Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ülj egy székkel arrébb. Nem, itt már egy új tanári kell.
Adott egy békés, unalmas nap, dolgozatokkal, jegyzetekkel és minden csodálatos tanári feladattal. Lakótársa később érkezett, Belián gondolatban addig pedig már hatszor megbánta, hogy ma nem jelentett beteget, mert szeme előtt összemosódott már minden, a szemüveget pedig nem hozta be. Pech. Eszébe ötlött egy pillanatra, hogy bedobja, egyenek inkább csirkét, mert az mindennél fontosabb - mármint az evés, amikor berobbant Cath. Fejét felemelve készült köszönni, kis vidáman, ahogy szokott, de torkára fagyott a szó.
- Mi a szar...? - mormogta maga elé és teljesen abban a hitben van, hogy ez itt egy április elsejei poén. De nem. A köszönés végül valami nyüsszenéssé válik, miközben szeme sarkából pillant csak lakótársa felé. - Öröm volt téged megismerni, emléked szívemben él majd és hasonlók - gondolja szépen, erősen, hogy olvassa ki, ha akarja, mert amilyen vehemenciával esik neki Cath, ezek után már a parcellán illik gondolkodni. Pedig neki gondja a nővel nincs és nem is akadt, de most komolyan retteg tőle. Kábé úgy, ahogy a férjének kellene. Kihordja más szívrohamát, ilyen lehetséges?
- Micsoda szép napunk van - billen Sankó felé, aki mellé becuccolta magát. Ez a helyzet nagyon fura, nagyon kellemetlen, Denis pedig úgy húzza azt az ideget, mintha muszáj lenne. A fejét csóválja, de nem, nem szól bele, ehhez semmi köze.
- Eleve az anyóst szokás házisárkánynak nevezni - mormogja ezt is Sándornak, de érzi, még így is hangos volt. A műsor persze nem csillapodik, sőt, egyre rosszabb. Nyel egyet, pótcselekvésként a bögréjéért nyúl, hogy igyon a már kihűlt kávéból, pechjére akkor dobja be Denis az orgazmust. Félrenyelve prüszköl egyet a tenyerébe, majd köhécselve dobja be a törülközőt. Ez a pali kész. Zavarában előre nyúl, miután nadrágjába törli a kezét és felkap egy random könyvet - pontosabban Hella egyik kötetét -, meg sem nézve a címet, kinyitja, lesüllyed a székben és elbújik a borító mögé. Ő nincs itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Négy gyerekkel az élet egészen más. A lányok persze tüneményesek, nagyon sokat segítenek a kicsikkel, de azért más. Armand és Andris kitesznek azért, hogy mindenki tudja, jelen vannak az életünkben, na nem mintha ne ekörül járna a legtöbb gondolatom. Vagyis, majdnem. A két nagyobbat se felejtem el, és annak ellenére, hogy felajánlották, nyugodtan elmehetek én is szabadságra, az így jött extrákat inkább a vészterhesebb napokra tartogatnám. Lesznek olyanok is, bőven.
Éppen ezért, mert most minden szép és jó, vagyok én is itt bent, meg azért, mert az egyik másodéves kislány teljesen összeomlott, amikor kiderült, hogy nagy lelkesedésében túletette a futóférgét. Már évközben is szóltam neki, sőt, elkezdtük a diétás menüztetést, meg a fogyókúrzást is, de sajnos már nem lehetett megmenteni az életét. Így hát persze a mai vizsgán sem remekelt. Adtam neki két órát, hogy gyászoljon, pihenjen kicsit, és ha összeszedte magát, akkor nekiugrunk újra. Nekem sincs kőből a szívem, a síró nők egészen puhánnyá tudnak tenni. Meg amúgy is, mostanában sokat szelidültem. Szóval a tény miatt, hogy éppen várakozom, vagyok itt, és miközben várakozom, teljesen jól elszórakoztatom magam, éppen egy augurey-t rajzolok, talán már egy órája is. Szeretem, ha a képeimnek teltsége és mélysége van, ha jók a méretarányok, és olyan az egész, mintha szinte bármelyik pillanatban kireppenhetne. Akkor van készen. Szóval, ami engem illet, én nagyon jól elvagyok, éppen ezért csak fáziskéséssel kapcsolok, hogy volt egy ajtóberúgás, de, amikor hallom a hangokat, akkor azért, jó magyar ember módjára kulturáltan és leplezetlenül megkezdem a bámulást. Magyar vagyok, kell ennél több?
- Jót válaszolj haver, mert ki fognak nyírni.
Motyogom magam elé, de a körülöttem ülök, Hella, Belián, Sándor valószínűleg hallani fogják, amiket itt kommentálok, persze nem a show a célom, azt ők elintézik, de a kommentálás is olyan magyar dolog.
- Mondd a walesit. Azokat szereted. Vagy az opálszeműt, a leggyönyörűbb sárkányt. Legyen eszed, fiam.
De nincs. Óóó, de még mennyire, hogy nincs, hiszen konkrétan most közölte a saját nejével, hogy hobbi gyilkos. Csak így simán, a szemébe. Beliánra pillantok érdeklődve.
- A srác szuicid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem a cirkusz érdekel. Nem az vonja el a figyelmemet. Általában a csendet és a nyugalmat kedvelem. Ám ami emellé párosul, az már kicsit zavaró. Figyelemhiányból kaphatnék egy szépen ívelt „K”-t, hiszen amint egy helyzetben új, hirtelen érkező inger ér; azonnal elfelejtem azt is, hogy egy másodperccel a történés előtt mit tettem. Olvastam erről valamelyik nap. Kezdetleges ADHD tüneteknek írta a szerző, de én inkább a legegyszerűbb opcióval szeretnék élni, miszerint egyszerűen férfiból vagyok, és képtelen egyszerre több dolognak figyelmet szentelni. Catherine alakját követem könyvem mögül, miközben elengedem Hella tengervíz-szín szemeit. Ha valaki jobban figyeli smaragd íriszeimet, láthatja benne, hogy alig észrevehetően, de elmattul. Megállok a mozdulatban, távolba révedő tekintetemhez szemöldökráncolás párosul. Szemeimben értetlenség. Megzavartak. Mit is csináltam? Ekkor érzem meg nadrágomon a hűs nedvességet, aminek nem más az okozója, mint a kancsó tartalma. Amit felügyelet nélkül hagytam. Omló hegyként rengetem meg a padlót, amint felpattanok. A könyvet belsőjével a parkettára ejtem, s még mielőtt mormolhatnék valamit varázslatot, Hella már cselekszik is. Beszélő szempárom újabb arculatát mutatja; az izgalmas rácsodálkozás. Pupillám kitágul, ahogyan a nő ujjai rendre utasítják a folyadékot, és az ismét a kancsóban találja magát. Közben lassan visszaereszkedek székembe, amikor is arcomra kapok néhány cseppet. Szemeimet ösztönösen szorítom össze arra az egytized másodpercre, majd először balt, végül a jobbat is ki merem nyitni. Így meredek az engem feddő nőre.
– Ne haragudjon, Hella – terítem szét méretes tenyeremet arcomon, hogy vaskos ujjaimmal letöröljem azt a néhány csepp vizet. Ajkaimat papírvékonnyá szorítom össze tehetetlenségemben, majd zavartan kopogtatok néhányat bal kezem ujjaival az asztallapon. – Igen – bólintok a „szerencsés” szóra. – Köszönöm – furcsa lehet, amikor egy hozzám hasonló, óriás felmenőkkel rendelkezhető figura ennyire elcsendesedik egy törékeny nőtől. Anyám megtanított a nők tiszteletére annak idején. Vagy inkább traumatizált. – Nem láttam még hidromágiát élesben dolgozni – teszem hozzá egy halvány mosollyal, hogy valamennyire oldjam a feszültséget. – Lenyűgöző látvány – cseng baritonom, s közben tekintetét már el is engedtem. Mintha magamnak motyognám. Ekkor bújik közelebb Belián, amire csak egy pillanatra tekintek felé. Aztán Catherine-re. Végül vissza a kissé eláztatott könyvemre. – Ne is mondd – húzom apróbb grimaszra vékony ajkaimat. Ekkor hallom a félrenyelést. Szemöldök-ráncolva nyújtom ki karomat felé, hogy hátára verjek egyet, majd még egyet széles tenyeremmel.  Annyi inger ér hirtelen, hogy mintha rángani kezdenem a jobb szemem sarka. Hellára pillantok, majd a motyogó Gábrielre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Kedvét leli a kolléga reakciójában, még akkor is, ha ez nem látszik meg rajta. Rideg tekintete csak arra a pár pillanatra csillan fel, amikor a nevezett tekintete az elvarázsolt meglepettség állapotába vált, az eddigre már jól kiismert víz színén, békésen sodródó palackzöldből. Amikor valakit naponta többször látunk, annak egy idő után kitanuljuk a rá jellemző szokásait. Nincs ez másként ebben az esetben sem, amikor egy halvány mosoly átsuhan sötét vörösre festett ajkán. - Valamint igen hasznos is, nemde? - kérdezi tudatában az igenlő válasz tényének. Ujjaival pedig bizonyítandó ezt, elhívja a vizet Sándor ruhájáról és a cseppekből mini esőt igézve, meglocsolja asztalán álló cserepes rózsáját. Szeretett öccsétől kapta pár hete, aki örömmel emlékezteti ilyen módon második keresztnevére, a Rózára. Ezután már épp ismét a kollégához akar szólni, hogy folytassák a beszélgetést, ha már a kiömlő víz megtörte kettejük közt a jeget, amikor még jobban eldurvul a mellettük dúló perpatvar. - Csodálkozom a diákok viselkedésén, amikor ilyen, úgynevezett "tanáraik" vannak... - jegyzi meg magában, miközben fejét elegánsan kimért mozdulattal fordítja, az épp nemi életükkel vagdalkozók felé, s arca az egyértelmű undor vonásainak ad helyet. Nem hisz a fülének, mert hallja a többieket maga körül. Hiába várja, hogy talán végre valakinek lesz mersze gátat szabni, ennek az ordenáré acsarkodásnak. De persze mindenki néma marad. Nagyot szusszan, s ujjaival ő is megkopogtatja az asztal lapját mielőtt felemelkedne ültéből. - Nem tennék meg nekünk, és a közízlésnek azt a szívességet, a kedves kollégák, hogy ezt a vitát a lakrészükben folytatják? - kérdezi enyhén emelt, figyelemfelkeltően rideg hangon, és fagyos pillantását végig vezeti a kettős tagjain. Nem fél tőlük, bár sejti ezzel most magára hívta az ádáz fúriákat, akik ugye, jelen esetben a Brightmore-ok személyesen. Egy nemes minden esetben kész elviselni a népharagot, amennyiben az rázúdulna, ha igazat szól. Az bántja csupán legbelül, hogy egyedül neki volt bátorsága kimondani, azt amire valószínűleg mindenki vágyik a tanáriban. Ennyi nyápic férfi közt, mert ők vannak többségben, mégis a törékeny nőnek kellett hallatnia a hangját. A többiek pedig csak susmorogtak, vagy épp bámész, szájtáti módon, de persze félve talán még élvezték is az előadást. Szégyen. Szavai elhangzását követően állva marad, de könnyed kifinomultsággal és egyenes tartással nekitámaszkodik asztala szélének. Karjait teste mellett leengedve fogja a kemény falapot. Nem szól sem többet, sem mást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A Payne-nel való kapcsolatomat mindig is a hevesség jellemezte leginkább. Mármint mindenhol. Nem csak a mindennapokban, de az éjszakában is leginkább, bár abba nem sok mindenki kapott belátást, ami elméletileg a világ rendje. Mármint, hogy nem teregeted ki a szennyest a nagy világ elé. Na, ez faszság. Mindenki szexel, most mit kell szégyenlősködni? Tökömet a prűdségbe.
- Helvey, megtisztelő az aggodalmad, de ne specifikusan rám koncentrálj, mert éppen a feleségemmel beszélek orgazmusról és különös érzés, ha téged hallak közben a fejemben. Moderáld magad, majd otthon lerendezlek téged is - villannak rá kékjeim, szemtelen, mégis ellenállhatatlan féloldalas mosolyomat villantom meg mellé, ahogy ránézek. A tanáriban még tartózkodókat egészen egyszerűen hagyom figyelmen kívül, hiszen lássuk be: aligha van szórakoztatóbb bárkinek, mint egy kis dráma. Mondjuk ezt a drámát jelenleg csak egy valaki veszi véresen komolyan, és az Payne, de ez ne tántorítson ez senkit. Mégis ki gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz egyetlen vizsgakérdésnek? Vagyis kettőnek, ha szigorúan vesszük.
De az igazi izgalom még csak most kezdődik. Merlinre, de élvezem ezt.
Payne mögött, kissé homályosan ugyan, de csak-csak észreveszem a mozgást. Megemelkedett szemöldökkel hajolok ki oldalasan, lassú mozdulattal tolom arrébb feleségem csípőjét, tényleg csak minimálisan, hogy láthassam a felálló... nem tudom kit. Úgy néz ki, mint egy hulla, aki beszél. Megteszi, mert mozog a szája, és miközben teszi, elégedetten dőlök hátra, térdemre csapom lábamat, vigyorom pedig levakarhatatlanul ékesíti arcomat.
- Nem tenné meg nekünk mindenki jóléte érdekében, hogy távozik a tanáriból, ha valami Önt zavarja és mások nem emeltek hangot nem tetszésüknek? - billen oldalasan fejem, ahogy végig mérem. - Vagy esetleg féltékeny az orgazmusra? Megérteném, amilyen kielégületlen az arca, gondolom régen nem volt benne része, de ne aggódjon, vannak olyan férfiak is, akik a... - mérem végig ismét zavartalanul a nőt. - Nos, akik a kicsit merevebb nőket kedvelik. Csak kicsit jelző nélkül. Ne adja fel a reményt, még ha ennek a jelzőnek a férfit is kellene inkább jellemeznie - ha érti mire gondolok. És, ha most megbocsájt, fontos megbeszélnivalóm van a feleségemmel, amihez egyébként semmi köze, úgyhogy nem is értem miért hallgatózik - biccentek a nőnek, majd pillantok felfelé Payne-re, mosolyom ismét felkerül arcomra, mondjuk éppen előnyös, hogy most legalább nem lenéző és még őszinte is. - Ott tartottunk, hogy utálsz - segítem ki, ha esetleg nem tudná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Az élet veled, az fáj.
Közlöm sértetten, és ha valamit, hát akkor az orgazmus okozására tett mindennemű kijelentését tudom profi módon üveges, de mégis szánakozó tekintettel, és olyan fa arccal lereagálni, hogy annak receptjéért a porcelánbabák sírva könyörögnek. Millió érzés van bennem, ő pedig ezt pontosan tudja, ismer, és ezt imádom benne, meg azt, amikor spontán. Na nem olyankor, amikor Belián "lerendezéséről" beszél, mert olyankor túl vizuális vagyok, és az, ha a férjem mással van, nem zavar, hiszen én se csak vele vagyok, de valahogy vannak olyan dolgok, amiket nem szeretnék belevinni az életünkbe. Ilyen az a kép, hogy férfiakkal van együtt. Nem, nem vagyok elítélő, egyáltalán nem, csak ne az én férjemmel, mert Denis az enyém, és a kis beteges birtoklásvágyamat felpiszkálja. És itt szeretném megjegyezni, minden ember - és állatvédő szervezetnek, akik már felfegyverkezve rúgnák rám az ajtót, hogy ez a beteges birtoklás ez benne is benne van. Igen, a mi kötelékeink erősek, biztos alapokon nyugszanak, biztosabbakon, mint sok más házasság. Jó, hát az nem titok, hogy Reményiék a favoritok, szeretnék én is olyan jó nő lenni, mint Emma, és csak remélni tudom, hogy ennyi évtized után Denis még mindig humoránál lesz.
Szólásra nyitnám a szám, de ekkor három dolog történik. Egy beszólás, egy csípőmnél finoman arrébb tessékelés - sosem voltam az a fajta lány, aki akkor se feltűnő, ha beáll egy tv elé, szóval megértem -, és egy visszaszólás. Hirtelen olyan sokszor szerepel az orgazmus és a merevség, hogy már nekem is hátra kell fordulnom, hogy megnézzem, mégis mi a fene van most akkor, és szembe találom magam Hellával. Igen, én tudom a kollégáim nevét. Hát basszus, tök nehéz úgy pletykálni, hogy az arc + név + ki-kivel szentháromság nincs meg. Nem azért tudom a diákjaim nevét, mert annyira jók, hanem mert a pezsgő kis életük olyan mókás. Nekem is volt ilyen, és mi lett a vége, a férjem körbeorgazmusozza a tanárit, meg nyomorult minimál pontokért hasonlíttat engem sárkányokhoz. Éljetek gyerekek, és sose legyetek olyan elkeseredettek, hogy engedtek az aranyvérű apukátoknak. Akkor sem, ha életetek nagy szerelméhez kell hozzámennetek.
- Ja igen, meg foglak ölni. Hamarabb, mint terveztem, de most egy picit kizökkentettél, össze kell szednem magam, rendesen öregszem.
Nem, valójában nem tudok napirendre térni afelett a kép felett, ami megjelent a fejemben, ahogy Hella férfiasan megfektet egy férfit, aki meg nőiesen megpróbál viszakozni és, hogy ki és hol merev, nos, abba már bele se merek gondolni. Hát ez... na ez durva volt.
- Mi a franc?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Imádja, ha körülötte dráma folyik és meg kell mondja az őszintét, ha pletykáról van szó, sohasem lel méltóbb társra senkiben Catherine-nél. Éppen ezért, mikor Denistől megtudta, hogy mit fog tartalmazni a vizsgája, már előre somolygott. Hogy miért vannak jóban? Talán azért, mert az ex-rellonos rendszeresen visszajár diákjai közé, ezen felül minden létező bulin tiszteletét tesz, aminek balhék híján a vezetőség is kimondottan örül. Talán ez a ház az egyik legösszetartóbb mindközül, s ezt a töretlen hagyományt nem ők kívánják felszámolni.
Most, amikor a balhé kirobban, az éppen javított dolgozat felett ücsörög és próbálja kitalálni, mégis hány pontot adhatna, hogy átrugdossa a delikvenst. Elégedetten dől hátra, s hagyja maga mögött az eddigi dilemmáját, hogy páholyból hallgathassa végig mindazt, amit kedvenc házaspárja leművel a tanári közepén. Nem kétséges, hogy kollégáinak többsége inkább kifordul a helyiségből, vagy szimplán döbbenten figyeli és hallgatja a jelenetet, néhányan pedig orruk alá mormolnak pár szót. Gábriel kérdésére, mivel nem érkezik válasz, ezért megbökve a vállát úgy dönt, majd ő tolmácsol. - Ha Denis el akarta volna kerülni a balhét, nem intézi így a vizsgát, de lássuk be, belehalna, ha nem kergethetné az őrületbe Cathrine-t. Egyébként pedig ezen a ponton teljesen mindegy, milyen sárkányt mond, menthetetlen a helyzet. Talán már csak egy valódi orgazmus segíthet - töprengőn fonja keresztbe karjait, ahogy sejtelmes mosollyal figyeli a civakodókat. Természetesen olyan nem fordulhat elő, hogy egy savanyú kolléga ne avatkozzon közbe, így maga is érdeklődve fordul Hella felé, aki nagyasszonyként kéri ki magának mindenki nevében ezt a felháborító viselkedést.
Nora tekintete először Sándorra, majd Beliánra vetül és máris érti, miért szólal fel Hella. Sándor ugyan igazán jó pasi és Jules-szal jár, de állandóan úgy viselkedik, mint egy szemérmes aggszűz, Belián pedig igencsak mélyen érintett Denis által a témában, neki szimplán kellemetlen a diskurzus. Ami viszont Hellát illeti... Nos, az ő személyes érintettsége inkább abból fakad, hogy jószerével csak tankönyvben hallott az orgazmusról, már amennyiben nemesi orrát képes néha a plafonról lehúzni, hogy ilyen halandó dolgokkal is foglalkozzon. Lehet inkább Őt kellett volna a vizsgába berakni, mint kielégítetlen sárkány. Noha Nora szóra nyitja száját, Denis elsöprő teljesítménnyel zárja rövidre a kérdést. Nem mintha a nő nem az lenne, aki rátesz egy lapáttal, amikor a másik megsemmisült. A hamvait is el kell takarítani.
- Ne aggódj drágám, amint lesz szexuális életed, sokkal könnyebb lesz meghallgatni másokét. Viszont tényleg merev vagy, amit utálnak a férfiak, lazítanod kéne - nem rest kacsintani is egyet. Tény és való, hogy Eleanora szexuális élete nem túl... eseménytelen? Volt már fiatalabb, vele egykorú és idősebb partnere is, ráadásul ő nem köti gúzsba olyan fennkölt dolgokkal a kezét, mint a házasság. Élvezi az életet, de meg is válogatja azt, akivel ágyba bújik - s mégsem zavarja, ha mások ribancnak tartják. Amennyiben a saját testének ismerete és az azzal való önrendelkezés, valamint az élvezetek és lehetőségek kihasználása azzá teszik, bátran akasztja magára e címkét. Még mindig jobb, mint a merev, prűd picsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A kialakuló helyzet a tanáriban minden, csak nem megszokott. Alapvetően történnek itt érdekes dolgok, azonban nem emlékszem rá, hogy olyan hatalmas drámák lettek volna itt. Vagyis… szemeim elgondolkodón, s mégis bambán nőnek kétszeresükre, miközben kirajzolódik előttem az a bizonyos nap, amikor én is hasonló vehemenciával rontottam be ide, hogy Jules-nak jól megmondjam a magamét az innen nyíló gazdasági irodában. Mennyi idő eltelt azóta, és mennyi minden nem változott. Ezt már szeretem. Mert a változást azt nem. Ha valami jól bevált és működik, akkor minden is változtatna rajta az ember, nem igaz? Felrázom magam ezekből a gondolatokból, és óvatosan tekintek a többiek irányába. Hella felszólal, s kifejezi nemtetszését, amire természetesen a többiek azonnal rá is harapnak. Mint egy lakógyűlés-paródia. Óvatosan tolom magam hátra a székkel együtt, ami persze nyikorog egy jó nagyot, s ha esetleg valaki rám nézne, akkor csak karjaimmal bocsánatkérőn intve odatátogok egy elnézést A feszültség már számomra eléri azt a bizonyos szintet, amikor elveszítem a fonalat. A szüleim veszekedése járt ilyen mértékű hangzavarral, ami sajnos még vénülő fejemben elevenen él. Túlságosan intenzív a trauma, amit gyermekkorom óta cipelek, és még most, így egyre közelebb a negyvenhez is meg-megrettenek, amikor a régmúlt képei felelevenednek lelki szemeim előtt. Óriástestem hangyaméretűre zsugorodik a botrányos civakodásban. Szexről és kielégültségről üvölt a tantestület? Ez… komoly? Nem prűdségem beszél most – vagyis nem teljesmértékben – belőlem, hanem inkább maga a tény sokkoló számomra, hogy ez megtörténik. Brightmore csípős nyelve, Hella kimért hűvössége, Catherine értetlen dühe. Aztán még itt van Eleanora is. Az utóbbi tanerőt soha nem kellett félteni, hogyha ilyen téma kerül a levegőbe – vagyis… így hallottam, khm. A helyzet durvul, én pedig már tényleg nagyon kellemetlenül kezdem érezni magam. Nem uralkodik rajtam pánik, illetve semmi ilyesmi. Egyszerűen, természetemből adódóan nem vagyok kíváncsi az ilyen jellegű dolgokra. Ezért egy hitem-vesztett fintorral dőlök hátra, és egy intéssel varázsolok képzeletbeli füldugót a fülembe, hogy tovább élvezhessem Rejtő Jenő egyik legkedveltebb főhősének rendkívüli humorát. Én kiszálltam. De azért még egy pillantást vetek Hella felé. Aztán Eleanorára kúszik zöld tekintetem. Nem gyáva vagyok – és nem is védeni akarom magam –, csupán nem akarok részt venni semmi ilyesmiben. Felszólalhatnék én is, hogy hagyják már abba. Azonban ennyire nem is érdekel a téma, hogy beleszóljak. Amúgy is… ki lennék én, hogy akárkinek is számítson, hogy mit gondolok ebben a helyzetben? Nagyjából senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Leperegnek róla a rávetett szavak. Magabiztosan és hűvös tekintetettel állja őket, olyan emberként, aki tudja magáról milyen érdemei vannak. Ezen felül pedig, ahogy mondják, egy szint fölött nem ereszkedik le, egy bizonyos szint alá, soha. Eleme ezzel szemben zúgolódik véredényeiben és ösztöneit arra sarkallja, hogy tükröt tartva a nekirontó férfinak, ő is felvegye a kesztyűt és visszatámadjon. Miért ne tehetné meg? Hiszen becsületét sértette az imént a másik. Azonban ő elvhű, s még ilyen helyzetben sem fog szégyent hozni sem önmagára, sem családjára. Így ahelyett, hogy teret engedne a benne tajtékzó víznek és az általa felkorbácsolt gondolatoknak, elengedi az egészet és egy békés vízfelszínre gondol. Ha nem tenné, akkor most épp azon elmélkedne, hogy bár sohasem próbálta, és nem is áll szándékában, de ha akarná, kegyetlenül meg tudná leckéztetni az őt szapuló kollégát. Képességét latba vetve, a fiatalembert -saját szervezetének folyadék háztartását használva ellene- önnön testnedveibe tudná fojtani, majd helyreállítani, még épp időben a kényes egyensúlyt. Olvasott efféle sötét praktikákról. Titokban. De nem! Nem ér annyit az egész, hogy ideáig fajuljanak a dolgok. Egyetlen arcizma sem rezdül ezalatt. Egy igazi nemes, aranyvérű mindent kibír és teszi mindezt méltósággal. Erre tanították születése óta, ő pedig tökéletesen elsajátította a leckét. Meg sem látszik rajta, hogy mit érez és a fejében sem fordul meg semmi, egy villanás erejéig sem, hála hűvös vérmérsékletének. Gondolatai teljesen semlegessé válnak. Minden szó az egyik fülén be, a másikon ki alapon halad át rajta. Hella valóban hidegvérű, a szó legszorosabb értelmében, így a merev kifejezést még talán dicséretnek is veszi a munkatársa szájából. Úgy van ő ezzel, hogy hajlongani csak azok szoktak, akiknek egy igen fontos részük hiányzik, s az nem más, mint a gerinc. Erdődy Hella viszont rendelkezik vele, méghozzá egy igen egyenessel. Tehát szó sem lehet visszakozásról, vagy leereszkedésről. Tartja magát, s fejét csak akkor fordítja a hozzá beszélő Eleonora-hoz, amikor az próbálja befejezni, amit a férfi elkezdett. - Majd akkor fogom kikérni a véleményét, Drágám... - hangsúlyozza kifinomultan, -de skorpió módjára, tüskéjeként szúrva oda vele- az őt lealacsonyítani szánt megnevezést a nőnek - Ha meg tud tartani egyetlen férfit is, néhány éjszakánál tovább, a könnyed erkölcsével - mosolyog olyan diplomatikus kedvességgel, hogy abban még maga Merlin sem találna kivetnivalót. Ezután több figyelmet nem szentel a kolleginának. Helyette lepillant Sándorra és példát véve róla, elégedett ajakgörbével, büszkeségének csorbítatlan tudatában, kecsesen helyezkedik vissza székébe. Nem csalódott magában, s végtére is a tisztelt kollégákban sem. Ellenben ez rájuk nézve inkább sajnálatos. Szegénységi bizonyítványért mind beállhatnának, egy hosszú sorba. Nem csak a vitázók, de azok is, akik nem tesznek semmit a nevelőtestület erkölcsi színvonalának ilyen mértékű zuhanása ellen. Nem adja meg senkinek azt az örömöt, hogy távozzon. Helyette inkább belemerül a munkájába. Inkább ezer kő kielemzése, minthogy tovább hallgassa ezt a szánalmas és nevetséges kabarét, amit magukat tanároknak nevező, minősíthetetlen stílusban acsarkodó és álságos ösztönlények előadnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ez egyre rosszabb. Komolyan nem hitte, hogy ez lehetséges, mégis, már-már komikus valahol. Nem akar hangosan nevetni, mert félő, hogy az eddigi nagyszerű viszonya Cath-el igen hamar átcsapna kellemetlenbe, vagy úgy esetleg ő is a halállistára kerül, de nem tud nem somolyogni azon, hogy ezt Denis hogyan kezeli. Igazából, nem is kellett volna kérdésként szerepeltetnie a nejét, azonban ha ezt mondja neki, akkor meg onnan kap egy nagy „sallert”. Rohadt nehéz a demarkációs vonalon ülni és úgy tenni, mint aki nem is létezik jelenleg. Persze, ez nem ilyen egyszerű, eleve, mert mások is vannak körülötte és látják is, a szellemesdi nem működik. Fejét fordítja Gábriel felé és nem tud nem bólogatni, hogy ha már válasz, abból lehetne jobb is. De nincs. Gyönyörű. A kérdésre hümmög párat.
- Eddig nem tudtam róla, azonban lehet nincs kizárva, hogy új hobbi után nézett és így növeli az adrenalint – van, aki hegyet mászik, van, aki kiakasztja a feleségét. A hegyet választaná, akkor is, ha lenne felesége, mert onnan egyszerűbb leugrani és csendben meghalni, mint ez a műsor most.
El is lenne a könyvéve, amit szerez, amikor Denis kicsit kiszakad és felé intézi a szavait. Nagy szemekkel mered felé, mondhatni, van benne most annyi „illem”, hogy zavarba jön és mintha még pirulást is produkálna, belül azonban röhög. Hogyne.
- Pedig azt hittem rég túl vagyunk az illemen. Rendben, majd a kedvencedet főzöm és meztelenül várlak, mint péntekenként – pillázik is egy sort, talán valahol tényleg van benne zavar, de Denisről van szó, ez a „fenyegetés” felér egy fogatlan kutya harapásával, hiszen még mindig nem rendelkezik női paraméterekkel. Kivigyorogja magát, kacsint is egyet a szavai végeztével, majd Cath felé pillant, hogy ne is vegye komolyan, sőt, soha. Ezzel az irammal térne vissza a könyv felé, aminek a felét nem érti, de olyan lelkesen olvassa, öröm nézni. Azonban a mondatokra, amik repkednek, sértések címén, olyan alacsonyan repkednek, hogy nem tud koncentrálni. Sóhajt egyet, forgatja a könyvet, mintha képes magazin lenne, majd feladja. Arca egyszerűen semleges és nem is akar belemerülni ebbe annyira.
- Kicsit eltértünk a sárkányoktól, úgy hiszem – jegyzi meg, hangosan, mert az még mindig érdekesebb volt, mint ami most megy. De tuti ő van rosszul összerakva. Azonban Hellát, senki se kell félteni, ütik azt a bizonyos vasat, mintha muszáj lenne. Hol erre, hol arra forgatja a fejét, csak pislog, hogy már ott tartanak, hogy két másik ember „esik egymásnak” verbálisan.
- Szerintem semmi értelme a személyeskedésnek, bár addig sem hal meg senki. Biztos erre van szükségünk, nem egy jó erős kávéra? - meg vélhetően koporsóra, iszapra a hölgyeknek és kenyérre, mert az kell a népnek. A cirkusz már megvan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Az első két hét gyorsan elrepült, bár igaz ami igaz, ez a repülés néha igencsak hasonlított arra kecses pillanatra, amikor a sirályok bukórepülést vesznek a víztükör felé... És Irving inkább érezte magát a felpislogó pontynak mint vérszomjas ragadozónak... De! A diákok előtt ezeket a megingó pillanatokat úgy érzi, sikeresen leplezte.
Elbújt az orra másik oldalára.
Az ablak mellé tolt, saját ízléséhez mérten diszkréten elbarikádozott íróasztala a tanári szoba egy kevéssé stratégiai pontján helyezkedik el - távol a kávéfőzőtől és az ajtótól -, így nem nagyon kellett küzdenie érte, mégis, neki tökéletes. Munkájára mások nem látnak rá, és neki ez a privát szféra sokkal többet jelent, mint az a pár extra lépés a székéig. Asztalán katonás rend uralkodik, hiszen a laborban megszokott munkamorállal végez ki minden beeső apró feladatot, nem hever felragasztva színes post it, nem kallódik penna a lapok alatt.
Fehér mappák, asztali rendszerező, és könyvek, de még azok is oldalra igazítva. Steril, ha egyetlen találó jelzőt kellene aggatni rá. Laptopja, amelyen keresztül a kutatócsoport előrehaladásába tekint bele néha, most táskájában hever, de ha arra vetne valaki egy óvatos pillantást, ott is hasonló rendet találna: nulla olvasatlan e-mail, nulla kallódó fájl.
Fekete tintája épp az utolsó szorgalmi feladatot tartalmazó kiíráson szárad, amit a laborba szándékozik kitűzni; fekete tincsei az aranyóra napsugarait keverik maguk közé. Ásít, állkapcsa kattan egyet, ahogy nyújtózkodva dől hátra székén, pillantása pedig az ablakon át az udvarra réved. A csönd neszeibe keveredő magassarkú határozott koppanásait hallva feje leheletnyit rezdül az ajtókeret felé, de tekintete mégis kint ragad, még nincs ami magára vonzza. Még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Különös érzés most a tanoda falai között lenni: az előző évet már a Ragálytan nélkül kezdte, mondhatni azzal a szívességgel, hogy nem mond le a Rellon házvezető-helyettesi posztjáról, azonban mire eljött a tanév vége, rá kellett jönnie, hogy két végén égeti a gyertyát. Ez kellett ahhoz, hogy végre meghozza a döntést, leadja minden kötelezettségét és búcsút intsen a tanításnak - legalábbis egy jó időre. Amikor elhatározta magát, tudta, nem adná át bárkinek ezt a posztot - ha úgy vesszük, felelősséget érzett diákjaiért -, ezért ő maga gondolkodott el azon, kit választhatna utódjának, úgymond kit tart méltónak eme feladat elvégzésére. Sokak számára meglepő lehetett, hogy épp dr. Irving Schnelsent választotta, aki nem véletlenül tűnik olyan karót nyelt fószernek, mint amilyen egyébként is. A szakmát maximális precizitással űző, tudásában megkérdőjelezhetetlen férfi kiérdemelte, hogy Nora meglássa benne a potenciált, tette mindezt anélkül, hogy komolyabb győzködésbe fogott volna - mi több, akármilyenbe.
A nőről azonban tudott, hogy semmit sem bíz a véletlenre és, ha bajkeverésről van szó, rá bármikor lehet számítani. No meg persze akkor is, ha a bajt épp elhárítani készül. Cipőjének sarka ütemesen kopog a padlóköveken, a koraesti narancsszín napfényben úszó tanáriba lépbe könnyeden veti át válla felett ébenfekete haját, hogy megtámaszkodjon az ajtófélfánál és tekintetét Irvingre szegezze. Ajkai mosolyra húzódnak, ahogy szép lassan szemügyre veszi azt a katonás rendet és rendíthetetlenséget, mely a férfit övezi.
- Gondoltam, jól jönne egy kis segítség - hangja most is, mint mindig, játékosan cseng, a fülnek kellemesen, mely egyszerre rejt hátsó szándékot és tisztességes közeledést egyaránt. Ki minek véli. - Hogy telnek az első hetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
A felbukkanó alakra ugrik tekintete, szája sarkába érdeklődő mosoly árnyéka kúszik, de megállja, hogy szemöldöke kíváncsian ugorjon a magasba. Pillantása rögtön, már-már ijesztően kontrolláltan fixálódik a nő szemeire, és bármennyire kísértő is a hívás, hogy pásztázza végig az ajtófélfának támaszkodó alakját, nem teszi meg, inkább baráti szavaira koncentrál. Baráti. Szavaira.
Természetes, hogy ha valaki új környezetbe, új helyzetbe kényszerül, akkor akadályokkal néz szembe, és az is természetes, hogy ezek megingathatják az ember önmagába vetett hitét. Ugyanakkor a férfitől meglehetősen idegen lenne, ha ezeknek a pillanatoknak a meglétét beismerné. Nem tart mindent úgy kézben, mint tervezte - ami nyilván valahol várható volt, hiszen élőlényekről beszélünk, nem pedig olyan feladatokról, ahol egyértelmű minden végkimenetel -, de nem is áll... borzasztóan. Leginkább átlagos tanárként viselkedik, ami köznapi értelemben véve pompás, Irving szemében azonban igencsak... szégyenletes.
Kérdésre kérdésre felel hát, jobb könyökét a karfán pihentetve emeli tenyerét komótosan arcához, hogy aztán állát ujjainak támasztva biccentse félre a fejét némiképp feladva valamit karótnyeltségéből. - Mondd, hogyan vetted rá őket, hogy érdeklődjenek?
Az elmúlt években megszokta, hogy környezetével lehet vitázni, vevők az ötleteire, sőt, SŐT, vannak sajátjaik, kérdeznek, feltételeznek, kutatnak, és nyitottak a párbeszédekre. De a diákok - tisztelet annak az egy-két kivételnek - nem ilyenek. Fáradtan esnek be, fáradtan pislognak, érdeklődésnek halvány szikrája sem látszik olykor, csak néznek ki a fejükből, és várják a csengőt. Ijesztő váltás ez a férfi számára, kicsit olyan mint amikor az embert két tudományos cikk között egy rokon áthívja vigyázni a totyogósra, és estimesét kell olvasnia. Szokatlan betűméret, szokatlan betűstílus, szokatlan központozás, téma, mondathossz. Tudja, hogy nem kezelheti úgy a diákjait mintha kollégái lennének, mert nincs meg az a tudásuk (és sajnos érdeklődésük sem), de hülyére se veheti a bagázst, mert akkor ennyi erővel akár már csomagolhatna is.
Vékony jég, még maga sem tudja hogyan fogalmazza meg a nőnek a problémát. Száját kinyitja, mintha forgatná tovább a kérdést, majd inkább összezárja ajkait. Szemei lehelletnyit összeszűkülnek, ahogy saját szavait analizálja, mennyire volt érthető... vagy éppen érthetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Vajon mikor került oda az a madártoll a tanári közepére?, döntöm oldalra a fejemet, miközben én már az ajtó melletti falnak dőlve várom, hogy vége legyen a megbeszélésnek. Ajkaimat elgondolkodón biggyesztem, fekete szemeimet pedig szűkítem. Adler hangja csupán messzi zajnak számít, a körülöttem lévők halovány szellemek. Nem aludtam túl jól az éjjel, s ezen az sem segített, hogy hajnali 2 óra környékén felpattantam a motoromra, és elindultam fejet szellőztetni a Mátra kanyargós útjaira. Nem lettem okosabb, azonban ma este hoppanálnom kell messzire, mert van még mit elintéznem. Ebből a gondolatból rázom fel magam, miközben mocorogni kezd a tömeg, ezért én az ajtóból intek egyet Rudolfnak, majd kilépek az átriumba, hogy annak folyosóján meginduljak a dolgomra. A márványpadlón meg-megcsillan a hatalmas ablakokon benéző Nap fénye, amire valójában csak bambulok, és nem igazán veszek tudomást a környezetemről. Vannak ilyen napok is, amikor nem szélesen vigyorgó, rágózó képpel vonulok a diákok között.
Viseletes bőrkabátot viselek, egy fekete inget, hasonlóan sötét farmernadrágot, és lépteimnek ütemét motoros bőrbakancsom adja. Jobb kezem zsebem mélyén pihen, a balnak ujjai pedig elrévedt öregapó módjára simogatják borostámat, ami már inkább valamiféle szakállba kezd áthajlani. Ebben a kicsit sem tudatos állapotban járom hát a folyosót, amikor véletlenül nekimegyek valaminek. Vagyis… valakinek, mert ez oszlopnak vagy falnak eléggé puha lenne. Szellemnek meg… túlságosan hús és vér. Kezemet előkapom zsebemből, és megilletődött, nagyra nyílt szemekkel figyelek az előttem eddig nyugodtan álló vagy éppen haladó nőre. – Merlinre! Ne haragudjon… – itt összehúzom fáradt szemeimet. – Bergstein professzor, igaz? – az évben még nem sokszor volt szerencsénk összefutni. – Vénségemre vak lettem, mint a denevér – vakarom meg tarkómat, s ha látom, hogy valamiben segíthetek – mondjuk, elejtett pergamenek vagy hasonló –, akkor azonnal hajolok, és bocsánatkérve ügyködök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kezemben a következő órám jegyzetei, az egyetemi könyveim és az aktuális regényem tetején. Egyik vállamra a hegedűmet akasztottam tokjában, hogy feldobjam egy kis zenével az elsősöket, másikra pedig a fuvolámat, hogy mutassak egy kis mágiát a harmadikosoknak. A tanáriból igyekeztem a termem felé, hogy még ott legyek a diákjaim előtt, legyen időm előkészülni. Azért belepillantottam a jegyzeteimbe, épp csak egy pillanatra, hogy ellenőrizzek egy részletet az életrajzból, amit elmesélek majd a mai órámon. Szerencsétlenségemre épp abban a pillanatban léptem pont arra a pontra, amelyre a férfi. Ő is figyelmetlen volt, így ütköztünk egymásba.
Jegyzeteim lassan szállingóztak a földre, míg könyveim nagy puffanással hullottak a kőre, ahogy ijedtemben kiengedtem őket kezeim közül. Ujjaim reflexből a hangszerekre fogtak, nehogy azokat is elejtsem, ahogy elvesztettem az egyensúlyom, és saját szoknyámban megbotolva a térdemre estem. Szusszanva tápászkodtam fel, leporolgatva a szoknyámat.
- Semmi gond, én is figyelmetlen voltam - ráztam óvatosat a fejemen. Aztán hajoltam csak könyveimért és jegyzeteimért. Mosolyra húzva számat vettem át a lapokat a férfitól. - Igen, így van. Ön pedig Hegedüsh professzor, jól emlékszem? Eridon házvezető-helyettes? - Közben elrendeztem a kezemben tartott holmimat. - Ugyan, mindenkivel megesik, hogy figyelmetlen néha. Én is az voltam. De köszönöm a segítséget - bólintottam finoman, mosollyal a szám szélén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A márványra hulló pergamenek látványára megszeppenten düllednek fekete szemeim, hogy aztán inkább a nő segítségére siessek, ha már én idéztem elő ezt a kellemetlen helyzetet. A hangszerek szerencsére épségben megússzák a mutatványt, azonban a professzorasszony a térdén végzi. Természetesen a földön hagyom azt a néhány, már összeszedett pergamenlapot, hogy aztán hosszúkás jobb kézfejemet – s a hozzá tartozó szintén rövidnek nem mondható ujjaimat – és megpróbálom felsegíteni őt. Nem elég, hogy rendetlenséget csináltam, még a nőnek is fájdalmat okoztam. Nagyot nyelek, hátha elfogadja jobbomat.
– Nagyon megütötte magát? – kérdezem szinte félve, mert ez valóban nem volt egy szép mutatvány. Hallom, ahogyan a diákok mit sem törődve sétálnak tovább mellettünk. Ez jó. Végre nem az van, hogy néznek rám, mint borjú az új kapura – hogy ezzel a modoros szólással éljek. Majdnem mindenki megszokta, hogy „újra életben vagyok”, és mintha meg sem írták volna azt a bizonyos cikket az életből való exitálásomról. A nő felé tartom az elejtett papírokat, s miközben sötétszín szemeimmel az övéibe pillantok meglátom, hogy elmosolyodik. Hatalmas kő koppan a kövezeten, ami a szívemről pottyant oda. Hiszen mosolyog. Akkor nem rontottam el a napját. Remélhetőleg. „Ön pedig Hegedüsh professzor, ha jól emlékszem”, húzom én is feloldalas mosolyra ajkaimat, miközben biccentek is egyet. – Személyesen – erősítem meg szóban is kilétemet. A titulusomra viszont már csak biccentek.
Ismét bocsánatkérésre terelném a témát, de nem akarok átmenni a „csak Ön után, nem csak Ön után” jelenségbe, ezért csak összepréselem az ajkaimat, és úgy fogadom el, hogy nem dühös az előbbiekért. Ekkor kúszik tekintetem a hangszerekre. Szemeimet összeszűkítve, elgondolkodón csücsörítve figyelem egy ideig, majd egy idő után végre meg is szólalok, mielőtt még nagyon ijesztő lenne a helyzet.
– Hogyan lehet megmondani, hogy diáknak van-e tehetsége a melodimágiához vagy sem? – kérdem óvatosan. – Az egyik „gyerekem” arról számolt be valamelyik nap, hogy... talán a véletlen műve, de éppen éneklés közben vélt valamilyen mágikus hatást észlelni… Lehet ez annak a jele, hogy Önhöz kellene járnia? – persze, nem sokat tudok a melodimágiáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Számít rá, hogy Irving nem boldogul olyan könnyen, mint ahogy ő tette annak idején, de ennek természetesen az okát is igen jól ismeri. Talán ezért is lepi meg, hogy a férfi nyíltan rákérdez, ez ugyanis rögvest mosolygásra készteti. A nevetőráncok finoman húzódnak szemei sarkában, ahogy ellöki magát az ajtófélfától és beljebb merészkedik. Évekig volt ez a hely az otthona, így könnyeden mozog az asztalok és székek között.
- Ha nem lenne egyértelmű az egyébként nyilvánvaló... - mutat végig magán, ezzel jelezve, hogy egy dekoratív tanerőnek mindig sokkal könnyebb dolga van. Bár nem kételkedik saját képességeiben és óratartási stílusában, tény és való, hogy igencsak nehéz megragadni a gyerekek figyelmét. Az előkészítő még könnyű, ott játszani kell, az egyetemen pedig beszélhet úgy a tanulókkal, akárha felnőttekkel tenné, de itt... Amikor kamaszodnak, ezer és egy hormon teng túl bennük, bármire szívesebben figyelnek, mint a tananyagra - tisztelet a kevés kivételnek -, nem egyszerű sikeresnek lenni.
- Mielőtt viszont plasztikai műtétre adnád a fejed, szerintem a titok egyik nyitja, hogy ne egyszerűen tanár-diák viszonyt ápolj velük. Tekintsenek rád barátként is. Azzal, hogy egyenrangúként kezeljük őket, netán azt érzik, hogy bizalommal fordulhatnak hozzánk, automatikusan növeli a tiszteletet irántunk, jobban odafigyelnek, felkészülnek a vizsgákra. Ilyenkor a legsebezhetőbbek, terelgetni kell őket - megvonja vállát, miközben féloldalasan felül az asztalra és megtámaszkodik kezén, szemben a férfival. Mi tagadás, erre szívesen odafigyel az ember, nem fogok hazudni. Teste íve, kerek idomai, az az állandó, huncut csillanás a szemében megigézi az embereket. Foghatjuk persze a vélamágia jótékony hatására, a belőle áradó hihetetlen vonzerőre, azonban meg kell jegyezni, hogy Eleanora ettől eltekintve is roppant szerethető és elbűvölő. Ezt talán még Irving sem tagadhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mélyeket lélegzik, mint mikor készül lemenni alfába. Szereti, hogy ennyire tudatosan képes kontrollálni a testét és az elméjét is, és szívesen emlékszik vissza azokra az elképesztően küzdelmes diákévekre is, amikor napi több órát töltött gyakorlással. Legalább hozzászokott a koffeinfüggőséghez és a kialvatlansághoz, ami akkor tetőzött, mikor a gyereke kisebb volt. Most már legalább emberi időben kel és fekszik.
Kicsit a frász jön rá, mikor tökéletes bambultságából visszarántja a földre a kollega hangja, de az arcán rezdülő izmokon kívül nem árulkodik semmi ijedtségéről. – A húzós nem elég találó. – Brutális, katasztrofális, már-már angsti. – És valóban, nincs az a kávé, ami ezen javítani tud. – Igen, aludni kéne ahelyett, hogy dönti magába a koffeint, de hát egyrészről nincs neki ideje ilyen luxusokra, másrészről szereti az ízét. Már többször elhatározta, hogy időszerű lenne legalább a mennyiséget csökkenteni, ha nem is tud leszokni, de aztán mindig közbejött valami olyasmi, mint ez a nap is, amikor nem tudja megállni és csak lecsúszik az a negyedik is.
- Oláh Milán, a mindenféle jósok és látók koordinátora. Legalábbis próbálom őket kordában tartani. – Több, de inkább kevesebb sikerrel. Néha elgondolkozik azon, hogy mi a fenét keres a tanári pályán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Nem, nem, jól vagyok - közben azért megdörzsöltem picit a térdem, amit beleütöttem a kőbe. Nyoma nem fog maradni, azt jobban megérezném. - Semmiség - biztosítottam a férfit halvány mosollyal, miközben átvettem a holmimat tőle.
Mosolyom folyamatos, ám kiszélesedett, ahogy megbizonyosodtam róla, jól tudom kivel beszélgetek. Hízelgett, hogy ő is tudta, én ki vagyok, jóllehet nem vagyok még régóta az iskolában, és nem is mindig sokat. A hangszereimet viszont gyakran hordom magammal az iskola folyosóin is, hozzászoktam már, hogy az emberek megnézik őket. Néhány diák rá is kérdezett, hogy mit cipelek, mióta zenélek. Sokuk nem is tudta, hogy tanár vagyok valójában. Kollégámtól is más kérdésre számítottam, bár nem tagadom, ennek jobban örültem.
- Egy ilyen alkalom általában még nem tud biztos megmondója lenni a melodimágiának. Az éneklés és a zene sokszor kihozzák belőlünk az érzelmeket, amik ugyebár tudják serkenteni a természetes vadmágiát is. Lehet egyszerűen ez volt a helyzet az Ön diákja esetében is. - Jó lenne felfedezni a melodimágiával megáldottakat itt is, segíteni nekik, hiszen ezért jöttem ide. - De ha az megnyugtatná, szívesen beszélek vele. Mennyi idős diákról beszélünk? - A vadmágia és a helyzet szempontjából ez fontos lehet, hiszen minél idősebb diákról van szó, annál biztosabb, hogy melodimágiáról beszélünk. - Persze sok más fontos kérdés merülhet még fel a biztos válasz megtalálásához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Második leg-érzelemkifejezőbb testrésze, szemöldöke kúszik fel ráérős finomsággal a burkolt célzás hallatán. Tekintete azonban nem rebben meg, vasakarattal ellenáll a késztetésnek, hogy a mutatott módon végigmérje kollégáját (volt kollégáját), elidőzve olyan pontokon, amik nem egy férfit bolondítottak már nyálcsorgató szobanövény pózba. Persze Irvinggel ez sosem eshetne meg, őt nem abból a fából faragták. Szája széle megrándul ahogy felsóhajt, vállai amolyan "hogy is kérdezhettem" módon rebbennek meg az elgondolkozó hümmögés megkoronázásaként. Tisztázzuk, ha nem állna mellette üresen egy szék, és nem ismerné már Eleanora szokásait annyira, hogy tudja, élvezi, ha ő lehet domináns pozícióban, pattant volna, hogy átengedje helyét. Így azonban csupán helyet csinál, kissé arrébb mozdítja a bőrkötéses könyvet asztalán, elnyúlva a másik mellett. Tisztes távolságból, természetesen, de még így is érzi a nő bőrének melegét, és ezt tudatosítva döbben csak rá, hogy a finom illat, ami észrevétlen fonta magát köré, vele érkezett.
A barát kifejezés elhangzásánál meg sem kísérli elfojtani az enyhe grimaszt, és megléte valahol érthető is: a Durmstrang nem pont arról híres, hogy a tanárok baráti viszonyt ápoltak volna diákokjaikkal, így hát Irving előtt nem a legjobb példa magaslik gránittömbként. - Igazából az évnek ezen pontján... Még én sem tudom, mi lesz a vizsgában, szóval teljesen ráérnek pánikolni miatta, tanulni rá. - Kezeit maga elé téve hárítja a gondolatát is annak, hogy valami lehetetlent kérne. - De annyival szívesebben tartanék órát... Ezer kémcsőnyi békalencsének, még ők is lelkesebben figyelnek.
Én pedig nem szeretném erőszakkal kivívni a figyelmüket, teszi hozzá, de már csak magában. Talán észre sem veszi, hogy a futó emlék árnyéka beköltözik tekintetébe. - Lehet, hogy csak időre van szükségük. Talán csak túlságosan hiányolják a kedvenc tanárukat, ezért morcosak. Ajánlottam már, hogy tarts "vendég"órát? - enged meg magának egy meleg félmosolyt, elűzve a beszélgetés komor és hivatalos hangvételét. Az ötlet maga egyébként tényleg nem lenne ellenére... Eleanorával mindig is jól tudtak együtt dolgozni. Nincs így?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Elhagytam valamit. El akartam indulni az igazgatói irodába, de őszintén szólva még sosem voltam az igazgatóiban. Ezért elindultam valamerre és az első prefektust megszólítottam útmutatás gyanánt. Megkérdeztem tőle, hogy merre van az iroda. Megkaptam az útmutatást. Már a tanári környéke felé jártam, amikor valaki kilépett. Kósza Lili, beszéltem velle egy kicsit majd tovább mentem. Már az ajtó előtt álltam. Beléptem és egy csodaszép szoba tárult elém. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy itt lehetek. Az ablaknak háttal állt egy szék. Papírok széjjel voltak szórva az asztalon és a földön. Felvettem párat össze rendeztem aztán letettem az asztalra. Az első lapon, az áll, hogy: Fekete Nonó fogadása péntek délután négy órakor. Ránézek az órámra és látom, hogy még csak fél három van. – Kicsit előbb érkeztem. Sebaj, leülök az egyik székre és addig olvasok, úgyis van nálam egy könyv. – Előveszem az “Egy cirkuszos négy élete” – olvasok egy fél órát és benyitnak. Gyorsan, el teszem a könyvet, hogy ne legyek illetlen. Egy férfi lép be, és leül az asztal mögötti székre. Várok egy kicsit. Még megszólal az igazgató. Mert pont úgy néz ki mint ő és ha ott ül, akkor valószínűleg ő az. Várok egy kicsit, amíg megszólal az úr.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mély sóhaj hagyja el tüdejét ahogy befordul a következő folyosóra. Szörnyen van. Hiába a fiatal, erős test, az átváltozások mindig borzalmasan lestrapálják. A végtagjaiban izomláz lüktet, a feje nehezebb egy bowlinggolyónál, a gyomrában valami durva cunami tombol épp a reggelire betolt pirítóst terrorizálva. Habár vizsgaidőszak van és nem tolonganak a folyosón ő mégis szorosan a fal mellett sétál, görcsösen mellkasához szorítva a tankönyveket jobb kezével. Bal nyújtva van, néha hozzá, hozzá ér a falhoz, aztán lehull combja mellé.
Érzi, hogy egyre zavarosabb a világ, talán itt volna az ideje egy újabb bájitalt bevennie, ami enyhíti a tüneteket, de kíváncsi, hogy önmagától meddig képes eljutni. Nem támaszkodhat mindig bájitalokra, különösen úgy, hogy sokszor nem tudja előállítani önmagától őket. Próbál nélkülük is erős lenni. Átváltozni ugyan még nem mer, de a fájdalomcsillapítókból néha kihagy adagokat.
Ez most is így van, a reggeli bájital ott csücsül táskája alján érintetlenül, ő pedig egyre inkább érzi a hiányát. Míg egy lépés után a következőt már nem tudja megtenni rendesen, megrogy a térde és ha nem kapaszkodna meg a falba valószínűleg földre esne. Csukott szemmel és összehúzott szemöldökkel várja, hogy elmúljon a kisebb körhintahatás. Ebből könyveinek hangja tépi ki, ahogy koppannak a padlón.
- Jaj ne - még azokat is leejtette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mintha csak tegnap lett volna, hogy annak idején Petyával összesodort minket az élet ezen az átkozott folyosón. Azóta is összeszorul a torkom, ha végig kell rajta sétálnom. Akkor még nem tudtam, hogy az a véletlen találkozás később mennyire meghatározó lesz, és hogy egy igazi barátra fogok találni, akivel később együtt jártunk szorgalmasan az edzőterembe is, hogy a vékony alkatom ellenére valami kis izmot építsek magamra, amivel elijeszthetem a szekálóimat. Azóta örülök, hogy korban is kinőttem a rosszalkodók többségét, és most már a katedra mögül állva hatalom is megadatott, hogy kellően szankcionáljam őket. Ha össze is súgnak mögöttem, nem érdekel, hiszen fizikailag ujjat húzni biztosan nem fognak már. Remélem, hogy Petya élete azóta jól alakul, hiszen mostanában ritkábban tudunk találkozni...
Éppen a színjátszókör próbatermétől ballagok visszafelé, ahol a tanévet lezáró vizsgaelőadást követően kellett elintéznem pár dolgot. Mindig van mit rendezni a szertárunkban, a jelmezek és kellékek sora kifogyhatatlan. A gondolataimba temetkezem, kissé nosztalgikus hangulatban. Ilyenkor alig vannak a folyosókon, általában a tanulószobán dekkolnak, vagy a könyvtárban, akik pedig már túl vannak a megpróbáltatásokon, azok a szabadban, vagy a faluban múlatják az idejüket, hülyék lennének a kastélyban maradni. Ezért szúr szemet a valamivel előttem magányosan haladó fiú, aki meg-megáll néha, a falnak támaszkodva, mintha fájlalná közben valamijét. De talán csak megbukott éppen, és sírni készül. Mégis, végtagjai gyengülnek, a könyvek tompa puffanással esnek ki kezeiből, az egész pedig egy rossz filmre emlékeztet. Megijedek, amikor felismerem, hogy Rómeó az. Jól emlékszem a tanári értekezleten vele kapcsolatban elhangzottakra.
- Jól vagy? - szólítom meg hátulról, ahogy lassan mögé kocogok. Óvatosan a hátára helyezem bal tenyerem, majd egy gyors mozdulattal felveszem a könyveket a padlóról. - Ettél ma rendesen? - érdeklődöm kissé vallatóan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Megrogy, és ahogy kapaszkodik úgy érzi magát, mintha ugrálóvárban ácsorogna ahol millióegy gyerkőc ugrál. Jó volna leülni, de a folyosó közepén ilyesmire nemigen van lehetőség, így a kivárás mellett teszi le a voksát. Egyszer csak el kell múlnia. A könyvek csapódására elhúzza száját, mégsem mozdul. Ha elengedi a falat annak úgy érzi következményei lesznek. Nem tudná megmondani pontosan mi, de semmi jó.
Érintések. Azonnal megfeszül, ahogy megérzi magán az ujjakat, kezei felkészülnek a lökés felfogására, hogy ne arccal csókolja meg a padlót. Tényleg azt hiszi, valaki épp fel akarja lökni, így a kérdő hang meglepi. Kikerekedett szemekkel kapja fejét az alak irányába.
A férfi arcát egyből beazonosítja. Tanár, valószínűleg ezért nem rúgott bele még egyet. Kedves alak lehet, bár nem igazán volt hozzá még szerencséje.
- Én izé, kicsit forog a világ, de ez már csak ilyen - elmosolyodik, hogy megnyugtassa amazt.
- Csak reggelit. Ez a mai nap nagyon...telihold utáni, tessék csak itt hagyni tanár bá' , tényleg nem olyan nagy dolog. - továbbra is mosolyog, kiegyenesedni viszont nem képes, így kicsit hiteltelenné teszi az arcmimikát a többi. Szabad kezét térdére teszi, hogy kicsit megtámassza magát ebben a borzalmasan hánykolódó világban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem akarom megijeszteni, izmai mégis megfeszülnek. Lehet, hogy a tanári gárda tagjaként azt várják el tőlem, hogy rutinosan kezeljem az efféle váratlan helyzeteket, de ilyenkor én is ugyanúgy izgulok, és bár nyíltan nem merném bevallani senkinek, de kissé tanácstalan vagyok. Nincs még tapasztalatom abban, hogy hogyan kezeljem azt a szituációt, amikor egy diák előttem rosszul lesz, egyedül az eligazításon elhangzottakat tudom felidézni magamban, amit még valamikor a tanév elején tartottak nekünk. Viszont az se most volt.
- Talán jobb lenne, ha elkísérnélek a gyengélkedőre - nézek végig rajta kétkedve, a mosolya ugyanis nem győz meg arról, hogy tényleg olyan jól lenne. Sápadt és erőtlen, fogalmam sincs, hogy ez mennyire jellemző rá ilyenkor, de kötve hiszem, hogy hagynák így mászkálni a folyosókon.
Tanár bá'... Hát, ezt még mindig szoknom kell. Még így is nehezen állom meg, hogy ne horkanjak fel a megszólításon, azonban kénytelen vagyok elengedni a fülem mellett. A legfontosabb most az, hogy meggyőződjek az állapotáról, és attól, hogy próbálja játszani az erős felnőttet, még egyértelműen úgy látom, hogy csak el akarja bagatellizálni a helyzetet. Pedig az ilyet komolyan kell venni.
Sóhajtok egyet, majd szemforgatva a pálcámért nyúlok. Egy lazább lendítő mozdulat után az oldaltáskám csatja felnyílik, s a benne lapuló üres kulacs a markomban landol.
- Aguamenti! - kiáltom határozottan, s a pálcám hegyéből feltörő vízsugár lassan megtölti a kulacsot. - Ezt idd meg! Közben nyugodtan támaszkodhatsz a falnak. Van nálad valami nasi? - kérdezem, ahogy átnyújtom az italt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A gyengélkedő szóra grimaszba torzul arca. Talán kicsit túlságosan is sokat látta már azt a részét az iskolának az évek során. A kötelező pofaviziteken túl gyakran kísérték be rosszullétekkel a telihold után és előtt, meg a " véletlen" szerzett sérülések zömét is ott szokták ellátni. Imádja a szélesen mosolygó, anyáskodó gyógyítókat, szó se róla, de már kezd lelkiismeretfurdalása lenni amiatt, hogy folyton vele kell foglalkozzanak.
- Nem olyan nagy dolog. A szervezetem lassan regenerálódik. A gyengélkedőn is ugyanezt fogják csak mondani - ebben teljesen biztos, hiszen sokszor mondták már neki ott ezt, pont ugyanezekkel a szavakkal.
- Sőt, lehet lassan kapok egy táblát a nyakamba tőlük azzal a felirattal, hogy "Ha látod rogyadozni csak kerüld ki jobbról és haladj tovább " - elvigyorodik saját poénján, szabad kezével húzva egy vonalat mellkasa elé, ahol a tábla lifegne.
A sóhajra kicsit lejjebb konyul az a vigyor, helyette kíváncsian figyeli a varázspálca okozta varázslatot. A kulacs előbb kilebeg gazdája kezébe, utána vízzel telítik meg.
- Menő varázslat - jegyzi meg, elfogadva a kulacsot. A sok ácsorgás meghozza a hatást, kezd kicsit jobban lenni, így kiegyenesedik, hátát vetve a falnak.
- Nincs, csak egy bájital van nálam ami enyhíti a tüneteket - mondja lelkesen, mielőtt ajkához venné a kulacsot, hogy pár kortyot igyon belőle. Kicsit ügyetlen, talán a rosszullét maradéka miatt, a víz kifolyik ajka szélén és lecsorogva nyakán csinosan átáztatja ingét.
- Oh, hoppá , tessék, inkább visszaadom - elhúzza száját és vissza nyújta a palackot, másikkal nagyban próbálja törölgetni az ingét, mintha az bármin is segítene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem tetszik, hogy ennyire makacs természete van. Tudom, hogy speciális eset, ezért próbálok tapintatos lenni vele anélkül, hogy nyíltan kellene megfogalmaznom az aggályaimat, rákérdeznem a körülményeire, és társai. Nem hiszem, hogy jó néven venné. Így meg kicsit olyan, mintha tabut játszanánk. Hülyének nézhet, ha beadja nekem az egyszerű rosszullét meséjét, amit így nyilvánvalóan nem tudok elfogadni. Mindaddig nyugtalanítani fog, hogy mi van vele, amíg újra megerősödik.
- Gondolom, nem lehet könnyű... - szegezem le a fejem egy pillanatra. Egy kicsit rosszul érzem magam, elvégre semmilyen épkézláb tanácsot nem tudok adni neki. Biztosan hallott már egy sor okoskodást, kioktatást, én meg nem vagyok abban a helyzetben, hogy átérezzem azt, amin neki minden egyes teliholdkor keresztül kell mennie. Nincs semmi, amivel szolgálhatnék, a támogatásomon kívül. - Azért az mégsem elvárható. Jobb félni, mint megijedni - furcsának tartom, hogy egy ilyen szomorú dologról viccelődve tud beszélni, de csodálom is emiatt. Kérdés, mennyire őszintén gondolja így valójában, szerintem csak próbál kifelé erősnek látszani.
Örülök, hogy jobban kezd lenni. Látszólag használ a víz, igazából valami ülőalkalmatosság kellene, de a folyosón abból nemigen van. Elmosolyodom attól, hogy leissza a ruháját, majd a kulacs száját egy újabb pálcaintéssel fertőtlenítve visszapakolok a táskámba.
- Első évfolyam, elég alapvető bűbáj - nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg szerényen, egy kicsit azt is sugallva, hogy azért ettől a szinttől nem kell lehidalni, bár nagyon azon vagyok, hogy jó pálcaforgató váljon belőlem. - És azt bevetted, aztán mégse hatott eléggé? - faggatom tovább. - Ja, még lélegezz mélyeket. Sétáljunk egy ablakhoz, ahol jönne rád egy kis friss levegő, gyere - javaslom neki, amint intek, hogy tegyünk meg pár métert a legközelebbi nyílászáróig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kijelentésre elhúzza a száját. Leginkább azért, mert sajnálja, hogy belerángatta a másikat. Nyilván nem könnyű neki és sohasem lesz az, még akkor sem, ha az ember alapjáraton egy remekül alkalmazkodó faj. Lassan, hat év után rutinba fordul az egész ciklus. A falásrohamok, a napok kényszeres átalvása, a kegyetlen átváltozás és az azt követő fájdalmas regenerálódás. Mégis biztos benne a fiú, hogy ahogy dagad a hold, mindig rettegés fogja majd el attól a naptól, amikor teret kell engednie a fenevadnak.
A víz valamennyit segít, a folyadék kicsit kitisztítja a fejét és meggyőszi Rómeó testét, hogy a fiú nem egy hánykolódó hajópadlón áll, hanem szilárd kövezeten.
Illetve az a hideg is észhez térítő, amit az ingére loccsant víz idéz elő. Kicsit megdörzsöli, bár sok értelme nincs, csak akkor áll le, mikor a megjegyzést hallja a varázslatra.
- Tudom, de...menő, hogy tudod... mindegy - megrázza fejét. Ismeri a varázslatot, ismeri a mozdulatot amit vele kell végezni és a hangsúlyt, ahogy ki kell mondani. De ismeri a csalódás érzését is, ahogy sohasem akart engedelmeskedni.
- Há izé...ami azt illeti nem vettem be - zavart nevetéssel túr hajába  - Azt hittem képes leszek nélküle is átvészelni a napot - ismeri be mielőtt ellökné magát a faltól teljesen kiegyenesedve. Ha Benett is elindul akkor Rómeó is az ablak felé. Picit lassú, de arcáról nem olvasható le fájdalom és a falat sem fogja kezével. Jól esne neki a támasz, mégis, valahogy úgy érzi, hogy bizonyítania kell a mellette lévőnek, hogy nem egy nyomi aki járni se tud rendesen.
- Viszont a bájitalt nem lehet csak úgy meginni. Enni is kell hozzá - előre néz, fél Benett esetleges megrovó pillantásától, így is már kezd vörös lnni a képe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Ezt most úgy mondod, mintha nem jártál volna órára. Hányadikos is vagy? Harmadikos? - értetlenkedem, ahogy összeráncolom a homlokomat. Azt hittem, hogy nekem akar hízelegni, aztán kapiskálni kezdem, hogy a pálcahasználatban teljesíthet rosszabbul. Igazából nem tartom számon, hogy melyik diáknak mi az erőssége, gyengesége a kastélyban, a viszonylagosan nagy létszám miatt ez még a magamfajta koponyának is lehetetlen küldetés lenne szerintem. Örülök, hogy az egyetemen helytállok, össze tudom egyeztetni a szemináriumokat a bagolyköves óráimmal, és le tudom adni normálisan az anyagot a negyedik-ötödik évfolyamoknak. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, hiszen én pontosan tudom, hogy milyen érzés lemaradottnak lenni. Amikor a varázsvilággal az átlagosnál később ismerkedtem meg, éjt nappallá téve tanultam szorgalmasan, hogy utolérjem az aranyvérűeket. A szorgalmam jelentős része ebben a kisebbségérzetben gyökeredzik. - Jövőre felveheted a hoppanálást, talán az jobban fekszik majd - próbálom bátorítani őt. Persze az is lehet, hogy a gyógynövények, bájitalok, vagy a varázslények lesznek azok, amikben kiemelkedő lesz. Én szerencsés vagyok, hogy viszonylag erős varázslónak számítok.
Szemeim összeszűkülnek a felháborodottságtól, ahogy ráemelem a tekintetem. Veszek egy mély levegőt, gondolkodóba esve. - Ezt most nem mondod komolyan... - tényleg mérges vagyok rá. Feleslegesen hozza a frászt a többiekre. - Azért van a bájital, hogy szedd. Nem viccből írták fel. Remélem nem akarod, hogy a nyakadra járjunk miatta - csóválom meg a fejem, amint az ablakhoz érünk. Nagyon kioktató tudok lenni, de szavaimból az aggódás, a lelkiismeretesség is kitűnik, még ha túl is tolom egy kicsit. - És honnan szerzünk kaját? - vakargatom meg az állam, s kezdek kicsit ideges lenni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kicsit elvörösödik a ráncoló homlokra pillantva. Zavartan tekintetét el is kapja az ürességtől kongó folyosóra. Csendes, csak ők vannak itt ketten.
- Harmadikos. De ez a varázslat sohasem ment nekem - ismeri be halkan, izzó fejjel. Nem titok, hogy rossz mágiában, így nem azért halk, hogy az erre tévedők ne hallják meg, inkább csak azért, mert ha nem mondja ki fennhangon talán nem is lesz olyan jelentőségteljes és komoly, mint amilyen valójában.
- Gondolod? - lelkesedés csillan szemébe. A hopponálás is egy olyan dolog ami mindig is izgatta a fantáziáját, de úgy volt vele, hogy ha az elsős varázslatok nehezen mennek eltűnni és megjelenni talán nem az ő szintje még. Viszont a cseresznye próbája is az evés. Mi baj lehete belőle?
Benett nézésére kicsit behúzza a nyakát, mint a sunnyogó kutya.
- Sajnálom én csak azt hittem, hogy elég erős vagyok nélküle is - vonja meg a vállát. Ennél nagyobbra valószínűleg úgyse fog nőni, maximum szélesedni fog, meg pocakot ereszteni.
- A konyhában a manók elég rendesek szoktak lenni, mondjuk az a nyugati szárnyban van - húzza el a száját. Kellemetlenül hosszú séta közben megáll picit, megtámasztva a falat. A feje újra hasogatni kezd. Tenyerét beletúrja barna, kócos tincseibe kitapogatva a fájó pontot.
- Ne haragudj, hogy neked kellett rám találnod - suttogja szomorúan, ahogy próbál hamar urrá lenni a fájdalom és folytatni az utat.