostanra már nyugodt, nem kifejezetten érzelmes, inkább csak informáló jellegű. Elvégre jobb ha a lány is tudja, mennyire iszonyatosan felelőtlenül viselkedett. Nem azt tanítják meg az első napon amikor az ember pálcát fog a kezében, hogy nem hadonászunk vele össze-vissza, odafigyelés nélkül? Ez nem atomfizika, még egy Eridonosnak is meg kell értenie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

És nevet. Legszívesebben Milán is elnevetné magát, annyira abszurd az egész helyzet. És egyre csak abszurdabb lesz, amikor megpillantja a lány prefektusi jelvényét. Komoly, hogy így néz ki ebben az iskolában egy felelős pozíciót viselő személy? Tényleg meg kell innen menekülnie valahogy, mielőtt még késő lesz. A lány persze normálisnak tartja magát, minő meglepetés. Önkéntelen grimaszt vesz fel az arca, miközben a lány a helyzet pozitív vonatkozásait kezdi el taglalni - mintha ugyan lennének neki. Bár most, hogy így belegondol... Tekintete újra a lány jelvényére téved, miközben az Eridonos éppen azt fejtegeti, hogy miként tervezi őt kiengesztelni egy süteménnyel, ami ugyan egész megfontolandó ajánlat lehetne, mivel imádja a hasát, de neki most ennél jobb alternatívája akadt.
- Sajnálom, nem vagyok "Az élet szivárványpónik sokasága" - elméletek híve. Navine vagy Eridon? - érdeklődik kissé csípősen, elvégre hogy nem Levitás vagy Rellonos a leányzó, az már most tuti. Levitás már csak azért sem lehet, mert akkor már látta volna korábban. Rellonos pedig... Hát, elég csak ránézni.
- Nem vagyok éhes... - ez persze nagyobb hazugság nem is lehetne, retorikailag azonban szükség van rá a mondandójában, így aztán mégiscsak elsüti. Vagyis hát, pont hogy nem süti és nem is cukorka... Nade félre a rossz viccekkel! Kissé ráncolja a szemöldökeit, láthatóan éppen ezer és egy fogaskerék zakatol a fejében, miközben azon gondolkodik, előálljon-e a farbával a lánynak, vagy inkább hagyja a fenébe az egészet. Majdnem arra jut, hogy ez túl kockázatos... De aztán rájön, hogy azzal sem veszíthet sokat, hogyha kirúgják. Hogy fog Nóri hisztizni, mikor kiderül, hogy Milánt már azelőtt kitették innen, mielőtt ő megérkezett volna! Persze valójában esze ágában sincs kirúgatni magát, de csak kedves testvére felháborodott arckifejezéséért simán megtenné.
- ... viszont ha tényleg jóvá szeretnéd tenni, lenne itt valami más. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fanni szerencséje az, hogy Milán többnyire már nem nagyon figyel a mondandójára, mikor a pónikat, egyszarvúkat és pegazusokat kezdi fejtegetni. Ha az agya nem éppen a saját kis elképzelésein és tervén mélázna éppen, akkor valószínűleg elég csúnya megrökönyödést váltana ki belőle a lány mondandója. Így azonban szerencsére csak nagyon felszínesen jut el az agyáig az Eridonos okfejtése, ez pedig mindkettőjük számára üdvös.
A lány szavainak hitelességében egy pillanatig sem kételkedik, elvégre a heves bizonygatás, amellyel a prefektus igyekszik tudtára adni, hogy mennnnyire nagyon Eridonos, valóban tökéletesen Eridonos jellemre vall. Ezen mosolyog is magában egy jót, ám arca felett hamar átveszi az uralmat egy afféle szkeptikus "Ez most komoly?" pillantás.
- Mert az egyáltalán nem árult el, hogy a Levita klubhelyiségbe igyekszem, right? - a lány láthatóan nem igazán analizálta túl a helyzetet, az már igaz. Ettől függetlenül persze a következtetése helyes, még ha nem is az evidensebbik tényezőből szűrte le azt.
Éppen csak elkapja a lány mondatát, mert már éppen tervezgetné a maga kis ördögi elmeszüleményét tovább, amikor is kissé zavartan kapja fel a tekintetét, mint akit éppen most kaptak rajta valamin.
- Hát persze, de ez nálam az alapbeállítás. Olyan, mintha azt mondanád, kék az ég - mondja, közben pedig egy csintalan, féloldalas mosoly kúszik az arcára.
A lány elkerekedett szemei kissé már-már ijesztő hatást keltenek a fiú számára. Nincsen hozzászokva, hogy ennyire kiüljenek beszélgetőpartnere arcára az érzelmek, és nem is nagyon tud mit kezdeni velük.
- Be kell jutnom a bájitaltan szobába valamelyik este, anélkül, hogy elkapnának. De ha eleve azzal megyek, akinek el kellene kapnia, a probléma meg is oldotta önmagát... - néz a lányra, remélve, hogy nem kell tovább magyaráznia. Elég egyértelmű, hogy mit szeretne.
- Ha eljössz velem, én hívlak meg arra a sütire. - Ennyit simán megér neki, akár többet is, de erről már a lánynak nem kell tudnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem mondhatni, hogy nem szórakozik jól a lányon. Ha őszinte akarna lenni, így első ránézésre a Navinés nem tűnik számára túl okosnak, és habár ennek valószínűleg több köze van a szöszke Bagolykövesekről kialakított sztereotípiáihoz mint a valósághoz, azért a benyomás megmarad. Sőt, tovább is erősödik, amint a lány önmagával folytatott sakkpartiját lesi. Amit Alíz bemutat, az egy elég közismert trükk és egyébként a világon semmi probléma nem lenne vele... Nade önmagunk ellen? Az egész felállás arra épül, hogy az ellenfél vérszemet kap, amikor a vezér eltávolításának lehetősége felmerül, így pedig belesétál a csapdába. Alíz azonban saját magának állította a csapdát, így aztán belesétálnia sem volt nehéz... Könnyű magunk ellen nyerni ha az a cél, hogy kikapjunk. A legszebb az egészben, hogy a végén még meg is lepődik. Milán elfojt egy kisebb nevetést, majd már indulni is tovább, amikor rádöbben, hogy a lány hozzá szólt az imént.
- Az előbb jöttem, de már éppen indulni készültem - vonja meg a vállát, mert tulajdonképpen nincsen sok kedve beszélgetni. Habár elég csábító, hogy leüljön és egy sakkjátszma erejéig szamaritánus tevékenység gyanánt megtanítsa a lányt rendesen játszani, nem lát rá sok esélyt, hogy sikerüljön is.
- Többre mennél, ha nem magad ellen játszanál... - teszi még hozzá. Nem állt szándékában, de egyszerűen kibukik belőle, mert annyira érthetetlen számára, ami az imént történt. Megigazítja a vállán pihenő táskáját, miközben sóhajt egy nagyot. Valószínűleg már megint egy üres bájcsevejbe keverte magát, csak mert nem tudott a szájára lakatot tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ha Milánnak kicsit több érzéke volna a nőkhöz (vagy az érzelmekkel rendelkező emberekhez úgy összességében), talán megértené, hogy Fanni zavarában vigyorog annyit. Mivel azonban ez nincsen így, sokkal prózaibb indokot csatol a gesztushoz, ez viszont nem igazán feltételez túl sok jót a lányról, így inkább nem is nagyon emlegetném. Honnan is tudhatná szegény, hogy pontosan azért tűnik hülyének, mert annyit vigyorog, nem pedig fordítva, ahogy azt ő reméli... De a legjobbakkal is megesik, Milánnak pedig pár perc múlva ez már nem is számít annyira. Sokkal fontosabb közös küldetésük van nekik annál.
Ugyan sok a körítés a lényeg mellé, így Milán a mondandó nagy részét nem igazán emészti meg - vagy figyel rá egyáltalán - a lényeg azonban átjön, mint mindig.
- Remek! - vágja rá, miközben egy elégedett vigyor jelenik meg az arcán. Talán az első igazi, őszinte teliszájas vigyorgása, mióta ebben az iskolának nevezett pokolban van. Hihetetlen, de ezt is megértük!
Persze a lány továbbra sem igazán a fontos részeket ragadja meg, és esze ágában sincs megkérdezni vagy ne adj' Isten megkérdőjelezni a fiú szándékait. Helyette inkább a leglényegtelenebb szempontra koncentrál - a sütire. Milánt pedig őszintén lenyűgözi, hogy ennyire kevéssé racionális lények is túlélik ezen a bolygón valahogy.
- Milán - viszonozza a bemutatkozást, és nyújtaná is a kezét a lánynak naiv módon, nade minek! Gumibogyószörp-kisasszonyéknál a sima kézfogás nem dívik, de nem ám! Nyilván szegény lány imidzse pillanatok alatt törne millió darabra és hullana a porba, hogyha csak egyszer is az elvártnak megfelelően viselkedne. Milán gyanakodva méregeti a pacsira tartott kezet, mintha minimum attól tartana, hogy egy láthatatlanná tevő bűbájjal ellátott kézigránátot tartogat neki a lány, ők pedig mindketten levegőbe fognak repülni, amint megérinti a lány tenyerét. Végül is ha azt vesszük, mennyire utál idegenekkel fizikai kontaktust kialakítani, talán nem is tévedünk olyan nagyot. Ha a drámai megfogalmazás mellett döntünk, elmondható, hogy Milán egy része némán sikítva elhalálozik, miközben lenyom egy pacsit a lánynak. Valójában azonban csak abban reménykedik szüntelenül, hogy Fanni végre lenyugszik egy kicsit, lassan ugyanis őszintén kezdi elérni a határt, amikor Milán kénytelen lesz menekülőre fogni.
- Ugyan, ezt a kört már lefutottuk akkor, mikor felgyújtottad a könyvem - jegyzi meg epésen, habár egyáltalán nem bántó szándékkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kicsit elkésik. Hogy mi oka van erre? Elővigyázatos volt, így szundított egy nagyot a délután, hogy este mindenképpen a legjobb formájában legyen. Mert hát minden igazán okos ember tudja, hogy akár már 1-2 óra alvásdeficit is komoly romlást jelenthet a kognitív képességek szempontjából. Vagy magyarra fordítva: aki fáradt, annak zokni az agya. Márpedig ezt Milánunk nagyon szerette volna elkerülni. Csakhogy ébresztőt már nem igazán állított, így csak a jószerencsének köszönheti, hogy a megbeszélt találkozó időpontja előtt húsz perccel sikerült felébrednie. Egy gyors kávé után, az első nadrágot magára ráncigálva esett ki a szobából, miután bedobta a táskájába azt a pár dolgot, amit mindenképpen el kellett hoznia.
Azért az alvás nyomai még látszanak. Haja kócos, az arca bal oldalán pedig halványan még látszik a csík, amelyet a párnahuzat gyűrődései hagytak rajta.
Pár pillanatig a folyosón lépdelve még őszintén el is gondolkodik rajta, hogy vissza kellene fordulnia. Egészen kezdi megszokni itt. Mi lesz, ha mindent tönkretesz? De aztán megmakacsolja magát, amikor pedig a folyosón befordulva megpillantja az általa természetesnek tartottnál jóval több színnel rendelkező hajkoronát a félhomályban, már egyáltalán nem bánja. Fanni látványa eszébe juttatja, hogy ebben az iskolában még a prefektusok is sokkal tökösebbek, mint ő általában szokott lenni. Érdekes, talán még mindig félálomban van, de hirtelen ezt inkább pozitívumként látja, holott eddig mélységesen elítélte érte a Bagolyköveseket. Sóhajt egy mélyet, lenyeli a kétségeit. Mert vannak, de ő nem az a típus, aki az ilyen hülyeségeknek teret ad. Nem tartja sokra az érzéseit, ez eddig sem volt kérdés, így most is színtiszta racionalitással kezeli a problémát - többet nyerhet ebből, mint amennyit veszíthet. Akkor meg? Így aztán a szén-dioxiddal együtt a kétségeit is kiszuszogja.
- Cső - köszönti a lányt egészen halkan, miközben odalép mellé. Enyhe fényt gyújt a pálcájával, aztán az ajtó mellé áll.
- Hölgyeké az elsőbbség! - Kezével finoman belöki az ajtót, amelyen ennek hatására apró rés nyílik. Egyébként nem csak puszta udvariasságból engedi be Fannit - ha ő megy előre és Felagund esetleg odabent túlórázik, ő prefektusként még kitalálhat valami magyarázatot. Milánnak azonban onnantól annyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hát persze, már az első pillanatban meg is gyanúsítják, ráadásul egyáltalán nem alaptalanul. Erre azonban felkészült, ugyanis 17 évnyi rutinja van már abban, mennyire látszik a fején a "mostkeltem" dizájn. Segítek, nagyon. Szóval mivel mindig lerí róla, miért pont most ne látszana? Úgyhogy nincsen bűnbánó tekintet, nincsen megilletődöttség, csak egy félmosoly.
- Még az is lehet - mondja sejtelmesen, habár elég egyértelműen megerősíti a lány gyanúját. Végül aztán Fanni nyomában belibben a helyiségbe, ahol szerencsére nem várja őket fogadóbizottság, csak a kukksötét. Erősebb fényt gyújt a pálcája végén egy halk varázslatot elmormolva, miközben becsukja maga mögött az ajtót. Kényelmesen körbenéz, de nem, ez így nem lesz jó. Amit csinálni készül, ahhoz kell fény, ő pedig nem foghatja végig a pálcáját. Viszont ha annyira kivilágítja a termet, hogy az messziről - na adj' Isten kintről - is látsszon, elég könnyen megüthetik a bokájukat. Egy pillanatig gondolkodik, majd a hosszú tanári asztal mellett elhelyezkedő ablakokhoz sétál és behúzza a függönyöket. Ennek elégnek kell lennie. Ezek után apró lángokat gyújt a pálcája hegyén, amellyel az asztalon álló gyertyákon hagyja a fényt. A szobában rögtön kellemes félhomály úszik szét, a külső szemlélő számára egészen hangulatossá téve a termet, habár ebből Milán nem igazán vesz észre bármit is. Végül leteszi az asztalra a pálcáját, a kezeit pedig csípőre vágja és erősen gondolkodóba esik. Fanni pedig éppen ekkor kezd kérdezősködni.
- Nem fog hiányozni semmi - forgatja meg a szemét, kicsit idegesen nézve Fannira. Majdnem kitör belőle a megjegyzés, hogy nem saját magából kellene kiindulnia, neki ugyanis megvan a magához való esze. Nem lopni jött, csak használatba vesz egy-két dolgot. De hé, ki sem visz semmit a teremből! És ami a legfontosabb, eltakarít maga után. Esetünkben ez szó szerint mosogatást fog jelenteni.
- Hoztam mindent. Füveket, porokat, mindent ami kell... Csak a felszerelésem nincs meg, hogy elkészítsem a bájitalt. Sosem engedé meg, hogy használjam az övét, így úgy döntöttem, nem kérdezem meg. - Tiszta sor, és remélhetőleg arany drága egyetlen Stefániánk számára is elég kimerítő a válasz ahhoz, hogy ne próbáljon meg további szócsépléshez folyamodni. Mondhatnánk, hogy Milán értékeli az érdeklődő jellegű kérdéseket, talán valahol a lelke legmélyén értékeli is - de elsősorban azért inkább zavarja a munkában, lássuk be.
Szóval, először is kell egy üst...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az apró hátizsák az asztalon köt ki. Bármennyire is kicsinek tűnjön, mint általában a mágusok táskái, ez is tértágító bűbájjal lett kezelésbe véve, így aztán meglepően sok dolgot húz elő belőle a fiú. Alapvetően zacskók tömkelege hagyja el a táskát, mindegyik tartalma látszólag más, habár a sötétben rajta kívül valószínűleg mindenki más nehezen állapítaná meg, melyikben mi van. Fanni avatatlan szemei meg pláne.
- El kellett volna hoznom azt a sütit, hogy betömjem vele a szádat... - mormogja halkan magában, ám a dermedt csöndben azért esélyesen Fanni is hallhatja a szavait. Nem agresszívan mondja persze, inkább csak afféle szokásos férfi-morgás ez.
- Egy kis Silentium Silenst - mondja epésen Fannira nézve, szemtelenül humorizálva tovább azon, hogyan fogja a lányt elhallgattatni. Aztán azonban rá kell jönnie, hogy Fanni feltehetőleg annyit sem tud a bájitalokról, hogy értse ezt a viccet. Akkorát sóhajt, mintha a világ összes gondja az ő vállán ülne, végül azonban belátja önmagának, hogy a lánynak kivételesen van némi igaza. A jelvényét kockáztatja érte szinte teljesen ismeretlenül, így aztán minimum az igazsággal tartozik neki.
Éppen az egyik zacskót nyitja fel, az orrát pedig megcsapja a levendula átható illata, amely nagy valószínűséggel rövid időn belül Fannit is eléri. Jut eszébe, az egész végén nem szabad elfelejtenie kiszellőztetni rendesen.
- Bordeaux-bájitalt főzök - mondja szűkszavúan. Feltenne rá egy ötöst, hogy ki kell majd még fejtenie, pontosan mi az és mire jó. De azért ad Fanninak egy esélyt, nem lövi le neki előre, hátha meg tud villogtatni némi Bájitaltannal kapcsolatos tudást. Talán ezért nem beszél tovább, talán csak nincsen kedve, inkább koncentrálna. De talán nincs is lehetősége tovább beszélni, mert Fanni hirtelen az ajtóhoz settenkedik ijedten.
Ő is az ajtóhoz siet, a lánnyal szemben áll meg, füleit szintén az ajtóra tapasztva. Nem tudhatja biztosan, de lehet hogy még a szíve is kihagy egyet, miközben hirtelen adrenalinlöket járja végig a testét, ahogyan az ajtó előtt elhaladó járőröző tanárok hangját hallja.
Pár másodperc után a hangok távolodni kezdenek, végül pedig szinte teljesen elhalnak. Ekkor Milán, továbbra is a torkában lüktető szívdobogással megszólal:
- Talán ki kellene lesnünk, nem? - súgja halkan a lánynak tanácstalanul. Persze azt még nem tudja, hogy az ajtót hiába próbálnák kinyitni, ugyanis az imént elhaladó tanárok most zárták a termeket éjszakára... De előbb-utóbb rá fognak jönni erre is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Na tessék. Legnagyobb meglepetésére Fanni felismeri névről a bájitalt amit készíteni szándékozik. Úgy tűnik, valaki talán mégiscsak odafigyelt Bájitaltanon... Vagy legalábbis sikerült betévednie az órára. Majdnem egy teljes pillanatig elgondolkodik rajta, hogy esetleg félretegye a Bagolykövesekkel kapcsolatos előítéleteit és szkepticizmusát, nade nem eszik azt olyan forrón!
Szemöldökét felvonva, meglepetten kapja fel kócos buksiját, kékjeit a lányra szegezve. Kicsit talán még oldalra is dönti a fejét, pont úgy, ahogyan a kutyák szokták amikor nem értenek valamit. Pár pillanat adásszünet következik, amíg azon töpreng, vajon mi oka lehetett a lánynak mégis e világon, hogy ezt a kérdést feltegye. De nem, nincs meg a tízmilliós válasz, így aztán inkább visszakérdez.
- Már miért használnám rajtad? - egy pillanatra még a keze is megáll a levendula morzsolgatásában, annyira őszintén Fanninak szenteli a figyelmét, ami lássuk be, elég ritka. Általában fejben lejátssza a lehetséges válaszokat és a valódi feleletre már nem igazán figyel oda. Most azonban kivételesen nem tudja mi lesz a csattanó, így kénytelen ténylegesen a beszélgetőpartnerére figyelni. Csakhogy félbeszakítják őket.
Nem sokkal később már egymás mellett hallgatóznak az ajtón keresztül, majd amikor minden elcsendesül, Fanni beleegyezik a javaslatára, hogy kicsit körbenézzenek. Persze bénázik, még egy ajtót sem tud kinyitni. Tipikus. Odalép a lány mellé és finoman lefonja a kezét a kilincsről.
- Vigyázz - mondja neki, abban a hitben hogy teljesen ura a helyzetnek. Hiszen mi más lehetne az oka a zárt ajtónak, minthogy Fanni ügyetlen?
És akkor kopp. Fellegi Milán koppan. Lenyomja a kilincset, de az ajtó egyértelműen zárva. Visszasiet az asztalhoz és felveszi róla a pálcáját, majd pár pillanat múlva újra az ajtónál van. Alohomora. Semmi. Még egy bűbáj. Semmi.
- Öhm. - Ennyi, mindössze ennyire futja a kapacitásából. Szinte hallhatóan kattognak a fogaskerekek a fejében, hogyan juthatnának ki innen, mert a szokásos módokon láthatóan nem fog menni.  Nyilván olyan bűbájt használnak a tanárok, amit egy szimpla diák nem tud kinyitni. De ő nem szimpla diák... Valahogy sikerülnie kell. Őszintén reméli, hogy Fanni gyógyszere nem fog közben elgurulni, mert szüksége van most egy kis nyugira, hogy gondolkodjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ugyan Fanni ad neki elég időt, ezzel pedig ő is tisztában van, mégis úgy tűnik amikor a lány hangja áthatol a csenden, mintha csak két másodperce merült volna el a gondolataiban. Kicsit megrezzen, úgy szegezi a félhomályban csillogó kékjeit a lányra. Nem igazán tetszik neki a lány ötlete. Egy halk sóhaj kíséretében a csuklójára tetovált rúnákra néz, majd picit megrázza a fejét. Nem, ez az ötlet még akkor is életveszély, hogyha nem Milánról beszélgetünk. Az ő esetében viszont végképp, hiszen sosem tudhatja, mikor jön egy következő roham. Lehet, hogy egyszerűen csak elengedné a függönyt és leesne a semmibe, közben pedig fel sem tűnne neki.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy ez menne nekem - mondja, tökéletesen nélkülözve az indoklást. Láthatóan nem az erőnléte a probléma, de inkább nézzék gyengének vagy ijedősnek, a szennyesét nem most fogja elkezdeni kiteregetni.
- Várj, kviddicsezel? - emeli meg a szemöldökét, kissé beharapva az ajkát, ahogyan emésztgeti ezt az információt és átgondolja, mihez kezdhetne vele.
- Nem tudnánk idehívni a seprűdet? - Ha ez sikerülne, Fanni akár le is vihetné magával, és akkor esetleg még az életveszélyt is sikerülne elkerülni. Az nem lenne rossz, mondhatni.
Mindeközben a karórájára sandít. Ha találnak megoldást, vissza fog térni a bájitalhoz, mert bizony ha törik ha szakad, meg fogja csinálni. Nincs mese.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy ideig tempósan pakolgatja be a szájába a falatokat és nem is igazán koncentrál semmi másra. Egy bájital receptjét pörgeti a fejében, pontosabban a hozzávalók listáját, miközben egy adag csirkepaprikást igyekszik villával az arcába tuszkolni, az pedig a nagy gondolkodásban eszébe sem jut, hogy talán azok a nokedlik nagyobb hajlandóságot mutatnának a megevődésre, hogyha kanállal próbálkozna.
Valami viszont nem stimmel, zavart érez az erőben. Furcsa érzése van, habár nem tudná megmondani, mi okozza ezt. Legalábbis egy ideig. Amikor azonban felpillant és körbejáratja a tekintetét, az Eridonos asztalnál elkapja Andris pillantását, aki általában Gyógynövénytanon szokott mellette ülni. Ekkor áll össze neki a kép a furcsa érzésről... Valószínűleg azt érezte meg, hogy figyelik.
Szentel egy pár gondolatot a srácnak. Nem tud róla sokat, mivel nem nagyon van alkalmuk beszélgetni - a GYNT ugyanis azon kevés órák egyike, amelyek Milán kitüntető figyelmét élvezik, méghozzá a legkisebb részletekig. Ettől függetlenül azért tud egy-két dolgot a fiúról, még egy párat pedig sejt. Féloldalas mosolyra húzza a száját, amely afféle köszönés akar lenni. Többre nem futja, ugyanis éppen a keze és a szája is eléggé tele van, a kapacitása nagy része mondhatni az evésre megy el.
Nemsokára azonban újra arra lesz figyelmes, hogy a fiú tekintete rajta van. Egy pillanatra óvatosan körbesandít maga körül, őszintén szólva leginkább egy csinos lányt keresve, aki ezt a sok-sok pillantást kiérdemelte. Körülötte azonban csak pár ember ül, közülük pedig a lányok mitagadás nem túl szemrevalók, a többség pedig így is fiú. Nem igazán érti a dolgot, de nem különösebben zaklatja fel, így újra enni kezd, habár most már kicsit lassabban, mert önkéntelenül is felrémlik előtte, vajon Andris milyennek láthatja, amint habzsolva teletömi a hörcsögpofit. És habár nem az a típus, aki a megjelenésével kapcsolatban nagyon kényes lenne, azért ez mégsem az a kép, amit szívesen láttat magáról.
Így már azonban ő is egyre ritkábban tudja megállni, hogy ne nézzen Andrisra, akinek a gondolatai közé láthatóan nagyon beférkőzhetett, ugyanis egy az egyben úgy néz ki, mint aki valamit nagyon szeretne a tudtára adni, csak éppen a kommunikációnak nem a szokványos módját választotta, hanem inkább szuggesztió segítségével igyekszik megoldani a dolgot. Tanácstalanul a tányérjába néz, hátha ott nem stimmel valami - de nem, nem cserélte ki senki ez ebédjét élő varangyokra, vagy változtatta a tányérját frizbivé. De akkor mi a fenét bámul rajta? Finoman végigsimít a szája mentén, hátha ezzel letöröl onnan egy kis félrement ételmaradékot, de nem igazán érződik úgy, hogy bármiféle hatása lenne. Kezdi magát kényelmetlenül érezni, nem is annyira a pillantásoktól, inkább attól, hogy nem érti az okát. Olyan nincs, hogy Fellegi Milán ne értsen valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ha eddig gyanította, hogy a fiú őt nézi a szemközti asztalnál, akkor attól a pillanattól kezdve biztos benne, amikor majdnem belefullad az innivalójába. Kissé szemöldökráncolva figyeli a jelentet, egy cseppet talán még aggódik is, mert egyáltalán nem biztos benne, hogy idejében ide tudná hívni Lorelait vagy Leont, hogyha szükség lenne rájuk. Szerencsére azonban erre nincsen szükség, pár pillanat múlva társai egyértelmű hátráltatása ellenére is túlteszi magát a fiú a dolgon. Kicsit megcsóválja a fejét, közben pedig újra a tányérjába néz, hogy most már végre kivégezze az utolsó pár falatot, ami még maradt. Pár pillanattal később azonban folytatódik az ő kis táncuk - újra magán érzi a fiú pillantását. Na jó, most már azért ez kezd túlzás lenni! Direkt nem néz Andrisra, inkább másfelé bámészkodik, ameddig a lehetőségeit latolgatja. Az agyában szinte láthatóan zakatolnak a fogaskerekek. Tegyen úgy, mintha nem vette volna észre? Ahhoz talán már azért egy kicsit késő. Kérdezzen rá, mit szeretne? Nem lenne az fura? Elvégre szinte semmi konkrét nem történt, éppen csak párszor tévedt össze a tekintetük, ráadásul az elmúlt egy-két percben már legalább annyiszor ránézett ő is Andrisra, mint amennyiszer az Eridonos rá. Az aztán igazán gyenge kifogás lenne, hogy ő kezdte. De azért mégis túl gyakoriak a pillantások ahhoz, hogy a véletlen műve legyen. Nyilván jár valami a fejében.
Miközben ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejében, a fiú újra őt kezdi nézni. Milán pedig már éppen úgy döntene, hogy visszamegy a Levitába és későbbre hagyja ennek a rejtélynek a megoldását, amikor ismét elkapja a pillantást. Na jó, itt most elég ebből a bizonytalanságból! Felpattan az asztal mellől, felkap az egyik közeli tálról egy almát, majd határozott léptekkel megindul az Eridon asztala felé. Pár méretes lépés után pedig  fogja magát és elfoglalja az Andrissal szemben található helyet, mintha mi sem lenne természetesebb. Magában persze már kezdi megbánni az egészet, most fogják éppen minimum öten hülyének nézni. De ha már mindenképpen ez lesz a dolog vége, most már juszt is kideríti, amiért jött.
- Helló. Úgy tűnt, hogy beszélni szeretnél velem - mondja, miközben a mellette ülőket szinte teljesen kizárva, kékjeit Andrisra függeszti. Mialatt azt reméli, sikerül majd bármilyen érdemi reakciót kicsikarnia a fiúból, letámasztja kezeit az asztalra és úgy könyököl rá a fára, hogy karjait közben összekulcsolja. Na gyerünk, ki vele, mi a helyzet!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A kijelentése láthatóan nagy hatást gyakorol a vele szemben ülőre. Persze ha kicsit jobban értene a non-verbális jelek értelmezéséhez, Milán valószínűleg azt is észrevehetné, hogy igazából közel sem a kimondott szavai nyomán jelentek meg másik Milánunk kétségbeesett reakciói, hanem már sokkal hamarabb - nagyjából akkor, amikor a Levitás popója a padot érintette. A válasz lassú, nyögvenyelős, sok benne a bizonytalan őőő-zés. Kérdéses, hogy a növény nevét volt-e ilyen nehéz kitalálnia, vagy az egész mondandóját.
Egy teljes pillanatra még azon is elgondolkodik, hogy meg kellene sértődnie. Tényleg a Fürgebab az első, ami az embernek eszébe jut, amikor ránéz? Mármint persze, jó Gyógynövénytanból, na de azért ez mégiscsak pofátlan skatulyázás. Meg egyébként is, ő ennél jóval izgalmasabb személyiség! Ez azonban csak egy rövid intermezzo, hiszen aztán ő is rájön - ez egész egyszerűen kamu. Az Eridonos úgy lesüti a szemét hazugság közben, mint ahogyan az igazi középső csoportosok szokták, arról nem is beszélve, hogy a Fürgebab a trollok betaknyosításán kívül szinte semmire nem jó - a legtöbb bájitalban ahol használják, simán pótolható mással is, ráadásul Bájitaltanon nem is ül mellette, úgyhogy erről nem neki kellett volna eszébe jutnia.
Egy vékony repedést piszkál az asztallapon a körmével, miközben azon gondolkodik, mégis mihez kellene ezzel a helyzettel kezdenie. Kedve lenne odaszúrni valami epéset, de úgy dönt rendes lesz. Aztán viszont mégsem bírja megállni, hogy finoman ne adja Andris tudtára, őt nem lehet ennyire madárnak nézni.
- Ah. Azt hittem, ezek a dolgok csak a Levitásokat foglalkoztatják még vacsoraidőben is - mondja, szemét enyhén megforgatva, majd hosszasan Andris barna tekintetébe fúrva, hogy egyértelműen megérkezzen az üzenet: "Valamit titkolsz!"
- Trolltakony haver, trolltakony. - Ennyi végül is a Fürgebab haszna. A trollok allergiásak rá. Remélhetőleg Andris kapcsol és úgy fog tenni, mint akinek most már világos minden. Egyszerűbb lenne mindkettejüknek, mert ha most az Eridonos elkezd értetlenkedni, akkor aztán tényleg éghetnek mindketten, mint a Reichstag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem kerüli el a figyelmét, hogy Andris úgy viselkedik, mint aki nagyon zavarban van. Hogy mégis mi a fenétől, azt persze már ő maga sem nagyon érti, de leginkább betudja annak, hogy nehéz helyzetbe került a megfelelő füllentés megtalálását illetőleg. Aztán hogy a füllentésre miért van szükség, az már végképp meghaladja Milán képességeit  - nocsak, ilyen is van - de tény ami tény, továbbra sincsen meggyőződve róla, hogy a Bagolykövesek között akár csak egy normális is akad. Így aztán bűntudata sincsen sok, amiért nem érti őket, elvégre az eleve feltételezné, hogy ő maga sem normális. Márpedig ő normális. Éppen emiatt tekint magára továbbra is Herzberges, nem Bagolyköves diákként. Lesz ez valaha máshogy?
Szerencsére Andris legalább annyira kapcsol, hogy helyeselni kezdjen a trolltakony dologra. Aztán persze el is rontja, Milán pedig csak egy gyengébb fintorgással tudja kiváltani a kikívánkozó igazságot, amelyet így végül hősiesen magában tart. Már miért írt volna olyat a jegyzetébe, hogy trolltakony? Nem ám, ő szép kerek mondatban leírta, hogy "A trollok allergiásak rá, messziről jelzi közeledtüket". Habár szereti a lényegre törő és rövid jegyzetelést, az óravázlatait mindig úgy készíti el GYNT-n és BIT-n, hogy akár tizenöt év múlva is tökéletesen tudja, mi hangzott el az órán. Szóval ez sajnos nem jött be.
- Örülök, hogy segíthettem felfrissíteni az emlékezetedet - mondja szórakozottan, persze a hangjából inkább bosszúság hallik, mint öröm. Végül megvonja a vállát, mint akinek láthatóan nincsen már itt több dolga, aztán feláll az asztal mellől, habár baljával még az asztalt támasztja,  miközben búcsút mond. Nem mintha a búcsú sokáig szólna, holnap ugyanis lesz közös órájuk.
- Hát akkor holnap! További jó étvágyat! - Ezzel a lendülettel pedig felkapja a bal kezét az asztalról, int vele egy aprót és a Levita felé veszi az irányt, hogy ott gondolkodhasson tovább, miért nézte ki a fiú a szájából a vacsorát. Andris megúszta, legalábbis egyelőre, de jajj neki, mert habár nem tud róla, ennek még itt nincs vége...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Este tíz elmúlt, és halandó ember számára nyilván megmagyarázhatatlan, hogy Milán miért pont ilyenkor és miért pont itt írja a háziját. Egészen könnyedén megtanulta kiszűrni a zavaró hangokat, gondolatai egyértelműek és tiszták a tananyaggal és a feladatokkal kapcsolatban, így az a pár ember, aki ezen a kései órán még a Nagyteremben tartózkodik, igazán nem tényező számára. Egészen gyorsan és könnyedén halad a feladatokkal, addig, míg ez a kellemes állapot fel nem borul egy bizonyos valakinek köszönhetően, akit a szomszédos asztalnál pillant meg egy bögre kakaó és egy könyv társaságában. Zavarodottan pillant fel az Eridonos irányába, aki abban a pillanatban éppen nem néz rá. Lehet, hogy nem is vette észre. Majdnem egy hete nem látta, az utolsó elválásuk pedig meglehetősen viharosra sikeredett.
Sokat gondolt Andrisra. Ez tőle kifejezetten idegen szokás, ugyanis ő nem szokott sokat gondolni szinte senkire. Nórira, talán. Esetleg a szüleire. Itt nagyjából vége is a listának azon személyekről, akiknek legalább naponta egyszer szentel egy-egy gondolatot. Hiszen tudja mindenki, milyen... Mindig kattog valamin az agya, és sosem a körülötte levőkön. Ő az, aki csak néz rád, de tudod, hogy igazából nem rád gondol már jó pár perce.
És akkor itt van ez a valaki, akin mégis egész héten kattogtak a fogaskerekek. Nem csak a fiún töprengett sokat, hanem a töprengés miértjén is, így hamar megnyugtatta magát az egyértelművel – olyan drasztikus titkot tudott meg róla, hogy kész csoda lenne, ha nem jutna eszébe. Ugye az lenne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lassan követi végig tekintetével Andris barátainak távozását, közben pedig meglepve állapítja meg, hogy tulajdonképpen észre sem vette őket, ameddig fel nem álltak az asztal mellől.
Az igazság az, hogy nincs kedve odamenni Andrishoz. Illetve ez így pontatlan. Igenis kedve van tisztázni a helyzetet és kedve van megkérdezni hogy érzi magát, ahogy azt is szívesen megtudná, milyen együtt élnie ezzel az egésszel... De tudja, hogy ez csak a fejében zajlana le ennyire egyszerűen. A valóságban kínálkozó végkimenetelek lehetőségei csak úgy sikítják a fejében, hogy hiba odamennie. Kínos és képmutató beszélgetés, ettől fél a legjobban. A Milán- és Andris-féléknek az őszinteség ilyen helyzetekben nem megy könnyen.
Tekintetét visszaerőlteti a házi feladatra, reménykedve abban, hogy a korábban olyan remekül szuperáló figyelmét hamar visszanyeri, de nem megy. A tekintetét tudja irányítani és viszonylag sokáig nem néz fel Andrisra, a gondolatait azonban nem sikerül. Harmadszorra olvassa ugyanazt a kérdést, de nem jut el az agyáig. Végül megadja magát és felnéz az Eridonosra, aki mintha hasonló gondokkal küzdene. Ebben ugyan nem biztos, de most is éppen őt nézi pár pillanatig, és mintha ő sem lapozott volna semmit az elmúlt pár percben.
Andris szemei leginkább világfájdalmat tükröznek, a Levitás pedig nem érti. Mi a baj? Nem tette elég egyértelművé, hogy megőrzi a titkát? Hiszen egészen eddig úgy tett, mintha mit sem tudna róla. Akkor meg Andris mitől fél? Ő is tudhatja, ahogyan a kastélyban mindenki, hogy még ha el is akarná pletykálni, akkor sem lenne kinek.
Szinte fizikai fájdalmat okoz a bosszúság, amit Andris savanyú arcát látva érez, kicsit talán egy pillanatra dühös is, de ez el is illan, ahogy jött. Nem, ő nem szokta elveszíteni a fejét, és most sem fogja. Sóhajt egy nagyot, majd lemondóan becsapja a füzetét és az asztalon hagyja, miközben a mellette fekvő pulóverét felnyalábolja és elindul az Eridon asztala felé. Ez így nem mehet. Valamit muszáj csinálnia. Ha már nem tudja megcsinálni a BIT háziját valaki miatt, ott komoly gondok vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ez a gondja az érzelmekkel, tökéletesen példázza a mostani helyzet. Nagy elánnal felpattant, de sokkal tovább nem is terjed a tudománya. Azt hitte, majd magától tudni fogja, mit kellene mondania az Eridonosnak, de nem tudja, így aztán ő sem jut el sokkal tovább a beszélgetésben az ijedt Andrisnál.
- Szia - mondja rekedt hangon, ami kicsit úgy cseng, mintha már napok óta nem használta volna. Enyhén megköszörüli a torkát, hátha azzal időt nyerhet.
Remek, te címeres ökör, sokáig jutottál. Eddig még egy hároméves is fent tud tartani egy beszélgetést.
Gyorsan, de nem elég gyorsan realizálja, hogy az önmarcangolás nem igazán fogja tovább vinni a társalgást. Egy egyszerű és sebes mozdulattal leül Andrissal szemben, közben pedig belebújik a fekete cipzáras pulóverbe, majd lekönyököl az asztalra, világító kék szemeit pedig a fiúra szegezi.
- Mi a baj? - Kerek perec, durr bele. Nem jutott eszébe jobb kérdés az őszinte kérdésnél. Végül azonban, hogy még érthetőbb legyen, mire céloz, röviden hozzáteszi:
- Nem fogom elmondani senkinek, nem kell így nézned rám. - Most pedig várja a megkönnyebbülést Andris részéről, mert szinte biztos benne, hogy ez okozta a problémáját. Ó Milán, ha tudnál bármit is az emberekről...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Azt hitte, szinte hallani fogja az Andris lelkéről legördülő köveket, de semmi ehhez még csak hasonló sem történik. Sőt, tulajdonképpen semmi nem is történik, Andris mintha megkukult volna. Zavartan pillog rá egy párat, nem érti mi lehet a baj, miért nem tud az Eridonos megmukkanni. Végül aztán rájön, megérkezik a felismerés.
Bármennyire is halkan beszélnek, tény ami tény, nincsenek egyedül. Ez pedig Andris legnagyobb titka. Nem meglepő, hogy nem találja a megfelelő szavakat a válaszhoz, nyilván nem akar itt nyíltan társalogni erről a kérdésről. Hogy is lehetett olyan buta, hogy ezt itt szegezze neki?
- Bocsi, gondolhattam volna, hogy ezt nem itt kellene megbeszélnünk - mondja, miközben enyhén ráncolja a szemöldökét.
- Gyere, beszéljünk máshol, jó? - Feláll az asztal mellől és várakozó tekintetét Andrisra szegezi, akinek most már csak annyi lesz a dolga, hogy kövesse. Már ha szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az utóbbi napok számára a kétségbeesett hajszáról szóltak, amely alapvetően a Bagolykő melletti erdő növényeinek beszerzésére irányul. Mindjárt itt a tél, akkor pedig már nem fog tudni "leugrani" az erdőbe, amikor éppen úgy érzi. Illetve ugrani éppen ugorhat, csak semmit sem fog találni. A következő hónapokban csak abból dolgozhat majd, amit most begyűjtött, így aztán igyekszik előre is gondolni mindenre - még akkor is, hogyha önmagához képest ez mostanában rémesen siralmasan megy neki. Valakmi egészen más foglalkoztatja. Na de ne térjünk el a tárgytól. Semmi különös nincsen abban, hogy a mai vacsorát is módszeresen lekési, ahogyan a héten eddig szinte mindet. Így is meglehetősen erőlködnie kell, hogy ne maradjon kint még tovább, és legalább ilyenkor juttasson valamiféle táplálékot a szervezetébe - még ha ez csak a korábbi lakoma árnyékát, a maradékok összekaparását jelenti. Nem mintha a Bagolykőben az annyira siralmas sors lenne.
Fáradtan lép be a nagyterembe, át sem öltözött, így aztán koszos tornacsukában és a bokormászástól szakadt farmerében tündököl. A pulóver nagyon koszos lett, így azt legalább levette, hogy a szembejövő tanárok rosszalló pillantásait elkerülje, habár a rövid ujjú pólójában a mostani hűvösben kissé kellemetlenül érzi magát.
A nagyteremben már messziről kihallik a jó hangulat. Az Eridonosok elképesztő bulizást művelnek le a saját asztaluknál, ami a jellemüket tekintve nem furcsa, de azért mégsem mondható mindennapos jelenségnek. Még Milán is megenged magának egy közönyös (és talán kissé irigy?) pillantást a pirosak asztalának irányába. Noshát, a pillantása csak addig közönyös, amíg meg nem látja az Eridonoskupac közepén a fő felbujtót - azt a bizonyos másik Milánt. Megtorpan.
Hitetlen, elkerekedett szemekkel nézi a tömeg közepén gitározó és énekelő Andrist, aki nem sokban hasonlít az általa megismert Andrisra. Valószínűleg a bárgyúnál is ostobább látványt kelthet abban a pár másodpercben, amíg csak álldogál a Levitás asztal közelében, a szemöldökét ráncolja és tátott (na jó, csak picit nyitott) szájjal nézi a történéseket. Nem mintha bárki észrevenné őt vagy a zavarodottságát, láthatóan nagyon bele vannak melegedve. A bozontos farkasfiúból pedig olyasfajta lelkesedés (jobbak talán szenvedélynek is hívják?) árad, ami Milán lábát a földbe betonozza, a gondolataiba pedig beférkőzik a gondolat, hogy van ebben valami kicseszettül vonzó.
Most már csak az lenne jó, ha nem állna ott mint egy idióta. Ja, jó lenne...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amit Andris művel, az valami egészen hihetetlen Milán számára. Nem csak azért, mert eleve ritkán lát ennyire ügyesen zenélni bárkit, aki nem ebből él, hanem mert még mindig nagyon nehezen tudja összeilleszteni a fejében a csendes, zavarban levő és visszafogott Andrist ezzel a most látottal. Persze ha egy kicsit jobban foglalkozna mások érzelmi világával, lehet még az is eszébe jutna, hogy valahol Andrisnak is le kell eresztenie... Helyette az a rendkívül sztereotip gondolat úszik be a fejébe, hogy végül is most végre prezentálásra került a válasz a kérdésre, hogy Andris mit is keres az Eridonban.
Mikor a terembe lépett, még egészen lazán csinálta a fiú a dolgot, de mire Milán igazán belekábul a látványba, a szöveg már annyira felgyorsul, hogy bármilyen jók legyenek is a nyelvtanulási skilljei, alig tudja kivenni a szavakat. Egyetlen alaktalan masszává formálódnak össze mire a füléhez érnek, ő pedig már nem tudja megmondani, hogy mi a pontos oka annak, hogy nem érti. Az ugyanis elég egyértelmű, hogy elsődlegesen nem a szöveg köti le a figyelmét, sokkal inkább az előadó. Elég szemérmetlenül figyeli az Eridonos testének minden rezdülését, mint aki most lát csak meg először igazán valakit. Talán némi csodálat is elvegyül az érzései között - ő sosem lenne olyan bátor, hogy ilyesmivel ennyi ember elé kiálljon.
Persze mint várható volt (mármint számunkra, mert Milánban fel sem merült ez a lehetőség), Andris kiszúrja őt a tömegen keresztül. Egy pillanatra teljesen magától értetődőnek tűnne, ha a zene egyszer csak elhallgatna és csak ők ketten léteznének tovább. Persze az ilyesfajta érzéseket csak egy érzelmileg felkavart tinédzser szíve produkálja, a realitásnak nem sok köze van hozzá. Andris el is fordul hamarosan, Milán pedig végre képes lesz rá, hogy megmozduljon. Kissé elfordulva felvesz a Levitás asztalról egy croissant és meglepően nagy elánnal kezd el belőle darabokat tépkedni, amelyeket aztán szépen sorban a szájába teszeget. Kényszeríti magát egy ideig, hogy ne nézzen vissza Andrisra, egészen a szám végéig. No, azért a taps mégiscsak jár. Visszafordul az Eridonosok irányába és az asztalnak dől. Addigra persze egy ilyen cseppnyi croissant már rég eltűnt a bendőjében, úgyhogy újonnan felszabadult kezeivel ő is tapsolni kezd a művész úrnak. Andris pedig felé mosolyog. Erről sajnos nehezen tudja megállapítani, hogy neki szól-e, de a biztonság kedvéért felvonja a szemöldökeit és küld egy elismerő mosolyt az Eridonosnak, nagyjából azt üzenve vele, hogy "Merlinre, mikre vagy te képes!" Aztán persze lehet, hogy Andris nem is rá nézett, ez esetben pedig marhára reméli, hogy senki más sem, mert elég hülyén venné ki magát így ez a kis gesztus. Továbbra is csak támasztja az asztalt, néha hátrapillant, hogy mit ehetne még, néha vissza Andrisékra, azon tűnődve, mikor kezd el újra dalolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Már akkor tudnia kellett volna, amikor a hajlott korú füvesember a szemüvege felett gyanakodva rásandított és visszakérdezett: „Szegfűszeget?”
De nem. Milán nyilvánvalóan azon emberek táborát erősíti, akik lehetnek bármilyen okosak a gyarló materiális világ ügyefogyott jellemvonásaival kapcsolatban, a szociális skilljeik azonban az olyan ínyencségekre, mint utalás, célozgatás, ne adj’ Isten sejtetés már nem terjednek ki. Mert egyértelmű, hogy még egy félig vak, félig süket fóka is felfogta volna, hogy esetünkben a Szegfűszeg valami többet jelent sima Szegfűszegnél, de Milán nem. Neeem-nem. Ő mosolyogva bólintott, egy pillanatig sem csodálkozott a horribilisen magas áron, de még akkor sem (!) fogott gyanút, amikor a bácsika a polc helyett a raktárból hozta elő a „Szegfűszeget”, előtte pedig olyan alaposan nézett körül, mintha minimum a Halálcsillag tervrajzait kellett volna kicsempésznie egy tucat rohamosztagos között. Igen Milán, tényleg, ez mind tök hétköznapi. Üdvözült arccal távozott a kastélyba az aranyárban mért szegfűszeggel és persze arra sem jutott kapacitása, hogy a szobájáig akár csak egyetlen pillantást is vessen rá. Annyi éppen elég lett volna pedig, hogy rájöjjön, ezzel aztán igazán marhára kár lenne húslevest fűszerezni.
Persze ami késik, nem múlik. Fél órával később már Borót is sikerült felkutatnia – ő volt hirtelen az egyetlen, aki (nem túl hízelgő módon) eszébe jutott olyan személyként, aki bármit is tud kezdeni az illegális növény jelenlétével. Valamiért az volt az érzése, hogy a lány mintha gyakrabban birkózna meg ilyen helyzetekkel mint ő, habár hogy eme feltételezését mire alapozta, az merő rejtély.
Szóval egész odáig jutottak újabb röpke egy óra alatt, hogy teapartit szerveztek (nem, ez nem vicc). Most pedig vigyázban álltak egymás mellett a színjátszósok gyakorlóterme előtt, mert Boró az imént esküdözött, hogy ilyenkor itt tutira nincsen senki. Boró kezében egy nagy tál, elvitathatatlanul gyanús kinézetű sütemény – ennél már csak Milán dudorodó zsebe lehet gyanúsabb, amelybe a biztonság kedvéért még a kezét is beletette, mintha csak folyamatos megerősítésre lenne szüksége azzal kapcsolatban, hogy igen, tényleg az van nála, ami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Andris jut eszébe, amint a csukott ajtó előtt álldogállnak. Ő is színjátszós, biztosan gyakran megfordul erre. Gyanakvóan néz a kinyíló ajtó mögött feltáruló teremre, mintha csak a puszta tény, hogy a fiú már jó pár alkalommal járt itt előtte is valamiféle jelentőséget hordozna, pedig józanul nézve erősen képtelenség, hogy bármi itt maradhatott belőle azon a gondolaton kívül, hogy járt már erre. Megembereli magát és belép ő is az ajtón, miközben kékjeit a gyanús kinézetű süteményre függeszti. Sosem evett még ilyen süteményt, a szó bármely értelmében is próbáljuk nézni. Sem ilyen sütit, sem ilyen sütit, pontosabban korábban semmi olyat és igazából csak azért leplezi erős aggályait a dologgal kapcsolatban, hogy Boró előtt ne tűnjön gyengének. Az Eridonosok rettenthetetlenek, ő azonban nem Eridonos. Bár ha azt nézzük hány Eridonossal és hány Levitással mulatja az idejét, talán mégiscsak a besoroláskor romlott el valami. Tulajdonképpen a Levitába őt nem is sorolt a süveg, cdak választott egy házat amikor átjött a Herzbergből. Mivel jó tanuló és világ életében fontosnak tarotta a tanulmányait, ez tűnt jó választásnak. Így utólag belegondolva viszont már nem biztos benne, hol is van a helye. Mostanában semmilyen értelemben.
- Milyen lett? - érdeklődik a sütire sandítva, közben azonban a kezébe vesz egyet. Bármi legyen is a válasz, túl drága volt ez ahhoz hogy most egyszerűen Boró rossz véleménye miatt ne kóstolja meg. Egyébként is, a lány teli arca egyáltalán nem arra enged következtetni, hogy a süteménnyel bármiféle minőségbeli probléma lenne.
- Tulajdonképpen még most sem értem, a manók hogy a fenébe nem vették észre. Butábbak mint gondoltam. - Nincsen semmi gondja a manókkal igazából, azonban igazi vérbeli mágusgyerek lévén soha nem is volt különösebben lelkes tőlük. Ő is harap egyet az egyik sütiből, majd Boró mögé lép és ő is bögre után kezd kutatni.  Talál is egy nagyon csinos kis porceláncsészét rózsaszín virágmintával. Nos, igazán illik az alkalomhoz... Fellengzős orrhangon szólal meg:
- Eme csésze megfelel igen kifinomult ízlésének? - érdeklődik enyhe vigyorral az arcán, miközben még a kisujját is eltatja kicsit, úgy fogja a kezében a csészét. Tökéletesnek tűnik. Közben magát figyeli, hogy az első szelet sütemény elogyásával párhuzamosan észrevesz-e magán bármilyen gyanús jelet, egyelőre azonban nincsen olyan érzése, hogy bármi különleges történt volna. Lehet hogy mégiscsak szegfűszeg az a szegfűszeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

A sütemény tényleg finom. Nem is kicsit, annak ellenére meg aztán főleg, hogy nem csak általános alapanyagok vannak benne. Elvigyorodik Boró cseppet sem szerény megszólalására, közben pedig serényen bólogat.
- Tényleg jó! Ha előbb tudom, hogy így tudsz sütni, már a múlt hónapban félreértettük volna egymást a bácsival... - jegyzi meg, enyhén azt a látszatot keltve, mintha bármennyire is szándékos lett volna a félreértés. Francokat volt az, persze. Ezt nyilván a lány is tudja, elvégre felért egy vallomással az, hogy Milán csendben végighallgatta, ahogyan a lány kicsit sem diszkréten kiröhögi. Nem volt teljesen indokolatlan, na.
- Miii?! - hagyja el az ajkát a szó végére egyre magasodó rövid hangocska, amelyet egy jóízű nevetés követ - ...nagy franc vagy - teszi még hozzá nevetve.
Miután megtalálták a megfelelő csészéket (az ő úri ízlésének is megfelel a kis pöttyös) és Boró vizet is töltött, Milán is előveszi a pálcáját, hogy a maga kis részét megtegye. Közben lezuttyan a Boróé melletti babzsákba.
- Felülről fogd meg majd kérlek a kannát. Csak vigyázzunk, nehogy megégesselek - mondja, miközben elvesz egy újabb süteményt és beleharap egy nagyot, majd a másik felét gyorsan leteszi az ölébe.
- Lacarnium Inflamare! - a vártnál nagyobb láng csap ki a pálcájából, Milán száját pedig elhagyja egy diszkrét "huere". Kissé meglepve konstatálja, hogy a schwitzerdütsch káromkodást nemigen sikerült levetkőzni. Borót szerencsére nem égette meg, de ez is csak a szerencsén múlott. Meglepve néz hol a pálcájára, hol a kezére, de a láng mérete már szerencsére beállt a normálisra. Alulról melengeti vele a kannát, várva hogy a víz bugyogni kezdjen. A sütinek továbbra sem érzi sok hatását, bár talán Eridonos tettestársának feltűnhet, hogy mintha a mosolyai kicsit szélesebbek, a nevetése kicsit hangosabb lenne. Aztán Boró mond valamit teljes zagyvaságot, Milán pedig ráncolni kezdi a szemöldökét? Valamit biztosan marhára rosszul csinál, ha a lánynak már most ennyire megártott, ő meg még semmit sem érez.
- Parancsolsz? - néz rá aggodalmasan. Kicsit tart tőle, hogy a következő mozdulattal a lány eldobja a forró vízzel teli kancsót, utána pedig kiabálni kezd, vagy pucéran rohangálni... Talán kicsit előreszaladtunk. De ha egyszer kalapos nyulakról vagy mikről beszél!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kattognak a fogaskerekek a fejében egész reggel, talán az egész Levita együtt kattog vele, olyan hangos. Az a hulladék Edictum mindent megtestesít, amit Milán a mai napig utál és nem tud elfogadni a Bagolykőben, ezek közül pedig a leginkább azt a pletykának nevezett jelenséget, amivel olyan hatékonyan lehet kapcsolatokat rombolni és embereket tönkretenni. A képét előbb látja meg mint a nevét, így sajnos még gyanakvásra sincs lehetőség, rögtön a felismerésnek kell az amúgy is gondterhelt vállaira ülnie, hogy itt bizony róla van szó. Ráadásul nem egyedül, nem csak róla. A szíve gyorsabban kezd dobogni és falja a sorokat, amíg a végére nem ér.
- Nevetséges – szisszen fel halkan, hiszen a cikknek valójában semmi valóságalapja nincsen... Mégis van neki rengeteg. A fele hazugság, nyilván. Méghogy ő énekelt? De meglepően szimpatikus számára az elképzelés, mely szerint ők Andrissal egy párt alkotnak. Egy pillanatra elképzeli ahogyan az Eridonos tarkójára fonódnak az ujjai, aztán égő arccal menetel be a fürdőbe, hogy a hidegvíz alá tolja a fejét reggeli mosakodás címén.
A délelőttöt gombóccal a torkában tölti, fél hogy meglátja valahol Andrist, aki már biztosan szintén látta... Nem mintha elkerülhetné őt.
Nem sokkal később már be is toppan a GYNT terembe, magára nemtörődöm derűt erőltetve, mintha semmi különleges nem lenne a mai napban – éppen csak azt felejti el, hogy akkor sincsen ennyire relaxált feje, mikor egy átlagos napról beszélünk, így aztán ez több mint gyanús. Andris már ott ül, ő pedig messziről próbálja megállapítani, vajon olvasta-e már a cikket, de semmit sem lát rajta. Lezuttyan mellé.
- Helló – köszön rekedt hangon, továbbra is a fiút fürkészve, a tekintete tele van kíváncsisággal, de csak nem talál semmit. Gyerünk már, csak egy pici jelzést...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A szendvics látványa kicsit mulattatja, de nem szentel neki túl sok figyelmet, mert egyszerűen nem tud. Túlságosan le van foglalva a ténnyel, hogy a teremben valószínűleg már mindenki olvasta a hírt, hogy ők ketten milyen halálosan szerelmesek egymásba. Persze ez egyáltalán nem reális félelem, ahogy lehet hogy azt is csak beképzeli, hogy amikor leül és az Eridonosra néz, kapnak a teremben egy-két sokatmondó pillantást – lehet hogy nem. A fiú beszél hozzá, de az agyáig már csak nagyon lassan jutnak el a szavak, pedig a figyelme ki van élezve, csak egészen másra. Andris arcáról pedig süt, hogy nem tud semmit. Vagy ha nem is sütött volna, amikor a dalszövegekről kezd el beszélni zavartalanul, világos lesz, hogy nem olvassa az iskolaújságot. Milánt egy pillanatra bosszúság fogja el, pedig megkönnyebbülésnek kellene. Ha jobban ismerné magát, tudná hogy nem örül neki, hogy egyedül kell megküzdenie ezzel, másrészt pedig végtelenül kíváncsi, Andris hogyan reagál arra, hogy hírbe hozták őket. Azonban az ő saját verziójában mindössze annyi a magyarázata a bosszúságnak, hogy tudja, előbb-utóbb úgyis megtudja valahonnan a fiú, ha máskor nem, az Eridonosoktól, akkor pedig kellemetlen lesz a kérdés, hogy miért nem szólt előbb. Ezért most kénytelen lesz, pedig nem ő akart lenni a (rossz?) hír hozója.
- Aha – nyögi ki válaszul a fiú mondatára elkalandozva, láthatóan bármi mást is mondhatott volna neki, arra is ugyanezt mondta volna.
- Ezt láttad? – kérdezi, most már lehalkítva a hangját, mert Graham prof már az asztala körül sertepertél. Közben az összehajtott újságot a padra teszi kettejük közé, felül az ominózus cikkel. Azt pedig, hogy elsápad, remélhetőleg Andris az olvasástól már nem látja.