31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 33 ... 41 42 [43] Le | Téma száljai | Témaleírás
Mihályfi Eleonóra Amira
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Elsős diák



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2021. április 9. 22:35 | Link

☀️elektra☀️


Egészen megkedvelte a városka hangulatát. Nem tagadja, hogy furcsa ez a nagyváros nyüzsgő pezsgése után, de valahogy, valamiért magával ragadja. Olyan bájos és elragadó a maga egyszerűségével. A gondolattal, hogy végre nem kell elfojtania a mágiáját, elvégre itt a közvetlen környezete mind csupa mágiahasználó. Fenomenális érzés, de tényleg! az iskolával is elég jól megvan, sokkal befogadóbbak és elfogadóbbak, mint a muglik közt. Talán azért, mert annyi különböző nemzetiségű mágustanonc keveredik itt, hogy láttak már ennél furcsábbat is. Persze, vannak akik megütköznek rajta, az öltözékén vagy éppen a szokásain, de kevesebben mernek beszólni. Talán azért, mert megmutatta már az elején hogy ő igenis képes domináns fél lenni és ha kell, akkor nem fél megemelni a hangját, vagy éppen belemenni egy kulturált vitába. Röviden tehát az apján kívül egészen élvezi a helyzetet. Őt nem tudja megszokni, egyszerűen mintha minden porcikája tiltakozna ellene. Tudja, hogy ez nem így van és minden imájában kéri Allahot, hogy segítsen rajtuk. Egyelőre úgy tűnik, vannak fontosabb dolgai is.
Jelenleg is épp otthonról menekül. Jó kifogás, hogy szeretné megismerni a város minden zugát, elvégre ha minden jól megy a következő évekre tartósan berendezkedhet. S ha elmegy otthonról valóban nem csinál mást, csak fel-alá sétál az utcákon, benéz az üzletekbe, elücsörög a játszótéren. Vagy leül beszélgetni olyanokkal, akikről úgy véli, hogy szükségük lehet a segítségére. Persze az a vigasz amit nyújtani képes átmeneti csupán, de mégis, talán néhány percnyi nyugalmat hoz, s már ez is több mint a semmi.
Céltalanná vélt bolyongása hirtelen más irányt vesz, ahogy meglátja a nőt. Érzi, hogy fáradt és feszült és szomorú, hogy szüksége lenne most valakire, akinek a vállán kisírhatja magát. Nem váratja hát sokáig, magabiztos, ruganyos léptekkel közelít hozzá, majd mikor kartávolságon belülre kerül megérinti a vállát.
- Ne haragudjon, de úgy látom szüksége lenne egy kis segítségre – mosolyog rá kedvesen. Egész lényéből éteri nyugalom hiányzik, az ember úgy érzi, hogy ez a kis csitri valóban képes elhozni a hőn áhított megváltást a szenvedés démonaitól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 418
Összes hsz: 694
Írta: 2021. április 10. 20:33 | Link

Mihályfi Eleonóra Amira


Megbeszélték, hogy itt találkoznak. Elhozzák lányát és együtt közlik vele valamilyen, lehetőleg kíméletes módon a hírt. Letaglózta hősnőnket a férfi hirtelen halála. Az pedig csak rontott a helyzeten, hogy úgy tudja önkezével vetett véget életének. Értetlenül áll mind a mai napig efölött. Aznap amikor megtudta, tombolt. Ripityára tört mindent a dolgozószobájában, ami csak a keze ügyébe került. Tébolyult őrjöngése végén, kiüresedett lélekkel leroskadva a helyiség embermagas ablakához, csak magát hibáztatta. Most sincs ez másként, de ahelyett, hogy újra és újra hagyná, hogy a hasztalan szenvedés hullámai maguk alá gyűrjék, most másként gyászol. Kibeszélte, s most igyekszik erősnek maradni. Mély barátság volt az övék, s kétségtelenül nagy szerelem, amit míg él nem bánja, hogy megélhetett Vele. Azonban bár a világ sötétebb hely lett nélküle, Elektrának tovább kell lépnie. Vesztesége nagy, de nem ő az egyetlen, akinek szívéből magával vitt a férfi egy darabot. Sokan szerették. A volt felesége, a barátai, a diákjai és Imola. Hogyan mondja el az aprónépnek, hogy Marci többé nem jön el hozzájuk? Vajon miként reagál majd a valós hiányra? Mivel Apját és Bátyját nem ismerte, így haláluk tényét, nemlétüket mondhatni magától értetődőnek tekintette. Azonban Hegét nagyon szerette. Nehéz lesz számára megérteni és elfogadni, hogy nincs többé. - Pokoli nehéz...és nekem is az lesz...- ül görnyedten a padon. Arcát tenyereibe temetve, mélyeket lélegezve azon munkálkodik, hogy felkészüljön, hogy megfelelő szavakat gyűjtsön. Sóhaja szaggatott, bánattól sújtott, s már épp engedne mindezek nyomásának, amikor megérez egy érintés. A pillanat tört részéig - mert még mindig úgy véli tudat alatt, hogy köztük diád szerű kötelék van - azt képzeli a férfi az, ám akkor meghallja a mozdulat megtevőjéhez tartozó hangot. - Miből gondolod? - csúszik ki szép ívű száján riporteri beidegződése okán azonnal egy kérdés. Sötét szemeit könnyek felhőzik, de tekintete éber és tiszta. Látja a kedves mosolyt és valamiért úgy érzi épp jókor érkezett a lány és megjelenésével arra készteti, hogy összeszedettebbé váljon. Viszont talán póker arcát ideje volna visszavennie. Épp elég érzelmet fejeznek ki szemei.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Mihályfi Eleonóra Amira
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Elsős diák



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2021. április 11. 19:46 | Link

☀️elektra☀️


Nem tétovázik, ha úgy érzi, hogy segíthet. Ha nem segítene úgy érezné, hogy felesleges és haszontalan, hogy nem becsüli meg azt az áldást, amit ajándékba kapott. Ráadásként olyan bűntudata lenne amivel nem tudna mit kezdeni. Azt, hogy ez a természetével vagy a betegségével jár már igazán nem tudja, de ha édesanyjából indul ki, akkor is ilyen lenne, ha nem lenne különleges. Nagyon büszke a családjára, legalábbis azokra az emberekre, akiket annak tart. Az édesanyját példás embernek tartja, kiváló ember, nagy szívvel és olyan büszkeséggel és kitartással, amivel csak kevesen rendelkeznek. Az apja, pontosabban akit az apjának tekint olyan szeretet tanított neki, amiért nem győz eléggé hálásnak lenni.
- Ha nem lenne egyértelmű ránézésre, nos… megérzem az ilyesmit – közli somolyogva. – Leülhetek? – pillant a pad szabadon maradó felére. Amennyiben igenlő választ kap leül a nő mellé. Reméli, hogy nem hajtják el. Járt már úgy, hogy valaki annyira mélyen volt, hogy nem kért a segítségéből. Hogy elutasított és megtagadott magától minden jót, minden örömet és boldogságot, épp ezért Mirát is úgy lökte el magától, mintha legalább fertőző beteg lenne. De amíg lehet a lány küzd, hogy segíthessen. Érti és érzi, hogy ő mint idegen még nagyobb zavar kelt, mintha közülük való lenne. Hiába a pozitív kisugárzás és a bizalomépítés, az idegenérzés mindennél erősebb. Mert lehet hogy valaki úgy gondolja, hogy nagyon elfogadó és befogadó, de attól ha közvetlen közelébe kerül valaki, aki már első ránézésre is eltér a nagy átlagtól, azt mindenképp megbámulják és kezdetben talán kirekesztőbben is viselkednek vele. Megszokta már, nem bántják a furcsa tekintetek és kéretlen kérdések.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 377
Írta: 2021. április 12. 18:48 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Jó, most teljesen mindegy, hogy tud-e ártani másoknak vagy sem, a lényeg, neki nemigen, ennyi a lényeg. Annyira bizonyára a srác sem agyalágyult, hogy kockáztassa nem csak a képességtanulást, de úgy a jelenlétét is az iskolában azzal, hogy zoknira rohasztja valaki agyát illúziókkal. Ha a személyisége ilyen, nos, az már más.
- Ó – na most nagyon öregnek érzi magát, ha hazamegy, be fog állni a tükör elé, mint a tipikus hiú majom, és ráncokat fog keresni magán és ősz hajszálakat. Jó, valahol mégsem olyan gond ez, nem csak generációs, de mindenféle szakadék van közöttük, teljesen más körökben mozog, ahol meglett emberek néznének rá ilyen furán, ha ezt a szót használná. Pöpi. – Így már értem. Nehogy szótár kelljen hozzád, te gyerek – csak nem, de nem is olyan komolyan feddi meg, hogy ne jelenjen meg arcán egy vigyor is hozzá. Tovább nem magyarázza a dolgot, nem is kell, így az érdemli dologra, pontosabban a karkötőre pillant. Se szó, se beszéd fogja meg a srác karját és odahúzva magához, ide-oda forgatva tanulmányozza a kényszer-ékszer.
- Izé hát. Korlát. Gondolom ezt a szót se szereted – engedi el, majd visszakönyököl a saját térdeire. – Na, mire jöttél rá, hogyan? – hátha már abba is bele tud szólni, jó-e az út vagy sem. Ha már segítséget kért, ő meg mindenben szeret tökéletes lenni, szóval, ezen semmi sem meglepő. A szemeit forgatja a röhögésre.
- Nem úgy, nem úgy – oké, tinédzser, az ő fejében most csak egy féle dolog szerepel. Mondjuk meg tudja érteni, neki is sokszor jut az eszébe, pedig rég nem tini. Most azonban nem azon van a szó, hogy megvitassák, vannak-e nagymellű mestertanoncok a nagykorú diákok között.
- A színpad a tiéd – még teátrálisan körbe is mutat, hogy szegényes ez, de az övé. Hátradőlve illeszti tekintetét a lassan megjelenő illúzióra. Az apró madár részletes, nem olyan, mint egy gyerekrajz élőben, és az apró suhogás is eljut füléig. Íriszei ide-oda járnak, ahogy követi a kolibri útját, íveit, már-már ki is nyúlna, de nem zavarja meg se szóval, se mozdulattal a srác ténykedését. De amennyire megindult, úgy foszlik szerte az egész. Nem nevet fel, aprót hümment, ahogy végül előrébb dől.
- Nem vagy reménytelen – és tessék, ő most lelket öntött valakibe, akitől amúgy tudna simán a falra mászni. – A mód egyszerű, ahogy látom – közben most lenyúlva az előbb látottakat, a kolibri ismét megjelenik, repkedve körülöttük, a gyors íveit tartva, de el nem reppen a semmibe. Közben ő végig a srácra figyel és beszél.
- Koncentráció. El kell különíteni a világot és amit te akarsz. Ilyenkor a mexikói kartell is lövöldözhet, akkor is tartani kell. Kellene, bár olyankor bevallom, nekem is nehéz. Hülye hasonlat. De érted? Az illúziód jó, alapos, te törsz meg könnyen, hogy erre-arra figyelsz. Na figyelj – egyenesedik ki, közben a kis madárka megállva figyeli őket. – Kezd el még egyszer, de most előbb zárj ki mindent. Engem is, a madaram is. Próbáld meg úgy, mert nekem elsőre ez a tippem. Ha duzzogsz, akkor így marad és a karkötő is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 418
Összes hsz: 694
Írta: 2021. április 12. 19:16 | Link

Mihályfi Eleonóra Amira


Hogy is volt azzal a póker arccal? Egyértelmű, hogy valamit irtó rosszul csinál, ha még egy vadidegen lány számára is evidens, hogy komoly bánat gyötri. Ennek az észrevételének a maga csípős módján ad hangot. - Ennyire szörnyen nem festhetek! Reggel a tükör mást mutatott - mondja tettetett felháborodással, miközben kicsit arrébb húzódik a padon, hogy több hely legyen - Gyere csak - mosolyodik el barátságosan és megvárja míg a lány leül mellé. Riporter lévén sokféle emberrel találkozott már, így nem rökönyödik meg a fejét kendővel eltakaró fiatal láttán. A Világ színes hely. Bogolyfalva pedig kezd felzárkózni hozzá és palettáján egyre-másra jelennek meg újabbnál-újabb árnyalatok. Ellenérzései nincsenek a feltehetően muszlim lány iránt. Miért volnának? Emberek mindketten, ráadásul a segítő szándékot azért még kihallotta szavaiból. - Hogy értetted azt, hogy megérzed az ilyesmit? - kérdezi felélénkülve, melyet egyelőre riporter ösztönének titulál. Kíváncsi természet. Ha nem volna az, akkor nem vált szakirányt és lesz újságíró auror helyett. Jobb is, hogy gondolatait kicsit eltereli valami Hegéről, a haláláról és a tényről, hogy ezt Imolával ma mindenképp közölnie kell majd. Bárcsak azt mondhatná neki, hogy visszajön hozzájuk. De azt kell mondania, hogy soha többé nem láthatják viszont. Pontosan ugyanolyan gondozott síhant lesz, mint amit minden évben meglátogatnak, amikor Zolihoz és Petihez mennek. Egek...A szíve szakad belé. Van még egyáltalán valami, ami megteheti, vagy keringési rendszerének központja mára csupán egyszerű izomtömeggé vált? Talán igen, talán nem. Bárhogy legyen is, az élet megy tovább. Egy ami biztos, a férfi sírjához is el fognak járni. Szülein és lányán kívül Elektrának ugyanis csak halott szerettei vannak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 297
Írta: 2021. április 13. 13:17 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Hagyom, hogy Ruben megnézegesse a karkötőt, aminek én már minden milliméterét olyan jól ismerem, mint a tenyeremet. Másik kezembe támasztom arcomat, térdemre könyökölök, látványosan forgatom meg szemeimet, hangosan sóhajtok. Tényleg nem szeretem, de ennek legalább van értelme is: segít fejlődni. Oldalvást sandítok Rubenre a kérdése miatt, majd vissza előre. - Tartós illúzió, így rájöttem arra, hogyha magát az illúziót nem tudom megtörni, hogy a karkötő eltűnjön, koncentrálok magára a karkötőre, mint megfogható dologra. Rin és Kiscs- Li-, bah, szóval Amélia segítettek, sőt… - tartok pillanatnyi szünetet. - Kapcsot rakok rá illúzióval - bólogatok erőteljesen. Egyébként a terv nagyon jó, szanaszét adom, hogy egy sokkal egyszerűbb megoldásra vezettek rá, mint amire én gondoltam először, de a kivitelezés nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt. Igazából parálok attól, hogy esélyem sincs.
Kérésre teremtem meg az első illúziót, ami eszembe jut ismét, mert bírom a kolibrikat, tiszta parák, hogy pillanatok múlva ismét a semmibe tűnjön el, mintha ott se lett volna. Hangosan és haragosan fújtatok egyet, mintha ezzel segítenék magamon vagy akár az illúzió megtartásában. Felkapom fejemet Ruben szavaira, az előző durcázás sehol nincs, széles vigyorral arcomon figyelem, ahogy az illúzióm ismét megjelenik, csak immár ő idézi elő. Csillogó kékekkel, minden szavára hevesen bólogatok a férfinak. Nem az illúzióval van a baj, hanem velem, mert könnyen eltéríthetnek. Ráncolom szemöldököm a folytatásra, megszeppenve pislogok a madárra, ami megáll, majd hümmentve egyet fordulok megint előre és meredten a madarat nézve húzom rá saját illúziómat. Itt-ott remeg meg a valóság és az illúzió közti határ, ahogy minden koncentrációmat az apró lényre összpontosítom, akinek vibrálva ugyan, de megváltozik a színe, hogy Ruben lássa: az ő illúziója kikerült a körből, az enyém van itt. A zöldes-kékes árnyalat helyett pompázik a madár narancssárga színben, szárnyai mozdulnak, hogy azok gyors mozdulásának hangja ismét elérjen a fülekbe. Nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok, mert nem ronthatom el. Túl sokszor kezdtem már elölről otthon is, a kastélyban is, és valami mindig megzavart vagy tönkretette az egészet, de most sikerülnie kell. Mert nem hihetik azt Noncsi bácsiék, hogy haszontalanok voltak az órák, hogy feleslegesen belém energiát fektetni. Magam miatt kell sikerülnie. Az elhatározással együtt hagyja abba a madár tollazata a vibrálást, a valóság tűnik el körülöttünk, hogy a kolibri zavartalanul repüljön egy virághoz és álljon neki… nos, kolibriskedni. Pontosan.
- Valahogy így jó? - minimálisan erősítem fel a szárnyak csapkodását, hogy véletlen se nyomja el Ruben vagy az én hangom, miközben a férfire pillantok. Mondjuk most pont nem történt semmi olyan, ami kizökkenthetne. Vagy csak nem érzékeltem? Nagy ugrás lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 377
Írta: 2021. április 14. 15:00 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg


Ennyit kibír, egy pillanattal sem több az, ameddig a kezét tartja, majd engedi el, mert látott eleget. Tény és való, hogy idegőrlő lehet már a látványa eléggé, de van, ami muszáj, szükséges az, hogy előrébb lépjen. Később majd más miatt fogja a fejét, de ahhoz neki már nem lesz köze.
- Nahát. Ez most meglepett – pillant felé, biccentve egyet. És ő azt hitte, ez a gyerek csak egy idegesítő vakarcs, akinek semmi haszna. És erre mégis, van esze, csak közben ki kell bírni egy olyan jellemet, amitől sokak haja égnek is mered. - A segítség sose rossz, ez egy jó irány. Kipróbáltad már? – a sikeressége, vagyis annak hiánya nem kérdés, azonban attól még elkezdhette, puhatolózhat egyelőre mennyire képes vagy éppen hogyan vitelezze ki. Az lesz az érdekes része, elméletben minden mindig tökéletes. Hasonlóan nehezen birkózott meg az elején a feladatokkal, vagy nem volt túl részletes vagy úgy, mint a srácnak, hamar megtört. Kapkodott, sietni akart és azonnal a legjobbat. Aztán a Mestere, aki mégis, lehetetlen türelemmel állt mellette, elérte, hogy lelassítson, kicsit több időt nyerve aztán, szépen lassan építette fel azt, amelybe az évek alatta jött bele, végül pedig most itt ül, és segít másnak. Ez sosem volt tervben, de van benne valami szórakoztató. Ironikus, mert ha valaki segítené, hogy mire használja ezt a képességet, akkor holt biztos, hogy nem kiskutya szemekkel kérne tőle, hogy gyakoroljanak. Aztán ki tudja, lehet a srácnak az is érdekes lenne. De nem, kicsit sem avat bele ebbe senkit, reklámozni sem szokta. A két oktató is onnan tudta, hogy jegyzékbe van véve, és mikor a nagyszabású party készült, többeket kerestek fel, hiszen két embernek az bizony emberes falat volt. De tessék, oszt tanácsot és akkor kiderül majd, mennyire tévedett.
- Egy kicsit finomabban, szép lassan, senki se hajt – figyeli, ahogy itt-ott akad ugyan mit javítani, de bele nem nyúl. Elengedi, hagyja, hogy azzá formálja, amivé akarja. Direkt beszél, azt akarja, hogy hallja, de közben továbbra is oda koncentráljon. Vizsga közben is beszélhetnek hozzá, és ha ott ezen bukik, fájdalmas lesz.
- Néha én is tévedek, úgy néz ki – ezzel utal arra, amire talán a srác nem emlékszik már, de a báli előkészületek alatt idegesítő és hasztalan vakarcsnak nevezte őket. A hasztalanban téved, a srác egész ügyes. Lassan dől előre, támaszkodik meg a térden, ahogy követi a madárkát. És végül, eléri azt, ami a cél. Jelenleg. Bólogat párat.
- Pöpi – vigyorodik el, ahogy hátradőlve néz előre. - Kicsit szilárdabban tartsad, ne engedd el és próbáld meg vagy a virágot vagy a kolibrit megérinteni – továbbra sem nyúl bele, csak egy cigarettára gyújt és félre fújja a füstöt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 297
Írta: 2021. április 14. 18:40 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Vállat vonok arra, hogy meglepte. Lényegében nem az én érdemem, mert onnan jött a segítség, ahonnan a legkevésbé sem számítottam rá, és napokig tartott belátnom magamnak, hogy nem mondd hülyeséget, majd jött azzal a hülye könyvvel, amit tüzetesebben átolvasva, találtam benne olyat, ami segíthet. Ki gondolta volna, hogy éppen az segít, akinek állandóan szívom a vérét? Para, mi? Most vonatkoztassunk el attól, hogy nemrég vallotta be, kedvel, mert az akkor és ott még nem számított. Most meg... fene sem tudja mi számít az illúzión kívül jelenleg. - Aham. Voltak próbálkozásaim, elég sok. A formája megvan igazából, már csak a kapocs hasznosságát kéne belevinnem, de egész jól haladok szerintem - ráncolom a szemöldökömet elgondolkodva. Végül is, Ruben azt mondta nem vagyok reménytelen, ráadásul tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy haladhassak, ez alól meg a karkötő sem kivétel, mert ha akarnám sem tudnám elfelejteni, hogy a csuklómon nézőkézik. Mondjuk be kell látnom, hogy jobb, mintha az eredeti ötletet kaptuk volna meg: hatalmas pecsétek a homlokunkra. Mit ne mondjak, így is jelenségnek számítunk Móriccal, de két hatalmas pecséttel a homlokunkon, csak még inkább. Hah, mekkora poén lett volna!
De nincs idő ilyeneken merengeni, mert Ruben bedob a mély vízbe, én pedig a legjobb úszóként csapatom magam a part felé, hogy valamit felmutathassak neki. Koncentrálok, szavai mégis eljutnak hozzám, így lassítok a tempón, ami túl gyorsnak bizonyul, és amint megfogadom tanácsát, máris sokkal jobban megy. Az illúzió rendesen ölti fel alakját, pontosan úgy, ahogy lelki szemeim előtt kell neki, ámbár még kicsit kezdetlegesnek látom, ahhoz képest, hogy a művészet a mindennapjaim részét képezi. Sok mindent elmond. Félre biccentett fejjel, kissé értetlenül pillogok Rubenre, mert fogalmam sincs miről beszél, de végül elengedem, mert muszáj vagyok szélesen és elégedetten elvigyorodni.
- Pöpi - ismétlem meg utána, majd fordítom fejemet a madárra és a virágra. Lábam kezd el fel s alá járni, ahogy fürkészem őket. Meg kell mozdulnom, és nem csak fejforgatásról van szó, hanem rendesről és meg kellene érintenem, miközben tartom az egészet. Mélyet sóhajtok, közben hunyom le szemeimet, majd térdemre támaszkodva állok fel és kicsit bizonytalanul indulok el a madár felé, hogy végül mellé érve guggoljak le. Minden rendben van. Én irányítok, ez az én illúzióm, minden rajtam múlik. Én meg tudom, hogy sikerülni fog. Óvatosan mozdítom kezemet, lassan nyújtom előre, majd érintem meg a madarat, aki pontosan azt csinálja, amit akarok. Semmit. Kolibriskedik tovább. Szélesen vigyorodom el, csillogó kékekkel fordulok hátra Ruben felé. - Megcsináltam! - kiáltok fel örömittasan, majd bököm meg még egyszer a madarat, mintha valami játék lenne. - Merlinre! Tényleg sikerült, Ruben! - nevetek fel hangosan, ahogy hajamba túrok, majd felállok, és ahogy vissza indulok a pad felé, lábam nyomán úgy tűnik el az illúzió is, hogy mire lehuppanok Ruben mellé, már ismét a kolibri nélkül legyünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Mihályfi Eleonóra Amira
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Elsős diák



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2021. április 18. 11:56 | Link

☀️elektra☀️


Halkan felnevet, ismeri azt az érzést, milyen mikor az ember szebbnek, rendezettebbnek látja magát a tükörben. Meg persze lehet hogy mikor elindult még nem festett ennyire elgyötörten, most azonban a helyzet nem túl rózsás, így épp itt az ideje, hogy tegyen ellene. – Az ember magát könnyebben csapja be, mint másokat. – Mert igen, hajlamosabb ám elhinni azt, hogy az süt róla: nincs semmi baj, mint elhitetni másokkal ugyanezt. Mert az emberek észreveszik az apró jeleket, a szaggatott lélegzetvételt, a görnyedt tartás, ahogy arcát tenyerébe temeti, ahogy könnyes tekintettel néz rá. Lehet, hogy észre sem veszi, de mégis, süt róla  a szomorúság, a mély, marcangoló bánat.
Leül a padra, lábait maga alá húzza törökülésbe. Legtöbbször így ül, valahogy így érzi kényelmesen magát. Ha lóg a lába késztetést érez, hogy lóbálja, az meg sokakat idegesít, így viszont elkerülheti ezt is, meg azt is, hogy kényelmetlen pozíciókba kelljen tornásznia magát.
- Ez egy hosszú történet, röviden a lényeg, hogy könnyebben ráhangolódom az emberekre, megérzem ha szomorúak, félnek, vagy fáj valami. Akár testi, akár lelki értelemben – Nem szokta letagadni, nem szokta azt füllenteni, hogy jól a megérzései, vagy jól ismeri az embereket. Persze amíg nem faggatják nem hozakodik elő ezzel, hogy „amúgy egy különlegesen nagyon ritka és nagyon halálos betegségben szenvedek, de amúgy vannak jó oldalai is”. Kicsit furcsa és meghökkentő beszélgetésindító téma lenne. Bár maga Mira, mint személy, mint jelenség is egy kissé meghökkentő és furcsa, de azért azt tudja, hogyan kell normálisan viselkedni. Arról jótékonyan hallgat, hogy képes elűzni egyébként az előbb felsorolt dolgokat, nem szeretné ha a nő azt érezné, hogy erőszakosan akarja valami erőnek alávetni, amit ő esetleg nem akar. Úgy szeretne segíteni, hogy Elektra észre sem veszi. – Amira vagyok, de a legtöbben Mirának hívnak – mutatkozik be illedelmesen, kedves mosollyal. Nem akarja egyből a problémára terelni a szót, majd elmondja ha akarja, hogy mi bántja a szívét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 418
Összes hsz: 694
Írta: 2021. április 19. 08:12 | Link

Mihályfi Eleonóra Amira


Oldalvást fordítja fejét, s így nézi átható sötét szemeivel a lányt. A hangja megtelepszik a szíve tájékán. Van benne valami őszinte kedvesség. Meg még valami, amije az ő korában hősnőnknek aligha lehetett. - A bölcsességet a hidzsábhoz adják? Mert akkor lehet nekem sem ártana beszereznem egyet magamnak - kérdezi lágy bársonyos hangon. Ezt érzi a lányban. Bölcsességet. Neki sosem volt elég. Ha lett volna, talán nem hozott volna folyton rossz döntéseket és most nem ülne itt ezen a padon és készülne lélekben arra, hogy lányát elszomorítsa. Imola megérdemli az igazságot egy számára érthető formában. De milyen is az valójában? -  Marciról kell neked mondanom valamit. Elment, hogy találkozzom Apával meg a Bátyáddal és tudod, onnan nem jöhet többet vissza hozzánk - sustorog halkan belső hangja. Annyit gyakorolta ezt a pár mondatot, hogy ezzel álmodott - már abban a néhány órában amikot ráájult íróasztalára - most mégis iszonyatosan bután hangzik. Sokkal inkább, mint az, amit a lány mond mellette. Elektra számára kevés dolog okoz meglepetést. Annyi mindenről hallott és olvasott már, hogy ettől a meglehetősen ködöd választól még a szempillája sem rebbent. Sőt inkább még kíváncsibbá vált. - Egyfajta beleérző, empata vagy? - szegezi a lánynak lágy mosollyal a kérdést. Nem szeretne tolakodó lenni, de a lelkében lakozó firkászkopó szagot fogott. Nem tudja megállni, hogy ne faggassa finoman egy kicsit a lányt. Tudja persze hol a határ. Elvégre sajnos van lelkiismerete. - Igazán szép neved van - jegyzi meg elismerően biccentve - Engem Elektrának hívnak de legtöbben csak Eleknek szólítanak - viszonozza a bemutatkozás, amiről eszébe jut a Kölyök, akivel hócsatáztak és, aki sok év kihagyást követően nem átallotta viccbe foglalni becenevét. Hosszú ideig megúszta, erre az a kis suhanc simán bedobta elméjébe miért is volt szerencséje a nevével. Sokan azt hitték férfi. Ez pedig bizony nem egyszer könnyítette meg a dolgát. Máig hálás ezért Szüleinek, hiszen tőlük kapta.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 377
Írta: 2021. április 20. 20:30 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

- Legyen az a haszna, hogy ki akarod kapcsolni, de nagyon – mert ez aztán marha új öltet volt, biztos nem jutott eszébe, de nem is gondolta komolyan. Érti ő, hol akad el a művelet, vagyis nem akadt el, hanem még munkafázisban tart. Az egész képességben az a legnehezebb, hogy itt senki nem foghatja meg a másik kezét, hogy de így tartsd, maximum okos ötleteket lőhet el, amit vagy megfogad, vagy nem.
- Mennyire jól? Megvan a helye és hogy milyen? – nem kell itt bonyolult ördöglakatot művelni, de nem is hiszi, hogy olyasmit próbál odapasszolni. Kétség kívül, az állna ennek az ékszernek a legjobban, de akkor lehet, hogy nyugdíjas évei alatt is azon törné a fejét. De csak az első komoly lépcsőt kell meglépni, utána már csak kicsit meredek. – Imádkozz, hogy nehogy kitaláljanak következő szintre is valami csinos ékszert. Akár a nyakadba – húzza kicsit az idegeit, hátha, így is benne van az ideg a karkötő kapcsán, ha még egyet kap, lehet a haját tépi is. Meg is értené. Azonban, még mindig segít és nem a tábortűz mellől szökött ide rémmeséket osztogatni. Nem szól többet a rövid instrukciók után, csak figyeli, ahogy megfogadja, valóban úgy tesz és nem másképp, megkerülve. És annak látszata is van, bár mintha nem lenne teljesen elégedett. Itt most nem is a teljes tökéletesség a cél, de már nem vibrál, már nem esik szét, pedig beszél hozzá, a füstöt fújja ki, mozdul. Tessék, mi ez, ha nem haladás? Ennyi idő alatt. Ki nem mondja hangosan, de amilyen csélcsap, olyan tehetséges. Bár, nem is hitte, hogy a fivérek minden nyomorultat beválasztanak az oktatásba.
- Ne stresszelj, mert akkor megint szétesik. Vedd úgy, hogy magad is becsapod, hogy ez a valóság, nem a te műved. Mert tök természetes ez a madár itt – lényegtelen. Az már az, hogy látja, amint idegesen jár a lába. Még fúj is nagyot, ki a levegőt, hogy lazuljon le, induljon meg. Nem lök rajta, nagy a késztetés, magától indul meg, szép lassan. Éééés eléri. Amint felkiált, a szájába veszi a cigarettát, és a szűrőre harapva tapsolni kezd. Nem szarkasztikusan, hanem – ha nem is vastaps – de elismerően. Mire visszaér, már leereszti a kezeit, a madár pedig eltűnik. De elég is volt belőle. Széles tenyerével paskolja meg a vállát a srácnak.
- Nagyszerűen haladsz. Ezt még párszor gyakorold, akár valami hangos, diákkal teli helyen, hogy meg tudd tartani. Na még egy és mehetsz utadra – gombolja ki a zakó kézelőjét, az ingét, majd feltűri könyékig. Egyhamar jelenik meg a srácéhoz hasonló karkötő a csuklóján, a csikket eltapossa és maguk közé tartja.
- Mondd meg mit csináljak, hogy gondolod a csatot – mert az illúziót most ő fogja csinálni, nem Móric, de kíváncsi, mennyire jó az irány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 297
Írta: 2021. április 21. 15:42 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

- Aham, valahogy úgy - automatikusan nyúlok a karperechez, hogy gyilkos tekintettel méregessem, miközben mutatóujjammal piszkálom. Még mindig tartom, hogy Noncsi bácsiék aztán tudják, hogy kell lekötni egy kamasz figyelmét. Valami ilyesmivel, főleg, hogy a megfelelni akarás csak még inkább tobzódik bennem. Csak abban reménykedem - de ebben komolyan nagyon -, hogyha szintet lépünk broval, akkor nem kapunk még valamit a nyakunkba. Nem gondoltam túl a csat megtervezését, az egyszerűség híve vagyok amúgy is, ráadásul lusta is, szóval igyekszem minél logikusabban és kivitelezhetőbb dolgokat megfogni, amik agyamba kerülnek. - Az eredeti ötlet két hatalmas pecsét lett volna a homlokunkon - avatom be Rubent. - Felőlem harang is jöhet a nyakamba, csak pecsétet ne - bár azért… poén lenne. De így is tök nehezen ússzuk meg az órai feleleteket, nemhogy pecséttel a fejünkön. Úgy aztán minden tanerő is kiszúrna minket.
Lassan formálom meg a madarat gondolataimban, hogy végül kiterjesszem a körülöttünk lévő térre is valahogy próbálkozva teljesen kizárni a mellettem ülőt. Dohányzik. A füst kesernyés szaga issza bele magát orromba, amitől az ráncba szökik, az illúzió pedig meg-meginog ennek hatására. Gyorsan korrigálom, a szagot zárom ki elmémből, így a vonalak nem mosódnak el, hanem határozottan körvonalazódnak megadva a madár testét. Ruben hangja eljut hozzám, követem az instrukciókat, azonban éppen annyi időt hagyok elmémnek, hogy felfogja azok jelentését, de gondolkodni már ne legyen rajtuk időm, különben a koncentrációmnak vége, és éppen ezt szeretném elkerülni. Mindenáron.
Végül vigyorogva fordulhatok mostani tanárom felé, hogy megszeppenjek első körben. Tapsol. De nem érzem úgy, hogy ez a taps szarkasztikus lenne, hanem komolyan tapsol, mert elismeri, hogy sikerült? Csak még szélesebb lesz a vigyorom ennek hatására, mint egy gyermek huppanok vissza mellé a padra. Kíváncsian emelem rá kékjeimet, serényen bólogatok a szavaira. Zsúfolt és hangos helyen. Rendben. Vettem főnök! Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az ő kezén az én karkötőm pontos mása jelenik meg.
- Vóóóóóó, de menő! - adok hangot a bennem lévő meglepettségnek. - Ah, igen. Mondom. Szóval… - emelem kettőnk közé a kezemet én is, hogy tudjak közben mutogatni, mintha én oktatnám a másikat. Muhahahaha, fordult a kocka? Nem. - Ide gondoltam egy egyszerű óraszíjat igazából. Egyszerű, nem igényel olyan részletességet, mintha valami megábbat akarnék, plusz kivitelezhető az én szintemen - bólogatok párat a végén. - Felőlem csálé is lehet és szakadt, mit bánom én, csak szedje le rólam - pillantok Ruben karkötőjére a sajátomról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Mihályfi Eleonóra Amira
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Elsős diák



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2021. április 23. 16:19 | Link

☀️elektra☀️


Ismét nevet. Persze kedvére való, hogy bókolnak neki, de aligha tekinti magát bölcsnek. Nem több ő, mint egy sokat átélt, sokat látott és sokat szenvedett, kicsit elveszett kislány, aki saját hibái alapján szeretne segíteni másoknak. – Nem, nem hiszem. De ha egyszer szeretne egy kendőt állok szolgálatára, ezeket én varrom magamnak. – Na nem hidzsábként hordva gondolja a kendőt, elvégre ha nem muszlim ne öltözzön úgy. De tudja, hogy azért a magyar kultúrában is nagy jelentősége van az ilyen daraboknak, akár fejkendőként, akár vállkendőként, akár nyaksálként hordva. Neki meg mindig jó, ha van kin gyakorolni, mert még mindig nem érzi úgy, hogy tökéletesen menne a varrás. A tervezés résszel meg pláne gondban van, de hogy máshogy fejlődhetne, ha nem gyakorlat útján? Elvégre gyakorlat teszi a mestert, vagy mi a szösz. – A helyzet kicsit bonyolultabb, de igen, olyasfajta. – Végül is az empaták egészen hasonlítanak hozzá, annyi különbséggel, hogy ő nem érzi át valóban az érzelmeket. Inkább megérzi, hogy mi zajlik le az emberekben, de a pontos érzelmekről legfeljebb tapasztalatai alapján találgathat. Nem olyan nehéz egyébként megmondani, kinek mi baja, az évek meg a rutin sokat segítenek benne. – Köszönöm! Az Elektra nagyon különleges. Görög eredetű, ugye? – Nem ismeri a pontos legendát, már ha kapcsolódik egyáltalán a névhez mitikus személy, de azt tudja, vagy inkább sejti, hogy  görög eredetű. Valahol az elméje mélyen tárol ilyen feleslegesnek és jelentéktelennek tűnő információkat, amiket ilyenkor előhúz, és máris sokkal okosabbnak látszik, mint amilyen valójában. No az eszével nincs gond, a szorgalmával és az időbeosztásával annál inkább. Egyszerűen képtelen rendet tartani a saját életében, egy hektikus káosz az egész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 377
Írta: 2021. április 23. 20:55 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Már előrébb van, mint ahonnan indult, lehetne ezt mondani, de ez senkinek, főleg nem neki lenne lelkesítő. Látni rajta, hogy lassan inkább vágná le a kezét, mintsem tovább bámulja az ékszert. De mivel az nem opció, maradnak a kísérletek.
- Klassz, több mint a semmi. Jövő hétre lekerül rólad – mint valami jós, úgy mondja, sőt, jelenti ki, mintha rajta is múlna, esetleg ő csatolná le a kezéről egyenesen. Nem, neki ehhez továbbra sincs köze, biztosan meg tudná oldani, ha akarná, hogy eltűnjön. De nem akarja, nem is lenne kellemes, amit utána kapna. Na megy a gyerek se fejlődne. A szavaira azonban felröhög, mert elképzelni se nehéz azt, amit magyaráz. Növeszthetett volna frufrut, hogy elfedje, vagy sapkát egész nap hordani is kellemesebb, mint a pecsét. Kellemeset hahotázik a lelki szemei előtt álló képre.
- Egész humoros alakok, hogy ilyenekkel riogatnak titeket. Nem is értem, miért végül karkötő lett belőle – csóválja meg a fejét, de megérti, akkor inkább a harang. – Annak a hangját ügyességgel el is tudnád rejteni, talán még a külsejét is, szóval, nem járnál rosszul – még lehetőségeket is ad, mert ki tudja, mit kapnak tényleg a következő lépcsőfokon. Lehet semmit, sőt. Csak egy rakás feladatot. Vajon akkor is így fog hozzá rohanni, hogy gyakoroljanak? Na az szép lenne…
Pedig most sem vészes, sőt, több mint amit lehetett remélni, mert itt adja a dolgokat, tippeket, a kölyök betartja, megtartja és még az se zavarja, hogy itt ül mellette valaki, beszél néha, bagózik. Ahhoz képest, hogy az előbb még egy távoli nevetés összetörte az illúziót, amely most ugyan egy kicsit megremeg, de hamar ismét szilárd és valósnak elmenő kép. Még a végén könnyen fog rábólintani arra, hogy jön és kér, mert ő meg szívesen nézi végig, hogy megint ügyes. Az illúzió, mint képesség, olyan dolog, amit sosem tud levakarni és ledobni úgy, hogy ne kapjon rá azonnal. De egyelőre ennyi elég volt belőle, nem húzza tovább, egyszerűbb feladatot ad számára. Vagy ki tudja, majd a végén kiderül, akar-e még vagánykodni.
- Menő? Nem áll jól, nem örülnék én se, ha velem lenne mindig – mintha ez lenne a legnagyobb gond. Mások, ő ebben az állapotában már leszarná, a gyereket joggal zavarja és irritálja a jelenléte. Tartja a karját tovább és figyel arra, amit magyaráz, aprókat bólintva.
- Áhhá, óraszíj – forgatja kicsit a kezét, majd az meg is jelenik. Nem csálé, nem szakadt, egyszerű, mintha műbőr lenne és mégsem az, mert fémnek tűnik. Hasonul jelenleg a karperechez. – Ez sem rossz, bár kibújtatni és megfogni több munka, tény. De faék. Vagy lehetne csat – rázza meg a kezét, most az órák egyszerű, pattintást igénylő csatja jelenik meg. – Ez sem mega, viszont – körmét nyomja a csat pecke alá, egy apró mozdulat és látványosan könnyedén rázza le a karperecet, a saját tenyerébe ejtve. Ez inkább álomkép a másiknak, mintsem eredmény. – Kinek mi a könnyebb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 297
Írta: 2021. április 25. 17:11 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Túlzásnak érzem, hogy jövő hétre lekerül rólam, de ha Ruben mondja, elgondolkodom rajta, még ha nem is hiszem. Mármint tényleg nem. Eddig mindegy volt mennyit ültem fölötte, éppen a lényeget nem tudtam megcsinálni. Habár a direkt illúzióval is így voltam, és most mégis sikerült. Ruben utasításait követve, rendben van, de sikerült. Talán a jövő héttel sem nyúl mellé, franc sem tudja. Vállat vonok a harangra. Igazából komolyan mindegy, hogy melyik jön, csak ne a pecsét legyen a homlokon, mert azt nagyon nehezen viselném. Oda lenne a kisfiús sármom, így nehezen csajoznék, főleg, hogy tartós illúziót, ha arcon pörgök sem tudok létrehozni, arra meg kevés esélyt látok, hogy Noncsi bácsiék megszánjanak. Nézőpont kérdése.
- Nem a karkötőd, hanem az, hogy ilyen könnyen feltűnt - bólogatok hevesen, majd állok neki még hevesebben magyarázni, és legnagyobb megdöbbenésemre szavaimmal együtt csinálja meg Ruben a karkötőjén azt, amiről magyarázok. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát! Hát ez brutálisan király! Végül szavaira bólogatok. A csat sem rossz ötlet, most hogy így mondja, és rátesz még egy lapáttal azzal, hogy megcsinálja, majd még egyszerűen le is pattintja a karkötőt a csuklójáról. Kikerekedett szemekkel figyelem, ahogy tenyerébe ejti azt.
- Na jó, ez már komolyan a legegyszerűbb - figyelem a tenyerébe ejtett karkötőt, majd pillantok vissza a sajátomra. - Oké - jelentem ki, majd hunyom le szemeimet, hogy magam elé képzeljem a csatot, amit Ruben karkötőjén láttam másodszor. A formája, a praktikussága és minden apróbb - és általam megjegyzett - részletet követően esnek kékjeim a karkötőre, hogy valahogy megjelenjen ott is. Meg is jelenik, ezzel nincs is baj, ám amikor másik kezemmel nyúlnék oda, hogy lepattintsam, a csat eltűnik. Elhúzom a számat, majd még egyszer megpróbálkozom vele: mindent kizárok magam körül, csak és kizárólag a csatot látom magam előtt, ami hullámzik, majd ismét eltűnik. Szusszanva pislantok fel Rubenre. - Maradok az eredeti tervemnél, annak legalább a szíj része már megvan biztosra - vonom meg vállamat, miközben a karkötőt piszkálom mutatóujjammal. - De kösz. Tényleg - mosolyodom el szélesen a férfi felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Alexander Nielsen
INAKTÍV


the homeless guy
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 41
Írta: 2021. május 4. 09:58 | Link

Belián

- Mert biztos nem voltam neki szimpatikus, tudod hogy megy ez az utcán - vállat vontam, nem is akartam jobban ecsetelni, mert ezek a dolgok olyanok voltak, amiről az ember nem szívesen beszélt. Ritkán futottam bele olyan értelmes és érzelmes emberekbe, akiknek nem a szájuk és az öklük járt, hanem meglátták a rongyos göncök mögött az embert. Ez a srác pont egy ilyen alkat volt, ezért sem tartottam tőle. - Nem egészen az utcán, egy mocsaras területen. Még ruha sem volt rajtam, fura mi? - halovány mosoly szökött az arcomra, de ez inkább volt kínos és belegondolva borzalmas, mint sem vicces.
- Gondolom, nem emlékszem semmire - megint csak a vállamat vontam, el nem tudtam képzelni azt, hogy mi történhetett velem, így akár még amnéziám is lehetett, ki tudja. - Nem, egy igazolvány se volt nálam, tényleg semmi. És ha keresett is valaki, arról nem tudok - ennél többet tényleg nem tudtam mesélni, engem is zavart a dolog, hogy az utcán lötyögök tudatlan, miközben talán van valahol egy családom, feleségem, esetleg gyerekeim, akik lehet, hogy várnak rám, vagy már az is lehet, hogy lemondtak rólam. Láttam a srácon, hogy nem igazán érti, ezt nem csodáltam, szerintem bárki is hallotta volna ezt a történetet, abban okozott volna némi megrökönyödést. Az viszont meglepett, hogy nem csak cigit adott a srác, hanem pénzt is, pedig nem kértem. Először el sem akartam fogadni, de mivel ragaszkodott hozzá, s a ruhájából úgy ítéltem meg, hogy talán nem fog hiányozni az a pár knút a konyhaasztaláról, így végül csak elfogadtam. - Neked lehet, hogy apróság, nekem a reggelim - mosolyogtam rá hálásan, majd a kapott aprót gondosan csúsztattam a zsebembe, ügyelve arra, hogy ne veszítsek el belőle egyetlen garast sem. - Azért nem láttál, mert napközben mindig megyek, járom az utcákat, gyűjtök élelmet, meg holmit. Csak kora reggel és esténként fordulok meg erre, mert ilyenkor békés - vallottam be, majd meghallgattam az ötletét, ami egész jól hangzott arról a romos házról, amíg rá nem jöttem, hogy melyikről is beszél. - Szerintem tudom, hogy melyikre gondolsz, de az nem jó. Voltam ott egy éjszakát, ijesztő, hátborzongató egy hely. Inkább a szabad ég alatt - valamiért nem rajongtam az ilyen kísértet járta házakért, az ott a falu szélén meg kifejezetten riasztó volt, még mintha hangokat is hallottam volna azon az egy estén.  Ezért az ötletet el is vetettem, bár kedves gesztus volt a sráctól, hogy ezt a lehetőséget bedobta nekem. A munkalehetőség már jobban érdekelt, végig is hallgattam, hogy mit gondol, merre lehet mozdulni ebben a kisvárosban, s úgy tűnt, hogy akadnak is lehetőségek. - Tanítasz? Az szép szakma, biztos sok hálás követőd lehet - őszinte mosoly kerekedett az arcomra, ki is néztem belőle, hogy tanár, biztosan jól jártak vele a diákjai. - Hát, nem igazán, pedig próbálkoztam már. De amint meglátnak, azonnal elhajtanak a francba, mert azt hiszik, hogy bűnöző vagyok, vagy alkoholista. Pedig nem iszom, eskü! - emeltem magasba a jobb mancsom és még egy vigyort is ejtettem hozzá.
- Varázsolni? Húhh, jó kérdés, nem próbáltam - hiába gondolkodtam ezen, nem villant be egyetlen emlék sem, így tanácstalanul néztem a srácra. Ekkor azonban a távolból megláttam két felénk közeledő alakot, akiket már korábban is láttam. Aurorok voltak, de nem akartam, hogy baj legyen, elkapjanak és elvigyenek valahová. Talán a srác is láthatta, hogy megváltoznak a vonásaim, és feszült leszek. Hiába volt jó végre beszélgetni valakivel, aki nem dobált meg, vagy nem akart felrúgni, nem kockáztathattam, hogy elkapjanak, vagy megvádoljanak valamivel. - Öhh, most mennem kell. Kössz a cigit, meg a reggelire valót - hálásan vállon veregettem, majd nagyon gyorsan sarkon fordultam, és sietve hagytam magam mögött a teret.


//köszönöm a játékot//
Utoljára módosította:Alexander Nielsen, 2021. május 4. 09:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 418
Összes hsz: 694
Írta: 2021. május 7. 11:56 | Link

Mihályfi Eleonóra Amira


Kedves lány. Barátságos és mosolygós. Imolára emlékezteti hősnőnket. Az aprónép nevetése, vagy az arra való gondolás tartja egyben a nehezebb napokon. Könnyei pedig a legmélyebb sebeket ejtik lelke szövetén. Mindig aggódik, mindig óvná és védené, de tudja jól, hogy ezt nem teheti. Minél önállóbb és erősebb a gyermeke, annál jobb. Most is titkolhatná előle szeretett Marcija halálát. Igen. Hazudhatna és félrevezethetné az apróságot. De átlátna rajta. Folyton azt teszi. Ráérez a dolgokra. Nem buta csak gyerek. Meg fogja neki mondani az igazat. Ketten együtt átvészelik a legrosszabb napokat. Egyikük sincs egyedül. - Igazán? Akkor te nagyon tehetséges és ügyes kezű vagy! Szívesen viselném az egyik alkotásodat - mondja, ahogy visszazökkennek gondolatai és újra a mellette ülőre koncentrál - Az anyukám talártervező és készítőként dolgozott, de nekem semmi érzékem hozzá. Mindig megszúrom magam, ha tűt veszek a kezembe - nevet halványan, ahogy eszébe jut a sok hiábavaló próbálkozás, hogy eltanuljon pár fogást anyjától. Veszett fejsze nyele. Jobban ért a szavakhoz. Ebben is apjára ütött. Róbert a nagy mesélő. Biztosan aggódtak érte. Tudják milyen nehezen viseli a veszteségeket. Valahogy ez most más. Agóniája, hála a Gyöngyhalász érkezésének, csupán egy napon át tartott. A férfi kihúzta belőle. Magához térítette és ezért örökké hálás lesz neki. - Semmi sem egyszerű, ha az embernek valami különleges tulajdonsága van - bólint megértőn, s bár neki személy szerint nincs tapasztalata, el tudja képzelni, hogy az élet sosem egy majális, ha bármiben különbözik valaki az átlagtól. Erre szeretett mugli hősei a legjobb példák. - Igen. Az őseim egy része görög volt. A függetlenségi és polgárháború idején menekültek el és jöttek Magyarországra, ahol le is telepedtek - meséli és eszébe jut a hidromágus felmenő, meg az, hogy miként lett a Papadakis-ből Papp a vezetéknevük egy félreértés folytán. Érdekes történet. Van pár a családjában. - Azért jöttél ide hozzám, mert megéreztél bennem valamit? - fordul a lányka felé és sötét szemeiben kíváncsi kedvességgel nézi. Jól tudja, hogy az emberek képesek kifelé sugározni magukból a lelkükben zajló összes folyamatot. Az aurájuk megtelik vele, kiül az arcukra és a gesztusaikra. Az utóbbi kettővel ő maga is tisztában van, hiszen ezt tanulta. Felismerné ha látná a jeleket. Feddi is magát, hogy nem tudott felülemelkedni hangulatán. Ha ez a fiatal lány észrevette, úgy Imola is megérzi, még ha nem is azonnal, hogy nagy baj van. Bár nyugodtabb lehetne, bár békét találhatna. De nem tud nyugodni. Hege hiányát megszenvedi, mert valamiért úgy érzi a köztük lévő kötelék még létezik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Mihályfi Eleonóra Amira
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Elsős diák



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2021. május 25. 22:07 | Link

☀️elektra☀️


Szigorúan véve nem mosolyog, de arcvonásai nyugalmi, rendezett állapotban is elégedett boldogságot, természetes vidámságot sugároznak. Mintha képtelen lenne valaha is szomorúságra, csalódottságra vagy elkeseredettségre. A látszat néha azonban csal, nagyobbat, mint amekkorát az ember valaha is hinne. – Igazán köszönöm! – Tisztában van vele, hogy nem mindennapi hobbi ez a kortársai körében, de talán épp ezért büszke is magára egy icipicit, hogy ez valami olyan, amit nem csak szeret, hanem jól is megy neki. – Akkor majd visszatérünk rá legközelebb – nyugtázza kedvesen, esélyt sem adva a menekülésre. Ha egyszer kijelentette, hogy szeretné viselni valamelyik darabját, akkor nincs menekvés, nincs kiút. Bár még ki kell találnia valamilyen megoldást, amivel képes lesz helyettesíteni a varrógépét apja tökéletesen árammentes házában – vagy marad a heti egy ingázás, hogy hazamegy, igazán haza, és megvarrja amit meg kell, ahogy azt eddig tette. Nem túl kényelmes, de géppel mégiscsak gyorsabb, mint kézzel, akárhonnan nézzük.
- Nem lehetünk mind egyformák és ugyanabban jók. Miféle unalmas egy világban élnénk akkor? – A nagymamája vigasztalta ezzel mindig, mikor kiskorában csúfolták és bántották mássága, jobban mondva különlegessége miatt. Ezek a vigasztaló kedves szavak egy életre beléégtek, mint megannyi másik bölcs tanács a nagyszüleitől. Szerencsésnek tartja magát, hogy olyan családban nőhet fel, amilyenben, még ha apja nehéz eset is egy kissé.
- Tapasztalat talán? – érdeklődik finoman félrebillentett fejjel. Nem biztos, hogy különleges mágiával kell rendelkeznie az embernek ahhoz, hogy különleges képessége, tulajdonsága legyen. Az egyszerű varázstalanok is mennyi, de mennyi különleges értékkel rendelkeznek. Látta, érezte, átélte míg köztük élt.
- Érthető, menekültek, mint édesanyám. Ő iraki. – Néha szeret csak úgy mesélni, akkor is, ha nem kérdezik. Egy időben küzdött ellene, hogy ne legyen ilyen túl közvetlen, túl közlékeny, de aztán belátta hogy felesleges. Még változhat a helyzet persze, sokat és nagyot, hiszen még tizenöt éves sincs, de úgy érzi, ebben nem fog fejlődni. Ugyanolyan cserfes marad, mint kislánynak.
- Igen. Általában ha találkozom valakivel, akiben megérzek valamit, szinte biztos, hogy megszólítom. Aztán ki hogy fogadja – neveti el magát, hiszen eszébe jut néhány vicces, félresikerült pillanat is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 418
Összes hsz: 694
Írta: 2021. május 26. 09:58 | Link

Mihályfi Eleonóra Amira


Mosolyogva biccent. Igen. Ha kijelent valamit, azt általában úgy is gondolja. Szeretne egy kendőt a lánytól. Nem csak mert eleve minden varrni így tudó ember az anyját juttatja eszébe, hanem mivel valóban megtetszett neki a kelme. - Úgy legyen - egyeznek meg tehát egy újabb találkozásban és a szép szövetről való bővebb társalgásban. Örülnek mindketten. Sosem lehet tudni, hogy mikor lesz hősnőnknek szüksége egy kendőre, mely ápol és eltakar. Öltözködése az utóbbi években igen beszűkült. Az anyaság okán? Kényelemből talán? Mindkettő és egyik sem igazán. Világ életében az a farmeres, pólós, bakancsos lány volt. Bekerülve az első munkahelyére parancsolt rá az egyik rutinos vén róka, hogy szokjon át a kosztümökre és a magassarkúra, ha nem csak a sarki fűszerest szeretné a jövőben meginterjúvolni. Így is tett. Megváltoztatta a külsőjét és a ruhatárát. Egy ami maradt, s fog is mindig, az az attitűdje. Imbolyoghatott tíz centis sarkakon, préselhette magát elegáns darabokba vagy épp nagyestélyibe, ha a tudósítás helyszíne úgy kívánta, a jelleme és viselkedése nem változott. A hírnév mégis elvakította. Azokban az időkben mindent megtett egy-egy szaftos sztoriért. Nagyot fordult azóta a világ. Most újra lapos talpakon és kényelmes holmikban jár, s azért adná oda akár a lelkét is, hogy Hege és a családja éljen. - Az unalom, néha egyenlő a békével és a nyugalommal, ami manapság nagy kincs - reflektál komor tónusú hangon ejtve a bölcs szavakat. Annak, aki egész életében mondhatni sosem unatkozott, néha így érez. Elektra szó szerint vágyja azt a lebegést, a "semmi fontos nem történt ma" érzését. Mégis unos-untalan az élet magával sodorja, akár egy megáradt folyó. Tudja jól, hogy egyszer majd eljut a tengerig, ahol megpihen. De addig? Addig még hány halál szárad majd a lelkén? Hány elmúlás árnyéka öleli körbe? Hány lélek kísérti még majd álmában? Most sem igazán jó alvó. Sokszor riad fel, ha a lángokat látja, vagy épp mostanság Hege hangját véli hallani, ahogy fájdalmasan üvölt valahol egy sötét helyen. Álmok, amik kiszívnak lassan minden fényt belőle, s csak az ürességet hagyják hátra. - Nemigazán, ha csak a folyamatos gyász nem számít annak - feleli keserűen húzva el száját a kérdésen - Biztosan ezt érzed bennem - teszi még hozzá, majd a lány elárulja nemzetiségét, ami rézben iraki, mint kiderül - Az édesapád viszont nem muzulmán, igaz? - érdeklődik megnézve kicsit tüzetesebben a lány vonásait és innentől jobban figyelve hangjára és beszédére. Nagyon szépen és tisztán ejti a szavakat. A fordító bűbáj, úgy rémlik neki, hogy nem ennyire tökéletes szókinccsel működik. Meglehet, hogy téved, de azt feltételezi, a lány vagy kétnyelvű szülők gyermeke, vagy olyan rég jöttek ide, hogy őt már eleve csak egy nyelvre tanították. Hiába van családfájának mindkét fő ágán az Égei-tenger partjáról és szigetéről származó személy, a görögje olyan halovány, hogy valószínűleg, ha ismét kijutna, már egy kiló kenyeret sem tudna kérni. A köszönés viszont, talán még menne. - Vannak, akik megijednek? Elhajtanak? Esetleg bántanak is miatta? - néz végig a nyári napsugár melegére emlékeztető kedvességet sugárzó lányon - Az előítéletek makacs dolgok, feléd pedig legalább két okból kifolyólag is azok lehetnek az emberek - rázza meg szomorkásan fejét. Senki sem mentes az előítéletektől. Hősnőnk sem az, mégis szentül hiszi, hogy ennek ellenére meg kell adni mindenkinek az első lehetőség jogát, anélkül, hogy pálcát törnénk felette. Sok szörnyűséget lehet hallani manapság mugli és mágus körökben egyaránt. Ez a lány viszont vajmi kevés eséllyel ártana bárkinek. Csak egy kamasz, aki történetesen hidzsábot visel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 377
Írta: 2021. május 26. 18:01 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Aztán, hogy mi sikerül, azt majd a srác éli meg és nem ő, mert nem fog a háta mögött állni és kérdezgetni, hogy halad. Ha találkoznak és mesél, az más, áll elébe, ha már most is ilyen jól bírta, ami meglepő. nem érzi azt, hogy megfojtaná, sőt, még segített is, tartottak egy rögtönzött kis gyakorlati órát és láthatja a másik is, hogy nincs itt semmi ördöngősség, csak annak hitte. Oké, ez logikus, könnyebb átmenetileg feladni, meg megrekedni, mint folyton csak teperni előre. Neki is jobb érzés a siker, még ha az jelenleg másé is. Attól viszont végképp nem fél, hogy kap egy következő átkos dolgot, amit legszívesebben lekaparna magáról. Lehet a mostani is tovább tart, viszont, az sem egy pecsét a homlokára. MIndenben van valami jó.
- Vagy úgy. Csak az elején érzed annak, aztán majd neked is csak ennyi lesz. Bizonyára már most is van olyan illúzió, amit kisujjbócsupán leml rázol ki - érti ő azt, hogy most mennyire kapja fel a fejét arra, hogy könnyen megy. Lemásolta csupán, semmi több, nem tette bele azt a tartósságot, ami a másik csuklóján pihenő darabon van. Addig, ameddig díszeleg rajta, bőven elég ideig tart ki. Ahogy a srác magyaráz, úgy követi lépésről lépésre, változik és változtatja a karkötőn lévő dolgokat. Aztán, csupa jó szívességből mutat egy másik módszert. Komolyan lassan már tényleg jóságos jelzővel fogja illetni ha nem is magát, de ezt a napot biztosan. Vagy talán tényleg rettentően elfogult, ha illúziókról van szó vagy valami különlegességről.
- Naugye. Bár kinek micsoda, az kell, ami könnyen enged - tűnik el most már a másolt karkötő, hiszen neki nincs rá szüksége, együttérzésből meg neki nem áll magán tartani. Lejjebb simítja ingjének feltűrt ujját miközben a másik próbálkozik. Ez igen, van benne kitartás, de még annyi bizonyítási vágy. Valahol ez saját magára emlékezteti, ő sem hagyta addig nyugodni a mesterét, ameddig nem sikerült valami. Még ha vért is izzadt vele.
- Nnnna, most már tényleg meglepsz, kölyök - biccent felé elismerően, ahogy tekintetével követi azt, ahogy végül megjelenik végül az előbb általa felbukkant csat pontos mása. Apró vigyorral figyel, pillant a másik kezére, amellyel odanyúl, hogy megpróbálja kikapcsolni. Sikertelen. Ez sem lepi meg, de nem azért, mert lemondott róla.
- Nyugalom, ma már nyertél egyet. Ha így folytatod, holnap is, később is nyersz - veregeti meg a vállát, hogy ettől még nem biztos, hogy maradnia kell a tervnél. - Gyakorold mind a kettőt és az egyik egyszer sikerülni fog. Ha a nehezebbet nyomod előre, akkor meg főleg - ez ilyen. Aztán majd, amikor az ő tenyerében koppan majd a karkötő, meg fog lepődni.
- Hát szívesen. Több van benned, mint amit a rozzant asztalt látva hittem - dől hátra és gyújt rá, hogy akkor ma már nem nyüstöli mással, mert a végén tényleg eldurranna az agya. - Kíváncsi vagy még valamire?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihályfi Eleonóra Amira
Diák Eridon (H), Bogolyfalvi lakos, Elsős diák



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2021. május 31. 22:21 | Link

☀️elektra☀️


Őszinte örömmel tölti el, hogy a nő is támogatja az ötletet. Sokan mondták már, inkább csak olyan kedves megjegyzésként, hogy ők is szívesen hordanának valamit, amit ő varrt, de aztán mindig annyiban marad a dolog, mert nem tudják, mit akarnak, vagy alapvetően nem is gondolja komolyan ezt az egészet.
- Nem gondolom, hogy a béke, a nyugalom az unalommal járna együtt – biccenti félre fejét, elgondolkodva. Számára a nyugalom és a béke abszolút pozitív érzés, egyúttal biztonságot is jelent. Az unalom inkább negatív hangvételű, egyfajta nyugtalansággal, amit nem szeret érezni. Nem szeret unatkozni, mert úgy gondolja, hogy sokkal értékesebb dolgokkal is töltheti az időt, így ő nem érzi ezt a fajta párhuzamot. – Az viszont igaz, hogy a béke és a nyugalom nagy kincs – bólint aprót megerősítésképp. Ha csak belegondol, hogy a mindennapokban milyen nehéz megtalálni ezt a biztonságos-barátságos légkört, de ha túlmutat ezen a gondolaton, és belegondol a háború sújtotta országokba… abszolút egyet kell értenie a nővel.
- Szerintem nem csak erről van szó. Mármint érezni valószínű ezt érzem, de szerintem ott van az ellenpólus is, a másik oldal. – Ő hisz abban, hogy a sötétség és a fény mindig együtt jár, hogy ott, ahol rossz van, ott ott kell lennie a jónak is. Lehet, hogy naiv gondolat, de mégis, kellően szép ahhoz, hogy higgyen benne. Szereti az ilyen szép gondolatokat, ezek alapján éli az életét.
- Nem, ő nem követi a hitet. De én is Magyarországon születtem már, itt is nőttem fel – ad magyarázatot a fel sem tett kérdésre. Mert ezek után mindig az következik, hogy akkor hol született és miért beszél ilyen szépen magyarul, meg hogy beszéli-e a kurdot, vagy tud-e arabul.
- Hogyne. Manapság nehezen viselik az emberek, ha egy vadidegen leszólítja őket az utcán, főleg így, hogy az iszlám vallásról ilyen kép él bennük. Van, aki hallani sem akar rólam, de a legtöbben azért a kezdeti rémület után elfogadnak. – A bántalmazásról szóló kérdést direkt kerüli, nincs ínyére ez a téma. Túl sok és túl sokféle bántalmazás érte már ahhoz, hogy elég mélyen érintse. Ugyan megbocsájt és megbocsájtott mindenkinek, de nem tudja kitörölni azokat a nyomokat, amik benne ragadtak. – Kettő? – kérdez vissza kíváncsian, nem igazán tudja, hogy mire gondolhat a nő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 297
Írta: 2021. június 10. 09:28 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Sokkal többet haladtam ebben a röpke egy órában, mint azt valaha gondoltam volna. Valószínűnek tartom, hogy Noncsi bácsiék sem fogják elhinni, hogy valóban kitaláltam egy olyan megoldást, ami elfogadható. Illúzióval töröm meg az illúziót, és én sem akarom elhinni, hogy sikerülhet. Ahogy haladunk előre azonban, minden lépéssel közelebb érzem magamhoz a megoldást, és valami megkönnyebbülés féle száll rám. Nem vallanám be senkinek, de fontos az illúzió, szeretem és akarom csinálni, így mindent megteszek azért, hogy tökéletesen űzzem.
Hevesen bólogatok Ruben felé. Tényleg van olyan, ami kisujjból megy már, de egy ilyen bonyolult illúzió megteremtése mégis nagyobb sikerélmény lenne, mint eddig bármelyik illúzió, amit csapattam. Szusszanok egyet, ami elégedetten reppen el tőlünk, majd dőlök hátra a padon és szuggerálom az eget. Gihi, tényleg sikerülni fog. Mert ahogy szavaim mellett Ruben karkötőjén megjelentek a dolgok, működőképes lehet, csak azt ne kalkuláljuk bele, hogy a pasi még bonyolítja is. Jó, persze már, flexel itt a csávó, mintha olyan egyszerű lenne ez. A karkötő eltűnik kezéről, én meg hatalmas vigyorral bólogatok szavaira. Remélem, hogy az idő előrehaladtával képes leszek olyan könnyen megcsinálni mindent, mint Alek bácsiék. Az nagyon király lenne! Azért utolsó próbálkozást nyomatok én is, ne csak Ruben erőltesse meg magát, de végül nem jön össze. Vállat vonok a bókra, bármennyire is megleptek a szavai. Csak szélesen vigyorgok.
- Ebben látok logikát. Mármint abban, hogyha a nehezebbre koncentrálok, akkor az egyszerűbb könnyebb lesz - ráncolom a szemöldökömet, majd nyújtom ki lábaimat és kezeimet is. Ja, különös hangokat kiadva nyújtózkodom, majd pattanok fel. Először megszeppenve nézek Rubenre, majd röhögök fel hangosan. - Na igen. Ott nagyjából csak mázlink volt broval. De végül nem dőltek össze - vonom meg vállamat, mert azt is hatalmas sikernek könyveltük el. - Szerintem mindent elpanaszoltam - fogom meg a cuccomat a padról, mert érzem ám, hogy ideje nyugtot hagyni Rubennek. - Kösz mindent még egyszer. Majd zaklatom még valszeg - húzom vissza fejemre a fejest széles vigyorral, majd integetek a férfinek, miközben csusszanok el a padtól kitolt csípővel, hogy újrakezdődhessen a koncert, amíg visszaérek a kastélyba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
online
RPG hsz: 727
Összes hsz: 4336
Írta: 2021. június 30. 18:53 | Link

téblábolok a vásárlás után. árnyékban, fagyival


A patikák közelében ólálkodott, ólálkodik megint. Erős a késztetés, hogy bemenjen, hogy megvegye és ismét magába döntse. Szükséges bájitalait már régen, időben beszerezte a kórságra, ez csupán egy vágy, annak a vágya, amelyre mostanság túlságosan is rákapott. Utolsó utáni alkalom volt, amikor egy fülledt hajnalban ijesztett magára, a fürdőszobában ülve, reszketve. Ott volt vége valaminek, az elkeseredett próbálkozásoknak és a félelemnek. Rá egy hétre már szakemberrel találkozott és a Telihold után megesett az első alkalom is. Elindulni mindenhova nehéz, hát még haladni is rajta, követni az ösvényt. Elmondott mindent, minden apró titkot, óhajt, bármit, amit csak lehetett. Lebontotta egy idegen előtt a falat, mert vele szemben nincsenek elvárásai; amíg fizet és tart, addig azt kapja, amire vágyik: hogy valamit visszakapjon önmagából.
Ma ugyan nem volt foglalkozás, de nehezen tartja magát. Nem kelt jó lábban, talán kialvatlansága kezdi felemészteni a hangulatát, ami, valljuk be, alapvetően ingadozik mindig is. Végül, minden késztetés ellenére nem ment be egyik ajtón sem, ugyan nincs az a pokoli meleg, mégis érzi, hogy kissé megizzadt a tenyere és homloka. Látja maga előtt, ahogy talán holnap veszti el a csatát és lépi meg, ma, mégis, csak három gombócnyi fagylaltot vett, a bevásárlólistán kívüli tételek mellé. Ezek táskájában pihennek, ő pedig az árnyékba húzódott le, miután körözgetett kicsit. Elégedetten ízleli a dinnyés ízt, most az jön, a csoki a tetejéről már elfogyott. Olyan átlagos kép ez, aminek lennie kell. Átlagos napok kellenek, rutin, amelyben megleli a biztonságot, szokások arra, ha esetleg megbillenne és szüksége lenne valamire. A vásárolgatás nem az ő terepe, néha el van vele, szerencsére ennek tárcája örül inkább, mintsem ő maga. Az ég felé pillant, hiszen némi esőt jósoltak, egyelőre azonban ennek csak körbe van némi jele, mintha ott megragadt volna és csak körbe öleli a fülledt levegő a városkát, mintsem megáldaná egy kis csapadékkal. Felsóhajt és foglalkozik a dinnyearomával tovább, miközben agya csendben kattog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Bánffy-Vass Petronella
Mestertanonc Rellon (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


just a Freckled Meow
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 78
Írta: 2021. július 5. 15:39 | Link

Beli
¤ hello Stranger! ¤ felöltöztem ¤

Aprócska, szinte táncszerű lépésekkel szedem hosszú lábaimat a Boglyas tér irányába. Tikkasztó a hőség. Olyannyira, hogy majdnem térdeimre omlok a placc közepén, hogy könyörögve kérjem az esőt. De végül más megoldást találtam a problémára; noha eléggé felszínes praktikája ez a lehűlésnek, most mégis egy rózsaszínből áthaladó kékes jégkását szürcsölgetek. Lágy, eperszínre festett ajkaim szegletében mindkét szín egyre erősebben játszik, és amikor elhaladok egy jobban tükröződő kirakat előtt megállok. Hatalmas napszemüvegemet a fejem búbjára tolom – így teljesen összezavarva vöröslő tincseimet – és játékosan hunyorítva dugom ki nyelvemet. Halkan fel is kuncogok, miközben egyre inkább élvezem bohókás kis tükörképemet. Ezzel a látvánnyal el is szórakoztatom magam egy ideig, amíg gyermekhangot nem hallok magam mellől. Egy nő áll a kisfiával mellettem, és a gyerek egészen elcsodálkozik grimaszolási technikámon. Malacmód nyomja fel az orrát, s míg a felnőtt az ajtóban álló boltossal társalog, addig én és a „kismalac” mindenféle botrányosan viccek pofákat vágunk egymásnak. Az utolsónál látványosan bandzsítok egyet, mire a kisfiú kuncogni kezd. Így nem sok mindent láttam, ezért kell egy kis idő, mire visszanyerem a látásomat, ám ekkor pillantom meg magam előtt a nőt, aki kérdőn megívelt szemöldökkel vizsgálja most már kiszépült vonásaimat. Halványan elmosolyodok, majd kislányosan beleszívok a jégkásába, de csak egy halk köszönés telik tőlem.
Csókolom! – köszönöm végtelen akcentussal, majd biccentek egyet, és máris tovább száguldok. Amolyan tündérszerűn szökellek a szökőkúthoz. Honnan a mai tündérség? Sokat olvastam ebédszünetben a keltákról, meg mindenféle druida tradíciókról. Ezért nem is csoda, hogy mindenféle líra-muzsika szól a fejemben. Próbálok nem törődni az elmúlt időszak dolgaival, és a mai napon elég jól is megy. Nem tudom, hogy mi üthetett belém, de valóban nem érdekel semmi sem. Jól szeretném érezni magam. Amint ezt egy aprócska biccentéssel elmondom, megpillantom a fagylatot élvező Beliánt. A gyomrom összeszűkül, szívem hevesen kalimpálni kezd, és érzem, hogy minden bennem maradt víz patakokban kezd folyni halántékom mentén. Nem tudom, hogy mi történt a kapcsolatunkkal. Nem tudom, hogy mi történt vele. Hogy mi történt velem. Kicsit erősebben fogom a jégkásás pohárra, felszegem fejemet és elindulok a fiú irányába. Mi baj lehetne? Elvégre… - Szia Beli! – csilingel hangom az utca zsivajában. Jobb lábamat idegesen kezdem valami nagyon brutális drum and bass-re járatni magam mellett, szemeim cikázva keresik a fiú tekintetét. – Mi… khm… mi a helyzet?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
online
RPG hsz: 727
Összes hsz: 4336
Írta: 2021. július 6. 22:39 | Link

téblábolok a vásárlás után. árnyékban, fagyival


Nem akar arra gondolni, hogy ő függő. Csak olyan, akinek szüksége van valamire, hogy szinten tartsa magát. Ezzel azonban pontosan leírja azt, amit kerülni akar, amit tagadni. Ha valakinek problémája van, olyankor könnyű indokokat találni: ma rossz nap van, évfordulós stressz, hétfő, mert csak. Ezekkel nyugtatja magát, aztán utána, amikor elül, elmúlik, gyötri a lelkiismeret, hogy hiába ígérte meg, megint megtette. Erős szeretne lenni, gondtalan, megegyezik azzal is, ha arra a szinte jut vissza, ahonnét elindult. Nem kell több, az egy egészen jó pont és vicces, mert akkor érezte talán azt, hogy mennyire rossz és mekkora szarban van. Most pedig irigy arra az állapotra. Sok mindent máshogy tenne, máshogy csinálna, de ez a jelen bölcsessége, semmi több. Abban az állapotban ugyan úgy ugrana bele mindenbe, mint annak a rendje. De nem akar mégsem úgy gondolni magára, ahogy kinéz minden.
Megborzong, ahogy a fagyi szép lassan az ujjára csöppen. Igazából nem szeret tölcsérből fagyit nyalogatni, ő lassan eszi, szereti, ha kicsit már meg is olvad, de így nehéz, mert lefolyik. Otthon, dobozból, kehelyből valami helyen, rolettivel, de nem tölcsérben. Igazából nem is érti, miért vette, nyilván a pillanat heve, addig is itt lehet és elvonta a gondolatait másról. Így, hogy ne legyen nyakig, bokáig ragacsos, gyorsabban halad vele, mégis kézfejébe törli száját, amit meg aztán nadrágjába. Mert amiket a fagyi mellé adnak szalvéta néven, az minden, csak nem az. Vékony papírdarab, ami semmit se ér. Pont úgy, mint küzdelme az akarat ellen.
Ekkor hallja meg a nevét, méghozzá olyan hangon csilingelve, amit rég hallott. Kissé merevedik meg, holott… Nem a lány tehet arról, ami vele történt. Nellinek is megvolt a maga gondja, mégis, valahol odabent érzi, hogy szüksége volt rá és nem volt ott, ez pedig, valamit elrontott. De nem akarja, nem szeretné ráhúzni azt, hogy úgy érzi, sokan cserben hagyták, ami nem is helyes válasz. Mindenkinek megvolt a maga dolga, ő nem is szólt nagyon, főleg nem akkor, amikor Amerikáig menekült. Most viszont itt van, ahogy Nelli is nagy levegőt vesz. Le kell vetkőznie a sérelmeket, amik nem valósak. Mindent. Képes lesz vajon? Miért van az, hogy a mélypont óta, valahogy retteg minden találkától? Mit látnak, mit gondolnak, mit éreznek. Vagy éppen ő. Arcára húz mégis egy barátságos mosolyt, ahogy felé fordul.
- Szia, Nelli – még egy utolsó nyalintás, mert épp folyna le, fel is tartja az ujját, hogy egy pillanat, majd már lejjebb is engedi a kezét. - Semmi extra. Meleg, fagylalt és a szokásos, elvagyok. És veled? - érdeklődik, de nem mesél. Mit mondjon? Hogy üres, hogy épp bájitalra vágyik? Nem, nem húzhatja a kínjait mindenki nyakába. Nem közönség előtt szenved, felhúzza az álarcot. - Jól nézel ki – zárja végül, bókkal, megszokott udvarias felével, mintha semmit sem változott volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
online
RPG hsz: 727
Összes hsz: 4336
Írta: 2021. július 15. 21:52 | Link

keressünk új hobbit és annál több szálkát. Tamás műhelyében.


Azt mondják, akivel nincs rendben minden, az görcsösen rendben tartja a környezetét. Ez így is van, mégis, érzi, hogy valami még hiányzik. Aztán ajánlottak neki pár dolgot és úgy volt vele, miért ne? Kevésbé káros szokások kellenek neki, mint a bagó, az ital, vagy éppen annál több és másabb. Elgondolkodott Hay kötögetős ötletén is, de miután képes a saját cipőfűzőjével is összeveszni, mert körülbelül hajóscsomót köt rá véletlen, elképzelni, hogy a fonallal, cérnával mi a bánatot művelve. Inkább nem. Aztán úgy nagyon nem is maradt más: rajzolni jobb, ha neki sem áll, színezni nincs affinitása, bár a Trónok Harcás színező tetszik neki. Bár annyi piros ceruza nincs a világon, mint ami oda kellene, mégsem vette meg végül. A növényeket persze nem hagyja magára, fura is lenne, ha amiért tanult és amit végigvitt, illetve ami képes mindig megnyugtatni, egyszeriben maradna el. Így fanyalodott arra, hogy az apróhirdetéseket olvasgatta. Főzhetne különleges bájitalokat, rendezhet udvart, persze ezt inkább mugliföldön. Egy jó fűnyírás, abban már évek óta nem volt része. Pedig nincs is jobb, kiszakadt farmerben, félmeztelen tologatni azt a szart, negyven fokban. Annak is megvan a feelingje, de sokat kellene utazni. Végül, így talált rá a műhelyre, amely ugyan nem segédet keres, egyszerűen felajánlotta szolgáltatásait, szerényen és lényegre törően. Bár nem kell egy bútorát sem felújítani, nem is azért megy, hanem inkább érdeklődni, hátha kedvet kap ahhoz, hogy pár dolgot mégis kipofozgasson. Nemigen ért hozzá, nem ő a legnagyobb ezermester a környéken, amit tud, azt kell, össze tud rakni egy svéd bútort, bár néha sokadjára, azonban itt ezek koptak jócskán. A legtöbb tárgy simán tud önjavító lenni, vagy pikk-pakk összeáll, esetleg eleve kihívás tönkretenni, így nem kellett azzal törődni, hogy most hova üsse be azt a szöget. Hát, egy utat megér, jobb dolga úgysincs. Kezdi néha túlságosan felkapni a vizet azon, ahogy lakótársa beszél vele, lehetséges, hogy mivel még nincs teljesen rendben, ügyelnie kell a toleranciaküszöbre. Vagy tényleg elege lett belőle és jobb lenne, ha máshol keresne lakhatást. Fogalma sincs, de nincs türelme ezen rágódni és beszélni róla, úgyis ki lenne röhögve, hogy hisztis barom. Sóhajt egyet.
A műhelyhez érve csekkolja, hogy azért nyitvatartási időben legyen, majd besétál. Csendben néz körbe, néz meg egy-egy kitett holmit, majd végül megállva kutatja tekintete a férfit, aki a Tamás nevet viseli. Bizonyára nem áll mindig vigyázzban arra várva, ki tér be, ezer dolga lehet, ő meg jött, hogy feltartsa. Szép lesz.
- Jó napot! - köszön hangosabban, de nem kiabálva, nehogy az legyen, hogy itt ordibál, azt két lépésre van tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Hansági Tamás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 15
Írta: 2021. július 19. 06:25 | Link

Balázs

Pang az üzlet. Apja is megmondta, Isten nyugosztalja, az egyedi bútorok készítése és eladása, nehéz kenyér. Így van ez még itt is, ahol a mágusok krémjének egy része éli úrias mindennapjait. Bánki Zorka otthonának berendezéseit már rég elkészítette és be is szerelte. Azóta nem kapott felkérést semmire. Így most is csak saját kedvére alkot. Képkereteket készít unokahúga számára, aki a sajátjait összetörte. Érthető okból tette. Rá jár a rúd szerencsétlenre. Járt is mindig, pedig talán nem érdemelné. Ezt persze nem Tamás tiszte eldönteni, csak is a jó Isten, aki tudja mekkora tehet tegyen egy ember vállára, hogy az még épp elbírja. Na ezért is örül ő, hogy nem talált senkit. Kibírta azt, aki hülyét csinált belőle -kétszer is- és továbblépett. Egyik kezében pálcával, a másikban egy már majdnem kész kerettel sétál ki a maga sportos járásával a műhely részből, ahogy meghallja, hogy valaki érkezett. - Jó napot! - köszön vissza a fiatal srácnak és a keretet leteszi egy komódra, pálcáját pedig derekához csúsztatja, inge alá, hogy ne legyenek útban, míg kiszolgál. - Miben segíthetek? - kérdezi és mind a majd két méterével elindul a fiatal férfi felé. Fekete alapon vörös kockás, laza flanel, favágó ingben és egyenes szabású, középkék farmerben van, hozzá bakancsot húzott. Ezeket szereti és ezek voltak most épp tiszták. Mosni-főzni ő szokott magára. Teszi mindezt rendesen, így senki meg nem mondaná, hogy remeteként él, most már pár hete a műhely felett. Az épületben van a rádió is, így sűrűn látja rokonát. Ezt jól összehozták. Kellemest a hasznossal. A Hansági és a Rothstein família egyaránt a praktikum híve. A megfelelő házat volt nehéz megtalálni, meg persze a jogi ügyeket elrendezni. De végül minden összeállt, mint a jó beton.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig, mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg..."
Bánffy-Vass Petronella
Mestertanonc Rellon (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


just a Freckled Meow
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 78
Írta: 2021. július 27. 13:55 | Link

Beli
¤ hello Stranger! ¤ felöltöztem ¤

A kedves arc felém fordulok. Szürke szemeim kissé félve tágulnak többszörösükre, és egy nagyot nyelve veszek egy újabb kortyot a nyelvemet és szájamat egyre csak színező, jéghideg löttyből. Nem tudom, hogy mire számítsak. Olyan közel voltunk. Testben és lélekben egyaránt. Hiányoznak azok az idők, de nem tudom, hogy ismerjük-e jelenleg egymást. Szeretném úgy gondolni, hogy igen, ezért is szólítottam meg minden félelmem ellenére. A mosolya egy halvány, szégyellős félmosolyt varázsol arcomra, és jobb kezemmel elengedem a hűs műanyagpoharat, hogy zavarom jeleként a fülem mögé utasítsak egy vörösszín tincset. Hogyan olvadhatok el ennyire valakitől, amikor nagyon is jól tudom, hogy nem az én elképzelésem szerinti csapatban játszik. Erről is beszélni kellett volna annak idején, de annyira tabunak éreztem a témát, hogy nem mertem. Hogyan is mondhattam volna el neki, hogy „tudom, hogy a fiúkat szereted, de rettenetesen beléd habarodtam”. A légypiszoknak egy gorillapofon. Nem szaladok én házhoz azért a csattanásért, ezért inkább megtartottam és így a távolság is egyre nagyobb lett kettőnk között. Nem mondanám, hogy százszázalékosan kihevertem ezt a történetet, de most Dolfi is felütötte a fejét, aki… á! Ha egy mesében lennénk, akkor bizonyára mindenféle villámot szórna a kis felhő a fejem felett, annyira dühös leszek a házvezető gondolatára is. Ezért inkább felrázom magam. Pontosabban Beli kérdése, majd… majd bókja rángat vissza a valóságba. Csontos ujjaim még mindig fülem mögött, miközben érzem kissé belepirulok a kedves szavakba, ezért óvatosan lehajtom fejemből a napszemüveget, hogy kevesebbet láthasson kislányos zavaromból.
Oh – kezdem lágy tónusú szorongással, majd magam mellé engedem karomat. – Thanks – rázom meg a fejem. – Köszönöm – folytatom megszokott akcentusommal, miközben el sem engedem régen látott barátom tekintetét. – Te is. Mármint te is szuperül nézel ki – mutatok felé sután az imént leengedett karral, majd inkább két kézzel, kislány módjára fogok a poharamra. Egy kicsit csendben vagyunk. Ezért szürcsölve szívok az üdítőbe, és a fiú arcélére emelem macskaszerű szempáromat. Halvány mosoly jelenik meg szájam szegletében, majd újra szemeibe tekintek.
Régen láttalak – kezdem, majd próbálom viccesebbre venni a figurát. És nem is sejtem, hogy talán ezzel vágom el a legjobban magam nála. – Mihail bezárt egy toronyba, mert fél, hogy elrabolnak? – kérdezem kedves csipkelődéssel. Ezzel mutatni szeretném, hogy érdekel a magánélete, hogy érdekel ő. Akármi is legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
online
RPG hsz: 727
Összes hsz: 4336
Írta: 2021. július 27. 18:06 | Link

téblábolok a vásárlás után. árnyékban, fagyival


Ijesztően távolt és idegenként állnak egymással szemben, mintha most találkoznának először. Csak most nem szór szét krumplikat, se semmit, nem nevet és nem bénázik. Mert most teljesen más ember. Nem tudni, hogy valaha visszatalál-e oda, ha már hasonló lesz, nyert az ügy, szerinte. Most mindent idegennek érez, saját tagjait is, hát még a másikét. Emlékszik a hajnalra, arra, amikor meglepte, amikor négy lábon látta, közeledett hozzá, majd bújtak csendben egymáshoz. Mindig is ilyen pillanatokat szeretett volna a Hold után, valakit, aki átöleli és segíti elviselni a fájdalmat. Tudja, most már bőven, hogy vele sosem lesz egyszerű, egy farkas mindig problémás, nehéz eset, talán nyűg is. De ő nem kért sokat, sosem, senkitől. Csak legyen vele, mellette. Mindent mást ad viszonzásképp.
Erre ahelyett, hogy megölelné őt, örömöt adna látványosan a viszontlátásnak, sután áll és nézi őt, mintha attól tartana, ő is csak azért jött, hogy végezzen mindennel. Érzi, hogy a pánik kúszik fel csendesen kúszik fel gerincén és önti el tetőtől talpig. Fél, hogy ilyen találkák alkalmával, ahol hosszú idő telt el, végérvényes vége lesz. Talán utólag leesett neki, hogy Nelli már-már túl közel is merészkedett, de hamar mással kötötte össze. Fiúval járt, így aztán nem volt akadály semminek, a meleg barátok már csak ilyenek: lehet velük öltözni, vetkőzni, beszélni és mókázni, minden hátsó szándék nélkül. És ez így elég is volt, aztán eltűnt, elmaradt minden és… Megsérült. Hatalmas és mély seb tátong mellkasán, mintha azt, amit a farkas kapart belé annak idején, ismét nyitva lenne. Szivárog most is, hiába hegedt be. Mi vinné arra rá, hogy minden sérelmét eldobja és csak örüljön? Tud még örülni, nevetni? Olyan távoli minden…
- You’re welcome – kitart a mosoly, mintha olyan illedelmes akarna lenni, mint az angolok, vagy bárkik, akik örökké csak bókolnak és kedvesek. A fagyi olvad, nem is törődik most már vele. A szavakra pillant le magára, húzza el kicsit a száját és lágyan csóválja meg a fejét.
- Volt már jobb is, de köszi – valóban. Nem annyira látni, de ő igen. Nem annyira napbarna, a sok bent tartózkodástól, a nadrág kicsit csúszkál rajta, mert még mindig nem szedett vissza minden kilót, haja is hosszabb, mert nem törődött vele. De akkor, szerencsésen, egészen jól néz ki ez így is. Emeli meg a fejét, amint meghallja a hangját, és válaszoljon, merre járt, vagy éppen ezt ő is mondhatná, amikor folytatja a mondatot. Arcáról lefagy a mosoly, kezét lejjebb ereszti. Érzi, hogy gyomrában valami ugrik egyet a név hallatán – hogy ez jó, vagy rossz, nem tudja –, megborzong, ahogy a veríték lecsordul a tarkóján. Szemeit lesütve fohászkodik némán, hogy ne omoljon össze. Mikor lesz már az, hogy nem rándul görcsbe, ha beszélni kell róla, ha hall róla, ha bárki kimondja a nevét? Mikor lesz már nyugalma? A fagyi csöpög le kezére, de nem érdekli, az étvágya elment.
- Ő már nem zár sehova, ellenben én magam a szobámba igen – kezd bele, halkan. Érezni, hogy ez a téma az, amit kerülni akart. - Csak a tanév kezdetére jöttem haza – és most menekülne megint. Szeretne odalépni hozzá, hogy úgy üljenek, ahogy akkor, hajnalban, de most a keserűség mérgezi és azt mondja, ne, minek. Eddig sem kapta meg. - Én és… Mihail már nem… már jó ideje nem vagyunk együtt – mondja ki hangosan, miközben átteszi a másik kezébe a fagyit és a másikat lerázza. Pótcselekvés, miközben nem tud a másikra nézni. Fél, hogy meglátja a könnyeit.
- És te… merre? Világot láttál? - terel azonnal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry

Oldalak: « 1 2 ... 33 ... 41 42 [43] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér