A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=848719#post848719][b]Dr. Warren-Mácsai Zója - 2022.07.01. 16:05[/b][/url]

Nem válaszolok azonnal, mert nem tudom, hogy erre a kérdésre mit mondhatnék. Azt hiszem, egy kicsit talán megijeszt az, hogy közel egyszerre hangzott el azzal, hogy nem készül csalódásra. Én tisztelem és irigylem a magabiztosságát, de nem biztos, hogy ebben a helyzetben most szerencsés. Azt hiszem, ez egy olyan fájdalom, amit meg kell érni.
- Ne akard felülírni a természet törvényeit, mert az mindig a gyereken bosszulja meg magát, és azt nem bocsátaná meg neked.
Nem mondom, hogy létezhet, mert létezhet, de Mina a gyerekem, az első, akit mindig másként kezeltem, mint a többit, hiszen sokáig az egyetlen volt, a családom, és, még ha nem is hiszi el a környezetünk, nagyon nehéz volt elengedni, de tudtam, hogy meg kell tennem, mert láttam rajta, hogy neki más út kell, mint amit mi adni tudunk.
- Amikor az a gyerek jönni akar, jönni fog. Lehet, hogy csak egy, lehet, hogy egy tucat, de ne csinálj olyat, ami veszélyes, kérlek Noel. Így is vannak kockázatok benne.
Mina ugyan csak negyedvéla, vagyis a születendő gyermekének már annyira nem lesz vélavére, hogy már a klasszikus jegyek megjelenése se lesz garantált. De ebbe beleavatkozni nem szabad, mert az tényleg nem várt fordulatokat eredményezhet. Én tudom, hogy segíteni akar, de ez most nem biztos, hogy szerencsés lenne.
- Nekem mindig olyan marad, mint amikor először találkoztunk. Sokat öregedett azóta, és nem lett szebb, de pont így tökéletes. Amúgy se tudom öregen elképzelni, izgalmas felfedezés lesz, és ki tudja, talán azt se veszem majd észre.
A hangomban vidámság csendül, ahogy a férjem jut az eszembe. Tökéletes férfi, olyan, akire kiskorom óta vágytam. Szeretem őt, mindig szerettem, és mindig szeretni fogom, és igen, én tényleg nagyon elfogult vagyok vele, de nem bánom egy kicsit sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849406#post849406][b]Audrey Henderson - 2022.07.18. 16:13[/b][/url]

Mr. Brandner,

Már kora reggel készülődni kezd; az ecseteivel babrál a tükör előtt, és bár most nem tervezi teljesen eltüntetni a vonásait, még így is mély színeket használ. Sötét szemöldökei alatt jellegzetes, vastagvonalú tusvonalat rajzol, a keze meg sem rezzen közben, tűpontos, gyakorlott mozdulatokkal siklik ujjai között a toll. Aztán felkel a tükör elől, beleforog a kicsit keserű, kicsit édes parfümfelhőbe, amit az alig néhány négyzetméteres szobájába fújt, és elindul.
Megbeszélte a művészkellékessel, hogy nyitás előtt ott lesz, mert utána rohan a színházba, felfedezi a terepet, beköszön az igazgatónak meg a többieknek, akikről csupán hallomásból tud, és egyébként sem célja szoros barátságot kötni velük. Az ő munkája - munkája által pedig ő maga is - unique, akinek térre, időre és egyedüllétre van szüksége. Ahhoz, hogy csoda szülessen, sötétség kell, fegyelem, koncentráció. Meg néha egy kis alkohol is, persze.
Kartonpapírral, tonnányi gézzel, ilyen-olyan ragasztóval, szilikonnal és különböző méretű festékesvödrökkel felpakolva lép ki az üzletből, az ajtón vissza se fordulva, a cipő talpával tol egyet, majd gyors léptekkel átvág a számára ismeretlen, szökőkutas téren. A cuccok két karjában tornyosulnak, alig lát ki felettük, és mivel kiengedett haját is folyamatosan - és egyre idegesebben, hát vérlázító! - fújdogálja, hogy ne lógjon állandóan az arcába, fogalma sincs, kik között sasszézik, már ha egyáltalán van rajta kívül bárki is a környéken.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849408#post849408][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.07.18. 16:33[/b][/url]

Fogalmam sincs, hogy gondoltam ezt az egész istenverte két munkahely dolgot, mikor felvettem a plusz műszakot a helyi rendelőben. Mármint, persze, csak segíteni járok ide, meg néha egy-két ember helyett beugrok, de amúgy olyan, mintha tudathasadásom lenne. Feszt nem a varázsmegoldások jutnak eszembe, mert túl sokat dolgozom nélkülük, így szerintem nem is lesz túl hosszú életű az itteni karrierem.
Részletkérdés, épp nem onnét estem haza, hanem a kórházból, Pestről, így úgy érzem magam és valószínűleg úgy is nézek ki, mint egy rakás szar, amivel már békét kötöttem. Belián valószínűleg nincs otthon, az üres ház pedig megőrjít, mert olyankor túl sok időm van gondolkozni, ami az esetemben sosem jó semmire. Helyette letettem a seggem a kis tér egyik padjára, a lábaim fel is polcolva az egyik karfára. A fejem hátravetve biggyesztettem a cigarettát az ajkak közé, majd egy jóleső sóhajjal szívtam belőle egészen mélyet. Akkor lettem figyelmes a mozgó kellék-toronyra és éreztem, hogy kiül a megrökönyödés az arcomra.
-Kisasszony, nincs szüksége segítségre? Ez nem tűnik túl biztonságosnak - jegyeztem meg, félig-meddig lekászálódva a padról. Csak akkor vettem észre az ismerős tetoválást a kupacot tartó kacsón.
- Margie?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849409#post849409][b]Audrey Henderson - 2022.07.18. 16:36[/b][/url]

Mr. Brandner,

Haladás közben meg-megtorpan azért, olyankor leengedett kezekkel-kupaccal bele is pipiskedik a helyzetbe, hogy az állát felemelve manguszta módra körbepillantson, biztosan nem ütközik-e neki valakinek vagy gázol el egy rémesen figyelmetlen ötévest, aki az anyja kérésének ellentmondva csak azért is fejvesztve rohangál. Fő a biztonság, ugyebár, így mikor újra maga elé emeli az ingatag és minden lépésnél idegesítően zörgő tornyot, a haját türelmetlenül fújkorászva sietősre fogja, és a feltehetőleg hozzá érkező kérdésre is csak a fejét hajlandó megrázni. Azt mondjuk látványosan. Hagyjál, hagyjál, pont jó így, gondolja magában, és szaporábbra veszi a tempót. Disznó.
Aztán meghallja a nevét.
Fúj még egyet a szemébe hulló szőkés-vöröses tincsen, és a maga előtt tartott, teljes felsőtestét és az arcát is kitakaró toronnyal együtt a hang vélt irányába fordul. Margie. Hiszen itt még senki sem ismeri, és egyébként is, Audrey-ként mutatkozott be annak a néhány embernek, akinek muszáj volt. A főbérlőjének, például.
Óvatosan lejjebb ereszti a karját máris iszonyúan nyomó, ám tökéletes biztonságot nyújtó kelléktornyot, és nagy, barna szemeivel kipillant a pad irányába.
Egy másodperc, kettő, három, pislogva nézi a hajléktalant, azt, akit annak idején olyan gyönyörűnek látott, és akinek az illata még sok-sok éven át ott lapult a lelkében. A tornyot alig észrevehető lassúsággal emeli vissza az arca elé, és beharapott ajkakkal igyekszik láthatatlanná válni, mintha ott sem lenne. Kár, hogy olyan nagyon hülyén zörög a kezében a vödör. És milyen ronda piros színe van, ajj, bazdki. Mert hát, a padról őt sasoló férfi most csak azt a ronda piros vödröt látja belőle, meg a festékes macinaciját, aminek derékrészen kinyúlt a gumija. Az arca enyhén felforrósodik, szemeit lehunyja egy pillanatra, gondolkodik. Végül úgy, kitakart arccal szólal meg:
- Haló? - inkább kérdésnek hallatszik a szó, amit többkilónyi szarság tesz fel a pad irányába, dehát valahol el kell kezdeni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849412#post849412][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.07.18. 17:16[/b][/url]

Annyira örültem neki, hogy nincsenek ismerősök a környéken. Nem zaklatják a faszságaikkal, nem kell őket kerülgetnem, ha nem veszek róluk tudomást, nincs belőle sértődés. Mesésen hangzik, igaz? Tudom én. El is mosolyodtam szélesen, ahogy rágyújtottam, az a mosoly csak akkor hervadt le, amikor realizálnom kellett, hogy én szinte egészen biztosan ismerem a cumókupac alatt rejtőző lányt. Nőt. Mármint, persze, egy csomó idő eltelt azóta és most már teljesen biztos, hogy felnőtt nő és nem egy lány, akinek segítségre van szüksége. De azért… én csak felajánlottam, amit elsőre úgy tűnt, inkább figyelmen kívül hagy.
-Hé, láttalak, most már nem tehetsz úgy, mintha nem te lennél - nevettem el magam kínosan, miután életem egykori értelme egy kecses és mindent felülíró mozdulattal visszaemelte az arca elé a kellékeket. Mert hogy annak tűntek innen. Alaposan végig mértem az előttem álló (piros vödröt) bújkáló művészt, megköszörültem a torkom és nemes egyszerűséggel felálltam.
- Igen, szia. Engedj segíteni - közöltem határozottan, tartva is a kezem, hogy akkor most vagy elviharzik a hegynyi izével, vagy hagyja, hogy segítsek, nincsen más opció. Még a cigim is hajlandó vagyok miatta elnyomni, ha kell, azért az komoly elhivatottság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849416#post849416][b]Audrey Henderson - 2022.07.18. 18:16[/b][/url]

Hallja a hangját, de nem nyitja ki a szemét, mintha úgy maradt volna, azon a furcsa és hihetetlenül nevetséges várakozó állásponton, lefagyva, mint a windows és csak jóval lassabban felocsúdva, mint az internet explorer szokott. Érzi, hogy homloka közepén lüktet egy vékonyka ér, és legszívesebben beleverné a fejét az esztétikailag botrányosan ronda vödörbe, hiszen nem tudja merre tovább, balra vagy jobbra forduljon, hát most még abban sem biztos, hogy a színház épületét merre találja, de a hangot, azt a rozsdás hangot nagyon is ismeri, az évek során mélyre temetett emlékek pedig zúgolódni kezdenek. Igazán reméli, hogy nem kap agyvérzést így huszonhat évesen, miközben néhány mély sóhajjal hozzá-hozzáérinti fejét a festékes vödörhöz. Kocc-kocc-kocc.
Azután megenged magának még egy sóhajt, és mosolyt erőltetve az arcára, egyetlen bátor mozdulattal leengedi a kellékeket, és kíváncsi szemekkel átles a férfira. Persze nem mozdul meg, hovatovább, azon a halk nevetésfoszlányon kívül, ami Bálintét követi, más hangot sem ad ki magából. Megnémult. Nem látta ezt az embert, lássuk csak, nyolc-kilenc éve, de kiegyezne a közel tízzel is, rajta nem múlik, most meg kiderül róla, hogy azért tanult ennyit, hogy egy világvégi magyar mágusfalucskában hajléktalanként tengődjön? Hát ezért hagytál el, nagyokos?!
Ahogy Bálint közelebb lép, ő óvatosan kinyújtja a nyakát, és rezonáló orrcimpákkal beleszimatol a levegőbe, csak hogy lecsekkolja a másikat, nem-e büdös. New Yorkból jött, ott az ilyesmi előírás.
- Hm - jegyzi meg összeszűkülő szemekkel - ami annyit tesz, hogy a férfi átment a vizsgán -, miközben gyanakvó és kissé mintha bosszús pillantást mérne rá. Nem tehet ő semmiről, hivatalosan, de majd meglátjuk, mi mindent indított el azzal, hogy az annyi lehetőség közül éppen ezt a roskadozó padot választotta fekhelyéül. Éppen most. Margie anélkül, hogy beszélni kezdene, megdönti a felsőtestét, így szabadulva meg (a gravitáció nagylelkűségének hála átcsoportosítva) egy csomó tehertől. Kilónyi szigetelőszalag, tízféle spatula, összetekert kartonpapírok és pár vödör. Ő pedig végre valahára a füle mögé tudja tűrni a haját, és szusszanva elindulhat a… rossz irányba. Kár, hogy nem tudja, merre van arccal előre, így határozottan sétál arra, amerről amúgy idáig eljutott. Tökegyedül mellesleg. Van némi zavar az erőben. - Köszi, egyébként. De elbírtam őket - mondja maga elé, aztán összehúzott szemöldökei alatt átpillant Bálintra. - Most komolyan, hobó lettél?
Mert semmi pénz nincs nála, hogy meghálálja a segítséget. Még a cigijét is otthon felejtette a nagy sietségben. Dirr. Sose gondolta volna, hogy az az okostojás egy nap az utcán köt ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849418#post849418][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.07.18. 18:38[/b][/url]

Meg kéne tanulnom befogni a számat. A zsibongó izmaim, amik a huszonnégy órás műszakom után csak szeretnék feladni, abszolút nem támogatják a karitatív projektemet, hogy segítsek valakinek a faluban a cipekedéssel. Anyám rossz lóra tett, mikor udvariasnak nevelt, azt hiszem.
Az legalábbis biztos, hogy a volt barátnőm sokkal jobban örült volna neki, ha inkább hagyom, hogy megszakadjon és nem szólok hozzá egy szót sem. A mellékelt, vödörfejelős ábra szerint biztosan.
-Hm? Tom Ford Tobbaco Vanille, már vagy tizenöt éve ezt használom, kis véreb - horkantam fel, még a szemeim is megforgatva. Mert ennyire szaglászni legutóbb egy vizslát láttam a kórház előtt, pár héttel ezelőtt. Nem is teljesen értettem, hogy mire fel az egész. Láttam az arcán, hogy szinte már-már bosszús, de nem tudtam eldönteni, hogy azért mert segítséget ajánlottam, mert lát vagy mert nem vagyok büdös. Talán egy kicsit mind egyszerre.
Inkább átvettem a dolgokat, amiket rám zúdított, grimaszolva is, hogy egyáltalán hogy cipelte azokat idáig. Bivaly egy nő.
-Ja, láttam, de ha én lennék az orvosod, ellenjavalltnak tartanám, hogy ennyit cipekedj. Meg balesetveszélyes is volt. - Csak így mellesleg. Meg is torpantam egy pillanatra, nagy szemeket meresztve rá, mielőtt kitört volna belőlem a nevetés. - Én? Nem. Ezt honnan veszed?
Persze, megértem, a bakancsom látott jobb napokat is, de szeretem és szerintem addig fogom hordani, míg le nem rohad a lábamról. Ettől még van hol lakom.
-Kislány abszolút rossz felé mész amúgy. Nem tudom, hová indultál, de biztos, hogy ebből az irányból jöttél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849419#post849419][b]Audrey Henderson - 2022.07.18. 18:40[/b][/url]

Mr. Brandner,

Figyeli a másik arcát, megforgatott szemeit meg az ajkát, ami formába rendezi a régi, úgy szeretett illat piacra dobott nevét. Beszívja közben a levegőt, utoljára, hosszan és elnyújtva, azután, mintha mi sem történt volna, visszaegyenesedik. Nem enged teret a hasát csiklandozó emlékeknek, mert már rohadtul nincs helyük az életében. Leszámolt velük, pontosan úgy, ahogyan azóta más férfiak esetében is tette. Bálint volt a prototípus. Kár, hogy Nobel-díj nem sűrűn jár ilyesmiért.
- Gyógyító lettél? - pislog rá megenyhülő arccal; vonásait büszkeség színezi meg, és vastag száját is mosolyra húzza. Még bejátszhatná, csak úgy kedvességből, hogy akkor pláne nem érti, mit keres szabadidejében egy közterület padján, de nem akarja túlhúzni a cérnát. Azért bocsánatot sem fog kérni, inkább csak hagyja, hogy a férfi nevetésével együtt az aprócska baki is a semmibe vesszen. - Hát nem is tudom, nekem nem szokásom ilyen-olyan terek padjaira kifeküdni, és… mindegy. Eddig New Yorkban éltem.
Még a vállát is megvonja, úgy tűnik, szoknia kell a kulturális különbségeket. Soha nem élt még az USA-n kívül, és azt is, hogy Magyarország egyáltalán a térképen van, a rokonok és Bálint Ilvermony-ban való feltűnése miatt tudja. Megeshet, hogy lesz néhány konfliktusa az itteniekkel.
- Mi? Nem - rázza meg a fejét, és a távolba hunyorogva ismerős pontokat keres. Hát, nem sok van. - Ó, igen, nem is tudod, de a színházba megyünk, holnap kezdek, és van néhány dolog, amit még szeretnék elintézni előtte.
Így a nulladik napon, igen, Margie az a fajta ember, aki a kinézetével ellentétben nagyon is precíz és pontos, főként, ha a munkájáról van szó, ami nagyjából az idők kezdete óta az élete origóját képezi. Amúgy viszont spontán és tüneményes, aki minden buliban ott van, és aki a bulik előtt szívesen kifesti azokat, akik megkérik rá - meg persze azokat is, akik részegen túl hamar bealszanak. Ejnye, anyukáim, apukáim, lesz rémület másnap hajnalban, a tükörbe pillantva.
- Épp egy új gipsztechnikán dolgozom, ami a maszkmesterek munkáját fogja megkönnyíteni, ha elkészül - meséli, hangjából süt a lelkesedés és az új iránti vágy, az egész világnak megmutatni kívánt tehetség izgalma. - Még szükség van egy csomó mindenre hozzá - felpillant, és a férfi kezében lógó piros vödör felé vigyorog. - Például arra is, ott, a kezedben.
Aztán elhallgat, de a fejét nem fordítja el. Mosolya leolvad a szájáról, vonásai lassan kisimulnak.
- Piszok fura látni téged - mondja ki végül a közöttük megtorpanó igazságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849425#post849425][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.07.18. 18:58[/b][/url]

Miss Independent

-Orvos. Gyógyítósegédként is végeztem, de nem szerettem soha dolgozni benne. Annyira… elvont - grimaszoltam, szerintem egyértelmű a véleményem a mágikus orvoslásról. Sok varázsló meg hasonlóan gondolkozik a mugli medikusokról, szóval jobb, ha ezt a témát nem erőltetem túl. Nem hiányzik ezen egy vita vele. Pláne ennyi idő után. - De nem is dolgozol 24 órás műszakokban egy szeméthalom közepén. Milyen volt New York?
Nekem sem minden héten jutott eszembe, hogy itt maradjak és chilleljek, de néha fájnak az ízületeim és olyankor muszáj egy kicsit lerakni magam, D vitamin meg minden. Jót tesz. Az a város nekem túl elfoglalt volt, túlságosan tömött és zajos. De úgy gondolom, ha valaki ilyen orientáltságot érez magában, akkor menjen, élje a világát.
-A színház… asszem arra van. Biztos, hogy nem arra, amerről jöttél. Azóta is workaholic vagy, ahogy látom - mosolyodtam el féloldalasan, majd sarkon fordultam és elindultam szögesen az ellenkező irányba. Ha minden igaz, arra van. -Hu, bonyolultnak hangzik. De mesélhetsz még róla, ha van kedved, tudod, hogy az új ismeretekre sose mondok nemet.
Megtorpantam egy pillanatra, majd óvatosan lepöccintettem a cigarettámról a hamut, mielőtt még visszatettem volna az ajkán közé. Meg is torpantam a megjegyzésre a mozdulat közepén, majd elmosolyodtam.
-Nem különben. Mit keresel egyáltalán az országban? - Nem volt számonkérés a hangomban, csak vegytiszta érdeklődés. Messze vagyunk Amerikától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849426#post849426][b]Audrey Henderson - 2022.07.18. 19:02[/b][/url]

Mr. Brandner,

Orvos. Elmosolyodik, mert eszébe jut Hubby, aki bár életében nem dolgozott sürgősségi ellátásban, kórházban a "nagy kutyák" között, a háziorvosi praxisában még most is híresen jó. Ahogy az élet sok más területén, úgy a gyógyítás tekintetében is sokkal közelebb áll Margie szívéhez annak mugli megfelelője. Talán, mert egész gyermekkorát varázstalan környezetben élte, és mert anyai ágon senki sincs, akinek akár egyetlen csepp mágia is folyna az ereiben, de még saját munkájában is hajlamos pálca helyett két kezével megoldani, amit akar.
- Te sem csinálhatod életed végéig - emlékezteti felvonódó bal szemöldökkel, és végigpillant a másik nyúzott vonásain. - Ne ess bele olyan hibába, amit később megbánsz, akkor viszont már semmit sem tehetsz ellene - röpke, könnyed megjegyzés, Margie-féle őszinteséggel. Nem vészmadárkodik, csak elmondja, amit gondol, amit lát, aztán megy tovább. A kérdésen sem mereng sokáig, kiszélesedő ajkakkal, nevetősen fordítja arcát Bálint felé. - Megőrülnél tőle. Sűrű és zajos; tele van idegenekkel, egy hatalmas olvasztótégely az egész. Kicsit sem olyan, mint Salt Lake City volt. Habár a Central Parkot szeretnéd. Van ott néhány csinos kis pad…
Még a nyelve hegyét is kidugja, pedig nem is annyira szemtelen, mint általában lenni szokott. Túl friss az élmény, az, hogy ennyi idő után itt vannak, együtt cipelik ezt a sok hülyeséget, aminek a feléről csak foghíjas elképzelése van, mire is fogja használni.
- Ó, igen, dereng valami - mondja játékosan, hümmögős-halkan, és hogy kordában tartsa saját magát, inkább beszívja ajkait, aztán széles mosollyal megfordul, és a boglyas téren újfent átvágva elindul a férfi után a jó irányba. Bálint és az új ismeretek… jobb, ha nem mélyül bele egyik felderengő emlékképbe sem. - Szilikon és gipsz segítségével protéziseket tervezek, amihez öntőformákra van szükségem. Olyanra, ami után nincs utómunka.
Szívesen mesél, de az elméleti részét nem tudja úgy átadni, mintha gyakorlatban mutatná meg, mit is csinál pontosan. Az orr, fül, különböző hegek és mélyebb sérülések sminkeléséhez gyakran protéziseket használnak a színházban, ő ebben vágyik újító lenni, aki csúcsra tör, és akinek a neve fennmarad - akár a gipszkísérlete, akár más miatt.
- Haló! - villan a szeme a másikra annak munkát illető, egyébként ártatlan megjegyzésére. - Szerintem meg bagoly mondja verébnek. Egy huszonnégyórás műszakokat toló, fáradtfejű, kialvatlan, öregedő baglyocska…
Jesus, hát ő dolgozza halálra magát! Margie csak bevisz magával néhány cuccot, ha már úgyis szeretne beköszönni és körbenézni picit, hogy holnap már ne érezze magát teljesen idegenül.
Aztán ő is megáll, arcába hulló haja mögött pillant a férfira.
- Ideköltöztem - mondja egyszerűen. - New Yorkban nem termett számomra babér. Nem azért, mert béna lennék, mert nem, rohadt jó vagyok a munkámban - emeli ki - csak túl sok volt a különc, aki mind ugyanazt akarta, ugyanazon az áron.
Margie pedig nem az ágyban (és itt-ott) nyújtott teljesítményével kíván előrébb vagy akárcsak lehetőséghez jutni. Nem térdel le öreg fószerek és gazdag színházi nevek előtt, még akkor sem, ha főmesteri pozíciót ígérnek neki. Akkor inkább dobbant, és újrakezdi máshol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849428#post849428][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.07.18. 19:06[/b][/url]

Miss Independent

- Valóban nem, de azért még egy pár év van bennem, mielőtt bedobnám a  törölközőt - nevettem fel csendesen, a földre szegezve a tekintetemet. A családom sosem értette, miért akarok ilyen szarban dolgozni, mikor a gyógyítóknak sokkal jobbak a körülményei, meg a pénzük is. De azt hiszem, ez is afféle elhivatás, amit megérzel, aztán nem tudsz ellene tenni, mert mégis hogyan? Én sem tudom megváltoztatni azt, aki vagyok. Nem is tenném most már. - Rendben, Ms Freud, majd igyekszem észben tartani kegyed bölcsességét.
Mondani könnyű. Sok dolgot elcsesztem már az évek során, amit utólag visszacsináltam volna, de a legtöbbön azóta túltettem magam. Még ha időbe is telt. Nem lehet mindenki szuperokos és szerencsés az élet minden területén.
- Tényleg utálnám. Nagyon. Nekem szükségem van a nyugalomra, hogy kifújjam a levegőt, amit a kórházban bent tartok, meg arra is, hogy legyen az embereknek arca és egyénisége. Szóval azt hiszem, kihagyom. Hm… jó, de adott a kérdés, elég hosszú padok, vagy lelógna róluk a lábam? - Akár magamra is vehetném a csipkelődést, de soha nem az a fajta voltam, aki hipp-hopp felrántja magát az ilyenen. Sőt, szeretem a jó vicceket, még ha éppen én vagyok a csattanója, akkor is. Csak így lehet épp ésszel létezni a mai világban.
Mind a ketten elmerengtünk pár másodpercig, de visszarántottam magam a valóságba. A munkája biztonságosabb beszélgetési terep, mint a tény, hogy annak idején beraktam az életem egy bőröndbe és vissza sem néztem.
- Azóta se lettek kevésbé furák az érdeklődési köreid. De örülök, hogy találtál olyat, ami tényleg érdekel és boldoggá tesz. - Ha az emlékeim nem csalnak, volt idő, amikor ez még nagyon gyerekcipőben járt és nehéz volt eldöntenie, merre is húz a szíve. Kicsit olyan Aranyhaj-szindróma. “Mindent akarok én”.
- Ha most lenne szabad kezem, a szívemhez kapnám, hogy “au, ez fájt”. De nincs, szóval a te dolgod lesz ideképzelni - löktem oda szórakozottan a szavakat, kicsit jobb fogást is keresve az ország legrondább vödrén. Nem kéne elejteni, mert lehet, hogy a fejemmel fizetek érte.
Beköszöntött az a pillanatnyi csend, amikor mindketten mérlegeljük, hogy az élet igen csak másfelé vitt minket, így elég morbid vicc a részéről, hogy hirtelen mégis itt kötöttünk ki mind a ketten.
- Oh. Hát… itt lakom nem messze, szóval azt hiszem, hogy viszonylag sokat fogjuk mostantól látni egymást. De azért… jól döntöttél. Én örülök, hogy azóta sem lettél az a megalkuvó személyiség. Nem illene hozzád. - Bóknak szántam, az már rajta áll, minek veszi a maga részéről. Az egyik utcán letérünk, már egészen közel haladunk a színházhoz, mert szerencsére ez a hely nem akkora, hogy csak úgy elvessz a vakvilágba. - A családod nem borult ki? Anno mintha elleneztétek volna Európát.
Nyilván ezért nem ajánlottam fel, hogy jöjjön velem. Pedig megfordult a fejemben, de ez már régen volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849429#post849429][b]Audrey Henderson - 2022.07.18. 19:10[/b][/url]

Mr. Brandner,

Margie is a férfival nevet, pillantásával önkéntelen is követve annak földreszegeződő tekintetét. Túlságosan is empatikus, nyitott és féltő személyiség, éppen ezért kezdte el már idejekorán tetoválásokkal elfedni egyébként mindig-mindig meztelennek érzett, ártatlan testét. Ha az emberekben félelmet és undort ébreszt “elcsúfított” bőrével, vagy ítélkezést vált ki belőlük, máris elérte, hogy távol maradjanak tőle. Ez is csak egy szűrő, és akik ezen kirostálódnak, szerinte nincs is helyük az életében.
- Jól tennéd. És csak hogy tudd, van még ott, ahonnan ez jött - mosolyodik el, és bár pontosan tudja, hogy Bálint ironizált, attól még komolyan gondolja. - Az elmúlt tíz évem után amúgy is alanyi jogon kéne járnia nekem egy pszichológus diplomának, de minimum egy viselkedéselemzőinek.
Amilyen lelkekkel összesodorta az élet, csodálja, hogy saját krízisében fuldokolva egyik sem okozott tömegkatasztrófát, vagy zuhant le valamelyik turistalátványosságként működő felhőkarcolóról. A barátnői se semmik, meg úgy en bloc a nők, persze, de a férfiak, akiket a szíve választott, pfhu, ha könyvet írna az életéről, enciklopédia vastagságút, biztos, hogy külön fejezeteket szánna mindegyiknek. A barmok. Meg ő is, hogy naivan elhitte: ez most más lesz.
- Szóval azt mondod, Amerikában egyetlen arccal és egyéniséggel sem találkoztál, hmmm, biztos vagy benne? - vonja magasra fél szemöldökét, miközben a férfira pillant. Tekintete zavarosnak tűnhet, az őt néző hirtelen nem is biztos, hogy képes eldönteni, sértettség, réges régi agónia vagy provokatív pimaszság játszik benne. Margie-t azonban nem kell félteni, pontosan tudja, mit csinál, tudja, hogyan és milyen szemekkel néz a másikra. Mindig. Az évek során, mikor a new yorki éjszakában rendre vadként tekintettek rá, megtanulta, hogyan kerekedjen a rá vadászó férfiak fölé, és cserkéssze őket be úgy, hogy valójában egyikre sem vágyik. Hosszú időnek kellett eltelnie addig, amíg valakit újra akarni nem kezdett, Nathan viszont a gerillaháborúkat választotta. - Hát felhúznád őket, apukám, szépen okosba’, hidd el, a környezet kárpótolna minden kényelmetlenségedért.
New York legszebb része, legpihentetőbb, legcsendesebb, legelszigeteltebb szeglete a Central Park, ahol bár történnek sötét ügyek, így is Margie szíve csücske. Rengeteget buszozott ki oda járókelőket rajzolni vagy videókat készíteni, máskor meg a barátnőivel Ben & Jerry’st tömve pletyizni. Egyszer az anyját is elvitte oda csónakázni, mondjuk hamar meg is bánta, mert Margaret, az anyja két evezőcsapás után lehúzta száz ronggyal. Az öcsédnek kell, persze.
- Nos, én is itt lakok valahol - mondja, és hunyorogva az egyik irányba mutat. - Arra, vagy nem is… - a száját rágcsikálva elfordítja a fejét, keze hűen követi az irányt. - Arra… valamerre.
Pirospozsgás orcákkal pillant fel Bálintra, aztán mosolygósan megvonja a vállát, tökmindegy. itt lakik a faluban, az egyik kevésbé lepukkant társasházban, ezen a két négyzetméteren csak hazatalál.
- Anyát nem érdekli - kezdi átlagos, érzelemmentes hangon, és valóban nem is érez ezzel kapcsolatban semmit. - Hubby úgy tesz, mintha nem tudná, hogy visszaszokott, én pedig egy ideje lemondtam arról, hogy valaha is az anyámként fog viselkedni. Scott tizenhat éves, egyedül az bánt, hogy őt nem tudtam magammal hozni. Nem tudnám gondját viselni, tudod, annak is örülök, hogy én megállok a saját lábamon. Granny nagyon sírt, azt hiszem, úgy gondolja, soha többé nem látjuk egymást viszont, de érzik, hogy odahaza nem vagyok a helyemen. Mintha rossz földrészre születtem volna vagy valami ilyesmi.
Nem tudja, mennyire furcsa most Bálintnak, újra felvenni a fonalat vele kapcsolatban, hallani az öccséről, Scottról, akit ő hétévesen látott utoljára, mikor Margie néha hazavitte látogatóba a nagyszüleihez, és a kisfiú is ott dekkolt náluk, mert az anyjuk épp elvonón volt, Frank meg börtönben. Margie tekintetét a megjelenő színház épületére szegezi, ajkai boldog, üde vigyorra húzódnak, és mint egy kislány, hangos úúúúzásba kezd.
- Ójh, nemár, hát beszarás! - elnyíló ajkakkal, önfeledten beszél, közben megszaporázza a lépteit. - Ki gondolná, hogy egy ilyen kisvárosnak efféle piszokcool színháza van?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849432#post849432][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.07.18. 19:21[/b][/url]

Miss Independent

- Nem is tudtam, mi hiányzott az életemből. De így már világos a dolog - horkantam fel. Nem bántam, vannak emberek, akiknek mindig vannak tanácsai. A diplomás dologra halkan felnevettem, de ennyiben hagytam az ügyet.
Lehet, hogy férfi vagyok, de van már annyi tapasztalatom a nőkkel, hogy a kérdésre egyből tudom, hogy még egy kiút egy vita alól és igen is van helyes válasz rá. Látványosan elgondolkodtam, beharapva az ajkam, még hümmögve is hangeffektusként.
- Hm. Jó, talán eggyel. - Szeretek veszélyesen élni, így egy bocsánatkérő mosolyt villantottam is a nő irányába mielőtt még nekem esik, hogy inzultálom itt ennyi év után. Bár Amerikában töltöttem sok időt,  valahogy New York és a Central Park egyaránt kimaradtak. - Szóval azt mondod, ennyire különleges?
Nyilván hiszek neki, még ha nem is vagyok benne biztos, hogy én is ennyire szerelmes lennék a helyszínbe. Ő töltött el sok időt ott, nő is, szépérzéke is van. Én ennyire sosem merültem bele a dolgokba. Egy pillanatra bent is akadt a levegő, azt hiszem, ennyit arról, hogy nincsenek ismerőseim a környéken. Bólintottam is párat, követve a mutatás irányát a tekintetemmel, előbb erre majd arra. Fő, hogy kiigazodik a helyen.
Talán nem kellett volna belenyúlnom ennyire a magánéletébe, de bármennyire vagyok is jártas a beszélgetés dologban, néha nem gondolkozom. Ez a legegyszerűbb válasz rá, miért kérdeztem meg.
- Bár meglepne a dolog. Megint…? Tudod. -  Összepréseltem az ajkaimat, nem akartam kimondani a tényleges problémát. Valahogy így egyszerűbb. De aztán meg is válaszolta nem sokkal később, én meg rábólintottam. - A család néha nagyon drámaian fogja fel a dolgot. Én is megkaptam a gyászmisét Amerika miatt anno. És mégis itt vagyok. Tizenhat… úr isten.
Megtorpanva bámultam a semmibe, próbálva feldolgozni, felidézni, elképzelni, hogy az a kisfiú hogy nézhet ki most, mi lett vele az évek során. hihetetlenül rohan az idő. Csak Margie lelkesedése zökkentett ki a pillanatnyi sokkból.
- Tényleg szép. Mondjuk úgy hallottam, dolgoztak itt már elég nagy nevek, meg megszállottak, szóval összességében így illik, gondolom. - Bizonytalanul méregettem az épületet, aztán intettem az állammal, hogy csak utána, ő tudja merre kell menni, én csak a serpa vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849444#post849444][b]Audrey Henderson - 2022.07.18. 21:10[/b][/url]

Mr. Brandner,

Bálint horkantásban végződő szavaira látványosan megforgatja a szemeit, talán még a fejét is megrázza kicsit, azonban mikor mondhatni irányított kérdésére a remélt választ kapja, arcára mosoly költözik. Nem kérdés, hogy tudtak egymás nélkül élni, erre tökéletes bizonyíték az évek és mérföldek száma is, viszont azt, hogy régen különlegesek voltak egymás számára, nem szeretné megmásítani vagy akár csak elmismásolni.
- Különleges, mert egy folyamatos mozgásban lévő, hatalmas és hangos város központjában fekszik, és amint ott vagy, olyan érzésed lesz, mintha New York  hipp-hopp megszűnt volna, és valahol vidéken lennél. Egy kis tóparti városkában, a világ egy eldugott részén, zöld vízzel és kiskacsákkal - magyarázza, miközben lelki szemei előtt megelevenedik a Central Park. És beugrik vele minden; a csajok, a Friends, az egydolláros pizza-kóla, az anyja, Scott, a rengeteg rajz, amit ott készített el, de még az elfuserált randik is, amikre egyébként szentségtörés a randi szót használni. Azután kíváncsian megdöntött fejjel átpillant Bálintra. - Oké, fogalmam sincs, neked mi lehet most a kedvenc helyed a világban. Mondd, hogy nem a sürgősségi osztály az.
Szája szegletében pimasz vigyor ül, úgy néz fel a másikra. Habár a szíve összeszorul a gondolatra, bízik benne, hogy Bálint megtalálta a számításait, és a hivatásán túl is létezik számára egy világ. Egy jó világ.
- Yepp - mondja. Érezhető, hogy nem érdekli, hisz’ rég letett a nőről. Pedig hosszú éveken át odáig volt érte, és alig várta, hogy vele lehessen. Bulis volt, csajos, az összes együtt töltött alkalom ünnepi, és minden, csak nem egészséges. Alig nyolcéves korában már együtt pezsgőztek a tömb tetején, egy-egy kerti széken, olyasfajtán, ami piros csíkot hagyott a combján. Margarettel szívott először dzsangát is. Kevesen mondhatják el magukról, hogy anyuval a legjobb tépni, erre tessék, ő ezt is magáénak tudhatja. És hazudna, ha azt állítaná, bánja, vagy hogy nem imádta borzasztóan. Mert de. Könnyen függővé válhatott volna, szerencse, hogy Hubby egy este bekopogtatott hozzájuk, és hazavitte őt Grannyhez. - És jahm, már tizenhat. Az a kis tökfej, hihetetlen, vagy harminc centivel lehagyott, tiszta Hubby. Tudod, nem mutatkozott nála mágia, így kábé biztos, hogy apámtól örököltem.
Kérdés, ki a fater, ugyebár. Valószínűleg soha nem fogja megtudni, és ez a gondolat, hiába kerüli tudatosan, elő-előbukkan álmatlan éjszakákon vagy meditatív állapotban, lótuszpózban bámulva a mennyezeti poros lámpabúrát például.
- Alig várom, hogy megismerjem őket - feleli, és nem, nem teljesen süket, hallotta, hogy a férfi múlt időt használt, ő meg a megfelelési kényszere azonban dolgozik - mindig, mindenhol. Teljesíteni akar, hogy a neve eljusson a régi nagyokhoz is, hogy eljöjjenek és megnézzék, mi történik itt, mióta ők nincsenek, Margie viszont van. Pár lépés múlva, már a színház ajtajában aztán váratlanul megtorpan, majd némi gondolkodás múlva visszafordul, és ha Bálint figyelmetlenségében nem ütközik neki, akkor egyenesen rá pillant. Tekintetében az elszántság tüze ég, és ott, a küszöbön állva mosolyog fel rá. - Nagyon köszi, hogy nem hagytál egyedül cipekedni, de innen inkább átveszem, szóval légyszi, add vissza a vödrömet - ajkai vigyorra húzódnak, és mielőtt teljesen elfelejti, szabad kezével a mackója zsebébe nyúl, elővesz belőle egy fekete alkoholos filcet, és anélkül, hogy Bálint annyit is mondhatna: áh, és finnyás ellenkezésbe kezdhetne, a kupakot fogai közé veszi, és a számok helyes sorrendjére erőteljesen koncentrálva a férfi karjára írja telefonos elérhetőségét. Aztán visszadugja tollára a kupakot, és jókedvűen folytatja. - Whatsapp, telegram… megtalálsz, ha kifogynál a Coelho idézetekből.
Mintha az egyáltalán lehetséges volna…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=849446#post849446][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.07.18. 21:28[/b][/url]

Miss Independent

Ennek a nőnek mindig is a génjeiben volt a költészet, a művészet, nagyon érzékletes és mesébe illő képet festett le a Central Parkról, olyat, hogy nem csak oda tudja magát képzelni az ember, de érzi is, amit ő. Ténylegesen megmosolyogtatott a helyzet, szerettem, mikor olyanról beszél, ami boldoggá teszi.
Hát… talán a kávézó a sebészetivel szemben. Az jobb válasz? - kérdeztem kínosan felnevetve, megvakargatva a nyakamat. Nincs sok kedvenc helyem, igazából a munkán kívül nem igen járok el sehova, így nehéz is lenne.
Az anyja nehéz téma. Már akkor is az volt, és azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy bár nem pont a korcsoportja voltam anno, jobb, hogy mellettem kötött ki, mert nem lett volna nehéz visszaélni a kötődésével. És én mégsem tettem. Nem várok érte szalagot, vagy ilyesmi, nem mondom hogy halálosan jó ember vagyok, csak hoztam az elvárhatót. A nemem képviselőire ez nem mindenhol igaz.
Sajnálom. - asszem ez a legtöbb, amit mondhatok így, ennyi év után. Mert lehet, hogy úgy tesz, mint akit egyáltalán nem érdekel, de tudom, hogy szerette az anyját. - HARMINC? Krisztus. Nem aprózta el a növést ez a gyerek…
Az apa kérdést meg sem próbálom feszegetni. Gondolom ha azóta megtudott volna bármit az emberről, az most kiderülne, de ő szótlan maradt, így én is csak bólintottam a megjegyzésre. Nem kommentálom.
jó látni, hogy van, amiben nem változtál. A lelkesedés az új kezdetekre még meg van - mosolyodtam el lágyan, aztán épp hogy elindultam volna, ő belém ütközött. Csak a biztos kezeim, meg a kiváló reflexeimnek hála nem ejtettem el az egész kacatkupacot. - Megkaphatod a ronda vö… Margie! Az isten szerelmére, ez egyáltalán nem higiénikus! Jaj fúj. Miért veszel minden szart a szádba?
Szinte elkeseredetten meredtem rá, majd a számokra, mielőtt odaadtam volna neki a tengernyi lófaszt, hogy eredjen Isten hírével, én nem fogom visszatartani tőle, hogy önálló és menő legyen a nulladik napján.
Észben tartom, kölyök. Ne fuss a lépcsőn, meg ne mondd meg idegeneknek, merre laksz, oké? - Én is hamarabb tudtam, mint illene, stop Margie, ez veszélyes. Aztán végül csak széles mosollyal intettem és elindultam én is haza. Valakinek főzni is kell.

// Köszi szívem//

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=851953#post851953][b]Széplaki Alíz - 2022.08.29. 23:17[/b][/url]

Egész jó idő volt, végre megszűnt a nagy kánikula, így nekem is kedvem támadt kimozdulni a lakásból. A szabadidőmet legszívesebben a szabadban töltöttem, ráadásul a jóslás mellett fotózni is szerettem. A mostani galéria központjában az állatok álltak, úgyhogy eldöntöttem, hogy a kiruccanás alkalmával magammal viszem a masinámat is. Mostanság elég sok volt a galamb a faluban, én pedig nagyon kedveltem őket, úgyhogy vittem magammal némi élelmet is nekik. Sokan elzavarták őket a környékről, én pedig úgy álltam hozzájuk, mint annó a menhelyi állatkákhoz, szóval segítettem nekik életben maradni. Felöltöztem az időjárásnak megfelelően, majd a fényképezőgépemet magammal víve megérkeztem a Boglyas térre. Miután helyet foglaltam az egyik padon, nem kellett sokat várnom, máris megjelentek a galambok.
- Egyetek, jut elég ennivaló mindenkinek! - bíztattam a madárkákat mosolyogva. Miközben eszegettek, készítettem néhány fotót róluk az új kiállításomhoz. Közben azon nosztalgiáztam, hogy pár éve még a menhely lelkes csapatát képeztem, diákkoromban pedig lehajítottam a tanárom fioláját az ablakból. Akkoriban még nem voltam képes kontrollálni az úgynevezett tehetségemet, aztán Attila segítségével egész jól kikupálódtam. A fotós sikereimet pedig a galériával együtt az egyik barátomnak köszönhettem, aki már sajnálatos módon nem volt köztünk. Ezeken felbuzdúlva igyekeztem kihozni magamból a lehető legjobbat. Ezekkel a gondolatokkal karöltve etettem és fotóztam nagy lendületet véve a galambokat a téren.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852018#post852018][b]Ombozi Noel - 2022.08.31. 17:26[/b][/url]

Hallgatnom kellene rá; nemcsak felfogom és tökéletesen értem, amit mond, de szavait minden egyes tagomban is érzem. Igaza van, tudom jól, a szívem azonban mást diktál, erőért és hatalomért dobol, mély ritmussal zengi: majd te megmutatod. Pedig ismerek ellenpéldát, nem is kell messzire mennem, elég csak Saint-Venant-ékra gondolnom, ahol valljuk be, egyik utód sem teljesen ép. Michelle, Mihael, Ethan és... Rémi. Ha csak eszembe jut az arca, feláll tőle a szőr a hátamon. Egyet kell értenem Zójával: a tiszta vérért vívott csatában mindig az utód, a gyermek marad alul. Űzött lesz, gyenge, beteg. Csakhogy mi mások vagyunk, mi nem a tiszta vérért küzdünk, a szabályok alól tehát akár még ki is bújhatunk.
A pad támláján végigfutó karomat megmozdítom, hogy ujjaimmal nyugtatólag megsimíthassam a nő vállát, végül arcomat is felé fordítom.
- Minden rendben lesz - mosolygok rá finoman. - Hisz ismersz.

Arra, amit Dwayne-ről mond, nevetve bólintok rá, aztán szép lassan szedelőzködni kezdek. Még megengedek magunknak egy hosszú, csendes pillantást, majd felállok, és visszahajolva hozzá orcán csókolom, megköszönöm a beszélgetést, tanácsadást és a szeretetet, amit nem sajnál tőlem, néhány perc múlva pedig hazaindulok, hogy a családommal tölthessem a nap hátralévő részét.

//   //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852508#post852508][b]Csonka Zsombor - 2022.09.11. 10:33[/b][/url]

Megint nem jön álom a szemére. Lecsukja szemhéját, de mögötte már csak a sivár sötétség köszönti újonnan. Ezek az esték a jobbak. A rémálmok néha visszalátogatnak hozzá, pontosan mint Rara előtt, csak ezúttal már ő is meg szokott jelenni benne. A rémképekben nem egyedül kezelik az ELMÉben. Megtörte. Egymást törték el. Fülében visszhangzik a betegek sikolya, még akkor is, mikor a parkban ül egy padon. Szeme alatt hatalmas karikák hirdetik az utóbbi éjszakák kimenetelét. Minden nap értelmetlennek tűnik Rara nélkül. Számot is írt róla. Egy dühöset aznap este, mikor a lány otthagyta a barátaival, és egy szomorút a napokban. Winter örülni fog. Ő viszont teljesen elveszett.
Lehajtott fejjel gondolkodott az utóbbi heteken. Eleinte azt hitte a levegővétel is nehezen megy Rara nélkül. Nem látta értelmét semminek, az óráit is kihagyta az egyetemen. Csak feküdt egész nap, gondolkodva azon a pár mondaton, amik elhagyták a száját. És a barnáét. A sötétséget ismerős barátként fogta mellkasához egy ölelésre. Egészen addig, míg meg nem jött a levél. Nyugodtabb lett? Nem mondhatni. Már nem voltak olyan pillanatai, csak őrült kirohanásai, és terápiás rajzolásai.
Karjai térdén támaszkodtak, ahogy előre dőlve a földet mustrálta. Nem akarta látni. Félt látni. Vajon jól lesz? Nélküle? Ő nincs jól. Még gubancos haja is gubancosabb, mint szokott. Aztán érezte, hogy megjelenik valaki. Az összes idegszála megfeszült, és habár előre eldöntötte, hogy ő fogja kezdeni, hirtelen a hangszálai mind feldagadtak és megtagadták a parancsot. Csak azt érezte, hogy összetört. Nem volt hova menekülnie a fájdalom elől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852810#post852810][b]Gófitz Dániel - 2022.09.17. 22:05[/b][/url]

Hiába közeledik már a nyár vége, azért mostanában is nagyon meleg napok voltak, még délután is, amikor kijött a bogolyfalvi rendelőből. Szinte már a napi rutinja része lett, hogy a munkát követően kiég a retinája. Ezzel szemben ma egy sokkal kellemesebb idő fogadta, ami rögtön jobbá tette a kedvét. Nem volt egyszerű nap, az egyik kislány nagyon rossz lelkiállapotban érkezett ma az ülésükre. Hiába próbálja magát távol tartani ezektől, az igazság az, hogy még mindig túlzottan nagy hatást tudnak rá gyakorolni mások érzései.
A fejében kuszán zengő gondolatokkal úgy dönt, hogy még sétál egyet mielőtt hazatér. Valószínűleg az esti cikkírás majd egy kicsit helyre fogja hozni, mert arra egyszerűen muszáj koncentrálnia, nem csúszhat meg a határidővel.
Azonban előtte egy gyors gondolatszellőztetésre van szüksége, így a tér felé veszi az útját. Az emberek nyüzsögnek, élvezik, hogy véget ért a napjuk mára. Szemei előtt mindenféle színes folt és csík kavarog, ahogy a körülötte elhaladók beszélgetnek, nevetgélnek egymással.
A téren megpillant egy fiatal hölgyet, aki az ott bóklászó galamboknak szór le némi eleséget. Dani a szomszédos padra ülve halványan elmosolyodik a látványon. Nagyon sokan utálják ezeket a jószágokat, amolyan meg nem értett élőlények. Pedig valaha házikedvencek voltak, most pont olyanok, mint a kóbor cicák.
Zsebéből előhúz egy lapot, és gyorsan felskicceli a pad előtt bóklászó, igaz most nem tudja színessel árnyalni, pedig az esti napsugarak igencsak hangulatossá teszik a pillanatot. Alíz hangjára körülötte baracksárga fények jelennek meg, melyek hamar elvesznek az utca népének morajában.
Nem kívánja megzavarni a fényképezést, tudja, hogy a művészet mennyi koncentrációval jár, azonban a képek végeztével tétován odalép. Nem jellemző rá, hogy nagyon barátkozna idegenekkel, de már sikerült legyőznie azon félelmét, hogy leszólítson másokat.
- Szia, ne haragudj, hogy így ismeretlenül zavarlak... csak láttam, hogy a galambokat eteted és... - Ez pont úgy indul, mint egy rossz csajozós duma, de kicsit pironkodva átnyújtja a gyors skiccet a padon ülő Alízról és a madarakról. A különleges ceruzájával rajzolt, a galambok lassan járkálnak a skiccen. Nem tökéletes munka, hiszen csak pár perc alatt vázolta fel, de jól kivehető, ami rajta van.
- Én is szeretem megörökíteni a pillanatot. - Igen, sikerült kinyögni, remélhetőleg a fiatal nő sem fogja teljesen creep-nek tartani, hogy idegeneket rajzolgat.
- Igaz, én inkább rajzolni meg festeni szeretek. Egyébként... Dániel vagyok. - Mutatkozik be a ceruzától kissé fekete kezét nyútjva a hölgy felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852850#post852850][b]Bánki Anna - 2022.09.18. 20:13[/b][/url]

- Fontos, hogy először elhatározzuk, hogy milyen növényeket szeretnénk a csokrunkba. Nyugodtan vázoljátok fel a magatokkal hozott füzetbe.
Az utolsó napon már senkinek sincs kedve az iskolapadban ülnie, így hát egyeztetve  a bogolyfalvi tanáccsal, engedélyt kaptunk rá, hogy az őszi nagy munkálatok megkezdése előtt, a még virágzó növényekből, a végzős előkészítősök közreműködésével csokrokat készítsünk. A csokrok ajándékok lesznek a tanároknak, akik az itt töltött évek alatt elkísérték őket az úton, és akiktől ma délután végleg elbúcsúznak. A legtöbben a bagolykőben folytatják, páran azonban külföldi tanodák felé veszik az irányt, így szerettem volna, ha ezen az utolsó napon egy kicsit együtt is tudnak lenni. Az oktatókat felosztottuk, így mindenki tudja, hogy kinek készít csokrot, így senki se fog kimaradni. A köszönőlevelet még a hét elején megcsináltuk, ahogy az ajándékokat is beszereztem.
- Mindenképpen legyen benne zöld is, az fogja össze igazán a lényeget.
Mivel mindenki szorgalmasan dolgozik, így én az egyik padra telepedve magam elé húzom a könyvemet és a kávémat, és egy-egy tesztkérdést megválaszolok két felpillantás között, valamint, hogy ha valaki kérdezni szeretne. Jövőhéten végre megcsinálom ezt a vizsgát, és ha minden jól megy, több ilyen utálatos tananyagom nem lesz. Nagyon szeretnék tanító lenni, de nagyon nehezen viselem azt, amikor megmondják, hogy mit kell gondolnom arról, amiről elvileg szabadon gondolkozhatok. Ilyen a világon nincsen. Sóhajtva pillantok fel, majd megint vissza, de azért szemmel tartva a kis bagázst.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852854#post852854][b]Kobán Emma - 2022.09.18. 20:50[/b][/url]

Anna

Már ébredés után tudtam, hogy a reggeli ma sem fog menni, mert amíg nem jönnek meg a vizsgáim eredményei, esélytelen, hogy valami szilárd ételt letuszkoljak a lázongó pocakomba. Ezért miután kényelmes öltözetet húztam, csak a termoszomba töltöttem egy adag kávét, hogy a faluba menet megiszogassam.
Újonnan azt tekintettem aktuális küldetésemnek, hogy felfedezem a teljes kastélyt és Bogolyfalvának minden utcáját, ezzel segítve a majdani beilleszkedésem. Talán ha a helyszínek megvannak fejben, akkor legalább egy ponton be tudok majd csatlakozni a beszélgetésekbe, és kicsit hamarabb lesz az évfolyamtársaimnak az az érzése, mintha én is velük együtt kezdtem volna a sulit, nem pedig csak így beesve a vizsgaidőszakra különbözetiket írni. A mai napon Bogolyfalva volt a cél, hogy egy újabb csillagtúrára indulhassak a főtérről valamelyik kis mellékutcán.
Délelőtt nem szokott nagy nyüzsgés lenni -legalábbis a szuper releváns tapasztalataim, amit az elmúlt 3 nap szült ezt mutatták- ezért is lepődtem meg, amikor egy kisebb gyereksereg virágcsokrokkal babrált a tér egyik oldalán. Fogalmam sem volt, hogy milyen alkalomból csinálják ezt, ezért gondoltam leülök és megpróbálom a beszélgetésből kivenni, mire készülnek.
Az egyik padon már ült egy fiatal nő, úgyhogy inkább a mellette lévőt választottam, és a még gőzölgő kávém kezdtem kortyolgatni. Hiába telt el néhány perc, még mindig nem igazán értettem mi zajlik, de cserébe egy-egy csokor meglepően szépre sikerült, és arra rájöttem, hogy a mellettem lévő padon olvasó boszorkány valószínűleg a tanáruk, vagy legalábbis felügyelője a gyerekseregnek. Kihasználva az alkalmat, amikor az egyik kisleány egy kérdéssel már megzavarta az olvasásban, megvártam amíg válaszol, majd odafordultam hozzá.
-Elnézést, megkérdezhetem, hogy milyen alkalomból készülnek a csokrok? Nagyon szépek egyébként. - mosolyodtam el kedvesen - Nemrég érkeztem a Bagolykőbe, és még nem teljesen vagyok tisztában az itteni ünnepekkel.- tettem hozzá gyorsan, kissé talán mentegetőzve, mielőtt bármi furcsaságot gondolna a random kérdezősködésről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852857#post852857][b]Bánki Anna - 2022.09.18. 21:03[/b][/url]

Mivel Kriszti gyönyörűen énekel, és nagyon szereti is az énekkart, egyértelmű volt, hogy Domcának ő készíti a csokrot, azonban ettől az egyszerű feladattól annyira bestresszelt, hogy végül inkább kérdezett. Párszor, párat, én pedig türelmesen válaszoltam meg mindet, hogy megnyugodjon. Tényleg ügyes kislány, de nem elég magabiztos, és hiába próbáltuk kicsit előhozni belőle az önállóságot, nem sikerült annyira, mint szerettük volna. Viszont, nem rossz, én csak egy éve vagyok velük, de nagyon sokat fejlődtek. Egy újabb kérdés, én pedig mosolyogva nyújtom a kezem, hogy két virágot kicseréljek, mert valóban nem állt össze a kép.
- Persze. Ők az előkészítő végzősei, jövőre már a tanodákban kezdik meg az évet. Ma lesz a tanévzáró, ahol virággal és egy kis ajándékkal búcsúztatják a tanáraikat, nevelőiket. Én még gyakorló tanár vagyok, az osztályfőnökük mellett.
Felemelem az ölemben tartott könyvet, ami éppen egy komolyabb vizsgára készít fel a tárgyból. Elvileg ez kellene, hogy a Bibliám legyen, de ha ez olyan, mint az, akkor a hírekben sorra jelennének meg az olyan események, hogy keresztények égettek Bibliákat. Borzalmasan szörnyűségesen utálnivaló egy könyv ez.
- Bánki Anna vagyok.
Nyújtom felé a kezem a bemutatkozással együtt.
- A vizsgaidőszakra sikerült ideérned? És akkor rögtön másodikosként kezdesz, vagy előbb jársz egy évet az elsőben is, és most még ismerkedsz a hellyel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852860#post852860][b]Kobán Emma - 2022.09.18. 21:34[/b][/url]

Anna

Amíg csak a gyerkőcök tevékenykedését figyeltem nem esett nehezemre a kávét iszogatni, de miután úgy döntöttem megszólítom a felügyelőjüket, szinte azonnal bekapcsolt a fejemben a kis hang, és sorolni kezdte, hogy mikor, s milyen módon fogom magamraborítani az egészet. Némi megnyugvás reményében gyorsan rácsavartam a tetejét a termoszra, így a kis hangocskát kilőve nyugodtan tudtam már figyelni a válaszra.
-Ó, ez teljesen logikus! Nekünk is ma volt az utolsó vizsganap, mondjuk nekem szerencsére már nem volt vizsgám.-Tudhattam volna, hiszen bevágtam az egész tanrendet, de sebaj... már meg sem lepődök a saját agyam furcsaságain, hogy a legegyszerűbb következtetést nem tudtam levonni. Régen -majdnem fél éve- elmúltak azok az idők, hogy emiatt még pluszban stresszeljek. A terápia segít.
-Kobán Emma- állok fel picit a padról, hogy kényelmesen kezetfoghassunk, és közben nyugtázom, hogy milyen jól tettem, hogy becsuktam azt a termoszt, mert ez pont egy olyan mozdulat, amivel bőven kiöntöttem volna az egészet, mert csak is arra koncentráltam, hogy megfelelő legyen a kézfogásom.
-Igen, a Herzbergben kezdtem el a sulit, de úgy alakult, hogy hazajöttem inkább. Szerencsére elég hasonló a rendszer és felajánlották, hogy ha megírom a vizsgákat, akkor folytathatom másodikban. Nagyon remélem, hogy sikerült.-
Felelek szelíd mosollyal, majd tekintetem a könyvre téved, ami így picit közelebbről már nyilvánvalóan nem szépirodalom. Ha el tudtam volna dönteni hogy tegezzem vagy magázzam a beszélgetőtársam, akkor azonnal folytattam volna, így inkább tartottam egy pici szünetet, mérlegelve a helyzetet és csak utána folytattam.
-Szintén vizsgára készülsz? Nem tűnik barátságosnak- mutattam a könyvre, és reméltem, hogy nem harapja le a fejem, de ez volt a biztonságosabb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852861#post852861][b]Bánki Anna - 2022.09.18. 21:51[/b][/url]

- Tetszik a neved. Manapság olyan krikszkraksz neveket tudnak adni a gyerekeknek a szülők. Nekem eszembe nem jutna a gyerekeimet minél különlegesebb nevekkel illetni.
Sőt, egészen biztos vagyok benne, hogy ha lenne gyerekem, akkor a hagyományos módok közül választanék egyet. A fiú vagy az apja vagy a nagyapjai után kapja a nevét, a lány meg elsősorban a nagymamák, másodsorban utánam. De mivel mind a kettőnk anyukájának szép neve van, így nem kellene Annázni a kicsit.
- Ez nagyon rendes tőlük. Annakidején én magántanuló voltam harmadikig. Negyedikben szerettem volna bejárni, és akkor kellett szintfelmérőket is írnom, hogy biztos alkalmas vagyok-e rá. Azóta nem izgultam egyik vizsgámon sem annyira, mint akkor.
De szerencsére sikeresen vettem az akadályt, pedig nem mondhatom, hogy életem kiemelkedő és örömteli időszaka volt, de a siker mindenképpen lendített azon, aki most vagyok, és ennek sosem tudok majd eléggé hálás lenni.
- Igen, van egy szintező vizsgánk az egyetemen. Mivel szerettem volna sok gyakorlatot szerezni, ezért levelezőn csinálom, és hétközben az előkészítőben vagyok önkéntes, így a legjobb helyen alapozom meg a karrierem, és reménykedem benne, hogy alkalmaznak majd, ha végeztem. De ez a vizsga nem igazán szimpatikus, kicsit olyan, mintha meg akarná mondani, hogy hogyan kell tanítani. Mindenki azt mondja, hogy csak legyek túl rajta, de nem szeretem az ennyire direkten megparancsolós dolgokat.
A vállaimat is megvonom, és helyette egy korty kávét iszom, hogy feledtessem is azt a keserűséget, amit ez az egész mindig a számban hagy. Ez a vizsga legyen meg, és esküszöm, még hallgatni is megtanulok.
- Melyik házba jársz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852867#post852867][b]Széplaki Alíz - 2022.09.19. 00:00[/b][/url]

Timi érdekes módon nem igazán rajongott a galambokért, sőt ő egyenesen tartott az összes tollas élőlénytől. Mikor vele éltem az intézmény után, még csak egy pintyet vagy papagájt sem tarthattam otthon miatta. Igaz, nem voltam emiatt csalódott vagy akár haragos, hiszen az is nagyon nagy szó volt tőle, hogy magához vett, és végig gondoskodott rólam. Emiatt pedig rendkívül hálás voltam neki, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időkben úgy éreztem, hogy eléggé a háttérbe szorultam nála. De visszatérve a jelenbe... ezen a kellemes napon tökéletes alkalom adódott arra, hogy egyszerre tegyek jót, és éljek a munkámnak.
Kellemes idő volt, a galambok lelkesen ették az általam odaszólt ételt, ráadásul tökéletes fotóalanynak ígérkeztek a következő kiállításomra. Hirtelen meglepődtem, mikor egy ismeretlen férfi odalépett hozzám, és megemlítette a galambok etetését részemről. Már majdnem kinyitottam a számat, hogy jól helyretegyem, ám még időben folytatta a mondandóját.
- Ó! - hagyta el a számat a csodálozás szava, majd átvettem tőle a skiccet, amelyet álmuldozva tekintettem meg.
- Nem is olyan rossz! De ez az én szövegem! Mármint a pillanat megragadása! Hiszen egy mű pont attól lesz tökéletes, érzelmekkel teli, ha az embernek sikerül igazán megragadnia az adott pillanatot mindenféle körítés nélkül, puritán módon. Így jön ki az igazi mondanivalója, története az elkészült képnek - tekintettem rá mosolyogva, bizakodón. Valószínűleg sikerült egy olyan emberrel találkoznom, aki szintén hasonlóképpen értékelte a művészetet, mint én. Mindig is tiszteltem azokat az embereket, akik nem hezitáltak élni egy adott helyzettel, és megmutatták a művüket annak, aki szerepelt bennük, mielőtt bármit is kezdtek volna velük.
- Örvendek, Alíz vagyok - mutatkoztam be neki széles mosollyal az arcomon.
- Az is egy szép művészet. Nekem csupán a fotózáshoz van némi tehetségem és a jósláshoz. Egyébként elég kétbalkezes vagyok, például a rajzolás, festés nem megy túl jól - viszonoztam a kéznyújtást egy határozott mozdulattal. Mindig is felnéztem azokra, akik a művészet terén nem csupán a fotózásban teljesedtek ki. Nekem sajnos se a rajzolás, se a festés terén nem volt kellő kézügyességem.
- Mivel foglalkozol főműsoridőben? - kérdeztem tőle érdeklődve nagy szemeket meresztve rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852873#post852873][b]Kobán Emma - 2022.09.19. 13:47[/b][/url]

Anna

-Kö- köszönöm!- felelem reflexszerűen, kis meglepetéssel a hangomban. -Nem szokták megdicsérni a nevem, pont ezt szeretem benne, hogy olyan kis semmilyen. Mert tényleg vannak elég meredek dolgok.- bólogatok aprókat, miközben szép sorban felbukkannal régi osztálytársaim nevei, amiket a mai napig nem értek. Mondjuk fogalmam sincs, hogy én mi alapján adnék nevet a gyermekemnek, de szerintem eddig a kisállataimat is elég vállalhatóan neveztem el.
-Hát azt el tudom képzelni.- nyeltem egy nagyot -Nekem ez az egy éves anyag ahhoz képest semmi. - Én főleg attól féltem most, hogy mi van ha néhány tanár nagyon szőrszálhasogatóan a saját megfogalmazását várta volna el a vizsgalapokon. Na ha ezt 3 évnyi tanárral szemben kellett volna óvatosan kipuhatolni a háztársaimtól, akiket alig 1 napja ismertem, akkor tuti túlterhelődött volna az agyam.
- Annyira szeretnék valami megnyugtatót mondani, de még szerencsére nem volt dolgom ilyen követelményekkel.- felelek őszintén, és tényleg próbálok kutatni az agyamban, hogy hátha találok valami használhatót, de csak a bátyám szavait tudnám ismételni, és foglamam sincs, hogy a mugli egyetem mennyire különbözik a mágikustól, ezért inkább nem kockáztatom meg. -Ez csak néhány hónap és utána úgy és annyit használsz belőle, amennyit szeretnél.- teszem hozzá mégis hirtelen, mert végül arra jutottam, hogy ezt a tanácsát már sokszor, sok helyzetben magam is ismételgettem. Így, hogy a tegezésen nem kellett már gondolkozzak, könnyebben jöttek a mondatok.
-Navinés lettem. Bár egyelőre nem tudom milyen jelentősége van. Szerinted sokat számít, hogy ki melyik házba kerül?- Erről még nem olvastam semmit, a családból -már amelyik részét jobban ismertem- senki nem járt még ide, úgyhogy semmi elvárásom nem volt. Alapvetően szinte az összes társaságban meg tudom találni a kis helyemet, sosem voltam túl kirívó, így egyszerű.
-Te végül hová jártál?-

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853197#post853197][b]Bánki Anna - 2022.09.24. 18:45[/b][/url]

- Az a jó a Bagolykőben, hogy a legtöbb tanár türelmes és tényleg azt szeretné, hogy megfelelően fejlődjenek a diákok.
Azt nem mondhatom, hogy mindenki, mert nyilván, mint mindenhol, azért ott is fel-felbukkannak olyan személyek, akiknek nagyon keserű volt a fiatalkoruk, volt olyan tanáruk, aki miatt megkeseredtek, és éppen ezért elmentek tanárnak, hogy ők is visszaadjanak egy jó részt abból, amit kaptak. Vagy többet, a sérelmeket remekül tudjuk felnagyítani.
- Mindig azzal nyugtatom magam, hogy emberek sokkal nagyobb kínokat is túlélnek, mint egy vizsga, ami nem tetszik, és amihez jó képet kell vágnom. Azért tanulok, hogy tanár legyek, hogy kisgyerekeket tanítsak, ami csodálatos hivatás. A kamaszokkal nehezen bírok, de a kicsiket nagyon szeretem.
Az utolsó mondatnál lehalkítom a hajam, hogy a srácok ne hallják, és rákacsintok a lányra. Tényleg a kicsiket szeretem, és tetszik az, amiben megegyeztünk Barnival. Ha hivatalosan is tanár leszek, akkor én viszem a piciket, ő pedig átveszi őket, amikor már nagyok. Azt még nem tisztáztuk le, hogy az utolsó egy vagy két évet szeretné-e így, de imádom az ötletet, ami plusz motivációt ad arra, hogy tényleg tanuljak, vágjak jó képet hozzá, és csináljam meg rendesen ezt a vizsgát.
- Nem, szerintem nem. Vannak személyiségjegyek, amik azért kiütköznek, az eridonosokat például nagyon könnyen meg lehet különböztetni a többiektől, ők hangosak és mindig mennek előre, mintha tüntetésen kéne a rendőrsorfalon átgázolniuk. De jószándékúak, csak nem ismerik a mértékletességet. A sógornőm ilyen például, imádom, de néha frászt kapok a tetteitől. A bátyám rellonos, tőle is frászt tudok kapni, mert az ő cselekedetei meg gondolkodása távol áll tőlem, máshogy látjuk a világot, és az ő kissé rideg precizitása és vélekedése szembe megy az én álmodozó énemmel.
Nos, igen, ezt majd, ha úgy dönt, hogy sárkánytant is tanul, meg fogja tapasztalni, főleg, ha Denis is úgy dönt, hogy végre hazajön. Hónapokkal ezelőtt közölte, hogy elmegy az imádott sárkányaihoz a Danvers gyerekkel, és lássuk be, az utolsó beszélgetésünk nem volt a legszebb.
- Szintén Navine. Imádtam minden pillanatát, a navine csodálatos ház, a légköre, a gondolkodásmód, minden, szépen nő fel ott az ember, és olyan jó gondolkodással lesz megáldva, hogy arra szavak sincsenek. Hidd el, én egy navinéshez mentem feleségül, és életem legjobb döntése volt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853231#post853231][b]Kobán Emma - 2022.09.25. 08:44[/b][/url]

Anna

-Ez megnyugtató.- Felelem, miután egy talán a tervezettnél kicsit nagyobb megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat annak hallatán, hogy a legtöbb tanárunk türelmes. Eddig is ezt hallottam mindenkitől, de mindig könnyebb olyan ember tapasztalataira támaszkodni, aki már végigcsinálta. Legalábbis számomra.
A kacsintásra automatikusan elmosolyodom. Nem is vártam volna, hogy ennyire közvetlen legyen velem valaki, de végtelenül hálás voltam. Bármennyire is jól elvagyok egyedül, szinte fel sem tűnt a sok tanulás és vizsgázás alatt hogy elkezdtek hiányozni az emberi kapcsolatok.
-Ez tényleg csodás hivatás, egy jó tanár olyan nagy hatással tud lenni egy gyerkőcre.- válaszolok őszinte elismeréssel a hangomban. A fejemben persze tovább pörög a mondat, hogy mindemellett olyan nagy felelőssége is van egy tanítónak, amivel én sosem tudnék szembenézni. De hála az égnek nem kéri senki, mert nálam sokkal jobbak vannak erre a feladatra. Nekem is sokkal nehezebb lenne az életem, ha nem Kováts tanárúr osztályába kerülök 7 évesen, és valószínűleg 77 évesen is emlegetni fogom azt a fáradhatatlan figyelmet, ahogy mindannyiunkat terelgetett.
Miközben Anna a házakról mesél, szép sorjában elevenednek fel a leírt tulajdonságok alapján a közeli ismerősök, hogy vajon kit hová osztanának be. Anyukám tuti eridonos lett volna, ő pont az a személyiség, aki egyenesen nekiront egy sorfalnak, ha úgy érzi szükséges. Mondjuk kvázi meg is tette ezt anno, amikor szembement a fél családjával és menő aurorként mugli állást vállalt. A bátyámat nem tudnám hová tenni, Ő igazi vegyesfelvágott, mert a rideg precizitás tökéletesen ráillik, de ugyanolyan megállíthatatlanul lelkes mint Anya, mindemellett olyan esze van, hogy az szinte már személyiségjegy. Az pedig, hogy Anna Navinés volt, szintén nem ért meglepetésként, ha figyelembe veszem az elmúlt időszakomat.
-Ó akkor ezért tapasztaltam eddig csak azt, hogy itt mindenki rendes. Főleg csak a háztársaimmal beszéltem eddig, és tényleg csodálatos a légkör. -
Kicsit mondjuk ez aggodalomra is ad okot, hogy a többiek vajon mennyire viszonyulnak majd máshogy hozzám, de már az érkezésnél elhatároztam, hogy ezeken nem fogok agyalni, úgyhogy inkább kinyitottam a termoszom, és kortyoltam egyet a kávémból. Élveztem, hogy a pillanatnyi csend már nem kínos és hogy nem aggódom azon, mikor fogom a nyakamba önteném az egészet beszéd közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853295#post853295][b]Bánki Anna - 2022.09.25. 21:59[/b][/url]

Elmosolyodom a megkönnyebbülésére, tudom, hogy mennyire jól esik egy ilyen nagy sóhaj. Én az esküvőm utáni reggelen sóhajtottam akkorát, amekkorát most ő. Egész végig nem vettem észre, hogy mennyire feszült vagyok, hogy hónapokig mennyire feszült voltam, de ott és akkor reggel, végre mindent ki tudtam adni magamból, ami bennem volt.
- Igen, nekem is nagyon fontos volt, hogy milyen emberek tanítottak, hogyan álltak hozzám, mert nem voltam egyszerű eset, de nagyon segítőkész volt mindenki. Egy jótanács, ha a sárkányok nem érdekelnek jobban, mint más mágikus lény, akkor a sárkánytant ne vedd fel. A bátyám az oktató, és bár most kiküldetésen van, szerintem hamarosan hazatér. Ő egy szadista.
Az év húga választáson, nem biztos, hogy az ilyen kijelentéseimmel elvinném az első helyezettnek járó díjat, mondjuk leginkább úgy vélem, hogy be se kerülnék, mert nem igazán kedves az, ahogy nyilatkozom róla, habár teljesen igaz. Én magam például vegyesen vagyok vele, egyfelől szeretném, ha hazajönne, hogy lássam, rendben van, másfelől meg szeretek házas lenni, szeretem Barnabást, és nem kifejezetten szeretném, ha konfrontálódnia kellene vele, pedig kelleni fog. Ezt mondjuk egyáltalán nem várom, nem akarom, hogy olyat tegyen vagy mondjon, ami szakadékot képez majd közénk, de a bátyámról van szó, olyat fog mondani vagy tenni, már most tudom.
- Igen, és mindig van habos kakaó, meg puha plédek a közelben, Ezek amúgy nagyon erősen az életed részeivé tudnak válni, én például, ahogy beköszönt az ősz, veszem elő a plédet meg a tökéletes kakaó receptet, hogy ezek társaságában kuckózzak be. Ebből a társaságból is biztosan tudom, hogy kerülnek majd ki navinések. Anasztázia és Péter biztosan, de szerintem Atala is, úgyhogy egészen biztosan lesznek olyanok, akiknek majd te fogsz tudni segíteni, ha nagyon elveszettek lennének odafent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853312#post853312][b]Kobán Emma - 2022.09.25. 23:49[/b][/url]

Anna

A szociális szorongásom lekűzdésében már profinak mondanám magam, de még mindig meg tudok lepődni, amikor ez különösebb erőlködés nélkül megy. Valószínűleg Anna személyének köszönhető ez javarészt, mert egyszer csak azon kaptam magam, hogy miközben beszél, újra színt kapnak a részletek. Nehéz lenne ezt valakinek elmagyarázni, a pszichológusommal órákig ecseteltük a kérdést, de végül arra jutottunk, hogy legalább felismerem mikor sikerült őszintén lekapcsolni a paragépezetemet.
-Hű, hát már elméletileg levizsgáztam belőle, ezek után kíváncsi vagyok hogy sikerült.- felelem immár ismét leplezett szorongással a hangomban, mert a sárkánytan amúgy is az esélytelenebb vizsgák egyike volt, mert Svájcban LLG-ből tanultuk csak részletesebben első éven, és csak később lehetett volna fakultációt választani. -De akkor elgondolkodom, hogy szeretném-e másodéven folytatni.- teszem hozzá már hangosan. -Igazából csak rajzolni szeretem őket, és az anatómiájuk érdekel, van valami elképesztő az egyszerre légies és robosztus felépítésükben. Mint élőlények nem a kedvenceim.-
Bárcsak tudnám, mennyire gondolta komolyan a szadista részét. Ha a bátyámra gondolok én is könnyen mondhatnék hasonlókat -bár inkább az elvetemült szót használnám- ennek ellenére mások felé maximum a céltudatossága jön le.
-A pokrócok a kedvenceim! Azok nincsenek minden klubhelyiségben?- azt hiszem bármennyire is próbálom felfedezni a falut, ha a kastély legalapvetőbb dolgaival nem vagyok tisztában szörnyű meglepetések fognak érni. -Valami miatt úgy gondoltam, hogy ez ilyen általános dolog. A bátyámmal sokat túráztunk itt a környéken, és a menőbb kis szállásoknak volt ilyen hangulata, úgyhogy azt hittem ez ilyen "helyi" szokás.- Magyarországra is annyi időnk jutott, mint Ausztriára, Svédországra, Izlandra, Svájcra, vagy Németországra, de a jó hír, hogy így sosem tudtam megunni. Talán a genetika csodája, hogy a bátyámmal mindketten a magyar túraútvonalakat tartottuk a legszebbnek mind közül, és ezér jártunk ide vissza folyamatosan.
-Na akkor igyekszem addigra kitanulni minden fontos dolgot, nem szeretném, hogy csalódniuk kelljen.- felelem, miközben körbetekintek a gyerekeken és próbálom kitalálni, kikre gondolhatott Anna. Olyan fiatalok...pedig maximum 2 év választ el minket, mégis mintha sokkal több lenne. Bár jobban belegondolva, érthető módon ekkor változik a legtöbbet az ember, legalábbis én ekkor fejlődtem szinte ugrásszerűen. Picit a kényszer, picit a szabadság íze, de a 13 éves énemmel már alig tudnék azonosulni. De ha már egy nálam a témában jártasabb ember ül mellettem, gondoltam megkérdezem.
-Jól gondolom, hogy az első év egy elég nagy vízválasztó mindenki számára? Vagy csak nekem volt? Már alig emlékszem milyen volt általánosban. Mondjuk én mugli suliba jártam, de a társasági élet hasonló lehet. -