30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 31 ... 39 40 [41] 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 417
Összes hsz: 797
Írta: 2020. december 16. 22:49 | Link

Kende

- Kende, annyira jó, hogy Te is itt tanulsz! - örömteli mosollyal sandítottam rá a nálam magasabb fiúra, miközben tovább lépdeltünk a faluban. A családjaink tulajdonképp már régóta ismerték egymást, szüleink tartották is a kapcsolatot, mi viszont a tavalyi évben barátkoztunk össze a Balaton partján. Kiderült, hogy sok közös is van bennünk, hasonló zenéket hallgatunk, szeretjük a vizet és a vízi sportokat, meg amúgy is, mindenről el lehetett vele beszélgetni. Éppen ezért is örültem annak, hogy ide került, mert az utóbbi időben kezdtem egy kicsit magányosan érezni magam, főleg azért, mert már Bencével sem volt olyan a kapcsolatom a történtek miatt, és a többieknek is meg volt a maguk kis gondja. - El se hiszem, hogy itt sétálgatsz. Mondjuk amennyire anyukádékat ismerem, szerintem a fejüket fognák, ha látnák, hogy nem épp egy puccos étterem felé készülődsz - jegyeztem meg egy mosollyal, nem sértésből, de ennyire már sikerült őket megismernem, s ilyen szempontból nagyon is hasonlóak voltak a szüleimhez. - Aha, már tavaly is gondolkodtam ezen a …persze - láttam ám, hogy elkalandozott a figyelme, de nem haragudtam rá, amúgy is, sok látni való volt itt a téren ilyenkor Karácsony közeledtével. Követtem is őt az árus bódéjához, s míg a sapik közt válogatott, addig azért folytattam. - Szóval át szeretném úszni a Balatont jövőre, és ebben jó lenne a segítséged, hogy felkészíts. Kéne rá edzenem szerintem, mit gondolsz, fel tudnál készíteni? - kíváncsiskodtam, közben ráböktem az egyik satyira. - Az tök jól néz ki, lánynak lesz vagy fiúnak? - kíváncsiskodtam, megvártam, míg fizet, majd tovább folytattuk a sétánkat. - Hú, a Pubot szeretem, mert ott néha vannak ilyen táncos esték, a cukrászda is remek hely, finom sütikkel, de a kedvencem a pizzéria. Oltári jó pizzáik vannak, egyszer beülhetnénk! - dobtam be az ötletet, ám megakadt a pillantásom egy forralt borozó bódén. - Szereted a forralt bort? Kóstoljuk meg azt a meggyeset! - mondtam lelkesen, bízva abban, hogy nincs ellenére, s meg is indultam a bódé felé, ami mellett finom illatok kavarogtak a levegőben, érződött a frissen sült kolbászok, bográcsos ételek illata. - Emlékszel arra a lángososra a Balcsinál? Annyira fincsi volt, olyat is már rég ettem. Tényleg, mi lett a szörfdeszkáddal? Sikerült megcsináltatni? - kíváncsiskodtam, mert ha jól emlékszem, letört belőle egy jókora darab.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reiner Kende
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák


got the spirit of a Fela
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 109
Írta: 2020. december 18. 21:53 | Link

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

  Még mennyire! Kende éppen felvetné a sétálgatásra, hogy látott ám egy jeges szakaszt út közben, mintha csak kiabálná „Csússz végig rajtam!” , de anyukáék felvetésétől ezt a remek tervet zsebre kell vágnia. Törvényszerű horkantás szökik ki torkából, amelyet nevetése szorosan követ. Elkapja a lány vállait, ahogy mögé áll és jobb kezével alig észrevehetően egy párosra mutat – Azt nézd meg! Azok a szégyentelenek még mosolyognak is, hogy ehetnek abból az olcsó cukorral megszórt moslékból. (értsd.: kürtőskalács)… Micsoda népség, micsoda hely ez! – utánozza anyja hüledező hangszínét, kézfejét a homlokához érintve, majd Kende egy pillanat töredéke alatt újra a lány mellé kerül és jókedvűen kihúzza magát - Pukkadjanak meg – kuncogása gonoszkás, de őszinte. Kende általában harap, ha a család felmerül, de Boskával más volt. Ő értette a mögöttes dolgokat, nem csak a felszínt kaparászta.
 Vigyora kiszélesedik a mikulás sapesz láttán. Erről van szó kérem! A választék nem volt nagy, de Kendének elég volt a fejkör méret, hogy megzavarodjon és ahogy tanácstalanul megemelt egyet, vissza is ejtette – Hogy mit gondolok? Imádlak – nézett le a lányra hevesen bólogatva, hogy még csak véletlenül se vehesse ezt senki kétségbe – Totálisan fel tudlak készíteni… meg ki is, előre jelzem – elhúzza a száját, de gödröcskéit megvillantó mosolyát nem tudja levakarni. Gondolta, hogy élvezni fogja az itt létet, de lassan ez az egész kezd szürreálisan atom szuperré válni. Pislog párat bootolva a kérdést és újra kézbe kapja az eldobott sapeszt – Lánynak. – inkább nagy legyen, mint kicsi – that’s what she said – elven dönt és fizet. A papírzacskóval együtt hajtja a szövetkabát zsebébe, tekintetével a teret próbálja felmérni, miközben Boska szavain csüng – Aha, így sorban – támogatta a dolgot, főleg, ha buliról és evésről volt szó. Azért, egy sportoló testet táplálni kell – Meg kell mondjam, ma sziporkázol az ötleteiddel – mondja és feje a távoli karácsonyi zene ritmusára kezd mozogni, abból vált át bólogatássá – Forralt, hűtött, meggyes, vörös, fehér, rozé, szeretem – Elnyújtott lépteivel a kaja szag felhőbe igyekvő lányt követi. Kikérik a meggybort, és még várnak a sok kívánatos illat mellett Boska még jön azzal a fullos lángossal is – Igen! Fhú – hasára teszi kezét. – Az a lángos, az ok, amiért az ország legmenőbb helyén élünk, én mondom neked - miközben fizet, testével a lány felé fordul – Enni szeretnél valamit? – kérdezi kedvesen Kende, miközben nyakát nyújtogatja. Ez a Bagolyfalva nem kispályás! Közben persze megválaszolja a másik kérdést is. Nagyon szerette azt a deszkát, és habár hülyeség volt rajta részegen a szárazföldön ökörködni a lényeg: – Megvan. Miután megcsinálták, még bűbájjal erősítettem a dolgon – vigyorog büszkén a szöszi. Sose használta a mágiát a sportokra, főleg nem csalás céljából, de ha sérült egy eszköze, mindig örült, hogy több, mint egy mugli. Koccintásra emeli a poharát - Mire igyunk? A felkészülésre, vagy arra, hogy már nem csak nyáron fröccsözünk, hanem télen is szívhatom a véred? - ugratja Boskát, miközben a meggyes illattól elönti a melegség érzése. Meg persze a pohár is qrva forró...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

CHICANO AQUAMAN
Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 884
Írta: 2020. december 19. 21:44 | Link

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Mind a ketten idegesek vagyunk kicsit, meg zavarban, mint a béna filmekben, ahol nem megy semmi könnyedén és amúgy sem szokott. Vagy csak velem nem, de fele annyi magabiztosságom, meg bátorságom nincs ilyen helyzetekben, mint másoknak és ez frusztrál, mert kellene, ilyenkor főleg. Érzem, hogy a tenyerem nyirkos, amint átkarolom, gyomrom bukfencezik egyet és most örülök csak annak, hogy nem ettem olyan sok sütit, mert akkor most félő lenne, hogy… Nem, bele sem gondolok, mert akkor aztán oda lenne nem csak a pillanat, de minden is, mert olyan mélyre ásnám el magam, hogy soha többé nem érne a nap.
- Hát igen. Bár nekem nem a mozgás a gond, hanem a tömeg. Meg… valljuk be, én elég bénán festek közöttük – nevetek fel, önkritikám mindig is volt, de tény, nem vagyok külsőre sem olyan, mint ők, mint a nagyok, akiknek elég két szó és mindenki utánuk epekedik. Engem Betti társasága is meglep, kevés lánnyal bálozok és mulatok így, vagy akárhogy, de mivel ez sem az Ördögtől való dolog, az első pánikokat legyűrve, most már egész jól viselem.
- Végül is… - nézek körbe, itt nincs senki, amúgy sincs mit szégyellni rajta és akkor, nem kell aggódni sem, tényleg csak azért, hogy ne lépjek a lábára. Meg ilyesmik. A gyomrom még mindig bukfencezget aprókat, egyre jobban, ahogy ismét közelebb lép, finoman fogok rá kezére és derekára. Jaj. Remélem jó helyen vannak az ujjaim, semmi sem illetlen, bár kicsit remegnek, nem annyira vészes. Próbálom fejben megtervezni a lépéseket, de teljesen random csinálom, csak mozdulok a zenére, ahogy az előbb is láttam másoktól. Egy és kettő, egy és kettő, nem olyan nehéz ez, nem? Mégis, kicsit kiesek a ritmusból, amikor tekintetem találkozik az övéivel, pislogás nélkül tartom ott és nem szakítom el. Egész lassan kapcsolok, hogy nem kéne majdnem riadt arcot vágnom, így aztán elmosolyodva nézem őt tovább.
- Tényleg sokkal jobb itt. A következőn be se menjünk, majd a sátor mögött táncolunk – nevetek aprót, aztán, merészet gondolva engedem el és pördítem meg óvatosan, hogy el ne essen, de végül – és akkor ezt most egy filmből vettem, igen – visszapördítem magamhoz és fél karral átölelve, oldalvást van kicsit még nekem, de úgy folytatom vele pár lépés erejéig, ismét rámosolyogva. Mióta tudok táncolni, valaki elárulná?
- Örülök, hogy eljöttél velem, nagyon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
dr. Reece Laines
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 21
Írta: 2020. december 25. 21:46 | Link

Lafayette
ha a múlt megtalál >> vigyázz

Különleges dolog a sors, ami úgy keveri a lapokat, hogy meglepő fordulatokat gördíthessen elénk, amivel akarva sem tudunk mit kezdeni sok esetben. Fintorogva rúgnánk odébb a múltból felbukkanó kérdéseket, amik fájdalmat hordoznak magukban mindössze, a válaszokért mégis kapkodnánk, hogy megtudhassuk az okokat. Mosolyogva tárnánk szét karunkat neki olykor, hogy jöjjön, a nosztalgia kebelezzen be minket, hiszen évek teltek el, azóta rengeteg minden változhatott. A fintor érzéketlen húzza mimikánkat még ilyenkor is, de nem engedünk neki, mert a múlt elengedése életünk része, amit megcselekedtünk már. Gondoljuk mi. De ha előtted áll az, aki éveken keresztül a mindennapjaid része volt, egy igen különleges és - mondjuk ki - elbaszott formában, akkor mégis mi a teendő?
Az ügyvéd, aki mellett éveket töltöttem, egyetlen dologra tanított meg: ne mutasd ki azt, ami benned van. Minden apró mozzanat az arcodon, minden kisebb mozdulat elárulhatja azt, mi van benned, ami a végedet jelentheti. Úgy támadnak ezekre, mint sáskaraj a friss rügyekre, úgy, ahogy én szeretnék rávetődni a garanciára, hogy az előttem álló megváltozott. Egyszerű a válasz a feltett kérdésre, csak meg kell ragadnom, amit zokszó nélkül teszek meg. Töretlen mosolyom, kedélyes hangtónusom a válasz, amit Lafayette felé intézek. Elengedtem a múltat, bármennyire is a fejünk felett lebeg, bármennyire is egy láthatatlan kéz kapargatja bensőmet, hogy megtudhassam mi rejlik most abban a tengerkék szempárban. Nem felületesen, nem a meghittségtől túláradó szomorúságot akarom látni, hanem azt, ami valóban benne van. Mélyen, talán olyan mélyen is, amit még ő sem látott vagy érzett, de én meg akarom kaparintani magamnak, hogy a garanciám 100%-os legyen.
- Miféle meggondolatlan tett? - egyértelmű meglepettséggel, egymástól aprón elnyílt ajkakkal kapom fel kissé fejemet. Ennyit arról, hogy semmit nem mutatunk ki abból, ami bennünk van. Ez nagyon jól működik a tárgyalóteremben, amikor Dr. előjellel a nevem előtt kell szerepelnem a kőgazdag ügyfelek előtt, de ilyenkor nem vagyok ügyvéd. Én - sok kollégámmal ellentétben - teljesen szét tudom választani a magán életemet a munkától, és erre, még ha nem is hangoztatom, igenis büszke vagyok. Mindennek hatására zavartan dörzsölöm meg tarkómat, ahogy figyelem az elém tárulkozó képet: orrnyergét dörzsöli, amit még a Roxfortban is csinált, mikor gyermekként nagyon elmerült valamiben. Akaratlan szökik mosoly arcomra, ami nevetéssé növi ki magát, mielőtt válaszolhatnék a feltett kérdésre és végre, az oly’ sokáig nyújtott és húzott, egyetlen egy szót kimondhatom neki.
- Gyermekként több értelme lett volna, ha van lehetőségem kimondani, így már talán értelmét is vesztette az egész... - a mondat, mintha befejezetlen lebegne közöttünk, ahogy szabad kezemmel szorítok rá tarkómra, míg másikkal a pórázra markolok rá jobban. - De komolyan gondolom, Lafayette. Hálás vagyok. Akkoriban sikerült elhatároznom, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, tudod? Maximilian mellett te voltál a másik ember az életemben, aki csak megerősítette ezt a vágyamat - a földről vezetem fel rá tekintetem, fejem így is kissé még lehajtva áll, megmásíthatatlan mosolyom villan fel arcomon. - Átrágva magam az egészen, immár valóban nem releváns, de muszáj voltam kimondani - barnáim siklanak lábam mellett nézelődő kutyámra, aki mintha csak megérezné, hogy figyelem feszíti hátra fejét és pislog felfelé rám. Halk nevetéssel guggolok le, hogy vakargathassam a fülét, felpillantok múltam megtesítőjére, hogy vajon itt és most ezzel vége van valóban, vagy képesek leszünk mosolyogva átlépni az egészen?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Másodikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 305
Írta: 2020. december 27. 00:23 | Link

Pannám Love

A pályaudvar folytatása

Egy egész sor érzelem kavarog benne, ami legszívesebben felszínre törne, de nagyon sokat tanultak arról, hogy nem biztos, hogy a legszerencsésebb társaságban zizegni. Persze azért így is tipeg meg időnként szárnyal kicsit a keze, ahogy a beszélgetés fonala halad, de igyekszik visszafogni magát, annak ellenére, hogy annyira nem figyeli a körülöttük lévő tömeget. Hallja, hogy vonulnak el, érzi a mozgást, ami zavarja, de most csak Panna létezik a számára. A húga vállát átkarolva nézik együtt a kastélyt. - Majd megpróbállak beszöktetni. - Mondja határozottan. - Vagy legalábbis megkérem szépen. Arra nem mondhatnak nemet, nem igaz? - Ha nagyon szépen kéri Pollika, arra ki tudna nemet mondani. Állítólag nagyon szeretik a kastélyban, hát nem nagyszerű lenne, ha egyszerre két Palotás lány lenne bent? Legalább egy kicsit. Elvégre mi galibát is tudna okozni egy ilyen cuki 12 éves, főleg, ha a nővére vigyáz rá. - Be, vagy elhozom Őket, vagy Téged viszlek oda. - Ábrándozik plüssmackóként magához szorítva a nála magasabb húgocskáját, s egy utolsó pillantást vetve a kastélyra elengedi a lányt. Látja eleget az épületet, viszont Pannában mostanában nem tudott eleget gyönyörködni. - Szerintem nagyon fogod szereti őket. - Meggyőződése, hogy mindenkivel kijön, Panna is, akivel ő, és ő is bárkivel kijönne, akivel Panna. Annyi időt töltöttek együtt, bizonyosan egyformán választanak barátokat is. Azt hitte, hogy sokkal nehezebb lesz barátokat találnia, de rájött, hogy több a hozzá hasonló ember itt, mint valaha remélte. - Majd Neked is lesznek az előkészítőben, akiket feltétlen be kell mutatnod. - Hangjában játékos szigorúság van. Persze, hogy vigyázni akar a húgára, de ismeri annyira, hogy nem kell ellenőriznie. Azért az normális, ha ismerik egymás barátait. Azt azért nem tudná elképzelni, hogy az összes-összes barát együtt összejöjjön, mert az már túl nagy tömeg volna, de kis adagokban klassz lehet.
- Én még nem mertem megérinteni. Nem tudom, hogy szabad-e. Szabad? - Sosem jutott eszébe, hogy bármelyik tanára érinthető volna, az igazgatót pedig olyan különösen ritkán látja, hogy fel sem merült benne, hogy lehet. Tudja, hogy nem mindenki szereti a túlzott testi kontaktust, ő sem. Csak azokkal, akiket szeret. - Majd együtt megnézzük a könyveket. De amúgy a matekot lehet jobb lett volna anyuékkal, tudod, hogy ők jobbak... meg az angol... itt van? - Az angollal és a szüleivel mindig nagy hadi lábon állt, mert nagyon erőltették, hogy tanulja már meg, de mindig maradt. Ő kitartott amellett, hogy érteni akarja a Carment, úgyhogy franciául fog tanulni. Aztán rájött, hogy már nem is akarja érteni annyira a Carment. - Angolra lehet be kéne ülnöm. - Ismeri be zavartan a hajába túrva. Csak kéne neki is nyújtania valamit, ha már kapott egy Pannát. Egy hónap angolt mondjuk kibírna, nem?
Örül neki, hogy Áron végül is jó őrző-védő puffskeinnek bizonyult. Reméli, hogy nem harap titokban, mint a kutyák, mert akkor tőle is félnie kell, azt meg nem akar.
Bólogatva kibontja a kapott levelet. Valóban van benne nem  kevés költőpénz, hogy vegyenek Pannának az iskolához dolgokat, amiket kell, meg egy kis ráadás, hogy szórakozzanak valamerre. Meg rengeteg intő szó, hogy vigyázzanak egymásra, el ne hagyja a pénzt, jól tanuljanak, de tényleg vigyázzon a pénzre. És persze sok szeretet. - Bevásárolunk! - Emeli fel a fejét vigyorogva. Nagyon szereti a boltokat, amik a faluban vannak, csak az a baj, amikor emberek is vannak benne. De tök klassz dolgokat lehet kapni. - Pálcát, könyvet, tanszert. Meg amit kér a suli. Igazi shaneses leszel. Senszes? Előkészítős. - Sosem hallotta még kimondva, általában csak az előkészítőként hivatkozik rá mindenki. Valami angolos szó. Lehet tényleg be kéne üljön, mert amúgy franciásan sem tudná már kiejteni. - Jó lenne, ha még nem kéne bejárnod. Sok mindent kéne vennünk, ahogy nézem. Szépen kell megkérnünk, hátha elengednek minket. - Neki is órái vannak, de indokolt esetben csak elengedik. Annyira sokat nem tesz hozzá a jelenléte az esemény fényéhez.
A pályaudvarról a Boglyas térre érkeznek. - Ez itt a nagy tér. Boglyas tér. - Mutat körbe a díszes épületeken. - Az a sulid! - Látványosan nagy mozdulattal mutat át a tér túloldalára, ahol az impozáns épület van elkeritkezve, az udvarán épp gyerekek rohangálnak. - Be is mehetünk. Vaagy... késett a vonat és költhetjük a pénzt? - Fordul cinkos mosollyal Panna irányába. A szülei nem tudják, hogy kiben bíztak.
Majdnem 16 év Pollival.
És még mindig nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Alexander Nielsen
Bogolyfalvi lakos, Auror


the homeless guy
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 29
Írta: 2020. december 27. 23:55 | Link

Belián

- Bocs haver, nem akartam rád hozni a frászt - úgy megugrott a srác ültében, mint akit lidércálom nyomasztana. Valószínűleg nagyon belemerült abba, hogy nyomkodja azt a villogó ketyerét, s emiatt nem figyelt a környezetére, pech. Lehetnék egy vadállat is, aki csak úgy leüti, és kirabolja, tanú sem lenne rá, szóval elszedhetném a pénzét, meg a ruháját. A méret mondjuk nem lenne jó, de ezen kár is volt filózni, mert semmi sem vitt volna rá arra, hogy bántsak egy ártatlant. Elég tré csöves voltam ilyen szempontból, mert bennem nem volt meg az a plusz, ami életben tarthat az utcán. A kunyerálást persze igyekeztem elsajátítani a magam módján, de arra nem lettem volna képes, hogy erőszakkal szerezzem meg magamnak az aznapi betevőt. Inkább éheztem három napon át, mint sem, hogy ilyet tegyek. Ettől függetlenül a srác lehetett volna figyelmesebb is, mert rajtam kívül akadhatnak itt betyárok, akiknek nem kéne kétszer mondani, hogy zsebeljék őt ki. - Mi? Mármint én? Igen, ember vagyok, afféle - jegyeztem meg, miközben megvakartam szakállas államat, mert kissé furának tartottam így elsőre a srácot. - Szóval akkor tudnál adni egy szálat? - kissé talán rámenősebb voltam, mint máskor, de piszkosul megkívántam a cigarettát, hideg is volt és jó lett volna legalább néhány percig olyan tevékenységnek hódolni, mint mondjuk a füst pöfékelése, mert így legalább néhány percig azt érezhettem, hogy úr vagyok. Meg a füst legalább elnyomta a szagomat. - Baszki, ne pazarolj - ejj-ejj, hogy lehet egy ilyen félig elszívott szálat csak úgy eltaposni? Le is guggoltam, s felkaptam a földről a csikket, majd markomba véve felegyenesedtem, jó lesz ez későbbre is alapon, de azért még vártam, hátha kapok egy rendes szálat is.
- Köszi, tüzed is van? - elvettem egy szálat koszos ujjaimmal a dobozból, aztán ha meggyújtotta, mélyet slukkoltam, míg felizzott a parázs, majd oldalra fújtam a füstöt, hogy kiélvezzem a pillanatot. - Khhh, ez erős - vagy a tüdőm krepált be ezekben a hideg napokban, vagy talán nem is dohányoztam, magam sem tudom, kicsit erős volt az anyag, de mégis jól esett, hogy szívhattam. - Kössz, haver...nagyon megijedtél? - nem tudtam, hogy mitől ez a nagy döbbenet, pedig nem volt rajtam semmi extra, csak néhány szakadt, kukából túrt gönc.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Harmat Betti
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Évfolyamelső - 2020 tavasz/nyár
online
RPG hsz: 144
Összes hsz: 297
Írta: 2020. december 28. 00:53 | Link

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Kellemes, nagyon kellemes ott álldogálni vele, és csak nem gondolni semmire.
- Miért néznél ki bénán? - hangom őszinte. Habár az önkritika nekem sem ismeretlen, mégsem értem, neki mi a problémája.
Annak ellenére, hogy én javasoltam a dolgot, a gyomrom mégis össze ugrik, mikor beleegyezik. Ahogy pedig a mozdulataink tovább gördülnek, a szívem egyre hevesebben kalapál. Ám csak elengedem az eseményeket. Megyek az árral, és hagyom, hogy Eli vezessen. Észre se veszem, hogy kicsit kiesik a ritmusból, helyette leveszem a tekintetében, a mosolyában. Visszamosolygok rá, és megyek tovább az árral. Mintha repülnék. A magassarkúimat is elfelejtem, most olyan könnyedén mozgok bennük, mintha nem is lenne semmi a lábamon.
Felnevetek a megjegyzésén. - Ki akarod hagyni a saját végzős bálod? - kérdezem nevetve.
Eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy talán a jövőévi az utolsó bálunk együtt. Hogy mi lesz aztán? Azt talán egyikünk sem tudja. Nincs időm azonban sokat töprengeni, partnerem kiemel a gondolataimból. Ahogy derekamat elengedve megpörget, mintha felemelkednék. Megszűnik körülöttem a világ, eltűnik a sátor, a sátorból kiáramló hangok, a ki-be járkáló diákok... Csak ő és én vagyunk, meg a táncunk. Átkarol, én pedig szélesen mosolygok, és élvezem a meleget, ami szétárad bennem. Lassan mozgunk a zenére, és mintha mindig is ezt csináltuk volna. Mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
- Örülök, hogy elhívtál - nézek föl rá, elveszve ismét a szemeiben. - Nagyon - teszem hozzá mosolyogva. - Nagyon jó most itt - szólalok meg ismét, kis hallgatás után. Nem is gondolok rá, hogy egyszer vége lehet, kipukkadhat a buborék. Mi ketten most benne vagyunk ebben a burokban, és ez így van rendjén.
Most én kezdeményezek, és pördülök meg keze alatt. Kettőt is fordulok, majd lendületből ismét közelebb lépek hozzá, két kezemet a vállaira téve. Innen mosolygok rá, és barna szemeimet az övéibe mélyesztem, elmélyesztve tekintetemet az övében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 417
Összes hsz: 797
Írta: 2020. december 29. 20:26 | Link

Kende

Annyira nevetnem kellett, mikor Kende elkezdte utánozni az anyukáját, hogy egyik kezemet a szám elé kaptam, s jóízűen nevettem tovább a sok hülyeségen. Bírtam a srácban azt, hogy ilyen laza volt, és ennyire jó humorral rendelkezett. Szerintem még a színjátszóban is megállta volna a helyét, meg is fordult a fejemben az, hogy majd bemutatom Beninek, hátha lenne rá szerep a következő darabban. - Olyan bolond vagy hallod - jegyeztem meg egy mosollyal. - Anyám még a szemeim is eltakarná, sarkon fordítana és lökdösne a távoli irányba, hogy minél távolabb kerüljek ezektől a sátáni dolgoktól - mondta nevetve, bár nem igazán voltak vallásosak, de az anyja mégis mindig ilyen jelzővel illette a neki nem tetsző embereket, vagy szituációkat. - Úgy tudtam, hogy neked legalább tetszeni fog az ötlet - feleltem lelkesen, ezért is gondoltam Kendére, mert ő is imádta a vizet, s nem atyáskodott felettem. - Hahaaa, dehogy is, na jó, néha kicsinálod az idegeimet, de nem mindig - barátságosan vállon veregettem őt, mert annak ellenére, hogy jóban voltunk, tényleg akadtak pillanatok, amikor képes volt kiakasztani valami hülyeséggel. Mondjuk egész biztos, hogy nekem is voltak olyan zizzenéseim, amikkel felőröltem az idegeit, de mindennek ellenére jól kijöttünk. - Ezt akkor egy igennek veszem. Kezdetnek kitalálhatnál nekem valami karizom erősítőt, mert az utóbbi időben a pennán kívül nem sok mindent emelgettem - mondtam nevetve, most ha belökött volna a vízbe, tuti, hogy odafulladok néhány csapás után. Közben, a sapikat nézve rájöttem, hogy milyen hülye kérdést is tettem fel, mert hát mikulássapi az mind egyforma, alapból piros, fehér bojttal, szóval abból nem igen lehet lányosat vagy fiúsat választani. - Jó, nézd el nekem, túl sok mézeskalácsot ettem - mondtam nevetve, s ha fizetett , utána célba vehettük a következő állomást.
- Jajj igen, de ez is miattad van, mert ha te nem mondod azt, hogy jöjjek le veled sapit venni, akkor szerintem még mindig valamelyik tankönyvet bújnám. De most úgy érzem, hogy nagyon sok mindent hagytam ki az utóbbi hetekben, szóval ezeket szép sorjában be is iktathatjuk. Majd bemutatlak a barátaimnak  - lelkes lettem, hisz Kende még új volt a suliban, szerintem neki is biztos jól jöttek az új ismeretségek, és egy baráti kör. Abban meg biztos voltam, hogy gyorsan befogadják majd, hisz nagyon közvetlen, jó fej srác volt.
- És ez így jöhet is ilyen sorrendben? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert ez így lehet hogy sok is lett volna, legalábbis nekem, de tény, hogy bármilyen formában is volt a bor, mindenhogyan kedveltem.
- Uhh, de jól néz ki az a kolbász. Egyszer lementünk néhányan egy vidéki faluba, ott kóstoltam ilyet, de az illatta...mennyei - jegyeztem meg, amint végig pillantottam a kínálatot, közben Kende kért nekünk egy-egy pohár finom bort. Míg várakoztunk, nosztalgiázni kezdtem, ahogy eszembe jutottak a régi, balatoni emlékek. - Igen, alig várom, hogy megint nyár legyen, és újra ott kössünk ki a büfében - nem tudom miért, de a kaja az mindig jó téma volt, nagyon szerettem enni, s olyankor nem számított az, hogy figyeljek a vonalaimra. A franc fog pufirizst enni, meg csökkentett szénhidrátot, mikor ilyen finomságokkal tömhetem az arcomat. - Ha már így kérdezed...megkóstolhatnánk azt a kolbászt...húúú vagy a palacsintát, nézd, most sütik! - lelkesen böktem ujjammal a nénire, aki nagyon ügyesen pörgette a levegőben a finom tésztát. Emellett kenyérlángos, és egy tál étel illata is az orromba kúszott, akárhova is néztem, mindenütt láttam valami finomságot. - Ajh, nem is tudok dönteni, szívem szerint mindenből kóstolnék egy falatot. Majd légyszi, iktass be az edzéstervembe valami fogyasztó progit is, mert ha most végig eszem a karácsonyt, akkor kizárt, hogy induljak a versenyen - feleltem nevetve, aztán koccintásra emeltem a poharam.
- Mindkettőre igyunk, meg rád és arra, hogy itt vagy. Komolyan örülök neked, már hiányzott az a vérszívás - nevetve emeltem ajkaimhoz a poharat, még mindig gőzölgött a forró ital, de a kesztyűben szerencsére nem volt vészes tartani a poharat. Kicsiket kortyolva ízlelgettem a meggyből készült finomságot, pillanatok alatt megéreztem az erejét. - Uhh, ez jobb, mint az a macifröccs ott a parton. Annak meg örülök, hogy a deszkád helyrehozták, nekem szerintem többé nem fognak kölcsönözni, mert a nyár alatt hármat is tönkretettem, ééés még mindig nem tudok szörfözni. Két éve egyébként voltam sítáborban, az jó volt, de idén nem szóltak arról, hogy lesz. Ha mégis lenne, nincs kedved jönni? - egyedül nem szerettem táborozni, de ha volt jó társaság, akkor szívesebben mentem. - Tényleg, meg akartam kérdezni, hogy mit szólsz a Navinéhez, jófejek a háztársaid? - nem túl rég érkezett, jobban örültem volna annak, ha ő is a Levitába kerül, de ha már ennyi távolság volt köztünk, érdekelt, hogy befogadták-e, bár nem féltettem őt, úgy éreztem, hamar talál majd magának ott is cimborákat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 579
Összes hsz: 3918
Írta: 2020. december 30. 22:59 | Link

csak leültem. chill éjjel.


- Jaj, hagyd el – legyint egy nagyot, bár még mindig kicsit hevesebben ver a szíve, de végtére is, mivel nem fordult le a padról, fennakadt szemekkel, így további probléma sincs, minden idegszála szépen kisimul és mehet az élet tovább. Annak azért örül, hogy nem lát nála semmi olyat, amivel szúrni lehet és nem is tűnik olyannak, aki ilyenre képes lenne, azért az lenne az igazán szerencsétlen helyzet, ha még küzdenie is kellene, nem csak azzal, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy őt éjjel, a sötétben csak úgy meglepjék hirtelen. Bár, semmit sem tud a fazonról, hogy erőszakos-e, a hangjából nem ezt hallani, van benne valami olyan csengés, amelyből nem hallani ki azt, hogy olyan rossz arc lenne. Érdekes, kicsit meglepő is.
- Mióta élsz te az utcán? – oké, hogy a szagból kiindulva régen, de attól még, az a rég lehet egy hónap, vagy egy év is, valahogy mégis olyannak tűnik kicsit, aki még bizonytalan ebben a „szerepben”. Nem mintha csöves-szakértő lenne, de akiket Pesten látott, azok másabbak voltak, koszosabbak persze, de máshogy álltak hozzá a dolgokhoz, máshogy volt reszelős a hangjuk. Fogalma sincs, mit érez ebben furának, de frusztrálja, annyi szent.
- Persze, persze – na ez legalább már hasonlít a tapasztalatokhoz, ahol addig nem tágít a fazon, míg valamit nem kap, más nem egy akkora fülest, hogy elered az orra vére. Mert érti ő, hogy nem akar adni, de agyonverni se kell a másikat, mert kicsit jobban tapad. Eldobja a másikat, mire nyúlna a dobozért, a tag pedig úgy kap utána, mintha aranyból lenne. Pislog egy sort, majd szusszan, hova is gondolt, elég lett volna, ha odaadja neki, simán, nem még simán el is tapossa.
- De nem kell felvenni, adtam volna még egyet ám – magyarázza olyan embernek a higiéniát, aki nem tud tisztálkodni, bizonyára simán eszik a kukából és nem, neki ez a csikk nem koszos. Ettől független, hogy csikkje ott pihen már ujjai között, ad neki, nem rest meg is toldani azt, legalább akkor nem szedi fel a többit, ami jól megszokott módon, szanaszét hever a pad és a kukák körül. Nem szid senkit, ő is a földre dobta, suttyó módon.
- Aha. Oda is adom, hogy később is jó legyen – mert nála mindig alapból kettő van, ha egy kifogyna, akkor ne kelljen agyérgörcsöt kapnia, így hát, elővéve a kezébe nyomja, hogy ezzel akár tüzet is tud majd csinálni, ha nagyon fázik, bár nem kellene, de a szükség… Visszadőlve szusszan fel és hát, jobb ha majd megy, amikor eszébe jut valami. Beletúr a zsebébe, és bár most nincs nála sok, előszedi az apróját is, nem számolva, mennyi az.
- Dehogy erős az – mert még a pirosig sosem jutott el, de megmosolyogtatja a dolog. Vagy, lehet, hogy meg van fázva, amire már inkább a száját húzza el. Kezében az apróval áll fel és lép közelebb hozzá.
- Áhh, csak nem hittem, hogy erre megesik, hogy van aki az utcán él. Meg sötét van, mindenki alszik – néz körbe, nehogy aztán valami csapat is legyen a közelben, majd végül vissza rá. – Figyi, ezt is odaadom, enni tudsz belőle, ha nem is örökké. Tedd el – nem törődve a szaggal, mert amúgy se finnyás, a kezébe nyomja a csikk mellé az aprót, ügyelve, hogy ne essen a földre. – Nem kell megköszönni. Tényleg – nem azért adja, hogy hálálkodjon egy életig. Csak mert, ezt érzi helyesnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Palotás Panna
Előkészítős



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 19
Írta: 2021. január 2. 16:19 | Link

Pollim Love

Úúúúúúú, annyira fellelkesedtem, hogy egyből két lábbal ugrándozni kezdtem a beszökés gondolatára. De aztán rájöttem, hogy bárki megláthat, hogy ennyire örülök, így leálltam és Polka fülébe súgtam: - Mikor szöktetsz be? Amúgy előbb kérdezd meg és ha nem, akkor szökünk, izé, szökök! Már alig várom - mégsem tudok lelkesedés nélkül elmenni a dolog mellett, mert milyen menő lehet már a kastély? Amúgy is jó lenne valami bejáratot találni Pollihoz, hogy máskor is együtt lehessünk, ha mondjuk annyira nem izgi az előkészítő. Márpedig biztos nem lesz mindig izgi, mert az elősző sem volt az, és ez hiába mágusfalu, attól még a dögunalmas órák úgyis azok maradnak.
- Vagy mind a kettő - és akkor meg van oldva, hiszen, ha Polli szereti őket, akkor én is fogom, minden bizonnyal. - Tutira, mert ha te szereted őket, akkor jó fejek lehetnek csak - ezt már mint húga mondja, mert ennyire ismeri Polkát, hogy bárkivel nem barátkozik, akik pedig elfogadják őt, soha sem csalódnak benne, eddig legalábbis nem tették, azaz soha. Panna levezette, mert jó matekos… nem.
- Hát nem tudom. Remélem lesznek - fintorgok összecsücsörítve a szám, mert én nem vagyok ezirányban olyan lelkes, mint Polli. Remélem legalább egy normális lányka lesz, mert a fiúk mind buták és éretlenek, szóval csak lány lehet. Bár egy vérfarkas barát menő lenne, nem? Lehetne vele ijesztgetni másokat. Abba nem tudok belegondolni, hogy egyáltalán lehetnek-e vérfarkasok a suliban, de biztos, miért ne?
- Ha nincs kiírva valahová, akkor biztos szabad - vonok vállat, én ezen nem szoktam igazán gondolkodni. Az igibá miért lenne cukorból, ha fogdossák elolvad, vagy mi? Nem hiszem, hogy egy kastély igazgatója ennyire törékeny dologból lenn és amúgy is már rég nem lenne, ha cukorból volna. Akkor meg biztos nem abból van, nem? De.
- Jobb ez így, mert akkor vagy ők lennének itt, vagy én ott. Ez mindenkinek jobb, mert így legalább nem annyira figyelnek és nem kell visszafogni magunkat, nem? Dehogy is, ügyes vagy te, megtanulod az előkészítős órákon biztos tök béna még az angol. Megoldod, mert szuperügyes vagy! – lelkesítem, mert tudom, hogy kicsit önbizalomhiányos, és nekem kell ezt csinálni. Nekem túl sok van, szóval simán adok neki az enyémből, hogy mindenkinek pont elég legyen. Szerencsére Áronka sem veszik el közben, sőt, még igazi őrnek is elmehetne, ha ennyi lenne a dolga egy őrnek, hogy ott üldögéljen, ahová tették. Azt sem tudom, hogy ki tette oda, de a lényeg, hogy mindenem megvan és oda tudom adni a levelet is Pollinak, azt sem felejtettem el, de szuper vagyok ma!
- Már kaphatok pálcát? - egészen elhűlök, mert erre nem számítottam. Hát lehet, hogy már most meg kell venni, de nem hiszem, hogy sok mindent fogunk vele csinálni. - Oké, mindegy mi leszek. Széles, vagy Shaneszes, de menjünk huhúúú - ugrok egyet a levegőbe és kicsit túlzásba is viszem, mert sokan odafordulnak felénk, már azokból, akik még maradtak, azokból sokan.
- Volt valami levél erről, de majd, ha bemegyek a koliba, akkor tudom megnézni, mert gőzöm sincs, hogy hová tettem. Szerintem holnapnál előbb nem kell bemennem – sétálgatok Polli előtt, és láthatóan gondolkodóba esek. Anya biztos valami jól elérhető helyre tette be, nem kell majd sokat keresni szerintem. Végül megérkezünk egy térre, ami Boglyas, juhúúú, de vagány! Kész vagyok teljesen, de valószínűleg inkább Polli látványa az, ami lenyűgöz, nem pedig az új hely. Az majd később.
- Váóóó – nézek a sulira, hát, nem egy kastély, de már csak két évet kell kibírnom benne, szóval nem lesz valami nagy szám ezt véghez vinnem. – Rengeteget késett, még most sem érkezett meg - teszem szét a kezeimet, majd hangosan nevetni kezdek. Aztán ráugrok Pollira és jó erősen megszorongatom, még egy könnycsepp is kigördül a szememből.
- Nagyon hiányoztál nővérkém! – engedem el végül, majd végigmérem. – Nagyon jól nézel ám ki, ha én is ilyen leszek, akkor mi leszünk a Palotás szépséges tesók. Ja nem, már vagyunk! Hova megyünk először? – ugrálom körbe Polkát, odalra sasszézva, és nagyon örülök magamnak, meg a tesómnak. Bogolyfalva, megjötteeeeem!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár



offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 86
Írta: 2021. január 2. 20:25 | Link

Reece-nek címezve
May we meet again


A hajnal sugarai beragyogják a teret, kirajzolva minden hajszálrepedést a macskaköveken és reflektorfényben füröszti a múltat, ami jelenné nőtte ki magát. Az árnyékok bolondos játékot űzve kergetik egymást az ismerős arcon, amin a vonások markánsabbak lettek az idő múlásával, mégis jótékonyan meghagyta a gyermeki ártatlanság sugallatát. A mindent elárasztó fény vakító árjában az összes apró, bagatell részlet eposzi nagyságot kap, a lényeget mégsem láthatja. Hiába nézi a nálánál szálkásabb testet, a mosolya körüli parányi gödröcskéket, nem pótolhatják azt, aminek az észlelésére való képességét hosszú évekkel ezelőtt elvesztette és sosem kaphatja vissza. Kékjeit alig pár pillanatra veszi le róla, míg lehunyva azokat keresi magában az emléket. Azt az egyetlent, de meghatározót, ami miatt most a viszontlátás nem lehet örömteli. Reszketegen engedi ki a benn rekedt levegőt, ahogy az aranyló tekintet őrá szegeződik, majd szemeit újra kinyitva keresi ugyanazt az árnyalatot, majd’ tizenöt évvel később, mégsem lelheti. Hiába a reggeli ragyogás, amit Reece feketéi tükröznek vissza, az aranyos csillogás örökre elveszett előle. De jelentene bármit is, ha láthatná? Félő, hogy túl sokat is.
A kérdés hallatán ugyanaz a döbbenet ül ki az arcára, ami Reecére is. Néma csend a válasza, kékjei fürkészik az arcát, keresve a nem létező árulkodó jeleket. Egy pillanatra uralma alá vonja tagjait a bizonytalanság, ami évekig sziklaszilárd alapokon nyugodott. Tekintete zizeg az arcán, eddig szabad ujjai a táska szíjára markolnak, elfehéredő ujjbegyekkel fojtogatva azt. Lehetséges volna? Lehetséges volna, hogy több, mint egy évtizedig rossz embert gondolt fájdalmának okozójának? Az nem lehet… tisztán emlékszik a zuhanás előtti, a sötétség előtti utolsó pillanatokra. Csak egy kósza másodpercre szakította el tekintetét a cikeszről, mint mágnes, úgy vonzotta Reece az övét. Tekintetük összefonódott, még akkora távlatból is pontosan látta, érezte a szándékot…
Gondolatainak megálljt parancsolva hajtja le a fejét és mosolyodik el. Mi értelme, ugyan? Sosem hibáztatta a cselekedetért, sőt, valahol, egy része még hálás is érte, hogy ezáltal észhez térítette és olyan ember válhatott belőle, aki egyenes háttal képes járni a világban. - Nem emlékszel, hogy mi miatt hagytam ott a Roxfortot? - hangja kedvesen száll, apró mosolyt hagyva maga után arcán. Hiába minden próbálkozása önmaga meggyőzése érdekében, tudni szeretné a válaszokat. Felesleges találgatásokba bocsátkoznia és magyarázatokat kitalálnia saját maga nyugtatására vagy épp kétségbeesésének generálására. Ennyi idő után lehetőséget kaptak mind a ketten, hogy egyenlítsék a számlájukat. Végre, a kegyetlenül hosszú percek elteltével sikerült ráeszmélnie és tudatosítani magában azt, amiben hisz. A kezdeti pánikot és a múlt iránti félelmet legyűrte a józan ész.
Kissé elnyílt ajkakkal hallgatja Reecet. Hitetlenség ül a kék tekintetben, képtelen felfogni, hogy van bármi, amit az előtte álló férfi neki köszönhetne. Mégis… talán mindketten a másik hatására nőttek fel igazán. Még ha drasztikus cselekedetek is vezettek mindehhez.
- Maximilian… édesapád, ugye? - kérdi óvatosan. Mintha hallotta volna ezt a nevet több ízben az iskolás évei alatt. Tudta már akkor is, hogy honnan származik Reece. Túl jó kapcsolatot ápolt a tanáraival, így olyan információk is a birtokában voltak, amik mások előtt homályba merültek. - Megkérdezhetem, hogy merre vitt az utad?
Szemeit lehunyva emésztgeti a másik szavait, hogy egy apró sóhajjal eressze ki a még benne maradt kételyeket. Mosolyogva emeli rá ismét tekintetét, jobbját nyújtva a férfinak, aki az emlékeiben élő gyerekből lett.
- Lehet, hogy nem a szokványos módon, de ezek szerint mindketten mérvadók voltunk egymás életében… bármennyire is sajnálom mindazt, amit tettem, változtatni nem tudok már rajta. Én is általad válhattam azzá az emberré, aki most vagyok. Magunk mögött hagyhatjuk a múltat? - kékjeit Reece tekintetébe fúrva, kitartó mosollyal várja életük újabb fejezetét. Mert van egy olyan érzése, hogy ha az élet ismét összesodorta őket, kitartóan meg fogja tenni újra és újra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alexander Nielsen
Bogolyfalvi lakos, Auror


the homeless guy
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 29
Írta: 2021. január 2. 22:56 | Link

Belián

- Oké, csak biztos, ami biztos. Volt már olyan, aki nekem jött, mert azt hitte, hogy direkt ijesztettem meg - bár a srác nem kérte, hogy elnézést kérjek, de így tartottam helyesnek. Az utcán élve sok mindenre rádöbbentem, az egyik legfontosabb szabály az volt, hogy inkább kérjek bocsánatot, mint később abból félreértés legyen. Nekem nem volt pálcám, míg minden itt élő ember kabátja alatt az lapult. Beszéd közben felmértem a srácot, minden hátsó szándék nélkül, csak a ruháit néztem, jó cuccai voltak, nekem meg szakadtak. Jó lett volna egy ilyen kabát, vagy egy cipő, látszott, hogy jól öltözött kölyök, biztos jó helyen lakott, és megvolt mindene. Szerencsés.
- Mióta? - szakállas államat kezdtem vakarni, miközben felemeltem pillantásom a csillagos égboltra, majd visszanéztem a srácra - Lássuk csak, fogalmam sincs. Egy nap magamhoz tértem, és bamm, az utcán találtam magam, de nem tudom, hogy ez most hetekkel, vagy hónapokkal ezelőtt volt, a napok egymásba mosódnak- Ezt követően kértem egy cigit, de ez a gyerek nagyon szórta ám, így sietve kaptam össze a csikket is, meg kezéből elvettem a felkínált dobozzal is. - Figyelj, elmondom, hogy ezek a csikkek még igen jók. Amit ti eldobáltok, azokat szoktam szívni, minimum két-három slukk van mindegyikben. De azért köszi, ez mégis csak ízletesebb falat - jegyeztem meg a jó állapotú, nem használt cigire, és meg is köszöntem azt. - Nagyon szuper, megmentőm vagy, haver! - nem csak, hogy cigihez jutottam, de még egy öngyújtót is kaptam, amit használtam is, s végül kicsit köhögve, de végre pöfékelni kezdtem.
- Khkh akkor csak nekem erős, rég szívtam már - köhögés ide vagy oda, azért jól esett a cigi. Tekintetem közben megakadt azon, hogy valamit nagyon keres a zsebében a srác, aztán hallva a csörömpölést, már sejtettem, hogy mire is készül. - Nem igen láttam másokat rajtam kívül - mondtam, látva, hogy mások után kutat a tekintetével. - Szerintem másoknak nem lenne ez jó hely, most már én is rájöttem, hogy itt éhen lehet halni - halovány mosoly kúszott az arcomra, nem akartam panaszkodni, de tény, hogy itt nehezebben jutottam élelemhez, mint a nagyvárosban. - Tényleg megmentő vagy! Nem akartam pénzt kérni, de ha már így adod, nem mondok rá nemet - hülye lettem volna elutasítani, így tartottam is a markom, s elvettem tőle a pénzt, amit aztán átszámolás nélkül csúsztattam a nadrágzsebembe. - Amúgy mivel foglalkozol, vagy miből lehet itt megélni? Nem tudsz valamerre egy fedett helyet, ahová nem esik be az eső? - úgy tűnt, hogy a srác helyi lehet, biztosan nagyobb ismerete volt a környékről, mint nekem, így jól jött volna néhány ötlet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 579
Összes hsz: 3918
Írta: 2021. január 3. 01:03 | Link

csak leültem. chill éjjel.


- Mi? – ráncolja a homlokát arra, amit hall. Jól hall? – Megütöttek, mert valakinek szóltál és megijedt? – oké, hogy nem mindenki kedves és jólelkű a világon, de egy ütéshez azért kellene egy erősebb ok annál, hogy mert megszólalt. Ráncolódó homloka, értetlen tekintete elárulja, hogy ez neki abszolút nonszensz, a fejét rázva dörmög valamit, ami hangzik „hihetetlennek” vagy épp káromkodásnak, a kettő elegyének. Ez neki valahogy magas. Nem akar sajnálkozni, valahogy érzi, hogy a férfinek az az utolsó, hogy sajnálkozó tekinteteket kapjon, azzal nem megy semmire. Sóhajt végül és reméli, nem hitte róla a férfi, hogy ilyenre képes. Inkább tovább lapozva érdeklődik, ezzel is meg lehetne saccolni, mennyien bántak el vele hasonlóképp, de szemöldöke emelkedik ismét a magasba, ahogy megsaccolni sem tudja a másik, mióta.
- Magadhoz tértél és az utcán. Amnéziád van? – mint a filmekben, komolyan. Olvasott vagy látott egy sztorit, ahol a pasas felkelt, nem tudott semmit magáról, még a nevét sem, csak élt ahogy tudott. Aztán egy szép nap lettek emlékei, de nem úgy tűnik, hogy a pasas ebben jár. – Hogy a francba? Semmi, egy igazolvány se? Kicseszett krimi ez az egész, te meg csak élsz. Senki sem keresett? – hirtelen megszaporodó kérdései árulják el, hogy kíváncsi, kissé zaklatott. Miért nem kereste a másik önmagát, az emlékeit? Nem olyan nagyszerű a hajléktalan élet, hogy ne keressen semmit, ha egy luxusházban élne, megérteni, hogy a fenét se érdekli, hogy ügyvéd, utcaseprő vagy akármi más volt előtte. Ez neki nem áll össze.
- Éééértem, szóval dekkezel. Jó mondjuk, a helyzet… - szusszan egyet, mert nem hiszi, hogy ha van pár knútja, akkor azt bagóra fogja költeni. Bár piaszagot nem érez, már ha be tudja határolni, milyen a bukéja, talán abból eszik. – Ugyan már, dehogy vagyok megmentő. Inkább le kéne szoktassalak, akkor talán, de magamat sem tudom. Ez csak apróság – kicsit talán megilletődik ennyi és ilyen hálálkodástól, mert nem a banki aranyletétjeit – amik nincsenek – adja át éppen, hogy vegye meg a legszebb házat és éljen boldogan. Csak pár szál cigi és öngyújtó. Bólint hát, hogy neki erős, majd egyszeriben gyújt rá ő is, amolyan kényszermozdulatként.
- Hát én sem láttam, pedig sok éjjel, hajnal járok kint, de te vagy az első. A lakók is alszanak nagyrészt, de nap közben sem láttalak, így nem olyan rég lehetsz erre – saccolja, majd arra is bólint, hogy éhen halhat. – Azt egy házban is lehet, de nem hiszem, hogy ez megtörténik – mert valaki, ha nem ő, talán ugyan úgy segít. Egy tál étel is elég lehet, most egy maréknyi érme is azzá válhat. Nem sok, de nem is ellenkezik, így aztán, csak könnyebb.
- Nem is fogadok el nemet, akkor beleraktam volna a zsebedbe – mert akármilyen rongyos, zsebe az van. Visszaül végül, onnan pillant fel rá, a füstöt fújva hallgatja és gondolkodik végül el. – Hmmm… van egy elhagyott, romos ház a falu végén. Azt hiszem, te nem félnél a kísértettől, ha nem esik rád az eső, nem? – mert lehet, hogy ótvar, de az a kísértetház üres és az alsó szint talán be se ázik. – Sok mindenből. Felszolgálás, eladó, én tanítok az előkészítőben miközben tanulok, öhm… sok féle munka van. Senki… nem akar alkalmazni, gondolom. Te tudsz… varázsolni? – bukik ki belőle a kérdés végül. Mert az, lehet sokat segítene.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Reiner Kende
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák


got the spirit of a Fela
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 109
Írta: 2021. január 4. 16:35 | Link

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

Mondtak már rá rosszabbat a bolondnál. Kende halk nevetése mélyül az elképzelésre, amint Bossányi anyu döglött halat megirigylő csuklómozdulatokkal hessegeti a lányát. – Egyel több ok, hogy megközelítsük a terepet – és így is tettek.
 Hiszen még szép, hogy tetszik neki az ötlet! – Felderítettem már pár vizes placcot, de még nem tudom, hol lehetne tisztességesen edzeni – Rosszul is volt. Képes volt az úszással átlagembert megirigylő módon foglalkozni és két hét felemésztő időnek tűnt a kihagyáshoz. Amit, már csak az elemi mágiája miatt sem kellene elhanyagolnia. Épp erre a témára nincs kedve gondolni, amikor barátja apró érintése vállán ki is zökkenti. Kende büszkén elmosolyodik a visszajelzésen, amit Boska idegeiről kap, majd hallgatja a levitás tervezgetését. Végig mérné a csajt, de bele se fog, mert a nagykabát úgy is eltakarja pennától edzett testét. – Jaja, így is lesz. Kitalálok valamit Neked, arra mérget vehetsz – a Kende-féle megnyugtatás után már a sapkavásárláson is átlendülnek.
Ha valaki, a srác meg tudja érteni milyen rossz azt érezni, ha az ember kimarad, nem csak heteken, de éveken át. Érdekli Boska milyen baráti kört épített ki magának a kastélyban. – Felőlem rendben van. Akkor többet járok a szfinx felé, nehogy lebomolj a könyvek felett – vállával óvatosan meglöki a lányét, miközben kedvesen rámosolyog – De amúgy nincs gáz, ugye?
Igen határozottan közelítik meg a forralt boros árust, akinek Kende nem hagy sok időt a nézelődésre, már kéri is a meggyest. Közben összefut a nyál a szájában, a balatoni lángos emléke, a kolbász és az illatok hatására. – Átúszásig csak a zöldséget esszük a büfé sajtbureszből – szól és várakozva a bódé tetejét tartó fa gerendának támaszkodik. Egyértelműen mindketten éhesek lettek, így miután beszerezték a bort, Kende megvárja amíg Boska dűlőre jut a kívánságaival. Megesküdne rá, hogy hallja a csaj nevetésén túl a barna fejében kattogó kerekeket, amikor vállat vonva szembe lép vele – Az edzésterved első lépése az energia raktárak növelése. Szóval, ha koccintottunk, tied a palacsinta, enyém a kolbász és a kusza ágú fánál lévő asztalnál ütközünk – vázolja fel a hadműveletet, mint egy sport cselt
Együtt nevet Boskával, ahogy a papírpoharak sziszegve találkoznak és gyorsan a szájához emeli az italt, mielőtt bármelyik cseppje kárba veszne. Kár volna érte. Eltöpreng a kérdésre és félre biccenti a fejét – Frankó. Adhatunk neki egy próbát – beleegyezése után még megköszöni a meghívást és messziről a kolbászos előtti sort méregeti, ami lassan kezd megfogyatkozni. Mielőtt elindulna még Boska szemeibe nézve megvárja az érdeklődő kérdést, amit újabb mosollyal fogad. – Egész jó - a válasza nem tiszta, hisz nem nagyon ismeri a többi házat. - Mellettem lakik két srác, Zsolti és Dominik… – inkább kérdezi, mint mondja, az emlékezete néha megtréfálta. – A rellonosok jó fejnek tűnnek, onnan már összeszedtek maguknak. - biccent - A levitát, hogy kell elképzelni? Fellendül szabad kezének ujja, mint aki hatalmas felfedezést tett. - Totál egyedül vagyok a 2-es szobában. Ha átlógsz chillezni, vagy zenét hallgatni, nincs, aki beköpjön! - Örült volna a társaságnak, mert házon belül nem ismert még nagyon senkit.
Szeme újra a sorra tévedt. – Na, irány a munícióért. Ügyelj majd a sapkás sráccal, gyanús, hogy balról cselezni akar majd a nutellás palacsintákért. – figyelmezteti Boskát és ügyelve a poharának tartalmára megindul a paprikás, füstölgő illat után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

CHICANO AQUAMAN
dr. Reece Laines
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 21
Írta: 2021. január 10. 17:10 | Link

Lafayette
ha a múlt megtalál >> vigyázz

Össze vagyok zavarodva. Igen. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy az évek óta gyakorolt faarc, ami mindig csak előnyömre vált, amikor a helyzet megkövetelte, ami a mindennapjaim részévé nőtte ki magát, elbukott. Mert megtette. Felfedte azt, ami bennem. A színtiszta meglepettséget, aminek nem tudom megszabni a határait. Utálnom kellene az előttem állót, amiért megkeserítette a gyermekkoromat, megvetni azért, ahogy másokkal viselkedett, mégis örömet érzek ezek mellé, amiért láthatom mivé nőtte ki magát az a kamasz fiú, aki mindent megtehetett az iskola falai között. Az utálattal vegyes megvetés és öröm, ami felemészti a bensőmet, ahogy előtte állok, és csak igyekszem megérteni a jelen kérdőjeleit, amik előttem lebegnek. Hiába nőttem fel, hiába hittem el, hogy ennyi év után, ha a múlt mocskos képei ismét elém kerülnek, higgadtan tudom majd őket kezelni, amikor megszeppent kisfiúként állok ismét az előtt, aki gyerekkorom szerves része volt. Minden hozzám intézett szava, minden nekem tett megjegyzése, fájdalmas érintése még ennyi év után is képes elérni azt, hogy kamaszként álljak előtte.
Zavartan vagyok kénytelen megdörzsölni arcomat, ahogy a meglepettség ül ki az ő arcára is, majd kékjei zizegnek az enyémen. Lesütöm tekintetem, visszapillantok rá, ki tudja meddig játszom ezt, míg jobb kezem csúszik tarkómra, hiszen megmondtam: ismét az a zavart kölyök vagyok, mint aki akkor voltam. Mintha képtelen lennék levetkőzni ezt a szerepet, pedig mennyi, de mennyi év eltelt. Úgy érzem, helytelen, amit teszek. Nem lehet az, aki voltam, nem ölthetem magamra ismét az áldozat szerepét, amikor megannyi nehéz éves küzdelem után kitörhettem apám nevéből, elérve azt, hogy bizonyos körökben, magam miatt ismerjenek. Képtelen vagyok visszamenni a múltban, vagy ha muszáj is, szakadjak ketté, de az egész lényemet nem kebelezheti be. Nem hagyom neki, így a - tőlem megszokott - mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy hallgatom a kérdést.
- Baleseted volt a… - hol? Miként? Szemöldököm szalad ráncba, ahogy elkapom róla tekintetem, végül kínzóan lassan emelem vissza rá barnáimat. - Baleseted volt - mintha mi sem történt volna fordulok vissza felé, hangom ugyanolyan kellemes nyugodalmat áraszt, mint Lafayette-é. Mint két rég nem látott jó barát, akik egy tea fölött nosztalgiáznak órákat. A különbség mindössze annyi, hogy ők valószínűleg nem várnák a végét.
Zavartságom, ahogy jött, úgy száll tova fokozatosan, az elhatározás következményeképpen. Töretlen mosolyom ékesíti arcomat, barnáim melegséget árasztanak, kisugárzásom immár sokkalta jobban én vagyok, mint az eddig elmúlt percekben bármikor. Nyugalom jár át, ahogy a múlttal vívott meccs végére értünk, azonban a kellemetlen érzés szinte azonnal felüti a fejét a kérdés hallatán. Aprót bólintok csupán, többre képtelen vagyok. Maximilian nem az apám, ő csupán a névadóm, és semmi több.
- Reece Devon Laines, ügyvéd, áll szolgálatodra - a legironikusabb mondat, ami valaha megfogalmazódhat majd bennem, ha tisztában lennék azzal, mit tettem a múltban. Sajnálatos módon azon agyamat köd borítja, amelynek köszönhetően vagyok képes őszintén felnevetni a helyzeten. Lejjebb hajolva paskolom meg kutyám fejét, majd kapom el Lafayette tengerkék pillantását. - Ha jól láttam, te a rúnákban lelted meg a jövődet is. Örülök neki, már akkor is kiemelkedő voltál belőle - vigyorodom el szélesen, mégis őszintén, ahogy hangom is úgy leng be kettőnk közé, akár egy kellemes tavaszi fuvallat. Emlékszem azokra az időkre, mintha csak tegnap lett volna, azonban a kellemetlen érzés helyett valóban az öröm és a nosztalgikus érzés keveredése kerít hatalmába. Ilyen érzés, amikor valóban le lehet zárni a múltat? Csillogó barnáim, amiket ráemelek, csak erről árulkodhatnak. Egy olyan szakasz lezárása, aminek már nincs jelentősége és értelme, de ennyi év kellett ahhoz, hogy valóban feledésbe merülhessen.
- Kérni szeretnélek rá, hogy tegyük meg - közelebb lépve hozzá fogom meg a felém nyújtott kezet és rázom meg párszor, ám nem engedem el azonnal, ahogy a kékeket sem eresztem el. - Most, hogy magunk mögött felejtettük a múltat, mit szólnál, ha megünnepelnénk? - félrebiccentett fejjel pislogok rá, miközben egy fél lépést hátrálok tőle, hogy ujjaim kicsúszhassanak övéi közül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Liliána
Független boszorkány, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1029
Írta: 2021. január 16. 19:37 | Link

Lili
Ruhám


Nagyon furcsa napjaim vannak, mint aki túlontúl szét van esve. Pedig nekem az nem szokásom, hiszen ennél sokkal nagyobb nyomás alatt is képes voltam igen jól teljesíteni. Most meg... mint aki bolond gombát fogyasztott. Nagyon furcsa érzés. Jól teljesítek, nem fekszem le úgy éjjel, hogy befejezetlen dolgaim vannak, mégis, napközben többször állok meg, azon mantrázva, hogy mely feladatok fejeztem be, és melyekkel vagyok még elmaradva. Hova kell mennem, kikkel kell beszélnem.
Legutóbb például, bevallani is szégyellem, azon kellett elgondolkoznom, hogy mi volt a leánykori nevem, és hirtelen fogalmam sem volt, és valószínűleg, ha pálcát tartottak volna a fejemhez, akkor se tudtam volna megmondani. Óriási nagy szerencse, hogy a kezembe volt az igazolványom, amin ott volt, és gyorsan túlestünk, az Eszterházy-Révay-Vajda cselekményszálon, hogy aztán tovább mehessen az élet. De bevallom, ha nem lett volna ott, akkor, bizony beégek, csúnyán. Mintha valami elszívná az eszem, de nem, mielőtt még bárkiben felmerülne, nem vagyok terhes, csak ez a tél ilyen hatással van rám, alig várom, hogy egy kis D-vitaminhoz jussak, és összeszedjem magam.
Ezzel a gondolattal hasítok át ma többedjére a téren, hogy egy újabb feladatot pipálhassak ki. Reggel a művházban kezdtem, balettal, onnan át a színházba, haza zuhanyozni, átöltözni, aztán vissza a hivatalba a polgármesterhez.
Megint a művház, újra a színház, és most, amikor menet közben ebédelek, gondolkozom azon, hogy szükségem van-e valamire még Daróczytól, vagy megleszek a hétre már, és nem akarom rabolni az idejét. Rémlik, hogy valami elmaradt, de egyelőre nem érzem, hogy olyan nagyon jelentőségteljes lenne. Szóval így haladok, harapva egyet a péksüteményből, amikor meghallom a zenét. Megtorpanva hallgatom, keresem a hangot, és amikor a lányt meglátom, lassan közelebb sétálok hozzá, és adok magamnak néhány pillanatot, hogy élvezzem a játékát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 884
Írta: 2021. január 20. 21:50 | Link

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Hogy miért néznék ki bénán? Elég csak ránéznem a többiekre, vagyis elég volt, rajtuk egy az egész szerelés, ez az elegáns olyan mértékben jól áll, mint rajtam sehogy. Én idegennek érzem, túlzásnak, mert amikor nem talár és egyenruha van rajtam, akkor mindent hordok, ami kényelmes csak épp nem divatos és elegáns. Sokféle, feliratok, játékokkal, filmekkel kapcsolatos pólók, vagy épp simák, farmer vagy melegítő, mikor mi kell, kissé kopott cipők, mert ami új, annak is hamar le tudom rúgni az orrát, mert nem figyelek oda. Így tehát, mondhatni, igencsak nem illik nekem az a képbe, ami rajtam van, most megint lepillantok.
- Mert olyan, fura. Nem én vagyok, hiányzik a Star Wars-os pólóm – nevetem el magam, mert tényleg kicsit kényelmetlen a sok gomb, meg, hogy ha eszem-iszom van, azért nem kéne azonnal összepecsételni. De leginkább, mert nem érzem magaménak. Lehet Betti sem azt, amit hord éppen, nem tudhatom, mennyire kényelmes egy ilyen ruha, a cipő biztos nem az, de ellenben, rajta nem áll rosszul, sőt, ahogy meg is jegyeztem, úgy gondolom most is, hogy csodásan fest, ami már kissé zavarba is hoz, mert túl sokáig pihent, pihen rajta a szemem. Nem megszokott, de míg nálunk elmegy, addig a lányok mindig hihetetlen átváltozáson mennek keresztül. Ezzel nem azt mondom, hogy frizura és smink nélkül nem csinos, de az, nekem az a megszokott, azonban, most se olyan hivalkodóra sikerült, mint az egyik bent látott lánynak, aki a ruhája színeit festette magára és komolyan, mint valami bohóc. Én nem nevetek ki senkit, de véleményem akadhat. Kicsit elkalandoztam, pislogok párat.
- Nem azt mondtam, hanem azt, hogy bemegyek, bólogatok, hogy igen, végzős vagyok, köszönöm a bált, szuper meg minden. Eszek és iszok valamit, lehet alkoholt is fogok az örömre, mondjuk pezsgőt, mert azzal szoktak ünnepelni és mikor lemennek a kötelező körök, tudod, hogy ha akarnak köszöntőt vagy valami műsort, én már tovább is állok. Pontosabban, akkor kijöhetünk és akkor szépen tudunk nyugalomban táncolni – de persze, erre én is nevetek, ugyan kicsit hosszabban fejtettem ki azt, hogy milyen terv is lehetne arra a bálra, viszont tudom, hogy úgyis akkor dől majd el. Lehet, hogy a gyengélkedőn leszek előtte, sosem lehet tudni.
Azonban azt igen, hogy így, kint, itt, a tánc tényleg jobb. Még mindig zakatoló szívvel, de már bátrabban fogom és mozgok vele, nem törődve azzal, hogy aki erre halad el, ebből mit lát, mit gondol. Most nem érdekel senki, mintha a tömeg közepén is lehetnénk. Merészen pördítem, nem billen ki, ahogy ismét elkapom és lassan folytatjuk a lépéseket. Észre se veszem, de eltűnik most a feszengés, a lábára sem lépek,csak elmosolyodok.
- Én is örülök. Meg neked is. Még mindig nagyon csinos vagy, kedves és végtelenül hálás vagyok, hogy elviselsz, mert hát, én nem olyan vagyok mint a benti fiúk – bukik ki belőlem az őszinteség, de nem bánom. Nem akarok olyan lenni, még most sem, mikor pördül, én pedig kicsit oldalazva keringek vele és a bugyuta mosolyom helyett, így, ilyen közelről vizsgálom arcát, vonásait, a saját mosolyommal.
- Jól érzem magam most, eléggé jól – ha már az őszinteség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Kósza Lili
Diák Eridon, Bogolyfalvi lakos, Elsős diák



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 6
Írta: 2021. január 21. 15:22 | Link

Liliána

 
Mióta először voltam a kastélyban, azóta szeretnék egy zenét írni hozzá. Megihlettek a falak, és biztos vagyok benne, hogy hangszertársam is így volt vele. Az ötletet le is írtam, és kivételesen nem vesztettem el a papírt! Vagyis nem annyira mint szoktam általában a dolgokat.
 A minap pakolás közben ugyanis megtaláltam a fecnit, és mivel a rendrakás nem volt ínyemre, felkaptam Petrát, és futottam is kifelé. Anyáék nem biztos, hogy örülni fognak, de talán előbb hazaérek mint ők.
 Nagyokat szökellve érkezek meg a térre. Leülök egy padra, fittyet hányva a hidegségére, és előveszem a Gitárt. A pengetőt előkotrom, és neki készülök a játéknak. Először néhány lassabb dallammal "melegítek be" utána pedig csak próbálok improvizálni. Becsukom a szememet, és magam elé képzelem a kastélyt. Közben igyekszem a legjobban hozzáillő dallamokat játszani. Nem a legszebb, de nem is rettenetes. Zenét írni nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőnek gondoltam! Főleg, hogy nem tudom írom le a hangokat amiket játszok. Így igazából nem is írok zenét.
 Belefeledkezek a játékba, és fel sem tűnik, hogy valaki megállt a közelemben. Egy kissé hamis hang miatt felnézek, és akkor észreveszem az ácsorgót. Felpattanok meglepetésemben, és Petrát a nyakánál fogva odalépek hozzá, a kezemet pedig kinyújtom.
 - Szervusz! Lili vagyok, remélem nem volt túl hangos a játék. - Nem örülnék, ha bárkit zavarnék vele, de nem úgy néz ki, mintha ez lenne a helyzet.
 Kinyújtott kezemből kiesik a pengető, amit egy gyors lehajlással felkapok, és zsebre vágok.
 - Majdnem elfelejtettem! Ő itt Petra. Hangszertársam és barátom. - Gyorsan bemutatom őt is, és egy széles mosollyal várom a reakcióját a szemben állónak. Igen, említették a szüleim, hogy ne álljak le idegenekkel társalogni az utcán. De őszintén! Ha bántani szeretne, nem álldogállt volna itt és hallgatta volna ahogy játszok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Másodikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 305
Írta: 2021. január 24. 19:27 | Link

Pannám Love

Arcára széles mosoly szökik, ahogy húga a boldogságtól ugrándozik mellette. A szőkeség karjába kapaszkodva ő maga sem tudja megállni, hogy ne szökdeljen néhányat, noha tudja, hogy amúgy már nem kellene, de szinte bizseregnek a tagjai az izgalomtól, hogy újra együtt lehetnek. Amikor Pannával van megszűnnek a szabályok - talán ezért is nem akarták őket közel tudni egymáshoz. De most már késő bánat, a Palotás team újra összeállt,hogy leigázza Bogolyfalvát és környékét. - Remélem minél hamarabb és többször. - Feleli vigyorogva. - Persze, ha nem zavar. Mégis...tudod, gondolom nem mindenkihez lóg be a nővére. - Pironkodik, bár azért reménykedik a nemleges válaszban. A Bagolykőben látott már olyat, hogy a jó testvérek is szerettek kicsit külön lenni. Ő sosem akar Pannától, de nem tudja, hogy húga mit gondol erről. - Ha én elmegyek bagolykövesnek, szerintem a Te magasságod is belefér. - Valószínűleg már megszokták, hogy a gyermekfejű és lelkű eridonos garázdálkodik a kastélyban, fel sem tűnne, hogy jött még egy a családból, ha tényleg beszökne a lány. Helyeselve bólogat arra, hogy mennyire jó fejek a barátai. - Téged is szeretni fognak. Szerintem már most is kedvelnek. - Teszi hozzá halkan. Hát igen, lehet, hogy kicsit sokat mesélt Pannáról meg a kettőjük kapcsolatáról, elvégre nagyon sok mindenről a lány jut és jutott az eszébe, hiszen rengeteg dolgot együtt csináltak korábban, amit most a barátaival tudott, így természetes, hogy minden rá emlékeztette. Remélhetőleg a hülye szabályok nem lesznek olyan szigorúak és újból sok időt tudnak együtt tölteni, akárcsak régen. - Szerintem lesznek. Én is attól féltem, hogy nem lesznek, aztán meg... Biztos vagyok benne, hogy mindenki szeretni fog. - Ha meg mégsem, akkor jó kapcsolatban van elemi mágussal. Igaz, Sári még nem tudja, hogy mire készül Polli, mint bosszúálló nővér, de lehet jobb is. Remélhetőleg az A-terv lép érvénybe és mindenki szeretni fogja Pannát, ahogy annak lennie kell. Ha nem, bemegy Bunyós Polli. - Igaz, ha nem akarnak valamit, akkor szólnak. Az ki van írva, hogy ne ugráljunk le az Eridon toronyból és bűbájjal is van védve például. - Helyesel egy nagyon jónak tartott példát felhozva. Más kiírásra nem is emlékszik. - Én is ebben bízom, hogy nem figyelnek. - Válaszolja játékosan szétnézve, hogy nincs-e valahol egy Palotás szülő, aki titokban lámpaoszlopnak álcázva magát leselkedik. De szerencsére semmilyen gyanús tárgyat nem lel fel, így nyugodtan szőheti a lógásos tervét. - Azt hiszem, felnőttként kezelnek minket. Vagy olyasmi. - Ez így veszélyesen hangzik, de lehet így van. Nevelési módszert váltottak a túlféltésben? Csináltok, amit akartok? Szórakozni akarnak nélkülük? Útban az újabb kis P? - Remélem, hogy nagyon gagyi, mert a francia borzalmas volt gagyi szinten is. - És még a Carment sem érti, pedig azért csinálta. Belső sóhaj. Kifelé is sóhaj. Tényleg illik tudni nyelvet, még ha vannak ezek a rúnázások, akkor is. -Úgy emlékszem, ilyen alap varázsigéket már gyakorolnak a nagyobb előkészítősök.- Legalábbis ilyesmit meséltek neki. Ha meg nem, akkor úgysem adják oda, vagy ilyesmi. Ha meg odaadják, és nem lehet, akkor Panna lesz a legmenőbb előkészítős, lehet rá irigykedni. - Szuper, akkor most még elkerüljük a helyet! - Torpan meg mosolyogva. Biztosan örülne Panna, ha suli előtt vennének valami szépet, vagy megennének egy sütit. Nem biztos benne, hogy nem küldenék el rögtön, hogy hagyja kibontakozni vagy ilyesmi. Azonban ekkor a nyakába ugrik a húga. Ösztönösen magához szorítja, ujjaival beletúr a puha szőke tincsekbe. Az övébe nem lehetne, de Pannáéval szeret játszani. - Hiányoztál! Most már mindig együtt leszünk! - Mondja elcsukló hangon, letörölve Panna könnyét. Nem tudja merre sodorja még az élet, de az biztos, hogy mindig a húga mellett marad. - Mi vagyunk a legszebbek. Bogolyfalva készülhet. Szerintem először együnk egy sütit, van egy olyan sütijük, amilyet bizi nem kóstoltál még! - Ujjong Panna után sasszézva, de azért segít a dolgokat cipelni, hogy valami haszna is legyen, ha már rávette a lányt, hogy ne pakoljanak le, hanem vonuljanak el sütizni a délutánba. Reméli, hogy nem időpontra várják, mert akkor kapni fog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 579
Összes hsz: 3918
Írta: 2021. január 30. 20:30 | Link

help. I need help.

Dimi házánál


Megvan az, amikor valaki céltalanul létezik? Amikor mennek a napok, az órák és már nem számolja, nem tudja, szinte lehetetlennek veszi. Nappalok és éjjelek váltják egymást, égő szemekkel figyeli csak, ahogy a függöny mögött fény törekszik be, hiszen megint csak próbált, akart, de az álom nem jött. Nehéz a légzés, mert már mindene kezd jelezni, üvölteni, hogy valamit tenni kell. Vagy vége.
A születésnapja jött, a pultnál ült és bámulta, hogy a viasz arra a tortaszeletre csepeg, amit ajándékba kapott ünnepelni. De nem volt ott senki, csak Chewie, ő pedig csak bámulta, eloltotta a lángot és a hűtőbe tette, talán majd lakótársa megeszi. Ennyi volt az ünnep, egymaga, és nem bánta, senkitől sem várja el, hogy mindig vele legyenek, de egyedül érzi magát. Magány. Hiszen ez volt az alap, ő választotta, most pedig fuldoklik tőle, szorongatja a torkát. De az a nap már szinte évekkel ezelőtt is lehetett volna, lassan új hónap jön és mindjárt az év vége, de ahogy a könyveire nézett, becsukta az ajtót és elindult. Az erdőn át kerülve a faluban kötött ki, szombat van, nem tanít, nincs dolga az iskolában, nincs dolga sehol. Jobban akar lenni, jókedvű, vidám, mert egyszerűen elege van az apátiából, abból, ami benne van, de az üresség falja és falja, nem tudja, meddig és hogyan, meddig fog elérni, meddig terjeszkedik. Agya tudja a válaszokat, a jó válaszokat, ő mégsem azt akarja. Mert most akar, önzően akarja, vissza, maga mellé és nem, hiába ébred és fekszik úgy, hogy majd ma, majd holnap. És elege van. Vár, várni fog, de jobban akar lenni. Pár napja leitta magát, csúnyán, azóta állán egy seb ücsörög, tenyere horzsolt és bal térde sem a legjobb. Ilyen az, ha valaki pofával esik előre a lépcsőn, mert mulatni akart, de az alkohol sem válasz semmire. Szánalmat érez maga iránt, gúnyt, gyűlöletet. Most egyre jobban.
Ez nem én vagyok. Ez nem én vagyok. Nem lehetek.
Ő Belián, mindig mosolyog, mindig vicces, mindenki kedveli. Most egy árnyék sétál céltalanul, nem is nézi, merre és meddig. Talán a hegyekbe, egy másik faluba, világba. Alsóajkát szívja be, ami sebes, érzi a fémes ízt, amint végül lábfeje egy tornácba koccan, felnéz, hogy most akkora kört tett-e, hogy hazasétált. De nem. Más ajtó, más ismerős ajtó, ami mögött olyan alak létezik, akit régóta, elsők között ismert meg és váltak pajtásokká, pedig évek vannak közöttük, teljesen más világ és nem akadály. És erre most jön rá, most jön arra rá, hogy milyen régen nem látta. És hogy...
Észre sem veszi, de már kopog. Kopog, be szeretne menni, egy másik világban lenni. Csak ne itt. Csak ne a saját fejében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Krushnic Dimitri
Egyetemi tanár, Független prefektus, Vendégelőadó, Szavazásfelelős


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 2783
Írta: 2021. január 31. 12:27 | Link

Belián
otthon


Egyedül ücsörgök otthon, lecketervet készítek - döbbenetes, de igen, szoktam -, ötletelek, ami általában jobban megy, ha másokkal brainstormingolhatok, de jelen pillanatban be kell érjem a saját gondolataimmal.
A kopogásra lassan reagálok, megszoktam, hogy Ármin mindig kinyitja. Aztán észbekapok, mikor nem történik semmi, nem hallom Ármint, nem nyílik az ajtó. Ennyire megszoktam volna már az együtt lakást, létezést? Ilyen párkapcsolatban élni, hogy mindig van valaki, aki beengedi a látogatókat, kiviszi a szemetet és ha leülsz este sörözni, egyből két üveget veszel ki a hűtőből (hacsak nem vagy nagyon szomjas ésvagy alkoholista)? Hirtelen borzalmasan hiányozni kezd a drága, pedig csak sétálni mentek ki a gyerekekkel. Nagyot sóhajtva emelem fel a valagom, menet közben meglátom a rég elfelejtett kávémat s épp melegítem a pálcámmal, mikor ajtót nyitok.
- Beli! - állapítom meg elmosolyodva, de hamar leolvad az arcomról a mosoly. Leengedem a pálcás karomat - itt nem lesz elég a kávé -, s szó nélkül félreállok, hogy bejöhessen.
- Mit iszol? - A sarkában lépkedve kérdezem, miközben terelgetem befelé. - A gyerekek kint vannak - jegyzem meg, magyarázva, miért ilyen csendes a ház. Még zene se megy, pedig valami rockot egyedül is beszoktam nyomni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 579
Összes hsz: 3918
Írta: 2021. január 31. 12:56 | Link

help. I need help.

Dimi házánál


Szinte azonnal megbánja, hogy erre jött. Nem azért, mert bármivel okolná a férfit, olyannal, hogy nem néz felé, vagy akármi, hanem, mert tudja, van elég dolga, mint bárki másnak. Boldogulni kell egyedül, megoldani a dolgokat, nem valami koloncként kéregetni, és marja magát, hogy ilyesmire vetemedik, pedig, nem egyszer hallotta már: nem szégyen segítséget kérni. De a kérdés adott, tud-e valaki ezen segíteni? Hiszen gond nincs, van, de más kérdés, inkább az, hogy a hiánnyal és a benne élő szeretettel nem tud mit kezdeni, hogy amikor a hold ciklusa kínozza, mert elismeri, már el, olyankor, lehet bármekkora macsó – nem, nem az -, kell neki a támasz. Mert ilyenkor mindig a fájdalom, az elmúlás, vagy csak a fáradtság győz és kitölteni ezeket a perceket. Most nem ez kínozza, saját maga. Ismeri a papírokat, a hajlamait, amiket megállapítottak, amiket a trauma hozott felszínre, talán mindig vele voltak, de olyan központi élete volt és embertömeg, ami körbevette, hogy folyamatosan fenntartották a jót. És most csattan. Tudja, hogy vannak gondok és hogy nem szabad mindenkinek ezt mutogatnia. Szégyelli magát. Most nagyon, majdnem elfut, amikor hallja a motoszkálást az ajtó mögül.
Szinte a kilincs mozdulásával együtt mozdulnak ajkait és az állán pihenő sebe ellenére, amely azonnal húzódik, mosolyt húz magára. Az övé nem megy el, mint a férfinek, akinek azonnal leesik, mivel áll szemben. De tartja magát, ahhoz is, hogy nem lép oda egy ölelésre, csak sután int egyet.
- Szia, Dim – vágja zsebre a kezét és besétál, mintha idegen lenne és most tenné először. Mintha most fedezne fel mindent elsőre. Felé sandítva csóválja meg végül a fejét, mert bár lehet a gyerekek közege kihúzná az egészből, legalább látszatra, most neki ez is megfelel.
- Vizet. Nem jó nekem az alkohol – mutat saját álla felé, hogy ha nem akarja gyakorolni a gyógyító bűbájokat, akkor nem ad neki nagyon semmit, mert hajlamos lenne minden újabb pohárra igent mondani.
- Értem, nem gond. Jó a levegő – áll meg, kicsit megrágcsálva ajkát. – Én csak erre jártam és… és gondoltam benézek, mi van veletek. Rég volt – szabadkozik, az ellen, ami a valóság. Fogalma sincs, hogy került ide. – Minden rendben? Elevenek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Harmat Betti
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Évfolyamelső - 2020 tavasz/nyár
online
RPG hsz: 144
Összes hsz: 297
Írta: 2021. január 31. 21:53 | Link

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Természetesen felnevetek Eli megjegyzésére. Közben lopva lenézek, nehogy a cipőm sarka megakadjon a köveken. Természetesen én is szívesebben hordom a sportcipőmet, vagy igazából bármilyen másik lapossarkú cipőt, és a ruha sem az a fajta, amit kényelme miatt visel az ember. De erre az egy estére azért jó érzés kicsit kicsípni magam. Persze fiúknál biztos más, hiszen a legtöbbjüknél nem olyan nagy dolog a bálra való öltözködés, mint a lányok körében.
Aprókat felnevetve hallgatom, ahogy kifejti terveit a következő bálra. Nagy dolog azért végzősnek lenni. Pláne egy varázsló iskolában mugligyerekként. A Bagolykőben pedig igazán meg tudják adni a módját ezeknek a báloknak. Nem is tudom mit fogok kezdeni, ha három év múlva a saját bálomon fogok majd részt venni. Vajon akkor is Elijah lesz majd a kísérőm? Jelenleg csak mellette tudom elképzelni azt a táncot. Mikor pedig el jut a tudatomig, hogy a saját bálját viszont velem képzeli el, a szívem nagyot dobban. Akarattal vagy akaratlanul fogalmazza-e úgy a mondatát ahogy, nem tudhatom. Arcom viszont belepirul a gondolatba, hogy egyből rám gondolt, mint párjára. Zavaromban megmozdítom jobbomat a baljában, de a ritmusból nem esem ki. Pont olyan simán mozgok vele együtt, mint eddig is. Mintha megállt volna körülöttünk az idő. Talán egyikünk sem foglalkozik már a mellettünk elhaladó diákokkal. Az biztos, hogy az én arcomon levakarhatatlan mosoly ül, miközben megpördülök. Ösztönből jön minden, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az ő mosolyát látva az enyém pedig csak még szélesebb lesz.
- A benti fiúk egyikével sem lennék itt szívesebben, mint veled, Elijah - mosolygok rá.
Máskor nem mertem volna kimondani semmi ilyesmit, de most nem gondolom végig a mondandómat. Csak kimondom, ami a nyelvemre jön. Minden szavamat úgy is gondolom, ahogy mondom.
Ahogy közelebb lépek hozzá, a szívdobogásom meggyorsul. Tekintetem elvesztem az övében, mosolyom pedig tükrözi az övét. Valamiféle burokban létezünk mi most, amit semmi sem törhet meg. A mi kettönk kis burka ez.
- Én is - szinte már suttogom a két rövidke szót.
Szemeim közben egy pillanatra sem szakítom el az övétől. Csak lassan mozgok a sátorból kiszűrődő zenére, kezeimet a fiú vállán nyugtatva. Olyan nyugodt vagyok, mint már nem voltam nagyon régen. Na meg boldog. Nagyon, nagyon boldog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Krushnic Dimitri
Egyetemi tanár, Független prefektus, Vendégelőadó, Szavazásfelelős


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 2783
Írta: 2021. február 1. 12:08 | Link

Belián
otthon



Ahogy ott lépked előttem sután, esetlen zavarában, valakit nagyon szeretnék megverni. Aki ezt tette vele. Régóta nem találkoztunk, kiestünk picit egymás életéből, úgyhogy csak tippelni tudok így elsőre. Összeszorítom inkább a számat, mielőtt még kicsúszna valami. Nem ezért jött hozzám. De a lényeg - megkeresett. Dimi, ne cseszd el, ne légy túl sok, ne akard megváltani hirtelen az életét.
- Kávét? - kérdezem, mikor beérünk a nappali-konyhába. Töltök vizet is azért, meg a saját kávémat tovább melegítem, hogy ihatóvá váljon.
- Tudod, hogy bármikor jöhetsz - kortyolok egyet a kávémból, ahogy felcsúszok az egyik székre, s ha kér, neki is készítek egy bögrével. Előrehajolok könyökölve s a szemöldököm alól felpislogok rá. Mi történt, Belián?
- Nem ismertél Ármin előtt - mondom csak úgy, mert hirtelen rájövök, miért olyan ismerős ez az arc. A tükörben láttam. Régóta nem bukkant elő, de nem felejtettem el, még nem telt el annyi idő, nem mondta Ármin eleget, hogy ez biztos a valóság, szeret, nem fog kirakni. Lehet soha nem fog elég idő eltelni. - De… Sokáig nem tudtam, milyen lehet ez. - Nem is tudom, minek nevezzem. - Boldognak lenni. - Mondom aztán kicsit sután, kis féloldalas mosollyal az arcomon. Mindig nagyon pörgősen szerettem élni, ott lenni a társaság közepén, szervezni, nyüzsögni. Tudom, hogy furcsa elképzelni rólam, hogy mindeközben boldogtalan lettem volna. De ha valaki megérti, az Belián.
- Aztán… valahol útközben rájöttem valamire. - Hirtelen zavarban érzem magam, így kimondani ezeket, amiket még soha senkinek nem ejtettem ki hangosan. Megköszörülöm a torkom s kortyolok párat, hogy leöblítsem a torkomba felgyülemlő gombócot. - Nem kell nekem senki ahhoz, hogy boldog legyek. Az irónia az, hogy amikor ezt elfogadtam, amikor rájöttem, hogy… én elég vagyok, hirtelen már nem voltam egyedül.
- Ez csak… igen, mindenkinek más, csak magamat láttam meg hirtelen benned. S most nem arra értem, hogy tényleg gyanús a hasonlóság és dns-tesztet kéne csináltassunk - teszem hozzá már vigyorogva.
Na, ennyit arról, hogy nem leszek sok. Úgy speechelek szegénynek, mintha olyan nagyon érdekelné. Mármint érdekelheti, de nem vagyok én egy paulocoelho, hogy úgy megmondjam a tutit, hogy abból egy életmentő releváció legyen a végén.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 579
Összes hsz: 3918
Írta: 2021. február 1. 22:28 | Link

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


Talán az álmatlanság is rájátszik arra, hogy egyszerűen most kezd kiborulni, elveszíteni a kontrollt és a padlóra zuhanni. Egyszer már felállt, nem szabad esnie, nem szabad visszamennie a sötétbe.
- Azt elfogadom, köszönöm. Két cukorral – áll meg és figyeli, ahogy vizet tölt. Elveszi a poharat és mohó kortyokkal ki is üríti, mert sokat sétált, ment, keresett, úgy néz ki, észre sem vette, hogy mennyire kiszáradt. A pohár alja koccan a pulton, ahogy szégyellős mosolyt enged magának. Bármikor jöhet, bármikor. Tehette volna eddig is, lelkiismeret furdalása szúr belé, hiszen tényleg rég volt és tényleg eltelt sok idő, de bármikor. Neki most kellett, tudat alatt, talán azért, mert a téren, az utcákon sétálva, valaki hasonlított rá és beugrott. Vagy agya már mindent bevet, hogy gyógyulhasson.
- Tudom, csak… nem akarok zavarogni – mert most is úgy érzi, úgy hisz, hogy a nyugalmából csíp le, az idejét eszi és a mindenét. A kávéért nyúl, megkeverve próbál eltűnni szinte a bögrében, mintha a kanálra férne rá, mert olyan kicsinek érzi magát. Az a baj a segítségkéréssel, hogy meg kell tanulni. Riley más, neki mesél, beszél, de erről még neki sem, csak annyit, ami történt és a hiány, ami teljesen átlagos. De hogy ennyire marja, még nem jutott oda. Ide-oda mászkál emberek között, a barátai között és akaratlan kap mindenki arra, hogy hogyan van. Mit látnak. Egyrészt, a sötét fele unja és hagyják békén a feketeségben, másrészt az, aki itt teljesedett ki, azt akarja, húzzák ki. Csak a szavak nem jönnek.
Kevergeti a kávét, lassan, majd megáll kezében a kanál. Meg, ahogy tekintete nagyra nyílik és a másikra mered, amint meghallja a hangját. Nem attól kezdi rázni a hideg, hanem amit mond, érzi a szorítást, a szorongatást, ahogy szemei égni kezdenek. Szinte megbabonázva hallgatja azt, amit elképzelni sem mert sosem. Halkan csilingel a kanál, ahogy a porcelánnak ütődik, remegő kezében. Tekintetét süti le, kellemetlennek érzi, hogy feltépett valamit akaratlanul, de érti. Érti mit mond, mert a logikája működik, csak minden más megy ellene. Esetlenül teszi le a bögrét, hogy arcát temesse tenyerébe és átdörzsölje azt. Egyedül, elég lenni. Nos, tudja, hogy ez egyszer már nem sikerült. De a mondandója végére akaratlanul nevet egy aprót, ahogy kezeit ejti le, szemei sarkában könnyek ülnek, amit próbál egy ideges törléssel eltüntetni. Kerüli a másik tekintetét, amikor belekezd.
- Én… huh... azt hiszem, most nem tudok mit mondani. Csináljunk tesztet – nevet fel keserűen, majd végül felé pillant. Nem tudja, szabad-e, nem tud semmit, szinte saját magával viaskodik odabent, miközben végre leül hozzá, meg meri tenni ezt a pár lépést.
- Mielőtt idejöttem, nem volt jó. Nem voltam jól – kezd bele, nagyon halkan, erőtlen hanggal. Ismeri azt, akkor találkoztak először. – Most csak ő nincs a közelben, de nem vagyok jól. Messze van, hiányzik és én felfújom, megfullasztom magam benne. Csendben kéne várni, élni közben, de csak kattog az agyam, újra és újra és újra. Mert… mert félek, elvesztem és nem tudom, bírom-e. Olyan sok mindenki veszett el, és… egy idióta vagyok, aki nem képes nem belevinni magát a verembe. Tehetetlen és idióta – nagyokat nyel szavai közben, arcát elfordítva törli le arcáról a kicsordult könnycseppet. – Egy idióta picsogó tini, nem férfi – miért dőlnek belőle a szavak? Még jönne és jönne, de csak nyel és nyel, miközben reszketeg ujjaival a bögrére fog inkább.



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Krushnic Dimitri
Egyetemi tanár, Független prefektus, Vendégelőadó, Szavazásfelelős


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 2783
Írta: 2021. február 2. 12:59 | Link

Belián
otthon | I see you


Sejtettem, hogy nem elfelejtette a létezésem, csak nem akart terhemre lenni. A kijelentésére felhorkanok, bele a bögrébe, fel is megy kicsit a kávé az orromba. Fintorogva dörzsölgetem az orrnyergem.
- Ha akarnál se tudnál zavarogni - felelem, mikor már tudok szuszogni s nem csöpög a fekete lé belőlem.

Az egész lélekkiöntés elég életidegen tőlem, főleg erről beszélni, az egyedüllétről, a mosoly mögötti szomorúságról esik nehezemre. Most sem azért teszem, hogy sajnáljon vagy mert hű de milyen követendő példa lennék. Szánalmasan hosszú időt töltöttem azzal, hogy tagadtam az érzéseimet még magam előtt is, próbálva máshol menedékre lelni, közben nem figyelve arra, kit mennyire bántok meg. Ha valamire jó lehetnék mégis, az elrettentő példának. Úgy receptre lehet engem felírni, osztogatni, mint a cukrot, hátha valakit észhez térít az eszetlenségem.
Miután így kimondtam a dolgaimat, kicsit csend lesz, csak mosolygok egy féloldalasat arra, hogy teszteljünk, mert amúgy tényleg, vicces a hasonlóság. Kell majd beszélgessek apámmal kicsit.
Végre helyet foglal mellettem Belián s felengedi a zsilipet lassan, nyikorogva. Már nem iszom a kávémat, főleg mert továbbra is kávészagú a levegőm, de egyébként is elfeledkeztem róla, csak a srácot nézem, talán kicsit túlságosan is.
- Nem vagy tehetetlen - ingatom a fejem. - De nem felelhetsz másokért. Csak magadért. Idióta sem egyébként, csak olyan… jófajta lüke, a fajtámból való. - Remélem nem fogja sértésnek venni, hogy kvázi lehülyéztem, de mindezt szeretetből teszem. Talán már rájött, ez nem sértés tőlem, hanem inkább a legmélyebb bók. - Arról meg, hogy nem vagy férfi - felvonom a szemöldököm s végigmérem, hátha jól zavarba jön, bár nem feltétlen ez a célom. - Nincs férfiasabb dolog felvállalni az érzéseidet, és egyáltalán - érezni, bátran, sebezhetőn, félőn.
Nagyon erős késztetést érzek, hogy megöleljem vagy kezére tegyem a kezem vagy csak közelebb húzzam hozzá a székemet, de egyelőre nem teszek semmit. Elhessegetem anyatigris ösztöneimet, mielőtt még tényleg túl sok lennék.

Na jó, mióta érdekel engem, hogy túl sok lennék? Fuck it. Közelebb araszolok a seggemmel a széken, amíg elérem őt s átkarolva a nyakát, szorosan megölelem.
Utoljára módosította:Krushnic Dimitri, 2021. február 2. 19:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 579
Összes hsz: 3918
Írta: 2021. február 2. 21:06 | Link

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


- Köszönöm – szerénykedik, szokásos módon, és azt, még ebben a feles, kétes állapotban is eldönti, hogy sűrűbben fogja látogatni ezt a házat és lakóit. Ugyan előbb szeretne jobban lenni, nem panaszkönyvként kezelni őt, a helyzetet. Mert azt lelkiismerete se engedné, sőt, most is, most sem meri, ezért is lép talán előbb a férfi, adja ki azt, amit talán sosem, amely mélyen pihenhetett és titokban, mert valóban, néha sejteni se sejtik, mi folyik a háttérben.. Nem akarta, hogy kimondja, ezzel mégis akaratlanul érzi magát közelebb, nem úgy közelebb, hanem amikor valakit tényleg megismer és semmi sem változik, csak az, ami eddig volt, még jobban elmélyül. Nagyot sóhajt, mert talán egy teher gördült le a másikról, a sajátja azonban épp agyonnyomja. Egyszerre akarja és nem is, és miközben ezen vitázik odabent, úgy cselekszik helyette a gépezet, önmaga, ahogy leül, ahogy tekintete ide-oda zizeg hol a másikra, hol a bútorokra, hol céltalan kóborolva. Kicsusszannak az első szavak, majd szinte kidőlnek, mint a roskadásig rakott szekrényajtó mögül, amit csak éppen résnyire nyitottak, de elég volt ahhoz, hogy minden kidőljön onnan, vagy legalább meginduljon. Érzi, hogy pulzusa emelkedik, mintha pánik törne rá vagy csak épp rohannak. Lába kissé idegesen kezd járni, miután befejezte, csendben hallgatja őt, a szája belsejét harapva.
- Nem felelek, nem, én csak… hiányzik – miért is felelne? Magáért, igen, ez tény, csak épp ez a lényeg, hogy annak épp nem jó. Aprót mosolyok arra, hogy lüke, a hasonlatra, bár most igen nagy marhának érzi magát, nagyobbnak, mint valaha. Pedig tehetetlen, most is csak sorolja, mondja, de nem enged fel, nem engedi el, hogy könnyebb legyen, szebb és az idő ne kínozza óráról órára.
- Hogy… - zavartan pillant felé, ahogy végigméri, kissé idegesen fészkelődik a széken. Nagyot kortyol, próbál nem félrenyelni, miközben hallgatja őt, a bögre ismét a pultra kerül, mert félő, hogy nem bírja megtartani. Kissé nyirkosnak érzi tenyerét, miközben a szavait emészti, szemeit hunyja le, hogy megpróbálja normalizálni légzését, szívverését. Talán kissé tényleg kibukott, feleslegesen, jobban, mint hitte.
- Bocsánat, nem akartam… csak panaszkodni – mert érdekli mi van vele, velük, tudni szeretné, de most önzően csak magáról beszélt. Szemhéja nyílik fel, érti ő, nem először mondták neki, nincs azzal gond, ha ő többet és máshogy érez. Semmivel sincs, de annak érzi. Hirtelen érzi meg azt, ahogy átkarolja és szinte ösztönösen dől felé. Észre sem veszi, hogy szinte azonnal kapaszkodik belé, csusszan ő is előre, hogy arcát vállába temethesse, hogy lényébe kapaszkodhasson. Hogy megint egyre jobban zihál és végül nem bírja tovább.
- Annyira idióta vagyok – mert magát okolja azért is, hogy ilyen állapotban van. Arca eltűnik, hangja nem akad sok, csak vállai rázkódnak meg, ahogy végül leomlik az a sok minden, a fal és kiengedi fájdalmát, könnyeit, mindent. És közben kapaszkodik belé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Krushnic Dimitri
Egyetemi tanár, Független prefektus, Vendégelőadó, Szavazásfelelős


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 2783
Írta: 2021. február 3. 19:26 | Link

Belián
otthon | I see you


Még mindig ég a fülem, tudom, hogy ez a pillanat sokáig lesz még táptalaja az utólagos szégyenkezésnek, majd mindig összezárom a szemeimet s megrázom magam, ha eszembe jut, s mégsem bánom, helyesnek érzem, hogy neki elmondom ezeket, máskor is akár, ő érteni fogja, s biztosan nem adja tovább, nem köti más orrára, még Árminéra sem, ha történetesen olyan jóban lennének.
- Ha meghallgatja, mondd el ezt neki is, de ha nem - fogadd el, érezd, hadd hogy hiányozzon. Csak annak hiányozhat valaki így, aki egyszer mert nagyon szeretni. Azt pedig soha nem kell bánni. - Van bennem egy fikarcnyi kétség azért, hogy ez mennyire működhet másnál, mert oké, hogy én eltudtam ezt rendezni magamban s úgy megbarátkoztam a saját fájdalmammal, hogy a végén már bffek voltunk, aki nem bánt, csak emlékeztet finoman egykori szenvedésemre. De kipróbálni talán érdemes lehet.

Mikor ilyen hősiesen feladtam a küzdelmet ösztöneimmel szemben, szorosan köré zárom karjaimat, tenyeremet hátára lapítom, finoman mozgatva ujjaimat fel-le. Örülök, mikor ő is visszaölel, nem húzódik el, hanem átadja magát, s érzem, ahogy a gát teljesen átszakad. Csak simogatom tovább a hátát, ahogy a kicsiknek teszem, mikor zokogva omolnak a karjaimba vagy ha rosszat álmodtak s azt hiszik, rémálmaik ott leselkednek a sötét sarokban. Mint velük, Beliánnal is csak csendben hagyom, sírjon, míg kijön minden, aminek ki kell jönnie. Közben halkan sisegek párat a nyakába megnyugtatólag.
- Nem, Beli, nem vagy idióta, csak nagyon szomorú - mosolygok rá bánatosan, mikor egy pillanatra elhúzódunk egymástól. Érzem, ahogy tovább töredezik a szívem így látni őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 579
Összes hsz: 3918
Írta: 2021. február 6. 08:43 | Link

help. I need help.

Dimi házánál; b r o k e n


Talán most fel sem fogja, sőt, biztosan nem, mert ha nem is magát rágja, elméje zavaros, kavargó, de minden egyes szó elérte és értette. Értette és érti, hogy olyan dolog ez, amelyet nem kellett volna hallania, látnia, a bizonyos színfalak mögött, a sorok között bújt meg és sosem mutatkozott. Azt pedig nagyon is tudja, hogy nem azért hangzottak el ezek a dolgok, hogy sajnáltassa magát, - bár neki az sem gond, eleve most aktívan teszi az önmarcangolást -, hanem megismerje, hogy nincs egyedül, nem volt, megint az a mondat, hogy másnak is van kínja, de közben találják meg egymást, tudják, hogy a világ bár nagy, sosem marad egyedül a gonddal, örömmel. Nem tudja hirtelen, mennyit és mikor beszélt arról, ki az, akit ennyire hiányol, vagy azt sem, ki az, aki miatt a férfi szenvedett. Tudni szeretné, de a tapintat és a helyzet sem engedi megszólalni, csak némán adózik annak az egésznek, ami történt. A ragaszkodás néha fájdalmas dolog, most azonban csak erősebb lett és fájdalommentes. Kapaszkodó. Jönni fog, csak jobban szeretne lenni, segítséget abban, hogyan tegye. Hallgatja csak, aprót bólintva szusszan fel végül, mert igen. Mert, mer, de ennek ára van. A lelke morzsolódik bele éppen.
- Elmondom majd neki, így vagy úgy. El – ezt ígéri meg magának, más, hogy hogyan fog sikerülni. Hogy mit vár tőle? Itt hirtelen már nem is tudná megmondani, nem tudhatja, mi vár rá. Lehet a legnagyobb félelme, lehet jó, lehet semmi. Nem számít, mert amit most csinál, az a lassú öngyilkosság, a halál felé menetelés és élnie kell. Még élni szeretne, csak annyi minden torlódott fel benne, hogy lehet, ez már csak az utolsó csepp volt. Az utolsó mindenből. Majd lesz valahogy; bukkan fel benne a gondolat és megrémiszti, hogy végletekben gondolkodik. De muszáj.
Fogadja el.
Majd lesz valami.
Talán a csapok erre nyíltak meg igazán.
Az ég tudja, hogy percek vagy órák telnek el közben, ahogy ő újra és újra kiengedi, megengedi magának, hogy felszakadjon, fájjon és lüktessen. Hogy kín legyen és ne némán nyeljen, halmozza, hanem a sós könnyek csípjék arcát, marja fel azt az álarcot, amit magára erőltetett, és amely még így is fájdalmas volt. Marja, tépje, szaggassa apró darabokra; mikor majd bármi lesz, ebből építkezik, ebből lesz újra önmaga.
- S... Sose voltam így... Nem tudom – szomorú, ez biztos. Arcát törli meg, mely kissé puffadt, szemei vörössége, de könnyei még nem apadnak. Kibuggyan egy újabb, némán csordogál, ahogy közben észre sem vette, hogy szorongatta a másik felsőjének anyagát. Enged a fogáson, nyikkan a szék, ahogy közelebb csusszan és visszahajtja a fejét. – Szomorú... nehéz. Semmit sem... tudok. Félek – suttogja, miközben ha újabb hullám nem is, de egy nagy sóhaj kitör belőle. De mellkasa valahogy könnyebb, mintha legördült volna egy súly. A legnagyobb. A sötétség lassan visszább húzódik.
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2021. február 6. 08:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 417
Összes hsz: 797
Írta: 2021. február 7. 21:13 | Link

Kende

- Van egy nagyon jó tó a közelben, de az most fürdésre mondjuk nem alkalmas, odafagynánk - mondtam nevetve, s folytattam. - A kastélyban is van egy medencés rész, ott szerintem tudnánk edzeni, igaz nem olyan nagy a táv, de akkor legfeljebb többször úsznék ide-oda - rámosolyogtam Kendére, azért sokkal szívesebben úszkáltam volna a kellemes hőmérsékletű medencében, mint abban a fagyos tóban. - Jól van, nem csalódtam benned - nevetve bólintottam, abban biztos voltam, hogy ha Kendén múlik, akkor jól meghajt. Ő is sportos volt, biztos hogy sok időt és munkát tett bele, szerintem tudta is, hogyan kell megfelelően készülni egy ilyen versenyre. Ami meg engem illet, valóban rám fért az edzés, és már el is határoztam magamban azt, hogy bármilyen feladatot is ró ki rám, azt teljesíteni fogom.
Menet közben több minden szóba jött, köztük a baráti kör is, meg minden egyéb, s ez természetes volt, hogy bemutassam azoknak, akiket magam is kedvelek. Szemöldököm hangyányit feljebb szökkent, mikor a problémákról kérdezett, szerencsére nem volt gondom, így egy mosollyal ráztam meg a fejem, miközben tenyereimet a zsebeim mélyére csúsztattam, csak mert átkozottul hideg volt. - Na várj, most tényleg azt akarod mondani nekem, aki imádja a pizzát és a hamburgert, hogy a versenyig csak salátán élhetek? - hirtelen elkerekedtek a szemeim, azért ezt nem gondoltam át igazán. Bele sem mertem gondolni, hogy mi lenne, ha megvonnák tőlem a húst, vagy a sajtot. Szerintem harakiri, minimum.
- Benne vagyok, egészségedre! - koccintás után jól meg is húztam a pohár tartalmát, baromi jó volt ez a meggybor, majd megindultam a palacsintaárus felé, és vettem is, két nutellásat, két lekvárosat és két túrósat. Az így felpakolt tálcával indultam meg a kusza ágú fához, de azért kellett kicsit sasolnom, hogy kiszúrjam Kendét.
- Hoztam többfélét, mert nem tudom, hogy melyiket szereted - az asztal közepére csúsztattam a papírtálcát, rajta a gőzölgő palacsintákkal, s helyet foglaltam az asztalnál. Közben egy kicsit kíváncsiskodtam, mert azért érdekelt, hogy mennyire fogadták be Kendét, kikkel sikerült összehaverkodnia.
-  Neee, a rellonosok jófejek? Ugye most szórakozol? - hitetlen nevetésre görbült a szám, azt hiszem, hogy Kende totál más bolygóról jött, vagy az is lehet, hogy csak én fogtam ki a rellonosok közül rossz társaságot, s emiatt lehet, hogy túlságosan is előítéletes voltam velük szemben.
- A levitát? Hát…ha belépsz a kh-ba, azt látod, hogy mindenki olvas, vagy tanul. Vagy sakkozik. De nagyjából mindenki elmerül a gondolataiban, vannak akik az ablakban elmélkednek, és sokszor olyan nagy a csönd, mintha könyvtárban lennél. Ezt leszámítva egész jó, de tényleg! Vannak kvízestjeink, azokat nagyon élvezem - meséltem lelkesen a srácnak, közben ha megkínált a kolbásszal, törtem belőle egy darabot, hogy megkóstoljam.
- Nem mondod, hogy egyedül van egy saját szobád? Mekkora egy mázlista vagy! Oké, átmegyek - még rá is kacsintottam, mi a fene, ez amolyan rögtönzött reakció volt. Egyébként tényleg érdekelt, hogy milyen zenéket hallgat, mióta rákaptam a mugli mobilra, azóta elég sok számot sikerült elmentenem és meghallgatnom, kedveltem a mugli előadók zenéit.
-  Na mit szólsz a palacsintához? A kolbász az isteni - jegyeztem meg, ahogy egy újabb falatba haraptam, s közben leöblítettem egy kis meggyborral.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 31 ... 39 40 [41] 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér