31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 8 [9] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. április 28. 22:02 | Link

a Juhász lány
nyárfalevél jellegű, házi teaszakértőnk

Ez a kis irodámba belődörgött szőkeség mindenre is válaszol nekem. Ugye így szokták ezt mondani? Mindenre is. Vicces különben, nem tudom, honnan jött ez mostanában az embereknek, de tetszik. Szóval mindenre is felel, pedig már megint nem vártam választ egyáltalán. De úgy tűnik, észreveszi, hogy picit sokat jártatja a sütilesőjét és meg is hagyja ezt jobb dolgokra. Aztán meg azt hiszi, megszabadult tőlem, pedig dehogy. Hiszen még csak most jött. Hova siet? Órára? Pf.
Ezt már szeretem! Igen, uram, rendben, uram. Miért nem ilyen tisztelettudó és katonás itt mindenki? Oké, nem panaszkodhatom, jól nevelt népek. Nagyjából én vagyok a legrendetlenebb. Az viszont nem nehéz, hiszen én rémesen rendetlen vagyok.
Igen. Ahogy gondoltam. Mélyről jön ez a félelem. Mondhatni iszony. Már attól kifordul magából, hogy azt hiszi, meg fogom érinteni. Reagálni sem bír. Kisebb sokkot kap. Én meg ott hagyom. Ezzel talán kicsit meg is kegyelmezek neki, noha necces egy lépés, hiszen elég gyorsan elsápadt, mintha rögtön már ájulna is. Ez viszont nem következik be szerencsére, hanem slattyog utánam. Mármint komolyan, szinte csak vonszolja magát. Mint akibe csak hálni jár a lélek. Tudom, ijesztőek ezek a teásdobozok.
Rákapom érdeklődő tekintetem. Mivel csinálhatok mit nyugodtan? Ó, hogy a vizet. Odanézek a tűz fölött a kampón imbolygó kannára, aztán egyik kezem csípőmre vonom.
- Nem vagy te fellengzős kicsit? - kérdezem megemelt állal. Olyannyira megemelttel, hogy lefele kell nézzek, hogy lássam a navinést, pedig nem vagyok jelentősebb magasabb nála. Félrebiccentem fejem, párszor végigmérem. Tartja magát. Nagyon fegyelmezetten és összpontosítón. Kell is neki. Egyáltalán nincs oda ezért a helyzetért. Még annyira sem, mint az átlag.
- Összetevőket, ismérveket darálsz, ízeket állítgatsz, most meg még forralni is jobban tudsz, mint a tűz - hadonászok kezemmel hol a jövevény felé, hol a nála lévő, ál-trópusi tea felé, hol a megszégyenített kandallóm felé. - Vagy mint én - nyomom ujjaim végét mellkasomba. Kábé olyan lelkülettel, mint abban a filmben a tükör előtt a fegyverrel szórakozó férfi. "Te hozzám beszélsz?" Egy amolyan összeállításban láttam ezt a részt, amely mozgóképi antitudós varázslóknak szándékozott némi áttekintést adni a muglik filmművészetéről. Még az Akadémián vetítették nekünk. Ez nagyon megmaradt. Meg is nézhetném majd, igazán. Legalább a tizedik mozi lenne, amit életemben látok.

# # #
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 866
Összes hsz: 3065
Írta: 2020. április 29. 19:58 | Link

Igazgató Úr

 
hétköznap délelőtt|o


Ha nem lennék ennyire elfoglalva azzal, hogy minél előbb el akarok innen szabadulni, ha nem lennék teljesen összezavarodva attól, hogy egyáltalán nem tudom hova tenni a férfit, akkor talán - hangsúlyozom talán! – észrevenném, hogy mennyire tetszik neki ez a kis meghunyászkodó, behódoló stílus, ami csak úgy jön magától nekem. Alapból udvariasan beszélek a felnőttekkel, tanárokkal, de az igazgató úrnál öntudatlanul is valamilyen furcsán magasabb szinten művelem ezt. Talán úgy érzem, hogy így járok a legjobban, így talán nem talál rajtam fogást és elmehetek. Hogy én milyen kis naiv tudok lenni, igaz?
Örülök annak, hogy magamra hagy, hogy össze tudjam magam szedni, annak meg még jobban, hogy nem bombáz kérdésekkel, és nem úgy tűnik, hogy magára venné a dolgot. Valahogy nem sok kedvem van most magyarázkodni. Arról sem, hogy mi ez az egész, és arról sem, hogy de tényleg nem ővele van bajom. Nem is tudnám most értelmesen elmondani ezt az egészet. Még jó, hogy elterelődnek a gondolataim a tűz miatt.
Ingerült vagyok kissé, mert marha sokáig tart mire felforr magától a víz. Túl sokáig tart. Még ha varázslatot vetne be akkor az még rendben lenne, de nem úgy tűnik, hogy azt akar. Minek rakná fel a tűzre ha mágiával megoldja? Egyáltalán nem azt várom, hogy majd most kapva kap az alkalmon és különféle bűvésztrükköket kér tőlem, csak mert hydromágus vagyok és mert meg tudom tenni. Csupán mielőbb szabadulni akarok. És amíg a tűzön melegedő vízre várunk addig nyilván nem kukán fogunk állni vagy ülni. Nem, valamiféle beszélgetésbe kezdenénk, és én ezt inkább kihagynám. Emiatt a javaslatom.
- Én … én … - kezdek el dadogni a megdorgálást hallva. Ugyanis én annak veszem, nem tudom nem annak venni. Felvágok a képességemmel és ezt nem illik. Ezt hangoztatja, nem? Arcom falfehérből mindenféle átmenet nélkül vált át vörösbe, ahogy elszégyellem magam. – Bocsánat, uram.
Lehajtom kicsit a fejemet ettől aztán tényleg úgy tűnök, mint valamiféle cseléd, aki valami olyat tett (vagy éppen nem tett) ami nem felelt meg a gazdájának. Hm, így hívják? Vagy ez a szó csak a rabszolgákra alkalmazható? Mindegy. A lényeg, hogy valahogy így érzem magam. Egy másik kultúrában a térdeimre borulva, a homlokomat a földhöz szorítva esedeznék a bocsánatáért. Ami viszont elkerüli a figyelmemet, hogy legalább az a fura torokba gombócot szorító érzésem eltűnt, amit az iménti hirtelen közelsége váltott ki. Egy ideig még bennem szokott lenni az a feszültség, görcsbe ugrott gyomor, még figyelni szoktam egy darabig a környezetem. De ez a fázis hirtelen megszűnt annyira kizökkentett a kérdésével. Óvatosan pillantok fel, miközben a hátam mögé teszem mindkét kezem. Összekulcsolás helyett a dobozt szorongatom. Egyértelmű a mozzanat jelentése: nem csinálok semmit sem. Megvárom amíg engedélyt kapok, vagy utasítást, hogy bűvészkedjek a teával. Csupán a tekintetem vándorol el a gyönyörű könyvespolcok felé, valamiféle elismerést-álmélkodást-rajongást sugározva. Aztán alaposabban megnézek magamnak minden, most hogy már kicsit nyugodtabb vagyok fel is fogom, hogy miket látok. Hű, nagyon klassz a stílusa ennek az irodának!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. május 3. 20:51 | Link

a Juhász lány
nyárfalevél jellegű, elszállt teaszakértőnk

Megszeppen ismét a felvágós. Pedig tudom ám, hogy nem dicsekedésből nyomja az arcomba, mekkora király ő az elemében. Viszont ő nem tudhatja, hogy én ezt tudom. Márpedig, ha valaki nem tudja, inkább hat ez tényleg fellengzősködésnek, semmint védekezésnek. Más kérdés, hogy különben a legtöbb fellengzősködés védekezés.
A magát elszégyellt bocsánatkérésére nem teszek egyebet, mint bólogatok. Nem úgy, hogy oké, fátylat rá, hanem oké, akkor érted, mi a gond. Aztán odanézek a kannára. Meglesz az a vízfelforrás mindjárt. Amint visszapillantok a diákra, látom, hogy irodámban gyönyörködik.
- Pofás, igaz? - nézelődöm körbe magam is.
- Az a polc kikerül majd, szerencsére nincs már itt bent olyan halom pergamen, hogy szükség lenne rá - állok neki fecsegni munkakörnyezetem elrendezéséről. Nem mintha egyébként arra a csomó könyvre akkora szükségem volna a hétköznapokban, dehát ők az atmoszférát is szolgálják. Meg őket kedvelem. A hülye papírokat nem.
- Na lássuk... - emelem le pálcaintéssel a kannát a felforrt vízzel a tűz fölül és a kisasztalra lebegtetem mögém, leengedve egy alátétre, majd ujjaim közé fogom a tea kis papírját és hagyom a filtert lecsüngetni kezemből magam előtt. Nem rakom még bele a vízbe, hiszen nem tudom, hogyan jobb neki, mennyit kell áznia a cuccnak. Minden esetre hagyom a filtert lógázni mellkasom előtt és várom, hogy jöjjön és elvegye tőlem, aztán megkezdje az attrakciót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 866
Összes hsz: 3065
Írta: 2020. május 3. 21:35 | Link

Igazgató Úr

 
hétköznap délelőtt|o


Lesz min elmélkednem ha egyszer kiszabadulok innen az biztos. Már most érzem, ahogy ott tekeregnek a gondolatok arra várva, hogy előtérbe kerülhessenek és a helyükre rakhassam őket. De ennek nem most van itt az ideje. Úgyhogy nagyjából minden figyelmemet a jelennek szentelem. Vagyis hát próbálom ám szemmel tartani az igazgatót, de elkalandozik a tekintetem is, a gondolataim is és már megint úgy elrévedek, hogy szinte el is feledkezem arról, hogy hol vagyok és kivel. Nehezen küzdöm csak le a hirtelen támadt vágyat, hogy odamenjek a könyvespolchoz és végighúzzam az ujjaim a könyvek gerincén. Vagy, hogy levegyek egyet onnan óvatosan.
- Gyönyörű – felelem álmatag hangon, le sem véve a szememet a kötetekről. A hangulata és kisugárzása is klassz a helynek, de nem egészítem ki az elhangzott véleményemet ezzel. Jobb visszafognom a túlzott csacsogásomat, ezt már megtanultam. Kicsit nehezen szakad el a pillantásom hogy megkeresse az említett polcot. Szemöldököm felszalad és ezúttal nem sikerül megálljt szabnom a számon kicsúszni kívánkozó szavaknak.
- Miért? Lehetne másra is használni, nem csak pergamen tárolására – kérdő tekintetem a férfire siklik, enyhén félrebillentett fejjel. Tudom jól, hogy nyilván ő is tudja, hogy nem csak arra jó a polc. Nem is azért mondom, kérdezem. Hanem mert beleillik az is az iroda összképébe, és én biztos, hogy inkább kitalálnám miket pakoljak oda, ahelyett hogy megszüntetném. De ez nem az én szobám, irodám, könyveim … meg közöm sincs igazából a dologhoz, úgy változtatja ahogy csak akarja. Apropó: - Ilyen volt az iroda, amikor idekerült, vagy Ön alakította ki ilyenre? – árulom el ezzel, hogy nem jártam még itt eddig. Nem tűnik túl lényeges kérdésnek, pedig az. Rengeteg dolgot el tud árulni az emberről az, hogy mit hogyan rendez be. Hm, kezdem magam biztonságban érezni ha már ilyen merészen belekérdezgetek dolgokba.
Mosoly suhan át az arcomon, ahogy a lebegő kannát figyelem, mint ahogy mindig, amikor valaki ilyesmit csinál. Nekem nem igazán megy jól a lebegtetés, nem is szoktam kísérletezgetni vele. De szeretem nézni, ahogy más csinálja.
- Akkor trópusi legyen ugye? A zöld tea jellege azért maradhat? Elég édes volt az előző teája? – árasztom el kérdésekkel az igazgató urat miközben közelebb lépdelek hozzá. Hol az arcát nézem, hol a teafiltert. Óvatosan nyújtom ki a kezemet érte, és nem tudom megállni, hogy ne jusson eszembe az, hogy pont úgy ingázik a filter, mint az az izé, amivel hipnotizálni szokták az embereket. Pontosan úgy. Megfogom végül a filtert és várom, hogy elengedje. Arcomon átsuhan a meglepődés, hiszen közel jöttem hozzá. Közelebb, mint gondoltam volna, hogy fogok azok után, ami az imént történt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Éjféli Veréna
Független boszorkány, Tanulmányi ügyintéző, Bogolyfalvi lakos


Phoenix
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 176
Írta: 2020. május 4. 15:05 | Link

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij


Államat kézfejemen megtámasztva ülök az asztalomnál. Rajta rend és átláthatóság honol. Előttem egy bögre kávé gőzölög, arra várva, hogy megigyam. Hiába vár. Munkám nem sok maradt így hagytam gondolataimat elkalandozni. Hosszú sötétvörös fürtjeimet mutatós kontyba fogtam fejem tetején. Még mindig hordom a gyász színét nem csak a lelkemben, de öltözékemben is, pedig tudom már nem volna muszáj. Nem csak Károly miatt teszem. Kamasz korom óta kedvencem ez a szín. Fekete ceruzaszoknyát viselek, hozzá egy fekete-fehér csíkos inggel és nyakkendővel, ami szintén fekete, de nőiesen keskeny fazonú. Mióta titkárnő lettem a ruhatáram némiképp átalakult. Már csak otthon viselek bő pulóvert és laza farmert. Néha olyan jó elveszni bennük. Itt ezt nem tehetem meg hiszen napjában, sőt óráról órára látnak olyanok, akik számára a jó benyomás és a bizalom alapja a megjelenés. Ki tudja, talán hitelemet is veszteném, mint az Igazgató és az Igazgatóhelyettes titkárnője, ha nem lennék reprezentatív. A munkám minősége persze mindennél fontosabb! Mégis, ahogy ma reggel belepillantottam a tükörbe indulás előtt úgy éreztem kezdem megtalálni azt a Verénát, akit évekkel ezelőtt elvesztettem. A nőt is látom már, nem csak az özvegyet, a gyilkost vagy a metamorf boszorkányt. Erőmet jó ideje csak a szemem alatti karikák vagy pirosság eltüntetésére használom. Nincs már szükségem testem és küllemem manipulálására. Erre úgy egy éve gondolni sem mertem volna, ahogy arra sem, hogy nem fogok elrohanni, ha valaki hozzám ér vagy arra kér, hogy érjek hozzá. Még mindig gyanakszom, még mindig hűvös higgadtsággal vagy épp kimértséggel leplezem valódi érzéseimet, de magamban már néhány embert érdemesnek kezdek vélni arra, hogy idővel lebontsam előttük a magam köré épített várfalat. Most még a bástya biztonságából tekintek ki a világra, de azt hiszem amit eddig elértem is óriási haladás Kék szemeim elrévedni látszanak. A mozgásokat és neszeket tudatom perifériájára szorította az elmélkedés és az emlékezés. Eszembe jutnak Rellonos éveim olyan részletei, amikről azt hittem már rég elfelejtettem őket. Keverednek a közelmúlt élményeivel és az összkép, olyan erősen magával ragadja figyelmemet, hogy alig pislogok és a levegőt is nagyon lassan veszem.
Utoljára módosította:Éjféli Veréna, 2020. május 4. 16:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


#fattyú #szőke ördög #Mihi #Mimi
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 871
Írta: 2020. május 4. 17:30 | Link

Éjféli Veréna
muszáj bejutnom / jó gyerek vagyok / most kivételesen

Sután dobom magamra a talárt, miközben sietősen hagyom el a szobát. Rohadtul elfelejtettem, hogy nekem hétvégén jelenésem van, és ha nem jön az a rohadt bagoly anyámtól, hogy nagyon várják a hétvégét, hogy lássanak a kifutón, az agyam hátsó zugában rohad meg az információ. De jött a bagoly, hogy rohadjon meg, így az információ is előkerült abból a rejtett zugból, hogy szemeim úgy pattanjanak ki, amikor fel is dolgoztam, mintha elfutni akarnának. Fantasztikus, mert ha nem kapom meg az aláírást az igazgatótól, ráadásul rövid időn belül, akkor ez a jelenésem odavész. Nem mintha én bánnám, de ezen pont kurva sok fontos divattervező is jelen lesz, akiknél bizony esélyesen vár rám egy csodálatos szerződés, szóval meg kellene erőltetnem magam és komolyan venni, nemde? Nem akarom.
Mégis morogva lépek ki a szoba ajtón, hogy magamra csapjam azt, mert tényleg nincs hozzá kedvem. De meg kell tennem, mert ha a pszichiáteri vonal nem jön be, akkor kell egy B terv, és tekintettel arra, ami vagyok, a modellkedés még elég sok ideig játszhat. Bal kezemben tartogatom a példányokat, míg jobb kezem csúszik zsebem mélyére. Köszöngetek pár embernek, biccentgetek, kiosztok pár kacsintást és hiperédes mosolyt, hogy a lányok örüljenek, és szinte hallom, ahogy a fehérneműn keresztül csordogálnak, de sajnos nem maradhatok huzamosabb ideig kiélvezni, így haladok tovább, végül az igazgatói előtt állok meg. Határozottat koppintok az ajtón, majd amint arra engedélyt kapok, egy széles és kedves mosollyal lépkedek a vörös hajú nő felé. Az asztal előtt torpanok meg és nyújtom felé jobb kezemet. Bal kezem lógatom le benne a papírokkal.
- Üdv, Mihail Sztravinszkij - rázom meg a nő kezét, majd azzal a lendülettel is engedem el, ahogy megfogtam. - Az igazgató úrhoz szeretnék bejutni sürgősen. Esetleg bent van most? - csak mondd azt, hogy igen, és haladjunk. Mindössze három aláírásra van szükségem és mindenki mehet amerre lát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Éjféli Veréna
Független boszorkány, Tanulmányi ügyintéző, Bogolyfalvi lakos


Phoenix
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 176
Írta: 2020. május 6. 11:52 | Link

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij


Kopogás húz vissza a jelen tiszta valóságába gondolataim ködéből. Behívom az illetőt, aki megmentett a további önmarcangolástól vagy épp olyan ábrándok eszmefuttatásától, amik sosem válhatnak valóra. Egy korty a kávéból, ami már kihűlt épp elég. Később majd talán megiszom. Félreteszem az eper formájú pipacsost ábrázoló szépen festett bögrét. Szeretem a pipacsot. Az élet múlandóságának virágát. Ami oly' törékeny és oly' kevés ideig pompázik. Szirmai hamar hullnak, de míg él tűzvörösen virul és szem nem kerülheti el, hogy megcsodálja. Az ajtó kinyílik közben. Az érkező vehemenciája lehengerlő. Lendületétől és kézfogásától egy másodpercre vissza is hőkölök, de gyorsan helyre billenek. Lélekjelenlétem hamar tudatosítja velem, hogy mi is a teendő. - Jó napot! Éjféli Veréna - mutatkozom be, bár az asztalomon egy kis réz névtábla jelzi, hogy ki és miféle titulusban vagyok jelen. Elpillantok a kérésre annak hallatán. - Milyen ügyben keresi az Igazgató urat? - kérdezem hűvös de érdeklődő hangon. Azt az utasítást kaptam, hogy amennyit csak lehet redukáljak le a bejövő forgalomból. Amennyi ügyet csak lehet oldjak meg magam. Persze aláírói jogkört csak bizonyos szinten kaptam, de van amihez én is elegendő vagyok. Amennyiben úgy ítélem, hogy az Antonnal, - mert magamban már így merem hívni felettesemet - való találkozás indokolt, úgy azonnal jelzek neki és az előttem álló ifjút bemenesztem. Ha viszont csak egy fontoskodó diák valami csip-csup dologgal, nos azt is elintézem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


#fattyú #szőke ördög #Mihi #Mimi
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 871
Írta: 2020. május 7. 21:00 | Link

Éjféli Veréna
muszáj bejutnom / jó gyerek vagyok / most kivételesen

Szeretem hinni, hogy az egyszerű dolgok… nos, egyszerűek. Nem kell felesleges köröket futnod azért, hogy eljuss egyik pontból a másikba, hanem csak elindulsz, mész egyenesen, majd egyszer csak hopp, a másik pontban vagy és örülhetsz. A legtöbb dolog ilyen, hiszen soha nem kérsz lehetetlent a másiktól, főleg nem akkor, ha az egy francos aláírás az iskola igazgatójától, hogy az a francos karriered felfelé ívelhessen, mert mi van akkor, ha az A terv nem jön be? Ugye? Előrelátó szeretnél lenni és mindent megtenni, de még a legegyszerűbb dolgokat is úgy megbonyolítják, hogy a végén már te érzed kellemetlennek azt a három kurva aláírást, ami csak ahhoz kell, hogy a hétfői napot, amikor visszaténfergek az iskolába este, szabályszerűen lóghassam el, és lehetőségeimhez mérten ne legyek elkönyvelve lógósnak a tanárok szerint. Mert bármilyen meglepő lehet, akármennyire ráz a hideg néha a tömött és zajos folyosóktól meg a fiatalabbaktól, de szeretek itt tanulni. És már dupla okom is van arra, hogy ne rontsak el semmit, mert az túl hirtelen lenne és nem áll módomban hibázni többet a szükségesnél. Nem most, amikor az életem úgy tűnik, hogy nagyjából kezd sínen lenni, szinte már gusztustalanul nyálas az egész, és egyelőre elhinnem sem nagyon akaródzik.
A hang ránt vissza a való világba, a nevére csak biccentek egyet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, miközben beszélek, a lapok akaratlan gyűrődnek meg ujjaim között, amikor elhangzik a kérdés. Na igen. Az egyszerű dolgok mégsem olyan egyszerűek, mint azt az ember akarná, csak… jó. Összekapom magam és kedves leszek.
- Pár aláírásra lenne szükségem tőle csupán, hogy elhagyhassam az iskolát hosszabb időre – mert nyilván nem tehetem meg azt, hogy csak kisétálok és egyszerűen elmegyek a bemutatóra. Mindenképpen kell az aláírás, amiket eddig teljesen gördülékenyen szereztem meg, most meg valami vöröshajú nőci áll az utamba, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy csak az aláírása kell, és már itt sem vagyok. Ha ez így fog tovább menni, akkor kénytelen leszek bevetni a sármomat, mert nincs nekem erre időm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Éjféli Veréna
Független boszorkány, Tanulmányi ügyintéző, Bogolyfalvi lakos


Phoenix
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 176
Írta: 2020. május 11. 14:58 | Link

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij


Tehát csak aláírások kellenek, hogy távozhasson. Elhagyni az intézményt csak így lehet, ha valaki kiskorú. Annak idején én még a szünetek egy részét is itt töltöttem. Nem kellettem. Csak a pénz amit értem kaptak állampapától. Szép dolog a nevelőszülői szeretet, igaz? Na de most nem rólam van szó szerencsére. Hanem olyasmiről, amit könnyű lesz megoldani. - Kérném az iratokat - nyújtom kezem felé és várom, hogy megkapjam a lapokat. Ha átadja őket, akkor átnézem az adattartalmat. Előveszem az aktáját a nagy szekrényből, hogy ellenőrizhessem nem áll-e korlátozás vagy tilalom alatt. Formaságok, bürokrácia, de enélkül kaotikus állapotok alakulnának ki és veszélybe kerülhetnének a diákok. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, legalábbis amíg én vagyok itt addig mindig le lesz egyeztetve minden kilépést kérő tanuló. - Rendben van. A távozásának úgy látom nem lesz akadálya - nézek fel a papírokból a fiatalemberre - Egy óra múlva jöjjön vissza, addigra alá lesz írva - közlöm tényszerűen, nem várva sem hálás sem morgást. Ugyan Anton most még nincs is benn, de azt mondta, hogy húsz perc és visszaér. Bőven időben leszek, hogy bevigyem neki és megvárjam míg rákanyarítja a már általam megismert hanyag eleganciával az épp ugyanilyen aláírását. Remélem a diáknak is megfelel ez a nem olyan nagy várakozási idő. Ennél hamarabb nem tudná akkor sem megszerezni a szignókat, ha benn lenne az Igazgató. Ugyanis épp elég okiratot pakoltam oda neki, hogy mire azokkal elkészül is benne legyünk az egy órában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. május 14. 21:38 | Link

a Juhász lány
kevésbé nyárfalevél jellegű, oldódó teaszakértőnk

Gyönyörű. Szerinte gyönyörű. Igazán érdekes az egyes emberek szóhasználata. Hiába jelenti a nyelvünkben elvileg ugyanazt egy-egy kifejezés, mégis máshogy, másra alkalmazzuk. Soha nem mondanám erre az irodára, hogy gyönyörű. De ő mondja és az ő szájából rendben is van. Az enyémből akkor van rendben, ha egy szendvicsre mondom vagy mondjuk a kedvesemre. Azt döntsék el egymás közt, ez melyiküknek nagyobb dicsőség.
- Igazad van - bólogatok elgondolkozva, a polcot illetően. - Tüzelőnek is kiváló! - villogtatom meg szemeimet lelkesen. De az igazság az, hogy szeretem, ha van egy kis tér, ahol lődöröghetek. Amikor van valami bútorom, azt telezsúfolom, ez igaz, viszont szeretem, ha nincs ilyen pakolófelületből túl sok. Viszont ezt nem taglalom a kis unikornisnak most. Ennyire nem kell belemennünk.
- Nagyjából ilyen volt. Mindig nagyjából ilyen volt - árulom el a leányzónak, hogy igazából ez az iroda olyasmi, ami egészében öröklődik. Hagyománya van annak, ahogyan fest. Ahogy sok neves tisztség esetében. Pici átalakítások szóba jöhetnek, mint egy-egy ilyen kisebb, ideiglenes bútor elvitele, viszont a beépített polc, a kandalló, az asztal, a székek... ezek igazgatóról igazgatóra szállnak. - A könyvekből is a legtöbb itteni - teszem hozzá ezt is, hiszen persze, hoztam én a magam irodalmait, viszont van itt sok gyöngyszem, ami minden dirinek elkél.
- Ne, csak trópusi! - rázom a fejem. Nem kell a zöldség! - Ja, az volt szerintem - latolgatok elvékonyodó hangon, miközben várom, hogy megkaparintsa a filtert. Ide mer lépni és felém mer nyúlni. Próbálom felmérni, mitől tart pontosan, mely pontokon bizonytalanodnak el vonásai, mitől viszolyog. Most éppen kb. semmitől. Igen, feszeng kicsit, viszont már jóval oldottabb, mint az imént kint. Talán azért is, mert ő léphetett felém és nem én léptem felé. Ahogy ujjai közé fogja a filtert, rásimítom kézfejére a kis, szálon lógó címkét, ahogy egy bögrén is tenném. El szoktam helyezgetni az oldalán, mert persze, hogy különben mindig a forró vízbe csúszik. De most a diákon egyengetem el egy-két röpke mozdulattal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 866
Összes hsz: 3065
Írta: 2020. május 17. 21:46 | Link

Igazgató Úr

 
hétköznap délelőtt|o


Tátva marad a szám a döbbenettől. Tüzelőnek? Ez még viccnek is rossz! Mármint ez egy teljesen jó bútordarab, igencsak ízléses kivitelben méghozzá. Na nehogy már el akarja itt égetni. Vagy lehet, hogy tényleg viccnek szánta? Esetleg jelzésnek, hogy vegyem már észre magam és tudjam hol a helyem, ne szóljak bele az ő dolgaiba? Komolyan nem tudom eldönteni.
- Értem – ennyit mondok csupán, eszemben sincs megjegyezni azt, hogy ha nagyjából ilyen volt eddig is, akkor ugyan ne dobálja már ki a polcot vagy égesse el. De semmi közöm nincs hozzá ugyebár. Mondjuk úgy érthető ha kevésbé van oda a berendezésekért, ha a legtöbb az már itt volt és itt is kell maradniuk. Nekem a fülemig érne a szám, ha egy ilyen klassz szoba rám szállna, és eszem ágába se lenne mozdítani dolgokat. Még az se biztos, hogy hoznék be saját könyveket. Teljesen másmilyen a borításuk meg minden, nem illenének azok ide. Mindazonáltal kíváncsian pislogok körbe a helyiségben, hiszen azt mondta az igazgató úr, hogy a legtöbb itteni. Tehát nem mind, vagyis hozott ő is. Megkérdezni nem merem, hogy például miket, pedig érdekelne. Egyszer a kíváncsiságom miatt fogom megütni a bokámat az tuti.
- Rendben, akkor egy sima, édes, trópusi tea rendel – mosolyodom el határozottan bólintva. Egyrészt amiatt, hogy mindig magabiztosság áraszt el, amikor elemi mágiázom, másrészt meg a kapott választól. Igazából tudok ám utólag is módosítani, az első kóstolás után, de gondoltam meggyorsítom a dolgot. A zöld tea meg nem nyerő, ez világos. És teljesen meg is tudom érteni.
Ahogy nyúlok a filterért reménykedem benne, hogy gyorsan letudjuk ezt az egészet. Én megragadom, ő elengedi és már mehetek is vissza a biztonságos távolságba és állhatok neki a teakészítésnek. Így kéne történnie és nem úgy, hogy azt a hülye kis címkét a kezemre igazgatja. Pár pillanat csupán, amíg ujjai a bőrömhöz érnek, de ez is bőven sok. Sokk. Ebben a távolságban pláne sokk. Pupilláim kitágulnak, ahogy megtelnek félelemmel és a semmibe merednek. Vadul zakatol a szívem, agyam próbálja működésre bírni a tüdőmet, de a mellkasom helyett az ujjaim mozdulnak meg. Elengedik a filtert, kinyújtott kezem vadul reszket. Kétségbeesetten forognak a kerekek a buksimban, előrángatva egy hangfoszlányt. Egy halk nyikkanás, majd még halkabb hümmögés váltja fel a csendet, ami kezdett rám telepedni. A dallamra koncentrálva kapok levegő után és pislogok egyet. Egy lépés hátra, kéz letesz és légzés, légzés, légzés. Ezek most a feladatok, amikre elvégzésére koncentrálok. A hümmögés erősödik, már kezd kivehető lenni, hogy igazából dúdolok. Tekintetem kitisztul, bár marad benne valamennyi a félelemből. Inkább aggodalom. Nem akarom elmagyarázni, hogy mi is volt ez az egész. Csak le szeretnék ülni, rendesen összeszedni magam, mindezt valahol messze innen.
- Sajnálom – nem tudom, hogy hallható-e egyáltalán ez az egy szó, vagy csak leolvasni lehet a számról. Mondhattam volna azt is, hogy bocsánat vagy elnézést, amennyiben csupán a teafilterre gondolnék. De nem, én sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni egy enyhe pánikrohamot. De leginkább azt, hogy mindez pont itt, az igazgatóval történt meg és én most nyakig ülök a pácban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. május 20. 21:52 | Link

a Juhász lány
nyárfalevél kisasszony

Teljesen megkavarom őt. Az az egyik kedvencem. Ilyenkor van az, hogy már végképp nem tudják leplezni az érzelmeiket, az igazi véleményüket. Kijön minden. Mondjuk ő alapból nem nagyon titkolózik, már ami a jelzéseit illeti. Csak próbál udvarias lenni és megfelelően viselkedni. Viszont csakhamar lubickol a dicsfényben elemi mágiája miatt. Értitek, lubickol. Ha eféléket varázsolgathat, elvan, mint hal a vízben. Jó, abbahagyom.
Elveszi a filtert, hogy kezdődjön a csoda, viszont valami egészen más kezdődik. Számítottam-e rá? Nem igazán. Mármint erre nem. Gyakran van az, hogy kifejezetten várok valamilyen reakciót és azt figyelem meg, míg máskor csak megteszem a magam lépéseit, szokásos önmagam vagyok és egyszerűen csak megvizsgálom, amit kiváltok. Utóbbi történik most.
Kezem már nincs nála. A tea a földre hull, arcom komoly, fürkésző lesz, ide-oda cikázik rajta. A sokkhoz hasonló állapotba kerül. Remeg, elsápad, légzése rendellenessé lesz, pupillája félelemre tágul. Nem lépek hátra, de nem is közeledem. Csak tanulmányozom őt. Fejem oldalra biccen. Kis hangok szöknek ki belőle, ez valami kapaszkodás. Ez valami tanult. Hátrébb húzódik és lassan kiderül, dúdol. Önnyugtatás, fedezék.
Sajnálkozását, mintha meg se hallanám. Suhintok pálcámmal és a szék odahúzódik mögé, vádlijának nyomódva puhán, jelzésképpen, hogy tegye le a popsiját szépen. Amint ül, intek neki oda egy pohár vizet, meg felhívom magamhoz a teafiltert, amit fújdosni kezdek, zakóm ujjába törlök, aztán fintorogva nézegetem, van-e rajta valami por vagy kosz még. De annyi baj legyen, ha van. Ennyi talán még kell is.
- Szóval? Mit nem szabad? - kezdek ezzel a felütéssel, egy-két perc nyugiszünet után. Én azt mondtam, bármit szabad, de láthatóan ő ezzel nem így van. Zsebre vágom kezem, lábujjhegyre állok kicsit, majd visszaereszkedem. - Mit ne tegyek? Csak mondd meg! Nem lesz gond - rázom a fejem, egyszerűen felszólítva, hogy szabja meg a határokat. Az eddigiek alapján, ha tippelnem kéne, nem bírja az érintésem. Mármint nem pont az enyém, de bizonyos emberekét. Vagy mindenkiét? Ezt nem tudom. De kint is inkább akkor ettől tarthatott, amikor közeledtem felé. Ettől volt olyan furcsa ez a cidrizés, mert nem egyértelműen a magatartásomra irányult. Tudom persze, kemény kérés, hogy közölje az igazgatójával, mit tehet és mit nem, de komolyan szeretném, hogy helyre rakjon. Engem és bárkit. Sejtem és kezdem már látni, hogy ez az egész olyasvalami, amit inkább magával akar rendezni. Kész rá, hogy változzon, erősödjön. Ez így van jól. Ám az élet addig sem áll meg és nem köteles sem tőlem, se mástól elviselni olyasmit, amit nem bír ki. Tök mindegy, ki vagyok. Ha megsértődöm rajta, tehetek egy szívességet.

# # #
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


#fattyú #szőke ördög #Mihi #Mimi
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 871
Írta: 2020. május 21. 20:23 | Link

Éjféli Veréna
muszáj bejutnom / jó gyerek vagyok / most kivételesen

Szemöldököm remeg meg, ahogy elkéri a papírokat. Ezek szerint nem fogok bejutni az igazgatóhoz olyan gyorsan, mint én azt akarnám. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor még ugye azt sem derült ki, hogy egyáltalán bent van-e, mert ez a vörös bárki, baszott válaszolni a kérdésre. Kékjeim fürkészik az arcot, miközben a papírokért nyúl. Kelletlen szusszanva helyezem a felém nyújtott tenyérbe az iratokat, majd szemöldököm rebben meg, ahogy elővesz egy aktát. Az én aktámat. Mégis mi a franc? Kékjeim pillantgatnak a mappa felé, a szívem a torkomban dobog, mert ha most találnak ki valamit, hogy nem mehetek sehova a vélaságom miatt akkor komolyan falnak megyek. Na igen, mert amíg valakinek a különleges képességei, betegségei, esetleg kiskorúsága miatt kell engedély, hogy elhagyja az iskola falait, nekem a vélaságom miatt. Nem úgy van az, hogy én csak úgy ki és be mászkálok, amikor kedvem szottyan. Pedig mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, nemde? Felnőttként kell aláírásért rohangálnom, mint valami hülyének, hogy mehessek és végezhessem a munkám. Csodálatos.
- Még szerencse - morranok fel, majd amikor folytatja, kékjeim kerekednek ki. Micsoda? Jól hallottam? Egy óra? Tekintetem vándorol körbe a szobában, majd amikor megtalálom az órát végre, elég látványosan húzom el a számat. - Nekem most lenne szükségem az aláírásokra. Esetleg Ön nem tudja aláírni nekem őket? - ennyit arról, hogy hazaugrok a minden előtt és beszélek anyámmal a most fennálló helyzetről. Egy-két nap csalás mindig belefért eddig, nehogy már most ne tudjak előbb elszabadulni az iskolából, mert nem kapok meg három kicseszett aláírást. Nekem a nő is megteszi, rohadt mindegy ki írja alá, csak kerüljön rá egy hivatalosan iskolában dolgozó aláírása. Ha az az igazgató titkárnője, nekem megfelel.
- Nem feltétlen szükséges az igazgató úr aláírása, nekem éppannyira megfelel az Öné, mint az övé - gyerünk már, csak bólints rá, és haladjunk, hadd menjek haza beszélni anyámmal, mielőtt még puccparádéba kell vágnom magam a nagyközönség előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Éjféli Veréna
Független boszorkány, Tanulmányi ügyintéző, Bogolyfalvi lakos


Phoenix
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 176
Írta: 2020. május 25. 11:17 | Link

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij


Nem veszek tudomást a fiatalember morgásáról. Lehet eddig nem ügyeltek a hivatalos dolgokra, de nálam már nem lesznek lazák a szabályok. Mindennek megvan a maga menete. Viszont esetében csupán türelemre van szükség, hiszen nincs ellene semmilyen kijárást befolyásoló tényező. Felnézek rá, ahogy hallgatom próbálkozását - Sajnos nincs rá felhatalmazásom - rázom meg fejemet, nyomatékot adva tagadásomnak. A papírjait magam előtt tartom, jelezve, hogy az egy óra nem lesz öt vagy több mert elkeverednek az iratok. Ám ő tovább próbálkozik. Mint ember megértem, de mint hivatali dolgozó kötnek a szabályok. Ebben a munkakörben lavírozni vagyok kénytelen a két minőségem között. - Lehet, hogy önnek megfelelne, de sajnos én nem írhatom alá - kezdem együtt érzően, majd mielőtt közbevághatna folytatom - Annyit tudok ajánlani, hogy ha megérkezik az Igazgató úr azonnal aláíratom vele és jelzek önnek, amennyiben ez hamarabb megtörténne, mint egy óra - ennél többet nem tudok tenni. Meg kell szokniuk a diákoknak, hogy nem minden úgy és akkor történik, ahogyan és amikor ők szeretnék. Nem akarok keresztbe tenni sem neki sem senki másnak. Nekem az a célom, hogy rend legyen és ki legyenek küszöbölve a visszaélések, és bármi baj történik az iskola szakszerűen járjon el elkerülendő a felelősségre vonást. Vannak ügymeneti szabályok amiket nekem be kell tartanom és be kell tartatnom nem csak a diákokkal, hanem a tanárokkal is egyaránt és tudatnom velük, hogy ezek mind az ő javukat szolgálják. - Megfelel ez önnek? - kérdezem és láthatja rajtam, hogy minden lehetséges jóindulatom benne van kérdésemben. Tartom a szavam. Bízhat bennem. Ráadásul míg vár akár össze is pakolhat az útra vagy csinálhat bármit, amit szeretne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


#fattyú #szőke ördög #Mihi #Mimi
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 871
Írta: 2020. május 26. 17:35 | Link

Éjféli Veréna
muszáj bejutnom / jó gyerek vagyok / most kivételesen

Egyre jobban latolgatom magamban azt a lehetőséget, hogy a papírokat egyszerűen itt hagyom és kisétálok az iskolából a cuccommal együtt. Ha nem jöhetek vissza, akkor ez van, majd befejezem csak az egyetemet, mert végül is azzal is előrébb vagyok, mint amit bárki akarna vagy gondolt rólam eredetileg. Mert ugye, ha már modellkedek, akkor az is el avan tőlem várva, hogy csak annak szenteljem az életemet. Hah, majd persze, ha fejre ejtenek még negyvenszer, akkor talán elgondolkodom azon, hogy csak a modellkedésnek és a kifutón való fel s alá sétálgatásnak éljek. Nem olyan sokat ígérő ez.
Értem – dörzsölöm meg szemeimet fáradtan. – Köszönöm a kedvességét. Gondolom nemigen van más választásom – egy apró, mégis egyértelműen szemtelen mosolyt villantok a nőre. Tudom, hogy nem az ő hibája, tudom, hogy nem tehet róla, hogy csak az igazgató írhatja alá, aki jelenleg nem tartózkodik az irodában, mégis egyértelműen ül ki arcomra a bosszúság pár pillanatra. Az egyszerű dolgok mégsem olyan egyszerűen mindig. Pedig mennyivel könnyebb lenne az életem. Mondjuk akkor lenne a legkönnyebb, ha ezek a papírok egyáltalán nem kellenének, de ebbe ne menjünk bele mélyebben. Elfogadtam a feltételeket a Minisztériumtól és az iskolától is, hogy ide járhassak, ezen már ne múljon. Eleget is kell nekik tennem, ha már tényleg voltam akkora barom, hogy elfogadjam őket.
Megfelel. Ezesetben várom a megkeresését, ami reményeim szerint minél előbb megtörténik – a szemtelen mosollyal pillantok ismét az óra felé. Akkor befejezem a pakolást, talán még arra is lesz időm, ha hamar összekapom magam, hogy én magam jöjjek vissza a papírokért. Ez még elválik. Kékjeimet vezetem vissza a nőre, majd lemondóan sóhajtok egyet.
Nagyon köszönöm a segítségét, de ha most megbocsájt… – ugyanolyan hirtelenséggel távozok az irodából, mint ahogy berobbantam oda, csak immár a papírok nélkül. Nagyon remélem, hogy valóban sikerül kevesebb, mint egy óra alatt lezavarni ezt az egészet, mert tényleg teljesen elfelejtettem. Nem mondom, hogy ma több időm van erre, mint az elkövetkezendő kettőben, amikor rendezhetem még össze a cuccaimat, de talán alkalmasabb volt erre a mai nap, mint a holnapi lenne. Remek. Lehet fel kellene írnom ezeket a dátumokat valahova…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 866
Összes hsz: 3065
Írta: 2020. május 29. 19:46 | Link

Igazgató Úr

 
hétköznap délelőtt|o


Meg hát. Pedig általában egész jól tudok olvasni az emberekben, de tényleg. Tudom, hogy nagyjából mire számítsak. Ritkák már az ilyen esetek, olyankor jönnek elő, amikor nagyon váratlanul ér, de ennyire erőteljesen már akkor sem. De ez most más, mert egyáltalán nem tudom, hogy mire számítsak a férfitól. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő lépése, vagy akár mondandója. És ez kavar be de nagyon. Az elemizgetés kicsit javít a dolgon, magabiztosabb leszek tőle, oldottabb meg minden. De elég hamar lerombolódik az a kis nyugis érzet, amit ezzel felépítettem. Hozzám ér. Éppen hogy, rövid időre, de hozzám ér. És kezdetét veszi a káosz.
Csupán halványan érzékelem azt, hogy nem változik semmi. Mármint, hogy ugyanott áll, ugyanúgy. Az jó. Bármilyen hülyén is hangzik, de jó. Ha megpróbálna segíteni és felém mozdulna akkor az katasztrófa lenne, ha hátrébb menne, akkor egyszerre lennék mérges és hálás. Hálás, mert teret hagy, és mérges, mert ezek szerint annyira vacakul festek, hogy ez tűnik a leglogikusabb lépésnek. Az igazgató úr ehelyett úgy fürkész engem, mint valami ketrecbe zárt kísérleti nyulat. A ketrec jelenleg a saját fejem, abba vannak azok a fránya rácsok. Hátrébb lépek, kezdek megnyugodni, annyira, hogy a pálcaintésre már nem rezdülök meg. Már sikerül felfognom, hogy nyilván nem engem akar megátkozni. Aztán érkezik a szék, arcomon pedig szégyen és ingerültség keveréke suhan át. Hát persze, hogy leolvassa rólam, hogy rám férne egy kis ücsörgés. Nyitott könyv vagyok.
Van értelme vajon ellenkezni? Elhárítani a szótlan felkérést, hogy foglaljak helyet és szedjem már össze magam? Erősen kétlem. Óvatosan teszem le a popsim, és attól, hogy már nem kell tartanom magam egy halk sóhaj hagyja el ajkaimat, amit nem sikerül megfékeznem. Átveszem a vizes poharat is, és bár nagy a kísértés, hogy valamit ügyködjek vele, inkább csak aprókat kortyolgatok miközben figyelem a tea filtert. Majd tekintetem kérdőn vándorol át az igazgató úrra. Mit nem szabad? Mármint mivel? A teafilterrel? Vagy miről van szó? Ó … ja hogy arról. Jaj.
- Ne … - kezdek bele hevesen, majd abba is hagyom. Mit akartam mondani? Hogy ne érjen hozzám? Hogy ne közelítsen? Vagy hogy ne foglalkozzon az egésszel? Hogy nem akarok beszélni róla? Azt várja, hogy adjak valami támpontot, hogy mi oké meg mi nem. De, milyen az már ha megkérem az igazgatómat, hogy legyen már egy kicsit könnyebben kielemezhető és ne zavarjon össze, hogy mikor mit fog tenni, meg mondani. Tehetetlenül rázom meg a fejemet és lesütöm a tekintetem. Nem akarom ezt, nem akarok felelni. És mégis halkan ugyan, de csak kicsúsznak a szavak. – Nem fontos. Általában jól kezelem, meg jól olvasom le a jeleket és nem ér váratlanul és gyorsabban kapcsolok, de … az én hibám volt.
Lassan emelem csak fel a fejemet és nézek egyenesen, szinte kérlelően a férfi arcába. Nem fogok kiselőadást tartani arról, hogy mi is van velem. Ha kérdez, kénytelen vagyok válaszolni, hiszen egyrészt ő az igazgató, másrészt meg valamelyest joga van tudni róla, ha már egyszer belecsöppent. De az kizárt dolog, hogy arra fogom kérni, hogy figyeljen oda, meg hogy kezeljen másképp engem, mint bárki mást. Ez az, amit az első perctől kezdve nem akartam. Hogy arra törekedjenek, hogy megtartsák tőlem a távolságot. Megteszem azt én, meg lecsökkentem én, amikor úgy érzem. Megoldom. Elég ha tudják, hogy előfordul az ilyen. Meg hogy nem az ő személyükkel van a bajom. Csak ... viselkedjenek úgy velem, ahogy másokkal. Hogy ne érezzem azt, hogy velem valami oltári nagy gáz van és óvni kell engem mindentől, vagy félni attól, hogy mit fogok reagálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. június 3. 21:40 | Link

a Juhász lány
üldögélő nyárfalevél

Hát ezzel aztán most nagyon előrébb vagyunk. Nesze semmi, fogd meg jól! 10 pont a Navinétól! Pedig először még azt hiszem, hogy fog valami értelmeset mondani, dehát tévedtem. Igen, igen, tudom, hihetetlen, de velem is megesik olykor.
- Ja, nem fontos - rázom a fejem, biggyesztem le ajkaimat, alaposan végignézve elsápadt, nem éppen enyhe sokkon átesett valóján. Nem érdekes, ha valaki akaratán kívül ilyen állapotba kerít. Smafu ez neki is meg a másiknak is. Neki is tök remek, hogy ennyire rosszul lesz és az elkövetőnek is, hogy fogalma sincs, mivel okozta ezt, ő okozta-e, mit tegyen. Tényleg, nem fontos. Meg tessék, általában jól kezeli. Ó, hát akkor az mindjárt egészen más. Csak tudnám, hogy...
- Mit kezelsz jól? - vonom össze szemöldököm, leejtve a teafiltert a tálcára. - Jeleket olvasol? Jól van - vigyorgom meg a mi kis mindent átlátó unikornisunkat, aki egyébként totálisan ura szokott ám lenni az ilyen helyzeteknek és akivel soha, de soha nem fordulna ám elő ilyen. Ja csak most.
- A te hibád. Rendben. Tudod mit? Tőlem hagyjuk - intem aztán le. Érdekel is engem? Na nem mintha egy percig is attól kéne tartania, hogy majd hímestojásként bánnék vele, vagy ne ugyanazt kapná tőlem, mint mások. Az semmit nem változtat, ha nála mondjuk x lépést kihagyok. Zsigerből menne, de azon kívül egyáltalán nem kímélném őt továbbra sem, ha ettől félne olyan szörnyen.
- Hol is tartottunk? - lebegtetem oda mellé az asztalra a teakészítéshez szükséges dolgokat és magam pedig a bútor szélére ülök, karba téve kezeimet és szemeim meresztgeve várom a csodát. Vagy még nincs jól egy ilyen erős sokkhatás után? Nem fontos. Azt mondta, nem fontos. Ha neki nem az, nekem miért legyen az? Lássuk az ügyeskedését, nem érünk rá egész nap!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 866
Összes hsz: 3065
Írta: 2020. június 4. 20:45 | Link

Igazgató Úr

 
hétköznap délelőtt|o


Azonnal rájövök, hogy hibáztam. Nem ezt a választ várta tőlem, de nem is ez a legnagyobb probléma. Hisz nem vagyok köteles azt mondani, amit ő hallani szeretne. Másról van szó, valamit nagyon nem látok át jelenleg. Hm, oké jelenleg nagyjából semmit sem vagyok képes normálisan átlátni a körülöttem zajló dolgokat. De na. Az, amit mond és ahogy mondja elgondolkodtat. Kérlelő tekintetem meghökkentté, zavarodottá válik. Pontosan úgy festek, mint aki tudja, hogy valami rosszat tett, csak éppen fogalma sincs arról, hogy mégis mit. Szólásra nyitom a számat a kérdés után, de hang nem jön ki a torkomon. Azután meg pláne nem, hogy rám hagyja az egészet. Ezt akartam, de akkor mégis miért érzem magam olyan pocsékul, most hogy megkaptam? Miért érzem azt le vagyok szidva, hogy szavak nélkül le vagyok hülyézve? Ha nem általa, akkor saját magam által.
Csendesen üldögélek, kezeimet tördelem és fokozatosan kezd visszatérni a szín az arcomba. A megjelenő teázós kellékeknek örülök, legalább leköthetem magam valamivel. A mázli, hogy ez nem fog túlzottan igénybe venni, az egyszerűbb elemizés közé tartozik, vagy legalábbis már rutinszerűen megy. Némán nyúlok a filterért és lógatom bele a vízbe, nem is annyira az időt, mint maga a bögre tartalmát nézem. Érzékelem én abból is, hogy mikor lesz jó, sőt jobban is, mintha a perceket számolgatnám. Nem pillantok fel a férfira, és nem kommentálom azt, amit teszek. Pedig lehet, hogy furának tartja, hogy pontosan úgy készítem el, mint az előbb ő. Még nem csináltam semmi extrát az italával. Ha bűvészmutatványt szeretne, megkapja. Keverek még párat az elméletileg kész teán, majd lerakom a kis kanalat és csak nézem a gőzölgő italt. Nézem, ahogy lassan változni kezd a színe. Halvány zöldesből lassan, de érzékelhetően színtelenedik ki, majd kezd el vörösessé, barnássá alakulni. Majd kezd megtelni a levegő a finom, jellegzetes illatokkal. Mangó, ananász, papaya, kiwi, narancs. Remek kis kombót alkotnak ezek az ízek, remélhetőleg az igazgatónak is el fogják nyerni a tetszését. Ha nem, hát majd módosítok rajta újra. Mindenesetre ez a procedúra teljesen lenyugtat, fel ugyan nem vidulok de teljesen összeszedett vagyok. A gondolataim sem száguldoznak már olyan sebességgel, hogy követni sem lehet őket.
- Tessék, kész a teája, uram – nyújtom oda végül a bögrét a férfinek. Izgatottan kéne, hogy várjam az eredményt, hogy megfelel-e vajon, sőt, eleve végig kérdezgetnem kellett volna, hogy egyáltalán szereti-e azokat, amiket beleraktam. Igaz, hogy külön-külön nem kiérezhető, de akkor is. Mégsem jelenik meg az arcomon semmi erre utaló jel. Inkább valamiféle feszengés látható rajtam.
- Rosszul … sokszor rosszul viselem a fizikai közelséget. És … a megfelelő távolság megtartására törekszem, ezért figyelem az emberek jelzéseit. És jól szoktam kezelni, mert igyekszem én meghatározni, hogy mikor meddig van rendben. Ha odafigyelek rendesen akkor másoknak nem kell, ha időben le tudom szűrni a szándékaikat, ha felismerem a mozdulataikat – mondom csendesen végül, noha már nem kellene magyarázkodnom. Lehet, hogy már nem is érdekli. Igazából engem sem érdekel, hogy érdekli-e, csak valami mégis arra sarkall, hogy elmondjak valamennyit a dologról. Mindenesetre választ egyáltalán nem várok. – Csak … eleve elég szokatlan, hogy ide kellett jönnöm, mármint, még soha sehol sem küldtek az igazgatóhoz. Nem csináltam semmi rosszat, de akkor is … ez … megkavart. Remélem … remélem elégedett a teával – teszem még hozzá, majd váltok témát hirtelen. Talán azt akarom jelezni vele, hogy részemről téma lezárva, vagy azt, hogy most hogy megcsináltam az italt már végképp nincs itt semmi dolgom. De azt megkérdezni, hogy mehetek-e, nos nem érzem helyénvalónak a korábbiak fényében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. június 24. 19:21 | Link

a Juhász lány
nyárfalevélből tealevél

A mindenit! Merlinre, ez valami hihetetlen! A filtert... most figyeljetek: a filtert belerakta a bögrébe. Szenzációs! Ez az elemi mágia valami lenyűgőző! Érdemes ennyit az oktatásába feccölni. Elnyílt szájjal figyelem a semmit, bár valószínűleg csak elfelejtettem becsukni. Együtt nézegetjük a meleg italt, igazán meghitt az egész. Tekintetem követi minden érdekfeszítő mozdulatát, közben meg nyilvánvalóan mocorgok állandóan. Perpetuum mobile a középső nevem. Rothman Perpetuum Mobile Anton, megérthetitek, hogy nem így mutatkozom be és nem így írok alá mindig. Elfintorodom a tea zöldes színére, ám lassan sokkal kellemesebbeket ölt. Megemelem szemöldököm és nyelnem kell egyet, ahogy szinte már a számban érzem az ízét.
- Mm - hümmögök izgatottan, egyfajta sajátos köszönetként, ahogy átveszem a teát, beleszagolok és megcukrozom. Jó a hőmérséklete, szóval már folyatom is le torkomon. - Mmm - folytatom az öblös, immáron elismerő hümmögést. Ilyenre gondoltam. Közben persze nem kerülte el a figyelmemet a kis navinés viselkedésének változása.
Egykedvűen hallgatom, ahogy nekiáll kiadni a lelkét. Kicsit, mintha nem is figyelnék. Megkevergetem a teámat még egyszer szórakozottan, aztán helyezkedek ültömben, molyolok én mindenfélével. Olyan nagy érdeklődéssel adózom neki, mint mondjuk egy betévedt kollégának, aki felsorolja nekem, melyik nap mit ebédelt. És ha most azt hiszitek, ez csak egy légből kapott hasonlat volt...
Közben a kis megkésett regélése végére ér mostmár. Nagyjából jól lőttem be akkor, mi a helyzet. Lötykölöm a bögrémben a teámat és ismét kortyolok.
- Egy picikét sok a ha - mormogom flegmán a trópusi csodámnak, legalábbis azt fixírozom meg a szép, meleg színeit, miközben megosztom véleményemet.
- Pompás lett! Eredj és kössz a papírt! - pattanok fel, kiadva az útját, felhajtva az utolsó kortyot. Lerakom a bögrét és lépek oda a polchoz, leemelve onnan egy könyvet, mert beugrott egy fogalom, aminek utána akarok nézni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 866
Összes hsz: 3065
Írta: 2020. június 25. 20:41 | Link

Igazgató Úr

 
hétköznap délelőtt|o


Nyilván totál unalmas lehet nézni, amit csinálok. Hiszen látszólag semmit nem teszek. Semmi extrát. Mert minek? Minek irányítsam ki a bögréből a zöldteát és táncoltassam keresztül a szobán, majd vissza a bögrébe immár normális színben? Minek ugrándozzanak ki belőle kis halak, vagy békák, vagy akármik? Egyébként valami ilyesmit tennék. Nem azért, hogy látványos legyen, hanem mert egy elemi mágiás feladat sem pusztán csak egy elvégzendő dolog nekem. Hanem egyfajta szórakozás is. Van, hogy nehéz megcsinálni és jobban kell koncentrálni, de akkor is, mindig van benne valami végtelenül örömteli az egészben. Valami, amiből egyértelműen érzékelhető, hogy nem csupán erős a kapcsolatom az elememmel, hanem az is, hogy pozitív. Ha boldog vagyok, a víz arra reagál. De most ez más. Most ez csak egy egyszerű feladat. Valami, amit el kell végeznem, és ha kész vagyok akkor mehetek. Valami, ami hiába lenne pompás szórakozás nekem, meg az igazgató úrnak is, most afféle semleges dolog.
Akkor pillantok csak rá a férfire, amikor átadom neki a bögréjét, arcom teljesen szenvtelen, mintha csak egy adag sima vizet adnék neki. A hümmögésből rájövök, hogy ízlik neki, bólintok is egyet, mintegy konstatálva ezzel a tényt. Meg azt is, hogy még édesebben kedveli a teáját, mint ahogy eredetileg elkészítettem. A pincérnősködésnek hála ezt is elraktározom magamban, noha nem valószínű, hogy megjelenne a pizzériában a diri és ott teát kérne és pont nekem kéne kiszolgálnom. Mármint, ugye nem valószínű?
Fogalmam sincs, hogy mire gondol, miközben mesélek. Azt sem tudom, hogy egyáltalán hall-e engem. Vagy ha hall, nos akkor sem valószínű, hogy érdekli. A teája tuti jobban érdekli, mint az, amit előadok. Ez valahol örömmel tölt el, mert legalább nem fog kérdezgetni. De leginkább még jobban összezavar csak a teljes érdektelenségével.
- Tudom – felelem, némán átkozva magamat, hogy egyáltalán elmondtam. Minek? De tényleg minek? Mi lett volna ha nem teszem, semmi. Mindegy most már. – Ennek örülök. Köszönöm, a teát is – mondom kissé monoton hangon, pedig tényleg jó, hogy ízlik neki az ital. Az meg pláne jó, hogy elküld, naná, hogy azt köszönöm meg. És még a teásdobozról sem feledkeztem meg, amit nekem adott. Nyúlok is érte gyorsan, majd vetek egy pillantást a már továbbténykedő férfira.
- Öhm, viszontlátásra – motyogom elköszönésként, hiszen úgy illik vagy mi a szösz, majd amilyen gyorsan csak tudok megfordulok és kisietek az irodából. Gyors lépteim kopognak az üres, csendes folyosókon, majd amikor elég messze vagyok akkor megállok, a hátamat a falnak vetve veszek pár mély levegőt, reszketegen fújva ki azt. Jézusom! Én ide soha, de soha, de soha többé nem akarok jönni. Legközelebb küldjenek a tanárok valaki mást az igazgatóhoz valamivel!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kharón Asztrid
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 23
Írta: 2020. október 14. 21:56 | Link

Anton/Music


Apja akarata volt. A végrendeletébe is belevette. Halála után számtalanszor elolvasta. Fejből, álmából felkeltve is tudja idézni. "Drága Asztridom, az az utolsó kívánságom, hogy fejezd be a tanulmányaidat, amiket miattam abbahagytál. Ápoltál engem és feladtad értem az életed. Azt szeretném, hogy amikor én már nem leszek te azzá válnál, akivé a sors szánt. Büszke vagyok rád. Mindig is az voltam és nagyon szeretlek. Hiszem, hogy nem hiába kaptad Istentől a csodás adományodat ezért azt kérem élj vele és ne hagyd veszendőbe menni." Nem volt ereje megtenni. Nem tudott visszatérni eddig. Talán most is bele fog bukni, hiszen a hangszerét sem tudja a kezébe venni. Mégsem tagadhatja meg apja utolsó óhaját. Nem teheti. Ezért sok álmatlan éjszakát töltve gondolkozással jutott el oda, hogy időpontot kérjen a tanoda igazgatójához. Sok éve már, hogy az utolsó mestertanonci éve közepén kilépett az iskola kapuján. Ma mégis remegő gyomorral és tagokkal sétál befelé. Megrohanják az emlékek. Bárhová néz a múlt egy-egy eleven jelenetét látja. Nem bírja ezt a nyomást elviselni. Feljebb hangosítja a fülhallgatójából áradó zenét. Kizárja a külvilágot. Egyenesen az irodáig megy és csak ott veszi ki a füléből és süllyeszti apja régi kabátjának zsebébe. A titkárnő nem faggatja. Időpontja van. Várják. Kopog. Mély levegőt vesz. Belép. - Jó napot kívánok - köszön halkan de érthetően és kezeit maga előtt összefogva áll meg az ajtótól nem messze. Testtartásán látszik, hogy zaklatott. Szemeit kezein tartja és nem néz körül csak vár és próbálja összerendezni a gondolatait. Hozott egy jelentkezési lapot. Elhozta a régi papírjait. Fél, hogy már túlkoros a maga harminc évével. Tenyere izzadni kezd ettől a rémképtől. Meg szeretné próbálni, de ahhoz kicsit meg kell nyílnia. Ez még jobban frusztrálja. Nem kezeli jól az ilyen helyzeteket. Ez nem jegykiadás. Itt nincs sem üzletszabályzat sem díjszabás amire támaszkodhat, amiből érvelhet. Nincs egyenruha sem, ami pajzsként védené. Neki magának kell elérnie, hogy visszajöhessen ennyi idősen befejezni az utolsó évet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. október 15. 21:05 | Link

Kharón Asztrid
akinek időpontja van

A székemben hintázva olvasgatok pár hű-de-fontos papírt, amit alá kell írjak. Az irodavezetőm nyomta a kezembe már megint. Hát minek tartok én egy igazgató-helyettest meg őt, ha aztán nekem is van még mit csinálni? Teljesen felháborító.
Kopognak. Hála a jószakállú Merlinnek! Előre dőlök a székkel, szinte majdnem az asztalra borulok. Aztán nyögöm, hogy szabad. Az órára nézek. Ja tényleg, jön most valaki. Hogy ki meg miért, azt már elfelejtettem. Felkelek a székből.
- Jó napot - biccentek a belépő hölgyeménynek, aztán igazából csak várok, megemelt szemöldökkel. Várom, hogy elárulja, ki ő, mi ő, mit szeretne. Biztosan tudnom kéne, dehát minden nap van pár megbeszélésem meg ügyem. Fel szoktam készülni valamennyire, de kell a kezdőlökés. Ha kibök valamit, már képben leszek. Gondolom. Valami rémlik arról, hogy esetleg volt már itt hallgató nálunk és szeretne visszajönni. Az ő lenne? Na mindegy, nem találgatok, majd kiderül. De addig hellyel sem kínálgatom. Hiszen, ha nem ő az, akkor lehet, nem is akar itt velem cseverészni. Csak mond valamit és elszelel. Vagy átad nekem valami dokumentumokat. Kapaszkodik egy-kettőbe, úgy látom. Meg az életébe is kapaszkodik. Mintha büntetőmunkára jött volna. Ki tudja, lehet, az lesz a vége. Ha diák most nálunk, ha nem. Egyenlőség van itt, kérem. Bárkinek adok büntetőmunkát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kharón Asztrid
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 23
Írta: 2020. október 16. 07:26 | Link

Anton/Music


Zavarba ejtő csönd ereszkedik a helységre. Úgy tűnik egyikük sem a szavak embere és az igazgató nem könnyíti meg a dolgát azzal, hogy kérdezzen tőle a visszaköszönés után. Így csak nézik egymást pár pillanatig. - Ezeket szeretném leadni - rebben meg Asztrid tengerkék, riadt őz tekintete. Összeszedi magát és odalépve a férfihez átnyújtja neki a két papírlapot. Bárcsak dalban mondhatná el, hogy mit szeretne. De nem nyúl a hangszeréhez. Nem teheti. Ezt is beleírta a jelentkezésbe. Kérvényezte, hogy gyakorlati oktatás helyett csak elméletet tanulva fejezhesse be azt a félévet amit kihagyott. Pár hónap és a záróvizsgák. Ennyi hiányzott akkor és hiányzik most. - Szeretném befejezni a félbe maradt utolsó mesterképzési évemet - szólal meg mégis. Az illem is úgy diktálja, hogy ne csak odaadja az iratokat, hanem fűzzön hozzájuk pár szót. Jól nevelt nő lévén így kell cselekednie. Még akkor is, ha az ilyen jellegű beszélgetésektől izzadni kezd a tenyere és a hangja is vibrálni kezd zavarától. Gyomra reszketni kezd. Mi lesz, ha nem engedélyezi az igazgató a dolgot? Mi lesz, ha zenélnie kell? Mi lesz ha az egész évet pótolnia kell? Akkor biztosan nem kerülheti el, hogy hegedülnie kelljen. De valahogyan muszáj. Nem tud hozzáérni hangszeréhez. Képtelen rá az emlékei miatt. Megérti vajon ezt az igazgató? Vagy választás elé állítja? A megannyi kérdés szinte megsiketíti. Alig hall bármit saját hangján kívül, ami a fejében folyamatosan mantrázza félelmeit. Ha nem fogná össze ismét maga előtt kezeit azok remegnének. Szokatlan ez a helyzet. Vagy ő lett ilyen gyenge az elmúlt évek során? Egy újabb kérdés amire tudja a választ, de nem meri kimondani. Ha valaki éveken át ápolja a szinte magatehetetlen apját kizökken az életből. Ez van vele is és hiába halt meg szeretett apja ő még mindig ugyanabban a világban próbál élni. Tudja, hogy értelmetlen. De nem érez erőt magában, hogy másként tegyen. Már ez a lépés is hatalmas megerőltetés számára, hogy most eljött ide egykori iskolájába. Ahonnan, ha nem pozitív válasszal távozhat még jobban csalódik magában. Ennyire sem lenne képes? Így megnyomorodott a rá hárult teher alatt?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. október 21. 20:30 | Link

Kharón Asztrid
aki lead pár szép papírt

Jaj én tökre a szavak embere vagyok meg a mindenek embere, de csak azért, mert valaki a szavak meg a minden embere, nem kell mindig szavakat meg mindeneket használni. Ez arra nem vonatkozik, aki betoppan egy szobába, mert annak igenis, hogy kell ezeket használnia, hogy tudassa a világgal, ki ő és mit keres itt és egyáltalán. Úgyhogy rajta a sor. Csakhamar fény is derül, világosság gyúl: ő az, aki papírokat szeretne leadni. Ez így mindjárt más!
Könnyedén kikapom a kis kacsókból az írásokat és böngészni kezdem. Na abból viszont már tényleg kiderülnek dolgok, kár, hogy herótom van lassan ettől a sok dokumentum bújástól. Üdítő hát, mikor tovább nyekereg a kis őzike. Fel is emelem tekintetem a reszketeg teremtésre a betűkről. Mármint nem reszket láthatóan, de belül teszi, minden ízében. Egy merő görcs és félelem. Nem nehéz észrevennem rajta.
- Csüccs le, amíg átnézem! - intek pálcámmal az asztalom előtt lévő székhez, ami kijjebb húzódik erre, én meg megyek lehuppanni a sajátomba.
- Meg szolgálja ki magát! - intem oda neki a nagy kínáló tálcát, rajta poharakkal, vízzel, teával, sütőtöklével. Feldobom a lábam az asztalomra és dünnyögve bújom a sorokat, meg aztán az aktáját is magamhoz veszem, ami ott volt ám előttem. Hiszen a titkárnőm készült a találkozóra.
- Bevallom, nem teljesen értem. Minek ez az egész cécó, ha a hangszert meg hagyja pamlagon heverni? Nem vagyok nagyon jártas a melodimágiában, de... azért a zene eléggé együtt jár vele, nem? - tárom szét a kezeimet, hülyét játszva. - Mármint, miért akar valamiről papírt, amire képtelen?

# # #
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kharón Asztrid
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 23
Írta: 2020. október 21. 21:02 | Link

Anton/Music


Az igazgató az a fajta ember, akitől egész életében tartott. Violens, határozott és hangos. Meg van ijedve tőle annak ellenére, hogy tudja nem fogja sem megátkozni, sem leharapni a fejét. Nehezen tud magából épkézláb mondatokat kipréselni, pedig Isten a tanúja próbál. Próbál felnőtt nőként viselkedni, aki maga irányítja a saját életét. Nehéz. Nehéz főleg annyi csendes elszigeteltségben töltött év után. Apja ápolásának idején érett nővé és mivel szinte ki sem lépett házuk kapuján így nem érték ingerek, amik megedzhették volna. Riadt tekintetű őzsuta lett belőle, akinek a szíve darabokban van és bolond mert olyasvalakit gyászol, aki a mennyben van. De nem tud más lenni. Nem tud kifordulni önmagából és nem így viselkedni. - Köszönöm - ül le óvatos mozdulattal, de sem az enni sem az innivalóhoz nem nyúl hozzá. kezeit ölébe ejtve kulcsolja össze és szemét lesütve vár csendesen. Nem kell sokáig így tennie mert hamarabb kap egy jogos ám számára felkavaró kérdést. Először nem is tudja mit feleljen. Nem azért mert az értelmi képességei csökkentek lennének, hanem mert amit válaszolni tud az az igazgató szemében lehet nevetséges indok lesz. Minden esetre, mivel azt tanulta az igazság felszabadít kimondja, aztán jöjjön aminek jönnie kell - Ez volt édesapám utolsó kívánsága - ejti ki szomorúan a szavakat és látszik rajta mennyire meg van törve. Nem mond egyebet. Ha ez nem elég indok akkor nem tudja mi volna a megfelelő. Szeretné végigcsinálni. Talán akkor magában is könnyebben le tudná zárni életének azt a nehéz mégis boldognak mondható időszakát. Mert boldog volt. Apja és a zene voltak a mindene. Bár újra kezébe tudná fogni hangszerét, de egyszerűen képtelen rá és nem tudja sikerülni fog-e valaha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 532
Írta: 2020. október 27. 22:00 | Link

Kharón Asztrid

Tudom én, hogy meg fogom kapni azt a választ, csak ki kell várni. Mindig megkapom. Csak ki ezért, ki azért várat vele. Ez a hölgyike például nem kiszúrásból, hanem mert minden erejét össze kell gyűjtenie hozzá.
- Részvétem - bólintok egy jelentőset, hangom őszinte, de minden, csak nem érzelgős. Ezután pedig már vonom is össze a szemöldököm következő kérdésem előtt.
- Mi is egészen pontosan? - húzom le a lábamat az asztalról és dőlök előre, hogy töltsek magamnak egy kis sütőtöklevet, amibe bele is kortyolok. Szóval mi is volt az édesapja utolsó kívánsága? Nem nyúlkálnék én ilyen mélyen ebben, mert ennyi tapintat még én bennem is van, dehát ő hozta fel, ő játssza ki ezt az adut. Az adut, ami -valljuk be-, talán nem is túl tisztességes. Más kérdés, hogy ez egyszerűen csak egy őszinte válasz, mert látom, hogy az, viszont nem vagyok teljesen biztos benne, hogy intézményvezetőként nekem ehhez mi közöm, én ezt hova osszam. Persze, nem érv-ként hozta fel, simán csak felelt, szóval talán nem is kell hova rakjam. Viszont akárminek szánta, bedobta a pakliba, elvéve kicsit a lehetőséget tőlem, hogy ne legyek egy szívtelen szörnyeteg, ha ugyanazokat a szabályokat vonatkoztatom rá ezután, mint bárki másra.
Akárhogy is, hallgatom, pontosan mit is szeretett volna az apuka. Közben félrerakom a poharat és hátradőlök a székemben, kezeim hasam előtt fűzöm össze lazán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kharón Asztrid
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 23
Írta: 2020. november 1. 11:18 | Link

Anton/Music



Kevés. Amit mondott kevés. Persze, hogy az tördeli ujjait feszülten. Nem a férfival van baja. Saját magát érzi egy halom szánalomnak, amiért egy ilyen egyszerű helyzetet nem tud normális felnőtt módjára kezelni. Mély levegőt vesz és egy pillanatra lehajtja a fejét, hogy erőt gyűjtsön. - Azt szerette volna, hogy azt a fél évemet, ami még hátra lett volna a képzésemből teljesítsem és legyek végzett melodimágus - hadarja el egy szuszra a végrendeletben lévő kérés kibővített változatát. Abban tényleg csak annyi állt fejezze be az iskolát. Az, hogy mi legyen, vagy mennyit is kell pótolnia, az nem. Tudta azt Asztrid nagyon is jól. - Alig fél évem volt hátra a záróvizsgámig amikor az édesapám Kharón Armand agyvérzést kapott és ágyhozkötötté vált. Feladtam a tanulmányaimat, hogy ápolhassam. Haláláig én gondoztam - ered meg a nyelve. Ha már belekezdett elmondja az egész történetet. Talán így meg fogja érteni az igazgató, hogy miért olyan fontos neki ez az egész. Nem csak az apja végakaratáról szól az ittléte. Legfőképp persze arról, hiszen aki két éve nem hegedült és használta erejét minden csak nem igazi melodimágus. Ám mégis úgy érzi szüksége van erre a lezárásra. Hátha elhoz számára valamiféle új kezdetet. Új kezdetet egy normálisabb életre. Egy bűntudattól mentesebb életre. Életre, ami nem csak a négy falról és a pénztárról szól. Ha be kell ide járnia, akkor kimozdul, akkor nem lesz lakhelyének önkéntes rabja. Megismerhet új embereket és ki tudja talán ez jót is fog tenni neki. Balázs is azt javasolta, hogy tegye meg és ad barátja szavára. Meg akarja próbálni. De innentől már nem csak rajta, hanem az igazgatón is múlik, hogy lesz-e módja rá vagy sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 8 [9] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium