36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 32 ... 40 41 [42] 43 44 ... 52 ... 72 73 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2017. március 19. 12:43 | Link

Eridon party
Viktorék
Jelmez

Sok ideje nincs mostanság, a vizsgaidőszak lejárt, a vizsgákat kijavította már, az összes többi idejét meg Nórival tölti, illetve Thomas segít be neki a tanácsokkal. A férfi az utóbbi időben rengeteg időt töltött velük és imádja a gyereket, ezért tudta rásózni most, amíg visszaszakad egy kicsit a régi világába, kikapcsolódni így a sok stressz és pelenkázás után. Frissen kidíszített önmagával találja szemben magát, mikor a tükörbe néz. A fekete sose volt az ő színe, de most a hajához is megy és a sötét árnyalatok kiemelik türkiz szemeit. Mosolyogva indul meg a kastély irányába, röpke húsz perc alatt pedig el is éri a Bagolykőt, de nem megy be, egyből a rét felé veszi az útját. Nem sok időt szokott idefent lenni, a papírokat is a tanársegédével küldi fel, főleg mostanában... úgyhogy maximum csak a nagy rendezvényeken. Itt szinte minden szeglet rejt egy régi emléket még a diákéveiből, ezek legtöbbjén csak mosolyogva csóválja a fejét aztán tovább halad, mígnem eléri a buli központját. Körbepillant és a sok remek maskara között nem is lát sok ismerős arcot, aztán Návayt valahogy mégis felismeri, aki jelenleg diáklányok sokaságát élvezi. Közelebb oson, és mosolyogva köszön a társaságnak.
- Szervusz Viktor! Sziasztok lányok! Remek a parti, remélem nem baj, hogy eljöttem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Madarász Álmos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 3
Összes hsz: 5
Írta: 2017. március 19. 14:27 | Link

Eszter és Rebeka
Maszk

Kicsit elmerültem a gondolataimban, amit a még meleg gyömbéres tea még inkább erősített, így picit meglepetten nézek a hang irányába.
- Öööh, köszi. Áh, jó lenne, ha ilyen kreatív lehetnék. - Mosolyodok rá, majd úgy döntök kicsit bőbeszédűbb leszek, de közben egy másik lány is becsatlakozott. Bátorítóan rámosolyodtam.
- A családom mugli ágával egyszer Velencében voltam, Olaszországban és ott szereztem egy árustól, de nyugodtan nézz körül az asztalon, vagy akár mindhárman igazából még csak egy pillantást tudtam oda vetni, úgy hallottam mintha diákok készítették volna? - Hörpintem le az utolsó kortyot, majd az asztalra rakom a poharam.
- Neked pedig klassz az arcod, de gondolom velem ellentétben ezt te csináltad. - Vigyorodok el. Jó, igen, egy kicsit kínosan érzem magam.
- Most értetek ide vagy már itt vagytok egy ideje? - Érdeklődök, hogy valamelyest elindítsunk némi beszélgetést.
- Hogy tetszik a dekoráció? Én sosem gondoltam volna, hogy ilyen pozitív lesz. - Nézek rájuk őszintén meglepetten. Az asztalhoz érve kell egy pár pillanat, mire a sok színkavalkád és motívumhalmaz eljut az agyamig. Nemtudom mi módon és hogy csinálták a maszkokat, de mind nagyon ötletes és csodaszép. Kiveszek egyet, ami valamiféle őzet mintázhat virágdíszekkel és pici lányos agancsokkal.
- Szerintem ez egész jól állna. -  Nézek a később érkező lány felé, lehet nem ez a stílusa, de az arca amúgy is egy kis őzikére emlékeztet.
Utoljára módosította:Madarász Álmos, 2017. március 19. 19:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2017. március 19. 17:24 | Link

Hajna

Hát ez a nap is eljött. Ez az utolsó alkalom, hogy a kastély falai közé teszem be a pracliaimat. Ez az én búcsúestém, hiszen a következő tanévben már csak, mint hazajáró egyetemista leszek megtalálható a falu területén. Egyszerre izgalmas és ijesztő ez az új életszakasz, aminek most a szélén állok, és várom, hogy a következő lépést megtehessem. Sokáig vacilláltam azon, hogy mesterképzést csináljak-e előbb, vagy egyből menjek az egyetemre, esetleg, mint mások is, én is vállaljam be a párhuzamosságot. Végül úgy döntöttem, hogy csak az egyetem lesz, és ha úgy érzem, hogy bírom a kettőt együtt, akkor bevállalom a mestertanoncságot is. Most azonban csak erre koncentrálok.
Ám a helyzet nem lehetne ideális búcsúbuli nélkül. Ahogy hallottam, az új tanév előtti estére az Eridon igazi meglepetést tartogat, így hát úgy döntöttem, hogy ez lesz az az este, amikor lezárok minden érzést, gondolatot, mindent, ami még függőben van itt. El akarok búcsúzni, úgy, hogy még egyszer jól érzem itt magam.
Viszont nem akarok olyan nagy feneket keríteni a dolognak. Először gondoltam rá persze, hogy meghívok pár embert, beülünk sütizni vagy ilyesmi, és ott elmesélem, de aztán nem ez lett a vége, hanem az, hogy szépen csak úgy eljövök ide, magamban elbúcsúzok, aztán felülök a vonatra és pápá. Komoly terveim voltak mindig is, most Amerikáig akartam menni, de sem a szüleim, sem az egyetem nem támogatott annyira, hogy ne kerüljek félidőben anyagi csődbe. Viszont tudom, hogy itt nem akarok maradni, hogy ki akarok szabadulni. Ezért döntöttem hát Pécs mellett, ahol ugyan lesz pár Bagolyköves diák, ám az már életünk egy új szakasza lesz.
Nagyon tetszik a díszítés, a sok különleges látványelem, úgy tűnik az emberkék nagyon kitettek magukért. Épp nagyban trappolok békésen előre, amikor elhaladok egy lány mellett, akihez egyszerűen vissza kell lépnem, mert ismerem őt. Bár rém ijesztő a kinézete, akkor is ismerem.
- Hajna?
Én magam nem mázoltam túl az arcom, inkább csak sötétebb lett a bőröm, mint az indiánoké, és a tollas fejdíszre meg a hozzá illő tollas ruhára helyeztem a hangsúlyt.
- De jó, hogy látlak! Nem beszéltem senkivel se a vizsgák óta. Merre tovább mész vagy maradsz?
Utoljára módosította:Warren Mina, 2017. március 21. 22:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. március 19. 18:29 | Link

– Hogyne tudnám. Te vagy a leggonoszabb prefektus, akit csak ismerek, tökmag. Biztos képes vagy halálra ölelgetni bárkit, ebben sose kételkedtem - közlöm vigyorogva, és barátságosan veregetem meg a vállát, bólogatva is egyetértően, hogy naná, iszonyatosan gonosz tud ám lenni. Ha valakit ilyen bociszemekkel lehet kínozni, akkor talán még el is hiszem.
– Vagy ha nem ér rá, hát tartasz neki külön előadást - javaslom, és közben idejét látom annak is, hogy feltegyem végre a maszkomat. Igazgatom is kicsit, hogy biztosan álljon, meg véletlen se csálén, majd még Hime kobakját is megsimogatom elnevetve magam. Ez aztán a kompromisszum.
Jól van, fifty-fifty. Legyen, én benne vagyok - válaszolom, és még kezet is nyújtok, hogy bizony rendje s módja szerint megkössük ám ezt az egyességet. Közben meg érkezik még társaság is, én meg elkezdek nézelődni. A lányok láthatóan közös témát találtak, amihez már nem különösebben tudok mit hozzáfűzni, hacsak meg nem válaszolom Nóra kérdését Fanni helyett. Hagyom is őket csevegni, csendben kivonva magam ebből a beszélgetésből, épp amikor egykori kedvenc tanárom, Viko bukkan fel a közelünkben. Imádtam a mágikus sporteszközökről a tárgyát még a mestertanoncképzésen, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartozott a saját szakom kötelező tárgyai közé. Még választhatók között se bukkant fel, hogy egész pontos legyek, a kviddicsesekkel jártam be rá, ha már senki nem mondta, hogy ne. Furcsa is volt aztán az elején már kollégának lenni, amikor átvettem a túlélési alapismereteket az előző oktatótól. Fel is tápászkodom, amint odaér, foglaljon csak helyet ő, nekem még úgyis meg kellene gyújtanom a tábortüzet például, mert ahogy nézem, Ádám késni fog.
– Szia. Foglalj csak helyet - tessékelem máris széles mosollyal, barátságosan a pad felé, átengedve neki a helyet a lányok mellet. – Baj? - kérdezek vissza kissé rosszallóan, fejemet oldalra döntve. Ez tényleg kérdés? Na ne már.
Naná, kedves tanárnő, most fogom megenni a te fejedet, hogy be merted tenni ide a lábad, amikor amúgy is teleplakátoltuk az egész kastélyt, hogy bárki jöhet, akinek kedve van. Nem is, téged fogunk feláldozni, ugye lányok? - kérdezem, egy pillanatra Fanniék felé fordulva, majd ismét visszanézek rá, hirtelen csípőre tett kezemet meg most már azért leengedem, elnevetve magam. Zsebet keresek a ruhámon, de ezen a fránya paláston olyasmi nincs, így hamar feladom a próbálkozást egy lemondó sóhaj kíséretében.
– Nem nekem tervezték ezt a jelmezt. Ezek a sámánok sose akarták zsebredugni a kezüket? Na mindegy. Örülünk, hogy itt vagy, és érezd jól magad. Én meg azt hiszem, meg is gyújtom a tábortüzet - jelentem be, az órámra pillantva.
Igazi autentikus sámánisztikus, vagy hogy mondják ezt, na de egy pillanatnyi türelmet kérek. Mindjárt jövök is vissza - közlöm vigyorogva, az órámat mutatva, hogy arra értettem az említett jelzőket, aztán el is sétálok a rét közepéig, ahol szépen elhelyeztük előre a köveket, gyújtóst, fát, most csak meg kell gyújtanom. Na essünk is túl rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2017. március 19. 18:39 | Link

Viktor palástja

Az arcok a Házvezető-helyettes felé fordulnak, ahogy középre indul, hogy hivatalosan is bejelentse az estét és meggyújtsa az eridonos tábortüzet. Nagy, látványos kupac csupa földből, gyújtósból, ami a lassan beülő hideget hivatott elűzni a környékről.
Egy ideig minden annak rendje és módja szerint megy; Viktor vigyorgó arccal, egy könnyed pálcasuhintással útjának indítja a szikrát, ami rögtön lelkes fogadtatásra talál és fellobban a főnixek tüze. Egy apró, kósza, pattogó kis parázs és egy ügyesen helyezkedett szellő az oka, hogy amikor Viktor visszafordul az előbbi társaságához, a talárja alja olyan hirtelen kap lángot, mintha megijedt volna, hogy a HVH elmegy a közeléből és ő egyedül marad.
A ruha pillanatok alatt gyullad ki és szinte rögtön érezni az anyag erős, égő szagát; tele van a környék boszorkányokkal és varázslókkal, csináljatok valamit!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Vitéz Rebeka
INAKTÍV


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
Írta: 2017. március 19. 18:58 | Link

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos

Mázolmány és hajdísz

- Oh értem. Bár szerintem, ha tényleg akarnád simán meg tudnád csinálni te is, hiszen minden csak akarat kérdése. - Míg elmondja ezt a kisebb motiváló szöveget, egy másik lány is becsatlakozott hozzájuk. Gyorsan megállapította, hogy őt sem ismeri, ám még mielőtt bemutatkozásra sor kerülhetett volna, a maszkos fiú megint megszólalt.
- Az szuper lehetett, egyszer én is szívesen elmennék oda. És igen, mi készítettük. Vagyis én konkrétan pont nem, de a szobatársam például – mutatott rá Fannira – igen aktívan részt vett a készítésében. Vitéz Rebeka, Eridon, másodév. - Sorban mind a kettőjüknek kezet nyújt, előbb a srácnak aztán a lánynak. Mivel egyikük sem az iskolai talárját viselte, így nem tudta megállapítani, hogy melyik házba és évfolyamba tartozhatnak.
- Köszönöm szépen, tényleg én készítettem szimpla mugli arcfestékkel. - Viszonozza a vigyort, ám az arcfestésével együtt inkább vicsornak hat. Rémisztő egy látvány lehetett, az biztos.
- A dekoráció lenyűgöző, mint mindig. Nem tudom pontosan ki alkotta, de valami elképesztő. Remekül illik a buli témájához is, nem? - Szemét még egyszer végigfuttatta a teljes réten, mielőtt feltenné a kérdést. Ekkor szórta ki a halomban heverő plédeket, ám közben a másik két ember szépen ott hagyja, így ötletét egyenlőre nem tudja előadni diáktársainak.
Kocogásban közelíti meg a maszkokkal megpakolt asztalkát, és éppen sikeresen elkapja azt az egy mondatot, melyben épp egy álarcot ajánlgatnak a lányka számára.
- Nos az szerintem is jól állna neked, tulajdonítsd el nyugodtan. - Belemászva a társalgába szólt közbe a vörös is, mert nem nem bírta megállni, hogy ne mondja el a véleményét. Na de végre alkalmasnak találta az időt, hogy zseniális ötletét.
- No de mi lenne, ha helyet foglalnánk egy olyan cuki kis takarón? Szerintem sokkal kényelmesebb lenne a társalgás, mintha végig állnánk az egész estét. De persze rajtatok múlik – von vállat.
Éppen csak befejezi a mondandóját, mikor látja, hogy kedvenc HVH-juk elindul, hogy meggyújtsa a tábortüzet. Másodpercek múlva már lobog is a tűz, ám mihelyst kettőt odébb lép Viktor bá' már Ő is lángokban áll. Meghökkent arccal nézte, ahogy a tanár úr „kigyullad” a sokktól mozdulni sem tudott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2017. március 19. 19:22 | Link


Mivelhogy elég ritkán veszek részt olyan szociális eseményeken, amelyeken több, mint hét fő található (a családom és Viktor miatt tágult ki ez a két fős limit hétre), ezért szokatlan lehet, hogy a klubhelyiségben való csendes olvasgatás helyett most mégis itt leledzek. Pedig bizony, így van - bár a levita falai közt valóban olvasással ütöttem el az időmet (már amennyiben a Sötét Varázslatok Kivédése felsőfokú elméleti szakirodalom bújása kellemes, könnyed időtöltésnek számít), de később rájöttem, hogy sosem árt, ha kiszellőzteti az ember a fejét. És hova is mennék máshova, ugyebár, mint ahol a vöröske található? Amúgy is felajánlotta, hogy nézzek be, gondoltam, miért ne - bár az is igaz, hogy nem mutatkoztunk együtt nyilvánosan a tanórákon kívül ebben az évben... kábé soha.
Mindenesetre tudtam, hogy kissé késve fogok megérkezni a nagy eseményre, amire - a fene vigye - sajnos elfelejtettem jelmezt húzni. Nem is túlságosan izgattam magam a pontosságon, hiszen az eridonos eseményekre nem kifejezetten jellemző a túlzott feszesség és az időpontok másodperces betartása.
A rétre kiérve megpillantottam a dekort (magam sem tudom, hogy kinek az ötlete volt ez a sámános-beöltözős téma, de nekem biztosan nem lenne ennyi kreativitásom), s elcsodálkoztam rajta azért egy pillanatra, miközben végigjárattam tekintetem a jelenlévőkőn, természetesen a vörös hajat keresve. Nem láttam meg rögtön az illető személyt, mert hát fogalmam sem volt, milyen jelmezt húzott; csupán a szemem sarkából szúrtam ki, hogy valaki a rét közepe felé tart. Éppen hogy arra fordítottam a fejem, aztán... hirtelen lángra kapott valami, egy ruhadarab talán - ezt már nem is volt időm átgondolni. Lendült a kezem (pálca nélkül), fókuszmozdulatot adva az aeromágiának - egy csapásra vontam el az oxigént a tűztől, ezzel azonnal eloltva azt. Bevillant egy pillanatra a kép a NEMBaj-ról is.
Csak utána láttam, hogy nevezetesen pont annak a koponyás fejnek a palástja kapott lángra, akit ezidáig kerestem.
- Mi van, főnix, lángra kaptál? - kiáltottam oda neki. - Tűzről pattant egyéniség vagy, tudtad?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2017. március 19. 19:34 | Link

EridonPápáParty
Kinézet


- Nagyon menő! - csillogó szemekkel tapogattam a kék ruhácskát, igaz, nem tartozott a kék a fő kedvenceim közé, de így igazán hangulatos volt. Ráadásul milyen jól megtartotta a színét is az évek alatt, mert biztos nem két éve járt ide az anyukája Nócinak. - Persze, nyugodtan, nem harap! Csak nyalizik. Igazából egy pasi faló, mert mindig megtalálja a srácokat és általában leveszi őket azonnal a lábukról - ekkor egy vigyorgós, sunyi pillantással Viktorra sandítottam fél szemmel, majd vissza Nócira és eszembe jutott az a pár srác, akinél már tiszteletét tette az eb. MJ, Erik, Mattrac és még sorolhatnám. Természetesen Hime azt se tudta, hogy Viktorhoz vagy az új jövevényhez bújjon, ezért csak elvágódott az ölemben és élvezte, ahogy gyöntölték.
- Igen-igen, de nem árulhatom el. Had legyen meglepi, úgy sokkal izgibb! - kacsintottam rá, hiszen ki az, aki nem szereti a meglepetéseket. Olyan embör nem létezik!
Ekkor új személy csatlakozott hozzánk, nagyon ismerős volt, mintha láttam már volna valahol, sőt, biztos voltam magamban, hogy én őt láttam. Mert tutira láttam, csak én nem emlékeztem, hogy hol és mikor. De láttam és ismerős volt.
Nem szóltam közbe, anyám azért mindig egy tockossal ajándékozott, ha belepofátlankodtam a beszélgetésbe és ez valahogy belém nevelődött, a fene tudja hogy.
Követtem Viktort a szemeimmel, ahogy meggyújtotta a tüzet. Tapsoltam, ujjongtam a narancssárga lángok kecses mozgása láttán és ropogása hallatán, ami... várjá' má'! Az a tűz nem a tábortűz. Az Viktor! JESSZUS MARISKA!
Fogalmam sincs mi ütött belém. Felkaptam az élvezkedő Corgit és belenyomtam Nóci ölébe.
- Vigyázz már rá, most életet kell mentenem! - gyorsléptekkel megcéloztam az asztalt, ahol volt még gyümölcslé, a szoknyám útban volt így azt hátradobva rohantam hanyatt homlok az asztalhoz. Ott körülnéztem, hogy hol is lehetett az a hülye itóka, végül megtaláltam. Kancsóstul felkaptam és megfordultam majd elindultam.
- Jövök már Viktor, jövök! Hero lesze.... - és itt lehet azt mondani, hogy Repül a bálna. Jelen esetben a kancsó a kezeim közül.
Túl hosszú volt a szoknyám és hát, ahogy rohanni kezdtem, megfeledkeztem róla, hogy hátra kéne dobni vagy legalább oldalra, hogy akadályozzon vagy essek hasra esetleg valami. Természetesen rátapostam és a másodjára említett opció be is következett.
A barna szoknyára léptem, az anyag nem akart engedni és a súlyom már vitt előre, főleg, hogy a lendület is rásegített, -természetesen a gravitáció tette a dolgát- így én, mint egy lassított felvétellel kiterültem a fűben, mint béka az úttesten, a löttyel teli kancsó pedig olyan gyönyörűen szelte át az eget, hogy ettől még egy hajtó sem tud szebbet dobni kvaffal. Sáros arcocskával néztem fel, ahogy a lángoló Viktor felé száll a kancsó, de az elment mellette, a gyümölcslé a fűben végezte, az edénye pedig...hát fogalmam sincs. Nevetve ültem fel, mert vicces volt, mit ne mondjak, de Viktor még égett. Asszem épp akkor vált igazi főnix madárrá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Csizmazia Hajna
INAKTÍV


#BestHousemate
offline
RPG hsz: 335
Összes hsz: 2713
Írta: 2017. március 19. 21:17 | Link

Warren Mina
Kinézet


Szemei úgy pásztázzák végig a terepet, mintha egy áldozatot keresnének a tömegben.  Azonban ez nem így van, csak igyekszik minden vizuális információt begyűjteni, hogy aztán azt majd szöveggel ellátva közölje a lapban, remélhetőleg nem sok kárt okozva vele az embereknek. Mert már elterjedt hír, s nyílt titok, hogy mindenki úgy véli, a lapnak van olyan része, amely inkább a pletykaforrásokat keresi és hajlandó egy kicsikét ferdíteni. Jó ezzel ő sem tud vitába szállni, ám azt nem tudná tagadni, hogy ő igyekszik nem ferdíteni.
Ittlétében az is szerepet játszik, hogy van még egy vizsga amelynek végeredményével nincsen tisztában. Na már most az pedig nagyon kellene, ugyanis így nem tudja mi lesz a következő évben, hogyan is tervezze el a jövőt. Mert bizony már kirajzolódni látszik a kép, mivel nem akarja itt hagyni a kastélyt ezért megcéloz egy mesterszakot. Ugyanakkor nem szeretne annyira kötött lenni, mármint szabályokhoz, ezért mellé az egyetemet is célba veszi. Ugyan már, egy ilyen memóriával, mint amit a sorstól kapott, nevetve fogja teljesíteni a vizsgákat.
Hosszas maga elé meredéséből egy ismerős hang ébreszti fel. Tekintetét lassan futtatja a levitás lány felé és egy kisebb mosolyt erőltet az arcára.
- Pedig már azt hittem, hogy sikerült úgy felöltözni, hogy senki se ismer fel- most már testével is újdonsült társasága fele fordul, aki úgy tűnik éppen ugyanabban a cipőben jár mint ő. Legalábbis a vizsgák téren.
- Ahh vizsgák.. Hagyjuk. Komolyan, annyira antiszociális vagyok, hogy egy öregdiák se jutott eszembe a varázslástani alatt - elneveti magát, hát ez van. Alig ismer olyanokat akik felette jártak, nem hogy azokat, akik korábban végeztek, minthogy ő bekerült ide. Erről éppenséggel nem olvasott, így nem volt mit előkeresni az elméjének fotógalériájában.
- Na és neked mik a terveid a szünetre?  Na meg úgy, amúgy? - ha már megszólították, kivételesen nem lesz morgó medve és neki áll kedélyesen cseverészni. Ezt a kérdése is mutatja. Közben figyelmét elvonja Viktor úr lángoló talárja, amin muszáj nevetnie, eszébe nem jutna segíteni rajta, így még főleg nem, hogy elég távol vannak tőle.
Utoljára módosította:Csizmazia Hajna, 2017. március 22. 09:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. március 19. 21:36 | Link

Amíg Ádámot lekötik frissen szerzett pikkelyei, én volnék a földi helytartója, így hát idejét látom a tábortűz meggyújtásának. Eddig minden rendben is volna, hiszen mi baj történhetne közben? Nem vagyok szokva a talárral sem ilyen közegben - terepre mindig mellőzöm, ha lehet -, a palásttal pedig még kevésbé, és elég egyetlen kósza fuvallat, na meg egy szikra, máris kigyullad. Először észre sem veszem, csak a fura füstszag csapja meg az orromat némi késéssel. Bele is szaglászok a levegőbe, hogy rájöjjek, honnan ered. Ahogy a vállam fölött félig hátrafordulok, máris erősödik, és közben egyre többen bámulnak. Ajajjajj, én égek.
Hogy az a megzápult... - kezdek bele a morgásba, miközben kibogarázsni próbálom a tűt az anyagból, amely összetartja, egyelőre nem sok sikerrel, de aztán menten észbe is kapok, hogy ennyi diák előtt talán mégsem kellene a szitok-szókincsemet bemutatni A-tól Z-ig.
Csak egy főnix volnék... - dünnyögöm inkább, némileg erőltetett vigyort varázsolva az arcomra, amely aztán csak felszabadultabb lesz, amint végre megadja magát ujjaim között a hosszú fémdarab. Felszusszanok, hogy akkor már ledobhatom ezt is - kár volt bajlódni a bűbájjal, hogy bele ne főjek, hiszen már úgyis mindegy -, és ráküldhetek egy aguamentit, de ekkor magától is elalszik a tűz. Fanni is rohan egy kancsó innivalóval, ami elől kénytelen vagyok elhajolni, mert bár az itóka a füvön végzi, a kancsó még felém repül, majd elzúg az orrom előtt, ahogy félrelépek. Fuh, hát nem ennek köszönhetem, hogy kialudtak a lángok, de akkor mégis minek? A válasz hamarosan meg is érkezik, méghozzá Ricsi hangján. A megégett palástot a vállamra dobom beleakasztva a mutatóujjamat, csak úgy lazán, a koponyát meg egyelőre nem véve le sétálok át a tömegen. Nem ezt terveztem attrakciónak, de most már ez is pipa, és hála az égnek, nem szívtam meg annyira, hogy a gyengélkedőn kössek ki netán.
– Mi mást csinálna egy főnix? - Válaszolok kérdéssel, félig már nevetve, miközben áthaladok az emberek között. Remélem, senkit nem traumatizált nagyon, hogy sikeresen felgyulladt a jelmezem.
– Örülök, hogy meggondoltad magad. Biztos eloltott volna valaki, mielőtt én leszek a díszkivilágítás, de mégsem szeretnék teában úszni, ha már választhatok - jegyzem meg, megállva Ricsi előtt, és végignézek rajta. A legkevésbé sem illik a környezetbe, de ez cseppet sem zavar. Gond egy szál se, csak fogom a fejemen lévő koponyát, ami még mindig egyben van csodával határos módon, leveszem, majd az ő fejére illesztem.
Nem is áll rosszul, bár van amúgy egy egész kupacnyi maszk még, ha érdekelne. Igaz, egyiken sincs ilyen szép szivárványos toll... meg oroszlán sincs, azt hiszem. Valamiért azt képzelem az igazinak, tudod, mint Herkules, a nemeai oroszlán bőrével a vállán... - állapítom meg kissé sajnálkozva, mintha ez aztán létfontosságú lenne. – Na de keressünk egy szabad padot. Erre az izgalomra kell egy kis tea. Ugye a nem hoztad magaddal amúgy egyik könyvedet sem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Berecz Eszter
INAKTÍV


Eszti // Hetti
offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 55
Írta: 2017. március 20. 12:24 | Link

Eridonos buli
//  Rebi és Álmos
haj és arcom


Egyre több mozgó alak jelent meg a réten, ahogy a sötétség szépen lassan ránkborult. Mindenki keresi a társaságát, vidám ráeszmélő mosolyok jelennek meg arcokon, mikor egy-egy álarc mögött az emberek ismerőst vélnek felfedezni.
Míg a srác mesélt olaszországi útjáról a lángok villogó fényében tekintetem a mellettem álló lány arcára emelem. Húúúú! - Sápadt bőre és fekete sávban ülő sötét szemei egyszerre sokkoltak és nyűgöztek le. Szép munka! - gondoltam elismerően. Tökéletes választás.
Ámulatomból a felém lendülő kéz rázott ki.
 - Berecz Eszter! Abszolút újonc, és levitás. - egyik szemem sírt, a másik nevetett. Örültem volna, ha egy háztárs lenne, de legalább szerzek ismerősöket a többi házból is. Miután Rebekával kezetráztunk, én is a srác felé nyújtottam mancsomat, feszülten figyelve. A bemutatkozósdi mindig is nagy izgatottsággal járt, egyszerre ügyelni a partner nevére és a sajátomat is helyesen mondani... Kihívás!
Közben Rebeka arcára az "olaszba utazós srác" is felfigyelt.
 - Elég vad! Tényleg magadnak csináltad? Nekem is meg kell tanulnom sminkelni!
Utolsó mondatom inkább csak magamnak címeztem, de mégis hangosan kimondtam.
 - Ne is mondjátok! Imádom ezeket a koponyákat erre - arra elszórva! Meg az embereket elnézve ezekben a jelmezekben, elég jó hangulatot áraszt az egész! - Tekintetem ismét végigjártattam a helyszínen, megcsodálva egy-egy különleges öltözéket. - Én körülbelül 10 perce jöttem le, csak szereztem inni.
Enyhén megemeltem kezem amiben tartottam a poharat. Továbbra is rejtély volt számomra mit tartalmaz, de hogy ne tűnjek amatőrnek egy aprót kortyoltam belőle.
 - ppff...pfff!!
Amit banánturmixnak hittem elsőre, most határozottan nem annak tűnt. Nyelvemet és szájpadlásomat, mintha apró hangyák csípkedték volna egyszerre, ezzel egyidejűleg viszont a legfinomabb madártej ízét éreztem a számban.
- Fúú vigyázzatok ezzel! Nem tagadom, nagyon finom de lemarja az egész számat.
Lemondtam hát róla, hogy megigyam, így leraktam a legközelebbi asztalra a poharat. Közben elértünk az álarcokhoz.
- De aranyos! Köszönöm, tetszik! De azt hiszem van egy jobb ötletem!
Időközben egy középkorú férfi lépett előre, kiderült ő a házvezetőhelyettes az Eridon házban. Milyen jóképűek itt a tanárok. Megnyitotta az estét és fellobantotta a tüzet a mögötte álló farakáson. A tűzből apró, szenes darabok pattantak ki. Vártam míg eléggé kihűlt egy darabka és arcomra, vaktában ügyetlen vonalakat festettem.
- Talán ez jobban illik a témához. - bizonytalan őzike szemekkel néztem feléjük.
A házvezetőhelyes félbeszakítása előtt már nem volt idő válaszolni Rebeka ajánlatára.
- Részemről leülhetünk, de akkor csináljunk jó puha ülőhelyet a porócokból! - elindultam a pokróc stóc felé, közben hátratekintve többiekre kérdeztem - Vártok még valakit? Mennyit vigyünk?
Utoljára módosította:Berecz Eszter, 2017. március 20. 12:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2017. március 20. 18:46 | Link

Chuck


*Nem tudom mi fog kisülni ebből az estéből, nem igazán voltam még Eridonos buliban, meg hát úgy egyáltalán semmilyenben sulin belül. Angliába el szoktam menni diszkóba, meg ugye volt már pár koncertem, de azok teljesen más jellegű bulik. Még az is lehet, hogy megunom és elmegyünk sétálni, egész jó idő van és hát a környezet nagyon szép errefelé.*
- Köszönöm, ez jól esett*Láthatólag bele is pirultam a bókba, le is nyomok gyorsan egy puszit az arcára cserébe. Nem igazán vagyok ehhez hozzászokva. Persze nem tartom magam csúnyának, sőt, de valahogy a fiúk társaságát eléggé kerültem mostanában.*
- Ezzel nem vagy egyedül*Mosolyra húzódik a szám. Nyilván nem arra gondoltam, hogy én is magammal akarok lenni, hanem hogy vele. Ketten, vagy akár többen is. Szívesen megismerném a barátait is akár, hiszen biztos ők is jó fejek.*
- Én is valami különlegeset kérek és lehetőleg édeset, de azért ne cukorbombát*Fejezem be Chuck mondatát. Na, most jól feladtam a leckét a pultosnak.*
- "Csak" három?*Ujjaimmal mutatom közben az idézőjeleket és el is vigyorodok közben. Hogy örülnék neki, ha nekem annyi lenne két hét alatt.*
- Leülünk?*Tekintetemmel egy közel padra mutatok, miután megkaptuk a frissítőket.*
- Ezer örömmel*Tényleg tetszik az ötlet, hogy "odaköltözzek" addig hozzá, persze pár napra szívesen mennék haza is és ezt tudatom is vele.*
- Persze pár napra hazaugranék, ha szeretnél jöhetsz velem*Nem terveztem sok időt otthon tölteni, tényleg csak 2-3 napot. Szeretnék minél több időz Bagolykőn tölteni amíg még lehet.*
Angyal
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2017. március 20. 20:24 | Link

Loise



Az utóbbi időben sokat gondolkodik azon, hogy találhatna magának valami hobbit, akár Loise-szal együtt. Bár a lánynak általában nincs annyi szabadideje, mint neki, egy próbát talán azért megér. Elég furcsán nézne ki egy asztalnál miközben varázslósakkozik, a kviddics sosem volt a szíve csücske, és a csokibékák gyűjtése sem kötötte le egy pillanatig sem. Végül mindig arra a következtetésre jutott, hogy nem erőlteti; ha kell, akkor majd rátalál arra a bizonyos hobbira, amiben örömét leli. Ha pedig nem, akkor nincsen szüksége ilyesmire.
Csak mosolyog azon, ahogy a lány elmosolyodik. Fel van ám adva a lecke a srácnak: most nem futhat el, nem menekülhet saját maga elől, meg kell állapodnia és törődni Loise-szal, hogy elnyerhesse a bizalmát. Tudja, hogy ez nem könnyű, és rá is szolgált arra, hogy ne legyen az. Örül, hogy a lány is szeretne több időt tölteni vele, és nem egyoldalú a dolog.
- Hát igen. Most csak ennyire futotta... De lassan itt a fesztiválszezon - mondja ő is egy mosollyal. Akkor bizonyára majdnem minden nap koncertezni fog. Várja már, de tudja azt is, hogy teljesen el fog fáradni, és azt nem szeretné, hogy Loise ne tudjon számítani rá.
- Persze - le is ülnek, és Chuck kortyol is egyet az italából. Édeskés, nem rossz. Nem lesz a kedvence, de meg tudja inni.
Majd kiugrik a bőréből, amikor meghallja, hogy a lány szívesen nála töltené a "szünetet".
- Ha nem zavarok vele senkit, akkor nagyon szívesen mennék veled - mondja, miközben megfogja Loise kezét a padon ülve. Közben kikerekedik a szeme, mert azt látja, hogy az egyik fickónak kigyullad az öltözéke, és ezt látványosan meg is mosolyogja, mert miért ne. Nem ismeri a fazont, csak tippel, hogy tanár lehet, így pedig viccesebb az egész.
- Azt még nem volt alkalmam megkérdezni, hogy... - nem is tudja pontosan hogyan fejezze ki magát.
- Nem próbáljuk meg hivatalosan újra ezt az egészet? Soha többé nem akarlak úgy megbántani, mint Akkor... - egy halvány mosoly, miközben a lány szemét fürkészi.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen fontos lesz még nekem valaki -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2017. március 20. 20:46 | Link

Chuck


*A tábortűz természetesen az ő figyelmét is felkeltette. Némileg azért is, mert így ha esetleg fáznak akkor majd lehet hova menni melegedni. A talárégésből már kimaradt, pont akkor volt háttal a többieknek, meg hát inkább csak Chuckra figyelek. A fesztiválszezonra kicsit elhúzom a számat, nyilván nem fogunk tudni sokat találkozni és ennek már most sem örülök, nemhogy majd akkor, de nem fogom neki szóvá tenni. Egyrészt ezt a munkája, másrészt azért örülök neki, hogy így bejött az élet. Közben a pad felé sétálunk és helyet foglalunk egymás mellett. Ő is kortyol az italából és én is.*
~ Nem is rossz.~*Mivel édesszájú vagyok nekem eléggé bejön ez a lötyi, akármi is legyen benne, de lehet jobb is nem tudni inkább.*
- Engem biztos nem fogsz zavarni*A szüleimet már ismeri futólag, de a barátaimat még nem, majd elmegyünk egyet iszogatni vagy valami, biztos örülni fognak neki, sőt, ha jól tudom Rose egyik nagy kedvence.*
- Ez így nem elég hivatalos?*Arcomra széles mosoly kerül, miközben hozzá közelebb lévő kezemet a combjára helyezem. Nem igazán értem mire gondol amikor ezt mondja nekem, viszont amit utána mond azon kicsit elkomolyodom.*
- Ne is gondoljunk rá, elmúlt*Persze, nyilván bánt még mindig a dolog és még nem bízom benne teljesen, de nem akarok arra gondolni ami akkor volt, sokkal inkább érdekel a jelen és a jövő.*
- Ez nagyon jól esik, te is fontos vagy nekem*Miközben ezt mondom neki mélyen belenézek a szemébe, ezzel is nyomatékosítva mondandómat.*
Angyal
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2017. március 20. 20:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Madarász Álmos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 3
Összes hsz: 5
Írta: 2017. március 20. 22:45 | Link

Eszter és Rebeka
Maszk


Elnevetem magam a lány pozitívságán.
- Köszi. Hát kitudja, lehet egyszer még meg is próbálkozok vele. - Nézek rá mosolygó szemmel, majd a magyarázaton bólintok.
- Az én nevem Madarász Álmos. Navine, negyedik év. - Mutatkozok be én is.
Ahogy a lány furán elmosolyodik nem igazán tartom rémisztőnek, bár egy pillanatra átsuhan Cheshire Cat pillantása a fejemben, de inkább úgy döntök, ezt nem említem meg neki.
- Jah, bár engem a buli témája is meglepett. Hmm... - Hunyom be egy pillanatra a szemem és nézek el az egyik irányba, majd úgy döntök jobb az őszinteség.
- Nem igazán szoktam eseményekre meg programokra járni. Vagy ha igen, akkor is csak a nagyobb iskolai szintűekre nézek be, de az is csak szigorúan benézés. Valahogy mindig fontosabb volt a tanulás, meg sokszor elmélyültem más dolgokban. Úgyhogy, így tanév végével úgy döntöttem ideje kicsit, nem is tudom, elkezdeni társaságba járni. Szóval mindig úgy hittem, hogy ezek a bulik sablonosak meg elcsépeltek, amilyeneket például otthon Budapesten csináltak az akkori ismerőseim, de ez eddig hihetetlenül klassz. Úgyhogy pozitívan csalódtam.  - Nézek rájuk kicsit bűnbánóan, elég fura ez így nekem, de gondolom minél több diákot ismerek meg annál könnyebben és lazábban fogom magam érezni.
-Uhh... szerencsére én teát fogtam ki, lehet maradok ennél. - Nevetem el magam szegény Eszter ital választásán. Sajnos ez benne van a pakliban, én is félve nyúltam az italos pulton lévő lötyik felé. Ahogy a véleményemet a maszkról Rebeka is osztja kicsit megnyugszok. Érzem, hogy minden perccel egyre nyugodtabb leszek.
- Csak egy ötlet volt. - Húzom meg a vállam mosolyogva, és egy picit kíváncsian nézek rá amikor azt említi van egy ötlete, de majd kiderül.
- Okés, csak szerelkezzünk fel némi harapnivalóval, ha az ember egyszer elkényelmesedik sokkal nehezebb rávenni magát a mozgásra. - Bólintok a költözésre és elindulok a pult felé. Ekkor észreveszem hogy begyújtották a tüzet és közben megtörtént a megnyitó.
- Wooow, ez aztán valami. - Mondom, ahogy a tűz fénye egészen ősi stílust és egy kis vadságot hoz az estébe, majd a lányok felé nézek. Ahogy meglátom Rebi fura arcát összehúzott szemöldökkel nézek rá.
- Baj van? Rosszul érzed magad? - Érdeklődök, ahogy háttal állok a tűznek és a drámának. Megfordulva csak mormogok valamit az orrom alatt, ahogy szinte lassítva folyik le a szemem előtt a történet. A tanár úr gyulladása és a rá leggyorsabban reagálók ötletei. A lányt, aki elesett nem tudom egy picit, nem sajnálni.
- Máskor is szokott ilyesmi történni? - Gondolok az izgalmakra, bár akár költői kérdés is lehetett volna. Eszter zökkent ki a gondolataim közül. Ahogy még mindig kicsit az események által tompultan felé tekintek és meglátom a kis aranyos és gyors arcfestést elmosolyodok.
- Húúú te aztán talpraesett vagy. Cukin néz ki. - Dicsérem meg, majd ahogy követem a többieket egy kényelmesebb hely felé én is magammal viszek egy pokrócot.
- Hát még bárki csatlakozhat gondolom, de én nem várok senkit. Ha valaki csatlakoz és fázik úgyis szerez majd magának. - Rakom le a kiszemelt helyre az enyémet és törökülésbe ülve terítem az egyik anyagot magam köré. Bár a tűz elég nagy és elér hozzánk is a melege, azért esténként még hűvös van, tény ami tény.
- Szóval Eszti, izgulsz a suli miatt? - Kérdezek rá, főleg, ahogy kiemelte hogy ő abszolút újonc.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2017. március 21. 22:32 | Link

Loise




Nem volt még része tábortűzben, de mindig is várta, hogy egyszer egy dolgos nyári nap végén körbeüljön egy társasággal a tűz körül. Mivel muglik közt nőtt fel, sok filmet látott az általuk használt televízióban és magával ragadta az egész hangulat, amikor egy-egy ilyen jelenetet láthatott. Az emberek őszintén, jókedvűen beszélgetnek, közben esetleg húst sütögetnek, iszogatnak. Pont ezért építtetett egy grillezős részt is a telek egyik hátsó sarkába; reméli egyszer használni is fogja valakivel, vagy valakikkel.
- Akkor jó - ezzel megbeszéltnek is tekinti a szünet kérdését. Nála lesznek, de pár napra Loise-hoz is hazautaznak.
Sokszor érzi, hogy a pillanat, amiben éppen most van, el fog múlni, amikor viszont a lánnyal van és csak a szemébe néz, vagy megöleli, akkor úgy érzi ennek soha nem lesz vége. Az pedig, hogy Loise-nak is fontos a srác, még hosszúnak tűnő másodpercekig ott cseng a fülében, tisztán. Közben újat kortyol az italából, lassan el is fog fogyni.
- Ez most hülyén fog hangzani... - kezd bele mondandójába.
- De a kedvenc mugli söröm reklámarca leszek ezen a nyáron - bármilyen furcsán is hangzik, őt ez büszkeséggel tölti el. Ez nyilván egyéb juttatásokkal is jár, no meg persze egy csomó ingyen sörrel.
- Mi a terved amúgy, miután befejezed a sulit? - kérdezi, miközben igazít egyet még számára szokatlan kalapján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2017. március 22. 15:08 | Link

EridonPápáParty - Most Rebiéket fárasztom, nyahaha
Kinézet


Még alig kezdődött el a buli, de már meg volt az est fénypontja. Lol, szóvicc. Viktor kicsit beégett vagy le? Igazából sajnálnom kellett volna, de olyan mókás volt, hogy így lángra lobbant a köpenye. Az elsők között voltam, akik reagáltak a cuccra, szóval tök büszke voltam magamra, bár az a hasra esés nem hiányzott a végére. Talán az volt az utolsó csepp ahhoz, hogy kitörjön belőlem az a mérhetetlen kacagás, amit képtelenség visszafogni. Igazából nem is akartam visszafogni magam, buli volt, boldogság ÉS vége volt végre a vizsgaidőszaknak. Erre vártam egész végig!
Nem tudom, hogy mióta ücsöröghettem a fűben, már fájt a hasam, szinte könnyeztem, ideje volt megnyugodnom, mielőtt oda nem lép valaki mellém egy beutalóval az Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézetébe, csak hogy szépen fogalmazzunk. Ahhahaha, nem. Normális voltam, csak boldogabban tudtam nevetni, mint más. Ennyire egyszerű. De igazából, ha nem szoknya lett volna rajtam, biztos, hogy hemperegtem volna még röhögés közben a fűben, tök muris.
Végül felálltam, azért még kacarásztam, miközben leporoltam a hátsómat és megtapsoltam az aeromágus srác gyönyörű mentését. Az enyém is ilyen lett volna, csak gyümölcslével és kancsóval. Esés nélkül. De egyébként pont ilyen mentés lett volna! Ha nem hiszed el, így jártál.
Scart és Willt még mindig nem láttam. Nócit és Himét pedig eltakarta a tömeg. Biztos jó kezekben volt az eb, különben már rég mellettem lenne és a szoknyám alá bújna. Ahhj, hülye szoknya! Mindjárt széttépem, ha még egyszer belebotlok! - gondoltam magamban, ahogy igazgattam magamon, hogy sétálni tudjak. Ahogy végeztem, körülnéztem és megláttam Rebit, meg két másik emberkét, akiket nem ismertem.
Egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy amúgy épp nagyon, de nagyon mérges voltam a szoknyára, hirtelen a szobatársam után eredtem, csak akkor értem be őket, amikor már letelepedtek a pokrócaikkal.
- Rebi! Rebi! Rebi! Rebi! – ismételve szólítgattam a lányt, ahogy megközelítettem őket és konkrétan becsapódtam közéjük, mint egy meteor, csak én nem lángoltam és cukibb voltam attól a bazi nagy kavicstól.
- Láttátok? – kérdeztem nevetve - Láttátok, ahogy Viktor lángra lobbant? Milyen szerencsés! Az indián istenek tiszteletbeli főnixé avatták! Tök király, nem? Mondtam én, hogy jó fősámán lesz belőle! - pislogtam a szépen kimázol lánykára meg a két társára.
- Oh - ekkor vettem észre magam, ahogy épp egy beszélgetést szakítottam félbe- Bocsesz - vigyorogtam rá a másik két emberkére.
- Izéke, becsapódhatok hozzátok, amíg nem jön a banda? - ez az esemény teljesen felpörgetett, még bohókásabbá váltam és talán egy kicsit hadartam, aki tudott követni, annak respect.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. március 22. 17:20 | Link



Nem vagyok annyira ijesztő, hogy itt rosszul legyen nekem. Bocsánatkérőnek szánt esetlen vigyorgást küldök felé, biztos meghatódik tőle. Vagy mégjobban megijed. Pedig még a kékjeimet is pillogtatom bájosan.
- Elnézést - még hozzá is teszem, hogy lássa, jólnevelt vagyok én. Mindig udvarias kell lenni, mert az anyák kémhálózata mindent hall és lát, aztán kapom az egyetem kellős közepén a rivallókat otthonról, mint egy pisis elsős.
- Az unikornisok és a… kék izék időtlenek, mint az ötös Chanel - védekezőn felemelem magam előtt a kezeim és közben próbálom kilesni, mi az a kék. Ebből az összekutyult halmazból nem sokat látok, csak hogy kék, meg vannak kezei-lábai. Az egyik seprűn hever keresztben, amitől úgy néz ki, mintha valaki repülés közben levedlette volna, mint kígyó a bőrét, s itt hagyta szanaszét.
Mikor látom, hogy próbálja függőlegesbe helyezni magát, kitartóan nyújtogatom felé a kezem, de ha nem akarja elfogadni, akkor szenvedjen felőlem, szabad ország ez.
- Hmhm - hümmögök egyetértően, magam is csúnyán megnézem azt a pocoktúrást. - Látszik rajta, hogy nem ért semmihez. Még kinőni se tud rendesen, hogy ne legyen útban.
Még életemben nem szídtam le semmiféle túrást, de ha ez kell a lánynak, hogy jobban érezze magát, lelkesen besegítek.
Leguggolok mellé, hogy ne kelljen lenézzek rá s ő se tekergesse a nyakát, vagy beszéljen a térdkalácsomhoz, s felveszem a földről a kék jelmezt. Áá, Stitch. Vigyorogva forgatgatom, nagyon hasonlít az eredetihez. Szeretek mugli rajzfilmeket nézni, nem szégyellem. Le is ülök törökülésben a fűre és megkaparintom az unikornis jelmezt is.
- Tudsz repülni? - a kérdést hamarabb felteszem, mint ahogy az agyam reagálhatna az ötletre és megpróbálhatna megállítani. Mindig kicselezem. - Persze, hogy tudsz, seprűket hordozol magaddal - biccentek feléjük, miközben jól megválaszolom magamnak a saját kérdésem. - Inkább az a kérdés, hogy van-e kedved? Biztos értékelné a bokád, ha nem állnál rá egy ideig.
Az érvelésem hibátlan, biztos nem tud benne kivetnivalót találni. Amit készülök javasolni, arra még építem a fejemben a beszédemet, de van egy olyan sejtésem, hogy nem kell sokat győzködni a lányt. Nem ismerem nyilván, de épp leszídott egy pocoktúrást és Stitches jelmezzel mászkál. Nyert ügyem van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2017. március 22. 19:38 | Link

Eridonos Parti
Egy hónapnyi fogság után szabadon
Viktorék, majd mindenki

Nem vagyok éppen csúcs formában, leginkább a bezártság az, ami a legjobban megőrjített. Nem akartam bent lenni, szabad akartam lenni. Főnix vagyok, vagy mi a fene, bár a pikkelyek eléggé mást sugalltak, és a végére a hangulatom is. Morcos voltam, utáltam mindenkit, utáltam, hogy viszket, hogy lázas vagyok, hogy gennyedzik mindenhol. Tegnapelőtt éjjel azonban azt mondták, hogy holnap hazamehetek. Nem is volt kérdés, hogy hazamentem meglepni az asszonykámat, aki örült nekem. Elvégre egy hónapja nem látott, kellemetlen lett volna, ha csak megrándítja a vállát. De ma itt vagyok, nem igazán üdítő jelenségként, talpig feketében, látványosan lefogyva, varázslattan összeszűkített ruhában. Az arcom beesett, a szemeim alatt sötét karikák húzódnak, a bőröm kissé még szürkés - zöldes, nem nagyon kaptam természetes fényt. Mint egy fogva tartott állat, aki újra földet érez a lába alatt.
- Azt hiszem, ezt nem terveztük.
A hangom sem az igazi még, az az állandó kiszáradás, ami ebben az időszakban volt, megviselt. Egy maszkot elvettem ugyan az asztalról, de nem húztam még fel, előbb Viktorral akartam pár szót váltani.
- Rossz hírem van, életben maradok.
Eddig leginkább üzengettünk egymással, sokszor a gyógyítón keresztül, aki nyilván már utált minket emiatt, de szükséges volt. Széles, barátságos mosollyal fordulok Szépvölgyink felé és nyújtom neki a kezem.
- Ricsi, örülök, hogy látlak. Remélem jól érzed magad.
Tudom, hogy nem híve a nagy forgatagnak, de hát azért olyan hülye se vagyok, hogy ne lássak dolgokat. Viktor felé fordulok és egy kacsinát kíséretében közlöm, hogy "showtime baby". A maszkot felhúzva lépek fel a színpadra és mágikusan felerősítem a hangom.
- Nagyon sok szeretettel köszöntünk mindenkit az idei évzárón, melynek témáját leköszönő prefektusunknak, Nathaniel Ash Everettnek köszönhetjük! Remélem, hogy mindenki nagyon jól érzi magát itt ma este. Egy kis ismertető a helyszínről. A bejárat mellett láthattatok maszkokat és ékszereket. A maszkok és a mai díszítés az Eridon kreatív csapatának műve, akik már hetek óta dolgoznak rajtuk Kasza Fanni vezetésével, míg az ékszereket a SzárnyRagyogás és az Ouroboros Antikvitás boltokból szereztük. A kitartó segítségért nagy hálával tartozunk Evana Roddson és Báthory Elizabet tulajdonosoknak. A maszkokat és az ékszereket ajándékba szántuk ma nektek, így bátran vegyetek belőle egyet kedvetekre.

Miközben beszélek, elmutatok az adott rész felé, remélve, hogy a hallgatóság is követi a mozdulatot, így aki eddig nem élt a lehetőséggel, most magához vehet egyet.
- Itt, a színpad mellett érdekes, főleg füstölgő italokat láthattok. A hatásuk is érdekes, de nem mondjuk el előre. Legyetek bátrak, és próbáljátok ki őket. A hatásukért felelősséget nem vállalunk, de ne aggódjatok, tudatmódosítás nem fog történni. Megmutatom.
Lehajolva felveszek egy bizonytalanul kavargó vörös italt, ami néha minta pöffentene egyet, és a vendégsereg felé emelés után lehúzom.
- Huh, kemény.
A következő pillanatban a hajam lángvörössé változik, és egy pillantással később valóban lángolni is kezd. Persze én csak kellemes melegséget érzek, de azért sejtem, hogy ez mi volt, illetve a szemem sarkából látom is a lángocskákat, melyek békésen nyaldossák az arcélemet.
- Szóval ilyen menő dolgokat szerezhettek, a hatásuk pedig maximum fél órás. Körülbelül egy óra múlva elbúcsúztatjuk távozó prefektusainkat és köszöntjük az újakat, sor kerül az ünnepélyes jelvényátadásra, kihirdetjük a legeridonosabb eridonost, díjazzuk újoncainkat és ahogy elérkezik az éjfél, a rendezvény kötelező részében végzőseink átugorják a tábortüzet, ezzel lezárva alapképzésüket. Én jó szórakozást kívánok az este hátralevő részében mindenkinek. A színpadon a #KAPPA biztosítja a zenei aláfestést. Elsősorban az este témájába vágó dallamokkal, ám bármit kértek, szívesen eljátsszák nektek, szóval hajrá!

Ezzel pedig meghajolok kicsit, és már mászok is le a színpadról. Muszáj egy kicsit pihennem két aktivitás között.


//Aki szeretne egy ékszert magához venni, küldjön üzenetet az Eridon karakternek, melyben leírja, hogy milyen színű ékszert választ, aki pedig italt szeretne magához venni, szintén egy üzenet formájában írja meg a színét. Fontos, hogy minden esetben írjátok le, hogy ékszerről vagy italról van-e szó.//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2017. március 23. 19:48 | Link

Chuck

*Nagyon hangulatos ez az este, már kicsit be is sötétedett. Egész sokan eljöttek és nem is csoda, egy tábortűznek mindig megvan a maga hangulata, hát még ha egy buli keretein belül gyújtják meg az még jobb. Persze lehet hogy a Porfesszor nem örül ennek a megnyitásnak, de szerintem még így is jól sült el.*
- Nem szeretném, hogy hátráltassalak a munkában, szóval amikor dolgod van mond meg bátran és akkor max én is melózom majd*Nem szeretném, ha miattam lemondana egy-két próbát, azt meg hogy koncertet azt pláne nem. Jobb ezt így az elején tisztázni. A feltett kérdésemre nem válaszolt vagy szándékosan, vagy nem, de én akkor se hagyom magam.*
- Komolyan? Tök menő, elég sok reklámot szeretek, mint már te is tudod vannak mugli barátaim és náluk elég sokat néztem gyermekkoromban tv-t*Persze volt olyan ami az agyamra ment, de azért remélem őt valami vicces, vagy férfias jellegű reklámba teszik és nem valami idegesítőbe.*
- Ne tereld a témát, mit értesz hivatalos alatt?*Tényleg érdekel, mert nem igazán tudom mire érthette. Miután feltettem ezt a kérdést a Házvetetőm lép fel a színpadra és tájékoztat minket egy-két dologról. Amikor az ingyen ékszer témához ér egyből felcsillan a szemem és máris kérlelően pislogok Chuckra.*
- Gyere, hagy válasszak magamnak mielőtt elkapkodják mind*És már pattanok is fel, megfogva a kezét. Remélem velem tart, de ha nem én akkor is elsétálok, hogy körülnézzek valami szép nyaklánc után. Ma úgyse tettem fel semmit, még jól is fog jönni. Közben persze fél szemmel továbbra is figyelem a színpadot, elég vicces amikor Ádám feje lángra lobban, valószínűleg elég sokan kívánták már ezt, vagy ehhez hasonlót neki...*

Angyal
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. március 23. 22:30 | Link

Hát akkor Márton Cheesy

Annyira nagyon csodamenő ez a hely, hogy az egyszerűen hihetetlen. Imádok itt lenni, és ha itt ilyenek a bulik, hát akkor nagyon fogok szeretni ide is járni. Persze félek, Mármint oké, most ez jó, de mindjárt be fognak osztani, mindjárt elkezdődik a nagylány életem. Én is nagylány leszek és Laura is, és oké, ez a része inkább nagyon parázós. Viszont nem sok időm van ezek elmélkedni, hiszen ahogy sétálok, rám kiabálnak, vagyis sikítanak, de ő fiú, szóval nem sikít, hanem oroszlánbőg. Igen, a fiúk kiabálása olyan, mint az oroszlánbőgés. Mint Simba az oroszlánkirályból, megvallom, hasonlít is rá.
- Persze, hogy ismersz butus! Lili vagyok!
Nem is figyelek a bemutatkozására, sokkal jobban lekötött az oroszlánbőgéses elméletem kidolgozása. De oké, most már megvan, már tudom, hogy a fiúk hogyan sikítanak.
- Ne aggódj, nekem is. Nem is akartam eljönni, de rávettek. Viszont nem vagy sámánosban. Nem szeretnél olyan lenni? Ha gondolod szívesen kikenlek meg ott tudunk neked maszkot is keresni és adhatok egyet az agancsaimból is. Igazi színházas kellé, Révay bácsi adta nekem.
Az utolsó mondatra büszkén kihúzom magam, mert valljuk be, ez nagyon nagy dolog, főleg akkor, ha minden vágyad az volt, hogy megismerkedhess vele, aztán Everett bácsi elvitt színházlátogatni, és akkor ott beszélgethettünk, és jóba lettünk, és most nagyon rendes volt velem. Ő csinálta a sminkemet is, sőt, azóta már, mióta jóba lettünk, szerepelhettem a színpadon is. Olyan nagyon különlegesnek érzem az életem mostani szakaszát, hogy el sem tudom mondani. Persze az iskolaváltás szívás lesz, azon kívül viszont minden más annyira király, hogy nagyon.
- Apukád is itt van?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Varga Nóra
INAKTÍV


Főnixprefi
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 714
Írta: 2017. március 23. 23:14 | Link

Eridon party, Fanni és a többiek ^^
Kinézet


A buli egyre jobban felpörgött, Fanni pedig az ölembe tette a kutyust, akit tovább simogattam. Aztán csak felkaptam, mert füst szagát éreztem, így Fanni után sietve figyeltem az eseményeket. A házvezető helyettesünk palástja égni kezdett, de nem sokan siettek a segítségére, Fanni viszont egy kancsót felkapva sietett Viktor megmentésére. Szegény prefektuslány hasra esett igyekezetében, én pedig elmosolyodtam. Eközben valahogy eloltódott a láng, bár pontosan nem tudom, mitől vagy kitől. Szerencsére nem lett túl tüzes a hangulat, de mikor már a fél suli röhögött szegény Viktoron, én is egyre hangosabban nevettem. Végül is valaki felgyulladt, valaki elesett, jól indul a buli, mit ne mondjak. A kutyust leteszem a földre, és Fannit vagy Rebit keresem a szememmel, de egyelőre nem látom egyiküket se, így a kutyust követem, hátha elvezet a gazdihoz. A lányok egy másik lánnyal és egy fiúval ülnek egy pokrócon, így odamegyek hozzájuk, közben Hime a gazdihoz szalad.
- Sziasztok! Nem zavarok? Épp téged kerestelek Fanni, de Hime hamarabb megtalált. Szegény Viktor pedig majdnem főnix lett, de ahogy láttam, mégsem. Nem tudjátok, ki vagy mi oltotta el? Pont elém álltak, semmit se láttam, csak szegény Fannit a földön. Remélem nem estél túl nagyot, és minden oké. - Mosolygok Fannira, de úgy látom, nem lett nagyobb baja a nevetésen kívül, mert már ugyanúgy csacsog, ahogy szokott. Közben megjelenik a házvezetőnk, Ádám is, és egy nyitóbeszéddel hivatalosan is kezdetét veszi a buli. Mikor az italt említi, felcsillan a szemem, mert nagyon menőn néz ki, én is biztos kérek egy ilyet, mondjuk vörösben. A kék ruhámhoz nagyon jól menne, plusz elég vagány lenne tüzesen mászkálni, mint egy vérbeli eridonos. Nagyon szeretem a házam, szóval minden alkalmat megragadok, hogy ki is mutassam.
- Na ti mit fogtok kérni, ékszer vagy ital? Én biztos iszok egyet, nagyon tetszenek a lángok! - Lelkesedem, és remélem, lesz, aki velem tart. Egyedül nem jó mászkálni egy buliban, mondjuk biztos ismerkednék legalább, végül is ez a célja a bulinak. Kíváncsi vagyok az új prefektusokra meg a szavazások eredményére, meg persze a végzősök ugrására. Én biztos nem tudnék akkorát ugrani, bár 4 év múlva én leszek ott. Nem semmi belegondolni, hogy már egy év eltelt az ötből. Még csak most érkeztem, tényleg szalad az idő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Legaktívabb eridonos '17 ősz
Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
Sebastian Sieger
INAKTÍV


Vendégelőadó | Te terhes vagy?
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 284
Írta: 2017. március 24. 02:06 | Link

Kornai kisasszony


Jött az a bizonyos kérdés, amit az ember semmilyen körülmények között nem akar hallani, mikor valamit nem saját akaratából csinál. "Élvezed?" Egy pár pillanatra elfilozofáltam, majd az ajkamba harapva vontam meg a vállamat lazán. A hazugság még mindig nem való nekem, az átkozott pandák!
- Azt hiszem. Igen, maga az oktatás és az anyag érdekes tud lenni. De engem ez nem érdekel, mert soha nem fogok ezzel foglalkozni. Évek óta megtaláltam a helyem a világban, nem kell másik! - tártam szét a karjaim tanácstalanul egy pillanatra, majd visszaejtettem magam mellé, de azért csak óvatosan, nehogy a már leszedett virágokban esetlegesen kár keletkezzen. Akkor hiábavaló volt Viki áldozata, a tüsszögés, a zsebkendő, ekkora járulékos veszteséget pedig nem lehet nyugodt lelkiismerettel elkönyvelni!
- Igen, ez ésszerű megoldásnak tűnik! - kezdtem heves bólogatásba pár másodperc hümmögés után. Persze, eszem ágában sem volt itt maradni hosszú távon, hiszen engem várt haza a drága német Vaterland, nem voltam ide való. De az ő javaslata attól még helytálló és megfontolandó lenne alapvetően.
Szerencsétlen lány egyre hevesebb tüsszögésekben tört ki, én meg a zsebeimet átkutatva nyújtottam felé egy csomag zsepit, mielőtt egy újabb virágot biggyesztettem volna a bokrétámba.
- Oh, ez jól hangzik. Japán szép hely, én is viszonylag gyakran megfordulok ott - idéztem fel a legutóbbi látogatásomat Okinawán, de valahogy mindig elkalandoztam gondolatban és máshol kötöttem ki. - Miért nem oda mentél tanulni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kornai Viktória
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. március 24. 15:50 | Link

Herr Sieger


- Akkor mit szeretsz csinálni? - kérdezte.
Pontosan megértette, miért kell Sebastiannak egyetemen lennie. Ugyanazt a láthatatlan nyomást helyezik Vikire is a szülei. Nem foglalkoznak a lány érzéseivel, amíg nincs diplomája, addig szóba se állnak vele.
Talán egyetem helyett elmehetne állatokkal foglalkozni. Mióta megkapta Happyt, a saját vízfőnixét, rájött, hogy imádja az állatokat.
Mondani szeretett volna még valamit, de talált egy kockás virágot, amit azonnal megmutatott a fiúnak. Lila alapon halvány rózsaszín csíkok futottak rajta, ami pont úgy nézett ki, mintha négyzeteket alkotnának.
- Nézd, ilyet még sosem láttam! - Szemei már amúgy is csillogtak az allergia generálta könnyektől, de a virág miatt nagyon boldog lett.
- Hogyhogy gyakran jársz Japánban? - A családján kívül senkivel nem találkozott még, aki járt már a felkelő Nap országában. Jó érzés volt végre valaki olyannal beszélni, aki nem néz rá úgy, mintha egy másik bolygóról érkezett volna.
- A szüleim itt élnek, nekem pedig nem jutott eszembe elmenni - felelt egy vállvonás kíséretében.
Megtörölte az orrát, közben felállt. Elég sok virágot sikerült már összeszednie, talán ideje lenne bemenni, hogy kiheverje ezt.
- Bocsánat, ha a terhedre voltam most - lesütötte a szemét, úgy tett, mintha a virágokat nézné.
Megkedvelte Sebastiant, jó lenne máskor is találkozni vele. De nincs az a mennyiségű alkohol, ami hatása alatt képes lenne ilyet kérni az egyetemistától.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Maja
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2017. március 24. 19:46 | Link


ruci (egyelőre) | az évnyitó/záró előtti nap dél körül


Szerencsére nincs nagy baj, és elég hamar túllép Maja az ijedelmén, a szavak nélkül is érzékelte, hogy nincs itt ártó szándék. Ez azért elég nagy megkönnyebbülés, meg meg is könnyíti a dolgát legalább. Pár pillantással jelzi, hogy nincs harag, aztán nagyot fújtatva hagyja félbe a pakolászást, hogy a jelmezeket figyelje, amire a megjegyzés érkezett. Igyekszik úgy tenni, mint aki értette a hasonlatot, pedig amúgy halvány lila füstje sincs hol játszhat az a Chanel, és miért fontos, hogy ötös a mezszáma.
- Ühhüm, ja, persze, olyan. Ő a 626-os kísérleti lény, nem pedig izé.
Nevetett, esze ágában sem volt komolyan javítani, csak hátha így be lehet azonosítani. Bár arra a navinés lány egyáltalán nem gondolt hogy a Stitch megnevezés soookkal könnyebbé tette volna az életüket. Neki túl evidens, hogy ez is ő. Közben a seprűkre pillogott ő is, de csak azon gondolkodott eközben, hogy reményei szerint semmit nem tört össze, bár elég stram példányok azért. Végül elfogadta a segítő kezet, amivel térdelésig keverte magát.
- Köszönöm. Ugye? Szörnyű mit meg nem engednek maguknak... - porolta le magát közben amennyire lehetett. Igazság szerint a lába csak egy egészen kicsit szúrt, de azért érezte, hogy jobb lesz neki valami fásli később, ha már ilyet taknyolt ügyességében. Közben figyelte ahogy az idegen a jelmezeket szemlélve mellé telepszik, ezen elmosolyodott. A kérdésre meg hitetlenül rázta a fejét.
- Micsoda kérdés ez! Nem csak tudok, szeretek is. - Míg válaszolt persze nem lépett át a tényen, hogy mit ajánlott fel. Kicsit értetlenül pislogott, hiszen ilyet se hallott még. Mármint nem ismeretlentől, mert voltak már körülötte meredek húzások. Végül kiszélesedett vigyorrá a mosolya, majd bólogatva préselte össze ajkait és a Stitches jelmez után nyúlt. Ezt nem hagyhatja itt magára, hát érték és még elviszik még repked.
- A bokám azért köszöni, túléli, de benne lennék, ah, szeretném, jó lenne. De... ezt nem akarom csak úgy itt hagyni. Mi van ha lenyúlják a... pockok - nézett kétségbeesetten a férfire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Eridon
Diák Eridon (H), Elsős diák


tűzmadár
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 65
Írta: 2017. március 25. 14:48 | Link

Loise

Az alkalomra beszerzett ékszerek között több is akad türkiz színben, de mindegyik a maga módján különleges, így a tied is. A félhold alakú, türkiz kövecskékkel kirakott medál ezüst keretében egyedi darab. Most talán nem látsz rajta semmi meglepőt, ám idővel észreveheted, hogy magába szívják kövei a telehold fényét, amely aztán sajátos ragyogást eredményez és vonzza a pillangókat. Természetesen csillogása megkopik idővel, érdemes lesz esténként olyan helyen hagynod, ahol bőven éri holdfény a medált.  


Chuck  

A zöld ital elfogyasztása után kellemesen bizseregni kezd a bőröd, majd azon kapod magad, hogy az aurád alakot ölt. Először éppen csak észrevehetően kezd színt kapni, mintha egy testhezálló buborék venne körül, de pillanatokon belül terjed tovább és tovább ez a zöldes fényár körülötted. Egy fél órán keresztül ölel körül még az aurád meglehetősen élénk, vibráló zöld színben. Mintha csak egy meséből léptél volna ki, akár valami főgonosz.


Nóra

Nos ha te is azt vártad a piros italtól, hogy lángra kap a hajad, akár Ádámé, csalódnod kell. A bizsergés elmarad, de még csak melege sem érzel. Sehol egy árva szikra sem. Ma sem lesz belőled főnix nagy sajnálatodra. Elkeseredni azonban nincs időd, ugyanis ingataggá válik váratlanul alattad a talaj. Vagy egyáltalán van alattad még talaj? Nézz csak le a lábad elé, vagy pontosabban alá. Hiszen te lebegsz. Mintegy tizenöt centire a föld fölött jársz, bizony ám, a levegőben. Ne ijedj meg, leesni nem fogsz, félóra elteltével pedig biztonságban földet érsz majd.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vitéz Rebeka
INAKTÍV


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
Írta: 2017. március 25. 17:42 | Link

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos és Fanni és Nóri

Mázolmány és hajdísz

Azt hogy rosszul volt, éppenséggel nem állíthatta, de baj hát az volt. Mármint ha egy lángokban égő tanárt bajnak lehet tekinteni.
- Én jól vagyok, de Viktor bá' talán már kevésbé... - mutat az illetőre, miközben a fiú is megfordul. Szerencsére gyorsan véget ér ez a kis kaland és látszólag a tanár úr is túlélte és rendben volt.
Vet egy pillantást Eszter gyorsan készült sminkjére, el is vigyorodott, de a dicsérgetést inkább Álmosra hagyta. Ehelyett inkább elindult a takarópokróc felé is kiválasztott magának egy szép nagy pirosat, melyet egy alkalmasnak ítélt helyen leterített és helyet foglalt rajta. Egyenlőre nem fázott, ezért is került a pokróc a lány alá. A többiek is szerencsésen helyet foglaltak mellette, a fiú még a beszélgetést is tovább lendítette mikor is felfigyelt arra, hogy valaki a nevét mondogatja. Nem kellett sokat várni, Fanni érkezett meg a szokásos stíluséval, szinte letarolva mindenkit.
- Láttuk. Szegény Viktor. Meg azt is láttuk ahogy elestél, te jól vagy? - Miután kimászott a szobatársa alól arrébb húzódott így a lány is fel fért melléje a pokrócra.
- Végül is azon kívül, hogy majdnem összetörtél bennünket nincsen semmi baj. Egyébként ők itt Eszter a Levitából és Álmos a Navinéből, Ő pedig itt Fanni az Eridonból és a közös szobánkból. - Szépen nevetve végig mutogat mindenkit mindenkinek, bemutatás céljából, amolyan mot már ti is ismeritek egymást.
- A becsapódás már meg volt, de természetesen maradhatsz – válaszol vigyorogva. Hozzá van már szokva a hadaráshoz, hiszen nem elég, hogy ő maga is szokott ilyen embertelen tempóban beszélni, de azért szobatársak vagy mi a szösz. Nagyjából fél perc múlva Nóri is felbukkan Hime kíséretében. Első körben csak azt nem sikerült felfognia, hogy hogyan is került Fanni kis kedvence Nórihoz, de aztán csak rájött, hogy biztos az életmentési kísérlet előtt passzolta le a lánynak.
- Szia Nóri, ülj csak le! -  Amíg az újabb eridonos megérkezett köreikbe, Ádám is megjelent a bulin. Nem kellett sokat várni, és elkezdte a beszédét. Szépen csendben végighallgatták, mind az öten.
- Én szerintem most passzolom. Egyenlőre elég volt a meglepetés tárgyakból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eridon
Diák Eridon (H), Elsős diák


tűzmadár
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 65
Írta: 2017. március 25. 20:26 | Link

Hajna

Az általad választott nyaklánc egyszerű, ámde annál különlegesebb. A gondosan kiválasztott zöld kőnek nem csupán a színe erőteljes, élettel teli. Maga a kő is mintha árasztaná az energiát, szinte vibrál. Ugyan annyira nem pörget fel, mint egy bögre jó erős kávé, de hosszú éjszakákon segít ébren maradnod, ha úgy adódik, és megfigyelheted, hogy a közelében mintha még a vágott virágok is tovább élnének. Azért ne felejtsd el néha magaddal vinni a szabadba, ha túl sokat tartod zárt helyen, elveszíti az erejét.

A tengerkék ital íze kellemes, mégis enyhe kesernyés utóízt hagy hátra a szádban. Már azt is hiheted, hogy mindössze ennyi a hatása, meg netán még az az enyhe viszketés a hátad közepe táján, amit a tollaidtól el sem érsz igazán. Ráadásul ahogy telnek a pillanatok, nemhogy múlna, de még inkább erősödik. Netán allergiás lennél valamelyik összetevőjére? Már azt a szintet is eléri, hogy nem törődve azzal, hogy egy buli közepén vagy, akár még vakarózni is kezdenél, ám ekkor egy csapásra megszűnik az érzés. Kezed újabb tollakat tapint ki. Nem, nem képzelődsz, azok valóban nem voltak ott mostanig. Az ital hatására csinos kis szárnyakat kaptál, amelynek vérvörös színe kicsit elüt a többi sötét tolladtól, de ha alaposan elrugaszkodsz a talajtól, pár pillanatig még megtartani is képes. A fél óra elteltével szétfoszlik majd a szárnyad, lehulló tollait könnyedén tovafújja a szél.
Utoljára módosította:Eridon, 2017. március 25. 20:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2017. március 26. 15:11 | Link

Lili

Hát persze, most már megismerte a lányt. Az előkészítőben látta valamelyik szakkörön talán. Teljesen összezavarta az a sok bizé a fején a megítélőképességét. Aztán meg rendesen figyelnie kellett Lili magyarázatára, hogy a sok maszk és agancs között ne vesszen el. Teljesen új volt ez az egész neki.
- Hát, azt hiszem egy kifestést még lehet - mosolygott. - Viszont semmi pénzért nem venném el egyik szarvadat sem, jól áll neked - próbált bókolni, ahogy a nagyoktól leste el.  Aztán mintha csak akkor jutott volna eszébe Kirill, hátra pillantott a válla felett.
- Ő nem az apukám. Ő csak vigyáz rám - borult be kicsit az arca. Nem szerette ezt. - A szüleim majd el fognak értem jönni, ha itt az idő - mondta el ugyanazt a mondatot makacsul, amit az utóbbi 1 hónapban számtalanszor.
- De igen, itt van. Valami fontos dolga támadt - bólintott. Aztán tekintete újra a járkáló emberekre tévedt. Mindenki furcsa ruhában volt, sőt még pár zenélő embert is látott. Kirill, magatartás ide vagy oda, neki is kellett valami, hogy ne tűnjön ennyire ki az emberek közül.
- Akkor hol fogod megcsinálni azt a bigyót? - kérdezte meg, hiszen már elég izgatott volt miatta. Reményei szerint azonnal követheti a lányt. Közben pedig azért felteszi a következő kérdést, ami felötlik benne.
- Tulajdonképpen itt mindig így öltöznek az emberek? - nagyon remélte, hogy a válasz nem lesz, de hát az ember soha nem tudhatja. Főleg akkor nem, ha még csak félember.
Utoljára módosította:Csonka-Ramholcz Zsombor, 2017. március 26. 15:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Sebastian Sieger
INAKTÍV


Vendégelőadó | Te terhes vagy?
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 284
Írta: 2017. március 26. 20:11 | Link

Kornai Kisasszony


Megérkezett az a bizonyos kérdés, ami amúgy magamnak feltéve is necces volt megválaszolni. És mégsem, hiszen tudtam, hogy mit szeretek csinálni, de néha csak álltam ott, bámultam a bulvárlapokra és próbáltam nem kiakadni, a mezemet rángatva egy kicsit.
- Kviddicses vagyok, de már nagyon-nagyon rég óta... és nem is fogok felhagyni vele, de a szüleim nem hagytak békén a diplomával - haraptam az ajkamba kissé, belegondolva, hogy egy nap majd valami mással kéne foglalkoznom.  Nem illett hozzám, ez olyan volt, mintha azt mondták volna, hogy egy unikornis elmegy, hogy pasik dobáljanak fűzfavesszőből font karikákat a szarvára.
A lány már éppen szólásra nyitotta volna a száját, mikor a kockás virág közbe szólt. Határozottan szép növényke volt és a maga nemében egyedi is, hiszen én is láttam már sok félét, de ilyet nem. Nagyon kis precíznek és szimpatikusnak tűnt. Egyetértően bólogattam hát, hogy bizony, ez a virág szép és én sem láttam még ilyet.
- A menyasszonyom ott lakik, szóval hát, hozzá szoktam menni - vontam meg a vállamat kissé, mert nem különösebben szoktam Haru sorsát ecsetelgetni. Kedveltem a lányt, de nem abban az értelemben, ahogy az illendő lenne.
Ő azt mondta, hogy azért tanul itt, mert a szülei itt élnek Magyarországon és ezért nem jutott eszébe másfelé menni. Ez mondjuk érthető volt, részemről jómagam is Hannah miatt elsőre a pécsi egyetemet vettem figyelembe. És tessék, itt vagyok. A Bagolykőben és virágokat szedek egy lánnyal, akiről fogalmam sem volt, hogy kicsoda. Azaz, hogy most már volt, de a találka kezdetén nem.
- Egyáltalán nem voltál, én tartottalak fel. Köszönöm, hogy szedtél velem virágokat - bólogattam kicsiket, halvány mosollyal, majd a kis csokorra néztem pár pillanatra, majd vissza a leányzóra.  - Hát... remélem, még találkozunk...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 32 ... 40 41 [42] 43 44 ... 52 ... 72 73 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék