Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Márton először mászkált a nagy iskola falai között. Éppen az előkészítőből tartottak hazafelé újdonsült apukájával, amikor az közölte vele, hogy valamiért még gyorsan be kell mennie. A kisgyerekre pedig ráparancsolt, hogy el ne mozduljon a bejárati csarnokból. Hát persze.
Az első furcsa külsős fiú után már ott sem volt, nem kellett neki sok minden, hogy eltereljék a figyelmét. Követte a beöltözött fiút, és hirtelen már azt sem tudta hol van. És nem csak azért, mert nem ismerte az iskolát, hanem azért is, mert egy csomó ijesztően beöltözött ember volt ott. Kicsit a "testvére" rajzaira emlékeztették a fiút, amiket a házban szinte mindenhol meg lehet találni szétszórtan.
Hirtelen az arca elé beúszott egy agancsos lányka. - Wáá! - hőkölt hátra ijedtében a kisfiú, de amikor jobban megnézte, rájött, hogy az előtte álló valahonnan ismerős neki. Nem tudta volna pontosan beazonosítani, de máris barátságosabbnak tűnt neki az egész buli.
- Szia! Márton vagyok - mosolygott rá barátságosan, amikor összeszedte magát. - Elnézésedet kérem az előbbi furcsa hang miatt. Kicsit furcsa ez az egész nekem... - nézett újra körbe. Próbálta pontosan azokat a szavakat használni, amelyeket az intézetben hallott a doktorok és a hozzátartozóktól. Mert hát ha másra nem is, de erre jó volt az ott töltött ideje.
- Nem ismerjük egymást valahonnan? Sajnos a sok... - mutatott az arcára, mert fogalma sem volt róla mi történt a lány arcával, és nem akarta megsérteni. - ...miatt nem tudom beazonosítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hát persze, most már megismerte a lányt. Az előkészítőben látta valamelyik szakkörön talán. Teljesen összezavarta az a sok bizé a fején a megítélőképességét. Aztán meg rendesen figyelnie kellett Lili magyarázatára, hogy a sok maszk és agancs között ne vesszen el. Teljesen új volt ez az egész neki.
- Hát, azt hiszem egy kifestést még lehet - mosolygott. - Viszont semmi pénzért nem venném el egyik szarvadat sem, jól áll neked - próbált bókolni, ahogy a nagyoktól leste el.  Aztán mintha csak akkor jutott volna eszébe Kirill, hátra pillantott a válla felett.
- Ő nem az apukám. Ő csak vigyáz rám - borult be kicsit az arca. Nem szerette ezt. - A szüleim majd el fognak értem jönni, ha itt az idő - mondta el ugyanazt a mondatot makacsul, amit az utóbbi 1 hónapban számtalanszor.
- De igen, itt van. Valami fontos dolga támadt - bólintott. Aztán tekintete újra a járkáló emberekre tévedt. Mindenki furcsa ruhában volt, sőt még pár zenélő embert is látott. Kirill, magatartás ide vagy oda, neki is kellett valami, hogy ne tűnjön ennyire ki az emberek közül.
- Akkor hol fogod megcsinálni azt a bigyót? - kérdezte meg, hiszen már elég izgatott volt miatta. Reményei szerint azonnal követheti a lányt. Közben pedig azért felteszi a következő kérdést, ami felötlik benne.
- Tulajdonképpen itt mindig így öltöznek az emberek? - nagyon remélte, hogy a válasz nem lesz, de hát az ember soha nem tudhatja. Főleg akkor nem, ha még csak félember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Igazság szerint nem ment be az órájára. Már kora reggel úgy kelt fel. Zsomborként. Ez pedig csak egyet jelenthetett, méghozzá, hogy a kedve igen csak rossz, mi több nincs is nagyon semmihez se lelkesedése. Ezért is gondolta úgy, hogy most az ebéd előtti utolsó óráját valamerre másfelé tölti.
Eleinte még be akart menni a navine klubhelyiségébe, de aztán rájött, hogy ott lebukhat. Így inkább a második kedvenc helyét választotta. A faházat az erdő közepén.
Már többször is járt ott, ezért nem volt nehéz megtalálnia. Felment, és szépen bekucorodott az egyik sarokba, és rajzolni kezdett. A szokásos sötét vonalakat húzogatta egymás után, szinte teljesen beleveszve alkotásába, amikor furcsa csöndre lett figyelmes. A madarak, melyek addig jókedvűen csiripelték körbe az építményt elhallgattak. A kezében megállt a szén, és csak hallgatódzott. Aztán jött a mennydörgés.
Vihar. Pont mint azon az éjjelen. Szeme megtelt rémülettel és idegességgel. Zavartan kezdte tanulmányozni a fabódét, keresve egy helyet, ahol elbújhat. Valami kicsit és szűket, talán egy szekrény alját ha van.
Minthogy mást nem talált, úgy bebújt egy szűk kis résbe, mely az egyik kanapé és tálalóasztal között helyezkedett el. Teljesen betolta magát a falhoz, és a sötét kis lyukból egyedül égkék szemei, s az azokban bujkáló félelem látszódott. Felhúzta lábát, átölelte őket karjaival. A mozdulat közepén megmerevedett, ahogy kivágódott a bejárati ajtó. Szíve nagyot dobbant, talán éppen őt keresik. Még inkább összehúzta végtagjait, és tenyere mögül figyelte az újonnan érkezettet.
Még nem találkozott vele egyszer sem. Vagy csak nem emlékszik rá. Mostanság gyakran megesik az ilyen vele. A folyosón olyanok köszönnek rá, akiknek a létezéséről sem tudott azelőtt.
A másik nem tűnik se veszélyesnek, se kutakodónak. Zsombi már kezdett megnyugodni, és lejjebb is eresztette kezeit. Testtartása lazult, figyelme inkább arra irányult, amelyre a fiúé is. El is felejtette, hogy ő éppen bújócskázik, és kinyújtotta a nyakát, hogy az egyik feliratot ő is jobban megvizsgálhassa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ahogy a másik felkelt kényelmes ülőhelyéből, úgy kezdte el fúrni Zsombi oldalát is a kíváncsiság, hogy vajon mit látott meg. Kijjebb, és kijjebb merészkedik, mag már ő maga is el tudja olvasni a sorokat. Még éppen látja az eltűnni kezdő nevet, aztán bumm. Derült égből villámcsapás. Szinte egy újabb mennydörgéssel egy időben sikolt fel mellette a Gilbert nevű krapek. Zsombi se rest, azonnal visszakucorodik fészkébe, mint amikor a csigának megpöckölöd a házát.
Még egy ideig ott gubbaszt, és reménykedik benne, hogy Gilbert csak magában dumál valamit. Még akkor is elhiszi, hogy nem tud a létezéséről, amikor a másik konkrétan a szemeibe néz. Mintha a puszta mozdulatlansággal képes lenne előidézni, hogy megolvadjon alatta a talaj, és elsüllyedjen. Bár azt sem akarná, mert akkor tutira kikerülne a viharba.
Nincs hát más választása, be kell ismernie, hogy lebukott. Lesüti a szemeit, és kezeit kezdi el vizslatni, közben megvonja a vállait. Torkában ott a szokásos gombóc, ami miatt egyszerűen nem tud megszólalni. A pszichológus szerint ilyenkor kéne előrukkolnia a jelelőmozdulataival, de tapasztalata alapján ilyenkor az emberek nem értik meg jobban, csak még egy plusz furcsaságot hozzáírnak az amúgy is hosszú listához.
Inkább fogta a jegyzetfüzetét, ami nem sokkal volt arrébb, és jól olvashatóan felírt rá egy szót: "BUJKÁLOK".
Odamutatta a fiúnak, bár próbált a rejtekéből nem túlságosan kijönni. Még mindig nem tudta, hogy bízhat-e az ismeretlenben. Majd bal kezével - melyben még mindig ott volt a szén, a fiú felé bökött, ezzel kérdezve vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem tetszett neki, hogy a srác válasz nélkül hagyta. Hiszen ha még nem is szóban, akkor is elárulta a saját okát. Az lenne a fair, ha a másik is ezt tenné. Bár ha jobban belegondolt a dolgok állásába, ő tudta a másik nevét, viszont ez nem volt igaz fordítva.
Szúrós szemmel méregette a jövevényt, miközben rágott. Erre két indoka volt. Az egyik egyszerűen annyi, hogy nem bízott benne. Vagy legalábbis nem tudta eldönteni, hogy mit kezdjen vele. A másik pedig, hogy így egészen másra figyelt, és nem a kint tomboló viharra. Habár a mennydörgés nem volt a segítségére ebben, hiszen olyan hangosan morajlott, hogy félsüketnek kellett lenni, hogy el tudja magával hitetni az ember, hogy ez csak amolyan nyári zápor.
Abbamaradt a beszélgetésük, és Zsombi már kezdte azt hinni, hogy ennyivel megúszta. Visszalapozott az épp alkotott rajzához, hogy folytassa, amikor a Gilbert nevezetű fiú újra beszélni kezdett.
Összevonta a szemöldökét, nem értette, hogy mit akart tőle. Talán az esőre értette? Azt hogy a nyenyerébe csinálta volna ő? Ezt a másik tudtára is akarta adni, így előbb kimutatott az ablakon, aztán magára, és hozzáfűzött egy szót, amit úgy préselt ki a torkán.
- Soha! - erőtlen volt a szó, és rekedtes, minthogy már jó ideje nem használta a hangszálait.
Mire tisztázódott a helyzet, és Zsombi megtudta, hogy mi is a pontos tárgy amiről beszélnek, egyszerűen csak megvonta a vállát. Persze, hogy nem ő volt. De nem akarta ezt a másik tudtára adni. Ez volt az aduásza. Ez a Gilbert gyerek nem tudta, hogy mire volt képes. Vagy mire lehetett volna, ha nem fél annyira a vihartól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem tetszik neki a fiú, de most ugyan mit csinálhatna. Zsombi túl félénk volt ahhoz is, hogy kinyissa a száját és csacsogjon. Nem hogy nekiálljon játszani a nagymenőt.
Inkább visszafordult a füzetéhez, és tovább rajzolgatott. Ám most egy újabb műbe kezdett bele. Ha az új fiú figyeli őt, akkor ezt ő viszont is megteszi. Nézte az arcvonásokat, próbált valami történetet kiolvasni belőlük. Sajnálatos módon csak az érzékszerveire tudott hagyatkozni így, hogy képtelen volt maga megkérdezni. Aztán átfordult, és már csak az egyik oldalát látta. Olyan szomorúnak tűnt. Magányosnak. Mintha a lelke valahova máshova vágyott volna és nem ide. Vagy talán valakire. Nem is a hellyel volt a baj, inkább az emberrel. Persze Zsombi tudta jól magáról, hogy nem egy jó társaság. De ez más. Ilyet ő akkor érez, amikor a szülei gondol. Mert tudja, hogy sose fog velük újra találkozni.
Gyors firkálásba kezdett, mielőtt elmúlik a pillanat varázsa. Még akkor sem nézett fel, amikor a másik hozzá szólt. Persze, persze tudta már a nevét. Most fontosabb dolga volt.
- Zsombor. Csonka-Ramholcz Zsombor - biccentett, de továbbra sem nézett fel a lapjaiból. Majd hirtelen ledermedt. Az ujjai nem mozogtak, és hitetlenkedve nézett Gilbertre. - Én...én...én.... - Nem is hitte el. Képes volt beszélni. Csak úgy. Annyira el volt foglalva a munkájával, hogy észre sem vette. Igaz, hogy csak a nevét, de ez sokat jelentett neki. - TE! - mutatott rá ujjával, és kelt volna fel a kis sarokból, amikor újabb mennydörgés dördült, és úgy döntött inkább marad.
- Nem értheted, de... én nem szoktam ismeretlenekhez hozzászólni - mondta valamiféle magyarázatképp, és már fordult is vissza a rajzához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A iskolai összefutásuk után Márton nem tudott másra gondolni, csak a szőkére. Folyamatosan azon gondolkodott, hogy hova vigye el délután. Késő délután. Mert nem akarta, hogy olyan nagyon meleg legyen, meg azt sem, hogy a lány még ne legyen ott a sátraknál. Bár igazából a könyvtárba is mehetett volna érte, de az nem lett volna olyan jó.
Órák után azonnal hazasietett, és egy kis táskába összekészített minden finomságot, amit a hűtőben talált, meg pokrócot, aztán hagyott egy cetlit Kirillnek, hogy későn jön, mert Thomasszal tanulnak.
Visszasétált az iskolába, és előkészítette a terepet. Leterítette a pokrócot az árnyékba, és rátette a táskát, s ami jól zárható dobozban volt, azt is kirakta. Aztán indult a lányért. Szerette volna, ha tökéletes sikerül a délutánjuk, bár igazán félt valamitől. A csóktól.
Még soha, senkit nem csókolt meg, és igazán szerette volna, ha nem ez lesz az, ami elijeszti a szőkét. De megpróbált erre nem gondolni. Ha túlagyalja a dolgot, az csak még rosszabbá teszi.
Amint a sátor előtt volt, azon gondolkodott, hogy most vajon mit kéne tennie. Kopogni nem nagyon tud rajta, bekiáltani meg annyira nem tűnt jó ötletnek. De szerencséjére egy másik levitás érkezése megmentette.
- Bocsánat, megkérhetnélek, hogy szólsz Ainsleynek, hogy várom? Márton vagyok, tudni fogja - tette hozzá, és rámosolygott a lányra, aki bólintott, és bement a sátorba.
Idegesen ácsorgott egyik lábáról a másikra, aztán megpillantott egy szál gyönyörű virágot a pavilon szélénél. Gyorsan odament, és letépte, hogy odaadja Ainsleynek, amikor kijön.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ideges volt. Nem is kicsit. Még sose csinált ilyet, és még ember se volt, akitől megkérdezhette volna, hogy jól csinálja-e, mert egyszerűen annyira gyorsan folytak a dolgok.
Amint hallotta a mozgolódást a sátor felől, odanézett. És konkrétan kitágultak a szemei a döbbenettől.
- Szia! - mondta a fiú még mindig ámulva. Azt nem tudta elképzelni, hogy a lány ezt az elmúlt öt percben hozta össze. Az ölelés meglepte, de teste szinte azonnal reagált, és karjával szorosan átfogva húzta magához közelebb. Magába szívta az illatát, melyet tegnap is annyira élvezett, mint ma. - Gyönyörű vagy! - suttogta a fülébe, mintha a hangos beszéddel megtudná törni a varázst.
Amikor a lány távolabb lépett tőle, kezével szinte azonnal utána akart nyúlni, de még időben megálljt parancsolt magának. - Ez a tiéd - adta át azt az egy szál virágot. - Ha megengeded... - nyúlt a lány haja felé a virággal, hogy szépen belerakja, közben igyekezve nem szétszedni az olyan jól beállított frizurát. És tessék-lássék, sikerült neki. Elsőre. Egészen csodálatos volt.
- Van egy meglepetésem, gyere - fogta meg a lány kezét, és kezdte vezetni vissza az iskola felé. Még jó, hogy nem voltak olyan messze, hiszen alig tudta magában tartani, hogy hová is viszi.
- Mond, milyen napod volt? - kérdezte, hogy elüssék az időt, amíg odaérnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ahogy ott sétálgattak kézen fogva, Márton szívébe valami egészen különleges, eddig nem ismert érzés költözött. Nyugodt volt, de mégis zakatolt. Fájt, de mégis elolvadt. És az arcizmait mintha folyton ez a valami irányította volna, mert egy pillanatra sem lehetett levakarni a mosolyát.
- Ne aggódj, jó lesz - nyugtatta meg, ezzel megadva a választ is, hogy bizony inkább hagyja a kérdezősködést, mert nem mondja el. A fiú inkább feltett egy kérdést, hogy terelje is a témát.
A választ úgy hallgatta, mintha a világot megváltó csodákról mesélne a lány. Mindent tudni akart róla, és a sok infót csak úgy szívta magába. - Még jó, hogy itt kint laksz, mert legalább arra foghatod a késést - mosolygott a fiú tovább.
- Ami azt illeti, nem festettünk. Csak kitaláltam - jelentette ki Márton. - De majd mindjárt meglátod miért - vezette tovább a lányt, egyenesen be az erdő mellett a kis rétre.
- Tádá! - tárta szét a karjait, mint egy porondmester. A kockás pokróc ott hevert, ahol hagyta, rajta a különböző holmikkal. A lány arcát fürkészte, kíváncsi volt, hogy mit szól hozzá.
- Gyere, ez még nem minden. - húzta oda, és elengedte egy kicsit a lány kezét, hogy mind a ketten kényelembe helyyezhessék magukat. Meg még valami. A táskából egy doboz vaníliafagyit húzott elő. - Tegnap mintha azt mondtad volna, megbolondulsz érte - vett még elő két kiskanalat is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Persze, Márton remélte, hogy ez majd tetszeni fog a lánynak, pláne a fagyi, de ezt nem várta. Ez sokkal több volt, mint amire számított. Olyan hirtelen jött...nos, hát...a lány, hogy majdnem mind a ketten hátra is estek. Az utolsó pillanatban sikerült megtartania a fiúnak az egyensúlyát.
- Persze, hogy megjegyeztem. Minden egyes szót, amit tegnap, és ma mondtál - mosolygott bele a lány nyakába. A szőke fürtök selymesen simogatták az arcát, és nem is kellett hozzá az a fagyi, hogy érezze a finom vaníliának az illatát.
- Ez volt a tervem - mosolygott rá a szőkére. - De tudod ez neked is majdnem sikerült - utalt arra, hogy majdnem megherpengőztek a fűben. Bár ahogy belegondolt a dologba, igazából annyira nem bánta volna a dolgot.
- Ha mégis örömködni támadna kedved szólj, és félrerakom a fagyit, hogy ne essen baja - bontogatta a dobozt, aztán berakta kettőjük közé, és megvárta, míg a lány szedett először magának. Mindig hölgyeké az elsőbbség, ez egy aranyszabály volt.
Pár falat után letette a kanalát, és a táskába nyúlt, ahonnan két bögrét húzott elő, és az egyiket a lánynak nyújtotta, a másikat pedig lerakta a pokrócra.
- Megkínálhatlak egy kis... - kihúzott egy dobozt a táskájából. - ...kakaót? - húzogatta fel-le a szemöldökét a fiú mosolyogva. Remélte, hogy ez nem tartozik a csokik közé, hiszen inkább volt olyan íze, mint a csokitortának, mint a rendes táblás csokinak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elmosolyodott. Nem is tudta igazán, hogy azért, mert a lány vicceset mondott, vagy azért mert ő is vigyorgott.
- Tele vagyok meglepetésekkel - jegyzete meg, bár magában azért nem volt ennyire biztos. De természetesen ezt nem akarta kimutatni. És ezek szerint a kakóval sem lőtt nagyon mellé.
- Méghozzá a legjobb helyről. Legalábbis ami a környéket illeti - töltött először a lánynak, majd magának is. Aztán nyújtotta a bögrét, hogy koccintsanak. - Az egymásra találásunkra - mondta, aztán hagyta, hogy a két kerámia összeütődjön, mint ahogy ők is tették az első találkozásukkor. Úgy tűnt, mintha már vagy ezek éve lett volna, de igazából csak tegnap történt az egész. És mégis, olyan gyorsan és mélyen szerették egymást, mintha már jó ideje ismernék egymást.
- Én köszönöm, hogy eljöttél. Tudod kicsit önző is voltam. Nagyon szerettem volna ma is veled lenni - vallotta be, ahogy a lányra nézett, és átnyúlt a fagyi felett, hogy megfogja a kezét. Hüvelykujjával cirógatta a kézfejét, és igazából el sem akarta engedni. Ahogy nézte a szőkeséget, egyszerűen megszűnt körülötte a világ. Már nem is félt annyira. Meg akarta tenni. Közelebb akart hajolni, és... de nem tudta. Hátrahajolt, és újra a kezébe fogta a kanalat inkább. Újabbat evett a fagyiból, és remélte, hogy a lánynak nem tűnt fel az egész közjáték. Még messze volt a randi vége, remélte, hogy közben megjön az a bizonyos szikrája, ami kell ahhoz, hogy meg merje lépni ezt a lépést.
- Ha gondolod hétvégén elmehetnénk a menhelyre egy cicáért - terelte el inkább a témát. Mosolygott, de belül igazából nagyon sajnálta, hogy ennyire gyáva volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Úgy tűnt Mártonnak, hogy a lány nem vette észre a dolgot, vagy legalábbis nem időzött el hosszan rajta. Tehát neki sem kéne. De nem tudott másra koncentrálni. Ahogy a lány beszélt, folyton az ajkait nézte. Na jó, néha a szemét is, mert annyira szép volt. Szinte el sem hitte, hogy ez a szőke gyönyörűség pont rá áldozza az idejét annyi srác közül.
- Biztos vagyok benne, hogy te leszel a legjobb cicagazdi, akit a világ látott - mosolygott a fiú, csak hogy megerősítse a lányt. - Ha pedig most nem találunk neked cicust, akkor addig keresünk, amíg meg nem találjuk a tökéletest - biztosította. Legszívesebben nyomott volna egy puszit a homlokára, de egyrészt túl messze volt, másrészt még mindig egy kicsit a csók-dolgon agyalt.
- Hát... valamennyire biztosan, de csak annyira, amennyire mi is - vigyorgott a lányra. Hirtelen felőlük mennydörgés hallatszott. - Ajjaj... - nyögte ki a fiú, és az eget kezdte vizslatni. Amíg ők csak egymással foglalkoztak, addig őket szépen körbevették a morcos felhők. Lehet mennünk kéne, mielőtt teljesen elázunk - jegyezte meg, bár nagyon nem akaródzott menni. Ha lehetett volna még az egész estét vele töltötte volna, sőt, remélte, hogy van még egy egész estéje. A csókra. Mert ha meri, ha nem, akkor is megteszi. Csak kell a megfelelő pillanat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Remélem, hogy nem ez lesz az egyetlen indok arra, hogy találkozzunk - jegyezte meg Márton félszegen, bár amennyire a lány mondataiból és viselkedéséből levette, ő sem bánja, ha többször találkoznak.
- Elég borúsak a felhők...de a tábor és a kastély is túl messze van ehhez... - mérlegelt a fiú, és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a lány csak hallgat és nézi. Odapillantott, és már alig volt hely a kettőjük ajka között. A szemébe nézett, majd a szájára. Szerette volna, és itt volt a tökéletes alkalom. A keze nyúlt, hogy megfogja a lány arcát, már lendült, amikor dörgés. Mind a ketten kijöttek ebből a révült pillanatból, mert tudták, hogy most menniük kell.
Távolabb kerültek, és gyorsan elkezdték a táskába gyömöszölni a cuccokat. Szerencsére egyikőjük se hagyott kakaót, így az nem veszett kárba, aztán a bögréket is sutty, bepakolni, és a takarót is. Jól bezárta a cipzárt, majd a hátára vette azt. Megfogta a lány kezét, szinte reflexből jött, és elindult vissza a tábor felé. Ez még mindig esélyesebbnek tűnt.
Alig indultak el, az ég leszakadt. Óriási cseppekben kezdett el esni az eső. Márton maga elé húzta a lányt, és fölé görnyedt, hogy védje, miközben futottak. - Gyorsan, be a fa alá! - mutogatta, és közben lökte is a lányt.
A lányt körbezárta a fa törzse és Márton, ahogy felé hajolt. Lihegtek, szinte egymás levegőjét szívták, a fiú szeme újra végigfutott a szemen és az ajkakon, aztán nem habozott. Kezével megragadta a lány derekát, és magához húzta amilyen szorosan csak tudta. Száját a lányéra nyomta, először csak egy puszit lehelve az ajkakra, hogy lássa a reakciót, és ha Ainsley úgy tűnt szeretné, akkor meg is csókolta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Márton egyszerre volt gyengéd, és sokat akaró. Úgy rántotta magához a lányt, mintha azonnal magába szerette volna szipolyozni. Aztán a szájrapuszi megint finom volt, majd ami utána jött, megint nem. Teljes összhangban voltak a lánnyal, a keze a lány hajába túrt, és a tarkóját tartotta, míg a másik továbbra is a derekát fogta. Csak közelebb, és közelebb araszolt, amennyire csak tudott, egyedül a fa állította meg őket. A fiú azt sem tudta igazán mit tesz, egyszerűen nem volt már ura testének, de nem is bánta.
Elváltak, de Márton a homlokát továbbra is a lányénak nyomta. Ujjai az arcát simogatták, mellkasa fel-le járt az oxigénhiánytól. Egyikük sem mondott semmit. Csak álltak. Tökéletes volt. Úgy érezte, hogy ő a legszerencsésebb ember a földön.
- Várj még... - mondta gyengéden, és próbálta megakadályozni, hogy elmenjen előle. - Azt hiszem pontosan tudom mire gondolsz - húzódott mosolyra a szája, és újabb csókot nyomott a lány szájára. Ez már nem volt olyan vad, mint az első, inkább azt éreztette vele, hogy még van idejük, mert az övéké az egész világ.
- Tökéletes vagy... - simított ki egy tincset a lány arcából, amikor elváltak. - Szeretnék még sokáig itt ácsorogni, de félek, hogy megfázol. Inkább menjünk - karolta át a lány vállát, és nyomott egy puszit a halántékára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Farmer és pulcsi. Csak a szokásos, ugyanis fogalma se volt róla, hogy mit várjon ettől az egésztől. A legutóbbi találkozás nem sikerült rosszul, de nem is feltétlenül volt jó. Hogy mégis hogyan siklott ki ilyen gyorsan ez a valami a kezük közül, azt nehéz lett volna megmondani. Talán éppen azért, amiért ennyire illenek egymáshoz. Félnek, hogy mi lesz, ha engedik a másikat közelebb jönni, de ahhoz sincs merszük, hogy elengedjék egymást.
Ahogy kilépett az iskola kapuján megcsapta valami különös déja vu érzés. Végignézett a rét füvén. Azon a tökéletesen egyenletes zöld tengeren és emlékek kezdték ellepni a tudatát. Nem is emlékek, mint inkább érzelmek. Szeretet, idegesség és egy nagy adag izgatottság. Hasonlókat érzett most is. Egy csepp értetlenséggel megfűszerezve.
Ahogy megpillantotta a távolban a lányt, egy akaratlan mosoly kúszott arcára. Egy olyasmi, melyet mások elől eltakar, és most is csak azért engedte a felszínre, mert tudta Rara is elég messze van ahhoz, hogy ne lássa. Hosszú lábaival gyorsan lépdelt, mert habár nem tudta hányadán állnak is a lánnyal, egészen hiányzott neki az elmúlt napokban.
- „Az a bimbó, amely a legzordabb körülmények között nyílik ki, a legszebb valamennyi közül.” - lépett oda üdvözlésképpen Zsombor Rarához, és egy szél virágot nyújtott neki. Azért mégsem akart üres kézzel érkezni. Az ütős mondatot - melyet természetesen egy meséből szedett -, az idefele úton találta ki.
- Szóval, minek köszönhetem a hívásodat? - kérdezte a fiú, de ahogy szemével már felmérte a terepet, egészen eltudta képzelni a választ is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ha a lány nem vette volna olyan komolyan az elhitetés dolgot, akkor biztos elneveti magát a zavarán. Az arca piros színben tündökölt, ami nem hogy ártott volna neki, de még inkább aranyosabbá tette őt, s ha lehet még szebbé. Legalábbis Zsombor véleménye mindenféleképpen ez volt, így még inkább örült neki, hogy a szülinapi "ajándéka" még egy kis plusz pírt kölcsönzött a lánynak, így tovább csodálhatta őt titkon.
- Hát ebben az esetben nem hagyhatom ki, az is biztos - küldött egy tipikus féloldalas mosolyt Rara felé. Ő maga sose tudta ezeket a csodákat elkészíteni - bár nem is nagyon próbálkozott -, viszont az elfogyasztásukban egészen jónak vallhatta magát. - Bár úgy tudtam, hogy ilyenkor az ünnepeltnek sütnek. De te, Vizsnyiczky Sára természetesen ezt se úgy csinálod, mint bárki más - mosolygott rá, amiből a lány is rájöhetett, hogy ezt véletlenül sem rossz értelemben kell értelmezni. Sokkal inkább pozitívumként. Zsombor már rég szakított az átlagossal.
- Ha már úgy is itt vagyok? - nevetett fel. Ilyen felvezetőt is régen hallott már olyantól, aki úgy hívja az embert találkozókra. Meg kellett vallania, ez az egész eddig igen jóra sikeredett. És alig várta, hogy a lány kinyögje, mi miatt is kellett PONTOSAN ide jönnie. Ha már úgy is ott van.
- Elnézést, nem akartalak félbeszakítani, mondjad csak - mosolygott továbbra is rá. Valahogy ezt váltotta ki belőle. Szabadságot, amelyet már régen érzett. Gyermeki érzelmeket. Szeretetet, és boldogságot. És csak azt érezte, hogy többet szeretne. Jobban Márton akar lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Érdeklődve nézte, hogy a kés ahelyett, hogy kimért volna egy olyan normális adagot, csak simán elvágta a tortát szinte félbe. Hát ez egészen érdekes lesz, az biztos. Még jó, hogy az ebéd nem most volt, mert különben a felét se bírná magába tömködni.
- Hát, ha én sütöttem volna, akkor biztos, hogy senki nem lenne képes abból egy ekkora adagot megenni - sóhajtott, ahogy átvette a tányért, és a szeméhez emelte, hogy még tüzetesebben megnézze annak a méretét. Vajon kitakarta a fejét is? Mert egészen úgy érezte, hogy igen.
A pokróc másik szegletéből elvett egy villát, és belesüllyesztette az édességbe. Sz biztos, hogy nagy harcra jelentkezett, és csak reménykedni mert, hogy jó is legyen az íze. Mert ha nem, akkor aztán fogalma sincs, hogy mit fog tenni.
Egy jókora adagot a villájára tűzött, és bekapta, hogy a pofazacskóit is az telítse ki, így úgy kinézve, mint egy megtermett, éhes mókus. Rágás közben érdeklődve hallgatta a lányt, aztán mikor ránézett Rara, feltartott mutatóujjával jelezte neki, hogy akarna ő beszélni, csak éppen nem megy. Gyors rágásba kezdett és próbálta legyűrni a hatalmas falatot, hiszen ez nem olyan téma volt, amelyet sokáig hagyhatott a levegőbe poroszkálni. Sőt, ha jól ismerte Rarát, akkor már csak egy kis idő kellett neki, hogy elbizonytalanodjon, és azonnal visszakozni kezdjen az egész témával kapcsolatban, azt meg nem hagyhatja.
Még mindig szűrt hangon, mint aki mindjárt megfullad, gyorsan kinyögött egy mondatot. - A lufiknál azt mondtad nem akarsz olyat, hogy "mi" - emlékeztette rá. Persze ott ő is sok mindent mondott, de a saját érzelmeit sokkal kevésbé tartja tiszteletben, mint a lányét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Most vagy ő választott hihetetlenül rossz pillanatot egy ekkora falatbevállalásához, vagy a lány, hogy ilyen komoly témákról beszélgessenek. De teljesen mindegy is volt, feltéve, hogy a lány megvárja, míg kinyögi végre a kérdését.
Fél? Hát igen, tőle lehet is, ezt elismeri. De ennyire rosszul emlékezne arra a beszélgetésre? Az elméje sokszor csapta már be az évek során, de egészen rég volt már, hogy ennyire. Esetleg jó lesz visszamennie az ELMÉbe egy újabb kivizsgálásra.
- Ne ne ne - riadt meg hirtelen Zsombor, hogy nem tudja meg, hogy mi lesz ebből az egészből. A sütis tányért letette maga mellé, és megragadta a lány egyik kezét, hogy magára irányítsa a figyelmét. - Beszélj hozzám. Szóval félsz - vezette vissza a beszélgetést oda, ahol volt. Ezt most nem hagyhatta annyiban. De miért nem? Mármint ő akarta? Dehát mindenkinek fájdalmat okoz. Rarának viszont nem akar. Mégis, a racionális éne mintha teljesen cserben hagyta volna, ha erről a barnaságról volt szó. - Tőlem? - nyögte ki a kérdést, mely szinte égette a nyelőcsövét, ahogy kijött.
Megszokta már, hogy mindenki ferdén néz rá, és azt is, hogy maga sem mer már bízni. Semmiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A nevetés egészen hirtelen érte, kissé hátra is hőkölt, és a lány kezét is leengedte.
Tőle.
Attól az embertől, aki egy volt halálfalóval viaskodott. Aki elküldött egy ártatlan lányt féltékenységből. Akinek dühkezelési problémái vannak. Oh Rara, ha tudnád te most pontosan min is nevetsz... Elméjében felrémlett újra a tű, és az az átlátszó szérum, amely újra és újra lenyugtatta a benne nyugvó szörnyet. Érezte a kétségbeesés izmainak megfeszülését, ahogy tiltakozik, üvölt. Szörnyű emlékek száguldottak le benne, míg vele szemben a lány csak nevetett. Nem érti. És nem is kell neki.
- Az a srác biztos egy bunkó volt - fűzte csak hozzá Rara mondandójához. Fogalma sem volt róla, hogy a lány mit titkol pontosan, hiszen egy szakítás nem hitte, hogy pánikrohammal kéne, hogy járjon. Sok minden volt, amit még nem értettek egymásban. Olyanok, melyeket nem is képesek elmondani egymásnak.
- Rara - nézett le kezeikre a srác. - Minden, amit a bulin mondtam igaz. Csodálatos vagy, és semmi mást nem szeretnék jobban, minthogy köztünk legyen valami. De se te, se én nem vagyunk készek arra, hogy megosszuk a titkainkat valaki mással - mondta ki a nyilvánvalót. Igen, szavakkal is bevallotta, mit érez. Viszont ez nem változtatott a tényen, hogy kapcsolatuk elsősorban kémia, mintsem szellemi vonzódás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mindketten elhalkultak hirtelen. A lány szavai hatalmas űrt hagytak meaguk után. Liliomtipró. Vajon ezek szerint akkor Rara nem akarta? Zsombor érezte, ahogy agyát újra elönti az az ismerős düh, keze ökölbe feszült. Nem hagyhatja, de mégis. Rara miatt elengedné a benne lakozó szörnyet. Egyedül a gyógyszerek miatt volt képes megtartani a józan eszét.
Igaz volt. Minden szó, amelyet ő mondott, és amit a lány. Kerülgették egymást, hol egyikőjük, hol másik visszakozott az egész miatt. Akarták, de mégsem tudták meglépni azt az utolsó lépést.
Van-e értelme. Jó kérdés. Mikor együtt voltak azt érezte, hogy igen. De amikor külön... A félelem és szorongás beült a fejébe és addig suttogott neki, míg elhitte, hogy nincs. S ez az egész találkozó. Az, ahogy kisiklott csak ezt bizonyította.
A pengető egy kicsit lógott a lány kezében, mielőtt képes lett volna elvenni. Ez a gesztus mindent elmondott. Rara nem kér belőle. Meg tudta érteni. Éppen csak közel engedte volna magához, és újra elhagyták, amit megcsillant igazi valója. Bólintott egyet, szájában keserű ízzel, és felállt a pokrócról.
- Igazából pontosan ezt érdemlem - jelentette ki Zsombor, és már vette volna útján vissza a kastélyba. Egy pillanatra még visszafordult.
- Köszönöm a sütit. Nagyon finom volt. És... boldog szülinapot - mondta ki a szavakat egy hatalmas gombóccal a torkában. Újra megtörténik. Megint. De mostanra már sokkal jobban képes kezelni.
Elfordult, és a nevető csoportok között visszasétált. El Rarától. Pontosan úgy, ahogy első alkalommal lennie kellett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Miután összefutottak a folyosón, a következő egy órában azon agyalt, hogy vajon hova vigye el Rarát. Amikor nagy menő módjára mondta neki, hogy van egy ötlete, akkor igazából nem volt. Csak annyit tudott abban a pillanatban, hogy kettesben akar lenni a lánnyal, lehetőleg olyan kellemetlen emberek nélkül, mint a folyosós srác.
Kisvártatva kitalálta, hogy ismer egy igazán jó búvóhelyet. Már csak a meglepi részt kellett kitalálnia. Így - bár nem büszke rá -, ellógta a következő órát, átöltözött és kiszökött, hogy elrendezze a terepet. Elment egészen Bogolyfalvára, hogy bevásárolja a szükséges eszközöket, és gyorsan bedobva őket a helyre, már sietett is a megbeszélt találkozóra. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik ablakpárkányban, és csak akkor bújt az ólmos oszlop mögé, ha az egyik tanár látta meg közeledni. Az ő tudásuk szerint Zsombornak most a navine berkein belül kéne feküdnie és majdhogynem haldokolnia. Majd holnap azt mondja, szimpla gyomorrontása volt, de mára már jobban van. De ehhez az kellett, hogy senki ne vegye észre.
- Hol van már? - kérdezte magától a fiú, ahogy már az utolsó órára siető gyerek is elhaladt mellette. Ennyi ideig nem tarthatták bent őket a tanteremben, hát elkésnének, akiknek még van órája...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Újabb közeledő ember zajára lett figyelmes, ám ezúttal tudta kihez tartoznak. Apró, de fürge lépések egymásutánja, lopva hol ugorva egy picit csak a gyorsaság kedvéért. Rara.
- Késtél - állapította meg Zsombor, de hangjában nem volt megrovás. - De tudod... rád mindig megéri várni - nyomott egy puszit a lány homlokára, és megfogta a kezét. A mesét a szobatársairól annyira nem vette be, mert aki így néz ki, nem foglalkozhat egyszerre a külsőjével és másokkal is. Vagy legalábbis nem ennyi idő alatt. De hagyta, hogy a lány abba a tudatba maradjon, hogy sikerült kibeszélnie magát.
- Egy olyan helyre, ami sokat segített, amikor még nem voltam.... - egy pillanatra összeszorította a száját, ahogy elgondolkodott a szavon. - ... olyan mint most. - Először a normális ugrott az agyába, de rájött, hogy elég túlzás lenne magát teljesen épnek neveznie.
Közben elkezdte vezetni a lányt befelé az erdőbe, egészen addig a titkos kis fáig, melynek ágai között megbújt a ház. Az ódon kis otthon úgy csillogott teljes pompájában, mintha soha nem hagyta volna el. S habár esze vissza-vissza révedt arra az időszakra, már teljesen idegenként kezdte azt megélni. Ő volt, de mégsem annyira. Se Nem Zsombor, se nem Márton. Ő csak egy Csonka gyerek.
- Amikor meséltem neked a szüleimről, biztos említettem, hogy az egész egy viharos éjjel történt. Szóval jó sokáig rettegtem tőle. És egyszer megtaláltam ezt a helyet - mutatott fel a fa ágai között. Mostanában már sokkal egyszerűbb volt beszélnie a múltjáról. Rara megértette őt, és érezte, hogy ha nehéz is, neki megéri elmondani mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ahogy megpillantotta a faágak között kikandikáló deszkákat, először fogta el valami, amit legjobban lehetett hasonlítani az otthon érzéshez. Nem volt teljesen olyan, mégis kissé megmelengette a szívét. Érezte ahogy a lány közelebb bújik hozzá, és arra gondolt vajon megérdemli-e ezt az egészet. Mikor legutóbb járt itt, még szét volt esve. Az elméje megborult, volt egy nevelőapja, aki végül becsapta. Semmi biztos az életében. Most pedig van egy választott családja. Rara, Tom és még Laura is. Nem is kellett neki több.
- Ha szeretnéd - mosolygott a lányra, és elkezdett mászni. A tetején megvárta Rarát, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a végén. Végül bemehettek a kis egyszobás bunkerbe.
- Nem sok, de legalább itt senki sem fog zavarni minket. Különleges dologgal készültem neked - nézett titokzatosan, majd az egyetlen kis asztalhoz sétált. A méretéből kiindulva valószínűleg nem is azért volt itt, amire a göndör készült, de ez őt természetesen nem állította meg. Leült a földre, ugyanis így volt rendes magasságban nekik, és levette az összehajtogatott takarót a tetejéről. Így felfedve a titkot. Egy hatalmas pizzás dobozt. Azt már tudta, hogy a lány tud enni, és szeret is.
- Bon appetit, madmoiselle - vigyorgott, és ahogy kinyitotta a dobozt egy ezerszínű pizza tárult fel. - Minden szelet már ízű, mert nem tudtam milyet szeretsz - magyarázta meg a különleges helyzetet és vállrándítás kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Elmosolyodott a lány reakcióját követően. Soha, egyetlen lányt sem látott még úgy rajongani az ételért, mint Rarát és ezt imádta benne. Nem kellett neki egyetlen salátás, kalóriaszámoló sem. Bár ha az igazat akarta megvallani, az se zavarta volna, ha a barna is ezt csinálná. Persze akkor nehezebb lenne lenyűgözni, de nem tetszene neki kevésbé.
- Az ananászos pizzát már rég be kellett volna tiltani - kontrázott rá azonnal. - Szóval nagyon örülök neki, hogy ezt mondod, mert ha szeretnéd, akkor sajnos kénytelen lennék szakítani veled - húzta el a száját játékosan. Ránézett a dobozra, és kiválasztott magának egyet, amelyiket apró rákok voltak. Mediterrán? Vagy tenger gyümölcsei? Valami hasonló neve volt.
- Meg akarod kóstolni? - ajánlotta fel, mielőtt beleharapott volna. Lehet, hogy volt ott nyolc íz összesen, de egytől se akarta megfosztani Rarát. Amennyiben a lány igenlően válaszolt, fogta a pizzaszeletet és a pereménél fordítva rajta száznyolcvan fokot a lány szájába tette a szeletet. Ha nem, ugyanezt tette a sajátjával.
- Tudod a nyelveden vannak az ízlelőbimbók. Így ha a feltéttel lefelé eszed a pizzát, akkor jobban érzed az ízeket - magyarázta meg a göndör a furcsa evési módszert, amelyet kiválasztott. Az egyik nagyon unalmas intézetbeli könyvben olvasott erről. Sajnos akkor nem tudta kipróbálni magától, de miután kijött ez volt az első dolog amit tett. És meglepő módon tényleg igaz volt. Persze attól is függött, hogy milyen minőségű a pizza, de alapjáraton az elmélettel nem volt gond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A lány semmit nem szólhat, mert a lehető leglovagiasabb módon megkérdezte, hogy szeretne-e egy harapást a pizzájából. Pedig ha valaki megosztja veled a kajáját, azt egy igen nagy lépésnek szokták tekinteni. Habár Zsombor nem igazán volt az a habzsolháp ember. Mindesetre neki is megvoltak a kedvencei. És a pizza egy volt közülük.
- Ez igaz is lehetne, ha lenne rajta ananász. - Utálatos gyümölcs volt az a javából. Mindig legurult a szeletről, ráadásul melegen kellett fogyasztani, mert az a tésztás álom úgy a legfinomabb, de az mégis annyira természetellenes. - De általában minden más rajta marad. Csak próbáld ki - bólintott a fiú. Ahol nem spórolják le a kötőanyagot a tetejéről - magyarul a sajtot -, ott nincs ezzel gond. És ő nem hoz silány árut a lánynak. Soha.
- Nem tudom. El kell mennem kontrollra az ELMÉbe, de szerencsére már nem kell végig ott is maradnom. - Mióta megismerkedett a lánnyal, még gyorsabban megy a felépülése, legalábbis a pszichológusa ezt mondta. Az, hogy megosztotta még valakivel a történetét mindenféleképpen pozitív visszajelzés volt. Egyedül a kis incidens miatt volt félő a visszaesés. De csak azért, mert az orvosok nem tudtak semmit. Zsombor nem mondta el, hogy mitől tört rá a roham. Minden kérdésre csak megvonta a vállát; gondoljanak az orvosok amit akarnak, ő akkor se adja ki a lányt. Nem, amíg nem áll készen.
- Miért, te mit fogsz? - kérdezte. Igazából volt még valami, amire minél gyorsabban időt kellett volna szánnia, de egyszerűen képtelen volt. Nem csak megtenni, de még beismerni is, hogy egyszerűen az a dolog fenn áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Természetesen már sokan ott vannak, mire  megérkezik. Kedvenc zöld dzsekije a kezében, rajta egy barna póló. Sajnos túl meleg volt ahhoz, hogy megtűrje magán a kabaláját. Arca gyűrött, haja kócosan áll az égtáj minden irányába, és egészen látszik, hogy még nem ébredt fel teljesen.
Odasétált a tanárhoz, és habár tudta, hogy Poulain professzornő is emlékszik a nevére, azért elmondta. Hátha nagy izgalmában valaki mást húz ki a listáról. Oldaltáskáját melybe körülbelül három pólót és egy nadrágot gyömöszölt be összesen, lazán a átvetette a vállán, és az előkészített kis asztalkához lépett. A gyomra ilyenkor még nem kíván semmi fogyaszthatót, de mivel úgy tűnt mindenki más is ott gyűlt össze, ezért végül megállapodott egy adag zöld teánál. Az nem árthat.
Körbenézett a jelenlévőkön. Nagyon sokan voltak, akikről halvány lila gőze sem volt, kicsodák. Kivéve a mellette ácsorgó. Na ő róla elég sok mindent hallott még úgy is, hogy sose jár le a nagyterembe enni a pletykák miatt.
- Téged ismerlek! - szólt oda neki, és igen, Zsombor szájából ez hajnalok hajnalán valamiféle köszönés akart lenni. - Mögöttem ülsz Szellemtanon. Mindig nagyon sokat fecsegsz - mondta tovább, és nem feltétlenül jött rá, hogy ez nem a legjobb módja az ismerkedésnek. Ám sokkal barátibb, mintha a legújabb híreszteléseket hozná fel. Amúgy sem hitt el semmi ilyet.
- Zsombor vagyok - nyújtotta a kezét a lány felé, ha netán ő nem hallotta volna vissza a róla szóló mondákat - bár be kell vallani, abban van igazság is. Beleszürcsölt teájába, és várta, hogy a jótékony koffein ellepje az agyát végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A pizzás válaszra csak legyintett egyet. Ha nem, hát nem. Ő attól még fejjel lefele fogja magába falni az ínycsiklandozó rákocskákat.
- Idén utoljára? Miért, abbahagyod a zongorázást? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Zsombor. Alapjáraton nem volt a kiskoncertezéses versenyes oktatás híve, de pontosan látta, hogy a lánynak ez mennyit jelent. Meg úgy alapjáraton is a hangszer maga. Sokszor az ember elveszíti a motivációját, ha valamit abbahagy. Lesznek fontosabb dolgok, és akár megígéri magának, hogy folytatja, akár nem, egy idő múlva más fontosabbá válik. Ő már csak tudja. Volt már az a zongora, akit magára hagytak az épületben porosodni.
- Oda is be kell majd szöknöm, vagy ezúttal címet is kapok, ahova mennem kell - somolygott a göndör a pizzája mögül. Nem mondja, hogy most nem tudná kinyomozni, hogy mégis mikor és hova kell mennie. De azért egy fokkal jobban néz ki, ha valaki barátja kicsit elegánsabban felöltözve hivatalosan érkezik, mint másnapos, koszos ruhában belopódzik. - És mond csak, hova akarsz bekerülni, hogy még jobban tönkretedd a lábad? - kérdezte Zsombor, de hangjában nem volt se él, se megvetés. Csak finomat jelezte, hogy nem feltétlenül van kiegyezve a balettal. Bár ha igazak akarunk lenni, akkor az egész táncdolgot kimosná az emberek emlékezetéből, hogy senki ne kényszerítse rá még egyszer.
- Várj, akkor a balett miatt hagyod abba a zongorát? - vonta újra össze a szemöldökét, ahogy lassan de magabiztosan összerakta a képet. Általában ennél gyorsabb szokott lenni a felfogása, és ezeket a kérdéseket magának rakja csak fel, de ebben az esetben kicsit bevonódva érezte magát. Nem róla volt szó, mégis valakiről, aki fontos neki. Az objektív látásmódot most képtelen volt alkalmazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nyugodtan hallgatta a lányt, egészen addig a szóig. Németország. Hát ez egy pokoli menet lesz, az egyszer biztos.
- Szóóóval... nekem valahogy ki kéne jutnom németbe és odatalálni a helyre, ahol a meghallgatásod lesz? - kérdezte várva, hogy a lány majd azt mondja rosszul értelmezi a helyzetet. Mert bár Rara miatt tényleg elment volna, de hogy egy mukkot nem beszélt azon az agresszív nyelven, az hótziher. És akkor már le kellett volna szerveznie az utazást, a szállást a mindent.
No az persze fel se merült benne, hogy Rara szüleivel kéne találkoznia, meg esetleg ott is aludnia náluk. Az valahogy még talán túl korai. Vagy csak Zsombor már túlságosan megszokta, hogy magáról kell gondoskodnia.
- Na jó, megvan. Szóval kell találnunk egy lakást, ahol értik a jelnyelvet. Azon már el tudok velük kommunikálni - határozta el egy pillanattal később, és arcán látszódott, hogy semmi nem képes őt eltántorítani. Ő bizony meg fogja nézni Rarát.
- De várjunk - ráncolta újra homlokát. Lassan de biztosan olyan lesz, mint egy öregember. - Mi lesz, ha felvesznek? Akkor nem mondhatsz nemet. Hiszen ez az álmod - fürkészte a lány vonásait a fiú. De semmi olyat nem talált rajta, mellyel azt akarja üzenni, hogy ott akarja hagyni. Még.
Újabbat harapott a pizzából, de már csak reflexszerű mozdulat volt, ahogy agya átlépett egy másik gondolati síkba. Próbálta magában összerakni a szálakat. Kettejüket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szülő. Apa és anya. Együttvéve. Hogy nevelő, édes vagy mostoha az már részlet kérdés. Akkor igen, ha egyik sincs számodra. Zsombor agya megcsavarodott a gondolatra, hogy találkoznia kell Rara szüleivel. Egy szép, egész családdal, akik mindig ott voltak egymásnak.
- Én... - nyelt egyet a fiú nehezen. - Nem tudom hogy kell velük viselkednem - nézett kétségbeeséstől csillogó szemekkel a barnára. Vannak halvány emlékei milyen volt az eset előtt az élete, de arról is inkább érzések vannak, mintsem viselkedési formák. Arról pedig nem éri meg beszámolni, milyen volt Kirillel. Pláne ahogy elváltak utoljára. Annak a dührohamnak az emléke még mindig kísérti, ahogy a tű nyomai is a bőrén. S mégis ő állt hozzá a legközelebb, hogy apjának nevezhesse.
Nagyot harapott a pizzából. Nem tudta mit tegyen. Legyen gyáva? De egyszer muszáj lesz kibújnia a nyúlüregből. Majd maximum megint megnémul, mint rég. Nem, ezt jobb lesz kiráznia a fejéből. Sóhajtott egy rövidet.
- Jól van, elmegyek - határozta el, és mielőtt meggondolta volna magát ki is mondta. - Irány Németország - bólintott is hozzá.
Látta a lány gondterhelt arcát. Odanyúlt, és megfogta bal kezét. - Majd kitalálunk valamit. Mint mindig - mosolygott rá féloldalasan. Hiszen a legnagyobb dilemmán túl vannak. Sokáig tartott, de végre sikerült mind a kettőjüknek megbékélnie a köztük lévő bizsergéssel.