Kviddics edzés



Viki komolyan nem tudta, hogy pontosan mire jelentkezett. De azt igen, hogy a Navinének szüksége van kviddicsesekre, ő pedig mindent meg akart tenni a ház győzelmének érdekében. Meg persze nagyon szerette a sárgákat, így egy kis viszakodás után felírta magát.
Arra persze nem gondolt, hogy pontosan mit jelent ez. Meccset még sosem látott, a pozíciókat is csak olvasta. Amint megírta apjának efajta problémáját, másnapra gyorsbagollyal érkezett számára egy óriási csomag; több könyv a varázslók sportágáról, meg persze egy seprű. Mint minden 14 éves lány, aki a helyében lenne, semmivel sem törödve lerohant az udvarra. Egy szál pólóban és a pizsama nadrágjában, nem törödve a dacos decemberi széllel, felpattant a seprűre és minden előzetes olvasás nélkül elrúgta magát a földtől. Alig tíz centit emelkedett, de neki az is elég volt. Megijedt a sok lehetőségtől, ami történhetett volna, így egyszerűen leugrott a seprűről és ahogyan érkezett, úgy távozott is.
Így állt Nyeste elé. Azóta kiolvasta a könyveket, de azok nem tanították meg repülni. Félve nézett a lány irányába, bár inkább a lábát nézte mintsem a szemeit.
- Kornai Viktória vagyok, elsős. Nem sokat repültem eddig, - Igazából semmit. - de mindent megteszek hogy nyerjünk. Hajtónak jelentkeztem én is.
Kis monológja után hevesen dobogó szívvel hátrált pár lépést és várta a következő utasítást.

Kviddics edzés


Amint leolvasta a tábláról az információkat, komolyan bólintott. Lábai közé fogta a seprűt, elrúgta magát. Habár sokkal rosszabbra emlékezett, továbbra is nagyon félt. Vasmarokkal szorította a seprűnyelet, lábait összekulcsolta. Lehunyt szemekkel beszívta a levegőt, végre megszokta ezt a fura érzést.
Lenézett a földre, túl közelinek gondolta, így felhúzta a seprűt. Pár métert emelkedett, mire boldogság öntötte el. Azonnal el is határozta, hogy végre meg is fog tenni pár métert, nem csak horizontálisan. Annyira erősen akarta tolni a nyelet, hogy süllyedni kezdett, mire ijedten visszahúzta. Ajkába harapott, egy újabb mély lélegzetvétel után már gyengédebben indult el.
Lassan ment, túl lassan. Érezte, hogy milliméterről milliméterre halad és ez nagyon nem tetszett neki. Maximalista énje azonnal megszólalt benne, így gyorsabb tempóra váltott. A seprű mintha megérezte volna gondolatait, egyre csak gyorsult. Elérte azt a sebességet, ahol már hevesen dobogni kezdett a szíve, megszületett benne a lassítás gondolata. De ahogy közepebb húzta a nyelet, az emelkedni kezdett.
Egész testében remegni kezdett, hirtelen mindent elefeljtett. A könyvek segítettek egy kicsit a seprű kezdetleges irányításában, de ilyen helyzetben csak arra tudott gondolni, hogyha tovább emelkedik, talán majd csak a Holdon fog leszállni.
Nem is lenne olyan rossz - gondolta magában. Vihetnék mintát a következő asztrológia órára.
Megijedt saját szarkazmusától, de elérte amit akart - ismét képes volt higgadt fejjel gondolkozni.
Az elkövetkező két és fél körben sokkal nyugodtabban próbálta irányítani a seprűt. Továbbra is pánikba esett, de lassan megtanulta kezelni kirohanásait.
Miután végzett a három körrel Nyeste elé állt.
- Nagyon sajnálom, de kanyarodni még nem mertem. A gyorsulás-lassulás talán már megy, de még az is nagyon lassan...
Ahogy kimondta a szavakat, legszívesebben azonnal visszapattant volna a seprűjére hogy tovább gyakoroljon. Csak magára gondolt, a többieket nem is figyelte, de ez is pont elég volt, hogy kellemetlen érzés üljön a mellkasára az elkövetkezendő meccsre gondolva.

Kviddics edzés

Amikor meglátta csapatkapitánya reakcióját, akkor már tudta, hogy a legjobb helyre került. Máshol azonnal kiabáltak volna vele, de Nyeste türelme végtelennek látszódott.
Így nem habozott, azonnal visszaült a seprűre. Míg a másik lány mellette repült, próbálgatta szárnyait, ismét gyorsított, majd lelassított. Már egyre biztosabbnak érezte magát a levegőben, illetve az idősebb lánytól hallott tanácsokat bevetve ügyesebben cikázott. Épp kezdte jónak érezni magát, amikor a kör végére értek.
Lelkesen szállt le, de a mosoly azonnal az arcára fagyott, amint meglátta Iza kezében a kvaffot. Habár nagyjából tudta, hogyan kell játszani a kviddicset, szívesebben gyakorolt volna még labda nélkül. Elég volt arra gondolnia, hogy el kell engednie a seprűt, máris remegni kezdett a lába.
De nem akarta feladni, ahhoz túlságosan erős volt maximalista énje.
Már a levegőben voltak, mikor eszébe jutott, hogy talán erről is kérdezhetett volna, de túl gyors akart lenni, nem erre fecsérelni az időt.
"Késő bánat... - gondolta magában, miközben a felé közeledő piros labdát bámulta.
Ajkába harapott, akárhogy összpontosított, képtelen volt elengedni a nyelet. Az utolsó pillanatban lehúzta a fejét, összeszorította a szemeit.
- Mabushiii - suttogta halkan.

Tristanus
Kinézet


Asztrológia háziját fogva járkált a kastélyban. A klubhelyiségük túl hangos volt, egy nyugodtabb helyet szeretett volna találni. Hiába bóklászott a termek között, mindenhol talált valamit, vagy valakit, ami nem volt tökéletes.
Kint kivételesen nem esett a hó, így egyet határozva lement az udvarra. Ott is rengetegen voltak, ezért inkább visszafordult a kastély irányába. Akkor vette észre a másik kijárót, és mivel nem volt jobb dolga, kinézett. A kis udvaron csak egy szobor volt, illetve ott volt a pad is. Kitűnő helynek tűnt, itt senki nem fogja megzavarni.
Lábait felhúzva foglalt helyet, de a tankönyvet sem nyitotta ki, mikor észrevette, hogy valaki más is csatlakozott hozzá. Először kicsit mérges volt, de kíváncsi volt arra, aki szintén megtalálta ezt a csendes helyet.

Tristanus
Kinézet



Bár elsőre kicsit elcsodálkozott az érkezőn, de örömmel nyugtázta, hogy egyedül van a fiú. Nem foglalkozott vele, figyelmét lekötötte a bolygók rendszerezése. Egészen addig, míg meg nem hallotta, a másik motyogását.
Amikor felnézett, látta, hogy mérgesen közeledik felé, amit nem tudott hová tenni. Kivételesen semmi rosszat nem csinált.
- Micsoda? - kérdezte hangosan.
Valószínűleg történt valami, amíg tanult, de kíváncsi természete nem hagyta nyugodni, tudni akarta. Bár ebben talán semmi meglepő nincs, hiszen egy fiú dühösen közeledett épp az ő irányába. Hirtelen azt sem tudta, hogy félre kellene ugrania, vagy mit tegyen.

Tristanus
Kinézet


- Semmi gond - motyogja csendesen.
Az igazság az, hogy egy kicsit megrémült. Elvégre egy ballonkabátos fiú szikrázó szemekkel indult meg felé, aztán valami idegen nyelven hadovált. Összecsukta a füzetét, majd a hóna alá vette, hogy könnyebb legyen felállnia. Még így sem volt képes felérni a fiú álláig sem, de nem zavarta. Már megszokta, hogy mindenki magasabb nála, még csak kisebbségi komlexusban sem szenvedett.
Mosolyra húzta a száját, kíváncsisága ismét visszatért, hogy már nem érezte magát veszélyben.
- Mi történt? Tudok segíteni? -Még magát is meglepte kedves hangja. Nem szokott ismeretlenekkel így viselkedni.
Hova gondolok? Nem szoktam sehogy sem ismeretlenekkel viselkedni! Lehet, most is el kellene innen húznom...
Hiába az önostorozásnak, továbbra is kérdőn pillantott a fiúra.

Herr Sieger
zene


Mindenki életében legalább egyszer eljön a pillanat, amikor besokall a vizsgáktól. Viki hűen házához nem tanult túl sokat, nem is a stressz készítette ki. Csak a filozófia tanok legősibb kérdése: miért?
Az ágyán fekve jött rá, hogy ki kell mozdulnia. Hamar a réten lyukadt ki a friss levegő élénkítő hatásának reményében. Céltalanul sétálgatott, egészen addig, míg meg nem szólították.
Oldalra biccentette a fejét, üres tekintettel bámult az előtte állóra.
- Szia - motyogta. Nem volt biztos benne, hogy a fiú meghallotta, de nem is figyelt erre. - Csodaszép virágok.
Szemeit képtelen volt levenni a növényekről.
Talán egy picit tényleg besokallt a leányzó, mert egyszerre csak egy dologra tudott koncentrálni.

Herr Sieger
zene

Herr Sieger
zene


Nem tudta követni Sebastiant, de arra tippelt, hogy akkor még nincsenek ráncai. Az arca újra kisimult, már nem volt annyira ijedt.
- Egyáltalán nem vagy udvariatlan - mondta, bár még mindig azon gondolkozott, mit jelenthet az, hogy Mein Gott.
Szerette a virágokat, és szerencsére nem volt az a fajta, akinek felpuffad az arca. Ha nagyon sokáig volt kint, akkor a szeme kicsit bedagadt, de lényegében csak tüsszögött a pollenektől.
- Nem lesz semmi baj - bólogatott mosolyogva. Mi tagadás, ő sem volt annyira biztos a válaszában, de nem akarta kihagyni az alkalmat.
- De majd gyorsan rakjuk őket vázába, nehogy mérgesek legyenek ránk.
Letérdelt, hogy a virágokat nézve kiválassza a legszebbeket.
- Én pedig Viki vagyok. Te honnan jöttél?

Herr Sieger
zene


Örült neki, hogy ilyen nagy az egyetértés közöttük. Végül is együtt szednek virágot, ez elengedhetetlen része a dolognak. Ha összekülönböznének, a végén még tényleg elsírnák magukat a növények. Bár szívesen megnézné, hogyan könnyeznek, de jelenlegi lelki állapotát tekintve valószínűleg velük együtt sírna.
- Talán tudnék szerezni nekik különleges folyadékot. - Zoé tanárnőre gondolt.
Bár a probléma ott kezdődött, hogy nem szerette a gyógynövénytant, így többször is átaludta az órát. Nem is volt biztos abban, hogy a folyosón felismerné a tanárnőt.
Sebastian nem magyar megnyílvánulásait egyre furcsábbnak találta. Deutschland. Talán Istenhez fohászkodik? Vagy épp a sátánhoz?
Jobban megnézte a fiút, mert nem akart sátánistákkal beszélgetni. Nem talált semmi különöset rajta, sőt, egész kedvesnek tűnt. Biztosan nem lehet sátánista.
A gondolatmenet után esett le neki, hogy Münchent mondott, ami mindent megmagyarázott. Német! A németek nem sátánisták, így duplán megnyugodott.
- Igen, már harmadikos vagyok - felelt büszkén, az eddig letett vizsgákra gondolva. - München biztos nagyon szép hely lehet... de hogyhogy ilyen messzire jöttél onnan?
Tekintetét ismét a virágokra vezette, a biztonság kedvéért továbbra is nézte, hogy nem könnyeznek-e.

Herr Sieger
zene

Nem szerette volna, ha ezek a szép virágok hamar meghalnak, ezért elhatározta, hogy valahonnan szerezni fog nekik tápláló folyadékot. Talán egy búra alá tehetné őket és akkor még az éjjeli szekrényén is megmaradhatnának.
Esetleg utánanézhetne, hogy van-e bájital allergia ellen, mert az megoldaná minden problémáját.
- Egyetemista vagy? - elkerekedett szemekkel nézett ismét rá.
A mestertanoncok többször is idősebbnek néznek ki, Sebastian pedig talán beillett volna közéjük. Nem mintha Viki tudná, mert az esetek többségében lesütött szemekkel szokott átvágni a folyosókon, illetve neki nincsenek közös órái idősebbekkel.
- Milyen szakon vagy? - Szinte már késztetést érzett, hogy hozzákötözze egy székhez a fiút és a fejéhez közel helyezett lámpával világítsa meg egy sötét szobában. Bár még sok ideje volt addig, de a jövőt illetően semmilyen terve nem volt. Kellemesen elvolt a Bagolykőn, de ha egyetemre terelődött a szó, mindig megdermedt. Nem kellene még ilyeneken gondolkoznia, de a nagyszülei elég erős nyomást helyeznek rá. Nem mintha követhetné más útját, de talán ötletet adna.
- Remélem, most már megtaláltad - mosolygott előre. Talán öt perce ismerte meg Sebastiant, de már most egy nagy adag boldogságot szánt neki.
- Magyarországon születtem, de az... - nem tudta befejezni, mert az orrába jutott pár pollen, aminek következtében nagyot tüsszentett. Csak megrázta a fejét, és mintha mi sem történt volna, folytatta.
Vagyis folytatta volna, ha nem felejti el, hol tartott. Így csak kérdőn pillantott a másikra, hátha ő ki tudja segíteni.

Herr Sieger
zene


Meg sem fordult még a fejében, hogy nem lenne muszáj egyetemre mennie. A szülei elvárják tőle, ezt érzi, de talán arra sem jönnének rá, ha valami mást csinálna helyette. Végül is nem muszáj neki a Bagolykő után rögtön egyetemre mennie, azt folytathatja máskor is.
- Biztosan jó lehet. Élvezed? - Már sokkal higgadtabban tudta folytatni a csevegést.
Nem hátrány, ha az ember lánya nem akarja régi kommunista módszerekkel kihallgatni a beszélgetőpartnerét. Mint a legtöbb ember, utálta a kommunistákat, de meg kell hagyni, tudták a dolgukat. Ráadásul neki nagyon tetszettek az épületek is, amik akkoriban épültek. Nem sokat járt Budapesten, pláne nem a Déli pályaudvarnál, de még mindig az volt a kedvence.
- Akkor sose menj el innen - jelentette ki, mintha ennyire egyszerű lenne az egész. Persze 17 évesen még nem tudta, hogy koránt sem így működnek a dolgok.
Aprót bólintott, amikor már megtudta, hol járt.
- Az anyukám japán, minden nyáron meglátogatjuk nagyiékat. Mielőtt felvettek ide, sokkal jobban szerettem Japánban lenni.
Nem értette, hogyan képes ennyit beszélni, mivel nem szokása. De tényleg jól érezte magát, talán ezért nem is zavarta, hogy egyre többet tüsszent.

Herr Sieger


- Akkor mit szeretsz csinálni? - kérdezte.
Pontosan megértette, miért kell Sebastiannak egyetemen lennie. Ugyanazt a láthatatlan nyomást helyezik Vikire is a szülei. Nem foglalkoznak a lány érzéseivel, amíg nincs diplomája, addig szóba se állnak vele.
Talán egyetem helyett elmehetne állatokkal foglalkozni. Mióta megkapta Happyt, a saját vízfőnixét, rájött, hogy imádja az állatokat.
Mondani szeretett volna még valamit, de talált egy kockás virágot, amit azonnal megmutatott a fiúnak. Lila alapon halvány rózsaszín csíkok futottak rajta, ami pont úgy nézett ki, mintha négyzeteket alkotnának.
- Nézd, ilyet még sosem láttam! - Szemei már amúgy is csillogtak az allergia generálta könnyektől, de a virág miatt nagyon boldog lett.
- Hogyhogy gyakran jársz Japánban? - A családján kívül senkivel nem találkozott még, aki járt már a felkelő Nap országában. Jó érzés volt végre valaki olyannal beszélni, aki nem néz rá úgy, mintha egy másik bolygóról érkezett volna.
- A szüleim itt élnek, nekem pedig nem jutott eszembe elmenni - felelt egy vállvonás kíséretében.
Megtörölte az orrát, közben felállt. Elég sok virágot sikerült már összeszednie, talán ideje lenne bemenni, hogy kiheverje ezt.
- Bocsánat, ha a terhedre voltam most - lesütötte a szemét, úgy tett, mintha a virágokat nézné.
Megkedvelte Sebastiant, jó lenne máskor is találkozni vele. De nincs az a mennyiségű alkohol, ami hatása alatt képes lenne ilyet kérni az egyetemistától.

Herr Sieger


A kviddics szó hallatán felcsillant a szeme. Már nem is érdekelte az egyetem téma, elfelejtette, mintha soha nem is létezett volna. A varázslók sportja sokkal jobban magával rántotta, mint azt valaha is képzelte volna.
Bólogatott a mondat végén, bár a második felét már meg sem hallotta. Kérdések újabb hada ütötte fel a fejét benne, de mint egy profi ütögető játékos, úgy csapta le mindegyiket.
- Már jegyben jársz? - kérdezte meglepve. Lenézett a kockás virágra, majd átnyújtotta a fiúnak. - Akkor ezt vidd el a menyasszonyodnak, biztos nagyon fog neki örülni.
Viki természetesen nem vette észre az egyetemista hangjában a furcsa élt. Rózsaszín felhőkön képzelte el a párt, ahogy édesen nevetgélnek egy bohócon, amikor épp nem... khm.... amikor épp nem mást csinálnak.
Feje búbjáig elpirult, hiszen a másik ott állt tőle alig két méterre. Hogyan jutott el egyáltalán idáig? Elfordult tőle, mélyen beszívta a levegőt, aminek természetesen egy tüsszentés lett a vége. Halkan kuncogva saját szerencsétlenségén mosolygott le a földre. Hirtelen ötlettől vezérelve felvett egy nagyobb levelet, amibe vizet varázsolt pálca nélkül. Még mindig meglepte ez a képessége, de most nagyon jó hasznát vette.
- Tessék. Addig sem fognak elszáradni a virágok, míg nem tudod őket vázába rakni. - Megtartotta a kezében a rögtönzött edényt, hogy Sebastian belerakhassa a virágokat. Néhol kifolyt a víz, de nagyjából tartósnak tűnt.
- Legyen sok szerencséd, és vigyázz a kviddics pályán. - Bár nem tudta, milyen pozícióban játszik az egyetemista, de a gurkók mindenkire veszélyesek. Terelők lesérüléséről is hallott már, azok sem voltak valami szép esetek.
- Remélem következőnek nem leszek ilyen... - nem fejezte be a mondatot, csak végignézett magán. Na igen, az allergia senkit sem tett még csábossá.
- Akkor szia.
Pár pillanatig még állt és csak nézett, mint aki kővé dermedt. Nem is értette, miért nem akaródzik mennie, pedig jó lenne egy bájital, ami azonnal elmulasztja a pollenekre való reakcióját. Legtöbbször utált ismeretlenekkel leállni, ha mégis megtette, akkor gyorsan elmenekült a helyszínről. Most meg azon kapta magát, hogy kezd szomorú lenni.
Biztos csak összezavarodott a feje a sok tüsszentés miatt. Lassan elindult a kastély felé, közben a virágokat nézte. Akármennyire is ramatyul fest, megérte ez a délután.

Gyakorlás | 'brr hideg van' sál

Gyakorlás | 'brr hideg van' sál