30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:
Még 3 napig pályázhattok tanárnak vagy házvezetőnek! Részletek a főoldalon! Wink

Március 15-én zárul a karácsonyi vásár és a korcsolyapálya, valamint a két halloween-i téma is, így kérünk titeket, hogy ott futó játékaitokat addig zárjátok! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 30 ... 38 39 [40] 41 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Nathaniel Wright
Független varázsló



offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 88
Írta: 2020. augusztus 26. 18:20 | Link

Alíz


Abban teljesen biztos vagyok, hogy a gyerek jó helyre fog kerülni. Engem, legyek bármennyire is nem jó ember, valahogy mindig is csodás lelkek vették körül. Ilyen Nyuszi és Alíz is, akiknek olyan fényes aurájuk van, hogy mellettük elhalványul a Nap is. Nem hiszek abban, hogy valaki csak jó vagy csak rossz, szerintem mindenki, a legádázabb gyilkos is jó alappal születik, csak a kapott csomagban van sok necces tényező. Éppen ezért nem mondom azt, hogy mindig rossz voltam, sőt, életem első tizenhét évében kifejezetten jónak gondoltam magam, nem is sejtve, hogy Cara és Mrs. Bournaby miatt leszek rossz. Most pedig rossz vagyok, aki hiszi, hogy egy angyal még megmentheti a lelkét. Csak nem tudom, hogy az angyal tudja-e ezt. Egyelőre félek, hogy szárnyát szegve pusztítom el őt akaratlan.
A gyerek talán az, aki végül beteljesíti az én vágyamat, vagyis végül a jól útjára lépve megtalálja a számítási. Legalább ő? Sajnos a nagy irodalmi főhősökkel ellentétben ez engem még mindig nem vigasztal egy cseppet sem. Tudom, hogy nem illendő így gondolkozni, és valahol mélyen sajnálom is, de drukkolok nyilván, hogy nekik jó legyen.
- Szeretném tudni.
Vágom rá olyan határozottan, hogy lehet a másikban egy pillanatra pillanatra megáll az ütő, vagy talán gyanú ébred, hogy valami nem stimmel. A helyzet az, hogy nem tévedne olyan nagyot, csakhogy velem valahogy sosem stimmelt igazán semmi, már akkor sem, amikor megismert, ahhoz képest köszönöm, elég jól vagyok. De legyen akármi is a jövőm én tudni akarom. Nagyon sok mindent gondolok arról jól leszek öt év múlva, és igen eltérőek. Börtönben, mert elfeledve lényem jó részét, megölöm Nyuszit? Egy sír mélyén, mert nem feledve a jót, inkább megölöm magam, hogy neki ne árthassak? Mosollyal az arcomon, éppen felé hajolva lágy csókért, miközben ujjaimmal finoman érintem növekvő pocakját, benne a gyermekükkel? Bármelyik lehet, sorsom hamarosan egy angyal kezébe helyezem.
- Ez csak természetes.
Nem, másnak nem lenne az, de Nyuszin kívül nincs más a világon, aki annyira vegyes érzelmi tartományban lenne, mint ahogy ő van nálam. Alíz mindig jó volt velem, én is jó akarok lenni vele. Szeretném boldoggá tenni, szeretnék segíteni. Ha a sors kidobja a halált, szeretném, ha úgy mennék el, hogy adtam neki valamit.
- Egy kiállításon a belecsempészhetnélek, pár kávézó falára felkerülhetnél és néhány befolyásos embernek ajánlhatnálak. Csak igent kell mondanod.
Nekem ez nem sok idő, nem sok kör, de lehetne ez a valami. És ha ez lenne az, akkor könyörgöm, ne a börtönt dobja a kocka. Az emberek túl könnyen gyűlölik meg azt, aminek egyetlen aspektusa rossz érzést vált ki, és ha én börtönbe kerülök, akkor félek, hogy eldobná ezt az egészet.
- Benne vagy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 550
Összes hsz: 2276
Írta: 2020. szeptember 9. 21:50 | Link

Nathaniel






- Tulajdonképpen ez egy nagy változás lesz az életemben, de már nagyon várom. Igyekszem biztosítani azt a lányka számára, hogy jól érezze magát nálam, illetve próbálom majd megtenni a tőlem telhetőt. De valami legbelül azt súgja, hogy nagyon jól elleszünk - néztem vidáman a fiúra. Az életemben még számos dolog várt megvalósításra, az pedig, hogy jót tehettem valakivel, az rám is pozitív hatással volt. Noha tisztában voltam vele, hogy volt olyan terület a hétköznapjaimban, amelyben nem voltam túl szerencsés, de ennek ellenére megpróbáltam minden erőmmel arra összpontosítani, amiből ki lehetett hozni a legjobbat. Tudtam, hogy csakis úgy lehet előre lépni, ha nem a sikertelenség érzése vezérli az embert, mert az csak visszarántja, hanem úgy, ha megtesz minden tőle minden telhetőt, hogy javítson az élethelyzetén.
- Rendben, ez esetben, ha veled kapcsolatosan megálmodok valamit, rögtön értesítelek - feleltem a barátomnak oly határozottan, ahogyan ő is rávágta, hogy kíváncsi a jövőjére. Amennyiben abban a helyzetben voltam, mindig megkérdeztem az adott illetőtől, hogy eláruljam-e neki, mit tartogat számára a jövő, így kevésbé volt lelkiismeret furdalásom, ha éppen olyan álom jelent meg valakivel kapcsolatban, aminek a másik fél nem igazán örült volna. Persze senki sem szeretett rossz híreket kapni, de sajnos benne volt a pakliban ez is. Mindig abban reménykedtem, hogy jó híreket közölhetek az adott illetővel, ez pedig most sem volt másképp.
- Köszönöm, ez nagyon rendes tőled! - ejtettem feléje egy nagy mosolyt, majd végighallgattam, hogy mire gondolt a "marketing címszó" alatt.
- Naná, hogy benne vagyok! - vágtam rá örvendezve. Amit elmondott, az nagyon elnyerte a tetszésem, kreativitás terén pedig nagyon is a toppon volt Nathaniel.
- Ha tehetek érted bármit, csak szólj! - ejtettem végül ki a szavakat, amelyekkel már az elképzeléseim szerint ő is tisztában volt. Mindig jól kijöttünk egymással, és segítettük egymást, ahogyan csak tudtuk, mióta barátok lettünk.
- Na, és mondd, meddig tervezel itt maradni, te örök utazó? - tettem fel a kérdésemet nagy vigyorral az arcomon. Tudtam róla, hogy egy helyen nem volt sokáig képes megmaradni, mindig is vonzotta a világ sokszínűsége, a felfedezés. Igaza is volt, hiszen így számos élményben lehetett része, valamint változatos élete lehetett az utazások végett.
- Tudod már, hogy mi lesz a következő úti célpont? - érdeklődtem tőle vidáman, miközben tekintetem szöges egyenest rá emeltem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daróczy Konrád
Polgármester, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 92
Írta: 2020. szeptember 17. 16:32 | Link

Odry Elizabet

A kérdésre elmosolyodik és meg is csóválja fejét. Ez a nő menthetetlenül romantikus, nem is fér hozzá kétség, éppen ezért az lesz a legegyszerűbb, ha a létező legódivatúbb aranyvérű szokásokig nyúl vissza, hogy azokkal örvendeztesse meg jövendőbelijét. Már előre forgatja szemét a klisés és hatásvadász megoldások miatt, de akárcsak ez a kijelentés, úgy az összes többi "úriemberes megmozdulás" puszta szédítés. Nincs az a férfi, aki ezeket komolyan gondolná, s miért pont Konrád lenne különb?
- Akkor megegyezhetünk abban, hogy jobb, ha nem a családunk alapján szerezzük első benyomásainkat - egyetértően biccent egyet, miközben tovább vizslatja a belteret. El tudja képzelni, hogy egy ízléses cseresznyebútor legyen beépítve a falakhoz, melyeken majd a javasok rendelvénye nélkül is kapható készítmények sorakoznak majd, míg minden egyéb elrejtve a fiókokban, illetve a hátsó helyiségben lesz. Számba véve a tényt, hogy a város első asszonya minden bizonnyal kivenné majd a részét az itteni munkálatokból és a későbbiekben a patikusi feladatokból is, mindenképp fontos a pihenő rész kialakítása. Feleslegesnek tartaná, így azonban egészen más megvilágításba kell kerüljön ez az aprócska részlet.
- Bár ez a kijelentés bizonyos értelemben helytálló, nem báb leszel mellettem, hanem a város első asszonya. Sokakkal ellentétben szavad lesz és hangod. Nekem nem lesz időm a lakosok minden problémáját meghallgatni, azokat valószínűleg Te fogod közvetíteni felém. Egészen addig, míg ezek kérdésfeltevéssel és javaslattal párosulnak, mindig lesz beleszólásod - talán nem lenne szabad ilyen hűvösen fogalmaznia, válasza pont, hogy megnyugtató, elvégre senki sem azt várja, hogy némán ácsorogjon mellette a nő, még ő maga sem. S igen, az engedelmesség szükséges rossz, mely együtt jár ezen tisztséggel, de nem kell gúzsba kötve éreznie magát. Igen, ezt lehet érteni abból, amit mond. A valóság viszont sokkal ridegebb és sivárabb: nincs sem szava, sem hangja, csupán a látszat kedvéért merül fel ez az eshetőség. Talán, ha bebizonyosodik, hogy eszes és talpraesett, ez még változhat.
A mondandóra bólint egyet, mert bár lehetne kialakult véleménye, tulajdonképpen nincs. Neki az is jó, ha Bogolyfalván maradnak és az is, ha Kunszenillára költöznek, teljes mértékben hidegen hagyja Őt a kérdés. Csak annyin fog változtatni a helyválasztás, hogy mennyivel szór el több pénzt az építkezésre, mivel azonban ez az összeg semmiképp sem lesz csekély, tulajdonképpen bárhová mehetnek. - Kitűnő elképzelés. Be kell olvadnunk a falu lakói közé, mégis tudniuk kell, hogy nem vagyunk egyek velük. Barátságosnak, elérhetőnek kell lennünk, mégis meg kell tartanunk a távolságot, az elképzelésed pedig tökéletesen fedi ezt az elgondolást - némi fényezés itt-ott és Elizabet módfelett elégedett lesz saját teljesítményével. Egyébiránt egyáltalán nem bolond dolog, amit mond és meglepő módon a férfi is jórészt osztja véleményét.
- Nem. Legyen bármilyen meglepő, nem Te vagy a legfélelmetesebb ember, úgyhogy együtt kell élned a tudattal, hogy öröm lesz veled holnap is találkozni - pimasz félmosolyra húzódnak ajkai, majd órájára pillant. Nem is vette észre, hogy már fél órája itt lődörögnek, neki azonban ülése lesz a Tanáccsal és erősen késésben van. - Bocsáss meg, de rohannom kell, esetleg egy másik időpontban folytatjuk - ígéretet rejtő tekintete Lizi íriszeibe fúródik, hogyha a nő is egyetért, akkor elhagyhassák az üzlethelyiséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
Független varázsló



offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 88
Írta: 2020. szeptember 23. 15:47 | Link

Alíz

- Egy látnok megérzései csak nem tévedhetnek.
Jegyzem meg kedvesen, kisfiús mosolyt küldve a lány felé. Tudom, hogy tényleg jó lesz benne, mert amikor együtt dolgoztunk, akkor is voltak pillanatai, amikor kedvesen anyáskodott felettem, úgy, hogy szerintem észre se vette. Szerettem az ilyen pillanatokat, mivel felismerem az anyai törődést, és szinte falom az energiáját. Én magam, annak ellenére, hogy legjobb tudomásom szerint az anyám még mindig jó egészségnek örvend, apámnak hála idejekorán megfosztódtam ettől a szeretettől, nem csoda hát, hogy minden egyes formáját maximálisan kihasználom. Próbálom magamba gyűjteni, elraktározni, lassan feldolgozni. De mivel koromnál fogva anyát már nem kereshetek magamnak, így nagy valószínűség szerint egy olyan nő mellett kellene megállapodnom, aki idősebb nálam, és kiélheti rajtam anyai energiái egy részét. Csak addig, amíg én magam fel nem növök arra a szintre, hogy már ne ezt keressem egy nőben. Nem mintha attól lenne hangos a környék, hogy megállapodnék, vagy akár csak lenne valaki az életemben, mert szó sincs ilyesmiről.
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled.
Tőlem pedig, hogy őt segítem, de hát erre valók a barátok, nem igaz? Azért vagyunk, hogy segítsük egymást, és ha van lehetőségünk, akkor miért is ne tennénk? Máskülönben értelem sincs. Noha mindketten önzetlenül segítenénk a másikon, van abban valami bájos, hogy éppen most jön jól egymás megsegítése. Tényleg érdekel, hogy vajon milyen jövőt jósolhat nekem a világmindenség, mit mondhat rólam az univerzum. Talán ha túl szörnyűséges, nem hiszi el a végtelenül kedves arcú nő itt mellettem, de elmeséli. Ebben reménykedem, ami azt illeti.
- Sosem tervezek, így nem nagyon tudok erre választ adni. Terveim szerint az október végi testületi ülésre már bevihetik a kész anyagot, addigra szeretném egyen tudni, és talán maradok még egy vagy két hónapot. A karácsonyt mindig máshol töltöm, más és más országban. Itt is megnézném egyszer, hogy milyen, talán kiegészíteném az akkori összeállítást, helyet hagynék pár képnek, és a jövőév januárjára datálhatnánk a végleges formába öntést. Minden a polgármester úron múlik.
Ő lehet, hogy szűkösebb határidőt szeretne, vagy nem tartja olyan fontosnak a karácsonyi időszakot, hogy képeken jelenítse meg. A következő találkozásunk alkalmával mindenképpen szóbahozom majd neki ezt az eshetőséget is. A vendégszeretetével semmiképpen sem szeretnék visszaélni, mert nem lenne illő, szívesen fizetek a szállásért, csak maradhassak hosszabban.
- Arra gondoltam, hogy csinálnék egy képes kalauzt a magyar mágusfalvakhoz. Érdekes lehet a kontraszt Kunszenilla és Bogolyfalva között, hiszen az elnéptelenedés és a túlnépesedés tökéletes ábrázolása. Illetve ott vannak a gyönyörű helyek, mint az Angyali Menedék. Nem láttam még ilyen művet és úgy vélem, hogy ez mindenkinek a hasznára válna, hátha úgy döntenek, hogy megmentik azt a szegény falut.
Az ember mindig remél, és sajnál, amikor ennyire eltűnik a világból a mágia, de most elsősorban annak örülök, hogy mi ketten összesodrodtunk úra.
- Neked van olyan terved, amivel felborítanád a világot?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 124
Összes hsz: 167
Írta: 2020. szeptember 26. 09:46 | Link

Ms. Jones
Kinézetem


Nem kis felháborodással, melyet kiváltott belőlem a tény, hogy a hivatalsegéd száját húzva indult el a péntek délutáni levélhordásra, lépek ki a hivatal kapuján. Alig múlt négy, így azt se mondhatom, hogy olyan nagyon sokat túlóráztam volna. A leveleket kettőkor adtam neki, és pont nem érdekelt, hogy ő csak hat órában van, amúgy sem dolgozik többet négynél, mert a többi ideje elmegy arra, hogy szenvedjen. Felajánlották neki a nyolc órát, de akkor meg azért szenvedett. Roppant mód utálom és taszítónak találom a szenvedést, amit a lustaság és a lehetőségek nem tetszése vált ki az emberekből. Én két hét múlva végzek az egyetemen, megkapom a doktori fokozatomat, és titkárnő vagyok. De örülök neki, mert én ezt akarom csinálni. Jó vagyok benne, elégedett a fizetésemmel, elégedett az életemmel. Azokkal a feladatokkal, amiket nekem adtak. Ha valami nem tetszik jelzem, és amíg Daróczy Konrád nem harapja le a fejem, úgy érzem, hogy nincs miért hisztériáznom. Nem mellesleg közeledik a szakvizsgám dátuma is, mert halmozva az élvezeteket, még anyakönyvvezetőnek is elmentem. Mégsem panaszkodom, mert miért is tenném? Mindent meg lehet oldani.
Ezekkel a bosszús gondolatokkal és nem mellékesen egy Mester Adrián úrnak szóló, igen vaskos borítékkal a kezemben indulok el, hogy a Boglyas tér egy másik pontjára siessek, ugyanis valahogy a hivatalsegédünknek nem sikerült eljutni odáig, hogy minden borítékot, ami egy helyen volt, felemeljen, és ez úgy ott maradt az asztalomon, mint annak a rendje. Bánni azonban mégsem bánom, mert Mester úr igazán a kedvemre való, mondjuk úgy, felkeltette az érdeklődésemet. Érzem, hogy bizsergető a jelenléte, a tekintete, így ha esetleg úgy adódik, szíves örömest töltök fele egy kicsit több időt. Vagyis nem, eszemben sem volt visszahívni a rinyáló nőszemélyt, helyette a saját szabadidőm terhére vonulok át oda, ahol Mester úr lakik, hogy átadhassam neki a következő testületi ülés anyagát. Rendben, fejben mondjuk úgy, hogy kissé elkalandozva, bosszúságom elillantva, helyes kis mosollyal az ajkaimon érkezem meg az úrhoz. Lopva megigazítom a vörös tincseket, amiket a zöld szín még jobban kiemel, és aztán kopogok. Csak nem? Még a végén átmegyek valami ostoba fruskába? Nem, nem. Csak semmi kóbor képzelgés. Ez egy szakmai látogatás. Ennyi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nairobi Jones
Független boszorkány


'A Kölyök'
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 43
Írta: 2020. szeptember 26. 18:59 | Link

H o l l ó v ö l g y i
knock knock joke | hey babe

Csak egy szokásos péntek délután, leszámítva, hogy Mester és Yez ma kicsit kiruccantak kettecskén, Ruben pedig ki tudja melyik nőjével hetyeg. Így hát az éjszakai műszakjára készülődve öltözködik és szedi össze magát, hangulata pedig semmivel jobb vagy rosszabb az átlagosnál. Két napja volt vizsgálaton és megerősítették, hogy a füle lassan regenerálódik, de tudatosították is, hogy a mágikus füldugók nélkül minden bizonnyal sohasem fog tudni létezni. Nem mintha ne szokta volna már meg, évek teltek el. Olyan ez, mint mikor valaki szemüveges lesz vagy fogszabályzós: az elején zavaró, furcsa, valahogy mindig az elme előterébe törleszkedik, később azonban, ahogy megszokja, már az lesz a természetes. Így van ezzel Nairobi is, aki ennek örömére édesanyja sírjához is ellátogatott, hiszen egy évben négy-öt alkalommal ő jár gondozni azt. Mindig talál rajta friss virágot, amiből arra következtethet, hogy apjának jót tett az elvonó és talán, de csak talán jobb ember lett. Hah, micsoda naivitás, pontosan jól tudja, hogy ugyanaz a hazug, szemét szarkupac, mint aki ezidáig volt.
Dolga végeztével leül a nappaliba és rágyújt, majd bekapcsolja a zenét. Mostanság valamiféle érthetetlen okból kifolyólag rászokott a viking stílusú zenékre, ezekre a jó kis norvég alternatív számokra. Ahogy a SKALD zümmög a háttérben, mélyet szív a dohányból, fejét a támlára hajtja és relaxál. Ez eddig szép és jó lenne, ám halk kopogásra lesz figyelmes. Mivel tudott, hogy többen is laknak is, kérdés nélkül lép az ajtóhoz, hogy kinyissa azt.
- Nyitom már - a dekkel a szájában válaszol, miközben zsebéből előkotorja a kulcsot és megcsörgetve azt végül a zárba illeszti. Egy kis matatás és az ajtó kitárul, ő pedig magához mérten udvariasan kiveszi a cigit ajkai közül. Mondanom sem kell, hogy tekintete villám sebességgel nyargal végig a kicsípett nőn, hogy aztán íriszei megállapodjanak a szeménél. - Hello bogaram. Ruben épp nincs itthon, tudod, több vasat is tart a tűzben, de ne keseredj el, érte nem kár - hangja kedves és cseppet sem rosszindulatú, még legyint is egyet, elvégre fel sem merül benne, hogy ez a vörös pipi épp Dominikhoz érkezett. Az pedig pláne nem, mekkora csalódás lesz neki, hogy a meglehetősen férfiasan öltözködő, átható, szürkéskék tekintetű Nairobival találja szemben magát a hercegi külsejű tanácstag helyett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 124
Összes hsz: 167
Írta: 2020. szeptember 26. 20:31 | Link

Ms. Jones


Hallom, ahogy odabent motoszkál valaki, kiszól, de az ajtó okozta tompaság miatt nem hallom, hogy nem ő az, és máris kicsit jobb kedvre derülök. Szeretem az átható tekintetét, az emberekben mindig a szemük fog meg először, a kék szem pedig különösen nagy hatással van rám. Ahogy mosolytól felfelé gördülő ajkaim elnyílnak, hogy köszöntsem, az elém táruló látványra úgy fagy belém a szó, és hirtelen csak gyors egymásutánba pillogok hármat, próbálva megemészteni a látványt, és nem hangosan kimondani a kérdést, hogy: te most fiú vagy vagy lány?
- Um. Ruben?
Nem ismerem, ebben biztos vagyok, szerintem sosem hallottam még, hogy bárki is ezt a nevet mondaná. Ruben. Ritka és különleges, de teljesen biztos vagyok benne, hogy még nem volt vele dolgom. Viszont a másikat elnézve, lehet, hogy be kellene dobnom a "hogyha egy jó ügyvédre van szükségetek" szöveget, de helyette csak teljes nyugalommal, iróniamentesen felelek neki.
- Titkárnő vagyok, nem kurva.
Mert, ha ez a Ruben éppen valamelyik nőjével van, akkor gondolom ő ilyen selyemfiú vagy hímringyó a környéken, és nekem az olyanokhoz nem nagyon van közöm. Én szeretem tudni, hogy az, akivel lefekszem, kivel volt együtt azelőtt, hogy vele lefeküdtem volna. Hm. Igen, ezzel a magyarázattal meg is lehetne indokolni, hogy miért szexeltem a legjobb barátommal, hiszen ott voltam minden barátnőjénél, és oh, fúj, nem, ez mégsem jó, mert azt a hisztériás tyúkot nem akarom még csak gondolatban sem felidézni. Istenem Zsófia, koncentrálj.
- Ami azt illeti, én Mester urat keresem, de valószínűleg rossz a házsszám.
Vagy az is lehet, hogy Ruben meg az ajtóban álló a testvérei. Az ajtóban álló... lány. Vagy egy lázadó meleg fiú vagy egy leszbikus lány. Szörnyen klisés vagyok, tudom.
- Nem tudod, hogy őt merre találom?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nairobi Jones
Független boszorkány


'A Kölyök'
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 43
Írta: 2020. szeptember 26. 20:57 | Link

H o l l ó v ö l g y i
knock knock joke | hey babe

Teljes mértékben érthetetlen, hogy a nő miért ilyen értetlen. Elvégre dude, ki máshoz jönne egy ilyen szexi bige? Yezebel sohasem volt az a csajozós fajta, miért lett volna; Mesternek ott van Aida; Woody-val még az ördög sem kezdene, így csak Weiss maradt kizárásos alapon, mivel neki dunsztja sincs, hogy ki lehet a vörös. A kijelentésre viszont először megemeli a szemöldökét, utána pedig kitör belőle a nevetés. Hát, nem egészen így értette, de rossz az, aki rosszra gondol, ugyebár.
- Nem erre céloztam, inkább arra, hogy átver téged. Kicsit naiv csajnak tűntél - megvonja vállát, mert ha már szókimondóak, akkor hajrá. Igazából ebben a hacukában számára is ínyenc falat, de az ilyen Ruben félék különösen odavannak érte. Nem külsejének megkérdőjelezhető volta miatt, hanem mert süt belőle, hogy még hisz az igaz szerelemben, ami legyen bármily hihetetlen, nem létezik és soha nem is létezett. Ettől függetlenül nem kívánja felvilágosítani, hiszen a húsvéti nyulat és a Mikulást se ő leplezte le, ez sem áll szándékában. Jaj de gonosz.
- Dominikhez jöttél? - ismételten felvonja fél szemöldökét, miközben próbálja végigpörgetni magában, miért is keresné egy ilyen csinos példány az ő drága lakótársát. Nem említette, hogy várna valamit, akár embert, akár csomagot, viszont ha ez valami hivatalos balhé, akkor jobb lesz, ha összekapja magát. - Nincs most itthon, Lacikával elugrottak kirándulni, de hátha én is segíthetek - bemutatkozni továbbra sem tervez, amíg ki nem derül, hogy ki is a jövevény, elvégre neki kellett volna kezdenie. Beengedni talán be fogja, amennyiben válaszokat lel a következő percekben, addig is kényelmesen támaszkodik meg az ajtófélfánál.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 124
Összes hsz: 167
Írta: 2020. szeptember 26. 21:10 | Link

Ms. Jones


Szóval lány. Oké. Hihetetlenül megtévesztő, és simán el tudom róla képzelni, hogy számos olyan csínyt követett el az életében, amik miatt az itt híres, vagy inkább hírhedt Felagund professzor már régen felmondott volna. De nem, ő nem volt itt, emlékeznék rá. Fel sem merül bennem a gondolat, hogy régebben nem úgy nézett ki, mint, ahogy most kinéz.
- Oh. Ezen azt hiszem, segíthetünk.
Mert ha kell, tudok én olyan arcot mutatni, amilyen a munkahelyemen is mutatok, és nem nagy változásokról van itt szó, csupán szemem zavart, kedves csillanása tűnik el, helyette nyílt, de szigorú lesz, határozott. Mosolyráncaim tovatűnnek, ajkaimon a játszi báj mintha ott se lett volna. Hirtelen, mintha egy másik ember lennék, a kisugárzásom is megváltozik, van benne valami határozott és tiszteletet parancsoló. Hihetetlen, hogy az ember egy kis fegyelemmel mennyi mindent képes elérni. Az egyik szemöldököm egy kicsit megemelem, de aztán vállat vonva lazulok el megint.
- Jogot tanulok, a tárgyalóteremben nem kedvelik a harsányakat.
Alapból én olyan voltam, mint amilyet az előbb mutattam neki, de amióta Richárddal élek, Benővel "barátkozom", Norina közelében vagyok, teljesen mássá váltam. Újra elkezdtem lazább lenni, újra elkezdtem emberivé válni. Tudom, hogy a minisztériumban töltött idő alatt nem feltétlenül én voltam a legkedvesebb ember a világon, de rá kellett jönnöm, hogy olykor lehetek egészen emberi is.
- Igazából a hivatalsegéd ottfelejtette a testületi ülés anyagát, amit fontos lenne, hogy átnézzen a közeljövőben történő változások miatt. Mivel elég vastag anyag, jobbnak láttam elhozni neki. A rokona vagy? Mert akkor itt hagyhatom végül is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nairobi Jones
Független boszorkány


'A Kölyök'
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 43
Írta: 2020. szeptember 26. 21:59 | Link

H o l l ó v ö l g y i
knock knock joke | hey babe

Már épp elkönyvelte volna, hogy pontosan olyan cuki kis titkárnő félének való, aki néha megigazgatja a szoknyáját és ostobaságokat fecseg, mikor a kisugárzása megváltozik. Noha eddig úgy vélte, könnyedén ágyba csábíthatná, ha akarná, ez az új nő előtte kétségeket kelt benne ennek kapcsán. Arcáról nem lehet leolvasni semmit, csupán egy óvatos, félszeg mosoly árulkodik arról, hogy meg van elégedve ezzel az új látvánnyal.
- Ugyan már... Az a legfontosabb, hogy a szakmádban mindig önmagad légy - ő sem Hasfelmetsző Jack, amikor épp kicsinosít valakit egy pengeéles késsel, na és aztán? A maga stílusában kell mindenkinek érvényesülnie - az más kérdés, hogy egyes szituációkban némiképp módosulnia kell a viselkedésnek ahhoz, hogy célt érhessünk, ezért is nem pokróc a nap huszonnégy órájában Nairobi sem. Lehetne, mert minden feltétel adott hozzá, hogy úgy mondjam, mégsem teszi. A kedvesség lefárasztja, mert extra erőfeszítést igényel foglalkozni az emberekkel, de ilyen az élet. Ha mindenkit elküldene a bús picsába, aki a kaszinóban antipatikus neki, nem lennének ott vendégek.
- Az unokahúga - egy megnyerő mosollyal löki el magát, hogy aztán kinyújtsa egyébként teletetovált kezét. Ha eltekintünk attól, hogy nőként mennyire fiúsan öltözködik, be kell látnunk, a vonásai kimondottan szépek. Ha úgy vesszük, le sem tagadhatnák, hogy egy családfáról szakajtották őket Dominikkal. - Nairobi Jones. Természetesen odaadom neki, amint hazaér - mindig megfeledkezik róla, hogy Mester amolyan főmufti szerűség és már szóba került egy párszor, hogy egy kis ráhatással alpolgármester is lehetne. Mégsem kényszerítik ilyesmire Daróczy-t, így is igen közel vannak mindenféle információhoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 124
Összes hsz: 167
Írta: 2020. szeptember 26. 22:18 | Link

Ms. Jones


- Nem szeretem kiadni magam.
Sokan jönnek, akik nem csak annyit mondanak, hogy a "polgármester úr vár", hanem egész anekdotát adnak elő arról, hogy miért is jöttek. Én a rövid mondatok híve vagyok, azoké, akik nem kötik az orromra a miérteket, mert nem akarom tudni. Én sem úgy jöttem ide, hogy azt mondjam, egy halott anya gyereke vagyok, aki a másik szülőjénél lakik, annál, aki még csak a nevére se vette, és akinek képtelen azt mondani: apa.
- Az én szakmámban úgy vélem, hogy az a legfontosabb, hogy jó és szakértő legyek. Egy ügyvéd, egy titkárnő, ők mindig sokadlagosak. Az, akit az előbb láttál is én vagyok, vagyis, amíg a minisztériumban dolgoztam, ilyen voltam.
Már tudok róla beszélni, már nem fáj. Akkor a bukás nagyon megviselt, mára rájöttem, hogy hálás vagyok azért, amiért nem ott vagyok, hanem Daróczy Konrád szolgálatában állok. Nagyon sokat fejlődtem itt, sokkal többet tanultam, mint az elmúlt évek alatt odaát és noha felmerült a kérdés, hogy a csinos kis "dr." megszerzése után maradok-e, nálam nem volt kérdéses egy pillanatig sem a dolog. Nem akarok visszamenni, nem akarok mást csinálni. Szeretem azt, ahol most vagyok, aki most vagyok. Úgy vélem, hogy remek emberek vesznek körül, és biztosított a folyamatos fejlődés is.
- Óóó, akkor Ruben gondolom a testvéred, ezért gondoltad, hogy én meg ő...
Nem tudom, hogy ki a srác, de gondolom akkor Adrián a rokonait fogadta be, mondjuk Lacika szempontjából ez egy jó döntés, fontos, hogy egy gyerek közel tudja a rokonait, hogy több szempontot ismerjen meg a világgal kapcsolatban. Szerencsés gyerek. És jobban megnézve a lányt, egyértelműen látszik, hogy szép vonásokkal rendelkezik, olyanokkal, mint Adrián, vagyis minden bizonnyal valóban rokonokról van szó. Milyen ostoba is vagyok! Pedig nagyon egyértelmű, hogy rokoni szálak fűzik őket össze.
- Hollóvölgyi Zsófia.
Fogadom el a kezét, és finoman szorítom meg. Igazán szép, ahogy így hosszan nézem őt, kedves a mosolya, és lenyűgözőek a szemei. Igen, a szemei kifejezetten igézőek, és én azon kapom magam, hogy elveszve bennük, ujjaim között tartom a kezét, így apró pírral az arcomon eresztem el, és nyújtom felé a barna borítékot.
- Minden benne van, a felnyitását ismeri, másnak nem nyílik ki, rokonnak sem. Fontos lenne, hogy hétfőre átnézze az aktuális ügyeket. Van benne egy meghívó is, hétfőn este hat órára. Lenne egy zártkörű, rendkívüli testületi ülés, amint mindenképpen meg kellene jelennie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 550
Összes hsz: 2276
Írta: 2020. szeptember 27. 00:15 | Link

Nathaniel





- Ez bizony így igaz - fúrtam a tekintetem a férfiéba mélyen. Pont ezért voltam kíváncsi arra, hogy meg szeretné-e tudni előre a jövője egy részét, amelyet esetleg megálmodok majd. Idáig az álmaim sosem tévedtek, reméltem, hogy vele kapcsolatban csakis pozitív jövendöléseim lesznek a jövőjét illetően. Mindig is kedveltem őt, remek volt vele együtt dolgozni, és tök jól kijöttünk egymással. Emellett mindig számíthattam rá, szóval szó szerint igaz barátra leltem benne. Az ismeretségünk során folyton igyekeztem őt hasznos tanácsokkal ellátni, ami később a javára válhatott, ez pedig jó érzéssel töltött el.
- Ugyan, ez természetes! - viszonoztam egy széles mosollyal a barátom válaszát.
- Tyűűű, akkor elég sokáig itt maradsz! Ha még karácsonykor is itt leszel, akkor mindenképpen koccintanunk kell egy forralt borral! - ajánlottam fel neki az elszalaszthatatlan lehetőséget, bár elképzelhető volt, hogy jobb dolga is lesz ennél. Mindenesetre reménykedtem benne, hogy nem ez lesz az utolsó találkánk, és a szeretet ünnepét is együtt ünnepelhetjük majd meg... legalábbis részben.
- Ez igen nemes szándék - válaszoltam neki komoly arccal, miután mesélt nekem a jövőbeli elgondolásairól.
- Én elsősorban a nagy társadalmi különbségeket törölném el, aztán átvenném a világuralmat, és helyreállítanám a rendet - vontam meg a vállam elgondolkodva, mókásan Nathaniel-re tekintve. A mondandóm első részét komolyan gondoltam, a másodiknál viccesre vettem a figurát, bár arra gondoltam, sok mindent kéne tenni ahhoz, hogy minden rendben menjen a világban. Illetve sose lesz tökéletes semmi sem, de azért bőven lenne mit javítani a jelenlegi helyzeten. Bár a legfőbb álmom az volt, hogy elismert, sikeres fényképész legyek, a fiú segítsége pedig rengeteget javított a renoménom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nairobi Jones
Független boszorkány


'A Kölyök'
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 43
Írta: 2020. október 13. 14:29 | Link

H o l l ó v ö l g y i
knock knock joke | hey babe

Hajszál híján felnevet azon, hogy a másik nem akarja kiadni magát: és mégis mit? Hogy otthon bátran felvesz rózsaszínt is? Ugyan, ha itt valakinek vigyáznia kell a valódi mivoltára, az például Mester, de gondolom evidens, hogy ezt az érzékeny információt megtartja magának.
- Szerintem szimpatikusabb az, aki most vagy – megvonja vállát, elvégre tagadhatatlan tény, hogy jóval szívesebben ülne le beszélgetni olyasvalakivel, aki nem nyel karót és osztja ki a lapokat. Ha másért nem, hát azért biztosan, mert ez az ő reszortja. Ezen felül pedig némiképp meglepő számára, hogy egy jogásszal áll szemben vagy, ahogy ő fogalmazott, egy ügyvéd-titkárnővel. Nem szokványos szakmapárosítás, az egyszer biztos.
- Hát hogyne – kedvesen elmosolyodik, bár társai minden bizonnyal egyből leszűrnék belőle azt a fajta kényszeredettséget, amivel ezt megteszi. Ha ilyen testvére lenne, már nem lenne, ez egészen egyértelmű. Attól a pillanattól kezdve, hogy meglett volna saját öntudata és ítélőképessége kialakul, minden bizonnyal mérget rakott volna minden piás üvegbe, amit Ruben akár csak eshetőlegesen is megfoghat. Mégis ki kételkedne abban az italban, amit saját magának tölt ki…? Ugye-ugye. De most nem ez a lényeg, hiszen a vöröske bemutatkozik és mintha nem akarná elereszteni Nairobi vékony ujjait, melyek határozottan fognak rá a másik kezére.
- Átadom neki, bár tudod, hogy milyen precíz… - az unokahúgaként nincs ember a földön, aki nála jobban ismerné Adriánt, ugyebár, s mivel a Tanács okán vélhetően jó ideje együtt dolgozik Zsófiával, ezt ő is tudja. De azért egy kis fényezés belefér. – Köszönjük, hogy elhoztad, szerintem még az este átolvassa és felkészül majd hétfőre – amolyan búcsúzásképp mosolyodik el ismét, hogy végül becsukja az ajtót és a csomagot unottan dobja be a férfi szobájába. Fontos emberek, pff.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
Független varázsló



offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 88
Írta: 2020. október 18. 13:52 | Link

Alíz


- Szeretnék veled karácsonykor koccintani.
Hogy hol leszek akkor? Fogalmam sincs, életem közel harminc éve alatt sosem voltam képes kialakítani otthont, mert egyetlen helyen sem éreztem azt, hogy itthon vagyok. Az érzést ismerem, hiszen Layla mellett minduntalan elfog, ám érdekes, hogy bár ő itt van, én nem lennék itt. Elvinném innen messzire, olyan helyre, ahol szépsége csak még ragyogóbbá válik, angyal arca még látványosabban jelenik meg, és ahol annak élhet, amit szeret. Talán ha együtt vagyunk itt, még kialakul ez az érzés, és nagyon remélem, hogy lesz egy nap, amikor ezt megtapasztalhatom. Egy biztos viszont, bárhol is legyek a világban egy hét vagy egy hónap múlva, karácsonykor itt leszek, vele, és koccintunk egy pohár forralt borral.
- Köszönöm.
Mert valljuk be, az ember, akinek sosincsenek igazi tervei, elmosolyodik, sőt remél, amikor valaki mégis tud olyat mondani, hogy elkezdje kialakítani ezt az új, másoknak szinte természetes szokást, hogy számol azzal, mi lesz a következő néhány hétben, hónapban. Ilyen lehet az a bizonyos valahova tartozás érzés. Elkezdek én is valahova tartozni, nem is sejtve, hogy mi mindent hoz még nekem ez a hely.
- Nos, az enyém nemes cél, a tiéd meg valami, amire nagy szüksége lenne a világnak.
Hogy milyen is lenne az, ha egy Alíz típusú embernek nem csak szava, de döntési joga is lenne? Azt hiszem, tökéletes, mert megnyugodnánk, mert szépen szemlélnénk a világot, mert meglátnánk, hogy mi is az igazán fontos benne. Szívesen élnék egy olyan világban, amiben ő vezet minket. Sajnálom azonban, hogy ez nem rajtunk múlik.
- Lassan indulnom kell, de valamelyik nap akár együtt vacsorázhatnánk, ha van kedved. Még nem ismerem az itteni helyeket, megismerném a kedvencedet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 550
Összes hsz: 2276
Írta: 2020. október 18. 22:58 | Link

Nathaniel






- Szuper! Melyik a kedvenc pezsgőd, ha esetleg azt szeretnél? Vagy koccintsunk akkor forralt borral? Az úgyis karácsonyi, téli ital. Csak, hogy tudjam, mit vásároljak. Én személy szerint nem vagyok válogatós, szóval jöhet bármilyen. Csak a Süsüt és a Koccintóst hagyjuk ki a kínálatból, ha lehet - feleltem mókásan a fiúnak. Nagyon örültem, hogy benne volt a dologban, így máris nem éreztem magam annyira egyedül a szeretet ünnepén, hiszen volt kivel koccintanom.
- Ugyan, ez így van, ezt gondolom. Ismersz már annyira, hogy kimondom, amire gondolok, nem szoktam kertelni - mosolyogtam rá vidáman. Ez az adott időszak remek alkalom volt arra, hogy jobban megismerjem őt, ráadásul még a dolgunk végeztével is megmaradt a barátságunk, ami nagy szó volt ebben a világban. Úgy gondoltam, hogy a fiúra bármikor támaszkodhatok, illetve én is segítő kezet nyújtanék neki bármikor, amikor csak szüksége van rá. És ez így volt helyes...
- Örülök, hogy ezt gondolod és köszönöm a támogatásod - hálálkodtam vidoran Nathaniel-nek. Még én sem tudtam, mit tartogat számomra a jövő, de bíztam benne, hogy legalább a fényképészet terén nagyot tudok majd alkotni. Kevés ember foglalkozhatott azzal, ami érdekelte, reméltem, hogy nekem az lehet majd a fő foglalkozásom, ami kikapcsol és boldoggá tesz. A fikcióm elmondása, azaz a világ "megváltása" úgy tűnt, hogy a barátomnak is az ínyére volt, ez pedig ugyancsak rendkívül jól esett a lelkemnek, legalább volt egy olyan ember a Földön, aki hitt bennem, és megbízott bennem.
- Nos, elsősorban imádok főzni, bármikor a vendégem lehetsz egy remek "házi kosztra". Ezen kívül a kedvenc helyem a faluban a Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Ott nagyon finom főfogások vannak, jó áron lehet étkezni, az ételek kifogástalanok, ráadásul a választékra sem lehet panasz - válaszoltam Nathaniel-nek lelkesen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Harmat Betti
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Harmatcsepp
offline
RPG hsz: 148
Összes hsz: 301
Írta: 2020. október 26. 14:43 | Link

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Kis gombóccal a torkomban állok fel, és indulok a táncolók közé. Biztosra veszem, hogy a lábára fogok taposni. Ha nem is sokszor, egyszer biztos. Lassan indulok a parkett felé. Azonban úgy tűnik nem csak én félek, hiába volt Elijah az, aki először felhozta a táncot. Ahogy megtorpan, egy pillanatra próbálok én lenni a bátrabb, és előre lépek párat. Ám hangját meghallva vissza is fordulok partnerem felé. Egyáltalán nem vagyok rá mérges, amiért várna még a tánccal, talán kicsit meg is könnyebbülök, hogy van időm még felkészülni lélekben. Majd mikor kifelé indul, kis habozás után követem. Ahogy kilépünk a sátorból visszatérnek a színek. Ruhám ismét felölti halványkék színét, a hajamat pedig ismét barnának látom a fekete helyett. Ismét pislognom kell párat, mire a szemem hozzá szokik, hogy megint kint vagyunk, normál körülmények között.
Kicsit félre húzom Elijah-t, hogy más járkálóknak ne álljuk el az útját. Rajtunk kívül azonban nincsenek kint sokan, pár korán hazainduló, vagy későn megérkező diák csak, aki ki- vagy belép a sátorba. Most érzem csak meg, hogy az este egészen hideg lett. Karjaimat összefonom magam előtt, s mintha kicsit közelebb is húzódnék Elijah-hoz.
- Jó hideg lett - szólalok meg végül. Kicsit meg is borzongok, mint bizonyíték.
A zene kihallatszik a sátorból, de ezen kívül egészen csönd van. A szél se nagyon fúj, csak egy csöppet rázza meg a faleveleket néha. Én sem szólalok meg többet egy pár percig. Ennek azonban most nem a félelem az oka, vagy az, hogy kínos lenne a légkör. Csak élvezem a csendet, a nyugodtságot. A gombóc is eltűnt a torkomból.
- Mi lenne, ha itt táncolnánk? - jut hirtelen eszembe. Nem is várok, rögtön a szembe fordulok a fiúval, és felé nyújtom a kezem, ezzel is kérdezve őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 886
Írta: 2020. november 5. 23:21 | Link

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Beégek, mint a tüzifa, aztán majd csak nézhetek. Nekem kellene itt most határozottnak lenni, mint annak a magas, tüsihajú srácnak mellettünk nem sokkal, ahogy megfogja a partnere kezét és odavezeti a táncolók közé. Finoman perdít rajta egyet és már ropják is, mosolyognak, nevetnek. Ezzel ellenben én itt állok, nézem őket, pár lépést tettem, majd Betti is, mintha ő lenne a bátrabb. Nem látom rajta, hogy annyira félne, mint én és ez valahol zavar. Nem, nem akarom, hogy ő jobban féljen, csak olyan fura. Nagyon. De én is, elvileg ezt már ismeri és meg is szokta, nem vagyok átlagos, kicsit sajátos, kicsit mindenes. Lehet azzal sincs gond, ami most történik, sőt mi több, nem kell mindenkinek táncolni. Sokan esznek, iszogatnak, beszélnek, a mi koktéljaink is elfogytak de nekem ez is túl édes volt, érzem, hogy összeragad a nyál a számban és csak szomjasabb lettem, mint eddig. Így, nem hozok fel egy újabb kör ötletét, meg mert amúgy is, kicsit lefagytam. Oké, ez ciki.
- Bocsi, bocsi – szabadkozom kifele menet aki mellett el próbálok oldalazni, majd aztán tőle is, hogy miattam kellett eljönnie. Amint kiérünk, látom, hogy közelebb lép hozzám, de rajtam nincs zakó, hogy ráadjam, mint az úriemberek. Én is fázom kicsit, sőt, most, hogy kint vagyunk, bele is borzongok, de óvatosan karolom át a vállát és próbálom ezzel melengetni. Aztán rájövök, mit művelek és elengedem, zavartan köhintve. Ég a fülem is, de ezt a mozdulatot is a felsőbb évesektől lestem na.
- Egy kicsit, igen – bólogatok. Még nincs durván ősz, szerencsére. Az kellene még, akkor még azon is aggódhatok, hogy megfázik, miattam. Elé lépek inkább, leküzdve a lelkiismeretem, hogy beszélni fogok. Tekintetét megkeresve mosolyodom el lágyan, próbálom mutatni, hogy az előbb gyáva voltam, de most nem.
- Ne haragudj, hogy ki kellett jönni miattam. Ha szeretnél visszamenni, egy pici szusszanás után elkísérlek – nem akartam idő előtt elszakítani az élménytől, persze, hajnalig sem maradhatunk, de más ez akkor is. Elhallgatok, ő is csendben van és nézem, ahogy páran elindulnak haza, tovább, páran a sátor környékén beszélgetnek vagy csak elbújtak, egymással lenni. Érdekes. Hangja szakít ki a bambulásból, megilletődve pislogok párat.
- Itt? Táncolni? – pillantok le a kezére, mert azt hittem, nem komolyan gondolja. És de. Váratlan ért és aprót nevetek, de nem ellene. Annyira abszurd lenne, ha odabent nem megy, itt meg… végül is, nincs tömeg, nem erre jönnek, ide talán nem is látnak. Óvatosan fogom meg a kezét, a másikat pedig, a derekára helyezem – és akkor, megint jöhet a zavar. – Miért is ne? – próbálom kihallani, milyen zene szól, majd végül, lassan lépkedve kezdem el vele a táncot. Vagyis, próbálkozom.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
dr. Reece Laines
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 27
Írta: 2020. november 20. 21:58 | Link

Lafayette
ha a múlt megtalál >> vigyázz

A nap első sugarai még nem is igyekeznek átszűrődni a komor felhők között, amik nem nagyon engednének nekik egyébként sem. Egymásba kapaszkodva úsznak az égen, és éppen rengeteg időm van végig követni a folyamatot, ahogy a társasház udvarán ácsorogva nyújtok, hogy a napsugarak küzdenek erőteljesen. Jobb karom pihen tarkóm mögött, bal karommal húzom előre felé, hogy az izmok kellően megfeszülhessenek, mielőtt váltanék. Lábaimat a levegőbe emelem, körkörös mozdulatokat végzek velük, majd pár másodperc helyben futás után, szélesen mosolyogva emelem fel a pórázt, hogy megindulhassunk. A még hideg levegő karcolja végig torkomat, majd érkezik úgy tüdőmbe, mintha szét akarná azt szabdalni, mégis kedves mosoly pihen arcomon, hogy ennyi idő után ismét visszatérhettem ahhoz, ami megnyugtat munka előtt. A futás segít egyben maradnom napközben: a nap indulása előtti pihentető kocogás, majd az esti órákban lévő stresszlevezető futás, amit Hádész szintén szélesen vigyorogva követ végig.
Tökéletesen mozgunk együtt a kihalt utcákon, míg végül a tempón, és légzésemen is lassítva kanyarodunk rá egy olyan ösvényre, amit erdő szegélyez végig, tökéletesen kijárt útszakasszal. Fejemet ide-oda forgatva csodálom az ösvényt, lépteim fokozatosan lassulnak, míg a végére már csak sétálgatunk. Ha szükséges megállok, megvárom, amíg kutyám szagmintát vesz, majd ugyanúgy felfelé pislogva indulok tovább, amíg a kezemen lévő óra nem kezd csipogni hangosan. Felszisszenve pillantok le rá, szomorkásan csillogó barnáim elé emelem, nyomom ki, majd indulok visszafelé futólépésben, hogy fejemben csak az az ösvény járjon. Akaratlan mosolyodom el, nem látok, s hallok, így talán ezért történhet meg, hogy nagyobb lendülettel megyek neki valakinek. A póráz kicsúszik a kezemből, Hádész zavartalan kocog tovább, míg észre nem veszi, hogy baj van, addig én automatikusan kapok a másik karja után, hogy egyikünk se essen el lehetőleg.
- Sajnálom, figyelmetlen voltam - engedem el a másikat, miközben fel sem pillantva hajolok le, hogy megsimogassam kutyám fejét. - Remélem nem okoztam nagy fájdalmat - sandítok fel az illetőre egy kedves mosoly mellett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 89
Írta: 2020. november 29. 00:20 | Link

Reece-nek címezve

Észre sem vették, ahogy a Hold, bevégezve aznapi zarándokútját, tűnt el a fekete égboltról, hogy lassan átadhassa helyét a fényesen ragyogó társának. Anyja és fia egy egész éjszakán át görnyedtek a dolgozóasztal fölé, lázasan ecsetelve a probléma gócpontját és némán tanakodva a lehetséges megoldásokon. Kate ritkán kér segítséget Sebitől, nem szereti kiadni ujjai közül a munkát és pontosan ezért is becsüli meg annyira ezeket a pillanatokat. A hosszú órákban vele szemben ülő, barázdált homlokú kedves, de határozott asszony volt az, aki akaratlanul vált életének legmeghatározóbb alakjává, holott Kate magától sosem várta volna el ezt a megtisztelő pozíciót. Emlékszik, ahogy kisfiúként, még a londoni házban ott ült a nő mellett és el-ellesve munkájának részleteit, próbálta zsírkrétával életre kelteni ugyanazokat a véseteket. Akkor még nem, viszont mára már sikerült nevet szereznie magának a szakmában, így immár egyenrangú félként vehetett részt a közös feladatban.
Orrnyergét dörgöli meg, már ki tudja hanyadjára. Az útját szegélyező lámpák fényében homlokráncolva, kissé összeszűkült szemekkel próbálja kisilabizálni a kezében tartott régi könyv kopottas betűit, de közben gondosan ügyel arra, hogy a lapok közé tűzdelt jegyzetek a helyükön maradjanak. Lassan, olykor bizonytalan léptekkel halad a néhol egyenetlen úton, vállát makacsul húzza a rajta pihenő kopottas bőr oldaltáska, amiben ugyancsak a közös munka eddigi gyümölcse, valamint még a megfejteni való talányok pihennek.
Szemei lecsukódnak egy kósza pillanatra, míg elnyom egy ásítást. Lábai megállás nélkül viszik tovább, fel se pillantva követi a már berögzült útvonalat és fel se tűnik neki, hogy ugyanazt a sort olvassa legalább negyedik alkalommal. Ahogy a kövön pattogó karmok sem jutnak el a tudatáig.
Az ütközés ereje letaglózza és kibillenti a biztos pontból. Akaratlan nyög fel, arcán végigsuhan a fájdalom és a meglepetés egy különös elegye. Ujjai közül kiszabadul a könyv és a föld felé hullva, mint ősszel a fáról a színes, halott levelek, úgy szállnak mindenfelé a lapjai között megbújó jegyzetek hada. Tekintete a karját megragadó kézre zizzen, majd hálás sóhajjal nyugtázza jelenlétét.
- Semmi baj, én is - mondja kedvesen. Hangja egyből egyesül az őket körbe velő néma csenddel. Kékjei a szétszóródott lapokra siklanak, majd egy fáradt sóhaj kíséretében vezeti fel őket az idegen arcára, immár mosolyogva.
- Nem... - hangja azonnal elhal, szemei tágra nyílnak, ahogy a múlt szelleme néz vissza rá. Ajkai kissé elnyílnak egymástól, érzi, ahogy kiszárad a torka és képtelen megszólalni. Emlékek árja préseli ki tüdejéből a levegőt és mintha sajogni kezdene a gerince is…
Haláli lesz.
Utoljára módosította:Sébastien Lafayette Béliveau, 2020. november 30. 21:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

dr. Reece Laines
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 27
Írta: 2020. november 30. 19:22 | Link

Lafayette
ha a múlt megtalál >> vigyázz

Hogy a nap azóta kitűnt-e a sűrű és komor felhő tömegen keresztül? Hogy a kisváros éledezni kezd-e? Hogy az óra jelezte, menni kell, különben saját ügyfelemtől fogok elkésni? Hogy mindenki siet a dolgára, hiszen a nap elkezdődött? Hogy a férfi kezében tartott könyv lapjai közül szállingóznak ki a jegyzetek, miközben az hangos puffanással ér földet? Hogy ujjaim remegnek meg kutyám fején, ahogy simogatom? Apróságok.
Minden eltörpül. Pillanatokon belül törpül el minden ahhoz a férfihoz képest, akire barnáimat emelem aggódva a kellemetlen ütközés után. Az aggodalom kiszáll belőle, a felismerés ingoványos érzete költözik belé, ahogy a felismerés elér hozzám. Utolsót ránganak egyszerre ujjaim kutyám fején, aki a szerteszóródó lapok közül kap el egyet a levegőben, majd ül le múltam elé farokcsóválva, hogy elvehesse tőle. Az idő pillanatokon belül lassul le, így a körülöttünk lévő, munkába igyekvő emberek, az anyuka hangja, aki könyörög a gyermekének, hogy siessenek, mert elkésnek, elhalkul. Lassú, elnyújtott tizedmásodpercek telnek el, ahogy lelki szemeim előtt lejátszódó, múltbéli képekkel vegyített tekintetemet függesztem rá, miközben felegyenesedem, mást nem érzékelek. Az elhalkult hangok kerülnek teljesen ignorálás alá: visszhangot ver gondolataim között a hang, amely először megszólított, majd a képekkel társuló érzés maga üti fel a fejét minden porcikámban. A megalázottság érzete szánkázik végig gerincem mentén, hogy mindennemű próbálkozás nélkül maradjon is ott, amíg én teljesen felé fordulok.
Hosszú évek óta az első találkozás, amiről azt hittem sosem történhet meg. Hogy a hirtelen távozásának okára sosem derülhet fény, mert kiszakadt az akkori iskolai életből. A miértekre nem érkezett válasz, csupán a balesetről osztottak meg velünk lényegtelen információkat. Hosszú évek teltek el. Már nem ugyanazok a gyerekek vagyunk, mint akkor. A tágra nyílt kékekbe mélyesztem aranyló barnáimat, hogy ugyanazzal a bizonytalan, mégis biztos felismeréssel találjam szemben magam, mint ami bennem is tombol. Hosszú évek.
- Lafayette? - a név kúszik végig minden sejtemen, ahogy kiejtem ajkaim közül azt. Hangom tisztán, lágyan cseng közöttünk, az apró, féloldalas mosoly kedvesen ékesíti arcomat. - Tényleg te vagy az? - bizonytalan nevetésem hangzik fel, jobb kezem mozdul, hogy ujjaim furakodjanak tincseim közé zavartan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 89
Írta: 2020. november 30. 22:10 | Link

Reece-nek címezve
May we meet again


Mióta magához tért a kórházi ágyon és némaságba burkolózva vetett számot életének minden percével, nem telt el nap, hogy ne jutott volna eszébe azoknak a csodálatos aranybarna szemek tulaja, amiket színvaksága ellenére mai napig fel tud idézni magában. A teleholdas napok önmarcangoló poklában, a cigaretta füstjében úszva megszámlálhatatlan alkalommal idézte fel és képzelte el azokat ma, benne az érzéseket, minden fájdalmat és sérelmet, amit ő maga okozhatott az akkor végtelenül kedves, mosolygós fiú lelkében. Rémálmaiban, izzadságban vergődve, némán üvöltve esdekelt bocsánatért és ígért megbocsátást és nem kért mást cserébe, csak azt az egy rosszul sikerült mozdulatot tehetnék semmissé, feloldozást nyerve a múlt terhe alól… mégis minden ébredéskor visszatér a fájdalom.
Több, mint egy évtized telt el, mióta utoljára szemtől-szemben álltak, mégis elég volt csupán egy pillantás, hogy minden kétséget kizáróan tudja, hogy Ő áll vele szemben. Kékjei ugyanazt a tinédzser fiút látják a férfias vonások mögött. Annyiszor próbálta már elképzelni ezt a pillanatot, megfogalmazni minden érzését és gondolatát, amit át akar adni, hogy tudja, mennyire sajnálja az éveket, amiket Reece sanyargatásával töltött és, hogy megérti azt, amit tett. Mert megérdemelte, még ha ez a lecke élete végéig el is kíséri. Viszont most, hogy tényleg itt áll vele szemben, kezével az ő karján az első pillanatban, képtelen megszólalni. Arca fehérebb színt ölt, kékjei szinte pislogás nélkül merednek a férfira, ajkai kiszáradva követelik nyelvének érintését, hogy ha csak egy pillanatra is, de újra élettel töltse meg azokat. Nem hall mást, csak reszelős lélegzetvételeinek kínzó neszét, szívének vad táncával elegyedve. És nem érez mást, csak a tompa lüktetést végig a gerincén…
- Reece... - leheli csupán a nevét, miután a hideg végigjárta mindenét a sajátja hallatára. Olyan rég használta a középső nevét, hogy minden szájból idegennek hat, kivéve Reecéből. Hangja elemi erővel rántja vissza a múltba és félő, hogy soha többé nem ereszti.
Szólásra nyitja ajkait, erőt gyűjtve a szavakhoz, amik még ki sem forrtak benne, de a másik lágy nevetése űz ki minden megkezdett gondolatot a fejéből. Döbbenet ül ki arcára, ahogy figyeli a jelenséget, majd szemeit lesütve biccent automatikusan egy aprót. Tekintete végigsiklik a szétszóródott jegyzeteken, az egész éjszaka lázas munkáján, ami most mégis jelentéktelennek tűnik. Bizonytalanul nyúl végül mégis a kutya felé, hogy az egész egy apró részletét megmenthesse. Addig is van ideje, hogy összeszedje magát. Csak egy kicsit…
- Mit... - hangja bizonytalanul cseng, hogy halkan torok köszörülve haljon el. Tekintetét félve vezeti vissza Reece-re, hogy végül fejét megcsóválva űzze ki fejéből a kérdés maradékát. Nem ez a megfelelő… - Én sajnálom - rekedten, de a lehető legőszintébben hagyják el ajkait a szavak, akkor mégis miért érzi hazugnak őket? Keze megrándul maga mellett, ahogy ellenáll a kísértésnek, hogy a hátához érjen, oda, ahol a másik okozta sebeket viseli a felszín alatt. Kékjei Reece aranybarnáin függnek, szinte kétségbeesve várva a pillanatot, mikor végre, annyi év gyötrődés után ő is fellélegezhet. Vajon megkaphatja bármikor is?
Utoljára módosította:Sébastien Lafayette Béliveau, 2020. november 30. 22:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

dr. Reece Laines
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 27
Írta: 2020. december 1. 19:11 | Link

Lafayette
ha a múlt megtalál >> vigyázz

A múlt ködös képei sejlenek fel, összecsúszva, mikor melyik alkalom mutatja meg magát a rejtett tekintetem előtt, amit a lelkemben hordok. Ahogy egy őszi napon elvárt úgy bukkannak fel a hűvös, nyúzó és kellemetlen levegő mellé az ugyanilyen jelzőkkel illethető emlékképeket, melyek évek óta, most először jutnak eszembe. Hosszú évek teltek el azóta, hogy egymással szemben álltunk, akkor még gyermekekként. A meg nem értettség a megalázottsággal keveredett, ahogy a nevetésük elhalt a hátam mögött, míg én töretlen mosolyogva sétáltam vissza a szobámba, hogy az újonnan felszakadt sebeket kezeljem le. Most nincsenek felszakadt sebek. Azok beforrtak, ahogy az évek haladtak előre, így a múlt sérelmei nélkül vagyok képes állni a férfi előtt, kinek arcvonásai egy cseppet sem változtak, mióta utoljára figyelhettem meg azokat. Soha nem fogalmazódott meg bennem, hogyha életem során még valaha láthatom ezt a kék tekintetet, vajon mit mondanék neki? Felemlegetném a múltat, vagy azon túl lendülve beszélgetnénk arról, eddig mit éltünk át, mit értünk el? Itt állva, ezen az őszi és hűvös napon sem vernek mély gyökeret ezen gondolatok a fejemben.
Nevetésem hal el a kellemetlen fuvallatban, kedves mosollyal bólintok egyet felé, miközben lassan húzom ki tincseim közül ujjaimat, hogy a maga elé lehelt nevet erősítsem meg. Bár kérdések ezrei cikáznak át fejemben, mégis mindössze töretlen mosollyal követem tekintetét, amely végig siklik a jegyzeteken. Aranyló barnáim zizzennek papírról papírra, amiket mintha eddig észre sem vettem volna. A viszontlátás öröme okán ignorált valóság cseppenként tér vissza a körülöttünk lévő térbe, ahogy agyam fokozatosan engedi neki. Az anyuka a gyermekkel eltűnt, az emberek gőzölgő kávéjukkal sietnek úticéljuk felé, az eddigi csendbe kúszik be a morajlás: éledezik a kisváros. Hangjára emelem rá pillantásomat, félre biccentett fejjel, csillogó tekintettel állok múltam előtt, hogy a végül fel nem tett kérdés lebegjen köztünk. Lesütött tekintettel guggolok le, legalább a közelemben lévő jegyzeteket kaparom fel a földről. Felkapom fejemet. Kékjeibe fúrom tekintetem, ahogy felpillantok rá. Sajnálja. Én nem szeretném sajnálni. Nem szeretnék a múlt mocskos karmai közé kerülni újra.
Térdeimre támaszkodva kelek fel, hogy messzebb lépjek és a maradékot felszedhessem. Lafayette előtt állok meg, miközben felé nyújtom a jegyzeteket, alattuk a könyvvel. - Ne tedd - villantom meg olyan jól ismert mosolyomat. - A múltat nem tudjuk megváltoztatni, Lafayette. Ennyi év távlatából talán, ha lehetőségünk is lenne rá, akkor sem lenne már érdemes - hiszen a múltja, ha nem is határozza meg az embert, de formál rajta.
Rajta vajon mit formált?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 89
Írta: 2020. december 2. 22:22 | Link

Reece-nek címezve
May we meet again


Egyszerre csend és borzalmas zsivaj. A kezdeti sokk lassú múlásával ébredeznek nyugtalan gondolatai, mik egymást kergetik, ezer, meg egy kérdést üvöltve és csupán töredéknyi választ suttogva. Kékjei a múlt megtestesülésén függnek, bennük zavarba ejtően sok érzéssel és kérdéssel, mégsem képes hangosan is megfogalmazni kétségeit és bizonyosságait. Mert mind a kettőből akad bőven, csak elég mélyre kell ásni… és ő mást sem csinált az elmúlt évtizedben.
Nagyon sokáig magának se merte bevallani arra az egy miértre a választ. Tagadta maga előtt az igazságot, mert őszintén szólva, nem akart kilógni a sorból. Nem akart más lenni, mint a többiek, ezzel kilógva a sorból és célponttá válni. Ezért azzá tette Reecet. Évekig hordta magán a céltáblát, amit Sebi akasztott a nyakába és mégsem tört meg, hanem felül kerekedett. Utólag könnyedén belátja, hogy erre ő sosem lett volna képes, akkor nem. Gyenge volt a népszerű külső alatt, ezért a nálánál gyengébbeken uralkodott. És ennek közepén volt ott Ő, aki akaratán kívül fordította ki az egész világot a lába alatt. Ehhez pedig nem kellett több, mint egy pillantás és az a mosoly. A mosoly, ami a válasz a miértre.
A feszült pillanatban, mikor szavai után az örökkévalóságnak érződő csend üti fel a fejét, akaratlan suhan át a bárgyú gondolat a fejében; mi lett volna, ha? Mi lett volna, ha megemberelve magát és felvállalva minden érzését és gondolatát, válaszol a soha fel nem tett kérdésre, ami mindig ott lapult azokban az aranybarna szemekben. Mi lett volna, ha őszintén vall és ha nem is a kezdetektől, de gátat szab a folytonos szekálásnak? Talán minden másképp alakult volna, talán minden ugyanúgy… túl sok a bizonytalan tényező.
Kékjei Reece minden mozdulatát követik, mintha most akarná bepótolni a kimaradt éveket és minden részletet mélyen el szeretne raktározni. Képtelen megmozdulni, ahogy a segítséget nyújt, csak áll, ingatag lábakon, vállán a már ólomsúlyú táskával, kezében a megmentett jegyzet darabkájával, hátában a képzelt fájdalommal.
Lassan emelkedik meg végül szabad keze és egy reszketeg sóhaj kíséretében dörgöli meg orrnyergét, kísérletet téve a feszültség és zavar elengedéséhez. Ahogy Reece végül megszólal és kékjei zizzennek egyből arcára, egy halovány mosoly költözik arcára, hogy a folytatás hallatán végül a döbbenet, a feszültség és az örökös szomorúság keserű elegye nehezedjen rá elemi erővel. Ilyen érzések mellett mégis hogyan képes ekkorát dobbanni a szíve a rég látott mosoly láttán? Erre talán még maga Odin sem tudná a választ.
- Nem érdemes… - leheli maga elé a szavakat, szinte öntudatlanul. Ádámcsutkája heves táncot jár, ahogy visszanyeli torkából a gombócot és próbál úrrá lenni a mellkasát feszítő érzésen. Szemei lecsukódnak, hogy átadhassa magát a megsemmisítő ítéletnek, amit Reece szavai mérnek rá. Tudja, pontosan tudja, hogy igaza van, tudja, hogy megérdemli, mégis az elmúlt pár percben önzőn és naivan várta a megbocsátást.
- Igazad van - ajkaira őszinte mosoly kerül, ahogy kékjeit kinyitva emeli fel fejét ismét. Ujjai lassan mozdulnak felé, hogy miután visszanyerte lélekjelenlétét vehesse át tulajdonát, kínosan ügyelve arra, hogy véletlenül se érjen hozzá.
- Csak egy valamire válaszolj… kérlek - hangja kedvesen száll a reggeli szellővel, amit mosolya enged útjára, miközben szemeiben szomorúság honol. - Jó életed lett? - a kérdés olyan halkan hagyja el ajkait, mintha egy féltve őrzött titkot árult volna el. Ha a kérdés nem is, a válasz bizonyosan az lesz. Egy régóta várt kincs, ami elhozhatja a belenyugvás egy apró szeletét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 590
Összes hsz: 3931
Írta: 2020. december 3. 20:36 | Link

csak leültem. chill éjjel.


Mintha valahol teljesen normális dolog lenne az, hogy ő, ilyen későn, még idekint ücsörög. Itt a hét vége, ő pedig, ahogy azt ígérte, ahol tud, segít alapon vállalta el, hogy a zártkörű rendezvényen szolgál fel a pizzázóban, alkalmisként, mert miért ne kínozná magát, hogy aztán valami vacakra költse. Eddig úgy néz ki, új lábakra gyűjt, mert azt most lejárta, elszokott attól, hogy totál talpon van folyamatosan, amint az ember tanárnak áll, megtanul asztal mögött ülni és élvezni. Most is élvezi, noha nincs asztalra, csak a pad, ahova leült, lábát kinyújtva pihenteti azt és ugyan, ezt otthon is tenné, de leült, hogy váltson pár üzenetet a mobilján, aztán az történt, hogy már valami idétlen videót néz, természetesen macskákról és egymagában, némán rázza a nevetés, közben pedig cigarettázik. Kicsit hűvös van, de ő ezt jól bírja, és a helyiség fülledt levegője után, egyelőre erre is van szüksége, tudja, ha hazaér, talán zuhanyzás nélkül dől be az ágyba és reggelig meg sem moccan, ha az álom is sikerül. Ha nem, akkor végignéz valami filmet és aztán nekiáll még csesztetni a beadandóit. Jól áll időben, mindig egy keveset abból, ami távolabbi időpont, sokat, ami sürgős és nem pánikol, mert akkor dől az egész. Sok mindent tanult, főleg időt beosztani és ennek, úgy néz ki, senki sem issza meg a levét, nem is szeretné, így aztán, egy-két ilyen plusz alkalom belefér. Ez az utolsó tanéve a Bagolykőben, aztán az egyetem lazább, levelezőn maradva felszabadul kicsit, még csak fantáziál róla, mire fordítja majd azt az időt, de kétség sem fér hozzá, hogy meg lesz majd a módja.
A tér maga, minden tudása szerint kihalt már, a normális emberek alszanak, akik pörgősek, meg még valami szórakozásra alkalmas helyen vannak. Kifele menet ledöntött egy pohárka meggysört, mert annyira jó illata volt, hogy egész este azért sóvárgott, így külön öröm, hogy a dohány bukéja mellett, a kellemes íz emléke terjeng még ízlelőbimbóin. Nem emeli fel a fejét, elmerül még kicsit, mielőtt felállna innen, de félő, elkövette a legnagyobb hibát, leült és innen majd csak daruval szedik fel. Annyi baj legyen, gondolta, és a következő videóra nyomott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


dr. Reece Laines
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 27
Írta: 2020. december 3. 21:53 | Link

Lafayette
ha a múlt megtalál >> vigyázz

A bennem tomboló csendet, mindössze a fel-felvillanó emlékképet tudták megszakítani, homályos, foszlányokkal teli hangokkal, míg a valóság foggal-körömmel küzdött azért, hogy visszarángasson a talajra. Nem tudom mit mondhatnék. Nem tudom mit kellene éreznem. Utálattal vegyített megvetést? Esetleg felhőtlen örömöt, a múltat magunk mögött hagyva, amiért láthatom? Félelmet, mert ismét a semmiből csöppent az életembe, mint annak idején? A köztünk lebegő, fel nem tett kérdések, melyikünkből fognak felbukkanni először? Megtörik a jég, vagy mosolyogva, egymással kezet rázva lendülünk túl a sérelmeken, hogy sután intve egymásnak ismét elváljanak útjaink? Vajon képes leszek elhinni, hogy az előttem álló, aki színtiszta kék tekintetével követi úgy mozdulataimat, mintha kámforrá válhatnék, megváltozott? Kaphatok-e arra garanciát, hogy az akkori önmagát maga mögött tudva áll most előttem?
Ahogy a papírhalommal kezemben felpillantok rá, elhiszem: van rá garancia. Ott van abban a különösen csillogó szempárban, amit több, mint egy évtizede nem láttam. Egy évtized. Hosszú idő óta először kell túl lendülnöm saját ellentétes érzelmeimen, amit a múlt ködös képei okoznak. Nem. Nem kell rajtuk túl lendülnöm. Már megtettem. Igen. Megtettem, ahogy Lafayette kilépett nem csak az én, de az iskola teljes életéből. Nincs értelme kapaszkodnom abba, ami elmúlt, bár akkor súlyos sérelmeket - és sérüléseket - okozott, mára már behegedtek, ahogy az apám keze által hagyott nyomok is. Mégis, ahogy előtte állok, ahogy elkapom pillantását, ahogy elmélyedek azokban, mielőtt válaszolnék, megmagyarázhatatlan nyugtalanság jár át. Pillanatra ül ki arcomra a döbbenet: különösen csillogó tekintetében villan meg a… szomorúság? Lehetséges lenne? Villámcsapásként érkezik a válasz, hiszen szavait maga elé leheli, végül szemeit lehunyja. Zavartan pislogok, magamban igyekszem helyrerakni az összes felbukkanó kérdést: mégis hogy van mersze mindazok után bűntudatot kelteni bennem ennyi év elteltével? Alsó ajkamba harapva nyelem vissza a feltörni kívánó végzetes ítéletet - amely mindkettőnket elemi erővel döntene le a lábáról. Mire felpillant mosolyom ül ajkaimon, hogy szemben találhassam magam az én ítéletemet hordozó szempárral.
- Nem erre a válaszra számítottál, igaz? - mélyen zengő baritonommal együtt indul meg a szellő, hogy tarkómon álljanak égnek tőle a pihék. Lesütött tekintettel mosolyodom el, immár a jegyzetektől mentes kezem csúszik tarkómra, ahogy halkan felnevetek. Mindenem a részletekben rejlik: még ő sem tudja elvenni tőlem a tudásvágyam oly’ sértő érzetét, ami csak erre vágyik. - Bocsáss meg, nem akartalak megbántani - felsandítok rá, tarkómra csúsztatott kezem dörzsöli meg azt aprón, mintha ismét a Roxfortban lévő gyermekek lennénk. A macskakövet figyelve szólalnék meg újra, de megelőz. Barnáim kerekednek ki, felkapom fejemet. Meglepettség, értetlenség és bűntudattal összefolyó tekintetem függesztem rá, mielőtt szélesen elmosolyodnék, ami nevetéssé növi ki magát pillanatokon belül. Őszintén nevetek, hangosan. A sors iróniája sosem alszik? Másik kezem is tarkómra csúszik, ott kulcsolom össze ujjaimat, majd pillantok fel a szürke felhő tömegre.
- Attól félek, hogy túlságosan is az lett - lehunyom szemeimet, mosolyogva konstatálom kutyámat, ahogy lábamnak dőlve ül le mellém. - Végre van lehetőségem megtenni azt, amit évek óta meg kellett volna, csak sosem volt rá lehetőségem... - fejemet előre biccentem, mosolytalan arccal fúrom tekintetem az előttem állóéba. - Köszönöm - pár másodperc elteltével villantom meg állandó mosolyomat, végül lesütött tekintettel hajolok le, ujjaim közé veszem a pórázt és egyenesedem fel ismét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Nielsen
Bogolyfalvi lakos, Auror


the homeless guy
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 30
Írta: 2020. december 4. 22:26 | Link

Belián


Ez egy egész jó nap volt, mert reggel hozzám vágtak egy fél kiflit, szalámisat!, meg egy pohár kávé is landolt mellettem, igaz felborult, de az a néhány csepp, ami benne maradt, hmm, mennyei volt. Ki is nyalogattam a poharat, majd tisztességes csövesként kidobtam azt a megfelelő helyre, nem voltam olyan bunkó, mint némelyik puccosan öltözött bájgúnár. Aztán délig sikerült néhány pénzérmét összekunyerálnom, amiből futotta egy kalácsra. A délután nagy része kukázással telt, lett egy új sálam, meg egy cipőm is, igaz egy számmal kisebb volt, így kénytelen voltam lyukat vágni az orr részébe. Csak az esték voltak szarok, mert este tök egyedül maradtam, magányosan. Az emberek már nem bóklásztak kint sötétedés után, rohadt hideg is volt, és szinte zsongott a fejem ettől a borzasztó nagy csendtől.
A harag, ami az elején motoszkált bennem, s az a küzdelem, amit azért tettem, hogy kimásszak ebből a lehetetlen helyzetből, elmúlt. Mivel jobbára csak kiröhögtek, leköptek vagy félve menekültek el előlem, nem igazán tudtam kitörni. Munkát nem kaptam, csak két jó nagy pofont, hogy mit képzelek, hogy ilyen büdösen odahúzom a belem. De mégis, hol kellett volna összeszednem magam? Hiába próbáltam minden nap visszaemlékezni, nem jutott az eszembe semmi. Még csak a k…ott nevemre sem emlékeztem. Voltak napok, mikor begubóztam emiatt, meg voltak ilyen jobbak, mikor élni próbáltam. Most viszont nem is érdekelt az, hogy melóm legyen. Egyszerűen csak ültem az egyik padon és bámultam a csillagokat, míg fel nem figyeltem némi mozgásra. Oldalra pillantva láttam, hogy egy közeli padon valaki helyet foglalt, meglepett, hisz már jócskán elmúlt éjfél, legalábbis azt hiszem. Nem akartam ráhozni a frászt, de mikor láttam felizzani kezében a cigarettát, sóvárogni kezdtem. Olyan jó lett volna rágyújtani egy cigire. Valamiért volt bennem egy gát, nem szívesen szerettem kéregetni, ha nem volt muszáj, de most komoly késztetést éreztem, hogy odamenjek.
Még mindig sántítottam a lábamra, az valahogy nem akart gyógyulni. Így sántikálva indultam meg a fényforrás irányába, majd nem túl közel, de hallótávolságon belül álltam meg. - Hé te, meg tudnál dobni egy cigivel? - talán jófej, és ad egy szálat, vagy nyakon ver, mint legutóbb az a két baromarc.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 89
Írta: 2020. december 8. 15:14 | Link

Reece-nek címezve
May we meet again


Jó életed lett? Az utóbbi évtizedben, mint néma fohász bukkant fel és vert szűnni nem akaró visszhangot benne minden gyanútlan momentumban. Ahogy egy-egy Telehold szenvedése vált csupán rémálommá a következőig és elengedve a gyötrő, bűntudattól terhes gondolatokat, hogy átadja magát a pillanat boldogságának, törte szét azt darabokra a lelkéből burjánzó kérdés. Minden kapcsolatában, mint bűnös, ám titokzatos harmadik fél, lebegett a fejük felett, megmérgezve a felhőtlen másodperceket, amit csak tetőzött az ebből fakadó hazugság és titkolózás. Őszinte emberként él, ugyanúgy a magánéletében, mint a szakmájában, mindösszesen egy hatalmas titokkal, amin ketten osztoznak és több ember nem férhet bele… mégis olykor a hallgatás számít a legnagyobb árulásnak. Ez az egyik oka, amiért agglegényként járja még mindig a talpuk alatt lévő macskaköveket. A másik pedig az a mosoly, ami épp őrá szegeződik.
Vajon ha lett volna bátorsága és évekkel korábban szembenéz az igazsággal és választ kap az örökké visszhangzó kérdésre, képes lett volna elengedni a múltat? Képes lett volna a már igazsággá vált hazugságot végérvényesen elzárni egy fiókba és végre csak előre tekinteni, nem hátra minden második lépésnél? De pontosan tudja, hogy ez a választól függött volna, ami vagy a megnyugvást vagy az örök kárhozatot jelentette volna és az utóbbival nem tudott volna elszámolni, ezért önzőn a bizonytalan nyugalmat választotta. Most mégis…
Ujjai görcsösen szorítják a köztük rekedt lapokat, mintha vasmacska lenne a tenger fenekén szilárdan kapaszkodva, hogy a felette lebegő hajó ne sodródjon ki a nyílt vízre, elveszítve ezzel önmagát. Kékjei a múlt szomorúságában és fájdalmában, mégis a békésebb jövő hitében úszva függnek a számára feketévé lett tekinteten és a hozzá tartozó mosolyon, ami anno a felismerés rögös útjára terelte.
- Nem - feleli lágyan, immár mosollyal az arcán. - Igazad van. Egy meggondolatlan tett nem teszi semmissé az évek ballépéseit - tekintetét lesütve fejezi be a mondatot és dörgöli meg végül orrnyergét, elfogadva saját szabait. Talán soha nem beszélt ennyire nyíltan a történtekről és most, hogy itt áll vele szemben titkának másik tudója, fogalma sincs, hogy miként tegye meg. Talán nem is kéne. Talán ott kéne hagyni mindezt, ahova való és végre, végérvényesen tovább lépni. Hisz változtatni se érdemes rajta…
Reece nevetése száműz minden gondolatot és kétséget egy pillanat alatt. Kékjei kissé kikerekednek, ahogy azok falják a képet, ami szeme elé tárul. Akaratlan szökik szélesebb mosoly arcára, a torkát csiklandozza a feltörni kívánkozó nevetés, amit a másik hahotája próbál kicsalogatni belőle. Egy pillanatra elhiszi, hogy itt és most vége lesz. Vége, a szenvedésnek, amibe saját magát hajszolta és fellélegezve, mosollyal az arcán léphet majd tovább és a múlt sérelmei nélkül folytathatják külön útjukat. Egy pillanatra… hogy a következőben ujjai közül majdnem kicsusszanjanak az előbb visszatalált jegyzetek, elveszítve a kapaszkodót és a nyílt tenger felé sodródva vesszen el. Ajkai és torka kiszárad, ahogy hirtelen levegőt se véve mered rémálmainak sziluettjére. Gondolatai egymást űzik, ahogy a szavak tudatosulnak és akarata ellenére nyernek értelmet benne; szóval mégsem baleset volt? Nem egy gyermeki csíny, ami félresikerülve taszította az örökösen visszatérő fájdalomba?
- Te-tessék? - épp csak leheli maga elé a kérdést, hangja még így is megremeg, ahogy próbál eljutni hozzá a szó jelentése, eredménytelenül. Képtelen elszakítani kékjeit a másikéitól, miközben megroggyan a súlya táskájának súlya és a múlt terhe alatt. Szóval így ér véget a történet?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


road to nowhere
offline
RPG hsz: 590
Összes hsz: 3931
Írta: 2020. december 10. 22:45 | Link

csak leültem. chill éjjel.


Átmozgatva a lábát, térde egy igazi, hangos roppanással, kattanással hálálja meg, hogy mindeddig mozdulatlan volt. Felszusszan, ugyan fájdalommal nem jár, de a hang maga kellemetlen, mint amikor leguggol és akkor ropognak, vagy úgy bármely tagja. Kellemetlen, mert eleve többször találkozik vele, mint illene, nem mintha tehetne az ellen, hogy teste miképp reagál le egy teljes átalakulást. Akárhogy számolja, neki mindig meglepő, hogy képes erre, hogy bár belőle a mágia úgy hiányzik, mint politikusokból a gerinc, minden hónapban egyben jön ki az erdőből. Fura. Fura az egész, még ennyi év távlatából és főleg úgy, hogy ezen elmélkedik, egy rottyanó térd miatt. Meg is vakarja, hogy aztán újabb slukkot szívjon a bagóból, és úgy tegyen, mintha neki tényleg itt lenne muszáj ülnie. Amúgy nem, kezdi érezni, hogy hátsója bár már felmelegítette a pad azon részét, de a fa már rég hidegre hűlt és ezen semmi se segít, hátán is kicsit, néha meg-megborzong, az viszont egészen kellemes. Nem húzza sokáig, csak fásultnak érzi lábait, olyankor pedig tök mindegy hol, de sokkal kényelmesebb és jobb dolog az ülés, mint bármi más. Szóval…
Egy nagy ásítást enged magának, nem is igyekszik kezével takarni ólajtó méretűre nyúlt száját, mivel, tudomása szerint, még mindig egyedül van. A nyugger maffia már rég alszik, bár ki tudja, mikor ki az ügyeletes, aki mint valami védelmező, az éjszakai életet figyeli, vagy hát, az öregeknek fura szokásuk van, hiszen a panelben, ahol élt, akadt olyan néni, aki lefeküdt vagy kilenc fele, ha nem előbb és hajnal kettő, három fele már főzött, takarított. Sosem tudni. Épp leereszti a kezét, miközben a füstfelhőt maga mellé fújja, amikor, nem a videó tompított, halk hangja duruzsol a fülébe, hanem egy hang a valóságból. Olyan váratlan, nem is közel, de tisztán érthető és csak jött, hogy megugrik ültében, egy elfojtott kiáltással kapja fel a fejét, hogy beleroppan a nyaka és nagyra nyílt szemeivel keresi a hang forrását. Nem kell sokáig keresnie, a telefont lezárva pakolja ölébe és hunyorogva mered a… az ott egy hajléktalan? Hogy mi?
- Basszus… - dörzsöli meg a szemeit, mert Pesten ez totálisan megszokott volt, hogy oké, szegények ott éltek, ittak, és a többi, léteztek, de itt, ebben a békés kis faluvárosban sosem hitte volna, hogy ilyet lát. Sőt. – Ember, hogy micsoda? – tornázza fel magát ültében és kezét leengedve dobja le és tapossa le a csikket. Aztán kapcsol, amint a földet fixírozza. – Ó ja, ja, persze, simán – hát ebbe nem hal bele, ahogy anno az apróba se, szóval jó fej lesz, előszedi a dobozát és kettőt kihúzva belőle, az eléggé ápolatlan tag felé nyújtja a szálakat. Még mindig nehezen hiszi el, de hát…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Reiner Kende
Prefektus Navine, Elemi mágus, Harmadikos diák


got the spirit of a Fela
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 131
Írta: 2020. december 11. 00:16 | Link

BOSKA
/ friendly face / the nights - avicii /

Gödröcskéi bukkannak elő Boska szavaira, ahogy lesandít a mellette haladó lányra, épp úgy, mint tavaly nyáron, a Balatonon. Nem levitás prefektusként ismerte meg, sokkal inkább Bossányiék lánya volt, akivel átvészelheti a förtelmes család baráti találkozókat és a kötelező mosolygást. Zenét hallgattak, eldumáltak erről-arról és talán az ő nevetésük volt olyankor a szobában a legőszintébb. Most Kende azért lehet hálás, hogy van számára valaki, akire nem tekint teljesen idegenként. Könnyed léptekkel halad mellette, meleg kabátja zsebeibe süllyeszti kezét, mert bakker, állati hideg van. Éppen a tér felé vették az irányt, mert a fiú még nem mérte fel a Bagolyfalvi terepet, a szülei pedig mindent porfészeknek neveznek a telkük határán túl, meg na, azoknak amúgy sem hiszi szavát sem – Na de várj, akkor még mindig érdekel az úszás, igaz? – kérdez rá a lánynál elkapva egy korábbi beszélgetésük fonalát. Mert hát ha Kende, akkor víz és akkor úszás, meg ha víz és úszás, akkor Kende és akkor ezt meg is jegyzi a tinédzser fiú agya. Ez így is van. Megemeli ujját – Szavad ne feledd, de nekem kell egy mikulás sapesz – esik ki azonnal száján a fejébe ugrott gondolat, mielőtt még elfelejtené. Lemosolyog a lányra – egy barátomnak lesz – legyint, amolyan, ’nem fontos, csak szerváljuk be és helló’ üzenetnek szánva.
– Szóval, Boska – nyújtja el a szavakat - mi itt a kedvenc helyed gurl? – pislog maga elé, ahogy egyre több épület veszi őket körül.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

CHICANO AQUAMAN
Harmat Betti
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Harmatcsepp
offline
RPG hsz: 148
Összes hsz: 301
Írta: 2020. december 16. 12:57 | Link

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Csak utólag veszem észre, hogy közelebb léptem hozzá. Csak akkor, mikor átkarolja a vállam. Kellemes meleg jár át belülről, és mintha már nem is fáznék. Az arcom viszont szépen lassan piros színt ölt. Zavarba jövök a közelségétől. De közben mégis jól esik. Jól esik, és felszabadít bennem valamit. Valamit, amiről nem tudom eldönteni, micsoda. Ahogy minden porcikámat átjárja a meleg, a szívem pedig kétszer olyan gyorsan ver.
A keze azonban hirtelen eltűnik a vállamról, és már csak a hangját hallom helyette.
- Semmi gond - én is Elijah szemébe nézek, és viszonzom a mosolyát. Kicsit habozok, majd újra megszólalok. - Igazából én is féltem kicsit. Annyi ember van ott, és mind olyan jól mozog... - vallom be.
Eltelik egy-két hosszú perc, míg egyikünk sem szólal meg. Csak állunk egymás mellett a csöndben. Valamilyen módon így is megnyugtat a társasága. Csak annyival, hogy ott áll mellettem. Hogy ő is jelen van, nem egyedül állok a sátor előtt. Talán ez a nyugalom adott bátorságot ahhoz, hogy elé tárjam az ötletem. Ami elsőre, igen, butaságnak tűnik. De ha bent nem táncolunk, legalább itt megpróbálhatjuk, nem?
- Igen, itt - mosolygok bátortalanul. Őszintén meglep egy csöppet, hogy belemegy a dologban. Őszintén magamat is megleptem, hogy kezdeményeztem a dolgot.
Ahogy tenyere hozzáér az enyémhez, ismét átjár a meleg. Bőröm bizseregni kezd, ahogy másik kezét pedig a derekamra helyezi. Lassan én is a vállára teszem a karom, és tekintetemet az övébe mélyesztem. Egyszerre vagyok nyugodt és izgatott. Olyan érzések kavarognak bennem, amiket nem tudok megmagyarázni. Lassan elindulok vele. Hagyom, hogy Elijah vezessen, úgy, ahogy akar. A fejem teljesen kiürül. Eltűnnek a bizonytalan gondolataim, a kételyeim. Mintha egy teljesen másik dimenzióba kerültem volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 30 ... 38 39 [40] 41 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér