Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Shayleen még túl fiatal az ilyesmihez, no meg persze ne feledkezzünk meg azt ingerszegény környezetről. Én mondom, ez itt a baj. Elvégre hány meztelen férfi felsőtesttel találkozik az ember naponta...? Na jó, nem naponta, de mondjuk hetente. Egy újság címlapja, véletlen út a fürdő felé, egy kis csínytevés keretében éjszakai fürdőzés... Meg hát ott a nyár is, amikor csak lenge öltözetű fiatalok rohangálnak mindenhol. Csakhogy a levitás a legkevésbé sem strandra járós, fürdőruhát még amúgy sem hord - az ismert okok miatt. Szóval jah, ingerszegény környezet.
- De csak fel kéne venned valamit - próbál a fiúra nézni, de még csak esélye sincs. Tulajdonképpen a kérdés már csak az, létezik-e a vörösnek sötétebb árnyalata annál, mint amilyen most Shayleen feje. Sejtéseim szerint lehetetlen, de ismerve a lányt... Biztosan van lejjebb.
- Igen, gondoltam megleplek - csak végül ez fordítva sült el. Tény és való, hogy az utóbbi időben nem töltöttek együtt sok időt. A múltkori csókjuk óta notóriusan menekült Kevin elől. Nem azért, mert ne szeretné, csak éppenséggel fogalma sincs, hogyan kezelje a helyzetet. És nem, nem segít, hogy a srác majdnem meztelenül feszít. Ez inkább csak ront a helyzeten. Mikor a nagyteremben voltak a nagy ünnepségek, ügyesen el tudott bújni, az órára járást is könnyedén intézhette úgy, hogy véletlenül se akadjanak össze. De az a helyzet, hogy egyszer muszáj beszélniük arról a bizonyos csókról. Mert szerelemvallás ide vagy oda, levitásunknak ibolyán túli sugárzása sincs arról, mire adta szegény fejét. Hiszen a szíve másé... Vagy mégsem?
Épp ilyen és ehhez hasonló gondolatokon töri a fejét, mikor Kevin nemes egyszerűséggel feláll, hogy közelebb menjen hozzá. Shay szemei hirtelen hatalmasra nyílnak, mert sem az alig takaró törölköző, sem a csodás izmok feszülése nem kerüli el a figyelmét. Mi tévő legyen most? A kérdést hallotta, de a hm-re egyszerűen már csak ájulás kerülgeti. Maradjon már ott, ahol van, hóó! Jézus, két méteres közelségben van! - N-nem, semmit. Csak meglepett, hogy... Amikor... Szóval a pályán... - egyre jobban ég a feje, zavarában egyik hajtincsét a füle mögé igazítja és mintha nagyon lassan, nagyon észrevétlenül a kijárat felé araszolna. De ez csak lehet. Szó szerint milliméterenként vágja le az ajtó és közte lévő távolságot, annyira lehetetlenül lassan, amit egy csiga is megirigyelne. Csakhogy nem menekülhet, mert Kevin csak jön és jön. Ajj már! - De jók voltatok, meg... Érdekes volt és öhm... - mint aki elfelejtett beszélni. Lehajtja fejét, de pechére most, hogy már nincs frufruja, nem ér el ezzel semmit. Tökéletesen látszik rajta, ami lejátszódik benne. Segítsééééég!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Amikor megpillantotta azt a kecses testet, amint épp előtte állt, elöntötték ismét az gyengéd érzelmek. Boldog volt, hogy végre láthatta, hogy ismét legeltethette a szemeit Shayleen kecses körvonalán, jót érzett. Ám ahogy a lány dadogott, valamit furcsállt, szokatlan volt, hisz eddig ennyire nem vörösödött vagy felejtett el beszélni. Ami a legfelháborítóbb, rá se nézett vagy legalább is kerülte azt, hogy a tekintete találkozzon az eridonoséval. Ezért is döntötte oldalra a fejét, hátha látja, Shayleen csodálatos, porcelánbabára hasonlító arcát. De nem, takarta az a mocsok.
Kevin számára nem hagyott más választást a lány, kénytelen volt felállni, s amíg összevissza magyarázkodott, az eridonosnak épp volt elég ideje ahhoz, hogy a lányhoz oda sétáljon, mindvégig olyan arccal mosolygott vissza a paradicsom arcúra, mintha ez tökre természetes dolog lenne.
- És? És mi? Tetszettem? - kérdezte vigyorogva, szinte a falhoz szorította, alig egy méter távolság volt köztük, Kevin lassan felemelte jobb kezét s ujjaival végigsimított a puha, bársonyos arcon, majd megemelte finoman az állánál. Közben végig arra gondolt, Shay vörös arcát vizsgálgatva, hogy mennyire, de mennyire mókás lehet ezt a jelenetet látni kívülről. Mármint, érted, egy szinte meztelen srác és egy zavarodott levitás... Talán emiatt mondta Shay az elején, hogy öltözzön fel, már késő volt.
- Elég piros az arcod, nincs meleged? - Kevin ekkorra már nagyon jól tudta, hogy a lánynak nem melege volt, nem volt ő olyan hülye, mint amilyennek kinézett. Még a legostobább ember is könnyedén kitalálta, hogy a hölgy bizony mocskosul zavarban volt. Ne, Kevin! Ne kínozd azt a lányt tovább! Nem látod, hogy segítségért kiáltozik némán?! Te vaksi!
- Egyébként... örülök, hogy újra látom azt a vöröslő pofid - hüvelyk ujjával végig simított az állán, amit feltartott, hogy végre ismét belenézhessen a leányzó szürkésbarna íriszeibe.
- De mond, miért kerültél napokig illetve a szünet előtti hetekben? – halkan, lágyan csengett a hangja, hogy még véletlenül se éreztesse támadásként ezt az egyszerű kérdést. Egyszerűen csak kíváncsi volt, hiszen össze volt zavarodva, hogy akkor most jártak, vagy mi? Mert konkrét válaszra nem emlékezett, bár ez a saját hülyesége is lehetett a srácnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Összevissza dadog, hebeg-habog, hirtelen azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Ráadásul bármennyire is igyekszik húzni az időt, addig nem tudja elnyújtani, míg kiér. Bár ez várható volt, Kevin nyilván nem várja meg, hogy öt métert milliméterenként somfordáljon kifelé. Van más olyan marha, aki megtenné?
A kérdésre Shayleen kis híján elájul. Nincs elég baja amúgy is? Muszáj még provokálni szegény szűz lelkét, aki... Na jó, ebbe most ne menjünk bele, mert nem itt fogom kifejteni, de értitek. A szíve rendszertelenül ver, egyszer ide dobban, másszor oda, egyszer jobban, másszor kevésbé, pár pillanatig felgyorsul, végül kihagy egy-egy ütemet. És mindeközben annyi vér tódul fejébe, amibe szerintem bele is lehetne halni, szóval igen Kevin, ez egy célzás lehet arra, hogy... NE KÍNOZD.
- Én... Nem tudom, ne tegyél fel ilyen kérdéseket - fogalma sincs, hogy felháborodjon, elsüllyedjen vagy tegyen inkább beismerő vallomást. Bár ez utóbbira nyilvánvalóan semmi szükség, mert magáért beszél minden egyes apró rezzenése. Ja meg amúgy mire a mondandója végére ér, addigra az eridonos már az arcát simítja végig, végül megemeli fejét az állánál. Nincs menekvés, most már muszáj ránéznie. Sohasem esett még semmi ennyire nehezére.
- N-nincs. De lehet, hogy meg fogok fázni vagy... Én csak... - fel kéne adnia. Ez ma nem megy neki. Egészen idáig egyetlen értelmes mondata sem volt, konkrétan úgy viselkedik, mint egy ötéves. És ez rohadt kínos, tekintve, hogy elmúlt húsz. Nem, ez nem is rohadt kínos, ez egészen egyszerűen über kínos, leírhatatlan és wááá. Engedi, hogy Kevin belefúrja tekintetét az övébe, de pillanatokon belül meg is bánja, mert olyan kérdés érkezik, amire még annál is kevésbé akar válaszolni, mint az előzőekre. Tudjátok mit? Most kimondaná, hogy a srác hihetetlenül szexi, csak engedjék el. Nem elég a kutyaszorító fizikailag, most még verbálisan is sarokba kényszerítik. Pazar.
- Nem kerültelek - olyan spontán és ösztönösen buktak ki belőle a hamis szavak, mintha tényleg igazak lennének. Elvégre volt idő, mikor mindenkinél jobban tudott hazudni és az a helyzet, hogy ezt a tudományát mai napság is remekül tudja alkalmazni. Nem rozsdásodik be olyan könnyen, mint azt az ember hinné. - Nem tudtam, hányadán állunk, de nem kerültelek. Igaz, nem is nagyon kerestem a társaságodat, de az isten szerelmére, vegyél már fel valamit! - a mondat végét már alig lehet hallani, mert arcát tenyereibe temeti, lesöpörve ezzel magáról Kevin ujjait. Te jó ég. Nem bírja tovább, mindjárt futásnak ered. Márpedig egyvalamiben verhetetlen, méghozzá futásban. Aident is milyen könnyen leverte már az első találkozásuk alkalmával. Na jah, fizikailag gyorsabb volt, szíve viszont nem menekülhetett a rellonostól. Az pedig, hogy jelenleg ilyen ideges, talán azt bizonyítja, hogy az eridonos sem közömbös a számára. Létezne, hogy két embert szeret egyszerre? Képtelenség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem akart ő parancsoló vagy kioktató lenni, csak tisztázta, hogy mi fán terem a kék jelmeze, amivel kelne és feküdne a legtöbbször. A Stitch megnevezésre megkapta már a „Milyen pokémon az?” visszakérdést is egyszer, azóta kicsit frusztrálja, ha valakinek nem tök nyilvánvaló. Bár az kicsit felvillanyozta, hogy úgy nézett ki nem ijedt meg tőle az új ismerőse, és mintha ismerős is lett volna neki Legalábbis ő ezt remélte még ránézett férfire.
- Olyasmi, igen. Játszom is egy ificsapatban. - Válaszolta nagy boldogan és a pacsit is örömmel viszonozta. Bár egy pillanatra megszokásból utána csettintve rántotta oldalra a kezét. Berögzülés, így örülnek a csapattársakkal egy-egy szebb csel után, olykor meg köszöntésnek is jó. - Te is? Játszol is?
Őszinte érdeklődés csillant a szemében, miközben végigsimítva bokáján megállapította, hogy minden rendben lesz, csak az ijedelem volt nagy, bár inkább az ömlő cuccokra, mint a testi épségére. Ezért lehet, hogy egyszer valaki kitekeri a nyakát. Mondjuk az edző, vagy a koreográfus, vagy Veszna és Lewy közös erővel. Ennek a gondolatnak a végére és belegondolva a poskokba együttesen mozdultak ajkai grimaszba és szomorodott el egy pillanatra. Gonosz lényecskék. Aggodalma nem sökkent valami sokat, így az ötletre hatalmas szemekkel pislogott, beszédre nyitott száját meg nyitva felejtette. Ezt komolyan más ajánlotta fel? Na, nem pipált még ilyet. Mikor bebootholta fejben, mi is történt. Egy vicsornak beillő, már-már 626 fénykorára emlékeztető vigyorral nézett fel.
- Jó! Stitch az enyém, de kettőt nem tudok egymásra venni… szóóóóval… - Sokatmondó pillantások kereszttüzében ingatta fejét az unikornisjelmez és a férfi között. Iiigen, ő most jelzi, hogy jelmez plusz új ismerős plusz ötlet az egyenlő egy Stitch barát, két lábon sétáló, színes sörényes egyszarvúval, aki pacsit is jól ad! A dobozra és a további tartalomra meredt, hogy de azzal mégis mi lesz így? Kicsit megijedt, tudja, hogy a kastélyban a manók is lopósak, vajon az ilyen pockok csak a jelmezekre? Kicsit körömrágós aggodalmában dobolt az ajkain, aztán sóhajtva bújt a jelmezbe lassacskán, várva, hogy csatlakozzon a tevékenységhez őőő, hogy hívják? Amúgy rájött, hogy ő sem mutatkozott be.
- Ahj, amúgy Maja vagyok, csak illetlen és feledékeny. Te pedig…? - Persze a kérdés közben félig mancsban, félig a sportcipőben ácsorgott, de végül belebújt a ruha másik felébe is. A derekán pihenő pulcsival meg leterítette a dobozt. Elrettentés kérem, elrettentés! A fekete biztos elijeszti a lényeket. A jelmezt viszont fel kell venni, még kiszagolják! De legalább készen állt és a két seprűt felvéve figyelte a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kevin csak felvonta a szemöldökét Shayleen magyarázkodására, mi tagadás, élvezte a helyzetét, azt, hogy ő volt a domináns. Természetesen a férfibüszkesége akkor jólesően fürdőzött az uralkodó pozíciót betöltve, miért ne tette volna? Persze, nem úgy gondolt a lányra, mintha az ő tulajdona lett volna, mert nem, még csak az kéne! Nem, Kevin ettől sokkal emberségesebb, rajta kívül bárkit tárgyként tudna kezelni, mert csak hiánypótlók, de a levitást soha. Kevin számára ő volt a Nő.
- Felkísérhetlek a gyengélkedőbe és ad neked Lorie valami katyvaszt, hogy megelőzzük a náthád - húzta tovább, tudta, hogy felesleges, de még nem akarta leleplezni magát, azt, hogy tudta, hogy Shayleen miatta volt olyan vörös. Játszadozott még vele egy picit, végül kibökte a kérdését, a Miértet.
A levitás válasza ismét kérdéseket tömkelegét idézte elő az eridonos fejében, de ezekből talán csak a legfontosabbat kellene feltennie Kevinnek, vajon jól választ?
- Nem gondolod, ha nem tudjuk, hogy mi van velünk, meg kellett volna beszélnünk? Az, hogy kerültél, elég gyerekes, de tetsz... - nem fejezte be, hisz megint a fejéhez vágta a lány, hogy öltözzön fel. Talán tényleg fel kellene lassan vennie valamit, mert így a kommunikáció kettejük közt, nem valószínű, hogy eredményes lesz. De Kevin lusta volt és kedve sem volt, jobban élvezte Shayleen kínzását. Igen, tökéletes bosszú volt a kerülés miatt, a fiú egy igazi kisördöggé vált. Muhahaha.  
Bugyi szaggató mosolya ismét elterült az arcán és lágyan elhúzta Shayleen jobb kezét az arcától és a mellkasához érintette, majd végigcsúsztatta a kockáin keresztül egészen a köldökéig. Gyakorlatilag megsimogattatta magát Shayleen kezével.
- Nehogy azt mond, nem tetszik a látvány és az érzés - egyre gonoszabbá vált ez az eridonos. Kevin, húzzál Azkabanba, nézz már rá csórira!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Nem szükséges, igazán nem - megint nem tudja, hová nézzen, hogy csökkentse a zavarát. A föld sem tűnik jó megoldásnak, maga előtt csak Kevin félig meztelen testét látja, ha felpillant, akkor meg a tekintetét. Nincs jó választás, esetleg, ha becsukná a szemét... De az meg milyen lenne már? Most mit csináljon?
És ekkor érkezne az életmentőnek számító téma, mert most már oké, beszéljenek inkább erről. És ez sikerülne is, ha Kevin nem komolytalankodná el. Mert bár nyilván úgy tervezte, hogy ezt most majd jól kivesézik, esélyük azonban vajmi kevés. Merthogy hiába választja meg a jó kérdést, ha utána olyasmit tesz, mint az a bizonyos mosoly, meg... Atyaég. Ő most komolyan elvette Shayleen jobb kezét? Hová teszi? Nem, nem, nem, nem, nem, NEM! A levitás annyira megdöbben, hogy kipattannak szemei és akaratlanul is követi kezeik útvonalát. Végig a mellkason, le a hasizmokra, végül megállapodik a köldökön. Még soha életében nem került ilyen bensőséges viszonyba senkivel. Smároltak párszor Aidennel, meg azért ölelkeztek, de ilyen soha, ismétlem soha nem fordult elő. Kevin neki az első, aki... Aki... Ettől a gondolattól a cékla is kifehéredett és a rák is lesápadt hozzá képest. Mert ez a szín már sok mindennek mondható, csak egészségesnek nem. Ha legalább sötétben lettek volna, de így, fényes nappal ilyesmit csinálni! Jó ég!
- Kevin, szerintem ez... Nem tudom... Nem lenne jobb, ha inkább... Vagy... - most épp azt próbálja megfogalmazni, hogy öltözzön fel és menjenek el egy olyan helyre, ahol nagyon sok ember van és ilyesmi nem fordul elő. Ahol nem nyithat rájuk senki, mert eleve ott van mindenki. Vagy ha már mindenáron ragaszkodik ehhez a programhoz, legalább ne itt...! Bár erősen vitatható, hogy Shayleen képes lenne bármit is véghez vinni akárkivel. Túl szégyellős és túlságosan fél az egésztől. Ehhez még nem bízik eléggé Kevinben, azt hiszem.
- Szerintem menjünk. Amíg felöltözöl, addig én kint megvárlak! - azonnal menekülőre fogja, már meg is indul a kijárat felé, megteszi az első lépést, kezét igyekszik finoman kihúzni Kevinéből. Már öt helyett csak négy méter van hátra, ez az kislány!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Tudta, hogy itt az idő, most kell cselekednie, ha nem akar lemaradni élete nagy alkalmáról. De... előtte még játszadozott egy kicsit.
Szíve szerint nyerített volna Shayleen torz arckifejezésén, komolyan olyan fejet vágott, mintha Kevin leprás vagy súlyosan fertőző lett volna, de hagyta a kezét, tehát valamennyire élvezte, nem? Mindenesetre Kevin lassan simította végig mellkasán a lány törékeny kacsóját, hogy minden pontját jól kitapinthassa. Végül a köldökénél elengedte a kezét és csak nézte a lányt, nem szólalt meg pár pillanatig, amik számára hosszú óráknak tűntek, meg sem hallotta Shayleen szavait, csak a menjünk szó volt az, ami Kevint is beszédre késztette és visszazökkentette a valódi világba.
- Shayleen - ahogy kicsusszant onnét lány és elindult az ajtó után, nem akarta, hogy elmenjen. Valami ott eltört Kevinben. Talán tényleg túl messzire ment ezzel és talán jogosan megérdemli, ha menekül előle a lány. Nem akarta elijeszteni, ő csak kicsit ki akart vele tolni, hogy érezze, fájt Kevinnek, ahogy elkerülte, mint valami útszéli szardarabot.
- Én... - immáron ő is elfelejtett beszélni, helyette elkapta a levitás csuklóját és visszahúzta magához, átölelte - Szeretlek, mindig is szerettelek, amióta megláttalak. Sosem zavartak a hibáid, hisz épp ezektől vagy különleges - erősebben szorította magához, ám csak annyira, hogy kényelmesen vehessen levegőt a kis ropi a karjai közt - Amikor azzal a rellonossal összejöttél elfogadtam, mert csak a legjobbat akartam neked, mindig azt akartam és most is azt szeretném. Boldoggá akarlak tenni, hogy mindig mosolyogj, akár egy angyal és legyőzd a betegséged - csuklott el a hangja, már nem is volt olyan játékos kedvében. Talán amikor látta a menekülő lányt végre észhez tért és visszaszállt a földre.
Picit elengedte, hogy legyen köztük egy kis tér, ismét a szeretlek szót suttogta, majd lehajolt azokhoz a vöröslő, bársonyos ajkakhoz s sajátját hozzátapasztotta, míg a levitás derekára csúsztatta jobb kezét, a ballal pedig lapockáinál szorította magához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Neki ez sok. Úgy érzi, menekülnie kell a helyzetből, mert nem áll erre készen. Akkor Kevin most csak szórakozik vele? Mert ő soha többé nem akarja átélni azt, hogy valaki csak úgy van mellette, de sem felvállalni nem képes, sem komolyan venni. Egyszer már beleesett ebbe a hibába, még egyszer viszont nem fog. Ezt már akkor megfogadta és azóta is tartja, noha előfordul, hogy nehezére esik. Tudjátok, annyira szépen tud hülyét csinálni magából, vétek lenne, ha egy nap nem tenné...
A nevén szólítják, ekkor pedig végre az eridonosra emeli tekintetét és látva azt, hirtelen már nem is olyan piros. Érzi, hogy a helyzet komolyra fordul. Hagyja, hogy a fiú magához vonja, mert megérzi, hogy nem viccelődni akar vagy mocskos dolgokat csinálni, hanem mondandója van. Mármint olyan, ami értékelhető.
Az első mondat után rögtön beharapja alsó ajkát, mert persze, hogy tudja, hogy az anorexiájára gondol. Érzi, hogy feszengeni kezd, hiszen a tény, hogy figyelembe kell vennie egy férfinak ezt is, ha vele akar kezdeni... Nem túl jó ómen. Akkor sem, ha Kevint ez egy cseppet sem zavarja. Azonban hiába koncentrálna erre, nem tud, mert a fiú itt még nem fejezte be. Folytatja, amit elkezdett, Shayleen szíve pedig hosszú idő után először megdobban. Nem olyan intenzív és heves, de talán valami hasonló. Az érzés, hogy szeretve van, hogy akarják és elfogadják. Hogyha némán is, de mellette vannak, nem ítélik el és támogatják. Egy pillanatra megfordul vele a világ, mondana bármit, akármit, de nem jönnek szavak ajkaira. Könyörögve kér minden istent, hogy szerelmes lehessen Kevinbe, mindent megadna, hogy érezhesse és viszonozhassa. Talán itt az ideje...
Aztán mielőtt gondolkodhatott volna, ösztönösen csókolta vissza az eridonost. Egyik karja a fiú mellkasán nyugodott tovább, a másik viszont a srác nyaka köré kúszott és engedett az érzésnek. Lehunyta szemét és azt kívánta, hogy ebből lehessen valami. Hogy mindent visszaadhasson, amit kap, hogy ő is boldoggá tehesse a másikat. Talán nem is baj, ha egy kapcsolat nem ég ezer fokon. Talán elég, ha szereti. Talán elég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A tegnapi edzésen lent felejtettem az öltözőben a melegítő felsőm, benne egy doboz cigarettával, és ami még ennél is fontosabb, a telefonommal! El tudjátok képzelni, mi tortúra volt ez a fél nap nyomkodható eszköz híján? Csoda, hogy remegnek a kis kacsóim ilyen elvonási tünetek mellett?
Mivel a kapitányunk épp házon kívül tartózkodik, Cole meg tudja isten, hol a francban van már megint, hálát adok az eridon időpontválasztásának, és sietősen el is indulok a pálya felé. Ugyan az út közben velem szemben sétálgató játékosok adnak némi okot az aggodalomra, tudod, kinek van kedve felesleges köröket futni – végül egyiküktől azért megkérdezem, lent van- e még valaki, és megkönnyebbülten sóhajtok, mikor elhangzik a kétes ’elvileg’ szócska. Nekem ennyi is bőven elég, robogok tova’.
Hogy aztán belépve az öltözőbe, azonnal földbe gyökerezzen a lábam.
Bárhol felismerem a levitás lányt; bárhol, ezer közül. Egy pillanatra döbbenten bámulom a csókolózó párocskát, a következőben pedig érzelmek teljes arzenálja váltja egymást gyors egymásutánban – borsódzik a bőröm a dühtől, ami Kevin láttán fog el, kézfejem ökölbe szorul és vagy nyolcvankét féle forgatókönyv játszódik le a fejemben azzal kapcsolatban, hogyan verem péppé a kedvenc ellenfélcsapatom kapitányát. Idén is a kedvencem lesz. Milliméteres cafatokra darálni minden egyes tagját.
Végül úrrá leszek érzelmeimen – az érzelmek olyan csíráknak valók, mint az a szerencsétlen félmeztelen flótás, aki Shayleen szájában lóg.
Fintorogva nyitom ki a szekrényem hulla lazán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Eddig nem vettek észre, a tároló ajtaja pedig nem nyikorog, úgyhogy továbbra sincs semmi okuk feltételezni, hogy van itt rajtuk kívül bárki is. Hisz miért is lenne, a főnixek már rég a kastélyban tömik degeszre magukat.
Csatt. Csapódik a szekrényajtó, jómagam pedig azzal a jól ismert, gunyoros, önelégült, marhára irritáló mosollyal a fejemen dőlök neki vállal. Tekintetemből semmi nem olvasható ki az imént tiszteletét tevő, egyébként nem létező szentimentális énem közreműködéséből. Szenvtelenül pislogok, a képemen elterülő kaján vigyor semmi jóval nem kecsegtet. Ábrándos-cinikus hümmögés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy pillanatra azt hitte, minden elveszett, itt volt az idő, hogy bevalljon mindent, töviről-hegyire. Komolyan mindent, úgy, ahogy a nagykönyvben az meg van írva. A szavakat a legnagyobb nyugodtsággal hagyták el Kevin ajkait, viszont belülről a kételyek marcangolták. Szerencsére Shayleen már sokkal higgadtabban reagált, mint ezelőtt, ezért megkockáztatta, hogy újabb csókot lophasson a lánytól. Lassan közelített ajkaihoz, míg automatikusan lehunyta a szemeit.
Ez az! Ő is viszonozta, talán... talán Kevin érzései mégsem egyoldalúak. Talán Shayleen is érez iránta valamit, csak eddig elvakította más, kitudja. Az eridonos csak még jobban magához szorította a törékeny testecskét, mintha attól félne, ez a csók csupán egy illúzió, és ha elengedi, rögtön véget is ér. Ezt nem akarta, túlságosan is szerette a lányt, akit karjai közé font. Észre sem vette, hogy egy harmadik személy is itt volt addigra velük, egy légtérben. Csak egy pillanatra húzta el ajkait a lányétól, hogy megkérje, nem-e próbálhatnák meg. Most elég komolynak érezte a helyzetet, hogy a levitás kellőképpen figyeljen rá és értelmes választ adjon, illetve ne dadogjon. Épp nyitotta a száját, hogy belekezdjen, amikor szekrénycsapódást hallott. Rögtön felnézett és egy pillanatra le is döbbent, hogy kit látott meg. A sors kegyetlen bosszújának érezte a helyzetet, hisz elég kellemetlen, hogy itt van az ex. Igen, Kevin ismerte Aident, nem csak a meccsekről, hanem mert Shayleen ex barátja volt.
A meglepettség helyét hamar átvette a semlegesség, ahogy visszanézett a nem túl sok jót jósoló mosolyú rellonosra.
- Segíthetek valamiben, Aiden? - felegyenesedett, kidüllesztve mellkasát s nevén szólította a rellonost. Volt egy olyan érzése, hogy be volt rágva rá, bár ezt nem mondta meg százszázalékos pontossággal, az arcáról nem tudta leolvasni az érzelmeket. Elengedte Shayleent, de jobb kezét a derekán hagyta pihenni, nem félt ő senki fia-borjától sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem tudja, hogy jutottak el idáig, hogy Kevin miért szeretett bele. Pedig évekig nem is látta, tulajdonképpen nem ismeri Shayleent. Fogalma sincs róla, hogy a lány mennyire rossz ember - mondom ezt mindenféle dráma nélkül. Hogy most, ahogy itt áll előtte és őt hallgatja, érez ugyan valamit, de közel sem olyan hevességgel, mint ahogy annak lennie kéne.
A csókjuk lassan indul, olyannak, amilyet még a levitás is tud viszonozni, de aztán szép lassan elmélyül és most először, mintha végre nem érezné azt a másik személyt. Mintha most először tényleg csak ő és Kevin lenne, a karjaiban el tudná felejteni a rellonost. Igen. Persze agyának egy rejtett zuga összehasonlítja a két csókot, hogy milyen volt Vele és milyen most. De nem figyel rá, kizárja és esélyt ad. Esélyt akar adni magának és az eridonosnak is, hogy végre lezárhasson egy régi, elnyűtt sztorit. Elvégre Aiden akkor sem venné észre, ha meztelenül bukfencezne a kviddicspályán, bár tény és való, elég különös elképzelés.
Kevin egy picit elhajol tőle és nyitná a száját, Shayleen pedig azt sem tudja, hol van éppen, mikor egy erőteljes hang a tudtára adja. Azonnal lemerevedik, mert rájön, nincsenek egyedül. Sajnos azonban itt még nem ér véget a dolog, mert amint Kevin elfordul, hogy szembe kerüljön a zavaró tényezővel...
Te. Jó. Ég.
Shayleen majdnem összeesik és azt sem tudja, mit csináljon. Legszívesebben ellépne Kevin mellől, hogy Aiden ne lássa őket együtt, de... Miért is tenné? A fenébe. Szíve persze azonnal megdobban, légzése egyenetlenné válik, ösztönösen reagál a férfi jelenlétére. Az arca pillanatok alatt elvörösödik, fejét pedig lehajtja, hogy a cipőjét méregethesse. Mellesleg tudtátok, hogy ez a kedvenc topánkája? Miért nézi őket Aiden, mit érdekli őt ez a helyzet? Biztos megint csak ki akarja élvezni, hogy paraszt lehet két emberrel. De mi van, ha esetleg...? Nem, biztosan nem. Nem hiheti azt, hogy tényleg, egy fikarcnyit is érdekli őt az, hogy mit művel a fiúöltözőben. Vagy a lányban. Vagy akárhol.
Felpillant és Aidenre néz, majd Kevinre. Most mégis mi folyik itt? Érzi, hogy a feszültség vibrálni kezd a levegőben, még úgyis, hogy mindkét srác arcán semlegességet és nyugalmat lát. Valami megérzésféle lehet, hogy ez nem lesz ennyivel elintézve. Ő nem öleli át az eridonost, de végül nem is lép el mellőle. Nem bánthatja meg ennyire, nem érdemelte meg. Különben is, ha menne, akkor világgá menne, nem pedig két méterrel arrébb... Erről ennyit. Tekintete végül a rellonoson állapodik meg. Most mi lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nehezemre esik nem kiröhögni ezt a félmeztelen nyomorultat, ahogy próbál nagyobbnak látszani. Mosolyom szélesedik, tekintetem végigfuttatom az egyébként tagadhatatlanul kidolgozott felsőtesten, kurtán kuncogok a törülköző láttán – előttem van a paprikavörös arc, ahogy néhány kocka láttán totálisan zavarba jön; a sors fintora volna, hogy valaki rájuk nyitott? És ki más is lehetne az a valaki, mint jómagam, hm? Aztán kékjeim a lány által is oly erősen szuggerált cipőcskére villan. Mintha csak azt várná, hogy a lábbelik hirtelen mágikus erőre kapjanak és messzire repítsék, el ebből a kínos szituációból.  Őt lentről felfelé mérem végig, szinte egy időben nézünk fel egymásra. Meg sem próbálok konkrét dolgokat kiolvasni a sötétbarna szemekből, rezzenéstelenül állom pillantását még egy kis ideig.
 - Ugyan már, miattam aztán ne hagyjátok abba. Nem akarok zavarni, már itt sem vagyok – válaszolom Kevinnek, még mindig a mellette álló levitásra meredve. Enyhén megdöntöm fejem, mintha valami nagyon érdekfeszítőt fedeztem volna fel rajta; hiába sugallja ezt a mozdulat, arckifejezésem továbbra is tök üres. És szavaimmal ellentétben nem úgy néz ki, mintha annyira távozni igyekeznék.
Úgy méregetem Shayleen-t, mint ragadozó a zsákmányát; végül, mintha ráuntam volna, hirtelen, mégis unottan váltok az eridonos arcára. Nézem, de nem érdekel. Látom az egyelőre nem túl kifejezett erőfitogtatást, csak úgy, a biztonság kedvéért, sosem tudni ugyebár, hogy egy elvetemült rellonos terelő mikre képes – de nem hat meg különösebben. A karját a lány derekán.
Egybeolvadni a szereppel – ez mindig is tökéletesen ment.
 - Egészen le vagyok nyűgözve – cseng az ismert tónus, semmi szemrehányás, semmi baljós, csak a megszokott Aiden. – Már a helyszínválasztást illetően.
Emelem balom, mutatóujjammal téve egy kört. Ajkaim ismét gunyoros görbét vesznek fel, az egész testtartásomból az jöhet le, hogy marha jól szórakozom. Még én is majdnem elhiszem, hogy így van. Ellököm magam a szekrénytől, telefonomat a nadrágzsebembe csúsztatva, pulóveremet hanyagul a vállamra dobva.
 - Jól bevált terep, hah? – futtatom körbe tekintetem, végül Kevinre kacsintok. Utalva ezzel arra, hányan lehettek ugyanabban a helyzetben itt korábban, mint gerlepárunk. Ezen kívül pedig sejtethet ez a pár szó olyasmit, hogy jómagam is otthonosan mozgok ilyen téren a helyiségben, ahogy azt is, hogy tudok valamit Kevinről, amit a lány nem.
Egy utolsó lekezelő, sokkal inkább fintorra hajazó mosolyvillantás, majd két ujjammal homlokom előtt „szalutálva” fordítok hátat, és lépek le, mint aki jól végezte dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A legutóbb itt hagytam valamit, ami nem teljesen az enyém. És erre természetesen az éjszaka közepén kell rájönnöm, amikor mondjuk aludhatnék is. Na de lényeg a lényeg, hogy itt hagytam, és nem kellett volna itt hagynom, és ha nem viszem vissza, akkor úgy akasztanak fel, ahogy vagyok.
- 'sszameg - felszisszenve rántom fel az amúgy is meggyötört, kék-zöld jobbom. Hülye bokor. Hülye cucc. Mi a rákom. Számhoz emelem a karcolást, amit a valamilyen növény ejtett a kézfejemen, majd, jobb híján kiszívom belőle a vért. Egyrészt, hogy ne vérezzen, másrészt meg, ki tudja milyen növény ez. Még a végén megmérgez itt. Az meg nem kéne. Nagyon nem kéne.
Nem tudom, hogy van-e valaki a faházban, de ha van, akkor ajánlom neki, hogy ne legyen. Nem mintha egy agresszív állat lennék, de fáradt vagyok, és nincs kedvem ehhez az egész keresgélősdihez, ami azt jelenti, hogy még a megszokottnál is kevésbé tolerálom az embereket. Már pedig nem nagyon szoktam tolerálni őket, hogy őszinte legyek.
Szinte hangtalanul sétálok végig azon a fahídon, vagy min, csak az elöregedett deszkák nyikordulnak fel a súlyom alatt. Nyelvemmel benedvesítem száraz szám, majd elővéve pálcám gyújtok némi fényt - semmiképp sem többet a kelleténél -, és nyitom ki az ajtót. Körbe sem nézek jóformán, csak megyek abba a sarokba, amelyikbe emlékszem, hogy letettem a dolgot.
- Gyerünk édesem, gyere a papához - dünnyögve guggolok le, és kezdek arrébb pakolni pár odahordott cuccot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Rajzolok. Nem sokszor szoktam, de ha rám jön az inger, akkor muszáj firkálgatnom. Elég régen volt erre példa, leginkább azért, mert az időm legtöbb részét lefoglalja az utazgatás, illetve az aggódás. Most azonban van egy kevéske szabadidőm, melyet nem arra szánok, hogy az ágyban feküdve, tele bőgjem a párnámat. Fogalmam sincsen mennyi  ideje is vagyok itt, s egyáltalán milyen megfontolásból jöttem. Mert hát a lakás az pont arra szolgál, hogy kihúzzam magam az ilyen szerencsétlen helyzetekből és nyugalomban lehessek. Most mégis éreztem valamiféle belsőkésztetést arra, hogy még Scarlettet is elkerüljem. A magány és a nyugalom tökéletes, már vagy a negyedik rajznak állok neki, amikor valaki megzavar. Kevés fényt látok, tekintetemet lassan vezetem a gazdájához, egyik szemöldököm az égbe szökken. Egy keveset gondolkozom azon, hogy lehetséges az, hogy az általam generált fényt nem veszi észre a srác, de aztán inkább felhagyok az elméletekkel. Nézem egy darabig a tevékenységét, a rajzokat odébb csúsztatom, s azon kapom magam, hogy már fejemben sikerült róla egy karikatúrát is készítenem. Na majd talán a papírlapra is rákerül. Látom, hogy nem vesz észre, s hagyhatnám is ennyiben a dolgot, de valamiért muszáj neki odaszólnom, még ha az értelmetlenre is fog sikeredni.
- Mióta szólítasz te engem édesemnek? – oldalra biccentett fejjel méregetem háztársamat, majd eddigi helyemről feltápászkodom.   – Idősebb vagy, mint legutóbb, de határozottan még a papámra sem hasonlítasz – teszek felé egy lépést. Közömbösen kellene viselkedni, hagyni a fenébe, hogy foglalatoskodjon a dolgával, aztán elhúzzon innen és egyedül hagyjon. De hát megzavart, ez pedig nem hagyja, hogy én csendben ücsörögjek. Most ő itt a betolakodó, nehogy már én húzzam össze magamat. – Kell segítség? – csak az udvariasság végett, bánom is én, hogy mit keres és minek keresi. Megkérdeztem, a kötelező kört lefutottam, elnézve Adriant nem igazán van a társaságomra szüksége, s ami azt illeti lehet én is jobban örülnék, ha hagyna tovább nagy magányomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Figyelmetlenség. Ejnye, Adrian, ez végzetes hiba. Legalább olyan végzetes, hogy a ringben ezért kiverjék a fogam, vagy eltörjék valamim - ismét. Mikor lettem én ennyire felületes? Mi fog következni, nem veszem észre, ha nekem jön egy ököl? Bah. A hangra megfeszülnek az izmaim, egy pillanatra megáll kezem a mozgásban, majd folytatja a pakolgatást, mintha mi sem történt volna.
- Amióta házasok vagyunk, kincsem - megforgatom szemeim, megcsóválom fejem, majd félig a lány irányába fordulva világítok rá, s mérem végig. - Bár nem csodálkozom, ha nem emlékszel, eléggé be voltál állva. Azért remélem mostanában nem tépsz annyit, azt mondják árt a babának - magamra erőltetek egy angyali mosolyt, majd vissza is fordulok az eredeti foglalkozásom felé. Arany fémdoboz, arany fémdoboz, komolyan, ha elvitte valaki, letöröm a karját. Lehunyom szemeim, veszek egy mély levegőt. Nyugalom, Black, az idegesség kapkodáshoz vezet, és a kapkodásból soha nem lesz semmi jó. Tudhatnád. Arrébb seprek egy kupacnyi lapot, nincs itt. Ökölbe szorítom megremegő kezem, majd felegyenesedve sétálok át a ház másik végébe. A következő mondata el sem jut a tudatomig, csak a kérdésére vonom fel egyik szemöldököm. Hátra fordítva a fejem mérem végig ismét. Lássuk csak a lehetőségeket. Lehet, hogy segít, és lehet, hogy hamarabb meg is találja - viszont akkor valószínűleg bele is néz. A nők mindig olyan hülye kíváncsiak, mintha muszáj lenne mindenről mindig tudniuk.
- Boldogulok magamba is. Kösz - dünnyögve rázom meg ismét a fejem, felállok. Idegesen túrok a hajamba, ahogy körbenézek. Gondolkozz már, Black. Hol lennél, ha egy aranyszínű fémdoboz lennél? Hova bújnál el az illetlen kezecskék elől?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Kicsit összezavarodottan nézek Adrianra, s próbálom felfogni, hogy miféle ostobaságokról hablatyol nekem. Már csak az hiányzik a sztoriból, hogy még belekeverjen valami harmadik felet is, aztán teljes káosz lesz a fejemben. Egyben biztos vagyok, szívni nem szoktam, inni utoljára a rellonos bulin sikeredett, szóval ezer meg egy százalék, hogy a mestertanoncok gyöngye kamuzik. A felém irányuló fényt, a kezemet felemelve tompítom, aztán egy félszeg mosolyt küldök háztársam felé.
– Le vagy maradva, mert a babák már megvannak – tök lazán, mintha teljesen komoly lenne. – Két fiú, tuti a tieid, mert már most püfölik egymást – ezt már a hátsójának sikerül mondani, mert ő pofátlan módon inkább keresgél tovább, minthogy folytassa velem ezt a tudósagyat igénylő társalgást. Hát legyen. Megvonom a vállaimat, közelebb merészkedek és lehuppanok a hozzá legközelebbi ülőalkalmatosságra. Nézem ahogy kutat, keres és töpreng, Elég mulatságosnak találom, főleg úgy, hogy nem kér a segítségemből. –Figyelj, ha már meguntad, hogy egyedül szerencsétlenkedj, adhatnál valami támpontot – nem erőszak a dolog, de ha hagyja, hogy segítség, hamarabb meglesz és hamarabb szabadulhatunk meg egymástól. Amúgy is neheztelek rá, mert ellopta tőlem Aident, holott ő mindennap látja és még vele is aludhat. Mondjuk tény, hogy legalább sokat sikerült kicsikarni belőle, ez az egy dolog nyugtat és mindig jókedvre derít. Majdnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Ja, ó, hogy már megvannak - bólintok, aha, hát jó. Tök jó apának lenni, főleg, ha ilyen képzeletbeli gyerekeid vannak egy csajtól, akihez még hozzá se nyúltál. Úgy konkrétan sehogy. Vicci. - Nevük van már? - jó rossz apa lehetek, hogy még ennyire se törődöm a nemlétező fiaimmal, hogy nevet adjak nekik. De amúgy is, ő a női nem képviselője, ő pottyantotta ki őket, szóval őt illeti az elnevezés joga. Meg az eltartás joga is. Az ilyen dolgok kettőn állnak, de leginkább a másikon. Ez egy olyan aranyszabály, ami mindig érvényes, és soha nem lehet elfelejteni, sem megszegni, se semmi. Ja, amúgy bocsi Hajna, amiért így hátat fordítok - nem, csak viccelek, nem bocsi -, de épp nagyon rosszkor vagy itt, és amúgy is, épp az életemért küzdök. A további győzködésére megint csak kiegyenesedem, felé fordulva mérem végig, úgy tetőtől talpig.
- Neked amúgy itt szabad lenne egyáltalán? Úgy értem, nem lőtték fel a pizsit, vagy ilyenek? - szándékosan térek ki a téma alól, ahogy odasétálok az egyik polchoz, és a pálcámmal bevilágítva a teret kezdek ott is kutakodni. - Mármint nem alszok mindig a kastélyba, meg én személy szerint nem is nagyon foglalkozom már vele, de nincs erre egy szabály? Fél tíz, fél tizenegy? - tüsszentek egyet a portól, megrázom fejem. Hányadikos is a leányzó? Négy? Öt? Ott kell legyen valahol.  
- Amúgy figyu, tudom, hogy megy ez nálatok, nőéknél, elveszik tőletek a pasit, és akkor már háborút terveztek meg minden, de ne haragudj amiért elvettem tőled Aident, csak tudod - felé fordulok, a szívemre teszem a kezem. - Ward a lelkem. És nem tudnék együtt élni a ténnyel, hogy valakivel meg kell osztoznom rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Úgy tűnik ez egy végeláthatatlan történet lesz. Még jó, hogy kamu házasság nem jött szóba, mert akkor már biztosan elnevetné magát. Na, de így.. Így még hihető is, bár a srácra nézve nem éppen az jut elsőre az eszébe, hogy ő tőle akarna bármit is. S elnézve jelenlegi társaságát, neki sem éppen ő lenne a kiválasztott, még akkor sem, ha csak ketten lennének a Földön. Ámen.
– Ühm, olyan nevet adtam nekik, amiről mindenképpen eszembe juthatsz a nap bármely időszakában, így a Rohadj és a Meg – re esett a választás. Tudod csak pusztán szeretetből – ha már kamu gyerekekről van szó, akkor legyen olyan nevük, amelyet nyilván nem adna egy épeszű szülő sem a vérének. Bár aztán manapság már ebben sem lehet biztos az ember lánya. Viszont neki hirtelenjében ennél jobb most nem jutott eszébe, bár a Meg az inkább lányos név, na mindegy.
Fejét átbillenti a másik oldalra, csak azért, hogy ne kapjon már nyakfájást, ha már ennyire érdektelen a másik számára a jelenléte. Ha a hangulata olyan lenne, most kapna egy hisztérikus rohamot és már fenyegetőzve kérné számon Adrianon, hogy mégis mit képzel magáról, de egyszerűen ehhez most nincsen se kedve, sem pedig energiája. Csak nézi őt, felfogja, hogy egyáltalán nem kell a segítség, de mivel eltakarodni nem fog és benne van annyi tartás és tisztesség, hogy nem nézi a másikat levegőnek, lábait lóbálva kukucskál.
- Édesem, nem vagyok a kastély lakója, szóval nincs szabály – vigyorogva néz a másik hátára. Milyen jó végre ezt kimondani. Pont a szabályok, kijárási tilalmak és egyéb ilyen finomságok voltak az egyik fő okai annak, hogy megpattantak onnan, amikor az első lehetőség jött, s milyen jól is tették ezt.
Nem zavarja különösebben, hogy Adrian hatalmas hátsójával kell társalognia, látott ennél már rosszabbat is.
– Aha, azóta nem alszom éjszakánként, hanem csak bőgök az Aidenes párnámat puszilgatva. Tönkre tetted egy érző lány lelkivilágát, soha többé nem fogok rendbe jönni – néhány álszipogás közepette adja elő a meséjét, amely még hangsúlyának köszönhetően is érezhető, hogy mekkora kamu. Neheztel és nem tetszik neki a vereség, de hát ha Adrian ennyire ragaszkodik háztársukhoz, hát legyen. A borsósár az majd kifizetődik remélhetőleg a kiránduláson, amire fordítják, ha meg nem az se baj. Elegendő elégtétel volt az is a számára, hogy ennyit kicsikart a fiúcskából. Legalábbis egyelőre megbékél. – Amúgy meg semmi osztozkodásról nem volt szó, csak kölcsönvettem volna egy estére – az égre emeli a tekintetét. Még csak nem is történt volna semmi kifogásolható az este folyamán, de hát már teljesen lényegtelen a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A tökéletes névválasztásra már tényleg elnevetem magam, majd vigyorogva csóválom meg fejem. Be kell vallanom, hogy ez tetszett. Gratulálok Hajna, ezért már egy kisebb díjat minimum kaphatnál.
- Már értem, miért tőled vannak, és nem mástól - küldök felé egy kacsintást, egy féloldalas mosoly kíséretében. - Azért sajnálom Meg-et, mármint, hogy fog így felnőni? Sose fogja tudni, hogy valójában fiú-e vagy lány - nem tudom a magyaroknál miként megy ez a névadósdi, de nálunk határozottan a női nemnek adnak ilyeneket. Legalábbis erről tudok. És ahogy elnézzük a felállást, a nemlétező kölykeim csak félig magyarok. - Te hallod, ha identitászavarai lesznek, az a te lelkeden szárad - nekem amúgy nincs semmi bajom a melegekkel, csak az én gyerekem ne legyen az. Ez most az én véleményem, de valószínűleg, ha tényleg megtörténne, valószínűleg nem zavarna. Ameddig mondjuk nem anorexiás. Na az már zavarna. És ezen a dolgon nagy eséllyel egy ideig még nem fogom túltenni magam, de mellékes, és amúgy sem erről beszélünk Hajnával. Szóval térj vissza a földre, Adrian.
- Komolyan, kiengedtek az állatkertből? - megemelem szemöldököm, rosszallóan ciccegek párat. Elképesztő, hova fajul ez a világ.
- Azért remélem a láncot rajtad hagyták, vagy legalább egy nyakörvet, a könnyebb megfigyelésért - egy gány vagyok. A legnagyobb létező gány, tudom, tudom. Most felmerülhet a kérdés, hogy mit is jelent tulajdonképpen a gány szó? Nos, ez egy olyan kifejezésmód, amit nem lehet lefordítani, mint például a facepalm, csak tudod, hogy mire mondják. A gány lényegében valami iránt a nemtetszést fejezi ki, jelentése ronda, kiállhatatlan, pofátlan, és más, egyéb, hasonló jelzők. Egy szóval gány.
- Ja, nyugi, nem vesztettél sokat, nem olyan nagy szám ő - megrázva fejem fordulok felé, körbenézek. - Mármint fúj, ha tudnád, miket művel éjjel álmában.. Elég hangos és büdös, ha érted, mire gondolok - őszintén, nem szoktam figyelni, hogy Aiden mennyit és hogyan ereszt éjszaka, de valamivel kell rombolni az őt körbelengő imádatot. Másképp milyen barát lennék már? Rossz. A legrosszabb.
- Figyu, felőlem kölcsönvehetnéd, de felsőbb erők parancsára nem engedhetem semmi női egyed közelébe.. Úgy. És nagyjából nem úgy sem - jó, Shayleen nem mondott nekem semmi ilyet, de kötelességemnek érzem, hogy helyette is vigyázzak a mi kis üdvöskémre. Most ez nem azt jelenti, hogy nem engedek meg neki semmi olyat, nem én vagyok a gonosz mostoha, aki bezárja Szőrmókot a torony tetejébe, de túlságosan nem is engedhetem kicsapongani, annyira legalábbis nem, hogy olyan sokszor jusson a nővérkém fülébe. Szóval ja. Azért elég jó tesó vagyok én, legalább ebben a szerepkörben teljesítsek már, ha másban nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Önelégülten vigyorogva pislog Adrianre, hát hogyne örülne, hogy az eddigi morcos uraságból sikerül valami barátibb megnyilvánulást kisajtolni? Még, ha ehhez egy kamusztori és kamuikrek kellettek. Bár igen, a névvel nagyon sok gond van, de hát egye kukac, talán ezen hamar túl tudnak majd lendülni.
– Hmm, majd megmondom neki, hogy bocs, de egy olyan név kellett, hogy emlékeztess apádra, így örülj neki, hogy nem egy férfiakhoz tartozó szervről kaptad a neved – teljes komolysággal adja elő a történetet, amelynek abszurdsága már számára is nehezen emészthető. Nem tartja szemétnek a háztársát, sőt különösebb problémája sincsen vele, csak hát kellett valami jó kis sztori, hogy oldja a hangulatot.
– Hát nem tudom, hogy te veled miért bánnak ilyen cudarul – utal ő itt a láncra és a nyakörvre. – De engem bizony nem tartottak ilyesmin a rellonban – ugyan Adrian ennél jobb vagy, tudsz sokkal többet is.   – Vagy esetleg ennyire durván szereted? Hmm Adrian ki sem nézném belőled, hogy ilyen vad vagy – megemelgeti a szemöldökét. Nem ítélkezik, mindenkinek vannak hibái, sőt ez talán nem is nevezhető hibának, hanem sokkal inkább furcsa érdeklődési körnek. Szerencsétlenségére az elméje csúfos viccet játszik vele, mert egyből elé villantja a képet, amint Adrian bőrszerkóban, bilincsben, nyakörvvel és egyéb ilyen dolgokkal van felszerelkezve. Ez elég is neki, érzi is, ahogy végigfut a hátán a hideg.
– Jajjj hát itt nem is arról van szó, hogy nagy szám-e avagy nem – legyint egyet. El sem hiszi, hogy erről beszélgetnek. Eszébe nem jutott volna ilyesfajta indíttatásból gondolni a rellonosra, még csak viccből sem, mert ismeri már ennyire az ittenieket, hogy tudja ebből miféle sztorit alakítottak volna. – Nem kell nekem álmában, ne szórakozz már – felhorkan, ez egyre rosszabb irányt vesz, és azt sem érti igazán, hogy Adrian mi a fenéért beszél ennyire a barátja ellen. Így szeretné megtartani, talán többet érez iránta, mint illik? Agytekervényei már beindultak, s nem a legszebb gondolatok, elméletek és vég kimenetelek játszódnak le buksijában. Talán nem kellett volna felhagyni az újságírással és lenne ismét egy jó sztorija, ajjajj. – Te, nekem maximum takarítani kellett volna, de ha már ennyire lehúztad szerencsétlent, tartsd csak meg – végül megvonja a vállait. Szegény Aiden ha tudná, hogy miféle beszélgetés témája lett. Pedig ő neki aztán a megnyitón tényleg nem alakult ki semmiféle romantikus szándék a fiúcskával szemben. Először megsajnálta, hogy ott ácsorog és senki nem ad rá licitet, aztán pedig már csak az lebegett a szeme előtt, hogy sikerüljön minél több pénzt kicsikarni Adrianból. Végül is az elképzelése megvalósult, sikerült az este legdrágább tranzakcióját kivitelezni, s erre marha büszke, még így is, hogy nem ő vitte el a prédát.
– Naaa mindegy. Megvan már, amit keresel? – érdeklődve pislog immár. Tényleg furdalja az oldalát, hogy vajon mi az, ami ennyire hiányzik Adriannek, főleg azért mert annyira titkolja. Pedig kivételesen elővenné ám a jobbik énjét és segítene. De hát, ha nem kérnek belőle, akkor minek strapálja magát? Ennivalója van, italt is hozott, nem fogja elszúrni az estéjét az ember, főleg nem a gyerekes beszólogatásaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Sokat jövök ide mostanság, bár csak egy hónapja vagyok itt, fent, a nagy iskolában. Olyan más, mint amit elképzeltem, de nem rossz értelemben. A kapu olyan víválasztó nekem. Egyszer kint, aztán a következő pillanatban meg minden időm szinte bent töltöm.
Két bokor között keresem a helyem, ahova mindig leülök, most éppen a kis füzetemmel, és a vadonatúj pennámmal. Már a harmadikat használom, mióta itt vagyok, és erre anya nem tud mást mondani, csak hogy egy stréber kis nyunó vagyok. Neki a nyunyó a szeme fénye másik kifejezésére, akire büszke lehet, úgyhogy tessék ne félreérteni senkinek sem... Hátha tudná anya, hogy ennek fele nem is igaz, mert inkább rajzolgatok az írószerrel, semmint jegyzetelek. Olyan jó a fogása, és tetszik, és ezért nyüstölöm nap, mint nap, de ezt is meg fogom unni, ez egyértelmű.
Most viszont még eszem ágában sincs, úgyhogy nekiállok vázlatokat készíteni a kapuról, amit lassan úgy ismerek, mint a tenyeremet. Azt is észrevenném, ha egy növény kb. akár egy levelet is hozna, mert annyit jövök erre. Egyszerűen imádom ezt a helyet. Nagy változások, nagy helyek, és a kettő összeforr. Ez a kapu jelenleg az a hely, ami megváltoztatta újra az életem, és most kivételesen csak jó irányba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Napok óta ki sem dugtam az orrom a kastélyból, mert hát förtelmes idő volt, de totálisan. Még a hó is esett, most ez komoly?! Meg előtte és utána is a szél miatt vízszintesen esett az eső, tuti elfújt volna, mint egy szalmaszálat. Nem okoztam volna túl nagy fejtörést neki.  Szóval meg volt az okom, hogy ne menjek ki, a kastélyban is hűvös volt, nem mindegy hol fagyok meg, kint vagy bent? Amióta kiderült, hogy pyro vagyok, a hidegre sokkal érzékenyebb lettem és sokkal fázósabbá váltam, mint azelőtt. Amint kiléptem az Andrissal megbeszélt találka felé tartva, a hideg rázott ki, sütött ugyan a nap, de hát annyira volt az nekem elég, mint halottnak a csók.  Bár örültem, hogy nem haltam meg aznap éjjel az erdőben, amikor kiderültek a dolgok. Na mindegy.
Még nem tudta szerintem Andriska, hogy pontosan mivé váltam, -mert még nem említettem- én is nagyon nehezen akartam elhinni, bár nem ez volt az elsődleges dolog, amiért kihívtam. Rég lógtunk már együtt és hiányzott az a kócos feje. Meg volt ott még más is, hátha tud nekem tanácsot adni, hiszen ő is fiú, az összes fiú úgy gondolkodik, mint a másik nem? Tuti! Igaz, a nőknél és a lányoknál nagyon nem így van, néha én magam nem tudok magunkon elmenni rajtuk, de ez már csak ilyen. Én valami ufó voltam, mert sosem értettem mit problémáznak más lányok a körmük vagy a hajuk miatt. Na jó, hagyjuk is.
Lassan kiértem a belsőudvarra és a falmelletti padra le is telepedtem, egyelőre még nem láttam a kócos kis pajtim, szóval vártam, addig a felrúnázott telefonomat nyomkodtam és a Flappy bird nevű agyfárasztó izémicsodával gyilkoltam az agysejteimet, mert bizony nekem olyanok is voltak és vannak még most is!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem is olyan rossz itt fent lenni. Mármint nagyon sokat kell tanulni, meg minden. Nem minden megy elsőre és nem is minden megy olyan jól, de azért van már pár sikerélményem. Még a végén boszorkány lesz belőlem! A gondolatra szélesen elvigyorodok, ahogy lefelé haladok. Az előbb láttam elmenni Asht és Francit is a falu felé, de nem voltam benne biztos, hogy utánuk kellene szaladnom. Mármint most hivatalosan a testvéreim mind a ketten, de ők nem testvérei egymásnak, sőt, szerelmesek egymásba, és sokszor látom puszizkodni őket, úgy, ahogy néha anyáékat is láttam, vagyis tudom, hogy jobb, ha nem zavarok. Nem biztos, hogy zavarnék, de szerintem igen. Szóval lelassítom inkább a lépteimet, élvezem a tavaszias időt, és azt, hogy vége a mai tanításnak.
- Laura!
Annyira nem sikerült találkoznunk mostanában, hogy a zűrös napjaimat nem is tudtam neki elmondani. Egyszer-kétszer összefutottunk ugyan, megbeszéltük, hogy beszélnünk kell, aztán valahogy sosem jutottunk egyről a kettőre. De most szerencsére úgy néz ki, hogy ráér, hacsak nem ő is egy fiúval készül ezen a titkos helyen találkozni, és így nekem is van okom nem hazamenni, és láb alatt lenni. Lelkesen közelebb ugrálok hozzá, és szinte a nyakába borulok. Annyira hiányzott már minden, a hangja, a haja, az illata...ő a legjobb barátnőm, akinek a közelében meg tudok nyugodni. Az egész lénye nyugalmat áraszt.
- Annyira jó, hogy összefutottunk! Mutatnom kell valamit.
Lehuppanok mellé, halkabbra veszem a hangom, lehet, hogy ez itt az ő titkos bázisa, és én betolakodtam, de most már mindegy. Kinyitom a táskám, ami naná, hogy hatszázezer színű, kiveszem belőle a pénztárcám, ami szintén tele van színekkel, és kiemelem belőle a diákigazolványom, amit átnyújtok a mellettem ülőnek. Ő pedig elolvashatja, hogy mi az, ami miatt beszélnünk kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A fura pacsira elbizonytalanodom s lefagyok, olyan bénán tartom a kezem a levegőben, mint egy retardált fóka, hogy aztán gyorsan leutánozzam.  Amitől persze cseppet se nézek ki kevésbé egy integető fókának.
- Áá nem - legyintek rá egy vállrándítással, s még egy szomorú-vagyok-de-azért-nem-akkora-tragédia ajakbiggyesztést is küldök mellé. Úgy ennyi év után igazán túltehetném magam rajta. Nem mintha bármin túlszoktam volna tenni magam. De kezdhetném pont ezzel.
- Nem jött soha össze. - Nosztalgikus arccal piszkálgatni kezdem az egyik seprű végét, aztán abbahagyom, amikor a kezemben marad néhány szál belőle. - Vannak itt ificsapatok? Véncsapatok nincsenek? Amatőr csapat? Mindjárt-leesik-a-seprűről csapat? - Azt meg se kérdem, hogy az egyetemi tanároknak van-e csapata, mert találkoztam velük. Anélkül is eléggé ferdén néznek rám, hogy ilyesmi felől érdeklődnék. Bár ők is találkoztak velem. Szerintem pontosan ilyen kérdésekre számítanak.
- A Roxfortban csak a házaknak voltak. Néha edzésre belógtam, meg a szokásos év eleji válogatásra, meg aztán ott volt persze a repüléstan, de az csak első évben. - Mindig örültem, hogy oda jártam, de most kicsit irigykedve gondolok a bagolykövesekre. Egy pillanat múlva azonban már el is múlt, s újra széles vigyorba húzódnak az arcizmaim. Elvégre itt van a lehetőség, hogy repüljek! Meg máskor is megtehetem, úgy magamban, de most társam is akadt.
Nem sokat húzom az időt, megragadom a pacis jelmezt s feltartva egvizsgálom. Nem vagyok olyan nagydarab, de egyértelműen ezt nem felnőtt férfiaknak tervezték. Diszkréten ráirányítom a pálcámat s kicsit megnövelem, hogy ne nézzek ki töltött hurkának benne.
- Dimitri, szolgálatára. - Már épp bedugtam az egyik karom a jelmezbe, úgyhogy a patámat nyújtom a lány felé. Visszafordítom a figyelmem az öltözködésre. Ez így nem lesz jó. A bohóc kosztümöt jelentősen egyszerűbb felvenni, nem ilyen kezeslábas. Felkelek a földről és átnyomom a cipős lábaimat a szárain, aztán felhúzom a felső részt a vállamra, s bedugom a karjaimat is. Jó ötlet volt az a bűbáj. A pálcámat kivakarom a farzsebemből, s átteszem az ingem elülső zsebébe. A jelmez remélhetőleg odafogja s nem fogom elhagyni valahol útközben.
- Indulásra kész! - felhúzom a cipzárt és csípőre téve a kezem megállok, mint egy fenséges unikornis valami mesében a holdfényben úszó tisztáson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nagyon szeretek Fannival lógni, de az utóbbi időben nagyon el volt foglalva a szobájában valamivel a kisasszony, így gondoltam, én sem zavarom. Elvégre mindenkinek kijár a nyugalom, én is bezárkózom néha, mert jól esik; hát, gondoltam, Fanninak is meghagyom ezt a lehetőséget.
Örültem is, mikor végre megbeszéltünk egy találkát, és most is mosolyogva indulok el a körletből, Ninával (a gitárommal) a vállamon, gondoltam ugyanis, hogy hátha kedve támad zenélgetni, vagy valami ilyesmi. Ki tudja, éppen mi jut eszébe, amit épp jó lenne csinálni, fel kell készülni minden eshetőségre.
Amikor kilépek az udvarra, és meglátom, egy széles mosoly kíséretében tárom ki a karom, hogy megöleljem - van egy olyan sejtésem, hogy rám fog ugrani, de csak egy megérzés.
- Szia! - Mondom, miközben megsimogatom a hátát, ha épp megöleltük egymást. - Rég láttalak, Sese - nézek le rá, játszásiból kicsit össze is vonom a szemöldököm. - Jól elzárkóztál előlem, te lány.
Miközben ezt mind megosztom vele, leülök a padra mellé, a gitáromat gondosan lerakom magam mellé, aztán rá is pillantok. Nagyon szeretem Fanni haját például, mindig tök jó.
- Mesélj nekem, mi történt? - Nem mintha konkrétumokra gondolnék egyébként. Fogalmam sincs, van-e valami, csak úgy sejtem, hogy talán oka volt ennek az egyedüllétnek, amit kedvenc kviddicsjátékosom prezentált az elmúlt napokban, hetekben. Mondjuk a megérzéseim nem szoktak rosszak lenni. Biztos ilyen farkasösztönök, megérzem a félelmet, haha, tudod, érted...
Úgy döntök, hogy miközben így beszélünk, enni fogok, mert szokás szerint iszonyú éhes vagyok. Előveszek tehát egy szendvicset (amit ki tudja, honnan guberáltam), és elkezdem kicsomagolni, de közben érdeklődően szemlélem, hallgatom a másikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Csak maradok magamnak a kis füzetemmel együtt, amíg fel nem riadok, és bele nem húzok egy hatalmas nagy fekete vonalat a lapokközé, ami vagy hat oldalt is végigszánt, és felkarcolja, és összetépi a papírt.
- Lili!
Mondom kissé dühösen, de inkább megdöbbenve, amiből ha akarja leszűrheti, hogy most miatta rontottam el a kis rajzocskámat, amit persze szinte rögtön megbocsájtok neki, amikor kis híján arra számítok, hogy a nyakamba ugrik, de ezt, szerencsére nem teszi, így pacsi neki képzeletben. Nagyon izgatott, nagyon feltüzelt, csak tudnám, mire.
El is gondolkodok rajta, hogy mi lehet, amit mondani akar, bár nekem is van ezernyi mesélnivalóm. Az órák, meg a szobám, meg a társaim, meg a helyem, hogy lett a helyem, és még sok-sok minden más. De előbb ő jön, mert már veszi is elő, amit mutatni akar.
Egy kártya, amin nem tudom, mit kéne látnom, legalábbis lsőre, mert nekem is vna olyanom, minden adatommal együtt, ha véletlenül eltévednék, akkor könnyebben meg tudjam mondani, hogy ki vagyok, honnan cseppentem pont oda, és hova kell hazavinni engem.
Szinte rögtön visszaadom neki, hogy a rá jellemző "mindenféleszínes" kis szütyőjébe visszategye, én inkább tőle akarom hallani, mi a nagy újság, ami miatt az én művem tönkrement.
- Mondjad mááár!
Ripakodok rá, mert még mindig csendben ül, és húzza az én kis fiatal, de ilyenkor vénségig öregedő idegeimet, amiknek köszönhetően mind az adrenalin, mind az izgalom elönti a bensőm. Bár az megnyugtat, hogy valószínűleg jó dolog, különben nem lenne olyan lilisen tejbetök vigyora.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Tudom, hogy új vadőrünk van, és még az első telihold előtt mindenképpen el akartam menni hozzá. A héten minden nap úgy indultam neki, hogy ma lenézek, de aztán mindig közbejött valami - közös éneklés az eridonosokkal a klubhelyiségben, evés, alvás, tanulás, vagy esetleg evés...
Ma pedig Lizanka, a békám sikeresen elveszett. Nagyon jó, mi? Mindig ezt csinálja, megszökik tőlem, mert elég nagy szabadságvágya van, hogy úgy mondjam - holott én mindent megadok neki, amit csak béka kívánhat. Mindenesetre ma órákat töltöttem azzal, hogy békahangokat imitálva hívtam magamhoz Lizát (akiről egyébként általában úgy beszélek, mint barátnőmről). Kicsit megtréfált, mert három óra hajkurászás után a helyén akadtam rá. Visszaugrált, és előtte jót szórakozott rajtam, gondolom.
Mostanra viszont már úgy vagyok vele, hogy teliholdig alig két hét van, muszáj bemutatkoznom az új vadőrnek. Persze, a vezetőség gondolom szólt rólam neki, de mégis barátságosabb a dolog valahogy, ha nem egy jó nagy üvöltéssel köszöntöm az erdőből, hanem mondjuk a nevemet tudja meg először például.
Szóval még sötétedés előtt indulok el az erdő széle felé, miközben azon gondolkozom, mégis hogy kéne prezentálnom magamat. Csak nem rontom rá úgy az ajtót, hogy "én vagyok a vérfarkas fiú, helló"... Mit is kéne mondanom akkor, ha nem ezt? Ezen jár az agyam, mert a "majd meglátjuk" hozzáállás nem mindig jó. Azért meg kell próbálni jó benyomást tenni az emberekre, nekem ez főleg nagyon fontos, mert havonta egyszer este nem vagyok éppen elbűvölő, így a többi napon azért próbálok az lenni, ezzel kompenzálva azt az egy éjszakát.
Fogalmazgatom magamban a kis bemutatkozó szövegem, de egyszer csak azon kapom magam, hogy már oda is értem a jól ismert vadőrlak bejáratához. Itt azért sóhajtok egy aprót, oké, csak nem lesz semmi baj. Itt van nálam az ukulelém is a táskámban (Bob), az pedig szerencsetalizmán, ugye, nem lehet baj. Csak nem fog üvöltve elhajtani.
Bár úgy hallottam, hogy rellonos.
Kopogok inkább a sok gondolkozás helyett, aztán várom, hogy ajtót nyisson. Jól van, nem lesz itt semmi baj. Ha már vadőr, biztos nem rasszista. Egy vadőr tuti nem utálja a félembereket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Jézusom - röhögve túrok hajamba ahogy megrázom fejem, majd kezem végighúzom arcomon, ezzel kicsit meg is súrolgatva azt. Gyerünk Adrian, maradj ébren, addig nem mész haza, amíg meg nem találod. Vagy ameddig ki nem találsz magadnak egy új identitást, új élettel. - Örülök, hogy nem lányaink vannak - azért egy lány már nem fiú. A fiúk még meg tudnak birkózni egy ilyen sorssal, ilyen szülőkkel, ilyen névvel, de a lányok, azok mások. Lehet, hogy a helyzetemből indulva elfogult vagyok - biztos. De tényleg.
- Nem tudod meg, amíg ki nem próbálod - arcomon lassan egy sunyi, féloldalas vigyor jelenik meg, még a szemöldökeim is megvonogatom hozzá. Nem mintha lenne alapja, de a nemlétező gyerekeinknek sincs, szóval ja. Ezen az éjszakán bármi megtörténhet - höh -, szóval Hajna nyugodtan elkönyvelheti, hogy neki ma van karácsony. Kedves vagyok, mi?
- Ja, hogy neked mozgékony kell legyen - kész, beindult a gépezet, és már nem tudok leállni. Sajnálom, Hajna. Tényleg. Sajnálom, hogy egy ilyennel kell egy tető alatt lenned. Aztán az elgondolkodó arcát látva megemelem szemöldököm. Az egyik dolog amit szeretek az emberekben, hogy minden kiül az arcukra. Még ha nem is akarják, vagy küzdenek ellene, vannak árulkodó jelek, amikből könnyű kiolvasni, hogy mire gondolnak. Még nekem is vannak, elismerem. Én sem vagyok egy jéghegy, sem egy szobor, hogy ne üljenek ki rám az érzéseim és a dolgok az agyamban.
- Hé, ne kezdj el kombinálni - gyorsan megrázom fejem, még mielőtt elég messze eljutna, ahonnan már nem tudom visszahúzni. Ha az emberek a fejükbe vesznek valamit, akkor nehéz megtéríteni őket, nekem pedig nincs elég kedvem teperni egy félreértés miatt. Felőlem aztán terjesztheti, hogy Aiden meg én, ha akarja, egy, hogy senki nem fogja elhinni, kettő, aki ismer minket, még ki is fogja röhögni. Jó, hogy a bromance nem ismer határokat, meg minden, de vannak dolgok, amiket inkább nem Szépfiúval csinálnék. Szóval ja.  
- Abban a dologban, amire gondolsz, nem én vagyok a főszereplő - nyilván nem tudom, hogy mire gondol, nem vagyok sem legilimentor, sem gondolatolvasó. Viszont van egy erős sejtésem, és jobb még most, az elején tisztázni a dolgokat. - Nem mondom, hogy nem vagyok benne nyakig, de nem én vagyok a másik fél - ja, elég nehéz a legjobb barátként, meg az öcsiként is jól remekelni, hogy egyik se haragudjon meg rám. És közben persze kell mozgatni a szálakat is, nem úgy, hogy eltűnő legyen. Nem szervezek le nekik találkát, nem beszélem rá egyiket sem a másikra. Legalábbis nem nyilvánosan. Bár jobban belegondolva, nem ártana már főzni valamit, és leültetni őket az asztalhoz. Velem, vagy nélkülem, de mindenképpen a közelemben. Ha ezen a kettőn múlik, soha nem lesz semmi a dologból.
- Szóval ja, elég nehéz eset - megvonogatom vállaim, ahogy lehasalva világítok be egy szekrény alá, s elvigyorodva nyúlok is be. Megvagy.
- Miért, ennyire eleged van belőlem, édes? - elbiggyesztve ajkaim pillogok rá, ahogy a zsebembe süllyesztem a dobozkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Csak nézem őt, várom, hogy elképedjen, hogy azt mondja, Merlin, ez meg mi, vagy bármi ilyesmit, de semmi. Ránéz, megnézi és visszaadja. Mármint tényleg visszaadja. Hogyan lehet ezt a dolgot ilyen könnyen kezelni???? Nem tudom elhinni, hogy csak úgy megnézte és visszaadta, ez nem olyan dolog, amit csak úgy visszaadunk, ez olyan, ami miatt kiabálunk és értetlenkedünk. De nem, ő csak fogta magát, és visszaadta. Én meg csak nézem őt. Lehet, hogy csak nem vette észre és a képet nézte? Az a kép borzalmas! Tele vagyok karikákkal és kóccal, mert korán keltem és nem is tudtam rendesen aludni a gyomorgörcsöm miatt, és fújt a szél. Azt hiszem év végén el fogom veszíteni a diákomat, hogy kaphassak egy újat, vállalható arccal. Ha egyáltalán létezik vállalható arc.
- Hát nem érted?
Kérdezem csendesen, de aztán csak felemelem a kis kártyát és rábökök arra, ami miatt most ilyen izgalomban ülök itt mellette. Az ujjam végighúzom a vezetésnevemen.
- RÉVAY! Révay lettem! Az ő lánya lettem!
Tetszik tudni kedves olvasó, Révay Valentin nekem az Isten maga. Szerintem zseniális és csodálatos a munkássága, és hihetetlen, de örökbefogadott. Nem sokon múlt a dolog, de úgy vélem a sors akarta így. Nekem hozzá kell tartoznom.
- Iványiék visszamentek Angliába, a gyámügy pedig úgy ítélte meg, hogy nem javasolt az idegen országba való átköltöztetésem, így visszakerültem a rendszerbe, aznap délután pedig már ki is jöttem onnan. Van saját szobám, amit én dekoráltam ki, és van egy nővérem meg egy bátyám, akik szerelmesek egymásba, és két apukám van, mert Everett bácsi a másik apukám, de ők nem szerelmeznek Valentin apuval, csak nagyon jó barátok és szeretnének még gyerekeket nevelni, mert az ő gyerekeik már nagyok. A faluban lakom, és bár jár hozzánk a gyámügyes néni, azt mondja, hogy innen már bombával se fognak tudni kirobbantani, meg, hogy valószínűleg még lesznek testvéreim, ha pozitívan ítélik meg Everett bácsiékat. Hát nem hihetetlen?
Ezt egy levegővétellel és nagyon-nagyon gyorsan mondom, egészen beleszédülök még én is, akkor vajon mit érezhet Laura? Talán azt, amit én éreztem először, talán ő is olyan elcsodálkozósat érez, mint amilyet én éreztem.
- Sajnálom, hogy tönkrement a rajzod. Nem tudunk megkérni egy felsős diákot, hogy radírozza ki? Biztos van rá valamilyen varázslat.
Eléggé nagy bűntudatom van, mert tudom, hogy az a csík miattam lett ott, én okoztam, és ezt nagyon sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Úgy néz ki, nem elég, ha csa nyaggatom azzal, hogy mondja már, de nem tudom kimondani, mi van, mert én is túlságosan izgatott lettem, mert látom rajta, hogy ő is az. Csak várok, a szívem a torkomban dobog, mint amikor arra a döntésre vártam otthon, hogy jöhetek-e ide kisiskolába vagy sem. Amikor pedig igen mondtak, úgy éreztem, mint amikor a fellegekben járok.
Először nem is tudok mit szólni, pont, mint akkor, csak a szám lesz akkor, hogy egy egész fagyi beleférne, tölcsérestül együtt, és kell néhány másodperc, mire rájövök, hogy mit mondott, amitől pedig úgy elerednek a könnyeim, hogy csak na.
- Akkor ez azt jelenti, hogy te nem mész velük, és itt maradsz velem.
Nem mintha mondta volna, hogy lehet, hogy költözik, ami miatt haragszom most rá, de a vége jó, mert itt marad, és nem kell egyedül kiállnom a sok jót és rosszat, hanem itt lesz velem, hogy megosszuk egymás közt mindezt. Olyan... jó...
Minden jel nélül ugrok szinte fel térdelő helyzetbe, hogy a következőben sikongatások kíséretében, persze csakis az örömtől, a nyakában landoljak, és olyan erősen szorítsam meg, hogy csak na. Remélem, azért az utolsó szusz nem jön ki belőle mindeközben, de akkor is, hát...
- Akkor most már minden rendben lesz.
Mondom halkan, amennyire csak lehet, mert egy perc alatt pergett le előttem mindaz, ami vele történt ezalatt a jó sok nap alatt. Borzalmas. De tényleg.
A rajzom most már nem is annyira fontos, mint eddig volt, úgyhogy csak legyintek rá, miután elengedtem, és én is térdeplőülök. Igen, ezt így megfogalmazva, hogy térdeplőülök. Mintha büntetésben lennék, amiatt, mert nem vettem észre rögtön, amit kell.
- Semmi. A híred fontosabb, és jobb, mint a rajzom, meg a kis füzeteském.
 Abból még van sok, belőle viszont csak egy.
Vigyorgok, és máris elöntenek a kérdések, amiket szépen, egyben szeretnék az orra alá tolni, de azért én nem vagyok ilyen. Így csak sorbateszem őket, és úgy buknak ki belőlem.
- Merre laktok most? Milyen a szobád? Hogyhogy hozzájuk mentél? Én miért nem tudtam róla? Kik a testvéreid, akik mostantól a testvéreid? Mi történt eddig? És a legfőbb kérdésem, hogy miért nem szóltál eddig, küldtél baglyot,
 hogy hahó, mesélned kell?
Sok-sok dolog kavarog most bennem, amire pedig ezt megválaszolja, máris jönnek majd az újabb és újabb mondataim, de először csak ennyi.
- Örülök neked.
Szorítom meg még egyszer, hogy a lapockája belesajdul, de hogy beszélni tudjon, elengedem mégiscsak. De csak erre, és csak emiatt, hogy álljon neki mesélni, mert ha nem, akkor hozok egy harapofogót.