Nagy levegő. Kifúj. Abban a reményben indult el, hogy nagyobb gond nem lesz, nem lesz az, hogy majd jól meg kell büntetnie valakit. Igazából félig be is jött, hiszen az eseménytelen ideje még békés is volt. Nem merészkedett olyan helyre így egyedül az éjszakában, ahova nem szívesen akart, hiszen a segítséget várhatja, hogy ha kellemetlen helyzetbe keveredik, és kiabálásával nem akarja felverni a fél kastélyt. Már csak az kellene.. mindenki rajta nevetne, hogy ügyetlen, még ebben sem tud remekelni, és a többi. De nem, most megmutatja, hogy tud ő egyedül is járőrözni, nem kell fogni a kezét. Persze, utólag belegondolva jobb lett volna, hogy ha valaki vele tart, és legalább beszélgetni tudnának, hiszen akkor fele ennyire sem lenne unalmas, mint a csendes falak. Persze, ezt nem fogja hangoztatni, hiszen hogy nézne ki, hogy ha arról beszélne, mennyire annak tartja ezt, hogy sétálgatnia kell. Nem a rosszindulat beszél belőle, egyszerűen ő megszokta, hogy akkor járkál a kastélyban, amikor az zeng az élettől, mikor teli van emberekkel a folyosó, és mindenhol beszélgető társai néznek vissza. Ez már csak ilyen, éjszaka aludni kell, vagyis ő majd nemsokára oda is fog kerülni, csak még átnéz pár helyet, és indul is.
Ez itt viszont meg is szakadt, ugyanis az egyik utolsónak titulált helyen mégsem volt egyedül, noha nem zsibongott a folyosó, mégis, ebben a nagy csendben könnyen ki lehetett hallani, hogy itt bizony nem csak ő sétálgat. A nagy ütközésből már csak zsibogó hátsó fele maradt, ami keményen találkozott a padlóval, de semmi több. Szerencséjére nem hasalt el, vagy bármi más, amely később meglátszódhatna rajta, és olyan sem, ami miatt nagyon fájdalmas arcot kellene vágnia. Egy-két mozdulattal söpri le ruhájáról a port, majd, elhangzott kérdései után, kihúzva magát, megpróbálva a szigorú tekintetet, csendben várja a lány válaszát.
- Igen, igen. Egy ember. – nem, nem megy ez neki, ő nem tud szigorú lenni, még ezen is elmosolyogja magát, majd bután pislog, amikor meghallja a lány kérdését is.
- Szamaradat? – nem hallott még olyanról, hogy valaki szamarat tart a suliban, neki már az is sok volt, hogy valakinek pók, vagy épp kígyó a kedvence, de a szamár már meglepő. Nem egy kis állatról van szó, elég nagyról, nem is tudja elképzelni, hogy hol, és hogyan fér el, no meg, hogy hogyan is volt képes elveszteni. Még neki sem menne, amellett, hogy sok dolgot hagy el, mert nem figyel, de nem olyan apró dolog ez, ami be tudna gurulni egy asztal alá, vagy elbújni a sarokba,
- Ühm.. nem.. nem láttam erre amúgy. – böki ki végül, bár, mit nem mondhat, kicsit sántít neki a dolog, lehet, hogy csak őt ugratja ezzel a dologgal, és amúgy nem is igaz, és majd jól kineveti, amikor visszakerül a szobájába. Vagy plüssről lenne szó? Az már hihetőbb lenne.
- Ohh, már annyi az idő, hogy nem lenne szabad kint mászkálnod. – emlékezteti magát is, meg a lányt is, hogy bizony elég későre jár, itt ismét használva a szigorú pillantást, de nem sokáig tart, hisz a lány már pattog is, és szaladni kezd. Meg akar lógni előle?
- Héééé! – kiált utána, és már szalad ő is, követve, mikor megtorpan, és szemrevételezi, hogy tényleg ott az a bizonyos szamár, hogy tényleg nem hazudott neki, no meg… nem is plüss. Ezt mégis hogy hozta be ide?
- Tényleg van egy szamarad.. - mondja inkább magának, mint neki, miközben közelebb lépked, és igyekszik nem feledni azt, miért is van itt.
- De.. ideje lesz visszatérned a körletedbe, ha nem szeretnél büntetést! – hívja fel a lányka figyelmét, de a tekintetét nem tudja elvenni a szamárról. Nem, neki ez most kicsit sok volt mára. Aludnia kell. De még mennyire.

Lillus

takarodó után

---

Színjátszósok

Nem gondolta volna, hogy még egyszer erre kerül a sor, de most újra itt volt, a próbateremben. Legutóbb nem igazán vette komolyan ezt az egészet, ezért most szerette volna bebizonyítani, hogy ez a csapat is igazán jó lesz, ha össze tudnak kicsit szokni. Ezzel a próbával nem annyira az összeszokás volt a cél, mindinkább a tehetségek felmérése, és a csapat összetételének megismerése.
Voltak már tervei a jövővel kapcsolatban, de ezt több emberrel is meg kellett még beszélnie. Nem akarta bonyolítani a dolgokat, csak szerette volna, hogyha az iskola megismeri legalább őket.
Pontosan tudta, hogy hol van a terem, úgyhogy könnyen idetalált. Szépen körbesétálta a termet, megnézte a jelmezeket és a kellékeket, de sajnos nem voltak már épp jó állapotban, de legalább volt elég mindenkinek. Nem számított amúgy sok emberre, hiszen az iskola még semmit nem tud a csoportról.
Felment a színpadra, megnézte az oldalsó bejárót és a zongorát. Felnyitotta és játszott pár dallamot, ezután lement, hogy berendezze az asztalt, és magát a termet is. Szembe a színpaddal letett egy asztalt, vele két széket is, elővette a papírjait és leült, hogy átnézze az eddig tagokat. Volt egy listája a régi tagokról, és volt egy adatlapja az új tagok számára, amit mindenkinek ki kell majd töltenie.
Amint megérkezik az első pár ember, már kezdi is szólítani őket szép sorban, és felírni, hogy mit tudnak a színpadon bemutatni.


//Szóval mindenki aki szeretne színjátszózni írjon egy kezdő hsz-t és megkapja a feladatát, amit a következő hsz-ben ki kell játszania.Remélem érthető.
Szálakra figyeljetek! A Jelentkezős Próbát egybe szálazzuk.//

Forevör színjátszósok

ruhácska

---

Színjátszósok

Mindig is szerettem kreatív dolgokat csinálni. Kötöttem sapkát, rajzoltam, és festettem is. Talán azért lettem ilyen, mivel sok időt töltöttem a nagyszüleimnél. Ők tanítottak meg ezzel kapcsolatban mindenre.
Igazából már idejét sem tudom, mikor éltem ki úgy igazán a művészetek iránti hajlamaimat. Amikor értesültem arról, hogy a színjátszósok közé új embereket keresnek, felkaptam a fejem. No nem a szerepekért, sokkal inkább a díszlet és jelmeztetvezés miatt. Valójában sosem szerettem szerepelni. Nem voltam sosem olyan fajta, aki imád a rivaldafényben lenni.
Azonban ha megadnák a lehetőséget, aktívan részt vennék a színjátszósok életében, mint díszlet, vagy jelmeztervező.
Ilyesmi gondolatokkal léptem be a terembe, ahol még csak igen kevesen voltak.
Két lányt láttam csak, egy szőke és egy vörös hajú lányt.
- Sziasztok! -köszöntem a bent lévőknek.
Igyekeztem halkan helyet foglalni, hogy meg ne zavarjam a szőke lányt, aki éppen valami papírokkal foglalatoskodott.
Hamar leültem hát egy üres területen, és csendben vártam, hátha történik valami.  

Nagyon megörült, mikor észrevette a faliújságon a kiírást, eddig még nem volt pontos elképzelése, melyik szakkört válassza is. Eddig. A mugliskolában, balettezett, és nagyon hiányzott neki. Ezért is volt olyan boldog a plakát láttán, hiszen a balett is egyfajta színészet, így úgy gondolta, egy kicsike szeletet visszakap a táncból. Mindenképpen az elsők között akart lenni, így felsietett a szobájába, hogy áttudjon öltözni. Pár pillanatig tanácstalanul álldogált a szekrénye előtt, végül egy fekete cicanadrág és hosszú ujjú, hosszított felső mellett döntött.  Szőke haját átfésülte és a fejtetején lófarokban összefogta. Úgy okoskodott, hogy ez tökéletes öltözék lehet egy ilyen meghallgatáshoz. Mi van ha esetleg fejen kell állni? De miért is kéne? Majdnem hangosan kinevette magát a képtelen gondolat miatt. A sminkkel nem bajlódott sokat, nem szerette kencézni magát. Eltüntette a sötét karikákat a szeme alól amit az elmúlt vizsgaidőszak okozott a sok álmatlan éjszaka miatt. Az ágyán összegömbölyödött görényét, Ellát szórakozott mosollyal megsimogatta és már ki is lépett a szobából.  A kijelölt termet csak sokszori próbálkozásra tudta megtalálni, végül egy kedves Navinés lány igazította útba. Kissé félve nyitott be, mindig izgult, hogy mi várhatja egy csukott ajtó másik oldalán. Hát itt már hárman ültek bent. Egy vékony, szőke hajú lány éppen a kezében tartott papírokat rendezgette a másik kettő meg feszengve várakozott.
- Sziasztok – köszönt halkan és lecsüccsent a vörös hajó lány mellé.  Mivel még korán volt, így csendben várakozott a többiekre.

Ahogy kikászálódott a zuhanyzóból rápillantott a kagyló szélére ledobott karórára, majd egy cifra káromkodással tovább is állt a szoba felé, hogy felkaphasson magára valami ruhát. Ma, mivel lassan kezdődik az új tanév, meghallgatást tartanak a színjátszókörben. Köztudottan a pontosság nem tartozik a vöröske erényei közé, így csak remélni tudta, hogy Inedra ott van már, s hogy ő sem fogja túlságosan megvárakoztatni a lelkes jelentkezőket. Egyszerűen öltözött, fekete nadrág, fehér blúz, sötétzöld kabátka, és illő magassarkú. Ahogy ezzel megvolt, visszahátrált a fürdőbe, megigazította a haját, és kevés sminket kent magára, hadd ne látszódjon olyan nagyon, hogy csupán fél órája esett ki az ágyából.
 Még belepillantott a nagy tükörbe, majd elégedett félmosollyal felszedte lapjait és jegyzeteit az asztalról, és nyugodt léptekkel megindult a próbaterem felé. Örült, hogy új tanév kezdődik, s megint toborozhatnak új tagokat, bár az utóbbi időben nem igazán volt ideje erre koncentrálni, a vizsgák miatt. Rutinprogrammá vált az egész napos tanulás és rohangálás a könyvtár és a szobája között, sőt, néha még Mirához is benézett segítségért, ha valami nem ment úgy, ahogy szerette volna.
 Bár az idő sürgette, úgy döntött kis kerülőt tesz, méghozzá a konyha irányában. Halvány mosollyal elmondta a jelzőt, majd egész barátságosan ráköszöntött az izgő-mozgó házimanókra, felkapott két palacsintát, és már indult is visszafelé.
 Már a folyosó elejéről észrevette a próbaterem tágra nyitott ajtaját, és megszaporázva a lépteit kopogott végig a megmaradt kis távolságon.
-Reggelt! -köszönt egy mosoly kíséretében a jelenlévőknek, majd megindult Inedra felé. Lecsapta dolgait az asztalra, majd komótosan kinyújtózott.
-Bocsánat a késésért -mondta a szőkének, bár elég hangosan, hogy mások is hallják. Neki igazán nem állt szándékában későn jönni, csak kissé nehezen barátkozik a reggelekkel. Még mindig.

Ruha



//Jó lenne, ha a feladatot, amit kaptok a meghallgatáson minnél reálisabban próbálnátok meg kijátszani. Tudjuk, hogy mindenki le tudja írni, ahogy karaktere egy tökéletes és hibátlan bemutatóval mutatkozik be nekünk, de érdekesebb lenne, ha leírnátok pl. a karakter érzéseit, amikor meghallja a feladatot, lehet az félelem, öröm, kétségbeesés, sőt, akár kisebb hibákat is követhetnek el a színpadon, nem jár érte feltétlenül pontlevonás. Csak ügyesen! //

Színjátszósok
Hattyúk tava

A meghallgatáson résztvevők száma csak néhány fővel növekedett az érkezésem óta.
Érdekes, hiszen a színjátszó szakkör jó, és manapság sokakat érdekel a téma. Szóval egy kicsit meglepődtem.
A létszám miatt hamar sorra kerültem. Bemondták a nevem, és már kezdhettem is dolgozni.
A színpadon megjelent sokféle anyag, csillámpor, festék, ragasztó és hasonlók.
A feladatom nem volt egyszerű, de talán kivitelezhető. Varázslás nélkül, nyolc perc alatt készíteni egy komplett díszletet a Hattyúk tavához.
Egy kicsit nehéznek találtam a feladatot, de hát a dolgokért meg kell küzdeni.
Végignéztem a rendelkezésemre álló anyagokon, és rögtön ötletelésbe kezdtem.
No mármost a Hattyúk tava ugyebár egy csapat lányról szól, akiket gonosz módon elvarázsoltak, így minden éjjelen hattyú alakot kell ölteniük. Persze, mint minden történetben, megjelenik a jóságos királyfi, aki örök hűséget fogad, blabla, és ahogy egy jó történetben, itt is vannak cselszövések. És mivel egy mese csak happy end-del zárulhat, természetesen a királyfi végül hűségesen cselekszik, megtöri a varázslatot, így a lányok szabadok lesznek.
A történetet igazából nagyon is sablonosnak tartottam mindig. Próbáltam más szemszögből újra átpörgetni az agyamon, de sosem sikerült megszeretnem.
A munka viszont munka, így hát sietve nekiláttam a dolgoknak. Időközben ötletek tömkelegei vándoroltak át a gondolataimon, gondoltam arra, hogy lefesthetném a tavat egy kartonra, növényekkel és a hattyúkkal, aztán gondoltam arra is, hogy a kastélyt készítsem el, végül pedig minden ötletemet beleollóztam a végeredménybe.
Amilyen gyorsan csak tudtam, felskicceltem egy nagy barnás színű kartonra egy kastély alapjait, és nekiláttam kivágni. Készítettem neki egy talpat, ami megtartja állva, (olyasminek kell elképzelni mint egy képkeret támasztóját) és nekiláttam még a maradék perceimben egy közepes méretű vászondarabra megfesteni a tavat a hattyúkkal, ahogy eleve kiterveltem. Az időm fogytán volt, ezért rögtön a festékkel láttam neki az alapok rajzolásának.
Az asztalon megkerestem azt az ecsetet, amit a falak festésekor szoktak használni, és belenyomtam a kék festékbe. A tükröződéseket fehérrel értem el, a hattyúk fehérségén pedig dobtam azzal, hogy egy adag csillámport raktam rájuk, így szépen csillogtak a fény felé tartva, mintha a víz csillanna meg a tollukon.
Az utolsó simítások sajnos elmaradtak, mert az idő fogytán volt, de én így is elégedett voltam a kastéllyal, és a vásznammal.
Könyékig ragasztósan és festékesen álltam vissza a színpad közepére, magasra nyújtva a karom, hogy a vászon ne súrolja a padlót. Felemeltem a vásznat, és a közönség reakciójára vártam.

Miután leléptem a színpadról, visszaültem az addig foglalt helyemre, és megvártam a többiek produkcióját is.  

Nyugodtan sétálok a folyosókon. A színjátszós termet keresem, mert úgy gondolom, jó kikapcsolódás lenne. Meg hátha szükség van olyanra, aki több hangszeren is tud játszani. Körözök párat, mert nem igazán jártam még erre. Kutyámat a szobában hagytam, mert úgy gondolom jobb lesz neki ott, mint egy próbateremben. Ahogy haladok, hirtelen rábukkanok a teremre és megállok az ajtóval szemben. Nagyot sóhajtok majd belépek a terembe és becsukom magam mögött az ajtót.
- Helló. Itt kell jelentkezni a színjátszó körbe? – kérdezem kíváncsian.

Színisek

Nyugodtan bolyongok a folyosókon, hisz tudom merre kell menni, ezért nem fenyeget az a veszély, hogy eltévedek. 4. év vége után remélem is! Már volt elég időm kiismerni az iskolát.
 Kicsit megszaporázom lépteimet, hogy odaérjek a próba kezdetére, hisz tudom, hogy elég hosszú lesz, ezért nem lenne jó elkésni. Remélem, azért kicsit az idei évről is fogunk beszélni, mit kéne előadni, milyen rendezvényen. Jó lenne, ha kicsit aktívabban dolgozna a színjátszó.
 Elég hamar oda is érek a teremhez. Talán túl hamar. Gyorsan belépek és látom, hogy páran már beszélgetnek is.
 - Sziasztok! - köszönök vidám hangon. - Bocsi a késésért!
 Gyorsan ledobtam a táskám a sarokba és odamentem a többiekhez várva, hogy mikor kezdünk. Nagyon jó lenne valami ismerkedős, érdekes programot csinálni, hogy könnyebb legyen a közös munka.

Nemigen akarja elhinni azt, ami itt most fogadta őt, az egész olyannyira szürrealista számára, mint egy Dali festmény. Persze, azért reméli, hogy semmi nem fog kigyulladni, vagy hasonló, de azért, kell neki idő, míg megemészt mindent. Jó, hogy most kivételesen egyedül indult járőrözni. Lehet, hogy ha kap maga mellé valakit, akkor nem lett volna ilyen kedves, és azonnal büntette volna szerencsétlen főnixlányt. Mármint, a másik prefektus, nem ő. Azért még tisztában van azzal, hogy túl nagy a szíve, és meg kéne kicsit emberelnie magát. Vagy nem. Kellenek a csoportba olyanok is, akik nem vagdalóznak büntetőmunkákkal. Jelenleg inkább csak azon van, hogy felfogja a dolgokat, és a lehető legjobb megoldást agyalja ki. Nem akar olyannak lenni, mint aki tesz a feladatára, szigorúnak sem, és mindemellett, valahogy ott van az is, hogy szeretne segíteni is, amiben tud. Ő már csak ilyen, mindenkinek nyújtogatja a kisujját, amíg lehet, és valaki le nem rágja. Annak nem örülne ugyan, de addig is folytatja tovább.
Megrázza inkább a fejét, és kusza tincseit is hamar a füle mögé tűri. Nem sokáig marad egyedül, ugyanis pillanatokon belül rohan, kitartóan követi a lánykát, hiszen csak egy pillanatra torpant meg, de már ismét a vöröske mögött volt, aki az emlegetett szamarat üldözte újfent. Elég abszurd, mégis hogy tudta behozni ide? Hol tartotta eddig, hogy most már el is szökött valahonnan? Kérdések sokasága, de nem, nem tud rájönni egyre sem, majd inkább megkérdi, ha valaha lesz egy szusszanásnyi ideje rá, hisz csak fut, majd ismét megáll, amikor a másik úgy néz ki, sikeresen beérte, és újabb kísérletet tesz. Nagyot szusszanva, picit lihegve ácsorog, és nézi a bizarr fogócskát a két szemlélt között, aki úgy néz ki, okosabb, mint hinné. Azt eddig is tudta, hogy a szamarak nagyon makacs állatok, sőt, túlságosan is, de hogy ennyire? Nem, az istenért sem hagyja magát, szegény lány puffan egyet a földön, felszisszenve közeledik hozzá, mert ez még neki is fájt, majd lepillant rá, de nem sokáig, hisz hamar felpattan, és már indulna is tovább. Hihetetlen.
- Nem esett bajod..? – kérdez azért rá, biztos, ami biztos alapon de nem sokáig bámulhat, mert a lány elkapja a karját, és már húzza is maga után.
- Óóóóó! Nem tudtam, hogy ennyire sietős! – pislog csak, és szedi a lábacskáit, amennyire bírja. Így nehezebb, hogy valaki után lohol, úgy, hogy közben még fogják is. Lábai párszor megbicsaklanak, de nem zúg el, tartja magát, és halad tovább, csak azt nem tudja, merre tartanak. Az oké, hogy a szamár után, de nem kéne olyan helyre tévedniük, amelyre nem lenne a legjobb..
- Hogy tud így elszökni egy szamár?! – motyogja inkább magának, mivel ez így tényleg nem játék. Olyan hely kellene neki, ami kint van, szabad téren, de mégsem járkálhat ki belőle. Egy karám, vagy valami olyasmi. A kastélyba nem valók szamarak, ezt nagyon jól tudja, de vajon a vöröske is? Nem akart kioktatást tartani, de úgy néz ki, erre fel kell hívnia a figyelmet, mert bajok lesznek. Ismét kanyarok, ismét új helyek, majd végül megállnak. Nagyot sóhajt, már kezd fáradni, nem olyan energikus ő, mint aminek látszik, bár, azt sem lehet mondani, hogy most olyannyira ki van fulladva. Csak kezd fáradni, az más tészta.
- Jaj.. – csóválja meg a fejét, majd fellélegezve látja, hogy a szamár nyakába póráz kerül, és végül, elkapva, megpihenve a másik mellett. Nagyszerű, ez pipa.
- Nem.. nem itt kellene őt tartanod. – csóválja meg a fejét, inkább jó tanácsként értve ezt, mint leszidásnak. Most már tényleg láthatja, mekkora is a jószág, és hát.. valamit kezdeni kell, mert nem engedheti, hogy felvigye a szobájába.

Mindenki

Nemrég lépett be, és már meghallgatásra megy. A folyosón sétálgatott, mikor meglátta a színjátszókör jelentkezési papírját. Rögtön megjött a kedve, és jelentkezett. Még nem próbálkozott a színjátszással, és a családjában senkinek nincs színészi vénája, de egyszer mindent ki kell próbálni, szóval megvan a mai programja is. És ezzel tovább bővítheti a "Mit csináltam eddig?" listáját. Igazából csak fejben vezeti, de akkor is annak számít, nem? Vagy az már nem ugyanaz? Na, mindegy az a lényeg, hogy már a legtöbb dolgot kipróbálta legalább egyszer. Járt már rajzszakkörre, furulyát tanulni, karatézni és még sorolhatnám. A rajzot nagyon szereti, ezért is jelentkezett a művészetek tanársegéd posztra, amit meg is kapott, és boldogan segít a tanárnak. A másodikat, azt hamar feladta, mert nincs érzéke az ilyen hangszerekhez a hegedűt kivéve. Inkább az olyanokon tud játszani, mint a gitár és a dob. Azokat szívesen tanulta, és most játszik is rajtuk. Ezt bizonyítsa az is, hogy a tehetségkutatón gitározott. Az utolsót azért hagyta abba, mert el kellett jönnie a suliba, és itt nem tud edzeni. Választhatta volna azt is, hogy amikor otthon van, eljár a tanárhoz, viszont az meg túl szertelen lenne, és úgy nem lehet edzeni. Vagy rendszeresen jár, vagy sehogy. És most ott van neki a kviddics, ami mellett még futni is jár. Kell is neki a sport, mert túl sok édességet eszik, és nem szeretne elhízni. A végén még olyan lenne, mint a szumóbirkózók. De térjünk vissza a jelenbe. Még mielőtt a többiek bármit mondhattak volna, elindul a terem felé. Nem látszik rajta, de nagyon kíváncsi mi lesz most, mert még csak addig jutott el, hogy a színházba az előadóktól autogrammot kérjen. Nem egyszer csinálta már ezt, és általában szívesen dedikáltak neki. A terem elé érve vesz egy nagy levegőt, majd belép és körbenéz a többieken.
- Sziasztok - köszön mindenkinek, majd az egyik széken helyet is foglal várva, hogy mi lesz a következő lépés.

Mikor engem szólítanak, felmegyek a színpadra és meghallgatom a feladatomat. Egy most kitalált zongoradarabot kell eljátszanom meg egy általam választott verset kell elszavalnom.  Leülök a zongorához. Kicsit el kell gondolkodnom, mert nem mindig jutnak eszembe dalok. De hamar eszembe jut valami és a billentyűkre helyezem kezeimet. C-Moll – ban kezdtem neki egy lassabb lágy dallamba. Nyugalmat árasztott magából a darab, majd szép fokozatosan a lágyságot felváltja egy vidámabb pörgősebb szólam. Még számomra is érdekes, mert általában, nem ilyen vidám dallamokat játszom. Mindig kicsit komorabb a hangulatom, de most szinte végig ehhez hasonló szólamokat játszok, hol magasabban, hol mélyebben. De hirtelen váltok és tényleg egy komor és halkabb rész jön. Majd hirtelen újra vidám hangok jönnek. És végül egy magas szólam és vége a darabnak. Majd fölkelek, és előrébb sétálok, hogy végrehajtsam a feladat második felét.
-  A HOLTAK LELKE

Lelked majd egymaga marad
A sír sötét gondjainak
Óráján és senkise lesz,
Ki titkaidba beleles.

Viseld csendesen e magányt,
Mely nem egyedüllét - hiszen
Az életben melletted állt
Holtak lelke veled leszen
Holtodban, s akaratuk ott
Ismét árnyba von; légy nyugodt.

A tiszta éjszaka
Kihuny s sok csillaga
Magasló trónusáról
Nem reménysugárral világol,
De a sok fénytelen,
Rőt gömb mint gyötrelem
S láz hullik csömörödre,
S rád ég majd mindörökre.

E gondolatot el ne vesd,
E látomást ne hessegesd;
Soha el nem hagyhatod
Tűnni: mint fű a harmatot!

Isten lehe: a szél elállt,
S a köd - amely a dombra szállt,
S az árnyak, az árnyak szét nem osztják -
A tanújel és a bizonyság.
A fák közt is mily lebegő:
A rejtélyek rejtélye ő! – Fejezem be végül a verset. A darabbal ellentétben ez egy komorabb vers. Majd mikor végzek, lemegyek a színpadról, elköszönök és elhagyom a termet. Még van egy kis dolgom.

Színjátszó - érkezés
   Jelentkezős próba

---

Színjátszókör
Jelentkezős próba - érkezés

Azzal az érzéssel keltem fel, hogy ez a nap ugyanolyan lesz, mint a többi. Ennek ellenére a szokottabbnál kicsivel csinosabban öltöztem fel. Sárga, testhez álló toppot viselek, barna csőnadrággal, és fekete szandállal. Vállaimat pedig a nadrággal összhangban lévő kis felső fedi, amit össze is gombolhatnék, de nem fázok, így azt nem teszem. Miután rendezem ábrázatomat, unottan róni kezdem a kastélyt. Átszelem minden folyosóját lassú, komótos léptekkel haladva. Már a szobából való kilépéskor eldöntöttem, hogy nem fogok sietni, azonban ezt megváltoztatja azt, amit megpillantok. A faliújságra nézek alkalomadtán. Amikor kedvem tartja, vagy épp nem felejtem el, szívesen böngészem át a kiírásokat. Van, amitől viszont feláll a szőr a hátamon, például az, hogy egyes diákok nyálas cetliket hagynak maguk után, amin fullasztóan sok szív is van. Az ilyenektől hirtelen azt sem szoktam tudni, hova rókázhatnék, de ezúttal egy sokkal kellemesebben akad meg a tekintetem. Lehet jelentkezni a színjátszó szakkörbe. Sosem színészkedtem még, ám ott talán kezdhetnék valamit magammal, és Gwen locsogásait visszaidézve gondolataimban talán elég erőt gyűjthetek ahhoz, hogy szóba is álljak valakivel. Feltéve, hogy ez valóban sikerül, mert nagyrészt inkább hallgatagnak nevezném magam.
Sóhajtozva rászánom magam, és végül elindulok. Szaporán sétálva keresem a termet, ahol a próbát tartják, aztán nem kell sok, megérkezem egy ajtóhoz. Érzem, erősen görcsbe rándul gyomrom, amint bekopogok rajta, másik kezem pedig a kilincsre siklik, lassan lenyomva azt. Benyitok, ekkor szembesülök azzal, hogy már akadnak, akik megtöltsék. Tehát nem érkeztem a megfelelő időben.
- Öhm... Helló, elnézést a késésért! - harsogom, majd ajkaimba harapva dobom le magam hátrébb egy székre, a vállamról leszedett fekete táskát szorongatva. "Remek Sheela Lengrond! 5 pont, amiért sikerült elkésnie!", Eh, valóban remek. Ennél jobbat nem is kívánhattam volna, minthogy megzavarva a többieket rontsak be ide! De ha már itt vagyok, nem megyek ki, míg nem csináltam valamit. Okkal kerestem fel ezt a helyet!

Eljött a nagy nap. Végre rávettem magam, hogy kipróbálom a színészkedést. A keresztapám is mindig azt mondta:-Ahogy drámázni tudsz elmehetnél színésznőnek.
Felvettem a kedvenc zöld toppomat egy farmer shorttal, nyakamba tettem a szerencsehozó szvarovszki tündér medálom és már indultam is. A próbateremhez vezető úton végig a kezemet tördeltem és magamat biztattam.
-Nyugodj meg Lora, semmi baj. Ha netán nem sikerül, attól se leszel kevesebb. Te megpróbáltad.-Kántáltam magamban azokat a szavakat, amiket a nagyim írt a levelében, amikor megírtam, hogy kipróbálom magam a színjátszás terén. Az egyik sarkon megálltam a falnak vetettem a hátam és elpityeredtem.
-Mi van, ha kinevetnek? Ha annyira ideges vagyok, hogy elesek a színpadon? Az egész suli rajtam röhög majd.-Szólalt meg a pesszimista Lora a fejemben.
-Dehogy esel el! Lora ez nem te vagy, te egy optimista lány vagy.-Írta a levélben a nagyi, amikor felvetettem a kétségeimet. -Én lennék a legbüszkébb, ha sikerülne. De aki nem mer, az nem nyer.-Suttogta a nagyi hangja a fejemben.-Emlékszel mit mondogatott Thomas, amikor élt?
-Igen nagyon is emlékszem.- Válaszoltam halkan.- Azt, hogy én bizony színésznő leszek ha felnövök.-Ahogy a keresztapámra gondoltam összeszorult a szívem.
-Tom ért próbáld meg! Ha sikerül nagyon boldog lesz oda fenn. És hagyd abba a sírást!-Mondta a nagyi, persze csak a fejemben.
-Tom ért.- Azzal letöröltem a könnycseppeket az arcomról, ellöktem magam a faltól.-Jaj Tom remélem büszke leszel rám!-Azzal elindultam tovább. Nem sokára megérkeztem a próbateremhez. Megfogtam a kilincset, de mielőtt beléptem megszorítottam a nyakamban lógó medált. Azzal lenyomtam a kilincset és beléptem a terembe. Középen egy óriási színpad volt, nem volt sok diák, csak itt-ott ült egy. Leültem a hozzám legközelebb lévő székre és vártam, hogy kimondják a nevemet.

Balett felsőfokon

Összerezzenek, amikor meghallom a nevem, hogy én következek. Felbotorkálok a színpadra és szembenézek a "közönségemmel". Csupa bíztató és mosolygó arcot látok, már azoktól, akik végeztek a feladatukkal. A többiek arca hűen tükrözi az enyémet, ugyanolyan ijedten ülnek a helyükön, mint én pár pillanattal ezelőttig.
Szóval táncolnom kell egy adott zenére és... fájdalmas szerelmet reprezentálnom?  
Aprót bólintok, hogy értem a feladatom majd kérek egy percet, hogy bemelegíthessek. A hajam szoros kontyba fogom majd átmozgatom a végtagjaim. Egy-két spárga törzskörzés és már készen is vagyok. A mindennapi tornának hála elég rugalmas maradtam.
Mélyen beszívom a levegőt majd egy halk sóhajjal kifújom és intek, hogy készen állok.
Ismerem a dalt, sokat gyakoroltam rá, igaz akkor volt még kivel. Nem is lesz nehéz, ha jobban belegondolok.
Beállok a kezdő pozícióba, vagyis lekuporodom mintha egy nyíló bimbó lennék. A többi meg jön magától, nincs nehéz dolgom, kifejezetten szeretek erre táncolni. Lágy mozdulatokkal kezdek, mint ahogy a zene is indít, az arcom kisimul a mozdulatokkal együtt. Aztán ahogy fokozódik a zene hangulata úgy változik meg a mimikám, eszembe jutnak az emlékek, így nem kell erőlködni a fájdalmas arckifejezésen. a mozdulataim hevesek, mikor pörgők többször veszek lendületet, így próbálom érzékeltetni, hogy hiányzik mellőlem a "párom". A padlón sem azért "fetrengtem" annyit mert jól esett pihenni, hanem mert a szerep szerint a lány a padlóra került.  Persze mikor bizonyítani kéne sose úgy sikerülnek a dolgok, mint ahogy akarnám. Az egyik forgásnál megbotlok a saját lábamban és majdnem orra esek. Csak az menti meg a helyzetet, hogy gyorsan átfordulok kézen mintha hídba akartam volna lemenni eredetileg is majd folytatom az előadást. igaz kicsit vörösebben és némileg kizökkenve az egészből.
Spárgában fejezem be, ráhajolok a jobb lábamra.
- Köszönöm a figyelmet - meghajolok a közönség felé és lesietek a színpadról. Még mindig zavarban vagyok és kissé haragszom is magamra, hogy a begyakorolt táncot elrontottam. Szívesen megnézném a többieket is, de sajnos nincs időm, így csendben elhagyom a termet.


//zene: zene//

Máris jobban indult a reggelem, amikor megláttam a faliújságon a színjátszó-kör hirdetését. Kislányos izgalom lett rajtam úrrá, mert azt hittem, hogy a mugli iskolám után már nem lesz alkalmam drámára járni. Mindig is vonzott a színház, a színpad, a közönség, ahogyan láthatom, hogy örömöt okozok másoknak a játékommal, hogy a műsor végén tapssal jutalmazzák az előadást. Nagyon szerettem nézni az emberek reakcióját, hogy milyen érzelmeket váltanak ki belőlük a látottak. Persze, kiskoromban ezt még nem tudtam annyira értékelni, és mikor tudatosult bennem, hogy erre nem biztos, hogy lesz még alkalmam jöttem rá, hogy mennyire fontos. Viszont most, hogy már idősebb vagyok és alkalmam van hozzám hasonló emberekkel játszani, semmiképpen sem szerettem volna kihagyni ezt a lehetőséget. Egy próbát mindenképpen megért, hiszen semmi veszítenivalóm nem volt. Éppen ezért reggeli után az első utam a próbaterembe vezetett. Valójában, még sosem jártam abban a teremben, talán egyszer, ezért lassú léptekkel haladtam az iskola folyosóin felidézve a helyes utat. Ahogy megláttam a terem ajtaját már tudtam, hogy jó helyen járok. Kissé idegesen nyomtam le a kilincset, azonban az érzés kicsit sem változott bennem, amikor megláttam, hogy milyen sokan ülnek bent. A diáktársaimnak szinte fel sem tűnt, hogy bejött valaki a terembe, mert éppen folyt a meghallgatás. Egy tőlem idősebb lány balettozott, de eszméletlen ügyesen. Mire találtam egy üres széket valahol a terem a közepén, már az előadásnak vége is volt és a tapsra foglaltam helyet.
- Sziasztok! – köszöntem a mellettem ülőknek, akik csak halkan motyogtak valamit miközben a kezüket tördelték az idegességtől.
Mire felnéztem a színpadra, már egy másik diák állt ott és várta, hogy megkezdhesse az előadását. Nem volt hátra más, mint várnom a soromra, és szépen megnyugodni.

Színjátszós meghallgatás
Kinézet




Sietős léptekkel hagyom el a Levitát, s szinte végig szaladok, hogy minél hamarabb a Déli szárny Átriumába érjek. Tudom, hogy késésben vagyok, bár azt nem tudom, hogy pontosan mikor kezdődött a meghallgatás, de biztos már zajlik, és én nem akarok sokat késni, ezért a lehető leggyorsabbra veszem a tempót. Annyira sietek, hogy egyszer még egy eridonos csapatba is beleszaladok a szó szoros értelmében. Nem sokat töltök a bocsánatkérésekkel, hamar otthagyni őket, sietve. Végül csak eljutok a déli szárny Átriumába. Egy pár percig még csak állok, kifújom magam, hogy azért normálisan nézzek ki, mikor bemegyek, és egyáltalán kapjak levegőt, mert az jelenleg, így futás után nem igazán megy. Remélem nem késtem sokat, és nem fognak nagyon leszidni, és tudom, hogy a színházban nem szabad késni, de ez még csak az első ilyen alkalom, és több nem is lesz. Ígérem. A másik meg, ez csak egy iskolai színjátszókör, de akkor is... Késni nem szép dolog, nagyon nem és tényleg nagyon sajnálom, ilyen többet tényleg nem fordul elő.
Mikor sikerül kellőképpen lenyugodnom, és már normálisan veszem a levegőt, szép lassan, és óvatosan benyitok, a lehető legfeltűnésmentesebben, bár az ajtó így is jelzi egy halk nyikorgással, hogy épp használják, ergo valaki nagyon szépen elkésett. Vagyis én. Nem igazán figyelek se a színpadra, se senki másra, nem nézem meg, hogy kik jöttek el, hanem egyenesen Nedra, és Tiff felé veszem az irányt.
- Sziasztok... Sokat késtem? - Próbálom a leg bűnbánóbb, legaranyosabb arcom előbányászni, remélve, hogy nem lesz leharapva a fejem.

Lillus

takarodó után

---

Meghallgatás

A mai nap folyamán, gondtalanul lapozgatom könyveim, majd hirtelen kezeim megállnak a mozdulat kellős közepén. Szemem kidülled, piciny verejtékcsepp ül ki homlokomra. A fene egye meg azt a szelektív agyamat. Komolyan kérni fogok valakit, hogy segítsen a memóriám karbantartásában. A meghallgatás esedékes, a könyvet hanyagul az asztalra dobom, nem is nézem, melyik oldalon nyílik ki. Ahogy felpattanok, egy bocsit intézek a könyv felé, majd sarkon fordulva, az ajtó felé indulok. Feltépem azt, majd rohanok lefelé, egészen a folyosókra. Következő úti célom a meghallgatás. Menet közben igazgatom magamon a ruhát, hajammal is próbálok valamit kezdeni. A terem előtt lefékezek, majd kifújom magam és remegő kezekkel az ajtó felé nyúlok. Ez remek benyomást fog kelteni a bizottság előtt. Szinte biztos, hogy azt fogják mondani, amint belépek, hogy: "köszönjük, fáradjon ki a teremből". Ettől gyomrom görcsbe rándul és újra kiver a víz. Csodás, hiszen meghallgatásra jönnék és egy véletlen késéssel el is buktam. Azután bátorságot merítek és belököm finoman az ajtót. Sokan vannak, állapítom meg a teremben lévő tömeg láttán.

- Sziasztok! Elnézésetek kérem, hogy késtem!

 Egy szabad széket kiszúrok, majd leülök. Míg várom a sorom, addig a többieket figyelem. Az megnyugtat, hogy vannak ismerős arcok is. Mindig is lámpalázas vagyok, amikor valamit tömeg előtt kell csinálni. Nem szoktam még hozzá, hogy mások figyelik minden szavam vagy épp mozdulatom. Belülről próbálom magam nyugtatni. Zavart mosolyt engedek el a rám szegeződő tekintetek felé. Már izgulok, hogy mit kell tennem.

Meghallgatás

Nagyon ideges, amiért most a társai előtt kell majd magát produkálnia. Az előző felvétel egyszerűbb volt, nem kellett semmit csinálni, de most, hogy többen vannak, már megérti, hogy szűrni akarják őket, de... de akkor is. Azon is sokkal gondolkozott, egyáltalán eljöjjön-e, vagy hagyja az egészet, de mivel olyan sok mindent redukálnia kellett a betegség miatt, így ezt már nem szórhatta ki, egyébként is megfigyelte magán, hogy jó hatással vannak rá a próbák, még ha ritkán is vannak, mintha könnyebb lenne megfejtenie az érzéseit. Persze még mindig egy rejtély ebben a tekintetben a maga számára, hát még a többi ember...
Szóval végül benyit, és sietős, lehajtott fejjel odasétál az egyik utolsó sorba, aztán leül, és próbál észrevétlen lenni. Reméli, hogy táncolnia kell... és ahogy ebbe belegondol, rájön, hogy nem is rossz ötlet ez. Táncolni sem tudott, aztán az elemi mágiának, és az edzéseknek Kornéllal köszönhetően megerősödött, és most már az akrobatikus elemeket tartalmazóak jól mennek neki, talán kezd némi finomság is belé szorulni, a ritmusérzéke jobb lett, azaz jobban tud táncolni. Persze ha sikerülne is a meghallgatás, ne számítsanak rá, hogy majd főszerepben tündököl, maximum tizenharmadik tündérként fog tündökölni - szóval marad ő a kicsi, statiszta szerepeknél, köszöni szépen, na de hát nem is vágott hozzá senki egy Júliát, szóval kár ezen aggódnia.
-Sziasztok- suttogja inkább, mint különösebben hangoskodna, de aztán felemeli a pillantását maga elöl, mert hát mégis csak itt van.

Amikor végre meghallottam a Laura Lylyen Walters nevet majdnem elájultam.  Remegő kezemmel felgyűrtem a felsőm ujját, majd zsebre dugtam a kézfejemet, hogy ne legyen feltűnő a remegés. Gyors léptekkel indultam a színpad felé, amikor oda értem egy jó nagy lépéssel már a színpadon voltam.  A feladatom az lesz, hogy a vágyat tükrözze az arcom és jól előadjam ezt a hangulatot.  Nem is lesz nehéz. Elsuttogtam egy rendbent, hogy minden világos, majd elvettem egy színpadhoz támasztott gitárt. Pár másodperc múlva a kezemben a hangszerrel a színpad közepe felé indultam. Leültem és felnéztem a közönségre, sok ismerős arcot láttam, de egyikük sem ő… Pedig megígérte, hogy megpróbál eljönni! Ez a valaki, akire gondoltam nem más, mint Zackery a barátom, ő egy Londoni auror képzőben tanul jelenleg. Haragudtam és egyben fájt is. Talán már nem jelentek neki semmit? Egy levélben közölte, hogy elmegy, de ennek már három hónapja. Megígérte, hogy a vizsgáim után találkozunk. De sajnálatos módon túl sokat kell gyakorlatoznia, vagy már talált valaki mást, mondjuk egy szőke csinibabát. A kezembe fogtam a gitárt, megpengettem, majd énekelni és gitározni kezdtem.

Well it's good to hear your voice
I hope your doing fine
And if you ever wonder
I'm lonely here tonight

Lost here in this moment
And time keeps slipping by
And if I could have just one wish
I'd have you by my side

Oh, oh I miss you
Oh, oh I need you- Itt akarva, akaratlanul egy könnycsepp csurrant végig az arcomon. De az éneklést folytattam tovább.

And I love you more
Than I did before
And if today I don't see your face
Nothing's changed no one can take your place
It gets harder everyday

Say you love me more
Than you did before
And I'm sorry it's this way
But I'm coming home
I'll be coming home
And if you ask me I will stay
I will stay - Újabb könnycseppek, de itt már szinte zokogtam.

Well I try to live without you
The tears fall from my eyes
I'm alone and I feel empty
God I'm torn apart inside

I look up at the stars
Hoping you're doing the same
And somehow I feel closer
And I can hear you say

Felálltam, megtöröltem a szememet és a közönség soraiba néztem. De ami ott várt az annyira meglepett, hogy kis híján hátra estem. A közönség első sorában Zack egy óriási csokor rózsával integetett nekem. Hát mégis eljött. Elmosolyodtam és egy meghajlás után szó szerint leugrottam a színpadról és a gitár helyretétele után a barátom karjaiba vetettem magam.

Színjátszós meghallgatás... nem igazán vágyom rá, szívesebben mennék ki a szabadba, hogy kiélvezzem a még meleg napokat, de nem lehet. Igaz, biztos lesz sok érdekesség és Ashley is benne van a körben, így talán lesz alkalmam vele is találkozni. Ez pedig - nem igazán értem miért - de meggyőz, s egy fekete farmerban meg egy fehér ingben és a kedvenc tornacipőmben (na meg a hajamat megigazítva)indulok el.
Kicsit késésben vagyok, de még ettem, meg vércukorszintet is mértem... Ha bárkinek problémája van a késésemmel, majd egyeztet Uff bácsival. Mindenestre igyekszem nem sokkal többet késni, és halkan osonok be. Biccentek a Nedrának és Tiffnek, aztán a többiekre siklik a szemem. Mosolyra húzom a számat, amikor meglátom Ashleyt. Odasietek és leülök mellé, aztán figyelem a többiek előadását. Épp egy lány kezd játszani gitáron és énekelni. Azt hiszem levitás... Érdeklődve figyelem és várom, hogy Ashleyre majd valamikor később rám kerüljön a sor.
Igaz, nem nagyon tudom, mit várnak tőlem. Persze a lapon, amit tavaly beadtam beírtam, hogy tudok zongorázni meg táncolni és hogy alapvetően a vers szavalás, mesélés sem okoz gondot. Szerintem a színészet sem lenne probléma, de én inkább a háttérben maradnék. Díszletek összeeszkábálása vagy súgó szerep. Ilyesmi érdekelne. Mondjuk a rendezés, fotózás, poszterek kiplakátolása de még a jegyszedés is jó lenne. Igazából azt gondoltam, így könnyebben jutok el elődasádokra... Szóval nem, nem éppen szerepelni szeretnék, de ki tudja? Ettől még beoszthatnak ilyesmire. De remélhetőleg van több fiú is... Zolit is láttam... De... más nem...
Aggódva nézek körbe. Tényleg csak mi vagyunk fiúk? Nem... Van még... Egy? Kettő... nem sok. Nagyot sóhajtok. Hát, lesz, ami lesz.

Helen

Várkonyi Zoltán kolléga
~megérkezés és letelepedés

Renée Célestine Blanche/zárt játék/

Örül, hogy végre döntött a kis köpcös diri, és megszabadulhat a Csárdából, ahol csak a két szép szemért hosszabbították meg pár nappal a szobaár akciót. Nem, mintha Zoltán nyomorogna, csak éppen spórolós, pláne, ha magáról van szó, meg a lakhatásról. Az igazgatóval is azt beszélte meg, hogy a lehető legkisebb szobát kapja meg, ne vonjanak le sokat a munkabéréből feleslegesen. Zoltán szerint a lakás arra való, hogy ott aludjon vagy dolgozzon az ember, s ha alszik úgy sem látja a szobát, ha meg dolgozik, akkor meg a munkájára figyel, ezért aztán elég egy ágy, szék, asztal, és néhány polc a könyveinek, meg egy ócska szekrény, ahol a ruháit tartja majd. Az ablak is totál felesleges, éjszaka az ember úgyis elhúzza a függönyt, nappal meg csak a meleg szökik ki rajta, ha nagy nehezen sikerült elfogadható hőmérsékletre felfűteni, akár mágiával, akár máshogy. A spártai szigort nem csak másokra, saját magára is kiterjesztette, hiszen így igazságos. Egyéni nézetek, az már igaz. Arra gondol, így még kora este, ami csak neki korai, ahhoz, hogy lefeküdjön, hogy még dolgozgat kicsit az órarendjén és az óravázlatain, de előtte leszállítmányozza a dolgait a tanári szobába, mert ott nagyobb a hely, és addig sem kopik a szobájában a padló, a világításról nem is beszélve. Jókora paksamétával a kezében nyit be a tanári ajtaján. Bent először is teljes sötétség volt és áporodott levegő. Belépve vödrökbe és portörlőkbe botlik, ebből rájön, hogy rossz ajtón ment be. Sejtése be is bizonyosodik, amikor visszahátrál, és megszemléli a feliratot: Raktár. ~ Ez nem az, a fenébe...~ konstatálja a tévedést, amit nem fog elárulni senkinek, majd a következő ajtón ismét benyit, ezúttal sikerrel. A szobában dudorászás hallatszik, ő pedig ledöbbenve áll meg az ajtóban. Nem, nem a dallam cseng számára ismerősen, még csak a hangok tisztaságával sincs problémája. A megrökönyödés, amit az első pillanatban lebénítja, hamar oldódik, ezután pedig szavakat is formál ajkaira.
- Ökhm...Ha jól tudom, az az én asztalom, már elnézést. Megkérhetem, hogy tegye arrébb a dolgait egy másik helyre? - Zoltán nem ismeri az előzékenység egy hölggyel fogalom körét, főleg nem akkor, ha a munkájáról van szó, mert egészen más körülmények között, pár pohár ital után, másképp állna a hölgyeményhez.

Várkonyi Zoltán kolléga
~megérkezés és letelepedés