Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kilégzés, belégzés. Aztán megint szájon ki és orron be.
Ruhájába zavarodottan markolva, talán színpadiasan is lassan tipeg a sürgő-forgó tömeg közepette. Nem nagyon törődik vele senki, mindenki igyekszik a dolgára. Legszívesebben ő sem járna erre, azonban az utóbbi időben kétszer sem tudott bejönni a Bűbájtanra, ami miatt szégyellte magát. Nem tudja, hogy az új tanárnő mennyire van tisztában a hiányzásai okával, hiszen neki még nem mesélte, hogy mivel foglalkozik. Fogalma sincs, hogy ez a finom nő szakmailag elismerné, vagy pedig inkább elítélné érte, ahogy a Beauxbatonsban tették.
Szeretné azt hinni, hogy a tanáriban nincs szó róla, de valahogy mindig a fejébe kúszik az a gondolat, hogy ezek a tanerők is rendszeresen csámcsognak róla, hogy miket művel és mennyire bizarr munkahelye van.
Két sietősebb lépést megtesz a tanári irányába, amikor hallja az óra kezdetét jelző harang csengését. Száját elhúzva veszi tudomásul, hogy a nőnek bizonyosan tanítani kell mennie, így nem fognak tudni beszélni. Szó nélkül tűri, ahogy az egyik sietős diáktársa válla az övéhez csapódik. Szereti, amikor senki nem figyel rá, hiszen akkor van nyugalma, azonban ennek hamar vége szakad. A tanáriból kisiető bűbájtan-tanár után pislogva a fülét megcsapja egy ismerős hang.
Nemhogy külsőre, de hangra sem tudja mindig megkülönböztetni a két rellonos fenegyereket, így csak reméli, hogy a finomabb forgószéllel hozta össze a sors. Baljával jobb könyökébe kapaszkodva fordul a hang irányába.
- Móric! – Szólítja meg fél szemöldökét felvonva. Ezzel nem tévedhet, a többit pedig próbálja kideríteni a viselkedéséből. A másik szemöldöke is a magasba szökik, amikor kiderül, hogy kérdést szeretnének felé intézni. Éppen óvva intené, hogy nehogy itt, mert hiába a hangzavar és a futkosás, a falnak is füle van. Óvatosan körbe pillant, annak érdekében, hogy mennyire kell közbelépnie abban az esetben, ha járni kezdene a srác szája. Vannak módszerei, az egészen finomtól, a… kevésbé finomig, bár azt nem szokta alkalmazni.  Egy halkat sóhajtva megadja magát, elvégre a céljáról már úgyis lemaradt. – Jó. – Hangjából egyáltalán nem cseng bunkóság, egyszerűen csak tömören közli, hogy benne van, bár abban egyelőre nem biztos, hogy nem fogja megbánni. A szőkeséggel együtt belép a legközelebbi üres terembe, ahol éppen nem kezdődik óra. Gondosan bezárja maga mögött az ajtót, mert erős sejtése van, hogy miről lenne szó. – Á—áser. – Igen, ő inkább Áser, mert aki Aser, ő hangosabb lett volna és jobban kiverte volna nála a biztosítékot.
Az egyik padra hanyagul felülve fürkészi tovább a fiú arcát. – Mit szeretnél? Illúziót? Színházat? – Kérdi karjait keresztbe fonva. Nem tiltakozik, sokkal inkább megnyugtatja magát ezzel.
A tábla helyére a plafonról apránként ereszkedik le valamilyen sötét árny, azonban lassan, sejtelmesen széthúzódva egy kissé áttetsző fekete függönyt formál, mely éppen keretezi a táblára aktuálisan felírt Medimágia anyagot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Fel van dobva. Ennél is jobban majd csak akkor lesz, amikor olyan tudás kerül a birtokába, amely gazdájának jelenleg kettejük közül csak a lány mondhatja magát; egészen addig csupán napos-idő-van-kint, nem-szólt-rám-egyik-órán-sem-a-tanár, volt-finom-reggeli, Móric-nem-csórta-be-a-zoknim módon görbül mosolyra a szája. Szóval olyan péntekesen érzi magát - elvégre ez a minden sikerül érzés a péntek szinonimája -, annak ellenére, hogy csütörtök van, legalábbis a telefonja mindenképpen azt mondta, mert reggel be sem akart kapcsolni. Hihi.
Khm. Szóval a lényeg az lenne, hogy Móric könnyedén megkörnyékezi a lányt, aki vonzerejétől hasra esve igyekszik teljesíteni minden kérését, de mint látható, ez pont annyira irodalmi, hogy ne történjen meg. Töretlen jókedvvel vezeti be magukat azért a terembe, és senki ne nézzen ferde szemmel itten, abszolút udvariasan vállánál fogva terelgeti Sophie-t, és az, hogy bezárja maguk mögött a termet még egy bűbájjal is, nem azért történik, hogy a lány csapdába csalva érezze magát, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy merjen majd élni képességével. Mielőtt bárki csúnyán nézne rám ezekért a körmondatokért, csak tájékoztatásul közölném, hogy a fiam fejében élő hangoknak sem szokásuk levegőt venni. Így autentikus. - Áser - bólint, bár nem igazán érti mit számít ez, de az emberek mindig túl sokat foglalkoznak azzal, hogy elkülönítsék őket egymástól.
- Nos igen, igen, de nem - helyesel, és tagad, ártatlan mosolya alapján pedig mindenki biztos lehet abban, hogy ezzel egyetlen célja van aktuálisan: összezavarni a lányt. - Najó, szóval - unja meg a hatásszünetet - arra szeretnélek megkérni, hogy taníts meg pár olyan illúziót, amire én is képes lehetek, ez fontos, és ijesztő, de én nem ijedek meg tőle - mármint persze én semmitől nem ijedek meg, de érted Soph, szóval valami mencit, de amit minőségien meg is tudok csinálni.
És lássanak csodát, a csillagszemű juhász tompán ragyog Móric ábrázata mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A mai napját viszonylag nyugisnak tervezte azután, hogy beszél a tanárnővel meg esetleg megpróbálja megfejteni, hogy mit tud az ügyesbajos dolgairól. Egy kis tanulás, hogy épp ne bukjon meg, vagy ne feszítsék meg, mert nincs kész a beadandó feladata. Sokkal komolyabb ez a mesterképzés, mint képzelte, amióta elkezdte nagyjából ezerszer bánta meg az egészet. Persze, ad extra tudást, amire vágyott? Kötelességének érezte, hívjuk inkább így. De ha őszinte akar lenni magával, most sem szed magára annyi tudást, amennyit kéne vagy lehetne. Viszont az ember lánya már csak dolgozni akar újból 20 évesen. Arról meg nem tehet, hogy nem csak annyi a munkája, amennyi a munkaideje, hanem annál sokkal több gyakorlást és tervezést igényel.
A Móric fiú nem volt benne a tervébe, ráadásul ismeri a fiúkat, így egy kicsit bizalmatlanul vonul vele félre. Az ikrek azon kevesek közé tartoznak, akik tudják a lány titkát, elvégre egy szakmában mozognak, és a Jorgensen fivérekkel való munkakapcsolat is hozta, hogy a tanítványaik megismerték ezt a dolgot. Érdeklődve figyeli, ahogy a srác titokzatoskodik. Sejti, hogy mire megy ki a játék, hiszen bár lazák a fivérek, nem biztos, hogy lelkesednének azért, hogy ilyeneket tanítsanak kiskorúaknak, bármennyire is izgalmas a téma.
Megkönnyebbültséggel az arcán nyugtázza, hogy jó volt a megérzése és a könnyebbik esetet fogta ki. Reméli, hogy a rejtekből nem jön elő a másik, mert egymaga nem fogja kibírni, ha ezek ketten együtt vannak. Jópofa fiúk, de nagyon soknak érzi a humorukat.
- Tessék?- Kérdi szemeit tágra nyitva, ahogy egyben megkapja a választ, majd gyorsan össze is szűkíti a gondolkodáshoz, hogy rendezze magában a gondolatokat, azonban még mindig eggyel több igen van, mint kéne. Tekintetét ismét a rellonosra szegezi, miközben feloszlatja az illúziót, amit vetített az imént. Menne a kettő együtt, de most sokkal érdekesebb számára, amit mondanak neki.
Szájára finom mosoly húzódik, ahogy finoman megcsóválja a fejét. – Semmitől? Ebbe’ egészen biztos vagy? – Kérdez vissza karjait ismét maga köré fonva, amolyan győzz meg testtartást felvéve. – Mennyit tanultál eddig? Egy évt? – Folytatja karjait kinyújtva, csontos ujjaival a pad szélébe kapaszkodva. – De annak nincs jó vége, ’a az iskolába’ ’asználod ezeket. – Inti óvva aggódó pillantást vetve a várakozó szőke fiúra, majd az ajtóra, nehogy rájuk nyissanak. Erről nagyon is sokat tudna mesélni. – Csak Asernek… nem másnak.  Mit szólnál ilyen’ez? – Úgy veszi, hogy figyelmeztette, innentől a saját felelőssége. A teremben a fény lassan sötétségbe megy át, majd vöröses színű világítás jelenik meg. A háttérben mély, búgó hang jelenik meg. Lehet, hogy ez még nem menne szépen, talán magasabb hangon kevésbé érezni, ha nem pontos.
A fiú fülében dübörgés hallatszik, olyan, mintha az ajtót ütné valaki erőből ököllel, vadul készül rájuk törni.
A szőke levitás rezzenéstelen arccal nyugtázza az eseményeket. Ez egy összetettebb feladat, de kétségtelenül hatásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Helyet ad a lánynak ahelyett, hogy megkérdőjelezné a döntést. Nem kíváncsiskodik ő, csak csendben elfogadja a tényeket és kedvesen mosolyog. Ennyit tehet, és meg is teszi, mikor lehetősége van rá. Eleget nézték ki őt, hogy ezt megtanulja, hogyha csak ennyi empátiával és odafigyeléssel segíthet, akkor tegye meg.
- Azt hiszem a tenyérjóslásról fogok beszélni, de meglátom mihez lesz kedvem. – Nem feltétlenül a legpéldásabb tanári magatartás, de nem ragaszkodik szorosan a tanmenethez. Megpróbál logikus maradni, ha az előző órán feljött témának valami olyan, amit mondjuk abban az évben de csak később vennének akkor nem szórakozik, leadja azt simán. Mert neki is ilyen jó tanárai voltak, és arra biztatták, hogy nem kell feltétlenül mindig ragaszkodni valami olyanhoz, ami nem biztos hogy a legjobb. Elvégre a diákjai így többet és jobban tanulhatnak, ha valami olyanról hallanak, ami érdekli őket. Főleg most, hogy ezek amúgy is csak ismétlő órák leginkább így a VAV előtt.
- Ez lesz az első órád, avagy tartottál már korábban is? – Biztosan ez az első éve tanárként, mert annyira kis fiatalkának néz ki. De az első óra mindenhol váratlan és izgalmas, és igen, néha stresszel is jár. Hiába, hogy neki már nagyobb rutinja van ebben, elvégre ott volt a gyakorlata, de minden első óráján, amikor ismerkedett a csoportjaival, ő is ideges volt ám. – De biztos vagyok abban, hogy minden rendben lesz – pislog rá melegbarna pillantásával, biztató mosolyra húzva ajkait. Elvégre mi mást mondhatna, ha nem ezt? Ha nem lenne alkalmas arra, hogy tanítson, most nem állna itt mellette, ebben egészen biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Hosszú nap volt, és fárasztó is, de az egyetlen dolog, ami igazán fel tud tölteni, az a társaság. S bár a Natival való találkozás nem egy hatalmas társasági esemény, mégsem a szobámban kuksoltam, a tankönyvek fölé görnyedve. Arra ráérek majd máskor. Inkább arra fókuszáltam, hogy jól érezzük magunkat, ha már péntek délután, s csináljunk valamit a haszontalan ücsörgés helyett. Szerencsénkre pedig a színjátszósok is mást terveztek péntekre, a terem üres, mi pedig bátran leégethetjük magunkat a bámuló székeknek.
- Hosszú nap - bólintottam, megforgatva a szemeimet is hozzá. - De minden okés. - Bizonyíték képpen halványan el is mosolyodtam. - Neked milyen napod volt? - visszakérdeztem, úgy illik. No meg másból nem lesz beszélgetés.
- Szuper! - Ismét a kezében tartott papírra lestem. Majd pedig - hiszen már úgyis álltam - felugrottam a szinpadra.
- Hiszek neked, ha azt mondod, az majd segít - nevettem fel. Talán még nagyobb amatőr vagyok, mint hittem, mert egy szót sem értek abból, amit Nati mond. Inkább csak leülök az emelvény szélére, és onnan figyelem, ahogy beszél. - Mi lenne, ha ezt most úgyis elmagyaráznád, hogy meg is értsem, mit csinálunk? - Kérdésemben volt egy csepp gúny, ám az inkább saját tudatlanságomnak szólt, mintsem a rellonosnak. - Nem vagyok jártas a színházi cuccokban - vontam vállat.
Persze ezerszer láttam már előadásokat, de mindig csak a nézőtérről figyelve. A szüleim fontosnak tartják a színházat, a tudás és a tiszta vér után a kultúrát tartják legfontosabbnak. Csoda, hogy ennek ellenére engem is érdekel. Bár azért az ötletért talán nem lelkesednék, hogy én vagyok az, akit az emberek bámulnak. Amíg viszont én élvezem, addig csinálni fogom, akármit mondanak a Bernáthy szülők.
- Régóta szeretnél csatlakozni a színjátszóhoz? Vagy miért döntöttél most úgy, hogy belépnél? - érdeklődtem. Közben kezem a papír felé nyújtottam, s odaadta, átfutottam, milyen feladatokat írt össze Natasa "kapcsolata".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Szerencsére kikérte magát a 8. évfolyam a mai napról, mert szerették volna megnézni a Sárkányölő Egyetem nyílt napját. Eredetileg nem mindenki ment volna, azonban úgy gondolta, hogy a fél csoportnak nem éri meg órát tartani, a többiek majd csak jól lemaradnak és még a vizsgán is arra fognak hivatkozni, hogy nem sikerült megszerezni a jegyzetet. Legyen csak mindegyiknek szabad, aztán majd jól bent tartja őket, amikor mindegyik méltóztatik befáradni az iskolába.
Persze jó hely lehet az az akadémia, de valahogy sosem vonzotta. Ennek ellenére fivére és apja történeteiből nagyon sok mindent tud róla. Lehet épp azért nem érdekelte annyira soha… mindig a híresen nagy fegyelem és társai.
Nem lehet azt mondani rá, hogy fegyelmezetlen, elvégre most is szépen, rendezetten vonul be a tanáriba, noha két lyukasa is lett így. Hóna alatt egy vaskos mappa, amiben a minisztériumi esettanulmányok szerepelnek. Most, hogy beállt dolgozni nagyon sokat kell olvasson, hiszen olyan ügyeken is kapott munkát, amivel már hónapok óta foglalkoztak a többiek.
Az ajtón belépve épp belefut a távozó Lainesbe, így a tanári majdnem teljesen kiürült. Tekintete megállapodik Nadián, akivel már egy ideje kerülik egymást. Nem igazán tudta, hogy mihez kezdjen ezzel az egésszel, meg hogy lehet-e neki komoly kapcsolata. Akkor is mindig felsült ez a dolog, amikor csúcsformában volt, most meg? Ki akarna egy ilyennel összejönni? Nadia sem, hiszen más férfiakkal próbálkozott randevúzni, ám ahogy tudja sikertelenül. Meg aztán Nati apja is itt a színen, aki nagyon részt akar venni az életükben. Az elmúlt időkben nem nagyon beszélgettek, főleg azután nem, miután egy elborult pillanatában elhívta a nőt és a kislányát kirándulni és nemet mondott. Ezzel beigazolódott a gyanúja, miszerint nem kell erőltetnie ezt az egészet.
Fáradtan ül le a helyére, ami nagyon közel helyezkedik el Nadiáéhoz. Régebben még el is beszélgettek, ám november óta sok a kínos csend és félrerántott pillantás kettőjük között. Úgy érzi, mintha még közelebb lenne a szék meg asztal, mint korábban, pedig ez nem igaz.
- Szia Nadia! – Köszönti felé fordulva, ám tekintetét kerülve. Kényelmesen hátradől a székében, mostanság sokat sajog a háta a görnyedéstől, muszáj megtámasztania azt. Nagyon egyszerű könyvjelzője van, egy kekszes doboz eleje, viszont így tudja, hogy merre járt. Múlt éjjel sokáig bújta az esetet, kis jegyzeteket is készített, amiket kikészít maga mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Megígérte magának, hogy ebben az évben változtat és nem viszi haza a munkát. Ennek több oka is van, mégpedig az, hogy rossz érzéssel tölti el, ha az otthonába toppanva munka után ismét feladatok fogadják. És nem olyanok, mint a mosás, mosogatás és takarítás, hanem folytatódik az iskolai tortúra. Beadandók javítása, szorgalmik pontozása, diákok nyűgjének megválaszolása, adminisztráció az órákról. Ezek hasonlóak a régi munkájához, hiszen ott is sokat kellett levelezni, olvasni és persze mindenről pontos dokumentációt kellett vezetnie, elvégre nagyon fontos volt a rend és a fegyelem, mert az életükbe is kerülhetett volna, ha valamilyen kis részinformáció nem áll a többiek rendelkezésére egy-egy bevetés előtt.
A másik ok pedig az, hogy itt egyszerűen hatékonyabban dolgozik. Feltéve, ha nem piszkálják, különösen Nadia. Ő nagyon sokszor kitalál valamit, de a többi kolléga is szeret kérdéseket feltenni.
Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy amit csak lehet a hét egy napjára szorít be, olyankor pedig látástól vakulásig csinálja. Picit halogatásnak tűnhet, de a szoros határidőtől és az üres tanáritól csak motiváltabbá meg hatékonyabbá válik a munkája.
Fáradtan lép ki a tanáriból, baljában egy szinte üres táska, most nem sok mindent kell hazavigyen, leginkább csak a személyes dolgait, amivel érkezett. Reszketeg jobbjával kissé esetlenül próbálja a régi zárba beilleszteni a kulcsot, mellyel az utolsó kollégának kell bajlódnia. Azonban a kulcs tekerése közben zaj üti meg a fülét, és nem a fejetlenség folyosójának szokásos neszei ezek, amik a falakon lógó portrékból jönnek. Kékjeivel kutatni kezdi a zaj forrását, melyet először a folyosó rossz oldalán próbál meg megejteni, azonban a csapódásból jövő visszhang egyértelművé teszi, hogy hol keresse az illetőt. Közel járnak már a takarodó időpontjához, nem kéne itt viháncolni. Szemöldökét felvonva figyeli a földön fetrengő, nevető diákot. Nemtán fogyasztani talált valamit, amit nem kellett volna?
Fejét csóválva indul meg a magán matató kölyökhöz, aki szemmel láthatóan jól szórakozik. Túl jól is.
Közelebb lépve pillantja meg a szájából kilógó cigarettát.
- Mit keres a földön? Keljen fel! – Lép oda határozott hangon, tekintetével a fiú pupillái után kutatva. Nem ő a káros szerek ismerete tanár, de talán még valamennyire felismer ezt-azt. Azt nem gondolná, hogy valamiféle nevető-rontást kapott. – Mindjárt takarodó van, fiatalember. Mi a neve és a háza? – A fiatalembernél megnyomja a szót, éreztetve, hogy nem kedvességből mondja. – A cigarettát pedig elkérem. – Teszi hozzá csak úgy mellékesen. Utóbbival nem feltétlenül ért egyet, hiszen ennyi idősen ő is bagózott, ahol csak lehetett. Volt, hogy le is bukott. De a szabály az, szabály. Rajta is számon fogják kérni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Még nem szoktam meg igazán az olvasó szemüvegem, korábban soha nem volt rá szükségem, most azonban kénytelen voltam használni, ha el akartam olvasni a beadandók szövegét. Szegénykéim olyan apró betűkkel írták tele a lapot, hogy alig tudtam még így is kihámozni a sorokat. Ennek ellenére próbálkoztam, hol feljebb toltam az orromon az okulárét, hol távolabb húzódtam, aztán meg a papírt emelgettem a magasba, előre húztam, hátra toltam, a fény felé fordítottam, csak hogy ki bírjam olvasni a sorokat. Agyrém. Nem kedveltem a szemüveget, s bizony sokkal nehezebb volt így javítani bármit is, mint annak idején, amikor még sasszemmel rendelkeztem. A kislányom édesen meg is jegyezte, hogy olyan vagyok, mint a nagyi, hát ennek igazán örültem. Egyelőre még nem éreztem magam hatvannak, s reméltem, hogy még annyira azért nem ráncosodom.
- Mit akartál ideírni Dezsőke? - halkan motyogtam magam elő, próbáltam kihámozni a fiatalember szavait, mikor váratlanul rám köszönt egy ismerős hang. Felemeltem a pillantásom, a szemüvegnek hála azonban csak torz pacaként láttam meg Ákost, így próbáltam lejjebb tolni az orromon az eszközt, hogy normálisan is szemügyre vehessem a férfit, drága kollégámat, akit annak ellenére is kedveltem, hogy az elmúlt időszakban megcsappant közöttünk a kommunikáció. Sőt, azt is mondhatnám, hogy egyenlő lett a nullával.
Történt, ami történt köztünk, de azt hiszem, hogy Őt zavarta a dolog, mert kerülni kezdett. Szerintem kellemetlenül érintette, hogy kollégák vagyunk, meg aztán…magam sem tudom, de elkerültük egymást. Pedig nem raktam a nyakába kötelezettséget, nem kértem, hogy járjunk, hogy nevelje fel a gyerekem, mégis, mintha menekült volna előlem. Ez egy kicsit azért rosszul esett, de tudomásul vettem, s tovább léptem. Furcsa, mert nem is olyan rég viszont elhívott egy kirándulásra, s igazán nem is tudtam hová tenni a meghívását akkor, ráadásul rettentően rossz passzban voltam, így elutasítottam őt. Onnantól kezdve megint nem alakult ki közöttünk kommunikáció egy-két kósza köszönésen kívül. Hetek teltek el már azóta, s őszintén, hiányoltam Őt. A társaságát, hogy csak röhögjünk valami hülyeségen, vagy bedobjunk egy sört, vagy akármi. - Szia Ákos - köszöntem vissza, de mivel benne voltam a munkában, s nem akartam elrontani a pontozást, visszatereltem gondolataimat a munkára, s igyekeztem befejezni a beadandó javítását. Ezzel úgy tíz-tizenöt perc alatt végeztem is, végre levehettem az olvasószemüveget, kifújhattam a levegőt, s kortyolhattam a kávémból. Egy ideig csak csöndesen ücsörögtem Ákos mellett, figyeltem, gondoltam, ha elkapja a pillantásom, akkor majd talán szóba áll velem, felém fordul, és mondjuk megkérdezi, hogy mi újság, vagy hasonló. Ez azonban nem történt meg, egy kicsit már kezdtem úgy érezni, hogy olyan, mintha az oviban lennénk, s tekintve, hogy senki sem volt rajtunk kívül a tanáriban, hát úgy döntöttem, hogy megpróbálom egy kicsit felém terelni a figyelmét.
Az előttem heverő üres papírból gyúrtam galacsinokat, s kényelmesen hátradőlve a székemben, keresztezve egyik lábamat a másikon, látványosan kezdtem el Őt dobálni a galacsinokkal, tudva, hogy nem vak és nem ostoba, úgyis rájön majd, hogy én bombázom.
Azonban a negyedik-ötödik lendítés után még mindig úgy tűnt, mintha ignorálna, ezért végül csak megtörtem a csendet. - Ne zavartasd magad drágám, olvasgass tovább….ja, amúgy terhes vagyok - mondtam komoly hangszínnel, próbáltam nem elnevetni magam, s vártam, hogy végre hagyja a francba azt a fránya könyvet, és végre velem foglalkozzon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Régebben nagyon nagy önbizalma volt a párkapcsolatok terén, azonban ez az utóbbi időben kezdett alábbhagyni, amikor valahogy semmi nem tudott működni. Futó kalandokat, rövidtávú kapcsolatokat bármikor képes volt szerezni, azonban az, hogy megmaradjon mellette hosszútávon egy hölgy, nos nem volt a legkönnyebb. Pedig nem bántott ő senkit, nem csalt meg senkit, így nem igazán értette, hogy mi a gond vele. Nem jött rá, hogy a nem megfelelő kommunikáció, a kevés figyelem volt az oka. Az apjától nem sok olyat látott az évek alatt, ő maga pedig suta volt arra, hogy rájöjjön mi is az a szeretetnyelv és mik azok az apró gesztusok, amik egy kapcsolatot működővé tesznek hosszútávon.
Persze rendezett házassága bármikor lehetett volna, azonban kötötte az ebet a karóhoz, hogy majd ő megtalálja, nem szükséges helyette találni egy lányt sem. Volt, hogy mondták, próbálja meg, randevúzzanak és meglátja beleszeret. Néhány alkalommal be is adta a derekát, azonban lehetett bármilyen jó modorú, kedves nő, akivel találkozott, túlzottan hamar jött szóba az esküvő, amitől a frász kiverte és újból kényszernek tűnt az egész. Így szép lassan a gyerekektől is lemondott, az eleve kósza gondolat inkább viszolygássá vált, noha egyébként nem utálja őket. Vagyis most már idegesítőnek érzi legtöbbet, de valahogy mindig a jó fej nagybácsiként gondolt magára, hogy ha testvéreinek előbb születne kisbabája. Ezért is aggódott attól, hogy mi lenne, ha…? Hogyan birkózna meg a helyzettel? Ráadásul az apja mit szólna, hiszen nagyon nem illő házasságon kívül gyereket vállalni a családjukban. De hogy ráparancsolt volna, hogy legyen férfi és vegye el a nőt, vagy pont, hogy látni sem akarta volna őket? Ezt nem tudja, viszont szerencsére nem is derült ki. Emiatt persze nagyon kínosan érezte magát, mindenféle gondolat kavargott a fejében az önvádtól kezdve a kínosságon át. Normális esetben nincs ebben az időpontban a tanáriban, hiszen órát tart, így kellemetlenül érinti, hogy négyszemközt vannak, azonban már csak nem fog kifordulni, ha meglátja.
Professzionálisak, mind a ketten dolgoznak.
Azt hitted, Ákos?
Egy galacsin repül felé néhány percnyi tanulás után, mely a könyvén landol. Óvatos mozdulattal lesepri, azonban nemsokára egy újabb húz el a bal füle mellett. Majd egy újabb érkezik a homlokára, mely onnan átpattan a szomszédos asztalra, egyenesen Tánya dolgai közé. Reméli, hogy nem valami gyerekes dolog ez, hogy szavanként dobál valami üzenetet. Nem hallja a tollsercegést, így reméli, hogy csak galacsin. Lapozás után azonban Nadia megtöri a csendet. Épp emelné fel a fejét, hogy szólásra nyissa a száját a munkája fontosságáról, ám ’útközben’ Nadia befejezi a mondatot. Arcára ráfagy minden érzelem, ahogy fokozatosan feldolgozza az utolsó két szót. Kissé a szája is nyitva marad, hiszen épp szólni készült, azonban a nem, hogy a szavak, de még a levegő is a torkában reked egy hatalmas gombócként. Átfut előtte az összes lehetséges katasztrófa-forgatókönyv, ami csak eszébe jut, ettől a pillanat alatt sápad le. Meg merne esküdni, hogy egy pillanatra a remegése is elmúlt, annyira lefagy az egésztől, bár valószínű, hogy csak az a legkevesebb most. – Hogy mi vagy? – Préseli ki végül bajusza alól rekedt hangon. Az a gombóc nem nagyon engedi beszélni, hiába próbálja a torkában dobogó szíve kikergetni onnan. De miért csak most szól?
Ösztönösen engedi le tekintetét Nadia hasa irányába, azonban zsákutcába fut, hiszen az asztal mindent takar. Hány hete is volt? – Biztos vagy benne? – Szólal meg egy nagyot nyelve, hátha szabadul a torkából az a fránya blokk, ám szája teljesen kiszáradt, nem képes leöblíteni azt a szart onnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Már éppen kihúzná magát büszkén. Már nagyon készül rá. Nagyon-nagyon. De aztán... Aztán végiggondolja, hogy igazából az előtte álló, törékeny kis lányka könnyedén, csettintés nélkül tudná elé vetíteni legnagyobb rémálmait, így inkább okosan visszavesz nagy mellényéből. - Annyira talán nem. - Majd bólint az egy évre. Kööörülbelül, de dátummemóriája férfiasan borzalmas. - Nem fogom, cserkészbecsületszó - fonja esküre ujjait, és titoktartási szándékát kiskutyaszemekkel is megspékeli, biztos ami tuti. Kellenek neki azok a vérfagyasztó, hússzaggató, hidegrázó, borzongató - elég lesz már Móric - illúziók! - Csak nekem, tündér vagy - teszi szívére kezét, ígérete jeléül, és rávigyorog a levitásra. Majd amikor meglátja, hogy a környezetük lassan változni kezd, csillogó szemű kisdiákként forog körbe, hogy mindent megcsodálhasson. Fekete, vörös, búgás. Oké, eddig jó, ezt még talán megtud- MI A MANÓ. Látszik, ahogy izmai összerándulnak, megugrik a dörömbölésre, fejét körbeforgatja, keresi a hang forrását. Persze az ő ott áll végig előtte, mozdulatlanul, így az első összerezzenés után vissza is fordul Sophie felé, és lassan lenyugtatja izgatott szívverését. Oké, oké, igen, végülis pontosan ilyesmire gondolt ő, bár kicsit kevés a vér, meg a csont, meg az agyvelő, de egyrészt ezeket ő még közel sem tudná ilyen szépen lemásolni, másrészt... Jah, a türelmetlenség egy csúnya, csúnya alattomos tulajdonság. - Szóval először csak szép lassan, legyen kicsit sejtelmes, ijesztő, és amikor már kezdené megszokni az ember, akkor BWAMM, hozzuk rá a frászt? - kérdez rá, hogy jól érti-e az általános képletet, majd ha a lány igent int, akkor megpróbálja Móric is reprodukálni a korábban látottakat. Kisterpeszbe áll (édesem), kezeit oldalra félig kinyújta (édesem), nyakát kiroppantja (ÉDESEM), és nyelvét kidugja szája szélin (ASDFGAHAQQAWWW), mire úgy érzi, készen áll. Mély levegőt vesz, és ahogy az távozik tüdejéből, úgy ereszkedik sejtelmes félhomály a teremre. A szép átmenet helyett azonban inkább hasonlít ez arra, amikor a rolót húzzák le az ablakon, nagy ugrásokkal lesz egyre sötétebb, nem olyan simán és könnyedén, mint amikor Sophie csinálta ugyanezt. Móric másik színt választ, méregzöldet kever a feketeségbe a piros helyett, az egésznek olyan hangulata kerekedik, ahogy a boszorkányok bájitallaborjait is ábrázolni szokták. A többfajta illúziók összekapcsolásától azonban tart, hiszen még messze nem megy tökéletesen, de hát pont ezért kell gyakorolni... Szóval ő most nem fog nekiállni panaszkodni. Még.
Elhúzza a száját az ergya hangra ami megszólal, a szobát beborító sötét zöldség pedig mintha megremegne a vesztett koncentráció miatt. Ehh, kicsit pánikban kap a feje után a fiú, akkor a hangot hagyjuk, stabilizálja a képet, és így ugrik neki újra még egyszer. Mintha táblán húzná végig valaki a körmét, olyan hang tölti be a szobát, pedig ez igazán minden, csak nem szándékos. Ekkor azonban már nem is tudja megakadályozni, az illúzió felbomlik, ő maga pedig teljes testében összerázkódva nyöszörög fel a hangra. A világ talán legborzalmasabb hangjára. - Bocsiiiiiiiiiiiii. Na jó, nem merem Soph, nem akarom ezt a hangot hallani - és megrázkódik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Noha, nem feltétlen lenne ezt szabad most megtennem, de nem érdekel, ennyit én is „lázadhatok”. A kör most kicsit pihen, mindenki elfoglalt vagy éppen tagokat toboroznak, így tudom, hogy senkit sem fogok azzal megzavarni, amire készülök. Ugye, onnan tudom én ezt, hogy elhívtak a születésnapjukra, ami szuper volt, aranyos, annak ellenére is, hogy a fura rellonos majdnem megölte a hangulatot kicsit, de túléltük. Na ugye, én arra vettem egy láncot, mert előtte megkérdeztem mást, mit szeret. Aztán csak-csaknem, egy opció volt, az akváriumos szoba, ahol nekem is játszottak, azonban, nem mindenki szereti azt a helyet. Sőt. Nekem is furcsa volt, a mai napig, a hangok pedig nem tiszták, ha pedig valaki játszani akar, nem feltétlen szeretné, ha fals lenne, még ha amúgy fel is lehet ismerni. Mert fel lehet. No de, oda se neki, én keresgéltem. Azonban valahogy ez nagyon lehetetlen küldetésnek tűnt, ugyanis minden találtam, csak az nem, amit kellett. A megoldás jóval később, a szülinap után sokkal és váratlanul érkezett. A zenekedvelőbb és művelők örömére szereztek be az előadásokhoz és gyakorláshoz egy zongorát, nem olyan nagy cucc, nem az a nagy darab, de szépen szól. Ezt onnan tudom, hogy amikor erre jártam, valaki épp játszott rajta, így tudtam meg, hogy van ugyebár. Ha akkor másik irányba megyek, akkor sosem. Kellemetlen.
Ezt most viszont fel tudom használni, így kértem meg Pollit, hogy jöjjön velem.
- Nos, most, hogy kiderült, túl tudtam élni a nagy vizsgát, végre volt időm keresni – nem akarom nagyon megzavarni abban, amit tesz, terveim szerint csak megmutatom neki, onnantól pedig az övé a terep, ha most nem is akar gyakorolni. Elvégre, nem kötelező, viszont, szerintem örülni fog neki és nincs víz alatt sem. A padlón áll, a lábacskáin, szék előtte. Az előbb, mielőtt megkerestem, belestem, van-e valaki bent, de senki, miénk a terep.
- Miután minden sarkot átlestem és majdnem feladtam, a reménysugár létezik. Szóval, remélem örülni fogsz neki. És ezzel egy időben, megmutatom a próbatermet is – nem nagy hely, nem nagy cucc, de érdekesnek érdekes szokott lenni. Közelebb érve aztán, megáll az ajtó előtt és kinyitom előtte, hogy körbe tudjon nézni, ha nem is megy azonnal be.
- Tádááá! Ott a szélén van a lényeg – mutatok végül a zongora felé egyenesen. Hagyok neki időt, addig az ajtófélfának támaszkodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Na, azokról hallottam eleget – többet is, mint szerettem volna. Nem akarok én semmit sem becsmérelni, de sok is volt, amit hallottam. Nem tudnám rávenni magam, hogy leüljek és nézzem is, ne pedig bealudjak rajta. Szerencsére, nem is vagyok nagyon oda a mozgóképes világért, az enyéim pillanatot ragadnak ki, semmi többet. Nem is kell több, nem is szeretnék. De láttam egy-két filmet, így tudom legalább, mikre számolhatok. Nem szeretném, ha az a megjelenés bezavarva abba, ahogy látom a világot. - És jó gagyi. Mármint, lényegében mindenhol egy a séma. Egy szegény, egy gazdag, egy gonosz és sok dráma. Eltaláltam? - bár itt, a portréknál vicces lenne ezeket a „szereplőket” megkeresni és beazonosítani, hogy hogyan is működnek a dolgok. Szerencsére, nem vagyok egyedül, hogy az egész éjjelem azzal töltsem, hogy na, ki a gonosz, ki az ártatlan.
Fecsegek helyette neki, szóval tartom, mintha muszáj lenne. Ellenben, rendet nem bontok, nem kell fognia a fejét, mert letépkedem a portrékat, bár volt, hogy valamelyiket legszívesebben megtettem volna, vagy azért, mert nem tetszik az, ahogy készült, vagy túl jó és én is azt akarom.
- Ó, jól kezdődik – nevetek fel. A rellonos prefektusi gárda igencsak… érdekes bagázs. Szemnek jó látvány, no de jobb elkerülni őket. Kit miért, az már más kérdés, mindegyik megéri a pénzt. Egyedül a kislány lóg ki a sorból, aki ha jól tudom. Theon-t váltotta. Ő is csendben van, lehet megjavult? Vagy valaki végre elrendezte úgy, hogy több ember ne kelljen neki? És a vicces, hogy én is hallottam róla ki ő, mi ő, pedig keveset vagyok erre.
- Ez valahogy nem lep meg – sóhajtok fel, amint visszatérek és hallom, mi a történet vége. Mentik egymást és a kivételezés sem új, amit hallok. Remek. - Nem is azért válogatják őket össze, hogy nagy büntetés legyen. Bezzeg, ha levitások lettek volna… már elnézést, de mint tudjuk, rajtuk leverték volna a port – ellenszenvek, amik gyökeresen közöttünk vannak. Valahogy ki sem lehet gyomlálni őket, mert mindig van új és friss utánpótlás annak bizonyosságára. Bár nem tudom honnan ered ez az egész, nem is fogom megtudni, de értelmetlen. Én szerintük béna vagyok, ha a házamat nézik, pedig ha kell, pálcával, ököllel is meg tudom védeni magam. Na meg, alkosssanak jobbak.
- De én is találtam bájitalfőzőket. Meg általában piálnak vagy cigiznek. Egyszer muszáj volt a női mosdóba mennem, mert kizavartak. Rendes löködtek, hogy húzzak már. Jó, lehet kicsit állba vágtam érte de na, érted – csak azért nem lett belőle verekedés, mert jól rájuk is zártam az ajtót, majd mentem a dolgomra. Mindegy.
- Lefelé, kifelé, igen – fordulok irányba és lépkedem kényelmesen mellette. - És mi volt a meglepőbb, amit éjjel találtál idekint? - ha már téma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A mostani tudását javarészt a szerencsének tudja be, hiszen bár tehetség is kell ahhoz, hogy valaki elérjen bizonyos szintet, azért a szerencse sem árt. Beleszületett egy illuzionista családba, és egy közegbe, ami arra tette fel az életét – kis túlzással- , hogy illúzióval szórakoztassa a nagyérdeműt. Gyerekkorától látta, érezte, szinte lélegezte az illúziómágiát, ennek hatására már igen fiatalon eldöntötte, hogy neki is kell ilyen tudás. Itt jött segítségére édesanyja, akinek bár hivatalosan nem lett volna szabad 14 éves korától tanítgatnia, mégis megtette. Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik, nem igaz?
Fogalma sincs, hogy mi lenne belőle ma, ha nem ide születik. Nem tartja magát különösebben tehetséges varázslónak, így a saját megérzése alapján nagyon ajtó zárva lenne előtte. Talán ő is megtalálta volna az erre vezető utat, akárcsak az ikrek, vagy Hay.
Hálásan pislogva bólint egyet arra, hogy Áser megőrzi a titkukat. Ennek ellenére nem biztos benne, hogy ha bármelyik Móricz ennek a tudásnak a birtokába kerül, akkor nem fogják riogatni az iskolatársaikat.
Elégedetten vigyorodik el a félelemet látva a srác arcán. Nem akart egyből vérrel és egyéb dolgokkal, mint sikolyokkal próbálkozni, azzal pedig végképp nem, hogy a közvetlen érzékeire játszik, minthogy hideg kezek tapintását érezze a nyaka körül. Vannak olyan kis létszámú előadások, ahol a vendégek átélhetnek ilyeneket, azonban ez igen szűk rétegnek jön be. Sophie személy szerit ezt már taszítónak érzik, de megteszi, ha ezt kérik tőle. Azonban ezeket az alkalmakat nem élvezi úgy, mint amikor darab közben adják az aláfestést.
- Igen, szorongós legyen mire jössz. – Feleli bólogatva, hogy jól látja a srác. Persze nem csak ez az egy módja van annak, hogy megrémüljenek az emberek. – Az a jó, amikor annyira feszült, ’ogy már a legkisebb nesztől ugrik. – Folytatja az oktatást kezeit a padnak támasztva, majd pedig rámarkol a pad szélére. Szerencsére nincs alatta rágó, többször járt már így, hogy belenyúlt. Undorító.
- Vagy amikor nem számít rá, egyből maximumra kapcsolva. – Persze ezzel könnyen lehet kisebb szívrohamokat kiváltani a másikból, úgyhogy azért ezzel óvatosan kell bánni. Ezt ő úgy szokta, hogy legyen ideje rájönni a másiknak, hogy nem valós, amit lát vagy érez.
- Te jössz. – Fél karjával még int is, mint amikor az emberek felkonferálják a másikat a színpadra. Jót mosolyog azon, ahogy behelyezkedik és feszülten nekikészül. Közben a saját vetítését abbahagyja, hogy teret engedjen a kibontakozó illúziónak. Fejét oldalra biccentve, száján félmosollyal várja, hogy mi lesz ebből. A zöld színre elégedetten bólint, ahogy szétnéz a rémisztőnek ható tanteremben.
- Szép! – Szólal meg elégedetten, külön tetszik neki, hogy egyénivé tette a dolgot. Merengve pislog körbe, amikor a fülébe mar egy iszonyat hang. – Áh! – Nyüsszen fel szemeit is összeszorítva, azonban mire kinyitja őket, már ismét a megszokott tanteremben találja magát. – Végül is… frászt kaptunk? – Kérdi a száját elhúzva, azonban elnevetve a dolgot. Nem lehet minden tökéletes elsőre. – Jó úton ’aladsz. Próbáld meg együtt csak a fényt és a ’angot! Zöld nélkül. Amikor a fényt csinálod, képzeld azt, ’ogy lassan le’u…csukod a szemed. Egéészen lassan. – Magyarázza kicsit megakadva a szónál. A magyarok olyan könnyedén ejti a gyenge h-át, neki pedig valahogy túl erős, túl gyenge. Azóta nem erőlködik, amióta kiröhögték egy próbálkozása során. – Meg ki is találhatsz bármit. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bólogatok, hogy lényegében ennyivel össze is foglalta, igen, nem kell különösebben sokat hozzá fűznöm, mert ez minden, amit elmondhatott. Úgy látszik, még az is tudja mi fán terem ez a műfaj, aki csak hallott róla, és nem volt hozzá olyan közvetlen szerencséje, mint amilyen nekem. Áldhatom az eget, hogy ilyen csodás élményekben volt részem, nem? Hát nem. Ha lehetett volna kihagytam volna, de ami megtörtént az megtörtént, változtatni nem tudnék ha akarnék sem.
- Ne is mondd. Én a saját házam diákjait is ugyanúgy megbüntetem, ha megérdemlik. Nálam nincs kivételezés. – Mert tényleg, ha a levitás a hülye akkor ő kap ki, nincs mese, ha megérdemli akkor megérdemi, ennyi. Nincs különbség diák és diák között, mindenki egyforma és ennyi. Másoknak is így kéne hozzáállnia, de persze nem teszik, mert mindenkinek magafelé hajlik a keze ugye. Nem mondom, hogy nekem is nem esik rosszul, mikor a saját házamtól kell pontot levonnom, de megteszem ha kell.
- Jól tetted. Én sajnos nem vághatok senkit pofán, pedig néha szívesen megtenném. Így viszont marad a büntetőmunka, mást nagyon nem tehetek. – Nem vagyok agresszív, legalábbis szeretem ezt hangoztatni magamnak legalább, pedig amúgy de, lehet egy kicsit azért mégis agresszív vagyok, mert nagyon szívesen megütnék és megátkozni egyes embereket, mert szimplán már a létezésük is irritálja a lelkemet. De hát na, nem tehetem meg, így nem is teszem.
- Idekint? Egyszer szembejött velem egy róka. Érted, sétálok, aztán jön velem szembe, megszaglássza a lábam, aztán megy tovább. – Azóta sem tudom, hogy valami elveszett animágus, vagy igazi róka volt-e, a lényeg, hogy ennél különösebbel talán még nem találkoztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lassú léptekkel halad Lili mellett, arcán kínok-kínja ül. Még élesen él emlékezetében a tegnapelőtti korrepetálás, ahol Dominika a szokásosnál is jobban leteremtette, mi több, olyan terrorba rakta csoro Ervint, hogy azóta is PTSD-je van, ha tankönyvet lát - ami valljuk be, egy diák számára igencsak kellemetlen. Ma jött el a nap, hogy ki kell öntse a szívét: családja cseppet sem sajnálja, de talán egy kívülálló, egy érző női lélek majd igen.
- Nem viccelek, kiállhatatlan. Főleg azóta, hogy az Eridonba került és prefektus lett - hangjából meggyötörtség, fáradtság és teljes lehangoltság érződik. A legtöbben dühöngenének, toporzékolnának, őrjöngve vergődnének, nem úgy a fiú. Ő a megszokott sztoicizmussal és cinizmussal éli meg mindennapjait, ám nehezen, s egyre rosszabbul viseli hányattatott életének sanyarú perceit. Teljes mértékben lenyűgözetlen, s ha eddig utálta is a tanulást, na most már egyenesen gyűlöli. - Ha jót akarsz magadnak, egyszerűen csak kerüld el - szinte látni véli lelki szemei előtt, ahogy minden nem kitűnő diákot, akárha egy karám lenne, a könyvtárba terel Domca és szégyen szemre megalázza őket, miközben azzal a borzalmas tanítópálcával hadonászik és agyonüti mindahányat. Kirázza a hideg attól a hangtól.
- Komolyan, ha még egyszer megcsap azzal a pálcával, én feljelentem családon belüli erőszakért - fejét hátra hajtva, zsebre dugott kézzel lépdel tovább és ki tudja, talán megváltást remél a szöszke levitástól. Nem tudja, mikor lettek jóba, de jóba lettek, s ha már így alakult, ostromolja. De csak mértékletesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Úgy rohan az idő, hogy én csak győzök loholni utána. Még szinte csak most érkeztem, de már hetek teltek el. Fel sem fogom, hogy már mennyire rég jártam otthon. Furcsa. Sose voltam még ilyen sokáig távol az otthonomtól. Hiányoznak, de muszáj kicsit önállónak lennem. Az elmúlt évek alatt alig dugtam ki az orrom otthonról, s most a rengeteg inger, a sok új arc, sokkolóan hat rám. Nem egyszer fordult elő, hogy kikapcsoltam a készüléket. Nem, egyszerűen nem bírtam tovább. A mindennapi szédülés és olykor hányinger már fel sem tűnik. A hetek alatt megszoktam, szinte már az a furcsa, ha úgy fekszem le, hogy nem zsong a fejem és nem forog a szoba. Azt kérdezed, hogy mennyire nehéz most nekem? Hát szerintem Te azt el sem tudod képzelni. Most is éppen egyik óráról rohanok a másikra. Gyors léptekkel haladok az iskola folyosóján, hónom alatt két feltekert vászonnal, kontyomba tűzött ecsettel. Idegesen pillantok az órámra, elkéstem. Fenébe. Leginkább a nem létező bajszom alatt motyogok magamnak, de hát kinek is motyognám?! Az ismeretségeim száma egyelőre nem túl széles. Néhány háztársamon és tanáromon kívül alig ismerek valakit. Azok közül, akikkel elsőbe jártam, na belőlük már senkire nem emlékszem. Kikoptak a tudatomból, s nem csak az arcvonásaik, hanem a nevük is. Szóval jelenleg MINDEN az újdonság varázsával ér. A folyosó, melyen éppen rohanok, teljesen kihalt, melynek oka nagy eséllyel az, hogy már becsöngettek az órára. Ki fog nyírni – konstatálom a dolgot, majd egy nagyon fújtatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nem volt jó kedvem. Mostanában nagyon kevésszer volt. Persze volt nyomós oka a mélabús hangulatomnak, mégsem bírtam már ki mosoly nélkül tovább. Ezért is mentem bele, hogy besegítek a színdarabban. Merthogy ember között mindig jobb a hangulat. Csak egy kicsike szerepről van szó, de nem is ez a lényeg, hanem a hangulat.
Még jobban megörültem, amikor megtudtam, hogy Lucas haverom is részt vesz a projectben. Régen beszéltünk, és reméltem, hogy így legalább lesz alkalmunk. Barátokkal pedig minden bulisabb. Csak azt nem vettem számításba, hogy a navinés sem élete legjobb időszakát éli. Mindössze pletykákat hallottam arról, mi történt köztük a Varga csajjal, a pletykákra pedig nem szoktam foglalkozni. Minek? Az emberek fantáziája annyi mindent tud hozzápakolni a valósághoz. Ám ha azt tudtam volna, mi van pontosan Lucasszal, talán nem ordítok rá.
- A te sorod jön! Lucas!? Nem tudnál figyelni végre? - Nem először szóltam neki, hangom pedig igen élesen csattant, mikor ötödjére szóltam neki. A türelem nem tartozik a legnagyobb erényeim közé, ám azt hiszem, eleget vártam, hogy haverom összeszedje magát végre.
A színpad egyik szélén álltam, s míg neki mögülem kellett volna belépnie, nekem elmenekülni a másik oldalra. Azonban míg én oda-vissza rohangáltam a színpadon, Lucas nem mozdult - fene tudja hol járt az esze! Semmiképp se voltam neki hálás a nem tervezett futóedzésért, egy idő után pedig betelt a pohár. Az amúgyis szar hangulatomra rátett egy lapáttal, hogy az eredetileg bulinak tervezett program átfordult az ellenkezőjébe.
- Merlin szakállára, mi bajod van? - Hangom nagyot csattant a srác által hagyott csendben, arcomról pedig könnyedén leolvashatta, hogy elegem volt az egész próbából. A kezembe gyűrt szöveg is nagyot csattant a combomon. Mintha a többieket is megijesztettem volna a hirtelen felcsattanással, mert mindenki más is elhallgatott, és megrökönyödve bámultak rám. Már csak Lucason múlt, hogy válaszol-e nekem, mielőtt a tanár kiküld levegőzni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A folyosó egyik sarkában ücsörögtem, kezemben a jegyzetemmel, aminek legfelső lapjára egy levelet próbáltam megfogalmazni Olíviának. Valahogy nem hagyott nyugodni a dolog, hogy elment, és csak úgy itt hagyott. Tengernyi gondolat merült fel bennem, amiket eddig nem sikerült megosztanom vele, amiről nem beszéltünk, mert vagy Ő sietett valahová, vagy nekem nem volt merszem előhozakodni. Szóval írni kezdtem, de ahányszor leírtam négy-öt sort, úgy a következő tollvonással már végig is húztam azon, s gyűrtem össze a papírt, hogy a zsebembe dugjam. Nem éreztem jónak. Új lapot kezdtem, újra rákanyarítottam a soraimat, ezúttal igyekeztem szebb betűkkel írni, hogy olvasható legyen, s ne úgy tűnjön, mint aki kapkodva hozta össze a gondolatokat két óra között. Pedig tulajdonképp ez történt, csak épp annyira nem izgatott a következő óra, hogy nem is indultam el rá.
A folyosóhoz csapódó cipőtalpakból azonban arra következtettem, hogy valaki más bizony nagyon is sietett, s ahogy felkaptam a fejem, észrevettem egy vöröst futni. Eddig még nem is láttam, az viszont feltűnt, hogy nagyon is siet. Olyannyira, hogy el is ejtett egy lapot. Sietve feltápászkodtam a földről, és fel is nyaláboltam a lapot, amire rápillantva egyelőre csak egy nevet láttam: Araczki Boglárka Sára - Navine. Mi a szösz? Átaludtam valamit?
Kicsit összeráncoltam a homlokom, de mindez csak néhány másodperc alatt futott le, mert azonnal a lány után kiabáltam. - Hé, Araczki Boglárka Sára! Ezt elejtetted! - meglengettem volna a papírt, ha kapok némi figyelmet, de a lány hátra se fordult. - Hé, nem zavar, hogy elhagytad a holmid?? - ismét nem jött semmi reakció, de lassan már a folyosó végén tartott, nekem meg nem volt kedvem őrizgetni a holmiját, így kénytelen voltam utána szaladni, miközben tovább kiabáltam utána.
Mire beértem, már az agyam is eldurrant az idegtől, a karját elkapva próbáltam megállítani, s ha sikerült, be is léptem elé. - Te süket vagy?? Elhagytad ezt a vackot, de annyira se méltatod az embert, hogy hátrafordulj és ez rohadt nagy bunkóság!Egyébként meg szívesen…- kissé morcosan néztem rá, ahogy felé nyújtottam a papírt, érezhette is hangomból a haragot, meg szerintem az arcvonásaim is erről árulkodtak. Amúgy is rossz kedvem volt, hát hogy lehet valaki ekkora bunkó, hogy még csak hátra se fordul, ha a nevén szólítják?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nem voltam színjátszós, de amikor a VAV után választanom kellett, hogy mégis merre és hova tovább, a választásom a művészetre, s azon belül is a színészetre esett. Azt gondoltam, hogy ehhez nem különösképp kell orvosdoktorprofesszornak lennem, és ebből talán sikerül majd kihoznom magamból valamit. Ez a szak viszont azzal járt, hogy gyakoroljam is a színészmesterséget, még ha nem is voltam a szó szoros értelmében tag. Szerencsére, indult is egy projekt, ahová szükség volt néhány emberre, így magam is jelentkeztem. Akkor még jó mókának tűnt, csak azt nem gondoltam, hogy rá pár héttel majd Olívia kettétör, mint egy ropiszálat. Éppen ezért hiába is volt ott sok ismerős arc, köztük Zsófi, erre a próbára nem, hogy nem készültem fel, de igazából nem is érdekelt. Testben ott voltam, lehet, hogy mozgott a mellkasom, jelezve, hogy kapok még levegőt, de lélekben valahol egész máshol jártam.
Elkeseredve merengtem az egyik sarokba, mintha beszűkült volna a tudatom, már csak arra kaptam fel a fejem, amikor Zsófi rám ordított. Értetlenül kaptam fel rá a tekintetem, egy kicsit össze is ráncoltam a homlokomat, amikor ráeszméltem, hogy bizony tényleg rám morrant a csaj.
- Neked mi a szar bajod van? Mit ordibálsz? - kérdeztem dühösen vissza, de láttam, hogy ekkor már mindenki minket figyelt, s mintha néhányan a fejüket csóválták volna velem kapcsolatban. Ennyi pedig pont elég volt ahhoz, hogy hirtelen elszakadjon az a vékony cérnaszál. - Hogy mi a bajom? Te vagy a bajom, hogy itt üvöltözöl, meg ez a szar díszlet, ki tervezte ezt? Jó, hogy nem dől le az a hülye fal ott, meg sincs rendesen támasztva, a por meg kavarog a pofámba, mert itt nem szokás takarítani! Ti meg megint nem tudjátok a szöveget, mégis csak velem cseszekszik mindenki, hát akkor csináljátok meg nélkülem - idegesen csaptam a szövegkönyvet a földhöz, s leugrottam a színpadról, hogy eltűnjek, pechemre kicsit kiment a bokám, így a nagy sietség helyett, káromkodva bicegtem az egyik székhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A folyosón haladva csak azon tudok kattogni, hogy mi lesz most. Mennyire leszek vajon letolva? Le fog vonni pontot késésért? Nem lenne túl jó kezdés a részemről. Még meg sem ismertek, de már elérném, hogy fújjanak rám a háztársaim. A sietség közben azt sem veszem észre, hogy a feltekert festmények közül az egyik kicsúszik. Mivel nem túl nagy súly, így nem huppant nagyot a talajon, ebből kifolyólag pedig ne hallottam meg. Igen, ott a készülék, be is van állítva, de ennek ellenére nem hallok meg minden. A cél, a tanterem már nincs messze, így kicsit még jobban kilépek, hátha akkor nem lesz annyira gonosz a tanár. Aztán egyszer csak, mintha hallanék valamit a hátam mögül. Mintha valaki a nevemet mondta volna. Na de ugyan ki lenne? Egyrészt szinte senki nem ismer, másrészt pedig a saját szememmel láttam, hogy a folyosó tök üres. Szóval nem foglalkozom vele, s betudom annak, hogy csak képzelődtem. Még egy vállrántást is mellékelek, melyet egy hmm is kísér. Betudtam annak, hogy képzelődök vagy a készülés játszik velem. De egyszer csak éreztem, hogy valaki elkapja a karom. Nem gondolkodva csapom meg támadómat az összetekert festménnyel. Nyilván nem az fog megvédeni, sőt sérülést sem tudok okozni vele, de ez ösztönből jön, vagy valami olyasmi. - Te hülye vagy?- közlöm vele, amit remélem meg is ért, mert most a legkisebb gondom az, hogy odafigyeljek az artikulálásra, amikor éppen a szívem majd ki ugrik a helyéről .Mivel már az arcomba mondja a magáét, kissé emelt hangon, így már tökéletesen hallom. Akkor ezek szerint mégsem képzelődtem, hanem ő kiabálhatott rám. A hozzám intézett kérdést hallva – igen, hallva – nevetés tör ki belőlem. Jobbomat a hasamra rakom, majd igyekszem lecsillapítani magam. - Hát ezt eltaláltad… vagyis majdnem.- már próbálok figyelni a beszédemre, s talán ilyen rövid és egyszerű mondat megértése nem fog neki nehézséget okozni. Hogy bizonyítsam állításom, oldalra fordítom a fejem, s ezáltal előtűnik az apró készülék. - Egyébként köszi! Meg is ölt volna a tanár, ha e nélkül esek be órára.- a festmény után nyúlok, majd elveszem. Megpróbálom begyömöszölni a másik festménybe, majd széles mosollyal nézek fel a srácra végül. - Ismerős vagy. Van közös óránk?- kérdem. Simán lehet, hogy csak elsuhantunk egymás mellett a folyosón, de mintha már hosszabb ideig is láthattam volna őt valahol, nem csak futólag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Amikor épp be nem állt a szája, Lili kiválló hallgatóságnak bizonyult, és ezt most is kamatoztatta, ahogy Ervin mellett, kissé ringatózó mozgással, máskor hátramenetbe fordulva, vagy épp szökdécselve haladt, és barnáit a srác, és környezete közt ingatta. Olykor bólogatott, máskor a hatás kedvéért eltátotta a száját, vagy csak kerekítette szemeit. Egy szó mint száz, igen nagy beleéléssel hallgatta a rellonost, ahogy az nővérére panaszkodott épp.
Igyekezett is megértő lenni, elvégre a tanulás neki sem volt szíve csücske, és ami a nővéri szigort illeti, abból neki is jutott.
- Víta is ilyen. A nővérem. Mindig nyaggat, hogy tanuljak meg igyekezzek jobban és kitalál különféle ösztönző gyakorlatokat nekem.. épp csak olyat nem, amivel ösztönözne, hogy foglalkozzak ezekkel az ösztönző gyakorlatokkal.
Pedig aztán a legidősebb Süveges minden tőle telhetőt bevetett már, hogy legalább szikráját nyújtsa Lili az ő és Nimród tehetségének, de eddig nem sok siker koronázta erőfeszítéseit.
- De őt így is imádom, szerintem biztos kijönnék a tesóddal is - tűnődött el mosolyogva, és mintha korábbi gondatlansága visszaköltözött volna arcára. Jó volt végre olyannal is lógni, aki nem kapcsolódott szorosan egyetlen közelmúltban megélt drámájához sem. Így át tudott kapcsolni. Viszont az erőszakot nem nézte jó szemmel ő sem, így némi töprengés után hozzátette az előbbihez:
- Persze csak ha nem kezd el engem is csapkodni azzal a pálcával. Egyáltalán honnét van neki olyanja? Szabad ilyet iskolába hozni? Vagy ez ilyen prefi kiváltság? Megkérdezem majd Sárit, neki milyen fegyvere van.
Lili sok mindent hajlamos volt elhinni, például azt is teljesen elképzelhetőenek tartotta, hogy ha valakit nagyon emlegetnek, az előbb vagy utóbb felbukkan ott. Elvégre a megidézés is erről szólt, csak míg utóbbi szándékos, úgy előbbit sokszor nem akarták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Úgy csapódott karomnak a festmény, mint cecelégy arcába a légycsapó, ellenben míg a légy kidől, addig engem ez a mozzanat talán egy hangyányit még morcosabbá tett. Nem csak, hogy nem méltatott válaszra, és rohanhattam utána, de akkor még meg is üt, s ha jól hallom, lehülyéz?
Köd előttem, köd utánam, az indulatoktól hevesen vágtam arcába a véleményemet, észre sem véve azt, hogy esetleg rosszul formálta volna a szavakat. Ahhoz, hogy észrevegyem, minimum egy higgadt agyra és lélekre lett volna szükség, ám az elmúlt napokban minden voltam, csak épp az nem.- Most meg mit röhögsz? Mókás, hogy itt szaladok utánad? - sajnos fogalmam sincs, hogy hová tűnt a humorom, még mindig úgy viselkedtem, mint egy sértett kisfiú, egészen addig a pillanatig, amíg a velem szemben álló vörös fel nem villantotta előttem a nagyothalló készülékét. Oppá, ezt beszívtam. Méghozzá hogy!
Amennyire indulatosan szóltam rá, most olyannyira szégyelltem is magam, hisz ha tudom, hogy valóban nem hall szegény lány, vagy sérült, akkor egész biztos, hogy nem tromfolom őt ennyire bunkó módon. Ez is csak egy példa volt arra, hogy mennyire bunkó tudok lenni, s hogy jobb lenne, ha változtatnék magamon. - Hát…én öhh , bocs - nyögtem ki elnézést kérő módon a szavakat, zavaromban pedig a nyakamat vakartam meg.- Navinében láthattál szerintem, de lehet, hogy közös óránk is van - pillantásommal a festményekre böktem. - Nekem is van rajzórám és festészet, de az csak másfél óra múlva lesz, ne siess ennyire - mondtam már sokkal barátságosabb hangnemben, miután rájöttem arra, hogy mekkora tahó voltam. - Lucas vagyok egyébként, Lucas Deighton - mutatkoztam be, s a kezemet nyújtottam felé. - Emiatt az izé…miatt - mutogattam saját fülemen, hogy mire is gondolok - tényleg bocs, nem igen vagyok ehhez hozzászokva. Van mondjuk egy másik lány a naviban, ő mondjuk hall, de nem beszél, öhh…mindegy - mosolyogtam haloványan. - Szóval Araczki Boglárka Sára, Te új vagy itt? Mi a fő szakirányod? - érdeklődtem, mert a művészetin akadtak jó páran, akik ide-oda kacsintgattak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Akkor hát Lili valóban megérti minden nyűgjét és baját? Szinte fellélegzik, hogy igen, nem kell körülírnia, milyen egy idegesítő, kotnyeles idősebb testvér, aki nyilván csak 'jót akar', ám eközben a másik idegeire megy.
- Nem különös? Pont azok, akik elvileg a legjobban tudják, hogyan kellene minket ösztönözni, rossz módszereket választanak - bár úgy tűnhet, a beszélgetés ezen pontján filozofikus magasságokba emelkednek, Ervin nem kíván hosszú kifejtésekbe bonyolódni. Az nem hazugság, hogy megfordult a fejében: Domca talán mégsem ismeri olyan jól, utóvégre mégis mindig oda lyukad ki, hogy a kelleténél sokkal tisztábban látja a fiú erényeit és hátrányait. Talán ezért is nem haragszik rá teljes szívből, ha pedig mégis, ez a mérgelődés hamar elszáll. Ki tegye pokollá az életét, ha nem a nővére? Hát mondjuk a bátyja. Szuper.
- Szerintem ismered is - vállat von, majd lepillant a szöszkére. - Levitás volt, csak amikor Keserű nem választotta meg prefektusnak, megsértődött és inkább átigazolt az Eridonba - bár a lány határozottan tiltakozna a történet ilyesfajta elmésélése ellen, Ervin átlát rajta, mint a szitán. Eléggé bántotta, hogy nem őt választották a leköszönő Helvey helyére, hanem inkább Zentét, aki nem mellesleg a saját testvére. Ettől aztán még inkább megbántva érezte magát és úgy döntött, nem adja fel, akkor is szerez jelvényt, ha a fene fenét eszik. Na tessék.
Fel kell nevetnie a gondolatra, ahogy elképzeli a rajzfilmbe illő jelenetet, melyben Lili kétségbeesetten sikongatva rohan, mögötte pedig a sárkányként tüzet okádó Dominika üldözi, lengetve összevissza fegyverét. Lehet, hogy túl sok mangát olvas mostanában? - Nem tudom, sohasem kérdeztem senkit. De nem gondolom, hogy tilos. Ha elemi mágusok romba dönthetnek itt tornyokat, nem hiszem, hogy a nádpálca a legnagyobb probléma - elhúzza száját, hisz hallott ő egyet s mást. Később érkezett jóval, mint ahogy az incidens történt, de a pletykák gyorsabban terjednek, mint a futótűz. És az nagyon durva. - Azt tudom, hogy a prefik büntethetnek, de testi erőszak semmiképp sem megengedett. Vajon mennyire akadna ki a nővérem, ha elvetetném a jelvényét, amiért bántalmaz? - gondolkodóan pillant maga elé, így először fel sem tűnik neki, hogy a folyosó végéről már elszivárog feléjük egy ismerős hang. Egy igazán dühös testvér hangja, akinek rokona nem jelent meg egy bizonyos korrepetáláson. Ajjaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nevetésemmel szemmel láthatóan felhúzom az előttem álló srácot, aki egyébként szóvá is teszi nemtetszését. Kedves tőle, hogy futott utánam, ezek szerint a morcos külső egy érző lelket takar. Cserébe akkor nem veszem zokon a dolgot – nem mintha egyébként terveztem volna ilyet – hanem fénysebességgel lépek tovább az eseten.  Aztán miután leesik neki, hogy majdnem beletrafált látom rajta, hogy zavarba jön. Ilyenkor mindig van bennem egy késztetés, hogy megölelgessem az embereket, közben megsimogassam hátukat, s közöljem velük, hogy nincs semmi gond, nem rontott el semmit, hanem a társadalom hozott létre ilyen bugyuta szófordulatokat. Sokszor bele sem gondolunk, hogy egy hétköznapi mondattal mennyire mellé tudunk lőni, mint ahogy a jelen példa is mutatja. De ott van a mindjárt agyvérzést kapok is. Erre azóta harapok nagyon, amióta a nevelőapám nagybátyja agyvérzést nem kapott, s a még életerős férfit ágynak döntötte. Ez már 2 éve, s Józsi bácsi azóta is nyomja az ágyat, a bal fele szinte teljesen béna, csak segítséggel tud felülni is. Nem volt olyan öreg, s most, mint egy kisbaba, úgy szorul ellátásra. De ide sorolhatnám a te fogyatékos, te debil jelzőket, a „vak vagy”, s egyéb finomságokat is. Lehet, ha nem lennék érintett a dologban, akkor pont nem foglalkoznék ezekkel, de érintett vagyok… Amikor bocsánatot kér, akkor egy kedves mosollyal reagálok első körben. - Ugyan, semmi baj! Nem te vagy az első…- megvonom vállam, s mosolyom töretlen. A kellemetlen kezdet után a srác próbál nyitni, s rendezni sorainkat, én pedig nem fogom ebben megakadályozni. Lehet ha most itt hagynám, akkor még órákig, ne adj Isten napokig lenne lelkiismeret furdalása. Azt pedig én nem akarom!
- Áhhhhááááá!- biccentek egy nagyot. Hát ha kicsit jobban figyelek a részletekre, akkor leeshetett volna, hogy háztársak vagyunk. Biztos már többször suhantunk el egymás mellett, csak ahogy most is, úgy általában is nem feltétlen figyelek a környezetemre. - Igen, tudom, hogy az csak akkor lesz. De én felvettem még egy modern festészet órát is, ami pont most zajlik.- vázolom neki, majd az órámra pillantok. Végül is már mindegy, úgyis elkéstem. A felém nyújtott jobbot elfogadom, majd kissé meg is rázom. - Araczki Boglárka! Bogi.- a második nevemet általában kihagyom, minek bonyolítsam túl a dolgokat?! Egy mély sóhaj tör fel belőlem, mikor újra a hallókészülékre utal. - Tényleg semmi gáz! Lépjünk túl rajta. Megtörtént, ennyi, most pedig elfelejtjük.- szabad kezemmel gyengéden „megütöm” karját, s bátorító mosolyt küldök felé. Kíváncsian hallgatom, amit a nem beszélő lányról mond. Én erről eddig miért nem tudtam? Micsoda remek információ! Már megérte elkésnem! Kissé el is merülök a gondolataimban, de végül felkapom a fejem amikor a nevemen szólít, - Igen, egészen új. Év elején érkeztem. Festészet. Na és te milyen szakra jársz? Szeretsz itt tanulni?- próbálok kedves lenni, de közben újra az órámra pillantok. Ezt hiszem ezt az órát már elengedhetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mostanában annyi embert sikerült megsértenem, hogy nem győztem ontani magamból a bocsánatkéréseket, mert különben a lelkem bánta volna. Szerencsére ez a lány sem vette zokon a bunkó énem, viszonylag hamar túllendült a dolgon, így megnyugodhattam, többé-kevésbé. Persze, kellett egy kis idő, mert azért a lelkifurka az ilyen, lehet, hogy a másik megbocsájt, de attól benned még tovább él, s időbe telik, míg saját magadnak is el tudod nézni a parasztságodat. Nekem pedig nem egy, s nem két dolog volt a számlámon, de azt hiszem, képes voltam a fejlődésre, ha nem is tudtam jól kezelni a helyzeteket, legalább arra már ráébredtem, hogy oda kell figyelnem. - Modern festészet, jól hangzik - hümmentettem egyet, aztán inkább kezet nyújtottam, s el is árultam neki a becsületes nevem, hogy ha esetleg megkérdezni a tanár, mégis ki miatt késett, azt mondhassa, hogy Lucas.-  Bogi! Ismerek egy Bogit, de Te egy fokkal kedvesebb vagy nála - jegyeztem meg egy mosollyal, barátságom jeleként, ha már az elején olyan rosszul indítottam, legalább most lássa, hogy azért nem vagyok akkora pöcs, mint amekkorának tűnhettem. - Jól van, elfelejtve - biccentettem, erről is le kellett szoknom, hogy túl sokszor kérjek bocsánatot. A lányon végig nézve, ha nem lett volna a kezében festmény, szerintem akkor is kitaláltam volna, hogy valami művészeti cuccra jár, mert volt benne egy olyan különlegesség, amit nehéz lenne megmagyarázni. Csak ránézel, és kitalálod. - Akkor valóban friss hús vagy, úgy értem, új itt a suliban. Egy évvel ezelőtt még én is újnak minősültem, mert korábban szintén magántanuló voltam - magyaráztam, miközben feltűnt, hogy sűrűn nézegeti az óráját.- Színészet a fő szakirány, mert nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi érdekel jobban, vagy mi menne jól. Az ilyen csiribiri hókuszpókusz dolgokban nem voltam túl jó - vontam vállat, ebből ki is találhatta, hogy nem vagyok egy éltanuló. - Egyébként miért pont Bagolykő? Állítólag a Roxfort jobb - kíváncsi voltam, hogy miért is épp erre a sulira esett a választása, de közben feltűnt az is, hogy nagyon nézegeti az óráját. - Na mi van, randid lesz, vagy szeretnél még bemenni erre a festészeti cuccra? Csak mert nem akarlak feltartani, ha úgy érzed..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nagyon vékony jégen táncolt az, aki engem felbosszantott, mikor rossz kedvem volt. Ami pedig igazán ki tudott hozni a sodromból, mikor valaki elrontotta mások szórakozását. Mivel pedig a darab számomra csakis szórakozás volt, egyáltalán nem néztem jó szemmel navinés haverom viselkedését.
Néha kell az embereknek, hogy valaki rájuk szóljon, ám nem mindenki tolerálja, ha ezt ordítva teszik meg. Lucas sem lelkesedett az ötletért, hogy arcába ordítok. Mikor viszont nem felelt, nem mozdult, akaratlanul is kiengedtem a hangomat. Az utolsó csepp volt a pohárban, az, hogy keresztbe tesz az egyetlen alkalomnak, amikor kiengedhetném a gőzt. Végül pedig rajta vezettem le a hónapok óta bennem gyűlő dühöt és feszültséget.
- Ötször szóltam! Rossza füled? Csak úgy hallod meg, ha ordítok!? - Sosem hasonlítottam anyukámra, egyedül az a vonásunk volt közös, ahogy szemöldökünk össze ugrott mikor dühösek vagyunk. Lucas felé is pont ilyen arckifejezéssel fordultam. Szemöldökeim hirtelen nagyon közel kerültek egymáshoz, s homlokom
is ráncokba ugrott. - Háromszor mondtam el a végszót, egyszer sem tűnt fel!? - A kérdés költői volt hiszen pontosan láttam, hogy nem tűnt fel neki.
Ahogy a szövegkönyv csattant a földön tátott szájjal néztem a fiú után. Szemeim követték, ahogy elindult kifelé, és már tértem volna vissza a próbához. Ám az hogy leült, nem hagyott nekem békét. A jelenléte nem hagyta, hogy elengedjem szavait. Én is leugrottam az emelvényről, és alig pár lépéssel már ismét előtte álltam. Szemem sarkából közben elkaptam az első sor szélén ülő csaj tekintetét. A vöröske lehetett az, aki a díszletet tervezte, mert Lucas megjegyzésére arcát tenyereibe fektette, barátnője pedig azonnal oda is lépett hozzá, hogy vigasztalni kezdje.
- Te vagy az, aki nem tudja a szövegét, Lucas - kicsit vissza vettem a hangerőből. Szavaim azért még mindig erőteljesen visszhangoztak a próbateremben, s dühös arckifejezésem sem tűnt el. - Attól, hogy neked szar napod van, nem kell faszfejnek lenni, és mások napját is elrontani - mutattam a pityergő művészcsajszi felé. - Ha ennyire nem vagy képes együttműködni, inkább ne is gyere legközelebb! - nyomatékosításkén még fújtattam is egyet. - Ha pedig ennyire zavar a por, takaríts fel te! - karom a sarokban álló partvis felé lendült.
- Mi akarsz tőlünk? - kérdeztem végül kis szünet után, a mellkasomon összefont karokkal. - Folytathatnánk végre a próbát?! - fordultam most már az egész csapat felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Tudta ő amúgy jól, hogy vele van a gond, nem Víta tehet róla, hogy nem jut vele egyről a kettőre, de Lilkó szerint már igazán kiemelkedő eredménynek kellett volna betudnia azt is nővérének, hogy még nem bukott meg egyszer sem. Nem úgy, mint Ervin, ő, ha hajszálon függött is a dolog, csak átverekedte eddig magát minden évben. Igaz, a VAV-val még nem került szembe, így igazából nem volt fair az összehasonlítás. Lehet, hogy azt ő is el fogja bukni, de akkor legalább egy évfolyamon lehet majd Csengével újra, és még Polli is csatlakozhat hozzájuk.
Bólintott, hogy persze, tudja kiről van szó. Ő aztán ismert mindenkit, csak azzal gyűlt meg a gondja néha, hogy egymáshoz kössön embereket. Így aztán az is csak késve esett le neki, hogy nem véletlenül Somogyi a vezetékneve mindkettejüknek.
- Pedig Flóri bá tök cuki - jelentette ki szempillákat rebegtetve a szőke, és ezzel bizony komoly érvet hozott fel a férfi védelmében. - Én nem is tudnék megharagudni rá.
Nem mintha Lilinek amúgy úgy általában mentek volna a negatív érzelmek. Lucasra se tudott két percnél tovább haragudni, és még akkor sem produkált olyan szintű ellenérzéseket, mint amit amúgy megkövetelt volna a helyzet. Lili már csak ilyen volt.
Nem tudott elmenni amellett a gondolat mellett sem, hogy Ervin nővére veszedelmes fegyverét lóbálva rájuk ront, mert ez még egy prefektusról is vad elképzelés volt. A mellette lépdelő srác jót mulatott ezen, míg Lili csak vágta az ijedt és értetlen pofákat.
- Na jó, de rossz kezekben az a nádpálca lehet olyan veszélyes, mint némi tüzecske egy másikéban. - Na persze Sáriról tudta, hogy vele például nem érdemes lacafacázni ilyen téren.
A kérdést hallva el kellett töprengenie, de mivel annyira azért nem ismerte még Ervint sem, nem hogy a nővérét, ez kifogott rajta. De aztán felcsillant a szeme, ahogy mindig, ha valami izgalmas történt, vagy megtudhatott valami igazán érdekeset.
- Neem tudom, de kérdezzük meg tőle, épp ott jön! - mutatott előre, a hang irányába, és rávigyorgott a mellette haladóra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ilyenkor tűnik őrültnek talán, pedig semmi sincs vele, sőt. Kiválóan érzi magát, jobban, mint bárki más. Azt mondják, az ostoba emberek könnyen boldogok, Teddy nem az, egyszerűen mások az értékrendjei, tény és való, hogy közben elméje nem a legegészségesebb. De vannak nála sokkal rosszabbak és ha ő is sokkal rosszabb lenne, nem engedték volna ide és főleg nem engednék neki a mágiát. Azt már tudja, hogy ha dühös, akkor nagyon erős, intenzív, ha nagyon le van eresztve, akkor alig akar kijönni. Furcsa dolog ez, mégis érdekes. Órákon egészen nyugodt, úgy megy, ahogy kell. Nem ő lesz a legjobb, legtehetségesebb, de pár alkalom, gyakorlat és neki is megy. Már ha éppen le van kötve a figyelme, szerencsére, mivel a varázslatok nagy része látványos, el tud vele szórakozni és olyankor nem remeg a mozgásért.
Most sem tenné, egyszerűen fetreng és keresi a tüzet magánál. Apicsába, azt tuti a mosdóban hagyta! Még két helyen megnézni, betúr mindjárt az alsójába is, de azt érezné, ha oda lenne beszorulva. De nem, nincs sehol, ott hagyta. Ami azért szomorú, mert tuti lenyúlják, amit elhagy, annak vége. Nincs úgy, hogy másnap odamegy és jé, ott van. Nem, mert valakinek pont jól jön, a szarka mindenit neki. Vissza kell mennie, de még kicsit fetreng, vagyis éppen lábát húzza fel, hogy na, majd mindjárt felkel, amikor lépéseket hall. Enyhén megemelt fejét ejti vissza ciccentve, hogy persze, pont most és pont erre kell jönnie valakinek, aki biztos, hogy tanár, de minimum prefektust. Mégis, vigyorog egy sort, ideje már nincs arra, hogy kivegye a bagót, vagy úgy bármit tegyen. Tekintetét emeli a tanerő felé és pillog párat.
- Elestem, kéremszépen - mert nem keresett semmit, aztán az öngyújtót, de azzal nem szoktak dicsekedni. Fel kéne kelni, ez oké, csak az előbb sem ment. Nyekeregve tiltakozik a nevelés ellen, ahogy végül, mint a filmben az élőhalott, törzsből emeli meg magát, a kezét aligha használva hozzá. Végül kissé hátrabukott feje billen előre, majd aztán vissza hátra, hogy ülve ugyan, de a tanárra tudjon nézni.
- Már ilyen késő van? - mintha nem tudná, de az ártalmatlan bugyutaság sosem fáj. - Maga nem tanít engem, sose láttam - hunyorog felé. Tehát akkor nem is bukna le, ha… Ahh, kiváló gondolat. - Árvai Vencel, Eridon - nyögi be hamar, így látni, nem hazudik. Vagyis de, de legalább nem tétovázik. Vonjon attól a szutyoktól pontot. Aztán rájön, miért dörmög, fogai között tartja a cigarettát, amit most kihúz onnan.
- Sajnos tüzet nem tudok adni hozzá - nyújtja át, mintha a tanerő csak lelejmolná, majd feltápászkodik és leporolja a fenekét. - De ha megvár, hozhatok! - vissza nem jönne, de hátha bejön. Sosem lehet tudni, bár azt se érti, minek büntetik ezt. Majdnem mindenki bagózik titokban, aki kiskorú meg alapképzésen van. Az alkoholt érti, na de ettől nem lesznek őrültek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kihalt iskola, takarodó után, amikor - terveim szerint - már mindenki valóban a hálókörletében üti el az időt, sokkalta kellemesebb és élvezhetőbb helyet biztosít arra, hogy itt tartózkodjak. Nem mintha lenne más választásom, amikor éppen ügyeletben vagyok, mint valami kretén. Fel s alá mászkálok a folyosókon, bár nem sietem el, és komolyan még jól is esik a csendben a kis battyogás, mint egy öreglánynak, de ezt semmi pénzért nem vallanám be, főleg nem Payne-nek. De ilyen húzós nap után, valóban jól esik a csend. Hirtelen torpanok meg egy ablak előtt, a csillagos eget fürkészem, amire Cortez is felemeli a fejét, így felnyúlva vakargatom meg állát. Pillanatok múlva hajtja vissza a fejét, farkával takarja el arcát és alszik tovább, mintha mi sem történt volna. Igaza is van, tényleg nem történt semmit. Tiszta szentimentális lettem az itt tartózkodásom alatt, ezzel pedig sürgősen kell valamit kezdeni, mert így nem lesz jó. A végén még olyan unalmas és begyöpösödött tanerő leszek, mint a régi tanári kar, mert lássuk be: most eléggé felfrissült korosztályt nézve. Szusszanva indulok tovább, kezeimet zsebembe csúsztatom, könnyed léptekkel fordulok rá a következő folyosóra, ami a tanári felé vezet. A hangoskodás azonnal megüti fülemet, pálcámat elővéve kussoltatok el mindenkit, majd battyogok tovább. Pontosan így van esélyem meghallani a lépteket. Megállok, ajkaimra mosoly kerül, ahogy a falnak dőlve várom meg, hogy velem szemben felbukkanjon az illető.
- Gondolom valami halaszthatatlan dolgod van a folyosókon takarodó után - vágja át hangom határozottan, ám egyáltalán nem vádlón vagy bunkón a levegőt. Fejemet ingatom meg, mert akkor ez most azt jelenti, hogy felelősségteljes tanárként kell viselkednem? Elmondhatta volna valaki, az mégis milyen. Büntetést kell osztanom? Kioktatnom, hogy mennyire, de mennyire csúnya dolgot csinált? Bah, egyik unalmasabb, mint a másik. Majd rögtönzök valamit. Azzal nem nyúlhatok mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem is az volt a kérdés, hogy Keserű édes-kedves ember-e, sokkal inkább Dominika kegyetlen törtetése a prefektusi posztért. Nem tudja hibáztatni, neki például az a feltett szándéka, hogy mindenre jó magasról szarjon és láss csodát, nem kevés erőfeszítésébe telik, főleg mikor a nyakában lihegnek és igyekeznek meggyőzni, hogy neki az a jó, amit mondanak. Mikor veszik már észre végre, hogy egy kamasz fiú nemtörődöm lázadása és önkeresése mindez, semmint idegtépő alakoskodás és megjátszás? Mert persze akarhatná felhívni magára a figyelmet, ám eszében sincs ezt tenni: el akar tűnni, meg akarja találni azt, amivel foglalkozni akar, ha nem is élete végéig, de jó ideig.
- Azért nehezen hiszem el róla, hogy úgy elver valakit, hogy lábra se áll - bár a nővéréből kiindulva még az sem kizárt, hogy ez bekövetkezik. Na jó, ez igazságtalan volt, a lány tényleg mindent igyekszik jól csinálni és sohasem akar rosszat, nem agresszor típus (kivéve, ha Ervinről van szó, akkor vesznie kell).
Hát már ketten nem tudják, épp felsóhajtott volna, mikor Lili folytatta a gondolatmenetet, ez viszont megakasztotta. Mi az, hogy ott jön? - Tessék? - kérdőn vonta fel szemöldökét, majd a távoli folyosói zajnak rémlő kiabálás egészen kivehetővé és felismerhetővé válik. Elkerekednek szemei és nem gondolkodik túl soká, rögtön a mellettük lévő ajtó kilincsét ragadja meg jobbjával, míg baljával finoman, de határozottan kapja el Lili felkarját, hogy pillanatokon belül kattanjon a zár és egy random helyiségben találják magukat. - Meg ne szólalj. Ha megtalál, nekem végem - szinte látni lehetett gyöngyözni homlokán az apró verejtékcseppeket, ám csak szinte, nem olyan ijedős csávó ő. Körbepillantva a szobában azonban, bár lett volna ezernyi mondandója, végül csak egyetlen csúszott ki a száján. - Ó-ó.