Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Az attól függ, hogy mennyi cuccot hoznál elsőre.
Viszonzom a kézfogást, majd abból kibontakozva a megállapításomra legyintek egyet, mert valljuk be, ez inkább csak valami egyszerű kis poén volt, semmint komoly gondolat.
- A helyzet az, hogy a tanárok év elején mind minimál dizájnban gondolkoznak, aztán az év közepén már nem nagyon látjuk egymást a papírhalmazok felett, aztán, mikor eljön a nyári szünet és lepucoljuk az asztalt, gyakran új barátságokat kötünk.
Nem ennyire drasztikus azért a helyzet, de mondjuk én volt, hogy az előttem lévő papírokra fogtam azt, hogy nem vettem észre egyik vagy másik kolléganő frizuraváltását. Pedig valljuk be, igencsak látványosak is voltak, de mit tegyek, férfi vagyok. Nekünk az ilyenhez kell egy kis átállási idő, olyan két, maximum három hónap. Viszont nem akarom, hogy szerencsétlen flótás már az elején beijedjen, így inkább addig lépetem át vele a küszöböt, amíg még nem rohant el sírva.
- Szóval, Merlin hozott a tanári szobába. Most, hogy beléptél az ajtón, már hivatalosan is tanár vagy. Az asztalunk egész közel van, itt rögtön a falnál, elég sokan fognak itt járkálni, mert mi, vagyis Matyi ül a legközelebb a hirdetőhöz.
Intek is neki az asztalaink irányába, hogy ha van kedve, akkor megnézheti. Bár minden asztal egyforma, most még a legtöbb teljesen üres is, ha három tanár költözött be eddig. Az övék is egyszerű, néhány mappa, pennák és tollak, bögre, ami jelzi a hely birtokba vételét.
- Ja igen, ez fontos, hozz saját bögrét. Nyugodtan lehet humoros is, mert itt szinte mindenkinek olyan van. Öniróniát tartalmazó főleg. Íme az enyém.
Csak, hogy lássa, nem viccelek, felemelem a saját példányomat, ami elég erősen utal a tárgyamra és a vallásomra is. Bár szűz lányokat nem szoktam áldozni, de tudjuk, hogy az én vallásom igen kevert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Nem akarja, hogy úgy tűnjön, ellene szól ez az egész para, ami szinte üvölt, ha ránéz. Nem neki szánja, saját maga kínja ez, hogy oly sok év után eljött valaminek az ideje, valami újnak, valami… réginek. Mert tudja, hogy nem lesz egyszerű, de így biztosan meg fognak nyugodni, biztosan érezni fogják a minisztériumban is, hogy igen, megtörtént a baj, de dolgozik azon, hogy jobb legyen, ne törjön bele, ő ne kövessen el sosem ilyet. Mivel a bájitallal eddig sem volt gond, ezt is elvarrja, tipikusan úgy, hogy belekötni ne tudjanak. Attól még viszont, parázik. Nézi az alakot, amelyről nem süt, hogy keresztbe fogja lenyelni, mert itt talán nem is lesz rossz válasz, csak egyszerűen ki kell bontania. Lassú lesz és talán rosszabb, mint képzelte vagy ellenkezőleg. Mély levegő.
- Rendben, köszönöm – figyeli közelebb érve, hogy mit ügyködik és milyen bögréket választ, mert hát, van miből. Meg tudná irigyelni, ha így se lenne már túl sok, pedig nem is járt olyan helyeken, hogy Visegrád, Balaton és hasonló feliratú legyen, nem is nagyon kapott, mint a legideálisabb és legsablonosabb ajándékként, pedig meglepődnének, hogy mennyire tud örülni neki, mert sokszor még így is eltöri, amikor a Hold előtt hisztis és a mosogatóba csapja, vagy béna és elejti. A kávéért kár, mindig. – Menő bögre – mutat is felé, egy kicsit bátrabb hangszínben megszólalva. Alakul ez, vagyis, legalább lekötötte figyelmét, majd azzal, hogy nézi, hova telepedjen. Ahova szeretne. Neki a föld is jó, de végül, kis hezitálás után a közelebbi helyet választja, odalépkedve ül le végül, helyezkedve, mintha hirtelen kaktusztüskék lennének a feneke alatt és azt kellene elrendezni, hol nem szúr annyira. Pedig amúgy kényelmes, sőt, ahogy elnyugszik és kissé hátra is dől, megérzi. Elveszi végül a felé nyújtott bögrét.
- Köszönöm. Illetve, itt, itt jó lesz nekem – mintha nem látná, hogy hova ült le. Aprót kortyol, nem túl forró, de nem is hideg, a legjobb állapotban van. Épp egy pillanatra hunyja le a szemeit, mire feleszmél, valami változik. Fejét lassan felemelve figyeli végig az illúziót, ajkai kissé elnyílnak, ahogy egyenesben látja a változást. Majdnem elejti a bögrét is, de épp szorongatja, ahogy végül a rendelő helyett pontosan ott vannak szinte, ahova akkor vonul el, amikor senkit sem akar látni. Talán kissé riad tekintettel figyeli a felismerést, talán csak ámul, nem tudni. Halkan csusszan ki elsőre száján egy káromkodás.
- Ez… ez ho… ez valami eszméletlen. De nem értem – pislog, hogy mégis honnan tudta, hogy pont EZ kell, nem valami más. Kérdőn pillant rá, nem vádaskodik, hiába az eltöltött évek, a mágia még mindig megannyiszor meglepi. De igaza van, jobb. Szinte érzi, hogy az illúzió annyira becsapja őt is, hogy lassan, de biztosan ringatja nyugalomba.
- Nekem nem fontos, mármint, amelyik kényelmesebb. Bár nem egészen értem, de mégis. Meteormágus vagy micsoda, tudom, tudom. Én… nem tudom – zavartan nevet, hogy mégis melyik alak. Hát, jó kérdés. A sajátját nem lehetne alakítani? Valami fecsegősebbé. Inkább a kávéba kortyol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A férfi szavaira lágyan elmosolyodok. A minimál dizájn valószínű, hogy nekem megmarad végig, hiszen alapvetően így élem az életemet. Nincsen felesleges giccs, színek és tárgyak. Az asztalomon csak az lesz, aminek valóban ott a helye. A bögrén kívül semmi személyes tárgy nem lehet a kódexem szerint és nem is lesz. Család hiányában fotókkal sem fogom fárasztani a kollégák szemeit, így maradjunk ezen a letisztult vonalon; írószerszámok, jegyzetek, könyvek és az elhanyagolhatatlan bögre. Mondjuk, az első kivételével minden a fiókban fog landolni, elvégre nem hagyunk ilyen dolgokat mások szeme előtt. – Csak néhányat – vonom meg végül a vállam, miközben egy összeszorított ajkú mosolygással belépek a tanáriba. Diákkorom mumusa is lehetne a hely, valójában maga a folyosó, mert sokat kellett itt ülnie. Nem azért, mert ő okozott problémát, hanem prefektusi kötelezettségei miatt. Sokszor kellett jönnie – úgymond – „jelenteni” a tanároknak, ha valami olyat látott, s most összeszorul a gyomra a „spicli” képre. Annak neveztek a poszt miatt, de most inkább egy nagyot sóhajtok és végre végig pásztázom a termet zöld szemeimmel.
– Ajaj – szorítom össze fogaimat játékos ijedelemmel, miközben követem a kellemes társaságot. „Már hivatalosan is tanár vagy”, jut el agyamig a mondat, így kényszeres tarkóvakarásba kezdek, ahogyan elérünk asztalunkig. – A Levita házvezető? – kérdezek vissza a Matyi név említésére. Jó kis férficsapat lesz ez itt. Ujjaimmal simítom végig a számomra kinevezett asztal szélét, kissé elkalandozva gondolataimban. Minden napomat itt fogom tölteni ennél az standnál, és minden nap láthatom Julest a kastélyban. Lesznek új kollégák – akiket ugyan már nagyjából megismertem minisztériumi munkavégzésem alatt – és új kihívások. Hasonlóan éreztem magam, amikor egyetemre mentem. Érdekes érzés.
– Ha a humor nem is, de az önirónia talán még nekem is menni fog – horkanok fel, amikor végig olvasom a feliratot. Jópofa. – A vallásaid közé tartozik az élő áldozat is? – teszem fel a kérdést, mintha komolyan gondolnám, majd teszek még egy félkört az asztalom körül. Mintha megjelölném ujjlenyomatommal a területemet. Mindenkiről tud már ezt-azt az előzetes „kutatómunkának” köszönhetően.
– Van valami szabályozás, amitől tudnom kell? – ne gyújts illatgyertyát, ne vegyél fel piros színt. Nem is tudom. Bármi, amivel érdemes tisztában lenni újként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tudom én, hogy meg fogom kapni azt a választ, csak ki kell várni. Mindig megkapom. Csak ki ezért, ki azért várat vele. Ez a hölgyike például nem kiszúrásból, hanem mert minden erejét össze kell gyűjtenie hozzá.
- Részvétem - bólintok egy jelentőset, hangom őszinte, de minden, csak nem érzelgős. Ezután pedig már vonom is össze a szemöldököm következő kérdésem előtt.
- Mi is egészen pontosan? - húzom le a lábamat az asztalról és dőlök előre, hogy töltsek magamnak egy kis sütőtöklevet, amibe bele is kortyolok. Szóval mi is volt az édesapja utolsó kívánsága? Nem nyúlkálnék én ilyen mélyen ebben, mert ennyi tapintat még én bennem is van, dehát ő hozta fel, ő játssza ki ezt az adut. Az adut, ami -valljuk be-, talán nem is túl tisztességes. Más kérdés, hogy ez egyszerűen csak egy őszinte válasz, mert látom, hogy az, viszont nem vagyok teljesen biztos benne, hogy intézményvezetőként nekem ehhez mi közöm, én ezt hova osszam. Persze, nem érv-ként hozta fel, simán csak felelt, szóval talán nem is kell hova rakjam. Viszont akárminek szánta, bedobta a pakliba, elvéve kicsit a lehetőséget tőlem, hogy ne legyek egy szívtelen szörnyeteg, ha ugyanazokat a szabályokat vonatkoztatom rá ezután, mint bárki másra.
Akárhogy is, hallgatom, pontosan mit is szeretett volna az apuka. Közben félrerakom a poharat és hátradőlök a székemben, kezeim hasam előtt fűzöm össze lazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ennyire ijesztő?
Kérdezek vissza a jajjogásra, mert valljuk be, ha a colorrun emlékeim nem csalnak, kettőnk közül én voltam az, aki azt mondtam, engem nem verhet meg futásban egy elsős. Komolyan, amíg Matyi megállt, addig én áthaladtam a célon. Nos, van ilyen, én akkor is tanítottam, mert Zina több bölcseletet is megtapasztalhatott, mint “az élet kiszámíthatatlan” vagy éppen azt “hogy a pofonok váratlan helyről jönnek”. Nyilván, ha lenne gyerekem, akkor nem lett volna akkora dicsőség, hogy nem álltam meg a cél előtt, hanem akkor én is úgy tettem volna, mint kedves barátom, és lelassítva hagytam volna, hogy a lányka előttem robogjon be. Ennyi idősen a második helyezés is szép. És ha bárki azt hinné, hogy most a bűntudat beszél belőlem, sajnálom, de nem. Én még mindig nagyon büszke vagyok magamra, hogy elsőként futottam le három kilométert. Oké, tudom, szánalmas.
- Igen.
Jaj, hát nem biztos, hogy egy exminisztériumosnak éppen ilyen határozottan kellene rávágnom azt, hogy szoktam áldozni az isteneknek, mert persze mi az első gondolat: Hogy szűz lányok vérét veszem és ádáz rituálékba kényszerítem őket. Meg persze, hogy vérrel a testemen köszöntöm a felkelő napot. Jó, az utóbbit inkább hagyjuk, de az előbbit kikérem magamnak, én olyat nem szoktam.
- De nem a faluban teszem.
Még jobb, mert így kipipálhatja azt is, hogy szektás vagyok. Kiváló önjellemzés Bandikám, haladsz te lefelé a lejtőn. Kellene valami jó poén? Nem, inkább ne is poénkodj, mert még a végén lebilincselő átokban visznek el innen. Inkább csak próbálj valami egyszerűt mondani, mert tudjuk, hogy úgysem fog sikerülni.
- Nagyon sok vallásnak vagyok valamilyen szinten a tagja, hiszek is, kutatok is. Sok könyvet lehet írni a feltételezésekből, de én úgy vélem, hogy oktatni jól csak az tud, aki maga is átélte ezeket a dolgokat.
Mondjuk nem tudom, hogy mit várunk a Sawyer kislánytól, mert az is inkább néz ki lázadó kamasznak, mint sokat megélt embernek, de hát ő tudja. A mítoszok mondjuk kevésbé átélhetőek, mint a vallások, de azért feltétlenül beülök majd egy-két órájára, mert érdekel, hogy egy gyerek hogyan tanít.
- Hát, itt ez a részleg a házas férfiaké, ha hozzá akarsz szólni a témához, minimum egy asszonyt kell prezentálnod, addig valószínűleg csak szivatni fogunk.
Jegyzem meg nagyon komolyan, holott ez teljes mértékben ki van zárva, de hát nem mondtam azt se, hogy ennek a szerencsétlennek könnyű éve lesz. Alapból basszus, hogy képes valaki ilyen nagyra nőni?
- Van pár csinos kolléganő, akik még egyedül vannak, hátha megfog valaki.
Ütögetem meg biztatóan a karját. Hátha, ugyebár.
- Jobb lesz itt, mint a minisztériumban, bízz bennem. A kislányok közül sokan fognak rajongani érted, de okosabban teszed, ha észre se veszed, kisebb az esély az Edictumba, az igazgatóiba meg az ilyen helyekre kerülésnek. Amit mondanak, azt meg ne vedd fel, van pár nagyszájú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kevés. Amit mondott kevés. Persze, hogy az tördeli ujjait feszülten. Nem a férfival van baja. Saját magát érzi egy halom szánalomnak, amiért egy ilyen egyszerű helyzetet nem tud normális felnőtt módjára kezelni. Mély levegőt vesz és egy pillanatra lehajtja a fejét, hogy erőt gyűjtsön. - Azt szerette volna, hogy azt a fél évemet, ami még hátra lett volna a képzésemből teljesítsem és legyek végzett melodimágus - hadarja el egy szuszra a végrendeletben lévő kérés kibővített változatát. Abban tényleg csak annyi állt fejezze be az iskolát. Az, hogy mi legyen, vagy mennyit is kell pótolnia, az nem. Tudta azt Asztrid nagyon is jól. - Alig fél évem volt hátra a záróvizsgámig amikor az édesapám Kharón Armand agyvérzést kapott és ágyhozkötötté vált. Feladtam a tanulmányaimat, hogy ápolhassam. Haláláig én gondoztam - ered meg a nyelve. Ha már belekezdett elmondja az egész történetet. Talán így meg fogja érteni az igazgató, hogy miért olyan fontos neki ez az egész. Nem csak az apja végakaratáról szól az ittléte. Legfőképp persze arról, hiszen aki két éve nem hegedült és használta erejét minden csak nem igazi melodimágus. Ám mégis úgy érzi szüksége van erre a lezárásra. Hátha elhoz számára valamiféle új kezdetet. Új kezdetet egy normálisabb életre. Egy bűntudattól mentesebb életre. Életre, ami nem csak a négy falról és a pénztárról szól. Ha be kell ide járnia, akkor kimozdul, akkor nem lesz lakhelyének önkéntes rabja. Megismerhet új embereket és ki tudja talán ez jót is fog tenni neki. Balázs is azt javasolta, hogy tegye meg és ad barátja szavára. Meg akarja próbálni. De innentől már nem csak rajta, hanem az igazgatón is múlik, hogy lesz-e módja rá vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Elhagyva a bagolyházat és újra a lépcsőket róva, immár lefelé, az is eszembe jutott, mit nem szeretek. A lépcsőt. Ezt a rengeteg lépcsőt. Foylton le, fe, aztán megint le és újból fel. Ahogy lefele szedjük a lépcsőket, némán haladok mellette. Akarnék kérdezni, de elnyelem magamban. Furcsa valaki mellett némán haladni, de nekem jól esik. Úgy tűnik, az anyukája neveli valamiért. Nem tudom, csak elhagyta az apja őket, vagy esetleg már nincs közöttünk. Nem tudtam lereagálni, ebből fakadt a csend, amit végül a folyosón megtörök. Csak félhangosan, kicsit a bajszom alatt motyogom, óvatosan Marcira pillantva.
- Sajnálom. Biztos nehéz lehet. Újabb kis zavart csend a részemről, a cipőm orrát kezdem bámulni, és póbálok kikeveredni zavaromból.
- Őszintén? Újból Marcira szegezem a tekintetem. Egy ideig nézem, majd bólintok, hogy hát legyen. - Nem gonoszak. Csak a legtöbbjüknek nem volt rózsaszín a gyerekkora. A személyiség meg hát alakul. És ha rossz hatások értek, rossz irányba alakul. Egyfajta védekezési mechanizmus. Vagyis eddig én így érzékeltem. De akikkel én beszélgetek órákon, teljesen jófejek, és te sem tűnsz egy nárcisztikus baromnak. Úgy látszik, én nem vonzom őket, csak a kedves félét. Ezen meg is örülök, mert tényleg, eddig senkibe nem botlottam, aki rajtam akarná leverni a dühét, vagy ilyesmi. De ha így is lenne, nem nagyon lehet kihozni a béketűrésemből. Bár egyszer kiíváncsi lennék, valaki képes e rá. Csak úgy brahiból. A folyosó kihaltnak tűnik. Teszek pár lassabb lépést, közben pásztázom a lépcsőfordulót, a földet, a plafont, de egyelőre semmi. Nem ez a legrövidebb folyosó, még simán van esélyem ruhát találni. Szurkolok annak, hogy Marci és az anyukája jó családként éljenek. Mi nagy család vagyunk, de a nagycsaládosoknál sem garantált a béke.
- Nos, nekem három kisebb tesóm van. Van egy húgom, aki 7 éves, és két öcsém, ők ikrek, még csak három évesek. Így vagyunk mi négyen. Van, hogy elképzelem, hogy egyke vagyok. Néha tetszik az ötlet, néha megijeszt. Lépek még kettőt, mikor a folyosón elalszik az összes fény. Megtorpanok. Már kint sincs világos, nem szűrődik be fény az ablakokon keresztül sem. Véletlenül belerúgok valamibe, ami csörömpöl, és valahova messzire elgurul. Hallgatózni kezdek, de csak a légzésem hallom.
-Marci? Marci, itt vagy még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mindig is így volt. Tekintetem Marcin. Csendben figyelek rá, háhta folytatja a történetét, de egyelőre ennyit árul el, én pedig megértően bólintok. Nem tudom, mit mondhatnék, akarok e egyáltalán mondani valamit. Csendes lány vagyok, aki inkább csak figyel. megelégszem a válasszal. - Azt nem tudom, diplomatikus -e. Egyszerűen ezt gondolom. Egyébként meg...mit számít. Én szeretem a zöldet. Fontos. Mármint a zöld. Mint szín is. Mint érzések és mint ember. "A nárcizmusomról nem nyilatkoznék, de jól esik, amit mondasz!" Somolygok egyet, miközben nézem, és kibuggyan egy rövidke, halk fél kacaj.
-Értem, értem miszter. Mosolygok szelíden.
A nagy család egyszerre lehet áldás és átok, hiába közhely. Jobbra balra ingatom fejem. - Hmm...mondjuk. Néha. De szerencsére jó testvérek vagyunk. A hirtelen sötéttől megijedek. Marcit szólongatom, aki rögtön válaszol, amitől kicsit megnyugszom. Oké, itt van, nem vagyok tejesen egyedül.
- joo..jól vagyok..legalábbis azt hiszem. Igyekszem a fal közelébe lenni, és kitapogatni. Ahogy belerúgok a zörgő valamibe, megmerevedek. - Azt hiszem, ez én voltam. Mármint a csörömpölés. Csak várok. Várok, de semmi. Szépen lassan leülök ott, ahol vagyok, a falnak dőlve, és kibuggyan belőlem egy hangos sóhaj. Hirtelen felkapcsolódik a képzeletbeli villanyégő a fejem fölött. Hiszen mielőtt lementem a cuccaim utám, a faluban voltam és vettem illatos tömbgyertyát, hogy este is fény és almás fahéjas illat mellett tudjak olvasni. Kitapogatom a sötétben a táskámból. -Lacarnium Inflamare! A gyertya meggyullad, és magam elé tartva keresem Marcit. Azt a kis bökkenőt, hogy a Lumos varázslatom sajnos nagyon gyenge fényt ad, igyekszem eltitkolni.
- Sose becsüld alá a lányt, aki rabja az illatos gyertyáknak. Bocsi, ha nem vagy oda az almás fahéjas aromáért. Felállok, és igyekszem bevilágítni az utat előttünk. Tétován, de lassan előre lassan megindulok. Így kicsit nehezebb lesz megtalálni bármit is. Felnézek, nem e tudnám a falon lévő fáklyákat is újból meggyújtani, de esélyünk sincs, olyan magasan vannak. No nem baj, legalább jó illat van.
-És mit gondolsz? Te miért kerültél a Rellonba?
Kíváncsi vagyok, ő hogyan látja saját magát. Én egyelőre egy kedves, nyitott és egyenes srácnak látom. Egy kimondottan szimpatikus srácnak. A folyosón mintha hűvösebb is lenne. Remélem a zöld kötött pulcsim itt lesz valahol, most elég jól jönne. Nem mondom, hogy félek a sötétben, csak hát nem szeretem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

péntek kora délután; outfit;
színipalánták folyamatban

Amikor három évvel ezelőtt átléptem az iskola küszöbét, égtem a vágytól, hogy részt vegyek mindenféle iskolai elfoglaltságban, és így minél több ismeretségre tegyek szert. Aztán ahogy telt az idő, és százféle szakkör nélkül is sikeresen kialakítottam a saját baráti köröm, a szereplési vágy kezdeti fellángolása lassan csillapodni kezdett, míg végül végleg ki nem hunyt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a tanulmányaim mellett bőven elégnek bizonyult a művészeti iskola és a kviddics. Csakhogy most, hogy úgy döntöttem, határozatlan időre abbahagyom a kviddicsezést, gyakran hiányérzetem van.
Anya azt tanácsolta, keressek új elfoglaltságokat, Mórnak pedig minden bizonnyal azt, hogy segítsen megtalálni a megfelelőt. Máskülönben múlt héten nem tette volna az a csípős humorával megspékelt megjegyzést, miszerint amilyen jól megjátszom magam időnként, gyerekjáték lenne bekerülnöm a színjátszókörbe. Nem mondom, hogy különösebben meghatott a beszólása, nem is szoktam megjátszani magam, de tagadhatatlan, hogy párszor még eszembe jutott a nap hátralévő részében.
„Nem is olyan rossz ötlet”.
Mielőtt bekerültem volna a művészetibe, kissé dilemmáztam azon, hogy melyik szakra jelentkezzek, és a színészet a listám második helyén volt. Készen is álltam arra, hogy több tagozatra is járjak, ha sikerül, de a szüleim attól tartottak, hogy túlvállalom magam, így első körben mindössze egy iskolán kívüli elfoglaltságot engedtek. Nem fogok hazudni, hálás vagyok, amiért nem hagytak fejjel a falnak rohanni.
Ha nem is rögtön a Grosserliebbe, úgy döntöttem kipróbálom a színészetet, és az iskola színjátszó körébe jelentkezem. Azt hallottam, nem én vagyok az egyetlen ezzel a szándékkal, és ha bárki megkérdezné, hogy kitől, hol és mikor értesültem erről, valószínűleg nem tudnám megmondani, de hírét vettem, hogy Bernáthy Zsófi is idén vágna bele a színészkedésbe. Emiatt a hét elején felkerestem azzal, hogy nem lenne e kedve együtt készülni a meghallgatásra, és mivel beleegyezett, mára beszéltünk meg egy próbát.
Kölcsön kenyér visszajár alapon megkértem Móricot, hogy segítsen összeállítani egy gyakorlási listát, amiért az utóbbi vizsgán segítettem neki, így most azzal a kezemben tartok a színjátszókör próbaterme felé, remélve, hogy nem foglalt. Elvégre péntek van... lefogadom, hogy a színjátszósoknak is akad jobb dolguk a próbálnál a hétköznap utolsó napján. Valószínűleg mi sem most próbálnék, ha nem ez lett volna a legalkalmasabb időpont a héten mind a kettőnk számára.
A helyiségbe lépve elégedetten konstatálom, hogy üres, és beljebb sétálva a színpadhoz közli ülések egyikébe helyezem kényelembe magam, míg Zsófi megérkezik. Ösztönösen a karórámra pillantok, és biztosra veszem, hogy hamarosan ő is idetalál, ugyanis öt perc van a megbeszélt időpontig. Pont elég idő ahhoz, hogy még egyszer átolvassam az ajánlott feladatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Ősrégi walkmanje éppen valamelyik nagyon dán számot üvöltötte a fülébe, ahogy végighaladt a folyosón. Csípőjét ide-oda riszálta, néhol hol megállva, néha drámai arcokat bevágva, mintha ő maga lenne a szám énekese. Karjait össze vissza csapkodta maga körül, és néhol fel is énekelt, de igyekezett inkább magában tartani gyönyörűen hamis szólamait. Szóval lényeg a lényeg, mélyen átérezte a zene mondanivalóját, még ha csak a szépen sütő napról is szólt.
Ahogy befordult a sarkon egy ismerős alakkal találta szembe magát. Megtorpant, egy kicsit talán hátra is ugrott, hogy ne ütközzenek össze, majd szép lassan tetőtől talpig végigmérte a szerzetet. Hirtelen nem is tudta hova rakni a szőkét, csak annyiban volt biztos, hogy ismeri. Hümmögő hangot hallatott, aztán kezével kitakarta a lány arcának egy részét, behunyta egyik szemét, és mint úgy nézte. Aztán mintha csak felgyúlt volna az isteni szikra eldobta kezeit, és arcára hatalmas vigyor költözött.
- Kiscsibe, te vagy az? - kérdezte üvöltve, és igazán büszke volt az eredményére. Egy gyors mozdulattal hátratolta fején a fejhallgatót, hogy már ne tompítva hallgassa a külvilágot. No meg hogy a magyar nyelv közé ne keveredjen egy kicsi az anyanyelvéből.
- Tudod Loki nélkül az oldaladon egészen nehezen vagy azonosítható. Viszont most mintha még inkább kevésbé megnőtt lennél - mélázott el. Azon már nem is zavartatta magát, hogy kicsit nehezen váltott vissza a másik nyelvre.
- Mi ez? - mutatott rá fintorogva a lány arcára. Angolul, dánul sőt még talán norvégul is el tudta volna mondani, hogy pontosan mit akar, de pont ezen az egy nyelven képtelen volt. De hát Kiscsibe csak érteni fogja....

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Három apró csillag. Lizával megbeszéltük az órára a feladatot, a könyvet visszavittem a könyvtárba, dehát akkor mégis mi lehet az a másik, igencsak tolakodó csillag a kézfejemen? A biológiai folyamatok életbelépnek és blokkolják A-tól Z-ig minden gondolatomat. Nem fog eszembe jutni! Nem hiszem el! Talán, ha elég sok ideig szugerálom azt a csillagot felsejlik majd, mi járt a fejembe, amikor odafirkantottam a reggeli órákban. Elvégre ebből a célból van ott. Mégis csak jobb az, ha egy kis csillag néz vissza rám, minthogy "Küldj levelet apádnak!". Ők segítenek nekem emlékezni, csak pont ma úgyfest elhasalunk. Megyek előre, nem nézek az orrom elé, így esett meg a hirtelen megtorpanás. Hátrahőkölve tettem két bizonytalan lépést hátra. - Bocsi. - mondom gyorsan és mennék is tovább, de a látóterem egy részét betakarja a tenyere. Kérdőn pislogok rá mögülle világoskék, szinte szükre szemeimmel. Komolyan nekem minden héten bele kell futnom valami kerge szerzetbe? Meglep, hiszen mindössze - jóindulatú leszek: rákérdez kilétemre. Felvont szemöldökkel pislogok egy nagyot megnévezésére, akcentusára, és - nem utolsó sorban - üvöltésére. - Nem. - válaszom egyszerű, de lényegretörő, még a fejem is oldalra mozdul kissé nyomatékosítás céljából. Igazán nem szeretném, ha az egész kastély átnevezne. A lány folytatja a beszédet, és a hónapban harmadszor fordul elő, hogy valakinek szavát sem értem. Sóhajom jelzi, értem már kiről beszél, valamint rájövök, hogy ő a tömegben eltűnt rózsaszín felhő a bálról, aki miatt nem láttam a fiút távolodni. Lokit talán? Loki? Mint a csínytevések... istenem, Ő lesz az. - Találó név - közbeszúrom megjegyzésem, és nem rejtem el szórakozott mosolyomat, még akkor sem, ha fel kellett néznem a lányra. Magas volt, és szép hosszú haja miatt még inkább nyúlánknak tűnt az alakja. Olyan lánnyak, mint akivel szívesen "lógnak" a srácok.
 A "haverlány" keze megint az arcomhoz közelített, így tettem egy lépést oldalra. Talán a croissanról maradt némi csokoládé a számon? - Ott van még? - nyúlok inkább én a saját arcomhoz, hiszen kérdésem feltettem, de valami fatális tévedés miatt nem bízom a Loki barátnőjében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Ahogy erősödik meg benne a felfedezés, úgy lesz egyre csak nagyobb a mosolya. A lány hangjára pedig már száz százalékosan biztos abban, hogy megállapítása helyes, és aki előtte áll nem más, mint az a lány, aki egy könyvért képes volt fél órán keresztül lógni a könyvtárban.
- De de - bólogatott hevesen. Igen, ott álltak egymással szemben, és egyik erre a másik arra mozgatta a fejét, mint valami rossz bábshowban. Aztán Marina kvázi gyorsan megunta ezt a monotonitást, szóval azt tette, amiben a legjobb: elkezdett beszélni.
- Tudom, én aggattam rá - villantotta meg fogsorát, és kezével legyintett egyet a levegőben. Vannak, akik egoistának tartják, de igazából csak tökéletesen tisztában van vele, mennyire tökéletes. Ez nem jelenti, hogy el is van szállva. Loki. Na ő annál inkább.
Elnevette magát, ahogy a lány a száját kezdte el maszatolni. Nem akart ő gonosz lenni, meg mást becsapni sem. Legalábbis először nem, de ha már itt volt a lehetőség, akkor rendesen ki is nevette magából. - Nem arra értettem - ingatta közben a fejét is hozzá. - Úgy értem, hogy az arcodról olyan könnyen lehet olvasni - magyarázta. - A rajta lévő "valami gyötör" arckifejezés a Holdról is látszik - osztotta meg tapasztalatát a lánnyal, aztán karba fonta kezeit mellkasa előtt, és csípőjét kibillentette egyik oldalra.
- Itt az ideje csibe, bökd ki mi bánt - biccentett fejével. Természetesen mivel ő Marina Darik, ezért otthagyni se lehet a folyosón, így ha a lány például azzal próbálkozna, hogy egyszerűen kikerüli, akkor azonnal elé lép, és újra elállja az útját. Nincs menekvés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Akkora ez a kastély, hogy első évben többször is eltévedtem, mire be tudtam azonosítani mi, merre, hány méter. De muszáj volt pont most, pont itt befordulnunk mindkettőnknek. Amint a lányban tudatosulnak a dolgok, a fülem mögé simítom tincsemet. Érzem, ez hosszabb lesz, mint szeretném, de nem húzom a nyúlcipőt. Nincs az az isten. Felfelé ívelő hümmögő hang hagyja el a torkomat összecsukott ajkaim mögül, ahogy büszkén beszél becenév barkácsolásáról. Ő is el van telve magától. És... egy pillanat, annyira a névre koncentráltam, de azt mondta, hogy nehezen vagyok nélküle azonosítható? Attól mentsen meg engem ég és föld, hogy bármilyen kontextusban együtt szerepeljünk a fiúval! A maszat azonban tovább tereli gondolataimat. Szemöldököm összeszökik nevetésére, és leengedem a karomat. Hát, mire értette? Fel nem tett kérdésemre érkezik is a válasz, amihez hasonlót szerintem még nem is mondtak nekem. - Ennyire látszik? - kérdezem oldalra billentett fejjel. Érdekes, hogy szerinte a Holdról látszik, magát mégsem veszi észre, hiszen nem enged tovább. De igyekszem nem ellenségesen kezelni, elvégre ő nem a barátja  - csak túlságosan hasonlónak tűnik - Csalódott is vagyok. Nem adtak csak egy töltött kiflit a konyhán. - sóhajtok pocsékul játszott drámai hangomon. Nem hiszem, hogy bármi más bántana, vagy ha így is van, az nem itt és nem miatta fog felszakadni belőlem. Sokkal inkább merengek el azon vajon két ekkora arc, hogyan fér össze amikor csókolóznak azzal az arcos harcos barátjával?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Nem sokszor van Marina életében, hogy mások életével foglalkozik, általában túlságosan is leköti őt a sajátja. Mármint persze ez két emberre nem vonatkozik, Madam Lykke-re, mert szinte ő nevelte fel, illetve Lokira. Értük azonban tűzbe is ugrana, ha arról van szó. Éppen ezért igazán nem értette a szőke lány kiborulását. Mármint oké, furcsa volt tőle a kedvesség, vagy valami ahhoz hasonló érzelemkinyilvánítás, de azért ennyire nem lehetett megdöbbentő...
- Nem tudom mi bajod, lány. Én csak próbáltam kedves lenni - vont vállat, ha nem kérnek belőle, akkor aztán PLÁNE nem fog erőlködni azon, hogy valakinek szebbé tegye a napját. - De tudod ha ilyen lógó orral akarsz végigszánkázni ezen a folyosón, jobb lesz ha előre felkészülsz, hogy lesznek mások, akik segíteni akarnak rajtad. Ne add isten rád talál egy navinés és még meg is ölel - fintorgott, és még a hideg is kirázta a gondolattól, hogy egy sárga a közelébe kerüljön. Éppen elegek voltak azok a tanórákon is.
- Szóval a következőket tanácsolom ennek elkerülésére. Vagy mosolyt varázsolsz az arcod... várj mégsem. Még sose láttalak vigyorogni, az esetleg zavart ébresztene az emberekben - gondolkodott el a Mae, ahogy igyekezett sorra venni a lány esélyeit. Még mutató és hüvelyk ujját is elkezdte huzogatni állán, mintha minimum egy méteres bajsza lenne ott. Végigsimított képzeletbeli arcszőrzetén, és a végét még fel is kunkorította ujjaira.
- Tudod mit, nem jövök rá. Inkább mond el, és könnyebb lesz a lelked - jelentette ki mosolyogva, aztán. - Uuuu, csak nem szerelmi bánat? - Marina inkább tűnt úgy, mint aki pletykát szimatol, és alig várja, hogy tovább adja a falusi kofáknak, mintsem egy kedves barátnőnek, de ez már részlet kérdés volt.
- Nah mesélj. Sok mindent tudok a szerelemről - bólintott. - Vagyis nem, de az lényegtelen - vigyorgott, és talán egy kicsit közelebb is húzódott a lányhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A szarkazmusbatyuba végül túlságosan belenyúltam. De egyszerűen minden idegvégződésem próbált visszautasító lenni mindenkivel, aki bármilyen formában a csipogó állatnak nevez. De így visszagondolva, a maga furcsa, kissé szeleburdi, esze veszett módján mégis csak kedves akart volna lenni? - Bocsi – nehezemre esik kipréselni magamból a szót még akkor is, ha komolyan gondolom – kissé harapós lettem a „csibétől” – mutatom neki a levegőben a macskakörmöket, aztán mindkét kezemmel legyintve hátra húzom őket, hogy hüvelykujjam a farzsebem szélébe akasztva ácsorogjak tovább. – Hogy hívnak? – kérdésem kíváncsian csenghet, de már a hátam is borsózott ettől az anonim helyzettől.
 A lány tud ám beszélni! Csak úgy dőlnek belőle a szavak! Nem cáfolom meg. Tényleg nem olyan gyakori a mosolyom, főleg nem a vigyorom. – Szoktam mosolyogni – miközben mondom kissé feljebb is görbül a szám széle – csak nem érezném különlegesnek, ha mindig úgy mászkálnék, mint a macska az Alice Csodaországból. – vonok vállat. Ilyen egyszerű.  – Szeretem, ha oka van. – fogalmam sincs miért kezdek magyarázkodásba a lánynál, de bizonyos határon belül mozgok miközben megosztom vele a dolgokat. Azért csak nem lepődik meg, ha nem ő lesz az első számú bizalmasom. Még egy pillanat szünetet is tartok, de tényleg nem érzem mégis mit vár. Az arcom úgy nyúlik el, mint a rétestészta, amikor a semmiből előtör belőle a nagybetűs szerelem szó. Ahogy közelebb húzódik a tekintetem az arcán ragad. Most ő azt hiszi, hogy én szerelmi bánatban szenvedek? Hát, látni akarta, a mosolyom: jóízűen elnevetem magamat. Érzem, ahogy még a mellkasom is beleremeg – Ó, én nem… én nem vagyok szerelmes. – mondom a kezeimet keresztbe rázva előtte. Csak, hogy biztos átmenjen az üzenet – Megfeledkeztem valamiről, azon gondolkodtam. Ennyi az egész igazából. – bólintok egyet határozottan, azzal a reménnyel, hogy a témát itt lezártuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Tudta. Előre érezte, hogy a kommentet magában kéne tartania, de mégse volt rá képes.
- Hát a csibék amúgy is tudnak harapni - jött fel egy nevetés a torkában, amit szájára tapasztott kezével próbálkozott visszaküldeni helyére. - Hú, hát engem rengeteg névvel illettek már. Például rellon szépsége, legbátrabb nőszemély, lebilincselő jelenség, hercegnő, sőt egyszer azt is mondták rám, hogy aberráns vagyok. Mondjuk ezt nem tudom mit jelent, de az lényegtelen - válaszolta meg a kérdést a szokásos Mae válasszal. Mármint most komolyan, ha nem tudja a szőke nevét, akkor minek kéne neki tudnia az övét? Ő pedig tökéletesen jól érezte magát a kiscsibe név ismeretével és alkalmazásával.
- Egy mosolynak nem kell különlegesnek lennie - vonta össze a szemöldökét, és nagyokat pislogott a másikra, mintha annak minimum meghibásodott volna valami az agyában. Ami lássuk be nem lenne meglepő, ha már ennyi időt töltött a két foggyos környezetében (értendő: Mae és Loki). - Hidd el nekem, sokkal több ember fog pozitívabb véleménnyel lenni rólad - tanácsolta, de a fejébe még mindig nem fért bele hogyan lehet valaki ennyire mufurc, mint ez a lány. Arról nem is beszélve, hogy hogyan tudott Loki pont egy ilyen ünneprontót összeszedni a könyvtárban. Várjunk. Könyvtár. Már minden világos.
- Oké, mindent visszaszívtam, inkább ne nevess - hőkölt hátra Mae. Oldalra húzta száját, és ingatni kezdte fejét. - De tudod, hallottam már ezt a hisztérikus nevetést már máskor is. Felőlem hazudhatsz magadnak ameddig akarsz - emelte fel védekezően a karjait a lány, rá sem hederítve a további magyarázatokra. - Hány éves is vagy? Tizen...négy? - tippelt. Valahogy annak a környékén van a korhatár, abban legalábbis biztos volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Amikor nem érkezik válasz az egyszerű kérdésemre, pillantásom a plafonra szalad. Ennyit a próbálkozásról. Pedig már majdnem elhittem, hogy lehet vele némileg értelmes beszélgetést folytatni, de ezek után talán még zárkózottabban nézek vissza rá. Azonban megtudok más, szinte haszontalan információt: rellonos. Kitaláltam magamtól is. Szinte az összes sztereotipikus jelzőt megtaláltam benne ez alatt a néhány perc alatt - ahogy gondolom ő is bennem. Ennyél jobban nem is különbözhetnénk. Nagy pislogására visszapislogok. Izgalmas egy találkozás, állni szemben a másikkal és értetlenül pislogni. Nem is egyezett a gondolatunk a mosolyt illetően (sem) - Nem érdekel az emberek véleménye. Amiatt nem fogok megváltozni. - mondom lassú, nyugodt hangomon és közben oldalra döntött fejjel nézek rá. Akié érdekel, azt megkérdezem, máskülönben pedig gondoljon mindenki, amit akar. - Te megváltoznál azért mert más azt kéri tőled? - A teóriája, amúgy is hülyeség: ő is mosolyog, meg nevetgél mégsem érzem túl pozitív jelenségnek. Szeretném elkerülni őt és a fiút is, amennyire csak tudom. De nem megyek hiszen bármilyen halucinogén alatt is áll, a szerelmi életemről akar velem beszélgetni. Hiába kér, továbbra is rázkódik a vállam. Miután kinevettem magam, a hajamat a fülem mögé simítva veszek egy nagy levegőt és hosszasan ki is fújom. Homlokráncolva hallgatom mondandóját. Mert természetesen még mindig van neki. - Nekem úgy hangzik te jobban tudod miért bánkódom, mint én. - mosolygok még mindig jókedvűen. Egyszerűen nem tudom megállni. Sok eszement dolog történt velem mostanság, de ez talán a legszórakoztatóbb. - Komolyan kíváncsivá tettél - mellkasom előtt fonom össze karjaimat. Gyerekes kérdését szinte meg sem hallom, úgy nézek fel szemeibe - Ámbár nagylelkűségre vall, hogy igyekszel másokon segíteni. Az ember azt gondolná a saját kapcsolatod épp elég kimerítő. - a helyében meg is bolondulnék attól a sráctól. Végülis, ahogy így elnézem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Érdekes dolog volt ez a véletlen. Karma. Sors. Ki hogy mondja. Szóval hogy pont ők ketten, akik annyira vagyok különböztek, mint a jégcsap és a logó tűz - szerintem segíteni se kell, hogy a beszélgetésben melyik tag mit képviselt az elemek közül - összetalálkoznak azon a legrandomabb folyosón, amire Mae azt se tudta megmondani hogy fordult be. Igazából nem haladt sehova sem, csak szimplán ment ahogy a zene diktálta.
- Tőlem senki nem kéri, hogy változzak meg, úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok - mosolygott a lány, és kézfejét álla alá illesztette, mintha csak meg kéne mutatni mennyire nagyon gyönyörű és senkivel össze nem hasonlítható. Amit persze ő is nagyon jól tudott, hogy nem igaz, ahogy az sem, hogy sose kérték tőle, hogy változzon meg. Csak kettejük között az volt a különbség, hogy a barna nem volt egy hangulatromboló könyvmoly.
Hátradobta egyenes haját a válla felett. - Na, akkor hadd mondjam el neked mire utal a hisztérikus nevetés- kezdett bele az újabb litániába. Csibe maga kérte, már nincs visszaút. - Ha valaki olyan álnevetésbe fog, amilyenbe te is tetted az előbb, akkor valószínűleg vannak érzelmei egy bizonyos ember iránt. Ezt úgy hívjuk crush. Még szót váltanotok se kell hozzá, hogy kialakuljon. De minél közelebb kerültök, annál inkább belebolondulsz. A tiéd pedig már egy kettes szintű nevetés volt, kérlek szépen - foglalta össze. Igazából a felét maga találta ki. Elmehetne egy olyan házról házra járó eladócsapatba. Addig beszélne, míg mindenki meg nem veszi a kínált terméket. - Vagy ellenkező esetben történhet, amikor már valaki annyira kétségbeesett, hogy sírva nevet a helyzetén. De ahhoz még túl fiatal vagy - vont vállat nemes egyszerűséggel, még ha nem is kapott választ a korra tartozó kérdésére.
- A mimmel? - ráncolta össze a szemöldökét Marina. Azt hitte jól tudja követni a magyar emberek beszédét, de most egy pillanatra elcsúszott az információ. - Nekem nincs kapcsolatom. Legalábbis nem tudok róla...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Az én anyám két dolgot akar ebben az életben: az N'Sync álljon össze egy utolsó koncertre, és a lánya legyen újra "normális". Akárhogy is számítjuk, mostantól keserűek lesznek a napjai. Szóval, jó a lánynak, még ha nem is hiszek neki. Szép, hosszú haja sűrűn hullik alá, ahogy hátradobja azt. Amíg készülődik, én helyezkedem és súllyomat a jobb lábamra helyezem. Fő a kényelem, ha egyhamar nem megyek innen tovább. Már pedig efelé hajlunk. Csodálkozik a lány, hogy nem mosolygok vagy nevetek csak úgy, ha az őszinte szórakozottságomat is hamisnak állítja be. Tetszik azonban a felvezetése és aprókat bólintok minden mondata végén, amíg újra rám nem terelődik a szó. És mégis kibe lenne "crushom"? Természetesen volt már, hogy tetszett valaki (egyszer), de kettes szint! Na, persze! - Szuperül definiáltad a jelenséget - ismerem el - de én senkihez nem kerültem olyan közel, hogy bármiféle kettes szintig szambázzunk. - mindkét vállam megemelkedik, majd vissza is ereszkedik. - Tizenöt vagyok, de ennyire kétségbeesett később sem leszek - ingatom a fejem. Az ki van zárva. Mégis látom magam előtt, ahogy egész nyáron otthon zabáltam a kekszet és ki sem jöttem a lakásból. - Remélem.
 Ó, na hát erről beszélek! Nem ítélem el. A helyében én sem akarnék tudomást szerezni az érzelmeimről. Érdekes különben, mintha korábban is azt mondta volna nem sokat tud a szerelemről. Nyilván nyitott a dolog, amilyen szabadszelleműek. De tulajdonképpen mit érdekel ez engem? - Öhm, a Tökfejjel, hogy mondtad... Lokival, ti nem....? - a kíváncsiság felülkerekedik rajtam. Elvégre, mit láttam én egész pontosan? Vagy milyen elmélet van a háttérben amire tudok hagyatkozni? - Lehet félreértettem. - mosolyodok el és szavaim szinte kérdésként csendülnek fel. Miért ne lehetnének barátok? Elvégre, nekem is vannak fiú barátaim. Ott van mindjárt Hunor, és... és Hunor tökre jófej. És ha jobban belegondolok, ez a lány sem annyira vészes, mint ahogy eddig éreztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Igazából minimum negyed órája – ha nem fél – ott ácsorogtak a folyosó közepén egymással szemben, mint két idióta. De a sokadig nagy bészédét letudva Marina kezdte úgy érezni, hogy tényleg sikerült valamit elérnie a lánynál. Bár ez volt a legkevesebb, ha már egyszer ennyi energiát belefektetett a dologba. És még azt mondják a levitásoknak gyorsan fog az agyuk, na persze.
- Hát attól függ hogy nézzük a dolgot – ment bele jobban a dologba Mae is. Ha már egyszer kivesézik kiscsibe nem létező szociális életét, akkor azt tegyék jól. – Biztos van olyan fiú ismerősöd, akivel beszélgettél már pár szót. Hiszen Lokival is sikerült már nem egyszer összekerülnöd. És beszéltetek is. Nem hiszem, hogy ő lenne az egyetlen. Lehet valamelyik órádról valaki – folytatta megállás nélkül a barna. Fel se merült benne, hogy esetleg Móric lenne az „ideális” partnerjelölt… nos.. bárki számára. No offens, boy.
- Lehet volt valaki, aki aranyosan kölcsönadott neked egy könyvet, vagy jegyzetet, te meg bumm belezúgtál, de fejestül – jelentette ki, és csak hogy még jobban szemléltesse a jelenséget, még a kezével is mutogatott hozzá. – De az is lehet, hogy egymás agyára mentek. Valaki azt mondta, hogy a gyűlölet és a szeretet a két leghasonlóbb érzelem – mélázott el, oda sem figyelve, hogy milyen érzelmek uralkodnak el a lányon. Már ha tényleg megteszik.
- Loki? Jaj nem – ingatta azonnal a fejét a lány. Még neki is feltűnt, hogy túl sokszor jön fel a szőkének a neve ebben a beszélgetésben. Értette ő, hogy ez az egyetlen ismeretség, ami összeköti őket, de még a végén az egész Móric egójára megy, ha visszajut hozzá. – Mi csak legjobb barátok vagyunk. Minden marhaságot együtt csinálunk, de ennyi. Semmi romantika – szögezte le gyorsan.
- Szóval? Eszedbe jutott valaki? – terelte vissza a beszélgetést az eredeti medrébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lássuk csak. Sosem néztem meg úgy a fiúkat, (meg sehogy) vagy keltették fel érdeklődésemet. Eltekintve egy sráctól, még a szünet előtt, de az amolyan fellángolás lehetett a lexikális tudásom alapján. Ami pedig bármennyire sokkoló lehet: van a fiúknál jobb dolgom is. Állj, hogy is jön ide a zavargó haverja?
- És azok is milyen jól sikerültek! - mutatok rá a lényegre szarkazmussal fűszerezve. A fiú gunyoros mosolyát, meg a sántikálós tekintetét szinte látom magam előtt. Na meg azok az elképesztően pupák visszavágásai, amikre visszagondolva egyszerre kell nevetnem és akarok kifutni a világból. Jó lehet nem foglalkozni semmivel és valóban azt tenni amit akar. Elengedni az elvárásokat, a megfelelési kényszert és az élénk képzeletével kitölteni a napot. Az már egyszer biztos, hogy fordulatos dolgok vannak azok mögött a kék szemek mögött.
 Heves fejrázása egy kínos nevetést vált ki belőlem. Ez a lány elvégre elég szép, nem lepne meg, ha a srác érdeklődését felkeltette. Azt is nehezemre esik elképzelni, hogy a fiú tud romantikus lenni. Szóóval, legjobb barátok. A legjobb barátjával csevegek a szerelemről, ez pompás! Igazán. A lánnyal, aki szerint van olyan, hogy "aranyosan" ad kölcsön jegyzetet a másik! Hát járjon be órára! Bármi jut eszembe, az... az... khm. A torkom összeszorul és elnyílt ajkakkal mélyen beszívom a levegőt, de mintha a cikesz röppenne be, alig bírom kifújni. Istenem! Bármilyen bűntetést elbírok, csak ezt ne! Mert, nekem az a tökfej tényleg az agyamra megy! Ez nem történik meg. Nem itt, nem most, soha. Főleg, nem miss szerelmi orákulummal. Én... nem. Egy porcikám sincs, ami bármit is kedvelne abban a nárcisztikus tébolyban!
- Szokatlan érzés, de üres a fejem, pedig a tanácsaid meglepően elgondolkodtatóak - ügyetlenül és feszengve, de valami ismeretlen indíttatásból megveregetem a vállát, majd a kézfejemen éktelenkedő csillagra bökök - Azt sem tudom miről feledkeztem meg, de nekem azt hiszem mennem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

A barna gondolatai annyira elvitték a saját irányába, hogy észre sem vette, hogy Kiscsibe esetlegesen valamilyen pánik szerű helyzetbe került idő közben. Sőt. Valószínűleg ha az arcába mászna a szőke, akkor se venné észre, hogy mi történik, hiszen túlságosan elborult az agya Loki felé. Azon gondolkodott, hogy lehet, hogy már nem először kérdezik meg tőlük, hogy járnak-e, miközben sose smároltak még, pláne nem mások előtt. Mégis honnan veszik akkor ezt a sületlenséget? Mert igen, igaz, hogy elég közvetlenek egymással, de hahó. Marina mindenkivel ilyen. Jó nem teljesen, mert azért más, ha valaki a legjobb barátod, de akkor is elég easy-going.
Összeráncolt szemöldökkel nézett a vállára, ahova odakerült Kiscsibe keze. Féloldalasan ránézett a lányra, nem azért, mert számára furcsa lenne az érintés - bár egy ennyire ismeretlentől esetleg picit tényleg az -, hanem mert az egészen érződik hogy a szőkének mennyire nem szokványos. De szerencsére Marina nem az az ember, aki sokáig lovagol ilyen dolgokon, szóval egy pillanat múlva visszatért a mosoly az arcára, és izgatottan fordult a másik felé.
- Esetleg egy másik töltött kiflit akartál valahonnan szerválni? Legalábbis azt mondtad, hogy egy egyet kaptál - bólogatott, miközben ismertette a lánynak, amit valószínűleg alapjáraton is tudott. Mert hát honnan is tudná mit felejtett el a másik, alig ismerik egymást.
- Na mindegy. Ha esetleg rájössz a dologra keress fel. Kíváncsi vagyok ki volt képes felkelteni az érdeklődésed. Mármint a való világból, mert hát a könyvek alapjáraton előnyben vannak a te számodra...gondolom - vont vállat, és jobbra ellépve még egy utolsót mosolygott a lányra. - Toddles - köszönt el, és feltette ócska fejhallgatóját a fülére, hogy tovább nyomassa a magánkoncertjét, amelyet elkezdett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Belián

Ügyelek rá, hogy tekintetem ne időzzön vendégemen hosszasan - időbe telik, míg megszokja nemcsak jelenlétem, de kisugárzásomat, mozdulataimat is. Idegenek vagyunk, s tudom, milyen nehéz elfogadni a kiszolgáltatottságot, amit az első találkozások jelentenek.*
– Köszönöm,–*derül fel arcom - szeretem a bögrét és jó, hogy találtunk egy közös apróságot. Egyelőre elég ennyi, idővel sok kicsi sokra megy, szóval folytassuk a kávéval és egy kényelmes pont keresésével. Ha nem kerekedne olyan komikusan nagyra a szeme, még kedvező jelnek is tekinteném a kiszökő káromkodást.
- Illúziómágia. Olyan helyet próbál választani, amit a belépő szeret, hogy ne aggódjon a rendelő idegensége miatt,-*némileg leegyszerűsítem ugyan, mire is képes a varázslat, de ez a fő feladata. Ha a környezet ismerősnek tűnik, könnyebb arra figyelni, amiről beszélünk, s talán kevésbé vagyok félelmetes én magam is.*
- Mindegyik kényelmes; mindkettő én vagyok, nem álcaként öltöm őket.-*Kívülről ez nem feltétlen egyértelmű, főleg ha a másik csak egy arcommal érintkezik és nincs viszonyítási alapja, de ettől függetlenül is, még mágusoknak sem feltétlenül könnyű összeegyeztetni két ennyire más megjelenést, hiába ugyanaz a "töltelék". Finoman megvonom a vállam, apró, cinkos mosollyal,*- És ha jólesik vagy segít, káromkodj nyugodtan. Már amennyire az ilyesmi lehetséges...-*Az első ülésen a fő cél csupán annyi, hogy meggyőzzem a látogatót arról, biztonságos, védett helyen van velem; legalább annyira, hogy másodjára is elmerészkedjék hozzám.*
- Milyen kérdéseid, aggályaid vannak?-*fordulok hozzá, ujjaimat a bögrémre fonva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Kisegér jár az előtérben - halkan oson, motoszkál, szimatol, s ha tehetné, talán az ajtórésen is átbújna. Meg se hallanám, ha épp nem csendben ülnék, jegyzeteim rendezgetése helyett az ablakon bambulva ki, de ilyenkor minden nesz valahogy élesebb, könnyebben visszaránt fotelembe. Kíváncsivá tesz, ki lopakodik így a váróba, s cipőmből kibújva mezítláb közelítek az ajtóhoz, hangtalanul nyomva le a kilincset. Kilesve épp elcsípem, amint a lány jóformán tótágast állva olvasgatja a könyvek gerincét.*
- Ha valamelyik tetszik, szólj és kölcsönadom,-*mosolygok rá az ajtórésen át.*- Fanni, ugye? Ha szeretnél, gyere be, főzök egy teát vagy csokit kezdés előtt,-*van még vagy tíz percünk, de sosem sajnálom a plusz időt a diákoktól, ha épp nincs más, halaszthatatlan tennivalóm. Ha ő is jónak látja, szélesre tárom előtte az ajtót és a bögrés polc felé veszem az irányt, az egyelőre jellegtelen rendelőn átvágva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Többszőr megfordult már a fejemben a színjátszóhoz való csatlakozás, eddigi évek alatt viszont nem jutottam el odáig, hogy meg is tegyem. Idén aztán végül úgy döntöttem neki kezdek. Bizonyára a sok szabadidőm vett rá, miközben próbálok összehozni egy elfogadható VAV eredményt. A "sok-sok" tanulás mellett viszont van idő egy kis drámára is, nem? Szóval beszéltem végül a harmadéves sráccal, és tárt karokkal fogadott egy meghallgatásra. Ahogy - mint utóbb kiderült - Podlovics Natasát is. A rellonos a hét elején keresett fel, és pedig örömmel mondtam neki igent. Hiszen a színház fontos része a közösség, ez az, ami annyira vonz benne. Miért ne csináljuk együtt? Úgy sokkal izgalmasabb az egész. Rögtön meg is beszéltünk egy időpontot.
Eddig nem sok tapasztalatom volt a színészkedéssel, de azt biztosan állíthatom, hogy szeretek színpadon lenni. Mivel pedig nem hivatásként fontolgatom a színjátszást, nem lesz probléma, hogy totálisan amatőr vagyok. Azért reméltem viszont, hogy Natasának van bármi ötlete arról, mit is fogunk csinálni péntek délután. Meg azt is, hogy nem happolták el az orrunk elől a próbatermet. Diáktársaimat ismerve viszont, biztos mindenkinek van jobb dolga, mint drámázni a próbateremben.
A péntekem hosszú nap, így utolsó mágiatörténet után gyorsított léptekkel indultam a próbaterem felé, ami legnagyobb szerencsémre az iskola másik felén található. Bíztam benne, hogy Natasa nem vár rám régen, tekintve, hogy öt perce ott kellett volna lennem.
Majdnem 10 perc késéssel rontottam rá a rellonosra. Gyorsan csekkoltam, de igen, ő volt az, és nagy szerencsénkre egyedül volt a teremben, így nyugodtan tudtunk készülni.
- Szia! Remélem nem vársz rég - nagyot szusszanva ledobtam magam a mellette álló székre, táskámat pedig a földre, ami nagyot puffant a halom könyvvel benne. - Mit olvasol? - közelebb hajolok hozzá, hogy rálássak a kezében tartott papírra, közben pedig kiveszem fülbevalóimat, hogy az ékszerek ne zavarjanak semmiben. Felállva a pénztárcámba rejtem őket, majd Natasa felé fordulok. - Van bármi ötleted, hogyan tudunk gyakorolni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A bögre. Jelenleg azt szorongatva igyekszik nem betoji alaknak tűnni, hiszen aki magát nem féltve cselekszik meg hasonlót, mint ami nemrég történt vele, annak egy másik ember, egy segítség jelenléte nem kellene, hogy ilyen „ijesztő” legyen. Az a baj, hogy talán az elején lett minden elrontva, hiszen kórházban ébredt, ispotályban folytatta, ott és akkor kapott meg minden infót egyben, amikor épp sebláz és más problémák kínozták. Akkor is volt valaki, akit mentális épségének megóvására jelöltek ki, de végül beleroppant és egy időre fel is adta. Azt szereti mondani, hogy önerőből húzta fel magát, nem holmi segítséggel, amit kapott, csendben megfogadott, de úgy adta elő, hogy tagadja. Aztán, hamar meg is szűnt az a kapocs, elmaradt minden, miután egyszerűen csak állapota miatti kedélyromlást és „mindenki megérti, mint mész keresztül és miért vagy depresszív” vonulattal békén is hagyták. De most már sok volt és ezzel nem tudja már azokat terhelni, akiket szeret. Mert egy idő után ők sem tudnak többet, jobban, elfáradnak és aztán vége. Ezt pedig, nem érheti el. Nem.
- Ajánlom ezt egy fogorvosi rendelőbe is, biztos kevésbé lenne ijesztő – mert az igaz, a sok fehér eltűnt, olyan, mintha kisétált volna vele az egyik kedvenc helyére és leülne vele kávézni és beszélni. Mintha csak Odettel tette volna meg ezt a sétát, csak úgy, mert mind a ketten erre vágytak és közben témába jönne minden. De ő nem Odett, nem is akarná, hogy Odett arcát viselje, mert azzal megint magát csapná be és annak semmi értelme, ha később megint nem bízik senkiben, mert idegen az arca.
- Én tényleg nem akarok ilyet megszabni, sőt… maradhatunk így, nem a külső miatt nehéz ez – aprót nevet, hogy lehet férfi, nő, szőke, vörös, a lényeg – nem rosszból – de nem rajta van, hanem saját magán és gátlásain. Sokat beszél már egy ideje, sokat társalog, mégis vannak tabuk, olyanok, amelyeket senki sem tud. Nem nagy dolgok, csak saját magának.
- Ühm, rendben, nem fogom vissza magam – bár nem tervez, így is kicsit szégyelli magát, hogy rögtön alpári volt. Kezében megremeg kicsit a bögre, ahogy hosszasan kortyol egyet, a kérdést emésztve. Egy pontra fókuszálja tekintetét, csak ül és ajkai pihennek a bögre porcelánján. Talán pár perc is beletelik, ha közben a másik nem szólal meg, mire leereszti és rá pillant. Óvatos, kissé riadt tekintet.
- Van pár… de elsőnek, talán a legfrissebb. Én… tettem valamit, ami miatt sokan „hősként” kezelnek akár, de mi van, ha tévedtem? Mi van akkor, ha… Emlékszem, a vérre, nem kéne, de emlékszem. Az íze, a Hold hogy sütött oda, képek. Nem alszom… jól. Mi van akkor, ha… ha a bestia fog győzni? – bukik fel benne az első, amióta csak kinyitotta a szemét, amin már annyiszor átrágta magát. Nem ezzel akarta kezdeni, de, egyelőre, ez a legnagyobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A legtöbb velem szemben ülőnek talán vígaszt nyújtana, ha tudná, kucorogtam én is abban a székben, azon a kanapén, kisírt szemekkel, megtörten, félve. Mégsem említem, mert nem lehet összehasonlítani két embert így - másak a körülmények, maguk az emberek, s ugyanaz az esemény máshogy csapódik le bennük. Sejtem, ám nem tudom, mi zajlik le bennük, maradéktalanul érteni-érezni sosem fogom és ezt elfogadtam.*
- Hmm, megfontolandó, bár sajnos a foghúzás fájdalmát aligha ellensúlyozná,-*merengek egy sort, öntudatlanul is megdörzsölve az állkapcsomat, miután volt szerencsém megválni a bölcsességfogaimtól, amik semmiféle természetfeletti hatalomnak nem hajoltak meg. Az orvost lepte meg a legjobban, hogy majd' két méteremmel sem nőttem akkorára, hogy az a pár plusz fog elférjen a számban.
Bólintok, felesleges több szót fecsérelni erre, s puha mosollyal jelzem, semmi gond. Mindez egyetlen jel a jegyzeteimben, áthúzott nulla, mely annyit tesz, nincs preferencia. Aztán Belián elmereng, talán bátorságot gyűjt, talán szavakat keres. Hangtalan kortyolok kávémból s teszem vissza az asztalra, ügyelve, hogy csak az ismerős, barátságos neszek járjanak körbe: levélsusogás, ágak zörrenése, szél- és madarak halk hangjai. Máskor kedvtelve merülnék el bennük én is, most azomban egyenes, fesztelen tartással ülök, felsőtestemmel Belián felé fordulva, karjaimat ölemben nyugtatva a tablet mellett.
Bármitől is tart a riadt tekintet, zöldjeimben nyugalmat talál, vonásaim sem vesztik el nyílt, őszinte lejtésük. A kimondottak nem változtatnak azon, hogy itt és velem biztonságban van. Komolyan bólintok, tudomásul véve a kérdést.*
- Ha emlékszel a történtekre, akkor foglalkozni fogunk velük és segítek feldolgozni őket. Jóslatokba vagy ígéretekbe nem bocsátkozhatok, azonban úgy látom, időben fordultál hozzám és minden esélyed megvan, hogy ne történjen ilyesmi. Értékelem az őszinteséged és a józanságod,-*kimondatlanul hagyom, de érezhető, milyen fontosak; nem mindenki küzdötte volna le félelmét vagy viszolygását ilyen gyorsan. Némán jegyzem fel, hogy külön lényként, bestiaként hivatkozik magára az átváltozás alatt, ami kérdéseket vet fel a bájitala kapcsán; megfontolandó a főzet finomhangolása, adagolásának újraértékelése. Asszisztált átváltozás és megfigyelés szükséges.*- Mi foglalkoztat inkább, a lelki vagy a gyakorlati oldala a folyamatnak? Rengeteg lehetőséget és információt tudok felkínálni, nem akarlak egyszerre elárasztani vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Nem ismerik egymást, de az ilyen apró mondatok, dolgok azok, amelyek könnyítik majd a helyzetet, az egész légkört. Könnyebb, ha lesznek olyan dolgok, amiket mind a ketten értenek és akár átéltek, legyen csak az most a tetszetős bögre, vagy épp a fogorvos kellemetlen emléke. Figyeli, ahogy állához ér, mint aki épp most emlékezne, milyen rossz az, amikor kiszednek onnan valamit. Saját maga is átélte, amikor a nyála csordult ki az érzéstelenítő miatt, amikor az egyik lyukas őrlőt kellett kikapni onnan, hogy mennyire érzékeny volt és érezte mégis néha, hogy ott van még.
- Biztos arra is van valami mágia. Vagy… fogalmam sincs, hogy erre milyen egy fogorvos – mert nem volt még szerencséje hozzá, amikor sajgott, nem volt vészes, az ember akár mugli, akár nem, mindig addig húzza a fog dolgot, amíg elviselhetetlen. Ez örök, íratlan szabály, de jó, az emberek nagy részénél csupán. Bár nem azért jött, hogy fogorvosi tanácsokat kérjen és osszon meg a másikkal, nagyon nem. Sokkalta mélyebben van a gond, mint egy fog, ebben mind a ketten biztosak, mégis, akaratlan tolja nyelvét abba a mélyedésbe, ahol a fog helye pihen. Nem tudja, miket jegyzetel, ír, csak a kézmozdulatot látja. Ez is kissé feszélyezi, az ember ösztönösen kíváncsi arra, hogy valaki mit lát rajta és ez le is kerül jegyzésre, de nem épp olyasmi ez, hogy odahajoljon és belepillantson. Próbál elvonatkoztatni, úgy, mint a rendelő az eredeti képétől, attól, hogy miért is ücsörög itt. Nem a legkönnyebb, mert egy része annyi mindent mondana, a többi pedig csak azt, hogy hallgasson, ahogy eddig. De amikor valaki nem bír aludni, érzi, hogy egyre fáradtabb, kevesebb és álmai már nem agyatlan butaságok, hanem olykor vérvörös művek, nincs mese, valami kell. Használhatna rá főzetet, de ha arra kap rá és egyszer nélküle kellene, minden rosszabb lenne. Leás hát a halomba, beletúr és a legutóbbi, a legfrissebb sebről kaparja le a vart. Mire a végére ér, hangja erőssége kicsit elgyengül, ujjait kaparássza a megszokott módon, frusztrált. Mert lehet ebből, ebben is sok mindent lát már.
- Nem mindenre, nem mindig, de ez jobban… - szusszan egyet, örül, hogy foglalkoznak vele, ámbár feldolgozni valamelyest megtette, de lehet, hogy mégsem. – Általában nincs sok meg, apró képek, de ez éles. Mint mikor, mint amikor megtámadtak, sok éve, ott láttam vért, a sajátom – meghatározhatatlan állapot, ahogy kibuknak belőle a szavak, riadtan kapja felé a tekintetét, mint aki nincs tisztában azzal, hogy beszél. Hogy tényleg ezeket mondta. Jó jel, hogy őszinte és józan jelzőket kap és hogy esélye van, időben. Mégis, ahogy ássa bele magát, egyre nehezebb.
- Van… gyakorlat. Bírom a fájdalmat, tudom mikor kell menni, mit hogyan. Megtanultam. A lelki? Arra, annak idején azt mondták, nem készültem fel, nem… nem sikerült. Én csak nem szeretnék bajt, senkinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Miközben azt latolgatom, vajon a "nem alszom jól" mennyire súlyos gondot is jelenthet valójában, Beliánt fürkészem - a néhány lejegyzett szó szemlátomást aggasztja, de belátására bízom, szeretne-e rákérdezni vagy inkább szoktatja mgát hozzá.
Nekem ellenben egyetlen pillanat alatt több oldalra rúgó kérdéstermésem kezd érni.*
- Nem mindig vagy tudatodnál az átváltozások alatt?–*igyekszem nem vonni össze a szemöldököm, ami meglehetős erőfeszítésbe kerül - ez az egyik utolsó, amit hallani szeretnénk az ilyen beszélgetések során, mégis közel sem olyan ritka, mint a legtöbben hinnék. Mindezt félretéve, emlékeznék, ha ez szerepelt volna Belián aktájában, mert életbevágóan fontos, hogy a bájital jól hasson, ehhez képest immáron másodjára szembesülök ilyennel.*- Figyelmeztettek vagy rákérdeztek erre valaha?-*toldom meg a kérdést még eggyel, rossz előérzettel telve. A feljegyzések szerint elutasította a kiutalt pszichológus segítségét, bizalmam azonban kezd megrendülni a leírtakban. Túl fekete-fehér.
- Teljesen félreérted,-*simítom futólag halántékom, azon tallózva, hol kezdjem a magyarázatot, az előző mondatok fényében. Mi mindent kell elmondanom valakinek, aki ennyire normálisnak tekinti a fájdalmat, a kontroll csaknem teljes hiányát és indokoltan véli bestiának magát az órákban, amikre nem emlékezhet? Előrehajolok a karosszékben.*
- A gyakorlati megközelítés, hogy először a fiziológiát és a körülményeidet mérjük fel: a bájitalt, a sérüléseket, bármilyen szervi gondot, ami befolyásol, hogy megteremtsük a lehető legjobb feltételeket. Ami sürgős, mint az alvásprobléma, prioritást élvez a kisebb kellemetlenségekkel szemben. Átszámolom, helyes dózist és megfelelő minőségű bájitalt kapsz-e, szükséges-e hangolni rajta. Az átváltozásod során melletted leszek, hogy megfigyeljelek és hogy vadászat helyett a társaságom enyhítse az ösztönös késztetést,-*veszem sorra, ujjaimon számolva a lépéseket, amik közül a legfájdalmasabb a vérvétel. Erőnek erejével kényszerítem a hangom tárgyilagosságra, mert a hitetlenség és a frusztráció arra sarkallnának, hogy neveket követeljek, tehetetlenül rázzam a fejem vagy hogy dühösen markoljam a karfát. Belián arckifejezése tart vissza, a tekintet, mely úgy szegeződik rám, mint amikor az út közepén álló őzet elvakítja a reflektorfény.*
- A lelki folyamat hosszabb és összetettebb, ez tény; de nem is egyedül kell végigcsinálnod. Ez a legalapabb, aki még nem tanulta meg vagy épp gyengélkedik, azt nem hagyjuk magára teliholdkor,-*azt akarom, hogy egy pillanatig se gondolja, hogy ez az ő hibája volt..