36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. március 21. 14:27 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Lehetetlenségnek tartom szavakba önteni, hogy mennyire unatkozom. Mármint komolyba, nincs rá megfelelő szó, mert a nagyon ide már nem elég. Valószínűleg tartom egyébként, hogy sokkal több időt töltök Kiscsibével, mint kellene, mer’ rendesen felkaptam a cuccomat a szobából, elindultam a nagyvilágba, hogy akkor én most foglalkozni fogok az illúzióval - elméleti szinten -, hiszen a friss levegő jó hatással van az agyunkra, nem? Tudja a franc, biztos ezt is brit tudósok állapították meg, de a tavaszi levegő, ha mást egyelőre nem is tett, az biztos, hogy felébresztett. Fejesemből üvölt egy ItaloBrothers dal, aminek nagyon mély dalszövege van, jobb kezemben szorongatom a cuccaimat, míg bal kezem mutatóujjával mutogatok random emberekre énekelve, ahogy haladok lefelé a kastélyból a falu irányába. Biztos értékelik a jókedvem.
Éppen becsusszanok a térre az egyik arra vezető útról, hogy helyből ugorjak fel egy padra és álljak neki fennhangon. - Boom boom boom, That’s how it goes, Everybody get your hands up, come close - nos, a Boom című dal, gondolom mindenki is tudja, de azért elárulom, hogy nem arról szól, hogy kitartott kisujjal teát szürcsölsz. - We gonna dance the day and the whole damn night, Rock rock your body alright - mozgatom meg csípőmet, majd állok meg azonnal, ahogy meglátom a téren átsétáló alakot. Szélesen vigyorogva ugrok le a padról, majd szökkenek a férfi után. - CSÓKOLOM RUBEN BÁCSI - nem mondom, hogy kiabálok, de azért kiabálok, mivel a fejembe még mindig üvölt a dal, szóval kell pár másodpercnyi idő, amíg leesik. Kikapcsolom, letolom a fejemről a fejest, majd pislogok felfelé Ruben bácsira. - Képzelje Ruben bácsi, éppen az illúzióval terveztem foglalkozni. Nem remek, hogy éppen most találkozunk? Gondolom magának nem remek, de én maga helyett is örülök - bólintok egy határozottat, majd vigyorgok fel továbbra is rá. A képlet egyszerű: én tanulom az illúziót, Ruben bácsi bejegyzett, éppen gyakorolni készültem, ő pedig már tud egyet s mást. Én mondom, hogy mindenki is azt akarta, hogy talázzunk ma itt.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. március 21. 17:51 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Ez egy jó nap arra, hogy semmire, de legalább már nem fájlalja a bal vállát, amelyet egy óvatlan mozdulatban sikerült kiugrasztania. Azért, a biztonság kedvéért köröz párat karjával, majd leengedve lép ki a házból és indul meg a hoppanálási pont felé. Csak a szokványos körök, hogy holnap legyen ideje elugrani a bár ügyeit intézni, ha már megnyitott, sikeresen, ne hulljon azonnal a porba, bár megnyugtató a gondolat, hogy a söpredékkel is sikerült dűlőre jutva egy tökéletes kapcsot kialakítani, amelyben elhiszik, hogy ők a nyertesek, holott… De hát, nem kell mindent tudniuk, ahogy senki másnak sem, pont nem azt, hogy merre tart. Mégis, mivel már egy ideje itt él, bőven van kinek biccentve visszaköszönni, ha épp jelez felé, lépteit elnyújtja és sietősre veszi néhol, hogy ne kelljen felesleges köröket futnia, mert ahhoz semmi humora sincsen, a bájcsevej maradjon meg későbbre. A zsebébe túr, hogy cigarettára gyújthasson, a füstöt pöfékelve kanyarodik jobbra, célja felé, mit sem sejtve, hogy igen hamar mi éri utol. Épp gyorsan lebontja a kis napi tervét, amikor nevét hallja – a csókolom szóra nem reagált volna, még így se –, ráadásul üvöltve. Összes pihéje égnek mered a tarkóján, mert a franc sem így akarja visszahallani a nevét, ezer más kellemesebb módja van, ezer más embertől akár, de ez az egy, már most morog, hogy nem futott, mert akkor már a közelben se lenne. A háta mögé sandít, de már mindegy, süketet se lehet játszani, mert hirtelen terem mellette, ő meg az ég felé mereszti a szemeit.
- Megint te? – mintha tegnap találkoztak volna, de nem, a bál óta nemigen láthatta, az pedig nagyon régen volt. – Mondtam, hogy ezt a bácsizást hanyagold már – viszketni kezd tőle a tenyere, úgy nagyon, így inkább a zsebébe mélyeszti azt, amelyikben nem a bagó pihen.
- Milyen kedves vagy, hogy helyettem is örülsz. Hát akkor, sok sikert az illúzióhoz, bizonyára már biztos ügyes vagy benne – mert a fene se akar arra gondolni, hogy ő ezt direkt azért mondja, mert vele akar gyakorolni. Azt ugyan nem gondolhatja komolyan, de nagy kegyesen pillant felé.
- Tudok még valamiben segíteni? – mintha amúgy megtette volna. Komolyan, miért van rátapadva?
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. március 27. 16:32 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Nem is kell ennél csodálatosabb nap és lehetőség ahhoz, hogy gyakoroljam az illúziót pár erre sétáló járókelőn. Ami persze teljesen illegális, szóval nem is teszem meg, mert félek Noncsi bácsi haragjától. Ijesztő tud ám lenni, ha bepipul, de hát, mint eddig mindig, jönnek a megmentésemre: Ruben bácsi alakja rajzolódik ki, én meg ordítva - szó szerint - kapom el. Mint mondtam, csodálatos nap és lehetőség. Mármint nekem, mert szerintem Ruben bácsi egyáltalán nem örül annak, hogy elkapom, és amikor felém fordul, jön a kérdés, ez bizonyosságot is nyer. Széles vigyorral arcomon vigyorgok fel a férfire hevesen bólogatva. Bizony, hogy én!
- De ha nem bácsizom, akkor, hogy hívjam? - biccentem félre fejemet, tekintetemben csillannak meg a kérdőjelek. Ha Malvin megtudja, hogy nem adtam meg a kellő tiszteletet valakinek - amit amúgy tényleg nagyon ritkán teszek meg, a legtöbbjüknek meg fel sem tűnik, ami nem az én saram -, lenyakaz a nő. Szükségem van még a fejemre, hát az ellenállhatatlan mosolyom nélkül nem tudom befűzni Ruben bácsit, hogy segítsen. Rendben, talán azzal sem sikerül, de hátha. Vajon működik nála a hízelgés? Nos… mindjárt kiderül. Nem.
- Azt nem mondanám. Mármint elméletben király vagyok, nyilvánvalóan, de tudja, hogy megy ez - köszörülöm meg torkomat hangosan. - Gyakorlat teszi a mestert, de a suliba járó diákok meg bénák, engedély nélkül nem gyakorolhatok senkin, szóval… tök unalmas - tárom szét karjaimat tehetetlenül, mintha komolyan a világ legnagyobb terhe nyomná a vállamat. Mondjuk így is van, mert szintet szeretnék lépni, jó akarok lenni benne, ha nem a legjobb, és ehhez az kell, hogy Noncsi bácsiék elvárásai szerint teljesítsek. Valamiért megkérték az előttem állót, hogy segítsen a bál díszletében, így nem nyúlhatok mellé.
- Aham! - csillannak fel kékjeim azonnal. - Gyakorolna velem? Mit és hogyan csináljak, meg ilyesmik? Lehetne az alanyom, tudja - csillogó tekintettel pillogok fel Ruben bácsira, akaratlan lépek hozzá közelebb, pillantásom szinte már könyörgő. Naaaaaa!
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. április 6. 14:44 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. április 6. 18:42 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. április 8. 23:12 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Bárki mondaná, hogy ő tényleg most ilyesmit cselekszik, hogy segít és azt jó szándékból teszi, kiröhögi. Benne nincs jó szándék, inkább megkíméli magát a további tekintettől, amit az előbb a srác tolt le neki. Vagy mégis van benne segítő él, mert a bálra se mondott nekem, ment és tette. Lehetséges talán, hogy Kimoriah egy hangyányit mégis csak jó hatással van rá és előtérbe kerül néha az, hogy ugyan olyan ember, mint a többi? Meglepné a válasz, ha keresné, de nem teszi. Ő is ember, neki is egy gödörben lesz vége egyszer, sok méter mélyen, addig meg annak hiszi magát, aminek akarja. Pont elég. És az is, hogy akkor, egye fene, el nem mondja neki, de amolyan felebaráti dolog miatt segít neki. Bár, nem biztos, hogy ő és az művészete az illúzióban gyereknek való, de megpróbálja visszafogni magát.
- Azt én is, de merész vagyok mégis. Nem tudsz még úgy ártani nekik amúgy se, amitől megkattannak – illúzióval nem, az, hogy a személyiségével igen, az már az ő dolguk. Leül mellé, helyet is hagy neki, persze, nem úgy húzódik el tőle, mintha leprás lenne – bár tény, ha valaki aki ismeri, látná, hogy kölyökkel lóg, letagadja -, helyet hagy neki mindenre, meg közben figyel is. Tényleg figyel. Aprót hümment a szavaira.
- Más az, ha valaki érti is, mit csinálsz, értem – főleg, ha az meg is tudja mutatni, hogy mit és hogyan kell. A másik ugyanilyen kölyköt nem látja, elég neki belőle egy is, ez igaz, többről meg nem tud. Vagyis ott van az a francia csaj, de ő nem tanonc, mintha ezt említette volna, főleg, hogy másban is utazik. Kevesen vannak erre, akiket ismer és tudja, hogy képesek rá. Erre inkább más a divat, vonzza a kutyaféléket és az elemi mágusokat. Fura hely. – Pöpi? Mi a fene az, hogy pöpi? – pozitívot jelenthet talán, de ha megvernék se érti ezt. Oké, már a magyar is változik, ő meg menten öregnek érzi magát, hogy lassan szótár kell neki egy sráchoz. Komolyan. Inkább elengedi és inkább hagyja, magyarázza csak el, merre és hogyan jár. Aprókat bólogat, nagyjából be is lövi, mi és merre. Nem konzultált a bál óta a testvérpárossal, akik oktatnak, de biztos nem veszik le a fejét, ha civilként segít itt most. Érdemrendet nem vár és azt se, hogy ezek után rendszeresen járkáljanak hozzá.
- Ahha, értelek – bólint egy nagyot, hiszen azt is érti, hogy jobb akar lenni. Ez ismerős, őt is ez hajtott előre. Mindenkinél jobb. A karkötőre pillant és elvigyorodik. – Csak nem zavar? Pedig ez jobban néz ki, mint amit anno én kaptam. Meggyaláztam, mikor végül lekerült rólam – na nem úgy, hanem inkább égett, mint elrakta volna emlékbe. De a nosztalgia helyett csapja össze a tenyereit végül.
- Oké, hát azon vagyunk, hogy segítsek. Tiszta rendes tőlem, becsüld meg. Ja és a többieknek nem, nem vagyok jótékonysági állomás – szögezi le. Hogy neki segít-e máskor? Jó kérdés. – De előbb, mutasd be, mennyire megtörhető és mennyire megy. Ne fogd vissza magad – ad neki szabad kezet, hogy akkor bármit, még amit az iskolában nem is meg. Ha tud neki újat mutatni vagy ami meglepi, akkor már megérte. De nem reménykedik ilyenben.
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. április 9. 13:08 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Vállamat vonom meg. Lehet nem tudok ártani nekik olyan szinten, mint ahogy ők azt hiszik, de akkor sem tartom okénak, hogy random embereket illuzionálgassak, pedig amúgy tök poén - nem csináltam gyakran, és csak kisebb poénokat eresztettem el -, de így meg nem lépek feljebb. Ráadásul a gondolattól, hogy valóban megszabadulhatok a karkötőtől csak még inkább felpörgök, szóval ha Ruben bá-, khm, szóval ha Ruben itt akarna hagyni, akkor sem engedném el olyan könnyen, mert elég volt már a karkötőből. Noncsi bácsiék tudják, hogy kell lekötni egy Mórocz figyelmét egy tanévre, nem is volt velünk semmi baj. Taktikus.
- Há’ pöpi - ismétlem el, miközben megvonom a vállam lezseren. - Pöpec, tudod. Király - billegtetem fejemet kicsit, lehunyt szemekkel magyaráznék tovább, ahogy felemelem mutatóujjamat is, hogy telecsapjam az étert szinonima szavakkal, de semmi más nem jut az eszembe, úgyhogy hoppon vagyok. Leengedem az ujjamat, vigyorogva fordulok Ruben felé és magyarázom el neki a helyzetemet, amire a legnagyobb egyetértéssel megspékelt bólintást kapom. Már most szanaszét adom, hogy Rubennel gyakorolhatok, és komolyan segít benne. Merlinre, Móric el sem fogja hinni, ha elmesélem neki, hogy sikerült befűznöm.
- Dehogynem zavar. Tiszta izé… - milyen értelmes mondat. - Kis rávezetéssel ugyan, de szerintem arra is rájöttem, hogy szedhetném le, szóval csak még jobban kellene az erősítés az illúziók között - bólogatok magabiztosan, majd állok meg a mozdulatban és röhögök fel hangosan Ruben szavain. - Ez elég perverz - szögezem le tovább röhögve, majd fagy belém a minden is, ahogy összecsapja tenyerét. Ember, nem szabad elfelejtenem, hogy ő ugyanúgy creepy még mindig. Hevesen bólogatok, csillogó kékjeimet le sem veszem róla, ahogy közli, becsüljem meg. Ó, de még mennyire! Elképzelni sem tudja mennyire, de mennyire meg van becsülve, és ez most nem szarkazmus, hanem tényleg.
Torkomat köszörülöm meg, ahogy előre fordulok. Lehunyom szemeimet, magam elé képzelem a kolibrit, minden kis részletével együtt, ahogy mindig megálmodom, végül szárnyának hangjával igyekszem kiegészíteni a képet, hogy utolsó lépésként terjesszem ki és lássa meg Ruben is, ahogy a kolibri előttünk repked ide-oda. Gyorsan teszi, míg szárnyainak gyors mozgása által generált hangja jut el a fülünkbe. Alsó ajkamat beszívom a nagy koncentrálásban, a madár kitartóan repked, meg-megállva nézelődik, majd reppen tovább pár métert. Kékjeimet kinyitom, Rubenre emelem azokat kíváncsian, hogy mégis mi a véleménye, amikor a tér végén felhangzó gyermek nevetésre terelődik a figyelmem és az illúzió eltűnik. - Ne már, bakkerka! Pedig most… aj! - szusszanok durcásan, majd térdelek könyökömre, hogy tenyerembe támasszam arcomat és bámuljak előre. - Ennyi. Túl könnyen törik és még nem jöttem rá a módjára, hogy tudnám jobban kitartani. Csak azt ne mondd, hogy reménytelen vagyok, mert akkor befejeztem - morgok bajszom alatt sokkal ingerültebb hangon, mint eddig bármikor.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. április 12. 18:48 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Jó, most teljesen mindegy, hogy tud-e ártani másoknak vagy sem, a lényeg, neki nemigen, ennyi a lényeg. Annyira bizonyára a srác sem agyalágyult, hogy kockáztassa nem csak a képességtanulást, de úgy a jelenlétét is az iskolában azzal, hogy zoknira rohasztja valaki agyát illúziókkal. Ha a személyisége ilyen, nos, az már más.
- Ó – na most nagyon öregnek érzi magát, ha hazamegy, be fog állni a tükör elé, mint a tipikus hiú majom, és ráncokat fog keresni magán és ősz hajszálakat. Jó, valahol mégsem olyan gond ez, nem csak generációs, de mindenféle szakadék van közöttük, teljesen más körökben mozog, ahol meglett emberek néznének rá ilyen furán, ha ezt a szót használná. Pöpi. – Így már értem. Nehogy szótár kelljen hozzád, te gyerek – csak nem, de nem is olyan komolyan feddi meg, hogy ne jelenjen meg arcán egy vigyor is hozzá. Tovább nem magyarázza a dolgot, nem is kell, így az érdemli dologra, pontosabban a karkötőre pillant. Se szó, se beszéd fogja meg a srác karját és odahúzva magához, ide-oda forgatva tanulmányozza a kényszer-ékszer.
- Izé hát. Korlát. Gondolom ezt a szót se szereted – engedi el, majd visszakönyököl a saját térdeire. – Na, mire jöttél rá, hogyan? – hátha már abba is bele tud szólni, jó-e az út vagy sem. Ha már segítséget kért, ő meg mindenben szeret tökéletes lenni, szóval, ezen semmi sem meglepő. A szemeit forgatja a röhögésre.
- Nem úgy, nem úgy – oké, tinédzser, az ő fejében most csak egy féle dolog szerepel. Mondjuk meg tudja érteni, neki is sokszor jut az eszébe, pedig rég nem tini. Most azonban nem azon van a szó, hogy megvitassák, vannak-e nagymellű mestertanoncok a nagykorú diákok között.
- A színpad a tiéd – még teátrálisan körbe is mutat, hogy szegényes ez, de az övé. Hátradőlve illeszti tekintetét a lassan megjelenő illúzióra. Az apró madár részletes, nem olyan, mint egy gyerekrajz élőben, és az apró suhogás is eljut füléig. Íriszei ide-oda járnak, ahogy követi a kolibri útját, íveit, már-már ki is nyúlna, de nem zavarja meg se szóval, se mozdulattal a srác ténykedését. De amennyire megindult, úgy foszlik szerte az egész. Nem nevet fel, aprót hümment, ahogy végül előrébb dől.
- Nem vagy reménytelen – és tessék, ő most lelket öntött valakibe, akitől amúgy tudna simán a falra mászni. – A mód egyszerű, ahogy látom – közben most lenyúlva az előbb látottakat, a kolibri ismét megjelenik, repkedve körülöttük, a gyors íveit tartva, de el nem reppen a semmibe. Közben ő végig a srácra figyel és beszél.
- Koncentráció. El kell különíteni a világot és amit te akarsz. Ilyenkor a mexikói kartell is lövöldözhet, akkor is tartani kell. Kellene, bár olyankor bevallom, nekem is nehéz. Hülye hasonlat. De érted? Az illúziód jó, alapos, te törsz meg könnyen, hogy erre-arra figyelsz. Na figyelj – egyenesedik ki, közben a kis madárka megállva figyeli őket. – Kezd el még egyszer, de most előbb zárj ki mindent. Engem is, a madaram is. Próbáld meg úgy, mert nekem elsőre ez a tippem. Ha duzzogsz, akkor így marad és a karkötő is.
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. április 13. 13:17 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Hagyom, hogy Ruben megnézegesse a karkötőt, aminek én már minden milliméterét olyan jól ismerem, mint a tenyeremet. Másik kezembe támasztom arcomat, térdemre könyökölök, látványosan forgatom meg szemeimet, hangosan sóhajtok. Tényleg nem szeretem, de ennek legalább van értelme is: segít fejlődni. Oldalvást sandítok Rubenre a kérdése miatt, majd vissza előre. - Tartós illúzió, így rájöttem arra, hogyha magát az illúziót nem tudom megtörni, hogy a karkötő eltűnjön, koncentrálok magára a karkötőre, mint megfogható dologra. Rin és Kiscs- Li-, bah, szóval Amélia segítettek, sőt… - tartok pillanatnyi szünetet. - Kapcsot rakok rá illúzióval - bólogatok erőteljesen. Egyébként a terv nagyon jó, szanaszét adom, hogy egy sokkal egyszerűbb megoldásra vezettek rá, mint amire én gondoltam először, de a kivitelezés nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt. Igazából parálok attól, hogy esélyem sincs.
Kérésre teremtem meg az első illúziót, ami eszembe jut ismét, mert bírom a kolibrikat, tiszta parák, hogy pillanatok múlva ismét a semmibe tűnjön el, mintha ott se lett volna. Hangosan és haragosan fújtatok egyet, mintha ezzel segítenék magamon vagy akár az illúzió megtartásában. Felkapom fejemet Ruben szavaira, az előző durcázás sehol nincs, széles vigyorral arcomon figyelem, ahogy az illúzióm ismét megjelenik, csak immár ő idézi elő. Csillogó kékekkel, minden szavára hevesen bólogatok a férfinak. Nem az illúzióval van a baj, hanem velem, mert könnyen eltéríthetnek. Ráncolom szemöldököm a folytatásra, megszeppenve pislogok a madárra, ami megáll, majd hümmentve egyet fordulok megint előre és meredten a madarat nézve húzom rá saját illúziómat. Itt-ott remeg meg a valóság és az illúzió közti határ, ahogy minden koncentrációmat az apró lényre összpontosítom, akinek vibrálva ugyan, de megváltozik a színe, hogy Ruben lássa: az ő illúziója kikerült a körből, az enyém van itt. A zöldes-kékes árnyalat helyett pompázik a madár narancssárga színben, szárnyai mozdulnak, hogy azok gyors mozdulásának hangja ismét elérjen a fülekbe. Nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok, mert nem ronthatom el. Túl sokszor kezdtem már elölről otthon is, a kastélyban is, és valami mindig megzavart vagy tönkretette az egészet, de most sikerülnie kell. Mert nem hihetik azt Noncsi bácsiék, hogy haszontalanok voltak az órák, hogy feleslegesen belém energiát fektetni. Magam miatt kell sikerülnie. Az elhatározással együtt hagyja abba a madár tollazata a vibrálást, a valóság tűnik el körülöttünk, hogy a kolibri zavartalanul repüljön egy virághoz és álljon neki… nos, kolibriskedni. Pontosan.
- Valahogy így jó? - minimálisan erősítem fel a szárnyak csapkodását, hogy véletlen se nyomja el Ruben vagy az én hangom, miközben a férfire pillantok. Mondjuk most pont nem történt semmi olyan, ami kizökkenthetne. Vagy csak nem érzékeltem? Nagy ugrás lenne.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. április 14. 15:00 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg


Ennyit kibír, egy pillanattal sem több az, ameddig a kezét tartja, majd engedi el, mert látott eleget. Tény és való, hogy idegőrlő lehet már a látványa eléggé, de van, ami muszáj, szükséges az, hogy előrébb lépjen. Később majd más miatt fogja a fejét, de ahhoz neki már nem lesz köze.
- Nahát. Ez most meglepett – pillant felé, biccentve egyet. És ő azt hitte, ez a gyerek csak egy idegesítő vakarcs, akinek semmi haszna. És erre mégis, van esze, csak közben ki kell bírni egy olyan jellemet, amitől sokak haja égnek is mered. - A segítség sose rossz, ez egy jó irány. Kipróbáltad már? – a sikeressége, vagyis annak hiánya nem kérdés, azonban attól még elkezdhette, puhatolózhat egyelőre mennyire képes vagy éppen hogyan vitelezze ki. Az lesz az érdekes része, elméletben minden mindig tökéletes. Hasonlóan nehezen birkózott meg az elején a feladatokkal, vagy nem volt túl részletes vagy úgy, mint a srácnak, hamar megtört. Kapkodott, sietni akart és azonnal a legjobbat. Aztán a Mestere, aki mégis, lehetetlen türelemmel állt mellette, elérte, hogy lelassítson, kicsit több időt nyerve aztán, szépen lassan építette fel azt, amelybe az évek alatta jött bele, végül pedig most itt ül, és segít másnak. Ez sosem volt tervben, de van benne valami szórakoztató. Ironikus, mert ha valaki segítené, hogy mire használja ezt a képességet, akkor holt biztos, hogy nem kiskutya szemekkel kérne tőle, hogy gyakoroljanak. Aztán ki tudja, lehet a srácnak az is érdekes lenne. De nem, kicsit sem avat bele ebbe senkit, reklámozni sem szokta. A két oktató is onnan tudta, hogy jegyzékbe van véve, és mikor a nagyszabású party készült, többeket kerestek fel, hiszen két embernek az bizony emberes falat volt. De tessék, oszt tanácsot és akkor kiderül majd, mennyire tévedett.
- Egy kicsit finomabban, szép lassan, senki se hajt – figyeli, ahogy itt-ott akad ugyan mit javítani, de bele nem nyúl. Elengedi, hagyja, hogy azzá formálja, amivé akarja. Direkt beszél, azt akarja, hogy hallja, de közben továbbra is oda koncentráljon. Vizsga közben is beszélhetnek hozzá, és ha ott ezen bukik, fájdalmas lesz.
- Néha én is tévedek, úgy néz ki – ezzel utal arra, amire talán a srác nem emlékszik már, de a báli előkészületek alatt idegesítő és hasztalan vakarcsnak nevezte őket. A hasztalanban téved, a srác egész ügyes. Lassan dől előre, támaszkodik meg a térden, ahogy követi a madárkát. És végül, eléri azt, ami a cél. Jelenleg. Bólogat párat.
- Pöpi – vigyorodik el, ahogy hátradőlve néz előre. - Kicsit szilárdabban tartsad, ne engedd el és próbáld meg vagy a virágot vagy a kolibrit megérinteni – továbbra sem nyúl bele, csak egy cigarettára gyújt és félre fújja a füstöt.
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. április 14. 18:40 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Vállat vonok arra, hogy meglepte. Lényegében nem az én érdemem, mert onnan jött a segítség, ahonnan a legkevésbé sem számítottam rá, és napokig tartott belátnom magamnak, hogy nem mondd hülyeséget, majd jött azzal a hülye könyvvel, amit tüzetesebben átolvasva, találtam benne olyat, ami segíthet. Ki gondolta volna, hogy éppen az segít, akinek állandóan szívom a vérét? Para, mi? Most vonatkoztassunk el attól, hogy nemrég vallotta be, kedvel, mert az akkor és ott még nem számított. Most meg... fene sem tudja mi számít az illúzión kívül jelenleg. - Aham. Voltak próbálkozásaim, elég sok. A formája megvan igazából, már csak a kapocs hasznosságát kéne belevinnem, de egész jól haladok szerintem - ráncolom a szemöldökömet elgondolkodva. Végül is, Ruben azt mondta nem vagyok reménytelen, ráadásul tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy haladhassak, ez alól meg a karkötő sem kivétel, mert ha akarnám sem tudnám elfelejteni, hogy a csuklómon nézőkézik. Mondjuk be kell látnom, hogy jobb, mintha az eredeti ötletet kaptuk volna meg: hatalmas pecsétek a homlokunkra. Mit ne mondjak, így is jelenségnek számítunk Móriccal, de két hatalmas pecséttel a homlokunkon, csak még inkább. Hah, mekkora poén lett volna!
De nincs idő ilyeneken merengeni, mert Ruben bedob a mély vízbe, én pedig a legjobb úszóként csapatom magam a part felé, hogy valamit felmutathassak neki. Koncentrálok, szavai mégis eljutnak hozzám, így lassítok a tempón, ami túl gyorsnak bizonyul, és amint megfogadom tanácsát, máris sokkal jobban megy. Az illúzió rendesen ölti fel alakját, pontosan úgy, ahogy lelki szemeim előtt kell neki, ámbár még kicsit kezdetlegesnek látom, ahhoz képest, hogy a művészet a mindennapjaim részét képezi. Sok mindent elmond. Félre biccentett fejjel, kissé értetlenül pillogok Rubenre, mert fogalmam sincs miről beszél, de végül elengedem, mert muszáj vagyok szélesen és elégedetten elvigyorodni.
- Pöpi - ismétlem meg utána, majd fordítom fejemet a madárra és a virágra. Lábam kezd el fel s alá járni, ahogy fürkészem őket. Meg kell mozdulnom, és nem csak fejforgatásról van szó, hanem rendesről és meg kellene érintenem, miközben tartom az egészet. Mélyet sóhajtok, közben hunyom le szemeimet, majd térdemre támaszkodva állok fel és kicsit bizonytalanul indulok el a madár felé, hogy végül mellé érve guggoljak le. Minden rendben van. Én irányítok, ez az én illúzióm, minden rajtam múlik. Én meg tudom, hogy sikerülni fog. Óvatosan mozdítom kezemet, lassan nyújtom előre, majd érintem meg a madarat, aki pontosan azt csinálja, amit akarok. Semmit. Kolibriskedik tovább. Szélesen vigyorodom el, csillogó kékekkel fordulok hátra Ruben felé. - Megcsináltam! - kiáltok fel örömittasan, majd bököm meg még egyszer a madarat, mintha valami játék lenne. - Merlinre! Tényleg sikerült, Ruben! - nevetek fel hangosan, ahogy hajamba túrok, majd felállok, és ahogy vissza indulok a pad felé, lábam nyomán úgy tűnik el az illúzió is, hogy mire lehuppanok Ruben mellé, már ismét a kolibri nélkül legyünk.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. április 20. 20:30 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

- Legyen az a haszna, hogy ki akarod kapcsolni, de nagyon – mert ez aztán marha új öltet volt, biztos nem jutott eszébe, de nem is gondolta komolyan. Érti ő, hol akad el a művelet, vagyis nem akadt el, hanem még munkafázisban tart. Az egész képességben az a legnehezebb, hogy itt senki nem foghatja meg a másik kezét, hogy de így tartsd, maximum okos ötleteket lőhet el, amit vagy megfogad, vagy nem.
- Mennyire jól? Megvan a helye és hogy milyen? – nem kell itt bonyolult ördöglakatot művelni, de nem is hiszi, hogy olyasmit próbál odapasszolni. Kétség kívül, az állna ennek az ékszernek a legjobban, de akkor lehet, hogy nyugdíjas évei alatt is azon törné a fejét. De csak az első komoly lépcsőt kell meglépni, utána már csak kicsit meredek. – Imádkozz, hogy nehogy kitaláljanak következő szintre is valami csinos ékszert. Akár a nyakadba – húzza kicsit az idegeit, hátha, így is benne van az ideg a karkötő kapcsán, ha még egyet kap, lehet a haját tépi is. Meg is értené. Azonban, még mindig segít és nem a tábortűz mellől szökött ide rémmeséket osztogatni. Nem szól többet a rövid instrukciók után, csak figyeli, ahogy megfogadja, valóban úgy tesz és nem másképp, megkerülve. És annak látszata is van, bár mintha nem lenne teljesen elégedett. Itt most nem is a teljes tökéletesség a cél, de már nem vibrál, már nem esik szét, pedig beszél hozzá, a füstöt fújja ki, mozdul. Tessék, mi ez, ha nem haladás? Ennyi idő alatt. Ki nem mondja hangosan, de amilyen csélcsap, olyan tehetséges. Bár, nem is hitte, hogy a fivérek minden nyomorultat beválasztanak az oktatásba.
- Ne stresszelj, mert akkor megint szétesik. Vedd úgy, hogy magad is becsapod, hogy ez a valóság, nem a te műved. Mert tök természetes ez a madár itt – lényegtelen. Az már az, hogy látja, amint idegesen jár a lába. Még fúj is nagyot, ki a levegőt, hogy lazuljon le, induljon meg. Nem lök rajta, nagy a késztetés, magától indul meg, szép lassan. Éééés eléri. Amint felkiált, a szájába veszi a cigarettát, és a szűrőre harapva tapsolni kezd. Nem szarkasztikusan, hanem – ha nem is vastaps – de elismerően. Mire visszaér, már leereszti a kezeit, a madár pedig eltűnik. De elég is volt belőle. Széles tenyerével paskolja meg a vállát a srácnak.
- Nagyszerűen haladsz. Ezt még párszor gyakorold, akár valami hangos, diákkal teli helyen, hogy meg tudd tartani. Na még egy és mehetsz utadra – gombolja ki a zakó kézelőjét, az ingét, majd feltűri könyékig. Egyhamar jelenik meg a srácéhoz hasonló karkötő a csuklóján, a csikket eltapossa és maguk közé tartja.
- Mondd meg mit csináljak, hogy gondolod a csatot – mert az illúziót most ő fogja csinálni, nem Móric, de kíváncsi, mennyire jó az irány.
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. április 21. 15:42 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

- Aham, valahogy úgy - automatikusan nyúlok a karperechez, hogy gyilkos tekintettel méregessem, miközben mutatóujjammal piszkálom. Még mindig tartom, hogy Noncsi bácsiék aztán tudják, hogy kell lekötni egy kamasz figyelmét. Valami ilyesmivel, főleg, hogy a megfelelni akarás csak még inkább tobzódik bennem. Csak abban reménykedem - de ebben komolyan nagyon -, hogyha szintet lépünk broval, akkor nem kapunk még valamit a nyakunkba. Nem gondoltam túl a csat megtervezését, az egyszerűség híve vagyok amúgy is, ráadásul lusta is, szóval igyekszem minél logikusabban és kivitelezhetőbb dolgokat megfogni, amik agyamba kerülnek. - Az eredeti ötlet két hatalmas pecsét lett volna a homlokunkon - avatom be Rubent. - Felőlem harang is jöhet a nyakamba, csak pecsétet ne - bár azért… poén lenne. De így is tök nehezen ússzuk meg az órai feleleteket, nemhogy pecséttel a fejünkön. Úgy aztán minden tanerő is kiszúrna minket.
Lassan formálom meg a madarat gondolataimban, hogy végül kiterjesszem a körülöttünk lévő térre is valahogy próbálkozva teljesen kizárni a mellettem ülőt. Dohányzik. A füst kesernyés szaga issza bele magát orromba, amitől az ráncba szökik, az illúzió pedig meg-meginog ennek hatására. Gyorsan korrigálom, a szagot zárom ki elmémből, így a vonalak nem mosódnak el, hanem határozottan körvonalazódnak megadva a madár testét. Ruben hangja eljut hozzám, követem az instrukciókat, azonban éppen annyi időt hagyok elmémnek, hogy felfogja azok jelentését, de gondolkodni már ne legyen rajtuk időm, különben a koncentrációmnak vége, és éppen ezt szeretném elkerülni. Mindenáron.
Végül vigyorogva fordulhatok mostani tanárom felé, hogy megszeppenjek első körben. Tapsol. De nem érzem úgy, hogy ez a taps szarkasztikus lenne, hanem komolyan tapsol, mert elismeri, hogy sikerült? Csak még szélesebb lesz a vigyorom ennek hatására, mint egy gyermek huppanok vissza mellé a padra. Kíváncsian emelem rá kékjeimet, serényen bólogatok a szavaira. Zsúfolt és hangos helyen. Rendben. Vettem főnök! Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az ő kezén az én karkötőm pontos mása jelenik meg.
- Vóóóóóó, de menő! - adok hangot a bennem lévő meglepettségnek. - Ah, igen. Mondom. Szóval… - emelem kettőnk közé a kezemet én is, hogy tudjak közben mutogatni, mintha én oktatnám a másikat. Muhahahaha, fordult a kocka? Nem. - Ide gondoltam egy egyszerű óraszíjat igazából. Egyszerű, nem igényel olyan részletességet, mintha valami megábbat akarnék, plusz kivitelezhető az én szintemen - bólogatok párat a végén. - Felőlem csálé is lehet és szakadt, mit bánom én, csak szedje le rólam - pillantok Ruben karkötőjére a sajátomról.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. április 23. 20:55 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Már előrébb van, mint ahonnan indult, lehetne ezt mondani, de ez senkinek, főleg nem neki lenne lelkesítő. Látni rajta, hogy lassan inkább vágná le a kezét, mintsem tovább bámulja az ékszert. De mivel az nem opció, maradnak a kísérletek.
- Klassz, több mint a semmi. Jövő hétre lekerül rólad – mint valami jós, úgy mondja, sőt, jelenti ki, mintha rajta is múlna, esetleg ő csatolná le a kezéről egyenesen. Nem, neki ehhez továbbra sincs köze, biztosan meg tudná oldani, ha akarná, hogy eltűnjön. De nem akarja, nem is lenne kellemes, amit utána kapna. Na megy a gyerek se fejlődne. A szavaira azonban felröhög, mert elképzelni se nehéz azt, amit magyaráz. Növeszthetett volna frufrut, hogy elfedje, vagy sapkát egész nap hordani is kellemesebb, mint a pecsét. Kellemeset hahotázik a lelki szemei előtt álló képre.
- Egész humoros alakok, hogy ilyenekkel riogatnak titeket. Nem is értem, miért végül karkötő lett belőle – csóválja meg a fejét, de megérti, akkor inkább a harang. – Annak a hangját ügyességgel el is tudnád rejteni, talán még a külsejét is, szóval, nem járnál rosszul – még lehetőségeket is ad, mert ki tudja, mit kapnak tényleg a következő lépcsőfokon. Lehet semmit, sőt. Csak egy rakás feladatot. Vajon akkor is így fog hozzá rohanni, hogy gyakoroljanak? Na az szép lenne…
Pedig most sem vészes, sőt, több mint amit lehetett remélni, mert itt adja a dolgokat, tippeket, a kölyök betartja, megtartja és még az se zavarja, hogy itt ül mellette valaki, beszél néha, bagózik. Ahhoz képest, hogy az előbb még egy távoli nevetés összetörte az illúziót, amely most ugyan egy kicsit megremeg, de hamar ismét szilárd és valósnak elmenő kép. Még a végén könnyen fog rábólintani arra, hogy jön és kér, mert ő meg szívesen nézi végig, hogy megint ügyes. Az illúzió, mint képesség, olyan dolog, amit sosem tud levakarni és ledobni úgy, hogy ne kapjon rá azonnal. De egyelőre ennyi elég volt belőle, nem húzza tovább, egyszerűbb feladatot ad számára. Vagy ki tudja, majd a végén kiderül, akar-e még vagánykodni.
- Menő? Nem áll jól, nem örülnék én se, ha velem lenne mindig – mintha ez lenne a legnagyobb gond. Mások, ő ebben az állapotában már leszarná, a gyereket joggal zavarja és irritálja a jelenléte. Tartja a karját tovább és figyel arra, amit magyaráz, aprókat bólintva.
- Áhhá, óraszíj – forgatja kicsit a kezét, majd az meg is jelenik. Nem csálé, nem szakadt, egyszerű, mintha műbőr lenne és mégsem az, mert fémnek tűnik. Hasonul jelenleg a karperechez. – Ez sem rossz, bár kibújtatni és megfogni több munka, tény. De faék. Vagy lehetne csat – rázza meg a kezét, most az órák egyszerű, pattintást igénylő csatja jelenik meg. – Ez sem mega, viszont – körmét nyomja a csat pecke alá, egy apró mozdulat és látványosan könnyedén rázza le a karperecet, a saját tenyerébe ejtve. Ez inkább álomkép a másiknak, mintsem eredmény. – Kinek mi a könnyebb.
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. április 25. 17:11 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Túlzásnak érzem, hogy jövő hétre lekerül rólam, de ha Ruben mondja, elgondolkodom rajta, még ha nem is hiszem. Mármint tényleg nem. Eddig mindegy volt mennyit ültem fölötte, éppen a lényeget nem tudtam megcsinálni. Habár a direkt illúzióval is így voltam, és most mégis sikerült. Ruben utasításait követve, rendben van, de sikerült. Talán a jövő héttel sem nyúl mellé, franc sem tudja. Vállat vonok a harangra. Igazából komolyan mindegy, hogy melyik jön, csak ne a pecsét legyen a homlokon, mert azt nagyon nehezen viselném. Oda lenne a kisfiús sármom, így nehezen csajoznék, főleg, hogy tartós illúziót, ha arcon pörgök sem tudok létrehozni, arra meg kevés esélyt látok, hogy Noncsi bácsiék megszánjanak. Nézőpont kérdése.
- Nem a karkötőd, hanem az, hogy ilyen könnyen feltűnt - bólogatok hevesen, majd állok neki még hevesebben magyarázni, és legnagyobb megdöbbenésemre szavaimmal együtt csinálja meg Ruben a karkötőjén azt, amiről magyarázok. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát! Hát ez brutálisan király! Végül szavaira bólogatok. A csat sem rossz ötlet, most hogy így mondja, és rátesz még egy lapáttal azzal, hogy megcsinálja, majd még egyszerűen le is pattintja a karkötőt a csuklójáról. Kikerekedett szemekkel figyelem, ahogy tenyerébe ejti azt.
- Na jó, ez már komolyan a legegyszerűbb - figyelem a tenyerébe ejtett karkötőt, majd pillantok vissza a sajátomra. - Oké - jelentem ki, majd hunyom le szemeimet, hogy magam elé képzeljem a csatot, amit Ruben karkötőjén láttam másodszor. A formája, a praktikussága és minden apróbb - és általam megjegyzett - részletet követően esnek kékjeim a karkötőre, hogy valahogy megjelenjen ott is. Meg is jelenik, ezzel nincs is baj, ám amikor másik kezemmel nyúlnék oda, hogy lepattintsam, a csat eltűnik. Elhúzom a számat, majd még egyszer megpróbálkozom vele: mindent kizárok magam körül, csak és kizárólag a csatot látom magam előtt, ami hullámzik, majd ismét eltűnik. Szusszanva pislantok fel Rubenre. - Maradok az eredeti tervemnél, annak legalább a szíj része már megvan biztosra - vonom meg vállamat, miközben a karkötőt piszkálom mutatóujjammal. - De kösz. Tényleg - mosolyodom el szélesen a férfi felé.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. május 26. 18:01 | Link

Móric(ka) - édes isten, most segíts meg - kukkold meg

Aztán, hogy mi sikerül, azt majd a srác éli meg és nem ő, mert nem fog a háta mögött állni és kérdezgetni, hogy halad. Ha találkoznak és mesél, az más, áll elébe, ha már most is ilyen jól bírta, ami meglepő. nem érzi azt, hogy megfojtaná, sőt, még segített is, tartottak egy rögtönzött kis gyakorlati órát és láthatja a másik is, hogy nincs itt semmi ördöngősség, csak annak hitte. Oké, ez logikus, könnyebb átmenetileg feladni, meg megrekedni, mint folyton csak teperni előre. Neki is jobb érzés a siker, még ha az jelenleg másé is. Attól viszont végképp nem fél, hogy kap egy következő átkos dolgot, amit legszívesebben lekaparna magáról. Lehet a mostani is tovább tart, viszont, az sem egy pecsét a homlokára. MIndenben van valami jó.
- Vagy úgy. Csak az elején érzed annak, aztán majd neked is csak ennyi lesz. Bizonyára már most is van olyan illúzió, amit kisujjbócsupán leml rázol ki - érti ő azt, hogy most mennyire kapja fel a fejét arra, hogy könnyen megy. Lemásolta csupán, semmi több, nem tette bele azt a tartósságot, ami a másik csuklóján pihenő darabon van. Addig, ameddig díszeleg rajta, bőven elég ideig tart ki. Ahogy a srác magyaráz, úgy követi lépésről lépésre, változik és változtatja a karkötőn lévő dolgokat. Aztán, csupa jó szívességből mutat egy másik módszert. Komolyan lassan már tényleg jóságos jelzővel fogja illetni ha nem is magát, de ezt a napot biztosan. Vagy talán tényleg rettentően elfogult, ha illúziókról van szó vagy valami különlegességről.
- Naugye. Bár kinek micsoda, az kell, ami könnyen enged - tűnik el most már a másolt karkötő, hiszen neki nincs rá szüksége, együttérzésből meg neki nem áll magán tartani. Lejjebb simítja ingjének feltűrt ujját miközben a másik próbálkozik. Ez igen, van benne kitartás, de még annyi bizonyítási vágy. Valahol ez saját magára emlékezteti, ő sem hagyta addig nyugodni a mesterét, ameddig nem sikerült valami. Még ha vért is izzadt vele.
- Nnnna, most már tényleg meglepsz, kölyök - biccent felé elismerően, ahogy tekintetével követi azt, ahogy végül megjelenik végül az előbb általa felbukkant csat pontos mása. Apró vigyorral figyel, pillant a másik kezére, amellyel odanyúl, hogy megpróbálja kikapcsolni. Sikertelen. Ez sem lepi meg, de nem azért, mert lemondott róla.
- Nyugalom, ma már nyertél egyet. Ha így folytatod, holnap is, később is nyersz - veregeti meg a vállát, hogy ettől még nem biztos, hogy maradnia kell a tervnél. - Gyakorold mind a kettőt és az egyik egyszer sikerülni fog. Ha a nehezebbet nyomod előre, akkor meg főleg - ez ilyen. Aztán majd, amikor az ő tenyerében koppan majd a karkötő, meg fog lepődni.
- Hát szívesen. Több van benned, mint amit a rozzant asztalt látva hittem - dől hátra és gyújt rá, hogy akkor ma már nem nyüstöli mással, mert a végén tényleg eldurranna az agya. - Kíváncsi vagy még valamire?
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. június 10. 09:28 | Link

R U B E N bácsi
cshóóóókolom | Maga Ön?

Sokkal többet haladtam ebben a röpke egy órában, mint azt valaha gondoltam volna. Valószínűnek tartom, hogy Noncsi bácsiék sem fogják elhinni, hogy valóban kitaláltam egy olyan megoldást, ami elfogadható. Illúzióval töröm meg az illúziót, és én sem akarom elhinni, hogy sikerülhet. Ahogy haladunk előre azonban, minden lépéssel közelebb érzem magamhoz a megoldást, és valami megkönnyebbülés féle száll rám. Nem vallanám be senkinek, de fontos az illúzió, szeretem és akarom csinálni, így mindent megteszek azért, hogy tökéletesen űzzem.
Hevesen bólogatok Ruben felé. Tényleg van olyan, ami kisujjból megy már, de egy ilyen bonyolult illúzió megteremtése mégis nagyobb sikerélmény lenne, mint eddig bármelyik illúzió, amit csapattam. Szusszanok egyet, ami elégedetten reppen el tőlünk, majd dőlök hátra a padon és szuggerálom az eget. Gihi, tényleg sikerülni fog. Mert ahogy szavaim mellett Ruben karkötőjén megjelentek a dolgok, működőképes lehet, csak azt ne kalkuláljuk bele, hogy a pasi még bonyolítja is. Jó, persze már, flexel itt a csávó, mintha olyan egyszerű lenne ez. A karkötő eltűnik kezéről, én meg hatalmas vigyorral bólogatok szavaira. Remélem, hogy az idő előrehaladtával képes leszek olyan könnyen megcsinálni mindent, mint Alek bácsiék. Az nagyon király lenne! Azért utolsó próbálkozást nyomatok én is, ne csak Ruben erőltesse meg magát, de végül nem jön össze. Vállat vonok a bókra, bármennyire is megleptek a szavai. Csak szélesen vigyorgok.
- Ebben látok logikát. Mármint abban, hogyha a nehezebbre koncentrálok, akkor az egyszerűbb könnyebb lesz - ráncolom a szemöldökömet, majd nyújtom ki lábaimat és kezeimet is. Ja, különös hangokat kiadva nyújtózkodom, majd pattanok fel. Először megszeppenve nézek Rubenre, majd röhögök fel hangosan. - Na igen. Ott nagyjából csak mázlink volt broval. De végül nem dőltek össze - vonom meg vállamat, mert azt is hatalmas sikernek könyveltük el. - Szerintem mindent elpanaszoltam - fogom meg a cuccomat a padról, mert érzem ám, hogy ideje nyugtot hagyni Rubennek. - Kösz mindent még egyszer. Majd zaklatom még valszeg - húzom vissza fejemre a fejest széles vigyorral, majd integetek a férfinek, miközben csusszanok el a padtól kitolt csípővel, hogy újrakezdődhessen a koncert, amíg visszaérek a kastélyba.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér