Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Ha nem lennék ennyire elfoglalva azzal, hogy minél előbb el akarok innen szabadulni, ha nem lennék teljesen összezavarodva attól, hogy egyáltalán nem tudom hova tenni a férfit, akkor talán - hangsúlyozom talán! – észrevenném, hogy mennyire tetszik neki ez a kis meghunyászkodó, behódoló stílus, ami csak úgy jön magától nekem. Alapból udvariasan beszélek a felnőttekkel, tanárokkal, de az igazgató úrnál öntudatlanul is valamilyen furcsán magasabb szinten művelem ezt. Talán úgy érzem, hogy így járok a legjobban, így talán nem talál rajtam fogást és elmehetek. Hogy én milyen kis naiv tudok lenni, igaz?
Örülök annak, hogy magamra hagy, hogy össze tudjam magam szedni, annak meg még jobban, hogy nem bombáz kérdésekkel, és nem úgy tűnik, hogy magára venné a dolgot. Valahogy nem sok kedvem van most magyarázkodni. Arról sem, hogy mi ez az egész, és arról sem, hogy de tényleg nem ővele van bajom. Nem is tudnám most értelmesen elmondani ezt az egészet. Még jó, hogy elterelődnek a gondolataim a tűz miatt.
Ingerült vagyok kissé, mert marha sokáig tart mire felforr magától a víz. Túl sokáig tart. Még ha varázslatot vetne be akkor az még rendben lenne, de nem úgy tűnik, hogy azt akar. Minek rakná fel a tűzre ha mágiával megoldja? Egyáltalán nem azt várom, hogy majd most kapva kap az alkalmon és különféle bűvésztrükköket kér tőlem, csak mert hydromágus vagyok és mert meg tudom tenni. Csupán mielőbb szabadulni akarok. És amíg a tűzön melegedő vízre várunk addig nyilván nem kukán fogunk állni vagy ülni. Nem, valamiféle beszélgetésbe kezdenénk, és én ezt inkább kihagynám. Emiatt a javaslatom.
- Én … én … - kezdek el dadogni a megdorgálást hallva. Ugyanis én annak veszem, nem tudom nem annak venni. Felvágok a képességemmel és ezt nem illik. Ezt hangoztatja, nem? Arcom falfehérből mindenféle átmenet nélkül vált át vörösbe, ahogy elszégyellem magam. – Bocsánat, uram.
Lehajtom kicsit a fejemet ettől aztán tényleg úgy tűnök, mint valamiféle cseléd, aki valami olyat tett (vagy éppen nem tett) ami nem felelt meg a gazdájának. Hm, így hívják? Vagy ez a szó csak a rabszolgákra alkalmazható? Mindegy. A lényeg, hogy valahogy így érzem magam. Egy másik kultúrában a térdeimre borulva, a homlokomat a földhöz szorítva esedeznék a bocsánatáért. Ami viszont elkerüli a figyelmemet, hogy legalább az a fura torokba gombócot szorító érzésem eltűnt, amit az iménti hirtelen közelsége váltott ki. Egy ideig még bennem szokott lenni az a feszültség, görcsbe ugrott gyomor, még figyelni szoktam egy darabig a környezetem. De ez a fázis hirtelen megszűnt annyira kizökkentett a kérdésével. Óvatosan pillantok fel, miközben a hátam mögé teszem mindkét kezem. Összekulcsolás helyett a dobozt szorongatom. Egyértelmű a mozzanat jelentése: nem csinálok semmit sem. Megvárom amíg engedélyt kapok, vagy utasítást, hogy bűvészkedjek a teával. Csupán a tekintetem vándorol el a gyönyörű könyvespolcok felé, valamiféle elismerést-álmélkodást-rajongást sugározva. Aztán alaposabban megnézek magamnak minden, most hogy már kicsit nyugodtabb vagyok fel is fogom, hogy miket látok. Hű, nagyon klassz a stílusa ennek az irodának!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Megszeppen ismét a felvágós. Pedig tudom ám, hogy nem dicsekedésből nyomja az arcomba, mekkora király ő az elemében. Viszont ő nem tudhatja, hogy én ezt tudom. Márpedig, ha valaki nem tudja, inkább hat ez tényleg fellengzősködésnek, semmint védekezésnek. Más kérdés, hogy különben a legtöbb fellengzősködés védekezés.
A magát elszégyellt bocsánatkérésére nem teszek egyebet, mint bólogatok. Nem úgy, hogy oké, fátylat rá, hanem oké, akkor érted, mi a gond. Aztán odanézek a kannára. Meglesz az a vízfelforrás mindjárt. Amint visszapillantok a diákra, látom, hogy irodámban gyönyörködik.
- Pofás, igaz? - nézelődöm körbe magam is.
- Az a polc kikerül majd, szerencsére nincs már itt bent olyan halom pergamen, hogy szükség lenne rá - állok neki fecsegni munkakörnyezetem elrendezéséről. Nem mintha egyébként arra a csomó könyvre akkora szükségem volna a hétköznapokban, dehát ők az atmoszférát is szolgálják. Meg őket kedvelem. A hülye papírokat nem.
- Na lássuk... - emelem le pálcaintéssel a kannát a felforrt vízzel a tűz fölül és a kisasztalra lebegtetem mögém, leengedve egy alátétre, majd ujjaim közé fogom a tea kis papírját és hagyom a filtert lecsüngetni kezemből magam előtt. Nem rakom még bele a vízbe, hiszen nem tudom, hogyan jobb neki, mennyit kell áznia a cuccnak. Minden esetre hagyom a filtert lógázni mellkasom előtt és várom, hogy jöjjön és elvegye tőlem, aztán megkezdje az attrakciót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Lesz min elmélkednem ha egyszer kiszabadulok innen az biztos. Már most érzem, ahogy ott tekeregnek a gondolatok arra várva, hogy előtérbe kerülhessenek és a helyükre rakhassam őket. De ennek nem most van itt az ideje. Úgyhogy nagyjából minden figyelmemet a jelennek szentelem. Vagyis hát próbálom ám szemmel tartani az igazgatót, de elkalandozik a tekintetem is, a gondolataim is és már megint úgy elrévedek, hogy szinte el is feledkezem arról, hogy hol vagyok és kivel. Nehezen küzdöm csak le a hirtelen támadt vágyat, hogy odamenjek a könyvespolchoz és végighúzzam az ujjaim a könyvek gerincén. Vagy, hogy levegyek egyet onnan óvatosan.
- Gyönyörű – felelem álmatag hangon, le sem véve a szememet a kötetekről. A hangulata és kisugárzása is klassz a helynek, de nem egészítem ki az elhangzott véleményemet ezzel. Jobb visszafognom a túlzott csacsogásomat, ezt már megtanultam. Kicsit nehezen szakad el a pillantásom hogy megkeresse az említett polcot. Szemöldököm felszalad és ezúttal nem sikerül megálljt szabnom a számon kicsúszni kívánkozó szavaknak.
- Miért? Lehetne másra is használni, nem csak pergamen tárolására – kérdő tekintetem a férfire siklik, enyhén félrebillentett fejjel. Tudom jól, hogy nyilván ő is tudja, hogy nem csak arra jó a polc. Nem is azért mondom, kérdezem. Hanem mert beleillik az is az iroda összképébe, és én biztos, hogy inkább kitalálnám miket pakoljak oda, ahelyett hogy megszüntetném. De ez nem az én szobám, irodám, könyveim … meg közöm sincs igazából a dologhoz, úgy változtatja ahogy csak akarja. Apropó: - Ilyen volt az iroda, amikor idekerült, vagy Ön alakította ki ilyenre? – árulom el ezzel, hogy nem jártam még itt eddig. Nem tűnik túl lényeges kérdésnek, pedig az. Rengeteg dolgot el tud árulni az emberről az, hogy mit hogyan rendez be. Hm, kezdem magam biztonságban érezni ha már ilyen merészen belekérdezgetek dolgokba.
Mosoly suhan át az arcomon, ahogy a lebegő kannát figyelem, mint ahogy mindig, amikor valaki ilyesmit csinál. Nekem nem igazán megy jól a lebegtetés, nem is szoktam kísérletezgetni vele. De szeretem nézni, ahogy más csinálja.
- Akkor trópusi legyen ugye? A zöld tea jellege azért maradhat? Elég édes volt az előző teája? – árasztom el kérdésekkel az igazgató urat miközben közelebb lépdelek hozzá. Hol az arcát nézem, hol a teafiltert. Óvatosan nyújtom ki a kezemet érte, és nem tudom megállni, hogy ne jusson eszembe az, hogy pont úgy ingázik a filter, mint az az izé, amivel hipnotizálni szokták az embereket. Pontosan úgy. Megfogom végül a filtert és várom, hogy elengedje. Arcomon átsuhan a meglepődés, hiszen közel jöttem hozzá. Közelebb, mint gondoltam volna, hogy fogok azok után, ami az imént történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Államat kézfejemen megtámasztva ülök az asztalomnál. Rajta rend és átláthatóság honol. Előttem egy bögre kávé gőzölög, arra várva, hogy megigyam. Hiába vár. Munkám nem sok maradt így hagytam gondolataimat elkalandozni. Hosszú sötétvörös fürtjeimet mutatós kontyba fogtam fejem tetején. Még mindig hordom a gyász színét nem csak a lelkemben, de öltözékemben is, pedig tudom már nem volna muszáj. Nem csak Károly miatt teszem. Kamasz korom óta kedvencem ez a szín. Fekete ceruzaszoknyát viselek, hozzá egy fekete-fehér csíkos inggel és nyakkendővel, ami szintén fekete, de nőiesen keskeny fazonú. Mióta titkárnő lettem a ruhatáram némiképp átalakult. Már csak otthon viselek bő pulóvert és laza farmert. Néha olyan jó elveszni bennük. Itt ezt nem tehetem meg hiszen napjában, sőt óráról órára látnak olyanok, akik számára a jó benyomás és a bizalom alapja a megjelenés. Ki tudja, talán hitelemet is veszteném, mint az Igazgató és az Igazgatóhelyettes titkárnője, ha nem lennék reprezentatív. A munkám minősége persze mindennél fontosabb! Mégis, ahogy ma reggel belepillantottam a tükörbe indulás előtt úgy éreztem kezdem megtalálni azt a Verénát, akit évekkel ezelőtt elvesztettem. A nőt is látom már, nem csak az özvegyet, a gyilkost vagy a metamorf boszorkányt. Erőmet jó ideje csak a szemem alatti karikák vagy pirosság eltüntetésére használom. Nincs már szükségem testem és küllemem manipulálására. Erre úgy egy éve gondolni sem mertem volna, ahogy arra sem, hogy nem fogok elrohanni, ha valaki hozzám ér vagy arra kér, hogy érjek hozzá. Még mindig gyanakszom, még mindig hűvös higgadtsággal vagy épp kimértséggel leplezem valódi érzéseimet, de magamban már néhány embert érdemesnek kezdek vélni arra, hogy idővel lebontsam előttük a magam köré épített várfalat. Most még a bástya biztonságából tekintek ki a világra, de azt hiszem amit eddig elértem is óriási haladás Kék szemeim elrévedni látszanak. A mozgásokat és neszeket tudatom perifériájára szorította az elmélkedés és az emlékezés. Eszembe jutnak Rellonos éveim olyan részletei, amikről azt hittem már rég elfelejtettem őket. Keverednek a közelmúlt élményeivel és az összkép, olyan erősen magával ragadja figyelmemet, hogy alig pislogok és a levegőt is nagyon lassan veszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Sután dobom magamra a talárt, miközben sietősen hagyom el a szobát. Rohadtul elfelejtettem, hogy nekem hétvégén jelenésem van, és ha nem jön az a rohadt bagoly anyámtól, hogy nagyon várják a hétvégét, hogy lássanak a kifutón, az agyam hátsó zugában rohad meg az információ. De jött a bagoly, hogy rohadjon meg, így az információ is előkerült abból a rejtett zugból, hogy szemeim úgy pattanjanak ki, amikor fel is dolgoztam, mintha elfutni akarnának. Fantasztikus, mert ha nem kapom meg az aláírást az igazgatótól, ráadásul rövid időn belül, akkor ez a jelenésem odavész. Nem mintha én bánnám, de ezen pont kurva sok fontos divattervező is jelen lesz, akiknél bizony esélyesen vár rám egy csodálatos szerződés, szóval meg kellene erőltetnem magam és komolyan venni, nemde? Nem akarom.
Mégis morogva lépek ki a szoba ajtón, hogy magamra csapjam azt, mert tényleg nincs hozzá kedvem. De meg kell tennem, mert ha a pszichiáteri vonal nem jön be, akkor kell egy B terv, és tekintettel arra, ami vagyok, a modellkedés még elég sok ideig játszhat. Bal kezemben tartogatom a példányokat, míg jobb kezem csúszik zsebem mélyére. Köszöngetek pár embernek, biccentgetek, kiosztok pár kacsintást és hiperédes mosolyt, hogy a lányok örüljenek, és szinte hallom, ahogy a fehérneműn keresztül csordogálnak, de sajnos nem maradhatok huzamosabb ideig kiélvezni, így haladok tovább, végül az igazgatói előtt állok meg. Határozottat koppintok az ajtón, majd amint arra engedélyt kapok, egy széles és kedves mosollyal lépkedek a vörös hajú nő felé. Az asztal előtt torpanok meg és nyújtom felé jobb kezemet. Bal kezem lógatom le benne a papírokkal.
- Üdv, Mihail Sztravinszkij - rázom meg a nő kezét, majd azzal a lendülettel is engedem el, ahogy megfogtam. - Az igazgató úrhoz szeretnék bejutni sürgősen. Esetleg bent van most? - csak mondd azt, hogy igen, és haladjunk. Mindössze három aláírásra van szükségem és mindenki mehet amerre lát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kopogás húz vissza a jelen tiszta valóságába gondolataim ködéből. Behívom az illetőt, aki megmentett a további önmarcangolástól vagy épp olyan ábrándok eszmefuttatásától, amik sosem válhatnak valóra. Egy korty a kávéból, ami már kihűlt épp elég. Később majd talán megiszom. Félreteszem az eper formájú pipacsost ábrázoló szépen festett bögrét. Szeretem a pipacsot. Az élet múlandóságának virágát. Ami oly' törékeny és oly' kevés ideig pompázik. Szirmai hamar hullnak, de míg él tűzvörösen virul és szem nem kerülheti el, hogy megcsodálja. Az ajtó kinyílik közben. Az érkező vehemenciája lehengerlő. Lendületétől és kézfogásától egy másodpercre vissza is hőkölök, de gyorsan helyre billenek. Lélekjelenlétem hamar tudatosítja velem, hogy mi is a teendő. - Jó napot! Éjféli Veréna - mutatkozom be, bár az asztalomon egy kis réz névtábla jelzi, hogy ki és miféle titulusban vagyok jelen. Elpillantok a kérésre annak hallatán. - Milyen ügyben keresi az Igazgató urat? - kérdezem hűvös de érdeklődő hangon. Azt az utasítást kaptam, hogy amennyit csak lehet redukáljak le a bejövő forgalomból. Amennyi ügyet csak lehet oldjak meg magam. Persze aláírói jogkört csak bizonyos szinten kaptam, de van amihez én is elegendő vagyok. Amennyiben úgy ítélem, hogy az Antonnal, - mert magamban már így merem hívni felettesemet - való találkozás indokolt, úgy azonnal jelzek neki és az előttem álló ifjút bemenesztem. Ha viszont csak egy fontoskodó diák valami csip-csup dologgal, nos azt is elintézem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szeretem hinni, hogy az egyszerű dolgok… nos, egyszerűek. Nem kell felesleges köröket futnod azért, hogy eljuss egyik pontból a másikba, hanem csak elindulsz, mész egyenesen, majd egyszer csak hopp, a másik pontban vagy és örülhetsz. A legtöbb dolog ilyen, hiszen soha nem kérsz lehetetlent a másiktól, főleg nem akkor, ha az egy francos aláírás az iskola igazgatójától, hogy az a francos karriered felfelé ívelhessen, mert mi van akkor, ha az A terv nem jön be? Ugye? Előrelátó szeretnél lenni és mindent megtenni, de még a legegyszerűbb dolgokat is úgy megbonyolítják, hogy a végén már te érzed kellemetlennek azt a három kurva aláírást, ami csak ahhoz kell, hogy a hétfői napot, amikor visszaténfergek az iskolába este, szabályszerűen lóghassam el, és lehetőségeimhez mérten ne legyek elkönyvelve lógósnak a tanárok szerint. Mert bármilyen meglepő lehet, akármennyire ráz a hideg néha a tömött és zajos folyosóktól meg a fiatalabbaktól, de szeretek itt tanulni. És már dupla okom is van arra, hogy ne rontsak el semmit, mert az túl hirtelen lenne és nem áll módomban hibázni többet a szükségesnél. Nem most, amikor az életem úgy tűnik, hogy nagyjából kezd sínen lenni, szinte már gusztustalanul nyálas az egész, és egyelőre elhinnem sem nagyon akaródzik.
A hang ránt vissza a való világba, a nevére csak biccentek egyet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, miközben beszélek, a lapok akaratlan gyűrődnek meg ujjaim között, amikor elhangzik a kérdés. Na igen. Az egyszerű dolgok mégsem olyan egyszerűek, mint azt az ember akarná, csak… jó. Összekapom magam és kedves leszek.
- Pár aláírásra lenne szükségem tőle csupán, hogy elhagyhassam az iskolát hosszabb időre – mert nyilván nem tehetem meg azt, hogy csak kisétálok és egyszerűen elmegyek a bemutatóra. Mindenképpen kell az aláírás, amiket eddig teljesen gördülékenyen szereztem meg, most meg valami vöröshajú nőci áll az utamba, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy csak az aláírása kell, és már itt sem vagyok. Ha ez így fog tovább menni, akkor kénytelen leszek bevetni a sármomat, mert nincs nekem erre időm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Szinte érzi a libabőrt végigfutni testén Lafayette pillantása nyomán, s mi tagadás, ajkai elégedett mosolyra húzódnak. Szeret tetszeni, azt pedig különösen, amilyen reakciókat megjelenése kivált másokból. Sokszor hiteti el, hogy ő nem több pusztán egy csinos külsőnél, mely megragadja a szemet, ám belülről üres. Az, aki alábecsüli, később nagyobbat esik, mint azt valaha gondolná.
- Sohasem késő. Holnap ráérek - megvonja vállait, miközben kiszélesedik mosolya, ezzel megvillantva tökéletes, hófehér fogait. Csak nem gondolta, hogy válasz nélkül hagyja ezt a költőinek szánt ajánlatot? Ugyan kérem, ki van zárva. Ha rajta múlik, minden egyes feladott labdát lecsap majd, éppúgy, ahogy a rúnakereső session-t. Szívverése egyenletesen vált hevesebb ritmusra, miközben hűvös ujjai a férfi forró bőrét érintik. Az ehhez társuló illat csak tovább fokozza az élményt, mely ugyan nem frenetikus, de kellően izgató. Imádja ezt a pajkos, csibészes mosolyt, ezért is vetett rá szemet már az első pillanatban. Hihetetlenül vonzónak találta mindig is a fiatalabb korosztály gyermeki játékosságát, már amennyiben a fiatal nem jelent törvénybe ütközőt. Ebben a korban még komolytalanok, könnyen csábíthatók és semmiképp sem akarnak elköteleződni: megelégszenek egy kellemes estével, melyet együtt eltölthetnek. A rizikófaktor oly alacsony, a nyeremény pedig oly kecsegtető...
A segítségre szófogadóan bújtatja ki kezét az említett helyről, hogy inkább inge gombjaihoz kanyarodhasson és kínzó lassúsággal oldja ki az elsőt. Nem is nagyon van lehetősége ennél többre, mert megérzi az erős kezet tarkóján és megadóan hajol közelebb, hogy ezúttal már belekapaszkodjon a levetni kívánt ruha anyagába. - Igazi úriember vagy - még utoljára ezeket a szavakat súgja, hogy aztán ajkuk találkozzon, ő pedig szemérmetlenül húzódjon közel, s melle a férfi mellkasának nyomódjon. Karjai átölelik, jobbja beletúr a korábban éppen csak felfedezett tincsekbe, de ennél tovább nem tolakszik. Pedig tudna hová. Így is minden olyan ponton érintkeznek egymással, mely említésre méltó lehet egy ilyen helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tehát csak aláírások kellenek, hogy távozhasson. Elhagyni az intézményt csak így lehet, ha valaki kiskorú. Annak idején én még a szünetek egy részét is itt töltöttem. Nem kellettem. Csak a pénz amit értem kaptak állampapától. Szép dolog a nevelőszülői szeretet, igaz? Na de most nem rólam van szó szerencsére. Hanem olyasmiről, amit könnyű lesz megoldani. - Kérném az iratokat - nyújtom kezem felé és várom, hogy megkapjam a lapokat. Ha átadja őket, akkor átnézem az adattartalmat. Előveszem az aktáját a nagy szekrényből, hogy ellenőrizhessem nem áll-e korlátozás vagy tilalom alatt. Formaságok, bürokrácia, de enélkül kaotikus állapotok alakulnának ki és veszélybe kerülhetnének a diákok. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, legalábbis amíg én vagyok itt addig mindig le lesz egyeztetve minden kilépést kérő tanuló. - Rendben van. A távozásának úgy látom nem lesz akadálya - nézek fel a papírokból a fiatalemberre - Egy óra múlva jöjjön vissza, addigra alá lesz írva - közlöm tényszerűen, nem várva sem hálás sem morgást. Ugyan Anton most még nincs is benn, de azt mondta, hogy húsz perc és visszaér. Bőven időben leszek, hogy bevigyem neki és megvárjam míg rákanyarítja a már általam megismert hanyag eleganciával az épp ugyanilyen aláírását. Remélem a diáknak is megfelel ez a nem olyan nagy várakozási idő. Ennél hamarabb nem tudná akkor sem megszerezni a szignókat, ha benn lenne az Igazgató. Ugyanis épp elég okiratot pakoltam oda neki, hogy mire azokkal elkészül is benne legyünk az egy órában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Gyönyörű. Szerinte gyönyörű. Igazán érdekes az egyes emberek szóhasználata. Hiába jelenti a nyelvünkben elvileg ugyanazt egy-egy kifejezés, mégis máshogy, másra alkalmazzuk. Soha nem mondanám erre az irodára, hogy gyönyörű. De ő mondja és az ő szájából rendben is van. Az enyémből akkor van rendben, ha egy szendvicsre mondom vagy mondjuk a kedvesemre. Azt döntsék el egymás közt, ez melyiküknek nagyobb dicsőség.
- Igazad van - bólogatok elgondolkozva, a polcot illetően. - Tüzelőnek is kiváló! - villogtatom meg szemeimet lelkesen. De az igazság az, hogy szeretem, ha van egy kis tér, ahol lődöröghetek. Amikor van valami bútorom, azt telezsúfolom, ez igaz, viszont szeretem, ha nincs ilyen pakolófelületből túl sok. Viszont ezt nem taglalom a kis unikornisnak most. Ennyire nem kell belemennünk.
- Nagyjából ilyen volt. Mindig nagyjából ilyen volt - árulom el a leányzónak, hogy igazából ez az iroda olyasmi, ami egészében öröklődik. Hagyománya van annak, ahogyan fest. Ahogy sok neves tisztség esetében. Pici átalakítások szóba jöhetnek, mint egy-egy ilyen kisebb, ideiglenes bútor elvitele, viszont a beépített polc, a kandalló, az asztal, a székek... ezek igazgatóról igazgatóra szállnak. - A könyvekből is a legtöbb itteni - teszem hozzá ezt is, hiszen persze, hoztam én a magam irodalmait, viszont van itt sok gyöngyszem, ami minden dirinek elkél.
- Ne, csak trópusi! - rázom a fejem. Nem kell a zöldség! - Ja, az volt szerintem - latolgatok elvékonyodó hangon, miközben várom, hogy megkaparintsa a filtert. Ide mer lépni és felém mer nyúlni. Próbálom felmérni, mitől tart pontosan, mely pontokon bizonytalanodnak el vonásai, mitől viszolyog. Most éppen kb. semmitől. Igen, feszeng kicsit, viszont már jóval oldottabb, mint az imént kint. Talán azért is, mert ő léphetett felém és nem én léptem felé. Ahogy ujjai közé fogja a filtert, rásimítom kézfejére a kis, szálon lógó címkét, ahogy egy bögrén is tenném. El szoktam helyezgetni az oldalán, mert persze, hogy különben mindig a forró vízbe csúszik. De most a diákon egyengetem el egy-két röpke mozdulattal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kis vörösfehér macska csendben pislog Lin felé - a lánynak meg kell állapítania, hogy ez szinte csodával ér fel, hiszen nem is érti miért, de egyszerűen utálják őt ezek a kis ragadozók. Először az öccse által összeszedett kóbornál tűnt fel neki, de akkor még elkönyvelte, hogy pici csacska, biztosan csak tart tőle. Aztán következőleg a klubhelyiségben harapdálta meg az egyik háztársa állatkája. Szóval, hogy akkor most miért is hordozgat újra egy vörös kölyköt a kezében? Mert egyszerűen képtelen ellenállni nekik, kicsit magára emlékeztetik a magukba forduló "csak akkor érj hozzám, ha engedem", és cseppet szeszélyes világnézetükkel. Ezért amikor éjszaka (újra) kiszökött az iskolából, és meghallotta a panaszos nyávogást az út mentén, nem tudta otthagyni. Koszos volt, éhes, és semmi jele nem volt arra, hogy bárkié is lenne - felcsempészte a szobájába, valahogy megfürdette (azóta is fáj mindkét karja a karmolásoktól és harapásoktól, amit kapott), és reggel arra ébredt, a cica közvetlenül a feje mellől mered rá, és visszahúzott karmokkal bökdösi. Más megoldás híján Lin felvette a cicát, és azzal a biztos hittel, hogy majd keres neki egy nála sokkal jobb gazdit, megindultak reggelit keresni mindkettejüknek.
A sokadik balra fordulás után a szőkeségben kezd tudatosulni, hogy már megint eltévedt. Felsóhajt, az ő tájékozódási képességén még Sári térképe sem segít. Akkor a b verzió, valakit csak le kell szólítani, végtére is, amennyi hülyeséget csinál időnként az iskolában, az, hogy összeszedett egy macskát, már rég eltörpül mellette. Beszélgetés hangjára megáll az egyik folyosó elején és körbepislog embereket keresve. A macska kiugrik a kezéből és gyorsan tipeg befelé a folyosóba. Lin gyorsan utánaered, és ekkor valami hangos csattanással hirtelen becsapódik elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Tátva marad a szám a döbbenettől. Tüzelőnek? Ez még viccnek is rossz! Mármint ez egy teljesen jó bútordarab, igencsak ízléses kivitelben méghozzá. Na nehogy már el akarja itt égetni. Vagy lehet, hogy tényleg viccnek szánta? Esetleg jelzésnek, hogy vegyem már észre magam és tudjam hol a helyem, ne szóljak bele az ő dolgaiba? Komolyan nem tudom eldönteni.
- Értem – ennyit mondok csupán, eszemben sincs megjegyezni azt, hogy ha nagyjából ilyen volt eddig is, akkor ugyan ne dobálja már ki a polcot vagy égesse el. De semmi közöm nincs hozzá ugyebár. Mondjuk úgy érthető ha kevésbé van oda a berendezésekért, ha a legtöbb az már itt volt és itt is kell maradniuk. Nekem a fülemig érne a szám, ha egy ilyen klassz szoba rám szállna, és eszem ágába se lenne mozdítani dolgokat. Még az se biztos, hogy hoznék be saját könyveket. Teljesen másmilyen a borításuk meg minden, nem illenének azok ide. Mindazonáltal kíváncsian pislogok körbe a helyiségben, hiszen azt mondta az igazgató úr, hogy a legtöbb itteni. Tehát nem mind, vagyis hozott ő is. Megkérdezni nem merem, hogy például miket, pedig érdekelne. Egyszer a kíváncsiságom miatt fogom megütni a bokámat az tuti.
- Rendben, akkor egy sima, édes, trópusi tea rendel – mosolyodom el határozottan bólintva. Egyrészt amiatt, hogy mindig magabiztosság áraszt el, amikor elemi mágiázom, másrészt meg a kapott választól. Igazából tudok ám utólag is módosítani, az első kóstolás után, de gondoltam meggyorsítom a dolgot. A zöld tea meg nem nyerő, ez világos. És teljesen meg is tudom érteni.
Ahogy nyúlok a filterért reménykedem benne, hogy gyorsan letudjuk ezt az egészet. Én megragadom, ő elengedi és már mehetek is vissza a biztonságos távolságba és állhatok neki a teakészítésnek. Így kéne történnie és nem úgy, hogy azt a hülye kis címkét a kezemre igazgatja. Pár pillanat csupán, amíg ujjai a bőrömhöz érnek, de ez is bőven sok. Sokk. Ebben a távolságban pláne sokk. Pupilláim kitágulnak, ahogy megtelnek félelemmel és a semmibe merednek. Vadul zakatol a szívem, agyam próbálja működésre bírni a tüdőmet, de a mellkasom helyett az ujjaim mozdulnak meg. Elengedik a filtert, kinyújtott kezem vadul reszket. Kétségbeesetten forognak a kerekek a buksimban, előrángatva egy hangfoszlányt. Egy halk nyikkanás, majd még halkabb hümmögés váltja fel a csendet, ami kezdett rám telepedni. A dallamra koncentrálva kapok levegő után és pislogok egyet. Egy lépés hátra, kéz letesz és légzés, légzés, légzés. Ezek most a feladatok, amikre elvégzésére koncentrálok. A hümmögés erősödik, már kezd kivehető lenni, hogy igazából dúdolok. Tekintetem kitisztul, bár marad benne valamennyi a félelemből. Inkább aggodalom. Nem akarom elmagyarázni, hogy mi is volt ez az egész. Csak le szeretnék ülni, rendesen összeszedni magam, mindezt valahol messze innen.
- Sajnálom – nem tudom, hogy hallható-e egyáltalán ez az egy szó, vagy csak leolvasni lehet a számról. Mondhattam volna azt is, hogy bocsánat vagy elnézést, amennyiben csupán a teafilterre gondolnék. De nem, én sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni egy enyhe pánikrohamot. De leginkább azt, hogy mindez pont itt, az igazgatóval történt meg és én most nyakig ülök a pácban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Teljesen megkavarom őt. Az az egyik kedvencem. Ilyenkor van az, hogy már végképp nem tudják leplezni az érzelmeiket, az igazi véleményüket. Kijön minden. Mondjuk ő alapból nem nagyon titkolózik, már ami a jelzéseit illeti. Csak próbál udvarias lenni és megfelelően viselkedni. Viszont csakhamar lubickol a dicsfényben elemi mágiája miatt. Értitek, lubickol. Ha eféléket varázsolgathat, elvan, mint hal a vízben. Jó, abbahagyom.
Elveszi a filtert, hogy kezdődjön a csoda, viszont valami egészen más kezdődik. Számítottam-e rá? Nem igazán. Mármint erre nem. Gyakran van az, hogy kifejezetten várok valamilyen reakciót és azt figyelem meg, míg máskor csak megteszem a magam lépéseit, szokásos önmagam vagyok és egyszerűen csak megvizsgálom, amit kiváltok. Utóbbi történik most.
Kezem már nincs nála. A tea a földre hull, arcom komoly, fürkésző lesz, ide-oda cikázik rajta. A sokkhoz hasonló állapotba kerül. Remeg, elsápad, légzése rendellenessé lesz, pupillája félelemre tágul. Nem lépek hátra, de nem is közeledem. Csak tanulmányozom őt. Fejem oldalra biccen. Kis hangok szöknek ki belőle, ez valami kapaszkodás. Ez valami tanult. Hátrébb húzódik és lassan kiderül, dúdol. Önnyugtatás, fedezék.
Sajnálkozását, mintha meg se hallanám. Suhintok pálcámmal és a szék odahúzódik mögé, vádlijának nyomódva puhán, jelzésképpen, hogy tegye le a popsiját szépen. Amint ül, intek neki oda egy pohár vizet, meg felhívom magamhoz a teafiltert, amit fújdosni kezdek, zakóm ujjába törlök, aztán fintorogva nézegetem, van-e rajta valami por vagy kosz még. De annyi baj legyen, ha van. Ennyi talán még kell is.
- Szóval? Mit nem szabad? - kezdek ezzel a felütéssel, egy-két perc nyugiszünet után. Én azt mondtam, bármit szabad, de láthatóan ő ezzel nem így van. Zsebre vágom kezem, lábujjhegyre állok kicsit, majd visszaereszkedem. - Mit ne tegyek? Csak mondd meg! Nem lesz gond - rázom a fejem, egyszerűen felszólítva, hogy szabja meg a határokat. Az eddigiek alapján, ha tippelnem kéne, nem bírja az érintésem. Mármint nem pont az enyém, de bizonyos emberekét. Vagy mindenkiét? Ezt nem tudom. De kint is inkább akkor ettől tarthatott, amikor közeledtem felé. Ettől volt olyan furcsa ez a cidrizés, mert nem egyértelműen a magatartásomra irányult. Tudom persze, kemény kérés, hogy közölje az igazgatójával, mit tehet és mit nem, de komolyan szeretném, hogy helyre rakjon. Engem és bárkit. Sejtem és kezdem már látni, hogy ez az egész olyasvalami, amit inkább magával akar rendezni. Kész rá, hogy változzon, erősödjön. Ez így van jól. Ám az élet addig sem áll meg és nem köteles sem tőlem, se mástól elviselni olyasmit, amit nem bír ki. Tök mindegy, ki vagyok. Ha megsértődöm rajta, tehetek egy szívességet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szemöldököm remeg meg, ahogy elkéri a papírokat. Ezek szerint nem fogok bejutni az igazgatóhoz olyan gyorsan, mint én azt akarnám. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor még ugye azt sem derült ki, hogy egyáltalán bent van-e, mert ez a vörös bárki, baszott válaszolni a kérdésre. Kékjeim fürkészik az arcot, miközben a papírokért nyúl. Kelletlen szusszanva helyezem a felém nyújtott tenyérbe az iratokat, majd szemöldököm rebben meg, ahogy elővesz egy aktát. Az én aktámat. Mégis mi a franc? Kékjeim pillantgatnak a mappa felé, a szívem a torkomban dobog, mert ha most találnak ki valamit, hogy nem mehetek sehova a vélaságom miatt akkor komolyan falnak megyek. Na igen, mert amíg valakinek a különleges képességei, betegségei, esetleg kiskorúsága miatt kell engedély, hogy elhagyja az iskola falait, nekem a vélaságom miatt. Nem úgy van az, hogy én csak úgy ki és be mászkálok, amikor kedvem szottyan. Pedig mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, nemde? Felnőttként kell aláírásért rohangálnom, mint valami hülyének, hogy mehessek és végezhessem a munkám. Csodálatos.
- Még szerencse - morranok fel, majd amikor folytatja, kékjeim kerekednek ki. Micsoda? Jól hallottam? Egy óra? Tekintetem vándorol körbe a szobában, majd amikor megtalálom az órát végre, elég látványosan húzom el a számat. - Nekem most lenne szükségem az aláírásokra. Esetleg Ön nem tudja aláírni nekem őket? - ennyit arról, hogy hazaugrok a minden előtt és beszélek anyámmal a most fennálló helyzetről. Egy-két nap csalás mindig belefért eddig, nehogy már most ne tudjak előbb elszabadulni az iskolából, mert nem kapok meg három kicseszett aláírást. Nekem a nő is megteszi, rohadt mindegy ki írja alá, csak kerüljön rá egy hivatalosan iskolában dolgozó aláírása. Ha az az igazgató titkárnője, nekem megfelel.
- Nem feltétlen szükséges az igazgató úr aláírása, nekem éppannyira megfelel az Öné, mint az övé - gyerünk már, csak bólints rá, és haladjunk, hadd menjek haza beszélni anyámmal, mielőtt még puccparádéba kell vágnom magam a nagyközönség előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nem veszek tudomást a fiatalember morgásáról. Lehet eddig nem ügyeltek a hivatalos dolgokra, de nálam már nem lesznek lazák a szabályok. Mindennek megvan a maga menete. Viszont esetében csupán türelemre van szükség, hiszen nincs ellene semmilyen kijárást befolyásoló tényező. Felnézek rá, ahogy hallgatom próbálkozását - Sajnos nincs rá felhatalmazásom - rázom meg fejemet, nyomatékot adva tagadásomnak. A papírjait magam előtt tartom, jelezve, hogy az egy óra nem lesz öt vagy több mert elkeverednek az iratok. Ám ő tovább próbálkozik. Mint ember megértem, de mint hivatali dolgozó kötnek a szabályok. Ebben a munkakörben lavírozni vagyok kénytelen a két minőségem között. - Lehet, hogy önnek megfelelne, de sajnos én nem írhatom alá - kezdem együtt érzően, majd mielőtt közbevághatna folytatom - Annyit tudok ajánlani, hogy ha megérkezik az Igazgató úr azonnal aláíratom vele és jelzek önnek, amennyiben ez hamarabb megtörténne, mint egy óra - ennél többet nem tudok tenni. Meg kell szokniuk a diákoknak, hogy nem minden úgy és akkor történik, ahogyan és amikor ők szeretnék. Nem akarok keresztbe tenni sem neki sem senki másnak. Nekem az a célom, hogy rend legyen és ki legyenek küszöbölve a visszaélések, és bármi baj történik az iskola szakszerűen járjon el elkerülendő a felelősségre vonást. Vannak ügymeneti szabályok amiket nekem be kell tartanom és be kell tartatnom nem csak a diákokkal, hanem a tanárokkal is egyaránt és tudatnom velük, hogy ezek mind az ő javukat szolgálják. - Megfelel ez önnek? - kérdezem és láthatja rajtam, hogy minden lehetséges jóindulatom benne van kérdésemben. Tartom a szavam. Bízhat bennem. Ráadásul míg vár akár össze is pakolhat az útra vagy csinálhat bármit, amit szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Egyre jobban latolgatom magamban azt a lehetőséget, hogy a papírokat egyszerűen itt hagyom és kisétálok az iskolából a cuccommal együtt. Ha nem jöhetek vissza, akkor ez van, majd befejezem csak az egyetemet, mert végül is azzal is előrébb vagyok, mint amit bárki akarna vagy gondolt rólam eredetileg. Mert ugye, ha már modellkedek, akkor az is el avan tőlem várva, hogy csak annak szenteljem az életemet. Hah, majd persze, ha fejre ejtenek még negyvenszer, akkor talán elgondolkodom azon, hogy csak a modellkedésnek és a kifutón való fel s alá sétálgatásnak éljek. Nem olyan sokat ígérő ez.
– Értem – dörzsölöm meg szemeimet fáradtan. – Köszönöm a kedvességét. Gondolom nemigen van más választásom – egy apró, mégis egyértelműen szemtelen mosolyt villantok a nőre. Tudom, hogy nem az ő hibája, tudom, hogy nem tehet róla, hogy csak az igazgató írhatja alá, aki jelenleg nem tartózkodik az irodában, mégis egyértelműen ül ki arcomra a bosszúság pár pillanatra. Az egyszerű dolgok mégsem olyan egyszerűen mindig. Pedig mennyivel könnyebb lenne az életem. Mondjuk akkor lenne a legkönnyebb, ha ezek a papírok egyáltalán nem kellenének, de ebbe ne menjünk bele mélyebben. Elfogadtam a feltételeket a Minisztériumtól és az iskolától is, hogy ide járhassak, ezen már ne múljon. Eleget is kell nekik tennem, ha már tényleg voltam akkora barom, hogy elfogadjam őket.
– Megfelel. Ezesetben várom a megkeresését, ami reményeim szerint minél előbb megtörténik – a szemtelen mosollyal pillantok ismét az óra felé. Akkor befejezem a pakolást, talán még arra is lesz időm, ha hamar összekapom magam, hogy én magam jöjjek vissza a papírokért. Ez még elválik. Kékjeimet vezetem vissza a nőre, majd lemondóan sóhajtok egyet.
– Nagyon köszönöm a segítségét, de ha most megbocsájt… – ugyanolyan hirtelenséggel távozok az irodából, mint ahogy berobbantam oda, csak immár a papírok nélkül. Nagyon remélem, hogy valóban sikerül kevesebb, mint egy óra alatt lezavarni ezt az egészet, mert tényleg teljesen elfelejtettem. Nem mondom, hogy ma több időm van erre, mint az elkövetkezendő kettőben, amikor rendezhetem még össze a cuccaimat, de talán alkalmasabb volt erre a mai nap, mint a holnapi lenne. Remek. Lehet fel kellene írnom ezeket a dátumokat valahova…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Meg hát. Pedig általában egész jól tudok olvasni az emberekben, de tényleg. Tudom, hogy nagyjából mire számítsak. Ritkák már az ilyen esetek, olyankor jönnek elő, amikor nagyon váratlanul ér, de ennyire erőteljesen már akkor sem. De ez most más, mert egyáltalán nem tudom, hogy mire számítsak a férfitól. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő lépése, vagy akár mondandója. És ez kavar be de nagyon. Az elemizgetés kicsit javít a dolgon, magabiztosabb leszek tőle, oldottabb meg minden. De elég hamar lerombolódik az a kis nyugis érzet, amit ezzel felépítettem. Hozzám ér. Éppen hogy, rövid időre, de hozzám ér. És kezdetét veszi a káosz.
Csupán halványan érzékelem azt, hogy nem változik semmi. Mármint, hogy ugyanott áll, ugyanúgy. Az jó. Bármilyen hülyén is hangzik, de jó. Ha megpróbálna segíteni és felém mozdulna akkor az katasztrófa lenne, ha hátrébb menne, akkor egyszerre lennék mérges és hálás. Hálás, mert teret hagy, és mérges, mert ezek szerint annyira vacakul festek, hogy ez tűnik a leglogikusabb lépésnek. Az igazgató úr ehelyett úgy fürkész engem, mint valami ketrecbe zárt kísérleti nyulat. A ketrec jelenleg a saját fejem, abba vannak azok a fránya rácsok. Hátrébb lépek, kezdek megnyugodni, annyira, hogy a pálcaintésre már nem rezdülök meg. Már sikerül felfognom, hogy nyilván nem engem akar megátkozni. Aztán érkezik a szék, arcomon pedig szégyen és ingerültség keveréke suhan át. Hát persze, hogy leolvassa rólam, hogy rám férne egy kis ücsörgés. Nyitott könyv vagyok.
Van értelme vajon ellenkezni? Elhárítani a szótlan felkérést, hogy foglaljak helyet és szedjem már össze magam? Erősen kétlem. Óvatosan teszem le a popsim, és attól, hogy már nem kell tartanom magam egy halk sóhaj hagyja el ajkaimat, amit nem sikerül megfékeznem. Átveszem a vizes poharat is, és bár nagy a kísértés, hogy valamit ügyködjek vele, inkább csak aprókat kortyolgatok miközben figyelem a tea filtert. Majd tekintetem kérdőn vándorol át az igazgató úrra. Mit nem szabad? Mármint mivel? A teafilterrel? Vagy miről van szó? Ó … ja hogy arról. Jaj.
- Ne … - kezdek bele hevesen, majd abba is hagyom. Mit akartam mondani? Hogy ne érjen hozzám? Hogy ne közelítsen? Vagy hogy ne foglalkozzon az egésszel? Hogy nem akarok beszélni róla? Azt várja, hogy adjak valami támpontot, hogy mi oké meg mi nem. De, milyen az már ha megkérem az igazgatómat, hogy legyen már egy kicsit könnyebben kielemezhető és ne zavarjon össze, hogy mikor mit fog tenni, meg mondani. Tehetetlenül rázom meg a fejemet és lesütöm a tekintetem. Nem akarom ezt, nem akarok felelni. És mégis halkan ugyan, de csak kicsúsznak a szavak. – Nem fontos. Általában jól kezelem, meg jól olvasom le a jeleket és nem ér váratlanul és gyorsabban kapcsolok, de … az én hibám volt.
Lassan emelem csak fel a fejemet és nézek egyenesen, szinte kérlelően a férfi arcába. Nem fogok kiselőadást tartani arról, hogy mi is van velem. Ha kérdez, kénytelen vagyok válaszolni, hiszen egyrészt ő az igazgató, másrészt meg valamelyest joga van tudni róla, ha már egyszer belecsöppent. De az kizárt dolog, hogy arra fogom kérni, hogy figyeljen oda, meg hogy kezeljen másképp engem, mint bárki mást. Ez az, amit az első perctől kezdve nem akartam. Hogy arra törekedjenek, hogy megtartsák tőlem a távolságot. Megteszem azt én, meg lecsökkentem én, amikor úgy érzem. Megoldom. Elég ha tudják, hogy előfordul az ilyen. Meg hogy nem az ő személyükkel van a bajom. Csak ... viselkedjenek úgy velem, ahogy másokkal. Hogy ne érezzem azt, hogy velem valami oltári nagy gáz van és óvni kell engem mindentől, vagy félni attól, hogy mit fogok reagálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Megeshet, hogy a - viszonylag - frissen beszerzett üst nem a legjobb módja a festékek és ecsetek hurcolásának, legalábbis Zina épp arra ébred rá - miközben sokadjára engedi le remegő karokkal a vasat -, hogy rettentően túlbecsülte erejét amikor telepakolta. A fogantyú tenyerébe vág, és tényleg, a megoldás nélkülöz mindenfajta praktikusságot, tekintve, hogy már maga az edény nehéz, anyagában, hát még púposra rakodva! De hát kellett neki kitalálni, hogy idefönt akar festeni, és felhurcolni döntésképtelenül szinte mindenét az alagsorból, ugye. Mert az olyan jó ötlet. Vászonszatyor, legközelebb, jegyzi meg fejben, majd újra nekidurálja magát, hogy két kezét a fülre fűzve siessen előre pár métert, amíg ereje futja- … Vagy legalábbis az eredeti terv ez lenne. Miközben egy kósza, copfjából kiszökött tincse orra elé hull, fejét felvetve fújtat egyet, megpróbálva a légáramlattal hátraküldeni, nem néz a lába elé, és bizony a következő dolog amit észrevesz az már csak egy taszajtás, egyensúlyvesztés, és a padló maga alatt. Azonnal felnyomja magát oldaláról térdelésbe, és tehetetlenül hallgatja, ahogy cókmókjának csörömpölése beleolvad a folyosó zavargásába, hiszen a festékek, ecsetek bizony azonnal a szélrózsa minden irányába gurulnak. Egy vörös folt cikázik át mellette, szeme sarkából veszi észre a kismacskát, de nem pislog utána, fel sem fogja igazán mi lehet az, inkább azt keresi miben botlott meg - a kérdés pedig villámgyorsan kiben-re módosul, ahogy megpillantja Linneát. - Óvatosan. Egyben vagy? - kérdezi, amint tudatosul benne, hogy ebben bizony ketten vannak, s közben önkéntelenül harisnyával borított térdére simul tenyere, leporolgatva a koszt. Egy mellette elszaladó épp ekkor tapos rá egy tubusra, amiből a türkiz festék robbanásszerűen nyomódik ki, foltot képezve a kövezeten, és a lányok esetlegesen hozzá közel eső testrészein, ruhadarabjain, így Zina kézfején is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A csattanást követő néhány másodpercen belül Linben már csak az tudatosul, hogy a földön fekszik, egy csomó festék és ecset társaságában, és oldalra pillantva meglátja Zinát, ahogy ő is éppen igyekszik feltápászkodni.
- Köszi, igen... - már éppen elnézést akart kérni az egymásba ütközésért, amikor a türkiz festék rájuk csapódik. A szőkeség végignéz magukon, és saját maga meglepetésére is megállíthatatlanul kitör belőle a nevetés - szinte biztos volt benne, hogy a másik lány őrültnek fogja nézni, de történt már ennél rosszabb is vele.
- Bocsi, csak.. - nagyon igyekszik két nevetésroham között levegőt kapni és megmagyarázni, hogy amúgy semmi baja, csak.. Vesz egy mély lélegzetet, hogy lenyugodjon. - Szóval, bocsi, csak ez az én szerencsém. Fél éjszaka terrorizált egy macska, akit azt se tudom, miért szedtem össze, és amikor kimegyek kaját keresni neki, el is tévedek, majd az élet iróniája, hogy festékekben fetrengek éppen.
Na, ezek után már pláne meglepődik, ha Zina normálisnak nézi, főleg, hogy elég ritka Lintől, ha hirtelen vagy erős érzéseket fejez ki. Lassan feláll, igyekszik nem elcsúszni a kiömlött festéken, közben a folyosót fürkészi, de sehol nem látja a kis vörös rosszcsontot,bár nem mehetett messzire. Lin biztos benne, hogy nemsokára elkezd randalírozni. Abban már nem is reménykedik, hogy a cica magától visszatér hozzá.
- Úristen, de szétszórt vagyok, te rendben vagy? - jut eszébe hirtelen, hogy nincs egyedül és másnak is össze kell szednie magát. - Segítek összeszedni a dolgokat, mielőtt, más is elcsúszik - pillant a kiömlött mindenségre - Bár mennyire jól nézne ki, ha az egész folyosó különböző színekben lenne... - ilyen foltosan, mint valami impresszionista festmény a valóságban. Még ők is teljesen jól beleillenének a kék festékes valójukban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Szája széle megrándul a nevetésre, de kacagás helyett csak vállai ereszkednek meg kicsit megkönnyebbülten, hogy nem esett a lánynak nagy baja. Mosoly játszik tekintetében, ahogy ösztönösen keni szét a foltot bőrén, a mentegetődzést lassú fejrázással hárítja el, feje kíváncsian biccen félre, ahogy a történetet hallgatja. Macska? Óó macska. Az említésre körbenéz, hová is tűnhetett az előbb elsuhanó szőrcsomó… A mozdulat közben automatikusan nyúl az elgurult eszközök után, és húzza őket picit maga felé mielőtt még páran rájuk taposnak, de kétsége ne legyen senkinek, Lin minden szavára figyel - amit tegyünk hozzá, hogy a lányuk feje fölött rikácsoló boszorkányok nem könnyítenek meg túlságosan. - Úgy hallom nem unatkozol ma sem - rázza meg a fejét, amikor a másik befejezi a kis sztorit, és együttérzőn pillant fel - a macskák már csak ilyen izgalmas népség. - S vállat is von.
A másikkal ellentétben nem áll fel, csak térdelve kotorja egyelőre a fal mellé ami keze ügyébe kerül, hogy ott majd nyugodtan elpakolhasson, talán kevesebben buknak fel benne. - Persze persze, semmi gond - siet megnyugtatni a kérdezősködőt, miközben elhalász egy ecsetpárost, pont mielőtt valaki rálápne. - Megköszönöm a segítséget, de csak toljuk egyelőre félre - néz fel kapkodva, ahogy közben realizálódik benne mit is jelent, hogy látta elsuhanni a macsekot. - Az biztos, hogy a falaknak nem ártana egy kis vidámság - ért egyet Linnel, majd kapkodva felkel, aggodalmasan pillantva körbe. - A cuccok itt maradnak, viszont ki tudja milyen messzire szalad a macskád, ha nem megyünk utána! Vörös igaz? Ő suhant el mellettünk az előbb ugye? - kezeit tördelve pillant fel, hiába csupa festékfolt, inkább aggódik hova keveredik az a macska a folyosón. Ez egy varázslatos iskola, amiben varázslatosan sokféleképpen lehet eltévedni vagy megsérülni - még macskának sem kell lenni hozzá, ám rájuk nézve sem teljesen veszélytelen, azt rebesgetik. - Hogy hívják? - kérdi még, hiszen úgy sikeresebb lehet a szólítgatás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Zina szavaira a lány bólintott. Az izgalmas jó kifejezés a macskákra, ha véletlenül megtartaná ezt a kis szőrgombócot, biztosan nem lenne egy nyugodt perce sem. Jó és rossz értelemben sem.
Közben Zinát követve, Lin is a fal mellé rakosgatja az összeszedett ecseteket, festékeket. Ezeket a falakat biztosan megjegyzi, egyszer majd, cica nélkül, vissza kellene térni ide telefesteni. Mondjuk, azzal már lehet kicsit túlmenne a határon. - Amúgy csak új szerzemények vagy festeni indultál valamerre? - látva, hogy Zina is felkel, igyekszik a szőkeség is a problémára koncentrálni, és nem holmi festetlen falakra.
- Igen, ő volt, pici és vörösesfehér és ha az éhség nem hozza vissza hozzám, őszintén nem tudom, hogy fogjuk elkapni - válaszol nyugodtan. Látszólag a másik lány jobban aggódott a cicáért, de Linen soha nem feltűnő az idegesség - viszont bármennyire is csak újdonsült ismerősök a macskával, nem akarja magára hagyni, pont olyannak tűnt, mint akinek szüksége van valakire, aki vigyáz rá, mert magától elveszik.
- Öhm.. - hümmög a cica nevére vonatkozó kérdésre - Csak tegnap szedtem össze, és nem is vagyok benne biztos, hogy nálam fog maradni, bár nem hiszem, hogy van gazdája. Szóval csak mussukkának hívtam eddig, de nem feltétlenül fog hallgatni rá - magyarázkodik, majd eszébe jut, hogy nem feltétlenül érti a lány kifejezést - Ez egy ilyen kedveskedő becenév, édesem, szívem, ilyesmiket jelent - picit kínosnak érzi beismerni, főleg a kiabáló festmények között, amelyek egy része feltűnően hallgatózik.  
Kezd rájönni, hogy hiába nézelődik össze-vissza a folyosón a nagy hangzavarban képtelen koncentrálni.
- Tegyük fel, hogy megijedt a hangzavartól és nem feltétlenül csak randalírozni akar - gondolkodik hangosan - Akkor meg kell találnunk, hová tud itt felmászni vagy elbújni, ahol viszonylagos csend van, mert ha nekiállunk kergetni, vagy még jobban meghúzza magát, vagy nekiáll össze-vissza rombolni mindent - feltekintve a rikácsoló boszorkányokra, halkan hozzáteszi - Nem mintha nem tenne jót feltétlenül itt a népnek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ketten gyorsabban haladnak, mint remélte, pikk-pakk elkotorják az eszközöket az útból. Nem is árt, elvégre ki tudja milyen apró félrelépés vagy balszerencse kellene csupán ahhoz, hogy ezerszínű festékpaca borítsa a padlót az egyenlőre viszonylag homogén türkiz helyett? - Festeni, a rétre - tűr egy vékony, hajolgatás közben előre hullt tincset füle mögé. Picit talán feszeng is, hogy így rákérdeztek, arcszíne mintha egy pillanatra elmélyülne, de.. nem, ez csak a folyosó árnyjátéka, nem jön zavarba már az ilyesmitől. Ellenben összevont szemöldökkel hallgatja Lin aggodalmát - ami valamiért nem is hangzik olyan kétségbeesetten, mint fordított esetben Zina szkeptikussága tenné. Pici és vörösfehér, pici és vörösfehér… A lány körbefordul a leírásnak megfelelő, két láb vagy talár között megvillanó bunda reményében, egyelőre azonban - nagy csalódottságára - ilyet nem lát. - Csak megtaláljuk - bólint végül elszántan, némileg megnyugtatásnak szánva szavait. Önmaga vagy Lin számára? Jó kérdés.
- Mussukka - ismétli meg lassan, ízlelgetve a szót. Hirtelen nem tudja milyen nyelven van ez, vagy egyáltalán ismernie kéne-e, de nem kérdez rá, van most ennél fontosabb dolguk. Mindenesetre a becézés hangzása és jelentése is tetszik neki, ahogy erről szeme sarkában megjelenő vidám csillanás is árulkodhat. - Aranyos.
A másik lány szavainak engedelmeskedve kezd el cicabúvóhely után kutatni, és már épp közölné, hogy induljanak el valamerre, nézzenek körbe, amikor lepillantva támad egy ötlete.
- Nem lépett bele esetleg a festékbe? Sokkal egyszerűbb lenne, ha lennének tappancsnyomo- nézd, ott! Az nem az? - s ezzel a felkiáltással közelebb furakszik egy festékpöttyhöz, amit sok másik követ, szabálytalan cikkcakkban. - Amúgy - csípi el a halk megjegyzést fél füllel - hallottad azt a pletykát? A festménybanyáról, akit tavaly elpostáztak innen, hogy ne rikácsoljon? - somolyog, hangja kicsit talán hangosabb a kelleténél, néhány portré meg is hallja, és a zajszint mintha - mintha - némileg csökkenne… Egy pillanatig, mielőtt kitör a káosz, és mint egyszerre kezdenek méltatlankodni. Zina széttárja karjait, amolyan “ezek szerint tényleg igaz” kifejezéssel, majd újra lepillant, diákok lábnyomai között próbálva kivenni a sokkal apróbb macskatappacsok lenyomatait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hát ezzel aztán most nagyon előrébb vagyunk. Nesze semmi, fogd meg jól! 10 pont a Navinétól! Pedig először még azt hiszem, hogy fog valami értelmeset mondani, dehát tévedtem. Igen, igen, tudom, hihetetlen, de velem is megesik olykor.
- Ja, nem fontos - rázom a fejem, biggyesztem le ajkaimat, alaposan végignézve elsápadt, nem éppen enyhe sokkon átesett valóján. Nem érdekes, ha valaki akaratán kívül ilyen állapotba kerít. Smafu ez neki is meg a másiknak is. Neki is tök remek, hogy ennyire rosszul lesz és az elkövetőnek is, hogy fogalma sincs, mivel okozta ezt, ő okozta-e, mit tegyen. Tényleg, nem fontos. Meg tessék, általában jól kezeli. Ó, hát akkor az mindjárt egészen más. Csak tudnám, hogy...
- Mit kezelsz jól? - vonom össze szemöldököm, leejtve a teafiltert a tálcára. - Jeleket olvasol? Jól van - vigyorgom meg a mi kis mindent átlátó unikornisunkat, aki egyébként totálisan ura szokott ám lenni az ilyen helyzeteknek és akivel soha, de soha nem fordulna ám elő ilyen. Ja csak most.
- A te hibád. Rendben. Tudod mit? Tőlem hagyjuk - intem aztán le. Érdekel is engem? Na nem mintha egy percig is attól kéne tartania, hogy majd hímestojásként bánnék vele, vagy ne ugyanazt kapná tőlem, mint mások. Az semmit nem változtat, ha nála mondjuk x lépést kihagyok. Zsigerből menne, de azon kívül egyáltalán nem kímélném őt továbbra sem, ha ettől félne olyan szörnyen.
- Hol is tartottunk? - lebegtetem oda mellé az asztalra a teakészítéshez szükséges dolgokat és magam pedig a bútor szélére ülök, karba téve kezeimet és szemeim meresztgeve várom a csodát. Vagy még nincs jól egy ilyen erős sokkhatás után? Nem fontos. Azt mondta, nem fontos. Ha neki nem az, nekem miért legyen az? Lássuk az ügyeskedését, nem érünk rá egész nap!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Azonnal rájövök, hogy hibáztam. Nem ezt a választ várta tőlem, de nem is ez a legnagyobb probléma. Hisz nem vagyok köteles azt mondani, amit ő hallani szeretne. Másról van szó, valamit nagyon nem látok át jelenleg. Hm, oké jelenleg nagyjából semmit sem vagyok képes normálisan átlátni a körülöttem zajló dolgokat. De na. Az, amit mond és ahogy mondja elgondolkodtat. Kérlelő tekintetem meghökkentté, zavarodottá válik. Pontosan úgy festek, mint aki tudja, hogy valami rosszat tett, csak éppen fogalma sincs arról, hogy mégis mit. Szólásra nyitom a számat a kérdés után, de hang nem jön ki a torkomon. Azután meg pláne nem, hogy rám hagyja az egészet. Ezt akartam, de akkor mégis miért érzem magam olyan pocsékul, most hogy megkaptam? Miért érzem azt le vagyok szidva, hogy szavak nélkül le vagyok hülyézve? Ha nem általa, akkor saját magam által.
Csendesen üldögélek, kezeimet tördelem és fokozatosan kezd visszatérni a szín az arcomba. A megjelenő teázós kellékeknek örülök, legalább leköthetem magam valamivel. A mázli, hogy ez nem fog túlzottan igénybe venni, az egyszerűbb elemizés közé tartozik, vagy legalábbis már rutinszerűen megy. Némán nyúlok a filterért és lógatom bele a vízbe, nem is annyira az időt, mint maga a bögre tartalmát nézem. Érzékelem én abból is, hogy mikor lesz jó, sőt jobban is, mintha a perceket számolgatnám. Nem pillantok fel a férfira, és nem kommentálom azt, amit teszek. Pedig lehet, hogy furának tartja, hogy pontosan úgy készítem el, mint az előbb ő. Még nem csináltam semmi extrát az italával. Ha bűvészmutatványt szeretne, megkapja. Keverek még párat az elméletileg kész teán, majd lerakom a kis kanalat és csak nézem a gőzölgő italt. Nézem, ahogy lassan változni kezd a színe. Halvány zöldesből lassan, de érzékelhetően színtelenedik ki, majd kezd el vörösessé, barnássá alakulni. Majd kezd megtelni a levegő a finom, jellegzetes illatokkal. Mangó, ananász, papaya, kiwi, narancs. Remek kis kombót alkotnak ezek az ízek, remélhetőleg az igazgatónak is el fogják nyerni a tetszését. Ha nem, hát majd módosítok rajta újra. Mindenesetre ez a procedúra teljesen lenyugtat, fel ugyan nem vidulok de teljesen összeszedett vagyok. A gondolataim sem száguldoznak már olyan sebességgel, hogy követni sem lehet őket.
- Tessék, kész a teája, uram – nyújtom oda végül a bögrét a férfinek. Izgatottan kéne, hogy várjam az eredményt, hogy megfelel-e vajon, sőt, eleve végig kérdezgetnem kellett volna, hogy egyáltalán szereti-e azokat, amiket beleraktam. Igaz, hogy külön-külön nem kiérezhető, de akkor is. Mégsem jelenik meg az arcomon semmi erre utaló jel. Inkább valamiféle feszengés látható rajtam.
- Rosszul … sokszor rosszul viselem a fizikai közelséget. És … a megfelelő távolság megtartására törekszem, ezért figyelem az emberek jelzéseit. És jól szoktam kezelni, mert igyekszem én meghatározni, hogy mikor meddig van rendben. Ha odafigyelek rendesen akkor másoknak nem kell, ha időben le tudom szűrni a szándékaikat, ha felismerem a mozdulataikat – mondom csendesen végül, noha már nem kellene magyarázkodnom. Lehet, hogy már nem is érdekli. Igazából engem sem érdekel, hogy érdekli-e, csak valami mégis arra sarkall, hogy elmondjak valamennyit a dologról. Mindenesetre választ egyáltalán nem várok. – Csak … eleve elég szokatlan, hogy ide kellett jönnöm, mármint, még soha sehol sem küldtek az igazgatóhoz. Nem csináltam semmi rosszat, de akkor is … ez … megkavart. Remélem … remélem elégedett a teával – teszem még hozzá, majd váltok témát hirtelen. Talán azt akarom jelezni vele, hogy részemről téma lezárva, vagy azt, hogy most hogy megcsináltam az italt már végképp nincs itt semmi dolgom. De azt megkérdezni, hogy mehetek-e, nos nem érzem helyénvalónak a korábbiak fényében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lin egy pillanatig fürkészi a másik lány arcát, zavarja-e, hogy rákérdezett a festékek funkciójára, de nem úgy tűnt, bár a szőkeség nem is igazán jó ennek a megállapításában. - Irtó jól hangzik, egyszer én is nagyon szeretnék megtanulni normálisan vászonra festeni - jegyzi meg.
A másik lány cseppet magabiztosabbnak tűnik a cica megtalálásában, mint Lin maga, és bár be nem ismerné és nem is feltűnő rajta, Linnek óriási szüksége van a támogatásra, mert magában egyre jobban kezd ráparázni, hogy mi lesz a kis cserfes szőrgombóccal.
Zina kedves jóváhagyására a becenévre elmosolyodik - közben hiábavalóan nézelődik mindenfelé, és egyszerűen csak szeretné megállítani az embereket, hogy jobban lássa, merre mehetett a cica, de nem biztos, hogy kifizetődő lenne egy egész folyosót szobormerevvé változtatni, főleg, hogy kétséges lenne a sikeressége is - már éppen javasolni akarja, amikor Zina előáll a festékes tappancsnyomokkal.
- Herranjestas, egy zseni vagy - lelkesedik, és már ő is látja a sok lábnyom között a pici türkiz tappancsokat. Utánaered a kis nyomoknak, közben hátra-hátrapislogva, hogy a másik lány vajon vele tart-e.
- Nem, én azt hallottam, hogy egyszer valaki bosszúból befestette egy portré száját, mert túl hangos volt - kontrázik rá ugyanolyan hangerővel. Bár ezt a pletykát tényleg csak fél füllel hallotta egyszer, és nem is neki szánták, de ha már egyszer festmény-kiborításba kezdtek, akkor csinálják rendesen. Ha eddig nem utálták őket a festmények, most már biztosan, a pár másodperces áldásos csendhez közelítő állapotot gyorsan felváltja a portré-veszekedés. Lin szélesen elmosolyodik, és elkönyveli magában, hogy megvan a tökéletes módszer a portrék kiakakasztására. A kis tappancsokat követve jutnak egyre beljebb a folyosón, de ezzel együtt a diákok tömege is egyre növekszik.
- Mennyire lenne szabályellenes... - habozik egy pillanatra, majd helyesbít - Mennyire lenne megvalósítható ötlet valami cuki és cseppet-sem-ártó varázslat arra, hogy mindenki egy pár percre megálljon? - célozva erősen valami kisebb rontásra, bár tart attól, hogy ebben az esetben Mussukkát is eléri a bűbáj. Meg attól is, hogy elront valamit vele, mert azért még nagyon nem mozgott otthonosan a bűbájok alkalmazásában, néha még az egyszerűbbek sem sikerülnek tökéletesen. Viszont a rikácsolás, az embertömeg már lassan elviselhetetlenné válik Lin számára, és elképzelni sem tudja, hogy lehet így követni egy kicsit visszahúzódó macska nyomát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Más talán rögtön lecsapna az alkalomra, hogy "majd megtanítalak", "segítek", vagy "gyakoroljunk együtt", ám nemúgy Zinza. Egyrészt tudja, hogy ő, mint igencsak kezdő és fiatal tanuló nincs birtokában annak a tudásnak amivel bátran azt mondhatná - bízd csak rám, másrészt bármennyit nyitott is társai felé, még mindig nem a legbarátkozósabb figura akit a hátán hordott valaha a föld. Föld, föld, Föld, föld... Mindegy. - Jó dolog - tesz hát csak ennyit hozzá sután, bátortalanul.
Nem ez az első alkalom, hogy magát sérthetetlennek gondoló kölyökmacska nyomaiba ered, sőt, Cica, a macskájuk (jó, a névadás nem lehet mindenkinek erőssége) pont így került hozzájuk - elbújt a kert végében, és a bokrok között bújócskázva kellett megfogni a nyivákoló kis teremtményt, hogy ne falják fel a vérmes kutyák. Vagy ne nyalogassák halálra a szeretetükkel. Bár nem tudja mi az a herrentejas izé, a hanghordozásból is egyértelművé válik már, hogy bizony megütötték a jackpotot - hát még amikor le is zsenizzék. Mondjuk ez utóbbit már csak mint felkiáltást fogja fel, hiszen megindul közben a türkiz tappancsok után Lin nyomában. Komoly marad, csupán szemének csillogásából süt, hogy mennyire jól szórakozik a portrékon. - Jajj azt tudom én is, mesélték, hogy már nagyban tervezi a következő akcióját. - Kellőképpen komoly ábrázat, megfelelő hangerő, bumm, elsős duó, portrébanyák 1:0. Milyen szerencse, hogy a festmények nem tudják őket megdobálni tojással és paradicsommal, csak fordítva lenne ez lehetséges - a lány ugyanis kiszúr egy portékáival fenyegetődző varázslót is nevetséges citromsárga talárjában. Nem is érdemel több pillantást.
- Szép lenne, de lehet kicsit nagy meló lenne lepetrificusozni mindenkit - vesz vissza a hangerőből ő is, miközben egy pillanatra - hangterjedési elgondolásból - abbahagyja a körbe-körbe forgolódást. - Fogalmam sincs egyáltalán lenne-e értelme egyesével... érted. Ajj - hajába túr - ha macska lennél hova mennél? Csendes helyre. Az itt nincs. Esetleg valami nasival előcsalogatni?
Egészen tanácstalan arcot vágva pislog a másik lányra, és már azt fontolgatja mennyire lenne kínos szépen megkérni mindenkit, hogy egy áldott pillanatra maradjanak már nyugton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A mindenit! Merlinre, ez valami hihetetlen! A filtert... most figyeljetek: a filtert belerakta a bögrébe. Szenzációs! Ez az elemi mágia valami lenyűgőző! Érdemes ennyit az oktatásába feccölni. Elnyílt szájjal figyelem a semmit, bár valószínűleg csak elfelejtettem becsukni. Együtt nézegetjük a meleg italt, igazán meghitt az egész. Tekintetem követi minden érdekfeszítő mozdulatát, közben meg nyilvánvalóan mocorgok állandóan. Perpetuum mobile a középső nevem. Rothman Perpetuum Mobile Anton, megérthetitek, hogy nem így mutatkozom be és nem így írok alá mindig. Elfintorodom a tea zöldes színére, ám lassan sokkal kellemesebbeket ölt. Megemelem szemöldököm és nyelnem kell egyet, ahogy szinte már a számban érzem az ízét.
- Mm - hümmögök izgatottan, egyfajta sajátos köszönetként, ahogy átveszem a teát, beleszagolok és megcukrozom. Jó a hőmérséklete, szóval már folyatom is le torkomon. - Mmm - folytatom az öblös, immáron elismerő hümmögést. Ilyenre gondoltam. Közben persze nem kerülte el a figyelmemet a kis navinés viselkedésének változása.
Egykedvűen hallgatom, ahogy nekiáll kiadni a lelkét. Kicsit, mintha nem is figyelnék. Megkevergetem a teámat még egyszer szórakozottan, aztán helyezkedek ültömben, molyolok én mindenfélével. Olyan nagy érdeklődéssel adózom neki, mint mondjuk egy betévedt kollégának, aki felsorolja nekem, melyik nap mit ebédelt. És ha most azt hiszitek, ez csak egy légből kapott hasonlat volt...
Közben a kis megkésett regélése végére ér mostmár. Nagyjából jól lőttem be akkor, mi a helyzet. Lötykölöm a bögrémben a teámat és ismét kortyolok.
- Egy picikét sok a ha - mormogom flegmán a trópusi csodámnak, legalábbis azt fixírozom meg a szép, meleg színeit, miközben megosztom véleményemet.
- Pompás lett! Eredj és kössz a papírt! - pattanok fel, kiadva az útját, felhajtva az utolsó kortyot. Lerakom a bögrét és lépek oda a polchoz, leemelve onnan egy könyvet, mert beugrott egy fogalom, aminek utána akarok nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Nyilván totál unalmas lehet nézni, amit csinálok. Hiszen látszólag semmit nem teszek. Semmi extrát. Mert minek? Minek irányítsam ki a bögréből a zöldteát és táncoltassam keresztül a szobán, majd vissza a bögrébe immár normális színben? Minek ugrándozzanak ki belőle kis halak, vagy békák, vagy akármik? Egyébként valami ilyesmit tennék. Nem azért, hogy látványos legyen, hanem mert egy elemi mágiás feladat sem pusztán csak egy elvégzendő dolog nekem. Hanem egyfajta szórakozás is. Van, hogy nehéz megcsinálni és jobban kell koncentrálni, de akkor is, mindig van benne valami végtelenül örömteli az egészben. Valami, amiből egyértelműen érzékelhető, hogy nem csupán erős a kapcsolatom az elememmel, hanem az is, hogy pozitív. Ha boldog vagyok, a víz arra reagál. De most ez más. Most ez csak egy egyszerű feladat. Valami, amit el kell végeznem, és ha kész vagyok akkor mehetek. Valami, ami hiába lenne pompás szórakozás nekem, meg az igazgató úrnak is, most afféle semleges dolog.
Akkor pillantok csak rá a férfire, amikor átadom neki a bögréjét, arcom teljesen szenvtelen, mintha csak egy adag sima vizet adnék neki. A hümmögésből rájövök, hogy ízlik neki, bólintok is egyet, mintegy konstatálva ezzel a tényt. Meg azt is, hogy még édesebben kedveli a teáját, mint ahogy eredetileg elkészítettem. A pincérnősködésnek hála ezt is elraktározom magamban, noha nem valószínű, hogy megjelenne a pizzériában a diri és ott teát kérne és pont nekem kéne kiszolgálnom. Mármint, ugye nem valószínű?
Fogalmam sincs, hogy mire gondol, miközben mesélek. Azt sem tudom, hogy egyáltalán hall-e engem. Vagy ha hall, nos akkor sem valószínű, hogy érdekli. A teája tuti jobban érdekli, mint az, amit előadok. Ez valahol örömmel tölt el, mert legalább nem fog kérdezgetni. De leginkább még jobban összezavar csak a teljes érdektelenségével.
- Tudom – felelem, némán átkozva magamat, hogy egyáltalán elmondtam. Minek? De tényleg minek? Mi lett volna ha nem teszem, semmi. Mindegy most már. – Ennek örülök. Köszönöm, a teát is – mondom kissé monoton hangon, pedig tényleg jó, hogy ízlik neki az ital. Az meg pláne jó, hogy elküld, naná, hogy azt köszönöm meg. És még a teásdobozról sem feledkeztem meg, amit nekem adott. Nyúlok is érte gyorsan, majd vetek egy pillantást a már továbbténykedő férfira.
- Öhm, viszontlátásra – motyogom elköszönésként, hiszen úgy illik vagy mi a szösz, majd amilyen gyorsan csak tudok megfordulok és kisietek az irodából. Gyors lépteim kopognak az üres, csendes folyosókon, majd amikor elég messze vagyok akkor megállok, a hátamat a falnak vetve veszek pár mély levegőt, reszketegen fújva ki azt. Jézusom! Én ide soha, de soha, de soha többé nem akarok jönni. Legközelebb küldjenek a tanárok valaki mást az igazgatóhoz valamivel!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mivel Zina nem igazán reagált a festős megjegyzésre, Lin ennyiben hagyja. Ha valaki, hát ő tisztában van vele, milyen az, amikor valaki jobban szereti elhallgatni a művészeti tevékenységeit. Bár a szőkeség esetében ennek nem csak a félénksége szab határokat, sokkal inkább a lebukás veszélye, ha éppen olyan helyen kezd el alkotni.
A lány egyre jobban szórakozik Zina mellett - bár a portrék harsogása (és fenyegetőzése) folyamatosan élénkül. Ez is egy elég zavaró tényező lesz a keresésben - könyveli el magában, majd egy új ötlet jut eszébe. Mi lenne, ha megpróbálnák felhasználni a rikácsoló népséget a kereséshez?
- De most mindenki arról a pletykáról beszél, hogy a következő akcióban egy macskának is szerepe lesz. Vöröses, pici, de meglehetősen vérszomjas, és eléggé nem bírja a zajt - jelenti ki fennhangon, és reménykedik, hogy sikerül bármilyen pozitív hatást elérnie ezzel. Meg abban, hogy Zinának leesik, mit tervez.
Be kell ismernie, hogy a lánynak igaza van - tényleg nem volt élete ötlete a petrificus mindenkire, főleg, hogy társa sem tűnt nagyon magabiztosnak. Tehát a mágiás segítség nem opció és lassan már a tappancs-követés sem, mert a diákok tömkelege össze-vissza hordja cipőtalpán a festéknyomokat. - Eredetileg pont a konyhába indultam nasiért mindkettőnknek, teljesen üresek a zsebeim - válaszol az egyik kérdésre, és nagyon igyekszik nem elkezdeni pánikolni. Egyre inkább kezdi felvenni a szokásos érzelemmentes arckifejezését, hogy Zina ne is sejtse, hogy a lelke mélyén már szinte kezd kétségbeesni. De csak szinte.
- Oké, új ötlet. El kell terelnünk a diákokat, valahogyan kifelé a folyosóról - habozva megáll és halkan folytatja, nehogy egy portré elrontsa a dolgot - Mi az, amire mindenki ugrik? Mi lenne egy támadásveszély felkiáltással? Vagy tűz van, vagy süti ígérete - egyre randomabb gondolatmorzsákat zúdít Zinára és átkozza magát, hogy miért nem képes több időt eltölteni az évfolyam-, vagy háztársaival, hogy tudja, mik a prioritások mostanság. Vagy mi milyen reakciót vált ki itt Bagolykövön. - Trollal példálózni nagyon sablonos lenne, igaz? - ugrik be a régen, finnül olvasott varázslós könyvsorozat egy részlete.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Feldúltan járkál fel s alá a folyosón azon az aprócska szakaszon, mely a tanárit elválasztja az igazgatóitól. De hiszen tipikus hülye picsák voltak azok a lányok, naná, hogy nem állta meg szó nélkül! Talán reggel mégis csak Vivinek kellett volna ébrednie és nem Annának, aki jelenleg is egy szakadt farmerben és bőrdzsekiben rója a kilométereket. A feje borzalmasan hasogat, miközben a többiek kupaktanácsa egyre csak ingerli Őt.

- Anna, vissza kell adnod az irányítást, rendbe kell hoznunk, ami történt - Domenico-ra pillantok, aki atyáskodó hangsúllyal, nyilvánvalóan segítő szándékkal kívánja jobb belátásra téríteni ikremet. Óóó, bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bogi pityeregve kuporog az ölében és, bár erős, férfias kezei nyugtatólag cirógatják hosszú, barna tincseit, úgy tűnik, nem fog megnyugodni.
- Miért kell veszekedni? - ajka ismét lebiggyed és újabb sírás rázza meg a kis tanácsot, amelyben Anna megint csak nem foglal helyet. Rachel kivételesen némán ül, ő azóta duzzog, hogy reggel nem az övé lett az irányítás. Érdekes, észre sem vettem, mikor került előtérbe Ő, csak azt tudtam, hogy rossz helyen vagyok, hiszen vele ellentétben én itt ülök. Nem tudom, mit kéne most tennem, egyedül a könyörgésem marad és az akaraterőm. Mindig is utáltam konfrontálódni Annával, ő olyan más... Határozott, felvállalja magát és a véleményét, beleáll a legrázósabb helyzetekbe, legalábbis abból ítélve, ahogy alkalomadtán kinéz. Vissza kell szereznem, ami az enyém.
- Ideje, hogy cseréljünk.

- Az istenit Viviana! - a lány a fejéhez nyúl, miközben a falnak veti hátát. A plafon kezd elhomályosulni, ő pedig minden erejével küzd, hogy nála maradjon a gyeplő. Alexanderről beszéltek, arról, hogy milyen helyes srác, milyen csodálatos, csak nem hagyhatta annyiban! De ha elmondja a többieknek, hogy féltékenységi rohamot kapott, akkor odalesz minden, amit eddig tettek. Nem hibázhat ekkorát. Érzi, hogy a zajok tompulnak, szemeit erősen összeszorítja, de képtelen megragadni bármit, ami a felszínen tarthatná. Csak ne most vedd el a fényt, Viviana!