[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=845620#post845620][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.04.17. 23:19[/b][/url]
E l e a n o r a
A felbukkanó alakra ugrik tekintete, szája sarkába érdeklődő mosoly árnyéka kúszik, de megállja, hogy szemöldöke kíváncsian ugorjon a magasba. Pillantása rögtön, már-már ijesztően kontrolláltan fixálódik a nő szemeire, és bármennyire kísértő is a hívás, hogy pásztázza végig az ajtófélfának támaszkodó alakját, nem teszi meg, inkább baráti szavaira koncentrál. Baráti. Szavaira.
Természetes, hogy ha valaki új környezetbe, új helyzetbe kényszerül, akkor akadályokkal néz szembe, és az is természetes, hogy ezek megingathatják az ember önmagába vetett hitét. Ugyanakkor a férfitől meglehetősen idegen lenne, ha ezeknek a pillanatoknak a meglétét beismerné. Nem tart mindent úgy kézben, mint tervezte - ami nyilván valahol várható volt, hiszen élőlényekről beszélünk, nem pedig olyan feladatokról, ahol egyértelmű minden végkimenetel -, de nem is áll... borzasztóan. Leginkább átlagos tanárként viselkedik, ami köznapi értelemben véve pompás, Irving szemében azonban igencsak... szégyenletes.
Kérdésre kérdésre felel hát, jobb könyökét a karfán pihentetve emeli tenyerét komótosan arcához, hogy aztán állát ujjainak támasztva biccentse félre a fejét némiképp feladva valamit karótnyeltségéből. - Mondd, hogyan vetted rá őket, hogy érdeklődjenek?
Az elmúlt években megszokta, hogy környezetével lehet vitázni, vevők az ötleteire, sőt, SŐT, vannak sajátjaik, kérdeznek, feltételeznek, kutatnak, és nyitottak a párbeszédekre. De a diákok - tisztelet annak az egy-két kivételnek - nem ilyenek. Fáradtan esnek be, fáradtan pislognak, érdeklődésnek halvány szikrája sem látszik olykor, csak néznek ki a fejükből, és várják a csengőt. Ijesztő váltás ez a férfi számára, kicsit olyan mint amikor az embert két tudományos cikk között egy rokon áthívja vigyázni a totyogósra, és estimesét kell olvasnia. Szokatlan betűméret, szokatlan betűstílus, szokatlan központozás, téma, mondathossz. Tudja, hogy nem kezelheti úgy a diákjait mintha kollégái lennének, mert nincs meg az a tudásuk (és sajnos érdeklődésük sem), de hülyére se veheti a bagázst, mert akkor ennyi erővel akár már csomagolhatna is.
Vékony jég, még maga sem tudja hogyan fogalmazza meg a nőnek a problémát. Száját kinyitja, mintha forgatná tovább a kérdést, majd inkább összezárja ajkait. Szemei lehelletnyit összeszűkülnek, ahogy saját szavait analizálja, mennyire volt érthető... vagy éppen érthetetlen.